Bombicz Judit - Mesevarázs című kötete nagyon különleges, hiszen az írónő a meseszerető gyerekeket is bevonta az alkotás folyamatába. Ennek apropóján tettem fel neki pár kérdést, melyek segítségével megtudhatjuk, hogyan is zajlik egy ilyen verseny! Tartsatok velünk!
Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérésemet! Mesélnél nekünk arról, honnan jött a Mesevarázs ötlete?
Köszönöm szépen a felkérést. Mindig megtisztelő, ha valakit érdekel a munkásságom. A Mesevarázs munkacíme Óvodás mesék volt. Sajnos többször volt az életemben olyan időszak, amikor munka nélkül voltam. Peches vagyok, eddig minden munkahelyem megszűnésre ítéltetett. Bízom benne, a jelenlegi már nem fog cserben hagyni. Szóval a lényeg, hogy az egyik ilyen időszakomban két hónapra munkát kaptam a helyi óvodában. Közel is volt, sok-sok csivitelő kisgyermekkel, akik ihletet adtak a mesék megszületéséhez. Úgyhogy a nyolc meséből hat, plusz a bennük olvasható versek még az óvodai munkám idején születtek meg. Ezt az óvoda vezetése is nagyban támogatta. Miközben katalogizáltam a teljes óvodai könyvtárat, számítógépes adatbázist hoztam létre belőlük, lazításként megírtam egy-egy történetet, verset. Lényegében az óvodai környezet, a kisgyerekek hozták meg az ötleteket, az ihletet a Mesevarázs megszületéséhez. A két plusz mesét már tavaly írtam hozzá, mert a hatot kicsit kevésnek találtam, ráadásul kellett valami lezárás is a végére.
Mennyit dolgoztál az alapötleten? Volt valamilyen emlék, amit inspirációként használtál hozzá?
Nem kellett sokat agyalnom az alapötleten, mivel nagyon is jól emlékszem a gyermekkoromra, amikor minden levél alatt tündéreket és manókat kerestem. Akár otthon a kertünkben, akár egy-egy erdei kirándulás alkalmával. Szeretem a varázslényeket, így nem volt kétséges, hogy kik lesznek a szereplői a történeteknek. Az előző mesekönyvemet, a Csodák könyvét annyiból használtam inspirációnak, hogy a könyv tematikája alapjában megegyezik a Mesevarázséval. Állandó főszereplőim vannak minden mesében, akiknek a kalandjait mesélem el. Így külön-külön is teljes mesék a történetek, de egymáshoz is kapcsolódnak. Eddig nem rossz a könyv fogadtatása.
Hogyan jött az olvasók bevonásának gondolata és milyen reakciókat láttál a gyerekeken? Sok jelentkező volt?
Mindig töröm a fejem, milyen újdonságot lehetne becsempészni az irodalomba, hogyan lehetne kicsit meglepni a gyerekeket, hogy szívesebben olvassanak, szívesebben vegyenek könyveket a kezükbe. Úgy gondoltam, ilyen még nem igazán volt eddig (legalábbis én nem tudok róla), hogy egy író pályázatot hirdessen, aminek fődíjaként egy mese és a hozzá készült rajz bekerülhessen a kész mesekönyvbe, természetesen az én költségemen. Kellett valami, amivel kicsit vonzóbbá tehetem a gyerekek számára az olvasást. A végére 12 nagyon kedves mese érkezett be a Meseíró Pályázatra. Ezek közül kellett kiválasztani a legjobbat. Ebben a folyamatban nem vettem részt, mivel a helyi beküldők közül ismertem pár gyerkőcöt. Nem szerettem volna még véletlenül sem, ha valaki részrehajlással vádolt volna. :) Így a meséket egy négy tagú zsűri bírálta el, ők választották ki szavazással, pontozással a nekik legjobban tetszőt. Attól kezdve, hogy megvolt a nyertes mese, az Illusztrációs Pályázatra olyan rajzokat vártunk, amik ehhez a bizonyos történethez készültek. Tehát itt már kötött volt a téma. Erre a pályázatra három rajz érkezett, így közöttük csak a sorrendet kellett eldönteni, amit ismét a négy zsűritag oldott meg.
Milyen előkészületeket igényel egy ilyen projekt megszervezése?
A legnagyobb előkészület maga az ötlet felbukkanása volt szerintem, hiszen amíg nincs ötlet, nincs mit megvalósítani. Az eredeti tervem az volt, hogy semmi más díjazás nem lesz, minthogy a két első helyezett bekerül a mesekönyvbe. Azt terveztem, hogy felkérek meseírókat, írókat, hogy segítsenek a zsűrizésben. Időközben elmondtam a tervemet Tokod polgármesterének is, aki azonnal a terv mellé állt, mondván, hogy az Önkormányzat is beszáll egy-egy ajándékcsomag erejéig, az első három helyezettnek, mindkét kategóriában. Nem akartam hinni a szememnek, amikor ezeket elolvastam, hiszen egy ici-pici ötletből indult az egész projekt. Nagyon örültem és hálás voltam ezért a felajánlásért. A felkért négy zsűritag pedig első kérésemre igent mondott, velem együtt alig várták, hogy beérkezzen az első pályamű. Elárulom azt is, kik voltak a zsűri tagjai, hiszen hálás vagyok a munkájukért, amire a szabadidejükből áldoztak.
- Gibicsárné Szabó Noémi, a NewLine Kiadó tulajdonosa és vezetője, író
- Csete Dóra meseíró
- Törzsök Tiborné meseíró
- Takács Rita, Tokod Nagyközség könyvtárának vezetője.
Ők négyen olvasták végig az összes mesét, pontozták, választották ki a legjobbat, s ugyanígy jártak el a beérkezett rajzokkal is.
Melyik volt a legemlékezetesebb pillanata és miért?
Mivel a helyi gyerekeknek személyesen adtam át az oklevelet, ajándékot, számomra az volt az egyik legemlékezetesebb pillanat, hiszen láttam a lányokon, mennyire örülnek. Emellett nagyon boldoggá tett, amikor a felkérésre azonnal igent mondtak a barátaim, akik mind járatosak a mesék világában.
Hozzátenném, hogy a három író barátom szintén felajánlott ajándékot mindkét kategória első három helyezettjének. Tehát az a pici gondolat, ami megfogant a fejemben, kinőtte magát egy elég nagy pályázattá, hiszen nem csak helyi gyerekeknek szólt, hanem a teljes országra kiterjedt, sőt, országhatáron kívülre is, hiszen a nyertes mesét egy Londonban élő 8 éves kislány, Lily May Storey írta, akinek édesanyja magyar. Az illusztrációs első helyezett pedig egy Epölön élő 11 éves kislány, Kálmán Vivien lett. Így aztán minden egyes mese és illusztráció landolása az email fiókomban nagyon emlékezetes és felvillanyozó volt.
A könyv a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Mit szóltak a tervedhez? Hogyan segítették a megvalósulását?
A kiadó vezetője, Gibicsárné Szabó Noémi azonnal elfogadta az ötletemet, ahogy leírtam neki. Amikor pedig azt is elmondtam, szeretném, ha zsűritag lenne, örömmel vállalta, amivel engem is nagyon boldoggá tett. Nagyon tetszett neki és a kiadó többi dolgozójának az ötlet. Így még a nyertes mese korrektúráját is elvégezték, hogy úgy kerüljön bele a mesekönyvbe, ahogy azt illik.
Milyen módon választottatok győztest a legjobb írás és illusztráció kiválasztásában? Melyikhez érkezett több alkotás és mit gondolsz, ez miért van így?
Feljebb már szinte ezt a kérdést is megválaszoltam, de azért leírom bővebben. Minden pályamű hozzám érkezett be, emailen. Miután ezeket letöltöttem a saját gépemre, albumokba rendezve, egy-egy másolatot készítettem mindegyikből, ahonnan kitöröltem a készítő nevét, csak az életkora maradt rajta. Tehát teljesen inkognitóban kerültek át mind a mesék, mind pedig később az illusztrációk a zsűritagok elé. Döntésük meghozatalánál csak arra támaszkodhattak, amit olvastak, láttak. Ezután mindegyikük visszaküldte, hogy melyik mesét hány pontra értékeli. Tíz volt a maximum pontszám, s mivel a mesék is sorszámot kaptak, nem volt nehéz egyeztetni. Mindent egy összesítő táblázatban vezettem a gépemen, ahová minden adat azonnal bekerült, amikor a zsűritagoktól megkaptam. A végén a pontszámok összesítése után kiderül, ki kapta a legtöbbet, így megvolt a győztes.
Mint feljebb is mondtam, lényegesen több mese érkezett, mint illusztráció. Ennek az oka az volt szerintem, hogy nem szabadon választott témában lehetett rajzolni, hanem a nyertes mese történetéhez kellet, hogy igazodjanak a pályaművek.
Összességében, hogyan értékelnéd a projektet? Sikeresnek látod?
Ha országos vagy épp határon túli viszonylatban nézem, akkor nem érkezett olyan sok alkotás, mint várná az ember. Viszont én így is nagyon elégedett voltam, hiszen nem állt rendelkezésre olyan sok idő ennek a pályázatnak a megvalósítására. Csak akkor mertem belekezdeni, amikor már biztos voltam benne, hogy rendelkezésemre fog állni az az összeg, ami a mesekönyv kiadását fedezi. Felelős ember nem ígér senkinek, gyereknek főleg nem, olyat, amiről nem tudja biztosra, hogy be is tudja majd tartani. Ha nem lett volna meg a kiadáshoz kellő pénzösszeg, akkor elmarad a könyv megjelenése, így a nyertesek sem kerültek volna nyomtatásba. Ergo, nem tudtam volna teljesíteni azt az ígéretemet, miszerint az egyik nyeremény a két első helyezettnek a könyvbe való bekerülés. Lehet, hogy a következő évben sikerült volna, de számomra elfogadhatatlan lett volna, ha olyat ígérek, amiben nem vagyok biztos. Úgy érzem, ilyen rövid idő alatt, egy kósza ötletből született pályázat szempontjából nagyon is sikeres volt az egész projekt, amit a segítőim nélkül nem tudtam volna ilyen formában véghez vinni, s amiért nagyon hálás vagyok mindannyiuknak.
A jövőben várhatunk tőled ilyen vagy ehhez hasonló kezdeményezést? Milyen terveid vannak?
Igazság szerint szeretnék még hasonló pályázatokat létrehozni a gyerekek számára, ugyanígy megadva a lehetőséget arra, hogy mesekönyvbe kerülhessenek. Viszont a továbbiakban is csak akkor tudom ezt megtenni, ha biztosra tudom ígérni a megjelenést. Az idei évben sajnos ebben nem vagyok 100 %-ban biztos, bár nagyon remélem, hogy finanszírozni fogom tudni egy könyv megjelenését. Viszont amíg ebben nem vagyok biztos, nem merek belevágni egy hasonló projektbe. Meglátjuk, mit fog hozni ez az év még.
2022 év végére egy, már 2017-ben megjelent mesekönyvem, a Mesék elalvás előtt című kötet újra kiadását tervezem a NewLine Kiadónál, akiknek írói csapatát erősítem. Úgy érzem, jó helyen vagyok, jó kezekben tudhatom a könyveimet, így egy újraszerkesztett, plusz illusztrációkkal ellátott, újra tördelt változatot szeretnék az olvasóknak adni. Főleg azért is, mert ez a könyv már sehol nem kapható.
És a végére egy kis érdekesség: az egyik jelenetben a két főszereplő kislány a tündérekhez látogat el. Ha te is találkoznál velük, mit kérdeznél tőlük?
Mármint a tündérektől? Azt hiszem, megkérdezném tőlük, miért nem segítenek abban, hogy az írók kicsit könnyebben boldogulhassanak könyveik kiadásával a magyar irodalomban. Írótársaim értik, mire gondolok, hiszen szinte mindannyian civil munkánk mellett foglalkozunk ezzel, annak ellenére, hogy szerintem az írói tevékenység simán egy külön szakma. Ezt sem tudja bárki művelni úgy, hogy értékelhető, élvezhető végeredményt hozzon létre. Mi is folyamatosan tanulunk, új dolgokat próbálunk belevinni ebbe a hivatásba, mert számomra az írói tevékenység hivatás, nem munka. Aki munkának látja, az már nem szívvel-lélekkel csinálja. Persze ez csak a magánvéleményem. Mindenesetre a tündéreket megkérném valamire, ha találkoznék velük. Próbálják kicsit jobb irányba terelni az embereket, csempésszenek a szívükbe kicsit több szeretetet egymás iránt, megértést, tiszteletet, sokkal több pozitívumot, mert a pozitív dolgok tudnak minket boldoggá tenni, azok viszik előbbre a világot. A negatív megnyilvánulások csak rombolják az emberi kapcsolatokat, magát a világunkat. Éppen elég rossz történik jelenleg mindenfelé, ideje lenne, ha másképp nem, egy kis tündéri segítséggel változtatni a kommunikáción és az érzelmeken, hogy a most felnövekvő gyerekek biztonságban érezhessék magukat és egy jobb világban élhessenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése