Lloydot a Bolygókeringő trilógiából ismerhetjük, ő a főhősnő, Aurora szerelme. Ám a férfi nem közönséges ember, olyan erős, akár egy medve és a természete sem hétköznapi. A regény több száz évet ölel fel, ahol mélyrehatóbban is megismerhetjük a sötétebb oldalát. Döntések, nők, család és csábítás, minden adott, ahhoz, hogy megértsük morgós jellemét és átlássuk azt, mennyire képes megváltoztatni minket a tiszta szerelem.
Érdekes volt az írónőtől ezt olvasni, noha tudtam, mire készül. Gyönyörűen hozta annak az antihősnek a komor, véres, mégis valóságos világát. Pont úgy, ahogy elképzeltem. Emellett, ami számomra fontos, hogy a regény tele van nagyon mély bölcsességekkel és mondanivalóval- természetesen szórakoztató formában. Nem lehet egyszerű végigélni ennyi évet úgy, hogy ne hagyjanak benne nyomot a veszteségek, ne változzon. Neki sem sikerült és hála égnek (vagyis az írónőnek) Aurora jó irányba terelte végül.
Tetszett az a vonal, amin a szerző megindul. Noha ifjúsági regényei miatt szerettem meg, ez is jól állt neki. Csak amikor az ember hozzászokik valamihez, furcsa furcsa, ha nem azt kapja. Félreértés ne essék, a Bolygókeringőben is fellelhetőek ennek a nyomai, viszont itt teljes mértékben kiteljesednek.
A borító nagyon vagány, igaz, minimalista a többihez képest, de éppen ezért tűnik ki.
Őszintén szólva ez az a regény, ami számomra fogyasztható, minden szempontból. A regény egyébként a Bolygókeringő ismerete nélkül is bátran olvasható, hiszen ez idősíkban bőven előtte játszódik.
Bátram ajánlom mindenkinek, de fontos, hogy inkább csak 16 éven felüliek forgassák. Nem azért, mert van benne bármi, ami vállalhatatlan, hanem azért, mert a fentebb említett nehézségekhez lélekben is fel kell nőni picit.
Amennyiben kíváncsivá tettelek, keresd a NewLine Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése