Nem egyszerű szavakat találni arra, amit kaptam a
történettől. Nagyon mély és elgondolkodtató mondanivalót kapunk, de ennek
ellenére gyorsan olvastatja magát. Nekem egy nap alatt sikerült, pedig
mostanában nem képes lekötni ennyire egy könyv sem. Enyhe olvasási válságon
estem át, de ez a kisregény kihúzott belőle.
Főszereplőnk egy kisfiú Kumail. Már az első sorok elolvasása
után elég erős érzelmi hatás ért, hiszen ő meséli el a saját történetét. A kis
árvát, egy nő, Gloria veszi magához, miután anyja szörnyethal egy vonatbaleset
következtében. A pár napos csecsemővel elindul Franciaországba, ám Kaukázusban
háborús helyzet van, így menekülniük kell. Mindent megtapasztalnak, amit egy
ilyen helyzet okoz - az éhezést, a lelki
fájdalmat - de egy dolgot sosem veszítenek el: a reményt, hogy egyszer francia
földön szabadon és boldogan élhetnek. Ám a közösen felépített csodájuk sem az
aminek látszik.
Ennyit a történet taglalásáról, inkább rátérnék arra, amit
kiváltott belőlem.
Egy embernek sem, de főleg gyereknek nem szabadna
megtapasztalnia a halálfélelmet, az éhezést és azt a magányt, amit ezek a
harcok okoznak. Amikor ilyenről hallunk/ olvasunk a fegyverek és a halál jut
eszünkbe. De nem kevésbé fontos megemlíteni a menekülteket; azokat az
embereket, akik egy életen át cipelni fogják a sebeiket és az emlékeiket. Olyan
teher ez, amit bármennyi idő is teljen el, akármennyire is változzon meg az
életük, cipelni fognak.
Elgondolkodtam azon, hogy egy egyszerű ember mit tehet azért,
hogy ezt elkerüljük. Bár én nem rendelkezem nagy fokú tudással, kapcsolatokkal,
vagyonnal, de egy valamit nap mint nap megteszek és ha lenne gyermekem neki is
ezt tanítanám: minden embert emberként kezelek. Nem számít a faji-társadalmi-
vallási-hovatartozás; minden ember lélekkel rendelkezik és én ezt veszem
figyelembe. Mindenkinek van múltja sebekkel, hibákkal, jelene célokkal és
küzdéssel és jövője teli álmokkal. Senkinek nincs joga ezeket alárendelni
eszméknek és olyan elképzeléseknek, melyeket nagyobbnak hisz!
Igen, az ilyen és ehhez hasonló mondatok az ember könyökén
jönnek ki, hiszen tele van velük a net: ezért is mondom azt a környezetemnek,
hogy nem beszélni kell, hanem cselekedni! A szavak erősek, de a változáshoz
tettek kellenek! Aki ismer tudja, hogy én ezt is teszem: ha nem tudok valamit
megtenni nem ígérem meg, viszont ha azt mondom „Megteszem, számíthatsz rám!” az
úgy is van, történjen bármi. Niki erre azt szokta mondani, nem mindenki olyan
tiszta lélek és egyenes, mint én, amit persze elfogadok, mert mindenki más. De!
Ha egy szebb jövőt szeretnénk, valahol el kell kezdeni! És azt hiszem, ez egy
jó kiinduló pont lehet!
Ha felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző Kiadónál
leadhatod a rendelésed!
Írta:Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése