A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #versesmese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #versesmese. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 7., csütörtök

Ajánló a legkisebbeknek - József Attila- Altató ÉS Háziállatok

Ma a kicsiknek ajánlanék két gyönyörűséges könyvet. Azért egy bejegyzésben teszem, mert korosztályban szinte ugyanaz a kettő, illetve fejenként  körülbelül  tíz oldalasak, így nem láttam értelmét külön tenni őket.  


József Attila versét szerintem minden felnőtt ismeri, vagy legalább hallotta egyszer. A tartalmát nem is részletezném, hiszen egy altatóról van szó, ami segít a kicsik álomba ringatásával. Őszintén szólva nekem nincs jó élményem a szövegével kapcsolatosan, valamiért nem álmossá, sokkal inkább szomorúvá tett...De ettől függetlenül a magyar irodalom egyik kiemelkedő művéről beszélünk. 
Viszont nézzétek meg ezt a gyönyörű illusztrációt a borítón! Mikor megláttam leesett az állam és igen, végig ilyen igényes. A laporelló nyolc oldalas és elképesztően igényes. Lapja vastagok, így biztosan bírni fogják a picikék tombolását. 

A Háziállatoknak érdekes története van, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit veszek meg. Van az a mondás, hogy könyvet ne ítéljünk a borítójáról, én azonban mégis ezt tettem. Mikor megláttam, azt mondtam, hogy ezt meg kell vennem, ugyanis ilyen aranyos borítót már nagyon régen láttam. Mennyire cuki már az a kismalac, nem?
Amikor megérkezett vettem észre, hogy mondókás könyvet vettem. Minden oldalon egy-egy háziállat van, alatta egy kétsoros versikével. Az összes hozza a borítótól várt érzést, de a malacka maradt a kedvenc. Ez is ugyanolyan masszív mint az Altató, így biztonsággal adható a kicsik kezébe nézegetni. Ráadásul fejlesztőpedagógusok ajánlják, így ez lehet egy garancia arra, hogy nem egy rossz könyv kerül a gyerekünk kezébe. 

Összességében mindkét könyvet jó szívvel ajánlom 1 éves kortól, mert nemcsak szépek, de tanulhatnak is belőlük a gyermekek. Ár-érték arányban is jó volt, még mindig él rájuk a kedvezmény. A mai árak mellett ez is hasznos információ, pláne, ha gyerekkönyvről van szó.
Én karácsonyi ajándéknak vettem, de szerintem Mikulásra is tökéletes lehet. Egy igényesebb mikuláscsomag ára a kettő könyv, de míg az elfogy, ezek évekig a kicsik segítségére lehetnek!

Ha te is szeretnéd valamelyiket, vagy akár mindkettőt, mutatom a linkeket az Új Könyvek webáruházból: Altató, Háziállatok

Kiegészítés: Én egy hete mindkét kiadványt az Új Könyvekről vettem, de mivel a Háziállatok ott már nem kapható, ezért kerestem nektek egy másik linket, ahol még igen.

Írta: Isabel 

2021. április 24., szombat

B. Habarics Kitty - Az éjszakai szuszmanó (Két nyuszi mesék)


 Folytatódjék a kis Fülü ismerkedése a világgal! Kalandban most sem lesz hiány, hiszen a nyuszi most is mindenre kíváncsi és mindent tudni szeretne!

A legújabb részben - a címadó fejezetben -  a picurka nagyon fél eladni éjszakánként. Mindenféle zajok, ijesztik meg, ráadásul még az alvós játéka is eltűnik. Nagyon fél szuszmanótól!
Természetesen az anyukája megnyugtatja: nem kell félnie semmitől, hiszen a a hangok amiket hall, csak a megszokott élet részei, csupán a képzelete és a sötétség erősíti fel azokat. 

Most hat mesét kapunk, melyek mindegyike kedves és tanulságos történet. A kedvencem a hullócsillagos fejezet: Fülü megtudja, hogy a csillagoktól bizony kívánni is lehet! Az írónő nagyon kedvesen mutatja be az olvasónak ezt a csodálatos égi jelenséget, pont annyi információt adagolva, hogy a gyermekek kíváncsiságát felélessze.

Természetesen itt sem maradhatnak el a rövid versikék és a gyönyörű illusztrációk. Mindkettő legalább annyira minőségi, mint Az évszakokban találhatóak.
Ráadásul kialakítás szempontjából, ez is tökéletesen alkalmas arra, hogy a kicsiket utazás közben is lekösse. 
Ezt is ajánlom akár közös, akár önálló olvasásra is. 

A rész önmagában is tökéletesen olvasható és élvezhető, ám mindenképpen ajánlom Az évszakok megvásárolását is, így gyermekeink nem maradnak le a nyuszi egy érdekes pillanatáról sem!
Természetesen, ha felnőtt fejjel olvasnánk ezeket, akkor sincs miért aggódni, mert nagyon jót tesz az ember lelkének. Az enyémmel legalábbis így volt!

Amennyiben megvásárolnád a részt, a Katica Könyv Műhely weboldalán leadhatod a rendelésed!

Írta: Isabel


B. Habarics Kitty - Az évszakok (Két nyuszi mesék)


 B. Habarics Kitty szerzőre egy barát hívta fel a figyelmem. Kérdeztem tőle, tudna-e ajánlani valami olyan olvasni valót, amely kedves, aranyos és ragyogó arccal mutatta meg ezt a könyvet. 
Mikor megláttam a borítót azonnal megkérdeztem, hol lehet kapni, mert ezt mindenképpen el kell olvassam. Így találtam rá a Katica Könyv Műhely oldalára, ahol számtalan minőségi gyermekkönyv közül lehet választani. Kezdésnek három művet választottam  az írónőtől, amit ma nagyon jó szívvel ajánlanék is nektek.

Az első történetben megismerjük Fülüt a kis nyuszit és gondoskodó anyukáját. A réten élnek nagy szeretetben. 
A két nyuszi és az évszakok című részben - mint ahogy a cím is sejteti - Fülü megismerkedik azzal, hogy a természet változékony. Kezdeti ijedségét - miszerint mi lesz vele, ha nem ehet többé a kedvenc virágából - nagy kíváncsiság veszi át, mikor az anyja elmagyarázza neki, miképp is működik az évszakok körforgása. 
A nyuszi kölyök nagyon értelmes és hamar megérti, hogy a változás nem rossz dolog, sőt, kalandokat rejthet számára.
Ezen kívül még két, nagyon természetközeli mesét kapunk, természetesen ugyanilyen aranyos kivitelezésben.

Minden fejezet elejét egy rövidke vers indítja, amely megmosolyogtató vagy éppen bevezeti, hogy mire is számíthat az olvasó a következő lapokon.

Mint említettem elsőként a borító fogott meg, de nagyon örültem annak, mikor megláttam, hogy minden oldalpár illusztrált, ha lehet még aranyosabb módon. A szerző - mivel ezek is az ő keze munkái - nagyon finoman és egyszerűen ábrázolja a történéseket. Külön tetszett a színválasztás: finom, visszafogott árnyalatokat használt, semmit sem vitt túlzásba. Ha lenne rá időm, egész nap el tudnám nézegetni!

Jó szívvel ajánlom kisgyermekes családok polcára könyvet, nemcsak a kedves történet és a grafika miatt, hanem mert kicsi és masszív, így könnyen elfér a kisebbek kezében. A kemény borítós kialakítás nagyon praktikus ennél a korosztálynál, akárcsak a betűméret.
Alkalmas esti mesének, de akár utazás közben is magunkkal vihetjük. Én bátran ajánlom önálló olvasásra is az első osztályosok számára, hiszen a szöveg nem sok és könnyen érthető. De persze, ha anya olvassa fel, úgyis minőségi kikapcsolódásban lehet részük!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Katica Könyv Műhely várja a rendelésed!

Írta: Isabel

2020. október 22., csütörtök

Horányi Katalin - Morci


 Nagy állatbarátnak tartom magam, és a kedvenceim a cicák. Imádom őket. Mivel falun élek köztük nőttem fel, a mai napig is van saját cicám, de sok kóbor macska is ellátogat hozzánk ha éhes. Nem tudjuk kié: egyszerűen csak jönnek, esznek és elmennek.

Mikor megláttam ezt a borítót, gyermekkorom egyik meghatározó élménye ugrott be, ami szintén macskával kapcsolatos: Gárdonyi Géza - Micó című története. Emlékszem, miután elolvasták és megmutatták a képeket nekünk - a régi olvasókönyvekben az anyamacska egy fekete kismacskát visz a szájában a lángok elől, nem tudom, most hogyan illusztrálják - napokig képtelen voltam sírás nélkül elaludni. Persze, már akkor is tudtam, hogy a veszteség az élet része, de nagyon mély nyomot hagyott bennem a történet.

Tehát, mikor megláttam ezt a cicát és elolvastam az első öt sort, azt hittem hasonló, életre szóló élményben lesz részem. Tévedtem. 

Magával a mondanivalóval semmi gondom nincs. Egy kiscica befogadása és ami ezután történt, így is jellemezhetném. Viszont lehetett volna benne több. Akár humor szempontjából, vagy esetleg problémák szempontjából. Ám nem kaptam semmi mást, csak egy történetet arról, hogyan fogadott be valaki egy állatot. Körülbelül úgy, mint amikor az ismerősöd elmondja, hogy talált egy kiscicát. 

Amit viszont nagyon nem tudok hova tenni, hogy ezt miért is kellett verses mese formájában megírni? Talán, ha próza marad, nagyobb szabadsága lett volna az alkotónak is, hogy színesítse ezt az egészet. 
Félreértés ne essék, semmi bajom a versekkel - akik olvassák a blogot, azok ezt nagyon jól tudják -  de akkor legyenek benne rímek. Jó elnézést, nem feltétlen kellenek bele, de akkor legyen dallama, vagy valami ami által azt érzem, hogy nem csak egymás alá írt szavakat olvasok. 

Többször szembejött velem helyesírási hiba is, bár ez lehet a költő szabadsága? Nem tudom. Mindazonáltal a történet és a forma sem igazán volt kompatibilis egymással a számomra.

Viszont! Mivel a művet 3 éves kortól ajánlják, és maga a hangvétel is erre enged következtetni, lehet, hogy a szerző inkább erre fektette a hangsúlyt. Jelenleg nincs olyan családtagom, aki korban megfelelő lenne ahhoz, hogy felolvassam neki, de ha azt nézem, hogy egy ennyi idős gyerek az óvodában pont így kezd tanulni, akkor már kicsit más szemmel tudok nézni az egészre. Arra tökéletes a mese, hogy megmutassuk a gyereknek mennyire fontos, hogy csak akkor fogadjunk be bármilyen állatot, ha arról felelősségteljesen is tudunk gondoskodni.  Azt is bemutatja, hogy ez nemcsak a simogatásból áll, hanem bizony az a cica pisilni, kakilni, karmolászni fog, tehát egy ilyen döntéssel nemcsak kellemes dolgok fognak velünk történni.  Ez nagy pozitívuma a könyvnek és szerintem a borító is szép.
Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy prózában, illusztrációkkal sokkal jobban megállta volna a helyét.

Rövidsége miatt gyorsan lehet vele haladni és ha éppen ilyen korban vagytok a gyermekeddel egy próbát tényleg megér. Esetleg utána készíthettek egy rajzot a saját cicátokról  - vagy ha nincs, akkor a kedvenc állatáról - és megbeszélhetitek, hogyan gondozzátok/gondoznátok őt. Egy pár órára biztosan le fogja foglalni a kicsiket.

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek az ingyenes példányotokat a Book&Walk webáruházában!

Írta: Isabel

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések