A szerző nevével először a Bűbájos könyv című műve kapcsán találkoztam, aztán a véletlen úgy hozta, hogy megtaláltam a verseskötetét. Mivel valami nagyon másra vágytam, ezért úgy gondoltam, ezzel indítom a mai napomat.
A cím nagyon félrevezető volt számomra, hiszen azt hittem olyan versekbe szedett gondolatokat kapok majd, melyeket már többen többféleképpen megfogalmaztunk. De nagyot tévedtem, ugyanis VAN a kötetnek új üzenete! Nem is akármilyen, mivel jobban felébresztett, mint a kávé, amit ittam.
Versek olvasásakor az ember jobban fókuszál a belső világára: harcokra, érzelmekre. Elmélyedünk egy-egy sorban, szóban és úgy érezzük, ezt rólunk/nekünk írták. Ugyanez történt velem is.
Már az első költeménynél éreztem, hogy megmozdul bennem valami. Félig még Álomországban jártam, mikor rám tört ez az ismerős érzés , amit nem igazán tudok megfelelően szavakba önteni. Harag, szomorúság, félelem és a szeretet egyvelege ez, amit magam és a világ felé is érzek. Ebben az elegyben azonban rengeteg erő is munkálkodik, ami nap, mint nap próbál a felszínre törni, ezzel nagy terhet róva rám.
Ám a költeményeknek köszönhetően rájöttem, hogy nemcsak én érezhetem ezt, a számomra definiálhatatlan dolgot, hanem más is. Nem vagyok egy csodabogár, aki még a saját lelkivilágában sem tud rendet tenni, csupán csak egy nő, akiben egyszerre dúl nagyon sok érzelem. Nekem a gondot az okozta, hogy nem tudtam melyikre fókuszáljak. Viszont a kötet végére azt éreztem nem is kell döntenem: mindegyiket okkal érzem, és mindegyik elmúlik majd.
Ahhoz, hogy megértsétek, mire is képes a költő, megmutatom a két kedvenc versemet tőle:
MIMIKRI
Hová hívtál el, Istenem?
Miféle különös szeánszra,
mely szentebb, mint egy nászmise
és sötétebb, mint a sátán bálja?
Hová dobtál ki, Istenem,
mint egy ejtőernyős ügynököt?
Tudtad-e, amikor kilöktél,
hol szállunk, milyen föld fölött?
Most itt vagyok, nem kérdezek már
semmit, ami a múltról szólna,
elvégzem mindazt, amit rám bíztál,
vagy szolgaként, vagy uralkodva,
csak tudnám, mi az. Most jó volna
emlékezni, mit is kell tennem.
Hallgatok addig, és próbálok
túlélni rejtőszínekben.
RAGADOZÓK
1.
isten vagyok szárnyra kelve.
ne védekezz, nincs értelme.
ne kérdezd, hogy mért pont téged,
volt-e vétked, nincs-e vétked,
az ölésnek nincsen elve.
érezd magad megtisztelve,
még repülhetsz velem egyet,
mielőtt ízekre szedlek.
2.
már három napja minden este
én dúdoltam az altatót.
hát hogy ne bíznék – mondta – abban,
ki két karjában ringatott.
én, méltóan a bizalomra,
még vártam egy-két éjszakát,
ölemben tartva énekeltem
fajtám legszebb vadász-dalát.
mert rólam álmodott, mosolygott,
védtelen hagyta szép nyakát,
én hódolattal ráborulva,
gyöngéd foggal haraptam át.
3.
mert nekik szárnyuk van,
én mindig csak gyalog.
talán az irigység.
tán csak éhes vagyok.
szemtől szembe vívni
nincs semmi esélyem,
törékeny a testem
és gyenge a mérgem.
hát kifeszítettem
értük ezt a hálót,
ülök a közepén,
hallgatok és várok.
Hálás vagyok, amiért elolvashattam ezeket a sorokat, mert úgy érzem segít, hogy megértőbben közeledjek magam felé. Költőként, ha már csak egy vers megírásával sikerül valamit elindítani az olvasóban, megérte ezt az utat választani. Kiss Judit Ágnesnek ez most sikerült.
Ha téged is megérintettek a versek, keresd elektronikus formában a DiBook weboldalán!
Annyit még hozzáfűznék, hogy én a Scribd oldalán olvastam, így lehet, hogy nem ugyanúgy törtem meg a versszakokat, ahogyan az eredeti kötetben szerepel! Az esetleges hibákért elnézést kérek!
Írta: Isabel
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése