A lélek labirintusában - Mindent a pszichológiáról

Először is szeretném megköszönni egy barátnak, hogy felhívta a könyvre a figyelmem. Igazán elgondolkodtató olvasmány volt - őszintén szólva még most, az értékelés írása közben sem vagyok teljesen biztos abban, mit is szeretnék írni.

Mindenekelőtt azt tudni kell, hogy bár nagyon szeretek a pszichológia témakörében olvasni, az írótól eddig nem igazán volt alkalmam. A Sors és önismeret c.regényben olvastam egy rövid írását, de mivel ott több szerző is közreműködött, nem tudok arról nyilatkozni mennyire hatott rám másként, mint a többi regénye.

A regény a világjárvány idején született és az író a saját tapasztalatait, gondolatait ossza meg az olvasókkal, mindezt nagyon... szókimondó módon. 
Természetesen a fennálló helyzet mindenkire nagy hatással van és vannak olyan személyiségek, akiknek  az erős szavak jót tesznek. Olyan ez, mint a jeges víz; hozzáérsz és felébredsz. De olyanok is vannak, akiket a hideg víz csak álmatagabbá tesz - ilyen vagyok én is, ezért használok langyos vizet.
Na a leírtak körülbelül úgy hatottak rám, mint amikor a meleg és a hideg összekeveredik és valami új lesz belőle.
Sok dologban egyet kell értsek a szerzővel: például abban, hogy a változáshoz való alkalmazkodás elengedhetetlen. Gondoljunk csak bele, az őseink is így élték túl már a kezdetektől! 
Ehhez azonban belső erőre, kitartásra és rengeteg pozitivitásra  van szükség. Ám ezeknek a megfelelő kombinációja nem mindig adatik meg, pláne, ha az ember fél. 

A koronavírus - járvány sokunkban félelmet keltett. Itt van valami - és ettől az egész világ megváltozott. Ám én azt gondolom, hogy az ismeretlentől való félelem teljesen normális reakció, pláne akkor ha 0-24 órában ezt az ingert kapjuk mindenhonnan. 
Mint mondtam az értékelésem elején, írás közben formálódik a mondanivalóm és most az jutott eszembe, hogy mikor egyedül vagyok és nem látja senki sokszor próbálkozom olyan dolgokkal, amik számomra sérülésekkel járhatnak. Mégis nagyon szeretném megcsinálni őket. Nem egyszer sikerül is megütnöm magam, ám ez nem tart vissza attól hogy próbálkozzam. Ugyanakkor, ha ezt társaságban kivitelezem, már megijedek, mert látom másokon, hogy mennyire félnek attól, hogy elesem....

Na de vissza a könyvhöz! A szerző többször megemlíti, hogy érdemes lenne nyitni a vidék és a tiszta levegő felé a nagyvárosokból. Számára ez nagy pozitívum ezen időszak alatt, de engedjétek meg, hogy elmeséljem, miképpen éljük meg vidéken a járványt. Nem, nem kisvárosban, hanem egy picike faluban.

Mi nem tettünk ki semmilyen táblát, semmiféle felirattal: eleinte mindenki élte tovább  a megszokott mindennapokat. Legkésőbb este mindenki leült tájékozódni a hírekből, vagy közösségi oldalakról, aztán másnap próbáltuk megfejteni ezeknek a valóságtartalmát. Aztán a járvány elején pár fiatalember ablakon keresztül beadott két mosható maszkot a szüleimnek, közölték ezzel támogatja az időseket a polgármester. Dacára, hogy hárman lakunk egy háztartásban. 
Telt az idő és mindenki betartotta a kötelező távolságot, hordták a maszkot, a gyerekek szépen átálltak a digitális oktatásra. Úgy tűnt,  a fontosabb dolgok megmaradnak, ám mindenki nagyot tévedett. 
A faluban kettő élelmiszerbolt működik jelenleg, melyeket a tulajdonosok önerőből tartanak fent. Ez azt jelenti, hogy több élelmiszer hiánycikk, vagy egy hetet kell rá várni. (Csak példaként: tejet is hetente egyszer hoznak és bizony gyorsnak kell lenni....) A szomszéd városban természetesen van egy Peny, de oda csak busszal lehet eljutni, ami sok idősnek nagyon megterhelő. 
Szerencsére bevezették az online bevásárlás lehetőségét, de ez is csak fél megoldást, ugyanis hűtést igénylő élelmiszereket a fővároson kívülre nem szállítanak.  Továbbá sokszor az alapvető élelmiszerekből is hiány van. 
Ehhez hozzájönnek a személyes igényeim: laktóz - és glutén -érzékeny vagyok. Nem ehetem meg a kilós kenyeret a kisboltból, hozni pedig nem hoz a tulaj, mert túl drága, nem éri meg neki. A szomszédban városban pedig hiába van malom és pékség is, gluténmentes termékeik nincsenek. Marad az online rendelés itt is, de konkrétan rámegy a fél fizetésem a tésztákra és a lisztre. És ez nem divat, vagy csak mánia nálam: tényleg szükségem van rá, máskülönben kiütéses és aftás leszek, amik bizony nagyon fájnak. Azt is próbáltam, hogy teljesen kiiktatom az étrendemből ezeket az élelmiszereket, ám akkor felmerül a kérdés: mivel helyettesítsem? Marad a zöldség, a gyümölcs, a tojás  és a hús. Az utolsó kettő még csak - csak elérhető. De zöldséget konkrétan már alig lehet kapni - örülünk ha hetente egyszer répát sikerül.  
Az orvosi ellátás mindenhol borzasztó, de nálunk külön meg kell említeni, hogy jelenleg csak háziorvosi ellátás van és ő is olt. Nincs fogászat, röntgen, szemészet és semmi sem. 
A munkakörülmények változását nagyon nem tapasztaltam -eddig is jártak a fővárosba dolgozni, most is megteszik. 
Számomra, mint magánszemélyre is érdekesen hatott a vírus: dolgozom és ezért mindig hálás leszek, de sok tervemről vágyamról kellett lemondanom. Olyanokról is, melyek megváltoztathatták volna az életemet. Viszont nagyon hálátlan lennék, ha nem emelném ki azokat, amik viszont megadatnak: ki lehet menni a kertbe bármikor! A friss levegő rettenetesen fontos, ezért én sokat szellőztetek is! Mivel itt mindenki ismer mindenkit ezért anélkül is tudnak beszélgetni, hogy közel mennének egymáshoz - egyszerűen átkiabálnak egymásnak. Megszűnt a bandázás, sokkal nyugodtabban alszunk éjszaka.
Szóval úgy gondolom, hogy minden relatív: a koronavírushoz való hozzáállás is. Természetesen borzalmas hátrányai és következményei vannak, viszont segít fókuszálni az apró, jó dolgokra és ez segít túlélni és nem összeroppanni.

Azt gondolom a szerző valami hasonlót szeretett volna közölni az olvasókkal, bár a modora kissé nyers volt. Egy biztos: a mű többször olvasós lesz nálam, mert hiszem, hogy minden élethelyzetben tud majd mondani valamit, amin elgondolkodhatok. És ameddig ezen rágódom, elfelejthetem a saját problémámat.

Ha te is szeretnéd kialakítani a saját véleményed, a Jaffa Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel



 Mindig félve kezdek bele olyan könyvekbe, mely több szerző tollából született, mert félek attól, hogy lesz olyan rész, ami nagyon fog tetszeni és olyan, amely nem.
Viszont az a véleményem, hogy a pszichológia témakörében kifejezetten előny, ha több szerző is elmondja a véleményét ugyanabban a témában.

Eme könyv szerzői, mind szaktekintélyek. Még nem volt alkalmam mindegyiküktől eleget olvasni ahhoz, hogy megfelelően kialakulhasson valamiféle vélemény bennem, de tény, hogy minél több szemszögből világítunk meg valamit, annál inkább megtaláljuk a számunkra megfelelő megoldást.

Pont a fentebb említettek miatt, arról a szerzőről beszélnék picit, akitől a legtöbbet olvastam - ő Almási Kitti.
Nagyon tetszik a doktornő közvetlensége és az, hogy sok olyan történetet mesél el, melyet pszichológusként tapasztalt. Én, aki laikusként olvasom ezeket a könyveket, ekkor érzem igazán emberinek ezt a szakmát. És ekkor újra és újra rádöbbenek, mennyire szerettem volna továbbtanulni...

Na de a lényeg: két történetet emelnék ki - azokat, amik rám a legnagyobb hatást tették. 

Az első egy fiatalemberről szól, akinek mindene megvan, ami csak kell, valahogy a párkapcsolatban azonban mégsem ér el sikereket. A doktornő elmeséli, hogy négy alkalommal ment el hozzá, de végig csak arról tudott beszélni, hogy ő mennyire tökéletes. 
Ám amikor a doktornő megpróbált rávilágítani, hogy ez a hozzáállás talán nyomasztóan hathat a környezetére, a férfi közölte vele, hogy nem a megfelelő orvost választotta. ( Nem ilyen szépen fogalmazott, mint most én.)
Nagyon elgondolkodtatott a dolog, hiszen a napokban nekem is volt hasonló élményem. Én olyan neveltetést kaptam (ezáltal számomra ez a természetes), hogy nem szégyen nem tudni. Pláne nem az ezt elismerni. És soha de soha nem tartanám magam sem tökéletesnek, sem pedig felsőbbrendűnek másnál. Lehet azt mondani, hogy felnőttként tanultam meg ezt a leckét, de én mindig ilyen voltam. Néha sikerült néha nem, de mindig igyekeztem úgy kiharcolni a helyem, hogy más ne sérüljön.
Természetesen ebben nagyon sokat segített a megfelelő erkölcsi normák átadása, de azt gondolom, hogy ennek valamelyest belső késztetésként is része kell hogy legyen az ember életének. Ha nem bántanak nem bántok - elv nemcsak akkor kell hogy jelen legyen ha megtanítottak erre, hanem ösztönösen kellene előjöjjön. Mondom, nem tanultam (még) ezeket mélyebben, pusztán jelenleg így gondolom.

A másik történeten elsírtam magam. Egy fiatal nő látszólag tökéletes párkapcsolatban élt: anyagilag mindene meg volt. Ám a felszín alatt más volt: a férfi chatelgetett más nőkkel, a párjával nem foglalkozott, érzelmileg és (egyéb területen) sem figyelt rá. A hölgy érezte, hogy ez így nem jó, de mivel a párja nem bántotta, kényelmes életet biztosított neki, nem akart lépni.
Aztán elment Kitti egyik csoportterápiájára, ahol egy bizalomgyakorlatot végeztek: hosszan egy idegen szemébe kellett nézni. 
Mikor végeztek a nőnek azt mondta a partnere, hogy köszöni szépen, hogy ilyen hosszan ennyire gyönyörű szemekbe nézhetett.
A nő elsírta magát és elmondta a doktornőnek, hogy ilyen szép bókot még sose mondott neki senki, még a párja sem. Kitti megjegyezte, hogy akkor talán lépnie kellene ez ügyben, hiszen fontos, hogy nőként is el legyen ismerve egy kapcsolatban. A hölgy erre megijedt és nem kereste fel őt többet.
A doktornő ekkor ismerte fel, hogy nem akarhatja jobban egy betege javulását, mint ő maga. Hiába mozdult meg valami a hölgyben, hiába mutatták meg neki, hogy máshogy is lehetne (még ha csak egy pillanat is volt), amíg ezt ő maga nem volt hajlandó észrevenni, senki nem tehetett semmit.

Néha hasonló helyzetben érzem én is magam, viszont mivel nagyon makacs vagyok elhatároztam, hogy kivárom, amíg eljön a megfelelő idő...

A könyv ajándék volt, köszönöm!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a Nyitott Akadémia weboldalán!

Írta: Isabel



 Ez a könyv a lehető legjobb időben talált meg engem. Nagyon magam alatt voltam és - miközben egy kedves barát próbált lelket önteni belém - szóba került a pszichológia. 
Bár nem volt alkalmam iskolapadban tanulni, komoly részét képezi az életemnek. 
A társas életem nagyon szegényes  -  a koronavírustól függetlenül jobbára csak az online kapcsolattartásra van lehetőségem, így igyekszem az embereket minél inkább megérteni. Ám nemcsak ez az oka,amiért fontos számomra, hogy ezen a területen fejlődhessek. 
Már gyermekkoromban is észrevettem, hogy nagyon empatikus személyiség vagyok - és ez az élettapasztalatok szerzésével arányosan nőtt. Nagyon képes vagyok átérezni mások fájdalmát - olyannyira, hogy sokszor a sajátomról el is feledkezem. Pont emiatt azonban mindig hajtott egy kérdés: miért bántják az emberek egymást? Miért okozunk tudatosan vagy véletlenül fájdalmat, egy olyan lénynek aki szinte olyan mint mi? Egy fajba tartozunk, ugyanazok az alapproblémáink, mégis, jelen van az életünkben az ártó szándék.

Számomra a pszichológiával való kapcsolat nemcsak a magam megismerését és megértését szolgálja, hanem másokét is. Azt, hogy egy picit csökkenthessem a negatív energiákat - legalább a környezetemben. Ez különösen fontos akkor, ha az ember gyerekekkel foglalkozik, mivel ő még nézetem szerint olyanok akár a szivacs - minden ingert magukba szívnak és ha nem vigyázunk a sok téves információ rossz irányba is terelheti őket az élet útján.

Bár ez a mű nem kifejezetten gyermekpszichológiával foglalkozik, mégis érdemes annak is olvasgatni, aki erre a pályára készül. Pontos ismeretanyagot közöl, igaz, nem pár száz oldalban. 
Véleményem szerint  - bár érdekes a fogalmazásmódja -  valóban tankönyvként érdemes kezelni és visszanézni bizonyos részeket, mikor már bőven benne járunk a sűrűjében. Találhatunk benne vázlatokat és összefoglalást is tehát mindenképpen hasznos lehet a diákok számára.
Mindazonáltal tetszettek az életszerű példák, és az, hogy minimális ismerettel is érthető az anyag. Világos, hogy olyan emberekhez szól a mű akik érdeklődnek a pszichológia iránt és kedvet szeretnének csinálni hozzá. Véleményem szerint ez maximálisan sikerült.

Engem az oldalszám sem riasztott el, igaz, kissé továbbtartott a feldolgozása, mint vártam. A több mint 800 oldal kissé riasztó lehet, de ha megfelelő a hozzáállásunk a témához, vagy ügyesen elosszuk az olvasnivalók között nagy segítségünkre lehet, hogy könnyebbé tegyük egymás és a saját életünket.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Bookline-on még kapható a könyv!

Írta: Isabel 




Szeretném megköszönni az írónőnek és a Jaffa kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt a könyvből!
A Depresszió c. regényét tavaly volt alkalmam olvasni és értékelni a blogon, így tudtam, hogy egy igazán profi és szakmailag hiteles anyagot kapok majd a kezembe. Nos, csak úgy, mint az előző, ez is mély nyomot hagyott bennem.
A könyv a szerelem megéléséről és az elengedésről szól. Mivel bennem az utóbbi hagyott mélyebb nyomot, ezért erre élezném ki az értékelést.
A búcsúzás mindig fájdalmas. Ám sokszor figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy ez nemcsak nekünk fáj(hat), hanem a másik félnek is. Mikor egy kapcsolat véget ér, nem könnyű racionálisan gondolkodni, pláne, ha valaki annyira érzelmi alapon cselekszik és él, mint én. Ám, amíg ez az élet bizonyos területein előny, addig ezekben hátrány, mert ilyenkor csak a veszteséget és becsapottság érzését tudhatom a magaménak.
A doktornő azonban rávilágított arra, hogy ez bizony kétoldalú dolog, csak lehet, hogy a másik fél nem úgy mutatja ki, ahogyan én. (Pláne ha az ellenkező nemhez tartozik.) Bekezdésről bekezdésre haladva fejti ki, hogy bizony a büszkeség a neveltetés és az egyéb hatások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogyan is éljük meg az elválást.
A könyv alcíme: Szerelem negyven felett, de tapasztalatból mondom, bármilyen korosztálynak hasznos lehet, akár érzelmileg érintett, akár nem. Mivel lélekben nem állok még készen arra, hogy kinyissam a szívem, ezért a friss szerelemről és a rózsaszín ködről szóló részek sajnos nem maradtak meg bennem annyira, hogy érdemben véleményt alkothassak róluk. Nem azért, mert rosszul lenne megírva, csupán csak nem olyan a jelenlegi állapotom, hogy ezeket befogadhassam. Viszont biztos vagyok abban, hogyha elkezdek ténylegesen felgyógyulni és újra nyitni, sok hasznos dolgot találok majd ebben a részben is. Addig pedig igyekszem tanulni és olvasgatni a doktornő műveit!

Ha úgy érzed, neked is hasznos lehet, a kiadó várja a rendelésedet!

Írta:Isabel







Depresszió. Ez az egyik leggyakoribb betegség, mely megosztja az embereket. Mivel számomra nagyon izgalmas témáról beszélünk, nagy álmom ezt a szakmát tanulni, ezért Niki biztosította számomra a könyvet tanulás céljából.

A depresszió, mint ahogyan az írónő is mondja nagyon veszélyes betegség, hiszen a lélek szenved, sokszor testi tüneteket nélkül. Mivel ezt nem látjuk, nem tudjuk fizikailag érezni, sokan ezt hisztinek fogják fel, valós probléma helyett. Aki ettől szenved, gyakran érzi magát haszontalannak, semmi életkedve nincs, sőt úgy hiszi elveszi az emberektől a levegőt. Mivel általában ilyenkor erős félelmek és szorongások is fellépnek, gyakran nem is mer az érintet személy segítséget kérni; úgy érzi, hogy gyenge, ha nem tud egyedül szembenézni a gondjaival.
Természetesen ilyenkor a család, barátok segíthetnek első körben. Sokszor ők mondják, hogy beszélgessünk el egy szakemberrel. (Feltéve persze, ha elég tájékozottak ahhoz, hogy a helyén kezeljék a dolgot!). Ilyenkor jön az érintett személy személyisége a képbe: vagyok olyan nyitott, hogy belássam, hogy csak a jó szándék vezérli őket, vagy makacson tovább szenvedek, egyedül? Azok, akik félre tudják tenni a büszkeségüket és az esetleges negatív véleményektől való félelmeiket, úgy gondolom, óriásit léptek előre. Beismerni, hogy egyedül nem megy, a nem megfelelő járt utat otthagyni, az ismeretlen, de gyógyulással kecsegtető járatlanért, nagy bátorságra vall. Ilyenkor jön a következő nagy kérdés: kihez is forduljunk?

Az internetnek hála rengeteg szakember elérhetősége kerülhet a birtokunkba; van választék. Azt gondolom, hogy pszichológusok/pszichiáterek által publikált könyvek nagyon hasznosak lehetnek eme döntés meghozatalában. Akár önsegítő, akár szakirodalomról is legyen szó, meg tudjuk vizsgálni velünk (a nézeteinkkel, életfelfogásunkkal, lelkivilágunkkal) ki az a terapeuta, aki a legkompatibilisebb. Csakúgy, mint a való életben, itt sem biztos, hogy mindig minden orvossal hatékonyan együtt tudunk működni.
Dr. Belső Nóra könyve nagyon tetszett, abból a szempontból, hogy próbálta köznyelven átadni azokat az információkat, melyekre szüksége lehet az olvasónak. (Az már az én egyéni meglátásom, hogy ezeket volt már alkalmam elsajátítani), de első könyvnek ebben a témában nagyon is megállja a helyét.
Azt megjegyezném, hogy a személyes tapasztalatok leírása, illetve a betekintés egy ilyen gondokkal küzdő beteg világába, lehetett volna picit részletesebb. Azt a bizalmat, melynek ilyenkor ki kellene alakulni az olvasó és a könyv között nem egészen kaptam meg. Mielőtt kikapnék, nagyon is jól tudom, hogy ez az egyik legszerteágazóbb, legtöbb ok-okozati összefüggéssekkel rendelkező ágazata az orvoslásnak.
Összességében, akit érdekel ez a téma, azt gondolom, vegye meg a könyvet, mert utat fog mutatni. És itt talán ez a legfontosabb lépés.



Megjegyzés: Remélem, ha ilyeneket olvastok a szakma iránti rajongásotokból teszitek! De ha NEM, ha úgy érzitek baj van, ne habozzatok cselekedni!

 A depresszió pár jellemző tünete:
-rossz közérzet,
-szomorúság,
-az eddig beszédes személy szokatlanul csendessé válik és kerüli az emberek társaságát,
vagy éppen ingerlékenyebb lesz és ha kell ha nem veszekedésekbe keveredik.
Rosszabb esetekben ezt testi tünetek kísérhetik, úgy mint:
-láz,
-étvágytalanság (Vigyázat! A beteg nemcsak az ételt, de a folyadékot is képes „elfelejteni”),
-hasmenés esetleg hányás.

  Amit tehetsz ha huzamosabb ideig ok nélkül ezeket éled át:

 - Próbálj meg beszélgetni a hozzád közelállókkal, még ha félelmetesnek, nehéznek is tűnik: lehet először nem fognak tudni megérteni, de legalább tudni fognak róla és ez az egészséged szempontjából nagyon fontos!
 - Ha szeretsz olvasni, mindenképpen szerezz be néhány erről szóló könyvet, cikket( igen lehet hogy fel fognak húzni azon részek, amikkel nem értesz egyet, de legalább kapsz egy új külső ingert, gondolkodnivaló formájában)!
- Tűzz ki új célokat ( nem a maraton lefutására gondolok, feltéve ha nem vagy gyakorlott sportoló; hanem picikre. Tanulj meg valamit, amiért odavagy (nyelvek, hangszer, sütés vagy bármi)! Fel fog tölteni energiával a sikerélmény pedig boldoggá fog tenni!
   
Ha a környezetedben tapasztalod:
 
- Mindenképpen beszélgess vele! Sokat! Néha olyat fog mondani, amivel nem értesz egyet, esetleg felidegesít, de fontos, hogy azt érezze nincs egyedül a világban. Vitázhattok is akár az élet dolgain; egy a lényeg: meglegyen a hovatartozás érzése.

 - Akár a közvetlen közelében vagy, akár nem mindenképpen kérdezd tőle legalább napi egyszer, hogy evett, ivott-e eleget! Ha csak enyhébb depresszióról van szó, a beteg tényleg szimplán elfelejti (netán nem is érzi) ezeket az ingereket.  rosszabb esetben önszántából vonja meg magától;  akármelyik verzió is áll fenn, ha egy szeretett személy figyelmezteti erre örülni fog neki és megteszi a kérést.

- Légy vele türelmes, előfordulhat, hogy ok nélkül fog sírni, duzzogni, úgy viselkedni, ahogy az nem a szituációnak megfelelő. Ez nem azért lesz, hogy téged bosszantson, hanem mert valami olyan inger érte, ami rossz élményre emlékezteti és nem tudja a helyén kezelni. Ha ilyenkor nekiesünk, csak azt erősítjük fel benne, amit felejteni akar.

- És talán a legfontosabb: mutasd meg neki, hogy van a világon (legalább egy, jobb esetben több) olyan ember, akinek fontos. Akinek fájna, ha nem lenne. Most nem azt mondom, hogy babusgatni kell, mert nem, de számtalan módon ki lehet fejezni érzelmeinket: például mondd neki! Meg fog hallgatni és így könnyebben a bizalmába fogad ő is. Ám ha nem vagy ennek a mestere semmi gond! Az is megoldás ha közös programjaitok vannak, melyeket te is ugyanolyan fontosnak tartasz természetesen. Rohanó világ ide vagy oda, igyekezz minél inkább tartani, amit közösen megbeszéltek. Bár előfordul, hogy a terveink nem úgy alakulnak; ám ilyenkor kalkuláljuk bele, hogy a depressziós személy magára fogja húzni az okot (akkor is, ha nem ő felelős) és azt fogja gondolni, hogy nem volt annyira fontos, hogy ez létrejöjjön. Ilyenkor nagyon fontos, hogy helyesen kommunikáljuk le a helyzetet: adjuk meg a lehetőséget, hogy bátran elmondhassa a gondolatait, ugyanakkor mi is legyünk határozottak és ne mondjunk semmit, ami később sérüléseket okozna!

És persze a lényeg: mindenképpen forduljatok orvoshoz! Lehet nem akarja majd, de akkor kísérd el, legalább az első két alkalommal! Meg kell szoknia, hogy egy vadidegen ember előtt kell beszélnie, akár a legsötétebb gondolatairól is.  Ez sokkal könnyebb úgy, ha tudja, előtte és utána olyan személlyel lesz, aki szeretettel képes odafigyelni rá.


Ha ezek után kedvet kaptatok a könyvhöz, az alábbi linken megrendelhetitek!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anita Boza - Elrabolt szerelem

A könyvet még tavaly kaptam édesanyámtól és a borítója teljesen lenyűgözött. Nagyon kellemes látvány, emiatt nagy reményekkel vágtam neki az...

Népszerű bejegyzések