2022. október 7., péntek

Gárdonyi Géza - Egri csillagok - Bornemissza Gergely élete


 Egri csillagok. Ha már legalább hat osztállyal rendelkezel, biztosan foglalkoznod kellett a művel. Még az én generációm is ódzkodott ennek a műnek az elolvasásától, pedig nekem nagy kedvencem, a mai napig. Mondom is, hogy miért.

A történet szerintem nagyon izgalmas. Két kisgyermeket, Gergőt és Évát elrabol a török,1533-ban Magyarországon. Bizony, akkor idegen egy idegen nép uralta a földjeinket.  Jumurdzsák a két kicsit el akarja adni, ám Gergely leleményességének hála, nemcsak magukat, de a falujukat is megmentik.
Útközben a kisfiú megismerkedik Dobó Istvánnal, akit annyira megszeret, hogy miatta szeretne vitézzé válni és a hazáért harcolni.
Telnek az évek és a Gergőből okos ifjú Vicából pedig szép és eszes leány cseperedik. Szeretetük és barátságuk szép lassan szerelemmé érik, noha az idő, a távolság és az anyagi helyzet is megpróbálja elszakítani őket egymástól. Természetesen a török tovább ostromolja az országot, meghódítva legerősebb várainkat. Vajon Eger képes ellenállni az óriási hadnak? A szerelmesek legyőzik az akadályokat? Kiderül, ha foglalkozol a történettel.

Nagyon próbáltam úgy felkelteni a kíváncsiságotokat, hogy ne legyek nagyon spoileres. Mint látszik,  ez  nem csak lányoknak vagy fiúknak szól. A romantika és a harcok hasonló erősségben uralják a cselekményt. így tökéletes mindkét tábor számára. 
A szereplők - még a mellékszereplők is - nagyon emlékezetesek, Török Bálint úrtól kezdve egészen a török szultánig. Nekem személyes kedvencem Sárközi, a cigány, aki Gergőéket segíti a történetben. Nem egy lángész, viszont nagyon humoros helyzeteket teremt, jókat lehet nevetni rajtuk olvasás közben. 

Ami gondot okozhat, az a nyelvezet. Gárdonyi nem a ma élő íróink közé tartozik, ezért idegen lehet a fülünknek. Viszont, ha pár oldal alatt megszokjuk, gyönyörű tájleírásokról és hatalmas tudásról kapunk tanúbizonyságot. Az szereplői nemcsak magyarul, de németül és törökül is folytatnak párbeszédeket - természetesen ezek le vannak fordítva a lábjegyzetben.  Történelmileg pontos eseményeket ír le, nagyon emberi módon. Tény, hogy nem pörögnek úgy az események, mint egy mai, felkapott ifjúsági regénynél, de  nem is az a cél, hogy pár óra alatt kiolvassuk. 

Többen is kérdezték már tőlem, miért jó ezeket a régi könyveket olvasni, hiszen a mai gyerekek talán nem is értik.  Mindig ezt válaszolom: fontos, hogy minden generációnk tisztában legyen a múlttal, hogy okulhassanak belőle. Olyan értékrendeket ismerhetnek meg, ami ma már nem...."divatos". Emellett én hiszem, hogy ezeknek a regényeknek a szókincs-fejlesztésre is nagy hatásuk van. Gárdonyi nagyon választékos, de éppen csak annyira, hogy még követhető a cselekmény. 
Mindazonáltal azt is értem, hogy a mai, rohanó világban nincs mindenkinek kedve a +300 oldalakat elolvasni. (Emlékszem én egy nyár alatt kétszer is kiolvastam, annyira szerettem, de akkor még nem érte ennyi inger a fiatalokat, mint ma.) Erre jók, a rövidített olvasmányok és a hangoskönyvek, viszont én azt gondolom, hogy nem árt odaadni a vastagabbat sem a gyerekeknek. Ki tudja, lehet annyira magával ragadja acsata Eger alatt, vagy Gergőék első csókja, hogy ez indítja el az olvasás útján. Vagy kihívásnak tekinti és rettenetesen büszke lesz magára, ha elolvassa. Ha pedig mégsem menne, van más mód is, hogy megismerje a történetet. Viszont szerintem a lehetőséget meg kell adni. 

És, hogy miképp került ez most a kezembe. A tanulómnak olvastam. De rá kellett jönnöm, hogy éppolyan szórakoztató, mint kamaszkoromban volt. Ugyanúgy szurkoltam, nevettem, és elgondolkodtam, mint akkor. Szóval bátran ajánlom felnőtteknek is (Újra)olvasásra! Sokat tud adni a léleknek!

Amennyiben érdekel, én a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján olvastam, de természetesen számtalan más formában és kiadásban jelent már meg!
Ha pedig megnéznétek a belőle készült filmet Várkonyi Zoltán rendezésében, itt megtehetitek! (Én előbb mindenképpen a regény feldolgozását javaslom, mert egy jó pár fontos részt nem említ a film!)

Írta: Isabel

2022. október 5., szerda

Katarína Kerekesová - Katarína Moláková - Alexandra Salmela - Mimi &Liza



A mai történet, amit megosztanék veletek, nagyon megható a számomra.  Ennyi év blogolás és online jelenlét után talán már nem titok, hogy mozgáskorlátozott vagyok. Nem szoktam ezt felhozni, sem pedig egyéb módon visszaélni vele, most is csupán csak azért teszem, hogy érzékeltessem mennyire átérzem a két kislány helyzetét. 

Főszereplőink, Mimi és Liza nem mindennapi barátságot kötnek egymással. 
Mimi nem lát, ennek következtében másképpen érzékeli a világot. Történetünk elején kicsit magányosnak képzelem el őt, dacára annak, hogy vidám gyermekkora van. Ám amikor a szomszédba új lakók költöznek, összebarátkozik a cserfes Lizával, aki megmutat neki olyan dolgokat is, amik teljesen újak a számára. 
De, nehogy azt higgyük, hogy Mimi nem tudja meglepni újdonsült barátnőjét, mert bizony csalódni fogunk. Segít neki legyőzni a sötétségtől való félelmét, és megmutatja, hogy nem csak szemmel lehet látni a színeket. Liza pedig  egyedi memóriajátékot készít a kislánynak, hogy együtt élvezhessék a játékot.  Mindeközben pedig együtt indulnak felfedezni a fantázia-birodalmát. 

Csak pár apró dolgot emeltem ki a könyvből, de talán ebből is látszik a lényeg: ha két lélek barátságot köt, olyan hogy "akadály", "nehézség", nincs. Csupán csak közös élmények vannak, amiket együtt, közösen élnek meg. 

Számomra nagyon megható volt, amikor a két kislány egymást segítve léptek túl egy-egy akadályon. Mikor Lisa olyan memória-kártyákat varratott Miminek, amiben térben vannak a motívumok, egyenesen elsírtam magam.  És ezt teszik úgy, hogy a legtermészetesebb a számukra.  Nem akarnak mást, csak a legtöbb időt együtt tölteni. 

Anélkül, hogy most nagyon belemennék az elemezgetésbe: ezt az értékelést a mese tanulságával zárnám. Mindig lesznek nehézségek az életben.Sokszor kapunk olyan dolgokat, amiket nem kértünk. Sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, aminél kényelmesebbet is választhatnánk. Az egyszerűbbet. De ha igazán szeretünk valakit, akkor nem számít mit kell kiállnunk, mihez kell alkalmazkodnunk, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Legyen az 10 perc vagy órák, örülünk a vele együtt töltött időnek, tanulásnak, kikapcsolódásnak. Amennyire tudunk, odafigyelünk a másikra, fényt árasztva egymás világába. 
Nagyon ajánlom családoknak, iskoláknak, baráti társaságok polcára érzékenyítésként! Nemcsak gyerekeknek...
Egyébként az illusztrációk nagyon szépek:D
 
 Amennyiben szeretnétek egy példányt, a Scolar Kiadó várja a rendeléseteket!

A Videa pedig tartogat egy aranyos, karácsonyi részt is!

Írta: Isabel

2022. október 4., kedd

Kolozsi Angéla -Bódog ​és Szomorilla


 A most következő mesekönyv szerzője teljesen ismeretlen volt számomra. Kolozsi Angéla azonban annyira aranyos és tanulságos történetet alkotott, hogy alig várom hogy ismét olvashassak tőle!

Egyik főhősünk Bódog a kis királyfi, aki Nagy Útra indul, hogy találjon magának egy birodalmat - ugyanis nincs neki. Csak egy óriási bőröndöt visz magával, a vége-nincs országúton. Ám arra nem számít, hogy ezen az úton találkozik is majd valakivel. Pedig szembe vele érkezik Szomorilla, a tündérlány, aki nem tud varázsolni. Az ő találkozásukról és változásukról szól ez a történet.

Már az első benyomás is mosolyogtató: a kislány csak egyedül szeretne lenni a kosárkájával, mig Bódog teljesen fellelkesül, mikor megtudja, hogy Szomorilla egy tündér. Azt hiszi ajándékot kap majd, pusztán azért mert neki ez születéséből adódóan kijár. Nem tud viselkedni, vagy szépen kérni dolgokat, egyszerűen csak elvárja a tiszteletet másoktól.
A kis tündér pedig egyáltalán nem kedves, próbálja lerázni s fiút, nem akar vele foglalkozni. Ám amikor elkezdenek beszélgetni, valami mindkettőjükben megváltozik. Egymás fejére olvassák a hiányosságát, viszont a veszekedés után ráébrednek, hogy talán mégis van igazságtartalma annak, amit másik mondott róluk. Szomorilla megpróbál kedvesebb lenni és mindenféle trükköket bevetve megpróbálja megtanítani Bódogot, hogyan legyen jó király, az pedig igyekszik jó tanulóvá és önzetlenebbé válni.
Nagyon szép illusztrációk is tartoznak a műhöz, így igazán vidám hangulata van

A történetnek több fontos tanulsága is van, kezdve a magány és az elvárások megélésétől egészen a beismerésig. A változásig. Mindezt persze gyereknyelven, gyönyörű mesebeli motívumok mögé bújtatva. 
Azt gondolom, hogy ezek a típusú mesekönyvek azért nagyon fontosak, mert gyermekkorban fejlődik ki az érzelmi intelligenciánk, az empatikus képességünk és a készség, hogy másokkal miképpen alakítunk ki kapcsolatokat. Minél többféle ingerként, többféle módban kap ilyet egy kisgyermek, annál könnyebben szocializálódik majd. 

Az írónő nagyon jól ír, egy óra alatt végeztem a könyvvel, olvastatta magát. Jókat nevettem a gyerekek élcelődésén és a próbálkozásaikon, hogy jobban megértsék egymást. Igazán aranyos volt!

Jó szívvel ajánlom a családban közös olvasásra a kisebbeknél, de elsősöknek is bátran oda lehet adni. Nem sűrű a szöveg, alapok strapabíróak, szóval nyugodtan lapozgathatják!
Remélem, hogy a Pagony Kiadótól fogok még ilyen témában olvasni, mert jót tesz a lelkemnek, felnőttként is!

Amennyiben kíváncsivá tettelek, keresd a Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

2022. október 2., vasárnap

A szerző, aki olyan világot szeretett volna alkotni ahol a legtöbb mese-és mitológia lény megfordul - Interjú Szilágyi Helénával


 Szilágyi Heléna írónő nem egy finom alkotó. Olyan mély gondolatokat fogalmaz meg, melyeket csak kevesen mernek. Eddig két regényt olvastam tőle és mindegyiket ajánlom bárkinek, aki szeretné maga mögött hagyni a cukormázat és belépni egy sötétebb világba.
A most következő beszélgetésben szó lesz az új történetekre való felkészülésről, írástechnikáról és persze a legújabb regényéről is! Tartsatok velünk!

Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasónak?

Szilágyi Heléna vagyok, írok, rajzolok, lelkeket gyógyítok. Komolyra véve a szót: hivatásomat tekintve gyermekpszichológusként tevékenykedek, mellette pedig sufni grafikus és amatőr író vagyok. Szeretek alkotni, új világokat teremteni, és sok esetben az alkotófolyamatot használom öngyógyítás, vagy terápiás célzattal is. 

Mint fentebb említettem, te nem az a szerző vagy aki rózsaszín világokat alkot. Miért választottad azt a sötétebb utat, amin jelenleg is jársz?

Talán érzékenyebb vagyok, mint mások, talán hajlamosabb vagyok melankóliára, viszont az is igaz rám, hogy mindig szerettem mások történeteit meghallgatni és a fantázia birodalmában kóborolni. Sok emlék, kép és gondolat kavarog a fejemben álló nap, és mióta a szakmámat is gyakorlom, sok esetben mások fájdalma és traumája is bennem ragad. Mindez kikéretszkedik belőlem. Regényekben, novellákban is azokat szeretem, amik elgondolkodtatnak, amik néha szíven ütnek, és szerintem a legtöbb író úgy van vele, hogy olyan történeteket ír, amilyeneket olvasni is szeret. Így hát ez a sötétebb atmoszféra jön belőlem.

Személyes tapasztalataid is a segítségedre lehetnek az alkotásban. Megosztanál velünk egy valós történetet az életedből, ami segítségedre van az alkotásban?

Az idén megjelent Reménysugár főszereplőjéhez hasonlóan én is átéltem a bullyingot, kétéven keresztül szenvedtem egy olyan osztályban, ahol csak bántottak és kihasználtak. Fiatalabb voltam Hajnalnál, csak 10 éves, amikor kezdődött. Azt hiszem, az ilyen sebeket az ember képes élete végéig magával hurcolni, de igyekszem ezt pozitív irányba fordítani, és segíteni azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik szenvednek azért, más mások, vagy mert nehezebben illeszkednek be egy közösségbe.

Legutóbb a Diabolikát olvastam tőled, de ismerem a Grimm: Sötét meséket is. Az előbbi teljesen a te gyermeked, az utóbbit több másik szerzővel együtt írtad. Számodra melyik jelentette a nagyobb kihívást szakmai szempontból?

Mindkettő kihívás volt a maga módján. A Diabolikát már egyetem alatt elkezdtem írni, évekig dolgoztam rajta, de a kiadók sorban elutasították, vagy figyelemre sem méltatták. Aztán jelentkeztem vele egy íróiskolába, ahol megtanultam rengeteg olyan fogást, amivel jobbá tehettem a kéziratot. Átírtam az elejét, a végét, egyes részeket meghúztam, míg másokat hozzáírtam, nem beszélve a stílisztikai és írástechnikai fogásokról, amiket korábban esetlenül alkalmaztam. Szóval a Diabolikán tanultam meg regényt írni (fogjuk rá), pedig előtte már két könyvem megjelent már. A Grimm sok szempontból mégis nehezebb volt a számomra, mert ott nemcsak a saját írásom ügyes-bajos dolgaival kellett foglalkoznom, hanem össze kellett tartanom egy egész írói csapatot: kommunikálni a szerzőkkel, illusztrálni, lektorálni, döntéseket hozni, a belső széthúzásokat és dilemmákat elegyengetni. Sokszor úgy tűnt, sohasem készül el, máskor olyan természetesen haladt minden, mintha előre így lett volna megírva. Sok munkám, fájdalmam és örömöm van abban a kötetben. És szinte biztos vagyok benne, hogy újra nem fogok ekkora terjedelmű, ennyi ember összefogó kötet szerkeszteni. Nagyon belefáradtam.

A könyv egy olyan világot tár elénk, amit mi emberek nem igazán szeretnénk megtapasztalni: démonok lepik el a földet, hogy kiirtsanak minket. Honnan jött az ötlet? Nem volt benned egy kis félsz a vallási tartalom miatt?

A Bibliát, mint irodalmi művet forrásként felhasználni nem újkeletű. Én meg, mint aki a Constatine, a démonvadászon és az Odaát sorozaton nőttem fel, már meg sem lepődöm, ha egy történet főhőse Lucifer vagy egy arkangyal. Felhasználtam a görög mitológiát és más fantasy történeteket is, hogy a Diabolika megszülethessen. Ez a történet nem a vallási tartalmat állítja a középpontjába, legalábbis nem ez volt a célom, hanem inkább a világvégétől való félelmünket, ami erősebb, mint valaha. Klímaválság, túlnépesedés, környezetszennyezés. Ez indította el bennem a Diabolika gondolatát is. Egy igazságos világban a bűnt büntetés követ. A valóság természetesen nem ilyen, de vegyük azt, hogy mégis. Az emberiség kizsigerelte a bölcsőjét, önző és kapzsi, mégis mi következhetne ebből? Mindemellett pedig szerettem volna egy olyan posztapokaliptikus világot alkotni, amelyben a lehető legtöbb meselény vagy mitológiai teremtmény megfordul. 

Mi a személyes véleményed: létezik Menny és Pokol, vagy csak az ember találta ki, hogy önnön lelkével békét köthessen?

Ebben nem szeretnék állást foglalni. Talán léteznek, talán nem. Nem vagyok vallásos, de megvan a magam hite. Ha már döntenem kellene, én a reinkarnációt tartom a leginkább elfogadható másvilági forgatókönyvnek. Írtam is ezzel kapcsolatban egy duológiát, de az még nem jelent meg, bár már került kiadás közelébe. Az Entrópia Ura egy olyan világban játszódik, amelyben Menny és Pokol, démonok és angyalok ellentétét a visszájára fordítottam, és belecsempésztem a szellemvilágból és a reinkarnáció elképzeléséből is egy keveset.

Hogy miért mozgatnak meg ezek a vallással kapcsolatos témák? Talán éppen azért, mert ezekben is testet ölt az emberi kreativitás. Annyi vallás, annyi isten létezik, de ha összevetjük őket, végülis a lényeg ugyanaz: hinni akarunk valakiben, aki igazságos, aki gyámolít és szeret minket. 

A regényben található rajzokat is magad készítetted. Az írás vagy a rajzolás igényelt itt több teret?

Az írás mindenképp, de nagyon szeretek a karaktereimről rajzokat készíteni, így megfoghatóbbakká válnak a számomra és jobban meg tudom ragadni a személyiségüket. A könyvben szereplő rajzok már akkor születtek, amikor tudtam, hogy a LittleFox Kiadó kiadja a regényem. Már számos vázlat, festmény és firka állt mögöttük, így az évek során kiforrott bennem, hogyan tudnám a legkarakteresebben visszaadni Asmodeus, Kején, Frimost és Édua személyét.

Mióta megkaptam a regényt, kijött a Reménysugár c. könyved is, amiben - ha jól tudom - a kamaszok depressziója, lelki bántalmazása adja a középpontot. Hogyan lehet hozzáfogni egy ilyen mély mondanivalójú történet megírásához? Érzelmileg mennyire terhelt meg?

Tizenhét évesen írtam. Öngyógyítás volt. Én is hasonló érzéseket éltem meg, még ha nem is olyan intenzíven, mint Hajnal. Négy hónap alatt elkészültem vele, mert egyszerűen kikívánkozott. Nem viselt meg, mert tulajdonképpen ezzel jöttem ki egy sötét veremből. Előtte voltam megviselt.

Mindkettő a Little Fox Kiadónál jelent meg. Mit szóltak a történetekhez és mit jelent számodra, hogy velük dolgozhatsz?

A LittleFox Kiadóra akkor találtam rá, amikor a [bekezdés] pályázaton shortlistre került a Kékvérűek című fantasy kéziratom. Előtte már kiábrándultam a könyvkiadásból, mert a Colorcom Kiadóval megváltunk egymástól, sorra jöttek a visszautasítások, négy évig nem is adtam ki új történetet. Aztán jött ez a hír, amitől újra úgy éreztem, talán van értelme annak, amit csinálok, nem csak a fióknak kellene írnom. Féltem, hogy a Twister Media mégsem az én regényemet választja, ahogy lett is egyébként, ezért egy másik alternatívát kerestem, mert tudtam, hogy nagyon mellbe fog vágni az újabb pofára esés. Magánkiadókat kezdtem nézegetni, hogyha már a pályázatokon nem jutok előrébb, ne porosodjanak évekig az írásaim a winchesteren. Jekkel Gabiék rögtön fogadták az írásom, és hónapokon belül meg is jelent a Diabolika. A Reménysugár piszkozatát már akkor megmutattam nekik kezdeti buzgalmamban, és bár néha elálltam volna a megjelenéstől, mert a Diabolika csak szűkkörben terjedt el és nagyon megviselt a marketinggel, a szereplésekkel kapcsolatos sokszor felesleges hercehurca, ők nagyon ragaszkodtak hozzá, mert hiánypótló műnek tartják. A támogatásuk nélkül még a Reménysugár most is csak egy Word doksi lenne, amit néha-néha elővennék, hogy csiszolgassak rajta.

Milyen véleményeket kaptál eddig az olvasóktól?

Többségében pozitívok a visszajelzések. Azok az ismerőseim, akik korábban nem igazán olvastam fantasy történeteket, kicsit zsúfoltnak, vagy követhetetlennek találták a Diabolikát, viszont a zsáner szerelmesei általában nagyon élvezték a történetet. Többen vannak, akik azóta többször is végigolvasták. A Reménysugárról is érkeztek már visszajelzések, amik szintén jók. Általában mindig rosszra számítok, és mindig meglepődök egy-egy olvasói levelen, vagy blogger értékelésén, aki másként látja.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mesélj nekünk!

Először is az, hogy végre legyen időm és terem írni egy kicsit, mert már lassan fél éve nem volt rá lehetőségem. Egyébként három novellám is megjelenik a közeljövőben. Kettő a Diabolika világában játszódik: heteken belül érkezik a C & H project halloweeni kötete, amelyben az Áldozati bárány c. novellám fog szerepelni Míra és Asmodeus főszereplésével, jövőre pedig a Muselière csapatának urban fantasy kötetébe került bele az Árvák című írásom, aminek a cselekménye abban az átnevelő táborban történik, amelyben Édua is felnőtt. Ebben teljesen új szereplőket ismerhet meg az olvasó. A harmadik novellám, A Holtak Birodalmában a görög mitológiára épül (vajon ki lehet a főhős? csaknem Hádész?), és november végén, december elején várható szintén a már említett C&H projects gondozásában. Jégvirágok címmel fog megjelenni! Hogy a számos kéziratból, ami már megírtam, vagy amit még írok, mi jelenik meg legközelebb, arról fogalmam sincs. Az Entrópia Urának és a Kékvérűeknek is kiadót keresek, talán előbb-utóbb célt érek velük. Talán.  

Ezúton szeretnék sok olvasót kívánni az írónőnek és alig várom regényeit!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit az alábbi oldalak egyikén:

Ahol a part szakad és az Utazás a múltba
Reménysugár ---Az írónőtől közvetlenül is megvehetitek!

Írta: Isabel

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések