Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az olvasásának, lenne pár kérdésem az írónőhöz. Köszönöm, hogy időt szakít rám és elfogadta a felkérésemet!
Kérlek, pár szóban mutatkozz be azoknak, akik nem ismernének még! Mit tudhatunk rólad?
Nagyon szépen köszönöm először is a megkeresést. Kristin M. Furrier írói álnéven tevékenykedem immár több mint tíz éve. Nyomtatásban 2006 – ban jelent meg először novellám, majd 2015 óta képviseltetem magam könyvekkel is a magyar kortársak között.
A szóban forgó regény - Joanne - A Hamilton kisasszonyok, amit a NewLine Kiadó kínálatában meg is találhattok. Mi adta az ötletet a címhez?
Egyértelműen a főszereplő nevét kapta a kötet. Mivel egy nagyon összetett, sok mellékszereplős történet rajzolódik ki a könyvben, így fontosnak tartottam kiemelni ezáltal is, hogy a főszereplő Joanne Hamilton.
Mi alapján választottad ki a Joanne nevét?
Komolyan el kell gondolkodnom a kérdésen, hiszen a regény tíz hosszú éve íródott. Mindenképp fontos itt megemlíteni, hogy ez a könyv egy második kiadás. A tíz éve megjelent Johanna, és Johanna II. újra feldolgozása. Ám, bizonyosan azokat a szempontokat vettem figyelembe, hogy korhű legyen, ne egy már megírt regény főhőse tűnjön „újra „ fel, és azért szerethető is legyen. Tehát, azért több dolgot is figyelembe kell venni a nevek kiválasztásánál.
Azt gondolom, mikor egy új történet születik, az egyik legfontosabb döntés a főszereplő nemének kiválasztása, hiszen ez hatással lesz utána nemcsak a történetre, de a regény hangulatára is. Joanne miért lett lány? Van ennek esetleg valami fontos üzenete?
Megvallottam már egy gyengeségemet, számomra nagyon nehéz férfi karakterként „beszélni”. Tehát, a legtöbb főhősöm valószínűleg lány, illetve hölgy, mert hozzám sokkal közelebb áll, a női lélek kibontása, és elmesélése. Sokkal valósághűebben tudom visszaadni, mint egy férfi gondolkodását.
A történet alapját az adja, hogy a fiatal hölgy korán árván marad. Már az elején ilyen nehéz sorsot szántál neki?
Igen, szükség volt arra, hogy meglássa az olvasóközönség, hogy Joanne miért ennyire koraérett gondolkodású fiatal hölgy. Mennyi problémát kellett már tizenhat esztendősen átvészelnie, ami megformálta az ő személyiségét.
Az Én személyes kedvencem a lány nénikéje, Angelica Hamilton volt. Elmesélnéd, hogyan született meg az ő karaktere?
Angelica Hamilton, be kell valljam, nekem is nagyon a szívemhez nőtt. Azt hiszem, nagyon sok van belőlem a karakterben, bár az ilyesmit nem szívesen árulom el. De, ez tény. A történet két főszereplője Joanne a tizenhat esztendős fiatal, árván maradt kisasszony, és a nagynénje Angelica, a pártában maradt 36 éves, hebrencs, bohókás, korántsem a korának és rangjának, de főleg nem a korszaknak megfelelően gondolkodó kisasszony. A történet a két ellentétes személyiség együttélésének mindennapjait mutatja be.
Melyik az a szereplő, akivel a legtöbb feladatod volt, aki a legtöbb fejtörést okozta írás közben?
Próbálok spoiler nélkül válaszolni, pontosan ezért csak nevet fogok mondani:
Marc Frewen. Sokszor elgondolkoztam rajta, mennyire lehet ő engedékeny, mire mit mondana.
Mint mondtam, a helyszínünk a 19. századi Anglia. Végeztél esetleg kutatómunkát?
Természetesen hosszú évek alatt rengeteget olvastam erről a korról. Nem véletlenül játszódik ebben a korszakban a történet, hiszen ez az egyik kedvenc időszakom, valamint ténylegesen hatalmas mennyiségű információ van már a birtokomban, az állandó kutatás okán. Angliában többször is megfordultam, ami tényleg nagyon sokat jelentett a helyszín ábrázolásában.
Mi volt a nehezebb: a jellemábrázolás vagy a hiteles kor átadása?
Pont az előző válaszban is ahogy mondtam, ez a kor annyira bennem van már, hogy a korhűség kevésbé okoz problémát. A jellemábrázolás már sokkal nehezebb, főleg, mikor egy történetnek ennyi szereplője van. Sokfelé kell fókuszálni, mindenkit hitelesen leírni, azért ez nem kis feladat. Ilyenkor ténylegesen bele kell merülni az adott világba, a szereplők közé, szinte velük lélegezni, velük együtt gondolkodni. Máshogy nem működne.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól?
Pozitív visszajelzések érkeznek egyértelműen, általánosságban mindenki úgy határozza meg, ez egy „bekuckózós” könyv.
Bár, a történet teljesen kerek, mégis a címből arra következtetek, hogy akár folytatódhat is ez a történet. Tervezed továbbírni?
Jelenleg nem tervezem a Joanne – t folytatni.
Mivel készülsz nekünk legközelebb?
Két kéziraton dolgozom, az egyik a Társalkodónő folytatása, amit nagyon sokan várnak, a másik pedig még annyira az elején tart, hogy legyen inkább meglepetés.
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd az írónő hivalos Facebook-oldalát, könyveit pedig a NewLine Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésem és válaszolsz a kérdéseimre! Mesélnél egy kicsit magadról? Mikor kezdtél e komolyabban az írással foglalkozni?
Köszönöm a megkeresést és a lehetőséget. Azt gondolom, hogy az írás egy olyan dolog, amit nem lehet megtanulni, ez egy emberrel született adottság, ami vagy megvan valakiben, vagy nincs. Én 9 éves koromban kezdtem el verseket írni, eleinte fel sem fogva azt, hogy mit is csinálok. Az iskolapadban, a nagyszüleim kertjében, otthon a hintában ülve egy füzettel a kezemben rímelő sorokat pakolgattam egymás után unaloműzésként, majd felolvastam őket anyukámnak. Benne ekkor realizálódott, hogy ez nem csupán egy gyermeki bohóckodás, hanem valami komolyabb kezdete. Az évek során számos verset és novellát írtam, sok irodalmi versenyen vettem részt az alkotásaimmal, majd 15 évesen nekikezdtem az első könyvemnek.
Mint mondtam én a (Ne) álljunk párba! című műveddel ismertelek meg, de ha jól tudom, vannak más regényeid is! Róluk mit lehet tudni?
Így van, eddig három könyvet írtam. Az első – a Ne csukd le a szemed! – erotikus krimi, a második – A félelem két arca – pedig ennek a folytatása, de ez már pszicho-thriller besorolást kapott. Nekem személy szerint A félelem két arca című könyvem a kedvencem. Ami a különleges bennük, hogy habár A félelem két arca a Ne csukd le a szemed folytatása, de a két könyv egymás nélkül is könnyen olvasható, nem feltétele egyik ismerete a másik olvasásának. Ez a két könyv tele van paranormális tartalommal, túlfűtött erotikával, izgalommal, bonyolult és szívet marcangoló szerelmi szálakkal, vérrel, gyilkosságokkal és az utolsó oldalig kiszámíthatatlan csavarokkal.
Az általam olvasott romantikus történet, bár nem áll annyira közel hozzám, mégis tudott újat mutatni. Miért ezt a zsánert választottad?
Habár a könyv a vezérszála miatt, ami két fiatal szerelméből bontakozik ki romantika besorolást kapott, én inkább gondolom ezt egy komoly közéleti témát feszegető műnek, melyet próbáltam egy könnyen fogyasztható „habba” csomagolni. Azt gondolom, hogy az interneten folytatott társkeresés egy nagyon komoly téma (és sok esetben probléma) napjainkban, hiszen rengeteg ember keres itt szerelmet vagy szórakozást. Éppen ezért kellene kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy milyen típusú emberekkel találkozhatnak itt a fiatalok, tapasztalatlanok, idősebbek, nők és férfiak egyaránt, mik azok a „red flag-ek”, amelyekre érdemes figyelni az egyes embertípusok esetében. Ez az, amit a leginkább szeretnek az emberek a (Ne) Álljunk Párba! könyvemben, hogy sem korhoz, sem nemhez nem kötött, és könnyedén vezet végig egy olyan úton, melynek végén sokkal elővigyázatosabban állnak az emberek az online ismerkedéshez.
A történet alapja egy fiatalkori szerelem, mely szakítással végződik, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy szereplőink külön utakon folytatják. (Nem spoilerezek!) Bátor döntés volt ezzel indítani a cselekményt, de nagyon megérte. Nem féltél a fogadtatástól?
A célom az volt ezzel a cselekményszállal, hogy az olvasó már az első pár oldalon kapjon egy „pofont” a mézesmázos, tini, örökre együtt leszünk szerelemből felocsúdva. Ezzel már az elején sikerült úgy felkeltenem az olvasók figyelmét, hogy az utolsó oldalig le sem tették a könyvet, így ezt a legjobb kezdésnek gondolom, amivel csak indíthattam.
Főhősnőnk, hogy feldolgozza a veszteséget, szakember segítségét is igénybe veszi és ez az amiért rajongód lettem. Mit gondolsz arról, hogy az emberek még most is óvatosan kérnek ilyen helyzetben segítséget?
Butaságnak gondolom, hogy az emberek sok esetben nem mernek segítséget kérni, mert kellemetlennek érzik, holott teljesen természetes az, hogy bizonyos életbéli helyzeteket egyszerűen képtelenek vagyunk egyedül feldolgozni és szakember segítségére van szükségünk a tovább lendülés érdekében.
Van valami képzettséged a lélektan irányában? Mennyi kutatómunka áll ezeknek a részeknek a hátterében?
Nincs a lélektan irányába képzettségem, komoly kutatómunkám azonban annál több. Több mint egy évnyi kutatómunka áll a (Ne) Álljunk Párba! megszületése mögött.
A regény másik fő motívuma az online társkeresőkkel szerzett tapasztalat. Neked vannak ezzel kapcsolatban személyes élményeid?
Nincsenek, éppen ezért is hangsúlyozom minden alkalommal, hogy a könyv nem a saját tapasztalataimon, hanem 5000 megkérdezett férfi és nő által elmesélt élményen és tapasztalaton alapszik. Az igazat megvallva, ha lett volna saját tapasztalatom, akkor sem az alapján írtam volna meg a könyvet. Hiba lenne egy ennyire komplex témát egyetlen ember szemszögéből megközelíteni.
Milyen volt a regény fogadtatása a magyar olvasók körében?
Az emberek fogadtatásától tartottam a leginkább, hiszen ezzel a könyvvel és témával az oroszlán bajuszát húzgáltam. Azonban minden várakozásomat felülmúlta az, amit kaptam. Sok helyen olvastam már, hogy az emberek szerint kötelező olvasmánnyá kellene tenni az iskolákban, mivel a gyerekek sokszor úgy kezdenek bele az online ismerkedésbe, beszélgetésbe, hogy előtte nem beszélik azt meg a szülőkkel, mert „ciki”. Ez a könyv pedig egy kézben hordozható védelemként szolgál számukra.
Részt vettél az idei könyvhéten? Ha igen, hogy érezted magad?
Idén sajnos nem tudtam jelen lenni, tavaly viszont igen és fantasztikusan éreztem magam, főleg a dedikálás alkalmával.
A Mogul Kiadót választottad, hogy segítsenek téged az utadon. Miért mellettük döntöttél?
Azért döntöttem a Mogul Kiadó mellett, mert a rengeteg szakmai segítség mellett, a könyv megjelenése után sem engedik el a szerző kezét.
Mondanál nekünk pár szót a terveidről? Mit olvashatunk tőled legközelebb?
Már dolgozom a negyedik könyvemen, ami műfaját tekintve krimi lesz. Ha minden a terveim szerint halad, az év végén, a karácsony előtti időszakban fog debütálni. Már a fejemben összeállt a cím, a borító, és a komplett könyv váza, de ezekről még sajnos nem beszélhetek.
A blog nevében további sok sikert kívánok Kirának, engem már biztosan az olvasói közé sorolhat!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyvét a https://shop.konyvmogul oldalán!
Ha választanotok kellene, melyik a kedvenc történetetek a két antológiából?
Alex L. Hooper: Ha mindenképpen csak egyet lehet választani, akkor nekem az Addikció. Az a novella már jó pár éves, de a kötet miatt újraírtam, és különösen kedves a szívemnek.
Mennyire vagytok aktív tagok a Moly.hun? Milyen véleménnyel vagytok az oldalról?
Alex L. Hooper: Sajnos nem vagyok annyira aktív Molyon, mint amennyire szeretnék. Főként olvasóként használom. Lelkesen dokumentálom az olvasásaimat és a megszerzett könyveket.
M.Z.Chapelle: Az utóbbi években igyekeztem aktív lenni, nem csak olvasóként, de íróként is kihasználom az oldal lehetőségeit (és a Prémium tagságomat :D ), így mindig írok karcokat az újdonságokról, és a regényeimmel kapcsolatosan is tájékoztatom az olvasókat. Mások könyvkritikáit is szívesen olvasom, illetve rendszeresen részt veszek kihívásokon, molyos eseményeken.
Az oldal nem tökéletes, én jobban kedvelem a Goodreads-et a maga egyszerűségében, mert a molyt nem tartom túl felhasználóbarátnak, de tény, hogy hasznos és hiánypótló, összegyűjti a könyvszerető embereket, ezáltal közösséget is épít. Sajnos látni olyat, hogy egy-egy „vezérmoly” által lehúzott könyvet mások is különösebb ok nélkül elkezdenek lecsillagozni. Ennek a másik oldala az, hogy sokan nem merik őszintén kritizálni a magyar szerzőket, mert félnek, hogy visszaüt, így a moly tele van nem valódi véleményekkel (sőt, sokszor álprofilokkal). Íróként ért már ott nagy csalódás és egyfajta cyberbullying is, így most már kisebb távolságtartással kezelem a felületet, illetve törekszem arra – amit talán a legnehezebb tudatosítani magunkban íróként -, hogy ez az oldal az olvasóknak készült, nem íróknak. Véleményt lehet formálni, de nem szükségszerű ezekre reagálni, és senkinek nem kell jobban magára vennie a kapott kritikákat, mint amit a fejlődése megkíván.
Szilágyi Heléna: Változó az aktivitásom. Van időszakom, amikor inkább olvasóként vagyok jelen és a véleményeimet osztom meg ott, de íróként figyelemmel kísérem a köteteink és a regényeim értékeléseit, mert nagyon fontosnak tartom, hogy fejlődjek és a visszajelzések, ha építő jelleggel vannak megfogalmazva, hasznos támpontot nyújtanak ebben.
Mivel készültök legközelebb? Meséltek nekünk a terveitekről?
Először is köszönöm szépen hogy elfogadtad a felkérésem, illetve a türelmet is, amit tanúsítottál felém. Az utolsó interjúnk óta sok újdonság található az oldaladon! Mesélnél nekünk erről egy kicsit?
Én köszönöm a felkérést. Tényleg nagyon sok mindent történt az elmúlt egy év folyamán írói szempontból is velem. Amit mindenképp kiemelnék, az az, hogy egy új kiadóhoz is leszerződtem. Így jelenleg két kiadónál találhatóak meg a könyveim: a NewLine és a Talentum House kiadó berkeiben. Ezáltal hirtelen rengeteg munka szakadt a nyakamba, de próbálok megbirkózni vele, annak érdekében, hogy mind a hét eddig megjelent könyvem elérhetők legyen.
Jelenleg 25% kedvezménnyel előrendelhető a legújabb regényed Joanne – A Hamilton Kisaszonyok címmel, mely a 19. századi angliai időkbe repít vissza minket, a Talentum House Kiadó gondozásában. Honnan jött a történet alapötlete?
A Joanne – A Hamilton kisasszonyok megjelenése bizony a 2023-as évben a legnagyobb megjelenésem. Mind munkában, mind pedig terjedelmileg. Mindenképp fontos kiemelni, hogy a Joanne a 2015 –ben napvilágot látott Johanna című regényem újrafeldolgozása. Anno a kötet nem megfelelő módon került kiadásra ( itt most nem merülnék bele, de fogalmazzunk úgy a szerkesztő nem szerkesztett…) ezért ez a kötet nagyon régóta várta, hogy méltó módon újra születhessen. Ez pedig most érkezett el, és augusztus elsején, ha minden jól megy, megjelenik a Talentum House kiadónál. A kötet már nyomdában van.
Hogy honnan jött az alapötlet? Mint ahogyan te is felvezetted az elején, az írói stílusomban nagyon komoly szerepet kap a történelem, a letűnt korok , és ezen korok értékeinek bemutatása. A Joanne a 19. században játszódik, és egy hirtelen megárvult 16 éves kamaszlány történetét mutatja be az olvasóknak. Korrajzot adva az akkori vidéki Anglia, és az akkori emberi értékek bemutatásával. A kötet szépirodalmi családregény kategóriában fog érkezni, mely visszarepíti az olvasókat egy olyan korszakba, ahol az emberek legkisebb problémái tudtak néha a legnagyobb katasztrófákká válni.
A könyvet Tarja Kauppinen szerkesztette, itt megjegyezném, az előző kötethez már nem igen hasonlítható az új, hiszen annyi változtatás történt a szövegben. Békés Nikolett Kyara 20 db fantasztikus illusztrációja fogja oly szintre emelni, amit az előző kiadásban nem sikerült elérni. A gyönyörű borítót, amely a kötet egyik fő jelenetét ábrázolja, Szabó Borka borítótervezőnek köszönhetem.
Ezt a történetet is az ifjúságnak szánod vagy inkább felnőtteknek szól majd?
Továbbra is fenntartom, hogy semmi olyan nincs a könyveimben, amit a fiatalabb korosztály ne olvashatna el. Ám, fontos kiemelni, hogy a Joanne, és itt meg kell említenem, hogy már A társalkodónő című kötet is felnőtt olvasóknak lett szánva. Mind a két regény szépirodalmi kategóriában szerepel. Olyan emberi érzelmek, érzések, viselkedések jelennek meg ezekben a regényekben, amit nem biztos, hogy egy kisebb kamasz még meg tud érteni. De mivel a kamaszok sem egyformák, bizonyosan van már akár olyan 15 – 16 éves fiatal, aki teljesen azonosulni tud a szereplők problémáival. Tehát nem mondom, hogy ez kifejezetten csak felnőtteknek szól, de nem ifjúsági regényként van besorolva.
A Kastély rejtélye és Az üveggyémánt átka is átdolgozott kiadásban kapható már a boltokban, szintén a kiadó szárnyai alatt. Miért döntöttél az átdolgozás mellett?
Mint fentebb említettem, egy új kiadóval szerződtem le, és a régi kiadótól, akivel anno indultam, el kellett hoznom a könyveimet. Azonban, mivel kész könyveket így nem lehet elhozni, ezért ugye a kéziratok kerültek a Talentumhoz. Ők pedig teljesen új köteteket álmodta, és hoztak létre belőlük. Ez a frissítés pedig bizony jót tett a könyveknek. Illusztrációt kaptak, újra lettek szerkesztve, és természetesen új borítót is. Nagyon sok munkát ölel fel, ami ezek mögött áll, de az eredmény látva, biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam.
Mennyire volt számodra megterhelő befogadni és valóra váltani az újításokat?
Mivel olyan emberekkel kezdtem el dolgozni, akiket jól ismerek, ismerem a munkásságukat, sőt tudom, hogy ők is az enyémet, és főleg azon érékeket, amit én képviselek a könyveimmel, így nagyon könnyen meg tudtunk mindent beszélni. Nem állt távol egyikőnk álláspontja sem semmiben, úgyhogy a munkának ez a része csak a sietős tempóban volt kihívás, ugyanis ezeket a könyveket teljesen visszahívtuk a terjesztésből, amíg az új kiadások el nem készültek. Ezért gyorsan kellett dolgoznunk. Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy amíg karácsony édes ünnepén mindenki elcsendesült, addig én és a szerkesztőm éjjel – nappal a kéziratokon dolgoztunk. Több hónapnyi munka gyümölcse most ez a három könyv, amit a kezünkbe tarthatunk. Az üveggyémánt átka, A kastély rejtélye, és hamarosan a Joanne.
Hogyan fogadták ezeket az olvasóid?
Nagyon jól. Sokan firtatták az okát, de mivel nem titkoltam sosem a kiadóváltást, illetve lényegében, aki követi a Facebookon az Instán, illetve a Tiktokon a Kristin M. Furrier írói oldalaimat, lépésről – lépésre követhette végig velem, hogyan készülnek el az új könyvek. Hálás vagyok a sok pozitív értékelésért, amiket a mai napig kapok az olvasóktól, hiszen értük dolgozunk ennyit a kiadóval karöltve. Nagyon köszönöm itt is, hogy ennyien örültek/örülnek a könyvekenek.
Milyen volt a közös munka az illusztrátorokkal és a grafikusokkal?
Fentebb említettem, hogy könnyen meg szoktam találni a szakemberekkel a közös hangot. A társalkodónő és az Elvesztett múlt kötetemnél a lányom Magyar Beatrix volt az illusztrátor. Teljesen szabad kezet kapott, azt jelenített meg a könyvből, amit ő tartott fontosnak. Ezen kötetek borítóit Mike Menders tervezte, vele is mindig nagyon könnyen együtt tudtunk dolgozni, nagyon jó szakember. Az idén megjelenő három könyvemnél az illusztrátor Békés Nikolett Kyara, akinél ugyanaz volt a helyzet, mint Beatrixnál. Teljesen ő döntötte el, hogy mi az, amit meg szeretne rajzolni. Amikor az ember olyanokkal dolgozik, akiket nagyon jól ismer, akkor feltétel nélkül tud bennük bízni. Ezért nem engedem ki a kezemből a könyvek elkészítését sem, hanem végigkísértem minden lépését. A szerkesztőm Tarja Kauppinen, immár négy kötetemet ő szerkesztette, és nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Nagyon szigorú a munkában, de ez a szigor nagyon jót tett a kéziratoknak. Szabó Borka tervezte a Joanne, A kastély rejtélye, és Az üveggyémánt átka könyvborítókat. Borkával is évek óta szoros baráti kapcsolatom van, ismerjük annyira egymást, hogy pár instrukció után megalkotja számomra a tökéletest. Nem győzöm hangsúlyozni, egy jó csapattal könnyű dolgozni.
Hogy érzed magad a kiadónál? Ajánlanád másoknak is?
Természetesen. Ez számomra nem is kérdés. :)
Milyen volt számodra a 2023-as könyvhét? Mi a legmaradandóbb élményed ezzel kapcsolatosan?
A könyvhét mindig egy hatalmas élmény, ám sajnos az utazás mindig kaotikus. Sok idő felutazni Budapestre, és csak rövid időt sikerül ott tölteni. Erre még nem tudtam jó taktikát kitalálni.
Azonban megéri a tortúra, mert annyi kortárs íróval, és annyi olvasóval tudunk ilyenkor találkozni, ami szükséges ahhoz, hogy az ember feltöltődjön a következő évre is. Idén Szegeden is volt egy kisebb bemutató melyet a Newline kiadó szervezett számunkra, az is nagyon – nagy élmény volt. Mindig nagy öröm találkozni az olvasóinkkal.
Milyen terveid vannak a nyárra?
A nyár egyértelműen a Joanne azaz A Hamilton kisasszonyok megjelenéséről szól. Mert bár mindjárt itt van augusztus 1, a megjelenés, azért az sem titok, hogy ilyenkor is hatalmas munka a könyv végső ellenőrzése. A megjelenésre fókuszálok jelenleg, és ennek a promóciós munkáira.
Nagyon szépen köszönöm az interjút.
Írta: Isabel
Először is bocsánat, amiért egy picit várnod kellett, de a technikai hátterem nem volt éppen stabil. Bár picit megkésve teszem fel a kérdést, de hogyan telt az újév eső pár napja? Sikerült teljesíteni az olvasással kapcsolatos célodat?
Örülök, hogy ismét beszélhetünk és köszönöm azt a szeretetet, amit az oldaladon kapunk Pöttöm Pöttyel. Nekem is húzós volt ez az év, sok mindent hoz 2023. A tavalyi céljaimat szerencsére egész jól teljesítettem. 100 könyvet olvastam el, ami a célom volt és az írással is jól haladtam. Elsődleges célom volt a készülő ifjúsági regényem befejezése, ami sikerült, így abszolút pozitívan zártam az elmúlt évet.
Aki nem ismerné Pöttyöt, annak elmondom, hogy a duci tündérlány nem igazán szerette az egészségesebb ételeket, a csokit és a sok cukros dolgot viszont annál inkább. Ám az Ízek Birodalmában megtanulta, hogy vannak sokkal egészségesebb finomságok is. Hasonló vonalat követ a második rész is, ám ezúttal a Folyadék Szörny a ludas. Honnan jött az inspiráció a folytatáshoz?
Az előző könyvben az ételekre fókuszáltunk, de az egészséges táplálkozás nem csak ételekből, hanem innivalókból is áll, így nekem kézenfekvő volt, hogy Pötty érdemel egy második kalandot. Sokszor nem is gondolunk bele, hogy a megfelelő folyadékfogyasztás mennyire fontos az egészség szempontjából. Munkámból adódóan sajnos azt tapasztalom, hogy sokaknak gondot okoz a napi hidratáltság fenntartása, így úgy gondolom kiemelten fontos, hogy már kisgyerekkorban elkezdjünk beszélni erről a témáról.
Még az első részben a lány egyedül kalandozott, addig most társa is akadt Berkenye, a rosszcsont osztálytárs személyében. Miért őt szántad mellé?
Az előző részben Berkenye volt a „rosszfiú”, hisz csúfolta Pöttyöt. De már akkor éreztem, hogy ez a tündérfiú több figyelmet érdemel. Nagyon élveztem kettőjük kis csapatát és remélem sikerült bemutatni, hogy régi ellenségekből akár barátokká is lehet válni.
Melyik rész írását érezted könnyebbnek és miért?
Ezen sokat gondolkoztam valószínűleg mert az előző rész sokkal több kihívást tartogatott abból a szempontból, hogy az első mesém volt, meg kellett találnom az egyensúlyt hol nem lesz még didaktikus a történet. Ezek a dolgok a második rész írása közben már könnyen jöttek, azonnal felvettem a mese fonalát. Plusz ki ne akarna kakaó imádó kalózokról írni? :)
A kiadó mit szólt a folytatáshoz? Ők a kezdetektől fogva tudták, hogy több részből fog állni a történet?
Igen, már a kezdetektől beszéltünk róla, hogy lesz folytatás. A kiadó pozitívan állt a dologhoz, de érdemes lehet kiemelni, hogy a két mesekönyv önállóan is olvasható, úgyhogy szerintem, aki a második résszel találkozik nyugodtan megpróbálkozhat vele.
Neked melyik a kedvenc részed a második részből?
A kalózok, ez egyértelmű. Nagyon élveztem az ő részüknek a megírását. És persze az ásványteknősöket is nagyon megszerettem.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól? Hogyan érzed sikerült elérni azt, hogy a gyerekek egészségesebben étkezzenek a mese hatására?
Időről időre kapok olyan visszajelzéseket, hogy a mese célt ért. Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, de szerintem, ha csak egy gondolatmagot el tudunk ültetni a gyerekek fejében az is bőven elegendő. Számomra az is sikerélmény, hogy a gyerekek egyszerűen élvezik a meséket.
Mit tanácsolnál a szülőknek azért, hogy minimalizálják a kicsik cukorfogyasztását? Vannak bevált trükkjeid?
Mindig a példamutatást emelem ki. Tudom evidens tanácsnak tűnik, de ha belegondolunk miért választaná a gyerek a vizet a cukros üdítők helyett, ha azt látja, hogy a szülei is az utóbbiakhoz nyúlnak?
A második részt is Imelda Green illusztrálta, csakúgy, mint az elsőt. Elégedett voltál vele?
100%-ig elégedett voltam. Imelda csodálatos illusztrátor, nagyon élveztem a közös munkát vele. Remélem még lesz lehetőségem sokszor találkozni az ő munkáival.
Te vezeted a Könyves 1x1 Youtube csatornát. Milyen érdekességeket találhatnak ott az érdeklődők?
Ez egy lassan 3 éve futó projekt, amit abszolút szórakozásból csinálok. Könyves tartalmak kerülnek fel, igazából mindenről, ami aktuálisan érdekel, amiről olvasok. Nagyon élvezem ezt az új kihívást, remélem még sokáig folytathatom.
Vannak olyan könyvek és szerzők, akik kevés figyelmet kapnak. Nagyon szeretek közöttük mazsolázni, mert mindig meg tudnak lepni. Ilyen Julia RedHood írónő is, akinek a regényét ingyenesen olvastam el a Google kínálatából. A most következő percekben pedig ő lesz a beszélgetőpartnerem! Gyertek, tartsatok velünk!
Először is hadd köszönjem meg, hogy Az örökséget elérhetővé tetted mindenki számára, mert egy remek fantasy. Mesélnél magadról? Mikor léptél rá az írás útjára?
Egészen kiskorom óta történeteket találok ki. Hat éves korom környékén lerajzoltam a történeteimet, mint egy képregényt, a szüleim évekig őrizgették ezeket. Tizenkét évesen rengeteg fanfictiont írtam az akkor épp kedvenc zenekaromról. Tizennégy éves voltam, amikor megírtam életem első regényét, ami történetesen, pont a fentebb említett Az örökség kezdetleges változata volt.
Tulajdonképpen úgy születtem, hogy tele van a fejem történetekkel.
Több könyved jelent már meg, noha, én eddig csak ezt az egyet olvastam. A többi is a fantasyk táborát erősítik? Mit tudhatunk róluk?
Eddig három könyvem jelent meg, a legújabbat épp várom a nyomdából (tűkön ülve). Két zsánerben szeretek írni. Az egyik thriller-fantasy. Ezt azért sorolom egybe, mert az ilyen jellegű írásaimban mindig van egy közös: általában rejtélyesek és kissé sötét hangulatúak. A másik zsáner, amiben szívesen alkotok, a romantikus dráma. Tudom, kicsit furcsa, hogy két ilyen különböző tárborba tartoznak az írásaim, de a szerelmes regényeim is hasonlóak a többihez; szereplőimet mindig rengeteg nehézség elé állítom, és teljes erőbedobás kell nekik ahhoz, hogy célba érjenek, miközben sok-sok kérdésre keresnek választ.
Nemcsak kiadónál vannak könyveim, használom a Google Play felületét, ahol ingyenesen is olvashattok tőlem. Még mindig annak örülök a legjobban, ha az olvasók élvezik az írásaimat, kikapcsolódnak és elvonatkoztatnak, elmerülve egy-egy könyvemben. Ezért továbbra is lesznek olyan írásaim, amiért nem kérek pénzt. Szeretek tanulni, fejlődni, és bőven elég viszonzás nekem ezért az, ha valakinek élményt tudtam adni.
Olvastam az oldaladon és beszéltünk is arról, hogy az Örökség újrakiadáson esik át. Mi ennek a döntésnek az oka és milyen változtatásokra lehet számítani?
A történet több mint száz oldallal hosszabb, mint az eredeti. Szóval rengeteg változáson esett át, az eddigi legjobb könyvem ez. Fordulatosabb történet lett belőle, a két kamasz szereplőnek jócskán megnehezítettük a dolgát, és az érzelmekre is nagyobb hangsúlyt fektettünk a szerkesztés alatt, beleértve a családi kapcsolatokat és a szerelmi szálat. A könyvben található sötét, démoni világ is kidolgozottabbá vált.
A kiadásnak különösebb oka nincs. Csak annyit akartam, hogy ez a régi, kissé csonka ötletem kiforrott írás legyen.
Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak a szerkesztésért Mészáros Szabolcsnak. Nem csak alapos munkát végzett, gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni.
Mikorra várható asz új megjelenés és milyen érzések kavarognak benned?
A könyv jelenleg utolsó korrektúrára vár, annyi biztos, hogy július közepétől e-könyv formában ismét elérhetővé válik. Nyomtatott változatot augusztus környékére ígérhetem, tőlem lehet majd megvásárolni.
Most boldog és bizakodó vagyok, de a szerkesztés alatt ismét visszacsöppentem annak a kiskamasznak a gondolataiba és érzéseibe, aki az Örökséget eredetileg írta, és pont arról álmodozott, hogy egyszer majd a kezébe foghatja, és interjú keretein belül mesélhet róla.
Neked van valami bevált rutinod az íráshoz? Hogyan képzeljük el az alkotói folyamatokat?
Én nagyon spontán író vagyok. Általában csak leülök, és leírom, ami épp eszembe jut. Talán, ami rutinnak nevezhető: a zenehallgatás. Minden könyvemhez tartozik egy lejátszási lista, ami inspirál az alkotás alatt.
Van olyan alkotó/regény, amely meghatározza a munkásságodat?
Ó, még szép! Rengeteg! De csak a két legfontosabbat említem, melyek a romantikus könyveimet inspirálták. Tizenkilenc évesen (nem most volt sajnos), olvastam Vladimir Nabokov Lolitáját. Ebből a könyvből mind a mai napig ragadok ki részeket, és valamilyen formában beleépítem az írásaimba, melyeket csak az ismer, aki olvasta, vagy esetleg látta a filmjét. Ezek apró jelek a regényeimben arra, milyen fontos nekem, a nem épp könnyű témát feldolgozó könyv, és egyben tisztelgek is előtte ezzel.
Két évvel ezelőtt olvastam André Aciman, Szólíts a neveden, világirodalmi klasszikusát. Erre csak annyit tudok írni, hogy levett a lábamról. Rengeteg inspirációt adott, az akkor készülő, szintén hasonló témájú regénysorozatom, első kötetéhet.
A borítótervezés a te kezed munkája?
Igen! Nagyon szeretek borítót tervezni. Volt szerencsém más íróknak is segítséget nyújtani e téren, és büszkén látom, hogy használják a terveimet online felületeken.
A Közösségi írók Céhe keretein belül már megjelent a Hétmérföldes mesék, ami a te munkádat is tartalmazza. Milyen a munka a csapatban?
Szuper! Szerkesztőségünk tagja vagyok, és nemcsak az írók között remek az összetartás, munkamegosztás is gördülékeny. Két írásom jelent meg eddig a KIC segítségével. Az első kiadványunkban, a Stigma antológiában, LMBTQ kategóriában került kiadásra, A lámpás c. novellám.
Ez a csapat kiírt egy írói pályázatot, ahová fantasy zsánerben a boszorkányság témakörében várjátok a történeteket. Mondanál egy pár szót a jelentkezésről és hogy pontosan mit is vártok?
A boszorkányság témaköréhez kapcsolódó, vagy boszorkány szereplőt mozgató, próza formájú történeteket várunk. Nem csupán egy, három művel is lehet jelentkezni. Az alábbi link tartalmazza a jelentkezési lapot:
https://forms.gle/4zDcm4mZV97SBg8y7
Szeretettel minden zsánerben alkotó írót!
Részt vettél az idei könyvhéten? Ha igen, hogy érezted magad?
Sajnos nem, de következő évre tervben van.
Milyen terveid vannak az évre? Várhatunk egy teljesen új történetet?
Nekem mindig rengeteg tervem van. Ebben az évben szeretném befejezni egy LMBTQ szereplőket mozgató, romantikus drámám utolsó részét, illetve egy új thriller zsánerű kisregényemet is. Az örökség második kötete is kész, év vége felé tervezem a megjelenést.
Sajnos már nincs meg a facebook oldalam, ahol tájékozódhattak az olvasók, de az új profilom megjelölésével bárki értesülhet arról, épp min dolgozom.
Arra kérek mindenkit, aki megjelöl, jelezze üzenettel is!
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy válaszolhattam a kérdésekre! Egy élmény volt számomra.
Írta: Isabel
Először is, köszönöm szépen a türelmed és hogy elfogadtad a felkérésemet! Ha valaki most találkozna először a neveddel, pár szót mesélnél magadról, kérlek?
Én köszönöm a lehetőséget. Aurora vagyok, magyar író, főként fantasy zsánerben alkotok, de mostanában egyre kacsintgatok a krimik felé. Ötvözöm a két műfajt. Civilben nyelvészettel foglalkozom, tudományos munkát, kutatásokat végzek és tanítok. Úgyhogy számomra a könyvek tényleg sokat, állandó társaságot jelentenek.
A két legfrissebb regényed, miről ma beszélgetni szeretnék Az ikerlángbűbáj 3. illetve, Lloyd, a belső szörnyeteg című, ez utóbbi a Bolygókeringő - trilógiád közkedvelt férfi szereplőjét helyezi a történet középpontjába. Bár idő telt el a két könyv megjelenése között, hogyan emlékszel vissza az alkotás gyakorlati részére? Milyen rutin szerint írsz, hogy ennyire termékeny vagy?
Így igaz, az egyik regény Az ikerlángbűbáj befejező része, míg a másik egyfajta új kezdet, ugyanis a Bolygókeringő Lloydja önálló kötetet kapott, amely elmesélni, mi történt vele azelőtt, hogy megismerte volna a BK női főszereplőjét. Nagyjából hasonló rutin szerint írtam: ha volt időm, leültem és addig nem álltam fel, míg kész nem lett egy fejezet. Bár más-más lélektani hatása volt a BK-nak, és Lloydnak. Ez utóbbit jobban megszenvedtem. :) Ugyanis nemhiába viseli magán a +18-as karikát, és nem is feltétlenül az erotika vagy a véresebb jelenetek miatt, hanem a lélektanisága okán. Ezt főleg az első részre értem (a kötet négy részből áll), ugyanis Lloyd egészen őrült kalandokba keveredik, és a felszín alatt komoly sérelmek és lelki traumák húzódnak. Úgyhogy ez a rész megviselt. Az ikerlángbűbáj pedig interaktív regényként íródott még több mint egy évvel ezelőtt. Viszont a harmadik rész, vagyis A hét pecsét vezeti eddig a listát abból a szempontból, hogy ő változott a legtöbbet az interaktív blogregény óta. Itt is megjelennek komoly témák, és ezeket kellően mélyíteni kellett. Szerencsére a szerkesztőm adott pár tippet, így néhány jelenet átíródott, másokat töröltem, és persze lettek újak is helyettük.
Az ikerlángbűbáj egy főképp fantasy vonalon mozgó, nagyon pörgős és izgalmas sorozat és ez alól a harmadik rész sem kivétel. Az egyik kedvenc részem benne, hogy nagyon távolálló helyszíneket is összekötöttél benne, hiszen szereplőink Japánig is eljutnak. Honnan jött az ötlet ehhez, és mennyi kutatómunkával járt a helyszínek helyes ábrázolása?
Nos, igen, ez kihívás volt, és kellett hozzá kutatni. Japán alapvetően más világ, ez már az első részben is megmutatkozott. Az Európában felvonultatott helyszínek közül sokhelyütt jártam, így ez nem okozott gondot. Mexikónak alaposan utána kellett néznem, a Japán rész pedig a Biwa-tó partjára tehető. Szerencsére egy híres horgászműsor, amely ott játszódott, segített elképzelni, milyen lehet a helyszín. Úgyhogy cikkekből, videókból, tévéből próbáltam boldogulni e téren. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy hőseink magával a világvégével küzdenek meg ebben a részben, és sok minden változik, ha az emberiség szembekerül önmagával és az utolsó óráit éli. Úgyhogy ez egy fokkal nagyobb kihívást jelentett, hiszen elbagatellizálni sem akartam, éreztetni akartam, hogy a világ kifordul magából, és nagy kérdés, miként viselkednénk, ha tudnánk, pár nap és kész, meghalunk. Ebben picit segített a covid-helyzet, viszont a kettő persze így sem összemérhető.
Milyen fogadtatásban részesült a harmadik rész? Te elégedett vagy a végeredménnyel?
Igen, elégedett vagyok. Van, aki nehezményezi, hogy nem szerepel benne Jack, másoknak az eddigi szereplése is sok volt. Kellett egy kicsit a hiánya ahhoz, hogy Amaja felnőjön a feladathoz, és hogy Alexander is előtérbe kerüljön. Eddig többségében pozitív a fogadtatás, szerintem ennél a résznél vetkőzte le magáról a „Harry Potter-skatulyát”. Akárcsak Amaja, ez a kötet is a befejező résznél nőtt fel igazán. És erre büszke vagyok. Nem mondom azt, ha öt év múlva kerülne elém a kötet, akkor nem csinálnám másként, de pont így a jó. Egy igazi érzelmi hullámvasút, amit pont ilyenre terveztem, és szerintem ilyen is lett a végeredmény.
Lloyd történetét már nagyon várták az olvasóid. Mit szóltak, mikor nyilvánosságra hoztad, hogy igen, teljesül a kérésük?
A legviccesebb sztori az volt, amikor a sógornőm – aki szintén nagy Lloyd-rajongó – megmutatta a borítóképet a kolléganőjének, aki tőle kapta kölcsön olvasásra az egész Bolygókeringő trilógiát, és persze ő is csípi Lloydot. Nem nagyon reagált a borítóra, majd amikor a sógornőm felhívta a figyelmét a címre, azt kérdezgette: Ez AZ? Ez valóban AZ? Úgyhogy a sógornőm meg is rendelte neki a kötetet, és ezt kapta szülinapjára, így van egy saját Lloydja. Voltak persze, akik nagyon várták, és voltak, akik most szembesültek azzal, hogy Lloyd kapott egy külön kötetet.
Ez a történet annyiban más az eddigiekhez képest, hogy ez csak felnőtteknek ajánlott. Miért döntöttél úgy, hogy ezúttal feljebb emeled a korhatárt?
Már Az ikerlángbűbáj egyes jeleneteinél is rezgett a léc, sokan támadták, hogy ez nem ifjúsági irodalom. Valójában nehéz bekategorizálni, hogy mely regény kinek való, hiszen manapság a Netflixen is mennek olyan sorozatok +13 jelöléssel, amire én simán ráraknám a +16-18-at, mások meg +18-cal futnak, én meg nem értem, miért is. Szerintem mindenkinek egyéni az ingerküszöbe. Lehet, hogy erre a kötetre is lesznek olyanok, akik vállat rántanak, és úgy gondolják, ez nem is annyira felnőtt tartalom, míg mások kiakadnak az első fejezet után. De tény, hogy ez nem gyerekeknek szól. És persze van benne erotika is, meg jó sok vér, de főként a hangulat és lelkivilága miatt nem. Ezt mindenképpen jelölni akartam rajta. Így van, akit elriaszt és van, aki emiatt veszi meg a regényt.
Sikerült megugranod az olvasóid elvárásaid Lloyd történetével? Volt rajtad nyomás az elvárások miatt?
Nem éreztem különösképpen nyomást. Mindenesetre tény, hogy itt a vadabbik, sötétebb énjét is közszemlére teszem Lloydnak. Persze eddig főként azért bírták az olvasók, mivel rosszfiú, aki egy kicsit jól viselkedik (Auróra közelében), de az ezt megelőző kétszáz évben nincs Auróra, így szabadon tombolhat, és tényleg vannak olyan mozzanatai, amivel egészséges ember nem értene egyet. Úgyhogy lesznek, akiket ez talán elriaszt, viszont mindez kell ahhoz, hogy az olvasó megértse, miért lett ő ilyen. Lloyd hajlamos azt gondolni magáról, hogy nem fejlődik, bár medve léptékkel, de azért mégis van valamifajta fejlődés. Ez az ő fejlődéstörténete.
Mennyire kellett másképp hozzáállnod az íráshoz? Az írás során melyik rész okozta a legnagyobb fejtörést?
Az első rész, egyértelmű. Marilyn karaktere nagyon vad, és ő tényleg egy pszichobaba, aki a saját elvei szerint él (legalább annyira, mint Lloyd), és ezek az elvek nagyban különböznek a normától. A kettejük párosa pedig több mint veszélyes. Úgyhogy nekem is elő kellett vennem a pszichopata énemet, de nagyon élveztem, hiszen számomra ez egyfajta lelki utazás volt, jobban megismertem saját magam (néha meg is ijedtem tőle). De kellett ahhoz, hogy jobb emberré, talán jobb íróvá is váljak. Marilyn lelkileg meggyötört, de szerintem ezek a részek jól sikerültek, hiszen nem csak azért öli halomra az embereket, mivel jólesik neki, vagy tényleg elborult az elméje, hanem mert mélyen legbelül egy sebzett kislány, akivel csúnyán elbánt az élet, és nem tudta feldolgozni a szörnyűségeket, melyek vele történtek. Ezért is volt kihívás őt írni, korábban még nem volt ilyen jellegű karakterem, de tetszett. Sokszor meglepett az alkotás során.
Mit szólt a kiadód ehhez a váltáshoz? Szívesen fogadták az új ötletet?
A kiadó nem szólt bele abba, hogy +18-as sztorit írok, meg ez nem teljesen nagy váltás, hiszen máskor is voltak elborultabb ötleteim, akár novellák formájában. Szóval az úgymond „hát ez beteg” irodalom közel áll hozzám, még ha nem is gyakran veszek kézbe efféle történeteket. Lehet, hogy nekem magas az irodalmi ingerküszöböm, holott horrort például nem nézek, mert nem mernék belépni a sötét szobába otthon, így a lelki békém érdekében inkább kerülöm ezt a műfajt, viszont írni szeretem a kicsit „brutálabb” jeleneteket.
Mindkét borítód nagyon szép. Ezúttal mennyi részed volt a kivitelezésben?
Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Elég sok. Általában a férjemmel beszélem meg, mit szeretnék látni egy-egy borítón, és ő továbbgondolja, vagy ötletet ad, általában le is rajzoljuk. Úgyhogy nagyjából hasonló lett, mint amilyen az elképzelés volt. A hét pecséten a háttér változott, mivel az eredeti elképzelés valahogy nem illett össze a szarkofágokkal, Lloyd borítóján pedig Marilyn, vagyis a térdelő nő kezével voltak apróbb gondok. A férjem ötlete volt, hogy kézigránátot pörgessen az ujján, hiszen elég őrült dolog lenne, és ez teljesen illik a személyiségéhez. Szóval tulajdonképpen mindkét borítót mi terveztük, a grafikus pedig valóra váltotta az elképzeléseket.
2023. június második hetében rendezték meg a budapesti Könyvhetet, ami rengeteg szerzőnek óriási esemény! Te milyen élményekkel gazdagodtál az eseményen, hogy érezted magad?
Mindig hatalmas élmény kimenni a Könyvhétre. Jó látni, hány és hány olvasni szerető ember jön ki ezen a pár napon, hogy beszerezze az előre kiszemelt köteteket, vagy csak úgy nézelődjenek. Úgyhogy már ebből a szempontból is hatalmas élmény volt. Pénteken és szombaton is volt szerencsém dedikálni, és úgy vettem észre, pénteken a szokásosnál kevesebben voltak, no de szombaton! Hömpölygött a tömeg, ezt jó volt látni. És persze hatalmas élmény volt dedikáni, találkozni más írókkal, bloggerekkel, olvasókkal. Jó volt ismerős arcokat látni, olyanokkal is találkozni, akikkel egyébként nem szoktam összefutni vagy a távolság, vagy pedig egyéb elfoglaltságok miatt. Úgyhogy köszönöm a kérdést, én nagyon jól éreztem magam mindkét nap, amikor kint voltam. Vásároltam is, cseréltem is könyvet, nézelődtem, úgyhogy szívet melengető érzés volt kint lenni íróként és olvasóként.
Ha jól tudom, részt veszel a hétvégén tartandó Völgységi könyvfesztiválon is. Milyen tervekkel készülsz az eseményre?
Igen, ez is igaz. Sajnos még nem jutottam el oda, úgyhogy az izgatottságom a maximumon van. Jolcsi hívott egy könyves beszélgetésre, ami nagyon kedves tőle, és itt is megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem. Úgyhogy várakozással telve indulok oda. Várom a beszélgetést, kicsit én is szétnézek, felfedezem magamnak a helyet, mert ez lesz az első alkalom, de remélhetőleg, nem az utolsó.
Mit gondolsz, az elmúlt nehéz időszakok után, mennyire volt felüdülés találkozni az olvasókkal? Mit tapasztaltál, öröm volt újra ilyen eseményen részt venni, bármelyik akár íróként, akár könyvmolyként?
Sajnos újabb és újabb nehézségek sújtják a könyvpiacot, de ebbe nem akarok belemenni. Olvasókkal mindig nagy öröm találkozni, akárcsak írókkal, akik még csak most kezdték, vagy már ezer éve a pályán vannak. Úgy gondolom, mindenkinek megvan az egyedi hangja, amit hallatni kell. És az olvasás szeretete, meg persze az írás szeretete összeköt minket. A Könyvhét pedig ennek egyfajta lecsapódása. Jó volt kimozdulni, mivel én is hajlamos vagyok kicsit begubózni a saját világomba, úgyhogy programnak is szuper volt. Meg persze a kapcsolatokat, barátságokat is erősíti.
Mire készülsz legközelebb? Mesélsz nekünk egy kicsit?
Imádom a Halloweent. Minden évben tartunk beöltözős bulit, és én is híres vagy éppen hírhedt emberek bőrébe bújok. Úgyhogy legközelebb ezt az ünnepet céloznám meg, és hát mi mással, mint egy új megjelenéssel, ez évben utoljára. Ugyanis szintén interaktív regényként íródott a Bűvölet-sorozat, aminek lassacskán a végére érünk. Úgyhogy a tervek szerint évente jönnék ki egy-egy résszel, úgyhogy a következő négy évben biztosan nem fogok unatkozni. A többit pedig majd a sors alakítja. Amíg tudok, írok, nem állok le. Persze némi szünet kell, hogy az ember feltöltődjön. Írni olyan, mint egy kis szeletet kihasítani és átadni magamból, de a folyamatos „adás” felőröli a lelket, ezért most itt az ideje, hogy „kapjak” kicsit. És mi mást kaphatnék, mint egy kis nyarat, pihenést, olvasást, és élményeket. Ez a terv, aztán ősszel minden visszatér a régi kerékvágásba. Remélhetőleg.
Köszönöm a szuper kérdéseket, nagyon élveztem az interjút!
Én pedig további sok sikert és szuper írásokat kívánok neked! Nagyon várom, bármit csinálsz!
Amennyiben érdekel Aurora munkássága, keresd hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
A Völgységi könyvfesztivál az egyik kistestvére a budapesti társának. Akik nem tudnak ott lenni a nagy eseményen, itt családiasabb kereteken belül hasonló élményben lehet része.A most következő percekben Ferger Annamária írónővel beszélgetek, akinek a könyvei szintén megtalálhatóak lesznek majd az eseményen!
Először szeretném megköszönni, hogy ilyen rövid határidővel is vállaltad, hogy válaszolsz a kérdéseimre. Mielőtt belekezdenénk, mesélj egy picit magadról és arról, mely könyveid lesznek elérhetőek a fesztiválon?
A Völgységi könyvfesztivál minden évben megrendezésre kerül, és mint Völgységi író, a könyveim is megtalálhatóak lesznek itt. Egy kézműves sátorban találhatják majd meg az érdeklődők, ahol tesóm, Ivett árul meseszép horgolt állat figurákat. Már csak két könyvem kapható nyomtatásban, a Néma ölelés, ami tavaly jelent meg, letisztult borítóval várja a versek szerelmeseit, és egy ifjúsági regényem kapható még, a Más szemmel, ami egy perzselően forró nyári napon elkalauzolja az olvasót egy erdei táborba.
Mit üzennél az embereknek, miért érdemes ellátogatni a sátrakhoz?
Mivel könyves esemény, így nagyon sok hazai szerző kapott meghívást egy író-olvasó találkozóra, legyen az ismertebb vagy kevésbé ismertebb szerző. Nagyon sok könyv vár az olvasni vágyókra, illetve a színpadon is folyamatosan vannak előadók, akik megteremtik az alaphangulatot. Gyerekeknek is van program, pl. arcfestés, henna, és sok játék, és persze tombola is van, nagyszerű nyereményekkel.
Sok helyi kézműves vállalkozó is eljön az eseményre, a teljesség igénye nélkül szappanok, horgolt állatok, ásvány ékszerek, vászon táskák is kaphatóak voltak az elmúlt években.
Ha jól tudom ez az első alkalom, hogy dedikálsz is. Milyen érzésekkel készülsz a hétvégére?
Dedikálni máskor is lett volna már lehetőségem, egy író - olvasó találkozó keretében, ami a rendezvény szombati napján kerül mindig megrendezésre. Idén viszont ezt kihagyom, és a sátorban fogom várni majd a kedves vásárolni és dedikálni vágyókat. A könyvtár vezetője mindenben nagyon segítőkész, így jövőre is tervezek dedikált szervezni. Természetesen izgatottan várom, hogy találkozzak meglévő és leendő olvasóimmal.
Nehéz jóslásokba bocsátkozni, de mit gondolsz, a verseskötetedre vagy a regényedre lesz nagyobb igény?
Hát ezt nagyon nehéz előre megmondani. Úgy gondolom, hogy mivel nagyon kedvező árakkal indulok a könyvfesztiválra, együtt is megéri majd beszerezni őket, de ha választani kell, a regény talán több embert mozgat majd meg.
Vannak elvárásaid az eseménnyel kapcsolatban? Van valami kívánság, amit szeretnél, hogy megvalósuljon?
Őszintén, szeretnék kicsit kikapcsolni, feltöltődni. Elvárás úgy nagyon nincs, de nagyon jólesne, ha látnám, hogy sokan érdeklődnek a könyveim iránt.
Az évek alatt családanya lettél: mennyire nehéz vagy éppen könnyű összeegyeztetni ezt a könyves eseményekkel?
Van olyan projekt, amin most dolgozol? Tudhatunk róla valamit?
Az írás nagyon háttérbe szorult nálam az elmúlt két évben, de nagyjából két hete ismét nekikezdtem egy könyvnek, és minden nap, ha csak egy kicsit is, de haladok vele. Egy felnőtt romantikus történetet álmodtam meg, ahol a férfi látássérült és egy parfümreklám modelljeként dolgozik. A főszereplő nő pedig úgy hozza az élet, hogy együtt kell dolgozzon ezzel a fiatalemberrel. Humoros, szórakoztató, rövid fejezeteinek köszönhetően gyorsan olvasható lesz, de mellette mindkét fél tartogat majd meglepetést a múltjában, illetve helyet kap majd benne a "body shaming".
Ezúton is további sok sikert kívánok és kíváncsian várom az új történetet!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát információkért és a könyveiért!
Írta: Isabel
Sáfrán Judit, az Örökölt királyság sorozat szerzője, egy érdekes világot teremtett. Az írisz emlékei a sorozat nyitókötete, ami méltán lebilincsel egy fantasy rajongót. A most következő percekben az írónővel beszélgetünk, képzelőerőről, olvasásszeretetről, illetve az alkotói folyamatról is!
Tartsatok velünk!
Először is, szeretnék elnézést kérni, amiért várnod kellett, technikai gondjaim voltak, de már megoldódott. Kérlek, pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak! Mit tudhatunk rólad?
Köszönöm szépen az interjú felkérést! Végzettségemet tekintve okleveles közgazdász vagyok, és a napelem-iparban tevékenykedem. A munka világában az objektív oldalamra van szükség, míg a szabad pillanataimat a kreativitás határozza meg. Örömömet lelelem az alkotás folyamatában, kapcsolódjon az kézműveskedéshez, festéshez, gitározáshoz vagy íráshoz. Az utóbbi számomra egyfajta önkiteljesedés, amelybe gyerekkorom óta beleszerettem. Nálam az írás és az olvasás kéz a kézben jár; ha nem olvasnék, nem írnék, ezért mindkettőt egyaránt fontosnak tartom az életemben.
Mint említettem, Az írisz emlékei fantasy zsánerében íródott, főképp az ifjúságnak. Miért ezt választottad az első regényednek?
Az örökölt királyság sorozat első verzióját tinédzser koromban vetettem papírra. Akkoriban rengeteg ifjúsági fantasy regényt olvastam, talán ezért sem véletlen, hogy ebben a műfajban kezdtem el alkotni. A mai napig közel áll hozzám a műfaj. Itt szabadjára engedhetem a képzelőerőmet, és szerencsére nincsenek határok.
Főszereplőnk, a 16 éves Cylia, aki emlékezetkiesésben szenved és rémálmai vannak, majd nemcsak az szakad a nyakába, hogy egy letűnt királyság örököse, de még választania is kell a jelenlegi élete vagy az ismeretlen között. Elég komplex a cselekményszál, ezért nagyon érdekelne, hogy honnan ered az ötlete?
A történet cselekménye fokozatosan alakult ki bennem. Az alapötlet egy fiatal lánnyal főződött össze, aki átkerül egy másik világba. Szerettem volna titokzatossá tenni a történetet, ezért döntöttem úgy, hogy amnéziás lesz a főszereplő. Az ifjúsági irodalomban gyakran találkozunk királyokkal, királynőkkel, innen jött az ötlet, hogy Cylia is királyi felmenőkkel rendelkezzen. A valóságban nem léteznek okkult lények, vagy furcsa találmányok, ezért helyeztem át a helyszínt a Földdel párhuzamos világba, a Sandalra, amely hasonló, mégis eltérő attól a közegtől, amit megszoktunk.
A több, mint 600 oldalról van szó, biztosan akad egy-egy emlékezetes történeted az alkotásról. Megosztasz egyet velünk?
Leginkább az ihletforrásokról maradtak kellemes emlékeim. Nyaranta gyakran utaztam külföldre, a legtöbb elvont ötletem ilyenkor született. A víz alatt fekvő Ó-Dália gondolata az egyik ausztriai wellnessezés közben fogant meg a fejemben, az Égi Város bolygókkal körbevett ötlete pedig egy bécsi városnézés közben egy színes, kivilágított irodaépület láttán.
Mi volt az írás legfelemelőbb, illetve a legmegterhelőbb pillanata?
Egy történetet elkezdeni és befejezni a legnehezebb. Az Örökölt királyság sorozat évek alatt állt össze a fejemben, folyamatosan csiszolgattam. Azt élveztem a legjobban, amikor elkészültem az első verzióval, és végre elkezdhettem egységesíteni a fogalmazási stílust. Örültem neki, hogy a történet színesebb és mélyebb lett a tájleírásoktól és a karakterek kapcsolatának mélyítése közben.
A cselekményszálaknak össze kell érniük, a megvalósítás emberpróbáló feladat. Az Örökölt királyság első részében elindított szálak csak a második részben fognak összekapcsolódni. Mindig szem előtt kell tartanom, hogy melyik szál hova vezet, fontos, hogy a történet végére minden a helyére kerüljön. Jelenleg ennek a tökéletesítésén dolgozom.
A regény a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtatok egymásra és milyen a közös munka?
Körülbelül egy éven keresztül elemeztem a piacot, ez alatt bőven volt időm felmérni, hogy melyik könyvkiadóhoz forduljak. A NewLine volt a listám tetején. Amikor 2021 nyarán felvettem velük a kapcsolatot, nagyon hamar megkaptam a pozitív választ. Ez egy csodás pillanat volt. A szerződést követően el is kezdtük a közös munkát. Nagy volt az izgalom, de megérte minden egyes percét.
A borító nagyon szép. A te terveid alapján készült, vagy szabad kezet kapott a grafikus?
Nem titok, a borító tervezés a kedvenc részem a könyvkiadás folyamata során. Ashley Redwood tervezte a borítót, akinek utólag is köszönöm a csodás munkáját! Ashleynek egy találkozás alkalmával meséltem arról, hogy lenne egy ötletem a borítóra; egy lány, akinek a fejében egy fantázia világ látható. Mindezt rajzolva álmodtam meg. Ashley tökéletesen megvalósította, sőt túlszárnyalta az elképzelésemet.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól?
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Nem gondoltam volna, hogy ennyi embernek fog tetszeni a történetem. Hálás vagyok a támogatásukért. Évekkel ezelőtt az asztalfiókomnak írtam, most pedig bárki elolvashatja a regényemet. Talán ezt a legnehezebb feldolgoznom; ijesztő, ugyanakkor nagyon jó érzés, hogy országos szinten elérhető a könyvem.
A családod/barátaid mit szóltak, hogy erre a pályára lépsz?
Fiatalkorom óta írok, a családom és a barátaim azóta tudják, hogy érdekel a könyvek világa. Teljes mértékben támogatnak. Az egyetemi éveim alatt az írás háttérbe szorult, akkoriban velem együtt ők is azt hihették, hogy lemondtam a könyvkiadás gondolatáról, de aztán a tanulmányaim befejeztével szerencsére másképp alakult az életem.
Összességében milyen érzéseid vannak, mióta megjelent a regény? Megérte megírni?
Abszolút megérte. Az írás folyamata teljesen kikapcsol, annak pedig csak örülök, ha valaki elolvassa a történetemet. A könyvkiadás folyamata nehezebb, mint maga a regény írása, hisz olyankor újból és újból át kell olvasni az egész történetet, javítani, módosítani kell benne. A folyamat végére teljesen elfárad az ember. Ettől függetlenül csak azt tudom mondani, hogy érdemes volt belevágni ebbe az egészbe. Úgy érzem, ennek a regénynek meg kellett születnie.
Mikorra várható a folytatás? Milyen terveid vannak erre az évre?
Az Örökölt királyság második részének kéziratát heteken belül lezárom. Ez azt jelenteni, hogy hamarosan belekezdünk a szerkesztésbe, és ha minden jól megy, pár hónap múlva már a kezünkbe foghatjuk a könyvet is. A duológia lezárását követően később majd szeretnék egy rövidebb előzmény történet is írni, de ez már a jövő zenéje.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek, nagyon várom a folytatást!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, további információkért keresd fel a hivatalos Facebook-oldalát vagy keresd az első két kötet NewLine Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Először szeretném megköszönni, hogy elfogadtad a felkérésemet! Kérlek, mutatkozz be nekünk!
Sziasztok, én köszönöm, hogy megkerestél. A bemutatkozás mindig a legnehezebb kérdés, ezen szoktam a legtöbbet nyűglődni, szóval a legegyszerűbb, ha idemásolom, ami a legutóbbi könyvem borítóján jelent meg rólam: Ecsédi Orsolya ifjúsági regényeket, novellákat és verseket ír. Amikor ezek közül egyiket sem csinálja, jogászként dolgozik. Öt önálló kötete jelent meg, Meleg a helyzet! című könyvét a Merítés-díj zsűrije a 2020-ban megjelent legjobb ifjúsági regénynek választotta. Novellái, versei rendszeresen olvashatók irodalmi lapokban. Egy kamasz fia van, aki módfelett kritikus anyja írásaival szemben. Három ujjal gépel. Szuperképessége a gyerekek mondanivalójának félbeszakítás nélküli végighallgatása. Jobbára ártalmatlan.
Véleményem szerint, aki ifjúsági regényeket ír, már fiatalon is szerette az irodalmat és olvasott. Neked van kedvenc könyved gyermekkorodból?
Igen, rengeteget olvastam. A kedvenc gyerekkönyvem Békés Pál: A kétbalkezes varázsló című könyve volt, amit rengetegszer olvastam újra. Imádtam Lázár Ervin meséit is.
Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az írással? Mennyi idősen kezdted el?
Először általános iskolában írtam történeteket, úgy, hogy Rejtő Jenő és Conan Doyle történeteit másoltam, tehát eszement kalandok történtek ipari mennyiségben. Szerencsére ezek a sztorik nem maradtak fenn, így nem vagyok velük zsarolható.
Volt/van olyan szerző akinek a művei inspiráló hatással voltak/vannak rád?
Persze, rengetegen. Túl sok íróval vagyok úgy, hogy bár tudnék úgy írni, mint ő, ezért el sem kezdem felsorolni őket.:) Akik egész biztosan hatottak is rám a stílusomat illetően, azok a nagy kedvenceim, akiket időről-időre újraolvasok. Végtelen mennyiségű Örkényt és Szerb Antalt olvastam egy időben például. De nem csak írókra lehet ilyen értelemben gondolni, hanem költőkre is, hiszen a prózai stílust is alakíthatják a versek, és a legfogékonyabb időszakomban Weöres Sándor, József Attila és Faludy voltak a kedvenceim. Sőt, nem csak a költőkről szoktunk az ilyen kérdéseknél megfeledkezni, hanem a fordítókról is, mert hiszen akik a kedvenceimet fordították, például John Updike könyvei esetében Göncz Árpád, vagy Umberto Eco esetében Barna Imre fordításai is nyilván hatottak.
Jelenleg öt önálló kötettel rendelkezel, amiből a Pokkernapló - Meleg a helyzet! 2020-ban elnyerte a legjobb ifjúsági Merítés -díjat. Erről egyébként a sokat hallottam a Könyvelvonó blog vezetőjével készült interjú alkalmával. Számodra mennyire fontosak ezek az elismerések?
A Merítés-díj azért fontos nekem, mert az egy száz százalékig olvasói díj. Tehát azok az olvasók szavaznak róla, akiknek a könyveimet írom, és közülük is leginkább olyanok, akik rengeteg ifjúsági irodalmat olvasnak, így van összehasonlítási alapjuk. Úgy általában az elismerés pedig mindig jól jön, mert az írás elég magányos dolog, és a dolog természetéből adódóan a visszajelzés sokkal később érkezik, mint amikor az embert leginkább foglalkoztatja a saját története. Így időnként jó, ha jön egy pozitív lökés, ami átsegít a kétségeken.
A tartalom és az ismereteim alapján a regény nagyon humoros és aranyos: a sorozat főszereplője Goni, egy ördögkölyök, akinek nem megy a gonoszság. Miért ilyenre formáltad a karakterét?
Mert Goni így olyan, mint egy valódi gyerek. A gyerekek nem tökéletesek, ahogy a felnőttek sem azok. Meg aztán unalmas is lenne egy szülői elvárásoknak mindenben megfelelő gyerekről írni.
Goni naplója inspirációként szolgálhat a kiskamaszok számára, hogy belekezdjenek a naplóírásba és megszeressék az olvasást. Szerzőként ilyen hatást szerettél volna elérni?
A naplóírás bevallom, nem jutott eszembe, mert én sem vagyok egy dokumentálós típus. Az olvasás megszerettetése persze igen, és igyekszem minden könyvemet olyanra írni, hogy legyen benne mélység, mégis könnyen olvasható és vicces maradjon.
Legfrissebb regényed - Juli vagyok, könyvmoly - egy fiatal lányról szól, aki bele tud szeretni a könyvek szereplőibe. Mivel idén jelent meg a Kolibri Gyermekkönyvkiadónál ezért még frissek az olvasói vélemények. Milyen visszajelzéseket kaptál?
Ilyet is, meg olyat is. Sokaknak tetszik, mások viszont nehezményezik, hogy ez nem olyan értelemben romantikus könyv, ahogy általában a leányregények, és elég kritikusan áll a könyves álompasikhoz, meg a velük járó általános szerelmes klisékhez. A sokféle vélemény szerintem jó dolog, mert én például olvasni is jobban szeretem az ellentmondásosabb könyveket, mint azokat, amik egyáltalán nem vetnek hullámokat. Írni meg pláne.:)
A regény abban segíti a fiatalokat, hogy jobban megismerhessék a világot és saját magukat is. Mikor egy ilyen komoly témát veszel alapul egy történethez, hogyan ülsz neki a munkának?
Először is úgy, hogy igyekszem nem munkának, hanem játéknak tekinteni. Munkám már van egy, és nincs szükségem másikra. Amit úgy is meg lehet fogalmazni, hogy ha kötelező lenne, akkor eleve nem írnék, mert elvesztené a vonzerejét a dolog. A másik oldalról viszont nem szeretnék olyan témáról írni, aminek nem érzem a súlyát. Mindennek, amiről írok, próbálok alaposan utánanézni, és nagyon kényelmes, hogy ez a neten történik már, és nem könyvtárakban. Bár a másik oldalról meg érdekes, hogy nekem mostanában a TikTok nyújt rengeteg segítséget az „anyaggyűjtésben”, egyszerűen azáltal, hogy ott az emberek zömében a saját életüket és tapasztalataikat osztják meg, és ettől – a megfelelő optimalizálás után – olyan tud lenni, mint egy humán könyvtár, ahol első kézből szerzett élményekhez lehet hozzáférni.
Mivel készülsz legközelebb? Mikor lesz új regény?
Remélhetőleg idén ősszel jelenik meg a következő könyvem, ami megint egy ifjúsági regény lesz, de önálló kötet, nem folytatás. Egy iskolai történet alakul, problémás fiatalokkal és egy nyomozással a középpontban. És egy szélhámossal, és kutyákkal. Bízom benne, hogy olvasni is olyan izgalmas lesz, mint írni.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek, Remélem, hamarosan én is az olvasói közé sorolhatom magam!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, további információkért keresd fel Facebook-oldalát vagy keresd regényeit a Libri, illetve Könyvmolyképző Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérésemet! Kezdésnek mesélnél nekünk a sorozatodról? Mutassuk be azoknak, akik még nem ismerik!
Köszönöm a felkérést és a lehetőséget.
Már az első kérésen sokat hezitáltam, nem könnyű egy sorozatot pár szóban bemutatni. A mágia rabjai egy nagy mese egy kitalált birodalom két különálló részéről, hercegnőkről, szegény fiúkról és persze varázslókról A történet alapját a két külön világ találkozása és a varázsló (volur) társának a rejtélye adja, megfűszerezve némi romantikával és a trónért folyó cselszövéssel, árulással.
Honnan ered a világkép ötlete, mit használtál inspirációként?
Ez a történet régóta lapult a fiókban. Az alapját egy álom adta, ami a hercegnők elleni támadást írta le, és a köré épült fel minden. A kérdések inspiráltak. Miért támadták meg őket? Miért esett egymásnak a két fiú? Miért élték túl a zuhanást? És hasonlók. Válaszokat kerestem, és amire nem találtam, azt a mágiával, a fantasy világgal magyaráztam. Ez megúszós megoldásnak tűnik, de sokkal nehezebb egy mágiarendszert kiépíteni és világot alkotni, mint azt hittem.
Az értékelésemben említettem, hogy a szereplők hűek maradtak önmagukhoz. Szándékosan nem változtattál nagyon a jellemükön, vagy vannak még terveid velük a későbbiekben?
Igyekszem a jellemüket formálni, a harcias lányt megszelídíteni, az egoistát áldozatkészségre nevelni, a zárkózott fiút megnyitni és tettekre sarkallni, de úgy véltem, ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megtenni. Szeretném fokozatosan formálni őket, hogy az útjuk során minden egyes tett és esemény apránként járuljon hozzá a változásukhoz.
Miért döntöttél úgy, hogy egy ideig külön utakra vezeted a főhőseinket?
Egyrészt a világkép, másrészt a saját fejlődésük végett. A lányok egész életükben megkaptak mindent, nem sok dologért kellett küzdeniük, vagy felelősséget vállalniuk, a fiúk meg egész életükben a saját boldogulásukért hajtottak, ideje volt, hogy nagyobb távlatokban szemléljék a világot. Mindenkinek megadatik, hogy olyan területekre sodródjon, ahova önszántából korábban soha nem ment volna, és ez által az olvasó is megismerheti a világot. Továbbá a mágia alapja is megkövetelte, hogy adott karakterek eltávolodjanak.
Az Elszakítva borítója is ugyanolyan szemet gyönyörködtető, akárcsak a Kitaszítottaké. Volt részed a kivitelezésben?
A terv borítótervező pályázaton készült, a kiírásnál jeleztem, hogy szeretném, ha sorozat lévén az első kötet borítóját szem előtt tartanák, és passzolna hozzá a folytatás. Mondhatni, az én részem eddig terjedt ki. Természetesen, a számomra legtetszetősebbeket kiválaszthattam, de a végleges döntés a kiadóvezetőé volt, így a pályázó és az ő érdeme ez a szép borító.
Neked melyik a kedvenc részed?
Eddig a második kötet a kedvencem, azt sokkal jobban szerettem írni, mint az elsőt.
Elég hosszú idő telt a két rész megjelenése között, milyen érzésekkel vártad a fogadtatást?
Vegyes érzésekkel. Mivel a második rész közelebb áll a szívemhez, ezt jobban meg akartam mutatni az olvasóknak, viszont tartottam tőle, hogy csekély lesz az érdeklődés. Sorozat lévén többségében azok vágnak bele a folytatásba, akik szerették az elsőt, de ők is jócskán lemorzsolódnak, hiszen eltelt két év, elfeledték az első kötetet, megváltozott az ízlésük, felment a könyvek ára, nem volt lehetőségem energiát fektetni a marketingbe, és még nagyon sok tényező közre játszhat abban, miért nem folytat az olvasó egy sorozatot. Nem is azért izgultam, hogyan fog tetszeni az olvasóknak, hanem hogy lesz-e, aki majd olvassa.
Milyen véleményeket kaptál eddig a második részről? Sikerült elérned azt a célt, amit szerettél volna?
A második részbe több világépítést tettem és próbáltam jobban a karakterekre koncentrálni, hogy világosabbak legyenek a céljaik, és mindeközben az első kérdés rejtélyeit is megválaszoltam, szövetségeket építettem. Ez csak részben tűnt jó megoldásnak. Úgy vettem észre, az olvasók több kalandot vártak. Igyekszem ezt a záró kötetben korrigálni.
27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2022. szeptember 29. – 2022. október 2. között rendezik meg. Mikor és hol találkozhatnak veled az érdeklődők?
Mivel a Könyvfesztivál már lezajlott, gondolom tudjátok, hogy sajnos nem tudtam részt venni rajta.
Milyen terveid vannak a sorozattal? Várható újabb rész? Ha igen, mikor?
A sorozatot három részesre terveztem, dolgozom a befejező köteten. Hogy mikorra várható, azt sajnos nem tudom megmondani, első lépésként ki kell tenni az utolsó mondat végére a pontot, aztán meg kell ugrani a lektorokat. Bízom benne, hogy mindkettő menni fog!
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek, nagyon várom harmadik részt!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, további információkért keresd fel a hivatalos Facebook-oldalát vagy keresd az első két kötet Könyvmolyképző Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
A most következő beszélgetésben szó lesz az új történetekre való felkészülésről, írástechnikáról és persze a legújabb regényéről is! Tartsatok velünk!
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasónak?
Szilágyi Heléna vagyok, írok, rajzolok, lelkeket gyógyítok. Komolyra véve a szót: hivatásomat tekintve gyermekpszichológusként tevékenykedek, mellette pedig sufni grafikus és amatőr író vagyok. Szeretek alkotni, új világokat teremteni, és sok esetben az alkotófolyamatot használom öngyógyítás, vagy terápiás célzattal is.
Mint fentebb említettem, te nem az a szerző vagy aki rózsaszín világokat alkot. Miért választottad azt a sötétebb utat, amin jelenleg is jársz?
Talán érzékenyebb vagyok, mint mások, talán hajlamosabb vagyok melankóliára, viszont az is igaz rám, hogy mindig szerettem mások történeteit meghallgatni és a fantázia birodalmában kóborolni. Sok emlék, kép és gondolat kavarog a fejemben álló nap, és mióta a szakmámat is gyakorlom, sok esetben mások fájdalma és traumája is bennem ragad. Mindez kikéretszkedik belőlem. Regényekben, novellákban is azokat szeretem, amik elgondolkodtatnak, amik néha szíven ütnek, és szerintem a legtöbb író úgy van vele, hogy olyan történeteket ír, amilyeneket olvasni is szeret. Így hát ez a sötétebb atmoszféra jön belőlem.
Személyes tapasztalataid is a segítségedre lehetnek az alkotásban. Megosztanál velünk egy valós történetet az életedből, ami segítségedre van az alkotásban?
Az idén megjelent Reménysugár főszereplőjéhez hasonlóan én is átéltem a bullyingot, kétéven keresztül szenvedtem egy olyan osztályban, ahol csak bántottak és kihasználtak. Fiatalabb voltam Hajnalnál, csak 10 éves, amikor kezdődött. Azt hiszem, az ilyen sebeket az ember képes élete végéig magával hurcolni, de igyekszem ezt pozitív irányba fordítani, és segíteni azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik szenvednek azért, más mások, vagy mert nehezebben illeszkednek be egy közösségbe.
Legutóbb a Diabolikát olvastam tőled, de ismerem a Grimm: Sötét meséket is. Az előbbi teljesen a te gyermeked, az utóbbit több másik szerzővel együtt írtad. Számodra melyik jelentette a nagyobb kihívást szakmai szempontból?
Mindkettő kihívás volt a maga módján. A Diabolikát már egyetem alatt elkezdtem írni, évekig dolgoztam rajta, de a kiadók sorban elutasították, vagy figyelemre sem méltatták. Aztán jelentkeztem vele egy íróiskolába, ahol megtanultam rengeteg olyan fogást, amivel jobbá tehettem a kéziratot. Átírtam az elejét, a végét, egyes részeket meghúztam, míg másokat hozzáírtam, nem beszélve a stílisztikai és írástechnikai fogásokról, amiket korábban esetlenül alkalmaztam. Szóval a Diabolikán tanultam meg regényt írni (fogjuk rá), pedig előtte már két könyvem megjelent már. A Grimm sok szempontból mégis nehezebb volt a számomra, mert ott nemcsak a saját írásom ügyes-bajos dolgaival kellett foglalkoznom, hanem össze kellett tartanom egy egész írói csapatot: kommunikálni a szerzőkkel, illusztrálni, lektorálni, döntéseket hozni, a belső széthúzásokat és dilemmákat elegyengetni. Sokszor úgy tűnt, sohasem készül el, máskor olyan természetesen haladt minden, mintha előre így lett volna megírva. Sok munkám, fájdalmam és örömöm van abban a kötetben. És szinte biztos vagyok benne, hogy újra nem fogok ekkora terjedelmű, ennyi ember összefogó kötet szerkeszteni. Nagyon belefáradtam.
A könyv egy olyan világot tár elénk, amit mi emberek nem igazán szeretnénk megtapasztalni: démonok lepik el a földet, hogy kiirtsanak minket. Honnan jött az ötlet? Nem volt benned egy kis félsz a vallási tartalom miatt?
A Bibliát, mint irodalmi művet forrásként felhasználni nem újkeletű. Én meg, mint aki a Constatine, a démonvadászon és az Odaát sorozaton nőttem fel, már meg sem lepődöm, ha egy történet főhőse Lucifer vagy egy arkangyal. Felhasználtam a görög mitológiát és más fantasy történeteket is, hogy a Diabolika megszülethessen. Ez a történet nem a vallási tartalmat állítja a középpontjába, legalábbis nem ez volt a célom, hanem inkább a világvégétől való félelmünket, ami erősebb, mint valaha. Klímaválság, túlnépesedés, környezetszennyezés. Ez indította el bennem a Diabolika gondolatát is. Egy igazságos világban a bűnt büntetés követ. A valóság természetesen nem ilyen, de vegyük azt, hogy mégis. Az emberiség kizsigerelte a bölcsőjét, önző és kapzsi, mégis mi következhetne ebből? Mindemellett pedig szerettem volna egy olyan posztapokaliptikus világot alkotni, amelyben a lehető legtöbb meselény vagy mitológiai teremtmény megfordul.
Mi a személyes véleményed: létezik Menny és Pokol, vagy csak az ember találta ki, hogy önnön lelkével békét köthessen?
Ebben nem szeretnék állást foglalni. Talán léteznek, talán nem. Nem vagyok vallásos, de megvan a magam hite. Ha már döntenem kellene, én a reinkarnációt tartom a leginkább elfogadható másvilági forgatókönyvnek. Írtam is ezzel kapcsolatban egy duológiát, de az még nem jelent meg, bár már került kiadás közelébe. Az Entrópia Ura egy olyan világban játszódik, amelyben Menny és Pokol, démonok és angyalok ellentétét a visszájára fordítottam, és belecsempésztem a szellemvilágból és a reinkarnáció elképzeléséből is egy keveset.
Hogy miért mozgatnak meg ezek a vallással kapcsolatos témák? Talán éppen azért, mert ezekben is testet ölt az emberi kreativitás. Annyi vallás, annyi isten létezik, de ha összevetjük őket, végülis a lényeg ugyanaz: hinni akarunk valakiben, aki igazságos, aki gyámolít és szeret minket.
A regényben található rajzokat is magad készítetted. Az írás vagy a rajzolás igényelt itt több teret?
Az írás mindenképp, de nagyon szeretek a karaktereimről rajzokat készíteni, így megfoghatóbbakká válnak a számomra és jobban meg tudom ragadni a személyiségüket. A könyvben szereplő rajzok már akkor születtek, amikor tudtam, hogy a LittleFox Kiadó kiadja a regényem. Már számos vázlat, festmény és firka állt mögöttük, így az évek során kiforrott bennem, hogyan tudnám a legkarakteresebben visszaadni Asmodeus, Kején, Frimost és Édua személyét.
Mióta megkaptam a regényt, kijött a Reménysugár c. könyved is, amiben - ha jól tudom - a kamaszok depressziója, lelki bántalmazása adja a középpontot. Hogyan lehet hozzáfogni egy ilyen mély mondanivalójú történet megírásához? Érzelmileg mennyire terhelt meg?
Tizenhét évesen írtam. Öngyógyítás volt. Én is hasonló érzéseket éltem meg, még ha nem is olyan intenzíven, mint Hajnal. Négy hónap alatt elkészültem vele, mert egyszerűen kikívánkozott. Nem viselt meg, mert tulajdonképpen ezzel jöttem ki egy sötét veremből. Előtte voltam megviselt.
Mindkettő a Little Fox Kiadónál jelent meg. Mit szóltak a történetekhez és mit jelent számodra, hogy velük dolgozhatsz?
A LittleFox Kiadóra akkor találtam rá, amikor a [bekezdés] pályázaton shortlistre került a Kékvérűek című fantasy kéziratom. Előtte már kiábrándultam a könyvkiadásból, mert a Colorcom Kiadóval megváltunk egymástól, sorra jöttek a visszautasítások, négy évig nem is adtam ki új történetet. Aztán jött ez a hír, amitől újra úgy éreztem, talán van értelme annak, amit csinálok, nem csak a fióknak kellene írnom. Féltem, hogy a Twister Media mégsem az én regényemet választja, ahogy lett is egyébként, ezért egy másik alternatívát kerestem, mert tudtam, hogy nagyon mellbe fog vágni az újabb pofára esés. Magánkiadókat kezdtem nézegetni, hogyha már a pályázatokon nem jutok előrébb, ne porosodjanak évekig az írásaim a winchesteren. Jekkel Gabiék rögtön fogadták az írásom, és hónapokon belül meg is jelent a Diabolika. A Reménysugár piszkozatát már akkor megmutattam nekik kezdeti buzgalmamban, és bár néha elálltam volna a megjelenéstől, mert a Diabolika csak szűkkörben terjedt el és nagyon megviselt a marketinggel, a szereplésekkel kapcsolatos sokszor felesleges hercehurca, ők nagyon ragaszkodtak hozzá, mert hiánypótló műnek tartják. A támogatásuk nélkül még a Reménysugár most is csak egy Word doksi lenne, amit néha-néha elővennék, hogy csiszolgassak rajta.
Milyen véleményeket kaptál eddig az olvasóktól?
Többségében pozitívok a visszajelzések. Azok az ismerőseim, akik korábban nem igazán olvastam fantasy történeteket, kicsit zsúfoltnak, vagy követhetetlennek találták a Diabolikát, viszont a zsáner szerelmesei általában nagyon élvezték a történetet. Többen vannak, akik azóta többször is végigolvasták. A Reménysugárról is érkeztek már visszajelzések, amik szintén jók. Általában mindig rosszra számítok, és mindig meglepődök egy-egy olvasói levelen, vagy blogger értékelésén, aki másként látja.
Milyen jövőbeli terveid vannak? Mesélj nekünk!
Először is az, hogy végre legyen időm és terem írni egy kicsit, mert már lassan fél éve nem volt rá lehetőségem. Egyébként három novellám is megjelenik a közeljövőben. Kettő a Diabolika világában játszódik: heteken belül érkezik a C & H project halloweeni kötete, amelyben az Áldozati bárány c. novellám fog szerepelni Míra és Asmodeus főszereplésével, jövőre pedig a Muselière csapatának urban fantasy kötetébe került bele az Árvák című írásom, aminek a cselekménye abban az átnevelő táborban történik, amelyben Édua is felnőtt. Ebben teljesen új szereplőket ismerhet meg az olvasó. A harmadik novellám, A Holtak Birodalmában a görög mitológiára épül (vajon ki lehet a főhős? csaknem Hádész?), és november végén, december elején várható szintén a már említett C&H projects gondozásában. Jégvirágok címmel fog megjelenni! Hogy a számos kéziratból, ami már megírtam, vagy amit még írok, mi jelenik meg legközelebb, arról fogalmam sincs. Az Entrópia Urának és a Kékvérűeknek is kiadót keresek, talán előbb-utóbb célt érek velük. Talán.
Ahol a part szakad és az Utazás a múltba
Gáspár Virginia Olimpia a Lélekboszorka krónikák sorozat megálmodója egy izgalmas és egyedi fantasy-t alkotott az olvasók számára. A most következő percekben arról beszélgetünk, milyen felemelő pillanatai s mélységei vannak ennek a zsánernek és természetesen szó lesz a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról is!
Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján blog olvasóinak!
Magyar-kommunikáció szakon végeztem, tanári diplomát szereztem, de az élet más pályára sodort, az ügyfélszolgálat felé. Férjemmel Újpalotán élünk, két macskánkkal.
Az írás kiskamaszkorom óta fontos szerepet töltött be az életemben, de már ovisként is ismert mesékkel szórakoztattam a nagyérdeműt bárhol. Metrón, boltban kérés nélkül is. :D
Főleg verseket fabrikáltam, de született egy befejezetlen regény is, amin érződtek az akkori kor sorozatainak hatásai. Utólag vicces visszaolvasni. Valahol ott kezdtem el úgy érezni, hogy talán az írás az a tevékenység, amiben jó lehetek, amikor általános iskolai tanító nénim egyik fogalmazásomra annyit mondott: ez olyan Ginás fogalmazás. Megkezdtem szárnypróbálgatásaimat az írásban, és nem volt megállás. Először versek, aztán a regény. Mostanában gyakorlom a novellaírást is.
Az olvasás szeretetét nagyrészt családomnak köszönhetem. Anyu és nővéreim is nagy könyvmolyok, állandó a cserebere és az ajánlás köztünk. Én tipikusan a bekuckózós, seképsehang olvasó vagyok. Nem is nagyon tudok olvasni buszon villamoson. Minden bizonnyal a világ másik végén térek magamhoz, jócskán elkésve a munkából (megtörtént eset).
Miket olvasok? Nem meglepő, ha azt mondom sok fantasy történetet. Szívem csücske a Harry Potter, A gyűrűk ura például. Nagyon szeretem Ken Folett történelmi regényeit, de Stephen King, Agatha Christie, Wass Albert, Márai Sándor, Esterházy Péter, Umberto Eco, Daniel Keyes könyveit is imádom.
Én A dühös tűz fellángolásával ismertelek meg, de ezen kívül van másik két versesköteted, antológiában is szerepelsz. Milyen érzés volt ezek után egy sorozatindító regényen dolgozni?
Az antológiás megjelenésre azért vagyok büszke, mert pályázaton a harmadik helyezettként került bele Elizabeth című novellám. Két verseskötetem jelent meg még, az Esőcsók, amelyben főként kamaszkori verseim olvashatóak, illetve a Tűzmadár, ahol már későbbi alkotásokból válogattam.
A dühős tűz egy szintén kamaszkori álmodozásból született sorozat kezdő kötete. Már kamaszként formálódott bennem a történet. Nem emlékszem, mikor kezdtem el begépelni, de az biztos, hosszú utat kellett megtennünk együtt, mire kikerekedett a varázslatok világa. Az alkotás minden pillanatát imádtam, és nagyon furcsa érzés volt belegondolni, milyen sok olvasóhoz eljuthat, és bízom benne, hogy szeretik is Holdáék kalandjait.
Fiataloknak szóló boszorkányos, mágiával teli történetet kaptunk tőled? Miért ezt a zsánert választottad?
Először Holda alakja elevenedett meg előttem. Annyit tudtam róla: vörös hajú, boszorkány. Amikor kitaláltam, úgy kb 13 évesen, velem egyidős volt. Egy darabig nőtt velem, közben érkeztek hozzá a többi szereplő. Mivel boszorkányt álmodtam meg, így egyértelmű volt, hogy fantasy történet lesz belőle.
Helyszínünk Magyarország, aminek én nagyon örülök. Már az elején így tervezted, vagy felmerültek olyan helyek is, ahol a varázslat jobban megszokott?
Igen, első pillanattól kezdve egy budapesti panelbe képzeltem el. Újpalota akkor lett a végleges helyszín, amikor ideköltöztünk, bár korábban is gyakran jártam Palotán, mert a nagyszüleim itt éltek. Nem volt ismeretlen a környék.
Mi volt a legnagyobb nehézsége a világkép megalkotásának? Tudtad kamatoztatni az írói tapasztalataidat, vagy új útra kellett lépned?
Amikor belekezdtem a történetbe, még fogalmam sem volt az írástechnikáról, de szerencsére rátaláltam Nádasi Kriszre, akitől rengeteget tanultam. A világkép már benne volt az első verzióban is, de csak megcsillant. Krisz jelezte, hogy nagyon érdekes a világ, ami a háttérben felvillan, ezt dolgozzam ki. Leültem, és excelben elkészítettem a mágikus világrendszert. Mivel már a fejemben létezett, könnyen ment a pontosabb kidolgozása. A nehézség nálam talán az volt, hogy még bátrabban használjam a fantáziámat. Ebben pedig Darvas Petra barátnőmnek, írótársamnak volt/van nagy szerepe. Ő tett fel olyan kérdéseket, adott ötleteket, amik sokat segítettek, illetve segítenek a mai napig.
Számodra melyik volt az írás legfelemelőbb pillanata?
Azt hiszem, több ilyen is volt. Az érzés, amikor befejeztem, elmondhattam, hogy megírtam. Az első pillantásom a borítótervre, az első kép a nyomdából, amikor először foghattam a kezembe, később a visszajelzések, vagy amikor a boltok polcain látom a könyvem. Ezek mind olyan felemelő pillanatok, amik erőt adnak.
A NewLine Kiadónál publikáltál. Milyen velük együtt dolgozni?
Mimit, a kiadóvezetőt egy nagyon kedves, segítőkész embernek ismertem meg. A kiadó tényleg igyekszik támogatni, segíteni az íróit, noha már igen sokan vagyunk. Szerencsére
Volt beleszólásod a borító elkészítésébe? Mit gondolsz a végeredményről?
Igen, Ashley alaposan kikérdezett, és szerencsére kreatívan megalkotta a borítót. Én szeretem a végeredményt, szerintem illik a könyvhöz.
Mint említettem, hamarosan itt a Könyvfesztivál, - 2022. szeptember 29. – 2022. október 2. között - hogyan készülsz rá? Találkozhatnak veled a kiadó standjánál?
Igen, október elsején, 14:00-15:00 óra között dedikálok a kiadó standjánál (K12). Várok mindenkit szeretettel. Lehet, dedikáltatni, kötetlenül beszélgetni, képet készíteni.
Milyen reményekkel mész? Egyáltalán van bármiféle elvárásod az eseménnyel kapcsolatban?
A Könyvhéten már volt szerencsém Petrával közösen dedikálni. Abból kiindulva ez is hasonlóan jó élmény lesz szerintem. Én nagyon várom a személyes találkozást az olvasókkal és más írókkal. Szombaton biztosan gazdagodom pár kötettel, illetve szeretnék személyesen is meglátogatni más írókat. Én úgy vélem, a könyvek szeretete már elég, hogy jó élmény legyen az esemény.
Mikor várható a folytatás, mire készüljünk?
A folytatáson már dolgozom, jövőre kerül az olvasókhoz, de egyelőre pontosabbat még én sem tudok. A cél persze a minél hamarabb.
Írta: Isabel
Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésem! Az új olvasók kedvéért mondanál magadról pár szót, kérlek?
Nagyon köszönöm, hogy ismét megtiszteltél a figyelmeddel. Néhány szóban: Kristin M. Furrier írói álnéven publikálok immár 8 éve. Hat regényem és két novellám jelent meg eddig nyomtatásban. Leginkább családregény, és ifjúsági zsánerben találkozhatnak a történeteimmel az olvasók.
Eddig két ifjúsági regényedet olvastam, ezért nagyon örültem, mikor megkérdeztél, lenne-e kedvem A Társalkodónőhöz. Mikor hozzátetted, hogy ez az első olyan műved, ami nem az ifjúságnak szól, picit meglepődtem. Miért döntöttél a zsánerváltás mellett?
Az alkotást mindig az adott életszakaszom befolyásolja. Eddig olyan külső hatások értek, melyek mind inkább a fiatalok felé szóló írásokhoz adtak kedvet, hangulatot. Az elmúlt két évben, azonban hatalmasat változott az életem, és ezáltal az engem ért ingerek is. Nem volt most indíttatásom ifjúsági regényhez. Sokkal erősebb érzelmi ingerek értek, amik más irányba terelték az írás iránti igényemet.
Picit ellentmondtam neked az értékelésemben, hiszen azt mondtam, hogy a nagyobb kamaszoknak is bátran a kezébe adnám a könyvet útkeresési és tanulási célzattal. Mit gondolsz erről?
Semmi olyan nincs igazából a kötetben, ami miatt nem adnám oda egy fiatalabb olvasónak. Ezt jól látod. Ám érzelmileg érettnek kell lennie ahhoz a kedves olvasónak, hogy igazán át tudja érezni a történet lelki oldalát. Ezért mondom azt, hogy inkább 18 felett. De nyugodtam a kezébe veheti egy 15 éves is, ha úgy érzi, hogy őt elvarázsolja a 19. század kora.
Te, mint alkotó hány éves kortól ajánlanád a regényt olvasásra?
Mint fentebb kifejtettem, nem húznék vonalat a korhatárban. Azonban azt gondolom, a történet az a fajta, ami lehet, hogy mást nyújt minden életszakaszban. Kit, éppen mi érint érzékenyebben.
Miben tért el az előkészítés és az írás például az Elveszett múlt c. regényedhez képest? Érzelmileg is megterhelőbb volt?
Teljesen más volt írni, mint az Elvesztett múltat. Az Elvesztett múlt, egy kalandregény, három pimasz fiatallal.
Itt, A társalkodónőben eleve más korban vagyunk, és teljesen más a hangulat. Ami a legnagyobb kihívás volt számomra, az E/1- ben való írás. Ez volt az első regényem, ahol ezt a technikát alkalmaztam. Az elején nagyon megküzdöttem vele.
A kutatómunka is teljesen eltért bizony. Itt egy történelmi kort kellett megjelenítenem. A társadalmi rétegek különbőzőségét. Ráadásul valós helyszínen játszódik, így ténylegesen sokat kellett kutakodnom, hogy abban az időben, 1871-ben, hogyan nézett ki Royal Leamington Spa.
Érzelmileg is más volt a munka, az tény. Ám kevésbé éreztem nehéznek, ezen oldalát. Nagyon könnyen fel tudom venni a szereplőim tulajdonságait írás közben, és onnantól kezdve az ő érzelmeikkel dolgozom. Vannak kis taktikáim, amivel hangolódom egy kicsit írás előtt/alatt, hogy könnyebben ott tudjak lenni a történetben.
Melyik az a szereplő aki hozzád a leginkább közel áll?
A főszereplőm: Emma. A legközelebb Emma van hozzám. Valamint Emma édesapja, Lord Watton is nagyon közel áll hozzám.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
Nagyon fantasztikus értékeléseket kaptam eddig, amikért iszonyatosan hálás vagyok. Sokkal jobbakat, mint reméltem. Jelenleg 99% - on áll az értékelés a moly.hu – n. Bár én biztos voltam magamban, mikor elkezdtem írni a történetet, nagyon sokan ugyanazon véleményt fejtették ki felém. Nem értették, hogy miután 4. helyen végeztem a Dugonics András Irodalmi díj Ifjúsági kategóriájában tavaly, miért lépek ki a zsánerből. Értettem miért kérdezik ezt, de azt is tudom, hogy én nem rendelésre írok. Abban vagyok hiteles, amiben van kedvem alkotni.
Ahogy az értékelésemben is írtam a borító álomszép! Volt részed a tervezés folyamatában vagy teljesen a kiadóra bíztad magad?
Természetesen. Nem az az alkotó vagyok, aki csak ölbe tett kézzel várja az eredményt. Én kerestem az anyagot a borítóhoz, és a NewLine borítótervezője, Halasi Miklós tökéletesen megtervezte, ami az én kis képzeletemben megszületett. Egy fél éjjelen át küldte az instrukcióim alapján a terveit, mikor megérkezett eme csoda. Bíztam benne, hiszen az Elvesztett múltat is ő tervezte meg nekem. Tudtam, hogy „látni fogja” amit én látok magam előtt. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert addig nem adja fel, amíg nincs meg a tökéletes eredmény.
Összességében milyen érzéseid vannak a végeredménnyel és a fogadtatással kapcsolatban?
Azt hiszem, nincs okom, hogy negatívan lássam a kiadást és a fogadtatást. Egy dolog van, ami ellenem volt, az idő. Szerettem volna Emma teljes történetét megírni, de akkor nem tudtam volna a Könyvhétre megjelentetni a könyvet. Így Emma Watton sztorija ketté lett vágva. Tehát, lesz még egy kötete A társalkodónőnek.
Mire számíthatunk tőled legközelebb? Lesz új regény az idén?
Nem tudom mi lesz a következő. Több projekt is van a fejemben, és úgymond a fiókomban. Hogy melyik ölt előbb könyvformát, nem tudom. Ez nagyon sok tényezőtől függ mindig. Nem tudok biztosat mondani ezzel kapcsolatban. Ám egy bizonyos: idén már nem lesz új Kristin M. Furrier regény.
Írta: Isabel
.jpg)
Azoknak, akik még nem ismerik a neved, bemutatkoznál, kérlek?
Köszönöm a lehetőséget, hogy „itt lehetek”. :D
Ma egy sorozatodat és a legújabb könyved is értékelhettem, amit itt is köszönök. Kezdjük a legfrissebbel, ami pár hónapja jelent meg. Milyen gondolatokkal vágtál bele a „Hol fogantam, ott leszen sírod - avagy a csajági Röcsöge-domb legendája” írásába?
Amikor megszülettek a fantasy könyveim, amiknek majdnem minden tagja „történelmi jellegű” , megkérdezték tőlem: Miért nem írsz igazi történelmi regényt?
Azok számára, akik még nem halottak a regényről, röviden összefoglalnád?
Nagyon fontosnak tartom, hogy ma is szülessenek olyan történelmi regények, amelyeket nyugodtan oda lehet adni az ifjúság kezébe is. Véleményem szerint ez a könyv ilyen. Írás közben szem előtt tartottad, hogy a fiatalabb olvasók számára is értéket adj át?
Én mindig úgy írok, hogy adjak vele az olvasóknak s mindegy, hogy milyen korúak. Itt már jó pár fejezet után jött az, hogy úgy adagoltam az információkat, hogy azt egy fiatalabb korosztály is megértse, emlékezzen rá, esetleg megjegyezze azt. E mellé adtam a legendának a hátteret, s ez volt az, amit megfűszereztem a „mesélő” tanárságával, Kálmán bácsival. Mert ha száraz tényeket közlök, az nemcsak unalmas, de arra ott az internet, ott vannak a lexikonok és senki nem jegyzi meg őket. Így viszont, hogy van vele egy sztori, egy regénybe van beépítve egy néveredet- ami akár lehetett volna így is-, talán többet adok és vele az egykori világ ízét, zamatát, jó és rosszabb, sötétebb oldalait is. Mindezt úgy, hogy a legtökéletesebben törekedtem arra: hiteles legyek és amennyire lehet, valóság és korhű is. Talán az is a cél volt, hogy csak annyira legyen brutális, amennyire a kor megkívánja, de nem túlzó…még ha néha a történelem sokkal zordabb is volt.
Mennyi időt és energiát igényelt a megfelelő információk felkutatása? Mivel Csajág a szülőfalud, volt különleges segítséged?
Körülbelül egy hónapja tartottál is ott könyvbemutatót, melynek felvételét meg is nézhetitek Youtube-on. Visszagondolva, miként emlékszel erre a különleges eseményre?
A sorozat, amit ma ajánlottam az olvasóknak az a Calderania –duológia, amelyet álnéven írtál. Beszéltünk már egyszer arról honnan jött a J. A. A. Donath név, viszont nem bántad meg azt hogy nem csak az egyikkel publikálsz?
Az első rész 2019-ben jelent meg és azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, hogy nagyon szerettem a történetet, hiszen kaland és fantasy elemek szuper egyvelege. Emlékszel még hogyan alkottad meg a világot és az szereplőket?
Íróként milyen jövőbeli terveid vannak? Mesélj nekünk egy kicsit!
Tudom, két részes sorozatról van szó, de nem tervezel esetleg folytatást vagy kiegészítő kötetet?
Nos jó, látom nagyon izgat a dolog…:D Az a titkom, hogy ha nem is folytatást, de egy olyan regényt még gondoltam, ami szintén ott játszódik valahol Calderania körül. Ám ebben nem, vagy csak épphogy jelenne meg maga a királyság, ez inkább egy amolyan művikinges sztori lenne. Ehhez is már gyűjtögetek, de még nincs meg a váz, csak mozaikképek villannak meg előttem. Ha több ugrik fel, nekifutok és meglátjuk. :D
Melyik korosztálynak ajánlanád jó szívvel?
Igazából 16 talán 15 évestől bármeddig. Ifjúsági, mert fiatalok vannak benne, de nem az a tipikus „Egri csillagok” típusú sorozat. Ugyanakkor gondolataim, elmélkedéseim, meglátásaim miatt mindenképp azt érzem: adok vele az olvasóknak. Ez pedig akkor az igazi, minél ifjabb, aki kapja. :D
Térjünk át a globálisabb kérdésekre: hogyan látod te a könyvkiadást ma Magyarországon?
Ma már bárki adhat ki könyvet akár elektronikusan, akár nyomtatott formában. S ehhez számtalan kiadó, vagy kiadónak hívott társulás létezik…
Kaptam már olyan kérdést, hogy megéri-e az írással foglalkozni ezekben az időkben? Mint alkotó és mint magánember, te mit válaszolnál erre? Melyek a pro és kontra érveid?
Mit tanácsolnál annak, aki most fontolgatja ezt az utat, mire számítson?
Írta: Isabel
A következő percekben egy fiatal, tehetséges költőt szeretnék nektek bemutatni Smidhoffer Eszter - Rímekben az életem című verseskötete egy friss gyöngyszem a magyar palettán. Ezúton is gratulálok neki és kívánom, hogy minél több emberhez eljussanak versei. Ismerjük meg őt együtt!
Kérlek, mutatkozz be a blog olvasóinak! Mit tudhatunk rólad?
Immár hét éve írok verseket. Először még csak a gyermekkorról, szerelemről, érzésekről születtek írások, majd jött a természet és később kifejtettem különböző gondolatokat is verseimben. Eredetileg újságíró vagyok, így mindig is közel állt hozzám az írás. Emellett dolgoztam óvodában is, mint pedagógiai asszisztens, vigyáztam gyerekekre, voltam bolti eladó is többek között. Mára pedig nagy vágyam vált valóra, hogy gyermekkönyvtárban dolgozhatom.
Ez az első publikálásod. Milyen érzésekkel éled meg a megjelenést és a publikálást?
Eleinte nagyon féltem, izgultam, hogy vajon mit szólnak hozzá az ismerőseim, környezetem. Majd, ahogy jöttek a pozitív visszajelzések, megnyugodtam, hogy talán jó úton járok. Remélem sokakhoz eljut a kötet, sokak tetszését elnyeri és kicsit bearanyozhatom az emberek napját.
Miért pont a verseknél érezted azt, hogy számodra ez az az út, amelyiken a leginkább ki tudod fejezni önmagad?
Mindig is szerettem a dallamos, ritmusos írásokat, már általános iskolában is közel álltak hozzám a versek, szívesen tanultam őket. Valahogy, amikor eszembe jut egy téma, már jön is rá a rím, hogy mi hangzana jól, mi cseng össze az adott szóval.
Mik azok a dolgok, érzések, melyek téged inspiráltak?
Elsősorban a saját életem eseményei, de a közvetlen környezetem is. A gyermekkori, iskolás témájú versek a saját élmény mellett sok általánosságot is tartalmaznak, mellyel úgy gondolom, sokan tudnak azonosulni.
Van olyan költő akire példaképként tekintesz?
Ady Endre az első számú, akire mindenképpen, emellett Radnóti nagy kedvenc. Kedvelem még Fodor Ákos haikuit, tetszik benne, hogy az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.
Modern vagy klasszikus verseket találhatunk a kötetben?
Inkább modern, bár úgy fogalmaznék, hogy páros rímelésű versek. Előfordul itt-ott szabadvers, ahol kevésbé a rím a fontos. A szótagszámokra nem figyeltem, nálam nem ez a mérvadó.
Magánkiadásként jelent meg a kötet: tőled lehet megvásárolni. Miért ezt a formát választottad?
Úgy gondoltam, talán könnyebb kezdő, szárnypróbálgató szerzőként, íróként ezt a vonulatot kipróbálni, hiszen már alacsony példányszámtól is nyomtatnak, így akkor sincs tragédia, nagy veszteség, ha mégsem fut be a kötet.
Ki segített abban, hogy a versek valódi könyv alakot öltsenek? A borítód nagyon szép: egyszerű de harmonikus külsőt kölcsönöz: Mesélnél egy pár szót a háttérmunkáról is?
A borítót Kocsondi Nelli keszthelyi grafikus tervezte, akinek ezúton is köszönöm ezt a mesés mintát, munkát, nagyon elégedett vagyok vele. Nellivel az első pillanattól kezdve könnyű volt a közös munka, hamar ráérzett, milyen borítóra, színekre gondoltam. Azt pedig a Könyvműhelynek köszönöm, hogy könyv formájában megjelenhettek a verseim.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptál a kötetről?
Eddig pozitívak voltak a visszajelzések, aminek nagyon-nagyon örülök. Remélhetem csak, hogy ez így is marad a továbbiakban.
Ha ki kellene választanod egyet az alkotásaid közül, melyiket emelnéd ki?
Talán a Lélekcsavar című versem, ami a közelmúltban bekerült egy antológiába is.
Milyen terveid vannak ezután?
Egyelőre szeretném, hogy ezt a kötetet minél többen megismerjék, megszeressék. Később szívesen kiadnék egy novelláskötetet, mely egy gondolatfüzérként szolgálna különböző témákban. Ilyen például a babonák, a kitartás, az, hogy mi az igazán fontos az életben, sorsok, hitek, tévhitek, stb.
Köszönöm szépen a kérdéseket, megtisztelő volt válaszolni rájuk!
Ezúton is sok sikert kívánok az utadon!
Amennyiben szeretnéd, keresheted a verseskötet hivatalos Facebook-oldalát, vagy saját példányt kérhet az alábbi e-mail címen is!
Írta: Isabel
Darvas Petra sorozata folytatódik. A Hópelyhek májusban második része egy olyan ifjúsági fantasy, mely kötelező darabja a zsáner kedvelőinek. A következő percekben a szerzővel górcső alá vesszük a Mágusok Kelyhét, remélve, hogy ti is kedvet kaptok hozzá! Tartsatok velünk!
Mennyi idő telt el aközött, hogy befejezted az első részt és nekiláttál a másodiknak?
Lényegében azonnal folytattam, mert a történet egy nagy egység három részre bontva, így a vázlat már megvan. Persze nem tagadom, amikor már közvetlenül a kiadás előtt álltam, túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy írjak.
Sorozatról lévén szó, esetleg volt arra szükség, hogy beleolvass az Ikrek Mágiájába, ahhoz, hogy megfelelően fel tudd venni a fonalat?
Legfeljebb egy-két leírás miatt, hogy megnézzem, mennyi információt adtam az adott helyről vagy személyről, vagy párbeszédben keresek szófordulatokat. Írástechnikailag is szeretném tartani és emelni a színvonalat, ezért fontos, hogy olykor visszaolvassak részeket.
Mi segített abban, hogy ráhangolódj a történetre?
Írás előtt zene, írás közben csend. Az első két rész között nem zökkentem ki az írásból, pedig még vizsgáztam is mellette, inkább jelenleg érint az, hogyan rázódom vissza. Ennek oka életmódváltás; a mindannyiunkat érintő introvertáltabb időszak utáni nyitás nálam is átrendezte az időbeosztást. Természetesen megvannak az utómunka időpontok, úgyhogy készülök vele. A határidő engem tehát motivál, pláne, ha már csak írni kell, mert a kompozíció megvan.
Az értékelésemben kiemeltem a mágiát, illetve a karakterfejlődéseket. Hogyan fogtál hozzá ezeknek a megvalósításához?
A történetet a karakterek fejlődése is alakítja, ahogyan az események is hatnak a szereplőkre. Ez adja a regény dinamikáját, mivel a srácok képessége nemcsak egy jól kitalált képesség, hanem a személyiségük egy részének mágia által megjelent formája. Szeretem, ha egy könyvben van mélység, ezért tartottam fontosnak, hogy a mágia úgy legyen jelen a regényben, hogy az épp annyira legyen természetes, mint amennyire kiismerhetetlen. De az élet maga is ilyen. :)
Izgalmas volt a mágia születésének történetét kitalálni, mert az első részben egyáltalán meg sem jelenik a története, mégis Navatlonban minden ennek és az ebből kialakult hitrendszernek van alávetve. A karakterekre visszakanyarodva, náluk is ez a helyzet. Vannak apróságok, amik azért kerültek bele a könyvbe, hogy egy, mondjuk a harmadik részben megtörtént jelenet értelmet nyerjen. Például, Borrao az első részben azért is viselt karkötőt, mert már akkor megvolt a második könyv végén az utolsó jelenet, amikor Emmával beszélget, és a lány… Hmm, olvassátok el. ;)
Március 19-én a NewLine Kiadó szervezésében könyvbemutatón találkozhattak veled az olvasók, természetesen más szerzőkkel együtt. Mesélnél nekünk erről? Milyen élményként élted meg?
Nagyszerű élmény volt, ezúton is köszönöm Miminek és a kiadónak, hogy megszervezte az eseményt. A Mágusok Kelyhe mellett Gáspár Virginia első fantasyja, A dühös tűz fellángolása és Szabó Borka képviseletében a KIC (Közösségi Írók Céhe) À la carte Poetica verses kiadványa köszöntötte az olvasókat. A kötetből Borka olvasott fel (szenzációs előadásmódban), míg Gina és az én könyveimből két kamaszlány, hiszen mindkettőnk történetének célközönsége a fiatalság. Ginával barátok vagyunk, Nádasi Krisz írótanfolyamán ismerkedtünk meg, ezért óriási öröm volt, hogy együtt vehettünk részt a könyvbemutatón. Gina könyve a „keresztlányom”, végigkísértem a születését, és büszke vagyok arra, hogy az én rövid versem nyitja a regényt. Külön öröm volt, hogy az Ikrek Mágiájából és a Mágusok Kelyhéből is bemutathattunk egy-egy rövid részletet, amit egy volt diákom, Erős Mara olvasott fel. Talán nem mindenki tudja, hogy alsós tanítóként is dolgoztam, ezért volt megtisztelő, egyben megható, hogy egy korábbi kis tanítványom mellettem ül a bemutatón, immáron drámatagozatos kamaszlányként, és a könyvemből olvas. Ez az érzés leírhatatlan.
Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig? Elégedettek a folytatással?
Aki olvasta az Ikreket, az elégedett a Mágusokkal, remélem, ez a folytatással is így lesz. Aki nem szerette az Ikreket, annak mégis azt javaslom, tegyen egy próbát a Mágusokkal is. ;) Akik nem szeretik a lassan kibontakozó, több szálon futó cselekményt, azokat persze továbbra sem győzködném. Nem csupán szórakoztatni szeretnék a könyvvel, ha így lenne, kevesebb lenne benne a társadalmat, diszfunkciós családokat és összetettebb lélektani témákat érintő réteg. Jellemző rám, hogy bármit írok, abban biztosan lesz olyasmi, amin gondolkodni kell. Tehát, annak ajánlom a könyvem, aki ezt nem bánja, és szereti a kamasz szereplőket, akik a mi világunkból egy középkori környezetbe kerülnek, ahol minden és mindenki megváltozik.
A borító nagyon szép. Könnyű volt a munka Ashleyvel?
Már az első könyvnél is az valósult meg, amit szerettem volna, ez nem volt másként ennél a borítónál sem. Míg az Ikreknél átküldtem a képet a kőről, és a színvilágot, hogy az alapján rajzoljon, úgy a másodiknál leírást küldtem a kehelyről és a mardukról (kígyó). Már az első variáció is szuper volt, úgyhogy csak finomításokat végzett rajta, és az elrendezésen módosítottunk. A harmadik kötetre is megvan az ötletem, biztos vagyok benne, hogy Ashley nagyszerűt alkot majd ismét.
A papírválság mennyire befolyásolta a megjelenést vagy hatott ki rád bármilyen formában?
Egyelőre szerencsére nem volt számottevő hatással a kiadásra, de a jövőbe sajnos nem látunk. Szeretném, ha a harmadik rész is megjelenne nyomtatott formában, drukkoljatok!
Ha értékelned kellene az eddigi tapasztalataidat, mit mondanál?
Mindig megéri folytatni.
Mit várhatunk tőled legközelebb? Remélem, legalább ilyen izgalmas és egyedi fantasyt!
Már most rengeteg ötletem van, szépen dolgozom ki őket. Némelyikből novella lesz, de egy-két ötletből regény is kikerekedhet, szóval ígérem, a trilógia befejezte után is hallotok még rólam. ;)
Köszönöm szépen a felkérést.
A blog nevében is további sok sikert kívánok Petrának!
Amennyiben többet szeretnél tudni, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a NewLine Kiadó kínálatában!
Bár, már beszélgettünk a blog keretein belül, de azért kérlek mondj magadról pár szót a blog olvasóinak! Mi változott az előző interjúnk óta az életedben?
Jelenleg itthon vagyok a kisfiammal, és igyekszem minél több időt az írásra fordítani. Ez nem mindig könnyű, de minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy haladni tudjak vele. Az előző interjúnk óta megjelent a legújabb könyvem Az írisz titka, és az ötödik regényemen dolgozom.
Hogyan született meg a trilógia ötlete? Emlékszel még a kezdeti érzésekre, ötletekre?
Mindig is szerettem Agatha Christie könyveit, és vágytam arra, hogy krimit írjak. Sokáig 19. században játszódó, romantikus regényeket írtam. Néhány év kihagyás után megfogalmazódott a fejemben egy történet, és egy hozzá kapcsolódó erős, női karakter. Ő volt Lina. Úgy éreztem, hogy több van benne, mint ami egy könyvbe belefér, így döntöttem a trilógia mellett, és nem bántam meg!
Miért pont az 1800-as éveket választottad a trilógia idősíkjának? Van valami különleges kötődésed ehhez a korszakhoz?
Valamiért mindig is ez a korszak vonzott a leginkább. Jane Austen, a Brontë nővérek munkássága volt hatással arra, hogy ebben a korban helyeztem el a szereplőimet. Kezdetben a történeteim nem is itthon játszódtak, ez csak később vált fontos szemponttá számomra. Szeretem a történelmet, és szeretem beleépíteni a könyveimbe, így örülök, hogy végül Magyarország lett a helyszíne az írásaimnak.
A tapasztalatom az, hogy amikor a lehető hitelességre törekszünk, a legnehezebb az információszerzés megbízható forrásból. Nálad hogy zajlott a három regényre is elegendő anyaggyűjtés?
Könyvek és az internet segített. Szerencsére elég sok könyvem van itthon az adott korszakból, az interneten pedig igyekeztem megbízható forrásból tájékozódni.
A másik fontos eleme a cselekménynek a krimi-szál. Hogyan sikerült megtalálni az egyensúlyt a romantika és e között?
Őszintén szólva azt írtam, amit a szívem diktált. A Lina könyvek elsősorban krimi regények, a romantika csak megfűszerezi a történetet.
Főhősünk Lina, aki nagy karakterfejlődésen keresztül ment át. Mindenden egyes résszel nagyobb megpróbáltatásnak tetted ki ót. Mesélnél egy kicsit a személyiségéről és arról, hogyan is alkottad meg?
Szerettem volna egy karakán női főszereplőt alkotni. Olyat, aki meg tudja állni a helyét egy olyan korszakban, melyet férfiak uraltak, egy olyan szakmában, melyet ugyancsak nem nőknek találtak ki. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy határozott és makacs legyen. Nem mindenki szerette Lina személyét, de én úgy érzem, hogy ő úgy lett jó, ahogy megírtam. A gyengébb, sebezhetőbb oldalát viszont megélheti Márton mellett, ami szerintem nagyon jó Szépen kiegészítik egymást. Szerettem az ő párosukat.
Az írisz titka a befejező rész: hogyan élted meg te, mint író, a történet végét?
Vártam is, meg nem is. Amikor belefogtam a trilógia írásába, még nem sejtettem, milyen hosszú utat fognak bejárni a szereplőim. Még sohasem írtam háromrészes sorozatot, általában egy regénnyel lezártam a főszereplők sorsát. Érdekes és izgalmas vállalkozás volt. Egy ideig azonban nem tervezek trilógiát írni. Szerettem írni, fájt a búcsú, de a befejezése teret enged az újabb és újabb könyveknek. Nagyon sokat köszönhetek Lina karakterének, általa ismertek meg az olvasók.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az utolsó résszel kapcsolatban?
Egyelőre pozitív visszajelzéseket kaptam, aminek nagyon örülök. Egy könyvet lezárni nagyon nagy kihívás. Mindennek a helyén kell lennie, nem szabad nyitott kapukat hagyni és olyan befejezés kell, ami kielégíti az olvasók igényeit. Igyekeztem mindennek megfelelni. A visszajelzések alapján sikerült is.
Hogyan élted meg a kiadóval való közös munkát, utolsó simításokat?
Nagyon szerettem. Szerencsére a NewLine csapata nagyon profi, így könnyű velük együtt dolgozni.
Több szerző szokott kiegészítő kötet vagy novellát írni a sorozatához. Tőled várhatunk ilyet?
Még nem gondolkoztam rajta, de nem zárkózom el a közös munkától.
Nagyon szépen köszönöm a szerző türelmét és a kérdésekre adott válaszokat! További sok sikert kívánok, alig várom a következő művét!
Legutóbbi interjúnk során a Más szemmel regényedről beszélgettünk. Ebből kifolyólag nagyon érdekel, hogy érzelmek szempontjából melyik áll közelebb hozzád: a versek vagy a próza?
Régen egyértelműen a verseket emeltem volna ki. Úgy érzem, mindig is közelebb állt hozzám a költészet, mint a próza. Viszont ez a határvonal mára kicsit összemosódott, hiszen megjelent regényeim is a szívemhez nőttek.
Milyen költői eszközök állnak a legközelebb a stílusodhoz?
Szinte mindenféle költői eszköz megjelenik a verselésemben. Már az iskolapadban is nagy szerelmese voltam az alliterációnak, a metafórának… De nem is nagyon mélyülnék el ebben, a lényeg, hogy nagyon szeretem, ha egy versben mögöttes tartalmat kell keresni, amit csak azok értenek meg, akik nyitottabbak a versekre. Viszont a kötetben zömével könnyen érthető versek lelhetőek fel.
Egy vers megírásakor sosem tervezem meg előre, hogy épp milyen szótagszámú, vagy milyen rímelésű (kereszt-, páros-, ölelkezőrím stb.) verset szeretnék írni. Mindig is jobban szerettem a kötetlenebb, szabadabb verseket.
Haikuval is találkozhatunk a kötetben. Hogyan ismerkedtél meg ezzel a versformával?
Még tini koromban hallottam először erről a verselési formáról, melynek kötött formája van (3 soros versek 5-7-5 szótagszámmal, általában rímek nélkül). Fodor Ákos neve talán több embernek is ismert lehet, őt tekintjük az ország legkiemelkedőbb haiku írójának. Az ő haikuival ismerkedtem meg először annak idején a magyar tanáromnak köszönhetően. Hihetetlen számomra, hogy a költő mennyi mindent képes kifejezni mindössze három rövidke sorban.
Mit gondolsz egy költőnek folyamatosan gyarapítania kell a tudását, vagy fontosabb érzelmekből alkotni? Véleményed szerint te mennyit fejlődtél az első verseskötetedhez képest?
Az első kérdést szerintem nem lehet szorosan különválasztani. Szerintem nem árt, ha egy költő igyekszik tudatosan fejlődni, akár a verselésre, vagy helyesírásra jobban odafigyelni. Viszont egy szívéből-lelkéből író költő nem képes kikapcsolni az érzelmeket alkotás során.
Úgy érzem, hogy sokat változtak a verseim, de talán ez elkerülhetetlen is, hiszen az ember folyamatosan változik, más élményekből merít. A két kötet megjelenése között 5,5 év telt el, az egykori kamasz érzéseit felváltotta egy fiatal, érző, dolgozó nő érzései. Számos csalódás és öröm éri az embert, amik mind visszaköszönnek a kötet lapjairól.
Van olyan technika, amit alkalmazol egy-egy vers megírásánál?
Egy verset legtöbbször papírra vetek, és rendszerint 2-3 lap is rámegy, mire megalkotom a végső formáját. Van, hogy csak néhány sorig jutok, ezeket a telefonom jegyzetében őrzöm, és reménykedem, hogy majd egyszer megjön az ihlet a folytatására.
Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást?
Az ember szívesebben olvas olyan verseket, amelyek sorokon belül is rímelnek, és ezáltal dallamosabbak. Számomra ez jelenleg nagy kihívás, de szeretnék a jövőben erre jobban odafigyelni.
Honnan szerzel inspirációt, és mik azok a főbb gondolatok, melyeket mindenképpen át szeretnél adni az olvasóknak?
A verseim többségét az életemből merítem. Emlékekből építem fel, vagy frissen átélt érzések töltik meg. A verseim igazából csak megmutatják az embereknek, hogy mindenki elesett néha, senkinek sem tökéletes az élete, még ha a látszat mást is mutat.
Melyik a kedvenc versed a kötetből és miért?
Ezen egészen eddig nem gondolkodtam el. Fel kellett lapozzam a kötetet, hogy átlapozzam, kerestem azt az egyet, amit megnevezhetnék.
A Lennék című verset emelném ki, amely számomra egy igazán mély, szerelmi vallomás, amit a férjemnek (akkor még páromnak) írtam.
Van valami különleges jelentése a címnek? Miért kombináltad egy hattyúval, ami a tisztaság jelképe?
A címet szerettem volna összehangolni az első kötetével, innen ered a „néma” szó, és mivel a kötetben fellelhető verseim többségében megjelenik az ölelés, így számomra adott volt, hogy ezzel egészítsem ki a címet. Mindemellett az önmagát ölelő hattyúval is igyekeztem összehangolni a címet.
Mindig is szerettem a hattyúkat, és nekem első pillanattól adott volt, hogy ezt az állatot szeretném a borítón látni. Úgy gondolom, hogy a tartalom is tükrözi a borítót, letisztult, egyszerű, mégis gyengéd, érzelmes.
A NewLine Kiadó szerzőjeként jelentetted meg a kötetet. Milyen a közös munka?
A kiadó felkeresése előtt magánúton nyomdáztattam a könyveimet, de mindig is éreztem, hogy jó lenne egy kiadó gondozásában publikálni. A kiadó vezetőjével folyamatos kapcsolatban álltunk, minden részletet alaposan átbeszéltünk, és azt mondhatom, hogy rugalmasan haladt a kézirat a kiadás felé. Ezúton is köszönöm a közös munkát a kiadó dolgozóinak.
Az a szűkebb kör, aki már látta a verseket, mit szóltak hozzá?
Még nagyon kevés visszajelzést kaptam, hiszen nemrég jelent még csak meg a könyv, de már az előolvasóim is jelezték, hogy sokkal érettebb, szebb versek tartalmazzák a kötetet az elsőhöz képest. Ennek természetesen nagyon örülök, hisz végső soron az ember azért alkot, hogy mindig kicsit jobbat adjon ki a kezéből.
Van olyan célcsoport, akinek mindenképpen ajánlanád olvasásra? Olyan, akiknek nem?
Természetesen azoknak ajánlom, akik nyitottak a versek olvasására. Nem tudnék korosztályt kiragadni, mert tiniknek-időseknek egyaránt kikapcsolódást nyújthat a könyv. Sőt, én azokat is biztatnék, akik nem szoktak verseket olvasni, hogy nyugodtan merjenek kilépni a komfortzónájukból, hátha kellemesen csalódnak a költészetben.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Tudhatunk valamit a következő alkotásodról?
Idén már nem várható tőlem új könyv, viszont van egy kiadásra kész fantasy regényem, amihez az északi mitológiát vettem alapul. Nagyon szeretném, ha 2023-ban megjelenhetne, de ez egyelőre nagyon sok mindentől függ.
Írni folyamatosan szeretnék, van pár ötlet még a tarsolyomban, de előfordulhat az is, hogy rövidebb ideig visszavonulok, ugyanis szeretnék több időt fordítani a családomra.
Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy
Németh Miklós- Szellembolygó című regénye egy olyan jövőbe kalauzolja el az olvasót, ahol a technika fejlettségi szintje messze túlmutat jelenlegi tudásunkon. Ez a téma jó pár kérdést felvetett bennem, így nagyon hálás vagyok, amiért a szerző elfogadta a felkérésemet!
Kérlek, pár szóban mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan kerültél közel az írás világához?
Németh Miklós vagyok. Vas megyében születtem 1997-ben. Ott végeztem az iskoláimat is. Egy érettségivel és egy gépi forgácsoló szakmával büszkélkedhetek. Az írás valamilyen minőségben mindig is az életem része volt azt hiszem. Már kiskorom óta folyamatosan találtam ki újabb és újabb történeteket. persze az elsők minőségben nagyon elmaradnak a maiaktól, de még szinte mindenre emlékszem. Már általános iskolában elkezdtem leírni egy-egy történetemet, de ezek mindig félbe maradtak. Aztán középiskolás koromban döntöttem úgy, hogy ideje lesz befejezni végre egyet. Az első befejezett sztorim egyenlőre a "fiókomnak" maradt meg csupán. Aztán jelentkeztem pár novellámmal pályázatra, de sajnos nem sikerült velük nyernem. Viszont nem adtam fel. Úgy döntöttem, hogy egy teljes könyvet fogok írni és ki fogom adni lesz ami lesz.
Térjünk rá a fentebb említett történetre! Orosz Andor egy átlagos életet élő férfi, ám a sors úgy hozza, hogy őt választják ki egy idegen bolygón történő élet felkutatása során. Mi adta az alapötletet? Van olyan szerző, akinek a műve hatással volt rá?
Nos, ha őszintének kellene lennem, csak úgy eszembe jutott. Na jó ez nem teljesen igaz így. Mindig mikor kitalálok egy új alaptörténetet azt elkezdem fejben bontogatni. Mikor ez eszembe jutott folyamatosan gondolkodtam rajta és így egyre tovább és tovább képződött. A legelső tervből csupán az alap konfliktus ami megmaradt. A történet kezdete és a probléma ami a lényeghez vezet. Onnan viszont nagyon sok ötletem volt, hogy miként folytathatnám. Aztán amint a végleges verzió megjelent a fejemben már nem tudtam máshogy elképzelni. Miután elérkeztem addig, hogy elkezdjem írni a kéziratot persze voltak kisebb ötlet források. Apróbb részletekhez szükségem volt rá, de az alapötlet úgy hiszem, hogy teljesen egyedi. Bár tévedhetek is.
Magánemberként szívesen lennél a főszereplőd helyében? Esetleg van valamiféle tapasztalatod?
Őszintén szólva a legkevésbé sem. Jól jön az embernek néha egy kis egyedüllét, de nem ilyen szinten. Személy szerint bele gondolni sem nagyon szeretnék, hogy egy ilyen vagy ehhez hasonló helyzet velem is megtörténhet. Az én tapasztalataimmal ilyen téren úgy hiszem nem sokáig bírnám akár egy őserdőben is. Talán az első vadállattal való találkozásig. Vagy az első olyan élelem forrásig, amiről nem tudom, hogy jobb lenne távol maradni.
Mik azok a dolgok, melyeket hasonlóan vagy éppen másképp reagálnál le?
Például biztos, hogy én is próbálnék a szuper intelligens számítógépemre hagyatkozni. Azt hiszem ez egy jó döntés lenne bárki részéről. A búvóhely keresését is hasonlóan tenném. Viszont én biztosan nem keresném a bajt. A gyanús helyeket messziről elkerülném amíg csak lehetne.
Mi segített az idegen bolygó világának megalkotásában? Esetleg végeztél kutatást a természettudományok területén? Ha igen, mennyi időt vett igénybe?
Szerettem volna egy a Földhöz nagyban hasonló bolygót alkotni. Egy olyan bolygót amiről el lehet hinni, hogy az létezik. Szerettem volna, hogy az emberek látni akarják a leírt kinézete miatt, ezért is a szín választás. Viszont azt akartam, hogy kicsit nyomasztó is legyen az alap történet miatt. Így jött a ritka és meglehetősen furcsa növényzet.
Elizabeth egy szuper intelligens számítógép, ami segíti Andort a boldogulásában. Hogyan sikerült megalkotnod őt?
Ehhez volt egy ihlet forrásom. Az egyik kedvenc videójátékom. Megnevezni nem szeretném, ha nem gond. Szerettem volna egy olyan karaktert, aki mindig tudja mit kell tenni. Aki ha kell azonnal segít. Viszont a sok segítség mellett legyen egy kicsit bosszantó is. Hisz ha egy ember egyedül marad majd talál egyetlen társat abban biztos, hogy keresni fog egy hibát amin moroghat. A továbbiaknál Aztán elengedtem a fantáziámat. Ne csak egy egyszerű számítógép legyen, aki ha azt kérik tőle összead 3147-et 5987-el egy másodperc alatt. Azt szerettem volna, hogy lehessen hozzá kötődni. Na nem csak Andornak, hanem az olvasónak is. Remélem ez sikerült.
Melyik rész a kedvenced és miért?
Olyan ez mint egy anyától megkérdezni, hogy melyik a kedvenc gyereke. Persze erős túlzással élve. Nos, ha mindenképpen választani kellene én azt hiszem a kilövést mondanám. A visszaszámlálásra büszke vagyok. Mikor írtam már akkor nagyon tetszett és azóta is szeretem azt a részt. Próbáltam beleélni magam a helyzetbe, hogy megtudjam ilyenkor egy ember mikre gondolhat. Na, de ezen kívül még ott van a rajz felfedezése. Vagy akár amihez van egy illusztráció Andor szeméről. Nem szeretnék túl spoileres lenni így inkább nem írom le konkrétan ha nem baj.
A regény a Publio Kiadó gondozásában jelent meg. Milyen volt a közös munka?
Nos, mint az életben szinte semmi, így ez sem ment zökkenő mentesen. Kisebb gondok voltak amiket meg kellett oldani, de szerencsére ez sikerült. Ezen felül azonban minden jól sikerült. Egy nagyon kedves és jól dolgozó szerkesztőhöz került a kéziratom. Aztán engedték, hogy saját borítót terveztessek és ezen felül illusztrációkat helyezzek el bele. Természetesen az illusztrációkat és a borítót is egy közeli jó barátom készítette. Úgy gondolom ezek az illusztrációk sokat tudtak emelni a könyv színvonalán. Ezúton is szeretném megköszönni ennek a barátomnak, hogy számíthattam a segítségére.
Hogyan fogadták a történetet az olvasók? Kaptál már olyan visszajelzést, amely valamilyen formában maradandó élményt okozott?
Kettőt tudnék kiemelni. Ez a kettő nagyban hasonló egymáshoz. Az első egy barátom véleménye. Egy hölgyről van szó. A párja megvette a könyvet, hogy amint lesz rá ideje kiolvassa. Közben, ahogy ideje engedte ez a barátom is bele olvasott noha nem rajong a scifikért. Ellenben azt mondta, hogy nagyon tetszik neki az írásmódom így amint lesz ideje rá biztosan kiolvassa. Na és persze elmondta, hogy büszke rám, ami nagyon jól esett. A második pedig pont a te véleményed. Hisz te is leírtad, hogy nem áll közel hozzád ez a műfaj. Ennek ellenére tetszett ahogy írtad elnyerte a tetszésedet. Ez pedig nagyon jó érzés, hogy még ha nem is rajong valaki a műfajért az én könyvem mégis képes megfogni.
Szerzőként melyik volt az a pillanat, amivel teljesen, illetve legkevésbé voltál elégedett az alkotás során?
Több ilyen is volt. Elégedett voltam mikor úgy döntöttem elkezdem. Elégedett voltam minden fejezet végeztével. Elégedett voltam mikor befejeztem. Elégedett voltam, amikor annyi ötletem volt, hogy szinte le sem álltam az írással. Aztán voltak viszont a napok mikor leültem a laptop elé és megnyitottam a kéziratot, de talán egy karaktert sem adtam hozzá. Ilyenkor mérges voltam magamra. Hisz tudtam, hogy akarom folytatni, de valahogy nem bírtam semmit írni. Vagy volt olyan mikor körülbelül öt oldallal előre jártam fejbe. Tudtam mi lesz ott, de nem tudtam mit írjak az adott helye, hogy eljuthassak addig. Ezek egyszerre voltak jó és rossz pillanatok.
A borítóterved mi alapján készült?
A borítót teljesen arra a barátomra bíztam aki készítette. Elmondtam neki miről is szól nagyjából a könyv. Milyen a hangulata. Ő pedig elkészítette. Nem volt első, második sem harmadik változat. Ez az egyetlen készült. Annyira megtetszett, hogy gondolkodás nélkül küldtem tovább a kiadónak mondván ez az ami kell a könyvemre. Hisz szokták mondani, hogy a könyvet ne a borítójáról, de tudjuk jól mi az igazság. Az olvasó a borítóval találkozik először.
Elárulnál nekünk pár információt arról, milyen terveid vannak 2022-re?
Jelenleg egy pályázatra írok egy könyvet. Nagyon leköti a szabad időmet, míg nem lesz kész. Elég más témakör, mint a Szellembolygó. Nagyon sok kutatómunkát kell hozzá végeznem így lassú a haladás. Azonban úgy gondolom ha elkészül elég erős lesz a téma és az alaptörténet a pályázaton való siker eléréséhez. Aztán meglátjuk mi történik. Emellett gondolkodtam azon is, hogy az interneten egy-egy novellát megjelentessek. Viszont nem tudom, hogy erre mekkora lenne az igény. Még ötletelek aztán meglátjuk mit hoz az élet.
A blog nevében további sok sikert szeretnék kívánni a szerzőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a regényét az Underground Kiadó kíválatában!
Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy
Bombicz Judit - Mesevarázs című kötete nagyon különleges, hiszen az írónő a meseszerető gyerekeket is bevonta az alkotás folyamatába. Ennek apropóján tettem fel neki pár kérdést, melyek segítségével megtudhatjuk, hogyan is zajlik egy ilyen verseny! Tartsatok velünk!
Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérésemet! Mesélnél nekünk arról, honnan jött a Mesevarázs ötlete?
Köszönöm szépen a felkérést. Mindig megtisztelő, ha valakit érdekel a munkásságom. A Mesevarázs munkacíme Óvodás mesék volt. Sajnos többször volt az életemben olyan időszak, amikor munka nélkül voltam. Peches vagyok, eddig minden munkahelyem megszűnésre ítéltetett. Bízom benne, a jelenlegi már nem fog cserben hagyni. Szóval a lényeg, hogy az egyik ilyen időszakomban két hónapra munkát kaptam a helyi óvodában. Közel is volt, sok-sok csivitelő kisgyermekkel, akik ihletet adtak a mesék megszületéséhez. Úgyhogy a nyolc meséből hat, plusz a bennük olvasható versek még az óvodai munkám idején születtek meg. Ezt az óvoda vezetése is nagyban támogatta. Miközben katalogizáltam a teljes óvodai könyvtárat, számítógépes adatbázist hoztam létre belőlük, lazításként megírtam egy-egy történetet, verset. Lényegében az óvodai környezet, a kisgyerekek hozták meg az ötleteket, az ihletet a Mesevarázs megszületéséhez. A két plusz mesét már tavaly írtam hozzá, mert a hatot kicsit kevésnek találtam, ráadásul kellett valami lezárás is a végére.
Mennyit dolgoztál az alapötleten? Volt valamilyen emlék, amit inspirációként használtál hozzá?
Nem kellett sokat agyalnom az alapötleten, mivel nagyon is jól emlékszem a gyermekkoromra, amikor minden levél alatt tündéreket és manókat kerestem. Akár otthon a kertünkben, akár egy-egy erdei kirándulás alkalmával. Szeretem a varázslényeket, így nem volt kétséges, hogy kik lesznek a szereplői a történeteknek. Az előző mesekönyvemet, a Csodák könyvét annyiból használtam inspirációnak, hogy a könyv tematikája alapjában megegyezik a Mesevarázséval. Állandó főszereplőim vannak minden mesében, akiknek a kalandjait mesélem el. Így külön-külön is teljes mesék a történetek, de egymáshoz is kapcsolódnak. Eddig nem rossz a könyv fogadtatása.
Hogyan jött az olvasók bevonásának gondolata és milyen reakciókat láttál a gyerekeken? Sok jelentkező volt?
Mindig töröm a fejem, milyen újdonságot lehetne becsempészni az irodalomba, hogyan lehetne kicsit meglepni a gyerekeket, hogy szívesebben olvassanak, szívesebben vegyenek könyveket a kezükbe. Úgy gondoltam, ilyen még nem igazán volt eddig (legalábbis én nem tudok róla), hogy egy író pályázatot hirdessen, aminek fődíjaként egy mese és a hozzá készült rajz bekerülhessen a kész mesekönyvbe, természetesen az én költségemen. Kellett valami, amivel kicsit vonzóbbá tehetem a gyerekek számára az olvasást. A végére 12 nagyon kedves mese érkezett be a Meseíró Pályázatra. Ezek közül kellett kiválasztani a legjobbat. Ebben a folyamatban nem vettem részt, mivel a helyi beküldők közül ismertem pár gyerkőcöt. Nem szerettem volna még véletlenül sem, ha valaki részrehajlással vádolt volna. :) Így a meséket egy négy tagú zsűri bírálta el, ők választották ki szavazással, pontozással a nekik legjobban tetszőt. Attól kezdve, hogy megvolt a nyertes mese, az Illusztrációs Pályázatra olyan rajzokat vártunk, amik ehhez a bizonyos történethez készültek. Tehát itt már kötött volt a téma. Erre a pályázatra három rajz érkezett, így közöttük csak a sorrendet kellett eldönteni, amit ismét a négy zsűritag oldott meg.
Milyen előkészületeket igényel egy ilyen projekt megszervezése?
A legnagyobb előkészület maga az ötlet felbukkanása volt szerintem, hiszen amíg nincs ötlet, nincs mit megvalósítani. Az eredeti tervem az volt, hogy semmi más díjazás nem lesz, minthogy a két első helyezett bekerül a mesekönyvbe. Azt terveztem, hogy felkérek meseírókat, írókat, hogy segítsenek a zsűrizésben. Időközben elmondtam a tervemet Tokod polgármesterének is, aki azonnal a terv mellé állt, mondván, hogy az Önkormányzat is beszáll egy-egy ajándékcsomag erejéig, az első három helyezettnek, mindkét kategóriában. Nem akartam hinni a szememnek, amikor ezeket elolvastam, hiszen egy ici-pici ötletből indult az egész projekt. Nagyon örültem és hálás voltam ezért a felajánlásért. A felkért négy zsűritag pedig első kérésemre igent mondott, velem együtt alig várták, hogy beérkezzen az első pályamű. Elárulom azt is, kik voltak a zsűri tagjai, hiszen hálás vagyok a munkájukért, amire a szabadidejükből áldoztak.
- Gibicsárné Szabó Noémi, a NewLine Kiadó tulajdonosa és vezetője, író
- Csete Dóra meseíró
- Törzsök Tiborné meseíró
- Takács Rita, Tokod Nagyközség könyvtárának vezetője.
Ők négyen olvasták végig az összes mesét, pontozták, választották ki a legjobbat, s ugyanígy jártak el a beérkezett rajzokkal is.
Melyik volt a legemlékezetesebb pillanata és miért?
Mivel a helyi gyerekeknek személyesen adtam át az oklevelet, ajándékot, számomra az volt az egyik legemlékezetesebb pillanat, hiszen láttam a lányokon, mennyire örülnek. Emellett nagyon boldoggá tett, amikor a felkérésre azonnal igent mondtak a barátaim, akik mind járatosak a mesék világában.
Hozzátenném, hogy a három író barátom szintén felajánlott ajándékot mindkét kategória első három helyezettjének. Tehát az a pici gondolat, ami megfogant a fejemben, kinőtte magát egy elég nagy pályázattá, hiszen nem csak helyi gyerekeknek szólt, hanem a teljes országra kiterjedt, sőt, országhatáron kívülre is, hiszen a nyertes mesét egy Londonban élő 8 éves kislány, Lily May Storey írta, akinek édesanyja magyar. Az illusztrációs első helyezett pedig egy Epölön élő 11 éves kislány, Kálmán Vivien lett. Így aztán minden egyes mese és illusztráció landolása az email fiókomban nagyon emlékezetes és felvillanyozó volt.
A könyv a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Mit szóltak a tervedhez? Hogyan segítették a megvalósulását?
A kiadó vezetője, Gibicsárné Szabó Noémi azonnal elfogadta az ötletemet, ahogy leírtam neki. Amikor pedig azt is elmondtam, szeretném, ha zsűritag lenne, örömmel vállalta, amivel engem is nagyon boldoggá tett. Nagyon tetszett neki és a kiadó többi dolgozójának az ötlet. Így még a nyertes mese korrektúráját is elvégezték, hogy úgy kerüljön bele a mesekönyvbe, ahogy azt illik.
Milyen módon választottatok győztest a legjobb írás és illusztráció kiválasztásában? Melyikhez érkezett több alkotás és mit gondolsz, ez miért van így?
Feljebb már szinte ezt a kérdést is megválaszoltam, de azért leírom bővebben. Minden pályamű hozzám érkezett be, emailen. Miután ezeket letöltöttem a saját gépemre, albumokba rendezve, egy-egy másolatot készítettem mindegyikből, ahonnan kitöröltem a készítő nevét, csak az életkora maradt rajta. Tehát teljesen inkognitóban kerültek át mind a mesék, mind pedig később az illusztrációk a zsűritagok elé. Döntésük meghozatalánál csak arra támaszkodhattak, amit olvastak, láttak. Ezután mindegyikük visszaküldte, hogy melyik mesét hány pontra értékeli. Tíz volt a maximum pontszám, s mivel a mesék is sorszámot kaptak, nem volt nehéz egyeztetni. Mindent egy összesítő táblázatban vezettem a gépemen, ahová minden adat azonnal bekerült, amikor a zsűritagoktól megkaptam. A végén a pontszámok összesítése után kiderül, ki kapta a legtöbbet, így megvolt a győztes.
Mint feljebb is mondtam, lényegesen több mese érkezett, mint illusztráció. Ennek az oka az volt szerintem, hogy nem szabadon választott témában lehetett rajzolni, hanem a nyertes mese történetéhez kellet, hogy igazodjanak a pályaművek.
Összességében, hogyan értékelnéd a projektet? Sikeresnek látod?
Ha országos vagy épp határon túli viszonylatban nézem, akkor nem érkezett olyan sok alkotás, mint várná az ember. Viszont én így is nagyon elégedett voltam, hiszen nem állt rendelkezésre olyan sok idő ennek a pályázatnak a megvalósítására. Csak akkor mertem belekezdeni, amikor már biztos voltam benne, hogy rendelkezésemre fog állni az az összeg, ami a mesekönyv kiadását fedezi. Felelős ember nem ígér senkinek, gyereknek főleg nem, olyat, amiről nem tudja biztosra, hogy be is tudja majd tartani. Ha nem lett volna meg a kiadáshoz kellő pénzösszeg, akkor elmarad a könyv megjelenése, így a nyertesek sem kerültek volna nyomtatásba. Ergo, nem tudtam volna teljesíteni azt az ígéretemet, miszerint az egyik nyeremény a két első helyezettnek a könyvbe való bekerülés. Lehet, hogy a következő évben sikerült volna, de számomra elfogadhatatlan lett volna, ha olyat ígérek, amiben nem vagyok biztos. Úgy érzem, ilyen rövid idő alatt, egy kósza ötletből született pályázat szempontjából nagyon is sikeres volt az egész projekt, amit a segítőim nélkül nem tudtam volna ilyen formában véghez vinni, s amiért nagyon hálás vagyok mindannyiuknak.
A jövőben várhatunk tőled ilyen vagy ehhez hasonló kezdeményezést? Milyen terveid vannak?
Igazság szerint szeretnék még hasonló pályázatokat létrehozni a gyerekek számára, ugyanígy megadva a lehetőséget arra, hogy mesekönyvbe kerülhessenek. Viszont a továbbiakban is csak akkor tudom ezt megtenni, ha biztosra tudom ígérni a megjelenést. Az idei évben sajnos ebben nem vagyok 100 %-ban biztos, bár nagyon remélem, hogy finanszírozni fogom tudni egy könyv megjelenését. Viszont amíg ebben nem vagyok biztos, nem merek belevágni egy hasonló projektbe. Meglátjuk, mit fog hozni ez az év még.
2022 év végére egy, már 2017-ben megjelent mesekönyvem, a Mesék elalvás előtt című kötet újra kiadását tervezem a NewLine Kiadónál, akiknek írói csapatát erősítem. Úgy érzem, jó helyen vagyok, jó kezekben tudhatom a könyveimet, így egy újraszerkesztett, plusz illusztrációkkal ellátott, újra tördelt változatot szeretnék az olvasóknak adni. Főleg azért is, mert ez a könyv már sehol nem kapható.
És a végére egy kis érdekesség: az egyik jelenetben a két főszereplő kislány a tündérekhez látogat el. Ha te is találkoznál velük, mit kérdeznél tőlük?
Mármint a tündérektől? Azt hiszem, megkérdezném tőlük, miért nem segítenek abban, hogy az írók kicsit könnyebben boldogulhassanak könyveik kiadásával a magyar irodalomban. Írótársaim értik, mire gondolok, hiszen szinte mindannyian civil munkánk mellett foglalkozunk ezzel, annak ellenére, hogy szerintem az írói tevékenység simán egy külön szakma. Ezt sem tudja bárki művelni úgy, hogy értékelhető, élvezhető végeredményt hozzon létre. Mi is folyamatosan tanulunk, új dolgokat próbálunk belevinni ebbe a hivatásba, mert számomra az írói tevékenység hivatás, nem munka. Aki munkának látja, az már nem szívvel-lélekkel csinálja. Persze ez csak a magánvéleményem. Mindenesetre a tündéreket megkérném valamire, ha találkoznék velük. Próbálják kicsit jobb irányba terelni az embereket, csempésszenek a szívükbe kicsit több szeretetet egymás iránt, megértést, tiszteletet, sokkal több pozitívumot, mert a pozitív dolgok tudnak minket boldoggá tenni, azok viszik előbbre a világot. A negatív megnyilvánulások csak rombolják az emberi kapcsolatokat, magát a világunkat. Éppen elég rossz történik jelenleg mindenfelé, ideje lenne, ha másképp nem, egy kis tündéri segítséggel változtatni a kommunikáción és az érzelmeken, hogy a most felnövekvő gyerekek biztonságban érezhessék magukat és egy jobb világban élhessenek.
Aurora Lewis Turner - Az istenek játéka volt az idei első értékelésem! Az írónő és csoportja egy olyan történetet alkottak, amely még hosszú hetekig motoszkálni fog a fejemben. A most következő pár percben beszélgetünk arról, milyen csoporttal együtt létrehozni egy könyvet, továbbá arról is, mennyire kell cenzúrázni saját magát! Tartsatok velünk!
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Először is szeretnék boldog új évet kívánni! Hogyan telt 2022 első pár napja? Sikerült pihenned?
Köszönöm, viszont kívánok Boldog Új Évet! Igen, szerencsére sikerült. Nagyon kimerültem az év végére, mivel tavaly három könyvem is megjelent, úgyhogy kellett a pihenés, és az év utolsó hete, amikor nem foglalkoztam semmivel, csak filmet néztem, olvastam, kikapcsolódtam.
Van már ötleted arra vonatkozólag, hogy ez évben mit alkottok majd közösen a csoportoddal?
Van, persze. Tavaly elkezdtük harmadik interaktív történetünket, ami szintén három részből áll, tehát trilógia lesz. Ennek első két részét már megírtam, a harmadikkal még adós vagyok. A többi pedig csak az olvasókon és a szavazataikon múlik.
Az istenek játéka egy jövőben játszódó fantasy, ahol az emberek fizikai kontaktusoktól és érzelmektől mentesen élnek, mely számomra egy ébresztő pofon volt. A pandémia ihletett meg? Meséld el nekünk hogyan raktad össze az alapokat!
Részben igen. Valójában ez már több éves sztorim átdolgozása. Az alapötlet már megvolt, akkoriban angolul írtam, így az első verzió ezen a nyelven látott napvilágot. Ezt dolgoztam át interaktív történetté, így csupán az eleje és az alapkoncepció hasonlított az eredetire. A vírushelyzetet szándékosan tettem bele, no nem azért, hogy ezzel mások nehézségein „élvezkedjek”, hanem azért mert ebben a világban élünk. Olyan dolgok történnek meg nap mint nap, amiről néhány évvel korábban nem is gondoltuk volna. De amúgy nem ez a leghangsúlyosabb dolog a regényben, csupán a keretét adja.
Hogyan zajlott a közös munka a többiekkel? Csak a csoporton belül kommunikáltatok, vagy magánemberként is beszélgettek a részletekről?
Vannak, akikkel magánemberként is beszélgetek, de nem feltétlenül a részletekről. Nem volt olyan még soha, hogy valaki megpróbált volna meggyőzni, hogy merre vigyem a történet fonalát. Előfordul, hogy beszélünk róla, de főként az aktuális, már megírt fejezetekről. Illetve vannak, akikkel későbbiekben is együtt dolgozunk, mert megírják a felhívásomra a címötleteket, vagy éppenséggel bloggerek, és küldenek ajánlót a könyv hátuljára.
Mennyire nehéz egy ekkora közösséget kézben tartani és megfelelően teljesíteni a kéréseket?
Úgy gondolom, annyira nem nehéz, mivel nem azt kérdezem: Mi legyen a következő fejezetben? Ha ezt kérdezném, valószínűleg kaotikus lenne a helyzet. De úgy, hogy magam adok meg szavazati lehetőségeket, és sokszor az olvasók is hozzáírhatnak pár opciót, úgy egyszerűbb.
Bár pont ennél a regényemnél fordult elő, hogy az egyik házi trollom (szeretjük őt, úgyhogy nem haragszom egyáltalán) olyan lehetőséget adott meg szavazásra, és az is nyert, ami nagyjából keresztre feszítette a történetet. Kreatívnak kellett lennem, miként lábalok ki belőle. Éppen ezért lett az a vége, ami. Én ennél jóval habos-babosabb happy endet terveztem, ehelyett lett egy nem szokványos happy end, aminek tulajdonképpen örülök, mert ez jobban illik ehhez a történethez. Ebből is látszik, mekkora szabadságuk van a csoportban. Én pedig megpróbálom kézben tartani a szálakat.
Volt olyan kérdés, amelyben nem értettetek egyet? Ha igen, hogyan oldottátok meg?
Olyan volt, hogy nem az jött ki szavazás végeredményeként, amit én szerettem volna. Mert bárki bármit mond, amikor megadok bizonyos lehetőségeket, titkon drukkolok az egyiknek, hogy én azt szeretném, de nem feltétlenül az jön ki a szavazás eredményeként. Én persze nem szavazok. Ilyenkor mély levegőt kell venni, és újra kell tervezni, mivel nálam az olvasó akarata szent. Próbálom úgy alakítani a történéseket, ahogy a többség kívánja.
Ki az/kik azok, akiknek a legtöbbet köszönheted?
Egyértelmű a válasz: a családom. A férjem és a szüleim támogatnak, ha interaktívot írok, ha más típusú regényt. Ha kell, lelket öntenek belém, vagy éppen józanészre térítenek. Anyukám és a férjem olvassa a történeteket, szoktak is szavazni. A csoportban vannak olyanok, akikkel napi vagy éppen heti szintű Messenger beszélgetésben vagyunk, már-már barátságig fajult a kapcsolatunk. Még Lukács Edinát említeném meg, aki az önjelölt menedzserem. Nagyon sokat dolgozik értem, támogat, lelkesít, olvassa a regényeimet, kreatív ötleteivel feldobja a napomat. De vannak még más lelkes szavazók is, akik figyelemmel kísérik a munkásságom. Nagyon hálás vagyok értük.
A kiadó hogyan fogadta az újabb ötletet?
Jól fogadta, örült neki. Szerencsére nem csinálnak abból problémát, hogy egyszer már megjelent a blogomon. Ezért hála és köszönet.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
Eddig pozitív volt a fogadtatása, aminek örülök, mivel joggal akadhatnak ki az olvasók a lezáráson és azon a nem tipikus happy enden. Úgy érzem, van okom félni emiatt, de ha visszautazhatnék az időben, akkor sem változtatnék rajta. Szerintem mindennek van oka és célja, semmi nem történik véletlenül. Ugyanez igaz a végével kapcsolatban. Akkor kicsit kiakadtam a szavazás végeredménye miatt, de most örülök neki, hiszen így nem mindennapi befejezést kapott Luna és Hunter története. Különben sem szeretem olvasóként a csillámpónis, unikornisos, vattacukros happy endeket. Szeretem, ha elgondolkoztat a történet, és viszonylag reális, logikus véget ér. Ezzel próbálkoztam ennél a sztorinál is.
Melyik a kedvenc jeleneted a történetből és miért?
Több kedvenc jelenetem van. Hármat említenék. Az egyik, amikor kijutnak a szereplőink a városból, ahol azelőtt érzések nélkül éltek, majd Hunter, az isten (az isteneknek vannak érzéseik) tanítja szereplőinket káromkodni, illetve mesél nekik a madarakról és méhekről… Szóval az egyfajta humorforrás. Szerettem, amikor Dylan és Hunter verseng Lunáért. És az a jelenet is fontos, amikor először említem a csacsogó liliomot. Egy olyan növényt, ami dalával magához csábítja a gyanútlan madarat, majd megragadja és elfogyasztja őt. Ez a jelenet megjelenik a borítón is. Egyfajta metafora, mivel a madár Lunát, a virág pedig Huntert jelképezi.
Önállóan is készülsz kiadásra az idén, ugyanis megjelenik a Névtelenek harmadik része. Ezen kívül tervezel még megjelentetni valamit idén?
Több tervem is van, köztük harmadik interaktív történetünk első részének kiadása. És igen, a Bolygókeringő 3. is megjelenik, remélhetőleg minél hamarabb. És vannak még más tervek is, de azokról csak akkor beszélek, ha a tervekből valóság lesz (legalább kilátásban). Úgyhogy regények, tervek és ötletek mindig vannak. Reméljük, a megvalósulás sem várat magára.
Köszönöm szépen az érdekes kérdéseket és az interjút.
Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy
Robin O’Wrightly már több oldalát megmutatta itt a blogon. A mai nap a romantikáé és a komoly mondanivalóé a főszerep, amiben az írónő szintén nagyot alkotott. A következő percekben szó lesz a történelmi regényéről, romantikáról és arról is, hogyan várja az ünnepeket!
Kezdjük az Emlékkönny világával. A regény és a novella is ugyanahhoz az univerzumhoz tartozik, bár a történeteik teljesen elkülönülnek egymástól.
A regényt igaz történetek ihlették. Mesélnél egy picit az események hátteréről?
Cirka fél óra leforgása alatt a feje tetejére állt a világom 2015. novemberében, amikor kiderült, hogy a családom egyik ágán majdnem negyven évig hazudtak nekem, és maguknak is. A dédszüleim története teljesen más színben tűnt fel, ami totálisan sokkolt, és arra bírt rá, hogy még aznap a regény egyhuszadát képernyőre vessem. Ezt le is írom a könyvben, így nem fejtem ki jobban, de a lényeg, hogy eddig ez a legtöbb valós elemet tartalmazó könyvem, de még így is kevertem bele némi mágikus realizmust, mert szeretem az igaz meséket.
Hogyan zajlott az információgyűjtés?
Ki tudtam indulni családi fotókból, dokumentumokból, de az információ nagy részét a családom egyik tagja szolgáltatta. A többiek is segítettek, amennyire belefolytak anno a történetbe, mert már sajnos nem élnek sokan abból a generációból. Az is nehezítette a dolgomat, hogy a mesélő rettentően jól szórakozott rajtam és az igazságkeresésemen, így vagy háromszor kellett átírnom a sztorit, mire végre kibökte az igazat. Megdolgoztatott rendesen, de sarokba szorítottam: addig nem mehetett haza, amíg nem mesélte el töviről hegyire az igazságot. Szerintem már megsajnálta, hogy annyit túráztatott engem, és tiszteletreméltónak tartotta, hogy ezt a regényírást tényleg komolyan gondolom. Persze emellett sokan mások is segítettek, ismerősök, barátok, akik jártasak voltak abban a korban. Mivel a könyv két kiadást is megért, a másodikat már olyan szerkesztő nézte át, aki több szempontból ismerője annak a kornak és a családunk egyedi helyzetének is.
A családod mennyire támogatta az ötleted? Esetleg segítettek is a kutatásban?
Amennyire csak tehették. Egyrészt a nagybátyám a meséléssel, de anyukám is elég sokat hozzá tudott adni. Még a nagyobbik unokahúgom is beszállt a kutatásba.
Az Amor vincit omnia című novelládat a 2015-ös párizsi terrorcselekmény alapján írtad. Mi volt a mozgatórugód, amikor elkezdted írni?
Két hete éltem 0-24 transzban, és írtam a könyvet, amikor érkeztek a hírek a párizsi terrormerényletről. Eleve iszonyatos lelkiállapotban voltam, és akkor még ez is megtörtént. Egyszerűen annyira kiborultam, hogy meg kellett írnom novellaként egy amúgy fiktív történetszálat. Ehhez beleástam magam az akkori hírekbe, eseményleírásokat olvastam, kutattam, mint egy megszállott. Az egész novemberem és a december első két hete ilyen őrült állapotban telt el.
Lelkileg mennyire volt megterhelő a történetek megírása?
Nagyon. Borzasztó állapotban voltam. Nem lehetett hozzám szólni, nem is emlékszem már, mit csináltam az íráson kívül. A családom biztos nehezen élte meg, de nem beszélnek róla, a gyerekeim szerencsére nagyon kicsik voltak akkor, a férjem pedig átvette arra a másfél hónapra a helyemet. Annyira megviselt a történet, és a franciaországi események negatív alakulása, hogy amikor elkészültem a könyvvel és a novellával, a karácsonyra való tekintettel elsüllyesztettem egy évre a fiókba. Utána még vagy három évig nem voltam képes sírás nélkül elolvasni. Mára már sikerült feldolgoznom, főleg, mert „ki kellett terápiáznom” magamból a problémát, a második kiadás okán. Meg kellett edződnöm, szóval már nem sírok, ha meglátok akár csak egy idézetet is a könyvből. Inkább mosolygok, mert azért megérint. Mindig meg fog.
A Stronger than love - Erősebb a szerelemnél, az utolsó a sorban. Ez merőben eltér az eddigiektől, hiszen a romantikus zsáner kedvelőinek írtad. Milyen volt kilépni a komfortzónádból?
Mindig imádok új vizekre evezni, mert… szeretem a kihívásokat. :) Az alapsztori egy pályázatra készült, de végül a projektet hibernálták, és közben én elkészültem a teljes történettel. Gondoltam, ilyet még nem írtam, mi lenne, ha kiadnám, vajon tudnék-e mainstream zsánerben alkotni, vagy sem? Kifejezetten nehéz volt megírni, annyira távol áll tőlem a könnyed érzelmes műfaj. Vagy humort rakok bele, vagy drámát – hát ebbe sikerült mindkettőt becsempészni azért a zsáner kötelező elemei közé.
A három történet közül hozzád melyik áll a legközelebb? Ez egyezik az olvasói visszajelzésekkel?
Egyértelműen az Emlékkönny, de ez sosem lesz másként, amíg meg nem jelenik egy újabb „szívtörténet”. (Igen, már készül. :) ) Amennyire észrevettem, ezt szeretik általánosságban a legtöbben, akik olvassák, a Molyon is a legmagasabb százalékon áll.
Az illusztrációk szintén a te munkádat dicsérik. Mennyi idő alatt készült el egy-egy kép?
Fotók alapján dolgoztam, de ettől függetlenül változó volt. Egy-két óra minimum kellett egy-egy képhez, de volt, ami „beragadt” akár hónapokra is.
Mivel megígértem az olvasóknak, hogy picit bekukkantunk a magánéletedbe, ezért mesélnél nekünk arról, hogyan készültök az ünnepekre? Mit terveztek Karácsonykor?
Abszolút bensőséges, meghitt és családi ünnep lesz, csak mi magunk. Nem igazán úgy alakult az elmúlt év, ez a hónap meg különösen nem, hogy ünnepeljünk – viszont én hiszek abban, hogy lehetne egész évben karácsony. A kis műfa tavaly óta feldíszítve áll a könyvespolc tetején, nem szedtük le, így volt tervben, ezért nálunk egész évben karácsony volt. Remélem, jövőre is így marad.
Számotokra mit jelent az évnek ezen időszaka?
Aggodalommal tölt el, hiszen az emberiség nem változik, nem lesz jobb vagy kedvesebb. Persze azért van bennem idealista reménység, hátha mégis. Kicsit megtanulunk bízni egymásban, megcsillannak az emberi lelkek, segítenek egymásnak az emberek. És persze végre én is szanaszéjjel nyereményjátékozhatom a könyveimet és magamat – imádok adni és kapni is. Csak azért szeretem a karácsonyt, mert az emberek végre elkezdenek emberségesen viselkedni egymással. Nem nagyon értem, ez miért ne folyhatna egész évben?
Végül: milyen terveid vannak 2022-re? Melyik korosztály számíthat először újabb történetre tőled?
Igazából pont tegnap érkezett meg az előőrse a jövendőnek. :) Megjelent a Mesepelyhek c. hangoskönyv-antológia, ami hamarosan a MEK-en is elérhető lesz ingyen, és a 13. track rajta „A fatündérek karácsonya” című történetem. Magam is mesegyűjteménnyel készülök, aminek ez a karácsonyi sztori is a része; illetve egy versantológiában jelennek majd meg soraim az év elején. Ezekhez az alkalmakhoz találtam ki azt a szerzői nevet – Váczy Virág –, amiben végre a felmenő családi örökségemet is felvállalhatom. Természetesen ez nem akadályozza meg a bennem élő Robin O’Wrightly-t és Szabó Borkát a további alkotásban. :) Ezen nevek alatt is várhatóak még könyveim és valamilyen formájú megjelenéseim, ám ezek egyelőre maradjanak meglepetések. ;) (Bár nem titok, hogy a Tripiconi sztori 4. részét is jövőre szeretném megjelentetni e-bookban, de egyelőre még szerkesztőkeresés folyik.) Emellett elhatároztam azt is, hogy komolyabban kiállok a legális elektronikus terjesztés és megjelenés mellett, mert egyre inkább azt látom, hogy a tomboló papírválság és a könyvterjesztők visszatetsző áremelései miatt az e-booké a használható jövő.
Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben kiváncsi lettél, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy könyveit többek között a shop.konyvmogul.hu webáruházban!
Szabó-Huber Nikoletta - Jégvirágok című novelláskötete az őszi időszakom egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt. A sokszor megható, kegyetlenül őszinte történetek, nemcsak az érzelmeikre, de a józan eszünkre is képesek hatni. Éppen ezért vele sem maradhatott el az interjúkészítés! Ez következik most, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, pár szóban mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!
Szabó-Huber Nikolettának hívnak, eddig két könyvem jelent meg, mindkettő a NewLine Kiadó gondozásában. 2020 júniusában Niki Tailor írói néven látott napvilágot a Mindenki hazudik című regényem, melynek műfaja pszichológiai thriller. A második könyvem egy novelláskötet, amely Jégvirágok címmel jelent meg a polgári nevemen. Budapesten végeztem magyar-angol tanári szakon. Magyar szakosként az egyetemen sokat olvastam, az írás iránti szenvedélyem nagyjából ezzel egy időben alakult ki. Jelenleg GYED-en vagyok, két gyermekem van.
Amikor elkezdted, miért novellák írása mellett döntöttél? Van olyan alkotó, akinek a munkássága inspirációként szolgált a számodra?
Az első könyvem műfaja regény, szerettem volna magam kipróbálni más műfajban is.
Palotás Petra novelláskötetei és munkássága inspiráló volt számomra a novelláim megírásakor.
Mi az oka annak, hogy viszonylag nehéz témákat választottál az alkotás során? Magánemberként te hogyan küzdesz meg a nehézségekkel?
Szerettem volna felhívni a figyelmet néhány fontosabb társadalmi problémára, melyek mellett hajlamosak vagyunk lehajtott fejjel elsétálni. Érzékeny vagyok a szociális problémákra, ezért többször előfordult, hogy kutatómunka közben eltört a mécses.
Melyik a te, és az olvasóid kedvence története?
Több olvasóm említette kedvenceként a Tiszta lappal és A babaház című novellákat.
Az én egyik kedvencem az Örökkön örökké, ugyanis ezt a novellát a nagyszüleimről mintáztam, és a nagypapám emlékére írtam. Ezen kívül a leginkább a Tiszta lappal, A babaház, Jégvirágok, A cipó, Virágárus, és a Színielőadás novellákat szerettem írni.
Mi volt a legfelemelőbb pillanatod írás közben?
A legfelemelőbb pillanat mindig a novellák „megoldása”, végkifejlete volt, amikor a történet nyugvópontra jut. A novelláim többségének pozitív a lezárása.
Van valami koncepciója a novellák sorrendjének? Mennyi ideig tartott a véglegesítés?
A novellák stílusukat tekintve különbözőek, több generáció problémáit, nehézségeit ölelik fel. A sorrendnél arra törekedtem, hogy különféle stílusok váltogassák egymást, nem szedtem egy csokorba a hasonló stílusú novellákat.
A novellák megírása három-négy hónapig tartott, és körülbelül további egy hónap volt a szerkesztés.
Az értékelésemben két novelládat kiemeltem, (Tiszta lappal, A virágárus) szerintem egy kisregényt legalább érdemelne a történetük. Nem gondolkodtál még a bővítésen?
Köszönöm szépen! A novelláskötetem szerkesztője is felvetette ezt az ötletet, és ha jól emlékszem, éppen a Tiszta lappal kapcsolatban. Egyelőre nem gondolkodtam bővítésen, de sose tudni mit hoz a jövő.
A regény a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Kezdő íróként milyen tapasztalatokkal gazdagodtál? Jó szívvel ajánlod őket másnak is?
Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a NewLine Kiadóra, jó szívvel ajánlom az olvasóknak és az írótársaimnak is. Szerzőként nagyon elégedett vagyok velük, mindenben segítenek.
A borítód nagyon szép, hűen tükrözi a kötet érzelemvilágát. Könnyű volt közös nevezőre jutni a grafikussal?
A borítómat Ashley Redwood, a kiadó egyik grafikuska tervezte. Ashley remek munkát végzett, szuperül lehet vele együttműködni.
Itt a tél, és a bekuckózós olvasások időszaka. Te hogyan töltöd ezt az időszakot és az ünnepeket?
Az időm nagy részét a gyerekek kötik le, van egy három és fél éves lányom és egy kilenc hónapos kisfiam. Nem sok szabadidőm van, de azt írással és olvasással töltöm. Már készülünk az ünnepekre, megvolt a közös lakásdíszítés, a napokban pedig következik a mézeskalácssütés. A karácsonyfa alá természetesen mindig kerül könyv, nemcsak nekem, de a gyerekeknek is. Szerencsére a kislányom imádja a könyveket, ha kirándulni megyünk mindig figyelmeztet, hogy ne felejtsek el könyvet tenni az útra. Ezúton is szeretnék békés és kellemes ünnepeket kívánni mindenkinek.
Szerzőként milyen további terveid vannak?
Jelenleg egy újabb thriller regényen dolgozom, bár szabadidő híján kicsit lassan halad az írás, remélem, hogy legkésőbb jövő ősszel sikerül publikálnom.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Nikolettának!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónőt Facebookon, vagy kötetét a NewLine Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Robin O’Wrightly írónő egy figyelemre méltó színfoltja a magyar írói palettának. A több zsánerben alkotó szerző általában a humor és a szatíra mögé rejti komoly és elgondolkodtató mondanivalóját, így hívva fel a figyelmet tabutémákra is. A most következő interjú azért különleges a számomra, mert azokról az alkotásokról kérdezhetem őt, melyek számomra a legkedvesebbek. Vágjunk is bele!
Évek óta foglalkozol írással. Ez idő alatt jelent már meg több sorozat és egykötetes könyved is; többek között romantikus, ifjúsági, fantasy, igaztörténet, és pszichothriller zsánerében. Mesélj nekünk egy kicsit arról az útról, melyre mint alkotó léptél! Ki is Robin O’Wrightly?
Az írás nagyon alattomosan kúszott be az életembe. Sosem akartam író lenni, annak ellenére, hogy több is van a családban. Így az irói személyiség kialakulása nem is köthető konkrét időponthoz. Valahol apukám halála után testesült meg, miután kiadtuk a könyvét posztumusz, és arra gondoltam, hogy én is írhatnék. Aztán valamikor a kétezer-tízes évek elején meg is írtam az első szatírámat, és kitaláltam az írói nevemet, viszont 2015-ig nem igazán történt semmi. Amikor elvesztettem az irodai munkámat, helyette az írást találtam meg. Abban az évben adtam ki az első regényemet, az Erelemet, és írtam még kettő regényt, ami után folyamatosan indult be a dolog. Az biztos, hogy 1. nem akartam soha egykötetes író lenni, 2. megőrültem volna, ha csak egy zsánerben alkothatok, nekem minél többet ki kell(ett) próbálnom. 2017 óta hivatásos író vagyok a Mogul kiadónál, bár van civil szakmám is – grafikus-szöveggondozó -, amit 2009 óta a könyvkiadási szférában, független szakemberként kamatoztatok. Valahogy minden a helyére került az idők során, és mire kettőt pislogtam – kicsit lassan pislogok, na :) –, 2021 végére elkészült 16 könyv.
A könyveid mindegyike más-más réteget céloz meg, ezáltal viszonylag széles az olvasótáborral rendelkezel. Mit gondolsz, mennyire szeretik, hogy ennyire sokoldalú vagy? Számodra mennyi nehézséget, vagy éppen boldogságot okoz a különböző területek kipróbálása?
Mostanában kezdtem el ezen gondolkozni, hogy mi lett volna jó, ha a sokféle zsánernek Nemere-szerűen sokféle nevet választok, vagy ha egyetlen zsánernél maradok egy névvel. Azt hiszem, jól döntöttem, hogy nem hagytam beskatulyázni magam, mert végül is lett saját skatulyám: ROW. A Robin O’Wrightly rövidítése egyébként „sort” is jelent, ezért a Könyvek Sorban szlogenem elég jól visszaadja. Másrészt „lárma” jelentése is van, ami azt jelenti, hogy körülöttem mindig egy kicsit puskaporos a levegő. Én már nem tüsszögök tőle, megszoktam. :D A sokoldalúság szerintem nem baj, fontosabb, hogy az olvasók tényleg élvezzék az olvasmányt, szórakozzanak vagy elgondolkodjanak rajta. A kísérletezgetést én különösen élvezem, mert szeretem a kihívásokat, főleg, ha sikerülnek. :) Előfordult már, hogy mellényúltam, de még abban is sok fejlődnivaló lehetőség volt, vagy éppen segített orientálódnom másfelé. Edison mondta, hogy egy sikeres alkalom mögött kilencvenkilenc kudarc is állhat, de a lényeg, hogy az az egy sikeres lett. Addig nem szabad feladni, utána meg minek?
Térjünk is rá a lényegre: a könyvekre. Rögtön az egyik kedvencemmel kezdeném: a Tripiconi sztorival. Ez egy ifjúsági-kalandregény sorozat, melynek alapját a tripiconi szigetvilág és annak lakói adják. Idén jelent meg a harmadik része e-bookban. Általad lehetőségem volt még megjelenés előtt elolvasni és ugyanannyira tetszett, mint az előző kettő. Mesélnél egy kicsit a sorozat alapkoncepciójáról?
Tripicon világát édesapám, Váczy Jépont Tamás találta ki és építette fel vizuális elemekből (térképek, bélyeg art, logók, emblémák, installációk, kellékek, ruhadizájn stb.). Negyven évig dolgozott rajta, tulajdonképpen haláláig; kiállításokat szervezett, a családi életünk része volt. Ráadásul a 2015-ös évben a családunkról komoly titkok is kiderültek, ami még inkább megvilágította, miért építette fel apám ezt a szigetvilágot magának és nekünk. Egyedül írni nem írt – néhány szórólapot kivéve –, én pedig úgy éreztem, hogy mind apám emlékét, mind az élethosszi munkáját ilyen módon is szeretném megőrizni, tovább vinni és élettel betölteni. Így született meg a Tripiconi sztori.
Tudom, hogy még koránt sincs vége a történetnek, így érdekelne, hogy honnan merítesz ötleteket az újabb és újabb kalandokhoz?
Bevallom, az első négy részt két év leforgása alatt írtam meg. Az ötletek adottak voltak a családunk történetéből, illetve a saját kalandregény- és ókorilegenda-szeretetemből. Nem beszélve arról, hogy szívemen viselem a bolygónk sorsát, emiatt érintőlegesen cli-fi (climate fiction) elemek is vannak a könyvekben. (A hetedik rész azonban teljességgel cli-fi lesz.) Idén már az ötödik rész is készen, szerkesztésre vár. A hetedik részt két éve kezdtem el írni, még az elején tartok, mert mindenféle más jött közbe, illetve még csak három rész tárult olvasók elé.
Mivel ifjúsági regényről beszélünk, hogyan fogadta a célközönséged a könyvet? Mi a legnagyobb dicséret, amit tőlük kaptál?
Szerencsére elég tág korosztályos az olvasások sora, viszont a célközönség is imádta, akik olvasták. Talán a legnagyobb dicséret, amikor másnak is ajánlják, vagy tök jogosan azzal „bombáznak”, hogy mikor jön már a következő rész.
Édesanya vagy, így kíváncsi vagyok, hogy a gyerkőceid milyen véleménnyel vannak a szigetvilág kalandjairól?
Azt előre bocsáthatom, hogy nekik köszönhetem szinte a legtöbbet. A két legifjabb szereplő, Matteo és Daniella a gyerekeimről lett mintázva. Ők szervesen belefolytak a szerkesztési munkálatokba, például az első négy részt folyamatában olvastam fel nekik. Vagy egy évig biztosan volt esti meséjük. :) Remélem, hogy büszkék még, mert most már felnőnek lassan, kamaszok; bőven túlnőtték az „avatárjaikat”.
A sorozattal részévé váltál a gyermekirodalomnak, így hatással vagy a fejlődésükre és arra, hogy megszeressék az olvasást. Ezt szem előtt tartva írod a részeket?
A gyerekeknek szánt irodalom a legnagyobb felelősséggel járó vállalkozás a világon. Az első vagy az elsők között nekik adott olvasnivaló az egész életükre kihatással lesz, így nagyon nem mindegy, mi és hogyan szerepel a történetben. Szerencsére a gyerekeim nagyon jó mérőzsinórok voltak; a lányom meglehetősen romantikus lelkület, a fiam pedig nagyon nem – kettejük között ellavírozgatva, a visszajelzéseket tekintve, szerintem sikerült megtalálnom az arany középutat.
Mennyire figyeled a fiatalok szlengjeit, nyelvújításait? Használod a kamaszok kifejezéseit is, hogy közelebb hozd őket a regény világához?
Hála istennek, a gyerekeim és az iskolai környezet nem vulgarizált, illetve e tekintetben vigyáznak rájuk. Inkább én vagyok a botlatókő, bevallom, mivel van, amikor nem válogatom meg a szavaimat, de a gyerekek előtt igyekszem visszafogni magam. Ők elég értelmesek, szépen és választékosan beszélnek, de a szlenget sem fogom vissza, miután tudom, hogy megvan a megfelelő szókincsük, így van mire építeni. „Laza” beszédstílus jellemez minket, de amikor úgy van, szólok, hogy ha komolyra kell venni a kifejezésmódot. Egyszóval: igen – használunk szlenget, amíg nem vulgáris, és ez a könyvbe is bekerült „ízesítőnek”. Hiszen a fiatalok a mai környezetben mozgó gyerekek, saját „vokabbal”, nem hülyék – hanem gyerekek. Sokan okosabbak, mint a felnőttek; megérzik, ha valaki modorosan át akarja vágni őket. Nem érdemes ezzel szórakozni. :)
A borítót és a grafikát is magad tervezed az írás mellett. Mi az a koncepció, ami alapján kiválasztod a színeket és az elemeket?
Igen, 2009 óta rendszeresen készítek borítóterveket, és nyomdai gyártásig tudom kísérni. A Tripiconi sztori arculata valamennyire adott volt édesapám stílusából adódóan, és talán szerencsém volt, hogy ehhez tökéletes, ingyenes betűtípuscsaládot találtam a neten. Azóta az a fontcsalád az én írói arculatom része is. A színeket adta maga a történet: mert mindenképpen eltérő színvilággal akartam elkülöníteni a részeket. Az első rész türkiz és sötét, mint az amulett kövének színe, ha világít, és a sötét a rejtély árnyalata. Az arany (okker) jól harmonizál ezzel a színnel. A második kötet már bordós barna, mint az érett föld, benne narancs fényekkel, mint azok a bizonyos fények, amiket nem fejtek ki, mert spoileresek lehetnek, de narancs színük van. :) A harmadik égkék; már nem türkiz, de ilyen színű annak a főszereplőnek a szeme, aki abban a részben majdnem az életét adja a szeretteiért. ;) A negyedik borítója lila lesz, mint… nos, hát ehhez el kell olvasni a harmadik részt. De aki ismeri a színszimbólumokat, az tudja, hogy a lila a királyság, a nemesség színe. Illetve az egyik benne szereplő ereklye is ilyen színű. Az ötödiknek még nincs konkrét színe, mert azon dolgozom magam is, de lehet, hogy fűzöld lesz.
Az eddig megjelent részek közül melyik áll hozzád a legközelebb?
Erre még sosem gondoltam így… Fogalmam sincs! :D Mindegyik másért áll közel hozzám.
Esetleg elárulsz valamit a következő részek cselekményéből?
Ahogy fentebb már említettem, a negyedik részben valami lila lesz… Valami titokzatos királyi dolog a múltból, ami miatt tovább kell nyomozniuk a főhősöknek, ha meg akarják menteni a saját egzisztenciájukat.
Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek, remélem, hamar jön a sorozat negyedik része!
Amennyiben kiváncsi lettél, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy könyveit többek között a shop.konyvmogul.hu webáruházban!
Írta: Isabel
Ashley Redwood grafikus munkáját már rég óta dicsérem. A Newline Kiadónál csodálhatjuk meg borítóit, melyeket a legkülönfélébb zsánerben készít a hölgy. Mivel én is picinyke lépéseimet teszem az illusztrálás világában, úgy gondoltam érdekes lehet, egy pár olyan interjú is, amiben megmutatjuk miért is érdemes ezt - a sokszor nem könnyű utat - választani.
Engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad a felkérésem! Mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan szerettél bele a rajzolásba?
Én köszönöm szépen a felkérésed, teljesen váratlanul ért! Ashley Redwood névre kereszteltem magam, huszonvége kategóriás, már felnőttként szimuláló női egyed vagyok. Menthetetlenül könyvmoly, és macskamániás is. A rajzolás kiskorom óta szerves részem, valahogy mindig kifejezőbbnek tartottam. Kisebbként ugyanis, nem voltam a szavak embere. Szerintem, mindenki átesett már az iskolai verbális bántalmazás rostáján, így nem kell bemutassam azt, hogy mennyire tönkre tud tenni valakit az, ha bántják. Én mondhatni, a rajzolásba menekültem. Nem sikersztori, nem is lesz belőle bestseller, de ez volt az a pont, ami nagyban hozzájárult ahhoz, akivé váltam.
Emlékszel még életed legelső alkotására? Megtudhatjuk, mi volt az?
Hű. Tizenhét évvel ezelőtt volt egy kerületi rajzverseny, aminek a témája az „Ételed a végzeted” volt, akkoriban a rajztanárom volt az egyetlen, akinek elhittem azt, hogy képes vagyok olyat alkotni, ami alapjában véve is megrengeti a társadalmi gondolkodást. Neveztem egy szerintem, a mai napig nyakatekert rajzzal, amivel aztán megnyertem az első helyet. Semmi extra nem volt benne, mindösszesen egy túlsúlyos nő eszik egy olyan szendvicset, amelyből döglött csótányok lógnak ki. Nem tudom mit láttak ebben a zsűritagok, de hálás voltam akkor.
Mi volt az a pont az életedben, amikor eldöntötted, hogy ez nemcsak hobbi a számodra?
Rólam tudni érdemes, hogy nagyon közel áll a szívemhez minden olyan dolog, amiben a kreativitás bármely kis része megmutatkozik. Nagyon sokáig hobbiként szimulált a dolog, mert nem volt bátorságom dobbantani egy nagyot, majd azt mondani, hogy „ NA, itt vagyok! Tessék felfedezni!” . Első körben, mint a legtöbben én is fióknak írtam, rajzoltam. Mielőtt mindenbe belefogtam volna, blogírással próbálkoztam, ami elég jól is ment, nagyjából 8 évig. Itt furakodott be az életbe a webdesign és honlapépítés, bár még csak kezdőként tanulgattam az alapokat, semmi nem tett boldogabbá, mint mikor készen lett az első általam kódolt weboldal. Visszakanyarodva, amint nagyüzemben elkezdtem ezt az utat, rögtön adta magát a következő, és így tovább, mígnem elérkeztem a borítótervezéshez, illusztráláshoz. Minden ilyen folyamat, egy kis ajtó volt számomra, amit azon nyomban berúgtam, ahogy elém került.
Hogyan sajátítottad el a szakma alapjait? Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik ezt a pályát fontolgatják?
Továbbra is vallom azt, hogy nem vagyok végzett, diplomás grafikus. Ez az út nagyjából három évnyi önképzés, önszadizás és tanulni akarás eredménye. Volt, hogy hosszú napokig egyetlen egy már elkészült munkámat csináltam, újra-és újra, hogy megtanuljam, mi az amiben akkor hibáztam, mert persze, rengeteget hibáztam! Hálás vagyok magamnak, hogy nem adtam fel, amikor már minden könnyem elsírtam sem. Ha a szakma alatt a teljes tervezőgrafikai utat értjük, akkor rengeteg segítséget kaptam az elején a mentoromtól: Szabó Borkától, akit azóta is minden ízében tisztelek! Szóval, tanulás, gyakorlás, plusz szükséges valamennyi érzék is hozzá. A színek harmóniája, és a kreativitás is. Akiben megvan ez a fény és képes elég erőt fektetni bele, biztosan meg fog térülni, mint ahogy nálam is megtérült.
Mit szeretsz leginkább a szakmádban és mi az, amire picit nehezebben tudod rávenni magad?
A legjobban nem is az elkészült munkámat szeretem, hanem azt az örömöt, amit az író arcán látok, amikor a kezében fogja a fizikai példányt. Nálam mindig is ez számított, az csak plusz, hogy rengeteg kapcsolatom és barátságom a mai napig emiatt alakult ki. Nehezebben rávenni magam mostanság fordul elő inkább, mert rengeteg dolgot csinálok egyszerre. Lehet, hogy saját magam köpködöm szembe emiatt, de az illusztrálás, és az igényeknek való megfelelés, egyre nehezebben megy. Iszonyú maximalista vagyok, így ameddig nem látom tökéletesen helytállónak a munkám, hát bizony újra kell kezdjem. Ez pedig idő hiányában, néha lehetetlen. Olyankor nem vagyok elégedett, sem boldog és így tovább.
Hogyan kezdődött a közös munka a kiadóval? Mit szabad tudnunk a feladatköreidről?
Milyen a légkör, amiben dolgoznod kell?
A november előtti időszakom elég nehéz volt, ugyanis mint minden ember én is pénzből élek, és az előző munkahelyem eléggé megnehezítette azt az utat, amit járni szerettem volna. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan maradjon időm arra, hogy egyáltalán akkoriban egy borítóval elkészüljek, nemhogy héttel-nyolccal. Megfordult bennem a gondolat, hogy talán itt az idő, hogy abbahagyjam az egészet, amit megálmodtam magamnak. Aztán mertem lépni egy hatalmasat, és két év sanyargatás után felmondtam. Örök hálám, hogy Mimi és mindenki a kiadónál hitt bennem. Szóval, novembertől homeofficera álltam át, aminek nagyon örülök, bár minden feladatom ellátni, még betervezve is rémálom. Úgyhogy, aki azt gondolja hawaii az otthoni munka, meg egy frászt! A légkör az hála istennek nyugodt, amire vágytam. Két cica és egy kölyökkutya gazdija vagyok, úgyhogy a fantáziátokra bízom milyen a hangulat…
Értékeltem már pár olyan könyvet, amely a te munkásságodat dicséri. A teljesség igénye nélkül: Mimi Taylor-Abby Winter: Utolsó kívánság, (romantikus), Darvas Petra: Ikrek Mágiája, (fantasy) Buótyik Dorina: Gracie Simpson történetei, (kalandregény) Bombicz Judit: Csodák könyve (mese) és még sorolhatnám. Mekkora kihívás ennyi zsánerben helytállni?
Előre megjegyezném, hogy Bombicz Judit mesekönyve nem teljesen az én munkám, az előlapon található ide-oda kanyarodós indás betű, plusz a nyomdai része. Na, az igen.
Nem vagyok elzárkózva egyetlen zsánertől sem, mindig élmény amikor újabb-és újabb olyan feladat jön, amiben utólag kiderül, hogy megállom a helyem. Amit soha életemben nem szeretnék elkészíteni, azok a félmeztelen felsőtestű pasis borítók. Semmi, de semmi értelmét nem látom.
Neked melyik a kedvenced a munkáid közül? Melyik jelentette a legnagyobb kihívást?
Hogyan viszonyulsz az olvasóközönség véleményéhez?
Ezzel nem leszek népszerű nagy valószínűséggel, de egyáltalán nem érdekel. El szoktam olvasni, ha valamiben említik, hogy miben kéne javítani, vagy milyen az elkészült borító. De szinte semmilyen nagyobb érzelmet nem társítok hozzá.
Követem a munkásságod a közösségi oldaladon és rengeteg inspiráló dologgal találkoztam. Megtudhatunk valamit a jövőbeli terveidről?
Amennyiben kíváncsi lettél látogasd meg hivatalos Facebook-oldalát további érdekességekért!
Írta: Isabel
Friewald Ruben, a Fuss, Fehér Tenyér című pszicho-thriller szerzője nagyon egyedi regényt adott a magyar olvasóközönségnek. Nekem már volt alkalmam értékelni a blogon, most pedig eljött az idő, hogy interjút is készíthessek az íróval! Ez következik most, jó szórakozást kívánok hozzá!
Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak! Mit tudhatunk rólad?
Elsősorban hadd köszönjem meg, hogy elkezdted olvasni ezt az interjút és köszönöm az Álmok útján oldalnak a felkérést. Nagyon fontos – ismerve a regény cselekményét és háttérjelentéseit – hogy én is hozzáadhassak pár, eddig fel nem fedett adalékot.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a Friewald Ruben nem egy írói álnév, hanem az igazi nevem. Nagyon korán kezdtem az írást, valamint a verselést is (az utóbbi minden alkotásomban valamelyest jelen van). Meg sem tudom mondani, az első kis történetem mikor születetett – jóformán írni sem tudtam, hiszen arra tisztán emlékszem, hogy még kevertem az a és az o betűket. De írtam, alkottam a történeteimet, ez volt az én „fiók” korszakom.
Életemben – ahogy a műben is – folyamatosan érezhető a vívódás. Ma már nem csak a népi-urbánus választómezsgyéjén egyensúlyozom, de a műfajok között is, ám ezt sosem éreztem eldöntendő kérdésnek magam előtt.
Tizennyolc éves koromban jelent meg az első antológiám, amiben részt vettem én magam is, ez a Közösségi Írók Céhének műve, a Stigma. Igen gyors lefolyású volt ennek a novellának a megírása és közös kiadatása, főleg ha összehasonlítjuk fő művel, a Fuss, Fehér Tenyérrel.
Első regényemet három évig írtam. Nem a terjedelme, hanem történetének komplexitása igényelt ennyi időt. Egyetlen mondat sem felesleges időhúzás, úgy érzem bővíthettem volna még sok-sok részlettel a művem világát, de könnyen elvesztek volna a fontos, ám de apró részletek.
Ezt nevezem úgymond „civil-írói” pályának, egyébként pedig egyetemre járok, Budapesten politológiát tanulok és politikával foglalkozom a hétköznapokban is, ám sosem keverem ezt a két életvitelt egymással, próbálom a lehető legjobban elválasztani. A szemem előtt lebeg nem csak a szépirodalom gyarapítása, de a forgatókönyv írás és a filmrendezés is.
Miért pont a pszicho-thriller zsáner mellett döntöttél? Mit gondolsz, mennyire kell a lélek mélyére ásni ahhoz, hogy hihető történet kerüljön ki egy alkotó kezei közül?
El kell áruljam, de valójában én nem döntöttem a zsánerről. Lehet, gyakorlatlannak fogok tűnni, de egyik komplex művemhez sem tudnék műfajkategorizálást csatolni. Vannak regények, amelyekről könnyen el lehet dönteni, de a mi esetünkben csak pár szegmens utalhat a legigazabb megoldásra. Mert fontos leszögezni, hogy másokkal együtt én is például önismereti regényként, vagy modernkori robinzonádként határozom meg ezt a könyvet. A fiktív-realizmus a valódi zsánerem, néha csak úgy hivatkozom rá, mint „igaz hazugság”. Mert nyilvánvaló, hogy a történet nem egy kordokumentum átfogalmazva, de egy ilyen író arra törekszik szerintem, hogy a lehető leghihetőbben alkossa meg történetét. Szerencsém volt ezzel a történettel, hiszen más nevekkel, más módon, de ugyanezen érzelmi folyamatok lejátszódtak bennem. Ha tehát érzéseket kell átadni – a félelmet, a vívódást, a kétségbeesettséget, amelyek Mathilde-ban lejátszódtak – az teheti meg a legjobban, aki átélte őket.
Minden szépirodalmi író lehetne valamiért példakép számomra. Nem csak az alkotásaik alapján, hanem munkatempójuk miatt is, hiszen sosem tagadom, sajnos nagyon lassan alkotom. Ha azonban mégis ki kellene emelnem egy számomra igazán magasra értékelt magyar írót, az Szerb Antal lenne.
Politikával foglalkozom, tehát valójában a világalkotáskor nem a munkám segít, hanem a saját érdeklődési köreim (földrajz, történelem, társadalomtudomány). Tehát ha néhol szakmai hangvételűvé válik a könyv, ez talán annak köszönhető, hogy kutatómunkát végeztem előtte. A politikai tapasztalat azonban érezhető a történetalkotásban és abban a társadalomkritikában, amelyet a főszereplőn keresztül egy bizonyos ponton megkaphatunk.
Hogyan zajlott nálad az alkotás folyamata?
A műveimet ma már gondosan előre megtervezem. Legtöbbször azt is meghatározom, hogy hány fejezet és hány oldal lesz, de itt ez máshogy alakult. Fontos adalék a teljes megértéshez az, hogy három évig írtam ezt a könyvet. Amikor elkezdtem, még nem voltam biztos abban, hogy az akkori formájában ki fogom adni. A könyv egy bizonyos pontján (amikor az álomképek megjelennek) már áttértem a pontos tervezésre. Akkor már tudnom kellett a történet teljes kronológiáját ahhoz, hogy semmit se keverjek meg időrendben, jó legyen a végső visszacsatolás, főleg mert a történet másképpen értelmetlenné vált volna.
Melyik a kedvenc részed a regényből és melyik az, aminek az írása a leginkább megterhelő volt?
Ha az álomképszerű visszaemlékezéseket nézzük, akkor biztosan a Prater-jelenet a kedvencem. Nem csak mert érzelmileg a könyv tetőpontja, de át is éltem ezt a jelenetet. A szigeten játszódó fejezetek közül már nehezebb választani, de talán kettő favoritot meg tudok nevezni, amelyek nem a végső, pátoszos fináléhoz köthetőek: amikor a Vadász elvezeti Mathilde-ot a sírboltba, valamint amikor ellátogatnak Thukuluhoz. Az utóbbi jelenet bevallom, utólag került a műbe, mégis stílusomat ez mutatja be a legjobban: humor-rémálom-humor. Szükséges elemnek éreztem, hogy sokkal közelebb kerülhessen az olvasó a karakterekhez.
A legmegterhelőbb fejezet a finálé volt. Az összes szál egymás utáni elvarrása, valamint a folyamatos dinamika fenntartása, akár több fejezeten át. Nem elég a végső harc megírása, de előtte lélekben kellett lezárnom nem csak fejezetet, de a könyvet is. A Vadász és Mathilde találkozása a tengerparton az utolsó igazi párbeszéd a könyvben úgy, hogy egyetlen szereplő sem sejti, hogy ez az utolsó beszélgetésük. Ezt kifejezetten nehéz volt úgy megírni, hogy jó lezárás legyen.
Magánkiadást választottál a könyvednek: megtudhatjuk miért? Visszagondolva, jó döntést hoztál?
Nem tudtam megegyezni a kiadóval, ennyit publikálhatok. A kiadás tervezett és meghirdetett időpontját pedig eszem ágában sem volt eltolni – egyedül vittem végig a folyamatot, s ez rengeteg gyakorlati tapasztalatot adott számomra. A példányszámok fogyása pedig minden várakozásomat felülmúlta, így végsősoron úgy érzem, nem hoztam rossz döntést. Természetesen nagy kérdés, hogy a jövőben a következő művem melyik kiadónál fog megjelenni, én nyitottan állok ehhez a kérdéshez.
Igen megosztó könyv, de minden olvasó képes megtalálni a maga zsánerét benne, köszönhető ez a kettős történetszálnak. A korábbi kritikákból is az derült ki számomra, hogy vannak, akik a visszaemlékezéseket élvezték a legjobban, hiszen az egy, a fő cselekményszáltól eltérő műfajt képviselt. Sokan mások pedig ezzel szemben azt emelték ki, hogy a realista-robinzonád vonal, a sziget eseményei fogták meg őket. Ezzel úgy érzem, két eltérő olvasói kört tudtam egy regényben kiszolgálni.
Melyik volt a legkedvesebb visszajelzés, amit tőlük kaptál?
Amikor az idősebb generációkból származó olvasóim elismerik az alkotásaim és azt mesélik, hogy megváltoztatta a gondolkodásmódjukat. Nem véletlen fontos ez, hiszen néha hivatkozom erre a könyvre úgy is, mint egyfajta „toleranciatörténet”, s úgy vélem, manapság erre van a legnagyobb szükség.
Jelenleg egy politikai szakirodalmat szerkesztek, de ezt természetesen nem sorolom a szépirodalmi műveim közé. Miután ezzel végeztem, még egy helytörténeti könyvet fogok befejezni, de emellett már más művek előkészületeibe is belefogok. Az alkalmat kihasználom és a következő terveimet itt osztom meg az olvasóimmal.
Egy szlovák-német népballadát fejezek be hamarosan, amely egyedülálló a magyar irodalomban. Nagyon nehéz lenne úgy beszélni részleteiről, hogy ne áruljak el mindent vele kapcsolatban, de egy olyan stílust szeretnék megidézni, amely kikopott a magyar kortárs irodalomból. Természetesen felérni képtelen leszek, de próbálom megidézni Arany János modorát, amellyel találkozhattunk például a Toldi című művében is.
A szerb levelek címet fogja viselni a következő éveimet meghatározó könyvtrilógiám. A történet ugyancsak a fiktív-realizmus műfajában készül, de történelmi elemei sokkal valóságosabbá teszik a történetet (amelynek elemei sokkal jobban fognak megtörtént eseményre támaszkodni, mint az eddigi művek). A történet a 20. század Délvidék történetét, nemesi családjainak viszályait és tragédiáit mutatja majd be egy hatalmas és átfogó történetben. A szerb levelekre tehát úgy fogok tekinteni, mint a fő művemre, ami alapján meghatározható az irodalmi kánonban való helyem.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, keresd az Ruben hivatalos Facebook - oldalát, vagy vásárold meg a saját példányodat az író weboldaláról!
Írta: Isabel
Faragó Maia vagyok, végzettségem alapján sajtó kommunikátor, magyarul újságíró, emellett színész és kulturális rendezvényszervező. Nemrég hivatalosan is bejelentett író lettem.
Az igaz és tiszta értéket képviselő művészeteket - és kultúrát kedvelő, és művelő ember. Gyermek, testvér, barát, és Társ.
Honnan jött az írás ötlete? Mindig jó kapcsolatban voltál az irodalommal vagy ez felnőttként alakult ki?
Furcsa módon, a „művészetekkel” való sorsom már gyermekkoromban determinálva volt: táncoltam, énekeltem, imádtam a filmeket nézni, illetve, ha volt egy felvétel magamról, akkor addig nem indultam el az óvodába, amíg vissza nem néztem magam a videókazettán.
Az anyai dédmamám is írt, bár nem nyilvánosság előtt, szóval ezt is hordozhatom magamban, viszont nekem azon túl, hogy a művészetek iránti szeretetem már csecsemő koromban megvolt, ugye leginkább a zene, a tánc, az éneklés érdekelt, és később is a színpad felé kacsingattam inkább. A könyvek bújása, és az irodalom, az írás akkor periférián volt.
Gimnazistaként kezdtem el olvasni, amit nagyon megszerettem. Habár az írás maga jelen volt már az iskolás éveimben is, de amikortól „komolyan” számolom azt, hogy az életem része, az egyértelműen a főiskolás éveimre datálható. Kommunikáció-médiatudomány szakon végeztem, és itt kötöttem házasságot az írással. Komolyan kezdtem venni, magát az írás erejét is, illetve magam vele, a mi viszonyunkat és erőnket együtt, valamint magamat, az íráshoz való hozzáállásomban.
Több művészeti ágban ki is próbáltam magam, hogy mára tényleg biztos legyen: számomra az írás az a művészeti közeg, amelyben legtermészetesebben mozgok, és amiben ki tudok teljesedni.
Sok felé vitt az élet, de mind kellett ahhoz, hogy tényleg felismerjem azt, az írás az én Utam és Otthonom.
A Lélek szirmai egy verseket és prózai történeteket tartalmazó alkotás. A cím nagyon szép, még felolvasni is megnyugtató volt. Mennyire vagy érzelmes típus és mi segített a megfelelő cím kiválasztásában?
Köszönöm a dicséretet.
Érzelmes típus vagyok, és érzékenyen felveszem mindazt, ami bennem, körülöttem, a világban zajlik. Viszont a könyvem azért kapta ezt a címet, mert tényleg hiszek ebben a „metaforában”: hogy a Léleknek is vannak szirmai, és pompázása, valamint megtisztulása úgy történhet, mint a természetben a virágoké, ciklikusan.
Hiszen tudjuk, ciklikusan pompájukban virágoznak, majd szirmaiktól megválnak, azok lehullnak, hogy a következő szezonban ismét megtörténjen a „pompázás”. Vagyis, mint a Lelkünk - ép és egész, virágzik - szirmai teljessé teszik és védik, de ha a Lelket bánat/csalódás/kudarc éri, vagy egész egyszerűen elfogy a motiváció, megfoszthatja ezen szirmaitól más, vagy mi magunkat, mert szeretnénk megtisztulva ismét virágozni, vagy ha változásra vágyunk, ahhoz lenullázzuk magunkat - letépegetjük a szirmokat, és újra kell kezdeni, felépíteni Magad, és ismét haladni a „pompázás” állapotába.
A könyvem ezen szirmok ciklikus útjait járja be a Lélekben… úgyhogy ennél kifejezőbb címet nem tudtam volna találni annak kifejezésére, amit belül „találnak” az Olvasók.
Mesélnél egy picit a kötetről? Mire számíthat az az Olvasó, aki a kezébe veszi?
Remélhetőleg egy mély, belső utazás megélése - röviden, ez, amire számíthat, és amit megtalál benne.
Hat fejezet van a Lélek szirmainak útjairól, melyeket megélünk nem egyszer az életben: amikor remélünk, amikor reményvesztettek – magányosak vagyunk, amikor újra kell kezdeni, vagy, amikor rátalálunk a boldogságra. Az utolsó „állapot” a ráadás – nem árulom el…
A kérdés az, megállnak útjaikban egyszer ezen szirmok? Ismerjük tényleg ezeket az utakat és be is járjuk/meg is éljük mélységükben azokat?
Saját, megélt történeteim megosztásával azt szeretném közvetíteni, hogy Olvasóim leljenek könyvemben örömöt, találjanak megnyugvásra, fedezzék fel saját hangjukat, teljenek meg hittel és reménnyel, hogy mindig van tovább.
Szeretném az Olvasókat jó érzéssel megtölteni, segíteni, hogy ne érezzék magukat egyedül, hanem azt az erőt érezzék Önmagukon belül, hogy folytassák, és menjenek előre a saját útjukon. Lehetnek életünkben támogatók ebben, de ők nem az az erő, ami valóban átlendít bennünket a nehéz percekben. Meg kell találni és erősíteni ezt a belső felismerést magunkban, hagyni kell teret ennek az erőnek, fel kell ismerni, beleölelkezni, ápolni, minden nap állhatatosabbá tenni.
Magánkiadásban megjelent műről beszélünk. Miért ezt az utat választottad és milyen tapasztalatokat szereztél?
Nem volt tudatos út, de nagyon jó, hogy így alakult. Nem kilincseltem sehol a könnyvel, hanem egyből megtaláltam ezt a lehetőséget, a teljes véletlen folytán.
Sajnos, amennyire eddig tapasztaltam, csak akkor vennének „komolyan” akár téged, akár a könyvet, ha áll mögötted egy neves kiadó, vagy vannak ebben a világban is kapcsolataid. Pedig szerintem a magánkiadású könyvek ugyanolyan értékkel bírnak. Ugyanannyi munka van bennük, sőt!
Én választottam inkább a nehezebb utat, a magam ura vagyok, és magam apró lépéseiben próbálok érvényesülni. Így keresem meg azt a réteget, akiknek valóban eljuthatok a szívéig a könyveimmel majd. Ez esetben működött, bár elég nehézkesen indult, de nem adtam fel.
A könyvírás/kivitelezés részében nagyobb felelősséget jelent, és odafigyelést a magánkiadás, de így még inkább a Te gyermeked lesz a könyved, nem csak megírtad, és lepasszoltad egy szerkesztőnek, aztán korrektúra stb. hanem ezeket a lépéseket is én csináltam magamnak és fogom is. Persze, ezeket végzettségemhez mérten minőségi és igényes munkával el is tudom látni. Egyedül a tördelésnél és a borítótervezésnél van segítségem. Aminél jó lenne a hátam mögött segítség, az a marketing rész, de szépen ismerkedem azokkal a csatornákkal, amikben magam is boldogulok.
Rendkívül sokat tanul az ember a folyamatokban. Ezért is nem bántam meg, sőt szerencsésnek érzem, hogy most sikerült a megjelentetés, mert minden szempontból készen álltam rá. Személyes, írói, szerkesztői íve is összeér az elmúlt éveknek a könyvemben és lekövethető azon belül, valamint igen, az anyagi háttér is most állt hozzá össze. Sokan nem beszélnek talán erről, de igen, nagyon sokba kerül, aki könyvekben „álmodik”.
Valószínű, hogy maradok a továbbiakban is a „nehezített pályán”, de azt hiszem, hogy tanulok is belőle, és ezzel a tudással is én gazdagodom. Míg talán egy nap megtalálom a megfelelő kiadót, akire rábízhatom a könyvem, és aki mögém és a köteteim mögé áll.
Egyébként a művészeti blogomon írtam egy sorozatot a magánkiadás lépéseiről, előnyeiről, hátrányairól, bár a befejező cikkek még hátra vannak. A tanulságokról, tapasztalatokról, úgy tudok csak beszámolni, ha eltelt már több hónap, és tényleg megláttam, mi, ami működik, mi, ami nem, és így tudom hitelesen átadni az Olvasóimnak. Számomra ez még nagyon fontos, hogy minden írásom hitelesen „szóljon”.
Beszéljünk egy kicsit az alkotás folyamatairól is. Milyen lelkiállapot kellett ahhoz, hogy nekiülj az írásnak?
Hát volt fenn - és lenn az írás során az biztos.
Bármilyen lelkiállapotban megtalálhat az ihlet, arra mindig figyelni kell, és teret kell neki engedni, hadd folyjon vele a Lélek - én így szoktam mondani.
Miközben ezek az írások születtek, pontosan, mivel van hat fejezet, hat különböző élet - és érzelmi szakaszból, ezért nagyon változó. Nem csapongó, mert pont ezért zárja az érzéseket minden fejezet magába, viszont fejezeteiben egy nagy érzelmi hullámvasút a könyv, az biztos. Pont ettől nyílt, őszinte és bátor. Nem csupán személyes. Hanem meri megmutatni a „mélységet”, és a „mennyet” is. Mert erről szól az élet.
Ha szomorú vagyok, mindig könnyebben alkotok - nem tudom, sokkal több inspiráció jön. Ilyenkor olyan dolgokat hánt le az ember a Lelke legmélyéről, amit talán ő maga sem tud- ekkor születhetnek a legőszintébb alkotások.
Ha pedig boldog, vagy ihletett, vagy szerelmes, vagy elégedett, akkor úgy tapasztaltam sokkal inkább „beleül” az ember ebbe az állapotba, és nem úgy jön az inspiráció, pont azért, mert kitelíti az érzés, és nem telik be vele, hogy „boldog”. Valamint, ekkor persze teljesen más típusú és hangvételű, talán műfajú és ritmusú alkotások születnek meg.
Ami érdekes volt, az a köztes állapot, az újrakezdés…valamint, hogy hányszor kell újrakezdeni az újrakezdésen belül is. Ezek olyan lelki folyamatok mind, amik hosszabb időbe telnek, míg tovább lendülnek, vagy feldolgozza őket az ember stb.
Illetve, az utolsó fejezet. Személyesen is most értem el ezt az állapotot, remélem az Olvasóimnak is minél több jut ebből, megtapasztalják egyszer az életben. Többször szerintem igazán nem is lehet. Erről többet nem is árulok el…
Próza vagy vers - melyik jelentette számodra a nagyobb kihívást?
Igazából egyik sem kihívás. Érzelmi állapottól, témától és időtől függ mibe kezdek bele.
A versek a kedvenceim, azt nem titkolom.
Igazából mindkettőt kedvelem, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve. Rajtad áll egyébként, hogy valóságot írsz meg, vagy fantáziádról írsz. Vágyadról, álmodról. Avagy éppen fantáziádból kreálsz tartalmat.
Amikor kapok egy gyors ihletet le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket…
A borítódat láttam és nagyon szép. Te készítetted?
Nem, nem én, hanem a borítótervezőm Németh Balázs. Köszönöm a nevében is a dicséretet.
Azt szerettem volna kifejezni a címlapon, amit magán hordoz a könyv, a nemes, letisztult egyszerűséget és tisztaságot, valamint, amire utal a kötet címe is, a szimbolikus jelképet, a virág - Lélek és szirmok hármasában. Balázs nagyon jól ráérzett erre, mert az Olvasóktól első körben mindig meg is kapjuk, hogy milyen szép és igényes lett.
Nem tudom megmagyarázni, de a Föld és a Nap színei egyaránt megvannak benne, a barnás-sárgás-fehéres árnyalatok abszolút érzékeltetik azt, ami számomra a Lélek színe. Nem tudom megmagyarázni miért, de számomra ez a szín, amit használtunk, tökéletesen megtestesíti azt. Ha lehetne elképzelni színt hozzá, vagy színnel ábrázolni, nekem ez lenne a Lélek színe. A foltokban maszatos sárgásbarnával érződik a mélység, egyébként az egész olyan fényes, napsárga és fehér; tiszta, mint maga a Lélek.
A könyvön belül is használjuk az alapszínt, mely csaknem ugyanaz a borítón használt háttérszínnel. Mivel a könyvem oldalai is át vannak hatva színnel, nem egyszerű fehérek. Így olyan lett az egész, mintha belemártottuk volna a Lélek színének tintájába. A könyv így van harmóniában és egységben.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptál az Olvasóktól? Mennyire visel meg egy-egy kritikusabb vélemény?
Ez a legszívmelengetőbb az egészben – hogy a 14-84 év közötti Olvasóim mindegyike pozitív visszajelzést küldött.
Ami „kritikus” vélemény volt, az is épített. Azt írták, hogy néha túl sokat akarok egy íráson belül megfogalmazni, (erre írom, hogy megindul a Lelkem - ezt muszáj lesz, igen, kordában tartani) és hajlamos vagyok túl hosszú mondatokba bocsátkozni, valamint, hogy jellemző az első könyves írók motívuma, hogy „sűrű”. Igen, talán. De hát 10 évet hogyan lehet belefoglalni 108 oldalba? Valamint, ahogy írtam is, ezek hiába akár éves érzelmi folyamatok, de ugye a fejezet végével „hamar” véget ér, jön a következő fejezet, tehát, ahogy az életben, itt is a könyvben - vannak fenn és lent helyzetek. Ezért érezhető „töménynek” a könyv. Bár inkább mély. Érzelmileg biztos - hiszen minden érzést érint, körbejár szinte.
Ezen kívül semmilyen „negatív”, vagy „kritikus” dologgal nem találkoztam.
Ahogy említettem a 14-től a 84 éves korig is van Olvasóm, és a küllem mellett, amit mindenki dicsér, mindenki szívébe és Lelkébe sikerült beletalálni a belső tartalommal. Nagyon sokan mondják, hogy a történeteimben megtalálják azt leírva, amit ők sosem mertek volna, vagy nem tudtak szavakkal kifejezni, és ezért hálásak; vagy sikerült újra Önmagukra találniuk; meghozni döntéseket; kapaszkodókat találtak az élethez; elmélyedtek a saját Lelki szirmaikban; vagy, hogy többször elő fogják venni. Sokaknak pont betalált, írták, hogy éppen erre a könyvre volt szükségük…vagy olyan, mintha az Ő Lelkükből szólnék…
A honlapomon nagyon sok van az Olvasói visszajelzéseknél, merthogy van a könyvnek egy saját menüpontja oldalamon, ott több olvasható ezekből a véleményekből.
Az, hogy elértem az Olvasókig, nem is fizikális, hanem Lelki értelemben, ez a legnagyobb „siker”.
Most, hogy túl vagy a megjelenésen, alkotóként milyen érzések kavarognak benned?
Nagy örömmel tölt el, hogy sikerült minőségben kivitelezni a könyvet, hogy tíz év szellemi munkája ért gyümölccsé, hogy végig csináltam magánkiadásban, hogy ennyit tanultam közben és tapasztalhatok folyamatosan, hogy fejlődhettem én is az egészből, íróként, előre az Utamon.
Örülök, hogy 19 különböző településen hullajtotta már szirmait könyvem, és készülök még meglepetéssel, ami A Lélek szirmait illetti.
Sem az írástól, sem a magánkiadástól nem kedvetlenedtem el, sőt.
Megosztanál velünk valamit a jövőbeli terveiddel kapcsolatban?
Mindenképpen azon leszek, mint alkotó, hogy ebben a folyamatban, amit íróként jelent létezni, kiteljesedjek. Rengeteg tervem van, nagyon sok történet, annál több tapasztalat, amit szeretnék megosztani, szeretnék az emberek elé tárni. Szeretnék minden, eddig fiókban lévő dolgomat „kipakolni” az asztalra, és értéket továbbítani bennük. Szórakoztatni, megnevettetni, megríkatni, elgondolkodtatni, inspirációt gyújtani, erősíteni a belső erőt az emberek elméjében, szívében, Lelkében. Ezeket szeretném a jövőbeni könyveimmel közvetíteni.
Elkezdtem a második könyvem, mely regényalakot fog ölteni. Az inspiráció egy valós dologból érkezett, onnan ihletté formálódott, és szorgosan, lelkesen, buzgón íródik. Megvan a helyszín, a szereplők, a cselekmény sora, és az az üzenet, amit általa szeretnék közvetíteni. Nagyon komplex dolgot alkotok éppen… keveredik a valóság és a képzelet világa…
Követhető honlapomon minden jövőbeni projektem a Mi készül? menüpont alatt. Ezt is, a művészeti blogomat is folytatom. Rendkívül sokrétű, tíz művészeti témában, sok műfajban, és állandóan fejlődve, bővülve, szélesedve áramlik az ottani tartalom. Annyira boldoggá tesz, hogy lehet egy „Otthonom”, ahol megoszthatom mindazt, amit megéltem, mindazt, amiben hiszek, mindazt, amit képviselek, aki én vagyok.
Így zárásként én sok szeretettel meghívok minden Olvasót ide is, böngészni. Unatkozni nem lehet, inspirálódni, újdonságokkal találkozni viszont annál inkább. Addig is, amíg elkészül az új könyvem.
A blog nevében ezúton is további sok sikert kívánok a szerzőnek!
Ha pedig elmerülnél Maia világában, a blogján rengeteg hasznos és érdekes inbformációt találhatsz például az írás folyamatáról és a borítókészítésről is!
Erdős Zsuzsanna - Légből kapott szerelem c. ifjúsági regénye mély és elgondolkodtató témát szeretne a kamaszok figyelmébe ajánlani. A szerző az ő nyelvükön, az ő világuk segítségével igyekszik megértetni azt, hogy a döntéseinknek következményei lehetnek és, hogy bizony az élet nemcsak jó pillanatokból áll.
A most következő interjúban szó lesz az alkotásról, és persze sok minden másról is!
Kérlek, egy picit mesélj magadról! Mikor és miért kezdtél el az ifjúságnak regényeket írni?
Erdős Zsuzsanna vagyok, két már felnőtt gyermek édesanyja. Pénzügyi és számviteli végzettségemmel hosszú éveken keresztül egy bankban dolgoztam, de immár négy éve bankszakmai tanácsadóként tevékenykedem. Az írás szabadidős hobbi számomra, ami a bank világból egy másik – a fantázia - világába repít. És hogy hogyan kezdődött valójában? Évek óta terveztem, hogy kellene egy könyvet írni, de valahogy sosem sikerült nekiállni. Aztán 2013-ban egy nagyon kellemes szállodában nyaraltunk és a medence partján töltött sok-sok óra semmittevés alatt jutott eszembe, mi lenne, ha pont ebben a hotelben kezdődne egy olyan igazi kamaszos romantikus történet. Az egy percig nem volt kérdés, hogy ifjúsági regényt fogok írni. A kisebbik lányom akkor volt tizennégy éves, azaz a kamaszkor kellős közepén jártunk. Megformálódtak a fejemben a karakterek és a nyaralásból hazaérve pedig elkezdtem írni…
A Vedd már észre sorozat az, amivel elsőként találkozhattak a fiatalok, ha rákeresnek a nevedre. Ez egy trilógia két kamasz kapcsolatát mutatja be. Hogyan emlékszel vissza a részek írására?
Az első könyv a mai napig a kedvencem, hiszen ez volt az első – ha szabd ezt mondani - alkotásom, ez a történet volt az, amivel a legtöbbet szenvedtem, számtalanszor átírtam, átjavítottam, bizonyos részeit kidobtam, újrakezdtem, szóval végig csináltam a kezdők összes küzdelmét és természetesen – így utólag már tudom ¬– elkövettem a kezdők összes lehetséges hibáit is. Aztán 2014 év eleje körül végül csak elkészült, de a neheze még csak ezután jött. Teljesen névtelen szerzőként ez a kézirat majdnem három évet várt arra, hogy könyvformát öltsön, de most inkább nem részletezném a kiadó keresés összes nehézségét. Legyen elég annyi, hogy a rengeteg elutasítás után valójában óriási szerencsém volt a Menő Könyvek Kiadóval, akik pont egy ilyen történetet kerestek az akkor épp csak elindult „Ellenpontok” sorozatukba. A regény folytatását már a kiadó kérte, amin nem is lepődtem meg különösebben, hiszen az első rész befejezése szinte kiáltott a folytatás után. A harmadik rész megírása viszont valódi kihívás volt, mert a második részt úgy zártam, hogy akkor itt a vége. Tehát meglehetősen bajban voltam, amikor kiderült, hogy kellene egy harmadik folyatás is. Főtt a fejem rendesen, hogy mit lehet még kihozni ebből a történetből úgy, hogy ne fulladjon unalomba a tömény romantika? Ezért végül kitaláltam, hogy a harmadik részbe becsempészek egy kis krimi szálat is.
Számodra melyik volt a nagyobb kihívás: egykötetes, vagy többkötetes regényt írni? Milyen tapasztalatokat tudtál levonni belőlük?
Ma már előre megtervezett cselekményszál nélkül biztosan nem vágnék bele egy többkötetes regénybe, ez egy nagy tanulság volt, de akkoriban egyszerűen csak boldog voltam, hogy van kiadóm. Szerintem bármilyen földtől elrugaszkodott dolgot kértek volna tőlem, azt is megteszem. Így történt például, hogy a „Szakítós” antológiába konkrétan egy hétvége alatt írtam meg egy novellát, mert pénteken szóltak, hogy hétfőre kellene…
A Légből kapott szerelem az, amit nekem is alkalmam volt elolvasni. Mi adta az alapötletet a cselekményhez?
Erre nagyon egyszerű a válasz. A repüléssel kapcsolatban fura módon kettős érzésem van. Egyrészt már nem normális módon félek a repüléstől, de ugyanakkor roppantul érdekel minden, ami a repülőgépekkel és a repüléssel kapcsolatos. Így amikor a kiadóval egy következő regény lehetséges témájáról beszélgettünk, bedobtam az ötletet, hogy mi lenne, ha egy repülőgép szerencsétlenség köré szövődő ifjúsági regényt írnék. Azt azért el kell mondanom, hogy a repülésfóbiámnak nem igazán tett jót az a töméntelen mennyiségű repülőgép katasztrófa film, amit a könyv írása alatt végignéztem, annak érdekében, hogy minél jobban megismerjem a katasztrófákhoz vezető okokat és a baleseti kivizsgálás folyamatát. Szeretettem volna szakmailag minél hitelesebben leírni mindent. Még pilótákkal is beszéltem, ami jó ötletnek bizonyult, mert nagyon hasznos tanácsokat kaptam tőlük.
Hogyan formáltad meg Dóri karakterét és mennyire sikerült olyannak megalkotni, amilyennek szeretted volna?
Mivel a trilógia kapcsán nagyon sok negatív kritikát kaptam a lány főszereplő sírós, gyenge karaktere miatt, itt elhatároztam, hogy Dórit csak azért is szimpatikussá teszem. Legyen ő egy teljesen normális kamaszlány, akinek van humora, talpraesett, és aki ha ki is borul néha, mindig felemeli a fejét, és határozottan próbál kiutat találni a gondjaiból.
Mennyi időbe telt a végleges kézirat elkészítése? Esetleg van bevált módszered, ami segít az írásban?
A „Légből kapott szerelem” immár a negyedik megjelent regényem, de a mai napig tele vagyok bizonytalansággal, hogy lesz-e elég ötletem, holott számtalanszor tapasztalhattam, hogy egyszerűen csak le kell ülni és írni, akkor is, ha úgy érzem, nem megy. Még engem is sokszor meglep, hogy, mennyi ötlet születik meg írás közben csak úgy a semmiből. Persze nemegyszer előfordul, hogy megakadok, hiába a vázlatosan megtervezett történetvezetés. Ilyenkor azzal szoktam kezdeni, hogy újra elolvasom – lehetőleg hangosan - az előző fejezetet, vagy fejezeteket, azaz megpróbálok ráhangolódni a történetre. Ennek az az óriási előnye is megvan, hogy könnyebben észreveszem a hibákat a már leírt szövegben, a „sántító mondatokat”, a szóismétléseket, a felesleges „locsogást”, mert ez utóbbira még mindig hajlamos vagyok.
Mivel napközben dolgozom, így jobbára csak esténként és hétvégén van időm az írásra. Dóri története úgy négy-öt hónap alatt készült el, mármint az első nyers változat, amit minimum három, de inkább négy teljes átolvasás követett.
Hogyan fogadta a célközönséged az új regényt? Azt lehet tudni, hogy ez vagy a sorozatod a népszerűbb a körükben?
Mindig nagyon boldog vagyok, ha látom a neten, a közösségi oldalakon, hogy keresik a regényt, véleményt kérnek róla, hogy elolvassák-e és még ennél is nagyobb öröm azt látni, hogy a válaszok rendszerint pozitívak. Szerencsére elég sok személyes visszajelzést is kapok, így tudom, hogy a trilógia után sokan várták az új regényt. De hogy valójában melyik a népszerűbb, nem tudnám megmondani.
Hogyan tudod tartani a kapcsolatot az olvasókkal? A világjárvány mennyire hátráltatott, vagy éppen hozott új lehetőségeket ezen a területen?
A net világában az elzártság maximum a személyes találkozást teszi lehetetlenné, ami persze nagyon fontos lenne, de aki akar, az úgyis megtalál. A karantén alatt is többször kértek tőlem dedikálást, amit úgy oldottunk meg, hogy egy kis papírra leírtam a szöveget, beillesztettem a könyvbe, lefotóztam és úgy küldtem el.
Egyébként érdekes módon, jóval kevesebbet írtam a karantén alatt, pedig a home office munka miatt még több időm is lett volna, hiszen az utazási időt egy az egyben megspóroltam, de még sem ment igazán. Azóta sem tudom, hogy miért…
Június 11-én részt vettél egy könyvbemutatón, illetve azóta megrendezésre került a Könyvhét is. Milyen érzés volt ismét irodalmi eseményeken részt venni, hogy érezted magad?
Soha nem fogom megszokni a nyilvános szerepléseket, rettenetesen tudok izgulni, legszívesebben elbújnék ilyenkor, de tudom, hogy ez is hozzátartozik az írói élethez. A kiadóban már ismernek, tudják, hogy milyen drukkos vagyok és szerencsére a kiadó részéről mindig profi mentoraim voltak a beszélgetések során, akiknek már az első percek után sikerült elfeledtetniük velem, hogy most épp élőben nyilatkozom. A dedikálásokat viszont nagyon szeretem, ezeknek van egy sajátos hangulata, imádom, amikor jönnek az olvasók, az én olvasóim (!) az én könyvemet (!) szorongatva. Ez egy semmihez nem hasonlítható érzés!
A Menő Könyv Kiadó gondozza a könyveidet és segíti az írói karriered. Miként jellemeznéd a velük való közös munkát?
Soha nem tudok elég hálás lenni a Kiadónak, hogy annak idején nem söpörték félre a kéziratomat, hanem időt szántak az elolvasására, hogy befogadtak, hogy számon tartanak, számítanak rám és az írásaimra. Fantasztikus kis közösségbe csöppentem általuk. Külön szeretném kiemelni a szerkesztőmet, Edinger Katát, aki az első pillanattól hitt bennem, bíztatott, óriási szakmai tapasztalatával segítette a munkámat, gondozta a kézirataimat, akire bármikor számíthatok minden nyűgömmel, problémámmal, és aki türelemmel fogadja a legvadabb ötleteimet is.
Milyen elképzeléseid vannak a jövőt illetően? Mikor jön ki új regényed?
Két kéziratba is belekezdtem az elmúlt hónapokban, ilyet még soha nem csináltam, hogy egyszerre két regényen is dolgozom. Ami nem lesz újdonság, hogy ezek is ifjúsági regények, de egyelőre többet nem szeretnék elárulni róluk, talán csak annyit, hogy az egyik különösen meglepő lesz az olvasók számára, de hogy miért, az maradjon egyelőre titok. A megjelenés természetesen nagyban függ attól, hogy mikorra tudom leadni a kéziratokat illetve, hogy a kiadó hogy dönt a sorsukról.
Ezúton kívánok további sok sikert Zsuzsannának!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keressétek a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a Líra áruházakban!
Írta: Isabel
A most következő interjúban, nemcsak az írással kapcsolatban kérdezem a szerzőt, de arról is, hogy számára mennyire fontos az ifjúság olvasóvá nevelése és, hogy kétgyermekes anyukaként milyen megoldásokat talált erre. Ezúton is köszönöm Blankának a türelmét és hogy elfogadta a felkérésemet!
Kezdésnek, kérlek mutatkozz be az olvasóinknak!
1984.02.23-án születtem Székesfehérváron.
Zilált gyermekkorom volt, mert a szüleim elváltak, és a nagymamám nevelt, sajnos rideg, szeretet nélküli vasfegyelmet gyakorolva felém. Mindennaposak voltak a pszichikai és lelki bántalmazások is.
Honnan jött Fera világának az ötlete és miért pont tündérnek töltenek be benne fontos szerepet?
A gyermekkori traumákat dolgoztam fel benne, és így kalandozott az én főhősöm a regényen keresztül. A végén persze megbocsátást nyer a gonosz nagymama, és nem lett belőle antihős.
A tündérek azért kaptak főszerepet, mert Fera a képzelete révén egy álomvilágban élt, és én úgy gondolom, hogy egy gyermek fantáziájához ezek a lények állnak a legközelebb.
Mennyi időbe telt a két rész megírása? Melyiket élvezted jobban és miért?
A két regény megírása két éven keresztül tartott. A második kötetet élveztem jobban, mert sokkal cselekménydúsabbra sikerült, mint az első.
Volt olyan része az alkotásnak, amelyre kifejezetten kihívásként tekintesz vissza?
Sokszor elakadtam a különböző tájak, helyek leírásában. Fel kellett vázolnom a cselekményt, és e köré építettem fel a helyszíneket is.
Ez a világ kisfiúkat is vonz a lányok mellett? Milyen tapasztalataid vannak ez ügyben?
Szerintem elsősorban kislányokat vonz a tündérek miatt. Ettől persze bátran felolvashatjál kisfiúknak is; a második kötetet bátran ajánlanám nekik is, hiszen több benne a cselekmény. Egy gonosz mágus is szerepet kap, ami talán közelebb áll egy fiú fantáziájához.
Melyik az a korosztály, akinek mindenképpen ajánlanád a történet?
Bármelyik korosztálynak, öttől egészen száz éves korig. Kisgyermekeknek azért, mert bővül a fantáziaviláguk, felnőtteknek azért, mert ők már a mélyebb értelmezést is észreveszik a mondanivalóban.
Próbatételes gyermek édesanyjaként figyeltél arra, hogy a mondanivalód az ő sorstársainak is izgalmas legyen? Egyáltalán, mint alkotóra, hogyan hat ki ez az élethelyzet?
Amikor ezeket a regényeket írtam, még nem tudtam, hogy a fiam autista. Ők inkább a rövid tartalmakat és képeskönyvekrt szeretik, így ezen a téren nincs tapasztalatom.
Ez természetesen nagyon kihat az életünkre, és az írásra is.Akkor tudok alkotni, amikor ő már alszik.
Hogyan próbálod a saját gyerkőceidet rászoktatni az olvasásra? Adnál pár tippet más anyukák számára?
Szerencsére, Blanka lányom nagyon szeret olvasni, így őt nem kell arra buzdítanom, hogy kézbe vegyen nyomtatott könyvet. De, amikor a kötelező olvasmányokról van szó, persze ő sem falja mindjárt. Először megnézi filmen, de mindig elhangzik tőlem az a varázsmondat, hogy "Könyvben sokkal izgalmasabb a sztori." Ez kíváncsivá teszi, és egész egyszerűen elkezdi olvasni a történetet.
A tippem az az, hogy mindenképpen fel kell kelteni a mai gyermek érdeklődését, mert máskülönben nem fognak a kezükbe nyomtatott könyvet. Már egészen pici kortól fel kell olvasni rövid történeteket, és bele kell vezetni a lurkókat a későbbi olvasásba. Ha mi szülők nem keltjük fel a figyelmüket, akkor azt senki sem teszi meg helyettünk!
Mindkét regény az Underground Kiadónál jelent meg. Mesélnél kérlek a közös munkáról?
Az első regényemet T. Kovacsics Aranka segítségével adtam ki, ő pendrive-ra tette a kéziratot, és mehetett egyenesen a nyomdába. Személyesen vittem az anyagot leadni, és nagyon segítőkész volt ott az a hölgy, aki mindenről tájékoztatott. Harminc nap múlva pedig már a kezemben volt az lső mintapéldányom.
A második kötetben Ferger Annamária segített. Szerkeszthető formában adtam át az anyagot a kiadónak, melyet e-mail-en keresztül adtam le.
Tudom, hogy a gyermekkönyvek mellett pszicho - thrilleren is dolgozol. Mikor várható az újabb regény és milyen zsánerben?
Ez a műfaj az, amelyben igazán megtaláltam az alkotás örömét, mert nem egy vontatott, lasú történet, hanem sokszínű gondolati világ Rejlik benne. Az az igazi kihívás, hogy meg kell tanulni nemcsak rendőrként gondolkodni, de egy pszichopata szemén keresztül is látni a világot.
Jövőre várható a regény megjelenése, de a szerkeszthető kézikrat Isabel Healian Rose keze alól fog kijönni. Ezért külön köszönet illeti őt!
A blog nevében is további sok sikert kívánok Blankának!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keressétek a hivatalos Facebook-oldalát, vagy mesekönyveit az Underground Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Kezdésnek bemutatkoznál a blog olvasóinak? Mit tudhatunk rólad?
Négy évvel ezelőtt kezdődött az írás iránti szeretetem. Az akkor óvódás kisfiammal kitaláltuk, hogy ketten együtt írunk egy mesekönyvet. Az ő lelkesedése hamar elszállt, én pedig arra jöttem rá, hogy nagyon is élvezem az írást. Mikor befejeztem a mesekönyvet, úgy gondoltam megpróbálkozom egy felnőtt regénnyel. Semmiképpen sem mondanám magamat írónőnek, ugyanakkor egyre inkább kiteljesedem az írásban, miközben családanyaként az élet számos területén próbálok helytállni.
Mint magánember, mit gondolsz: mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy mi is olyan kísérleteket végezhessünk, mint a főhősünk nagynénje? Egyáltalán milyen technológia tudással kellene rendelkeznünk ehhez?
Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi technika nagyon sok mindent lehetővé tesz, de a tudás talán még nincs meg hozzá. A világ fejlődése rohamos, lassan eljutunk oda, hogy nem csak a világűrt kutatjuk, hanem a dimenziós tereket is. Itt nem is inkább az idő a kérdés, hanem, hogy mind ez milyen korlátok közé szorul.
Sophie, a kislány, a Földre került és titkát megőrizve kell beilleszkednie közénk. Mivel nagyon összetett karakterről van szó, mekkora nehézséget okozott az ellentmondások elkerülése a jellemében?
Igen, ez nem volt egyszerű, sőt többször átírtam egy-egy részt, vagy napokig rágódtam azon, hogy összeegyeztethető-e a jelenet a karakterrel. Végül úgy határoztam, hogy kicsit mindenkinek engednie kell. Az írónak is és az olvasónak is.
Mi volt az a szál , amire leginkább kihívásként tekintesz írás tekintetében és miért?
Zach karakterének bemutatása, felépítése, és a szabadulásáig történő rész megírása jelentette számomra a legnagyobb kihívást, mivel semmit sem tudtam az "éjszakai életről". El kellett merüljek a drogok, az alvilág, és a bandák kutatásában.
Élvezettel írok. Ha éppen időm engedi, teljesen átadom magamat a regényemnek. Szerettem megkérdezni a barátaimat, családomat egy-egy jelentről, hogy mit gondolnak. Magát az egész könyvet legalább háromszor írtam át, mivel nem voltam megelégedve az elkészült művel, vagy úgy éreztem, hogy a kutatómunkám során újabb érdekességekre leltem, amelyeket mindenképpen szerettem volna még beszúrni.
Mi volt az oka a külföldi írói név választásának?
Őszintén megmondom nem terveztem, hogy álnéven jelenítem meg a regényem. Környezetem unszolására döntöttem mégis inkább emellett.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól?
Örömmel veszem a kritikát, ha az kulturáltan megfogalmazott. Az olvasók többsége pozitív visszajelzést adott, de persze voltak, akik teljesen másra számítottak. Jelezték is, hogy képtelenek végigolvasni a könyvet. Ezzel nincsen semmi probléma, hiszen nem vagyunk egyformák, így az olvasmányokat sem egyformán "dolgozzuk fel". Bátorított és inspirált a sok pozitív visszajelzés, mivel egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyi olvasót megragad majd a történet.
A hozzád közelállók, mit szóltak a megjelenéshez? Támogatnak az írásban?
A közvetlen környezetemet meglepte a bejelentésem, mely szerint elkészült első felnőtt regényem. Örömmel vették és támogattak, ami újra és újra energiával töltött fel.
Átgondolva az elmúlt időszak eseményeit, milyen hatással van rád, hogy publikált szerző lettél?
Egyelőre még nem igazán érzem, hogy bármi is változott volna. Korábban említettem, hogy nekem örömet okoz az írás és boldog vagyok, hogy ezt mások érdeklődve fogadják. Kíváncsian várom a továbbiakat.
Zárásképp, mesélnél a terveidről? Mikor várható tőled egy újabb megjelenés?
Folyamatosan azon dolgozom, hogy elkészüljön a könyv folytatása. Sajnos most kicsit kevesebb időm jut az írásra, de azt megígérhetem, hogy nem állok meg a második résznél. Remélem sikerül egy egész sorozatot publikálni.
A blog nevében is szeretnék további sok sikert kívánni a szerzőnek!
Amennyiben sikerült felkeltenünk az érdeklődésed, keresd az írónőt Facebook-on vagy a könyvét a Publio kínálatában!
Írta: Isabel
Írta: Isabel
Ahol a part szakad és az Utazás a múltba
Mióta ismerem, az írónő sokat fejlődött, és hálás vagyok azért, mert a magánéletben is megosztja velem az alkotással kapcsolatos gondolatait.
Azért, hogy kedvet kapjatok a könyvéhez, jöjjön egy vele készült interjú!
A Más szemmel egy ifjúsági regény, testvéri szeretetről, szerelemről, egy táborról, és nem utolsósorban önmagunk megtalálásáról szól. Honnan jött az alapötlet?
Először is szeretném megköszönni az interjút, nagyon hálás vagyok érte.
Az a fajta ember vagyok, aki kicsit nehezebben nyílik meg másoknak, épp emiatt is kezdtem el írni, hogy a bennem rekedt szavakat valamilyen formában kiöntsem magamból. Egy interjú viszont lehetővé teszi, hogy olyan kérdésekre is választ adjak, amik az Olvasókat érdeklik.
A Más szemmel írásakor (kb. 2013-ban) egyetlen dolgot láttam magam előtt. Szerettem volna egy olyan családi állapot bemutatását, ahol maga a főszereplő az, aki nem képes alkalmazkodni és elfogadni az új családját. A történet elején nagyon ellenszenves karakter, de ha újra írhatnám, akkor sem változtatnék a jellemén.
A helyszín kiválasztásánál arra törekedtem, hogy valami újat alkothassak, valamit, amivel még eddig nem találkoztam. Ezért helyeztem a szereplőimet egy hangulatos erdei táborba.
A történet elején megismerkedhetünk egy testvérpárral és az ő viszonyuk rendezése adja a cselekmény egyik fő szálát. Véleményem szerint, kifejezetten jó, hogy ebben az esetben nem szerelmesek állnak a középpontban, ám mint alkotónak mennyire volt nehéz hitelesen átadni a lányok érzelmeit?
Nekem is vannak testvéreim, és előfordul, hogy összekapunk. Ezt figyelembe véve nem volt nehéz a lányok érzelmi vonalát hitelessé írni.
Természetesen dönthettem volna úgy is, hogy tökéletes harmóniában élnek egymás mellett, de az utóbbi időben elkezdett zavarni, ha túlságosan tökéletes könyveket fogtam kézbe. Az írók egy része fél valódi konfliktust teremteni, vagy unszimpatikus karaktert megformálni, mert tart az olvasók reakciójától.
Judit és Abigél nagyon különböző személyiségek: még az előbbi kicsit visszahúzódó és kedves, addig az utóbbi életvidám és kissé tapintatlan. Számomra Judit karaktere szimpatikusabb volt, talán pont amiatt, hogy nem akart állandóan a társaság középpontja lenni, ugyanakkor, néha úgy viselkedik, akár egy gyermek. Mi alapján választottad ki a személyiségjegyeiket?
Szerettem volna egy kicsit belevalóbb, bátrabb női karaktert – ő Abigél, akinek a szemszögén át olvashatjuk a történetet. Judit pár évvel fiatalabb nővérénél, mégis tapintatosabb, bölcsebb kortársainál. Őt magamról mintáztam; az írás és az olvasás élteti. Ez is egy rejtett üzenet a könyvben. Engem fiatalon elég sok bántás, támadás ért a hobbim miatt. Nem értették, mit szeretek az írásban, nem is hittek a sikeremben. De nem miattuk, csakis magam miatt, az álmom megvalósítása miatt adtam ki a könyveimet. Mindezt próbáltam belesűríteni Judit karakterébe, akinek leghőbb vágya volt olyan embereket megismerni, akiket ugyanazok a dolgok érdeklik, mint őt.
Juditnak vannak jó tulajdonságai, az egyik az esze és az irodalom iránti szeretete. Ez a szál fontos lesz a történet szempontjából, ugyanis alkotói tábor vár az egyik főhősnőre. Miért pont az irodalmat választottad ehhez?
Középiskolában mondhatni az egyik kedvenc tantárgyam az irodalom volt. Imádtam a verseket (egyedül Ady költészetével nem tudtam megbarátkozni, de a sors vissza is vágott, mert őt húztam érettségi tételként :D ). Ha kaptam volna hasonló lehetőséget, mint a történetem szereplői, hogy elmehetnek egy irodalmi táborba, nagyon örültem volna és biztos éltem volna a lehetőséggel. Judit ezen a téren is az én személyiségemet tükrözi.
A tábor feladatai nagyon kreatívak és érdekesek, megsúgom én is megcsináltam belőle párat. Sok időbe telt ezeknek a kitalálása?
Bevallom, igen. A körvonalát előre tudtam, minden nap csak egy próbatételt szerettem volna. Ebből volt, amit rögtön a legelején kitaláltam, de volt, ami felett hosszú hónapokig ültem. Sok ötletem volt, összetettebb feladattal is készülni szerettem volna, amiben a tér közepén álló szobrok is szerepet kaptak volna. De jött egy jobb ötlet, és így ez feledésbe merült.
Tehát nem volt egyszerű. Szerettem volna, ha valami érdekes is történik, mégis megmutatkozhat a kreatívságuk. Szerettem volna egyszerűbb feladatot, de bonyolultabbat is. Az volt a legnehezebb, hogy hiteles maradjak, és benne maradjak az irodalom témakörében.
Természetesen a románc sem maradhat el - ezúttal Gábriel és Roland lesz a lányok segítségére. Nehézséget okozott megfelelő partnert találni Judit és Abigél számára?
Váratlan dolgot fogok most megosztani veletek: egyik fiú személyiségi jegyei sem voltak tervezettek. Egyszerűen csak tudtam, mikor mit kell tenniük. Még engem is megleptek legtöbbször :D
Rolandot nagyon-nagyon megkedveltem, imádtam írni ezt a szerelmi szálat. Már a legelső pillanatban kiakasztó, mégis bátran közeledik Abigélhez, aki elég sokáig próbál neki ellenállni. Tökéletesen kiegészítik egymást.
Őszintén megvallva Gábriel szerelmi szála nem volt tervben. Valahogy belelopózott a történetbe és nem engedte, hogy elszakítsam szerelmétől. Ez a szál nagyon finoman bontakozott ki, de ennél többet nem szeretnék elárulni.
A borítót te tervezted. Ilyennek álmodtad meg a kezdetektől, vagy teljesen más lett a végeredmény?
Nagyon sokat „szenvedtem” a borító kiválasztásában, hisz ez is egy nagyon fontos része a könyvnek. Nem volt konkrét elképzelésem, csak kerestem egy olyan képet, ami átütő erejű lesz, és ha meglátom, megtörténik a nagy bumm. A felhasznált képnél éreztem egyedül azt, hogy megcsiklandozta a fantáziámat.
Összességében elégedett vagy a végeredménnyel? Milyen visszajelzések érkeztek hozzád?
Kicsit önteltnek tűnnék, ha azt mondanám, elégedett vagyok? Minden könyvnek vannak hibái, az enyémeknek is, de nekem akkor is tökéletes. Mindig is szerettem ezt a történetet.
A visszajelzések kedvezőek, bár ahogy korábban írtam, Abigél személyisége eléggé megosztó.
A regény a NewLine Kiadó webshopjában kapható, de magánkiadásként jelent meg. Mesélnél egy kicsit az ezzel kapcsolatos tapasztalataidról?
Szerettem volna, ha a könyveim bekerülnek egy kiadóba. Nehezen láttam be, de egyszerűbb, ha nem nekem kell borítékkal a postára rohangászni, főleg korlátozások idején a kígyózó hosszú sorba beállni. Viszont a könyv nyomdai előkészítését nagyon élvezem csinálni. A Más szemmelt magam nyomdáztattam a Mybook nyomdával, viszont a NewLine terjeszti, ami azt jelenti, hogy a webshopjukból bármikor megrendelhető a könyv. A kiadó vezetőjével jó együtt dolgozni, csak ajánlani tudom őt.
A következő lépcsőfok, amit szeretnék majd elérni, hogy a könyveim bekerüljenek a bolthálózatba.
Mivel készülsz legközelebb? Mikorra várhatunk tőled új megjelenést?
Vártam ezt a kérdést, de nem tudok konkrét választ adni. Az az igazság, hogy tavaly elmaradt a könyvmegjelenés, és idén sem tudtam még új könyvet felmutatni. Viszont két könyvem is kiadásra vár.
Az egyik egy verseskötet, amely a Néma ölelés címet viseli. A másik egy fantasy regény, amely az Yggdrasil munkacímet viseli.
Mindkét könyv nagyon közel áll hozzám, és mindkettőt szeretném már a könyvespolcomon látni. Csakhogy az előkészületek nagyjából 90%-ig vannak készen, és az egész nyáron át tartó házfelújítás miatt valószínűleg nem könnyen fogok gép közelbe jutni. Így a könyvkiadás megint tolódik, de nem tudom pontosan meddig. Viszont a NewLine kiadóval folyamatosan egyeztetünk a terjesztéssel kapcsolatban. Konkrétat egyelőre nem merek állítani. Az írói oldalamon folyamatos értesítések alapján naprakész információ áll bárki rendelkezésére.
Ezúton kívánok további sok olvasót Annamáriának!
Amennyiben sikerült felkeltenünk az érdeklődésed,keresd hivatalos Facebook-oldalát! Könyvei megtalálhatóak a NewLine Kiadó webshopjában, Underground Kiadónál, valamint a Bookandwalk kínálatában!
Ezúton is szeretném megköszönni, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet!
Mivel az Álmok útján blog elsősorban az ifjúságot célozza meg, ezért kezdjük is a legfrissebb és egyben az első ifjúsági regényed bemutatásával! Hogyan született meg a Képtelen történet ötlete?
Novellának, ami még a kezdet kezdetén Az író és a lány címre keresztelődött. Ingyenesnek szántam, ezért feltöltöttem az Ncore-ra. Kaptam is rögtön a fejemre, hogy micsoda illegális vagyok. :) Szerintem meg nem voltam az. Éppen hogy legálisabbá tettem az egészet egy aprósággal. De nem ez a lényeg, hanem a történet. Könnyedet akartam írni a sok súlyos dolgom után. Valami olyat, amit egy gyerek és egy felnőtt egyaránt tud élvezni, de közben nem kell visszafognom a fantáziám. Ez lett a Képtelen történet.
Mennyiben volt számodra más ennek a korosztálynak írni?
Nem esett nehezemre. Sőt. A párbeszédek jobban peregnek, ha van egy cserfes lány szereplőm. Könnyen haladtam vele, és nagyon élveztem csinálni. Úgy tolakodtak elő a kalandok, szinte egymást lökdösték, hogy beférjenek a könyvbe.
A borító részt vett tavaly a 2020 legszebb borító versenyén, ahol dobogós helyen végzett. Milyen volt a közös munka László Márk tervezővel?
Nagyon jó. Márk hangulatvilága pont passzolt az én írásomhoz. Rögtön levette, hogy ilyen Halloween hangulatú borítót szeretnék, és nemcsak hozta is az érzést, de rádobott egy lapáttal. Imádtam a vészjósló kastélyt a borítón, meg a vízköpőt is. Azóta már dolgoztunk együtt újra, és ha minden jól alakul, akkor még idén láthatják az olvasók az újabb közös munkánk.
Mint említettem, több mint tizenkilenc éve vagy a pályán, gondolom, ez idő alatt több kiadóval is sikerült együttműködnötök. Az ifjúsági regényed, a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg. Milyen élményeid vannak a közös munkálatokról?
Tudtam, hogy a Főnix lenne a legalkalmasabb a Képtelen Történet megjelentetésére. Ők abban a műfajban otthon vannak, ahová azt a regényt szántam. Megmutattam a kéziratot, és szerencsére azonnal megállapodtunk. Örültem, hogy a Főnix Könyvműhelyhez került, mert így kapja meg a neki való olvasóközönséget.
Beszélgessünk egy kicsit a további műveidről is. Az utolsó emberig egy alternatív, modern fantasy, mely 2016-ban jelent meg. A fülszöveg, egy kalandokban gazdag, vérfagyasztó, merész történetet ígér. Melyik az a korosztály/célcsoport, akiknek ajánlanád?
Bárkinek, aki szereti az olyan regényeket, amik nemcsak izgalmasak, de lehet rajtuk gondolkodni is. Korosztálytól függetlenül. Az utolsó emberigben vannak régivágású regénystílusok, de a szerkezete mégis modern és újszerű. Az volt az ötletem, hogy minden fejezet más korban játszódjon, olyan történelmi korokban, ami sorsfordító a világ szempontjából. De ezek a fejezetek azután kapcsolódjanak egymáshoz, és kiadjanak egy nagyobb képet. Szóval az olvasónak kapaszkodni kell, mert megjárjuk a felfedezések korának vitorlását, a francia forradalom korát egy őrült márki kastélyában, azután ellátogatunk Hasfelmetsző Jack Londonjába. Sodródunk egy epikus, mindannyiunkat érintő végkifejlet felé, ami most természetesen nem lövök le.
Ugyanebben az évben megjelent A nagy illúzió című regényed is, melyben a főszereplő egy nap arra ébred, hogy már él, ám egy feladattal bízzák meg őt. Milyen fogadtatásban részesült ez a felnőtt – mese?
A nagy illúzió az egyik legközkedveltebb regényem. Tom Pastor, a festő története, aki halálában találta meg az életet, és olyan túlvilági utazása lett, amilyen nem mindenkinek adatik meg. Az olvasók szeretik. Azt hiszem, sikerült benne valami személyeset csempésznem, és olvasáskor együtt tudnak érezni a szereplőkkel.
Mit gondolsz, miért szeretjük ennyire a misztikus, esetenként félelmetes történeteket?
A félelmetes történeteket ugyanúgy szeretik, mint a romantikusat, vagy komikusat. A lényeg az érzelemkeltés. Ha a történet kivált az olvasóból valamiféle érzelmet, akkor a fikciós irodalom egyik lényegét máris elérte. Ezt persze lehet fokozni, hogy gondolatok is támadjanak, és akkor már komolyabb műről beszélünk. A misztikusságot is szeretjük. Mert az ember kíváncsi természet. Kell neki egy titok, ami birizgálhatja a fantáziáját. :) Ha a könyvben jól titkolózunk, akkor azt az olvasók szeretni fogják. Ezért kell a misztikusság.
A Csavargók dala tartalma az, amely engem a leginkább megszólított: három csavargó talál egy kislányt a szemétben. Lelkileg mennyire volt megterhelő számodra ilyen nehéz sorsokról írni?
Szinte az egyetlen realista, vagy realizmust célzó könyvem. Sajnos ehhez nem volt nehéz anyagot gyűjteni. Ha az ember kimegy egy pályaudvarra, vagy éjjel az utcára, már meg is van egy rakás szereplő, beszédstílus. Egy kocsmában eltöltött óra után egy rakás szociográfia lesz a zsebben, még csak nagyon erőlködni sem kell érte. Az emberek szeretnek mesélni magukról, a nehéz sorsukról. Szinte csak írni kellett. Viszont én a sok nehéz dolog végére, akartam egy kis fényt is. A Csavargók dalát komor és nehéz történetnek tartják, de azt hiszem, a végére egy sajátos kis happy endet kerekítettem. A törődés legyőzte a közönyt. Ez volt a könyv célja.
Az elveszett lelkek városát, illetve a Kvartettet írói álnéven jelentetted meg. Miért hoztad ezt a döntést?
A kétezres évek elején még tartott az álneves korszaka az országnak. Mostanra jórészt már kiheverte ezt. Piaci okai voltak annak. A kommunizmusban kevesebb nyugati irodalom folyt be, így azok kapósak, és kívánatosak lettek. Az én indokaim egy kicsit eltérnek ettől. Az első szárnypróbálgatásaim azért akartam álnéven végrehajtani, hogy ha kitanultam az írást, akkor majd színre lépek saját néven. A veszett lelkek városa egyébként nem sikerült rosszul. Szeretem azt a könyvet, és a mai napig kapok kedvező visszajelzéseket az olvasóktól. Ez egy bűn és bűnhődés történet, egy földi purgatóriumban.
Az érdeklődés szempontjából tapasztaltál különbséget aközött, hogy magyar vagy angol név áll a könyveid borítóján?
Nem igazán. Mostanra lecsökkent ennek a jelentősége. Van nemzeti öntudatra ébredés, a magyarok szeretnek magyar írókat olvasni. Remélem, ebben megtaláljuk az egyensúlyt, és nem az alapján ítélkezünk majd könyv felett, hogy orosz, amerikai, vagy magyar írta.
A háború gyermekei a II. Világháború idején játszódó történet. A hitelesség kedvéért végeztél kutatómunkát? Mennyire határozzák meg a cselekményt a valós történelmi események?
Igen. Volt rákészülés. Szerettem a második világháború eseményeiben vájkálni, de itt is inkább a misztikussága érdekelt a dolognak. A németek távol-keleti expedíciói, a fajkutatás, Wewelsburg kastélyának rejtelmei. De ugyanakkor nem voltam szívbajos és beleszőttem olyan konteókat is, mint a sarkvidéken elrejtett bázis. Ez fikciós irodalom, nem történelemkönyv, de ettől még mondhat valami fontosat.
Az Ars Fatalis – A végzet játszmája középpontjában a Sors és a Szerencse áll. Hiszel a végzetben? Mennyire befolyásolja ez a szakmai életed?
Ez egy túlságosan tudományos kor, ha lehet ilyet mondani. Csak azokkal a dolgokkal akarunk foglalkozni, amit ki tudunk mérni, megröntgenezni, mikroszkóp alá dugni. De azt hiszem, ez az ember létezésének csak a fele. Az Ars Fatalisban azokat a csodákat akartam megmutatni, amik ugyanígy az életünk részei, itt vannak a szemünk előtt, megéljük őket. Már az elején tudtam, hogy Anton Pal-ból, a realista főszereplőmből hívő ember lesz a végére.
Az Idő bolondja szintén egy misztikus világba kalauzol el minket, ahol egy esemény miatt megáll az idő. Véleményem szerint az idő motívuma egy regényben rengeteg lehetőség egy szerző számára, ugyanakkor nagyobb figyelmet is igényel írás közben. Milyen tapasztalatokat szereztél ennek a történetnek a megírása során?
Ez életem egyik legfontosabb könyve. Tudtam, hogy meg fogom csinálni, de sokáig nem mertem belevágni, mert nem éreztem magam elég jónak, hogy visszaadjam a múló idő páratlan melankóliáját. Aztán a Veszett lelkek városa, és az Ars Fatalis után nem tudtam magam visszatartani. Szent Kron szigetén csupa különleges ember él. Tak Lachensky az öreg órásmester, aki óra nélkül is tudja mennyi az idő percre pontosan, Mimi a fiatal lány, akinek a sejtjei túl gyorsan öregednek, Manfred, aki ellopta az idő homokját, így sosem öregszik meg. Aztán megérkezik az idő szépszemű istennője, és megáll az idő. A regényt már megírtam, eltelt azóta sok év, de azt hiszem, még most is ott vagyok velük a szigeten.
Annak, aki még nem olvasott tőled, melyik könyved ajánlanád először?
Ha nagyon fiatal, akkor a Képtelen történetet. A rutinosabb olvasóknak A nagy illúziót, azután jöhet Az utolsó emberig, meg a többi. Az Idő Bolondjai, és az Ars Fatalis alig beszerezhető. De talán egyszer lesz belőlük újrakiadás.
Mit tudnál tanácsolni kezdő szerzők számára? Érdemes az írói pályát választani?
Az válassza, aki szeret mesélni. A meggazdagodáshoz hm…. biztosan vannak célravezetőbb utak. :) Én időnként kapok megkereséseket kezdő íróktól, hogy nézzem meg a kéziratukat. A legrosszabb az, mikor kapásból valaki sokkötetes regényfolyamnak akar nekivágni. Abba jó eséllyel beletörne a bicskájuk. Én abban hiszek, hogy rövid írásokkal kell kezdeni. Meg kell tanulni novellát írni, és onnan feljebb lépni. De ez általában hosszú évek kitartó munkájával, tanulásával valósulhat meg.
Végül szeretném, ha mesélnél a jövőbeli terveidről. Mikor várható újabb megjelenés?
Nem volt rossz évem. A Díler című írásom megjelent az Élet és Irodalomnál, A fogaskerék, pedig a Galaktika egyik számában. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor idén még megkoronázom egy regénnyel, ami a Féktelen történet címre hallgat. Figyeljétek a facebook oldalamat, ott mindenképp jövök a hírrel, ha boltba került.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónak!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát (könyveit itt is megtalálhatod) és blogját további érdekességekért!
Írta: Isabel
J. Soldier fantasy regénye egyedülálló a zsánerében, hiszen a Mágus ötvözi a mágiát és a jelenkor tudományát. A következőkben a szerzővel készült beszélgetésemet olvashatjátok, amiben nemcsak az írásról kérdezem őt, de arról is, milyen tapasztalatokat szerzett férfiként az írás világában.
Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak! Mióta foglalkozol írással?
Üdvözlöm az Álmok útján olvasóit. Civil nevem Katona József. Ez a név már foglalt az írói palettán, ráadásul eléggé közismert. Ezért döntöttem úgy hogy az angolszász tükörfordítás lesz az írói álnevem. Több kevesebb kihagyással 7 éve írok, ebből természetesen volt ami nem jelent meg.
Eddig két regényed jelent meg: a Spirituális szerelem a romantika szerelmeseinek, a Mágus pedig a fantasy kedvelőinek íródott. Mennyire volt nehéz vagy könnyű az adott műfaj keretei között maradni és megtalálni a megfelelő írói eszközöket?
Tulajdonképp ha eldöntöd milyen stílusban, műfajban írsz, szerintem ott már megy minden magától. A következő lépés a sztori. Amennyiben az jó, akkor el sem lehet rontani.
A Spirituális szerelem a Díva Kiadónál, míg a Mágus már a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Miért döntöttél a kiadóváltás mellett? Elégedett vagy a váltással?
A Diva kiadó kis családi vállalkozás, ami a többi teendők mellé volt "besúvasztva" ennek meglátta a kárát a könyv is. A New Line kiadóról pedig csak jót tudok mondani. Fogalmazzunk úgy hogy aki egy kicsit is ismeri a neves kiadók szigorú szabályait, szerződéseit, annak a New Line egy nagyon jó partner. Köszönhető talán annak hogy a kiadó tulajdonos - igazgatója maga is író és rengeteg negatív élménye volt. Nos ezeket úgy érzem sikerült neki kiküszöbölnie. Mondhatom igazi íróbarát kiadó.
Melyek azok a célcsoportok, melyeknek szívesen ajánlanád a könyveidet?
Mint író két vonalon érzem magam otthon. A krimiben és a misztikus történetekben. Az olvasói csoportban vannak a fiataloktól kezdve a nyugdíjas korosztályig bezárólag.
Mivel én csak a Mágust olvastam, érdemben erről tudok nyilatkozni. Nagyon érdekes a világfelépítése, ezt az értékelésemben is elmondtam. Honnan jött az ötlet?
Az ötlet egy ismerősömnél fogant meg. Mesélte hogy jár hétvégente mágia tanfolyamra. Ott pedig működő mágiát oktatnak. Abban a pillanatban elindult valami. Két hét múlva felkerestem az iskola vezetőjét Siriso mestert és beiratkoztam én is. A másik természetesen a kutatás. Könyvtárban és az interneten.
Mennyi ideig tartott a karakterek kidolgozása? Mi volt ennek a folyamatnak a legnehezebb része?
A karakterek kidolgozása nem volt nehéz. Az alap a jó és a negatív főhős harca. Nálam a legnehezebb a karaktereket elnevezni. Könnyebb megírnom ötven oldalt mint neveket kitalálni.
Van bevált rutinod, melyet alkalmazol az írás során?
Igen ez a kávé. Amikor gép elé ülök mindig kávé van mellettem. Ha nincs kedvem írni, mert olyan is előfordul, akkor lassan főzöm a kávét leteszem a gép mellé és leülök…
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a célközönségedtől? Akik olvasták, azoknak nagyon tetszett. A feladat az írás mellett a szélesebb körű ismertség.
Mi az, amivel íróként kellett szembesülnöd és az életben is hasznosítani tudod?
A Mágia amit a tanfolyamon tanultam, már alkalmaztam.
Mit tervezel a közeljövőben? Lesz újabb könyved?
Igen lesz könyv természetesen a NewLine Kiadó gondozza. Van pár kéziratom azokat kell nyomdakészre rendezni.
Ezúton szeretnék a blog nevében is további sok sikert és olvasót kívánni az írónak!
Amennyiben kíváncsivá tettünk keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy a Mágust a NewLine Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Következzék a vele készült beszélgetés, melynek végére remélem, Ti is kedvet kaptok az Ikrek Mágiájához!
Köszönöm a felkérést.
Pár mondatban kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!
A bemutatkozás nehezebb, mint megírni a regényt. :) Gyerekkorom óta írok, 10 évesen elkészült első kisregényem kézirata, ezt négy évvel később újabb követte. Mindig írtam valamit, blogoltam vagy olvastam.
Gyerekszínjátszó voltam, gimiben drámatagozatra jártam, aztán alsós tanító és drámatanár lettem. A főiskolás évek alatt amatőr színházi társulatban játszottam. Kipróbáltam az improvizációs színházat és a tanítási drámát. Tanítottam, részt vettem egy országos művészetpedagógiai projekten, most pedig egy zeneműkiadónál dolgozom. Idén elvégzem a mérlegképes könyvelőit. Nem unatkozom.
Örök átváltozóművész vagyok, a lelkem mélyén igazi kamasz. Bár alsósokkal foglalkoztam, a kamaszok lelkivilága mindig sokkal hitelesebben jelent meg az írásaimban. Érdekelnek a lélektani, társadalmi, családot és ifjúságot érintő témák. Terveim között nemcsak az írás szerepel, hanem olyan platform létrehozása is, ahol foglalkozhatunk ezekkel a témákkal.
Mennyire (volt) meghatározó a fantasy irodalom az életedben? Van kedvenc szerződ/műved?
Gyerekkoromban inkább állatos és humoros történeteket olvastam. Gerald Durrellt annyira szerettem, hogy minden írásomban megemlítettem a nevét; akkoriban ő hatott leginkább a stílusomra. Az első természettől elrugaszkodó könyv, amit tízévesen olvastam Tőke Péter: A kocka hatalma c. gyerekeknek szóló sci-fije volt. Teljesen beszippantott. A fantasy műfajhoz viszonylag későn, és akkor is először filmeken keresztül kerültem közel.
Többféle műfajban olvasok. Wéber Anikó könyveit nagyon szeretem, Mészöly Ágnes, Böszörményi Gyula stílusa is megnyert, de imádom a Percy Jackson sorozatot, J. Stroud karaktereit vagy Terry Pratchett világalkotását. Első szuszra őket említem, de a skála ettől sokkal szélesebb.
Honnan ered az Ikrek Mágiájának ötlete?
Legszebb tanítói éveimben kislétszámú osztályban tanítottam, többnyire figyelemzavaros gyerekeket. Nagy divat volt a másodikosaimnál a szuperképességes téma. Egyszer a reggeli beszélgetőkörben feltettem nekik a kérdést, hogy milyen szuperképességet választanának maguknak. Záporoztak a válaszok, majd visszapasszolták nekem a kérdést, mire azt feleltem, hogy szeretnék átmenni a falon. Nem tudom, honnan jött ez a válasz, és annyira meglepődtem a téma iránti lelkesedésükön, hogy azt mondtam: Na, majd írok erről egy könyvet! Ők pedig komolyan vették, és naponta kérdezgették, hol tartok benne. Aztán jöttek a színes álmaim, végül megírtam a kéziratot. 2016-ban készült el, 15-16 éves gyerekekről szólt, akik táborban tanultak a képességeikről.
2017-ben rátaláltam Nádasi Kriszre, aki szárnyai vette a kéziratot, lektorálta, megszerkesztette, de a végeredmény felett csak ültem-ültem, mert valamiért nem voltam vele elégedett. Rájöttem, hogy idősebb korosztálynak hitelesebben írnék. Az elmúlt években felépítettem Navatlon világát úgy, hogy az ne csak a történet funkcionalitásában létezzen, hanem akár a trilógia után is vissza tudjak lépni oda egy-egy kiegészítő történet erejéig. Elhagytam az iskolai/tábori környezetet, idősebbek lettek a szereplők, így egy sokkal komplexebb sztori született belőle.
Mikor megszületett az alapkoncepció, mi volt a legkönnyebb és a legnehezebb az írás tekintetében?
A színházi múlt sokat segített abban, hogy élő szereplőket formáljak meg. Nemcsak jellemrajzuk, de elmesélhető önéletrajzuk is van, pontos születési dátumuk. A párbeszédekben az improvizációs színház rengeteg inspirációt adott. Diktafonra mondom fel őket, aztán letisztázom, hogy azok írásban is élők legyenek. Az sem volt kérdés, mi az a dramaturgia, hogyan kell valamit dramaturgiailag felépíteni, de írástechnikailag képzetlen voltam. Később persze voltam tanfolyamokon, olvastam és szorgalmasan gyakoroltam. A leírások egyre könnyebben mennek, bár korábban azok okoztak nehézséget. A fantáziám szárnyalt, nem is ez okozott gondot, hanem a leírásokban volt a legkevesebb gyakorlati tapasztalatom. Azért úgy érzem, most már sikerül átadnom a környezetet annyira, amennyire szeretném.
Hogyan nézett ki egy alkotással töltött napod?
Kávéillatban fürödve. :) Egészen változó, de amikor az írásnak szentelem a napot, akkor csak az van porondon. Kutyasétáltatás közben is gondolkodom, mi hogyan jelenjen meg a történetben. Amikor már nem bírok ülni, járkálok a szobában és karakterből karakterbe lépek. Nekem ez az otthonos munkastílus, hiszen évekig otthon gyakoroltam a szerepeket, itt annyi a különbség, hogy én alkotom meg a szöveget is. Egy-egy jelenetet többször eljátszom, mire végleges formát ölt.
Amikor szerkesztem a mondataim, az már sokkal koncentráltabb feladat. Ahogyan a szerkesztésről visszaérkezett kézirat feldolgozása is.
A négy főszereplő közül kinek volt a legnehezebb megalkotni a jellemvonásait és miért?
Négy főszereplőt említettél az ajánlódban, de Borrao nem volt köztük. Jót mosolyogtam, mert ebből is látszik, mennyire az olvasó által elevenedik meg a történet.
Borrao a legkomplexebb szereplőm, és a fókuszban is az ő családjának története van. Azoknak, akik kedvelik a karakterét jó hír, hogy a második részben sokkal több hangsúlyt fog kapni. Az ő személyének az alkotási folyamatát nagyon szeretem. Annyira összetett és mély szereplő, hogy néha úgy érzem, nem vagyok elég jó író ahhoz, hogy ezt át tudjam adni. Nehéz vele dolgozni, de nagyon hálás feladat.
Gary volt az első, aki megszületett a fejemben. Nála az volt a nehézség, hogy tudom, hová fog eljutni és milyen lesz az a valódi természete, ami a körülmények hatására előtör belőle, de ehhez az első könyvben ennek ellentétére kellett őt megalkotni. Sokszor nehéz volt ennyire visszafogottnak ábrázolni.
Lora is sokkal mélyebb, mint amilyennek tűnik, de muszáj volt őt erősre megalkotnom, hogy látványos legyen a fejlődése. Sokat tartogat még számunkra.
Emmát eleinte nehezen integráltam magamba. Teljesen messze áll tőlem ez a szintú pozitivizmus, a növényekhez való ennyire mély vonzalom; csodálom érte. Aztán megértettem a motivációját és sikerült megtalálnom magamban is azt a bájt, amivel őt felruháztam. Emma rajtam is sokat alakított, nagyon megszerettem őt.
Árminnak eleinte a története volt fontos, aztán egyre körvonalazódott a karaktere, és úgy láttam, érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetnem a személyiségének árnyalataira. Kimondottan élvezem a jeleneteit, bár az ő jellemfejlődése nem olyan látványos, mint a többieké.
Számodra melyik pillanat volt a legfelemelőbb írás közben?
Ha csak egyet választhatok, akkor a kézirat nyers változatának elküldése lektorira. A pillanat, amikor a küldés gombra kattintok.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Úgy szeretik a regényed ahogy én?
Eddig jó visszajelzések érkeztek, egy része a Molyon, egy része privátban. Biztosan nem mindenkinek tetszik, de ez így van jól. Az ifjúsági könyveknél amúgy is nagy a szórás, főleg ami a korosztályt illeti. Én nagyobb kamaszoknak ajánlom (és kamaszlelkű felnőtteknek), mert a cselekmény nem lineáris, sok a szereplő, a témák, mint például családi, baráti, szerelmi témák egyre mélyebbek lesznek, és nem a legszebb családmintákat vonultatom fel. Ó, igen, és a függővég… Nos, az van és lesz is. De ígérem, a trilógiát lezárom.
A NewLine Kiadó szerzője vagy. Miért rájuk esett a választás? Sokat gondolkodtál, mielőtt meghoztad ezt a döntést?
Mindenképpen szerzői kiadónál szerettem volna először megjelenni. Dolgozhattam saját szerkesztővel, minden folyamatot figyelemmel kísérhettem, és Mimiék a NewLine Kiadónál nagyon lelkiismeretesen végzik a kiadó körüli teendőket. Sok jót hallottam róluk, láttam, mennyire aktívak ők is és az íróik is, így mellettük döntöttem. Nem bántam meg. A trilógiámat mindenképpen náluk szeretném kiadni.
A borítód nagyon tetszett. Könnyen sikerült vázolnod az elképzelésed a borítóterveződnek? Olyan lett a végeredmény, amit szerettél volna?
Szó szerint „kő egyszerű, mégis szép” borítót szerettem volna. Ashley Redwood megoldotta ezt a dolgot. Csatoltam neki színvilágban hasonlatos borítókat, és azt kértem, hogy egy kő legyen rajta hópehellyel. Az első verzió más hangulatot árasztott, mire átküldtem egy elképzelésemhez hasonló kőről készült fotót. Végül megszületett az, amit ti is láthattok. Gördülékenyen ment az együttműködés.
Mivel a műved egy sorozat nyitókötete, adja magát a kérdés: mikor jön ki a második rész? Vannak már elképzeléseid a jövőre nézve?
Az utómunkák már beütemezve, közelednek a dátumok, és már a kézirat utolsó fejezeteit írom. Ha minden a terv szerint halad, februárban megjelenik a második rész, és úgy sejtem, a harmadik kötet egy évvel azután érkezik. Talán valamivel hamarabb is sikerül befejeznem, bár a cél nem az, hogy hamar érkezzen, hanem az igényes szöveggondozás, amire időt kell szánni.
Vannak további regényötletem, jellemzően romantikus ifjúsági fantasyk. Ezeknek a világán már gondolkodom, illetve a sorrenden is, melyiket írjam meg a Hópelyhek májusban trilógia után.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Petrának! Jómagam is nagyon várom a folytatást!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényét többek között a NewLine Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Buótyik Dorina abban a megtiszteltetésben részesített, hogy még megjelenés előtt elolvashattam legfrissebb regényét. Az egyiptomi királynő rejtélye méltó folytatás, mely ismét Egyiptomba kalauzol el bennünket. A történet sokkal jobban beszippantott, mint a III. Amenemhat rejtélye, éppen ezért nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy feltegyek a szerzőnek pár kérdést! Tartsatok velünk!
Azok számára, akik nem ismernek, megtennéd, hogy mondasz magadról pár szót?
Köszönöm a lehetőséget Isabelnek! Csorváson nőttem fel, Békéscsabán tanultam geológiát és pénzügyet. 4 éve élek Budapesten, ahol egyiptológiát is tanultam kb. 1 évet egy szabadegyetemen. Ennek köszönhetően volt lehetőségem Egyiptomba kiutazni. Nagyon szeretek olvasni, és sorozatokat nézni. Forma-1-re, kiállításokra és koncertekre szoktam járni, nyaranta szeretek a természetben túrázgatni.
Mesélnél kérek egy picit az első részről? Hogyan fogadták az olvasók az egyiptomi kalandokat?
Már egy éve, hogy megjelent és jó sok vélemény érkezett, legfőképpen a molyra. Azt tudom, hogy sokaknak nagyon tetszett, egyedinek tartották, fordulatosnak és izgalmakban gazdagnak. Azonban voltak, akiknek kicsit kidolgozatlannak találták a szereplőimet, mert nagyrészt a cselekményre fókuszált. Meg is jegyezték, hogy lehetett volna hosszabb is – ami igaz. De büszkén állíthatom, hogy elsőkönyves szerzőként sok eladást produkáltam. A Book24 sikerlistájára is felkerült.
Milyen tapasztalatokhoz segített hozzá a III. Amenemhat rejtélye? Van, amit ma már másképpen csinálnál?
Sokat segítettek az építő jellegű kritikák, hogy megértsem, mi az, ami hiányzik a könyvemből. Lehet, hogy jó az alapsztori, és rájöttem, hogy kellenek a hosszabb leírásokat, mélyebb szereplőábrázolások, és hogy több oldalas legyen. De erre már figyeltem a második könyvem megírásakor. Remélem fejlődtem valamennyire ebben, de már a harmadikat írom és azt látom, hogy segítettek. Valószínűleg az elsőt átírom egy kicsit, mert nem hagy nyugodni.
Az egyiptomi királynő rejtélye, bár a sorozat folytatása, mégsem függ össze a két cselekmény. Miért döntöttél, úgy, hogy megtartva a szereplőket és a helyszínt más utakra lépsz a karaktereiddel?
Először is, megszerettem őket, másodszor pedig kiskorom álma az volt, hogy író legyek. Ezért is döntöttem úgy – az első könyvem megírása után –, hogy folytatni fogom. Mikor megjelent az első, kicsit megijedtem, hogy nem jönnek ötletek, de később meg is jött (épp Egyiptomban). Ezután még több pattant ki a fejemből, amit megírnék, így nem kétség, hogy több történet lesz Gracie-ékkel.
Mennyire volt számodra nehéz vagy éppen könnyű elengedni az első részt és új kalandok után kutatni?
Kicsit nehéz volt, mert ez volt a legelső történetem, ráadásul ezt 13 évesen találtam ki. Mint azt már említettem, féltem, hogy nem jönnek az ötletek. Vajon tudok olyan jókat kitalálni? Amikor tudtam, hogy velük folytatom a többi könyvemet, egyből jó érzés töltött el. Így könnyebben tudtam új kalandok után nézni. Tartom is az ígéretem ahhoz, hogy csak középbirodalmi időszakból válogatok ötleteket.
Az értékelésemben is említettem, hogy a pontos leírások mögött rengeteg kutatómunka állhat. Igazam volt?
Így van, rengeteg kutatás kell az ilyen témájú könyvhöz, hiszen hitelesnek kell lennie. Nem mindegy, hogy csíkos vagy sima színű mellvértet hordtak az emberek, mert más-más dinasztiában viselték őket. Eleve ott van az a 5-6 db könyvem, régen azokból tanultam. Két éve jártam az egyiptológiai szabadegyetemre, ott is sokat tanultam (remélem folytathatom még). A második könyvemnél nemcsak az internet volt számomra elengedhetetlen, de a régészeti kézikönyv és a régészeti eljárás menete szakkönyv is nagyon sokat segített.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptál?
Megosztó visszajelzések voltak. Valakinek nagyon tetszett. De voltak, akiknek csak az alaptörténet tetszett, és a többi kidolgozatlan. A többsége szerint izgalmas, kalandos és fordulatos regény.
Csak úgy, mint az előző regényed, ezt is a NewLine Kiadó gondozta. Hogyan fogadták a folytatás ötletét?
Örültek neki, már az első részre is megjegyezték, milyen kapós!
A borítód sokkal jobban sikerült szerintem, mint az előző. Mesélsz egy kicsit az alkotói folyamatokról?
Köszönöm szépen! Tudtam, hogy egy fáraónőt szeretnék látni a borítón. Van az a Nefertiti könyv, nos, az ihlette. Egy képet viszont csak jogdíjas helyekről lehet szerezni, így a shutterstockról meg is találtam. Maradtunk a betűtípuson, igaz a méreten kellett egy kicsit többet dolgozni, de meglett az eredmény! Mások szerint is nagyon szép lett, szerintem igazán felkelti az érdeklődők figyelmét.
Milyen terveid vannak a nyárra és egészében az egész évre?
Végre kitudom élvezni a szabadnapjaimat, amit előző évben nem tudtam! Hogy mit szeretnék? Többet pihenni és pihenni. Kicsit kirándulgatni a természetben, barátnőimmel programokra járni. Emellett sokat olvasni (már megdöntöttem a tavalyi olvasási számokat). Sokat szeretnék írni is, remélem jól fogok haladni a harmadik résszel!
Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, illetve regényeit a NewLine Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Kezdésnek mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan telik a nyári szünet?
Az írással 2020-ban kezdtem el igazán foglalkozni, ezen belül is a mesékkel. Nagyon szeretem írni őket, mindig egy kicsit gyerek maradok. Mivel tanító néniként dolgozom, így most már én is szusszanok egy kicsit a nyáron most. Békésen telik.
Mint említettem, ez az első önálló könyved. Milyen volt csak önmagadra hagyatkozni az írás során? Számodra a csapatmunka vagy az egyéni írás volt a könnyebb?
Én nagyon élveztem, hogy a magam ura lehettem. Egy kis kihívás, átgondolt időbeosztás. Abszolút kikapcsolódás volt egyedül írni egy fárasztó nap után. Egyik se könnyebb a másiknál szerintem. Bár nekem Kőszegi-Arbeiter Anitával úgymond egyszerű dolgom volt, mert nagyon egyre járt az agyunk, sok közös van bennünk, így nem volt vele nehéz együtt dolgozni. Egyedül viszont meghittebb, hiszen teljesen a magamra voltam utalva.
Hogyan született meg A Zöldlomb - erdő lakói?
Mindig is nagyon szerettem az állatmeséket. És az állatokat is, így nem is volt kérdés számomra, hogy az első önálló mesekönyvem az állatokról fog szólni.
Milyen inspirációid akadtak az írás közben?
Sokat jártunk ősszel kirándulni, innen is jöttek az ötletek. Kislányom is egyre többet érdeklődött az állatok iránt, ezért többször jártunk a Bükkösdi Vadasparkban. Na itt szerintem minden írónak akadna ihlete.
Amíg a Lillen, a tünde a MeseRóka kiadónál jelent meg, Addig ez a mesekönyv a Newline Kiadónál látta meg a napvilágot. Miért rájuk esett a választás, és milyen velük együtt dolgozni?
Eleg sok író ismerősöm dolgozik a NewLine kiadóval és nagyon jó véleménnyel voltak róluk, így azt gondoltam én is megpróbálom velük a munkát. Nagyon élveztem velük dolgozni, a következő könyvet is velük együtt szeretném majd megálmodni.
Bár én még csak a borítót láttam, nagyon tetszik a történethez tartozó illusztráció. Mesélnél kérlek a rajzok elkészítéséről?
A rajzokat Simondán-Szabó Edit készítette, tehetséges illusztrátor, aki egyébként ír is. Mindig ő volt az első, aki egy kész fejezetet elolvasott, majd készítette az egyeztetés után a rajzokat. Jól tudtunk együttműködni.
Igaz, a könyv még nagyon friss, ám biztosan kaptál már visszajelzéseket olvasóktól. Hogy tetszik nekik?
Igen, kaptam. De már a megjelenés előtt is, mert tartottam előolvasást is. Pozitív visszajelzéseket kaptam, és kapok is, így remélem sikerült átadni, amit szerettem volna.
Általában minden mesekönyv tanító célzattal rendelkezik. Te mit szeretnél átadni a kicsiknek?
Azt, hogy a mindennapi tevékenységéből is tanulhatunk valamit. Talán eszre se vesszük és már is tanultunk valamit. Az elfogadás, a szeretet pedig nagyon fontos dolgok az életben.
Megosztanád kérlek a kedvenc részed az olvasókkal?
A kedvenc történetem a mesekönyvből a Horka új kabátja címet viseli. Így ebből egy kis részlet:
„Horka kicsit megszeppent az ajtóban. Sutyi becsukta
mögötte, hisz a délutáni szellő már elég hűvös volt odakint.
Horka végignézett rajtuk, a megfáradt, boldog kis arcocskákon,
majd az asztalra pillantott. Ott magasodott a gyümölcstorta,
mellette pedig a szép új kabát. Akaratlanul is elmorzsolt egy
könnycseppet az arcán.”
Van esetleg új terv még erre az évre? Mivel készülsz legközelebb?
Erre az évre csak kisebb meséket tervezek, suli kezdésre, karácsonyra. Jövőre, hogy mi lesz, azt még nem tudom. Még gondolkozom, mi legyen a következő mesekönyvem témája.
Ezúton is szeretnék sok sikert kívánni Dórának!
Amennyiben sikerült kíváncsivá tennünk, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát, vagy keresd mesekönyvét a NewLine Kiadó webáruházában!
Írta: Isabel
Kérlek, pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak? Mit tudhatunk rólad?
2016-ban jelent meg az első könyvem, az Én vagy senki, aztán tavaly a Kiszámolós, idén pedig a Felelsz vagy mersz?. Pápáról származom, a Corvinusra, az ELTE-re és a Metropolitanra jártam, jelenleg kommunikációs szakértőként dolgozom.
Van egy vőlegényem, Zsidró Dominik, aki költő-író, egy kutyusunk, Szmöre, aki egy kisfranc. Vezetek egy interaktív vacsoraszínházat a Rejtélyek Házával karöltve, irodalmi műhelyt tartok.
Írok, olvasok, futok, edzek, bulizok, szeretek sorozatokat is nézni, csak sosincs rá időm. A kedvenc zenekarom a Nigtwish és mardekáros vagyok.
Honnan ered az irodalom iránti szereteted és mikor kezdtél el komolyabban az írással foglalkozni?
Írok, mióta tudom, hogyan kell. Ceruzával, nyomtatott nagybetűkkel kezdtem spirálfüzetekbe, ma már a laptopomon dolgozom. Először meséket írtam, majd lányregényeket, a gimiben novellákat, aztán ismét nagyobb lélegzetvételű történeteket. Az írás bennem van, a személyiségem része, egy belső kényszer, szeretek alkotni, mesélni, megélni ezt az élményt.
Magánemberként szeretsz olvasni? Esetleg van kedvenc alkotód?
Nagyon szeretek olvasni, ráadásul az olvasás szakmai kötelesség is. Egy írónak muszáj sokat olvasni. Nehéz megneveznem kedvenc alkotót, mert inkább könyveket olvasok és nem a szerzők alapján válogatok. Kedvenc könyvem van vagy egy tucat, egyet kiemelni rettenetesen nehéz lenne. Párat azért felsorolok, hátha valaki emiatt kap kedvet hozzájuk:
- Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! – ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasni
- Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz – őszre/télre ajánlom, hosszú estékre kakaóval
- Brenna Yovanoff: Az elcserélt – elfogadásra, szeretetre tanít
- William Golding: A Legyek Ura – kötelező olvasmánynak válogatnám
- Émile Ajar: Előttem az élet – hangoskönyvben Rudolf Péterrel zseniális
- J. K. Rowling: Harry Potter-sorozat – mert ez nem hiányozhat
- Celia Rees: Kalózok! – ha kérdezik, ez a kedvenc könyvem
- Jane Austen: Büszkeség és balítélet – könnyed, szórakoztató nyári olvasmány
Jelenleg három könyved kapható. Ha valaki most ismerkedik a munkásságoddal, melyiket ajánlanád neki?
Hűha, attól függ, ki kérdezi. A Kiszámolós és a Felelsz vagy mersz? főszereplője lány, Birdie és Bori. Viszont a Felelsz vagy mersz?-et ajánlanám fiúknak is, hogy megértsék, miképp gondolkodnak a lányok. Azt mondták, ez a regény egy kincsesbánya lehet a fiúknak. Az Én vagy senkit bátran ajánlom fiúknak is, hiszen a hét főszereplőből négy fiú. Az Én vagy senki krimi, sötétebb a többinél, sokkal nehezebb is. A Kiszámolós igazából egy kaland, ahol te döntheted el, hogyan alakul Birdie estéje, a Felelsz vagy mersz? pedig egy igazi kamaszkori regény, egy vérbeli napló, ahol a menstruációtól kezdve a továbbtanuláson keresztül a szerelemig minden megjelenik.
A Felesz vagy mersz? a tinédzser Bori életét mutatja be napló formájában? Honnan jött a cselekmény és a forma ötlete?
Naplóregényt még nem írtam, ezért szerettem volna ezt a formát. Ráadásul ilyen lelki mélységekbe ezen a formán keresztül lehet szállni. Azt szeretném, ha a lányok éreznék, ők is lehetnek Bori, nekik is lehetnek problémáik, és bár a kamaszkor egy alapvetően nem normális életszakasz, ilyenkor nem normálisnak lenni pont hogy normális.
Ahhoz, hogy valóban a megfelelő szókészletből dolgozz, végeztél kutatómunkát?
Nem, egyáltalán nem. Azt hiszem, nagyon jól elkaptam Bori stílusát, és sikerült tartanom mind az övét, mind a többiekét.
A borító nekem nagyon tetszett, mesélnél arról, hogyan készült?
Borítót mindig a kiadó ajánl, együtt dolgozunk aztán a terveken. Bevallom, én a fényképes borítókat nem szeretem, ugyanis készen adják a karaktereket. Viszont a szerkesztőm meggyőzött, hogy ilyen borítóra van szükség. A végeredménnyel elégedett vagyok.
Gyermekként esetleg te is vezettél naplót? Mit gondolsz, milyen előnyei vannak a vezetésének?
Vezettem, de hamar rájöttem, hogy ezt nem nekem találták ki. Elképesztően maximalista vagyok, ezért szigorúan tartottam, hogy minden egyes nap végén írjak a naplómba, és ha ez kimaradt, akkor pótoltam a bejegyzéseket, de nyilván nem lett ugyanolyan.
Szerintem jó az, ha valaki így dokumentálja az életét, pláne, ha később visszaolvassa. De ez nemcsak a naplókkal van így. Van – volt – egy baráti társaságunk (azért inkább volt, mert nagyon szétszéledtünk a világban, és nagyon régen nem jöttünk össze közösen), és minden egyes buliban videókat készítettünk. Rengeteg anyagunk van. Egyszer begyűjtöttem őket, és született belőle a Jóbarátok főcímére egy videoklip. Akkor jegyezték meg többen a bandából, mennyire jó, hogy vannak ezek a videók, mert így lehet emlékezni, újra lehet élni a bulikat, a poénokat, a bénázásokat. Az a darabja az életünknek örökre megmarad. A napló is ilyen.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóközönségedtől?
Rendkívül sokfélét. Amikor az első könyvem kijött, és szembesültem az első negatív kritikával, nagyon magam alá mentem, és a mai napig is rosszul tudnak esni a negatív bírálatok. Az zavar bennük a legjobban, hogy nem tudok személyesen leülni és elbeszélgetni velük, nem tudok reagálni a kritikákra. Viszont a kevés rossz mellett rengeteg a pozitív kritika. Vannak, akik miattam szerettek meg olvasni, van olyan is, aki csak az én könyveimet hajlandó elolvasni, és így tovább. Nagyon sok szeretet jön az olvasóktól, ami erőt ad és kitartást. A legjobb egyébként, hogy az Én vagy senki már legalább öt iskolában volt érettségi tétel. Szerintem ez hatalmas eredmény.
Milyen a közös munka a Menő Könyv Kiadóval?
Nagyon szeretek velük dolgozni és nem is munkának élem meg. Pozitív, nyitott, kreatív közösség, akik ismerik a kamaszokat és nagyon jó könyveket adnak ki nekik. Mivel készítek nekik véleményvideókat is a könyveikről, száz százalékosan állíthatom, hogy érdemes elolvasni az összes könyvüket, egyik sem lesz csalódás – pedig én aztán elég kritikus vagyok. :D
Június 11-én könyvbemutatót tartottatok több szerzővel, melyhez gratulálok. Hogyan élted meg ezt a napod és milyen élményekkel gazdagodtál?
Nagyszerű élmény volt megint élőben találkozni a szerkesztőkkel, a közönséggel. A Magvető Café számomra egy kreatív közösség, oda mindig jó betérni, akármilyen alkalomból is megyek. Megtiszteltetés volt a többiekkel együtt szerepelni, jó volt hallani az ő gondolataikat a kamaszokról és az írásról.
Vannak terveid még erre az évre? Mikor érkezik az új regényed?
Vannak ám. ;) Egyrészt könyvhétre jelenik meg az első nem kamaszoknak szóló könyvem – azért mondom most már ezt, mert eddig felnőtt könyvként emlegettem, de az elég mást hívott elő az emberekben. Nem biztos, hogy visszajövök lesz a címe és egy krimi. Egy pofátlan, cinikus, megdöbbentő történet. Nagyon várom, hogy a felnőtt közönség felé is kinyithassak, kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak.
Másrészt folyamatosan írok, már készül a következő mű a Menő Könyvekhez is. Nincs megállás, tele vagyok tervekkel és sztorikkal, megyek előre és írok.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek a szerző hivatalos Facebook - oldalát, vagy könyveit a Líra kínálatában!
Ezúton kívánok további sok sikert Dorkának!
Írta: Isabel
Kezdésnek mesélnétek magatokról egy pár szót?
Bettina: Alapvetően nyitottan állok az olvasóimhoz, ezért nehéz olyat mondani, amit még nem tudnak rólam. Az írás, az önfejlesztés és az utazás a legnagyobb szenvedélyeim. Imádok a természetben lenni, töltődni, új kihívásokat megálmodni és megvalósítani. A regényeimmel mindig arra törekszem, hogy valami újat tudjak adni az olvasóimnak.
Sienna: Nehéz kérdés. Azt hiszem, a legjobban épp az írásaim képesek kifejezni azt, ami vagyok. Szóval, ha bárki is szeretne egy kicsit belelátni a lelkembe és a fejembe, bátran vegye kézbe a könyveimet.
Hogyan született meg a napló gondolata?
Bettina: Zsófival a pszichológia iránti érdeklődés hozott össze. Később kiderült, hogy az önfejlesztés is közel áll mindkettőnkhöz. A tavalyi év nagyon meghatározó volt ebből a szempontból. Sokat fejlődtünk, alakultunk, és innen jött az ötlet: minden nőnek tudnia kell, hogy lehet másképp.
Sienna: Szerettük volna átadni az eddigi tapasztalatainkat. Úgy gondoltuk, ha egyetlen nőnek is segítő kezet nyújthatunk egy nehéz élethelyzetben vagy elakadásban, már nyertünk.
Az ismertető szerint segít felfedezni a nőiességünket, feladatokkal és egyéb érdekességekkel. Mennyi kutatómunka áll mögöttetek?
Bettina: Évek tapasztalata áll mögötte, nem csak kutatómunka. Ez a könyv egy személyes utazásból született meg mindkettőnk jóvoltából. Csak olyan dolgokról írunk, amit megtanultunk, megtapasztaltunk, megfejlődtünk az évek során.
Sienna: Azt mondanám, 20% kutatómunka és 80% saját tapasztalat áll a napló mögött. Szerettük volna a lehető legtöbbet átadni magunkból, hogy a könyvet forgató nők egyenrangú partnernek, közülük valónak érezzenek bennünket.
Bettináról tudom, hogy szeret elmerülni a pszichológia világában. Mennyire hatottatok egymásra írás közben?
Bettina: Nagyon jól ment a közös munka. Egy szemernyi nehézség sem volt benne. Nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni, így minden perce élvezetes volt.
Sienna: Jól jött a pszichológia terén szerzett jártasság, de inkább egymás tisztelete és a kölcsönös nyitottság a közös munkafolyamat sikerének titka.
A mű tartalmaz a személyes élményeitek közül is néhányat? Milyen érzésekkel vetettétek ezeket papírra?
Bettina: Igen, kitérünk néhány konkrét személyes élményre is a könyvben. Én abszolút nyitottan álltam ezekhez is. Szívesen megosztom, min mentem keresztül, ha ezzel segíthetek másoknak is. Azt gondolom, hogy sokkal többet nyerhetünk, ha nőként támogatjuk egymást.
Sienna: Természetesen, úgy éreztük, nem lett volna hiteles, ha a saját önismereti utunkból nem osztunk meg történeteket, legyen szó akár sikerekről, akár bukásokról.
Számotokra melyik rész a kedvenc és miért?
Bettina: Én személy szerint nem tudok egy részt kiemelni. Imádom az egész naplót úgy, ahogy van. :)
Sienna: Én is egységként tekintek a naplóra, nem tudnék belőle kiemelni semmit.
Hogyan fogadta az ötleteteket az Álomgyár Kiadó?
Bettina: Szerencsére nagyon nyitottan. Boldog vagyok, mert tényleg álmok valósulhatnak meg a kiadó berkein belül.
Sienna: Úgy emlékszem, nagyon lelkesen fogadták, és azonnal ötletelni kezdtünk a tartalomról és a külalakról egyaránt.
Milyen tapasztalatokat szereztetek alkotás közben?
Bettina: Számomra a legnagyobb tapasztalat az volt, milyen jó közöttünk az összhang. Ez számtalan ötletet és gondolatot indított el a fejünkben más együttműködések kapcsán is. Fontos tanulság volt továbbá a türelem. A Nőiségnapló márciusban jelent volna meg, ám a munkálatok miatt végül májusban adtuk ki. Nagyon nehéz volt elengedni a kontrollt, és rábízni az életre a napló sorsát, szerencsére azonban sikerült, és gyönyörűbb lett, mint amire számítottam.
Sienna: Én is az összhangot emelném ki. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy milyen könnyedén, gördülékenyen zajlott a közös alkotás.
Kinek ajánljátok a könyvet? Például én, aki ebben a témában kisgyermek - cipőben járok, bátran a kezembe vehetném?
Bettina: Minden nőnek. Tudom, ez elég tág célcsoport, de tényleg mindenki megtalálja benne a maga tanulságát. Számos témát érintünk, bizalom, intuíció, párkapcsolat, érzések megélése, elnyomása stb., amelyek mindenki életébe hozhatnak változást. Kezdő önfejlesztők éppúgy a kezükbe vehetik, mint a már jártasabbak.
Sienna: Ha úgy érzed, gyermekcipőben jársz ezen a területen, akkor szerintem neked különösen sokat adhat a napló. ;) De persze mindenkinek, aki szeretné megismerni saját magát, felfedezni a nőiségében rejlő erőt.
Milyen élményeitek vannak a közös munkával kapcsolatban? Várható több olyan mű, melyet együtt írnátok meg?
Bettina: Igen, tervezünk még közösen alkotni. Én személy szerint már nagyon várom. Szeretem, ha egy munka ennyire élvezetes és gördülékeny.
Sienna: Igen, még rengeteg ötlet lapul a tarsolyunkban. ;)
Ezúton kívánok további sok sikert a szerzőknek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, Sienna és Bettina hivatalos Facebook-oldalán több érdekességre bukkanhattok, a Nőiességnapló pedig az Álomgyár Könyvesboltjában vásárolható meg!
Írta: Isabel
Pár szóban összefoglalnátok a Muselière Alkotói Csoport lényegét?
ADD: Van pár jó történetünk. A Muselière tagjait a jó történetek iránti szerelem köti össze, és az, hogy ezeket a történeteket meg is akarjuk osztani másokkal. Hasonlóképp gondolkodunk az írásról, mégis egészen máshogy nyúlunk hozzá. Ez megkönnyíti a közös munkát.
Honnan jött az alapkoncepció és mi a fő motivációtok?
ADD: Már régebben is dolgoztam együtt többekkel a csoportból. Jó volt velük a munka, bár abból a projektből egyelőre nem lett semmi. Egyelőre! Estell Ivyval, most fogtunk bele egy egészen nagy közös munkába. Folyamatosan jönnek az újabb és újabb koncepciók, amikben látunk perspektívát. Aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem, ez talán nem is olyan lényeges, mint maga a közös munka és a közös gondolkodás.
Szeretnénk minél több emberhez eljutni. Bebizonyítani, hogy jó történeteket, nem csak a mai mainstream íróktól lehet olvasni. Aztán idővel persze jó lenne mainstream írónak lenni.
Hogyan válogattátok össze a csoport tagjait? Esetleg van lehetőség a csatlakozásra?
ADD: Eredetileg baráti alapon kezdődött a dolog. Aztán barátok barátai alapon. Bevehetem még őt? Jókat ír? Persze.
A Búj - Búj fantasy -thriller, teljesen egyedi elemekkel. Honnan merítettetek ihletet?
ADD: A többiek nevében nem tudok nyilatkozni. A Sötétség ura egy álomból ihletődött, pedig nálam ritka az ilyesfajta ihletődés, talán ez az egyetlen ilyen történetem. Nyilván sokat kellett alakítani rajta, beleilleszteni Jouwenbe, a világba, ahol a fantasy történeteimet írom. Az ötletek meg folyamatosan jönnek. Mindenhonnan. Emberek, helyek, tárgyak, események, dalok, érzetek. Ezek mind alapját szolgálhatják egy történetnek.
Mennyire volt nehéz összehangoltan alkotni? Megbeszéltetek részeket írás közben vagy mindenki szabad kezet kapott?
ADD: Szabad kezet kaptunk. Nekem az egyik feltételem volt, hogy akkor dolgozom, ha azt írok, amit akarok. A sötétség volt meghatározva, mint téma. Ez azért bőven kimeríti a szabadság fogalmát.
Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtatok?
ADD: Minden történet megírása élmény és tapasztalat. Mivel csak egy apró ötletből, csak egy magból dolgozom, nagyon meglepő tud lenni néha a végeredmény. Nagyon sokszor meglepnek a saját szereplőim, és nagyon sokat tudok tőlük tanulni a világról, az írásról, de leginkább magamról.
Elsősorban kinek ajánlanátok a kötetet? Alkalmas azok számára is, akik csak most ismerkednek a magyar szerzők munkásságával?
ADD: Ha szeretik a fantasyt, akkor nyilván. Attól még mert valami magyar, nem lesz sem jobb, sem rosszabb. Persze az angol piac lényegesen nagyobb, és hozzánk már megszelektálva jut el. De az, hogy ide a külföldön már befutott művek jutnak el, ez azt az érzetet keltheti, hogy na ott minden jó, az nem jelenti azt, hogy itt nincsenek olyan művek, amik méltók, vagy méltók lennének a nagy karrierre. Csak itt kisebb a szelekció, könnyebb belefutni rosszabb olvasmányokba. És ez egyfajta félelmet generál. De a Bújj-Bújjtól nem kell félni. Ha valaki nyitott a fantasyra, a horrorra, akkor biztos vagyok benne, hogy nem egy novellát fog itt találni, ami magával ragadja.
Kinek mi volt a legkedvesebb emléke a munka során?
ADD: Nekem jólesett, hogy a többiek bíznak bennem. Én nem akartam a második kötetbe írni, (igen lesz második kötet) mert az nem az én műfajom lesz, de az első után nagyon bíztattak a többiek, hogy, deeee mindenképp próbáljam ki magam ebben a zsánerben is.
Magánemberként mennyire sikerült megismernetek egymást? Kötettek ismeretségek?
ADD: Van, akit jobban, másokat kevésbé, akad, akit egyáltalán nem ismerek. Estell Ivyvel nagyon régóta jóban vagyunk, Ronnie W. A. is régi barátom, elsősorban velük mélyült el a kapcsolatom, mondhatni ők az origói ennek a közegnek, de Gergővel, a szerkesztővel is ismertük egymást régebbóta, és vele sokat javított a kapcsolatunkon a közös munka (legalábbis én így érzem, remélem ő is).
Mire számíthatunk tőletek legközelebb? Terveztek folytatást?
ADD: Lesz folytatás. Ha be tudom fejezni határidőre, amit ígértem, akkor benne is leszek a következő Muselière kötetben. Ezt nem ígérem, mint mondtam, nem az én zsánerem, és ez megnehezíti a munkát. Egy romantikus antológia lesz, bízom benne, hogy a műfaj igényeinél jobb minőségű szövegekkel.
De én emellett, most rengeteg más projektben is benne vagyok. Írok két filmet, egy rövidfilmet és egy nagyjátékfilmet is, remélhetőleg mind a kettő eljut majd a forgatásig. Emellett pedig Jouwen világát bővítem egy regénnyel, ami a testvéri szeretetről, az elvesztésről, gyászról, feldolgozásról szól egy szaftos, sárkányos, háborús fantasy köntösben.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónak!
Pár szóban összefoglalnátok a Muselière Alkotói Csoport lényegét?
Sz. Z.: Én úgy vélem, a Museliére is olyan, mint bármely más alkotói közösség. Habár én csak úgy belecsöppentem a csoportba…
Honnan jött az alapkoncepció és mi a fő motivációtok?
Sz.Z.:A koncepció már készen volt, mire én csatlakoztam a csoporthoz, szóval, csak igazodtam a többiekhez. Személyesen csupán egyetlen motivációm volt: szeretek írni. Ja, és igyekszem minden lehetőséget megragadni az írásra.
Hogyan válogattátok össze a csoport tagjait? Esetleg van lehetőség a csatlakozásra?
Sz.Z.: Engem egy aktív csoporttag hívott meg. Kérdezte, hogy nincs-e kedvem írni egy horrornovellát. Naná, hogy igent mondtam. Én úgy tudom, hogy nem tilos a tagfelvétel, viszont, azt hiszem, az admin igyekszik kordában tartani a taglétszámot. Sajnos, manapság gyakran megesik, hogy éppen a túl sok tag miatt úgymond „felhígul” a csoport, elindul a széthúzás, és ezáltal egy idő utána a csoport funkcionálisan befejezi a pályafutását.
A Bújj - Bújj fantasy - thriller, teljesen egyedi elemekkel. Honnan merítettetek ihletet?
Sz.Z.:Őszinte leszek: sejtelmem sincs. Amikor értesültem erről a lehetőségről, egyszerűen csak beugrott a novellám alapsztorija, és két nappal később már küldtem is bétázásra a kéziratot.
Mennyire volt nehéz összehangoltan alkotni? Megbeszéltetek részeket írás közben vagy mindenki szabad kezet kapott?
Sz.Z.:Szerintem ebben a kérdésben én leszek a fekete bárány, mert én bizony csak elkezdtem írni, nem törődve se királlyal, se huszárral…
Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtatok?
Sz.Z.:Megtudtam magamról, hogy nem vetem magam a tengerbe, ha a szerkesztő belejavít a munkámba. Oké, a viccet félretéve: viszonylag ritkán dolgozom együtt másokkal. Én kicsit amolyan magányos farkas vagyok, de határozottan tetszett, hogy ezúttal nem csak az én nevem szerepel minden novellacím felett, és hogy átengedhetem valakinek (a szerkesztőnek) a kormányrudat a publikálás és marketing terén. Hiszed vagy sem, egy nem kiadónak dolgozó szerző esetében e két dolog sokszor legalább annyi időt, energiát emészt fel, mint a mű megírása.
Elsősorban kinek ajánlanátok a kötetet? Alkalmas azok számára is, akik csak most ismerkednek a magyar szerzők munkásságával?
Sz.Z.:Nehéz kérdés, mert éppen a novellák vegyessége az, ami miatt azt mondanám, hogy egyszerre ajánlanám a zsánerrel még csak ismerkedőknek és a már rutinosabb olvasóknak. A kötetben akad olyan mű, ami inkább a véres jelenetekre koncentrál, míg a másik a pszicho-thriller felé hajlik.
Kinek mi volt a legkedvesebb emléke a munka során?
Sz.Z.:Nekem az a rész tetszett leginkább, amikor már a borítóról folyt a vita. Oké, igazából nem volt vita, mert a tervezeteket látva, legfeljebb olyanok hangzottak el, hogy: „Hú!”, „Azta!”, „De tök jó!” és hasonlók.
Magánemberként mennyire sikerült megismernetek egymást? Köttettek ismeretségek?
Sz.Z.:Sok szerzőt már ismertem, de például Gergővel, a szerkesztővel még sosem dolgoztam együtt. Részemről kicsit nehézkes az ismeretségkötés, már csak a távolság miatt is, mivel lassan tizennyolc éve, hogy Új Zélandon élek.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Zoltánnak!
Pár szóban összefoglalnátok a Muselière Alkotói Csoport lényegét?
R.D.: A Museliére egy olyan csoport, ahol az írók egy-egy történet erejéig a „saját” zsánerükön kívülre is kalandozhatnak, és a közösség ereje segíti őket abban, hogy a művük minél szélesebb körben eljusson az olvasókhoz. Remek lehetőség számunkra, hogy zsánerspecifikusan tudjunk újat mutatni, hiszen normál körülmények között például egy romantikus írótól nem számítanak horrortörténetre az olvasók. Viszont a Bújj-bújj zsánere – és a többi, tervezett köteté is – egyértelműen meghatározott, ezáltal lehetőséget kapnak az olvasók arra, hogy más oldalról ismerjék meg a kedvenc írójukat.
Honnan jött az alapkoncepció és mi a fő motivációtok?
R.D.: Az alapkoncepció egyben a motiváció is: megfelelő írástechnikai szintű, változatos stílusú és cselekményű írások kerüljenek egy kötetbe, ahol minden olvasó megtalálhatja a maga kedvencét.
Hogyan válogattátok össze a csoport tagjait? Esetleg van lehetőség a csatlakozásra?
R.D.: Leginkább meghívásos alapon történik a válogatás, Gergő igyekszik olyan írókkal dolgozni, akik megbízhatóak, tartják a határidőket, a szerkesztés során kompromisszumkészek és nem mellesleg elhivatottak az írás, alkotás iránt.
A Bújj - Bújj fantasy - thriller, teljesen egyedi elemekkel. Honnan merítettetek ihletet?
R.D.: Az ihlet bárhonnan jöhet, egy képről, egy zene hallatán, vagy akár egy jó könyv is inspirálhat minket arra, hogy továbbgondoljunk, esetleg más szemszögből mutassunk meg egy történetet. De a legjobb inspiráló közeg a való élet, aki rendszeresen néz híradót, előbb-utóbb képes összeállítani a saját krimi- vagy horrortörténetét.
Mennyire volt nehéz összehangoltan alkotni? Megbeszéltetek részeket írás közben vagy mindenki szabad kezet kapott?
R.D.: A zsáner adott volt, ezen kívül szabad kezet kaptunk. Természetesen fontos elvárás volt a minőség, amire Gergő és a csapata garanciát jelentett. Bár a saját történetét mindenki maga alkotta meg, az írók maximálisan támogatták egymást, és a szerkesztés végére igazi csapatfeeling alakult ki.
Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtatok?
Elsősorban kinek ajánlanátok a kötetet? Alkalmas azok számára is, akik csak most ismerkednek a magyar szerzők munkásságával?
R.D.: Természetesen alkalmas a kötet azok számára, akik most ismerkednek a magyar szerzők munkáival, mert a novellák nem egykaptafára íródtak, így bárki megtalálhatja magának a kedvencét a művek között. Mivel nagyon változatos a novellák stílusa, ezért úgy gondolom, hogy bárkinek ajánlható, aki szereti a borzongást.
Kinek mi volt a legkedvesebb emléke a munka során?
R.D.: Amikor először kézbe vehettem fizikai valójában a kötetet.
Magánemberként mennyire sikerült megismernetek egymást? Köttettek ismeretségek?
R.D.: Én az írók java részét már ismertem, így új kapcsolatként Gergőt tudnám kiemelni, akiről a közös munka kezdetéig szinte semmit nem tudtam. Nagyon örülök, hogy őt megismerhettem, azóta is rengeteget segít nekem, amit ezúton is köszönök szépen neki. Magánemberként szintén számíthatok rá, bármilyen problémám van, azonnal a magáénak érzi és próbál segíteni. Azt gondolom, hogy egy kivételes ember, és az ő személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit családként tekintsünk a Museliérre.
Mire számíthatunk tőletek legközelebb? Terveztek folytatást?
R.D.: A Museliére megy tovább a maga útján, ha jól tudom, romantikus antológia következik. Ebben a kötetben nagy valószínűség szerint a nekem nem jelenik meg művem, mivel elég kaotikus időszakot élek. Határidős munkáim vannak, tanulok, és ha csak tehetem, önkéntes munkát is végzek a saját munkám mellett. Számomra egy novella megírása komoly erőpróba, és semmiképpen sem kétperces folyamat. Szeretek olyan művet kiadni a kezemből, amit én magam is szívesen elolvasnék, és a jelenlegi helyzetemben nem biztos, hogy rá tudok áldozni ennyi időt a novellaírásra. De a többieknek szurkolok, nagyon tehetséges írók vannak a csapatban, akik remek történeteket alkotnak, és biztos vagyok abban, hogy a Museliére következő antológiája hatalmas siker lesz majd.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!
Pár szóban összefoglalnátok a Muselière Alkotói Csoport lényegét?
Ronnie: A Muselière egy francia szó, a jelentése szájkosár. Igen, igen, ez Gergő... Bár a csoportot többen alapítottuk, azt kell mondanom, hogy Gergő a lényege ennek. Biztos kézzel fogott össze minket. Nélküle nem lennék egy csapat.
Honnan jött az alapkoncepció és mi a fő motivációtok?
Ronnie: Együtt akartunk írni, megjelenni, minőségi novellákat írni, és nem utolsó sorban tanulni egymástól.
Hogyan válogattátok össze a csoport tagjait? Esetleg van lehetőség a csatlakozásra?
Ronnie: Az ismerőseink közül kerestünk tagokat első körben. Utána sorban jöttek az ajánlások. Gergő szigorúan vette a jelentkezéseket, a tagok előszűrőn mentek át, és csak azok publikálhattak, akik minőségileg megfelelő novellát adtak le. Csatlakozásra továbbra sincs lehetőség, a tagokat mi hívjuk meg.
A Bújj - Bújj fantasy - thriller, teljesen egyedi elemekkel. Honnan merítettetek ihletet?
Ronnie: A novellám alapötletét egy hangyaboly adta. Szinte bármiből képes vagyok ihletet meríteni.
Mennyire volt nehéz összehangoltan alkotni? Megbeszéltetek részeket írás közben vagy mindenki szabad kezet kapott?
Ronnie: Szabad kezet kaptunk. A novellák egy része a Gabo kiadó horrorpályázatára készültek, köztük az enyém is. Nem vagyok nagy novellás, ez a második novella, amit írtam. Nem éreztem még rá a novellák ízére, szerintem én mindenből képes lennék regényt írni.
Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtatok?
Ronnie: Szerkesztővel dolgozni nagyon közeli kapcsolatot jelent. Egy szerkesztő nem csak olvas, kötekedik (persze ezt csak mi, szegény áldozatok érezzük így J ), ötletel veled, hanem a bőröd alá mászik, megismer annyira, hogy tudja előre, mit gondolsz, mit írnál a következő mondatodba. Nekem ez a kedvenc részem minden esetben. Nagyon sokat lehet tanulni javítás közben, és bár Gergő nem az a fajta szerkesztő, aki szeret tanítani, mert nem sok türelme van hozzá, mégis sikerült most is rengeteg fogást ellesni tőle.
Elsősorban kinek ajánlanátok a kötetet? Alkalmas azok számára is, akik csak most ismerkednek a magyar szerzők munkásságával?
Ronnie: Mindenkinek ajánlom. A kötet zsáneren belül nagyon vegyes. Mindenki találhat benne megfelelő novellát. A címadó novella, illetve a Bárd weirdbe hajló igazi horror. Remy Dalmore és M. Z. Chapelle novellái inkább véres thrillerek, Anita Boza Tripje igazi X-aktás hangulatával varázsol el. Estell Ivy az űrbe repít minket, hogy megmutassa, ott is leselkedhet ránk veszély. Szemán Zoli novellája igazán borzongató, és ott van Alan Dave Dareltől a Sötétség ura, ami egyetlen csepp romantikával megvette a női olvasókat.
Kinek mi volt a legkedvesebb emléke a munka során?
Ronnie: A legeslegvége. Amikor elkészült már a kézzelfogható kötet. Alig várom, hogy további Muselière antológiákat tehessek majd a Bújj-Bújj mellé.
Magánemberként mennyire sikerült megismernetek egymást? Köttettek ismeretségek?
Ronnie: A csoportból már mindenkit ismertem előzőleg is. Nagyszerű csapatot hoztunk össze, a közös munka meglepően könnyen ment.
Mire számíthatunk tőletek legközelebb? Terveztek folytatást?
Ronnie: A Bújj-Bújjos novellámon kívül mostanában a regényemen dolgoztam. Ha minden igaz, nemsokára a kezemben foghatom. A róka vére címen jelenik meg a Delta Vison kiadó gondozásában. Ezen kívül is vannak még terveim, rendületlenül írom a regényem folytatását, illetve már érkeznek be a következő projektünkhöz a novellák. A Muselièreről legközelebb decemberben hallhattok, akkor érkezünk újabb antológiákkal. Ezúttal romantikus novellákat publikálunk.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!
A Bújj - Bújj a Muselière Alkotói Csoport tollából származó novelláskötet, amely sokszínűbbnél sokszínűbb történeteket tartalmaz. Mindig izgatott leszek attól, ha több szerző alkot valamit együtt, mivel egy zsáneren belül több látásmódot és gondolatot is megismerhetek!
Ezúton szeretném megköszönni az interjúra adott lehetőséget a szerzőknek!
A Bújj - Bújj fantasy - thriller, teljesen egyedi elemekkel. Honnan merítettetek ihletet?
E.I.: Az első novellámnak egy álom volt az alapja, a másodiknál pedig egy általam kitalált, alternatív világban játszódó történetemből vettem a főszereplőket, akik a háttérsztorijuk szerint sokat kalandoztak az űrben fiatalon. Az egyik ilyen kalandjukat fejtettem ki bővebben.
Mennyire volt nehéz összehangoltan alkotni? Megbeszéltetek részeket írás közben vagy mindenki szabad kezet kapott?
E.I.: Nem volt megbeszélt téma, csak a műfajban egyeztünk meg, utána mindenki szabad kezet kapott.
Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtatok?
E.I.: Megismertem új írókat, és összejött egy jó kis csapat. Ez volt az első mélyebb szerkesztésem, úgyhogy az újraírás kínjával együtt ez is jó tapasztalás volt, úgy érzem sokat fejlődtem tőle. Na meg a kötet alakulása közben megesett pár emlékezetes ökörködés… :D Nekem külön élmény volt a borítón meg a tördelésen dolgozni, mint rájöttem, az utóbbi remekül passzol az OCD-hajlamomhoz.
Elsősorban kinek ajánlanátok a kötetet? Alkalmas azok számára is, akik csak most ismerkednek a magyar szerzők munkásságával?
E.I.: Talán fura, de nem feltétlenül a horror/thriller műfaj kedvelőinek ajánlanám, mert a legtöbb írás nem olyan ijesztő, mint azt hiszik sokan. Bárkinek ajánlom, aki csak épp bemerészkedne erre a területre, mert jó kis vegyes kóstolót kap belőle, és megismerhet pár új magyar írót is.
Kinek mi volt a legkedvesebb emléke a munka során?
E.I.: Ez alaposan ki fog lógni a sorból, de nekem a borító készítése :) Nagyon hamar sikerült összehozni, és mai napig nagy szerelem, főleg a nyomtatott verzión. Egy álmom vált valóra azzal, hogy végre kézbe foghattam így az alkotásom.
Magánemberként mennyire sikerült megismernetek egymást? Köttettek ismeretségek?
E.I.: A legtöbb íróval már ismertük egymást, vannak közöttük nagyon jó barátaim, de jó volt új emberekkel is összeismerkedni, olvasni tőlük. Sose lehet tudni, mit hoz a jövő az ilyen kapcsolatoknál.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Estellnek! A borító nekem is az egyik kedvencem ebben a zsánerben!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, további érdekességekért keressétek az írónő hivatalos Facebook - oldalát!
Pár szóban összefoglalnátok a Muselière Alkotói Csoport lényegét?
Anita: A Museliére egy többféle zsánerben alkotó, kezdő és már publikált írókat összefogó közösség. Annak ellenére, hogy többen most „találkoztunk” először, a közös munka gördülékenyen és flottul ment, a Bújj-bújj pedig egy olyan kötet lett, amire mindannyian büszkék lehetünk.
Honnan jött az alapkoncepció és mi a fő motivációtok?
Anita: Az alapkoncepcióról Gergőt kellene megkérdezni, az én személyes motivációm az volt, hogy kipróbáljam magam olyan zsánerben is, amiben nem sűrűn szoktam írni, vonzott a kihívás, hogy tudok-e valami élvezhető thrillert letenni az olvasók elé.
Hogyan válogattátok össze a csoport tagjait? Esetleg van lehetőség a csatlakozásra?
Anita: Engem Gergő hívott, olvasta egy korábbi novellámat és ismerte a már megjelent könyveimet. Átbeszéltük, mi az elvárása, átgondoltam, menne-e és arra jutottam, mindenképp megpróbálom. Nagyon örülök, hogy így döntöttem.
A Búj - Búj fantasy -thriller, teljesen egyedi elemekkel. Honnan merítettetek ihletet?
Anita: Én bárhonnan tudok ihletet meríteni. A Trip című novellámnál elkezdtem gondolkodni, ötletelni, és akkor eszembe jutott a repülőgéptemető, a katonaság, onnan meg adta magát a többi. Nem tagadom, vért izzadtam írás során, alaposan utána kellett néznem mindennek, de úgy érzem, maximálisan megérte a ráfordított energia.
Mennyire volt nehéz összehangoltan alkotni? Megbeszéltetek részeket írás közben vagy mindenki szabad kezet kapott?
Anita: Minden meglepően gördülékenyen ment. Mindenki időre elkészült a novellájával, Gergő biztos kézzel fogta össze a csapatot. Mi Remy Dalmore-ral rendszeresen bétázunk egymásnak, most se volt ez másképp, nagyon szépen köszönöm neki és a többi bétámnak is, hogy segítettek kigyomlálni a hibákat az írásomból. Minden munka során izgalmas kérdés, hogy az író és a szerkesztő egymásra tud-e hangolódni, ezen nagyon sok minden áll vagy bukik. Jelen esetben Gergővel abszolút megtaláltuk a közös hangot, élveztem vele a szerkesztést.
Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtatok?
Anita: A novellák és én… még mindig csak barátkozunk egymással. Nagyon örültem a lehetőségnek, mindig megragadom az alkalmat, ha tanulhatok az írás során. Úgy álltam neki, hogy a thriller/horror nem az én zsánerem, mondtam Gergőnek, ha nagyon nem megy, nem haragszom meg, ha kihagy a kötetből. De ő kezdettől töretlenül hitt bennem, amiért nem lehetek elég hálás neki.
Elsősorban kinek ajánlanátok a kötetet? Alkalmas azok számára is, akik csak most ismerkednek a magyar szerzők munkásságával?
Anita: A Bújj-bújjban rejtélyes, nyomozós, misztikus, torokszorító hangulatú történetek vannak. Remekül kiegészítik egymást, változatosak és arra késztetik az olvasót, hogy többször végiggondolja őket. Bátran olvassa el mindenki, aki szereti a thriller és horror zsánert, de azok is megkockáztathatják az olvasást, akik az írókat eddig más zsánerekből ismerték, mert nem okoznak csalódást.
Kinek mi volt a legkedvesebb emléke a munka során?
Anita: Az éjszakába nyúló beszélgetések, a korrektúrázás és amikor először olvashattam el a többiek novelláját.
Magánemberként mennyire sikerült megismernetek egymást? Köttettek ismeretségek?
Anita: Az írók egy részét ismertem korábbról, Remy Dalmore a legjobb barátom, Szemán Zolival szintén nagyon jóban vagyunk, rájuk bármikor bármiben számíthatok. Gergőt emelném ki azok közül, akikkel a Museliére kapcsán ismerkedtem meg, úgy érzem, vele túlléptünk az író-szerkesztő kapcsolaton, sőt, a haverságon is, avagy „this is the beginning of a beautiful friendship”.
Mire számíthatunk tőletek legközelebb? Terveztek folytatást?
Anita: A Museliére legközelebb romantikus antológiával jelentkezik, a munka már folyik. Az én időmbe egyelőre úgy tűnik, nem fér most bele a novellázás, a végső simításokat végzem az egyik regényemen, amit aztán adok le a kiadónak, illetve nekiálltam egy új regénynek, amivel nyárra el szeretnék készülni. Ezek mellett család, munka, állatmentés – ha egy nap 48 órából állna, nekem az se lenne elég, de kezdek rájönni, nem szabad kizsigerelni magunkat, szóval, próbálunk kikapcsolódni is, járunk túrázni a családdal. Természetesen a Museliére tagjai bármikor bármiben számíthatnak rám, legyen szó bétázásról vagy pár lelkesítő szóról, és nagyon remélem, a romantikus antológia fogadtatása is a Bújj-bújjhoz hasonlóan jó lesz.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Anitának!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek az írónő hivatalos Facebook - oldalát, vagy regényeit többek között a Bookline oldalán!
Írta: Isabel
Amennyiben kíváncsi vagy a munkásságára, keresd a Muselière hivatalos Facebook - oldalát!
Írta: Isabel
A következő percekben beszélgetünk majd az ihletről, a megújulásról és az írónő életútjáról is!
Kezdésnek, kérlek bemutatkoznál az olvasóknak?
Hogyne! Íróként három könyvem jelent meg, ebből kettő szinte egyszerre. Ezek a Bolygókeringő trilógia első két része, illetve A hatalom köve, mely egy teljesen független világban játszódik. Egyike vagyok azon szerencséseknek, akiknek a munkája a hobbija is. És itt most nem az írásról van szó. Nyelvészettel foglalkozom, fiatal kutatóként dolgozom, emellett írom a doktori értekezésemet. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre doktorálok. Emellett férjezett vagyok. A férjem a legjobb barátom is. Szerencsére nagyon támogató, mind a munkában, mind az írásban.
Mint a bevezetőben említettem nagyon egyedinek tartom a regényeid, habár sok jó fantasyval találkozhatunk a könyvek világában. Honnan meríted az ötleteidet?
Ez egy jó kérdés. Sajnos nem tudok bevált receptet mondani erre. Bármi megihlethet, legyen az film, zene, egy újságcikk, vagy csak a körülöttem lévő emberek. Ahhoz, hogy írni kezdjek, általában az kell, hogy jöjjön egy gondolat, ami beindítja az agyam fogaskerekeit. A gondolatok ekkor megállíthatatlanul cikázni kezdenek a fejemben, és nincs megállás. Muszáj megírni a történetet, különben rosszul leszek. Nem feltétlenül fizikai rosszullétre gondolok itt. De nem áll távol tőle. Amikor kirobban belőlem az első fejezet, és úgy érzem, sínre került a történet, megnyugszom. De azelőtt persze nincs nyugalmam. Állandóan a megfelelő alkalmat és időt keresem arra, hogy írni kezdjek. Meg persze mérlegelnem is kell, hogy az adott sztori vajon megéri-e a fáradtságot, vajon megéri-e, hogy papírra vessem. Jó pár ötlet maradt így a fejemben, sosem születtek meg, csak néhány elemüket használtam fel más történetekhez.
Két regényed olvastam tőled az elmúlt hetekben - A hetedik bolygóra egy ajánlóm is felkerült, melyet ezúton is köszönök szépen. Azok számára, akik nem ismerik a Bolygókeringő című sorozatodat, elmesélnéd, mire is számíthatunk?
Persze. A Bolygókeringő egy jövőben játszódó történet. De itt nem kell megijedni. Nem valami utópisztikus, teljesen elszállt sci-fi regényre kell gondolni. Különben is, inkább fantasy, mint sci-fi. Igyekeztem hangsúlyozni benne, hogy az emberiség nem feltétlenül a legjobb úton halad a Földünk jövője tekintetében. A regényben az emberek kaptak ugyan második esélyt; lehetőséget, hogy más bolygókon folytassák nyugodt életüket, benépesítsék azokat, de nem biztos, hogy a valóságban is ennyire szerencsések leszünk. Visszakanyarodva a sztorira, tulajdonképpen Auróra, egy makacs hősnő, és Lloyd, az ő medveerejű védelmezője „keringőjéről” szól az egész trilógia. Ahogy a képességekről szóló sztorikban lenni szokott, a főszereplőt üldözik az ereje miatt. Auróra Lloyd oldalán talál menedéket. Egy kis csapat élén indulnak el felfedezni a történelem viharain keresztül múltjukat, mely meghatározza a jövőjüket. Többet nem szeretnék róla elárulni, nehogy spoilerezzek. Azoknak ajánlom, akik szeretik a szuperhősös, képességes sztorikat, a vörös hajú, makacs hősnőket, és a törvényen kívüli rosszfiúkat. Lloyd szerintem sokak kedvenc karaktere, úgyhogy talán annyit még elárulhatok róla, hogy az ő személyisége igazán megfűszerezi a történetet. Szerettem őt írni.
A történet onnan folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Mit gondolsz mennyit fejlődtél az első részhez képest?
Szerintem nem telt el a két rész megjelenése óta olyan sok idő (1 év), hogy igazán nagyléptékű fejlődés menjen végbe nálam. De azért valamennyit talán csiszolódott a stílusom, és kezdek hozzászokni ahhoz, hogy a sokszorosan összetett mondatok tartalmát rövidebben és velősebben fejezzem ki. Bevallom, ez nem mindig sikerül, de dolgozom rajta. Kérdezz majd meg mondjuk 5 év múlva! Akkor lehet, hogy többet tudok erről mesélni.
A másik olvasásom A hatalom köve volt - melyet a csoportod tagjainak a közreműködésével írtál meg. Nagyon izgalmas lehet így alkotni. Mesélnél az ehhez fűződő tapasztalataidról?
Igen, valóban nagyon izgalmas volt. Ez tulajdonképpen teljesen interaktív történet volt. Hétről hétre megszavaztattam a csoport tagjaival a történet alakulását. A műfajjal és a szereplőkkel kezdtük. Ők döntöttek a főszereplők nevéről, kinézetéről. Aztán megírtam az első fejezetet, majd feltettem a folytatással kapcsolatban egy kérdést. Azt a folytatási lehetőséget írtam meg, ami a legtöbb szavazatot kapta. És ez így ment hétről hétre. Vérpezsdítő volt, mivel sosem tudtam, hogy alakul a szavazás. Volt olyan, nem is egyszer, hogy a fejemben megvolt, merre akartam volna vinni a sztorit, aztán a szavazáson a kedves közreműködők persze átírták a dolgokat, így hívnom kellett a belső GPS-t, és megindult az újratervezés. Sokszor előfordult, hogy úgy gondoltam; na, majd biztos erre az opcióra szavaznak, aztán meglepődtem. Persze a legtöbbször azért homályos gondolataim akadtak arról, miként folytatnám a történetet, ha A helyett B, B helyett C vagy C helyett D opciót választanák a legtöbben. De azért kihívás volt a regény megalkotása. Úgy vettem észre, hogy a közreműködők is élvezték, hogy tevőlegesen hozzájárulhattak egy regény szálainak szövéséhez, annak létrejöttéhez.
Amikor egy-egy szavazás alkalmával egyenlő eredmény született, mi alapján döntöttél arról merre folytatódjon a történet?
Nem sok ilyen alkalom volt. Ha mégis, akkor gyorsan kiírtam egy újabb szavazást a két egyenlő szavazatot kapott folytatási lehetőséggel kapcsolatban. Azt azért fontosnak tartom elmondani, hogy én sosem szavaztam. Még akkor sem, ha mondjuk két lehetőség fej-fej mellett haladt. Az volt a cél, hogy maguk az olvasók, a csoport tagjai döntsék el, mi lesz a folytatásban. Én nem akartam még ennyire sem befolyásolni a döntésüket.
Milyen visszajelzéseket kaptál a regényekről az elmúlt hetekben?
Szerencsére eddig többnyire pozitív a visszajelzés. Akik szerették a Névteleneket, szerencsére nem csalódtak A Hetedik Bolygóba. Többek szerint a második rész túlszárnyalta az elsőt, ami, bevallom, kicsit megnyugtatott. Hiszen ez nagy vízválasztó azzal kapcsolatban, hogy megmarad-e az olvasók érdeklődése a harmadik kötet iránt. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek után hátradőlhetek, és nem kell dolgoznom a harmadik részen, mondván; tök mindegy, mit írok, úgyis tetszeni fog nekik. Nem! Talán a harmadik rész nagyobb kihívást is jelent, hiszen ez lesz a zárókötet. Nagyon kíváncsi vagyok, mit szólnak majd a befejezéshez. De ez még odébb van. A hatalom kövéről eddig csak azoktól kaptam visszajelzést, akik interaktív sztoriként már olvasták. Ezért nagyon kíváncsi leszek arra, mit szólnak majd az olyan olvasók, akik nem is tudnak a csoportomról, és most veszik először kézbe a könyvet. Ez a történet ezen a héten ünnepelte második keresztelőjét, mivel elfogytak a nyomtatott példányok, újra kellett nyomtatni őket.
Az Olvasni Menő Kiadónál publikálsz. Hogyan fogadták az új ötleteidet?
A kiadó nagyon támogató. Azt hittem, gondot fog okozni, hogy A hatalom kövét ugye egyszer már olvashatták ingyen a blogomon interaktív történetként, de szerencsére ez nem okozott fennakadást. Talán ezért is számítottuk el magunkat a nyomtatott példányokkal kapcsolatban. Nem tudtam, hány embert érdekelhet, és hány ember vásárolná meg nyomtatva a történetet úgy, hogy előtte egyszer már elérhető volt. De szerencsére pozitívan csalódtam.
Összességében milyen érzésekkel engedted el a két regény kezét? Elégedett vagy?
Sosem vagyok teljesen elégedett. Tudom, ez nagyon maximalistán hangzik, egy részem biztosan az is. De valójában arra szerettem volna célozni ezzel, hogy az örökkévalóságig tudnám átírni, átfogalmazni a sztorijaimat, új jeleneteket tennék beléjük, másokat inkább kivennék belőlük. Szóval, ha rajtam múlna, talán sosem engedném el a történeteim kezét. De egyszer eljön az a pont, amikor meg kell tenni, és búcsút kell mondani nekik, mert kirepülnek és önálló életre kelnek. Ez az utóbbi időszak elég zűrös volt számomra, hiszen úgy jött ki a lépés, hogy egyszerre jelent meg mindkét regény. Aztán ugye tárgyalni kellett az újranyomásról is. Egyéb, magánéleti dolgok is összejöttek, így nem tudtam igazán felhőtlenül örülni a könyveknek. De most, hogy lassacskán minden rendeződik körülöttem, tudok egy kicsit örülni annak, hogy már három könyvem is ott van a polcokon, és várja az érdeklődő olvasókat.
Mire számíthatunk tőled még ebben az évben? Esetleg jön a Bolygókeringő harmadik része?
Ebben az évben nem sok esély van rá. Szerettem volna Karácsony előtt megjelentetni, de így, hogy A hatalom köve megjelent, és ráadásul újra is kellett nyomtatni, nem sok esély van rá. Azt majd legkésőbb jövő tavasszal olvashatják az érdeklődők. Emellett írok egy másik interaktív történetet, amiből egyszer biztosan könyv lesz, de hogy mikor és milyen formában, az még a jövő zenéje. Jelenleg a két biztosabb könyvem a Bolygókeringő befejező része, mely Lepkeszárnak néven jelenik meg, és Lloyd, a férfi főszereplőm külön előzménykötete. Úgyhogy ezek a könyvek biztosan nem maradhatnak a fiókban. A többit pedig majd a jövő elrendezi.
Köszönöm szépen az interjút és a szuper kérdéseket.
Írta: Isabel
Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!
Tatabányán születtem, és ott élek most is. Az írás elég korán része lett az életemnek, már óvodás koromban füzeteket rajzoltam tele a saját történeteimmel, később pedig már le is írtam őket. Viszont nem volt annyira egyértelmű ez a pálya. Sokáig kerestem a helyem, és a legtöbb művészeti ágban kipróbáltam magam. Rajzoltam, fotóztam, filmeztem, színjátszottam, zenéltem, míg visszajutottam az íráshoz. Ma már a mindennapjaim része. Ha nem a saját könyveimen dolgozom épp, akkor más írók könyveit szerkesztem vagy blogot vezetek.
Mesélnél nekünk arról, miként kerültél közel az irodalom világához?
Hogy pontosan hogy és mikor, azt nem tudnám megmondani. Gyerekkorom óta nagyon szeretek olvasni, és mindig is a klasszikus irodalom állt közel a szívemhez. A gimnáziumban, nyáriszünet után, rendszerint nekem volt a leghosszabb listám az elolvasott könyvekről. Később az egyetem teljesen lefoglalt, és az irodalom kiesett a mindennapjaimból. Viszont ekkor tanultam meg mindazt, amit az írás során kamatoztatni tudok. 2015-ben kezdtem bele A változások kora első részbe, onnantól pedig nem volt megállás.
Mivel a meseregényeddel kezdtem a bevezetőt, erről kérdeznélek először: honnan származik az alapötlet?
Egy barátnőm kislánya, aki akkoriban tízéves volt, megkért, hogy írjak neki egy saját könyvet, én pedig igent mondtam, de bevallom, nem gondoltam komolyan. Ő viszont nem felejtette el, és lelkesen várta a történetet. Feladta a leckét, mert akkoriban egy háborús regényen dolgoztam, és kicsit nehéz volt átállni a mesékre. Végül mégiscsak megszületett Beleanord világa. Szeretek kalandozni benne, mert nekem is felüdülés a nehéz történelmi témák között.
Ez a Beleanordi krónikák első kötete, és elkészült a második rész is. Milyen hosszúra tervezed a sorozatot?
Négy kötet lesz. Az viszont, hogy a teljes sorozat mikorra lesz meg, még számomra is kérdés.
Hamarosan megjelenik a meseregény javított kiadása: milyen érzésekkel fogtál a munkálatokhoz?
Félve nyúltam hozzá. A hercegnő és a sárkányok dala az első könyveim egyike, A változások kora mellett íródott. Azóta sok idő telt el, én is felnőttem, szóval elég kritikusan álltam magamhoz. Inkább szerkezetileg javítottam rajta, és kapott néhány új bekezdést is. De drasztikus változtatás nem történt, annak nem látom értelmét egy egyszer már megjelent könyv esetében.
A másik mű, amit olvastam tőled, egy történelmi regény (A változások kora). Mennyire volt megterhelő számodra a két zsáner közötti váltás?
Egyértelműen a történelmi regények világa az, amiben nagyon otthon érzem magam. Mintha hazatérnék. Viszont többnyire nehéz témákat és főképp a 20. század történelmi eseményeit dolgozom fel. A változások kora írásakor még nem sejtettem, hogy ennyire beszippant majd a történelem, de nem bánom. Sőt, azt hiszem ez fontos téma, sok traumánk van kollektívan, amiket fel kell dolgozni. Az ilyen könyvek segíthetnek, emlékeztethetnek, taníthatnak.
A meseregény sorozat írását pedig élvezem, mert ott nincs megkötve a kezem. Én alakítom a világot a saját szabályaim szerint. Lelkileg és íróilag is feltöltődés.
A változások kora szintén egy sorozat nyitókötete, és ha jól tudom, hat részt foglal majd magába, amiből négy már megjelent magánkiadásban. A magam részéről nagyon szeretem a többkötetes műveket, viszont jó páran vannak, akik inkább a rövidebbeket részesítik előnyben. Íróként számodra melyik könnyebb: több könyvön át vinni a cselekményt, vagy hamar lezárni?
Minden történet annyi lesz, amennyit megkövetel. A változások kora sem sorozatnak indult, egyszerűen csak kinőtte magát. Egykötetes történetet írni mondhatnánk, hogy könnyebb, de ezt is téma, történet válogatja. Részemről, nem hiszem, hogy erre van recept. Olvasóként sem tudnék dönteni. Vannak kedvenc sorozataim, imádtam a Háború és békét, de sokszor jobban mellbe vág egy 100-200 oldalas kisregény. Íróként azt is tudnunk kell, melyik történetet, meddig szabad elnyújtani.
Az olvasóid melyik regényed szeretik jobban?
Mindent összevetve, azt hiszem, most épp a Tél Berlinbent, aminek nagyon örülök, mert a megjelent kötetek közül számomra is ez a legkedvesebb.
Az említett könyveket magánkiadásban olvastam tőled, de mesélted, hogy mostanra már kiadó is áll mögötted. Mit szabad erről tudni?
Két éve szerződtem le a Mogul Kiadóval. Már volt személyes ismeretség, így gördülékenyen kezdődött a munka. Számomra sokkal jobb, hogy áll mögöttem egy kiadó, levesznek terheket a vállamról, és kapok olyan lehetőségeket, amiket egyedül sehogy vagy csak nehezen érhetnék el.
Bár ez az időszak senkinek sem könnyű, megosztanál velünk párat az idei terveid közül?
Idén nagyon szeretném, ha A változások kora sorozat újabb kötete eljutna a kiadásig. Ezen lázasan dolgozom. Közben készülök a jövő évi megjelenésekre, mert a kéziratok már megvannak nagyrészt, de munka akad velük bőven. Nagy vágyam, hogy szakmailag is sikerüljön idővel elismerést szereznem. Mondjuk, hogy ez amolyan hosszútávú cél.
Ezen kívül szeretnék elindítani egy podcastet, ahol főképp a klasszikusokról tervezek beszélni, emellett szóba kerülnek majd írással kapcsolatos érdekességek is. Sok tervem van ezzel kapcsolatban, ahogy a blogommal is. Fontosnak tartom, hogy törődjünk ilyenformán az irodalommal, és meghozzuk a kedvet olyan könyvek elolvasásához, amiket esetleg kötelezőként élből elutasítottunk, pedig nagyszerű, értékes művek, csak a megfelelő időben kell kézbe venni őket. Ez a cél már régóta motoszkált bennem, de csak mostanra nőtte ki magát annyira, hogy belevágjak. Ez legalább olyan fontos számomra, mint az írás.
A blog nevében is további sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel bátran Nóra hivatalos Facebook . oldalát, vagy regényeit többek között a Mogul Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Kezdésnek mesélnél egy kicsit magadról?
Két és fél éve írok komolyabban, de egyébként már három éve építgetem a kis olvasói közösségemet. Már gyerekkorom óta a művészet szerelmese voltam. Évekig zenéltem, és egy-két éve kezdtem újra, amikor nekiálltam egy dalszerzői specializációnak, grafikusként végeztem az egyetemen három éve, illetve évekig színjátszóztam, társulatoztam, és táncoltam is. Mindig is szerettem több lábon állni, mivel hiperaktív vagyok, és ki kell fárasztanom magam.
Mi késztetett arra, hogy az élet sötétebb oldaláról írj az ifjúságnak?
Talán az úgynevezett sötétség, nem olyan negatív, mint amilyennek hisszük. Persze iszonyatosan fájdalmas, viszont több pszichológiai tanulmány szól arról, hogy leginkább akkor tud fájni egy negatívnak titulált érzelem, érzés, ameddig ellenállunk neki, és ameddig az elfojtás szerepel nálunk az élet repertoárjában, az bármikor képes lesz visszaütni, sokkal pokolibb módon, mint hisszük. Ezért szeretek írni róla, hogy rávegyem az olvasót arra, hogy érezzen, és engedje át. Egyszer át kell szakadnia annak a gátnak.
A Pieces of heart - Egy szív darabjai és a Hurt - Fájdalomról két különálló novelláskötet. Miért döntöttél emelet a zsáner mellett?
Új volt, és úgy éreztem szükségem van rá. Öngyógyítás is volt, illetve bennem volt, ha én megéltem ezt, vajon még hányan? Kíváncsi is voltam, és sok mindenre választ kaptam. : )
Egy testvérpár gondolatai elevenednek meg a lapokon. Mi segített a lányok személyiségének kialakításában?
A depresszió.
Az érzések, gondolatok számomra nagyon élethűek, megfoghatók voltak. Saját tapasztalat is megbúj közöttük?
Az egész egy saját tapasztalat. Igaziból én vagyok mindkét napló, két karakterbe bújtatva. Talán, hogy könnyebben befogadható legyen, és könnyebben belebújhasson az ember, ezért öltöztettem fel.
A borítóid nagyon elegánsak. Magad tervezted őket?
Én terveztem, és én is készítettem el őket.
Pár szóban mesélnél arról, te hogyan élted meg a kiadást?
Az elején féltem, mert olyan volt, mintha meztelen lennék. Ennyire még sosem engedtem be olvasót az életembe, és egyszerre nem csak a megszokott kis táboromnak adtam ki magam, hanem a külföldi olvasóknak is. Ijesztő volt.
Tudom, hogy a művek angol nyelven is elérhetőek és több neves író pozitívan reagált rá. Hogyan élsz meg egy ekkora sikert?
Szerintem még mindig nem fogtam fel. Szépen lassan haladok, lépcsőfokról-lépcsőfokra, de azért egy ilyen visszajelzés mindig amolyan nagy érzelmi hullámként ér.
Itthon milyen a fogadtatás?
Soha nem volt még könyvem, amit ennyire szerettek volna az olvasók.
Beavatnál minket pár tervedbe? mire számíthatunk még tőled 2021-ben?
Két-három történeten dolgozom, amit a következő egy évben örülnék, ha tudnék publikálni, illetve most egy teljes könyvet is szeretnék publikálni a külföldi olvasóimnak, hogy kicsit jobban megismerjenek. Egyébként mindig csak a közeljövőt tervezem meg, mert a hosszútávú sosem úgy sül el, ahogy kiagyalom.
A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Ellyne hivatalos Facebook - oldalát, vagy regényeit többek között a Bookline kínálatában!
Írta: Isabel
Szabóné Nagy Márta elsőkönyves meseíró nagyon kedves hölgy. Márti mama manómeséi című gyermekkönyve a járvány ideje alatt készült és tele van illusztrációkkal. A következő percekben az alkotásról, tanulságokról és persze a mesék szeretetéről beszélgetünk!
Először is köszönöm szépen, hogy interjút adsz a blog számára. Mesélnél egy kicsit magadról?
Köszönöm szépen, hogy megkerestél! Nagycsaládos, sok unokás nagymama vagyok, ezt gondolom ma a legfontosabbnak magamról.
Melyik az a legmeghatározóbb gyermekkori emléked, amely az olvasással kapcsolatos?
Fekete István könyveit nagyon szerettem gyermekkoromban, olyannyira, hogy igyekeztem minden írásához hozzájutni. Ikonikus regényeit: -Tüskevár és Téli berek- évente képes vagyok elolvasni, és minden alkalommal találok benne valami csodálatosan szép gondolatot, amit korábban még nem fedeztem fel. Van egy másik könyv is, amit többször is átlapoztam már: Gárdonyi Géza : Egri Csillagok c. műve. Mindig szerettem olvasni, ebből a szempontból „mindenevő” vagyok. Örömmel veszem kezembe a könyvet, az illata, a nyomtatott papír varázslata már az olvasás előtt hat rám. Természetesen tudom, a fejlődés megállíthatatlan, az e-könyvek világa már nem újdonság senkinek, én mégis így szeretek olvasni.
Hogyan kezdted el a regényed vázlatát? Miként telt egy ilyen napod?
Megjelent mesém nem készült könyvnek. 2020 tavaszán, amikor a korona vírus radikálisan megváltoztatta az életünket, el kellett fogadnom, hogy a családtagjaimmal nem találkozhatunk. A kor technikáját kihasználva meséket olvastam fel, amit a telefonomon rögzítettem, majd a hangfájlt a felhőbe küldtem, és a család, a gyerekek akkor hallgatták meg, amikor az idő erre számukra alkalmas volt. A sok mese után azt gondoltam, biztosan örülnek majd az unokák, ha olyan történeteket hallanak viszont, melyek velük estek meg, amiket közösen éltünk át. Így kezdődött a meseírás. Először mindegyikükről külön-külön írtam egy kis mesét, aminek van valóság alapja. Később a figurákat egy elképzelt kirándulásra vittem, melynek helyszíne jól ismert az unokáim körében.
A történetek írása alatt gyakorlatilag szimbiózisban éltem a klaviatúrával, és ha még a tintaceruzás időkben írtam volna, bizonyára tele lettem volna lila foltokkal. Nagyon sokat dolgoztam rajta, igyekeztem a történet érthetősége mellett a magyar nyelv szépségeire is vigyázni. Most, hogy nyomtatásban látom, kezembe foghatom, természetesen látok hibákat, amit sajnálok. De aztán arra gondolok: egy régi történet szerint az indiánok, mikor a gyöngy ékszereiket fűzték, olykor elvétették a mintát. Ilyenkor azt mondták: az nem hiba, hanem a munka lelkecskéje….hát nekem is van sok lelkecském ebben a könyvben.
Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?
Nem tudok kedvenc részt mondani, minden kedvemre való, mert a történetek mindegyike valóságos alapokon nyugszik, így aztán könnyebben emlékezhetek a gyerekekkel közösen átélt eseményekre.
Hogyan születtek meg az illusztrációk és a borítóterv?
Az illusztrációk kivétel nélkül az unokáim rajzai. Ez pedig úgy alakult ki, hogy a felolvasott mesék után kértem őket, rajzoljanak le a történetből, ami tetszett nekik, én a rajzokat „értékeltem”, és postai úton okleveleket küldtem el nekik az alkotásokért cserébe. Így ők, ezek után a mesék után is rajzoltak nekem.
A borító pedig egy kedves barátunkat dicséri, aki a könyv kiadásának útvesztőiben is segítségemre volt.
Miért döntöttél a magánkiadás mellett? Próbálkoztál esetleg kiadóknál a kéziratoddal?
Nem kerestem meg egyetlen kiadót sem, a könyvemet nem tartottam olyan különösre, hogy felkeltené a nagyobb kiadók érdeklődését. Mostanában sok ismerősöm magánkiadásban adja ki a könyvét, így ezért döntöttem így magam is. Végül is az egyik gyermekem javaslatára rendeztem könyv formába, és jelentettem meg. Ha ő nem javasolja, sosem lett volna ebből könyv.
Bár a megjelenés még nagyon friss, milyen visszajelzéseket kaptál eddig a mesékről?
Aki olvasta, ők mind nagyon kedvesen és elismerően jeleztek vissza, és mindenkinek hálás vagyok érte. Még a kritikát is elfogadom, hisz jobbító szándékkal küldték. Legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy egykori általános iskolai osztályfőnököm felhívott, és gratulált a munkámhoz!
A fülszövegedben megemlíted, hogy a mesefelolvasás segített a kapcsolattartásban az unokáiddal. Milyen meséket meséltél nekik?
Nem tudom, szabad-e néven nevezni őket, de gondolom, ezen a fórumon nyugodtan lehet reklámozni a könyveket: A RUMINI sorozat több darabját, BRUMI könyvekből kettőt, Fekete Istvántól a Bogáncsot, - és azt hiszem, volt még más is. Úgy igazítottam, hogy nagyjából 20-25 perc legyen egy-egy alkalom, amit meghallgathatnak.
Van pár jó tanácsod nagyra vonatkozólag, hogyan vehetnek részt online is aktívan a gyermekek életében?
A gyermekek manapság szinte a számítástechnika és az okostelefon tudásával születnek. Míg nekem, aki elmúltam „ennyimegannyi” tanulnom kell a készülékek használatát, ők ösztönösen képesek a kezelésére. Rengeteg játék áll rendelkezésükre, ami szórakoztatja, és fejleszti is őket, sőt tanítja is. Tudomásul kell venni, hogy ebben a világban élünk. Én annak örülök, hogy a mieink szeretnek kirándulni, hagyományos játékokat játszani: homokozni, babázni, focizni, társasozni, stb. miközben használják a fejlett technikát is, felelős szüleik korlátozásával. Nekem így sikerült velük a kapcsolatot tartani, a felolvasott mesékkel, olykor videochat-en, és hagyományos telefonálással. Tanácsom nincs, gondolom, mindenki, a lehetőségeinek megfelelően a kapcsolat tartását ki tudta alakítani ebben a nehéz, koronavírusos járvánnyal terhelt időszakban. Abban biztos vagyok, miután az emberek általában eltávolodtak egymástól, a közösségi élet fizikailag megszűnt, nagyon nehéz lesz újra, félelem nélkül megölelni azokat, akik kedvesek nekünk. Remélem, a félelem el fog múlni hamar!
Milyen írással kapcsolatos terveid vannak a jövőre nézve?
Ezt a könyvemet sem terveztem, és nem tervezek kiadni többet. De írásos terveim vannak. Régóta érdekel a családom múltja, és annak megörökítése. Ilyen-olyan módon már papírra vetettem, amit sikerült megőriznem, és kikutatnom. Most azt tervezem, a család számára elkészítek egy könyvecskét mindazokról, amikre még emlékszem, és megrajzolom az unokáim családfáit, annyi generációra visszamenőleg, amennyi lehetséges. Szeretném, ha tudnák, hogy pl. unokatestvérem, a férjem családtagjai, unokái, és ők közös gyökérrel rendelkeznek, és azt, őseik mivel foglalkoztak, hogyan éltek. Addig kell ezeket megírni, amíg megvan erre a lehetőség. Ha mostanában nem is, de mikor 30-40 évesek lesznek, talán érdekli majd őket, honnan jöttek. Ehhez a munkához van segítségem, többen is vagyunk a családban, akiket ez a téma foglalkoztat, megosztjuk egymással az információkat.
Köszönöm szépen, hogy megkerestél és érdeklődtél a munkám iránt. Remélem, aki olvassa majd a könyvemet, nem fog csalódni benne. Életkor szerint nagyjából alsó tagozatos kisiskolásoknak ajánlom, de mindenki másnak is jó szívvel, aki a meséket szereti.
Az Álmok útján nevében szeretnék még sok örömöt és olvasót kívánni Márti néninek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hívatalos Facebook-oldalát, vagy könyvét az alábbi e-mailcímen: manomesek21@gmail.com!
Írta: Isabel
Írta: Isabel
B. Habarics Kitty a Katica Könyv Műhely szerzője aranyos történeteivel hívta fel magára a figyelmem. Mindent nagyon szeretek, ami nyuszis - ráadásul az illusztrációitól elolvadtam.
Először kérlek mutatkozz be nekünk!
B. Habarics Kitty író, költő, grafikus, illusztrátor vagyok, három kisgyermek édesanyja. 2017-től publikálok nyilvánosan, de hosszú évek óta írok a gyermekeimnek, már lassan 10 éve. Előtte is írtam, 10-12 éves korom óta, hol többet, hol kevesebbet, az életemnek mindig része volt az írás és persze az olvasás szeretete.
Mesélnél nekünk arról, hogyan kerültél közel a mesék világához? Neked mi volt a személyes kedvenced?
Édesanyám, aki egyébként tanítónő volt, minden este mesét olvasott és vele együtt persze édesapám is rengeteget mesélt nekünk. Rengeteg könyvünk volt/van, szóval olyan közegben nőttem fel, ahol a könyvek és az olvasás mindennapos volt, az életünk része.
Miért pont nyuszikat választottál főhősödül? Van valami különleges kapcsolat köztetek?
Nos, erről ritkán beszélek, egy nagyon kedves történet egyébként. Amellett, hogy a gyerekek imádják a nyuszikat, persze másképp is kötődöm hozzájuk. Gyermekkoromban volt egy plüss nyuszim, akihez folyton beszéltem, teljesen úgy nézett ki, mint Mami nyuszi. Minden gyereknek van egy féltett kis plüsse, kendője, akármi, hát nekem a nyuszkóm volt az. Azóta is tart a szerelem, imádom őket.
Nézzük, mit olvastam én tőled: a Két nyuszi mesék - Az évszakok, Fülü mondókás ügyeskedője és a legújabbat Két nyuszi mesék - Az éjszakai szuszmanó azonnal a kosaramban landolt, ahogy megláttam őket. Mi inspirált téged írás közben?
A Két nyuszi mesék egy sorozat része, melyhez kapcsolódik a másik két mű is. Fülü mondókás ügyeskedője egy foglalkoztató füzet versekkel, feladatokkal és természetesen nyuszis kifestővel. Hogyan jött az ötlet, hogy ilyen is legyen a mesekönyvedhez?
A kiadóval egy állásponton vagyunk abban, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából hasznos dolgokat preferáljuk a munkánk során. Így jött az ötlet, hogy készítsünk egy ilyen foglalkoztató füzetet, amire boldogan igent mondtam. A végeredmény nagyon szuper lett és nagyon szerethető, nekem ez volt az első ilyen projektem, nagyon örülök a sikerének.
A legfrissebb megjelenés Az éjszakai szuszmanó, melyhez nem olyan rég online könyvbemutatót tartottál. Mesélnél az élményeidről?
Normál esetben a könyvbemutatók nem az online térben zajlanak (illetve nemcsak), azonban a pandémia miatt kizárólag így tudom kivitelezni a dolgot. A magam részéről ezt a módot is szeretem, mert bár nincs személyes kontaktus, sokkal több emberhez tudok szólni, mint egy hagyományos könyvbemutató által. Persze talán a kettő kombinációja a legjobb, ha majd a lehetőségek engedik, nyilván lesz majd olyan is, hogy személyesen is tudunk találkozni a követőimmel és a könyveim rajongóival. Ennek is mindig nagyon örülök. Az első könyvbemutatóm egyébként a szülőfalumban, Porcsalmán volt. Nagyon meghatott, hogy miközben beszéltem arról, hogy hogyan segíthet a mindennapi olvasás a hátrányos /halmozottan hátrányos gyermekeknek, volt, aki a sorok között megkönnyezte ezeket a gondolatokat. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos a személyes találkozás, nekem is és másoknak is.
Hogyan lettél a Katica Könyv Műhely szerzője? Milyen a velük való együttműködés?
A Katica Könyv Műhelyről csak jókat tudok mondani. A kiadó pályakezdő tehetséges írókat is támogat, a férjem volt az összekötő, egyébként első körben nem ebben a témában kérte a segítségét. Felvetődött közöttük a dolog, hogy dolgozzunk együtt és én örömmel elfogadtam ezt a lehetőséget. A velük való együttműködés egy szerzői oldalról nagyon kényelmes, családias dolog. Megvan a kellő alkotói szabadságom és nagyon támogatnak mindenben, egy szó, mint száz, nagyon szeretek velük dolgozni.
A Kiadó oldaláról letölthető egy Fülüs társasjáték is - melyhez partnert keresek, hogy én is játszhassak. Nemcsak a könyvekhez, de ehhez is te készítetted a grafikát. Hogyan zajlik nálad a rajzolás folyamata?
Én a hagyományos, szabadkézi rajzot preferálom (jómagam digitálisan készítem őket, de megvannak ehhez a megfelelő programok, hogy a papíralapú rajzokat tükrözhessék az illusztrációk), egy-egy új figuránál mindig van egy fázis, ami a tervezésről szól. Ilyenkor papíralapon és digitálisan is rengeteg vázlatot készítek a fejről, testről, több variációt magáról a figuráról, Fülüről és Mamiról még mindig őrzöm a ’kuka’ terveket, hatféle nyuszit terveztem és épp a hatodik lett a megfelelő, ami most ugye látható. Valahogy az ember érzi, hogy na, ez lesz az! Rengeteg élő nyuszis képet nézegettem és megpróbáltam a legjobban kombinálni a valódi nyuszik jellemzőit a mesefigurás kinézettel. Ez egyébként nálam bevált dolog, előbb a valódi állatok jellemzőivel foglalkozom, utána átviszem a saját elképzeléseimbe a rájuk jellemző tulajdonságokat.
Bár már lazulnak a karantén szabályok, mégis érdekelne, hogy van pár tanácsod kisgyermekes anyukák számára, hogy kössék le a kicsiket?
Erre nincs kimondott recept, azt hiszem, de sokat segíthet a Fülü mondókás ügyeskedője és az olvasás. Nem árt, ha van otthon só-liszt gyurmához elég alapanyag, papír, és valami, amivel lehet festeni, rajzolni. Ez nekünk mindig bevált.
Mikor számíthatunk Fülü újabb kalandjaira? Mik a terveid erre az évre?
Ebben az évben még jelenik meg néhány könyvem és kiadványom a tervek szerint, kicsit mindig félve nyilatkozom erről a pandémia kezdete óta, mert sosem tudni, mit hoz a jövő. Reménység szerint a Zugerdei meséknek jön a folytatása az év második felében és egy ehhez a sorozathoz kapcsolódó foglalkoztató, illetve egy adventi-karácsonyi könyv is minden valószínűség szerint nyomtatásba kerül még idén. A jövő évi terveket mindig az év vége felé egyeztetjük, hála Istennek van miből válogatni, ami ezt illeti. Rengeteg tervem van évekre előre és mindig kitalálok valami újat is.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Kittynek!
Ha felkeltettük az érdeklődésed, további érdekességekért látogass el az írónő hivatalos Facebook-oldalára, vagy keresd a könyveit a Katica Könyv Műhely kínálatában!
Írta: Isabel
Kezdésként mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan fedezted fel magadban az írás iránti vágyat?
A padlásunkon lapul egy régi bőrönd, ami telis tele van a tinédzser kori titkos naplóimmal. Talán itt kezdődött minden. Ki kellett írnom magamból a napi eseményeket, a gondolataimat, az érzéseimet. A naplóírás után a versek következtek, haikuk írásával is próbálkoztam.
Majd, amikor a gyerekeim megszülettek, mindegyikről kétéves korukig vezettem naplót. Azt gondolom, hogy mindezek előszobái voltak a meseírásnak. Két évvel ezelőtt érkezett az ötlet, hogy a fiaimnak karácsonyra egy nagyon egyedi ajándékot készítsek. Elhatároztam, hogy külön-külön kapnak egy-egy mesekönyvet. Itt érkeztem meg igazán a meseírás birodalmába. A fiaim rajongtak az ajándékért, és ők inspiráltak arra, hogy írjak másoknak is.
…most, ahogy végig gondolom, van egy még korábbi időszak, ami az írást illeti: rajongtam alsóban a fogalmazás órákért!
Honnan jött a mesék iránti szereteted?
Az első „szerelmem” a Csillagszemű juhász volt. A szüleim nagyon sok mesét olvastak nekem egészen kicsi korom óta. Hét évesen indultam egy mesemondó versenyen, ahol 15 perc alatt sikerült elmondanom a Csillagszemű juhászt. Belebonyolódtam a szövegbe, de besülni nem szerettem volna, ezért életem első rögtönzéseként olyan mesevéget kanyarítottam, amit a tanáraim nagyra értékeltek.
Ugorjunk egy nagyot az időben! A gyerekeim ismertették fel velem, hogy tudok ’fejből’ is mesélni, nem kellett az esti mesékhez mesekönyv, elég volt gondolni egy főhősre és már szőttük is a történeteket.
A mesék iránti szeretet nem volt elég számomra, mélyíteni is szerettem volna a tudásomat ezen a területen. Boldizsár Ildikó mesekutató számos képzésén sikerült igazán elmélyednem a mesék világában.
Vallom azt, hogy a mesék útja már elő volt készítve számomra, csak meg kellett találnom az ösvényét! A mesék elválaszthatatlan részei az életemnek, nem is tudnék más műfajban írni. Amint meghallom, hogy „egyszer volt, hol nem volt….” máris elrugaszkodok a valóságtól és szárnyra kap a képzeletem.
Első mesekönyved az Útravaló sütik címet viseli, mely annyira aranyosnak hangzik, hogy én is szeretném értékelni itt a blogon. Honnan jött az ötlet?
Egyszer a kamrában „megszólított” a fahéj és elmondta, hogy szívesen lenne egy mesém főhőse. Gondoltam miért ne? Komolyra fordítva a szót: szeretem a formabontó dolgokat az élet minden területén. Arra gondoltam, ha ma már ennyire érkezése volt az életemben egy mesekönyvnek, akkor az sem lóghat, ki a sorból és muszáj, hogy kövesse a formabontó stílusomat. Így született meg az egyedisége, ami tulajdonképpen 3:1-ben: mesék, kérdések, receptek.
Az alapkoncepció az értékátadás volt, olyan „útravalók” összegyűjtése, ami egy kisgyermek életének boldogulásához nélkülözhetetlen. Ehhez érkeztek a nem mindennapi főszereplők, a kamra lakói, a konyhai alapanyagok, akik képviselnek egy egy értéket, mint pl. a türelem, felelősségvállalás, szeretet, bátorítás, kitartás….Fontos szempont volt, hogy a könyv egy olyan értéket is hordozzon, ami által megvalósul a szülő gyerek közötti kapcsolódás a meséken túl is. Így volt érkezése az útravaló kérdéseknek, ami beszélgetést kezdeményez a mesékről, illetve a recepteknek, amik segítségével a mesékben szereplő sütiket el is lehet készíteni.
Mennyi ideig tartott az írás folyamata?
Az írás volt a legegyszerűbb része a könyvnek, egy hónap elegendő volt, hogy a mesék elkészüljenek.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Szeretik a gyerkőcök?
Ha csak röviden szabadna válaszolnom erre a kérdésre, akkor a válaszom a következő lenne: az Útravaló sütik gyerekkönyvem tavaly októberben jelent meg és jelenleg már a második kiadását éli.
Egy kicsit bővebben is: legnagyobb meglepetésemre rengeteg előolvasó jelentkezett. Első körben azt gondoltam, hogy korlátozom ezt a létszámot, de aztán nem volt szívem megfosztani,- a gyerekeket pláne nem,- az előolvasás lehetőségétől. Így közel 100 előolvasóm lett és ezen felül jó néhány elő-kóstolom is, akik néhány sütit el is készítettek otthon. A legértékesebb kritikákat természetesen a gyerekektől kaptam. A gyerekek szemüvege egészen másként működött elő-olvasóként is, mint a felnőtteké. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy minden apró részlet, ami valamiért nem volt a helyén, a segítségükkel és éles látásukkal a helyére került.
Hihetetlen sok bátorítást, pozitív véleményt, megerősítést kaptam a könyvemre vonatkozóan a felnőtt olvasóktól is, akik között voltak édesanyák, édesapák, pedagógusok, óvónők, pszichológusok stb. A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy felismerték a könyv valódi értékét az ’útravaló’ részét, valamint a könyv sokoldalú felhasználási színtereit. Az otthoni, családi légkörben történő felhasználás mellett, pl. nagyon sok alsós magyar tanár, etika, hittan tanár jelezte, hogy az óráinak része lesz majd a könyvem, vagy tábor tematikaként, illetve gyerekeknek tervezett gasztronómiai napok programelemeként is érkezett már igény a meséimre.
Mi az oka annak, hogy a magánkiadás mellett döntöttél?
Az Útravaló sütik a 4. gyerekem, így tekintek rá. Nem tudnám kiadni a kezemből, teljesen összetartozunk. Minden egyes lap, minden egyes miniméterén ott vagyok, nemcsak az írásban, hanem a grafikai munkákban, a kreatív tervezésben, a süti fotókban is.
A fentebb említett mesekártyák az „ÉN MESÉM” játékhoz készültek? Te tervezted őket és amit láttam belőlük igazán nagyon szépek. Mesélnél egy kicsit a játékról és arról hogyan vehetnek részt benne az érdeklődők?
Az „ÉN MESÉM” mesekártyák egy történetmesélős, vicces, fordulatos, szórakoztató kártyajáték az egész családnak, azoknak, akik rajonganak a mesék világáért, és azoknak, akiknek a munkájukban szerepet kapnak a mesék a mesei szimbólumok.
A visszajelzések alapján kiderült, hogy az alábbi területeken kiválóan megállja a helyét a pakli:
- családok, ahol a mesék mindennap jelen vannak, ahol a mesék értéket képviselnek
- coachok, trénerek, mentorok, akik eszközként használhatják a munkájukban
- tanítók, óvónők, akik történeteket színesíthetnek a mesekártyákkal
- meserajongók (kicsik és nagyok egyaránt), akik szívesen szőnek meséket
Fotó:Czirják Erika
A mesekártyák segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a bennünk lévő meséket megalkothassuk, miközben fejlődik a szókincs, a kreativitás, a kifejező képesség és az érzelmi intelligencia
.
Fotó:Czirják Erika
Segítenek a belső képi világot, a fantáziát a kreativitást gazdagítani. Azonosulásra ösztönöz egy egy szereplővel. Megmozgatja az érzelmeinket, ami jobban előhozható képek segítségével. Segít eligazodni a világban, szembeállít ellenfelekkel, próbákkal.
Alkotóként miért ennek a korosztálynak alkotsz?
A kártya kortalan, a könyv nem. Az Útravaló sütik a kisiskolás korosztályt célozza meg. Nap, mint nap gyerekek között mozgok, fejlesztőpedagógusként dolgozom. Nagyon szeretem fürkészni, figyelni őket. Szeretem a reakcióikat a működésüket „elfiókolni” magamnak és ha kell, akkor előhúzni és használni azt, amit tanítottak nekem egyes helyzetekben.
Milyen terveid vannak a 2021-es évre?
Soroljam? Zsong a fejem az ötletektől ….. Annyit elárulok, hogy most készül a könyvemhez egy kiegészítő 60 oldalas munkafüzet, ami …….
Ezúton kívánok további sok sikert az írónőnek!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát a saját példányodért!
Írta: Isabel
Kezdésként mesélnél magadról a blog olvasóinak? Hogyan indult az írói pályafutásod?
Fantasy író és illusztrátor vagyok; több mint másfél évtizede foglalkozom komolyabban írással. Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekkoromban faltam a könyveket, és egy nap támadt egy ötletem, amiből remek történetet lehetett volna írni. Addig bontogattam ki a fejemben, amíg már komplett cselekményem is volt hozzá… és aztán hirtelen ráébredtem, hogy bármennyire tetszik, nem fogom tudni elolvasni, mert még nem írta meg senki. A pillanatnyi csalódást követően jött az elhatározás, hogy na, majd akkor megírom én. Valahogy így indult az írói pályafutásom, bár kiadásra szánt történeteket csak később, tizenhat évesen kezdtem írni. Ahogyan az lenni szokott, nagy mellénnyel elküldtem az első regényem kéziratát pár kiadónak, majd az elutasítások után elhatároztam, hogy csiszolok még egy kicsit a művön. Időközben irodalmi pályázatokon is elindultam, hogy kiderítsem, érdemes-e egyáltalán írásba ölnöm az időmet, és mivel az ezekre a pályázatokra írt novelláimról szinte csak pozitív visszajelzést kaptam, ezért nem adtam fel. Végül a „kiadóvadászat” második körében a Főnix Könyvműhely érdeklődött a Kísértés Rt. iránt, így náluk jelent meg az első regényem.
A fantasy világa áll közel hozzád: melyik volt az a meghatározó mű, mely erre az útra terelt?
Talán A végtelen történet volt az első fantasy, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy hónapokig foglalkoztatott. A filmet láttam először, és amikor végre a kezembe kaparintottam a könyvet is, rájöttem, hogy addig csak a történet felét ismertem. Később jött A Gyűrűk Ura, majd a Harry Potter is, természetesen – és minél több művet olvastam a zsáneren belül, annál jobban megtetszett a sokszínűsége. A fantasy műfajon belül az urban fantasy áll hozzám a legközelebb: az összes regényemben fontos szerepet kap a város, ahol a történet játszódik.
Eddig 4 könyved kapható a piacon, ebből három a Főnix Könyvműhely gondozásában. Miért őket választottad, amikor kiadásra került a sor és milyen tapasztalataid vannak velük kapcsolatban?
Ritka, hogy egy kezdő írónak sok választási lehetősége van: tíz elküldött e-e-mailre jó, ha két válasz érkezik a kiadóktól, és az esetek többségében azok is elutasítók. (Nem tudom, ez változott-e az elmúlt tíz évben, de amikor én 2010. körül kilincseltem, akkor még nem volt nagy keletje a magyar szerzőknek.) A Főnix volt az első kiadó, amelyik kíváncsi volt a Kísértés Rt.-re: akkoriban kezdtek szórakoztató irodalommal foglalkozni, szóval épp jókor érkezett be a kéziratom. A második regényemet az Ulpius-ház hozta ki, mielőtt csődbe mentek volna, de velük szinte csak rossz tapasztalatom volt, így aztán az Elveszett Napokkal visszatértem a Főnixhez. Kicsi, családias kiadóról beszélünk rendkívül barátságos légkörrel.
Sorozatot, illetve önálló regényt is írtál már. Számodra melyik jelent nagyobb kihívást és miért?
Egyik sem egyszerű, de különböző okokból. Hajlamos vagyok rá, hogy szabadjára engedjem a szereplőimet, ez pedig azzal szokott járni, hogy mire észbe kapok, már öt szálon fut a cselekmény, és háromszáz oldalnál tartunk, pedig még alig lendültem bele a történetbe. Az Elveszett Napokkal is ez történt: eredetileg egykötetesnek szántam, de szép lassan rájöttem, hogy muszáj lesz trilógiává bővítenem, különben a felét sem fogom tudni elmesélni annak, amit elterveztem. Itt persze felütötte fejét a könyvsorozatok buktatója; mégpedig, hogy nemcsak a köteteken átívelő sztorinak kellett kerek egészet alkotnia, de az egyes részeknek önállóan is meg kellett állniuk a helyüket. Különösen a második résszel gyűlt meg a bajom – el is kellett tolni a megjelenés eredeti időpontját, mert nem voltam hajlandó úgy kiadni a kezemből, hogy nem vagyok vele teljesen elégedett –, de most, hogy néhány hete befejeztem a harmadik (és egyben utolsó) kötet írását, úgy érzem, sikerült megfelelnem a kihívásnak. Ettől függetlenül a következő könyvem önálló regény lesz.
Melyik az a célcsoport, akiknek mindenképpen ajánlanád a műveidet? Melyikkel érdemes kezdeni? (Ezt magam miatt is kérdezem.)
Nehezen tudnék belőni hozzájuk egy korosztályt, mert én magam gyerekként és kamaszként is mindenevő voltam, ami a könyveket illeti, de talán 16 évtől felfelé ajánlanám az írásaimat, mert akad bennük némi vér és morbid humor is. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Nos, az attól függ, miféle olvasnivalóra vágysz. A Kísértés Rt. egy elborult hullámvasút angyalokkal és démonokkal, valamint a próbálkozásom, hogy egy magamfajta szkeptikus számára is emészthető formába gyúrjam a hit és a túlvilág kérdését. Az Őrült Hold alatt a két főszereplő kapcsolatára koncentrál a körülöttük megállás nélkül változó, különös városban; akadnak benne fausti alkuk és nem kevés varázslat. Az Elveszett Napok egy sötétebb, szövevényes történelmi fantasy, amiben végre elég teret adtam magamnak, hogy rendesen kibontsam a szereplőimet és a világot, ahol a történet játszódik. Minden regényemre jellemző a humor és a karakterközpontúság, de a három történet meglehetősen különbözik egymástól mind a hangulatát, mind a szereplőit tekintve.
Milyen olvasói visszajelzéseket kapsz? Az esetleges kritikákat hogyan kezeled?
Általában pozitívakat – szerencsére még nem esett meg velem, hogy valaki csak azért keressen meg, hogy megmondja, mennyire utálta a könyvemet. Magamtól nem vadászok értékeléseket, mert ahány olvasó, annyi vélemény, és onnantól, hogy a polcokra került a könyv, nekem nincs közöm hozzá, kinek hogy tetszett. Ha mégis szembejön egy kritika, akkor igyekszem tanulni belőle (feltéve persze, hogy építő jellegű, nem pedig rosszindulatú gúnyolódás, ami elvétve bár, de sajnos elő szokott fordulni), de nem állok neki vitatkozni az illetővel.
Miért döntöttél úgy, hogy magyar néven adod ki a regényeidet? Ért emiatt bármiféle hátrány íróként?
Eredetileg álnévben gondolkodtam, de egy kiadótól azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam a csudába, manapság már magyar névvel is meg lehet jelenni – és mint látjuk, ez valóban így lett. Időnként találkozom a jelenséggel, hogy van, aki elvből nem olvassa magyar szerző műveit, ezért nem elképzelhetetlen, hogy több olvasóm lenne, ha a sajátom helyett egy frappánsan megválasztott angolszász nevet biggyesztenék a cím fölé, de négy könyv után már nem töröm magam ezen.
Hogyan vélekedsz a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetről, mely a könyvkiadást/eladást is súlyosan érintette? Véleményed szerint, miképp segíthetnek az olvasók abban, hogy enyhítsük a károkat?
Mint minden válságot, ezt is a kis kiadók sínylik meg a legjobban. A jelenlegi helyzetben – meg általában is – az lehet a legnagyobb segítség, ha az olvasó közvetlenül a kiadótól vásárolja a könyveket. A legtöbbjüknek saját honlapja és webshopja van, ráadásul így a könyv teljes ára a kiadóhoz kerül – míg, ha a nagy bolthálózatokból szerzed be az olvasnivalót, akkor a bevétel egy része a terjesztőt illeti.
Magánemberként hogyan töltöd ezeket a nehéz napokat? Van olyan tanácsod, ami számodra sokat segített és megosztanád velünk?
Szerencsére a munkahelyem viszonylag gyorsan kapcsolt, és lassan egy éve otthonról dolgozhatok, ami sokat segített benne, hogy átvészeljem a nehezét. A kreativitásom viszont megsínylette a dolgot: nagyjából fél évig egy sort sem tudtam írni, annyira nyomasztott a helyzet. Eleinte sokat küszködtem emiatt, és végül az segített, amikor elkezdtem tudatosan beosztani a szabadidőmet, listába és fontossági sorrendbe szedni a kreatív teendőimet – és időt adni magamnak a pihenésre is. Talán az lendített át igazán a holtponton, amikor végre beadtam a derekam, és kipróbáltam a Scrivener nevű programot: mintha megtáltosodtam volna tőle, úgy visszatért az ihletem. Alapvetően magukra a kreatív folyamatokra van egy örök érvényű jó tanácsom, de talán a mindennapokra is alkalmazható: az alkotás olyan, mint a légzés – előbb tele kell szívni a tüdőt levegővel, hogy kilélegezhessen az ember. Ha nem merülsz el időnként egy jó könyvben, filmben vagy sorozatban; ha nem töltesz időt olyasmivel, ami kikapcsol és örömet szerez, akkor nem lesz miből merítened, amikor alkotásra kerül a sor. Néha egyszerűen muszáj hátradőlni és kikapcsolni egy kicsit.
Milyen terveid vannak erre az évre?
Nagyon szeretném, ha az Elveszett Napok befejező kötete még idén megjelenhetne, de ez teljes egészében a Főnixen múlik, ezért nem ígérem, hogy így lesz. Időközben elkezdtem dolgozni egy új történeten is, és ugyan egyelőre még csak ismerkedem a szereplőkkel, úgy tervezem, az év nagy részét ennek megírásával töltöm majd. Persze a legjobb az lenne, ha végre ismét eljuthatnék egy könyves rendezvényre, de sajnos az a gyanúm, hogy ez csak jövőre jön össze.
Ezúton szeretnél további sok sikert kívánni Viktóriának! Remélem, hamarosan én is az olvasói közé tartozhatok!
Amennyiben szeretnél többet tudni, Keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a Főnix Könyvműhely weboldalán!
M. G. Brown írónőt a fantasy zsánerrel tudtam eddig összekötni. A Rózsaszirmok-sorozatának első részét nagyon szerettem, így mikor felajánlotta legújabb könyvét, boldogan mondtam igent. Mivel a Szerelempróbát a napokban értékeltem a blogon, gondoltam felteszek egy pár kérést a szerzőnek, hogy megtudjuk merre is tart az írás útján! Tartsatok velünk!
Kezdésként mesélnél kérlek, mi történt veled azóta, hogy utoljára interjút készítettünk?
Hű, mikor is lehetett az? Talán egy éve? Nem tudnám megmondani pontosan, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor tavaly tavasszal beszélgettünk utoljára. Szerintem ott körül, mikor megjelent a Szerelempróba. Nos, azóta nem sok minden történt; illetve semmi olyan, ami különösebben látványos lenne. A háttérben persze folynak a munkálatok. Jelenleg három regényen dolgozom, ebből egyet szeretnék mindenképpen még a nyár előtt megjelentetni. Ő lenne a Sorsok, a Rózsaszirmok egyik – legújabb – kiegészítő kötete. Szuper kis könyv lesz, mert visszarepít minket a ’90-es évek elejére, ami szerintem egy igazán klassz időszak lehetett. Ráadásul ebben a kötetben Vivien, Ludovica és George, a Rózsaszirmokból megismert – immár – szülők kapták a főszerepet, ami még izgalmasabbá teszi a történetet, mivel ezúttal az ő tinikorukba pillanthatunk be, és akár még a gyerekeik elől eltitkolt huncutságokkal is találkozhatunk…
A Kavargó Rózsaszirmok 2017 - ben jelent meg. Azóta milyen eszközökkel fejleszted az íráskészséged?
Ez egyszerű: Írok és olvasok.
Mik azok a számodra jól bevált technikák, melyeket minden új regény megszületésénél alkalmazol? Négy év alatt biztosan találtál olyan módszereket, melyek hozzád a legközelebb állnak!
Nos, most meg foglak lepni: Nincs ilyen „technikám”. Ösztönösen írok, nagyon spontán az egész. A karakterek teljesen szabad kezet kapnak a sztori alakításában, én csak a kéz vagyok, ami pötyög. Talán ezért is tűnhetnek annyira „élőnek”. Az én fejemben mindegyik egy önálló individuum, saját személyiséggel, célokkal, gondolatokkal stb. Habár, ezt talán nevezhetjük „technikának”. Ami viszont nálam fontos, hogy időt hagyok arra, hogy a karaktereim kiforrjanak és önálló személyiséggé fejlődjenek. Van, hogy hónapokig csak a fejemben él egy történet, a szereplők. Ezért is jönnek viszonylag lassan a könyveim. Szerintem butaság halomra gyártani a könyveket, úgy rohanni, mintha versenyeznénk az idővel. Jó munkához idő kell, és mint ahogy a való életben, a karaktereknek is szükségük van időre ahhoz, hogy kialakuljon a személyiségük, hogy „megérjen” a történet stb. Szóval mondhatom, hogy talán a türelem az a technika, amit alkalmazok.
A Szerelempróba nem tartalmaz fantasy-elemeket. Hogyan született meg a regény ötlete és mennyire okozott nehézséget a realitás talaján maradni?
Egy unalmas napon ültem az akkori munkahelyemen az irodában, és mivel épp nem volt semmi határidős munkám, azt csináltam, amit mindig is szoktam: Filmet néztem a lelki szemeimmel. A Szerelempróba Olaszországban játszódik, én meg ugye imádom az olasz miliőt, így arrafelé kalandoztam. Aztán bekúszott az agyamba pár jelenet, pár karakter. Láttam magam előtt néhány jelenetet, hallottam a párbeszédeket, néhány karaktert. De ekkor még csak semmiből kiragadott és semmihez sem kötődő jelenetfoszlányok voltak, amikkel elszórakoztattam magamat. Aztán nyáron elutaztam Rómába, kiálltam a szálláson az erkélyre, és bumm, berobbant az egész történet. Érdekességképpen megemlítem, hogy Nicole pont abban a lakásban él a regényben, ahol én megszálltam. Mivel imádok kutatni, és a Szerelempróba előtt megjelent Csak egy pillantás volt névre hallgató történelmi Rózsaszirmok spin-off regényem nagyon sok kutatást és utánajárást igényelt, a Szerelempróbánál már egyáltalán nem okozott nehézséget a realitás talaján maradni. Talán annyit éreztem belőle, hogy míg a fantasy esetében lehet olyasmivel játszadozni, hogy hipp-hopp egyik helyről a másikra kerülünk, ilyen-olyan problémákat, mint például egy halálos seb, mágiával megoldunk, addig itt bizony mindent a realitás medrében kellett tartani. De nem volt nehéz. Mivel a szereplők nem mágikus lények, nem is gondolkodtak mágikus lények módjára, én pedig ugyebár őket követtem, szóval nem okozott problémát.
Inspiráció gyanánt sok saját emléket használtál fel? Ha van ilyen megosztasz velünk egyet?
Mint ahogy írtam is, a karaktereim önálló személyiségek. Mivel tőlem függetlenek, nem rendelkeznek az én emlékeimmel, így nem is tudtam ilyesmit felhasználni. Olyan viszont nagyon sokszor előfordul, hogy én hasznosítom az ő tudásukat. A – remélhetőleg – idén megjelenő Megbűvölt Rózsaszirmokban például Ludovica olyan jókat főz, hogy csöpög a nyálam, miközben írom, és úgy megkívánom a főztjét, hogy rendre el is szoktam készíteni, hogy én is ehessek belőle, ne csak ők.
Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól? Tetszik nekik ez az új vonal?
Szerintem nem érzik „új vonalnak”. A visszajelzésekből legalábbis én így következtetek, mert eddig mindenki – aki korábban már olvasott tőlem – úgy nyilatkozott, hogy a Szerelempróba „tipikus M.G. Brownos”. Meg persze, a Csak egy pillantás volt történelmi és E/3, ami szerintem távolabb van stílusában a Rózsaszirmoktól, mint a napjainkban játszódó Szerelempróba, úgyhogy szerintem nem volt annyira éles a váltás, hogy ez különösebben feltűnjön bárkinek. Nekem ellenben feltűnt, hogy akik félnek vagy idegenkednek a fantasy vonaltól, emiatt pedig nem mertek belevágni a Rózsaszirmokba (ami egyébként low fantasy), azok bátran vették kezükbe a Szerelempróbát, ami aztán olyannyira megtetszett nekik, hogy a Rózsaszirmokat is elolvasták vagy éppen olvassák.
Melyik szereplődet kedvelted itt a leginkább ás a legkevésbé?
Hű, hát ez nagyon nehéz kérdés. Körülbelül olyan, mintha egy anyától megkérdeznék, hogy melyik a kedvenc gyereke. :D Mindegyiket más miatt szeretem, Zerinát viszont emellett még nagyon sajnálom is, mert szerintem minden szereplő közül az ő sorsa a legkeserűbb.
Mivel nem sorozatról van szó, amikor végeztél vele, nem hiányzott a folytatás?
Nem, mert tudtam, hogy bennük ennyi volt. Megtettek és megéltek mindent, ami egy olvasó számára érdekes lehet. Ennek ellenére lesznek olyan könyvek, amikben mellékszereplőkként jelen lesznek: A Bizalompróba és a Kapcsolatpróba.
Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borító nagyon illik a történethez. Hogyan készült?
Vérrel és verejtékkel. Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy milyen legyen, végül – mikor kitaláltam –, azon kellett törnöm a fejemet, hogy hogyan lehetne megvalósítani a terveimet. De szerencsére pont olyan lett, ahogyan elképzeltem.
A regény magánkiadásban jelent meg. Mennyire kifizetődő itt publikálni?
Semennyire, de nekem megéri, mert túlontúl csökönyös és határozott vagyok ahhoz, hogy másnak is beleszólást engedjek a „dolgaimba”. Én úgy gondolom, és ebben az évek során szerzett tapasztalataim is megerősítettek, hogy közös lónak mindig túrós a háta, és soha senkinek nem lesz olyan fontos az én munkám, mint nekem magamnak, épp ezért nálam precízebben és odaadóbban senki sem tudja és nem is fogja csinálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy megírom és kiadom anélkül, hogy együtt dolgoznék másokkal, de az, hogy felettem legyen egy kvázi főnök, aki belekotyog a munkámba, számomra teljességgel elképzelhetetlen. Én nem a profit miatt írok. Ha így lenne, már rég bedolgoztam volna magam egy kiadóhoz – kétlem, hogy ne sikerült volna. De mivel elsősorban magamnak írok, így – egyelőre legalábbis – teljesen megfelelő ez a módszer.
Bár még mindig a koronavírus hatásait nyögjük, érdekelne, hogy mikor jön a következő regényed? Mik a terveid az évre?
A következő regényem a már említett Sorsok lesz, amit szeretnék legkésőbb nyár elején megjelentetni. Eleve úgy terveztem, hogy december környékén megjelenik, de sajnos az online oktatás (egyetemre járok), és az egyébként sem fényes lelkiállapotom ezt meggátolták. Nehezen viselem a bezártságot, ezt a természetellenes élethelyzetet, ami sajnálatos módon az írói munkásságomra is rányomja a bélyegét. Történetesen azzal, hogy még élni sincs kedvem, nemhogy írni. De végre megjött a tavasz, süt a nap, ébred a természet, melegedik az idő stb. Rám mindig jó hatással van a tavasz, tekintve, hogy gyűlölöm a telet és a hideget, ezért bízok benne, hogy a kedvem is kivirul, az olvasóim pedig gazdagabbak lehetnek egy újabb regényemmel.
Amennyiben szeretnél többet megtudni a munkásságáról, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit többek között a Google Play kínálatában!
Írta: Isabel
Kezdésként bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek? Mióta foglalkozol írással?
Már egész kiskorom óta találok ki történeteket, 4 évesen már anyukámnak diktáltam le a meséimet. Tudatosan 2015 óta foglalkozom az írással, akkor ismerkedtem meg a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájával, ahol több kurzust is elvégeztem. Sokáig kizárólag regényekben gondolkoztam, aztán egy nagyobb írói válságba kerültem és ekkor született meg Pöttöm Pötty. A kész mesekönyv 2019 karácsonyára jelent meg.
A mesekönyved alaptémája az egészséges táplálkozás. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy erről fogsz mesét írni?
Dietetikusként végeztem, és már az egyetem alatt szöget ütött a fejemben, hogy milyen jó lenne eljuttatni az egészséges táplálkozás elemeit a gyerekekhez. Az elhízás nagyon nagy probléma napjainkban, nem csak Magyarországon, de az egész világon. És sajnos már a gyerekek körében is egyre gyakoribb. Nagyon sokáig nem körvonalazódott bennem, hogyan is lehetne úgy átadni az ismereteket, hogy ne legyen túl didaktikus, túl tankönyvszerű. Aztán mint egy varázsütésre megjelent előttem egy tündérke, aki kizárólag édességet eszik. Így kezdődött az egész.
Pöttöm Pötty egy első osztályos tündérlány, aki nagyon szereti a süteményeket és nem is igazán akar mást enni az édességen kívül. Honnan jött a karakter ötlete?
Bevallom, erre már nem emlékszem. Csak úgy megjelent, mintha végig az agyam egy rejtett zugában várakozott volna. Általában megálmodom a történeteim hiányzó részleteit, bármilyen furcsa is, és szerintem Pöttyel is hasonló történhetett.
Jómagam is édesszájú vagyok, viszont többféle egészségügyi problémával is küzdök, ezért próbálok odafigyelni arra, mit viszek be a szervezetembe. Természetesen ez egy gyereknél még fontosabb - és nehezebb is. Mit gondolsz, az ennyire aranyos mesék, mint a tiéd is, hogyan segítik a helyes táplálkozás kialakítását?
Úgy gondolom, a mese lényege, hogy összehozza a családot. A szülők és a gyerekek leülnek és együtt merülnek el a történetben, így pedig izgalmas beszélgetések alakulhatnak ki. A célom az volt, hogy a gyerekek ne idegenkedjenek az egészséges ételektől, például a zöldségektől. Hanem sikerüljön elültetni a fejükben, hogy egy zöldségleves nem is olyan rossz dolog, hisz Pöttynek is mennyire ízlett.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól? Esetleg szakemberek is véleményezték a könyved?
A megjelenés előtt elküldtem több dietetikus évfolyamtársamnak, illetve ismerőseim között volt alsó tagozatos pedagógus és egy pszichológus is, őket kértem meg, hogy véleményezzék a mesét és szerencsére mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam.
A megjelenés óta kaptam visszajelzést szülőktől és mesekedvelő felnőttektől, és úgy látom Pötty teljesítette a feladatát. Nagyon örülök a sok kedves visszajelzésnek, ezek mindig megmelengetik a szívemet.
Neked melyik a kedvenc fejezeted és miért?
Imádom Zöldségországot! Csak ha elképzelem azt a hatalmas veteményes kertet a sok élénk színű zöldséggel, már is megkívánok egy finom zöldség levest.
A kötet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertese volt, gyermekkönyv kategóriában? Milyen emlékeket őrzöl erről az időszakról?
Őszintén szólva, abban az évben már negyedszer vettem részt az Aranymosás pályázaton, így mondhatni veteránként jelentem meg. Ez annyiban volt szerencse, hogy már tudtam mire számítsak, de a várakozás így is nehéz volt, így ez egy elég stresszes időszak volt, de végül jól alakult.
Az illusztrációkat Imelda Green készítette. Meg voltál elégedve a munkájával?
Száz százalékig! Mikor megpillantottam az illusztrációkat azonnal olyan érzésem volt, mintha Imelda valamilyen módon bepillantott volna a fejembe, mert minden pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem. Nem is kaphattam volna jobb illusztrátort.
Mi az a legfontosabb cél, melyet íróként el szeretnél érni?
A legnagyobb álmom, hogy egy nap valaki azzal lépjen elém, hogy: "A te könyvednek hála szerettem meg az olvasást." Ha ezt megélhetnem az igazi siker lenne.
Ezenkívül másik nagy célom, hogy a mesekönyvek mellett regényem is megjelenhessen, remélem, ez is hamarosan sikerülni fog.
Tervezel újabb mesekönyvet publikálni? Esetleg lesznek Pöttynek további kalandjai? Én nagyon szívesen elolvasnám!
Bizony, Pötty kalandjai koránt sem értek véget! A pandémia miatt sajnos csúszott a megjelenés, de nagyon remélem, hogy idén már az olvasókhoz is eljuthat Pötty következő kalandja, amelynek címe: Pöttöm Pötty és a Folyadékszörny.
Ebben a történetben Pöttyöt Folyadék Királyságba hívják, amelyet rettegésben tart a félelmetes Folyadékszörny. Én nagyon élveztem az írását, így remélem, hogy az olvasóknak is tetszeni fog.
A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, blogját, vagy könyvét a Könyvmolyképző Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Kérlek, pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!
Szegeden születtem, Békéscsabán tanultam, Csorváson nőttem fel, már lassan 4 éve Budapesten élek párommal és ikertestvéremmel. Mindig is a fiús dolgok érdekeltek, mint a forma-1, foci, gördeszkázás, és a rock zene. Szabadidőmben szeretek olvasni, 14 éves korom óta olvasok rendszeresen és csak bűnügyi, krimi és egyiptomi kalandregények jöhetnek szóba. Így vagyok a filmekkel is. Két éve járok egy Egyiptológiai Szabadegyetemre, bár most a vírus miatt nem tudom látogatni.
Miért pont Egyiptom és a fáraók? Miképp ismerkedtél meg a kultúrával és a vallással?
Ez csak úgy jött. 12-13 éves lehettem akkor. Először egy könyv akadt a kezembe: Bill Manley – Hetven rejtély az ókori Egyiptomban. Lapozgattam és azt vettem észre, hogy több fáraós könyv után nyúltam. Egyszerűen magával ragadott a kultúra. Könyvtárakba is jártam, hogy még több könyvet olvassak róla. Volt egy füzet, amibe elkezdtem belemásolni egy könyvet, annyira megtetszett. Az a könyv nagyszerű alapot adott nekem. Nagyon okosnak éreztem magam tőle, hiszen senki más nem érdeklődött az ókori Egyiptom iránt. Majd két éve találtam rá a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemre, ahol egy egész napos órákra jártam. Élveztem minden egyes órát, amit egyiptológusok tartottak és mélyebben magamba szívhattam a tudást. Az egyiptomi tanulmányi kirándulás pedig a csúcspontja volt a tanulásomnak, ahol élőben hallgathattam tanárnőnk tanításait.
Van olyan szerző/mű, ami segítette a hiteles világ felépítését?
Az az igazság, hogy az írás előtt nem olvastam semmilyen ókori Egyiptomban játszódó történetet. Már az írás folyamata közepén vagy a vége tájékán jutott eszembe, hogy vegyek egy egyet. Paul Doherty néhány kötetét olvastam, ami már nagyobb segítség volt a második rész megírásakor.
Mennyi kutatómunka áll a háttérben?
Szerintem nagyon sokat dolgoztam rajta. Először 13 évesen kezdtem el a történetet írni, ekkor alapos munkához láttam. Rendszeresen látogattam a könyvtárat, mint azt korábban is elmondtam, egy könyv nagyon segített az alapokban, hogy megismerhessem Egyiptom kultúráját és világát. Később kimondottan III. Amenemhat fáraó után keresgettem, szintén könyvekből jutottam információhoz, mert akkor még nem volt internetünk. Mikor újra nekiültem a történetnek, természetesen interneten kutatgattam. Mert nem mindegy milyen viselet volt egyes birodalmak idején.
Ki az a karakter, akin a legtöbbet dolgoztál?
Úgy gondolom Adam Simpson karakterén dolgoztam a legtöbbet, mivel neki igen titokzatos múltja van és ő tőle indulnak a bonyodalmak is. Leginkább a múltját kellett jobban kidolgoznom, hiszen legelőször nem ilyen életet szántam neki.
Melyik az a része az írásnak, ami számodra a leggördülékenyebben ment és miért?
Szerintem a 7. fejezettől, amikor a kalandorok belecsöppennek a közepébe. Érződik is a könyvön, hogy az jobban ki lett dolgozva, sokkal élvezetesebb olvasni. Bár a legkedvencebb részem úgy a 10-11. fejezet, az ment a legjobban, azt szerettem írni és olykor vissza szoktam olvasni is.
Hogyan éled meg, hogy szerző lettél? Elsőkönyves íróként megosztanád velünk a tapasztalataidat?
Mikor megjelent a könyvem, Csorvás város polgármestere egyből felkért, hogy tartsunk egy könyvbemutatót, ám a vírus közbeszólt. Remélem, nem kell tovább várni rá. Ezután nagyobb felkérés is volt, szerepeltem a Kossuth rádióban és beszélgettem egy kicsit a könyvemről. Közben egy-két blog keresett meg és adtam interjút. A kiadó vezetőm is nagyon pozitívan vélekedik rólam.
Miért a NewLine Kiadónak szavaztál bizalmat, mikor a kiadatásra került sor?
Először a szerkesztőm ajánlott egy-két kiadót, de néhány próbálkozás után elhessegettem. Aki nem reagál egyből, azon tovább kell lépni. Így tettem én is, más kiadók után néztem. Beírtam a facebook keresőbe, hogy kiadó, és mindet átböngésztem. Ekkor vettem észre az akkor 1 éve működő NewLine kiadó nevét, és láttam, magyar könyveket adnak ki. Tudtam, nekem is ott a helyem. Írtam nekik, 1 hét után egyből vissza is írtak. Ez egyből megvett. Elküldték a tervezetet, kicsit hezitáltam, de aztán rádöbbentem, én ezt akarom és kész, ki kell adnom. Így ki is adták, tavaly június 4-én jelent meg.
Milyenek az olvasói visszajelzések? Esetleg olyan olvasód is akadt már, aki otthonosabban mozog Egyiptom földjén?
Először is mindenkinek a borító fogta meg, majd a fülszövege. Szinte mindenkinek tetszik az alaptörténet, de a karakterek és a kidolgozottság már megosztóbb. Leginkább olyanok olvassák, akik imádják az ókori Egyiptomot, észre is veszik, mennyi munka van mögötte. Bár nem ismerek olyat, aki volt is Egyiptomban.
Milyen terveid vannak erre az évre? Esetleg egy újabb kaland egy különleges helyszínen?
Idén szeretném megjelentetni a második részt, AZ egyiptomi királynő rejtélyét, ami a folytatása lesz, bár egy különálló történetet olvashatnak az olvasók. Egyelőre nem akarok sokat elárulni a könyvről, legyen még meglepetés. De az biztos, ez is olyan izgalmas és kalandos lesz, mint az első rész. Először ebookban lesz elérhető. A napokban gondolkozom a harmadik részen is!
Az írás olyan érzéseket okoz számomra, amit az életemben nagyon kevés más dolog. Úgy tudom jól megfogni a tájakat, szereplőket, eseményeket, ha fejben „ott vagyok”és „látom”, ez pedig teljesen kikapcsol. Kilépek a saját kis nyomasztó pandémiás közegemből és egy másik világot járok be, ismerek meg. Csodálatos kaland! Önmagában már ez is egy áldás, de van egy másik érzés is: a siker. Nem, nem a visszajelzésekből fakadó, hanem az alkotásé. Nagyvonalakban tudom, miről fog szólni egy-egy rész, mielőtt leülök írni, de a kivitelezés mind ösztönös, intuitív, olykor még számomra is egészen meglepő eszközökkel, fordulatokkal, apró részletekkel. Ha pedig jól sikerül, úgy érzem, túlszárnyaltam magamat, az elképzeléseimet, hogy olyat csináltam, amiben jó vagyok (minden egoizmus nélkül). És ez az érzés mámorító. Úgy képzelem, hogy a hegymászók, vadvízi evezők vagy forma1-es pilóták is ezt érezhetik, ha sikerül…
Az Illés öröksége tavaly jelent meg magánkiadásban. Emlékszel milyen érzésekkel/gondolatokkal vágtál bele a munkába?
Nagyon régen kezdtem bele, már vagy tíz éve. Akkoriban novellákat írtam, lélektani és szociális témákban. Ezt a történetet is annak szántam. Megírtam, ahogy leég egy ház, amiben többek közt három fiú is ott van, akik legjobb barátok. Az egyik meghal a balesetben, a másik kettő pedig évekre elszakad egymástól és már felnőtten találkoznak újra. Kérdéseim voltak: helyre lehet-e hozni egy ilyen barátságot, vagy mindig kettejük közt fog lebegni ennek a tragédiának a sötét árnyéka? Hogyan változott a személyiségük az évek során? Mennyire lett felnőttként jelentős az a társadalmi különbség kettőjük közt, ami már gyerekkorukban is jelen volt? Ilyesmiket szerettem volna boncolgatni, de ahogy mélyebben beleástam magam, egyre több szereplő és helyszín mutatkozott meg. A fiúk családja, a falu, ahol laktak, a családok közti dinamika, régi sérelmek, babonák és egy nagyon kerek és izgalmas történet bontakozott ki belőle, tulajdonképpen egy negyedik ember élettörténete. Nem szántam regénynek, semmi tudatosság nem volt bennem alkotás közben, mentem az újabb és újabb morzsák után, mint Jancsi és Juliska a sötét erdőben és nagyon élveztem.
A regény egyik érdekessége, hogy a főszereplő egy történetet olvas nekünk. Honnan jött az alapötlet?
Kicsit vicces a dolog, ugyanis néhol annyira bizonytalan voltam abban, hogy sikerült-e valósághűen írni az 1800-as évek elejéről, hogy kellett egy pajzs, amit magam elé tehetek. Így lett egy újságíróm a két világháború közt, aki elkezdett az 1800-as évekbeli férfi után nyomozni és írt róla. Ha pedig már volt egy szereplőm és egy íróm, akkor a hármasság jegyében kellett egy olvasó is, így született meg Illés, a mai kor gyermeke, aki megtalálta az újságíró munkáit és az egész történetet az ő szemszögén keresztül ismerhetjük meg.
Számodra mi volt a legnagyobb kihívás alkotás közben?
Mivel az írás zömében nem terveztem, hogy ez egy megjelenő regény lesz, csak élveztem felfedezni ezt a különleges világot, ezért nagyrészt nem volt nehézsége, csupán a legvégén, amikor megfordult a fejemben, hogy ez már annyira egész, hogy lehetne vele valamit kezdeni. Akkor próbáltam tudatosan kerekké csiszolni, elvarrni a szálakat, akkor voltak bennem bizonytalanságok.
Hogyan élted meg azt, hogy a könyv megjelenésével aktív tagja lettél az irodalom világának?
Annyira lettem csak aktív tag, hogy a számos kertészeti, varrós, kézműves, vidéki csoportok mellé, amiket követek a facebookon, bekerült két írós csoport is, a HazaÍrók és a KAM. Előbbi egy fiatalos, lendületes, leginkább marketing csoport, utóbbiban inkább az alkotásról beszélgetünk. Nem okozott változást az életemben: ugyanúgy dolgozok, ahogy eddig, ugyanazok az emberek a barátaim, ugyanazok a hobbik foglalkoztatnak.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól?
Eddig töretlenül 99%-ra van értékelve a könyvem a moly.hu-n, ami fantasztikus (egy ember levont egy fél pontot, mert a könyv nincs lektorálva és zavarták az elgépelések). Most már egyre több olyan emberhez jut el, aki nem ismer személyesen, érzelmileg függetlenek tőlem, és ők is jó véleménnyel vannak róla, mint te.
Neked ki a kedvenc karaktered és miért?
A saját könyvemből? Szalviusz Rabán. Az összetettsége és mélysége miatt. Első látásra egy tenyérbemászó arrogáns fickó, aki nagyon jól mulat azon, hogy szórakozhat másokkal, dúsgazdag, ezért meg is teheti. Nem túl szimpatikus, de amikor a lelke mélyére ásunk, megtudjuk, hogy mi történt vele, miért ilyen, milyen démonokkal küzd, akkor megértjük, talán már drukkolni is kezdünk neki. Nem egy pozitív karakter, mégis lehet izgulni érte. Azt hiszem, még tanulságokat is hordoz az előítéletekről például.
Az értékelésemben említettem, hogy szerintem a cselekmény megállná a helyét kiadóknál is. Miért döntöttél a magánkiadás mellett?
Két oka is van. Elsőként azért, mert nem volt pénzem. Minden első könyvessel foglalkozó kiadó kér hozzájárulást a mű kiadásához. Ez persze érthető, nem mernek anyagi kockázatot vállalni, ezt az íróra hárítják. A könyv lektor és szerkesztő nélkül jelent meg, én magam tördeltem be, állítottam össze a borító tervét és csupán húsz könyv nyomdai költségeibe került a megjelenés (50.000 forintba). Miután az első húszat eladtam, az árából újabb húszat nyomtattam, aztán újabb húszat, és így tovább. Már csak egy lektor ennek az összegnek a többszörösét elkérte volna…
A másik ok, a makacsságom. Több ismerősöm is ír, és már voltak információim különböző kiadók működéséről. A kiadók bevételt szeretnének, meg vannak a jól bevált receptjeik, tudják, mi az, ami manapság trendi és ezeknek a trendeknek megfelelően alakítják az általuk megjelenő könyveket is. Néhol lebutítják, hogy minél több ember számára könnyen fogyasztható legyen, olykor cukormázzal hintik, pátoszokat írnak róluk, megmondják az írónak, milyen írói néven írjon, ami ma divatos és így tovább. Én nem ez vagyok, nem ilyen. Talán pont azért működik a könyvem, mert nagyon őszinte és nagyon én vagyok (nem egy trend). Nem akarom mindenáron eladni, nem mondok róla olyat, ami nem is igaz, csak azért, hogy vegyék. És nagyon örülök, hogy így lett.
Van valaki, aki segít a marketingben, és az egyéb munkálatokban, vagy ezt is a feladataid közé sorolhatjuk?
Mindent én csinálok, de nem viszem túlzásba, ezer dolog foglalkoztat, így erre kevés időm marad. Akit akar, azt majd megtalál a könyv, ha meg nem most, majd később, hiszen ez egy trilógia első darabja. Jönnek a folytatások.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Már írom a második részt, a Minka látomását, sőt, már vannak vázlataim a trilógia befejező részéhez is. Ezen kívül még két regényötletem is érlődik gondolatban, tehát terveim azok bőven akadnak.
A blog nevében további sok sikert kívánok a szerzőnek!
Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook - oldalát további érdekességekért és a saját példányodért!
Írta: Isabel
Ez a Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalmával meg is törtért, így most rég óta dédelgetett vágyam válik valóra! Köszönöm szépen Imeldának, hogy elfogadta a felkérésemet!
Pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek?
Az eredeti szakmám szerint építészmérnök vagyok, de most már 3 éve dolgozom szabadúszó grafikusként és illusztrátorként. A fő technika, amivel dolgozom, az akvarell, amivel azt hiszem, 3 éves koromban kezdtem el először foglalkozni. Sokat dolgozom megrendelőknek, de a munkám része az is, hogy átadjam a tudásomat, legyen az a grafikával, mint szakmával, vagy az akvarell technikával kapcsolatos. Az építészeti kitérő annak volt köszönhető, hogy a körülöttem élők nem találtak elég „tehetségesnek”, ezért lebeszéltek a grafikai pályáról. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy kicsit lazítsunk ezen a szorongáson, amit a „tehetség” szó a legtöbb emberben generál. Ezért indítottam anno blogomat, hogy kiderüljön, hova tud eljutni egy úgynevezett „tehetségtelen” grafikus.
Mint fentebb említettem, már jó ideje nézem a videóidat, ahol nagyon sok hasznos információval látod el a kezdő grafikusokat, illetve azokat is, akik csak hobbiból alkotnak. Véleményem szerint ez a csatorna hiánypótló az országban, nemcsak akvarell-illusztráció tekintetében. Hogyan született meg az alapötlet és mennyire volt nehéz elindulni?
Eredetileg ugye a blogot vezettem ugyanebben a témában, írni mindig is nagyon szerettem. Aztán ahogy teltek az évek, elkezdtem teljesen ráfüggni én is a Youtube-ra, és nagyon sok külföldi grafikus, illusztrátor munkáját követtem. A mai tudásomnak egy igen jelentős részét tőlük tanultam, és elképesztő hálával tölt el, hogy ezeket az információkat csak úgy, teljesen ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják. Persze ez a fajta transzparencia nem csak a következő művész-generáció számára hasznos, hanem az iparág egészséges fennmaradásához is nagyban hozzájárul. Magyarországon viszont erre semmilyen aktív kezdeményezést nem láttam, úgyhogy arra jutottam, hogy itt az idő belevágni.
Több kreatív videó sorozatot készítettél már: személyes kedvencem a Fess velem! sorozatod, ahol koszorúkat festhetünk együtt. Ingyenes sablont is mellékelsz hozzá, mely a blogodról letölthető. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél; szeretnek az embereket közösen alkotni veled?
Őszintén szólva egészen meglepődtem, hogy mennyien szeretik ezt a sorozatot, nem gondoltam, hogy ilyen népszerű lesz. De jobban belegondolva ez érhető is: ebben a mai nagyon feszült helyzetben mindenki keresi azt a fajta tevékenységet, ami egy kicsit kikapcsolja az agyát, és a festés erre nagyon jó, mert egyszerűen muszáj rákoncentrálni, nem lehet közben híreket olvasni vagy másfele figyelni. A festés a tudatos jelenlét egy formája.
Másik szemszögből nézve biztos vagyok benne, hogy könnyebb a munkámhoz kapcsolódni, amikor live-ban festek. Ez a videósorozat ugye egy szimultán festés, tehát élőben közvetítem, amit csinálok, és emiatt minden olyan baki is látszódik, amit egy megszerkesztett videóból ki lehet vágni. Amikor az ember festeni tanul, könnyű beleesni abba a hibába, hogy másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, sok ember fejében elhangzik a mondat, hogy „én sosem fogok tudni így festeni”. Ezekben a videókban meg tudom mutatni, hogy én is hibázok, és hogy ez nem baj.
Bár terveim nekem is vannak, mégis nagyon szégyenlős vagyok a kamera előtt. Neked voltak ilyen gátlásaid? Mit tanácsolsz, hogyan győzzük le őket?
Gátlásaim a mai napig vannak, és videószerkesztés közben fogom is fejem miattuk. Sok tanácsot hallottam már ennek a leküzdésére, mert egyszerűen nem természetes érzés egy kamerához beszélni. Az egyik ilyen, hogy képzeljünk egy jó barátot a kamera helyébe, mintha neki magyaráznánk, mégis számomra a leghatékonyabb – meglepő módon – a live közvetítés volt. Amikor az első live-ot csináltam, nagyon izgultam, de ugyanakkor ott tényleg egy valódi közönséggel kommunikál az ember, és ez sokkal természetesebb, mint egy kamerának monologizálni. Aztán ahogy egyre több live készült a csatornámra, valahogy ezt a fajta természetességet elkezdte a többi videó is átvenni egy kicsit – de tényleg csak egy kicsit. Én még mindig érzek benne egy adag kényelmetlenséget.
Talán a legjobb tanács, amit adni tudnék, hogy csináld, csináld, csináld. Nem kell publikálni is, ha nem jó, a lényeg, hogy szokj hozzá az érzéshez. Minden videódnak csak 1%-kal kell jobbnak lennie az előzőnél. Egyébként az emberek jobban szeretik a tökéletlent, mint a tökéleteset, mert sokkal könnyebb hozzá kapcsolódni.
Térjünk rá a két mesekönyvre: Tóth Eszter meséje mellett Lovranits Júlia Villő sorozatát is te illusztráltad. Milyen érzés volt a felkérés és milyen kihívásokat rejtett magában ez a projekt?
Egy kicsit lemondva indultam neki. Eredetileg egy másik könyvhöz kértek fel, amihez próbarajzokat kértek, és végül nem engem választottak. Mikor egy hétre rá a Pöttöm Pöttyhöz kérték a próbarajzokat, már nem reménykedtem különösebben, úgyhogy eléggé elkerekedett a szemem, mikor értesítettek, hogy én leszek az illusztrátor. Ezzel párhuzamosan pánikba is estem, mert nagyon sok rajzot nagyon rövid idő alatt kellett elkészíteni, és mindeközben nagyon boldog is voltam. Tud egy ember ennyi mindent egyszerre érezni? Nekem úgy rémlik, hogy igen.
Olyan projekten olyan ügyfelekkel dolgozni, amin korábban még sosem dolgoztál, mindig kihívásokkal van tele. Nem tudod, mennyi változtatást fognak kérni, azt küldöd-e, amit elvárnak vagy nem, és végül mit fognak kihozni a végeredményből? Ebben nagyon sok a bizonytalanság, de közben nincs idő ezen kattogni, csinálni kell.
Hogyan zajlott egy rajzolással töltött napod?
Felkeltem, reggeliztem, rajzoltam, ebédeltem, rajzoltam, vacsoráztam, rajzoltam, lefeküdtem. Ez így viccesnek hangzik, de ezek a festéssel töltött napok teljesen elmosódtak az emlékezetemben, annyira intenzív időszak volt. Arra is emlékszem, hogy nagyon mélyen és nagyon jókat aludtam akkor, mintha a szervezetem tudta volna, hogy csak úgy tudok teljesíteni, ha a pihenés is maximális hatékonysággal zajlik.
Két nagy fázis különült el egyébként, a vázlatolás és a festés. A vázlatoláskor alkottam meg a karaktereket és a kompozíciókat. Ez egy nagyon nagy koncentrációt és kreativitást igénylő fázis, ami sokkal fárasztóbb, mint maga a festés. A színezés már inkább manuális munka, ami egyébként nekem nagyon pihentető.
Mennyire volt gördülékeny a közös munka a kiadóval? Szeretnél még a jövőben együtt dolgozni velük?
Igen, mindenképp szeretnék, jó volt velük dolgozni. Tavaly áprilisban készült a Bodza második kötete, akkor egy picit azt éreztem, hogy a bezárások őket is megviselik, és kicsit kevesebb idejük volt velem foglalkozni, akkor sokkal több önálló döntést kellett hoznom, mint fél évvel azelőtt – de talán ők is jobban ismerték már a munkafolyamatomat, és úgy érezték, nem kell annyira fogni a kezemet.
Összességében örülnék, ha mindenkivel ilyen gördülékenyen tudnék dolgozni, és ennyire megbíznának a szakmai tudásomban.
Működik egy webshop is, ahol saját kezűleg készített matricákat, képeslapokat, naptárakat vehetnek az érdeklődők. A járvány negatív hatásai itt mennyire érezhetők?
A webshopom tekintetében én nem éreztem negatív hatást, de az is igaz, hogy ez még nagyon friss, tavaly novemberben nyitottam meg, tehát járvány előtti tapasztalatom nincs. De ahogy látom a körülöttem lévő grafikusokat, a webshopjaik továbbra is aktívan működnek.
Aki szeretne tanulni tőled, annak lehetősége van, hiszen workshop keretében is lehetőséget biztosítasz erre. Milyen tapasztalataid vannak a jelenlegi helyzetben?
Szerencsére az akvarell workshopokat sikerült online formába átültetni, így egy kicsit kevésbé fájdalmas a helyzet, de azt látom, hogy kevesebben jönnek, mint az élőre. Tavaly télen a járvány előtt majdnem mindig telt házzal festettünk, 10-12 ember is eljött, most azért 5-6-nál ritkán vagyunk többen. Egyébként nem gondolom, hogy ez az online forma rosszabb lenne, mint az élő, de azt tudom, hogy más. Sokan azért jönnek el egy ilyen workshopra, hogy kicsit kiszakadjanak otthonról, hogy úgy tudjanak festeni, kikapcsolódni, hogy közben nem szakítják őket félbe állandóan. Ezt az online nem tudja biztosítani. Viszont ezzel egy kicsit kitágultak a lehetőségek, vidékről is be tudnak csatlakozni emberek, sőt olyan is volt már, hogy külföldről jelentkezett be valaki, ami szerintem nagyon vagány.
Milyen tanácsokat adnál a kezdők számára?
Legelőször is azt, hogy ne címkézzék magukat tehetségtelennek. Nem igazán emlékszem, hogy találkoztam-e valaha tehetségtelen emberrel. Olyannal igen, aki nem tudta magát motiválni, nem volt elég kitartó, igazából nem is ezzel akart foglalkozni, vagy nem tudta, hogyan és miben kellene fejlődnie. Ezek sokkal relevánsabb kérdések, mint hogy tehetségesnek születtünk vagy sem.
A másik fontos, hogy nem egyetemet vagy iskolát kell választani, hanem szakmát, mert azzal sokkal hosszabb ideig kell majd együtt élni, mint egy iskolával. Úgyhogy érdemes elmélyedni abban, mivel is foglalkozik a való életben egy grafikus vagy illusztrátor. A Youtube-on vagy az Instagramon már nagyon sok információt lehet találni erről. Az ember sokszor azt gondolja, hogy valamivel szeretne foglalkozni, de út közben kiderül, hogy esetleg nem is a szakma a vonzó, hanem pl. az iskola, vagy az adott szakma társadalmi megítélése. Akármivel is foglalkozunk, minden szakmának van árnyoldala és vannak benne nehéz pillanatok, a kérdés az, hogy eléggé szeretek-e ezzel foglalkozni, hogy a kihívásokat is elviseljem a kedvéért.
A harmadik pedig talán az lenne, hogy ne félj megosztani a munkádat az interneten! Sokan annyira félnek, hogy nem elég jó, amit csinálnak, hogy inkább a fiókban maradnak a rajzok. De az az igazság, hogy sokkal valószínűbb, hogy semmilyen reakciót nem vált ki másokból a munkánk, mint hogy valami megszégyenítő vagy bántó megjegyzést kapnánk – már ha tényleg nem elég jó. Az is simán kiderülhet, hogy amit mi magunk nem tartunk elég jónak, azt a többiek igenis jónak tartják. Viszont ha a világnak nincs lehetősége rábukkanni a munkánkra, akkor megbízni sem tudnak semmivel.
Milyen terveid vannak erre az évre? Árulj el nekünk valamit kérlek!
Nagyon sok tervem van, csak óvatosnak kell lennem a megosztással, mert idő biztos nem lesz mindenre. Számomra 2021 egyik legizgalmasabb pontja, hogy szeptembertől a Hollóka Grafikai Műhely illusztráció képzésén fogok tanítani. Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a kontextust, ahol átadhatom azt a nagyon sok szakmai információt, ami az évek alatt összegyűlt bennem.
Emellett nagyon szeretnék egy második online akvarell kurzust, hogy akik az elsőt elvégezték, tovább tudjanak haladni egy kicsit komplexebb technikával.
Persze ha esetleg a Bodza vagy a Pöttöm Pötty újabb kötettel jelentkezne, akkor nagyon boldog lennék, ha illusztrálhatnám, de ezekről egyelőre csak találgatni tudok.
Az interjú végén szeretnék megmutatni egy-egy illusztrációt a fentebb említett mesekönyvekből - a képekért köszönet Imeldának! Továbbá sok sikert is kívánnék neki, remélem, egyre többen figyelnek fel a munkáira!
Kristin M. Furrier - Az üveggyémánt átka című ifjúsági regényét a múlt héten volt alkalmam elolvasni, és nem csak nekem tetszett nagyon, de egy olyan személy dicsérte, akinek a véleményére sokat adok.
Mivel a blogon igyekszem kiemelt figyelmet fordítani az ifjúságra, ezért nem volt kétséges, hogy egy nap szeretnék beszélgetni az írónővel a munkásságáról és a regényéről! Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!
Mesélnél nekünk a kezdetekről? Hogyan kerültél közel az irodalom világához?
Természetesen. Először is, köszönöm, hogy megkerestél. Mindig megtisztelő, egy interjú kérése.
Nagyon fiatalon kezdtem érdeklődni az írás iránt. Persze, ezek még gyermeteg próbálkozások voltak, de már akkor is sok novellám született. Azután volt egy szakasz az életemben, amikor úgy gondoltam, hogy „leteszem a tollat”, de mint később kiderült, ez nem így működik. Ha valakiben az alkotás igénye/képessége benne van, legyen az bármilyen művészeti ág, annak lételeme az alkotás. Mint nekem is az írás.
Mi volt a kedvenc könyved gyerekként?
Inkább alkotót mondanék, mert nem egy darab könyvről beszélünk. Én Lucy Maud Montgomery regényein nőttem fel. Ezek közül is, a kedvencem az Anne regények, és a Váratlan utazás. Mondhatjuk, én ezeken a történeteken szocializálódtam. Imádom a kort, amit ezen művek megjelenítenek. Nagyon sokat adnak emberileg ezek a történetek.
Az üveggyémánt átka az Aranymosáson is indult: hogyan született meg a kisregény ötlete?
Az üveggyémánt átka című regényemmel a tavalyi év során neveztem az Aranymosás pályázaton.
Ahol számomra, igen megtisztelő véleményt kapott a kézirat, ám a hossza miatt kiesett. Maga az ötlet nagyon gyorsan megszállt. Itt nem volt semmi extra körülmény, mint pl. A kastély rejtélye esetében volt, mikor is, egy angliai kastélylátogatás során született meg az ötlet. Itt, ha mondhatjuk, egy pillanat műve volt. A lányomtól kaptam az üveggyémántot, és ahogy a kezembe helyezte, egyből meg volt a fejemben a történet. Emlékszem, még mondtam is viccesen: „Megvan a negyedik könyvem.” Ennyire egyszerűen született, de annál nagyobb lelkesedéssel.
Van egy másik kisregényed is, mely az ifjúságnak szól: ez pedig A kastély rejtélye. Olvastam, hogy a témaválasztáson túl fontos számodra az olvasás könnyítése és ehhez mérten állítod be a betűméretet is. A tapasztalat hozta magával ezeket a fontos lépéseket?
Igen, egyértelműen célzottan, és szándékosan írtam ilyen rövid, pörgős, könnyen olvasható regényeket is. Az én családomban is van nehezen olvasó személy, és látom, nekik milyen küzdelem, vagy akár mondjuk ki, milyen ijesztő, egy vaskos, apró betűs könyv. Ezeket a regényeket arra építettem, hogy kevés karakterszámmal is lehet, kerek egészet alkotni, ami segíti az olvasást. Abszolút hiszek ebben.
Plusz öregbetűs kiadású könyvek, amint említetted is, nagyobb betűméretet jelent, és nagyobb sorköz-távolságot.
Miket szoktál tanácsolni az olyan gyerekeknek (vagy szüleiknek), akik nem vagy csak nagyon keveset olvasnak? A ti családotokban van nagy kedvenc?
Konkrétan tanácsolni nem szoktam. Ezzel szemben, megvan a saját véleményem. Én úgy gondolom, és ebben a több évtizedes tapasztalat megerősít, hogy nem lehet erőltetni az olvasást. Ha egy gyerek úgy van nevelve, hogy minden felől megkapja a megfelelő ingert, akkor rengeteg dolog érdekelheti, ami elvonja a figyelmét az olvasásról. Segíteni tudjuk az útját a könyvek irányába, például, hogy karácsonykor, szülinapra, stb. könyvet is veszünk neki. Valamint, látja, hogy mi is olvasunk, és tiszteljük, értékeljük a könyveket. Én azt vettem észre, hogy az igazi könyvmolyság akkor fog megérkezni valakinél, ha meg lesz az első „wao” olvasása. Amíg nem lel olyan történetre, ami igazán elvarázsolja, addig csak olvasgat. Utána pedig célzottan fog potenciális olvasóvá válni. Hogy ez kinél, mikor jön el? Na, ezt nem lehet tudni.
Nálunk nincs közös kedvenc, de van egy sorozat, ami mindannyiunknak tetszik. Más zsánerben olvasok, mint a gyerekeim. Ebben az a jó viszont, hogy emiatt háromféle könyvtárunk van otthon. Ennek pedig az a nagy előnye, hogy jobban rálátunk olyan zsánerekre is, amit magunknak esetleg nem vennénk meg. Valamint nagyon jókat szoktunk beszélgetni a könyvekről, és az írókról.
Melyik könyvedet ajánlanád egy olyan olvasónak, aki csak most ismerkedik veled?
Ez mindig nagy kérdés számomra. Még pedig pontosan azért, mert kétféle stílust írok. Talán azt mondanám, aki ismeri, szereti Lucy Maud Montgomery írásait, a lassabb, múltban játszódó könyveket, nekik a Johanna sorozatot ajánlom. Viszont az ifjúsági korosztálynak, ill. a fantasy kedvelőknek, a fentebb említett kisregényeimet.
Egy sorozat is fűződik a nevedhez, melynek két része jelent meg eddig. Johanna inkább a felnőttekhez szóló romantikus regény. Mennyire könnyen élted meg a váltást a két zsáner között?
Semmilyen nehézséget nem okoz számomra, a két zsáner közti lavírozás. Mivel mind a kettő nagyon közel áll hozzám, és egyik mellett sem döntenék kizárólagosan, így nekem ez természetes. A Johannát is imádtam írni, és az ifjúsági regényeim is könnyen íródtak. Hiszem, hogy az adott élethelyzetünk befolyásolja azt, hogy éppen mit szeretnénk írni. Bizonyosan van ennek oka nálam is, hogy melyik kötet, miért épp akkor született.
Hogyan zajlik nálad az alkotás folyamata?
Az írás nálam elég szakaszosan folyik, ha lehet így fogalmazni. Nem írok egyfolytában. Egyrészt nincs mindig ihlet, ami nagyon nem mindegy az alkotás minőségére tekintve. Viszont vannak időszakok, mikor teljesen áthat az írás folyamata, és akkor nagyon nagy szövegrészek is születnek. Gyorsan írok, nem szoktam vázlatokat készíteni. Viszont a kutatómunkákra szoktam időt szánni. Mint például, a Johanna írása során, többféle gyógynövényes könyvet használtam, hiszen a könyvben egy teaház jelenik meg, ahol tudnom kellett egy alap információt a gyógyteákról.
A könyveid az Underground Kiadó gondozásában jelentek meg. Milyen a velük való kapcsolatod?
2015 – ben jelent meg az első könyvem a kiadónál. Az elmúlt hat év alatt, többször történt tulajdonos váltás. Inkább ezt mondanám zavarónak, hiszen így hiába vagyok hűségesen egy kiadónál, kicsit mindig olyan, mintha megint idegenekkel dolgoznék. De korrekt a kiadó, mindenben segít, amit kérek. Mivel a könyveimen a lehető legtöbb munkafázist én végzem, természetesen, a korrektor, a szerkesztés és a nyomdai munkákon kívül, így nálam ténylegesen van jelentősége annak a szónak, hogy magánkiadás. Nagyon sok munkám fekszik minden könyvemben, a külső munkálatoknál is. Én szeretem magam megtervezni a könyv külsejét, borítóját, a könyv belívét is. A Johanna II. a történet folytatódik, és A kastély rejtélye könyveknél, a borító fotókat is mi készítettük, ill. Az üveggyémánt átkában is van saját fotóm. Minden egyes könyv kiadásával többet tanulok, és több lesz a tapasztalatom.
Mindenki bízik abban, hogy 2021 jobb év lesz. Neked milyen terveid vannak? Esetleg jön folytatás valamelyik művedhez?
Nagyon sok tervem van, azzal sosincs baj. Az elmúlt pár hónap természetesen nekem is azzal telt, hogy módot találjak arra, hogyan lehet a személyes találkozásokat pótolni az olvasókkal. Az egyik legnagyobb újdonság, ami ebben az évben már elindul, hogy elkészült a honlapom. Ami nem csak egyszerű honlapként fog működni, hanem blog része is lesz, ahol könnyebben „eljutok” az olvasóimhoz. Egy kicsit talán közvetlenebbé tudjuk tenni, ezt a nehéz helyzetet, amit a karantén okozott.
Az írás terén is sok új ötletem vár megvalósításra. Egyrészt készen van egy új ifjúsági regényem, ami a harmadik lesz, ebből a zsánerből. Ezután, ha ennek a kiadásán túl leszek, egy kissé visszatérek a családregények világába. Elkezdtem egy újabb családregényt, azt szeretném folytatni. Ez egy kicsit megint lassabb, meghittebb, mélyebb mű lesz. Emellett más terveim is vannak, de az még meglepetés.
A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, további érdekességekért keresd a honlapját, és hivatalos Facebook - oldalát, vagy rendeld meg a könyvet az Underground Kiadó weboldaláról!
Írta: Isabel
Bár, Gergővel közös interjúban meséltél egy kicsit a kezdetekről , megtennéd, hogy pár szóban itt is bemutatkozol az olvasóknak?
Budapesten élek 3 kislányommal. Emlékeim szerint már 6 éves korom óta írok verseket, történeteket de ezeket általában nem nagyon mutattam meg másnak. Sose hittem volna, hogy egyszer majd író lesz belőlem. Egy rövid szünet után, miután megszületettek a lányaim, elkezdtem nekik verseket, mondókákat írni, ezzel motiválva őket az egészséges táplálkozásra vagy a fogmosásra. Később már meséket írtam nekik, ahol ők voltak a főszereplők. Hiszem, hogy ez volt a titka annak, hogy a későbbiekben is olyan jó volt kapcsolatunk, hiszen nekünk már egy külön kis „varázsvilágunk” volt, amit csak mi ismertünk.
2017-ben jelent meg „A barátság” című mesekönyvem, amit 2018-ban a „ Régi idők karácsonya” követett.
Szerettem volna kipróbálni magam a felnőtt irodalomban is ezért elkezdtem novellákat írni. Nagyon szeretem a történelmet, így nem volt kérdés számomra, hogy történelmi témájú regényt írok. Az „Életünk harcai” 2019-ben jelent meg a NewLine kiadó gondozásában. Ezt követte a Tóth Gergellyel közösen írt „Örök tűz” című könyvünk.
Éveken át kerestem olyan karácsonyi mesekönyvet, amiben a hagyományos magyar karácsonyi szokásokat ismerhetik meg a gyerekek. Láttam a kislányaimon, hogy nagyon megzavarta őket, hogy a mesék nagy részében a Mikulás karácsonykor érkezik, de nálunk meg nem. Mivel a kortárs irodalomban nem nagyon találtam ilyet, így írtam egyet. A történetek nagy részét valós események ihlették, nagyszüleim és anyukám gyerekkori karácsonyát elevenítem fel benne. Mint minden egyes könyvemnél, itt is végeztem kutatómunkát, hogy minél hitelesebben tudjam bemutatni a régi magyar karácsonyi népszokásokat.
Novellák és versek találhatóak a könyvben, általad készült illusztrációkkal színesítve. Melyik alkotói folyamatot élvezted a leginkább?
Nehéz lenne választanom, mert az írás és a rajzolás ugyanolyan közel áll hozzám. Talán a rajzok készítése volt a legemlékezetesebb, mert azokat nyáron készítettem és ahhoz, hogy rá tudjak hangolódni az alkotásra, karácsonyi zenéket kellett hallgatnom Júliusban miközben a kislányaim fürdőruhában rohangáltak körülöttem.
Te hogyan emlékszel vissza a gyermekkorod ünnepeire? Meghatározó volt számotokra a tél és a Szenteste?
Mint már említettem, a történetek nagy része nagyszüleim és édesanyám története alapján íródott, ám van a kötetben egy mese, ami az én személyes emlékem. A „Nagymama pogácsát süt” című történetet az én Édesanyám elvesztése után írtam a gyermekeimnek, ezzel próbáltam nekik (és magamnak) feldolgozni a nagymamájuk elvesztését. Azóta is, amikor elkezd havazni odakint, mindig mondják a kislányaim, hogy „ Mama odafent szitálja nekünk a lisztet!”
Mint írtam az értékelésemben, kicsik és nagyok is találhatnak benne hozzájuk közelálló témákat. Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a gyerkőcöktől?
A legnagyobb meglepetés az volt számomra, hogy nem csak gyerekek, hanem felnőttek és nagymama korúak is lelkesen olvasták a könyvem és azt mondták, hogy egy időutazás volt számukra. A gyerekektől azt hallottam legtöbbször, hogy ők is ilyen karácsonyokat szeretnének.
Ezzel szemben az Életünk harcai, már sokkal szívszorítóbb, a második világháborút vetted alapul. Mennyi kutatómunkát végeztél a hitelesség elérése érdekében?
Rengeteg kutatómunka előzte meg az „ Életünk harcait” is és ott éreztem már igazán, hogy szükségem lenne valakire, aki ellenőrzi a forrásaim hitelességét. Ebben a történetben leginkább az érzelmekre fektettem a hangsúlyt nem a történelmi háttérre.
Ki a kedvenc karaktered és miért?
Kedvencem Juliska karaktere, akit nagymamámról mintáztam. Egy olyan nő, aki tele van szeretettel, odaadással ám nehéz helyzetekben benne van egyfajta férfias erő. A lágyság és az erő ötvöződik benne.
Anyaként hogyan szakítasz időt az írásra? Mennyi időt fordítottál a részletek megismerésére és kidolgozására?
Az anyaság az első és legfontosabb számomra így írni csak „lopott óráimban” tudok. Általában éjjel dolgozom, mikor már mindenki alszik. A részletes kidolgozás sajnos nem az erősségem, de azon vagyok, hogy fejlődjek ebben is.
A NewLine Kiadó vezetősége milyen tanácsokkal látott el annak érdekében, hogy a regény a legjobb legyen?
Szerencsére egy nagyon rugalmas kiadónál vagyok, akik csak akkor szólnak, ha valami komoly hibát követek el. Nagyon tetszik, hogy hagyják az írókat kibontakozni, nem korlátoznak benne semmilyen módon.
Mikor jelenik meg tőled új mű? Milyen terveid vannak erre az évre?
Idén két könyvön is dolgozom egyszerre, ebből az egyik a Tóth Gergellyel közös trilógiánk folytatása, aminek a címe Ikerláng- A harcos címen fog megjelenni. Jelenleg még a kutatómunka szakaszában vagyunk, de terveink szerint 2021 vége/2022 elejére várható.
A másik könyvemben visszatérek a magyar vidéki élethez, egy 50-es években játszódó történethez, érintve 1956 eseményeit is. Nagyon komoly lélektani mondanivalója lesz, egy olyan témában fogok részletesen írni, ami a mai napig generációs probléma. Felkavaró lesz ugyan a történet maga, de természetesen ebből sem maradhat ki a szerelmi szál, ami terveim szerint sokkal kidogozottabb lesz, mint az eddigi regényeimben.
Készülök a közel jövőben még gyerekeknek is egy mesekönyvvel és egy verses kötettel az óvódás korosztálynak.
Ezúton kívánok sok olvasót Eszternek!
Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy a könyveit a NewLine Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
A napokban alkalmam volt elolvasni Tanila Jensen - Viveca sorozatának második részét, mely sokkal jobban tetszett az elsőnél. Mivel az írónő fejlődése nagyon látványos, ezért felkértem egy újabb beszélgetésre, a motivációról, a fejlődésről és természetesen a jövőbeli terveiről is!
Mesélnél nekünk arról mi történt veled azóta, hogy utoljára beszélgettünk?
Először is köszönöm a felkérését az interjúra, és a könyvre adott véleményt is. Ha jól emlékszem, körülbelül fél év telt el azóta, hogy beszéltünk. Legtöbb időmet a kisfiammal töltöm, aki két hét múlva lesz 3 éves. Ezen kívül a harmadik diplomám megszerzésén fáradozom, ami nagyon sok időmet elveszi. Írás szempontjából most egy éve, hogy elkezdtem a Levendulamező című regényemet, és az jelenleg már a javítás fázisában jár. Amikor van egy kis szabadidőm, akkor ezen dolgozom. De már tervben van a soron következő történet megírása is.
Általánosságban véve, hogy fogadod a negatív véleményeket?
A véleményeket mindenképp meg kell hallgatni, még ha negatívak is, hiszen az építő jellegű kritikákból nagyon sokat tanulhatunk. A durva, lekezelő és nem megfelelő módon írt és elénk tárt véleményeket szerintem jobb figyelmen kívül hagyni.
Milyen visszajelzést kaptál a Feloldozással kapcsolatban? Más is kiemelte a fejlődésed?
Igen. Számomra nagy sikerélmény, ha az olvasók egyre jobban elégedettek az írásaimmal, történeteimmel, mert ez visz előre. A legtöbb olvasó kiemelte, hogy jót tett a történetnek egy kis humor, melyet egy karakteres szereplő bevonásával vittem bele, de kiemelték, hogy a hátborzongató részek jobban lettek megírva, ezáltal élethűbbnek hatott a történet.
Miket tettél annak érdekében, hogy az első rész hibáit a lehet legjobban kijavítsd?
Egyrészt hagytam időt magamnak is a történet körvonalazódására, a fejemben lévő teljes történet összeállására. Valamint többször elolvastam, és javítás közben jöttek még hozzá ötletek. Az előolvasóimmal együtt megbeszéltük, miket lehetne még javítani benne, illetve mi az, ami nem hiányozhat a történetből.
Hogyan telik nálad egy írással töltött nap?
Írói tevékenységemről se feledkezem el, de az életemben a legfontosabb a család és a kisfiam. Emellett, amikor sikerül gép elé kerülnöm, akkor teljes nyugalom van körülöttem, halkan zene szól, és akkor jöhetnek az ötletek.
Melyik a kedvenc jeleneted a második részből és miért?
A második részből Viveca és Philip találkozásai ragadtak meg számomra legjobban, mert ezekben a találkozásokban benne van a bosszú, az átverés, de a reménnyel teli szerelem is. De azért jókat nevetek az új karakteren is.
Mesélted, hogy sokat olvasol mostanában. Mit gondolsz ez mennyire van hatással az írástechnikádra?
Minden bizonnyal hatással van, hiszen minél több olvasással jobban bővül a szókincsem és könnyebben kifejezem azt, amit le akarok írni.
A regények a NewLine Kiadónál vásárolhatóak meg. Szoktál tőlük is tanácsot kérni a kézirat javítása érdekében?
Természetesen, a könyv megjelenéséig folyamatos kapcsolatban állok a Kiadóval, és annak a szerkesztőjével. Együtt rugalmasan meg tudjuk beszélni a vélt javításokat.
Hamarosan új könyvvel jelentkezel, de ez más zsáner lesz, mint a Viveca. Miért döntöttél úgy, hogy kipróbálod magad a romantikában is? Ha lehet, mesélnél nekünk a Levendulamezőről?
Én olyan írónak tartom magam, aki nem köti le magát egyetlen műfajnál. Én szeretem azt leírni, amit a fantáziám, a képzeletem és az álmaim elém tárnak, és papírra vetni, hogy egy kész könyv keletkezzen belőlük. Mindent megteszek annak érdekében, hogy az adott témában a lehető legjobbat írjam, és ez lehet sci-fi, fantasy, horror vagy akár romantika.
A Levendulamezőt is egy álom ihlette. A történet napjainkban játszódik Mexikóban. Főhőse egy fiatal levendulaárus lány, aki szigorú apjával él a farmon, és egy kínos szituációban találkozik a hegyi mentők német származású helikopterpilótájával. Ahogy egyre többet találkoznak, fellángol mindkettejükben egy rég elfeledett érzés, ami egy részről tiltott, hiszen a lány apjának teljesen más terve van, így titkos viszony alakul ki köztük. A pilóta mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a lányt, de ennek ára van. A történetben lesz humor, szerelem, és egy kis akcióval telített izgalom, mire elérünk a végkifejlethez.
Ezen kívül milyen terveid vannak még erre az évre?
Szeretném sikeresen véghez vinni az egyetem első évét, valamint nagyon sok időt tölteni a családommal, majd papírra vetni a fejemben lévő ötleteket, gondolatokat, amelyek a jövőben könyv formájában meg fognak jelenni. Hogy milyen stílusban lesz, az egyelőre maradjon titok.
Ezúton kívánok további sok sikert az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadó kínálatában!
Írta:Isabel
Kezdésnek elmesélnéd honnan jött a Hetedhét birodalom ötlete?
M. G. Brownnal beszélgettünk róla, hogy ezekben a régi mesékben rengeteg kiaknázatlan lehetőség van. Kicsit belemerültünk a témába, és írtam egy nagyjából egy oldalas kis szösszenetet, amiben Hófehérke volt a szereplő. Ma ennek a továbbfejlesztése gyakorlatilag a Hetedhét Birodalom prológusa.
Annyi népmese-adaptációból miért pont Hófehérkére esett a választás?
Igazából, teljesen véletlen. Ha nem róla írtam volna anno azt az egy oldalt, hanem mondjuk Hamupipőkéről, akkor ma jó eséllyel ő lenne a főszereplő.
A történet egyedi és teljesen mellőzi a Disney – elemeket. Mennyi kutatómunka áll a háttérben?
Mivel alapvetően nem egy már meglévő történetet írtam újra, hanem folytattam azt amit megírtak, viszonylag egyszerű dolgom volt, ráadásul ismertem már korábban is az eredeti történeteket is. Persze, így is volt elég sok minden, aminek utána kellett járnom, de alapvetően nem a kutatómunka volt a folyamat legnehezebb része.
Mennyire volt nehéz elvonatkoztatni az ismertről és valami teljesen újat alkotni?
Néha belecsúszott egy-egy túlzottan Disney-s rész, de szerencsére a szerkesztőm ezeket kiszúrta és kiírtottuk őket. Alapvetően amúgy nem volt nehéz elvonatkoztatni, tudtam, hogy mit akarok.
Miképp fogadta a Mogul Kiadó a regény ötletét? Gördülékenyen ment a kiadás?
Mint eddig igazából mindig, most is nagyon könnyű dolgom volt a kiadóval. Szerencsém van, szeretik az ötleteimet, így nem kell győzködni senkit, hogy ez lesz a megfelelő történet. Ennek megfelelően, a kiadás is gördülékenyen ment, csak azt volt kissé nehéz belőni, hogy mikor adjuk ki, mert az elmaradó könyvfesztivál és könyvhét kissé megbonyolította a dolgot.
A könyv borítóját kivételesen nem te készítetted, hanem pályázatot írtatok ki. Mi alapján választottátok ki a véglegeset?
Az olvasók szavazhattak a borítókra, és végül nagy előnnyel nyert Ashley Redwood igazán fantasztikus munkája, de végül nem ezt használtuk fel, hanem felkértem egy ismerős grafikust, hogy készítse el számomra a borítót.
Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig?
Nagyrészt pozitív visszajelzések érkeztek, szerencsére leginkább szeretik a regényt. Persze, az elkerülhetetlen, hogy ne legyen pár gyengébb értékelés is, de ezekből is csak tanulok.
Tervezel ezen a vonalon maradni és esetleg több mesehőst is továbbgondolni?
Még két rész fog készülni ebben a világban, az egyik Aranyhajra, a másik pedig Csipkerózsika és Hamupipőke kettősére fókuszál majd. Hogy utána lesz-e még ilyen, azt egyelőre nem tudom.
Mint említettem, több műved is jelent már meg; számodra melyik a legkedvesebb és miért?
Nekem a Brooke a kedvencem. Azt nem tudom miért, de ő áll hozzám a legközelebb. Időről időre el is gondolkodom rajta, hogy hallgatok az olvasókra, és írok hozzá egy folytatást.
Mit tervezel 2021-re? Mikor jön ki az újabb regényed?
A könyvhétre tervezem megjelentetni az O.N.S. – Egyéjszakás kaland című regényemet. Ez nagyjából a már megszokott L. J. Wesley recept alapján készül. Humor, egy problémával küzdő női főszereplő (mint tudjuk, a 12 első randiban depressziós, a Brooke-ban pedig kómás volt a főszereplő), némi romantika, és persze nem túl hosszú.
Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, keresd a szerzőt hivatalos Facebook - oldalán, vagy könyveit a Mogul Kiadó webáruházában!
Kezdésként pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak? Mi vonzott az írásban?
Ha őszinte akarok lenni, akkor az írás csak véletlenül bukkant fel az életemben. Egy tanyán nőttem fel Kiskunfélegyháza határában, és rengeteg háziállat vett körül (meg néha felbukkantak vendégként nyulak, őzek, rókák, teknősök, sünök, stb.), így nagyon erősen kötődöm a természethez. Talán ezért is lettem főleg „reál” beállítottságú: gimiben biológia tagozatos voltam, az egyetemet környezettudományi szakon végeztem, most pedig épp biológiából készülök doktorálni. De valahogy emellett mindig ott voltak a könyvek, már egész kicsi koromtól kezdve. A szüleim is sokat olvastak, rengeteg könyvünk volt otthon, nekem pedig a mai napig természetes, hogy van nálam egy könyv (hátha lesz időm olvasni). Szóval a természettudományok mellett mindig volt helye az irodalomnak is az életemben, de sokáig nem nagyon vonzott az írás. Viszonylag kreatív embernek tartom magam, de ha alkotásról volt szó, akkor én inkább a csendben rajzoló-festegető fiú voltam. Írni csak pár éve kezdtem el, akkor is csak a magam szórakoztatására, poénból. Egy hosszú vonatút alatt fogalmazódott meg bennem egy édességet tüsszentő ló története, ami aztán pár nap alatt kéziratként öltött formát. Egy darabig csak néhány embernek mertem megmutatni, de végül – lesz, ami lesz alapon – beküldtem a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás nevű pályázatára, és náluk is jelent meg 2015-ben. Azóta próbálom magam képezni a témában: most már néha becsúszik egy-egy írástechnikai könyv, de elvégeztem például egy íróiskolai kurzust is (ráadásul nemrég jelentkeztem egy újabbra). És hogy mi vonz ebben? Egyrészt maga a folyamat, amikor egy ötletből kézirat csiszolódik. Ebből mindig sokat tanulok. Az meg tényleg elképesztő, ha kézzel fogható könyv lesz belőle, és jönnek rá a visszajelzések (jók és rosszak egyaránt, hiszen mindkettőből lehet fejlődni). Hihetetlenül jó érzés például azt látni, ha valakinek tetszett a történet, és sikerült vele egy kis extra vidámságot csempészni az életébe. Vagy ha annyira megérinti a mese mondanivalója, hogy utána még kicsit ott lesz vele a gondolataiban. Ezek mind-mind nagyon jó dolgok az írásban.
Már gyermekként is érdekelt a mesék világa? Emlékszel mi volt a kedvenc könyved?
Abszolút, és felnőttként sem eresztett. A mai napig rengeteg mesekönyvet olvasok. Egyrészt mert remekül kikapcsol: egyszerűen imádom a mesék kreativitását. Nem is csoda, hiszen az elmúlt években rengeteg nagyon jó gyerekkönyv jelent meg a magyar piacon. Meseíróként pedig igyekszem ezekkel valamennyire képben lenni. Másrészt pedig jól esik az embernek néha egy olyan világba visszavonulni a mindennapokból (még ha egy rövid időre is), ahol a jó és az igazság győzedelmeskedik, és végül minden baj megoldódik.
Egyébként óvodás koromból származik (és a mai napig megvan) az első olyan könyv, ami akkoriban abszolút kedvenc volt: A dzsungel könyve Disney-féle feldolgozása. Rajongva nézegettem a rajzokat, és annyiszor olvastattam fel a szöveget, hogy lapozáskor már fejből mondtam a történetet. Onnan nem volt megállás: a mesék, a Disney és a rajzolás a mai napig az életem részei. De imádtam még a Grimm fivéreket (persze nem az eredeti meséiket lapozgattam kisgyerekként, hanem egy sokkal gyerekbarátabb verziót), Benedek Eleket és a Hetvenhét magyar népmesét is.
Zelka királylány egy nagyon különleges karakter: nincs szíve mégis sokkal nemesebb a környezeténél. Az értékelésemben említettem, hogy emlékeztet egy kicsit az egyik kedvenc mesém főszereplőjére. Mennyire hatottak rád gyermekkorunk történetei?
Ez változó. A ló, aki édességet tüsszentett például egy olyan mese lett, ami szerintem egyszerre kortárs és nosztalgikusan régies hangulatú. Ráadásul ezt remekül közvetítik az illusztrációk is. Ezzel szemben A tél menyasszonyát szándékosan igyekeztem már-már népmeseire hangolni. Persze itt szintén felbukkan egy kicsit a modern szemlélet, hiszen a főszereplő királylány nem egy megmentésre váró karakter, hanem a kezébe veszi a sorsa irányítását. De ettől függetlenül sokat merítettem hozzá más népek mesei motívumaiból, mint például az orosz népmesék vagy épp a francia Kékszakáll, illetve a Világszépe és a szörnyeteg. Ezzel szemben a legújabb kéziratom egy napjainkban játszódó, modernebb történet lesz.
Azt is említettem, hogy ha valaki környezettudatosan olvassa a történetet, komoly mondanivalót fedezhet fel benne. Ez sem véletlen, hiszen számodra ez a téma nagyon fontos a Biotechnológia Tanszék hallgatójaként. A mindennapokban hogyan mutatkozik ez meg?
Mindig is nagyon érdekelt a természet- és környezetvédelem, így nagyon örülök, hogy Ph.D. hallhatóként ehhez kapcsolódó témán dolgozhatok. A kutatási témám a bioremediáció, vagyis a szennyezett területek biológiai úton történő kármentesítése. Ezen belül is az olajszármazékok okozta szennyezéseket igyekszünk „olajfaló” baktériumokkal megszüntetni vagy mérsékelni. Nagyon inspiráló ez a közeg, hiszen a tanszékünkön több kutatócsoport munkája is a környezetvédelemhez köthető. Vannak például, akik a hulladékokat mikrobiális úton alakítják át hasznos nyersanyagokká (ez az ún. biofinomítás), mások a mikroorganizmusok által termelt biogázzal foglalkoznak vagy a biohidrogén előállítását kutatják. Ezek mellett oktatunk is: a biotechnológia különböző ágait előadásokon és gyakorlatokon tanítjuk a biológia/biológus, illetve a bio-/környezetmérnök hallgatókat, a leendő tanároknak pedig előadásokat tartunk a biogeokémiai ciklusokról és a környezetvédelemről.
A másik mese, amit olvashatunk tőled, az A ló, aki édességet tüsszentett. Bár én még nem olvastam, az viszont érdekelne, hogy miért pont ez az alaptéma? Édesszájú vagy?
Azt hiszem, ez is a gyerekkoromra és az állatok szeretetére vezethető vissza (ami persze azóta is tart). Ráadásul az egyetem után egy ideig lovagolni is tanultam több – (de inkább) kevesebb sikerrel. Valószínűleg innen lopta be magát egy ló főszereplőként a mesébe. De egyébként igen, édesszájú is vagyok. Imádok kísérletezni a konyhában, és újabb recepteket kipróbálni. Tegnap például épp fánkot sütöttem, pénteken pedig babkát több ízesítésben (ezek elajándékoztam). De nemrég volt egy időszak, amikor egy pitereceptet próbáltam heteken át tökéletesíteni. Hogy a karácsony előtti sütésekről már ne is beszéljünk…
Mindkét könyv a Könyvmolyképző Kiadónál kapható. Milyen velük együtt dolgozni?
A Könyvmolyképző Kiadó mögött egy rendkívül profi csapat áll. Nagyon sok remek és tehetséges embert ismertem meg rajtuk keresztül. A munka is nagyon simán és gördülékenyen megy a legtöbbször. Kiemelten igaz ez a szerkesztésekre: az első könyvemet Moskát Anita szerkesztette, míg a másodikat (és a készülő harmadikat is) Róbert Katalin. Mindketten aktívan írnak is, és rengeteget tanultam tőlük. De mellettük rengeteg tanácsot adott a kiadó főszerkesztője, Varga Bea is (akit sokan On Sai-ként ismernek). Hálás vagyok nekik a sok segítségért, és hogy a szöveg a lehető legjobb formában jelent meg. Az egyetlen „negatívum” talán az, hogy mivel a kiadó munkatársai többnyire más-más városokban laknak, csak viszonylag ritkán adódik lehetőség arra, hogy személyesen is találkozzunk.
Mindkét könyvedet Szimonidesz Hajnalka illusztrálta. Mennyire vagytok egy hullámhosszon? Viszontlátod a papíron az elképzeléseidet?
A kiadónknál az illusztrátor és a szerzők alapvetően külön-külön dolgoznak, és mi legtöbbször csak a végleges rajzokat látjuk. Hajni ettől függetlenül mindig jelezte, ha megkapta a szöveget, és segítséget vagy pontosítást is szokott kérni, ha valami nem egyértelmű. Ilyenkor természetesen örömmel segítek. Viszont az illusztrálás az a rész, amit íróként talán az egyik legnehezebb volt kezelni, mert nagyon furcsa látni, hogy egyes jelenetek vagy éppen a karakterek más fejében hogyan néznek ki. Ezt el kell engedni, hiszen nem is kell, hogy a kettő feltétlenül passzoljon. Én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Hajni illusztrálta az eddigi könyveimet, mert imádom a stílusát. Mostanra sokszor írás közben is úgy elevenedik meg a mese, mintha ő festette volna. Éppen ezért az az időszak, amikor elkészülnek a rajzok, olyan nekem, mint gyerekként a karácsony volt. Mindig tűkön ülve várom! Mert a figurák nem úgy festenek majd, mint ahogy elképzeltem őket, hanem még jobban is! Ráadásul a színekkel és a formákkal mindig remekül sikerül visszaadnia a mese hangulatát. Remélem, az új könyvemet is ő illusztrálja majd. Abszolút rajongó vagyok!
Jöjjön az egyik legfontosabb kérdés, amit egy írónak feltehetek: mit szóltak a gyerekek a könyveidhez?
Az interneten (pl. a molyon és különféle blogokon) ugye főleg felnőtt véleményekkel találkozom, de a dedikálások alkalmával is gyakrabban jönnek oda hozzám a szülők és a nagyszülők. Viszont mostanra többször volt lehetőségem részt venni író-olvasó találkozókon vagy éppen tematikus, a könyveimmel foglalkozó rendezvényeken is (pl. iskolákban vagy könyvtárakban). Itt a gyerekek olyan lelkesen osztják meg élményeiket és a véleményüket, hogy öröm hallgatni. Zsibongva várnak, aláírást vagy közös fényképet kérnek… Szóval azt hiszem, szeretik a meséimet. Amikor az édességet tüsszentő ló történetét először lejegyzeteltem, nem gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus élményben lesz majd részem általa.
Egy másik interjúban említetted, hogy szeretnél egy olyan könyvet is írni, ami beszélő zöldségekről szól, akik ellepik a világunkat. Nagyon tetszik az ötlet, így muszáj rákérdeznem, hogy hol tart a dolog?
Ezzel kapcsolatban jó hírrel szolgálhatok: a kézirat kész és megjelenésre vár. Némi üröm az örömben, hogy Az elképesztő kelkáposzta-főzelék eredetileg tavaly karácsonyra jelent volna meg, de a vírushelyzet felborította a kiadói terveket. Viszont azt az ígéretet kaptam, hogy idén biztosan megjelenik, szóval hamarosan az olvasók is megtudhatják, hogy a főszereplőknek sikerül-e megakadályozni Őkelsége, a gonosz kelbimbó világuralmi terveit…
Addig is érdemes a Facebookon követni az írói oldalamat, ahol időről időre újabb részleteket árulok el a történetről!
Zárásképp pedig mesélj egy kicsit a terveidről! Mikor olvashatunk tőled új történetet?
Az elképesztő kelkáposzta-főzelék után most egy ideig a doktori disszertációm megírására kell fókuszálnom, ami egyelőre minden energiámat leköti. De remélem, hogy utána hamarosan újabb mesék születnek majd!
Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy meséit a Könyvmolyképző Kiadó webáruházában!
Írta: Isabel
Én pedig köszönöm a felkérést, örülök neki!
Több interjúban is szó esett arról, hogy 2012-ben döntötted el, hogy író leszel, viszont már gyermekként is nagyon érdekelt az olvasás és már akkor írtál saját történeteket. Melyik volt a kedvenc ezek közül és miről szólt?
Többnyire abból állt ez a gyerekkori írói folyamat, hogy rajzoltam egy figurát, aztán kitaláltam hozzá egy kis történetet. Ott volt Jódli Hók, a pók, Szuperkitni, a robot… A Jódli Hók egy kis versike volt, aminek az első két sorára még most is emlékszem: Volt egyszer egy pók, kinek neve Jódli Hók. Egyszer ez a Jódli Hók elment utazni egy jót… Aztán egy ideig, a paleontológiai kutatásaim kedvéért szüneteltettem a történetmesélést. :) Mazsola, a medúza, rántott vissza a mesélés világába. Olyan tíz éves lehettem, amikor megírtam az első részét. Mazsola éppen elveszítette az állását, és megpróbált új munkát szerezni, így mindenféle dolgot kipróbált. Ez igazából egy képregény volt, amit a mai napig őrizgetek. Szívesen lapozgatom, mert az egzisztenciális krízisét élő medúza által visszarepülök a gyerekkoromba.
Aki kiskorban olvasóvá válik, annak számtalan kedvenc könyve lesz az idők folyamán. Neked melyik volt a legmeghatározóbb gyermekként?
A. A. Milne: Micimackó, Ingrid Bredberg: Katrin professzor, Lőrincz Judit Lívia: Balambér, mindenféle dínós és állatos könyvek. Ha gyerekkoromban jelentek volna meg például M. Kácsor Zoltán Zabaszauruszai, biztosan zabáltam volna őket :). Bár felnőttként is szeretem a sorozatot, mert még a szívemben van az a kölyök, aki voltam. És ez a kölyök sokáig paleontológus akart lenni.
A legmeghatározóbb gyerekkori olvasmányom azonban Thomas Brezina regénye, a Nyár, tesók, zűrzavar. A tizenkettedik születésnapomra kaptam a szüleimtől, és mondhatom, telitalálat volt. Annyira tetszettek Tinka és Lizi boszorkányos kalandjai és gyagyás családjuk, hogy onnantól kezdve állandóan csak róluk akartam olvasni. És azt is tettem. Aztán melléjük jött még egy csomó más könyv is, de Tinka és Lizi miatt lettem olyan ember, aki a születésnapjára és karácsonyra is könyvet kér.
Ha azt mondom, shoppingolok, akkor könyves üzletre és antikváriumokra gondolok.
A Menő Könyvek szerzője vagy és eddig négy könyvből választhatunk, ha tőled szeretnék olvasni. Milyennek éled meg a kiadóval való közös munkát?
(Itt picit kijavítalak, ha nem gond, mert három könyvem jelent meg náluk, a negyedik könyvem egy mesekönyv, az Szlovákiában jelent meg.)
Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kiadóval karöltve fogok dolgozni bármilyen írásomon, úgyhogy hatalmas öröm számomra. 2018 óta vagyok a Menő Könyvek szerzője, és nagyon büszke vagyok rá. Az egész úgy kezdődött, hogy megírtam a Strand, papucs, szerelem kéziratát, aztán kiadókeresésbe fogtam, ami eléggé elkeserítő tud lenni. Hiába tudja az ember, hogy az ilyen dolgok nem mennek egyik napról a másikra, azért könnyű türelmetlennek lenni, hiszen általában olyan történetről van szó, amit akár évekig is pátyolgatunk, így természetes, hogy a lehető leggyorsabban szeretnénk olvasók elé tárni. Na, a Menő Könyveknek is elküldtem a kéziratomat. Ők kedvesen, türelmesen válaszoltak. Minden üzenetemre. Aztán olyan két hónappal később történt valami gyanús dolog. Csapody Kinga, a Menő Könyvek főszerkesztője bejelölt Facebookon ismerősnek, és akkor azt éreztem, hogy most valami történik. Másnap érkezett is az email, hogy szeretnék kiadni a regényt.
Leírhatatlanul boldog voltam. És most is az vagyok, hiszen nem a fiókomnak írok, hanem az olvasóimnak, akikhez a kiadó juttatja el a történeteimet.
Szeretek velük együtt dolgozni, mert azt érzem, ők is szeretik olvasni az írásaimat, és ez a szerkesztések alatt is érezhető.
Ezt már ellőttem az egyik regényem köszönetnyilvánításában, de senki sincs, aki megállíthatna benne, úgyhogy még egyszer leírom: a Menő Könyveknél menő emberek dolgoznak. Olyanok, akik vették a fáradságot arra, hogy fogadják, elolvassák a kéziratom, és közben válaszoljanak minden egyes „Kedves Szerkesztőség, arról szeretnék érdeklődni, hogy elolvasták-e a kéziratom” üzenetre.
Nekem - mint kíváncsi új olvasódnak - melyik könyved ajánlanád először és miért?
Attól függ, éppen mire van gusztusod. :) Ha egy könnyed, vicces nyári, balatonos kalandot keresel, akkor Bogi története, a Strand, papucs, szerelem kell neked. Ha egy civódásokkal teli, gyerekkori emlékektől hemzsegő feel good sztori jönne jól, akkor azt Botonddal és Zorkával kell megbeszélned a Csak barátok?-ban. Ha pedig falusi szellőre vágyakozol a hajadban, vicces figurákkal, babonákkal, akkor a Semmi pánik!-ot nyisd ki. Ebben találkozhatsz négy fiatallal, akik saját magukat keresik, de közben egymást találják meg a rejtélyes Kókusz közreműködésével.
Ha pedig egy olyan mesét szeretnél, amiben a főszereplő egy Mangaluca nevű mangalica, aki igazi hölgynek képzeli magát, miközben békákkal verekedik, vaddisznókat bosszant fel, akkor a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemet keresd.
A Semmi pánik c. regény a legfrissebb: mesélnél egy kicsit az ötletelésről és a szerkesztés folyamatáról?
Az ötlet egy vonatúton jött. Éppen Komáromból tartottam Dunaszerdahely felé, amikor leült mellém egy bődületesen kókusz illatú fiú. Egy órán keresztül inhaláltam az autós légfrissítőre emlékeztető illatot, így született meg Kókusz karaktere. És talán az illata miatt pszichedelikus képzelgéseim lettek, amikből aztán létrejöttek a balszerencsés babák.
A kókusz szagú fiúval soha többé nem találkoztam, de időközben egész személyiséget adtam neki, amit arra használ fel, hogy megpróbál másokon segíteni. Így jött Lea, Andris, Gabi és Dani, akik mind péntek 13-án születtek, azon a napon, amikor meghalt a falu babonás polgármestere, ami miatt aztán rájuk ragadt a balszerencsés babák név, és maguk is balszerencsésnek hiszik magukat.
És mivel alig akad olyan ifjúsági regény, ami nem Budapesten vagy valamilyen nagyobb városban játszódik, megszületett Diósvámhatár, a kitalált falu, amit részben saját otthonom, Feketenyék ihletett.
A szerkesztés már gyerekjáték volt (számomra, a szerkesztőm nevében nem nyilatkozom :)). Mentek az üzenetek oda és vissza köztem és a szerkesztőm, Kertész Edina között. A Semmi pánik! már a második közös munkánk, így már szerintem mondhatom, hogy összeszoktunk. Elküldöm neki a kéziratot, ő elolvassa, majd az észrevételeivel együtt küldi vissza nekem. Én ezek alapján átmegyek még párszor a szövegen, aztán megy vissza Edinának. Az egésznek az a lényege, hogy ha valami változik a szövegben, azt jelölni kell!!!
Merítesz ihletet a mai ifjúság lelkivilágából és szókincséből? Mennyire tartod fontosnak hogy a szöveg és a tartalom tükrözze a mai modernebb igényeket?
Egyértelműen fontos az, hogy az írásaim tükrözzék a mai ifjúság lelki világát és szókincsét, hiszen íróként ezzel tudom megszólítani azt a korosztályt, akinek elsősorban írom a regényeimet. Nem mondom, hogy tini pluszosoknak nem adnám a kezébe, hiszen a falubéli nénik nagy rajongói a könyveimnek :), de a célközönségem az ifjúság, így természetesen szükség van arra, hogy azonosulni tudjanak a karakterekkel, aminek szerintem elengedhetetlen része az, hogy számukra nem idegen helyzeteket, családi kapcsolatokat, és modern kütyüket vonultassak fel.
Hogyan vennél rá az olvasásra egy olyan fiatalt, aki messziről elkerüli a könyveket?
Humorral és olyan karakterekkel, akiknek a helyébe tudja magát képzelni. Ha visszaemlékszem a gimis koromra, akkoriban többnyire olyan könyveket szerettem olvasni, amiken jókat lehetett röhögni, vagy olyanokat, amikben annyira izgultam a főhősért, hogy addig olvastam egy könyvet, amíg a végére nem értem, még akkor is, ha ehhez egész éjjeleket nem aludtam.
Mivel olvasói visszajelzéseket kapsz és ezekre mennyire van lehetőséged reagálni?
Arra kivételesen büszke vagyok, hogy a legtöbb pozitív véleményben kiemelik a humort, mert tulajdonképpen ez a célom: úgy akarom a szereplőimet ringbe állítani a problémáikkal szemben, hogy közben se ők, se az olvasók ne felejtsenek el nevetni. Az eddigi vélemények alapján úgy látom, ez sikerül.
A felnőtt szereplőimet is szeretik. Rájuk mindig nagyon odafigyelek, hogy ne azt az agyonrágott, „nem jövök ki a szüleimmel, mert állandóan dolgoznak” vonalat képviseljem. Amennyiben egy szülő tényleg nem jön ki a gyerekkel, vagy sokat dolgozik, akkor annak a hátterét is alaposan körbejárom, mert minden éremnek két oldala van.
A közösségi oldalak révén nagyon egyszerű tartani a kapcsolatot az olvasókkal. Nem célom, hogy minden egyes véleményhez hosszászóljak, de igyekszem az összeset megtalálni, és alaposan elolvasni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt alkosson a regényeimről. Akár pozitív, akár negatív vélemény születik róluk, nem szólok bele, mert akkor nincs keresnivalóm az írói szakmában. A pozitív véleménynek örülök, és megköszönöm, a negatívnak nem örülök, de köszönöm, hogy az olvasó esélyt adott a könyvemnek.
Amennyiben egy olvasóm üzenetet küld nekem akár a Facebook, akár az Instagram oldalamon, arra mindenképpen válaszolok. Lelkesen, boldogan, mert ezek miatt az üzenetek miatt látom értelmét az írásnak.
A jövőben szeretnék aktívabb lenni a Molyon is.
Mi a legfontosabb, amit íróként megtapasztaltál?
Hogy nem szabad, hogy a kedvem szegje egy negatív kritika.
Hogy nehezebb írni úgy, hogy húsvér olvasók várják a könyvet, mint amikor csak úgy a fiókomnak írtam.
Hogy határidő nélkül nincs élet.
Hogy amennyiben jegyzetelésről van szó, a klasszikus papír és toll a nyerő páros.
Hogy nem tudok mindenkinek megfelelni.
Hogy nem lehet a múzsára várni.
Illusztrátorként is dolgozol. Ez a két művészeti ág milyen eloszlásban van jelen az életedben és melyik áll közelebb hozzád?
A rajzolás jelenti a kikapcsolódást, az írás pedig a munkát. Bár nem tudom, melyiket szeretem jobban. Mivel gyerekkorom óta kéz a kézben járnak, nehéz is lenne választani. Egyelőre a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemben találkozhatnak az olvasók az illusztrációimmal, illetve a @kiralyaniko_o Insta oldalamon. Ez volt a reklám helye. :)
Szeretnék később többet foglalkozni az illusztrálással is, ám jelenleg minden időmet az írás tölti ki.
A világjárvány miatt senkinek sem lehet egyszerű, ám én mégis próbálok pozitívan előretekinteni. Te miként állsz ehhez a kérdéshez? Mesélj egy kicsit a terveidről!
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a járvány előtt is otthonról dolgoztam, így ezen a téren nem sok minden változott. Viszont vannak dolgok, amik nagyon hiányoznak: a barátaim élőben (nem online élőben), de hiányzik például Magyarország is. Már majdnem fél éve annak, hogy nem jártam ott. Ez rekord, mert születésem óta havonta legalább egyszer megfordultam mondjuk Győrben (színházazni, mozizni, könyvesüzletezni) az utóbbi időben, az írói munka miatt pedig Budapestre is viszonylag sokat jártam.
Most fél éve Feketenyéken vagyogatok, írogatok. Igazából nincs okom a panaszra, mert nincs semmi bajom a szülőfalummal. A jelen helyzetben csak annyit tudok tenni, hogy hálát adok az udvarunkért, írom a Semmi pánik! befejezését, jegyzetelem a következő regényt és mesekönyvet, és várom, hogy megint minden rendben legyen. Mindezt mosollyal az arcomon, mert úgy valahogy könnyebb.
Amennyiben kíváncsivá tettünk, az írónőt elérheted a hivatalos Facebook-oldalán, vagy keresd a könyveit a Líra weboldalán!
Mielőtt rátérnénk a fontosabb kérdésekre, kérlek pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!
Először is szeretném megköszönni a lehetőséget. Röviden, kávéfüggő könyvmolyként jellemezném magam, aki rajong a cicákért, a kirakókért és a szörnyes filmekért, de utálja a porszívózást, a facebookot és a vásárlást. Az írás felé nem a szenvedély, hanem a kényszer vezetett. Kiskoromban imádtam a meséket újragondolni, vagy összemosni, de sokáig gondjaim akadtak a beszéddel, így könnyebb volt leírnom az ötleteket, mintsem a szülőket fárasztani a hablatyolással. Ha papírra vetettem egy sztori vázlatát, utána már nem éreztem szükségét annak, hogy bárkinek említést tegyek róla, és ez nagyon sokáig így is maradt. Egy ismerősöm életszemlélete motivált arra, hogy másoknak is megmutassam a történeteimet. 2017-ben a wattpadon kezdtem megosztani pár sztorit, és pályázatokra jelentkeztem, köztük az Aranymosásra is, ahol Rakéta projektes lettem a Kitaszítottakkal.
A regény ifjúsági fantasy és nagyon érdekes világot tár az olvasó elé. Miért ezt a zsánert választottad?
A mesék iránti rajongásom felnőttként is megmaradt, és a mesevilág a fantasyhoz igen közel áll. A saját világ és saját szabályrendszer megalkotása élvezetes kihívás, és egyben biztonságot is nyújt írás közben, tudom, hogy minden szálat kézben tartok, és nem érhet meglepetés. Kísérleteztem reális történetekkel is, de azok is mind meséken alapultak.
Van kedvenc alkotód/könyved ebben a témában?
Jelenleg nincs konkrét kedvenc alkotóm, sem könyvem. Rendszeresen olvasok YA fantasykat, számos regény varázsolt már el, de mindig felfedezek valami újat, valami jobbat, vagy éppen egy adott alkotónak csak egyetlen írása ragad magával. Legutóbb Mary E. Pearson és Holly Black regényei voltak azok, amiket imádtam.
Olvastam, hogy főként éjszaka írsz. Meg tudlak érteni, az esti órákban én is aktívabb vagyok ezen a területen. Viszont így hogyan jut elegendő idő az alvásra?
Az időhiány az, ami miatt az éjszakai írást választottam, de nem könnyű összeegyeztetni a pihenéssel. Vagy ez, vagy az. Egy fárasztóbb nap után természetesen az alvás nyer, néha napokon, heteken át, de ha nagyon benne vagyok egy történetben, akkor játszom a határaimmal. Pillanatnyilag nincs konkrét írós rendszerem, de nagyon szeretném, ha ez változna.
Hogyan telt nálad egy alkotással töltött este?
Nagyon egyszerűen. Ülök a gép előtt, lámpafényben, síri csendben. Csendben tudok a legaktívabban írni, akkor hallom a saját gondolataim, és semmi nem akaszt meg. Pötyögök, amíg már azt nem érzem, hogy összefolynak a betűk a szemem előtt, és minden második szót elgépelem.
A regény négy nézőpontkarakterrel íródott, ami nekem picit ijesztőnek hat. Hogyan sikerült boldogulnod ennyi különböző lelkivilág helyes felépítésével?
Az első kötetben nem volt könnyű. Sokat segített, ha egy nap csak egy karakterrel dolgoztam. A jellemváltozást a sorozat egyik fontos elemének terveztem, és ehhez hibás döntések során át akartam elvezetni a szereplőket, akik kezdetben sok hasonló vonással bírnak (makacsok, önzők, hisztisek), vagy éppen még nem elég erős egyéniség. Sokszor kellett kimozdulnom a komfortzónámból, nem egyszer szívesen fejen csaptam volna a karaktereket, de mindig figyelmeztettem magam, hogy az ő jellemük, a neveltetésük és a koruk alapján – nem egyszer a logikával ellentétben – kell meghoznom a döntéseiket. Úgy vélem, a folyatásban jobban elkülönül a személyiségük, ott könnyebb volt a bőrükbe bújni, és a megszólaltatni a hangjukat.
Mint a Könyvmolyképző Kiadó szerzője, milyen tapasztalatokat szereztél? Hogyan élted meg a könyvmegjelenést?
Pályázat során kerültem a kiadóhoz, és egy nagyon jó szerkesztőt kaptam tőlük. A közös munkát nem csak tanulságosnak és inspirálónak, hanem élvezetesnek is találtam, és ezúton is köszönettel tartozom a kiadónak a választásért. A megjelenéskor sajnos eléggé depresszív időszakomat éltem, így nem sikerült kiélveznem, hogy írtam egy történetet, ami könyv formájában is megjelent. A könyvbemutató környékén realizáltam a dolgokat, de még akkor is csak fejben. Remélem, a második kötetnél ezt az örömködést bepótolhatom.
Mi az oka annak, hogy írói álnév mellett döntöttél?
A privát kis szférámat szerettem volna megtartani, és különválasztani az író tevékenységet a magánéletemtől, a családomtól.
Láttam, hogy több borítótervezet készült a Kitaszítottakhoz. Mi alapján választottatok?
Nem volt elképzelésem, teljesen nyitottan vártam a pályázatra beküldött anyagokat, abban a reményben, hogy lesz köztük olyan, amit megtetszik. Nem is gondoltam, hogy ennyi remek borítót fogok kapni. Számos tervbe elsőre beleszerettem, de figyelnem kellett arra is, hogy illik-e a regényhez, ha szimbólumos, az adott szimbólum megjelenjen a történetben, ha karakteres, akkor az mennyire passzol a főszereplőkhöz, és ez utóbbit kevesen találták el. A pályázat lezárásakor hét tervet választottam ki, és azok alapján végül a kiadóvezető hozta meg a döntést.
Hogyan éled meg a véleményeket, kritikákat? Mi az ami inspirál téged ezekből?
Ha egy írást kiadok a kezemből úgy, hogy mások is olvashatják, az azt jelenti számomra, hogy már elengedtem a történet kezét, és teljes mértékben be tudom fogadni a kritikákat. Mind a negatívokat, mind a pozitívokat szívesen olvasom, és persze utóbbi jobban melengeti a szívem, de nem veszem a lelkemre, ha valakinek nem nyerte el a tetszését a regény. Mind a kettő szükségszerű, és egyformán tudnak inspirálni. A pozitív írásra ösztökél, egy-egy mély pontból is kirángathat, megmutatja, hogy vannak, akik szeretik az írásaimat és szívesen olvasnának tőlem. A negatív meg nem egyszer rávilágít a hibákra, miben kell még fejlődnöm, mit kell átgondolnom, vagy elengednem.
Nem akarok türelmetlennek tűnni, de ugye már írod a folytatást? Mesélj az ez évi terveidről kérlek!
A második kötet szerkesztve pihen, tavaly év végén már a borítótervező pályázata is lefutott, viszont a vírushelyzet miatt el kellett halasztani a megjelenést. Bízom benne, hogy idén kedvezőbben alakulnak a dolgok, addig is, kihasználva a csúsztatást, az év első felére igyekszem befejezni egy másik történetet, hogy a második felét már csak A mágia rabjai zárókötetének szentelhessem.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, további információkért keresd fel a hivatalos Facebook-oldalát vagy jegyezd elő a Kitaszítottakat a Könyvmolyképző Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Jenei András neve bár nem volt ismeretlen a számomra, mégis, sosem gondoltam volna, hogy egy nap interjút készíthetek vele. Az író több zsánerben szórakoztatja a magyar olvasóközönséget, változatos kínálatot létrehozva. Remélem, az interjú végére kedvet kaptok a szerző könyveihez!
Biztos vagyok benne, hogy ebbe a kérdésbe sokszor belefutottál már, de pár szóban mesélnél magadról? Hogyan lett Jenei András író?
Erre a kérdésre azt kell mondanom, hogy az olvasók tettek azzá.
De a történet igen régen kezdődött és nem is prózával. Úgy 12 éves lehettem, amikor kórházban pár szobatársammal elhatároztuk, hogy unaloműzésképp verseket fabrikálunk. Ők aztán megunták, én jó pár rímes-rémes- sort megírtam. Ezután egy kazettaborító annyira megtetszett, hogy egy jó évvel később teleírtam egy kis füzetet egy rémtörténettel… Majd röviddel ezután fogtam egy spirálfüzetet és írtam egy 36 oldalas kalóztörténetet „Nem mindig a rossz veszít” címmel. Itt az a furcsa, hogy bár imádtam olvasni már akkor is és tiszteltem minden szerzőt, miképp képes száz és száz oldalakat teleírni, de éppen kalózos regényt nem is olvastam. ( Ez az írásom ma is megvan, jókat nevetek, mikor kézbe veszem az összeragasztott füzetet…)
Ezután évekig semmit nem írogattam, majd szakközépiskolában kisebb egyperceseket,s megint verseket kezdtem el fabrikálni több kevesebb sikerrel… Persze a verselés nem az én műfajom, mégis több száz íródott meg akkor. Ám már ekkor is éreztem, hogy a próza lehet egyszer az, ahol megtalálom az utam. Végül így is lett megint többéves szünet után.
Volt egy álmon, hogy miképp lehetne életem hivatását, a mentőzést kedvenc hobbimmal összekötni, a biciklivel. A megvalósítást nem lehetett kivitelezni, így írtam belőle egy kisregényt. S végül ez jelent meg első nyomtatott könyvemként ( Nyeregben a Konstantin-kereszt ) 2009-ben az Adlibrum Kiadóval. Ami pedig végképp megindított, az 2010-től, a transzplantációmtól kezdődött, de ahogy kezdtem: ehhez kellettek az olvasók.
Egy interjúban említetted, hogy példaképként tekintesz G.R.R. Martinra, illetve Bán Mórra. Pár mondatban meg tudnád fogalmazni, miért ők azok a szerzők, akik ilyen fontos szerepet töltenek be az alkotói utadon?
Őket emeltem ki, de persze van még sok mellettük. Martin azért fontos mérföldkő nálam, mert nekem ő volt az első olyan élményem, hogy egyetlen pillanat alatt magába szippantott az írási stílusa. Tetszett a fogalmazása- szerintem külön köszönet a fordítónak is-, s azonnal azt éreztem, hogy ha írnék, így szeretnék írni! Ez adta meg az ötletet, hogy mi lenne, ha belekezdenék egy regénybe, ami középkori, lovagos, akadnak benne csaták és harcok, de kihagyom belőle a sárkányokat? Mi lenne, ha teremtenék magam egy olyan világot, ami hasonlít a földihez, de ott nem kötne meg a sok valódi dátum és történelmi dolog? Nekifutottam és onnantól kezdve foglalkozom történelmi jellegű, realisztikus fantasy írásával. ( Így indult útjára a Triannita sorozatom)
Bán Mór pedig azért, mert számomra többet tudott tanítani a magyar történelem egyes szakaszaiból, mint amennyit valaha megtanultam volna magamtól egy tanórán. Mind a stílusával, mind a témával még akkor is, ha egy része nem valóságos. Az pedig magáért beszél nála, hogyha le tud kötni több száz oldalon, több köteten át egyetlen témával, akkor miért ne figyeljem, okuljak és nézzek fel rá, mint íróra?
Mennyi időd jut az írásra egy héten? Elégedett vagy ezzel a számmal?
Ez változó és nincs is magamnak kikötött óraszám erre. Én nem úgy írok, hogy megvan a napi, vagy heti minimum. Ha lenne, az megkötne, én pedig szabadon szeretek írni. Akkor, amikor van gondolat, az össze is áll és van is rá idő a munka, meg más elfoglaltságaim mellett. Ha minden összeáll, akkor akár napi hat-nyolc óra sem elég, s ha meg van lehetőség, amit nyaranta tudok rá adni vidéken, akkor volt: egyetlen hónapig folyamatosan írtam. Máskor meg nincs idő rá, vagy nincs gondolat. Ilyenkor azt használom ami van és annyi időt, ami jut rá. Sosem erőltetem és nem is szeretem, ha köteleznek, elvárnak…
Több díjjal is rendelkezel - ehhez fogadd őszinte gratulációmat! Mennyire befolyásol ez téged az alkotói folyamatok során?
Amikor elkezdtem írogatni, nemcsak javasolták, hogy pályázzak, de azt éreztem: ha írok és mások látják, esetleg díj is jön, az jó visszajelzés lehet. Így volt, hogy több-kevesebb irodalmi pályázaton próbálkoztam. Később rájöttem tapasztalások alapján, hogy igen sok olyan pályázat van, ami már nem olyan erős, nem olyan minőségű, ami motiválna. Meg eljutottam oda, hogy azt éreztem: megkötik mit és mennyit írjak, ez meg- ahogy fent mondtam- nekem nem jó. Így manapság már nem igen írok pályázatokra, ha pedig végiggondolom, a legnagyobb díj, ha egy olvasó visszajelez, hogy tetszett a könyvem.
Említettem, hogy több területen is kipróbáltad már magad. Számodra melyik a legkedvesebb ezek közül?
Egy időben azt feleltem volna, hogy az életrajzi ihletésű könyveim műfaja. Ma inkább azt mondom, hogy az a típusú zsáner, amit fantasy-ba sorolnak, én mégis inkább azt szeretem rá mondani, hogy kalandregény. Mert semmi idegen lények, mágia és lehetetlenség nincs bennük, csupán nem a földön játszódnak, hanem egy ugyanolyan, de más világban. Minden reális, csak a világ felépített. Ez adja meg nekem a legnagyobb szabadságot és a legjobb terepet arra, hogy meséljek, tanítsak - ha éppen ez a célom -, s kiragadjam az olvasót a mai szürkeségből.
Ki az a karaktered, akivel élőben is szívesen találkoznál?
Valahol én minden karakteremmel találkozom és amikor írom őket, akkor élnek is.
Néha megtetszik valakiből egy tulajdonság egy könyvben, egy másik egy filmben és összeáll a kép. Máskor megálmodom a szereplőt, vagy éppen én lennék ő…
De mindig azzal, akit írok. Lovagjaim közül a lovagokkal, mestereim közül a mesterekkel, tanítványok közül velük és egyszerű szereplőimmel meg köztük lenni lehetne a jó.
J.A.A. Donath álnéven is publikálsz. Mennyire írsz másképpen születnek meg azok a művek, melyeket ekkor írsz? Külön tudod választani a két alkotót?
J.A.A. Donath neve azért született meg, mert akartam egy nevet a fantasy vonalhoz. Az életrajzi és valódi történetekhez használom a rendes nevem, a fantasy-hoz meg a Donath-ot. A név amúgy nem angolszász eredetű, tehát álnév, de nem angol. J.- mint Jenei ; A. – mint András ; A. mint Attila ( édesapám harmadik neve után az ő tiszteletére) ; Donath, mint egykori grammatikus és mint egy olyan név, amiben ott van a „Don „ szó. :D
Nagyon nem kell szétválasztanom, mert ha olyan történetet írok, abban élek, ott lélegzem, azt írom. Ha kalandos, akkor Donath, ha magamról mesélek ( ez persze valahol biztos igaz a kalandregényekben is ) , akkor meg az eredeti nevem alatt. Más talán a megfogalmazás, a megszólítása az olvasónak , a tálalás, de össze még sosem keveredtem és tudathasadásom sincs. Lehet, hogy olyankor nekem is jó elvonulni abba a világba…
Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig?
Azt vettem észre, hogy szeretik olvasni az emberek, amit írok. Vannak gyengéim - ez jó -, s ha ezt megírják nekem, ezt is ugyanúgy megköszönöm, mint amikor dicsérnek. Mert hiszem, hogy tanulni sosem szégyen. A „Jó volt!” és a „Tetszett!” –kel sokat nem tudok kezdeni, de ilyen is akadt már. Meg olyan is, ami elég egyszerű módon lehúzott. De én rá sem haragudtam, hiszen az én feladatom az írás, a véleményformálás meg az olvasóé. Akkor kissé nehezebben viselem a negatívot, ha az szinten alulian van tálalva, de ekkor is mély levegőt veszek és megköszönöm.
Szerzőként mikor vagy maximálisan elégedett egy alkotásoddal?
Szerzőként akkor, amikor befejezem és leteszem a billentyűzetet. A kérdés inkább az lehetne, hogy mikor gondolom azt, hogy jót írtam? Szerintem teljesen elégedett sosem lehetek… Ha sokan olvassák. Akkor, ha adhattam vele, ha befogadták azt, amit beleszőttem a sorokba. Akkor tudok elégedetten hátradőlni, ha életrekelnek a szereplők, ha segítek akár egyetlen sorral az olvasónak. Akkor is, ha érzéseket, indulatokat, gondolatokat tudok kiváltani emberekből és erről aztán esetleg tudunk beszélgetni. Ha keresik a könyveim, kérdezik, hogy mit írok épp? S akkor is, ha valaki olvasatlanul odateszi az én könyvem egy Martin, vagy Bán Mór, Jókai mellé…
Tagja vagy a Nyugger Szövetség Írói Csoportnak. Mesélnél nekünk egy kicsit erről? Hogyan kezdődött a közös munka, milyen a csapat tagjának lenni?
Nem vagyok egy nagy csoportfun a közösségi oldalakon, mert nincsenek jó tapasztalataim és néha sok nekem ami ott megy. A Nyusziba azt hiszem egy szerzőtárs hívott meg, Szemán Zoltán. Itt nagyon rövid idő alatt azt tapasztaltam, hogy baráti a viszony, hogy van segítség, s segíthetek én is. Azt éreztem, hogy fontos vagyok és nemcsak egy tag a sok közül. Voltak játékok, kreatív feladatok, amiket magaménak tudtam érezni és nemcsak folyt az önreklámozás állandóan. Nem tapasztaltam, ha felraktam egy posztot, akkor pár perc után jött egy semmitmondó másik és nem sokkal utána megint, hogy amit felraktam, azt lenyomják… Nem özönlik a „mindenképp engem olvassatok” poszt és ha bárki kérdez, kap választ. Nem fellengzősen, hanem valóban odafordulósan. Nincs százezer tagja, de szerintem nem is kell. Néha írunk, játszunk, viccelődünk, máskor meg mindenki ül és írja a sajátját, éli világát. De mindig akad valaki, aki bekopog, hogy : „Hahhó, mi van veletek?” Szóval szeretem, kicsit a családom lett…
Alkotóként mi a legnagyobb álmod, amit el szeretnél érni?
Talán az, hogy olvassanak sokan. Az, hogy érezzék akik olvasnak, hogy adok nekik, hogy ne tudják letenni a könyvem. Vagy, hogy irodalomórán az én könyvemből idézzenek egyszer? De az sem lenne rossz, ha öt perc múlva csilingelne egy email, hogy Peter Jackson, vagy Steven Spielberg szerződést kínál…
Milyen terveid vannak erre az évre?
Azt hiszem az első, hogy tavasszal benne leszek egy antológiában, ahol sci-fi műfajban kellett novellát leadni; erről még nem beszélhetek. A terep új, meglátjuk és jó lesz több kortárs szerzővel együtt megjelenni egy olyan területen, ami nem az enyém igazán…
Ezután érkezni fog a Calderania- A Kardtánc folytatása, a Calderania- A Farkaspengék. Sok és hosszú munka van benne, sokan várják már és bízom benne, hogy megéri, fogok tudni adni vele az olvasóknak.
Tervbe van még pár „fiókos írás”, de ezeket nem tudom előjönnek-e, vagy nem, viszont időnként rájuk nézek, firkálok bennük…Kitudja, lehet nekiugrok majd egyiknek és akkor az meglepetés lesz.
Aztán most kezdtem egy történelmi regény munkálataiba, amiről csak annyit, hogy tologatva a határaim, most megpróbálok ilyet is írni. Török időkben játszódik a történet és a szülőfalumnál…
Valamint év végére még egy meglepetés, de erről majd csak akkor, mikor nekifutok. Lehet, hogy ismerősöket veszek elő…
Köszönöm a lehetőséget és kívánok minden olvasónak sok könyvet, jó egészséget és akinek lenne kérdése még, keressen bátran a honlapomon, nálam tabu nincs!
Ezúton is további sok sikert kívánok Andrásnak!
Amennyiben továbbin információra vágysz, keresd bátran a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát is!
Írta: Isabel
Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket, keresd Eszter hivatalos Facebook - oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadónál!
Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak! Mit tudhatunk a munkásságodról?
Köszönöm a lehetőséget. Budapesten élek a férjemmel és a pár hónapos pici fiammal. Jelenleg 3 megjelent könyv büszke tulajdonosa vagyok. Általános iskolás koromban novellákat írtam, de hamarosan áttértem a hosszabb terjedelmű történetekre. Már fiatal korom óta írok regényeket, és a kiadásra is gondoltam, de sokáig féltem belevágni. Nem voltam egészen biztos abban, hogy amit írok, az másoknak is tetszhet. Végül a férjem unszolására elindultam az úton, és milyen jól tettem! J Az első megjelent könyvem a Lina múltja volt 2019-ben, ami egy XIX. században játszódó krimi. Bár van benne némi romantika, mégsem ez a fő irányvonal. 2020-ban megjelent a folytatása Antónia eltűnt címmel, a Lina trilógia 3. részét pedig jelenleg is írom. 2020-ban látott napvilágot egy másik könyvem, a Mimi regénye, ami nem kapcsolódik szervesen Gyarmaty Karolina történeteihez, nem nevezhető előzménytörténetnek sem. Mimi néniről, Lina nagynénjéről szól. Számomra ő egy nagyon kedvelt és szerethető karakter a könyvből, és úgy éreztem, az ő történetét meg kell írnom.
Emlékszel még, hogyan szeretted meg az irodalmat? Ki a kedvenc szerződ és miért?
Jane Austen, a Brontë nővérek, Elizabeth Gaskell… elvarázsolt a világuk. Büszkeség és Balítélet, Jane Eyre, Üvöltő szelek, Észak és Dél… mind-mind klasszikus. Ő általuk szerettem meg ezt a világot és kezdtem el keresni a saját utamat az írás terén. Kezdetben a történeteim a XIX. századi Angliában játszódtak, de elég hamar áttértem Magyarországra.
Hogyan hangolódsz rá az írásra?
Sokszor az olvasás nagy segítséget nyújt abban, hogy megihletődjek. Amikor időm engedi, kinyitom a laptopom, és írok. Szerencsére egyelőre elég sok ötletem van, csak kevés idő áll rendelkezésemre.
Eddig három regényed jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában, melyből kettőt én is értékeltem a blogon. Kiadás előtt mért rájuk esett a választásod?
A Lina múltja előtt sokáig nem írtam. Pár év eltelt úgy, hogy a munkámra, a tanulmányaimra koncentráltam és valahogy „elfelejtettem” írni. Mindig is szerettem a Poirot - sorozatot és egyszer csak úgy éreztem, írnom kell egy krimit abban a korban, amit nagyon szeretek. Így született meg a Lina múltja. Mivel ez volt akkor a legfrissebb és ezzel tudtam a legjobban azonosulni, így ő jelent meg először. Őt követte a folytatása, majd a Mimi regénye.
A Mimi regényénél is és A Lina múltjánál is éreztem a háttérben meghúzódó kutatómunkát. Ha igazam van, elárulod mennyi időt töltöttél információk gyűjtésével?
Időt nem tudok mondani, de igen, rengeteg időt töltök kutatással. Ez leginkább - úgy vélem - a Mimi regényénél érezhető. Ott rengeteget kutattam, hiszen olyan események jelennek meg a történetben, mint a pesti árvíz vagy a szabadságharc. Sok korabeli feljegyzést olvastam, hogy hitelesen át tudjam adni az információkat. Nekem ez nagyon fontos. Tudom, hogy lehetetlenség mindennek utána nézni, de szerettem volna, ha az olvasó maga elé tudja képzelni az akkori eseményeket. Szeretek kutatómunkát végezni, izgalmas.
Melyik volt a legnehezebb és a legkönnyebb része a szereplőid megalkotásának?
A legnehezebb része szerintem, hogy olyan karaktereket tudj alkotni, akiket meg tud kedvelni az olvasó. Akivel tud azonosulni és élő, lélegző embernek látja. Gondolkoznak, éreznek, hibáznak… akárcsak mi. Legkönnyebben a női főszereplőt alkotom meg, mert óhatatlanul is önmagamból merítek... a férfi főszereplőbe pedig én is bele tudnék szeretni. Számomra fontos, hogy olyan főhős legyen a könyvben, aki az én szívem is megdobogtatná.
Számodra melyik a legkedvesebb jelenet a három történetből?
A legkedvesebb részek, amikor a szerelmes párok évődnek egymással. Szeretem a Lina-Márton jeleneteket, a Mimi-Békefy pillanatokat. György és Lina nem alkotnak egy párt, de őket is szeretem együtt „látni”.
Családod/barátaid hogyan fogadták a könyvek megjelenését? Mennyire kritikusak veled szemben?
Mindenki nagyon büszke rám! Szerencsére csak pozitív visszajelzést kaptam tőlük. Támogatnak mindenben!
Milyen fogadtatásban részesültek a műveid az olvasók körében? Hogyan éled meg a negatív kritikát?
Egyelőre azt mondhatom, hogy nagyrészt pozitív visszajelzéseket kapok. Az első negatív kritikát rosszul éltem meg, most már ha kapok is, igyekszem a helyén kezelni és felhasználni belőle azt, ami úgy érzem, a javamra válhat. Mivel egyelőre több a pozitív visszajelzés, így a negatív kritika egyáltalán nem visel meg. Helyén kell kezelni, hisz nem tetszhet a könyvem mindenkinek.
Mindent összevetve, ha változtathatnál újra rálépnél erre az útra?
Úgy érzem, semmin sem változtatnék. Minden úgy volt és úgy jó, ahogy van. Újra rálépnék erre a útra… úgy vélem, hogy a Lina múltjával elindult egy nagyszerű korszak az életemben. Ezt a történetet kellett először kiadni!
Milyen terveid vannak erre az évre? Kérlek, mesélj egy kicsit!
Jelenleg a Lina trilógia befejező részén dolgozom. Egy korszak lezárul az életemben. Nagyon szeretem Lina történetét, de ideje kicsit más irányba is elindulni. Mimi regényét ezért is szerettem írni, mert kicsit más volt, és rájöttem arra, hogy a családregények világában is szeretek elveszni. Már van talonban egy másik történet, ami a napóleoni időkbe viszi vissza az olvasót, de az még a jövő zenéje.
Alexandrának hála nagyon izgalmas napot tölthettem el, ezt köszönöm neki! Továbbá szívből kívánok sok olvasót a regényeihez!
Ha további információra van szükséged, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadónál!
Írta: Isabel
Tóth Anna gyermekverseire a Facebook - on találtam rá. A költőnő előszeretettel osztja meg oldalán az alkotásait, így nekem is volt alkalmam jó párat elolvasni belőlük. Véleményem szerint nemcsak tanulságosak, de valóban a kicsikhez szólnak tartalmilag és nyelvezetben is. Mivel nagyon fontosnak tartom, hogy a lehető leghamarabb megszeressék a gyerekek az irodalmat, ezért interjút készítettem Annával. Fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról! Mióta foglalkozol versírással?
Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutathatom magamat.
Már egészen kicsi koromban úgy éreztem, hogy minden lehetőséget meg kell adni a gyerekeknek ahhoz, hogy ezekre a kiskorban történt eseményekre szívesen és boldogan emlékezzenek vissza. Már akkor eldöntöttem, hogy óvónő szeretnék lenni (és énekesnő meg taxisofőr is ), de szülői nyomásra aztán ez az út másfelé terelődött.
1998 karácsonya alkalmából unokámnak vettem egy leporelló mesekönyvet. Gyönyörű volt a grafika, elolvasni viszont ott nem tudtam, sokan voltak az üzletben. Otthon aztán elképedtem, de nagyon… Ezek a kis könyvek 2-4 éves korosztálynak szólnak. Egy olyan kiskutya volt a történetben, aki elveszett és bánatában „elaggott”. Nem értettem, miért kell kétségek között tartani egy ilyen pici gyereket egy ilyen történettel?
Reggel első dolgom volt a kiadó vezetőjével beszélni. Ő mondta: - Ha tud, írjon jobbat!
Megfogadtam, írtam, és 1999 nyarán már megjelent az első könyvem. Úgy jelentkeztem be egy kiadóhoz, hogy még soha két sort nem írtam rímben. Pontosan tudom, pénteki nap volt. Hétfő délre kaptam időpontot. Sem témám, sem versírási ismeretem, de még írógépem sem volt.
Azért vasárnap délután már rendesen leizzadtam. Bámultam a felhőket eldőlve az ülőgarnitúrán.
Arra gondoltam, vajon 3. évében levő unokám minek örülne? Megpróbáltam az ő fejével gondolkodni. Akkor jutott eszembe az „Afrikai mese”. Még vasárnap este megírtam, reggel rohanás legépeltetni, délre már a kiadónál voltam.
Szeretném azért ehhez azt is hozzáfűzni, hogyha gyerekekkel foglalkozunk, le kell menni agyilag is az ő szintjükre, és nem elég, ha leülünk melléjük a földre. Az ő fejükkel kell mindig gondolkodni és úgy menni fokozatosan előre, fejlesztve tudásukat, ügyességüket. Jó alapozással lehet felépíteni mindent.
Így kezdődött…
Hogyan szeretted meg ezt a műfajt? Emlékszel még a legelső versre, ami nyomott hagyott benned?
Szegények voltunk, könyvekre nem nagyon telt. A Szabó Ervin Könyvtárból vittem haza olvasnivalót. Meséket, mindig meséket… még tizenkettő, tizennégy éves koromban is, míg rám nem szólt a könyvtáros, esetleg mehetnék már az ifjúsági könyvekhez is keresgélni…
Az első nyomot József Attila verse hagyta bennem, a „Mama”. Abba beleszakad a szív.
Miért pont gyerekeknek írsz? Véleményed szerint könnyebb vagy nehezebb nekik alkotni, mint a felnőtteknek?
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek megszeressék az irodalmat, a könyveket. Legtöbb könyvem verses leporelló, mert ezzel találkoznak először a kicsik . Érdekesnek, kedvesnek kell lenni a témának, muszáj, hogy legyen dallama, ritmusa, rímje. Hogy kérjék a mesét, aztán mikor már sokszor hallották, mondják ők is… örömmel. Aztán ezt vigyék tovább egész életükben, a könyvek, az irodalom szeretetét.
Kérdezed, hogy könnyebb vagy nehezebb-e gyerekeknek írni, mint felnőtteknek.
Erről most az jutott eszembe, hogy a kicsiknek fognod kell a kezét, vezetni, irányítani a legjobb út felé. Óvatosan, hogy ne sérüljön. A mesén keresztül is rengeteget tanulnak, ezért mindig belerejtem a tanulságot. Jó a radarjuk, megjegyzik.
Felnőtteknek is szoktam írni. Egyperces novellákat, kisebb szösszeneteket. Egészen más.
Szerencsésnek tartom magamat. Ha gyerekeknek írok, akkor átalakulok. Például érdekes, hogy Nyúl apó 7 részből álló sorozatánál sosem voltam még az anyó… mindig csak az apóka.
Viszont mikor megírtam a „Magány” című „egypercesemet” még viszonylag fiatalon, végig zokogtam, én voltam az öregasszony, és majdnem belehaltam, mire befejeztem…
Tehát nem tudok erre a kérdésre válaszolni, csak ismételhetem magamat, MÁS…
Honnan merítesz ihletet? Sokat vagy gyerekek társaságában?
Akkor vagyok könnyebb helyzetben, hogyha munkacímeket kapok, ha elmondják a terjedelmet, a határidőt. Akkor csak arra koncentrálok. Kikapcsolom a telefonokat, nincs tévézés, semmi, csak az átalakulás, akkor abban élek gondolatban… aztán amit látok, leírom.
Gyerekek társasága: Több mint húsz évig voltam hivatásos bébiszitter. Volt, hogy egy napon belül három családnál. Volt, ahol 12 évig. Életem egyik legszebb időszaka volt.
Most is szívesen foglalkozom gyerekekkel, rajongásom feléjük örök!
Több kiadónál is megjelentek könyvecskéid. Melyikkel volt a legemlékezetesebb a közös munka és mikor publikáltál utoljára?
Hét kiadónál jelentek meg eddig írásaim. Ebből közel 3 év volt, mikor rendszeresen írtam a Dörmögő Dömötörbe, de volt, hogy társszerzőként óvódai, iskolai ünnepségekre készült könyvben jelent meg több versem, mesém.
Talán a legemlékezetesebb írásom „A titokzatos hóember”. Mikor megírtam, nagy kritikusomként úgy éreztem, nem elég jó. Majdnem kuka lett a vége. Gondoltam, talán tetszeni fog másnak, így leadtam Dörmögő Dömötör felé. Megjelent, aztán megkerestek a debreceni T.K.K.-tól, szeretnék betenni az egyik könyvükbe. Pár évre rá észrevettem, hogy a Batyuszínház bábelőadásként szerepelteti nem csak Magyarországon, hanem határmenti kisvárosokban is.
Később felkeresett a Műszaki Könyvkiadó, hogy szeretnék 3. osztályos olvasókönyvben megjelentetni.
Most az erdélyi online iskolásoknak tették fel tananyagként ugyan ezt a kis történetet a youtube-n 4 héttel ezelőtt.
Utolsó könyvem a Pro Junior gondozásában jelent meg 2020 februárjában „Őserdei maszkabál” címmel. Akkor még nem gondoltuk, hogy a maszk a legfontosabb ruhadarabjaink közé fog tartozni.
Az illusztrációk szép színesek és segítik a képzelőerő fejlesztését. Te készítetted őket, vagy grafikussal dolgoztatok együtt?
Megérzéseim jól működnek már nagyon rég óta. Ez sokszor nagyon jó. Ritkán tévézek, de mielőtt elkezdtem volna gyerekirodalommal foglalkozni talán 2-3 évvel előtte a helyi televízióban láttam egy riportműsort, egy grafikus hölggyel. Nem értettem, miért nézem, de TUDTAM, hogy nekem valaha „dolgom” lesz a festőművésszel.
Természetjáróként elmondtam meseírási szándékomat egyik csoporttársamnak, aki ismerte Somos Zsuzsit, és összehozott minket. Mikor kinyitotta Zsuzsi a kaput, rögtön megkérdeztem, hogy őt láttam-e a riportműsorban pár évvel azelőtt.
Sok könyvünk együtt készült.
Hogyan fogadták a gyerekek a verseket?
Csak az ismerős gyerekekről írhatok.
Vannak, akik videót készítenek a gyermekükről, ahogy szavalják a verseimet, és átküldik.
Van, aki mondta (nevet nem írnék, híres énekesnő az illető), hogy kislánya még 6 évesen is az én leporellóimat kérte esti mesének.
Sajnos ritkán van visszajelzés azoktól, akik megveszik a könyvet, amiben a verseim vannak.
Óvodákban, iskolákban volt esetleg lehetőséged felolvasni őket?
Én nem olvastam fel, de meghívtak már olyan óvodai ünnepségre, ahol gyerekek mondták el a verseimet.
Volt, hogy könyvtárba kaptam meghívást, ahol felolvasták az egyik mesémet, és a gyerekek az abból hallottakból rajzoltak.
Youtube-n találtam pár éve a karcagi helyi TV műsorát, ahol a mesemondó versenyen egy kisfiú az én mesémmel nyert. Nagyon lélekemelő.
Melyik a te kedvenc versed magadról?
A „Mackómalom az erdőben”. Ezt is csak félve mondom ki. Hatalmas kritikusa vagyok magamnak.
Ha visszagondolsz a pályafutásodra, elégedett vagy? Van valami, amin ha lehetne, változtatnál?
Nem vagyok elégedett, tudom, sokkal többre lennék képes. 34 megjelent könyvem van, de sokkal több is lehetne.
Változtatnék-e valamin? Nagyon vonz a dalszöveg írás. Igaz, senkinél nem jelentkeztem evvel a szándékkal, de azért megint hivatkoznék a megérzésemre.
Jó pár évvel ezelőtt egy nálunk nagynevű kiadó vezetője felhívott, hogy a külföldi anyacégnél van 2 olyan könyv, ami abban az országban bestseller volt. A könyv borítójában cd lemez volt, csodálatos grafika, szép kivitelű könyv. A rajzokon látottakra kellett volna annyi versszakot írnom, mint amennyi a könyvben volt, és egy színész mondta volna fel a verseket. Nem kértem nyersfordítást, ehhez ragaszkodtam. Itthon betettem a cd-t, kiderült, hogy tündéri gyerekdalok. Felhívtam a vezetőt, és mondtam, hogy erre dalszöveget kell írni. Megkérdezte, hogy meg tudom-e oldani… Ez október közepén volt, mondtam, hogy én már februárban megvettem a gitárt, mert tudtam, hogy lesz egy ilyen felkérésem.
13 dalszöveg 6 hét alatt. Altatós, fantasztikusan jó gyerekdalok voltak. Határidőre készen lettem, imádtam foglalkozni vele. Sajnos az anyacég nem engedélyezte a kiadását (pedig jól jártak volna, nem kellett volna a dalszerzésért és a háttérzenéért fizetniük, mert az már meg volt). Ehhez azért hozzátartozik, hogy engem rendesen megfizettek a munkámért, de akkor is keserű maradt a szám íze, mert a gyerekeknek sokat nyújthatott volna.
Várható esetleg egy újabb megjelenés a közeljövőben? Milyen terveid vannak?
A járvány miatt sajnos a kiadók is bajban vannak. Nekik be kell fektetniük a pénzüket az íróba, grafikusba, a nyomtatásba, a raktározásba, az üzemanyagba és a munkájukról még nem is beszéltem. A terjesztők átveszik bizományba a könyveket, és a kiadó még mindig nem lát pénzt csak akkor, ha eladják a terjesztők a könyveiket. Szóval nagyon nehéz a helyzet mindenhol.
Újabb könyv megjelenés? Ha jelentkezik valamelyik kiadó, hogy szeretne tőlem megjelentetni valamit, állok elébe.
Terveim mindig vannak, elvégre addig van értelme az életnek.
Sokan buzdítanak, írjak felnőtteknek regényt… vagy több „egyperceset”, egy könyvre valót. Van már pár belőle, szeretik, akik olvasták.
Azért hozzáteszem, a gyerekek az elsők, mint mindig. Minden tudásunkat át kell adni, hogy jobb és tartalmasabb életet élhessenek.
Ezúton szeretnék egészségben és alkotásban gazdag éveket kívánni a szerzőnek!
Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket, keresd Annát Facebook-on, könyveit a *Bookline webáruházban!
* megjegyzés: A találatok között Tóth Anna - Zenei életünk fejlődése című alkotása egy másik szerzőé! Mivel mindkét alkotónak a neve ugyanaz, ezért ezt nem tudhattam. A hibáért elnézést kérek!
Írta: Isabel
2015-ben indítottam a blogomat, azóta publikusak a történeteim. Előtte néhány évvel kezdtem el írni, akkoriban még csak saját magamnak meg a fiókjaimnak. Korábban versenyszerűen kosárlabdáztam, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom, így kezdtem el először sok olvasással pótolni a kialakult űrt, utána pedig ezen fellelkesülve megpróbáltam az általam olvasottakhoz hasonlókat írni is. Logikusnak tűnt, hogy ha nem találtam olyan sztorit, ami pont azokkal a problémákkal, történésekkel foglalatoskodott vagy nem pont olyan karaktereket mozgatott, amik éppen engem érdekeltek, vagy amikre kíváncsi lettem volna, hát írtam egyet.
Mint említettem, A vonzás törvénye egy romantikus regény. Miért ez a zsáner áll hozzád közel?
Eleve szeretem a romantikus könyveket, filmeket és sorozatokat. Akkor is, ha krimi, fantasy vagy akció, én igénylem, hogy legyen benne legalább egy kis romantikus szál, így nem is volt kérdés, hogy én is ebben a műfajban fogok alkotni. Sosem töprengtem ezen, csak jött magától, de ha visszagondolok az eddigi összes írásomra, valamilyen módon mindegyikben fellelhető a romantika.
Hogyan zajlott nálad a történetalkotás?
Mivel ezt a történetet eredetileg a blogomon, majd Wattpad-en írtam, ezért a menete az volt, hogy néhány naponta összedobtam egy részt és feltöltöttem. Így formálódott az egész regény: minden nappal és résszel egy új irányt vett a történet, új szereplők kerültek bele, változott a történetszál és vele együtt változtak az elképzeléseim. Most utólag nagyon örülök, hogy így zajlott a folyamat, mert a könyv olvasása során klasszul érződik, hogy ahogy az én fejemben alakultak az érzések, úgy formálódtak Serében is. Ettől valóságosabbak lettek az ő gondolatai, cselekedeti, mert nem volt az egész előre eltervezve.
Melyik a kedvenc helyszíned a könyvből és miért?
A kedvenc helyszínem a város melletti Sepulture tó, amit ugyan nem fordítottam magyarra a könyvben, de valahogy úgy nevezném: A feneketlen tó. Ugyan az első könyv során Sere csak egyszer látogat el ide, de mind a tó háttértörténete, mind pedig a későbbi könyvekben megjelenő fontos szerepe miatt közel áll hozzám. Jó volt kitalálni és megalkotni. Ha becsukom a szemem, az egész helyszín megjelenik előttem, ráadásul olyan tisztán, mintha csak tényleg létezne.
Hogyan vélekednek az olvasók a művedről?
Az olvasóim iszonyatosan aranyosak: írnak, amikor kiolvassák a könyvet és áradoznak arról, mennyire szerették, kinek szurkolnak és mennyire várják a folytatást. Nagyon szeretem olvasgatni az üzeneteiket és kommentjeiket, mert azt jelzik számomra, hogy jól csinálom a dolgom, elér hozzájuk mindaz, amit szeretnék átadni a könyvem által. Épp ezért igyekszem kivétel nélkül mindenkinek választ adni és boldogan veszem tudomásul, hogy jókedvre deríti őket a regényem és nyújt számukra új, izgalmas és egyed élményt.
Van olyan bevált trükköd, amit más írónak is jó szívvel tanácsolsz?
Egyrészt az olvasás az, ami nagyon fontos a fantázia, a szókincs és az íráskészség fejlesztéséhez. Amit én mindig csinálok, mielőtt elkezdenék egy könyvet, hogy összeszedek egy csomó fontos dolgot, amire szükségem lehet az írás során. Órákat töltök el azzal, hogy neveket böngészek a neten, helyszíneket találok ki és összerakom a szereplőket. Egybegyűjtök rengeteg külső és belső jellemzőt: miket szeretnek és miket nem, hogyan élik az életüket, hogyan reagálnak bizonyos szituációkban, milyen hobbijuk, motivációjuk, elképzelésük van. Azért van erre szükség, mert így tudnak minél hitelesebbek lenni a karaktereim és ezt a hitelességet kivételesen fontosnak tartom.
Az Agave Kiadó szerzője vagy; hogyan lettél a csapatuk tagja és milyen a közös munka?
Körülbelül egy évvel ezelőtt kerestem fel őket email-ben azzal az indokkal, hogy van ez A vonzás törvénye című írásom, aminek 1,7 millió megtekintése van Wattpad-en és szeretném kiadatni. Szerencsére hamar választ kaptam, érdekelte őket a könyvem és nem sokkal később szerződést kötöttünk. Összességében nagyon örülök, hogy hozzájuk kerültem, mert korrektnek érzem őket, segítőkészek, számít nekik a véleményem és nem volt semmiféle nézeteltérés vagy konfliktus közöttünk.
A borítód színválasztása szerintem nagyon szép. Volt beleszólásod a megalkotásába?
Köszönöm, nekem is eszméletlenül tetszik! Igen, a borítótervezés megkezdése előtt írtam egy rövid összefoglalót, hogy szerintem mit lenne érdemes megjeleníteni rajta, továbbá milyen színek, hangulatok, tárgyak és képek illenek a regényemhez. Mindenképp szerettem volna valami lilás-kékes-rózsaszínes színvilágot, mert jól visszaadja a történet hangulatát, plusz figyelemfelkeltő és mindemellett nagyon szép is. A grafikus gyönyörű borítót tervezett, úgyhogy nagyon elégedett vagyok!
Szerzőként miként vélekedsz a magyar könyvkiadásban rejlő lehetőségekről?
Egyelőre még csak abban a fázisban vagyok, hogy elvakít a boldogság, amiért sikerült elérnem az egyik nagy álmomat. Nem a pénz vagy a megélhetés motivált, hanem hogy imádok írni, világokat alkotni és szeretnék besétálni úgy a könyvesboltokba, hogy a polcokon ott találom a könyveim. Egyébként az alapszakos szakdolgozatom során a fiatal lányok olvasási szokásait kutattam és azt kell, hogy mondjam, ők egy nagyon lelkes olvasói réteg, akiknek érdemes írni, főleg ebben az ifjúsági, romantikus témában.
Magyar névvel publikálsz. Soha nem fordult meg a fejedben, hogy külföldi írói nevet használj?
Igazság szerint egyszer sem gondoltam rá, hogy más néven publikáljak. Ennek legfőbb oka az, hogy évek óta osztom meg a történeteimet az interneten, számos olvasóval rendelkezem a különböző felületeken és mind a saját nevemen ismernek. Jó páran olvasták A vonzás törvénye című regényemet Wattpad-en, éppen ezért úgy voltam vele, hogy ezek után miért használnék más nevet.
Milyen terveid vannak 2021-re?
Ebben az évben mindenképp szeretném befejezni a második kötet írását, lehetőleg még az év első szakaszában és nagyon örülnék, ha annak a kiadása is mielőbb megvalósulhatna. További köteteket is tervezek, illetve más regény-ötleteim is vannak, úgyhogy szeretnék nagyon sokat írni (egyébként Wattpad-re is, mert sokan várják az ottani történetek folytatását).
Ezúton szeretnék sikerekben gazdag évet kívánni a szerzőnek, és remélem, hamarosan alkalmam lesz elolvasni a regényét!
Amennyiben kíváncsi lettél, keresd Betti hivatalos Facebook - oldalát, vagy közvetlenül a könyvet az Agave Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Mindig nagy izgalommal és kíváncsisággal tölt el, ha több szerző a szülője egy-egy műnek, ezért felkértem a hölgyeket egy interjúra. Fogadjátok szeretettel!
Mindketten több könyvvel rendelkező alkotók vagytok. Mesélnétek egy kicsit az alkotói folyamatokról és az írás szeretetéről?
Abby: Nekem nem olyan régre nyúlik vissza, mert az első betűket 2017. szeptemberében ütöttem le a billentyűzeten. Akkor már fél éve motoszkált egy történet a fejemben, ami az életem egy részének átgondolása, jobban mondva tovább gondolása volt. Viszont mivel addig nem volt példa arra, hogy írtam volna bármit is, így azt sem tudtam, hogyan fogjak neki. Ekkor vettem a bátorságot és közzétettem egy részletet az egyik facebook csoportban, ahol tetszett az olvasóknak és így elindult a könyv írása. Nem terveztem kiadni, de aztán mégis beadtam a derekam. Az írás attól a pillanattól kezdve hobbi lett a számomra, ami azóta is tart.
Mimi: Szerintem minden író az olvasás szeretetéből fejlődik tovább. Én magam is eleinte csak faltam a könyveket, aztán a saját kedvtelésemre írtam egy rövidebb szösszenetet, amit szintén a saját szórakoztatásomra folytattam. Szeretem az írásban, hogy mekkora hatalmam van. Hiszen minden tulajdonságával minden körítésével, minden eseményével én ruházhatom fel a karaktereimet, mondhatjuk hogy íróként Istent játszhatunk a papírlapokon. Ám ez egy kétélű fegyver, amivel tisztában kell lenni, hiszen az írásunk minden olvasóra másként hat, éppen ezért nem mindegy milyen témát, és hogyan tálalunk. Én imádok írni, ha nem adnám ki a történeteimet, valószínűleg akkor is írnék, mert örömöt okoz. Az írással lett teljes az életem.
Honnan jött a közös munka ötlete? Régóta terveztétek már?
Abby: Az ötlet Mimitől jött, és egy hirtelen felvetés volt. Épp beszélgettünk, aztán ő felvetette, én pedig igent mondtam.
Mimi: Sosem terveztük. Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett közös regényírás volt és amilyen hirtelen jött olyan hamar el is készült. Számomra rekordidő alatt.
A regény egy szépen felépített történetet mesél el a veszteségről és az újrakezdésről. Ezzel kapcsolatban milyen személyes élmények jöttek elő írás közben? Egyáltalán hogyan kezelitek a nehéz helyzetek?
Abby: Voltak személyes tapasztalatok, amik még nehezebbé tették az írás folyamatát. Mi is sokszor érzékenyültünk el, és csak reméljük, hogy sikerült átadni ezeket az érzéseket.
A történetnek van némi valós alapja. Érzések, gondolatok, amik bennünk játszódtak le. Ezeket nagyon nehéz volt megírni, mert akaratlanul is feltépte a sebeket. Többször sírtunk írás közben, és reméljük, hogy sikerült átadni, amit akartunk és érezhető a végeredményen.
A főszereplő kisfia nagyon aranyos és élethű karakter lett. Anyaként mennyire volt nehéz, vagy éppen könnyű kialakítani a személyiségét?
Abby: Ez inkább Mimi kérdése
Mimi: Szeretem a gyerekkaraktereket. Három saját gyermekem van, és sok kicsi gyerkőc van a családunkban. Sokat láttam, tapasztaltam meg velük, ami nagy segítség egy gyerekkarakter megformálásában.
Ki a kedvenc szereplőtök és miért?
Abby: Én a fiúkért vagyok oda. Mindegyik másért a kedvenc. Sebastian az érző lelkéért, Adam eléggé titokzatos maradt, de ettől még kedveltem és Damien a barátjához való viszonya miatt. Nagy támasz volt és szükség is volt rá.
Mimi: Nem is tudom… talán Joan, bár nem róla szól a történet és csak egész pici ideig szerepel, mégis az ő személyisége, a lénye áthatja az egész történetet.
Melyek voltak az alkotás legemlékezetesebb és legnehezebb pillanatai?
Abby: A legnehezebbek főleg fájó jelenetek voltak, még akkor is, ha épp nem én írtam az adott részt. Emlékezetes több is volt, mert általában nagyon jó hangulatban teltek az estéink. De talán a legtöbbet újraolvasáskor szórakoztunk.
Mimi: Nehéz volt megírni néhány jelenetet, de mégis élveztük minden pillanatát. A legnehezebb talán az volt, amikor a szerkesztőnk közölte, hogy a történéseket picit át kellene variálni a logikai bakik illetve a hitelesség miatt. Na ezt azt hiszem nagyon megszenvedtük. De jó volt mert közben rengeteget tanultunk is és nem utolsó sorban, jókat szórakoztunk saját magunkon.
Íróként és magánemberként adott nektek Az utolsó kívánság?
Abby: Egy újabb tapasztalatot és sok szép és szórakoztató órát.
Mimi: Ennek a kötetnek mindig különleges helye lesz a szívemben, hiszen az első olyan történet, amit nem egyedül írtam, hanem egy kedves barátnőmmel közösen, akivel ez idő alatt még jobban összecsiszolódtunk. Íróként új tapasztalatokat szereztem, magánemberként pedig egy barátságot.
A borító nagyon elegáns és kifejező. Ezt is közös tervek alapján készítettétek el?
Abby: Őszintén szólva a borítóval jól megszenvedtünk. Mindegyikünknek megvolt a saját elképzelése, ami nem is állhatott volna messzebb egymástól. Aztán, ahogy teltek a napok, szépen egymáshoz igazítottuk az elképzeléseket, és végül sikerült összehoznunk, amit elterveztünk.
Mimi: A grafikusunk, Ashley Redwood a megmondhatója, hogy a borítónk milyen nehéz szülés volt. Hiszen két ellentétes ízlésből kellett összegyúrni egyet. Szerintem ennek ellenére csodás lett a végeredmény. Már csak azért is, mert a borítón minden jelentőséggel bír a történet szempontjából.
*Hogyan várjátok a karácsonyt és az új évet?
Abby: Nekem munkával és tanulással telik majd, de a téli szünetben azért szeretnék sokat olvasni, pihenni is.
Mimi: Már sehogy.
Mit terveztek 2021-re? Lesz még közös projekt vagy egyenlőre külön folytatjátok az írást?
Abby: Első körben talán visszatérünk a saját munkáinkhoz, mert mindkettőnket van néhány elkezdett története, amiket szeretnénk befejezni, de ahogy az olvasóinknak is mondtuk, a közös könyvtől akár folytatásként, akár különálló történetként nem zárkózunk el, már csak időre lenne szükségünk, jó sok időre.
Mimi: Egyelőre külön utakon járunk, mert szeretnénk befejezni a megkezdett projektjeinket, de mivel mindketten élveztük a közös munkát, és hiányoznak ezek az esték, nem zárkózunk el az újabb közös sztoritól sem. Mindössze idő kérdése.
*A kérdéseket még az ünnepek előtt tettem fel a szerzőknek és Mimi utána válaszolt rájuk, ezért nem fejtette ki a gondolatait a témában!
Ezúton is sok sikert kívánok az írónőknek! Remélem, ez az év is legalább annyi örömöt hoz számukra, mint a közös regény írása!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket:
Mimi hivatalos Facebook - oldalát, csoportját és könyveit
Abby hivatalos Facebook - oldalát, csoportját és könyveit az alábbi linkeken találjátok meg!
Írta:Isabel
Meseíróként mi az, ami feltölt és inspirál téged?
Nagyon szeretek olvasni, gyerek- és felnőtt könyveket egyaránt. Ezen kívül imádok túrázni, kint lenni a természetben, sportolni, együtt lenni a barátaimmal.
Sajnos, nem találkoztam minden sorozatoddal, így igazán érdekelne, hogyha korosztály szerint kellene ajánlanod őket, melyiket tennéd a legkisebb és a nagyobbak elé?
Ezt a kérdést nem teljesen értem. A legkisebbeknek a Maszat és Sári sorozatok szólnak, illetve nekik való a Hisztimesék c. kötetem, ami életem első könyve volt. A legnagyobbaknak Az őrzők c. krimi szól, illetve annak most készülő folytatása, a keresők.
Véleményed szerint melyek azok a mesei - elemek, melyek a leginkább segítik egy gyerkőc fejlődését?
A gyerek fejlődését nem mesei elemek segítik. Nagyon fontos, hogy meséljünk a gyerekeknek, fejből vagy könyvből, de rendszeresen, sokat. Ez önmagában nagyon fontos a lelki egészségük szempontjából, de a mesék által rengeteg fontos dolgot el tudunk mondani a világról, az emberi kapcsolatokról, érzelmekről, a dolgok működéséről. Közben fejlődik a szókincsük, érzelmi intelligenciájuk, alkalmunk nyílik izgalmas témákról beszélgetni, vagy csak élvezni az együttlétet. És persze a különféle mesék más-más módon járulnak még hozzá a személyiségfejődéhez. vannak kimondottan probléma megoldó mesék, amelyek segítenek bizonyos nehéz helyzetekben, mások a gyerekek életére reflektálnak, megint mások áttételesen az életről, szeretetről, barátságról stb. szólnak. Minden könyv egy újabb kaland, amely által egy picit mindig többek leszünk.
Térjünk rá a Cipelő Cicák - trilógiára. Honnan jött a zsebcicusok ötlete és milyen volt a közös munka Agócs Írisz grafikussal?
Várnai Zsuzsa textilművész barátnőm varrt először színes, kölessel kitömött textilcicákat, amelyeknek gumira főzött színes gyöngyök voltak a farkincái. Az én gyerekeim is imádták őket, mindenhová magukkal cipelték a Zsuzsától kapott játékcicákat és rengeteget játszottak velük. innen jött az ötlet, hogy megírjam a „kalandjaikat”. Írisszel ez volt az első közös munkánk, és nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Azóta is nagyon jó barátságba vagyunk, és kb. 15 közös könyvnél tartunk, hiszen a Maszat és Sári sorozataimat is ő illusztrálja.
Személyes kedvencem tőled a Holló gyűrűje, aminek a története egy ellopott gyűrű köré épül. Kedvenc szereplőm Bodza, az életre kelt kiskutyus. Olyan szeretetet éreztem a karakter felől, hogy meg kell kérdezzem: állatbarát vagy?
Szeretem az állatokat, de nem vagyok kimondott állatbolond. Ha rajtam múlik, sosem lett volna pl. kutyánk, de végül engedtem a gyerekeim könyörgésének.
A Lengemesék a legfrissebb élményem a könyveid közül. A négy kötet az évszakjainkhoz kötődik, ami gyakori eleme a gyermekmeséknek. Véleményed szerint a gyerekek jobban szeretnek olyan könyveket olvasni, amivel azonosulhatnak?
Minden gyerek szeret azonosulni könyvbeli szereplőkkel, ez szinte elengedhetetlen velejárója az olvasásnak. És szeretnek ráismerni az életük helyszíneire, jellemző fordulataira, jellegzetességeire. A négy évszak, a természet körforgása természetesen ismerős a gyerekeknek és ez ad egyfajta biztonságot, bár érzelmileg sokkal fontosabb számukra, hogy Vilkóval vagy Lilével azonosulnak.
A Rumini-sorozatod eddig nem volt alkalmam elolvasni, viszont nagyon kíváncsivá tett a sorozat hossza. Mennyi időbe telt megírni a könyveket? Emlékszel melyik volt legemlékezetesebb pillanata az alkotásnak?
Egy rész kb. egy év alatt készül el, így a Rumini 10 megjelent része is bizonyítja, hogy komoly alkotói múlt áll már a hátam mögött. Legemlékezetesebb pillanatot nem tudnék kiemelni, de mindenképpen fontos volt az első rész születése. Ekkor még egyáltalán nem tudtam, hogy kell regényt írni – a Rumini volt a tapasztalatszerzés, de ekkor szerettem bele igazán az írásba, és boldogság volt a nagylányom örömét látni, amikor megkapta a kész, általam illusztrált kéziratot: karácsonyi ajándék volt ez neki abban az évben. És nagyon emlékezetes a Galléros Fecó naplójának és az utolsó résznek az írása, mert munka közben szinte eufórikus, megszállott hangulatba kerültem.
Azt gondolom, hogy a Pagony Kiadó az egyik legkiemelkedőbb az országban, már ami a gyermekkönyvek forgalmazását jelenti. Milyen érzés velük dolgozni?
Mivel még a kezdet kezdetén, ők induló kiadóként, én kezdő íróként kötöttünk szövetséget, számomra a világ legtermészetesebb dolga, hogy velük dolgozom.
Szerzőként neked melyik a kedvenc könyved magadtól? Ez egyezik az olvasóid véleményével?
Minden könyvemet szeretem, de ha mégis kell kedvencet választanom, az a Galléros Fecó naplója, ami a Rumini sorozat negyedik része. És nagyon szeretem a nagyobbaknak írt könyveimet, az almát, Driftert és Az őrzőket is. De persze a többit is, szóval nem igazán volna szerencsés kedvencet avatni.
A koronavírus miatt, te nagyon kalandos helyzetbe kerültél, ugyanis információim szerint Peruban ragadtál. Hogyan kezelted ezt és milyen érdekes kalandokba keveredtél?
A perui túra, amíg szabadon kirándulhattunk az országban, csodás volt. A világ számomra egyik legszebb helye Dél-Amerika, különösen az Andok 5-6 ezer méteres csúcsai. Imádtam Perut. Aztán három hétig ültünk Arequipában karanténban, elvágva mindentől. Ez nagyon nehéz időszak volt, de szerencsére csodásan jó fej emberekkel voltam körülvéve, és velem volt a laptopom, úgyhogy írtam a legújabb Ruminit. Bármikor újra vállalnám az egészet, karanténostul mindenestül, akkora élmény volt.
Milyen új könyvnek örülhetünk mi, gyermeklelkű felnőttek és természetesen a gyerkőcök 2021-ben? Kérlek, mesélj a terveidről!
Majdnem kész vagyok Az őrzők folytatásával. Az új krimi címe Keresők lesz, szerintem nagyon izgalmas lesz bűnügyi és történelmi szempontból is. És az egyik szereplő kapcsán megjelenik majd benne egy kis Dél-Amerika is, ami az utóbbi idők legnagyobb szerelme számomra. Dolgozom a két kis dínó sorozat folytatásán, lesz új Sári és Maszat, és talán előbb-utóbb Lengemesék is. Ezen kívül az Uniceffel is készülök egy nagyon izgalmas, közös kampányra, amelyben egy éven át fogunk együtt dolgozni.
Ezúton is szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!
Amennyiben kíváncsi lettél munkásságára, keresd hivatalos Facebook-oldalát és könyveit a Pagony Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Amennyiben felkeltette az interjú az érdeklődésed, keresd Lis hivatalos Facebook - oldalát, vagy látogass el a BookDreams Kiadó weboldalára a könyveiért!
Írta: Isabe
Pár szóban mesélnél magadról? Mikor kezdtél el verseket írni?
Idén töltöm be a 33-at, de nem érzem magam annyinak. Végül is mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, és én még nem érzem magam 30-on túlinak. Fiatalos, vidám természetűnek mondanám magam, akivel ott bent a munkahelyen általában szeretnek dolgozni, fel dobom a hangulatot. Ugyan sokan nem értik a vicceimet, de akik mégis, azokkal nagyon jól megértjük egymást, és akkor még a 8 óra is jobban telik.
2015 környékén kezdtem el írogatni verseket, de azok még nagyon kiforratlanok voltak, de jó alapnak szolgáltak a későbbiekre, hiszen azóta már nagyon sokat írtam.
Van kedvenc költőd? Ki az, aki a leginkább hatással van a műveidre.
Kedvenc költőm őszintén szólva nincsen, csak magamra hagyatkozom ilyen tekintetben.
A bevezetőben említettem, hogy az interneten olvashatunk tőled. Milyen visszajelzéseket kapsz?
Eddig csak jó tapasztalataim voltak. Akik hozzászóltak egy adott versemhez, annak mind tetszettek, rosszat még nem írtak. Egyszer, talán 1-2 éve még egy ingyenes újságban is megjelent egy alkotásom. Nagyon örültem neki. Azóta csak az interneten publikálok.
A családod/barátaid tudják, hogy alkotsz? Mit szóltak hozzá?
A családom tudja, de nekik nem igazán szoktam megmutatni. Nem azért, mert esetleg félek a reakciójuktól, csak egyszerűen nem. Ez az én menedékem. Persze ez így elég furán hangozhat, hiszen az interneten megosztom, de az teljesen más, legalábbis szerintem.
Mennyire könnyű vagy éppen nehéz számodra megmutatni a világnak az alkotásaidat?
Én nagyon szívesen megosztom a világgal, sőt szeretném, ha jobban elismernék a munkámat, de így is jó, hiszen legalább olvassák, és tetszik is nekik. Ez egy kis boldogságot ad nekem, ami a mai világban szerintem nagyon is fontos.
Melyik a kedvenc versed magadtól?
Ez egy nagyon jó kérdés. A sok versem közül valóban vannak kedvenceim, és most nem csak egyről beszélek, hanem többről, amik már nagyon a szívemhez nőttek. De ha mindenképpen mondanom kellene kedvencet, akkor legyen egy régebbi, az Ősz című alkotásom. A poet.hu olvasóinak nagyon tetszett, sokáig az volt a legsikeresebb versem, manapság pedig az Esélytelen a legjobb, legalábbis nekik, de nekem őszintén szólva szerintem a legjobb versem. Nem azt mondom, valóban jó lett, de nem a legjobb.
Van olyan művész, akit a veszteség, másokat a boldogság inspirál. Te melyik csoportba tartozol?
Én szerintem mind a kettőbe. Persze vannak olyan napok, amikor nem a saját érzéseimről írok, hanem egyszerűen megszáll az ihlet, és jönnek a szavak, melyek végül verssé formálódnak, de persze ha a lelki világomról írok, akkor azok hangsúlyosabbak lesznek. Jobban érződök bennük én, aki valóban vagyok. Vannak olyan emberek, akik szerint nincsenek érzéseim, és lehet, hogy nem mindig mutatom feléjük, de a verseimben ki tudom mutatni.
Gondolkodtál már azon, hogy kiadsz egy verseskötetet? Ha igen, mi tart vissza ettől?
Sokszor eszembe jutott már, de úgy igazán mégsem foglalkoztam vele. Meg aztán sok munkával járna, a pénzről meg nem is beszélek. Nem mintha nem telne rá, csak valahogyan mégsem szántam rá magam. Lehet, kellene egy kis lökés, hogy meglépjem, de aztán ki tudja mit hoz még a jövő.
Mennyire követed nyomon a kiadókat? Van olyan, amelyiknél szívesen publikálnál, vagy a magánkiadás tetszik jobban?
Mint ahogyan korábban is írtam, nem igazán foglalkoztam a kérdéssel, az ilyen dolgokban meg amúgy sem vagyok ismerős, nem tudom hogyan mennek a dolgok, de mindenképpen jó dolognak tartom, hogy egy művész minden olyan formában, ahogyan csak tudja, megmutassa a világnak az alkotásait. Ez egy önkifejezés, ami a művészeknek nagyon fontos. Mert én is művésznek tartom magam.
Milyen terveid vannak az évre?
Ez nagyon érdekes, mert általában nem szoktam előre tervezni, mert ha egyszer kigondolok valamit, azt általában nem viszem véghez, vagy valamilyen oknál fogva akadályokba ütközöm, és akkor a kedvem is elmegy tőle. De mégis terveztem pár dolgot, és ha ez a vírus véget ér, akkor meg is tudom valósítani őket. Például többet mennék szórakozni, mert amúgy nem vagyok az a bulizós fajta, találkoznék munkán kívül a kollégáimmal is, akikkel egy soron szoktam dolgozni. Jó lenne, ha már be lehetne ülni valahová beszélgetni, és élni úgy igazából az életet. Szerintem sokunk így gondolkozik, hiszen már lassan becsavarodunk ettől a helyzettől. Ugyan én az apró dolgoknak is tudok örülni, de szeretnék már visszarázódni az igazi életbe, ami jobb is lehetne, mind ami ezelőtt volt.
Sok sikert kívánok az irodalom világában!
Amennyiben kíváncsi vagy Anita verseire, látogass el az oldalára!
Írta: Isabel
Először is, mesélnél nekünk arról, hogyan szeretted meg annyira az angol nyelvet, hogy e mellett a foglalkozás mellett döntöttél?
Ez úgy történt, hogy kicsiként, mint valószínűleg az olvasók közül mindenki, nagy rajongója voltam a Disney filmek zenéinek. Tizenegy éves voltam, mikor először szabadultam rá az internetre – természetesen akkor még szülői felügyelettel – és az akkor még alig néhány éves angoltudásommal is szemet szúrt, hogy az eredeti angol szöveg és a magyar között milyen nagy eltérés van. Valamiért ez a jelenség lenyűgözött, különös tekintettel arra, hogy egy dalszövegben a zene, ritmus, szótagszám és a rímek a lehető legnagyobb kihívás elé állítják a fordítót; maradjon szöveghű, de közben illeszkedjen egy végtelenül szigorú formai követelményhez? Ez ezerszer nehezebb, mint amit én műfordítóként csinálok. Rögtön elkezdtem agyalni rajta, hogy engem mi fogott meg az eredetiben, hogyan adtam volna át magyarul, miben lett volna más… Amikor körvonalazódott a fejemben, hogy amit én ebben élvezek, azt lehet tanulni is (az alapjait minimum), nagyon megörültem, szóval nem maradt sokáig kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek.
Miként emlékszel vissza a tanulmányaidra? Aki ezt a pályát szeretné választani, mire kell mindenképpen odafigyelnie?
Angol és latin nyelvet tanultam, illetve oroszt is, de azt már csak az egyetemen, jóval később. Természetesen erre is igaz, hogy érdemes minél korábban kezdeni; a latinnal még elbicegtem, de az orosz már nagyon nehezen fért a fejembe, ezért fordítást nem mernék vállalni ezeken a nyelveken. Az angol is tud néhol még mindig meglepetést okozni, ami nem csoda, hiszen nem vagyok native speaker és a nyelv egy élő rendszer, állandóan változik. A tanulmányaim alatt főként ezekre csodálkoztam rá.
Egyébként, az SZTE Angol-Amerikai Intézetében diplomáztam, fordító-tolmács specializáción. Bárkinek jó szívvel tudnám ajánlani, aki hasonló pályán gondolkodik, viszont ha valaki szakfordító szeretne lenni, mindenképpen Fordító-tolmács MA-ra jelentkezzen az alapszak befejezése után, máskülönben nem jut hozzá például a vállalkozás indításához szükséges papírokhoz.
Ami még fontos az anglisztika szakot illetően – eleve emelt szintű angol érettségi kell a felvételin – nem szabad úgy nekivágni, hogy A.) majd itt megtanulok angolul B.) én már mindent tudok, csak a diplomáért jöttem. Stabil nyelvtudás kell a bekerüléshez, de nagyon sokszor éreztem azt egy-egy jegyzetemet vagy kötelező olvasmányomat megnyitva – különösen a politikatörténet tantárgyaknál – hogy hát én ezt a nyelvet nem beszélem, sziasztok. Rugalmasan és bátran, és nem lesz gond.
Mint említettem három fordításod jelent meg eddig lélektani, ifjúsági és dráma műfajban. Melyik állt a legközelebb hozzád és miért?
Igazából még nem jelent meg nyomtatásban, és az, hogy mikor fog pontosan, már a szerző/kiadó magánügye, de idén lehetőségem nyílt egy méltán híres magyar szerző horror regényét fordítani. Mivel ez a műfaj a személyes kedvencem, ez egy nagyon szívemhez közel álló project volt.
Ha magát a fordítást nézzük, a lélektani regény, azaz a The Lost Flowers of Alice Hart (Szirmokba zárt szavak) magyarosítása ment a leggördülékenyebben, hiszen ott a saját anyanyelvemre fordítottam, ami összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint magyarról angolra.
Hogyan zajlik egy munkafolyamat? Ha van az olvasók között leendő műfordító, a válaszod biztosan sokat segít majd neki.
Általában már a szerződés megkötése előtt átküldik az adott szöveget, de a részletes ismertetőjét/részletet a szövegből legalább, hogy az alapján eldönthessem, vállalom-e. Ez azért fontos, mert ha olyan szövegről van szó, akár regény műfajban is, ahol a szakszavak abszolút kifognak rajtam (ilyennek gondolnám példának okáért mondjuk a jogi szövegeket), akkor időben szólhassak, hogy nem én vagyok az emberük. Csupán a megbízás és a pénz kedvéért nem vállalnék el olyan szöveget, amiről már előre tudom, hogy nem tudnám jól átadni angolul/magyarul, hiszen nem csak az a fontos ebben, hogy magát az adott szakszót ki tudod-e szótárból nézni, hanem arról is, hogy miként használjuk az adott mondatban/kontextusban. Sokat bukhat ezen az olvasói élmény, ez pedig senkinek sem érdeke.
A szerződés megszületése után pedig nekilátok : ) Az eleje mindig nehezebb, bele kell minden szövegbe lendülnöm. Egy 300-400 oldalas könyvre általában 3 hónap futamidőt szoktam kérni, persze ezt a karakterszám/ívszám határozza meg, nem az oldalszám, mert azt a tördelés nagyon megdobhatja. Vannak olyan időszakok az életemben – ahogyan például a mostani is – amikor nem csak a fordítást csinálom, hanem hasonlóan angol nyelvű content marketinget is, vagy éppen tanulok; ez esetben a futamidő is megnövekszik, ám ezt előre jelezni szoktam az ügyfél felé.
Két fontos jó tanács!
Triviálisnak tűnhet, de amikor majd több megbízással zsonglőrködtök egyszerre, esetleg egyetem és/vagy munka mellett próbáljátok éppen kiépíteni a fordítói karriert, látni fogjátok, hogy vajmi kevés a vesztegetni való idő – ennek ellenére szakítsatok rá 3-4 napot és olvassátok el a regényt, mielőtt rábólintotok és nekiálltok fordítani! Bele lehet vágni in medias res módon is, de sokkal könnyebb lesz, ha tudod, hová halad a történet, be tudod lőni a hangnemét, és a már első lapokon elhintett utalásokat is érteni fogod, amivel sok utómunkát megspórolsz magadnak. A munka és az eredmény is jobb lesz.
A másik tanácsom ugyanilyen bagetellnek első hallásra, de hátha segít másnak bagatell hibákat elkerülni. Gyűjtsetek össze egy kevés pénzt és fektessétek be olyan eszközökbe, ami a hatalmas mennyiségű szöveg kezelését megkönnyíti. Második monitor minimum, kényelmes egér, csak a példa kedvéért. Egyetem mellett, diákként semmi kedvem és alapom nem volt befektetni ezekbe, gondoltam elleszek én az egy szem laptopommal is. Fájlkeveredés, ínhüvelygyulladás a kényelmetlen touchpad-től; mindent végigzongoráztam, amit csak kellett ahhoz, hogy beismerjem, ezek alapvető munkaeszközök, nem „úri huncutságok”.
Mennyire követed nyelvünk változásait, az új szlengek megjelenését?
Nem kifejezetten használom őket a hétköznapi beszédben vagy írásban, mert nem olyan emberekkel (ügyfelek, család, baráti kör) kommunikálok, akik erre kifejezetten vevők lennének. Viszont én mindig jól szórakozom egy-egy meredekebb szleng megjelenésén, nem vált ki belőlem semmilyen kellemetlen érzést vagy hőzöngést – amíg az ember tud disztingválni a helyzethez illő beszédstílusok között, szerintem nincs baj a szlenghasználattal. Tud aranyos és kreatív is lenni, illetve ablakot nyit az azt használó korosztály/réteg gondolkodására.
Hogyan változott/változik a műfordítás rendszere és minősége az elmúlt években? Bár még fiatal vagy, nagyon érdekel a véleményed!
Őszinte leszek, nem kifejezetten követem az „eseményeket” ilyen téren, mert nem érzem azt, hogy befolyásolja a munkámat. Számomra az ügyfeleim bevonzása, megtartása és a velük való jó üzleti kapcsolat kiépítése jelenti voltaképpen a kihívást, utána pedig természetesen a jó fordítás maga – azt, hogy ez mondjuk konkrét kiadóknál vagy akadémiai szinten hogyan változott manapság, nem tudom. Fordítottam már kétszer közvetlenül kiadó megbízásából is, nem érzékeltem nagy különbséget. Általában, ha egy magánszemély kér fordítást tőlem, vele kommunikálok, nem a főszerkesztővel, de ő utána ugyanúgy az ő könyveiért felelős kiadónak továbbítja a szöveget, szóval lényegében ugyanaz.
A minőségről azért volna nehéz nyilatkozni, mert ha nem tetszik egy könyv nyelvezete, falsnak, darabosnak érzem, a lehető legritkábban lapozom előre megnézni, hogy na mégis ezt ki fordította, hanem félrerakom a könyvet és olvasok mást – így hosszútávon igazából csak olyan könyveket olvasok ki, amik tetszenek. Nem érzek egy rohamos vagy bármilyen szintű minőségi romlást a fordításokban, de ismétlem, ebben biztos szerepet játszik az, hogy nem nagyon mozdulok ki a komfortzónámból. Viszont, ha találok olyan szófordulatot egy-egy fordításban, ami nagyon tetszik, mindig felírom magamnak!
Mit tapasztalsz, mi magyarok szívesen olvasunk idegen nyelven?
Egyre nagyobb igényt látok rá, ami szerintem szuper. Már nem csak kezet-lábat törve lehet hozzájutni egy-egy aktuálisabb vagy klasszikus regény angol verziójához, hanem simán megrendelhető, vagy egyenesen ott van a könyvesboltok idegen nyelvű részlegénél.
Szerintem, ahogy egyre távolabb kerülünk időben az egykori meglehetősen poroszos általános iskolai angoloktatástól, egyre több görcsünket vetkőzzük le, ami az idegen nyelvek használatát és tanulását illeti. Ez egy nagyon jó tendencia. Nem azt szeretném persze sugallni, hogy a nyelvtanuláshoz nem kell precizitás és szigor, mert dehogynem kell – viszont egy műfordító munkája nem szóról-szóra a lehető legszolgaiabb fordítását nyújtani az eredeti szövegnek, hanem ugyanazt az élményt átadni, amit az eredeti szöveg nyújt az olvasónak. Ezért én bátorítanék mindenkit, aki megpróbálkozna ezzel, vagy aki önkéntesen csinál fan-fordításokat.
Mikor megjelenik egy új fordításod, milyen érzésekkel várod a fogadtatást? Hogyan kezeled az esetleges negatív véleményeket?
A fordító igazából valahol háttérmunkát végez; ha kijön egy könyv, amit én fordítottam angolról magyarra, valószínűleg szinte senki nem fogja úgy a kezébe venni az „organikus közönségből”, hogy a fordítás milyenségére kíváncsi konkrétan. Az ő számukra ez egy magyar könyv. A The Lost Flowers of Alice Hart nagyon jó kritikákat kapott, fordítás szempontjából is, de ha nem emelték volna ki, akkor is boldog lettem volna – hiszen ha a könyv tetszik magyarul, az azt jelenti, hogy a szöveg megállja önállóan a helyét és nem érződik rajta, hogy döcögne, akadna.
A negatív véleményeket rendszerint két kategóriára osztom; konstruktív-e avagy sem. Ha valaki megmondja nekem, hogy milyen objektív hibákat vétettem egy-egy szövegben, esetleg még javaslatot is tesz alternatív megoldásokra, azt mindennél jobban értékelem. Amikor valakiről érezni világosan, hogy azért húz le téged, hogy a maga tudását fitogtassa, de közben a saját maga tudásáról konkrétat igazából nem bizonyít, azt érdemes ráhagyni. Akinek örömet okoz negatívnak lenni, az úgysem fogja magát hagyni meggyőzni az ellenkezőjéről.
A jelenlegi helyzet, hogyan befolyásolta a munkádat? Lehet arról valamit tudni milyen könyvön dolgozol most?
A vírushelyzet egy kicsit sem hiányzott a magyar könyvpiacnak, ezt kár is lenne tagadni. Az emberek nem feltétlenül könyvekre fogják költeni azt a jövedelmüket, amiről azt sem tudják, ugyanúgy meglesz-e a következő hónapban. Egy szó mint száz, megnehezítette a munkámat, de mivel a fordítást karöltve és párhuzamosan végzem a marketinges munkámmal, átvészeltük a szituációt.
Jelenleg szintén egy magyar szerző regényfordításán dolgozom; cím, illetve név szerint nem szeretném megemlíteni, mert nem egyeztettem vele az interjú előtt erről, de nagyon élvezem a történetet és jó látni, hogy a magyar kiadásban mekkora sikere lett! Izgulok is természetesen, hogy majd a bilinguális olvasók milyen véleménnyel lesznek róla.
*Ha lenne egy karácsonyi kívánságod műfordítóként mi lenne az?
Ez egy meglehetősen gyakorlatias válasz lesz; tanuljuk meg kollektívan - mind fordítóként, mind olvasóként -, hogy a műfordítás az élmény átadásáért van (természetesen a lehető legnagyobb szöveghűség mellett) és nem egy verseny azzal kapcsolatban, hogy ki emlékszik jobban gimiből az angolórákra. Ha youtube-on látom mondjuk a népszerű sorozatok rajongói által készített feliratait vagy dalszövegfordításait (de lehet ez akár a hivatalos magyar verziója is az adott terméknek), egész biztosan abból áll a comment section 30%-a, hogy „ez nem így volt angolul”, „ez nem is ezt mondta”, „eredetiben nem is ezt éneklik”. Tudom, hogy az interneten felesleges bármin is meglepődni, de ez engem a mai napig képes lenyűgözni. Persze más az, mikor valami nagyon komoly tartalomvesztés vagy csorbulás következik be a fordítás alatt, az értelemszerűen gondatlanságra utal. De egy-egy kiragadott frázison olyan felesleges zsörtölődni. Empátia, rugalmasság és még akár élvezhetjük is amit olvasunk/hallgatunk!
Amennyiben kíváncsi vagy Zsófi munkásságára, Facebook - on fel is keresheted őt!
Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasóinak?
Először is köszönöm a lehetőséget! Tizenkilenc éves vagyok, jelenleg még tanuló. Az írás körülbelül negyedikes korom óta az életem szerves része. Rajongok az iszlám kultúrákért, – ez legtöbbször vissza is köszön a történeteimben – Törökország pedig különösképpen közel áll hozzám. A regény létrejöttéhez nagyban hozzájárultak az Ankarában szerzett tapasztalataim. Egy évet töltöttem kint cserediákként, amíg egy török családdal laktam.
A Nazar – Török átok az első regényed. Különlegessége, hogy a saját történetedet tárod az olvasók elé. Mennyire volt nehéz lépés meghozni azt a döntést, hogy ez legyen a könyved témája?
Sokszor el szoktam mondani, hogy a Nazar részben terápiás jelleggel íródott. Viszont, amint papírra vetettem az eseményeket, az egész már nem volt több egy történetnél. Hirtelen az emberekre, akiket ismerek/ismertem, egyszerű karakterekként kezdtem gondolni. Én adtam a szájukba a szavakat, néhányuk jellemét csiszoltam, másokét a szerephez illően végletesen mutattam be. Ezúttal én voltam a főnök. És nincs is jobb, mint távolságból (szinte külső szemlélőként) visszatekinteni a múltra.
A weboldaladon lehetőség van beleolvasni a könyvbe –ezt én is megtettem. Egy 14 éves lány a főszereplő, aki haragszik az egész világra, de főképp a családjára, ezért az interneten szeretne olyan kapcsolatokat kötni, melyek oldják a benne lévő feszültséget. . Amikor egy szerző ennyire mélyen belenyúl lelkébe az írás során, mennyi álmatlan éjszakával fizet érte?
Szerintem mire eljutunk oda, hogy olvasók elé merjük tárni a művet, addigra túl kell lenni az álmatlan éjszakákon. Egy írónak fontos eldönteni, hogy mi a célja: Saját maga szórakoztatása/személyes trauma feldolgozása, vagy pedig háttérbe vonul és a közönségre fókuszál. Ha egy kiadásra szánt regényt írunk, amiért az olvasó pénzt fog fizetni, akkor muszáj az ő érdekeit figyelembe venni. Én egy híres kiadó szerkesztőjével dolgoztam együtt a Nazaron és sokszor eltértünk az eredeti történésektől. A valóságalap biztosítja a könyv hitelét. DE! A valóság legtöbbször szürkébb, mint amit egy regénytől várunk. Az volt az eredeti tervem, hogy száz százalékban azt fogom elmesélni, amit én anno átéltem. Hűen ragaszkodva a tényekhez. Azonban, ahogy összedugtuk a fejünket a szerkesztővel, születtek sokkal izgisebb forgatókönyvek. A saját művem érdekében kellett elfogadnom, hogy hiába akartam csakis igazat írni, ez most már nem rólam szól. A regény elsődleges célja a szórakoztatás. Ahhoz kell ügyeskedni, hogy megfelelő arányba kerüljenek a fikciós és valós elemek.
A történetben sok a megbotránkoztató tartalom, ezért 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Írás közben mennyit lágyítottál ezeken a részeken? Egyáltalán voltak finomítások, vagy a valóságot kaptuk meg?
A weblapomra csak az első három fejezetet töltöttem fel. Ezek még tényleg a bemelegítő körök voltak, de ahogy egyre inkább kibontakozik a cselekmény, a stílus is durvul. Én azt gondolom, hogy manapság erre van igénye az olvasóknak. Szókimondó, kendőzetlen tartalomra! Nem fogtam vissza magam és nem alkalmaztam öncenzúrát a közvélemény miatt. Az egész regény tabutémákat dolgoz fel. A nyelvezetet ehhez mérten igazítottam.
Törökország egyszerre lehet csodálatos és hátborzongató is. Más a kultúra, a vallás, és az emberek értékrendje is. Szerinted mennyire sikerült ezt a világot bemutatni az olvasóknak?
Mivel ugye egy évig Törökországban éltem, törökökkel jártam egy iskolába, törökül hallgattam az órákat, sikerült a felszín mögé látnom. Magyarországon sajnos rengeteg a sztereotípia a muszlim országokat tekintve. Törökország nagyobb városaiban ugyanolyan európai szintű élet zajlik, mint itthon. A fiatalság gondolkodása ma már inkább a nyugat felé húz, mintsem az iszlámhoz. Hozzáteszem, vidéken még mindig fontos szerepe van a vallásnak. Talán, ha egy kicsit nyitottabbak lennék más kultúrák irányába, tanulhatnánk is tőlük ezt-azt. Az ő világuk sokkal tisztelet-centrikusabb és a mentalitásból adódóan jobban megvannak a hagyományos férfi-női szerepek. Nem meglepő, ha idegenek cipelik haza a szatyrodat a boltból, nem kell könyörögni, hogy átadják a helyet a buszon, stb.
A „Nazar – Török átok” pontosan azt mutatja be, hogy az ember csak ember. Vallástól, kultúrától függetlenül. Vannak szörnyű karakterek a regényben, de nagyon szerethetőek is. Ugyanaz a hátterük, mégis másmilyenné váltak a személyiségükből fakadóan.
Milyen visszajelzést kaptál tőlük?
A legtöbb olvasóm szerintem tudja, hogy milyen törökországi tapasztalatokkal rendelkezem. Nem mernének kötözködni. :D
Mint fentebb említettem, a borítód nagyon figyelemfelkeltő. Te tervezted?
Igazság szerint a kép, amit fel szerettem volna használni, adott volt. Nem azzal a céllal készült, hogy „naa ma a borítóhoz fotózunk”, de utólag ezt találtam a legpasszentosabbnak. A teljes dizájnt (betűtípus, színek…) én találtam ki. Régebben honlapkészítéssel foglalkoztam, ezért volt valamennyi Photoshop ismeretem.
Van valami oka annak, hogy külföldi írói nevet használsz? Esetleg hordoz valamiféle különleges jelentést?
Hát, ez a válasz talán nem lesz annyira izgalmas. :D Ez a valódi, anyakönyvezett nevem. Az „Url” apa szerint német eredetű, a keresztnevem pedig azért rendhagyó, mert a szüleimnek nem tetszett a magyaros, Izabella változat.
Magánkiadásban kapható a regény. Szerzőként mindig nagy kérdés, hogy forduljunk-e kiadókhoz. Te miért ezt az utat választottad?
Annyira elhúzódott a Nazar megírása, (nagyjából négy év volt) hogy nem is nagyon próbálkoztam kiadóknál. Szerettem volna már mozdulni valamerre és nem megint hónapokig várakozni egy válaszra. Nekem az volt a taktikám, hogy az első regényemet én magam finanszírozom és menedzselem. Megpróbálok jó eladásokat generálni és valamilyen szinten márkát építeni a nevemnek. Ha az író már rendelkezik olvasótáborral, a híresebb kiadók sokkal szívesen szóba állnak vele a későbbiekben. Persze a magánkiadás macerásabb. Van, hogy órákat töltök el csak a könyvek csomagolásával, és akkor nem is beszéltünk a postázásról, reklámokról, a vásárlókkal való egyeztetésről…
Mit tervezel Szilveszterre és 2021-re? Várható új megjelenés?
A szilveszter light-os, pihis lesz, ahogy valószínűleg a legtöbbeknek. Az új regényem már javában készülőben van, és ha minden jól megy, megpróbálkozom az Álomgyár Kiadóval. Az ő profiljukba illeszthetőek be leginkább az én történeteim. Most egy még komolyabb témához nyúltam és egészen Iránig kalauzolom majd az olvasókat. Szintén valóságos eseményeket vettem alapul. Egyeztettem Magyarországon élő perzsákkal, Irán szakértőkkel, valamint folyamatos kutatómunkát végzek. Egy olyan országot szeretnék hitelesen bemutatni, ahol sportot űznek a nők kínzásából. „A teheráni csecsemő” a túlélésért való küzdelemről fog szólni.
Pár szóban elmesélnéd, hogyan léptél az írók útjára?
Mindenek előtt szeretném megköszöni a lehetőséget erre az interjúra. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, ha érdeklődnek a munkásságom iránt.
Már gyerekkoromban is sokszor szórakoztattam magam azzal, hogy mindenféle történeteket találtam ki, de akkor még nem éreztem, hogy ezeket le kéne írnom. Gimnazista voltam, amikor először megfordult a fejemben. Az akkori történetem elég sutára sikerült, mégis nagyon élveztem az írást. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én bizony író szeretnék lenni. Aztán az élet máshogy alakult. Egyetemre kerültem, és a tanulmányaim új álmokat adtak, azonban újabb fordulat folytán arról is le kellett mondanom. Miután lediplomáztam ismét más irányt vett az életem. Miután a párommal kiköltöztünk Angliába valahogy ismét felbukkant lelkem mélyéről ez a féltve dédelgetett álmom, hogy író legyek. Ekkor írtam meg A fegyverforgató első változatát, majd felkerestem Nádasi Kriszt. Ezt követően újabb kemény munka vette kezdetét, újra gondoltam és újra írtam a történetemet, Krisz pedig azóta is rengeteget segít nekem.
Van olyan - akár magyar, akár külföldi - szerző, aki inspirálóan hat a munkádra?
Nem tudnék ilyet mondani. Szeretek olvasni, így minden jó könyv nagy hatással van rám, és nyilván befolyásol, inspirál, de nincsenek olyan könyvek vagy szerzők, akikre úgymond hasonlítani szeretnék, vagy a nyomdokaikba akarok lépni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, ezt pedig más árnyékában nagyon nehéz megtalálni.
Miért pont a fantasy zsánerében alkotsz?
Azt hiszem egyszerűen így van bekötve az agyam. Nem tudok másképpen gondolkozni. Akárhányszor eszembe jut egy történet, abban mindig van valami fantasy elem, de minimum misztikus. Nem tudok, de igazából nem is szeretnék a realitás talaján maradni. Szeretek olyan történeteket kitalálni, amik elrepítik az embert egy egészen más világba, ahol minden lehetséges. A mai világban erre szerintem nagy szükségünk is van. Nem csak a testnek, de a léleknek is szüksége van pihenésre, és az ilyen történetek tökéletesek rá, hogy kikapcsolják az olvasót.
Szerinted mik azok az elemek, amitől izgalmassá és hihetővé válik ennek a világképe?
Szerintem izgalmassá attól válik egy fantasy (de igazából bármilyen könyv), ha olyan kalandokba keverednek a szereplők, amikből nem biztos, hogy sikerül megmenekülniük, vagy sikerül megoldaniuk. Szerintem kell, hogy időnként elbénázzanak ezt-azt a karakterek, hozzanak rossz döntéseket, és ne sikerüljön nekik minden elsőre. Ha az olvasó biztosra tudja, hogy úgy is minden rendben lesz, az unalmassá teszi a történeteket. Legalábbis én így gondolom. És persze az is kell, hogy pörögjenek az események. Én személy szerint nem szeretek oldalakon keresztül a semmiről olvasni, így valahogy magától jött, hogy én magam sem írtam ilyet. Volt, akitől megkaptam, hogy túlpörgős lett a könyv, és időnként igényelt volna pár nyugisabb részt is. Azt hiszem, ekkor esett csak igazán le nekem, hogy tényleg mennyire szeretem, ha pörögnek az események.
És, hogy mitől lesz hihető a világkép? Ha alaposan ki van dolgozva. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent le kell írni, ami az embernek az eszébe jut. Én sok mindent elképzeltem a világom kapcsán, aminek egy részét nem említem a könyvben, viszont írás közben befolyásol, és ezt szerintem érzik az olvasók. Ha egy világ alaposan ki van dolgozva, akkor minden olyan természetesnek hat, és az ember nem lepődik meg a legképtelenebb dolgon sem. Én ilyenkor érzem azt, hogy hihető lett valami. Bízom benne, hogy ezt nekem is sikerült átadnom a könyvemben.
Számodra mi volt a legnagyobb kihívás, miközben a kéziratodon dolgoztál?
A legnagyobb kihívás az volt, amikor Krisszel felvettem a kapcsolatot, elkezdtük a közös munkát, és nekem újra kellett gondolnom az egész történetet. Az első változat lezárása után borzasztó nehéz volt újra megnyitnom a történetet, de nem bántam meg, hogy nem adtam fel, mert a második verzió sokkal jobb lett!
Persze nálam is akadt, és akad olyan időszak, amikor nem tudom, hogyan haladjak tovább. Ezt szerintem minden író elmondhatja magáról. Az ilyen időszakokat nem szeretem, mert imádok írni, és borzasztó zavaró, amikor csak a villogó kurzort bámulom órákig. De szerencsére eddig még mindig sikerült túllendülnöm ezeken, viszonylag hamar.
Milyen véleményeket kaptál az olvasóidtól?
Eddig szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kaptam, még akinek annyira nem nyerte el a tetszését, az is ki tudott valamit emelni a könyvből, ami azért tetszett neki, és ennek nagyon örülök. Sokan mondták, hogy ők még ilyennel nem találkoztak, és hogy ez milyen egyedi ötlet. Az ilyen mindig nagyon jól esik. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nincs olyan dolog a világon, ami mindenkinek tetszik, szóval biztosan lesznek majd olyanok, akiknek egyáltalán nem nyeri majd el a tetszését, de ez szerintem nem baj. Nem vagyunk egyformák, és én igyekszem mindenkinek a véleményét ugyan olyan tisztelettel kezelni. Persze örülök, ha valakinek sikerül örömet okoznom a történetemmel, és tiszteletben tartom, ha valakinek nem tetszett.
Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?
Uh, erre nehéz válaszolni! Most a harmadik kötet végét írom éppen, így fejben inkább abban vagyok benne, de nekem az egész történet tetszik, hisz különben nem írtam volna meg.
Talán az egyik kedvenc részem az első kötetben, amikor Christopher egy óra keretén belül verekszik a diákokkal. És ebben az az érdekesség, hogy ez a jelenet egy extra jelenet volt. Már befejeztem az első kötetet, és elküldtem Krisznek végleges átnézésre, amikor javasolta, hogy még itt meg ott kéne pár extra rész. Tehát ez a jelenet ekkor született, amikor elvileg már kész volt a kötet.
És hogy miért ez a kedvencem? Igazából szerettem, amikor Megaira meg Christopher piszkálódtak. Jókat szórakoztam rajtuk.
Ha választhatnál, szívesen élnél az általad teremtett világban?
Azt hiszem igen. Mindig is vonzottak a harcművészetek, bár sosem tanultam egyet sem, és a fegyvereket is érdekesnek tartottam. Ha 18 éves lennék és kapnék egy meghívót a Fegyverek Házába, akkor gondolkodás nélkül mennék.
A regény a NewLine Kiadónál vásárolható meg. Milyen érzés az ő csapatukban dolgozni?
Nagyon jó érzés. Örülök, hogy a csapat tagja lehetek. Mimi nagyon kedves és segítőkész, de az egész társaság nagyon aranyos. Egy rossz szavam nem lehet senkire, és megismerkedtem a kiadónál pár olyan emberrel is, akiket azóta bátran nevezhetek a barátomnak is. Az egyik ilyen személy Megyeri Judit. Bár nem azonos zsánerben írunk, mégis nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Szeretek vele beszélgetni, és sokszor kikérem a véleményét. Nagyon kedves, őszinte embernek ismertem meg. Szóval tényleg nagyon jó társaságba csöppentem a kiadó által, és ezért nagyon hálás vagyok.
Hogyan telt nálad a szenteste? Mesélj egy kicsit az olvasóidnak!
Nyugalomban, szerencsére. Egy ilyen rázós év után törekedtem rá, hogy a karácsony a lehető legnagyobb nyugalomban teljen. És persze írtam is, mert azt mindig kell. Akkor érzem igazán jól magam, ha írhatok.
Íróként hogyan képzeled el 2021-et?
Elsősorban termékenynek képzelem el. Terveim szerint A fegyverforgató második és harmadik kötete is meg fog 2021-ben jelenni, és mindenképp befejezem a negyedik és egyben utolsó kötetet. Emellett már olyan sok történetötletem van, és persze mind követeli, hogy foglalkozzak velük, szóval azokkal is szeretnék haladni. Arról meg már nem is merek beszélni, hogy A fegyverforgatóval kapcsolatban mennyi ötlet rejlik még a tarsolyomban. Előzmény történetek, következő generációk története és egyéb, kiegészítő történetek. Azt hiszem klónoznom kéne magam, hogy mindennel egy időben tudjak foglalkozni, vagy kéne Hermione időnyerő nyaklánca!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook oldalát, vagy szerezd be a saját példányod a a NewLine Kiadótól!
Írta: Isabel
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, csoportját,blogját vagy a regényét a Menő Könyvek Kiadó weboldalán!
Írta: Isabel
Czernák Eszter, a Pagony Kiadó egyik szerzője hobbiból kezdte el a meseírást. Két gyermekes édesanyaként azon dolgozik, hogy a gyerkőcök számára minél több örömteli pillanatot okozzon. Eddig hat darab könyve jelent meg, és bár eddig nem volt alkalmam egyik sem elolvasni, mégis gyermeki kíváncsisággal kérdezgettem történeteiről és az alkotás folyamatáról is.
Gyertek, tartsatok velünk!
Kezdésnek pár szóban mesélnél nekünk a gyerekkorodról? Melyik volt a kedvenc mesekönyved?
Sok kedvenc mesekönyvem volt. Talán a Mesél az erdő sorozat első két részét említeném, ezeket még ma is szívesen olvasom a gyerekeimnek.
Mit szerettél és mi hiányzott az általad olvasott mesekönyvekből? Íróként ezeket a hézagokat sikerült kitöltened?
Gyerekként nagyon szerettem az olyan meséket, amikben valami csavar, valami jópofa ötlet van. Akkoriban nem igazán gondolkoztam azon, mi hiányzik nekem egy meséből. Talán csak fura volt, hogy a kalandosabb mesekönyvekben többnyire fiúk a főszereplők. Íróként igyekszem sok lány szereplőt alkotni.
Az nem titok, hogy egy gyermek megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen az olvasás. Mit gondolsz, hogyan válassza ki a szülő a megfelelő könyvet? Te, mint anya, milyen szempontokat veszel figyelembe vásárláskor?
Én kétféle szempont alapján választok. Egyrészt olyan mesekönyveket, amikről tudom, hogy érdekelni fogják a gyerekeimet, mert mondjuk egy sorozat következő részei. Másrészt olyan könyveket, amikkel mindenképpen szeretném, ha megismerkednének, mert szerintem fontos témával foglalkozik, vagy olyan klasszikus, amit én is nagyon szerettem gyerekként, esetleg csodaszépek az illusztrációk. Ilyenkor sokszor megnézem miket írnak egy-egy könyvről a neten, a Pagony sikerlistáját is gyakran szoktam nézegetni.
Milyen érzés számodra, hogy a kicsiknek már két kezüket ahhoz használni, ha meg akarják számolni a könyveidet?
Csodás érzés. Azt hittem, az első könyv után elmúlik az izgalom, de nem. Minden alkalommal hihetetlen öröm a kezembe venni a saját színes-szagos könyvemet. Valójában 5 könyvem jelent meg eddig, a hatodik egy antológia, amelybe kortárs meseírók történeteit válogatták össze 3 éveseknek. Ebbe belekerülni is nagyon megtisztelő volt.
Neked és az olvasóidnak ugyanaz a kedvencetek?
Hát, az vicces lenne, mert nekem mindig az a kedvencem, amelyiken éppen dolgozom.
A Sárkányovi sorozatod első részéről láttam egy rövid videót az egyik közösségi oldalon, innen tudom, hogy különleges fantázialényekről szól. Honnan ered az ötlet és mitől olyan különlegesek ők?
Szerintem egy gyereknek nagyon félelmetes lehet az első nap az óvodában, ugyanakkor nehéz megfogalmaznia, mitől is fél tulajdonképpen. Gondoltam, ha néhány vicces, különleges lényen keresztül mutatom be az óvodát, máris kevésbé lesz félelmetes. Nekem is sok mókázásra ad lehetőséget, hogy mondjuk egy sárkánygyereknek három feje is van, ráadásul, ha látják, hogy még egy sárkánygyerek is megijed az első napon, akkor a gyerekek sem szégyellik, hogy ők is félnek.
Jól tudom, hogy ez a két kötet kifejezetten az óvodába szoktatást segíti? Mennyire igényel szakmai tapasztalatot egy ilyen történet megalkotása?
Igen, az első rész tulajdonképpen a kis ovisok első napját/hetét mutatja be az oviban. Sok olyan ovis mesekönyv van, amiket óvó nénik írtak, például Vadadi Adrienn könyvei. Én inkább a saját ovis emlékeimre támaszkodtam, meg a gyerekeim élményeire, sőt, volt olyan történet, ami egy ovis szülői értekezleten jutott eszembe. Az óvó nénik mondták, hogy egyre többször hallják a szőnyegen játszó gyerekektől, hogy „megütöttél a könyököddel, most megverlek, mert az anyukám azt mondta, hogy védjem meg magam”. Kérték, hogy ne ezt tanítsák a szülők a gyerekeiknek, mert a szobák picik, a gyerekek sokan vannak, sokszor pusztán a véletlenek összjátéka, hogy megütik egymást vagy lerombolják, amit a másik épített. Tanítsák azt a szülők, hogy a gyerekek beszéljék meg, mi történt és miért. Ez a véletlenek összjátéka szöget ütött a fejemben, rögtön elkezdtem jegyzetelni, mennyi minden történhet a véletlenek összjátéka miatt. A meseírásban ez az egyik csodálatos dolog, hogy el lehet túlozni, ki lehet csavarni, majd rátenni még egy lapáttal, amíg a gyerekek maguk is nevetnek a helyzeten, és rögtön értik, mire megy ki a játék.
Nálatok hogyan zajlott ez a folyamat otthon?
Mi pont az ovival szemben lévő játszótérre jártunk, így magától adódott, hogy ahányszor elmentünk mellette, megjegyeztük, hogy nézd, ide fogsz járni, vagy nézd, milyen klassz játékok vannak az udvaron, meg persze vettünk ovis mesekönyveket is. A legtöbbet szerintem mégis az segítette, hogy már a nyáron elkezdtünk összejárni, együtt játszóterezni több kisgyerekkel, akik szintén abba a csoportba kerültek, így szeptemberben már sok ismerős arccal találkozott a gyerek.
A második gyerekem épp most kezdte az óvodát, és hát ez most egy teljesen más helyzet volt. Először is, mert elköltöztünk, és így egy teljesen új óvodába került a kisebbik gyerek, mint ahová a nagyobbik járt. Másodszor, mert a vírushelyzet nagyon rányomta a bélyegét oly sok minden más mellett az ovikezdésre is. Hiába terveztük el, hogy majd még az ovi előtt lesz időnk felfedezni a környékbeli játszótereket, megismerkedni a környékbeli gyerekekkel, erre nem volt lehetőségünk. Elmaradt a nyílt nap is az óvodában, egyszer sem tudtunk bemenni, vagy találkozni az óvó nénikkel, sőt, az új lakcímkártyánkat is csak a beiratkozási határidő lejárta előtt egy órával kaptuk meg. Mivel jelenleg a szülők nem mehetnek be az épületbe, nem is tudom, milyen a szoba, ahol a gyerekem a napjait tölti, nem én öltöztetem ovi előtt / után, és még egy csomó szokatlan helyzet adódott – ahogy minden más óvodában is. Nem irigylem azokat a gyerekeket, akik most kezdték az óvodát, és együtt érzek a szüleikkel, hiszen én is első kézből tapasztalom éppen milyen is így kezdeni az ovit.
Gondolom, nem állsz meg és újabb könyveket kapunk tőled a jövőben. Mi inspirál az alkotásban?
Gyakorlatilag bármi inspirálhat, a Sárkányovi második részének megjelenése után el is kezdtem megírni a FB-oldalamon, hogy egy-egy rész miről jutott eszembe. Például a hintás történet úgy született, hogy egy barátnőm mesélte, a fia az első napon az óvodában felült a hintára és várt. De nem történt semmi. Rá kellett jönnie, hogy az óvodában nincs senki, aki majd löki őt, mint az anyukája. Meg kell tanulnia egyedül lökni a hintát. Bármennyire vicces elsőre, ez egy kemény tapasztalat egy ovis gyereknek.
És ha már jövő: dolgozol valamin? Mit szabad tudnunk róla? A karantén hogyan hat az írói munkásságodra?
A tavaszi karantén alatt, aztán meg egész nyáron teljes állásban dolgoztam itthon home office-ban két gyerekkel. Nagyon fárasztó volt, este már nem volt kedvem nekiállni még írni is, így például a Sárkányovi harmadik része sem készült el. De nem akarok panaszkodni, így is nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán meg tudtam oldani, hogy itthon legyek a gyerekekkel. Viszont októberben készültem el egy új mesekönyvvel, ami egész kicsiknek szól, és a városi természetet, a városban köztünk élő állatokat mutatja majd meg egy kislány történetein keresztül.
Ezúton szeretnék békés karácsonyt és boldog új évet kívánni az írónőnek!
Amennyiben kíváncsi vagy Eszter munkásságára, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy látogass el a Pagony Kiadó webáruházába és csemegézz a könyvei közül!
Írta: Isabel
Mesélj egy kicsit magadról! Honnan jön a sci-fi iránti rajongásod?
Tolna megyében élek, fogyatékkal élők otthonában dolgozom, mint fejlesztő – foglalkoztató. Már egész kicsi korom óta rajongok a csillagos égboltért. Óvodás korom óta gyűjtöm a csillagászattal foglakozó könyveket, és ez a rajongás felnőttként sem maradt abba, kisiskolás korom óta olvasom az Ufó magazin, ufó- rejtélykutató, csillagász és asztronauta szerettem volna lenni. De az élet úgy hozta, hogy sci-fi történeteket írok. Az a korosztály vagyok, aki a Vészhelyzet és a Dallas mellett, az X aktákon nőtt fel. És a sci-fi illetve az összeesküvés - elméletek iránti rajongásom-életem végégi elkísér, és biztos vagyok abban, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.
Van olyan szerző ebben a műfajban, akire példaképként tekintesz?
Talán két személyt tudok megnevezni. Mindkettő magyar. Ők pedig: Nemere István és Duncan Schelley.
A vírus egy folytatásos regény első része. Milyen hosszúra tervezed a sorozatot?
Azt sosem gondoltam volna, és nem is fordult meg a fejemben, hogy e történetem, ha egyszer kiadásra kerül, pont egy világjárvány kellős közepén fog megjelenni. Nem ez az első sci-fi történetem, hanem a Ködön túl, amit anno pár évvel ezelőtt egy ködös novemberi reggel ihlette meg. E történetem biztos, hogy sosem fog megjelenni, örökre blogtörténet marad. E történetem elkezdése után, pár napra pattant ki a fejemből a Szövetség, és párhuzamosan írtam a két történetet. A történet alapját a 2012-es december huszonegyedikei világvége várás adta. Anno volt egy másik közösségi oldal, amin egy vers, vagy nem is tudom mi volt az, ami e oldalon körbe ment, és pontról pontra voltak szedve benne, hogy mi fog történni azon a bizonyos utolsó napon. Megtaláltam, és ki is pattant a fejemből a történet. Először négy részesre terveztem, de végül három lesz belőle. 2016 májusában indítottam a Wattpadon, ahol gyakorlatilag a felkerülés után tarolni kezdett, és sorban nyertem el az olvasói díjakat, egy blogverseny keretében, az olvasói szavazatok alapján az év alkotása lett, tavaly pedig szintén egy blogverseny keretében, második helyezést ért el. De amire igazán büszke vagyok a történettel kapcsolatban, 2016 karácsonyán jelöltek a Láthatatlan angyal díjra és közönség díjazott lettem. Elvileg úgy terveztem, hogy a részek valahol összekapcsolódnak. A második rész gyakorlatilag eltért volna a vírustól, csak az elején lett volna utalás rá, de az élet úgy hozta, hogy a második részben is szerepet kap benne, és a hatalmi elit, a vírus a szervezeten belüli ellopásával porbálja megalkotni az új világrendet. Harmadik része az emberiség eredetével lesz kapcsolatos. De megírtam az első rész novellaváltozatát, amely tavaly jelent meg az irodalmi antológiakötetben.
Íróként az egykötetes vagy a többkötetes történetek írása jelent számodra nagyobb kihívást?
Az egykötetesnek indult történetet könnyebben írom meg, de előbb – utóbb lesz folytatása, még akkor is, ha eredetileg egyrészesre terveztem. A többkötetes történet megírása kihívás számomra, e történeteket meg kell terveznem, el kell terveznem, mi hogyan legyen, hogyan és mikor tegyem fel a részeit először a blogra, hogy megtudjam, hogyan fogadják a több részre tervezett történetet az olvasók.
Hogyan nézett ki egy alkotással töltött napod? A szerkesztés melyik része volt számodra a legkönnyebb?
Mivel hétköznap dolgozok, így a történetek megírása, majd a vírus szerkesztése hétvégére esett vagy esik. Nagyon élveztem a szerkesztés minden egyes mozzanatát, hisz először csináltam ilyet. Rengeteg időm és energiám ment rá, a végén nem is ismertem rá a történetemre, ami nem is olyan nagy baj. Egy füzetbe írtam bele az átfogalmazásokat, átírásokat. Az első fejezetet könnyebb volt szerkeszteni, mint a többit. De mi volt benne könnyebb? Nem is tudom. Még ilyen nem volt számomra, ha több történetem kerül szerkesztésre, már könnyebben fog menni.
A Book Dreams kiadó szerzője vagy, a könyv is itt jelent meg. Hogyan találtál rájuk és milyen a közös munka?
Véletlenül, január végén a Facebookon jött szembe velem a kiadó hirdetése. Körülnéztem az oldalukon, és megtetszett, rájuk írtam, bekérték a szinopszist, tíz oldalt a történetből és megtetszett nekik. Februárban aláírtam a szerződést és tavasszal megkezdődött a közös munka. Meg vagyok elégedve a kiadóval, minden téren. Mindent megtesznek a szerzőkért és azért is, hogy az olvasók megismerhessék a kiadó szerzőit.
Az Örökség után hogyan fogadták ezt a stílusváltást az olvasóid?
Éles stílus volt még számomra is. Igazából sokkal jobban fogadták az olvasók, mint az Örökséget. Igazság az, hogy a sci-fi világában sokkal jobban érzem magam, mint a misztikustörténetek világában.
Ez az év mindenki számára rengeteg nehézséget tartogatott, ám biztosan voltak szép pillanatok is. Ha ebből a szemszögből tekintesz vissza, számodra melyik volt a legkedvesebb emlék 2020-ból?
Maga könyv szerkesztése, nyár végén a Szövetség megjelenése és a Libri boltjaiba való kikerülés, Józsa Mara blogoldalán pár versem került ki, idén is bekerült két mesém az Adventi Mesekalendáriumba. Magánéletemre ezt nem tudnám elmondani.
Milyen érzésekkel készülsz az ünnepekre?
Imádom a karácsonyt. Az év legszebb ünnepe. Mikor belépünk az Adventi időszakba, mint egy kisgyerek, izgatottan várom a december huszonnegyedikét. Sütünk-, főzünk anyuval, készülnek a finom sütik az ünnepekre, már el is készült és dísztettük a sütiket. De most e készülődés és a várakozás időszaka kicsit más, rányomja a bélyegét a lelkünkre a vírus jelenléte. Bízzunk abban és biztos is vagyok, hogy jövőre minden rendeződni fog és jobb lesz.
Biztos vagyok abban, hogy már vannak ötleteid a jövő évre vonatkozóan is. Megosztanál párat ezekből az olvasókkal?
Sok történet kering a fejemben. Jelenleg egy kézirattal vagyok kész, és be is küldtem a kiadó számára. Egy mesekönyv van készülőben: Bandi farkas történetei I. címet kapta. Ha minden jól megy, jövő tavasszal fog megjelenni. Szövetség második részére még egy évet várni kell. Elkezdtem egy ifjúsági regényt is írni, még nagyon az elején járok. Új kihívás, hisz ilyen zsánerben még nem írtam történetet. Sok novella is készül, ami természetesen sci-fi.
Írta: Isabel
Tomor Anita neve számomra egyet jelentett a romantikus regények világával, egészen addig, míg fel nem hívták arra a figyelmem, hogy gyerekkönyvek területén is alkot az írónő.
Én Az ovinak vége, irány az iskola! című mesekönyvét értékeltem nálunk, és annyira felkeltette az érdeklődésem az írónő sokszínűsége, hogy mindenképpen szerettem volna interjút készíteni vele a blog számára. Nagyon köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet, vágjunk is bele!
Biztosan sokszor válaszoltál már ehhez hasonló kérdésekre, de megtennéd, hogy egy picit mesélsz a kezdetekről? Cégvezetőként dolgozol, hogyan jut mellette idő és energia az írásra?
Nehezen. Az utóbbi egy év nem is tudom, hogy ment el ilyen gyorsan. Annyi tennivaló akadt, hogy az írásra maradt szinte a legkevesebb időm. Talán ezért is várom annyira most ezt a karácsonyt. Nagyon vágyom rá, hogy csend vegyen körül, hogy anélkül, hogy e-maileket kelljen nézni, egy picit leülhessek a családom körébe, vagy épp elbújhassak egy sarokba, kezemben egy bögre forró kakaóval és a laptopommal vagy épp egy szuper jó könyvvel. Sokan kérdezik tőlem üzenetben, hogy hogyan csinálom. Hogyan fér bele minden az időmbe. Erre sajnos az a válasz, hogy bármennyire szeretném, nem tudok mindig minden területen százszázalékosan helytállni. Én legszívesebben mindig csak írnék és csak hoznám és hoznám az újabb és újabb történeteket. De én más vagyok, mint a többi író. Nekem vannak vállalkozásaim, van egy könyvkiadóm. Sokan azt gondolják, egy író élete milyen könnyű, csak leül a gép elé és gépel, ez közel sincs így. Sokszor fordul elő, hogy hetek, sőt hónapok telnek el úgy, hogy hulla fáradtan fekszem le és a laptopom, amelyen a regényeimet és a mesekönyveimet írom, nem is volt a kezemben. Egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy megnyissam a kéziratokat és folytassam, amit elkezdtem.
Tanári végzettséged biztosan hozzájárult ahhoz, hogy gyerekkönyvekkel is elkezdj foglalkozni. Hogyan született meg az Az ovinak vége, irány az iskola!?
A gyerekeknek szóló kiadványaim, csakúgy, mint Az ovinak vége, irány az iskola! című mesekönyvem először a saját gyerekeimnek íródtak. Nekik szerettem volna segíteni azzal, hogy olyan meséket mesélek vagy épp olyan játékos feladatokat készítek nekik, amelyek nem csak szórakoztatnak, de fejlesztenek is. Ebben a mesekönyvben egyfajta átmenetet képeztem az ovis évek és az iskola, az első osztály között. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a kisgyerekeknek sem olyan egyszerű a váltás, mint ahogyan mi azt elképzeljük, igenis félhetnek az iskolától, az újdonságtól, a változástól. Viszont, ha mesélünk nekik az iskoláról, arról, hogy mi vár rájuk és elmondjuk, nincs mitől tartani, mert egy nagyon klassz időszak kezdődik, amelynek során a sok-sok új tapasztalás, tanulás mellett igaz barátokra is lelhetünk, lehet, hogy könnyebben veszik az akadályt.
Mit gondolsz, az iskolára való felkészítésben mennyire hatékony módszer az, ha ebben a témában olvasunk a kicsiknek?
Fontosnak tartom, hogy beszélgessünk velük róla. Hogy mi vár rájuk majd az iskolában. Akár a saját tapasztalataink megosztása is hatásos lehet. Én például mindig azzal nyugtatom a gyerekeimet, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szerették volna, hogy majd legközelebb jobb lesz, és elmesélem, nekik, hogy bizony velem is számtalanszor előfordult, hogy valami nem úgy sikerült, ahogyan előtte elterveztem. De az élet nem fehér vagy fekete. Mindig mindenen lehet fordítani, mindig minden lehet jobb, csak kitartónak kell lenni és akarni kell. A mesék, a könyvek világa mindenben tud segíteni. A legnagyobb varázslat az bennük, hogy kiszakítanak minket a jelenből és elrepítenek bennünket egy-egy, messzi-messzi tájra, egy másik világba. Így, amíg olvasunk, vagy hallgatjuk a meséket elfelejtjük, milyen nehézségeink is vannak, milyen feszültségek is rejtőznek bennünk, az olvasás, a mesélés és a mesehallgatás mind-mind pihentetnek, kikapcsolnak, segítenek összeszedni magunkat, segítenek megnyugodni, újra megtalálni a belső harmóniánkat. Felnőttként is, amikor nagyon-nagyon elfáradok, csak a kezembe veszek egy könyvet és olvasok, néhány órára jó megállítani az időt, hogy aztán flottul, flottabbul menjen a munka, és a hétköznapok egy picit színesebbé váljanak.
Milyen visszajelzéseket kaptál a szülőktől? Azt a célt érted el a gyerekeknél, amit szerettél volna?
Szerencsére csupa pozitív visszajelzés érkezett eddig hozzám. Van, hogy óvodák, intézmények rendelik meg a foglalkoztató füzeteimet. Én magam azt szeretem nagyon bennük, hogy színesek, egyáltalán nem tankönyvszagúak, tehát az ovisok számára inkább szórakozást jelentenek, mintsem tanulást és mégis észrevétlenül is fejlesztenek. Igen, én úgy gondolom, ha csak egy vagy két kisgyereknek is örömet tudok okozni a játékos feladataimmal, és a pedagógusok részéről is pozitív visszajelzések érkeznek, én már elértem a célomat.
Az értékelésemben kiemeltem, hogy nagyon tetszenek az illusztrációk a könyvben? Volt részed a megalkotásukban?
Igen, nagyon is volt részem benne, ugyanis mind a mesekönyvek, mind a foglalkoztató füzetek tekintetében valamennyi illusztrációt én magam készítettem. Az első mesekönyvemnek, a Nyúl Benő, Csiga Bandi és a Sün Testvéreknek még ezen kívül annyi a bája, hogy abba a könyvbe a saját, kézzel készített, fekete-fehér rajzaim kerültek bele. A többi kiadványhoz már a digitálisan készített illusztrációim lettek felhasználva. A feladatokat is mind én magam találtam ki a foglalkoztató füzetekben, így a mesekönyveket is és a foglalkoztató füzeteket is nagyon magaménak érzem, szívem-lelkem bennük van.
A mesekönyvek mellett foglalkoztató füzetek is jelennek meg a neved alatt. Esetleg volt alkalmad szakmabeli (pedagógusok, óvodai dajkák,) véleményét is kikérni? Ha igen, ők hogyan nyilatkoztak a könyvekről/füzetekről?
Igen, rá is írtuk a kiadványokra, hogy pedagógusok ajánlásával kerültek kiadásra. Mielőtt nyomdába küldtük volna a foglalkoztató füzeteket átolvastattuk és átnézettük óvoda pedagógusokkal és tanárokkal. Nekik is nagyon tetszett az ötlet, hogy piacra kerüljenek ezek a színesen, gazdagon illusztrált kiadványok.
Térjünk egy picit át a felnőtteknek szóló regényeidre. Én azok közül eddig még egyet sem olvastam, ezért érdekelne, hogy melyiket ajánlanád kezdésnek és miért?
Én romantikus regényeket írok, ha szereted ezt a műfajt, akkor nyugodt szívvel ajánlom neked őket. Bármelyik könyvemmel is kezdjél, remélem, bele fogsz szeretni a történetbe. Én mindet nagyon szerettem írni. Nem tudom, hallottad-e, de én imádok utazni, és mindig olyan helyszínekről írok, ahol már jártam. A regényeimben írtam már Baliról, Kambodzsáról, New Yorkról, Los Angelesről, San Francisco-ról és még sorolhatnám. A visszajelzések alapján nagyon szeretik az olvasók, hogy úgy írom le a helyszíneket, hogy amikor olvassák a regényt, szinte ők is úgy érzik, ott járnak. Képzeletben ők is velem utazhatnak. Ha kedveled a fantasyket, akkor az Álmodtam már rólad sorozattal is kezdhetsz, ebben a regény-sorozatban Kambodzsába és egy fiktív világba, Indorába kalauzolom el az olvasókat. Egy csipet régészet, a történész énem erősen megjelenik benne. Ez egy nagyon összetett és kifejezetten izgalmas történet, és még nincs vége, mert hamarosan jön a Még mindig rólad álmodom, és a Most már együtt álmodunk után a negyedik rész, az Újra veled álmodom. Ha igazi romantikus regényre vágysz, akkor azt javaslom, kezd időrendi, megjelenési sorrendben az olvasást: Helló újra, kedves exem!, Nyolc éjszaka, Sugar Daddy, Irány Hollywood!, Veled egy szigeten. Remélem, ha egyszer elolvasod bármelyik regényemet, nagyon fog tetszeni!
Szerzőként mennyire nehéz váltani a felnőtt - és a gyermek-irodalom között? Melyiket írod szívesebben, már ha van ilyen?
Kezdetben szinte minden pillanatom és gondolatom a gyerekeim körül forgott, ezért akkoriban csak nekik készítettem kiadványokat, most, hogy már nagyobbak és van egy pici időm magamra, előjött a régi hóbortom, a regényírás. Még egyetemista koromban kezdtem el írni az első regényemet, és amint újra visszataláltam ehhez a világhoz, tudtam, hogy ez az, amit a világon a legjobban szeretek csinálni. Leírni és megalkotni azokat a történeteket, amelyek megfogannak a fejemben, amelyek megtalálnak. Romantikus regényeket szeretek írni a legjobban.
Van olyan romantikus regényed, aminek az írása nagy kihívást okozott?
Az Álmodtam már rólad sorozat nagyon összetett, hihetetlen összpontosítást igényel, és mivel nem egymás után írtam az egyes részeket, köteteket, hanem köztük mindig más regényeken dolgoztam, így mindig nehéz visszazökkennem és pontosan átlátnom a történet szálait és számon tartanom a szereplőket. Most épp a negyedik részen dolgozom. Remélem, nemsokára elkészülök vele és meglephetem az olvasókat.
Gondolom, a te terveidet is felborította a világjárvány. Hogyan töltöd a 2020-as éved? Van pár olyan jó tanácsod az olvasóid számára, ami segít átvészelni ezt a helyzetet?
Egy jó könyv, vagy egy-egy szuper film mindig jó kedvre derít, bármennyire is szürke világot élünk. Ha úgy érzem, most nagyon-nagyon zord körülöttem minden, akkor én is előkapok mindig egy jó könyvet. Ezt bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani. Hogy milyen volt a 2020-as év? Hát, őszintén, egy kicsit valóban nyomasztó. Tele munkával, kihívásokkal. Számomra márciustól a digitális oktatás is nagy kihívás volt a két általános iskolás gyerkőcöm miatt. Aztán nyáron jött egy kis nyugalom, akkor tudtam megírni a nemrégiben megjelent, új regényemet, a Veled egy szigetent, amelybe belecsempésztem egy kicsit ezt az aktuális világot. Úgy éreztem, muszáj ezt az élethelyzetet kiírnom magamból. Muszáj írnom róla. Aztán azóta, hogy szeptemberben elkezdődött az iskola, és ahogyan közeledtünk az év végéhez, egyre csak gyűltek a napi feladatok. Ezért is mondtam a beszélgetésünk elején, hogy most valahogy sokkal-sokkal jobban várom a karácsonyt, mint a korábbi években. Talán nem szégyen bevallani, hogy egy picit elfáradtam és nekem most az kell, hogy újra belefeledkezzek az egyik történetembe és írhassak. Az írás egy pillanat alatt fel tud dobni és életet tud lehelni belém.
Milyen műfajban várhatunk tőled legközelebb művet? A kicsik vagy a nagyok reménykedjenek jobban?
A nagyok. Várhatóan regényeket fogok hozni a következő évben. Romantikus, szenvedélyes, tűzzel teli történeteket, és képzeletben olyan messzire fogunk utazni velük, amilyen messzire csak tudunk. Jön Kambodzsa, Indora, Los Angeles. Nem folytatom. A többi legyen inkább meglepetés.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, ha pedig a könyvei érdekelnének, weboldalán megtalálhatod őket a foglalkoztató füzetekkel együtt!
Ezúton szeretnék boldog karácsonyt és sok olvasót kívánni Anitának!
Írta: Isabel
Kezdésnek mesélj nekünk a Mögötted! mögött álló kutatómunkáról! Mennyit tanulsz, mielőtt belevágsz egy új történetbe?
A kutatómunka mindig sok időt elvesz, ám nagyon élvezem. Általában könyveket és tanulmányokat olvasok, viszont ebből a szempontból a Mögötted! egy áttörés volt, mert egy pszichológussal is konzultáltam a pszichológiai háttér megalkotása miatt. Innentől kezdve pedig szeretném mindegyik könyvemnél szakember segítségét igénybe venni. A Mögötted!-nél például több dokumentumfilmet is néztem Charles Manson életéről, valamint a szekták működéséről.
Eddig két könyved olvastam és mindkettőben mesterien kidolgoztad a szereplők jellemét. Valóban minden karaktered emberi – jó és rossz tulajdonságokkal. Ha hozzátesszük a pszichológia iránti érdeklődésed, hogyan születik meg nálad egy szereplő?
Először mindig csak fejben. Sokat gondolkodom rajta, a jellemén, hogyan reagálna bizonyos helyzetekben. Aztán elkezdtem megformázni írásban is. Próbálom olyan részletesen megírni a jellemrajzát, amennyire csak lehetséges. Pszichológiai ismeretekkel azért sokkal könnyebb. Ráadásul több önismereti tanfolyamot is végeztem, többek között egy life coaching képzést, aminek kiemelt része volt az emberismeret. Ezeket a tapasztalatokat is fel tudom használni a karakterek megalkotásában.
Mennyiben más ez a regény, mint az eddigiek?
Egyrészt abban, hogy ezúttal a lehető leghitelesebb forrásból, egy pszichológus segítségével dolgoztam, másrészt pedig abból, hogy eddig ez a legkomolyabb téma, amiről írtam.
Melyik volt az a szereplő, akit a leginkább nehéz helyzetbe szerettél volna hozni a történet során? Sikerült elérni a célodat?
Erre a kérdésre csak részben válaszolnék. :) Szeretem nehéz helyzetbe hozni a szereplőimet, ezt szerintem már tudják az olvasóim. (nevet) Ebben a regényben sem volt másképp. Viszont, ha elárulnám, kit hoztam igazán nehéz helyzetbe, egy picit talán spoilereznék. Annyit azonban elárulhatok, hogy egyik szereplőmnek sem volt könnyű dolga.
Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóidtól: tetszik nekik a Mögötted!?
Az a tapasztalat, hogy igen. Szerencsére sok visszajelzést kapok, bár mindig arra bátorítom az olvasókat, hogy írjanak. Szeretek üzeneteket kapni tőlük.
Alkotóként mi a legnagyobb elismerés számodra?
Volt egyszer egy lány, aki azzal keresett meg, hogy épp túl van egy szakításon, és a könyvem neki a mentsvár; ki tudja szakítani a mindennapokból. Több hasonló véleményt is kaptam már, ezeket imádom a legjobban. Szerintem nem kell ennél nagyobb elismerés! :)
Mikor leadsz egy új kéziratot az Álomgyár Kiadónak, milyen érzések kavarognak benned? Könnyen elengeded a regényed kezét?
Igen, azt mondhatom, hogy könnyen. Olyankor mindig az van a fejemben, hogy elindult az útján, hamarosan az olvasók elé fog kerülni. Ez mindig nagyon izgalmas időszak.
Magánemberként milyen könyvet veszel elő, ha kikapcsolódásra vágysz?
Leginkább a krimi, thriller és horror könyveket szeretem, viszont az önfejlesztő könyvek is nagy helyet foglalnak el a szívemben és a polcomon. Egy Stephen King vagy egy Chris Carter regénnyel bármikor le lehet venni a lábamról.
Mit tervezel az ünnepek alatt? Pihenni vagy alkotni fogsz?
Szeretnék pihenni, mert ez az év nekem elég zsúfolt volt. Túl is vállaltam magam szinte hónapról hónapra. Viszont azt is tudom, hogy képtelen vagyok sokáig tétlenkedni, úgyhogy biztosan fogok dolgozni a következő regényemen.
Milyen terveid vannak 2021-re? Remélem, legalább két új regénnyel örvendeztetsz meg minket!
Van tervben egy meglepetés kiadvány (ha hívhatjuk így), amiről még nem beszélhetek. :) Azt azért elmondom, hogy merőben más lesz, mint amit eddig adtam az olvasóknak. Illetve természetesen érkezik ősszel a Festménybe zárt lelkek, amelynek lapjain egy sorozatgyilkos fog megelevenedni.
Írta:Isabel
Eljött az a pillanat, amit szerintem oly sokan vártunk: december 9-én hivatalosan is elérhető lesz a Vágymágusok folytatása. Ennek apropójából ismét felkereste On Sait, hogy kielégíthessem a kíváncsiságomat és remélhetőleg a tiéteket is!
Kérlek, mesélj nekünk az írás folyamatáról! Miben hasonlít, vagy tér el az első részhez képest?
Az Álruhában története Rianna első élményeiről szól, egyfajta bevezető a világ titkaiba. Itt a fő hangsúly az új élményeken volt, a fiúkon, akiket megismert, és akikkel sok zavarba ejtő és mulatságos helyzetbe keveredett. Néhol krimis pillanatok is zajlottak, amikor megpróbálták túlélni a merényleteket. A második kötetben, A két hercegben Rianna egyre inkább cselekvő erő lesz. Keresi a saját útját a szerelem terén, és keresi a saját helyét nőként egy férfiak által uralt világban. Közben arra is rájön, hogy ez a háború bizony nagyon furcsa, és elkezd nyomozni utána…
Onnan folytatod a történetet, ahol abbahagytad, vagy önálló regényként is megállja a helyét?
A Vágymágusok trilógia kötetei szorosan egymásra épülnek, csak együtt lesznek érthetők.
Szerinted melyik karakterednél a leglátványosabb a jellemfejlődés az első részhez képest?
Rianna öccse, Roan próbál kilépni önmagából és felnőni a helyzethez, ami nem várt dolgokhoz vezet. Az ő hátterét csak nyomokban, villanásokra látjuk, de a harmadik kötetben majd kidomborodik, mennyire okos, és mennyire más úton jár, mint bárki.
Mi volt a legkritikusabb pillanat írás közben?
Amikor rájöttem, hogy E/1-ben lassabb a történetszövési ütem, sokkal több leütést igényel egy-egy jelenet. Ez az első E/1-es sorozatom, így meglepetésként ért a dolog. A Calderon kötetek a huligán főnemessel, és a Szivárgó sötétség űropera a gonoszt kereső kis csapattal még E/3-as volt, ahogy az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvem is. Nekem jobban kézre esik ez a narrációs mód, és a több nézőpont, de pont ezért izgalmas újdonság és jóleső kalandozás volt az E/1 világa.
A borító most is ugyanolyan szép, mint az első részé. Sokat kellett dolgoznotok rajta, vagy már megvolt az alapkoncepció?
László Maya nagyszerű alkotó, nem kell neki pontos instrukciókat adni, csak néhány gondolatot, és abból ő kiváló megérzéssel megalkotja a képeket.
Összességében elégedett vagy a végeredménnyel?
Igen. A borítót is imádom, és nagyon-nagyon szerettem írni is ezt a regényt. Valahogy mindig jókedvem lett az egész máguscsapattól. Remélem, ez átsüt a sorokon, és ebben a nehéz, vírusos időben kis energiacsepp lesz Rianna és Lidérc története.
Milyen érzésekkel várod az olvasói visszajelzéseket?
Mindig nagyon izgalmas, hogy mit sikerült átadni, és hogyan valósul meg olvasók fejében a történet. Az utolsó két jelenetre nagyon kíváncsi leszek, milyen benyomást kelt, illetve Zaher természetére is, mert itt kicsit csavartam a dolgokon.
Hogyan készülsz az ünnepekre? Szereted a karácsonyt és az ezzel járó készülődést?
Igen, nagyon szeretem a karácsonyt. Idén nem tudunk a nagycsaláddal találkozni, de remélem, tavasszal egy jó tábortűz mellett bepótoljuk.
Mit tervezel 2021-re? Jön esetleg egy Vágymágusok harmadik része?
Már írom a trilógia záró kötetét, a kiadó is nagyon várja. Utána a Calderon harmadik kötete jön a humoros és jóképű kapitánnyal, aki mindig kavar valamit.
Köszönöm a kérdéseket, és boldog karácsonyt mindenkinek!
Amennyiben te is szereted az írónő műveit vagy éppen megismerkednél velük, keresd hivatalos Facebook oldalát, vagy látogass el a Könyvmolyképző Kiadó webáruházába!
További sok sikert és még több szuper könyvet kívánok a szerzőnek!
Írta: Isabel
A napokban lehetőségem nyílt elolvasni Bombicz Judit legfrissebb mesekönyvét. A Csodák könyve valóban olyan varázslatos, mint ahogy a cím sugallja, ezért nagyon kíváncsi lettem az alkotójára. Szerencsére a szerző elfogadta az interjúfelkérésem, így együtt tudunk hangolódni a karácsonyra!
Kérlek, pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak! Miért pont meséket kezdtél el írni?
Először is nagyon köszönöm a felkérést. Egy interjú kérdéseire mindig megtisztelő válaszolni.
Bombicz Judit vagyok és a meseírást, egyáltalán az írást a hivatásomnak tekintem. Civilben a lakóhelyemen egy cukrászdát vezetek, alkalmazottként. Miért pont a mesék? Nos, nem azokkal kezdtem, hanem versekkel, tizenévesen. Tipikusan egy szerelem hatására. Később aztán más témájú versek is jöttek természetesen. Viszont, amikor a lányom, Judit megszületett, akkor kezdődött a mesélős korszak, hiszen egy kisgyerek igényli ezeket. Igazság szerint nekem is nagy igényem volt ezekre a meghitt pillanatokra. Olvastam sokat mesekönyvekből, de nagyon sok általam kitalált mesét mondtam a lányomnak, aki ezeket nagyon szerette. Akkor még eszembe sem jutott bármelyiket leírni, vagy elgondolkodni azon, hogy belőlem akár író is lehetne. Lányom már bőven tizenéves volt, amikor az első mesét leírtam. Ettől kezdve nem volt megállás, jöttek sorban az új történetek. Mindig is szerettem a meséket, aztán persze ráéreztem a saját mese írásának ízére. Bevallom, szerintem függő lettem. Szeretem ezt a varázsvilágot, ahol bármi teljesülhet. Szeretem, amikor egy kisgyerek csillogó szemmel hallgatja a meséimet, és újra kéri őket. Azt hiszem, ennél nagyobb doppingszer nem is kell az íráshoz. Számomra az írás már olyan szinte, mint a levegővétel. Spontán jön.
A Csodák könyve egy testvérpár varázslatos kalandjait meséli el kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Engem a benne található mesekönyv egy nagyon picit emlékeztet a Végtelen történet ikonikus könyvére. Honnan jött az alapötlet?
Őszinte leszek, nem ez volt a terv. Mivel olvastad, tudod, hogy az első mesében még nem a könyv segíti kalandokhoz a gyerekeket, hanem egy varázslatos karácsonyfadísz. Amikor aztán a második mesét kezdtem írni, akkor jött, hogy mivel Fanni eléggé könyvmoly, valamit kezdenem kéne az egyik könyvével, így aztán megszületett a varázskönyv is. Igazából nekem eszembe sem jutott a Végtelen történet (pedig láttam a filmet nem egyszer), amíg nem tetted fel ezt a kérdést.
Nagyon élethűen sikerült átadnod a gyerekek civakodását és gondolkodásmódját? Saját tapasztalat alapján fogalmaztad meg ezeket, vagy szakkönyvet olvastál?
Igazság szerint nagyon élénken él bennem a gyermekkorom. Van egy unokanővérem, aki csak két héttel idősebb nálam, és minden nyáron együtt nyaraltunk a Nagyszüleinknél. Sosem fogom elfelejteni azokat a csodálatos nyarakat, amiket együtt tölthettünk gyermekkorunkban. A mai napig imádjuk egymást, de persze két kislány ettől függetlenül azért össze is tud különbözni bármin. Az is igaz, hogy szinte percek alatt kibékültünk, s nem is történt meg olyan sokszor, de azért emlékszem rá. Nagyon sokat tudok meríteni a saját életemből, tapasztalataimból, a gyermekkoromból, na meg a lányom gyermekkorából is. Mivel a húgom és köztem 13 év korkülönbség van, a mi életünkből ezek a civakodások már kimaradtak.
Miért a NewLine Kiadót választottad, mikor úgy döntöttél megjelenteted a történetedet?
Amikor az előző kiadóm megszűnt, muszáj volt új kiadót keresnem az írásaimnak. Feltétlenül olyat szerettem volna, ahol igazán foglalkoznak a kéziratommal, ahol nem csak a profit a lényeg, hanem az író és műve is. Elég sokáig nem találtam megfelelőt. Aztán egy kedves internetes ismerősöm, Kovács Ági ajánlotta a NewLine Kiadót. Utánanéztem, átnéztem az oldalukat, és láttam, hogy mesekönyv még nem jelent meg náluk. Benne volt a pakliban, hogy nem is szeretnék, de azért megpróbáltam. Végül is semmi mást nem veszíthettem, mint azt, hogy kapok egy újabb nemet. Ez engem sosem tántorított el, mindig úgy gondoltam, egy újabb mérföldkő volt, ami után mennem kell tovább, hogy elérjem a célomat. Ma már tudom, hogy nagyon jó helyen vagyok a NewLine Kiadónál, mert éppen olyan, amilyet kerestem. A kiadó vezetője, Gibicsárné Szabó Noémi maga is író, így tudja, min megyünk keresztül egy-egy kiadás előtt, ezért mindenben segít, amiben csak tud. A kiadó írói gárdája pedig már olyan szinte, mint egy nagy család. Ha kell segítünk egymásnak, ha kell, akkor lelket öntünk a másikba. Mikor, mire van szükség. Egyébként a meséken kívül írtam egy közel négyszáz oldalas romantikus fantasy regényt is, de hogy annak mi lesz a sorsa, azt még homály fedi. Ha a kiadó jónak látja, akkor talán az is megjelenhet egyszer.
A borító és az illusztrációk is nagyon szépek: valóban segítségünkre vannak abban, hogy egy valódi mesevilágban érezzük magunkat? Mesélnél a közös munkáról a grafikusoddal?
Nagyon szívesen mesélek róla, hiszen ő a fogadott lányom. A neve Hiczkó Zsuzsanna, aki már kicsi koruktól kezdve a lányom barátnője. Ennek ellenére sosem tudtam, hogy ilyen szépen tud rajzolni. Amikor szerettem volna illusztrációkat az előző (Mesék elalvás előtt) mesekönyvemhez, a szerzői oldalamon kezdtem keresni valakit, aki segíteni tud ebben. Zsuzsi pedig rajzolt az egyik mesémhez és átküldte nekem. Szinte azonnal beleszerettem a rajzába. Bájosak, kedvesek voltak rajta a mese szereplői. Éppen ilyet képzeltem el illusztrációnak. Azóta is együtt dolgozunk, vita nélkül. Amikor átadom neki a kéziratot, elolvassa, jegyzetet készít, és megbeszéljük az elképzeléseit. Eddig még semmit nem vetettem el, amit kigondolt, mert annyira illettek a rajzok a történetekhez. Jelenleg egy következő mesekönyv illusztrációján dolgozik, plusz egy meglepetés kézirathoz is készít néhány rajzot. Remélem, a mesekönyv a jövő évben meg is jelenhet majd.
Milyen visszajelzéseket kaptál? Az olvasótáborodnak hogy tetszik a Csodák könyve?
A visszajelzések szerencsére nagyon jók. Igazából nem nagyon kaptam negatív visszajelzéseket. Bár minden véleményt azért kicsit fenntartással kezelek, hiszen az olvasóim közül nagyon sokan személyesen is ismernek, van, aki gyerekkorom óta. Ilyenkor megmozdul bennem a kisördög, hogy valóban azt gondolja, amit mond, vagy csak azért mondja, mert ismerjük egymást. Azonban egyre többen mondják, írják, hogy már nagyon várják a következő mesekönyvet. Szerintem ez elég sok mindent elmond! Egy biztos. Én az igazságra vágyom, arra, hogy azt mondják el nekem, amit valóban gondolnak az írásaimról. Ha negatív, azt is lehet normális stílusban, sértés nélkül előadni, és akkor az ember elgondolkodik rajta, vajon tényleg úgy van-e, ahogy mondja az illető.
Több mesekönyved és antológiád is megjelent már. Melyik a te személyes kedvenced? Melyiket ajánlanád egy olyan gyerkőcnek, aki megismerné az írásaidat és miért?
Igazság szerint a meséim olyanok, mintha a gyermekeim lennének. Egy jó anya pedig nem tesz különbséget a gyermekei között. Természetesen ettől függetlenül a valódi gyermekemet, a lányomat imádom legjobban. Mivel imádom a karácsonyt, az akkor játszódó meséimet nagyon szeretem. Aztán nagyon szeretem azokat, amik állatokról szólnak, vagy éppen a felhők között játszódnak, na meg a többit. Tényleg nem tudnék kiemelni igazán egyet sem. Mindet szeretem. Azonban, ha olyan gyerkőcről van szó, akit még rá kell vezetni az olvasás szépségére, akkor talán a rövidebb mesékkel kéne kezdenie, amiket egy olvasásra meg is tud emészteni. Utána jöhetnek a hosszabbak, amiket akár két alkalomra is beoszthat. Rövidek például azok a meséim, amiket a havi nyereményjátékok nyerteseinek írok, már három éve. Ezekből is szeretnék majd mesekönyvet megjelentetni, ha sikerül.
Elmúlt a Mikulás és lassan itt a Karácsony. Ti hogyan készültök ebben a megváltozott helyzetben az ünnepekre?
A Mikulás és a karácsony számomra mindig a varázslat, a csodák időszaka. Ilyenkor sokkal intenzívebben érzem a késztetést arra, hogy találjak valakit, aki mellettem lehet. Eddig nem sikerült, de nem adom fel. Az idei Mikulás napon néhány kedves barátom éreztette velem a szeretetét, amivel hatalmas boldogságot okoztak a szívemben. Nem számítottam rá, úgyhogy nagy meglepetés volt, amit tettek. A karácsony viszont idén kicsit a szomorúság jegyében is telik. 24 évvel ezelőtt Édesanyám karácsony után hagyott itt minket, idén pedig Édesapám távozott el, novemberben. Ez azért kicsit rányomja a bélyegét, de igyekszem elvonatkoztatni ettől, és különválasztani a gyászt és az ünnepet. Hiszen imádom a karácsonyt. Már megterveztük, hogy a lányoméknál tölti az egész család a szentestét. Nagyon szeretünk együtt lenni, együtt vacsorázni, ajándékokat bontani, nevetni. A hangsúly az EGYÜTT szón van. Utána itthon leszek, pihenek kicsit, olvasni fogok, filmeket nézni, aztán januárban új erővel, feltöltődve nekivágok a következő évnek és a munkának.
Van valami olyan szokás, ami visszatérő hagyomány a családotokban? Esetleg egy esti meseolvasás szenteste?
Mesét nem szoktunk olvasni, de számomra fontosak a karácsonyi dalok, zenék. Most már évek óta van egy hagyományunk, hogy minden együttlétkor csoportkép készül a családról. Nincs ez másképpen karácsonykor sem. Ilyenkor pedig van egy plusz fotózás is, a család nőtagjairól. Négyen vagyunk. Édesapám özvegye, az én pótanyukám, a húgom, a lányom és én. Ez elmaradhatatlan. Nagyon remélem, még sokáig tehetjük ezt ugyanígy, együtt. Édesapám hiányozni fog közülünk fizikailag, de tudom, hogy a lelke velünk lesz, ahogy Édesanyámé és Nagyszüleimé is.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Van már elgondolásod arról, milyen mesét szeretnél írni legközelebb?
Nagyon sok mesém van már készen. Viszont amikor a Csodák könyvét a NewLine Kiadó elfogadta, akkor már beszéltünk arról, hogy szeretnék, ha írnék majd hozzá egy második kötetet is. Egyelőre még nem körvonalazódott a mesék tartalma, nem tudom még, hová kirándulunk a testvérpárral, milyen új világokba, de meg fogom írni. Először a már kész kéziratot szeretném mesés köntösbe öltöztetve kiadni, aztán a jövő évben talán elkészülök a Csodák könyvének második kötetével is majd. Később pedig jöhetnek a nyereménymesék csokorba kötve, vagy ami még majd az eszembe jut. Boldog lennék, ha évente egy könyvet meg tudnék jelentetni, remélve, hogy az olvasóim is örülnének neki.
Ha felkeltettük az érdeklődésed, további érdekességekért keresd Judit hivatalos Facebook-oldalát, keresd a mesekönyvet a NewLine Kiadónál!
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!
Írta: Isabel
Szemán Zoltán műveivel már többször volt alkalmam találkozni. A blogon is olvasható pár értékelésem, ám mivel most alkalmam nyílt egyszerre három könyvét is elolvasni, arra gondoltam, hogy egyszerre felteszem az összes kérdésem, ami a művekkel kapcsolatban eszembe jutott. Fogadjátok szeretettel!
Először is köszönöm szépen, hogy elvállaltad az interjút! Pár szóban mesélnél magadról? Mióta alkotsz és hogyan éled meg ezeket a pillanatokat?
Alig pár éve kezdtem csak írni. Érdekes módon, azelőtt legfeljebb csak kósza gondolatként bukkant fel az írás ötlete. Negyvenhét éves, nős vénség vagyok és Új Zélandon élek, immár tizenhét esztendeje. A távolság miatt szinte kizárólag elektronikus könyveket publikálok, leginkább sci-fi és fantasy regényeket, novellákat. A sci-fi szóra sokan elhúzzák a szájukat… Nos, én nem vagyok olyan szerző, akinek a műveihez filozófusi doktorátus vagy atomfizikusi diploma szükséges. Én az érthető, lendületes, szórakoztató, bárki számára könnyen érthető és élvezhető irányban igyekszem tartani a műveimet. Aki nem hiszi, tegyen egy próbát! Akár a Google Books-on, akár a weboldalamon találhat tőlem ingyenes műveket, amik talán meggyőzhetik az olvasót, hogy igazat mondok…
Nekem az írás olyan, mint a kétszáz évvel ezelőtt élt felfedezőnek először Afrika partjaira lépni. Kaland, veszély és soha nem tudni, mit hoz a következő pillanat. (Az én esetemben a következő bekezdés, fejezet stb.)
Térjünk rá a fentebb említett könyvesidre. Elsőként Az utolsó istennő alkotási folyamata érdekelne. Szerintem eddig ez a legizgalmasabb és legösszetettebb regény, amit alkottál.
Melyek azok a mesék, mitológiák, kultúrák, melyekből ihletet merítettél?
Először is hadd említsem meg, ez a mű eredetileg 18+ kategóriásnak indult. Eljutottam kábé a feléig, amikor rájöttem, hogy a felnőtt kategória miatt erőteljesen lekorlátozom a potenciális olvasók körét, és az erotikus tartalom semmit sem ad hozzá magához a történethez. E gondolattól felbuzdulva, gyorsan kihúztam egy csomó felnőtt részt, illetve, ami maradt, azt finomítottam. Igaz, még így is akadnak benne 16+ részek.
Mitológia szempontjából azt mondanám, hogy egy nagyon vékony szelet ókori Egyiptom, meghintve egy csipetnyi, ugyancsak ókori, görög hitvilággal.
Kiről mintáztad az istennő, Ariane alakját?
Keverd össze Hathort (Egyiptom) és Afroditét (Hellász) és máris megkapod Arianét.
Hathor a szerelem, az öröm, a tánc istennőjeként élt a köztudatban, de az anyaságot is hozzá kapcsolták. Hathor volt Ré, a napisten női ellenpárja, és bizony akár kegyetlenségekre is hajlamos volt, ha a párját kellett megvédenie az ellenségeitől. (Ld.: Erdrik – Ariane páros a történetben). Ugyanakkor szabadon mozgott a világok között, és gyakran segítette a halottak lelkét, hogy utat találjanak a túlvilágba. (Ld.: a könyv végén, az ostrom alatt)
Afroditét a szerelem, a testi örömök, a szépség és a szenvedély istennőjeként ismerjük, de talán kevesen tudják, hogy mindezek ellenére is harcos istennőként tartották számon. Mellékesen, ő volt a prostituáltak védelmezője is, és a legendák szerint, bizony nem volt túl hűséges a férjéhez… (A férje Hephaisztosz volt, a tűz, a mesterségek, különösen a kovácsmesterség istene.)
A kedvenc szereplőm Jailin, a kedves és jóindulatú lány, aki az istennő egyik szolgája. Ellenpólusként alkottad meg őt Ariane mellé?
Én valójában Nimuát szántam Jailin ellenpólusának. A varázstalan, alapvetően szende erdészlány a cinikus és igencsak csapodár boszorkánnyal szemben.
Mennyi időbe tellett a végleges kézirat elkészítése?
Őszintén megmondom, nem tudom, nem emlékszem. Talán, két hónap? Esetleg három… Viszont sokat szenvedtem vele, mert minden béta talált benne változtatnivalót, és vagy ötször át kellet írnom egy csomó részt.
A következő, amiről beszélni szeretnék, az A sárkány lánya. Csakúgy, mint az előző ez is a fantasy -műfajába tartozik.Írás közben mik azok a stílusjegyek, amik megkönnyítik, illetve megnehezítik a munkádat, ha ebben a zsánerben dolgozol?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a fantasy-ban (is) kegyetlenül nehéz új témát találni, új megközelítést alkalmazni. Ez mindenképpen nehézség. Valamint az is, hogy én magam nem kedvelem az extrém fantasy-t, mindig igyekszem valamiféle valós vagy könnyen elképzelhető alapokra helyezni a történetet. Úgy vélem, a klasszikus művek, a mítoszok, a regék és mondák ismerete mindenképpen megkönnyíti egy fantasy szerző munkáját.
Ennek a regénynek az új borítója gyönyörű. Te készíted ezeket is?
Nem vagyok grafikus, ilyen jellegű a tehetségem megáll valahol egy pöttyös labda lerajzolása szintjén. Bevallom, az interneten vadászok ingyenes képekre, azokat montázsolom, toldom-foldom…
A világképet vagy a karaktereket volt nehezebb megalkotni A sárkány lányában?
Én egyiket sem találtam nehéznek. Az alap recept: vegyél egy népmesét és az összes benne felbukkanó karakterrel, tedd őket egy cseppet modernebbé, csavarj egyet a történeten és máris kész a sztori. Az egyik olvasóm nagyon találóan „igazi apa-mese”-ként jellemezte A sárkány lányát, és valóban: tényleg olyan, mintha az esti mesét az édesapa mondaná. Vagy talán, amikor egy hideg téli estén összegyűlik a család, hogy a kályha melege mellett kukoricát morzsoljanak, és közben az öreg Pista bá' mesélni kezd…
Ki a kedvenc szereplőd és miért?
Meg fogsz lepődni, de nekem Amira és Innara a két kedvencem. Hogy miért? Őszinte leszek: nem tudnám megmondani. De kedvelem még Sir Ralph-ot is a maga kedélyes nyersessége, nyíltsága miatt.
Utoljára hagytam egy tőled elég szokatlan alkotást: A bosszú egy humoros naplóregény, ahol férfiként női szemmel próbáltad meg nézni a világot. Mennyire volt kihívás számodra ez a nemek közötti váltás?
Erre egyetlen szóval tudok válaszolni: nagyon.
Ezt a regényt nem Szemán Zoltán név alatt keressék az olvasók, hanem J.D. Hartley-ként. Miért volt szükség egy másik szerzői név választására?
Mivel a zsáner teljesen elüt a tőlem megszokottól, igyekeztem a szerzői névváltással is hangsúlyozni a különbséget. Mármint, a stílus és műfajbeli különbséget.
A regény elég sokrétű, nemcsak a romantika-rajongóinak készült. Van kutatómunka a háttérben? Esetleg olvastál nőknek szóló önismereti regényeket, vagy ehhez hasonlókat?
Nem olvastam ilyen jellegű műveket, de talán elég annyi, hogy sok éve nős vagyok… Erre azt mondhatnák, hogy ez még nem jelent semmit, de most minden férfitársamhoz szólok: Uraim! Ha valóban odafigyeltek a párotokra, rengeteg mindent megtanulhattok tőlük és róluk!
Hogy érzed: sikerült Lucy alakját úgy megformálni, ahogy szeretted volna?
Igen és nem. Kicsit túllőttem a célon azzal, hogy talán túl könnyen belehabarodik egy-egy pasiba, de kérem az olvasókat, nézzék ezt el nekem. Elvégre, mégiscsak férfi vagyok, aki női szemmel próbálta látni/láttatni a történetet.
Összességében elégedett vagy a végeredménnyel?
Igen, bár az elején talán kevesebb pajzánságot kellett volna belevinnem.
Hozzád melyik alkotás áll legközelebb a három közül és miért?
Oké, most megfogtál. Mintha arra kellene választ adnom, hogy egy pálmafás tengerpart, egy havas-fenyves hegyvidéki táj, vagy egy ragyogó zöld tölgyerdő tetszik jobban. Mind tetszik, de mind másért.
Nemsokára December: ez nálad a pihenés vagy a munka időszaka? Mit tervezel még erre az évre?
Munkával szeretném tölteni, mert bár nagyon be kellene már fejeznem A tizedik démon című sci-fi/fantasy regényt, de egyszerűen alig van időm írni. Elöljáróban csak annyit, hogy érdekes keveréke lesz a sci-fi és a fantasy zsánernek. Hogy felcsigázzam az érdeklődést:
A nem is annyira távoli jövőben az emberiség már számos idegen fajjal találkozott. Kereskedelmi, diplomáciai egyezmények születtek, megindult a szó szerint vett idegenforgalom.
Lucifer elérkezettnek látta az időt, hogy a hatalmát más világokra is kiterjessze. Turistának álcázva, kilenc démont küldött szét a galaxis ismert részében, hogy kiderítsék, mivel és hogyan lehet az idegen fajokat bűnre csábítani. Ám a pokol felderítői nyomtalanul eltűntek…
Ha érdekesnek találtad az interjút, látogass el a szerző facebook-oldalára, weboldalára, könyveit pedig keresd a Google Player webáruházában!
Ezúton is szeretnék további sok sikert kívánni Zoltánnak! Bennem hű olvasóra talált!
Írta: Isabel
Hercz Júlia neve ismerős lehet azok számára, akik szeretik a Könyvmolyképző Kiadó könyveit, hiszen találkozhattak már vele, az Arany és Ónix szerzőjeként. Bár nekem eddig csak a borítót volt alkalmam látni, illetve pár részletet elolvasni az írónő oldalán, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy tudjam, mindenképpen szeretnék egy interjút készíteni vele! Ez következik most, fogadjátok szeretettel!
Győztese vagy a 8. Aranymosás Irodalmi Pályázatnak, melyet a Könyvmolyképző Kiadó szervez minden évben. Előtte is foglalkoztál már komolyabban az írással? Ha igen mesélnél nekünk a kezdetek kezdetéről?
Gimiben írtam pár novellát angolul, és egyet-kettőt magyarul, ilyen-olyan pályázatokra (angol verseny, sci-fis novella pályázat gimiseknek), de ezek csak próbálkozások voltak. Egyszer könyvet nyertem: Capote: In Cold Blood című regényét. Nem is gondoltam arra, hogy én a regényírással komolyabban akarok majd foglalkozni. Mindig is szerettem olvasni, és történeteket kitalálni. Ezzel a kettővel nagyon jól megvoltam.
Végül kb. tíz évvel ezelőtt, amikor rátaláltam a Merengőre és az azóta megszűnt AFS-re, gondoltam arra, hogy álnév alatt elkezdem megosztani egy-két ötletemet. Teljesen meglepett, hogy a történetemet valaki el is olvassa, sőt tetszik neki, és alig várja a folytatást. Akkor gondoltam azt először, hogy jó-jó, rendben, de biztos lehet valahogy jobban is csinálni ezt az egész írás dolgot, úgyhogy lecsaptam az épp akkor megjelent Kezdő írók kézikönyvére. Azt forgattam, olvastam, és akkor volt, hogy a Könyvmolyképző Kiadó meghirdette az első Aranymosást. Beadtam egy kisregényt, de még előszűrésen sem jutottam át.
A férjemtől ajándékként a Writer’s Digest magazin éves előfizetését kaptam, majd jelentkeztem az akkor induló alapozó kurzusra, amire döbbenten konstatáltam, hogy felvettek. Úgyhogy sok-sok év alatt végigjártam a leírás, párbeszéd és végül a dramaturgia kurzust, közben írástechnikai könyveket olvastam, és amikor időm engedte (az idő közben született három kislányom mellett), írtam.
Miért pont erre a pályázatra nyújtottad be a kéziratodat? Emlékszel még, milyen érzések kavarogtak benned ekkor?
Azért erre a pályázatra, mert a Könyvmolyképzőnél szerettem volna publikálni. Úgy gondoltam, a regényem pont beleillene a Zafírpöttyös kategóriájukba. Amikor e-mailen elküldtem a jelentkezésemet akkor azon izgultam, hogy mindent csatoltam, kitöltöttem. Ugyanakkor volt bennem egyfajta megnyugvás is, hogy ennél jobbra, mint ahogy benyújtottam nem tudnám megírni.
Van pár jó tanácsod azok számára, akik a jelentkezést fontolgatják?
Jó tanács? Hm. Úgy gondolom, hogy mint minden más művészeti ágnak, legyen szó festészetről, zenéről, stb., úgy az írásnak is megvannak a sajátos fogásai, amit meg lehet tanulni. Természetesen, ahogy festők és zenészek között, úgy az irodalomban is vannak ösztönös tehetségek, akik ráéreznek ezekre a technikákra. Ugyanakkor egy kis tanulás, és elmélyedés egy-egy művészeti ágban még senkinek nem vált hátrányára, de egy regény több, mint „jó fogások” összessége.
Győztesként mennyivel könnyebb boldogulnod az irodalom világában? Könnyíti vagy inkább picit rögössé teszi az utadat ebben a szakmában?
Az út ugyanolyan, mint eddig. Egy új regény új kihívásokat is jelent, és ez ugyanúgy a szépsége, mint a nehézsége. Attól, hogy egy lóval sikeresen végigvittél egy akadálypályát, attól még a következővel ugyanúgy végig kell rajta menned és teljesíteni azt.
Térjünk is rá a regényedre: az Arany és Ónix egy, 19. századi Angliában játszódó fantasy. Mesélnél nekünk arról, melyik volt a legkönnyebb és a legnehezebb pillanatod alkotás közben?
Az Arany és Ónix egy kevert zsánerű regény. A történelmi romantikát ötvöztem az urban fantasyvel, amibe raktam még egy kis kaland szálat is. A legnehezebb pillanat? Amikor dramaturgián a kurzusvezető azt kérdezte, hogy mi a regényem premisszája. Ott lefagytam. A legkönnyebb pedig a regény elengedése, és a pályázatra való elküldése volt.
Ha egy kezdő író a véleményedet szeretné kikérni arról, mitől lesz sikeres egy ebben a műfajban írt regény, mit válaszolnál neki?
Meg kell fogni az olvasót. Az első mondattal, majd a másodikkal, és így tovább az utolsóig.
A két főszereplő közül ki az, aki leginkább a szíved csücske és miért?
Mindkét főszereplőmet kedvelem, nem tudok közöttük választani. Ők ketten kiegészítik egymást. Ugyanakkor nagyon is hasonlítanak legalábbis szerintem. Mindketten hűségesek, kitartóak és szeretik egymást.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól?
Nagyon várják a folytatást, azt hiszem, ez mindent elmond.
Három kislány édesanyjaként, hogyan tudod megfelelően beosztani az idődet, pláne a jelen körülmények között? És, ha már szóba került a család: mit szóltak a regényedhez?
Férjem, és a szüleink nagy segítséget jelentenek abban, hogy hétvégenként akár több órát is tudjak az írással, a történettel foglalkozni. Úgyhogy ilyenkor, meg hétköznaponként az esti órákban tudok erre időt fordítani. Természetesen a jelen körülmények még inkább nehezítik a napokat.
A borítód egyszerűen gyönyörű. Volt részed a megtervezésében?
A borító Aux Eliza munkája, melyet egy borítótervező pályázat keretében választott ki a kiadó vezetője.
Min dolgozol most? Esetleg szeretnéd kipróbálni magad egy másik műfajban is?
Már leadtam egy új regény kéziratát a kiadónak, majd szinte azonnal nekiálltam az Anubisz munkacímen futó regényem első draftjának. Jelent már meg az Arany és Ónix világában játszódó novellám is, bár ez elég nehéz műfaj a számomra, mivel főleg regény terjedelemben gondolkodom. A novellát a Gyöngyfüzérben olvashatjátok, sok más remek írótársam írásával együtt.
Amennyiben felkeltettük a kíváncsiságod, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát további érdekességekért!
Írta: Isabel
Ezúton kívánok a szerzőnek sok sikert és még több olvasót!
Írta: Isabel
Cornelie C.G. - Bármi megtörténhet c. regényét a Magyar Szerzők Könyvei Magazin elhagyós játékán belül volt alkalmam elolvasni. A fordulatokkal teli fantasy az egyik kedvencem lett ebből az évből: többször is elolvastam, amíg nálam volt. A következő percekben a szerzőt kérdezem az alkotás folyamatáról, inspirációkról és arról, miként éli meg az írás folyamatát!
Kérlek, először mutatkozz be az olvasóknak!
Többen kezdenek úgy egy interjút, hogy… már gyermekkoromban naplót vezettem, novellákat írtam, tudtam, hogy egyszer író lesz belőlem… Nálam szó sem volt ilyesmiről. Viszont olvasni nagyon szerettem. Amolyan kis könyvmoly voltam, aki ha éppen egyedül volt, biztosan egy könyvvel bújt el a szobában vagy éppen a kert végében, évszaktól függően. Számtalan világot megismertem a regényekből, melyeket aztán a maguk valójában is szeretettem volna felfedezni. Így kerültem a légiutas-kísérő pályára, ahol ezt jórészt megtehettem. Ekkor már kacérkodtam az írással, olyan történeteket találtam ki, melyeket magam is szívesen elolvastam volna. Persze ezeket megtartottam magamnak, de azért gyakorlatnak príma volt. Mikor 2012-ben véget ért ez a pályám és döntést kellett hoznom, hogy merre tovább, a feszítő érzésnek engedve megírtam az első, már kiadásra érdemes regényemet Érzelmi vírusveszély címmel. Ezt követte a folytatás, a Teremtő erő és a Talán mindörökké, majd 2019-ben a Bármi megtörténhet.
Hogyan ültél neki a Bármi megtörténhet írásának? Melyik a legemlékezetesebb pillanatod?
Általában - mint mindig - romantikus történetek születnek meg a fejemben, mert ezek állnak legközelebb a lelkemhez. Egy pár kapcsolatán keresztül bemutatni azt, amit szeretnék. Ezúttal sem történt másként, de ahogy a többi regényben, itt is belecsempésztem azokat a gondolatokat, melyek, hiszem, nem csak engem foglalkoztatnak. Amikor írok, nem ismerek még én magam sem minden fordulatot, a kitalált szereplőim gyakran elkalandoznak, van, hogy engedem nekik, de van, hogy nem. Az, hogy hová szeretnék kilukadni a végére, az azért már az első leírt soroknál a fejemben van.
Emlékezetes pillanat? Amikor többen is visszajeleztek, szeretik azt a világot, melyet ebben a regényben teremtettem. Jól érezték magukat benne, még ha nem is valós, és velük maradt akkor is, mikor véget ért már az a 300-400 oldal. Ezért érdemes, ezért is csinálom.
Honnan jött a történet alapötlete és mennyi ideig tartott kidolgozni?
Az élet, szerencsére vagy sajnos, mindig ad ötletet az íráshoz. Az irány, amerre tartunk, kérdéseket vet fel, melyeket, ha sarkítva is, de szerettem volna ebben a regényben bemutatni, összefoglalni. El kell fogadnunk, amennyiben nem változtatunk a világhoz való hozzáállásunkon, akkor a jelenlegi életformánk sem marad ugyanolyan. Majd egy év alatt született meg a regény úgy, hogy közben a civil munkám miatt nem tudtam érdemben foglalkozni az írással, hónapok maradtak ki. Utólag már nem bánom, a történet jobban megérett bennem.
Melyik az a fejezet, amin a legtöbbet dolgoztál? Mesélnél nekünk erről részletesen?
A hőseim érzésvilágának bemutatásával dolgoztam a legtöbbet. Nem akartam egy sablont követni, de azt sem, hogy érzelgős vagy éppen elnagyolt legyen a kapcsolatuk. Az egyensúlyra kellett a legjobban figyelnem írás közben. Mert ugye a kevesebb néha több.
A borítód az egyik legszebb, amit az idén láttam. Ilyennek álmodtad meg?
Többféle variációt is elképzeltünk. Mivel a történet első jelenete San Franciscóban játszódik, felmerült, hogy a nevezetes híd, a Golden Gate is felkerül a borítóra. Végül inkább a rejtély, a teremtett világ és persze a főhősnő maradt a fókuszban. Sokkal kifejezőbbnek találtuk ezt a történet szempontjából.
Hogyan fogadták a könyved az olvasóid? Mesélnél a könyvbemutatódról?
Ez a regény más, mint az előzőek. A tartalmi elemek miatt váltottam, és bár nem lett kifejezetten fantasy elképzelt élőlényekkel, varázsképességekkel, mégsem az a hagyományos értelemben vett romantikus krimi, ahogy tőlem már megszokott. Szívesen veszem a visszajelzéseket, hogy kinek, melyik irány tetszik jobban.
Amúgy minden írótársamnak ilyen csodás olvasókat kívánok, mint akik engem követnek. Egy könyvbemutató képes olyan energiával feltölteni, ami hosszú időre ad muníciót. Lassan egy éve volt, de az a hangulat még bennem él, bármikor visszanyúlhatok érte, ha szükségét érzem. Nagyon klassz beszélgetőtársam volt Ildikó személyében, és tetszett, hogy a bemutató az interaktív közönséggel szinte egy közös, együttgondolkodás volt.
Számomra a legörömtelibb kérdés, ami egy olvasómtól érkezhet, miután egy szuszra végigolvasta a történetemet: Mikor érkezik az újabb kaland?
A családod mennyire segít az írói karakteredben?
A társam mindvégig támogatott, és jó ideje már senki nem néz rám úgy, mint egy UFO-ra. Természetessé lett, hogy nálam az írás már több mint hobbi.
Hogyan telik egy alkotással töltött napod?
Nekem írás szempontjából a délelőttök lennének a legértékesebbek, és nagyon el tudnám képzelni, létezik ilyen, hogy alkotással eltöltött nap. A munkám mellett egyelőre a hétvégék és a szabadság pillanatai állnak a rendelkezésemre. Persze jegyzetelni és fejben dolgozni mindig lehet, amivel élek is.
A koronavírus mindenki életére hatással van. Téged magánemberként vagy alkotóként visel meg jobban?
Senki nem tudja kivonni magát a megváltozott körülmények és rendelkezések alól. A home office az én civil munkámnál részben lehetséges, ami jó, de időm, az nem lett több ezzel sem, sőt. Amit tehetek, igyekszem ezen a téren is egyensúlyban maradni.
Többen jelezték, hogy a Bármi megtörténhet című regényemben leírtak - kis spoiler - számos ponton emlékeztetnek az azóta bekövetkezett változásokra, igencsak aktuálisak. Kérdezték, hogy honnan jutott eszembe ez már tavaly? Figyelem a világot, az embereket, és némi fantáziával kiegészítve igyekszem összerakni egy teljes képet. Mivel a történet kitaláció, ezért valóban csak emlékeztethetnek a valóságra.
Mi vett rá, hogy jelentkezz a MaSzeK elhagyós játékára?
Szeretem a játékokat, és a kíváncsiság is dolgozott bennem. Remélem, jó helyre került a regény.
Lassan vége az évnek ezért megkérdezem: hogyan tervezed a lezárást és mit várhatunk tőled legközelebb?
Hogy mást ne mondjak, furcsán alakult ez az év. Muszáj volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, így a karácsonyi regényem megjelenése jövő évre csúszott át. A kézirata már elkészült, és az előolvasóknál jár. Az első visszajelzések szerint az egyik legizgalmasabb lesz azok közül, melyeket eddig írtam. De valamivel azért készülök az olvasóknak. Akik eddig a regényeim e-könyvben való megjelenését várták, most készüljenek. Reményeim szerint mindegyik még ez évben megjelenik e-pub formátumban is.
Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket. ♥
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő web - és Facebook-oldalát további információkért! A véleményemet, pedig az alábbi oldalon olvashatjátok el!
A blog nevében további sok sikert kívánok a szerzőnek!
Írta: Isabel
Jelenleg Máltán élsz a családoddal. Pár szóban mesélnél egy kicsit magadról? Mennyire segít a környezetváltozás az írói vénádnak? Nyersz ihletet a hely szépségeiből?
Az emberek agyában, az ideális hely egy alkotónak, egy tengerparti kis falu, idilli házikókkal és emberekkel.
Én is így gondoltam sokáig, ezért is vetett ide az élet, én hiszek a teremtő gondolatokban, hogy bárki képes megteremteni azt a valóságot amiben élni szeretne, ha elég kitartó.
Málta valóban csodálatos szépségű hely, és természetesen jól esik a tengerparton, vagy a műemlékek között tenni egy egy sétát, a mentális egészségnek, mindenképpen áldásos ez a tevékenység.
Ha valamihez, akkor a napi sétához a gyerekekkel ragaszkodom.
Tervezem egy helyi vonatkozású illusztráció sorozat elkészítését, hiszen a festői tájak, papírra kívánkoznak.
Foglalkozásod színésznő. Szerinted ez segített az íráskészséged fejlesztésében?
Ha nem is az íráskészség fejlesztésben, de mindenképpen sok a közös szál.
Mindkét tevékenység nagy képzelőerőt és beleérző képességet kíván, és természetesen a színészet velejárója, hogy rengeteget olvas az ember.
Az írást színdarab írással kezdtem, az első rajzaim pedig díszlettervek voltak.
A lányod miatt kezdtél el a mesék világához fordulni: emlékszel mi volt az első történet, amit kitaláltál neki? Ha lehet, megosztanád velünk?
Sajnos, nem emlékszem. Mindig is meséltem valamilyen formában, az első mesék az aznapi élményekre, olvasott mesékre épültek, később saját karaktereket, szereplőket találtunk ki, és köréjük szőttük a kalandokat.
A könyvedet te illusztráltad és jelenleg is alkotsz egy állatmenhely számára. Mi ad számodra nagyobb kiteljesedést: az írás vagy a rajzolás?
Mindig éppen az adott feladat.
Ha írok, akkor az a legfontosabb, ha rajzolok akkor abba feledkezem bele teljesen.
Amikor valamelyik előadás igazán megérintett, libabőrös lettem, most ugyanezt élem át,csak más alkotási folyamatokkal.Jelenleg egy ausztrál írónő könyvét illusztrálom, így, most a rajzolásban fedezek fel új utakat, ebben próbálom meg kifejezni magam.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Costa Rica-i állatmenhellyel? Mennyire fontos számodra az állatvilág segítése?
Egy magyar önkéntes lánnyal ismerkedtem meg véletlenül, aki látta az egyik rajzomat, elkezdtünk beszélgetni és felajánlottam, hogy készítek nekik egy rajzot az egyik ott élő állatról, de végül egy illusztráció sorozat sült ki belőle, már csak egy rajz hiányzik, hogy teljes legyen a kollekció.
A rajzok a jövőben képeslap, bögre, táska, poszter formában megvásárolhatóak lesznek és a teljes bevétel az ott élő állatokat segíti majd.
Mint említettem, a Jó reggelt, kis pillangó! írása közben a meditációs gyakorlatokat hívtad segítségül. Te magad is meditálsz? Milyen személyes tapasztalataid vannak?
Igen ,tíz éve foglalkozom meditációval, autogén tréninggel.
Természetes módot kerestem a stressz levezetésére, és így kerültem kapcsolatba a meditációval, rengeteget olvastam róla, majd különböző technikákat tanultam, végül ezekből kialakítottam az én napi rutinomat, ami két gyerek és alkotás mellett is kivitelezhető és a gyerekek is részt vehetnek benne, hiszen szinte sosem vagyok egyedül.
Miután elolvastam a meséd, beszélgettünk egy kicsit és megkérdeztem, hogy hogyan fogadják a kicsik azt a világot, amit létrehoztál. Megosztanád velünk, milyen visszajelzéseket kapsz a szülőktől? Valóban segít a meditálás abban, hogy a gyerek kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb legyen?
Én csak azt szeretném elérni, hogy a meditáció ne valami megfoghatatlan, hippi , buddhista elvont dologként jelenjen meg a szülők fejében.
Bármilyen egyszerű tevékenység, rajzolás, egy séta, vagy egy kis csöndes játék az építőkockákkal lehet meditáció, az egy kis plusz, ha esetleg egy légző gyakorlattal, vagy mesével rásegítünk a folyamatra.
Az autogén tréning, a pozitív megerősítések, a mindfulness gyakorlatok, mind hosszú távú befektetések, amik folyamatos gyakorlással, később térülnek meg.
Persze vannak gyakorlatok amik pl a hiszti helyzetből való kilépést, vagy a testvérharcot kezelik azonnal, és persze a nagy kedvencem, az esti elalvást, megnyugvást elősegítő gyakorlatok, mesék, amik első olvasatra is hatnak.
Szerencsére nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, kapok a szülőktől, és ez arra ösztönös, hogy minél több gyakorlatot, technikát osszak meg a szülőkkel, mert szülőnek lenni, néha bizony nagyn kemény feladat.
Milyen korosztálynak ajánlanád a történeted? Esetleg próbatételes gyermekeknek is segíthet?
A hivatalos ajánlás 6 – 8 éves korosztály, de szerintem, ezt nem lehet ilyen egyszerűen behatárolni.
Minden gyermek más tudásanyaggal és tapasztalatokkal rendelkezik, van aki már 4 -5 évesen nyitottan fogadja és érti, külön magyarázat nélkül is, a leírt fogalmakat, de kaptam visszajelzést arról is, hogy idősebb gyermekek, nem találkoztak még a fogalommal, így természetesen nem is érthették azt.
Azt gondolom szülőként, ez mindenképpen jó alkalom, egy kellemes és meghitt beszélgetésre.
Próbatételes gyermekek esetében úgy gondolom, különösen hasznos lehet, de minden gyermek és felnőtt hasznára válik egy kis pozitív megerősítés.
A gyermekeidnek hogy tetszik a mesekönyv? Szoktátok együtt nézegetni?
Igen, nagyon szeretik nézegeti, a nagy lányom már olvasni is, a kisfiam pedig szereti a mandalákat színezni és az ujjával körberajzolni.
A kislányomat idézném, mert szerintem kedves gondolat, amit a nézegetése közben megfogalmazott:
- Anya, a kis pillangó ugye én vagyok?
- Igen, te vagy.
- És ezt a mesét ugye azért írtad, hogy én boldog legyek?
- Igen, azért.
- Hmm... Anya, és ha én azt szeretném, hogy mások is boldogok legyenek, akkor elmesélhetem nekik is ezt a mesét?
- Persze, bárkinek elmesélheted.
- Köszönöm, akkor azt hiszem, mindenkinek elmesélem.
Tudom, hogy a terveid között szerepel egy, mandalás La Fontaine könyvéhez hasonló alkotás is. Mesélnél nekünk egy kicsit erről?
Ebben a könyvben a különböző fogalmakhoz, mint kíváncsiság, tisztelet, gyengédség, szeretnék egy egy egyszerű, de tanulsággal bíró történetet kapcsolni.
Ezek a megfoghatatlan fogalmak talán, néha még a felnőtteknek is problémát okoznak, szeretném, kicsit leegyszerűsíteni őket, és gyereknyelvre lefordítani, és ezzel talán segítséget nyújtani nekik, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek legyenek.
Igazán egyedi, amit Emese művészként a világ elé tár és ehhez további sok sikert kívánok a blog nevében!
Amennyiben közelebbről megismernéd munkásságát keresd az Inspiráló könyvek facebook és/vagy weboldalát, ahol természetesen a könyv is megvásárolható!
Írta: Isabel
Fekete András munkásságával NiKy ismertetett meg, mikor értékelte nálunk a Tüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit című meseregényét. Nekem pedig alkalmam nyílt interjút készíteni a szerzővel, aminek a lehetőségét ezúton is köszönöm szépen!
Jelenleg a fentebb említett könyve mellett egy regénye kapható a Pagony Kiadónál: Kalasnyikov és Rózsafüzér, melyet Grancsa Gergely szerzővel alkotott? Hogyan tekint vissza erre az időszakra?
Köszönöm szépen az interjú lehetőségét! A Kalasnyikov és Rózsafűzér életem egyik legszebb, legizgalmasabb kalandja. A munka minden percét élveztem. Grancsa Gergely zseniális partner volt, teljes összhangban alkottuk meg a regényt, beleszőve legtitkosabb gondolatainkat.
Véleménye szerint egy könyv alkotásánál melyik a célravezetőbb: párban írni vagy egyedül?
Mindkettő járható út. A megszokottabb természetesen az, ha egyedül vágunk bele a könyvbe. Olyankor eggyel kisebb a felelősségünk, azt nem kell figyelembe vennünk, hogy ne kerüljön olyasmi a szövegbe, amivel a társunk esetleg nem ért egyet.
Milyen a közös munka a kiadóval?
Minden szempontból nagyszerű. Megkapom a kellő szabadságot, ugyanakkor a legkiválóbb szakemberek látnak el tanácsokkal, ötletekkel. Csodálatos, baráti hangulatban folyik a munka.
Milyen érzéseket váltott ki blogtársam értékelése? A pozitív vélemények segítenek abban, hogy megőrizze kreativitását?
Nagyon hálás vagyok minden pozitív értékelésért, természetesen boldoggá tesz és ad egy lökést, hogy írjak és írjak.
Hogyan zajlott a közös munka Mayer Tamás illusztrátorral? Könnyen megtalálták a közös hangot?
Az első perctől kezdve. Már az ismerkedő beszélgetéskor kiderült számomra, hogy egy hullámhosszon vagyunk. És amikor megláttam az első vázlatait, úgy éreztem, a történetem kiteljesedik, a szereplők valóban életre kelnek. Tamás nem csak illusztrálta a könyvet, rajzaival lett teljes a sztori.
Mit gondol arról, hogy a kötelező olvasmányokat az ifjúság nagy része nem, vagy csak nagyon felületesen olvassa el? Hogyan lehetne kedvet csinálni számukra úgy, hogy regények által képviselt értékek mégis megmaradhassanak?
A „kötelező olvasmányok” kifejezés sosem tetszett. Valamiféle iránymutatásra persze szükség van, de inkább személyre szabott ajánlatra. Ez roppant nehéz feladat lehet egy irodalomtanárnak, ismernie kell azt a gyereket, akit tanít, és a személyiségéhez illő olvasmányt kell a kezébe adnia.
Milyen visszajelzéseket kapott eddig a célközönségétől? Mennyit változott a gyerekek ízlése a mesékkel szemben az elmúlt 50 évhez képest?
A Tüsi és Loboncot úgy írtam, hogy minden fejezetet teszteltem öt gyereken. Ők még őszinték, lelkesek voltak, alig bírták kivárni, hogy elkészüljek az újabb részlettel. Azóta is jó kritikákat kapok, bár bizonyos szempontból rétegkönyvről van szó, az abszurd világ és nyelv nem mindenkinek jön be felnőtt korban sem. A meseirodalom, ugyanúgy mint a felnőttirodalom állandó megújulásban van. Ahogy változik a világ, úgy változik az ízlés is, a témák, a nyelv, a tempó. A legfeltűnőbb változás talán az illusztrációknál fedezhető fel. Magyarországon a Pagony Kiadó élen járt és jár ennek megújításában.
Ha találkozna egy olyan gyermekkel, aki nem szeret olvasni, milyen érvekkel próbálná rávenni az ellenkezőjére?
Mint az előbb mondtam, első lépésként meg kell ismerni az adott gyereket. A személyiségéhez illő olvasmányt adnék a kezébe. Ha eltaláltam, onnan kezdve már nincs is visszaút. Sok ismerősömnél már az a probléma, hogy nem tudja olyan ütemben hazavinni a könyveket, ahogy a gyermeke elolvassa őket. Az olvasás szenvedéllyé válik nagyon könnyen.
Mint szerző, hogyan éli meg a világjárványt? Gátolja ez az alkotásban?
Maga a járvány, a betegségtől való esetleges félelem nem gátol, viszont a járványnak köszönhetően a polgári foglakozásomban a munkamennyiség jelentősen megnövekedett, így időhiányban szenvedek.
Milyen új történetekkel készül a jövőben?
Rövidebb távon szeretném megírni a Tüsi és Lobonc folytatását. Hosszabb távon pedig dolgozom már egy ideje egy regényen, ami a felnőtt korosztálynak szól, de ez több éves munkának ígérkezik.
Amennyiben sikerült kíváncsivá tennünk, keresd a szerzőt Facebook-on, vagy könyveit a Pagony Kiadó webshop-ján!
Gazi Béla első verseskötetére NiKy hívta fel a figyelmem. Felolvasta nekem, így értékelhettem nálunk a fiatal tehetség művét. Mivel nagyon szeretek beszélgetni az alkotókkal, pláne ha hozzám közelálló műfajban alkotnak,. A következő percekben tehát ismerjük meg a Pillanatok megálmodóját, a költőt, akinek a világ tele van versbe önthető csodáival!
Először is, kérlek, pár szóban mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!
Először is, nagyon köszönöm az interjú lehetőséget. Gazi Béla vagyok 30 éves költő. Fülesden élek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban. Végzettségemet tekintve mérnök informatikus vagyok és egy helyi cégnél vagyok IT Support-os. Az írással 2011-ben kezdtem el foglalkozni, előbb csak hobbi szinten aztán az évek során kiforrott annyira, hogy idén sikerült megjelentetnem az első verseskötetem.
Mindig is költő szerettél volna lenni? Mi a véleményed: mikortól számít egy alkotó költőnek?
Ahogy a bemutatkozásomból is kiderült elég későn kezdtem el írni, az első kötetem a 30. születésnapom előtt egy hónappal jelent meg. 21 éves koromig nem is sejtettem, hogy képes vagyok vers írásra. Mikor számít egy alkotó költőnek? Szerintem, akkortól amikor már annak érzi magát, nálam ez a pillanat akkor jött el, amikor először kezembe foghattam a Pillanatok című verseskötetem.
Hogyan született meg a Pillanatok? Mennyire voltál bátor, mikor fejest ugrottál az irodalom világába?
Körülbelül 2-3 éve merült fel bennem először, hogy szeretném kiadni a verseimet, viszont akkor még nem volt elegendő költemény ahhoz, hogy egy önálló kötet megjelenhessen. Tavaly, azaz 2019-ben kezdtem kötetbe rendezni az alkotásaimat. Néhány vers a munka során íródott, például több haiku, amelyek a Miért? című versemre reflektálnak. Mennyire voltam bátor? Ezen még soha nem gondolkodtam. Bár voltak nehéz időszakok és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy elég jó-e, amit csinálok, de sikerült mindig átlendülnöm ezeken a holtpontokon a hozzám közelálló emberek segítségével.
Kik segítettek abban, hogy ez az álmod valóra váljon?
Három ember segített. Elsősorban az a személy, akinek a kötetben lévő egyes versek íródtak. Őt Gébrinek hívják. A legtöbb lelki támogatást és biztatást tőle kaptam az elmúlt években. Továbbá segített még értő kritikájával és egyenes őszinte beszédével Kasztovszky László Tanár Úr, a Kölcsey Társaság tagja. Korai szárnypróbálgatásaimtól kezdve segíti munkásságom. Végül, de nem utolsósorban Ferger Annamária írónőnek is jár a köszönet. Nagyon sok tanácsot kaptam tőle a kiadással kapcsolatban, valamint előolvasóm is ő volt. Hálás vagyok mindhárom személy segítségéért. Nélkülük ez a kötet nem lehetett volna az igazi.
A kötetedben találhatóak klasszikus versek és haikuk is. Melyiket szeretted jobban írni és miért?
Azt hiszem, nem tudnék választani. Szeretem a klasszikus verseket és a haikukat is, vannak pillanatok, amikor az egyiknek, valamikor pedig a másiknak kell teret engedni. A klasszikus formájú verseim többsége is rövid. Két dolog miatt lett a kötet címe Pillanatok. Az egyik, hogy a versekben az általam megélt pillanatokat próbálom megfogni és szavakba önteni. A másik pedig, hogy olyan rövidek a verseim, hogy szinte egy szempillantás alatt elolvashatóak.
Van olyan kortárs költő, akinek a kritikáját nagyon szívesen olvasnád a műveiddel kapcsolatban?
Kürti László mátészalkai költő értékelését szívesen hallanám, elolvasnám a könyvemről.
Hogyan tartod a kapcsolatot az olvasóiddal? Keresett már meg valaki azzal, hogy az egyik versed esetleg megihlette őt?
A megjelenés előtt létrehoztam egy Facebook írói oldalt, ahol megosztok minden kötetemmel kapcsolatos hírt és információt, valamint ezen az oldalon értékesítem a könyvemet. Időnként verseket és versrészleteket is megosztok a kötetből. Tudomásom szerint még nem volt olyan, hogy valakit megihletett valamely versem, viszont nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam személyesen, üzenetek formájában és moly.hu-s értékelésekben. Ezekért mindig nagyon hálás vagyok és erőt adnak a folytatáshoz.
Jelenleg az Underground Kiadó csapatát erősíted. Hogyan éled meg a velük való közös munkát?
Mikor elgondolkodtam a kötet kiadásán akkor jól körül néztem az interneten, hogy milyen kiadók vannak és mik a lehetőségek. Több kiadó kínálatát megnéztem és ezek közül az UGK ajánlatát tartottam a legjobbnak, így velük vettem fel a kapcsolatot. A kötet szerkesztése során voltak időszakok mikor kicsit nehezen ment a munka, mert írásban nehezebb elmagyarázni, hogy min szeretnék változtatni, de összességében a művem olyan formát kapott, amilyet megálmodtam.
Mit gondolsz: ugyanolyan tere van a verseknek, mint egy prózának? Hogyan szerettetnéd meg a költeményeket a mai fiatalsággal?
Sajnos az elmúlt évtizedekben a versek kicsit hátrébb szorultak a prózai alkotásokkal szemben. Szerintem ahhoz, hogy a fiatalok megszeressék a verseket, modernizálni kell azok előadását. Az elmúlt pár hónapban Csórics Balázs egy nagyon szép és nemes vállalkozásba kezdett. Minden reggel posztol egy verset, amelyet ő szaval, néha klasszikusokat, néha pedig kortársak műveit. Szerintem ez egy olyan irány, mellyel meg lehet szerettetni a fiatalokkal a költészetet.
Mik a terveid a jövőre nézve? Jönnek az újabb versek, vagy ismeretlen vizekre evezel?
Tervezek még mindenképpen verseskötetet/köteteket, valamint szeretném kipróbálni magam a prózai műfajokban is.
A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni Bélának!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, látogass el a költő Facebook-oldalára, a verseit pedig keresd az Underground Kiadó webshopján!
Írta: Isabel
Remélem, ti is hasonlóképpen éreztek és kíváncsian olvassátok az írónő legfrissebb gondolatait az írásról, a könyvekről és minden másról!
Vágjunk is bele!
Schilli Tímea verseskötetét a napokban értékeltem a blogon. Bár ott is elmondtam, de most is megemlíteném, hogy nagyon pozitív hatással voltak rám a versei. Többek között ezért is öröm számomra, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet.
Azóta is, az írás olyan mindennapi természetességgel érkezik, mint az étvágy.
Az érzelmi szálakon és az irodalom utáni rajongásunkon túl, mai napig kíváncsi vagyok; számít az ő őszinte véleménye az újabb versekkel kapcsolatban, gyakran együtt sétáltatjuk a házi kedvenceinket, tartalmas beszélgetéseket folytatunk közben… nem tudom igazán, az elmúlt húsz évben melyik pillanat volt az, amelyikben kapcsolatunk barátsággá vált, csak azt tudom, hogy még sokáig így lesz.
Igen sokat töprengtem mielőtt meglett a terv. Szerettem volna az egyetlen közös vonást kiemelni a versekből, ami nem más, mint, hogy ezek szinte „kirobbannak” belőlem. Volt pár variáció, skicc, ennek a vizuális megvalósítása lett végül az a borító, amit ti is láthattok.
 |
| Felirat hozzáadása |
 |
Én pedig, az Álmok útján nevében további sok sikert kívánok Dórának és Anitának!
Írta: Isabel
Suhancok voltunk, amolyan telepi lázadók, bő, mély ülepű nadrágban, deszkás cipőben, vagy éppen korával a lábunkon. Ebben az időszakokban tetszett meg a rím faragás.
Ha szeretnétek többet megtudni a szerzőről, látogassatok el az Ágenda Kiadó, vagy GipiTibi oldalára!
További sok sikert és ihletben gazdag alkotásokat kívánunk!
Írta:Isabel
On Sai - Esővágy című novelláskötetét, pár hete értékeltem itt a blogon és nagyon el voltam varázsolva tőle. Mivel kellemes élményben volt részem, felkértem az írónőt egy interjúra.
A következő percekben ezt olvashatjátok:
Eddig 12 könyved jelent meg, amihez szívből gratulálok! Biztosan több interjút adtál már írásban és személyesen is egyaránt. Hogyan éled meg ezeket a felkéréseket?
A Vágymágusok stílusra az Esővágy kötet címadó novellájára hasonlít abban, hogy mindkettőben a szerelemről és a szexualitásról írok. Az Esővágy leírósabb stílus, mint a humoros írásaim, és itt a hangutánzó és hangfestő szavakkal is játszottam. A Vágymágusok is gazdagabb leírásokban, de itt inkább a lány hangjára fókuszáltam. Részemről nagyon szeretem a fiúruhás lányokat, a hercegeket, és a kalamajkákat.
NiKy-vel együtt további sok sikert kívánunk az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel írói oldalát vagy blogját! Mindkét helyen sok érdekességet találhattok!
Írta: Isabel
Jöjjön az, amit eléggé nehezményeztem és nem is igazán értettem.
A blog nevében ezúton kívánok további sok sikert és őszinte beszélgetéseket az írónőnek!
Ha további érdekességre vágytok, keressétek a hivatalos Facebook-oldalát!
Írta:Isabel
A következőkben megpróbálok olyan kérdéseket feltenni, mely az olvasótáborát nemcsak meglepetésként érheti, de növelni is fogja azt!
Az áttörést a Gergő és az álomfogók c. ifjúsági regényed hozta el, ami 2003-ban IBBY-díjat (az év legjobb gyermekkönyve Európában) kapott. Hogyan emlékszel vissza erre a pillanatra?
Gergő-regények után nem volt megállás több díjat és elismerést is kaptál. Ezek közül melyik a legkedvesebb a szívednek és miért?
Ha jól tudom publikálsz a Magyar Hírlapnál és tagja vagy a Szépírók Társaságának is. Hogy érzed magad ezekben a körökben?
A megismerkedésem a munkásságoddal az Ambrózy-báró esetei sorozatoddal indult és, bár nem vagyok kifejezetten krimi-rajongó, azonnal megszerettem a történeted. Engem kicsit a Monk, a flúgos nyomozó c. tévésorozatra emlékeztetett a hangulata. Humor szempontjából mindenképpen. Mik azok a művek, melyek hatottak rád a sorozat megírása közben?
Richárd az egyik kedvenc karakterem, jelleme nagyon vonzó lehet sok olvasó számára. Már a nevéből is kicseng, hogy egy jól nevelt arisztochrata. Mi segített a névválasztásban?
A másik kedvenc karakterem Mili: hasonló lelki úton megyek most át, mint ő. Véleményem szerint nagyon jól beleláttál egy fiatal lány lelkébe. Hogyan sikerül ilyen élethűen megformálnod a lelkivilágát?
Neked ki a kedvenc szereplőd az Ambrózy-sorozatból?
Pár héttel ezelőtt megvettem az Időkút sorozatod első részét: a Rontásűzőket. Hamarosan hozom az értékelést is róla; de azt már tudom, hogy kalandban és tündérekben nem lesz hiány. Pár szóban mesélnél erről a sorozatról is?
Mivel készülsz nekünk olvasóknak legközelebb? Lehet erről valamit tudni?
A Fogadj el! Túl szép, Szállj a dallal sorozat, Élni akarok és a Pokolba a jó pasikkal! szerzője betekintést engedett világába: az interjúból megtudhatjátok hogyan alkot, milyen borítók kerültek ki a keze alól, sőt, karácsonyi terveiről is elárult pár apróságot!
Köszönöm szépen Tibornak, hogy ennyire nyitottan állt a megkeresésemhez és ezúton kívánnék neki sok sikert az Álmok útján nevében!
Ha érdekel a munkássága, kattintsatok az alábbi linkek valamelyikére:
Bálint Erikának, az Adj esélyt! című regény szerzőjének, ebben az évben új kötete jelent meg, A Nap csókja címmel. Amikor utánanéztem az írónő munkásságának, az első, ami megfogott, hogy nem könnyű témát dolgoz fel. Mindenképpen úgy éreztem, hogy beszélgetni szeretnék vele a tartalomról; ha titeket is érdekel, tartsatok velünk!
A nap csókja egy feleség életét mutatja be, aki rádöbben, hogy a házassága már csak a külvilág számára stabil. Léna megpróbálja megtalálni önmagát és ebben a barátnője segíti.
Elég életszagú helyzet az alapkoncepció. Végeztél kutatómunkát a témában? Esetleg van háttér tapasztalatod?
Mennyire volt nehéz megformálni a két nő karakterét?
Mennyi ideig tartott megírni a történetet és milyen lelki nehézségekkel, megoldandó feladatokkal kellett szembenézned alkotás közben?
Ezúton szeretnék a blog nevében további sok sikert kívánni a szerzőnek!
Írta:Isabel
Ludányi Bettinával már volt alkalmam a blogon beszélgetni, ám a nemrégen megjelent Kettőnk titka című regénye ismételten felkeltette a kíváncsiságomat. Most erről a könyvről próbálom meg kérdezgetni az írónőt és egyúttal kedvet csinálni az olvasáshoz mindenkinek, aki eddig nem ismerte volna munkásságát!
Ha pedig a regény érdekel, az Álomgyár könyvesboltjában leadhatod a rendelésed!
Írta: Isabel
Ez következik most, fogadjátok szeretettel!
A Sulijegyzetek egy ifjúsági regény-sorozat, mely négy részből áll és pár fiatal mindennapi nehézségeit, az iskolai életüket mutatja be. Nagyon élethű helyzeteket élnek át a szereplők, így felmerült bennem a kérdés: valós események ihlették a történetet?
Lilla és Krisztián karakterei szépen kidolgozottak; a lány táncol, míg a fiú sportolói babérokra vágyik. Fontosnak tartod a sportolást a magánéletedben is?
Természetesen az erős barátságok és a romantika itt sem maradhat el; nagyon szépen érződik a szereplők jellemfejlődésén az ezekhez való hozzáállásuk is. Ki az a karakter, akinek az egyéniségét volt a legnehezebb papírra vetni és miért?
A könyvek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelentek meg. Hogyan kezdődött az együttműködésetek? Jól érzed magad náluk?
A borítóid az egyik személyes kedvenceim, mivel egyszerre letisztultak és modernnek. Miképp zajlott az elkészítésük?
Milyen az olvasóiddal való kapcsolatod? Szoktak tőled tanácsot kérni az iskolai problémáikkal kapcsolatosan?
Biztosan sokan várják már az új történetedet, közöttük én is! Mivel készülsz és meddig kell még türelmesnek lennünk?
Azt utolsó kérdés inkább kérés lenne: mit tanácsolsz a kamaszokat nevelő szülőknek? Hogyan kezeljék a mindennapi problémákat? Kérlek, említs meg pár fontos dolgot a témával kapcsolatban!
Írta: Isabel
Írta: Isabel
Írta:Isabel
A trilógia első része először 2016-ban jelent meg, majd ebben az évben a bővített változatot is sikerült az olvasók elé tárni? Mégis miért döntöttél a változtatások mellett?
Tervezel ehhez a sorozathoz még egy negyedik kötetet is?
Két kiegészítő kötet tartozik a sorozathoz: A követ és a Menedék, mely Robin O’Wrightly-val írt közös munkátok és teljes egészében olvasható az interneten. Mesélnél egy kicsit arról, miért tetted őket ingyenessé? Hogyan érzed, jó döntés volt?
Vadadi Adrienn Miénk a színpad! c. könyvére pár hete Niki hívta fel a figyelmem és azonnal megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék interjút készíteni az írónővel. Jómagam is nagy rajongója vagyok a gyermek - és ifjúsági irodalomnak; fontosnak gondolom nemcsak a népszerűsítését, de a megbecsülését is, hiszen gyermekeink általuk tanulnak mindarról ami körülveszi őket.
De nem is szaporítom tovább a szót, kezdődjék a beszélgetés az írónővel!
Ezúton szeretnénk az írónőnek további sok sikert és sok boldog rosszcsont olvasót kívánni!
Írta: Isabel
Én köszönöm még egyszer a megkeresést, nagyon jól esett, hogy így ennyi idő után van olyan ember, aki emlékszik rám.
Magamról annyit mondanék, hogy egy lelkes, mindig a maga útját járó hölgyemény vagyok, akinek nagy álma volt, hogy egyszer kiadjon egy kötetet a saját verseiből, hogy így adjon néhány morzsát magából az embereknek. Ebből az álomból született meg a 2016 októberében napvilágot látott Lélekben gazdag című kötetem.
Gyakran olvasom vissza a kötetben található verseimet és a kimaradtakat, vagy azóta elkészülteket és gyakran van olyan érzésem, hogy lehet várnom kellett volna még a kiadással, mert van néhány darab, mely folytatása egyik-másiknak, de igyekszem nem a már megtörténteken rágódni.
A változtatás részben kapcsolódik az előző gondolatomhoz. Talán vártam volna és egy összetettebb, hosszabb kötetet adtam volna ki.
A közeli ismerősök, barátok elfogultság miatt nem biztos, hogy hitelesek, ha kritikára vágyunk, viszont támogatás céljából jól esik az első lépések megtételénél, ha döntő hányadában pozitív visszajelzéseket kapunk.
Az irodalom világából igazából barátságot nem sikerült szereznem. Még a kötetem kiadása előtt Ferger Annamáriával sikerült megismerkednem, aki azóta pályakezdőből egész lelkes szárny bontogató lett.
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése