A lélek labirintusában - Mindent a pszichológiáról

 Bár tanulmányokat nem folytatok a témakörben, mégis nagyon érdekel a pszichológia tudománya. Vallom, hogy a a test egészsége nagyban függ a lélek állapotától, ezért a magam módján igyekszem sokat tanulni a témában.

Ez a tankönyv nagyon nagyon jó alapozó lehet, noha a kiadás óta,  (az első példányok 1989-ben jelentek meg) sokat fejlődött a tudomány. Mégis, akármennyire is megyünk előre, vannak alapok, amiket meg kell érteni és tanulni a fejlődéshez. 

Nagy előnye, hogy közérthetően magyarázza el az összefüggéseket. Érezni, hogy kezdő egyetemistáknak írták. Az új dolgokat a  már megtárgyalt részekre építi, nem tartalmaz semmi olyan információt, amit ne tudnánk elhelyezni a megfelelő kontextusba. 

Szerintem a maga 152 oldalával nem is vastag, dolgoztam már fel ennél jóval terjedelmesebb könyvet is a témakörben. Mivel én érdeklődéssel forgattam, nekem picit ez kevés volt, de azoknak, akiknek ezeket meg is kell tanulni sem lehet ijesztő. Mindezeket segítik a kiemelések, amik megkönnyítik az esetleges jegyzetírást, vagy ha úgy tartja kedvünk a a kutatást.

Arra azért figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez a tudás tényleg csak alapozó, 2023-ban már jóval több mindent tudunk a témában, nem szabad csak erre hagyatkoznunk. Mint mondtam én nem járok egyetemre, de igyekszem naprakész lenni és bizony volt olyan rész, amihez már sokkal inkább a modernebb tankönyvek vállnak a segítőtársunkká.

Mindazonáltal jó szívvel ajánlom kezdőknek, azoknak akik most kezdik a tanulmányaikat, hiszen nagyban megkönnyíti a megértést és az esetleges felkészüléseket. Veszítenivalótok nem lesz, ha ebből is tanultok!

Amennyiben szeretnél te is egy példányt, az Antikvárium oldalán még beszerezhető!

Írta: Isabel

 

 A most következő értékelés nagyon kedves a szívemnek, ugyanis ezt a könyvet egy hónap alatt négyszer is elolvastam. Hosszabbítani is kellett a kölcsönzést, ugyanis több idő és tudást kellett ahhoz, hogy megfelelően megértsem a benne leírtakat. 

Minden családnak megvannak a maga gyökerei, és óhatatlanul olyan múltbéli sebek, melyek meghatározzák a jövőbeli életképet. 

Igazából a transzgenerációs szavunkat egy barát szájából hallottam először, mikor a lelki problémák feldolgozása témakörében beszélgettünk. Akkor csak ámulva néztem őt és arra gondoltam, hogy hú de okos és hogy én ezt mennyire nem fogom érteni, mert én nem tanultam annyit mint ő.... persze, igyekeztem ezt nem nagyon mutatni, mert kissé kellemetlen lett volna számomra ha rájön a hiányosságomra. Na, de aztán feljött az írónő neve és tudtam, hol kell keresni.

A család az a közeg, amiben - jobb esetben - a legtöbb időt töltjük. Itt tanuljuk meg a jó és a rossz fogalmát, az érzelmeinket először itt mutatjuk ki és sajnos kapunk itt rengeteg bántást is. Legyen ez akár szóbeli, akár fizikai mindegyik olyan sérülést okoz, melyek hatással lehetnek a jövőbeni családunkra és gyermekeinkre.  

Nem egy példát tudnék én is említeni, de csak hogy világos legyen miről van szó: ha valakit folyamatosan arra neveltek gyerekként, hogy csak akkor szerethető, ha elég figyelmet kap, ha csak akkor értékes, ha bizonyos elvárásoknak eleget tesz, akkor ez a személy is ugyanígy fog állni a gyermeke teljesítményéhez.  Szerintem mindenki tud példát mondani erre, ezt is csak azért említettem meg, hogy könnyebben összefoglaljam a véleményemet.

Az írónő fantasztikusan bontja ki  a témát és mutat rá arra is, hogy azért nem szabad mindenért a felmenőket okolni.  Ugyanis, ha felismerjük, hogy valami nem jó, ha tudjuk, hogy mi az ami nekünk fájdalmat okozott, akkor megvan a jogunk arra hogy másképp cselekedjünk. Tény, ehhez többek között önismeretre és bátorságra van szükség, de nem muszáj a rossz mintákat követnünk. 

Azt gondolom, mi szerencsésebbek vagyunk, mint anyáink, nagyanyáink, hiszen az ő idejükben korántsem foglalkoztak annyit és úgy a lélek gyógyításával, mint manapság. Mivel több eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy jobban legyünk, használjuk ki. Soha nem késő változni és jobbá tenni a magunk és mások életét.

Az írónő nagyon alapos kutatómunkáját találhatjuk a könyvben. Kutatások eredményei, emberi sorsok elevenednek meg a lapon, mindezt közérthetően  az olvasó elé tárva. Alig várom, hogy további könyveit is olvashassam, mert ha azok is ennyire alaposak és emberiek, bizony új kedvenc íróm lesz a témakörben.

Ha valaki úgy érzi, olyan terheket cipel, mint a szülei/nagyszülei és ez negatív érzéssel tölti el, bátran vegye kézbe ezt a könyvet!

Többek között a Líránál megrendelhető!

Írta: Isabel

Mint tudjátok, nagyon szeretem Almási Kitti könyveit, mert eddig nála találtam meg a tökéletes egyvelegét a köznyelvnek és a szakmai tudásnak. Nagyon szeretem, hogy nemcsak fogalmakkal, szakkifejezésekkel ismertet meg (vagy éppen tisztázza a jelentésbeli különbségeket), de valóban a mindennapi életből vett pédákkal támasztja alá azokat.

Ez a könyv az irigységet és annak vonzatait járja körbe. Segít tisztázni a féltékenység és az irigység közti különbségeket. A saját szavaimmal azt mondanám: az előbbinél olyanra vágyunk, ami nekünk nincs, viszont úgy érezzük lehetne. Az utóbbinál pedig félünk attól, hogy valaki elveszi tőlünk, amit a magunkénak érzünk. Ezt azért is fontos tisztázni, mert a két fogalom gyakran összefonódik ugyan, mégis teljesen más tartalommal bír.

Az írónő emelett azt is elmeséli, hogy az irigység nemcsak testvérek, vagy munkatársak között alakulhat ki, hanem bizony azok között is gyakori, akik amúgy szeretettel vannak egymás felé. Nagyon nehéz a helyén kezelni, alapvetően nem kellemes érzést és az ember ősztönösen próbálja leplezni.Vagy legalábbis a lehető legkevésbé tudomást venni róla. Bár evolúciósan belénkkódolt érzelemról van szó, a mai embernek nem egyszerű szembenézni vele.

Nagyon sokat tanultam ebből a könyvecskéből, és szándékosan írom így, hiszen nem egy vaskos szakirodalomról van szó. Őszintén el kellett gondolkodnom azon, hogy én mikor, kire és miért voltam irigy, ám a sorokat továbbolvasva, picit büszke voltam magamra. Amikor ezt az érzést érzem, - tehát, olyanra vágyom, ami másnak van és úgy érzem, nekem is lehetne - szinte azonnal azon gondolkodom, mit kellene azért tennem, hogy én is elérhessem azt. Ahogy haladtam az olvasásal, a doktornő elmondta, hogy ez az egyik legegészségesebb módja ennek az érzésnek a megélésének. Nem tehetek ellene, hiszen egy emberi tulajdonságról van szó, mégis, próbálok pozitívan kijönni belőle. A fejlődésemre használom és nem a másik rombolására.

Itt azért hozzáteszem, hogy a féltékenységgel már vannak gondjaim, ám ez az önbizalomhiányomból fakad. Félek, hogy nem vagyok elég jó, így ha jön valaki, aki tökéletesebb nálam el tudja venni azt, ami számomra nagyon fontos.  Próbálok hinni magamban és a partnerben is, aki ezt az érzést kiváltja, és még ha messze is az út vége, azt hiszem egyre jobban megy.

A fenti sorokból is kiderül tehát, hogy nagyon-nagyon szerettem ezt az olvasnivalót és jószívvel ajánlom, nemcsak a pszichológia iránt érdeklődőknek, de azoknak is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat!

Amennyiben szeretnél magadnak egy saját példányt, a Nyitott Akadémiánál leadhatod a rendelésedet!

Írta: Isabel

Korrektúrázta: NiKy

 Mióta napi szinten foglalkozom gyerekekkel, nagyon hasznosnak találom ezeket a kiadványokat. Igaz, régebben is olvastam gyermekpszichológiával kapcsolatos könyveket, most azonban tanulás, ismeretszerzés céljából veszem a kezembe őket.

Ez a könyv nagyon hasznos volt a számomra, mivel különböző kamaszokkal dolgozom, akik eltérő háttérrel és tapasztalattal érkeznek hozzám. Ahhoz, hogy a leghatékonyabban a segítségükre lehessek, nemcsak a jelen problémáit kell megoldanunk, de hiszem, hogy azt is meg kell értsem, hogyan jutott el oda, ahol jelenleg tart. Mi kell ahhoz, hogy azt esetleges rossz berögződéseken változtassunk és, hogy egy teljesebb, pozitív élet felé terelhessem őket. 

Mivel a kamaszkor alapból nem egyszerű időszak, fontosnak tartom a lehető legnagyobb stabilitást biztosítását mindegy gyerek számára. Azt, hogy feltehessék a kérdéseiket, hogy hasznosnak érezzék magukat és természetesen azt, hogy soha ne adják fel.

Ám ez különösen nehéz feladat akkor, ha a gyermek szociálisan nehezen illeszkedik be, esetleg olyan háttérrel rendelkezik, mely megnehezíti a fizikai és szellemi fejlődést.

Sajnos a környezetemben számtalan példát látok arra, hogy a fentebb említettek, mennyire befolyásolják egy fiatal életét. 

A kiadvány nemcsak elméleti, de gyakorlati tapasztalatokat is megoszt az olvasóval és bevallom, néhol nagyon megrázó sorokat olvastam.

Mivel szakkönyvről van szó, sajnos a szakmai részbe nem tudok belemenni, ahhoz a jelenlegi tudásom kevés. Ám biztosítalak benneteket, hogy ezen igyekszem változtatni és amint sikerül elindulnom ezen az úton, ki fogom egészíteni az értékelésem.

Ám addig is bátran ajánlom olvasásra mindenkinek, aki gyerekekkel foglalkozik, még akkor is, ha hiányosak az ismeretei. Hiszem, hogy minden, ami segíti a saját a fejlődésben (akár magunkról, akár másokról van szó), rossz nem lehet!

Amennyiben megrendelnéd, keresd a Régikönyvek.hu oldalán!

Írta: Isabel

Pár nappal ezelőtt egy nagyon érdekes könyv jelent meg a piacon az irodalomterápiáról. A sors játéka, hogy ha nincs  Jakobovits Kitti ingyen elérhető podcast-ja, arról sem tudtam volna, hogy ilyen létezik. Nagyon érdekesnek találom ezt a foglalkozást, hiszen két olyan  dolgot köt össze, mely nagyban segíti a lélek fejlődését. Nem utolsó sorban pedig nekem is a szívügyem mindkét terület, szívesen mélyedek el bennük.

A könyv számomra nagyon érdekes volt, nemcsak az új mondanivaló miatt, hanem mert egy picit tankönyv érzésem is volt vele kapcsolatban. Akik követnek, tudhatják, hogy szívesen olvasok szakmai könyveket is a pszichológia témakörében, így számomra nem volt zavaró, ahogy a szerző felvezette a mondanivalóját. Ahhoz, hogy megértsük, miről is van szó, véleményem szerint kell a háttérismeret - egy olyan tudás, amely nélkülözhetetlen a téma megértéséhez és, hacsak nem tanórán sajátítjuk el, itt is helyet kellett kapjon. Bár, ettől lehet, szárazabbnak tűnik - valljuk be egy ilyen témánál ez várható.

Az alcím (A könyvespolcod pszichológus szemmel) picit becsapós, mert erre a szerző nem tér ki nagy mélységekben. Igaz, engem nem ért váratlanul, mivel a fentebb említett podcast-jában arról is beszél, hogy ahhoz hogy ebben érdemben tudjon nyilatkozni beszélgetésre- esetleg- beszélgetésekre van szükség a páciensekkel. Elgondolkodtam a dolgon és a saját példámból azt szűrtem le, hogy ez egy korrekt hozzáállás, mindjárt meg is indoklom, hogy miért:

Ha valaki ránéz a könyvespolcomra, rengeteg regény talál rajta: főképp ifjúsági, mese, romantikus és fantasy zsánerekben. Természetesen akad köztük pszichológiával foglalkozó tankönyv, nyelvkönyv, illetve verseskötet is, de ez előbbiek vannak túlsúlyban. Ebből talán azt a következtetést vonná le, hogy főképp ezeket forgatom és esetlegesen egy komolyabb témában (politika, történelem, szociológia) nem is lehetne beszélgetni velem. Pedig de! Az, hogy a polcomra ezek kerültek fel, azért történt így, mert a szórakoztatáson túl ezek voltak számomra elérhetőek és beszerezhetőek. Ebből az is látszik, hogy ha egy szakember csak a könyveinkről próbálna meg valamilyen képet alkotni rólunk, nem biztos, hogy a megfelelő végkifejletig jutnánk el. Arról nem is beszélve, hogy ma már számtalan módja van annak, hogy olvasnivalóhoz jussunk, az elektronikus kiadványoktól kezdve egészen a könyvtárakig. 

Kitti nagyon szépen elmagyarázza azt is, mi az az irodalomterápia és kinek ajánlja. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy különböző irodalmi szövegek segítségével világítanak rá, helyzetekre, érzésekre, ezáltal biztosítva azt, hogy  a személy maga találja meg a problémájából vezető kiutat. Mikor tudatosult bennem ez a megfogalmazás, rájöttem, hogy én is ezt csinálom, amikor olvasok. A különbség az, hogy egy terápián még a „kezemet is megfogják” ha kérem, így érve el gyorsabb fejlődést. 

A fogalmazásmód nagyon igényes és választékos, különösen tetszettek a személyes tapasztalatokról  és történetekről szóló részek, hiszen egy laikus olvasóhoz ezek kerülnek igazán közel. 

A Kulcslyuk Kiadótól nem sokat olvastam eddig, de ha minden kiadványuk ennyire igényes, biztos, hogy visszatérő vásárlójuk leszek. Arról nem is beszélve, hogy gyorsan megérkezett az előrendelésem, így névnapi ajándékként élvezhettem a frissen megjelent könyv illatát. 

Összességében nagyon boldog és elégedett vagyok! Köszönöm Kittinek, hogy megmutatta ezt a világot! Ajánlom mindenkinek, akit valamilyen formában érdekel a pszichológia, vagy olyan területen dolgozik, ahol fontos a kommunikáció és az emberekkel való jó kapcsolat fenntartása!

Amennyiben érdekel a téma, a Nyitott Akadémia várja a rendelésed!

Írta: Isabel

A következő könyv értékelése mögött hosszas kutatómunka áll. Mivel a téma nagyon összetett, nem szerettem volna "csak úgy" írni róla. Több forrást is elolvastam a könyvön túl, videókat néztem a témában, hogy a lehető legőszintébben és pontosabban tudjak véleményt formálni.

Kezdjük azzal, hogy mi is az a nárcisztikus személyiség zavar? Általánosan megfogalmazva, az ilyen ember csak magára figyel, ugyanakkor hatalmas átérzőképességgel rendelkezik. Én ezt úgy szoktam hívni, hogy "belelát a fejembe és a szívembe" - és ez mutatja, hogy mennyire erős bennük képességeik vannak.

A név egy görög mitológiából származik. Egy gyönyörű ifjú Narkiszosz, mindenki szerelmét elutasította, még egy szépséges nimfát is, aki azonban nem tudott beletörődni a történtekbe. Felkereste a bosszúállás istennőjét és arra kérte, büntesse meg a férfit, aki ezután beleszeretett saját tükörképébe. Mivel szerelme sohasem válhatott valóra, ugyanazt a fájdalmat kellett elviselnie, mint amit ő okozott. 

Sigmund Freud nevezte el ezt a tünetegyüttest, ám ez jóval kevesebb embert érint, mint azt elsőre gondolnánk. Fontos, hogy ennek a diagnosztizálásához, a szakorvosoknak sok vizsgálatra van szükségük. Ezért ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket!

A könyv nagyon szépen levezeti a lehetséges kiváltó okokat. Mint általában minden lelki traumának ennek a gyökerei is a gyermekkorhoz nyúlnak vissza. A szeretet hiánya, a rossz visszacsatolások és egyéb szóbeli bántalmazások, nem megfelelő kép kialakulásához vezetnek. 
Ezután jó pár történetet olvashatunk olyan személyektől, akiknek sikerült kilépni egy ilyen kapcsolatból. Felmerülhet a kérdés: miért maradnánk egy olyan kapcsolatban ahol a partner csak magára összpontosít?

Itt jön a saját tapasztalatom és véleményem. Számomra fontos, hogy igazán megértsem a körülöttem lévőket. Azt gondolom, hogyha megértem a motivációkat, az ok-okozati összefüggéseket, könnyebb lesz elfogadnom, bármi is történjék. 
Amikor először felmerült bennem, hogy ezzel a lelki problémával állok szemben, az első gondolatom az volt, hogy mennyire szenvedhet az illető. Nem mutatja, mert kedves és magabiztos, de a lelke mélyén olyan mély seb tátong, amit talán saját magának sem vallana be. Az empátiája révén könnyen megszerettem, ezért az első pár nézeteltérés alkalmával saját magamat hibáztattam és természetesen jóvá akartam tenni a vétkemet. Aztán, ahogy telt az idő és egyre jelentéktelenebb dolgokon kaptunk össze, elkezdtem gondolkodni. Amikor az ő dolgairól volt szó, ha neki volt szüksége rám, minden rendben volt, de fordítva ez már nem működött. 
Ebből is látszik, hogy mennyire fontos volt egy ilyen kapcsolatban az, hogy a másik személy különlegesnek érezze magát és amikor ezt már nem tudtam neki biztosítani, sokszor volt rám dühös. A műben szereplő történetek javarészt erről szólnak és arról a kötődésről, amit a lelki bántalmazást elszenvedőjének meg kell szakítania. 
Ők sokszor felismerik a helyzetet, azt hogy valami nem jó a számukra, mégsem képesek elhagyni a másik felet, mert mire ez tudatosul bennük, addigra azt is elhiszik, hogy ennél többet nem érdemelnek. Hiába kap a környezettől esetleg más visszacsatolást, amíg az önbecsülése és az önértékelése vissza nem tér, addig abban a kapcsolatban marad.

A szerző és a történetei nagyon érdekes emberek és élethelyzeteket mutatnak be, akik érdeklődnek a pszichológia iránt, bátran olvassák el! Semmiféle képzettséget nem igényel - tudjátok, hogy nekem sincs. De hozzátenném, hogy ne úgy olvassuk, hogy közben vizsgáljuk a környezetünket! Ha valamit gyanúsnak találunk, vagy nem tetszik, inkább próbáljuk meg megbeszélni, hiszen egy kapcsolatban számtalan oka lehet egy-egy nem kívánatos reakciónak. Ám, ha sokszor azt érezzük, hogy nem vagyunk fontosak és nem kezelnek minket megfelelően, érdemes picit olvasgatni a témában, meghallgatni mások tapasztalatait. Hiszen ez az egyik legjobb tanítómester az életben!

Amennyiben érdekesnek tartanád a könyvet, a Libriben beszerezheted a saját példányodat!

Írta: Isabel

Először is szeretném megköszönni egy barátnak, hogy felhívta a könyvre a figyelmem. Igazán elgondolkodtató olvasmány volt - őszintén szólva még most, az értékelés írása közben sem vagyok teljesen biztos abban, mit is szeretnék írni.

Mindenekelőtt azt tudni kell, hogy bár nagyon szeretek a pszichológia témakörében olvasni, az írótól eddig nem igazán volt alkalmam. A Sors és önismeret c.regényben olvastam egy rövid írását, de mivel ott több szerző is közreműködött, nem tudok arról nyilatkozni mennyire hatott rám másként, mint a többi regénye.

A regény a világjárvány idején született és az író a saját tapasztalatait, gondolatait ossza meg az olvasókkal, mindezt nagyon... szókimondó módon. 

Természetesen a fennálló helyzet mindenkire nagy hatással van és vannak olyan személyiségek, akiknek  az erős szavak jót tesznek. Olyan ez, mint a jeges víz; hozzáérsz és felébredsz. De olyanok is vannak, akiket a hideg víz csak álmatagabbá tesz - ilyen vagyok én is, ezért használok langyos vizet.

Na a leírtak körülbelül úgy hatottak rám, mint amikor a meleg és a hideg összekeveredik és valami új lesz belőle.
Sok dologban egyet kell értsek a szerzővel: például abban, hogy a változáshoz való alkalmazkodás elengedhetetlen. Gondoljunk csak bele, az őseink is így élték túl már a kezdetektől! 
Ehhez azonban belső erőre, kitartásra és rengeteg pozitivitásra  van szükség. Ám ezeknek a megfelelő kombinációja nem mindig adatik meg, pláne, ha az ember fél. 

A koronavírus - járvány sokunkban félelmet keltett. Itt van valami - és ettől az egész világ megváltozott. Ám én azt gondolom, hogy az ismeretlentől való félelem teljesen normális reakció, pláne akkor ha 0-24 órában ezt az ingert kapjuk mindenhonnan. 
Mint mondtam az értékelésem elején, írás közben formálódik a mondanivalóm és most az jutott eszembe, hogy mikor egyedül vagyok és nem látja senki sokszor próbálkozom olyan dolgokkal, amik számomra sérülésekkel járhatnak. Mégis nagyon szeretném megcsinálni őket. Nem egyszer sikerül is megütnöm magam, ám ez nem tart vissza attól hogy próbálkozzam. Ugyanakkor, ha ezt társaságban kivitelezem, már megijedek, mert látom másokon, hogy mennyire félnek attól, hogy elesem....

Na de vissza a könyvhöz! A szerző többször megemlíti, hogy érdemes lenne nyitni a vidék és a tiszta levegő felé a nagyvárosokból. Számára ez nagy pozitívum ezen időszak alatt, de engedjétek meg, hogy elmeséljem, miképpen éljük meg vidéken a járványt. Nem, nem kisvárosban, hanem egy picike faluban.

Mi nem tettünk ki semmilyen táblát, semmiféle felirattal: eleinte mindenki élte tovább  a megszokott mindennapokat. Legkésőbb este mindenki leült tájékozódni a hírekből, vagy közösségi oldalakról, aztán másnap próbáltuk megfejteni ezeknek a valóságtartalmát. Aztán a járvány elején pár fiatalember ablakon keresztül beadott két mosható maszkot a szüleimnek, közölték ezzel támogatja az időseket a polgármester. Dacára, hogy hárman lakunk egy háztartásban. 
Telt az idő és mindenki betartotta a kötelező távolságot, hordták a maszkot, a gyerekek szépen átálltak a digitális oktatásra. Úgy tűnt,  a fontosabb dolgok megmaradnak, ám mindenki nagyot tévedett. 
A faluban kettő élelmiszerbolt működik jelenleg, melyeket a tulajdonosok önerőből tartanak fent. Ez azt jelenti, hogy több élelmiszer hiánycikk, vagy egy hetet kell rá várni. (Csak példaként: tejet is hetente egyszer hoznak és bizony gyorsnak kell lenni....) A szomszéd városban természetesen van egy Peny, de oda csak busszal lehet eljutni, ami sok idősnek nagyon megterhelő. 
Szerencsére bevezették az online bevásárlás lehetőségét, de ez is csak fél megoldást, ugyanis hűtést igénylő élelmiszereket a fővároson kívülre nem szállítanak.  Továbbá sokszor az alapvető élelmiszerekből is hiány van. 
Ehhez hozzájönnek a személyes igényeim: laktóz - és glutén -érzékeny vagyok. Nem ehetem meg a kilós kenyeret a kisboltból, hozni pedig nem hoz a tulaj, mert túl drága, nem éri meg neki. A szomszédban városban pedig hiába van malom és pékség is, gluténmentes termékeik nincsenek. Marad az online rendelés itt is, de konkrétan rámegy a fél fizetésem a tésztákra és a lisztre. És ez nem divat, vagy csak mánia nálam: tényleg szükségem van rá, máskülönben kiütéses és aftás leszek, amik bizony nagyon fájnak. Azt is próbáltam, hogy teljesen kiiktatom az étrendemből ezeket az élelmiszereket, ám akkor felmerül a kérdés: mivel helyettesítsem? Marad a zöldség, a gyümölcs, a tojás  és a hús. Az utolsó kettő még csak - csak elérhető. De zöldséget konkrétan már alig lehet kapni - örülünk ha hetente egyszer répát sikerül.  
Az orvosi ellátás mindenhol borzasztó, de nálunk külön meg kell említeni, hogy jelenleg csak háziorvosi ellátás van és ő is olt. Nincs fogászat, röntgen, szemészet és semmi sem. 

A munkakörülmények változását nagyon nem tapasztaltam -eddig is jártak a fővárosba dolgozni, most is megteszik. 

Számomra, mint magánszemélyre is érdekesen hatott a vírus: dolgozom és ezért mindig hálás leszek, de sok tervemről vágyamról kellett lemondanom. Olyanokról is, melyek megváltoztathatták volna az életemet. Viszont nagyon hálátlan lennék, ha nem emelném ki azokat, amik viszont megadatnak: ki lehet menni a kertbe bármikor! A friss levegő rettenetesen fontos, ezért én sokat szellőztetek is! Mivel itt mindenki ismer mindenkit ezért anélkül is tudnak beszélgetni, hogy közel mennének egymáshoz - egyszerűen átkiabálnak egymásnak. Megszűnt a bandázás, sokkal nyugodtabban alszunk éjszaka.

Szóval úgy gondolom, hogy minden relatív: a koronavírushoz való hozzáállás is. Természetesen borzalmas hátrányai és következményei vannak, viszont segít fókuszálni az apró, jó dolgokra és ez segít túlélni és nem összeroppanni.

Azt gondolom a szerző valami hasonlót szeretett volna közölni az olvasókkal, bár a modora kissé nyers volt. Egy biztos: a mű többször olvasós lesz nálam, mert hiszem, hogy minden élethelyzetben tud majd mondani valamit, amin elgondolkodhatok. És ameddig ezen rágódom, elfelejthetem a saját problémámat.

Ha te is szeretnéd kialakítani a saját véleményed, a Jaffa Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel

 Mindig félve kezdek bele olyan könyvekbe, mely több szerző tollából született, mert félek attól, hogy lesz olyan rész, ami nagyon fog tetszeni és olyan, amely nem.

Viszont az a véleményem, hogy a pszichológia témakörében kifejezetten előny, ha több szerző is elmondja a véleményét ugyanabban a témában.

Eme könyv szerzői, mind szaktekintélyek. Még nem volt alkalmam mindegyiküktől eleget olvasni ahhoz, hogy megfelelően kialakulhasson valamiféle vélemény bennem, de tény, hogy minél több szemszögből világítunk meg valamit, annál inkább megtaláljuk a számunkra megfelelő megoldást.

Pont a fentebb említettek miatt, arról a szerzőről beszélnék picit, akitől a legtöbbet olvastam - ő Almási Kitti.

Nagyon tetszik a doktornő közvetlensége és az, hogy sok olyan történetet mesél el, melyet pszichológusként tapasztalt. Én, aki laikusként olvasom ezeket a könyveket, ekkor érzem igazán emberinek ezt a szakmát. És ekkor újra és újra rádöbbenek, mennyire szerettem volna továbbtanulni...

Na de a lényeg: két történetet emelnék ki - azokat, amik rám a legnagyobb hatást tették. 

Az első egy fiatalemberről szól, akinek mindene megvan, ami csak kell, valahogy a párkapcsolatban azonban mégsem ér el sikereket. A doktornő elmeséli, hogy négy alkalommal ment el hozzá, de végig csak arról tudott beszélni, hogy ő mennyire tökéletes. 
Ám amikor a doktornő megpróbált rávilágítani, hogy ez a hozzáállás talán nyomasztóan hathat a környezetére, a férfi közölte vele, hogy nem a megfelelő orvost választotta. ( Nem ilyen szépen fogalmazott, mint most én.)
Nagyon elgondolkodtatott a dolog, hiszen a napokban nekem is volt hasonló élményem. Én olyan neveltetést kaptam (ezáltal számomra ez a természetes), hogy nem szégyen nem tudni. Pláne nem az ezt elismerni. És soha de soha nem tartanám magam sem tökéletesnek, sem pedig felsőbbrendűnek másnál. Lehet azt mondani, hogy felnőttként tanultam meg ezt a leckét, de én mindig ilyen voltam. Néha sikerült néha nem, de mindig igyekeztem úgy kiharcolni a helyem, hogy más ne sérüljön.
Természetesen ebben nagyon sokat segített a megfelelő erkölcsi normák átadása, de azt gondolom, hogy ennek valamelyest belső késztetésként is része kell hogy legyen az ember életének. Ha nem bántanak nem bántok - elv nemcsak akkor kell hogy jelen legyen ha megtanítottak erre, hanem ösztönösen kellene előjöjjön. Mondom, nem tanultam (még) ezeket mélyebben, pusztán jelenleg így gondolom.

A másik történeten elsírtam magam. Egy fiatal nő látszólag tökéletes párkapcsolatban élt: anyagilag mindene meg volt. Ám a felszín alatt más volt: a férfi chatelgetett más nőkkel, a párjával nem foglalkozott, érzelmileg és (egyéb területen) sem figyelt rá. A hölgy érezte, hogy ez így nem jó, de mivel a párja nem bántotta, kényelmes életet biztosított neki, nem akart lépni.
Aztán elment Kitti egyik csoportterápiájára, ahol egy bizalomgyakorlatot végeztek: hosszan egy idegen szemébe kellett nézni. 
Mikor végeztek a nőnek azt mondta a partnere, hogy köszöni szépen, hogy ilyen hosszan ennyire gyönyörű szemekbe nézhetett.
A nő elsírta magát és elmondta a doktornőnek, hogy ilyen szép bókot még sose mondott neki senki, még a párja sem. Kitti megjegyezte, hogy akkor talán lépnie kellene ez ügyben, hiszen fontos, hogy nőként is el legyen ismerve egy kapcsolatban. A hölgy erre megijedt és nem kereste fel őt többet.
A doktornő ekkor ismerte fel, hogy nem akarhatja jobban egy betege javulását, mint ő maga. Hiába mozdult meg valami a hölgyben, hiába mutatták meg neki, hogy máshogy is lehetne (még ha csak egy pillanat is volt), amíg ezt ő maga nem volt hajlandó észrevenni, senki nem tehetett semmit.

Néha hasonló helyzetben érzem én is magam, viszont mivel nagyon makacs vagyok elhatároztam, hogy kivárom, amíg eljön a megfelelő idő...

A könyv ajándék volt, köszönöm!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a Nyitott Akadémia weboldalán!

Írta: Isabel

 Ez a könyv a lehető legjobb időben talált meg engem. Nagyon magam alatt voltam és - miközben egy kedves barát próbált lelket önteni belém - szóba került a pszichológia. 

Bár nem volt alkalmam iskolapadban tanulni, komoly részét képezi az életemnek. 

A társas életem nagyon szegényes  -  a koronavírustól függetlenül jobbára csak az online kapcsolattartásra van lehetőségem, így igyekszem az embereket minél inkább megérteni. Ám nemcsak ez az oka,amiért fontos számomra, hogy ezen a területen fejlődhessek. 

Már gyermekkoromban is észrevettem, hogy nagyon empatikus személyiség vagyok - és ez az élettapasztalatok szerzésével arányosan nőtt. Nagyon képes vagyok átérezni mások fájdalmát - olyannyira, hogy sokszor a sajátomról el is feledkezem. Pont emiatt azonban mindig hajtott egy kérdés: miért bántják az emberek egymást? Miért okozunk tudatosan vagy véletlenül fájdalmat, egy olyan lénynek aki szinte olyan mint mi? Egy fajba tartozunk, ugyanazok az alapproblémáink, mégis, jelen van az életünkben az ártó szándék.

Számomra a pszichológiával való kapcsolat nemcsak a magam megismerését és megértését szolgálja, hanem másokét is. Azt, hogy egy picit csökkenthessem a negatív energiákat - legalább a környezetemben. Ez különösen fontos akkor, ha az ember gyerekekkel foglalkozik, mivel ő még nézetem szerint olyanok akár a szivacs - minden ingert magukba szívnak és ha nem vigyázunk a sok téves információ rossz irányba is terelheti őket az élet útján.

Bár ez a mű nem kifejezetten gyermekpszichológiával foglalkozik, mégis érdemes annak is olvasgatni, aki erre a pályára készül. Pontos ismeretanyagot közöl, igaz, nem pár száz oldalban. 
Véleményem szerint  - bár érdekes a fogalmazásmódja -  valóban tankönyvként érdemes kezelni és visszanézni bizonyos részeket, mikor már bőven benne járunk a sűrűjében. Találhatunk benne vázlatokat és összefoglalást is tehát mindenképpen hasznos lehet a diákok számára.

Mindazonáltal tetszettek az életszerű példák, és az, hogy minimális ismerettel is érthető az anyag. Világos, hogy olyan emberekhez szól a mű akik érdeklődnek a pszichológia iránt és kedvet szeretnének csinálni hozzá. Véleményem szerint ez maximálisan sikerült.

Engem az oldalszám sem riasztott el, igaz, kissé továbbtartott a feldolgozása, mint vártam. A több mint 800 oldal kissé riasztó lehet, de ha megfelelő a hozzáállásunk a témához, vagy ügyesen elosszuk az olvasnivalók között nagy segítségünkre lehet, hogy könnyebbé tegyük egymás és a saját életünket.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Bookline-on még kapható a könyv!

Írta: Isabel 

Szeretném megköszönni az írónőnek és a Jaffa kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt a könyvből!

A Depresszió c. regényét tavaly volt alkalmam olvasni és értékelni a blogon, így tudtam, hogy egy igazán profi és szakmailag hiteles anyagot kapok majd a kezembe. Nos, csak úgy, mint az előző, ez is mély nyomot hagyott bennem.

A könyv a szerelem megéléséről és az elengedésről szól. Mivel bennem az utóbbi hagyott mélyebb nyomot, ezért erre élezném ki az értékelést.

A búcsúzás mindig fájdalmas. Ám sokszor figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy ez nemcsak nekünk fáj(hat), hanem a másik félnek is. Mikor egy kapcsolat véget ér, nem könnyű racionálisan gondolkodni, pláne, ha valaki annyira érzelmi alapon cselekszik és él, mint én. Ám, amíg ez az élet bizonyos területein előny, addig ezekben hátrány, mert ilyenkor csak a veszteséget és becsapottság érzését tudhatom a magaménak.

A doktornő azonban rávilágított arra, hogy ez bizony kétoldalú dolog, csak lehet, hogy a másik fél nem úgy mutatja ki, ahogyan én. (Pláne ha az ellenkező nemhez tartozik.) Bekezdésről bekezdésre haladva fejti ki, hogy bizony a büszkeség a neveltetés és az egyéb hatások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogyan is éljük meg az elválást.

A könyv alcíme: Szerelem negyven felett, de tapasztalatból mondom, bármilyen korosztálynak hasznos lehet, akár érzelmileg érintett, akár nem. Mivel lélekben nem állok még készen arra, hogy kinyissam a szívem, ezért a friss szerelemről és a rózsaszín ködről szóló részek sajnos nem maradtak meg bennem annyira, hogy érdemben véleményt alkothassak róluk. Nem azért, mert rosszul lenne megírva, csupán csak nem olyan a jelenlegi állapotom, hogy ezeket befogadhassam. Viszont biztos vagyok abban, hogyha elkezdek ténylegesen felgyógyulni és újra nyitni, sok hasznos dolgot találok majd ebben a részben is. Addig pedig igyekszem tanulni és olvasgatni a doktornő műveit!

Ha úgy érzed, neked is hasznos lehet, a kiadó várja a rendelésedet!

Írta:Isabel

Depresszió. Ez az egyik leggyakoribb betegség, mely megosztja az embereket. Mivel számomra nagyon izgalmas témáról beszélünk, nagy álmom ezt a szakmát tanulni, ezért Niki biztosította számomra a könyvet tanulás céljából.

A depresszió, mint ahogyan az írónő is mondja nagyon veszélyes betegség, hiszen a lélek szenved, sokszor testi tüneteket nélkül. Mivel ezt nem látjuk, nem tudjuk fizikailag érezni, sokan ezt hisztinek fogják fel, valós probléma helyett. Aki ettől szenved, gyakran érzi magát haszontalannak, semmi életkedve nincs, sőt úgy hiszi elveszi az emberektől a levegőt. Mivel általában ilyenkor erős félelmek és szorongások is fellépnek, gyakran nem is mer az érintet személy segítséget kérni; úgy érzi, hogy gyenge, ha nem tud egyedül szembenézni a gondjaival.

Természetesen ilyenkor a család, barátok segíthetnek első körben. Sokszor ők mondják, hogy beszélgessünk el egy szakemberrel. (Feltéve persze, ha elég tájékozottak ahhoz, hogy a helyén kezeljék a dolgot!). Ilyenkor jön az érintett személy személyisége a képbe: vagyok olyan nyitott, hogy belássam, hogy csak a jó szándék vezérli őket, vagy makacson tovább szenvedek, egyedül? Azok, akik félre tudják tenni a büszkeségüket és az esetleges negatív véleményektől való félelmeiket, úgy gondolom, óriásit léptek előre. Beismerni, hogy egyedül nem megy, a nem megfelelő járt utat otthagyni, az ismeretlen, de gyógyulással kecsegtető járatlanért, nagy bátorságra vall. Ilyenkor jön a következő nagy kérdés: kihez is forduljunk?

Az internetnek hála rengeteg szakember elérhetősége kerülhet a birtokunkba; van választék. Azt gondolom, hogy pszichológusok/pszichiáterek által publikált könyvek nagyon hasznosak lehetnek eme döntés meghozatalában. Akár önsegítő, akár szakirodalomról is legyen szó, meg tudjuk vizsgálni velünk (a nézeteinkkel, életfelfogásunkkal, lelkivilágunkkal) ki az a terapeuta, aki a legkompatibilisebb. Csakúgy, mint a való életben, itt sem biztos, hogy mindig minden orvossal hatékonyan együtt tudunk működni.

Dr. Belső Nóra könyve nagyon tetszett, abból a szempontból, hogy próbálta köznyelven átadni azokat az információkat, melyekre szüksége lehet az olvasónak. (Az már az én egyéni meglátásom, hogy ezeket volt már alkalmam elsajátítani), de első könyvnek ebben a témában nagyon is megállja a helyét.

Azt megjegyezném, hogy a személyes tapasztalatok leírása, illetve a betekintés egy ilyen gondokkal küzdő beteg világába, lehetett volna picit részletesebb. Azt a bizalmat, melynek ilyenkor ki kellene alakulni az olvasó és a könyv között nem egészen kaptam meg. Mielőtt kikapnék, nagyon is jól tudom, hogy ez az egyik legszerteágazóbb, legtöbb ok-okozati összefüggéssekkel rendelkező ágazata az orvoslásnak.

Összességében, akit érdekel ez a téma, azt gondolom, vegye meg a könyvet, mert utat fog mutatni. És itt talán ez a legfontosabb lépés.

Megjegyzés: Remélem, ha ilyeneket olvastok a szakma iránti rajongásotokból teszitek! De ha NEM, ha úgy érzitek baj van, ne habozzatok cselekedni!

 A depresszió pár jellemző tünete:

-rossz közérzet,

-szomorúság,

-az eddig beszédes személy szokatlanul csendessé válik és kerüli az emberek társaságát,

vagy éppen ingerlékenyebb lesz és ha kell ha nem veszekedésekbe keveredik.

Rosszabb esetekben ezt testi tünetek kísérhetik, úgy mint:

-láz,

-étvágytalanság (Vigyázat! A beteg nemcsak az ételt, de a folyadékot is képes „elfelejteni”),

-hasmenés esetleg hányás.

  Amit tehetsz ha huzamosabb ideig ok nélkül ezeket éled át:

 - Próbálj meg beszélgetni a hozzád közelállókkal, még ha félelmetesnek, nehéznek is tűnik: lehet először nem fognak tudni megérteni, de legalább tudni fognak róla és ez az egészséged szempontjából nagyon fontos!

 - Ha szeretsz olvasni, mindenképpen szerezz be néhány erről szóló könyvet, cikket( igen lehet hogy fel fognak húzni azon részek, amikkel nem értesz egyet, de legalább kapsz egy új külső ingert, gondolkodnivaló formájában)!

- Tűzz ki új célokat ( nem a maraton lefutására gondolok, feltéve ha nem vagy gyakorlott sportoló; hanem picikre. Tanulj meg valamit, amiért odavagy (nyelvek, hangszer, sütés vagy bármi)! Fel fog tölteni energiával a sikerélmény pedig boldoggá fog tenni!

   

Ha a környezetedben tapasztalod:

 

- Mindenképpen beszélgess vele! Sokat! Néha olyat fog mondani, amivel nem értesz egyet, esetleg felidegesít, de fontos, hogy azt érezze nincs egyedül a világban. Vitázhattok is akár az élet dolgain; egy a lényeg: meglegyen a hovatartozás érzése.

 - Akár a közvetlen közelében vagy, akár nem mindenképpen kérdezd tőle legalább napi egyszer, hogy evett, ivott-e eleget! Ha csak enyhébb depresszióról van szó, a beteg tényleg szimplán elfelejti (netán nem is érzi) ezeket az ingereket.  rosszabb esetben önszántából vonja meg magától;  akármelyik verzió is áll fenn, ha egy szeretett személy figyelmezteti erre örülni fog neki és megteszi a kérést.

- Légy vele türelmes, előfordulhat, hogy ok nélkül fog sírni, duzzogni, úgy viselkedni, ahogy az nem a szituációnak megfelelő. Ez nem azért lesz, hogy téged bosszantson, hanem mert valami olyan inger érte, ami rossz élményre emlékezteti és nem tudja a helyén kezelni. Ha ilyenkor nekiesünk, csak azt erősítjük fel benne, amit felejteni akar.

- És talán a legfontosabb: mutasd meg neki, hogy van a világon (legalább egy, jobb esetben több) olyan ember, akinek fontos. Akinek fájna, ha nem lenne. Most nem azt mondom, hogy babusgatni kell, mert nem, de számtalan módon ki lehet fejezni érzelmeinket: például mondd neki! Meg fog hallgatni és így könnyebben a bizalmába fogad ő is. Ám ha nem vagy ennek a mestere semmi gond! Az is megoldás ha közös programjaitok vannak, melyeket te is ugyanolyan fontosnak tartasz természetesen. Rohanó világ ide vagy oda, igyekezz minél inkább tartani, amit közösen megbeszéltek. Bár előfordul, hogy a terveink nem úgy alakulnak; ám ilyenkor kalkuláljuk bele, hogy a depressziós személy magára fogja húzni az okot (akkor is, ha nem ő felelős) és azt fogja gondolni, hogy nem volt annyira fontos, hogy ez létrejöjjön. Ilyenkor nagyon fontos, hogy helyesen kommunikáljuk le a helyzetet: adjuk meg a lehetőséget, hogy bátran elmondhassa a gondolatait, ugyanakkor mi is legyünk határozottak és ne mondjunk semmit, ami később sérüléseket okozna!

És persze a lényeg: mindenképpen forduljatok orvoshoz! Lehet nem akarja majd, de akkor kísérd el, legalább az első két alkalommal! Meg kell szoknia, hogy egy vadidegen ember előtt kell beszélnie, akár a legsötétebb gondolatairól is.  Ez sokkal könnyebb úgy, ha tudja, előtte és utána olyan személlyel lesz, aki szeretettel képes odafigyelni rá.

Ha ezek után kedvet kaptatok a könyvhöz, az alábbi linken megrendelhetitek!

Írta: Isabel