2020. október 3., szombat

Palotás Petra - Szárnyaszegett pillangók (Szárnyaszegett pillangók 1.)


Palotás Petra Szárnyaszegett pillangók első részével már egy ideje tartozom nektek; az oka a csúszásnak annyi, hogy ezt a regény nem lehet  egy lendülettel kiolvasni.

A női lét egy olyan árnyoldalát mutatja meg nekünk az írónő, melyről még ma is nehezünkre esik beszélni. 
Az Ázsiában élő prostituáltak világába csöppenhet bele az olvasó, ha elkezdi a könyvet. Nem tudom, mennyi  valós adatra támaszkodik a szerző, de számomra nagyon életszerűen mutatja be a lányok életét.  Azon túl, hogy a sorsuk szomorú és elgondolkodtató, bennem végig az motoszkált, hogy mindez a jelenkorban is megtörténik. Számomra nagyon nehéz elhinni, hogy a modern világban még mindig vannak olyan nők, akik különböző okok miatt erre a munkára adják a fejüket.  Arról már nem is beszélve, hogy a  regényben a legtöbb férfi, aki a hölgyek szolgáltatásait igénybe vette európai volt.

Akit, azonban ez a téma nem érdekel, azoknak sem kell feltétlenül félretenni a regényt, ugyanis a krimi szál is elég erős benne; bár, elismerem, nekem nem okozott meglepetéseket. Ez azonban ne vegye el senki kedvét – csavarok vannak a történetben -, csak mivel sokat olvasok, hamar átláttam rajtuk. Egy csepp romantikát is kapunk mindezek mellé és nagyon örültem, hogy ez a szál nem nyomta el a többit. Nem illett volna a műhöz egy nyálas, agyon bonyolított szerelmi történet.

Szerintem a borító lehetett volna egy picit rejtelmesebb, mert amikor megkaptam a könyvet NiKy-től, azt hittem, hogy a rózsaszín alap egy szerelmi történetet takar. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly s megrázó témát kapok majd kézhez. 
Mivel ez volt az első regényem az írónőtől, a fejlődését nem látom, viszont azt igen, hogy egy nagyon szépen összeszedett, átgondolt és kivitelezett történetet rakott le az asztalra. Bár most kell egy kis idő, amíg megemésztem az olvasottakat, ha lesz rá lehetőségem, biztosan fogok még olvasni tőle.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd az Álomgyár Kiadó gondozásában!

Írta: Isabel

2020. szeptember 30., szerda

Gendur Zsolt - Mindannyian életre vagyunk ítélve ÉS Életre felszabadulva


 Májusban a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egy játékot indított, melyben kortárs szerzők könyveit értékelik, majd azt az ország más pontjain elhagyják, hogy így népszerűsítsék a magyar irodalmat!
Néhány írótól lehetőséget kapott az Álmok útján, hogy a blog keretein belül mondhassam el a véleményemet, illetve az elkészült interjúkat is itt közzétehessem, melyet ezúton is nagyon szépen köszönök!

Egy személyes gondolatmenettel kezdeném az értékelésemet: keresztény családból származom, annak is érzem magam, bár nem vagyok fanatikus. Véleményem szerint, az ember igazán akkor él a Biblia tanítása szerint, ha sem önmagának sem pedig másoknak nem árt. Nem támogatom azt az elképzelést, miszerint mindenkinek hinnie kell Istenben: a hit egy választható dolog. Ha valaki úgy dönt hisz, tegye, ha pedig más elképzelései vannak, azt is elfogadom, hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy meghatározza a saját álláspontját ebben a témában is.

 A szerzőtől két könyvet olvashattam, és mivel nagyon hasonló a témájuk, úgy gondoltam egy posztban mesélek róla nektek. Mindkettőben kiemelkedő szerepet kap, az Élet-Lélek-Gondolkodás hármasa. A szerző nemcsak kiemeli ezeknek a kapcsolatát, de saját példáin keresztül érvel. Nagyon tetszett ez a szál, hiszen így sokkal barátságosabb légkört teremt az olvasói számára. Szeretek ilyen jellegű könyveket olvasni, mert rájövök arra, hogy sokszor az én fájdalmam,rossz pillanataim semmik ahhoz képest, ami megeshet a világban. Felnézek azokra az emberekre, akik erőt merítenek ezekből a pillanatokból és tanító szándékkal megosztják tapasztalataikat a világgal.

 Amiért felhoztam a kereszténységet a bevezetőben, az azért volt, mert maga a szerző is felhasznál a Bibliából példázatokat, hogy segítsen feldolgozni és megérteni egy-egy szituációt vagy élethelyzetet.

 Engem különösebben ez nem zavart, viszont aki ateista, vagy más vallású, azoknak is érdekes lehet mindkét mű, mert a pszichológia-szál sokkal dominánsabban érződik. Bár a szerző nem szakmabeli, élettapasztalata annyira tanító hatású, hogy bárkinek a segítségére lehet az életben.

A borítók is nagyon illenek a tartalomhoz; rám mindkettő nyugtató hatással volt, mikor a kezembe vettem a könyveket.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keresd a szerző könyvet a Líra webáruházakban!

Az elhagyásról a képeket megnézhetitek a blogunk Facebook - oldalán!

Eredeti játék forrása: www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu

 Írta: Isabel

2020. szeptember 27., vasárnap

A költő aki szerint ahhoz, hogy a fiatalok megszeressék a verseket modernizálni kell azokat - Interjú Gazi Bélával


 

Gazi Béla első verseskötetére NiKy hívta fel a figyelmem. Felolvasta nekem, így értékelhettem nálunk a fiatal tehetség művét. Mivel nagyon szeretek beszélgetni az alkotókkal, pláne ha hozzám közelálló műfajban alkotnak,. A következő percekben tehát ismerjük meg a Pillanatok megálmodóját, a költőt, akinek a világ tele van versbe önthető csodáival!

Először is, kérlek, pár szóban mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!

Először is, nagyon köszönöm az interjú lehetőséget. Gazi Béla vagyok 30 éves költő. Fülesden élek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban. Végzettségemet tekintve mérnök informatikus vagyok és egy helyi cégnél vagyok IT Support-os. Az írással 2011-ben kezdtem el foglalkozni, előbb csak hobbi szinten aztán az évek során kiforrott annyira, hogy idén sikerült megjelentetnem az első verseskötetem.

Mindig is költő szerettél volna lenni? Mi a véleményed: mikortól számít egy alkotó költőnek?

Ahogy a bemutatkozásomból is kiderült elég későn kezdtem el írni, az első kötetem a 30. születésnapom előtt egy hónappal jelent meg. 21 éves koromig nem is sejtettem, hogy képes vagyok vers írásra. Mikor számít egy alkotó költőnek? Szerintem, akkortól amikor már annak érzi magát, nálam ez a pillanat akkor jött el, amikor először kezembe foghattam a Pillanatok című verseskötetem.

Hogyan született meg a Pillanatok? Mennyire voltál bátor, mikor fejest ugrottál az irodalom világába?

Körülbelül 2-3 éve merült fel bennem először, hogy szeretném kiadni a verseimet, viszont akkor még nem volt elegendő költemény ahhoz, hogy egy önálló kötet megjelenhessen. Tavaly, azaz 2019-ben kezdtem kötetbe rendezni az alkotásaimat. Néhány vers a munka során íródott, például több haiku, amelyek a Miért? című versemre reflektálnak. Mennyire voltam bátor? Ezen még soha nem gondolkodtam. Bár voltak nehéz időszakok és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy elég jó-e, amit csinálok, de sikerült mindig átlendülnöm ezeken a holtpontokon a hozzám közelálló emberek segítségével.

Kik segítettek abban, hogy ez az álmod valóra váljon?

Három ember segített. Elsősorban az a személy, akinek a kötetben lévő egyes versek íródtak. Őt Gébrinek hívják. A legtöbb lelki támogatást és biztatást tőle kaptam az elmúlt években. Továbbá segített még értő kritikájával és egyenes őszinte beszédével Kasztovszky László Tanár Úr, a Kölcsey Társaság tagja. Korai szárnypróbálgatásaimtól kezdve segíti munkásságom. Végül, de nem utolsósorban Ferger Annamária írónőnek is jár a köszönet. Nagyon sok tanácsot kaptam tőle a kiadással kapcsolatban, valamint előolvasóm is ő volt. Hálás vagyok mindhárom személy segítségéért. Nélkülük ez a kötet nem lehetett volna az igazi.

A kötetedben találhatóak klasszikus versek és haikuk is. Melyiket szeretted jobban írni és miért?

Azt hiszem, nem tudnék választani. Szeretem a klasszikus verseket és a haikukat is, vannak pillanatok, amikor az egyiknek, valamikor pedig a másiknak kell teret engedni. A klasszikus formájú verseim többsége is rövid. Két dolog miatt lett a kötet címe Pillanatok. Az egyik, hogy a versekben az általam megélt pillanatokat próbálom megfogni és szavakba önteni. A másik pedig, hogy olyan rövidek a verseim, hogy szinte egy szempillantás alatt elolvashatóak.

Van olyan kortárs költő, akinek a kritikáját nagyon szívesen olvasnád a műveiddel kapcsolatban?

Kürti László mátészalkai költő értékelését szívesen hallanám, elolvasnám a könyvemről.

Hogyan tartod a kapcsolatot az olvasóiddal? Keresett már meg valaki azzal, hogy az egyik versed esetleg megihlette őt?

A megjelenés előtt létrehoztam egy Facebook írói oldalt, ahol megosztok minden kötetemmel kapcsolatos hírt és információt, valamint ezen az oldalon értékesítem a könyvemet. Időnként verseket és versrészleteket is megosztok a kötetből. Tudomásom szerint még nem volt olyan, hogy valakit megihletett valamely versem, viszont nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam személyesen, üzenetek formájában és moly.hu-s értékelésekben. Ezekért mindig nagyon hálás vagyok és erőt adnak a folytatáshoz.

Jelenleg az Underground Kiadó csapatát erősíted. Hogyan éled meg a velük való közös munkát?

Mikor elgondolkodtam a kötet kiadásán akkor jól körül néztem az interneten, hogy milyen kiadók vannak és mik a lehetőségek. Több kiadó kínálatát megnéztem és ezek közül az UGK ajánlatát tartottam a legjobbnak, így velük vettem fel a kapcsolatot. A kötet szerkesztése során voltak időszakok mikor kicsit nehezen ment a munka, mert írásban nehezebb elmagyarázni, hogy min szeretnék változtatni, de összességében a művem olyan formát kapott, amilyet megálmodtam.

Mit gondolsz: ugyanolyan tere van a verseknek, mint egy prózának? Hogyan szerettetnéd meg a költeményeket a mai fiatalsággal?

Sajnos az elmúlt évtizedekben a versek kicsit hátrébb szorultak a prózai alkotásokkal szemben. Szerintem ahhoz, hogy a fiatalok megszeressék a verseket, modernizálni kell azok előadását. Az elmúlt pár hónapban Csórics Balázs egy nagyon szép és nemes vállalkozásba kezdett. Minden reggel posztol egy verset, amelyet ő szaval, néha klasszikusokat, néha pedig kortársak műveit. Szerintem ez egy olyan irány, mellyel meg lehet szerettetni a fiatalokkal a költészetet.

Mik a terveid a jövőre nézve? Jönnek az újabb versek, vagy ismeretlen vizekre evezel?

Tervezek még mindenképpen verseskötetet/köteteket, valamint szeretném kipróbálni magam a prózai műfajokban is.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, látogass el a költő Facebook-oldalára, a verseit pedig keresd az Underground Kiadó webshopján!

A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni Bélának!

Írta: Isabel

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések