Különlegességek

 


Szeretem, amikor különleges történetekre bukkanok. A kávé illata pedig sokkal többet ígér,, mint amit a cím sejtetni enged.

A történet az 1700-as években játszódik Frankfurtban. Főhősnőnk Johanna, aki bőven túlszárnyalta a kor asszonyait. Bátor Kreatív és erős személyiség. 
Kávézóját egyedül működteti, sőt sikerre is viszi, ebből adódóan persze nem kevés irigyre is szert tesz. 

Természetesen egy ilyen kaliberű nőre a férfiak is felfigyelnek. A hegedűművész Gabriel is szerelmet táplál a nő iránt és, bár az érzelmeiknek sok akadályt kell legyőznie, bátran és őszintén szálnak harcba.

A regény történelmi háttere egyébként eléggé korhű. Utána olvastam a történelemnek és sok ponton stimmeltek az események.
Pontos képet kapunk például az öltözködésről és a zsidóságról is. Nem kevés kutatómunka állhatott a háttérben, ám ez teszi szívbemarkolóan igazzá a regényt.  

Azt kell mondjam, hogy nem éppen egy könnyű olvasmány, ezért is tartott ennyi ideig az elolvasása. Viszont sokat tanultam általa a történelemről és az emberi életekről is. Mély nyomot hagyott bennem.

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a General Press Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel


 Őszintén szólva, óriási meglepetés volt a regény. Mikor elkezdtem, nem is vártam hogy ilyen izgalmakban lesz részem! Egy nap alatt elolvastam és csak kapkodtam a fejem!

Nagyon izgalmas, mikor egy könyvet olvashatunk a könyvben -az olvasónak rejtély, az írónak meg lehetőségek tárháza. Ezt az írónő jól ki is használta, mert olyan csavarokat rakott bele, amire nem számítottam, pedig nem egy jól felépített regényt olvastam már.

A szereplők egyediek és könnyen megkedvelhetőek - számomra Tibád tisztelendő és Gróf Szalviusz Rabán volt a legemlékezetesebb. Még az előbbi egyszerűségét és életkedvét kedveltem, addig az utóbbinál a ravaszságot és az, hogy már az első mondatoknál felállt a szőr tőle a karomon - persze jó értelemben. 

A cselekmény rengeteg meglepetést tartogat és egyáltalán nem azt kapja az ember, amire számít. Bár a történet a "Lassú víz partot mos"elvet követi, ez engem korántsem zavart, mert így még inkább képes voltam elmerülni az írónő által teremtett világban.
A leírások szépek és érzékletesek, könnyen oda tudja képzelni magát az ember. Bár biztosan (még) nem tudom, de olyan érzésem van, hogy nem kevés kutatómunka állhatott a felépítés mögött.

A borítót egy nagyon picit fel tudnám dobni, de ettől eltekintve illett a mű hangulatához.

Az írónő stílusa is nagyon tetszett. Egyszerű, de a meséléséhez éppen ez illett. 
Bár első könyvről van szó, mégis az gondolom, hogy erős kezdést kaptunk.

Itt jegyezném meg, hogy nem értem miért nem kiadónál jelent meg a mű - szerintem lenne rá igény - de ne aggódjatok meg fogom kérdezni.

Mindenképpen szeretnék a végére ajánlást írni, ám el kell gondolkodjak egy picit: azt hiszem, ha szereted Böszörményi Gyula könyveit, akkor az Illés Öröksége is tetszeni fog neked!

Ezúton köszönöm Viktóriának az olvasásra adott lehetőséget!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát a saját példányodért!

Írta: Isabel


 Illene azzal kezdenem, hogy ez a könyv nagy meglepetés volt, de azt kell mondjam, nem így történt. Pontosan azt kaptam tőle, amire vártam: misztikumot és egy elgondolkodtató történetet.

Több értékelésemben is említettem, hogy szeretem a lassú folyású gyönyörűen lefestett cselekményt, és ez ennek a könyvnek kifejezetten jót tett. A témája nem egyszerű: főhősnőnk egy bántalmazó kapcsolatból szabadulva keresi a helyét a világban. 
Fiával Essex-be költöznek, ahol megismerkedik Marthaval. A két nő között nagyon mély barátság alakul ki, lelkük legmélyéből válnak fontossá egymásnak. 

Cora a XIX. század szemével nézve egy nagyon intelligens, modern gondolkodású és független nő, akit bár nem kímélt az élet, mégis volt bátorsága szembenézni vele.
Szereti a természetet, így amikor megismeri az essexi kígyó legendáját, azonnal a tettek mezejére lép. 

A történet másik fontos szereplője egy papa, aki úgy véli a kígyó csupán egy mítosz. William atya szerint ráadásul ezt a mítoszt az emberi félelem táplálja. Véleménye szerint a tudomány megbukott és nem ad biztonságot az emberek számára, amíg a vallás igen. 

A két karakter nézete szépen ütközik egymással és pont azért, mert ez a rész valóban ki lett fejtve, mindkét szereplőnek igazat tudok adni. Ha ez még nem lenne elég, magának a történetnek nagyon különleges hangulata van. Libabőrös lesz tőle az ember karja, de jó értelemben.

Összességében azt kell mondjam, hogy ilyen történetet még nem olvastam és ehhez az érzéshez csak hozzátesz a borító design-ja. Nagyon gyönyörű, számomra egy picit hipnotikus érzést is keltett.

Ha kíváncsi lettél, keresd a könyvet a XXI.Század Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

 

Májusban a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egy játékot indított, melyben kortárs szerzők könyveit értékelik, majd azt az ország más pontjain elhagyják, hogy így népszerűsítsék a magyar irodalmat!

Néhány írótól lehetőséget kapott az Álmok útján, hogy a blog keretein belül mondhassam el a véleményemet, illetve az elkészült interjúkat is itt közzétehessem, melyet ezúton is nagyon szépen köszönök!

Megvallom őszintén, hogy a most következő történeten nagyon sokat gondolkodtam. Bodzás Szilvia – Mindent tudok Rólad c. regénye pár órás olvasásra lett megalkotva. Napokig gondolkodtam ezen az értékelésen, hiszen nem egyszerű egy olyan könyvről írni, amely ennyire mélyrehatóan boncolgatja az életet, a halált és az emberi lelket is egyaránt.

Főhősnőnk Mira, aki édesapja halála után mély depresszióba esik. A lány nagyon erős érzéseket táplált iránta és az, hogy végignézte a haldoklását, csak súlyosbította a fájdalmát. Édesanyja, testvére és barátai próbálják kirántani ebből, de ő hosszú ideig beszélni sem hajlandó senkivel.

A munkát és az írást is hanyagolja, pszichológushoz jár, azonban egyvalami segít neki: naplót vezet.

Egy reggel azonban ez a mély szomorúság hirtelen oszlani látszik, hiszen Mira úgy érzi, apja a közelében maradt egy pillangó képében.

Az egész történetet áthatja a spiritualitás. Érezni, hogy ez mennyire fontos az írónő számára. Nemcsak mély gondolatokat, de kemény tapasztalatokat is éreztem az írás mögött és hálás vagyok neki, mert minél több ilyen könyv születik, annál kevesebb az esélye annak,  a depresszió áldozatokat követeljen!

Viszont: mint tudjátok, mindig őszintén megírom a teljes véleményemet egy könyvről, így most sem tudok csendben maradni.  A kivitelezésen lett volna még javítanivaló. Olvasóként az elütések, vesszőhibák engem nem szoktak zavarni, viszont az ismétlések (szavak, mondatrészek) igen. Lassítja az olvasást, ezáltal kizökkent abból a világból, amit a szerző teremteni akar. Ez külön igaz az olyan regényekre, mint Szilviáé; a fajsúlyos mondanivaló miatt amúgy sem lehet vele gyorsan haladni, mert meg kell emészteni  a történteket. A legnagyobb jó szándékkal mondom, hogy ezek a hibák egy előolvasóval is kiküszöbölhetőek.

A másik, amit említenék az a borító. Tudom, ízlések és pofonok és igen nem  ez teszi a könyvet! Viszont tetszik vagy sem, ez éri el, hogy levegyük a polcról, és megnézzük a tartalmát. Szerintem sokkal ütősebbet is lehetett volna készíteni a jelenleginél (más színekkel és hatásokkal), de ha ettől el is tekintek  - mint fentebb említettem, ízlések és pofonok -, egy valami felett nem tudok elmenni: kézben tartva a könyvet, a női arc nagyon pixeles. (Rossz a felbontása és emiatt homályos!) Mindegy, milyen képről, designról van szó, legyen nekünk akármennyire tetszetős, ha ilyen probléma áll fenn, teljesen elveszíti azt a célt, amiért létrehoztuk.

 Remélem, a szerző legközelebbi könyvénél picit több figyelmet fordít ezekre, mert az ilyen fontos gondolatok megérdemlik, hogy a megfelelő tálalást is kölcsönözzünk neki!

 A végére pedig egy személyes megjegyzés: mindannyian éltünk már meg nagyon fájó és mély veszteségeket, melyből úgy éreztük, soha nem fogunk talpra állni. Ilyenkor mindent sötéten látunk, és hiába próbálnak meg segítő szándékkal közeledni felénk, egyszerűen vagy nem értjük, mit akar mondani a másik, vagy meg sem halljuk, annyira benne vagyunk a saját gödrünkben.

Nehéz ebből kikecmeregni, de az igazság az, hogy csakis mi magunk állhatunk talpra. Természetesen kérjünk segítséget (család, barátok, vagy akár szakember személyében) de dönteni és cselekedni senki nem fog és nem is tud helyettünk. Fontos ilyenkor, hogy a legapróbb pozitívív dolgot is észre vegyük az életben  - a napsütéstől kezdve egészen addig, hogy valaki akkor is a társaságunkat keresi, ha éppen nem tudunk kedvesek lenni hozzá, mert ezek az apróságnak tűnő dolgok segítenek abban, hogy nap-nap után egyre szerethetőbb embernek érezzük magunkat és fel tudjuk dolgozni a saját tragédiáinkat.

Amennyiben kíváncsivá tettelek, a könyvet megtalálhatod az írónő szerzői oldalán!

Az elhagyásról a képeket megnézhetitek a blogunk Facebook - oldalán!

Eredeti játék forrása: www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu

Írta: Isabel









Ez volt az első könyvem Szurovecz Kittitől, és őszintén szólva nagyon kellemes meglepetést okozott.
El kell ismerjem, hogy eleinte tartottam tőle; féltem, hogy nem vagyok elég intelligens az írónő könyveihez. A fülszövegek és azok alapján, amiket tudtam a munkásságáról, azt hittem, hogy a hiányos ismereteim zavarni fognak olvasás közben. Aztán mikor megkaptam a könyvet Nikitől, úgy döntöttem vállalom a kockázatot és belevágok.

Mivel jó magam is vonzódom a pszichológiához, ezért az, hogy osztozom ebben Kittivel felébresztette bennem a kíváncsi kis manót: a történetet nem csak olvastam, de próbáltam kicsit kívülállóként is vizsgálni a karaktereket és jellemfejlődésüket. Ám nem tudtam teljesen immunis maradni érzelmek terén, mert a lélektani része annyira mély és gyönyörű, hogy meg kellett állnom olvasás közben, mert meg kellett emésztenem az olvasottakat: lélekben és fejben egyaránt.
Amikor egy szerelem véget ér, az egy nagyon nehéz időszak mindkét fél számára. Ezt tudjuk. Ám arról már kevesebbet beszélünk, hogy mi történik a lélekkel utána? Mivel számomra ez még mindig nagyon aktuális téma, nem tudtam egy egyszerű regényként olvasni a történetet. Inkább egy lehetséges gyógyírként tekintek rá, melyet engedek hatni, hátha segít.

A szereplőkkel nem mindig tudtam azonosulni, de kivételesen ez most nem is érdekelt, hiszen, amit a lelkemnek okozott az sokkal inkább lekötött, mint hogy antipatikus karakterekkel foglalkozzam. 
Ha az írástechnikát nézem, abban sem találtam kivetnivalót, sőt, a borító is nagyon szép.
Mindenképpen szeretnék majd még olvasni Kittitől, remélem lesz rá lehetőségem!

Javaslom, ha könyvet olvasnál az írónőtől ezt ne hagyd ki! Rendelésed leadhatod a Athenaeum Kiadónál!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések