2020. június 20., szombat

Stephen King - Emelkedés



Stephen King legújabb regénye hatalmas meglepetés volt.  Bár ez a kisregény nem a megszokott borzongós hangulatot hozza, mégis méltó az író nevéhez!
 A történet Castle Rock kisvárosát mutatja be: társadalmát, rétegződését és az ott élők gondolatait. Főhősünk, a frissen elvált Scott Carey, aki egy nap érdekes tüneteket vesz észre magán: mindegy mit csinál vagy mennyit eszik, egyre csak fogy. Ez már önmagában is libabőrös érzetet keltett bennem, de ennél bonyolultabb a helyzet, ugyanis ruhában is annyit mutat a mérleg, amennyit ruha nélkül, s mint tudjuk ez nem lehetséges. Ő az, akinek az életével először találkozunk a történet során, ám azt éreztem, hogy nem az ő történetén van a fő fókusz. Ez a szál amolyan kedvcsináló és nem tagadom, nekem nagyon tetszett.
King azonban egy mélyebb mondanivalóval készült: a városkába költözik egy leszbikus házaspár, akik vállalják, hogy egy párt alkotnak, ám a lakók nem tudják elfogadni őket.
A férfi bár igyekszik segíteni a párnak: próbálja meggyőzni a többieket, hogy sokkal több van egy emberben, mint a szexuális hovatartozása, ám nem egyszerű szembemenni azzal, amit mások helyesnek hisznek. Pláne akkor nem, ha ezt elvakultan is teszik!
A történet lényege ennek a két szálnak a megismerése és elgondolkodtatása. Őszintén bevallom, hogy az első pár oldal után egy jó horrora számítottam, de nem vagyok csalódott, amiért nem így lett. Bár kíváncsi lettem volna, mi lesz Scott sorsa, érdekes volt az írótól egy számomra ennyire szokatlan témát olvasni.
Hat fejezet után véget ér a történet és részletet kapunk: Az intézet című regényből is, melynek nagyon örültem, hiszen a terveim közt szerepel az olvasása. Köszönöm szépen a kiadónak ezt a döntést, mert így tudom, hogy a következő olvasásom a szerzőtől biztosan horror lesz!
Természetesen a véleményemet megosztom majd veletek, itt, a blogon!

Amennyiben kedved kaptál a könyvhöz, az Európa Kiadónál bátran leadhatod a rendelésedet!

Írta: Isabel

2020. június 16., kedd

Gipi Tibi - Gipszes versek


Azzal szeretném kezdeni az értékelésem, hogy köszönetet mondok az Ágenda Kiadónak, amiért biztosított egy példányt a verseskötetből.

Niky és én is szeretjük a verseket, hiszen teljesen más hangulata van, mint egy prózának. Elmerülhetünk benne, ízlelgethetjük  az ízét és a dallamát, valamint átgondolhatjuk azt a sok jelentést, melyet egyetlen egy vers magában hordozhat.

Nekem sokszor segítettek abban, hogy szembe nézzek a világgal és önmagammal is.

 Gipi Tibi -  Gipszes versek című kötete nagyon megérintett. A költő hazaszeretete, valamint mély gondolatai jelen korunk fontosabb eseményeiről nagy erővel bírnak. Megmutatnám az első olyan verset, mely e szempontból nagyon hatott rám:

 

A népnek

 Testvéreim, itt az idő! Halljátok?

Szavaimat, nem tartják vissza országhatárok.

Hódítók, s honfoglalók vére, folyik bennünk.

Magyarok, egy emberré kell gyúrnunk népünk és

mint egykoron, egymásért kell cselekednünk.

Záporesőt szórjanak újra, rettegett nyilaink,

nyílvesszőink legyenek, tetteink meg szavaink.

Talpra Fivérek! Számítanak ránk,

gyermekek, valamint a hölgyek,

elesettek ép úgy, mint az idősek.

Honfitársat, hátra nem hagyunk,

legyen inkább a túlvilágra is,

közös az utunk, minthogy

vérünk, veszni hagyjuk.

Több száz éve, mint idegenek,

egymás mellett úgy éltünk,

lehullt, a százados átok rólunk,

felszabadult népünk.

Egy szellemként, nincs mitől féljünk!

Erőre hát, lássa meg a világ,

kik vagyunk s mennyit érünk.

 

 

Mikor elértem az utolsó sorhoz, a Márciusi Ifjak jutottak eszembe. Az a tűz, amit Petőfi és társai képviseltek, mikor felszólaltak, hogy összefogják népünket.

Eddig nem sűrűn találkoztam olyan kortárs költővel, aki a szerelem és a csalódás mellett népe iránt való szeretetét ennyire egyenes és tisztán fejezné ki.

 

De nemcsak ezt a témát dolgozza fel Tibi a kötetben. Találhatunk benne gondolatokat a hitről, a szerelemről és az önmagunkkal való szembenézésről is.  Bölcsességgel és -  ami talán fontosabb - elfogadással -  nyúl mindegyikhez. Nem mutogat,ujjal senkire csak szembenéz az Élettel és ezeket gyönyörűen szedi rímekbe. Társának nevezi a művészetet és valóban azt az érzést kelti az olvasóban, hogy nem dolgozik vele, hanem kézen fogva együtt mennek azon a bizonyos úton.

Számomra ezt leginkább a következő vers adta át:

 

 Szavak

 Kezemet vezeti valami magasztosabb,

 valami égi, soraimban szeretne értetek tovább élni.

 Hogy elmondja, mire való a sok földi terhed,

 érted mormol imát, hogy találd meg lelked.

 Benned van fivérem, ki nem tud félni,

 benned ki nem hisz, hanem tud s

 az energiákat érzi, így

 a világegyetemet pontosan érti.

 

 

Maximálisan kedvenc, amit alkotott, de….

Szerzőként tudom, hogy a könyvnél is a belső érték a lényeg. Viszont a borító eladja azt. Kegyetlen, de így igaz.

A Gipszes versek borítójának színei nagyon elegánsak és tetszik a füstös megoldás is: engem az univerzumra emlékeztet. Viszont a betűtípus nem volt szerencsés választás, mivel nagyon nehezen olvasható! Mikor megnyitottam a kötetet először le kellett tekerjek a második oldalra, hogy biztosan tudjam a szerző nevét. Megértem, hogy fontos az egyediség és a design, de ezek nem mehetnek az olvashatóság kárára.

Emiatt egy kicsit csalódott vagyok, hiszen ha ezen kívül tényleg egy igényes, mély gondolatokat tartalmazó verseskötetről van szó.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Ágenda Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel


Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések