Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy
Maga a könyv egyébként nem hosszú, húsz oldalas, így hamar a végére lehet jutni. Van pár aranyos rajz is benne, de szerintem a borítókép miatt érdemes beszerezni.
Írta: Isabel
A rajzfilm első részét pedig megtaláljátok a Videa oldalán! Láttam az előszereplős változatot is, ám az számomra nagy csalódás volt, így inkább a klasszikust ajánlanám nektek!
Írta: Isabel
Na, de vissza a nyuszikához. A 16 oldal mindegyike kifesthető, nagyon aranyos grafikát tartalmaz. Kapunk hozzá egy mesét is, amely arról szól, hogy a kisnyulak hogyan is készülnek a húsvétra. Miképpen foogják kifesteni és elrejteni a tojásokat, hogy a gyerkőcök aztán boldogan találják meg őket. Minden oldal aján van szöveg olyan nyelvezettel s betűmérettel, hogy azzal az elsősök is könnyen elboldogulhatnak.
Meg is mutatom, hogy anyukám az egyik oldalt miképp lmodta meg, aztán mesélek a színezéssel kapcsolatos tapasztalatainkról is:
Az igazság az, hogy vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban: voltak olyan részek, amik nagyon tetszettek, és voltak, amelyek nagyon nem. Azt hiszem, kezdem a pozitívumokkal.
A könyv keménykötésű és nagyon strapabíró, ideális kisgyermekek kezébe. Az illusztrációk szépek és kedvesek, már a lapozgatás is mosollyal tölti el az embert. Méretarányban is tökéletesek: elég nagyok, hogy könnyen felismerhetőek legyenek, mégis megfelelő mennyiségű szöveg fér el mellettük.
Az írónő fogalmazásmondja is jó, olyan mintha a nagymamám mesélne. Tudjátok, annak volt egy szavakkal nehezen kifejezhető hangulata. Látszik a tapasztalat és a tudás mögötte, ezt nem vitathatom.
A mesék egy-egy család életét mutatják be, pontosabban a gyerekek idejét, amit a nagyszüleikkel tölthetnek. Vannak közöttük nagyon aranyosak is, például, amikor a nagymama varázslatos almáspitével akarja felvidítani a szomorú unokáját, vagy amikor megmutatja, hogy egy barátság akár egy egész életre szólhat. Jókat kacagtam, amikor a nagypapa megmutatatja a kis lurkónak tetteink következményeit, vagy a munkánk gyümölcsét. Ezek tényleg tanulságos és szórakoztató történetek voltak számomra.
A Mesevarázs egy igazán aranyos és elgondolkodtató történet, már a legkisebbeknek is.
A fejezetek - bár külön történetet mesélnek el - összefüggőek a két kis főszereplő álltak. A kislányok koruknak megfelelően okosak, kíváncsiak és aranyosak. Mindig próbálnak segíteni az új ismerősüknek, de sosem kérkednek azokkal a csodálatos dolgokkal, amelyeket megtapasztalnak.
Összeségében jó szívvel ajánlom a kicsiknek és szüleiknek is. Izgalmas, mégis segít lenyugodni egy nehéz nap végén. Ráadásul a pozitív végkifejletek hozzájárulnak a nyugodt alváshoz.
Köszönöm szépen az írónőnek, hogy megjelenés előtt elolvashattam és részese lehettem a varázslatnak!
Amennyiben te is rendelnél a gyerkőcnek, keresd a NewLine Kiadónál!
Írta: Isabel
Őszintén megvallva nem igazán azt kaptam a történettől, amire a cím és a tartalom alapján számítottam.
A kislány egyébként apa nélküli családban nő fel, édesanyja szerint nincs szükségük férfiakra, ahhoz, hogy teljen legyen az életük. Na itt volt az a pont, ahol elkezdtem picit furcsán nézni.
Emellett az anyuka olyan zsarnokoskodó és hatalommániás, hogy ne fussak vele össze. A lányából szeretné a világ legerősebb boszorkányát kinevelni, mindezt úgy, hogy a kislány többször hangoztatta, ő nem ezt szeretné.
Jelenleg nem élek párkapcsolatban és gyermekem sincs, viszont azt gondolom, hogy egy gyerek fejlődéséhez szükséges, hogy ne csak egy mintaképet lásson. Természetesen vannak olyan családok, ahol bizonyos okokból kifolyólag az egyik szülő tölti be a másik szerepét is, de egy kiskamasznak folyamatosan azt sugallni, hogy nem kell férfikép, mert eddig minden jól ment nélküle, nagyon veszélyes.
Íróként és bloggerként is azt gondolom, hogy a leírt szónak ereje van és mint tudjuk, ez nagy felelősséggel is jár. Különösen igaz ez ha az ifjúság a célközönség. Nem hiszem, hogy a szerző kész akarva alakított volna ki egy ilyen családmintát, de amikor gyermekeknek szóló történetet írunk, különösen oda kell figyelni a szavak mögötti jelentésre is, hiszen ezek formálják majd a következő generációt és ezáltal a jövőnket is!
Amennyiben te is kialakítanád a véleményed, a könyvet megrendelheted a Könyvmolyképző Kiadónál, kedvezményesen!
Írta: Isabel
A történetben egy erdő lakóival ismerkedhetünk meg, mindennapjaikat követhetjük nyomon. A Zöldlomb-erdőben él mókus, vaddisznó, nyuszi, őzike, süni és róka is. Mindegyikük egyedi személyiséggel rendelkezik, így nagyon hamar belopják magukat az olvasó szívébe.
Egy családként élnek itt, békességben és szeretetben. Közösséget alkotnak, ezért mindenkinek meg van a maga feladata: az idős malacka például vigyázz a többiekre, az őzike jóságos és melegszívű, a süni nagyon ügyesen tudja összefogni a csapatot, a többiek pedig igazi rosszcsontok. Örülök, hogy az írónő ennyire elkülönülő személyiségjegyekkel ruházta fel őket, hiszen így a célközönség is könnyebben tud azonosulni velük.
A tanítószándék is nagyon érezhető, mindegyik kis kalandból le lehet vonni a tanulságot. Viszont, ami nekem picit furcsa volt, az a kommunikáció. A történet elején megtudjuk, hogy ők nagyon jó barátok, ezt valahogy mégsem éreztem. Megkérték egymást dolgokra, de valahogy hiányzott a barátok között lévő kötetlenség.
A tíz fejezet mind külön történetet tartalmaz: olvashatunk kirándulásról, szülinapi ünnepségről, de a karácsony ünnepe sem maradhatott ki. Számomra egy picit rövidek voltak, de ha figyelembe veszem a zsánert, egy szavam sem lehet.
A történet arról szól, hogy Levente miként fogad a szívébe és az otthonába egy kiskutyát. Hogyan találkoznak, miképpen telnek az első napok és milyen újdonságokat élnek át együtt? Nagyon aranyos volt, hogy mindezt a kutyus szemszögéből ismerhetjük meg.
Alapjáraton nem voltam az a gyerek voltam, aki szerette ha így beszéltek és ez ma sem változott. Nekem is volt már kutyusom, cicám, most éppen papagájom van - aki visszabeszél - de hozzájuk sem szóltam így soha. Ám mindannyian másképp fejezzük ki a szeretetünket - viszont a kevesebb ebből kicsit több lett volna....
Viszont ennyi, amit negatívumként fel tudnék hozni. Az, hogy az Tomo többször mesélt a gazdijáról, szerintem kifejezetten cuki és életszerű volt. Én is azt tapasztaltam, hogy egy kisállat élete javarészt a gazdija körül forog.... (Ki tudja Rozi papagáj, miket gondol rólam?)
Az illusztrációk igényesek és nagyon aranyosak, dicséret a grafikusnak!
Kisgyermekes szülőknek merem ajánlani, szerintem egy pár órára jó időtöltést biztosít majd! Annyit hozzátennék, hogy ha valakinek tényleg ellenérzése van Leventével kapcsolatban, inkább hagyja ki, mert - mint mondtam - sok szó esik róla. Viszont egy gyerekeknek írt könyvnek az célja, hogy szórakoztassa /tanítsa a kicsiket, nem pedig az hogy lássa anya vagy apa mennyire nem szereti azt, ami esetlegesen nekik tetszik. Ha mégis ez történne, az hatással lenne az olvasás és a könyvek megszeretésére, ami nem volna bölcs dolog.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, Lakatos Levente hivatalos oldalán megrendelheted a saját példányodat!
Írta: Isabel
Most hat mesét kapunk, melyek mindegyike kedves és tanulságos történet. A kedvencem a hullócsillagos fejezet: Fülü megtudja, hogy a csillagoktól bizony kívánni is lehet! Az írónő nagyon kedvesen mutatja be az olvasónak ezt a csodálatos égi jelenséget, pont annyi információt adagolva, hogy a gyermekek kíváncsiságát felélessze.
Minden fejezet elejét egy rövidke vers indítja, amely megmosolyogtató vagy éppen bevezeti, hogy mire is számíthat az olvasó a következő lapokon.
Mint említettem elsőként a borító fogott meg, de nagyon örültem annak, mikor megláttam, hogy minden oldalpár illusztrált, ha lehet még aranyosabb módon. A szerző - mivel ezek is az ő keze munkái - nagyon finoman és egyszerűen ábrázolja a történéseket. Külön tetszett a színválasztás: finom, visszafogott árnyalatokat használt, semmit sem vitt túlzásba. Ha lenne rá időm, egész nap el tudnám nézegetni!
Írta: Isabel
Írta: Isabel
Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...