2019. november 16., szombat

Interjú egy kedves és rendkívül sok oldalú személlyel,a Könyvmolyképző írójával, Tavi Katával


Tavi Kata könyveire Niki hívta fel a figyelmem. Elmondta, hogy neki nagy kedvence a Sulijegyzetek első része, és szerinte nekem is nagyon fog tetszeni. Nem tévedett; olyannyira megszerettem a sorozatot, hogy mindenképpen szerettem volna az írónővel beszélgetni róla.
Ez következik most, fogadjátok szeretettel!


Pár szóban összefoglalnád, hogyan is kezdődött a pályafutásod? Miért szerettél volna könyvírással foglalkozni?

Az írás hobbinak indult, és sokáig csak a fiókban lapultak a kézirataim. Pár év gyakorlás és több befejezett regény után azt gondoltam, hogy szeretném másokkal is megosztani a történeteimet, és ekkor már célirányosan írtam meg a Nyitótáncot egy pályázatra. Hamar kikerültek belőle részletek a nagyközönség elé, és végül megjelent a könyv, amit azóta három követett a sorozatból.

A Sulijegyzetek egy ifjúsági regény-sorozat, mely négy részből áll és pár fiatal mindennapi nehézségeit, az iskolai életüket mutatja be. Nagyon élethű helyzeteket élnek át a szereplők, így felmerült bennem a kérdés: valós események ihlették a történetet?

Természetesen akadnak olyan helyzetek a regényekben, amikhez a valóságból merítettem az ihletet, de egy az egyben nem szoktam semmit se felhasználni, ami velem vagy akár másokkal megesett. Valamennyit mindig formálok rajta, hiszen ez kitalált szereplők sorsa, nem valódi embereké.

Te hogyan élted meg a kamaszkort?

Tipikusan, azt hiszem. Egy időben magamba fordultam, voltam borzasztóan szerelmes, lázadoztam rendesen, sokat veszekedtem az apámmal,  komoly családi problémákat kellett feldolgoznom, miközben küzdöttem az útkereséssel és sokat nevettem a barátokkal.

Lilla és Krisztián karakterei szépen kidolgozottak; a lány táncol, míg a fiú sportolói babérokra vágyik. Fontosnak tartod a sportolást a magánéletedben is?

Igen, mindenképp fontosnak tartom a mozgást. Szerintem ez is olyan dolog, amire nem szakítanak elég időt az emberek, pedig lassan már mindenki tudja, hogy mozgás közben endorfin, vagy ahogy mondani szokás boldogsághormon termelődik, és tényleg működik. A magam részéről mindig is az egyedül végezhető mozgásformákat szerettem. Régebben sokat úsztam, de az pár éve már nem része az életemnek, és inkább tornázom vagy sétálok. Utóbbi azért is jó, mert írás közben segít rendszerezni a fejemben lévő történetszálakat.

Természetesen az erős barátságok és a romantika itt sem maradhat el; nagyon szépen érződik a szereplők jellemfejlődésén az ezekhez való hozzáállásuk is. Ki az a karakter, akinek az egyéniségét volt a legnehezebb papírra vetni és miért?

Egyértelműen Flóra. Általában a nagyszájú, kotnyeles, impulzív női karakterekkel azonosulok a legkönnyebben, és bár Flóra sem teljesen az ellentéte ennek, elvégre az életkora miatt bőven van benne is feszültség, mégis más az alapkaraktere mégis, amivel nehezebben boldogultam. Az életútja, az ambíciói, a divat világa utáni érdeklődése is távol esik az én érdeklődésemtől, a rajztehetségét pedig egyenesen irigylem tőle. Az utolsó kötetben azért dolgoztam vele könnyebben, mert a Márk iránti érzelmeit már teljesen megértettem, így gördülékenyebben ment megformálni a sorsát.

A könyvek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelentek meg. Hogyan kezdődött az együttműködésetek? Jól érzed magad náluk?

Az együttműködésünk a kiadóval elég egyszerűen indult. Tetszett nekik a történetem, és amikor szerződést ajánlottak, egy pillanatra sem gondolkodtam. Ezután elkezdődött a közös munka, hiszen egy nyers kéziraton rengeteget kell dolgozni, hogy abból könyv legyen. Ez innentől kemény munka, és muszáj az embernek fejlődnie, tanulnia és kompromisszumokat kötnie. Ebből időnként létrejönnek súrlódások, de a szakmaiságot kell szem előtt tartani, márpedig az eddigi kézirataimon végzett munkával elégedett vagyok.

A borítóid az egyik személyes kedvenceim, mivel egyszerre letisztultak és modernnek. Miképp zajlott az elkészítésük?

Kiírtunk egy borítótervező pályázatot, amire rengeteg terv érkezett, ám Katona Ildikó, a kiadóvezető magasra tette a lécet, és valami mást keresett. Végül Németh Balázs és Egyed Regina ötlete nyerte el a tetszését, de még azon is formáltak, mire a könyvre került. A folyamatból íróként kimaradtam, ez a kiadó hatásköre, én csak tetszést nyilvánítottam.

Milyen az olvasóiddal való kapcsolatod? Szoktak tőled tanácsot kérni az iskolai problémáikkal kapcsolatosan?

Azzal nem, inkább az örömüket, tapasztalatikat szokták megosztani velem, amikor a könyveimben olyan helyzeteket, akadályokat vagy megoldásokat találnak, amit ők maguk is megéltek. Néha egészen hasonló élettörténetekről is hírt adnak, mint amit megírtam, ezeket mindig különös örömmel olvasom.

Biztosan sokan várják már az új történetedet, közöttük én is! Mivel készülsz  és meddig kell még türelmesnek lennünk?

A legutóbbi kéziratom sorsa nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Kísérletezni kezdtem, ami kevésbé sikeres eredménnyel zárult, és hiába terveztem idénre ezt a történetet, át kell majd írnom. Jelenleg mégsem ezzel foglalkozom, hanem egy új projektbe kezdtem, ami jó esetben jövőre kerülhet a polcokra. Egy Young Adult történetet írok egy középiskolás lányról, aki a családi problémáit szeretné megoldani, miközben egy nála idősebb fiú kerül az útjába, de minél többet érez az újdonsült segítője iránt, annál elérhetetlenebb lesz számára a köztük feszülő ellentétek miatt.

Azt utolsó kérdés inkább kérés lenne: mit tanácsolsz a kamaszokat nevelő szülőknek? Hogyan kezeljék a mindennapi problémákat? Kérlek, említs meg pár fontos dolgot a témával kapcsolatban!

Nincs gyermekem, ezért nem tudok úgy tanácsot adni, mint aki napi szinten a kamaszok gondjaival foglalkozik, ugyanakkor még általános iskolás tanárként azt tapasztaltam, hogy az egyik legfontosabb dolog bármilyen életkorú gyereknél a szülőktől (felnőttektől) kapott valódi figyelem. Azért írom, hogy valódi, mert nem a szokványos „mi volt a suliban?” típusú kérdésekre gondolok ez alatt. Úgy vélem, nem faggatni kell őket, hanem meghallgatni. Komolyan kell venni azokat az apró vagy számunkra jelentéktelen dolgokat is, amiket el akarnak mesélni, és erre muszáj időt szakítani. Véleményem szerint ez már félsiker, és elképesztő eredményeket lehet vele elérni egy fiatalnál. A másik, amit fontosnak érzek, az a következetesség és szigorúság kérdésköre. Hiszek abban, amit tanultam, hogy a szerető, de szigorú szülő a legjobb, mert a gyereknek kell a korlát. Következetesen kell nevelni, hiszen ők most tanulják a miérteket és a hogyanokat a világ működése kapcsán. A felnőttnek az a dolga, hogy jó példát mutasson, és ne térjen el ettől.  Ám mindez csak úgy működik, ha közben a gyerek azt érzi, hogy szeretik őt, mert így tesszük a legtöbbet értük.

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, a tetralógiát  megvásárolhatjátok a Könyvmolyképző weboldalán!
További érdekességekért pedig keressétek fel Kata hivatalos Facebook-oldalát, illetve blogját is! 

Ezúton szeretnénk sok sikert, és  még több elégedett olvasót kívánni Katának!

Írta: Isabel

2019. november 15., péntek

Misztikum, kaland és szerelem hármasa - Interjú a Viveca szerzőjével





Tanila Jensen és Viveca című regénye azóta lázban tart, mióta tudom, hogy megjelent.  Bár a regényt eddig nem volt alkalmam olvasni, mégis a fülszöveg annyira megfogott, hogy mikor Nikivel arról beszélgettünk, ki az az írónő, akinek a könyve maximálisan érdekel, azonnal az ő nevét mondtam. Mint kiderült, őt is érdekli a történet, így örömmel vettük, mikor Tanila igent mondott a megkeresésünkre! Ismerjük meg a Viveca keletkezésének történetét, és azt, aki mögötte van!
 
Kérlek, mesélj, magadról az olvasóknak!  Az írás mennyire fontos területet képez az életedben?


Katonáné Fark Gabriellának hívnak, a Nyírségben élek férjemmel és csodás másfél éves kisfiunkkal. Az írás mindig meghatározó volt az életemben. Általános iskolában több mesemondó versenyt nyertem mind megyei, mind országos viszonylatban. Iskola után szívesen meséltem az óvodában az aludni nem akaró gyerekeknek, s talán ez vezetett ahhoz, hogy ne csak meséljem a történetet, hanem írjam is.

Az első ilyen próbálkozásom tizenkét évesen kezdődött, amikor szüleimmel az iskolára készülve rengeteg füzetet és papírt vettünk. Tisztán emlékszem, amikor leültem az ebédlőben a rengeteg üres füzet mellé, és tollat ragadtam. Megszületett az akkori kis gyerekes történetem, mindössze harminc oldalban.

Azóta sem hagytam abba az írást, de már komolyabban „űzöm”, mint akkor. Kommunikáció szakon végeztem a főiskolán, ahol javarészt olyan szabadon választható tárgyakat vettem fel, ami hozzásegített ahhoz, hogy fejlődjön az íráskészségem, a fogalmazásom, szövegalkotásom. Mellette rendszeresen olvasok hazai és külföldi szerzőktől.

Hogyan született meg a regény alapötlete?
 
A Viveca alapötlete egy álom során „bukkant fel”. Közel fél évig ült az üres dokumentum a számítógépen egy mappában, ahol eredetileg A pap és a katona címmel kezdtem volna el a regényt. Már úgy voltam vele, hogy Lomtárba helyezem az egész mappát, mert úgysem lesz belőle semmi, amikor egyik este olyan ihlet kapott el, hogy le is gépeltem belőle majdnem húsz oldalt. Azután pedig csak jöttek, jöttek, jöttek az ötletek, míg végül két hónap alatt megszületett a kész regény. Nem akartam második részt, mégis, olyan nehéz volt elengedni a szereplők kezét, hogy továbbgondoltam a sztorit, és most boldogan mondom, hogy nemsokára befejezem a második kötetet. Harmadik már nem lesz, hiszen egy új, más műfajú történeten pörög az agyam.

Férjemmel végül összedugtuk a fejünket, s egy ütős címen gondolkoztunk. Aztán a borító tervezésekor megalakult a végső cím is, melyben a tervező, Halasi Miklós is segített. Így tehát mondhatom, hogy a végleges cím mindhármunknak köszönhető. Így lett A pap és a katona cím helyett Viveca – A félelem árnyai.

Helyszínünk Downtown városa, ahol felbukkan a gonosz. Milyen technikával alakítottad ki ezt a fontos helyszínt?

 A könyvemben szereplő várost úgy szerettem volna kialakítani, hogy egy nappali átutazónak csak egy szürke kisváros képét mutassa, ami viszont az éj leszálltával véres harcszíntérré válik, ahol ember emberrel, démon démonnal , ember-démonnal vívja élet-halál harcát, ahol nem csak az élet, hanem az emberi szív és az emberi lélek is veszélybe kerül.

Egy pap és egy katona felveszi a harcot ellene és kitör a háború. Miért pont ezt a két szakmát adtad a szereplőid kezébe?

A katona az emberek testi biztonságáért felel, míg a pap a lelkek és a szívek tisztaságáért felelős. Ezek a dolgok nagyon fontosak, meghatározó szerepet játszanak a mindennapi életünkben, főleg azokéban, akik teljes életet szeretne élni.

A női főszereplőnk, Viveca, romantikus érzelmeket táplál az atya iránt. Ez a fajta kapcsolat nagyon megosztó tud lenni. Nálad hogyan fogadták?

A szerelemnek nem lehet parancsolni. Viveca egy érzelmekkel teli lány, akinek a szeme felcsillan, mikor meglátja a vonzó férfit, az már mellékes, hogy ez a férfi lefoglalt férfi, Isten embere. A pap is ember, lehetnek és vannak is érzelmei, de hivatásából adódóan nagyon jól tudja ezeket kontrollálni, és eldönti, hogy kinek szenteli életét a történet végén.

Az egész történetet áthatja a mágia; van olyan író, akinek a művei inspirálták ezt a részt?

Nem. A fantáziám szüleménye az egész történet.
Az igaz, hogy a filmek terén is a kedvenceim a sci-fi, fantasy, thriller és a horror műfajúak.

A regény a NewLine Kiadónál jelent meg ebben az évben nyomtatott formában. Milyen a közös munka?

Szerencsére Mimi Taylorban és a kiadójában megtaláltam azt, amire mindig is vágytam. Ő egy nagyszerű, megértő ember, aki mindenben támogatja és segíti az íróit; helyesbítek, nem csak az íróit, hanem mindenkit, aki hozzá fordul bármilyen kérdéssel, üggyel, bajjal. Az előző kiadómtól (ahol történelmi kalandregényem jelent meg más néven) való távozás előtt már beszéltem vele, akkor alapította meg a kiadóját, s már akkor beszéltünk a kiadás részleteiről. A szerkesztője profi munkát végzett, amiből nagyon sokat tanultam. Nagyon örülök, hogy a Viveca az ő kiadójának a gondozásában jelent meg. Természetesen a további történeteimet is nála szeretném kiadatni.
 
Az olvasóid miként fogadták a könyvet? Egyáltalán kaptál már annyi visszajelzést, hogy erről érdemben tudj nyilatkozni?

Mind internetes felületen (moly.hu; facebook), mind privátban kaptam visszajelzést már a Vivecáról. Nagy örömmel töltött el, amikor ismeretlen emberek azt írták, hogy a munkatársaikat, ismerőseiket annyira megfogta a történet, hogy ők maguk is vettek egy könyvet, és nem csalódtak. Természetesen nem mindenkitől jött visszajelzés, de akik írtak, azoknak nagyon tetszett a történet, s várják a folytatást. Olyan is akadt, aki tanácsokkal látott el, mit hogyan lehetne még javítani, fejleszteni, hogy még jobb legyen a soron következő történet. Olyan is volt, akinek nem tetszett, s félbe is hagyta az olvasást. Egy író sem tud olyan könyvet írni, ami mindekinek elnyeri a tetszését. De a visszajelzésekből csak tanulni lehet. Azért örülök, hogy első „valódi” könyvesként örömmel fogadták Vivecát, és a többségnek nagyon tetszett.
   
A borítód nagyon misztikus. Ki tervezte és mennyire volt közös munka a tervezés?

A borítómintát magam találtam az egyik interneten ingyen hozzáférhető képgalériában. Én valójában egy misztikusabb állású, csuklyás papot szerettem volna a borítóra, ám férjem javaslatára döntöttünk a misztikus lányt ábrázoló képen. A borítótervezőm Halasi Miklós, akinek itt is szeretném megköszönni a munkáját. A közös munka nagyon jól és gördülékenyen ment. Elmondtam neki a terveimet, vázlataimat, s ő egy élesített, gyönyörűen szerkesztett képet küldött nekem már szöveggel felszerelve. A hátlapot is közösen csináltuk, mindent megbeszélve szerintem egy nagyon ütős borítót sikerült összehoznunk.
Természetesen a további könyveim borítóját is vele szeretném készíttetni.
 
Ha összességében visszagondolsz az egész folyamatra, mennyire vagy elégedett a végeredménnyel? Esetleg van valami amin változtatnál?

Nagyon elégedett vagyok mindenki munkájával, aki segédkezett abban, hogy a nyers kéziratból egy kész könyv legyen.
Nem változtatnék semmin sem. Ez az én írói stílusom.

Miért döntöttél a külföldi írói név mellett? Van valami különleges jelentése Tanila Jensennek?
  
Erre azt a választ tudnám adni, hogy az én esetemben jobban cseng ez a név, mint a sajátom. Szerintem jobban felkelti az emberek figyelmét. Olyan különleges, dallamos csengése van. A Tanila név egy internetes névgenerátor oldalon futott elém, míg a Jensen az Odaát cím sorozat egyik férfi főszereplőjének a keresztnevéből jött.

Tudom, hogy már javában készül a Viveca második része. Árulj el nekünk pár apróságot! Mikorra várható? Mennyivel lesz mágikusabb, mint az előző rész volt?

 A történet folytatása a Viveca – Feloldozás címet kapta, s hamarosan befejezésre kerül. 2020 májusra tervezem a kiadását, amit már közöltem is a kiadómmal. Remélem, azt a hatást érem el az olvasók körében, melyet várok.

Ezt a részt a mágia irányítja, de mégsincs benne annyi, mint az első részben. Itt inkább azon lesz a hangsúly, hogy a pap miként fogja elszenvedni a rá rótt nehézségeket, s miként fogja véghezvinni az olyan lelkek feloldozását, melyek a szívéhez közel állók elvesztésével fenyegetnek. Ebben a részben is fellelhetők lesznek az első részben felbukkanó jelenetek: mágikus szertartás, áldozatok, és sok sok kérdés, melyekre az olvasó a főszereplő pappal együtt keresik a választ. Na és persze a végén az el nem maradhatatlan csattanó.



Köszönöm a felkérést!
Tanila Jensen

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, az írónővel felvehetitek a kapcsolatot a hivatalos Facebook-oldalán, a regényt pedig a NewLine Kiadónál rendelhetitek meg! 

Ezúton kívánunk sok Viveca - rajongót az írónőnek!

Írta: Isabel

2019. november 11., hétfő

Nem minden arany ami fénylik...ez esetben mégis - Beszélgetés egy többkötetes novella-írónővel



Hámori Zsófia nevével pár nappal ezelőtt találkoztam, egy online hirdetés kapcsán. Azonnal felkeltette az érdeklődésem, ezért felkerestem  a weboldalát, ahol a novellásköteteiből is olvashattam részeket.
Nemcsak az írástechnika fogott meg, de az igényesség és egyediség is, ezért megkérdeztem az írónőt lenne-e kedve interjút adni a blogunknak.
Jöjjön akkor ez a beszélgetés; ismerjük meg Zsófia munkásságát!

Kérlek, pár szóban foglald össze a munkásságodat! Bár a weboldaladon sok információt találhatunk ezzel kapcsolatban, mégis szeretném, ha mesélnél magadról egy kicsit!

Szabadúszó író vagyok, noha igazából nem ez a tanult szakmám. Hogy művészi pályán kötöttem ki, az alighanem annak köszönhető, hogy gyerekkorom óta vonzalmat érzek a kreatív alkotás különféle formái iránt. 17 éves koromban vettem először a bátorságot, hogy tollat ragadjak, és sok belső megpróbáltatás után mostanra jutottam el oda, hogy mint jelen hivatásomat, felvállaljam az írást. Igazság szerint, ha tehetem, kerülöm a nyilvánosságot, mert kellemetlen érzés magamról beszélnem. Szeretném, ha az embereket elsősorban a könyveim érdekelnék. Aki ismer, az tudja, hogy a novelláim tökéletesen tükrözik azt, aki vagyok. Bár sokszor hétköznapi élethelyzeteket, problémákat demonstrálnak, mégsem átlagosak. Eléggé megülhetik az olvasói képzeletet, s úgy gondolom, szükséges egyfajta látásmód és érzelmi intelligencia ahhoz, hogy érthetőek legyenek.

Jelenleg három novellásköteted van forgalomban: a Nincs idő!, a Szürreália, illetve a Perennrose. Miért éppen ebben a műfajban alkotsz? Van valamilyen meghatározó élményed, mely segített, hogy ezt az utat válaszd?

Az általános iskolai szavalóversenyekre tudnám visszavezetni, ahol mindig prózát szavaltam. Talán akkor fogott meg ez a műfaj. Legelső írói próbálkozásaim során nem is volt kérdés, hogy ilyen formában fejezzem ki magam. Tetszik a sokszínűsége, mind terjedelem, mind témaválasztás tekintetében. Ugyanakkor éppen az általa kínált lehetőségek teszik nehézzé a megírását. Egy novellát általában végig bír olvasni az ember egy szuszra anélkül, hogy adott esetben ráunna. Egy kiragadott epizód, amely élénkebb színt kap az élet szürkéjében azáltal, hogy egy konkrét szituációra vagy érzelemre összpontosít, s kiélezi azt.

Az olvasóidtól milyen visszajelzéseket kapsz? Szerinted melyik a kedvencük a három közül?

Legtöbben a Nincs idő! kötetet választják bemutatkozónak, mivel az a legelső könyvem. A visszatérő olvasóimtól pozitív és biztató véleményeket kapok. Mivel novelláskötetekről van szó, szerintem nehéz lenne eldönteni, hogy az idáig megjelentek közül melyik az abszolút dobogós. Lehetséges, hogy az emberek inkább egy-egy adott történetembe szeretnek bele. Ahogy mindenki más, úgy én is gyakorlás útján fejlődök. A szerkesztőm szerint a későbbi könyveim már érettebbek, s a fogalmazásmódom is egyre letisztultabb lesz.

Volt/van olyan szerző, akinek a munkássága inspirált?

Persze. Rengeteget olvasok, különösen azért, hogy ezzel gazdagítsam a szókincsemet. Az agyam ilyenkor szinte észrevétlenül szívja magába az inspirációt, ami aztán az alkotás közepette később visszaköszön. Akiket gyakran olvasok: Szabó Magda, Csáth Géza, Vladimir Nabokov, Shirley Jackson, Anne Rice, H. P. Lovecraft.

Mi gondolsz, a mai irodalomban a novella, mint műfaj mennyire piacképes? Fel tudja venni a versenyt a jelenlegi igényekkel?

A magyar irodalomban ennek a műfajnak nagy hagyománya van, s ezért számunkra ez egy teljesen természetes forma. Viszont amióta jelen vagyok a külföldi piacokon is, azt látom, hogy ott rendszerint a regény áll a listák élén. Kaptam már visszajelzésként olyan kérdést külföldi olvasóktól, hogy „Jó történet, de miért ilyen rövid?”. A novella, mint műfaj máshol is jelen van, de kisebb mértékben, s úgy vettem észre, hogy főleg az erotika témájában hódít. Tény, hogy manapság a nagyközönség a regényekhez van szokva. Nehéz felvenni ezzel a versenyt.

Mint olyan sokan, te is a magánkiadás mellett döntöttél; a könyveid keménykötésűek és van személyes grafikusod is. Mennyire járható ez az út?

Abszolút járható, de szükséges hozzá a megfelelő nagyságú tőke. Bevallom, a szerencsén múlott, hogy ez ebben a pillanatban nem jelent akadályt a számomra. Dolgoztam kiadóval is, de túlságosan korlátok közé szorította az igényeimet. Számomra fontos, hogy a megírt könyv a saját elképzeléseim alapján kaphasson külalakot, hiszen a borító valahol tükrözi a beltartalmat is. Sokan azt mondanák, hogy túl magasra teszem a lécet, de szeretek igényes munkát kiadni a kezeim közül. Hosszú időbe tellett, mire megtaláltam azokat az embereket, akik partnerek ebben a felfogásban.

A marketing mennyire nehéz része a munkádnak? Hogyan oldod meg azt a mindennapi feladatot, hogy folyamatosan fenntartsd az érdeklődést?

A kiadói együttműködésnek az volt a legnagyobb előnye, hogy megkönnyítette a terjesztést. Hogyha az ember magánkiadásba bocsátkozik, ez az út el van vágva előtte. Egyedül kell boldogulnia. Sajnos a marketing is a pénzről szól. Jelenleg facebook-on hirdetek, illetve különböző blogok karitatív reklámjaiból élek. Mivel a bolti terjesztést nem tudom megoldani, megpróbáltam pályázat útján eljuttatni a könyveimet különböző könyvtárakba, de elutasítottak arra hivatkozva, hogy a bírálóbizottság magánkiadású könyvekre nem tart igényt.

A borítóid nagyon szépek. Mióta belekóstoltam a grafika világába, próbálom  nemcsak a szépérzékemre támaszkodva nézni ezeket és el kell ismerjem, hogy mindhárom nagyon igényes munka.  Hogyan készül nálatok egy végleges borítóterv?

Rendszerint úgy zajlik a folyamat, hogy hosszas töprengés után kialakul egy kép a fejemben a borítóról, s ezt aztán közös erővel létrehozzuk. Mivel a grafikusom japán anyanyelvű, nem tudja elolvasni a könyveimet. Ezért rajtam áll, hogy mennyire vagyok képes precízen körülírni azt, amit szeretnék megrajzoltatni vele. Van, hogy készítek egy egyszerűbb vázlatot a víziómról, hogy ezzel is segítsem a munkáját. Sok előzetes megbeszélés zajlik köztünk, mielőtt az első vázlatot kézhez kapom. S hogyha azzal minden stimmel, következhet a kidolgozás. Nem csupán a rajz tökéletesítése jelent sok munkát. A borító meg kell feleljen a nyomdai kritériumoknak is a szövegelhelyezkedés, a méretek és a színbeállítás szempontjából. Egy komplett borító elkészülte nagyjából egy hónapot vesz igénybe. E-könyvek esetében nyilván egyszerűbb a dolog. Az angol nyelvű könyvem tervén sokkal gördülékenyebben tudtunk dolgozni, hiszen ott már volt egy, a grafikus számára is érthető szöveg, ami alapján ötletelhetett. Szeretem a művészi stílusát, úgy gondolom, hogy nagyszerűen illik a történeteim hangulatához. Érnek olvasói megjegyzések azzal kapcsolatosan, hogy a grafikusom nem magyar nemzetiségű, s hogy ez helytelen dolog. Kérdem én: miért félünk ennyire a határokon túlra tekinteni?

Fentebb említettem, hogy saját weboldallal rendelkezel, ahol nemcsak vásárlást és beleolvasást biztosítasz, de novellákat is olvashatnak  az odalátogatók. Egyedül működteted vagy van segítséged?

Jelenleg még segítséggel, viszont nemrég elkezdtem képezni magamat technikai irányokba is, hogy a jövőben ne kelljen feltétlenül mások szaktudására szorulnom ebben.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Lehetőségeimhez mérten szeretnék bemutatkozni a külföldi piacon is a könyveim angol nyelvű változatával, és szélesíteni az olvasóközönségemet. Stílusomat tekintve elég szűk az a réteg, amelyet a művészetem képes megszólítani, úgyhogy tovább vadászom a lehetőségeket az érvényesülésre. Következő magyar könyvmegjelenés a közeljövőben nem várható, de a háttérben azért lassacskán gyártom az új történeteket. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megérnek majd a szabadulásra.

Ha szeretnétek még többet megtudni az Zsófiáról, az alábbi weboldalon érdekességeket és könyvrendeléssel kapcsolatos információt találhattok!

A blog szerkesztősége nevében további sok sikert kívánunk az írónőnek!

Írta:Isabel

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések