Interjúk


 

Ellyne írónőtől már többször volt alkalmam olvasni - ám most két olyan novellát alkotott, amit biztosan nem felejtek el egyhamar. Elgondolkodtató nagyon mély ám tanítószándékú művei egyszerre kiborít és reményt ad.
Ezúton köszönöm a szerzőnek az élményt és azt, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet!

Kezdésnek mesélnél egy kicsit magadról?

Két és fél éve írok komolyabban, de egyébként már három éve építgetem a kis olvasói közösségemet. Már gyerekkorom óta a művészet szerelmese voltam. Évekig zenéltem, és egy-két éve kezdtem újra, amikor nekiálltam egy dalszerzői specializációnak, grafikusként végeztem az egyetemen három éve, illetve évekig színjátszóztam, társulatoztam, és táncoltam is.  Mindig is szerettem több lábon állni, mivel hiperaktív vagyok, és ki kell fárasztanom magam. 

Mi késztetett arra, hogy az élet sötétebb oldaláról írj az ifjúságnak?

Talán az úgynevezett sötétség, nem olyan negatív, mint amilyennek hisszük. Persze iszonyatosan fájdalmas, viszont több pszichológiai tanulmány szól arról, hogy leginkább akkor tud fájni egy negatívnak titulált érzelem, érzés, ameddig ellenállunk neki, és ameddig az elfojtás szerepel nálunk az élet repertoárjában, az bármikor képes lesz visszaütni, sokkal pokolibb módon, mint hisszük. Ezért szeretek írni róla, hogy rávegyem az olvasót arra, hogy érezzen, és engedje át. Egyszer át kell szakadnia annak a gátnak.

A Pieces of heart - Egy szív darabjai és a Hurt - Fájdalomról két különálló novelláskötet. Miért döntöttél emelet a zsáner mellett?

Új volt, és úgy éreztem szükségem van rá. Öngyógyítás is volt, illetve bennem volt, ha én megéltem ezt, vajon még hányan? Kíváncsi is voltam, és sok mindenre választ kaptam. : )

Egy testvérpár gondolatai elevenednek meg a lapokon. Mi segített a lányok személyiségének kialakításában?

A depresszió.

Az érzések, gondolatok számomra nagyon élethűek, megfoghatók voltak. Saját tapasztalat is megbúj közöttük?

Az egész egy saját tapasztalat. Igaziból én vagyok mindkét napló, két karakterbe bújtatva. Talán, hogy könnyebben befogadható legyen, és könnyebben belebújhasson az ember, ezért öltöztettem fel.

A borítóid nagyon elegánsak. Magad tervezted őket?

Én terveztem, és én is készítettem el őket. 

Pár szóban mesélnél arról, te hogyan élted meg a kiadást?

Az elején féltem, mert olyan volt, mintha meztelen lennék. Ennyire még sosem engedtem be olvasót az életembe, és egyszerre nem csak a megszokott kis táboromnak adtam ki magam, hanem a külföldi olvasóknak is. Ijesztő volt.

Tudom, hogy a művek angol nyelven is elérhetőek és több neves író pozitívan reagált rá. Hogyan élsz meg egy ekkora sikert?

Szerintem még mindig nem fogtam fel. Szépen lassan haladok, lépcsőfokról-lépcsőfokra, de azért egy ilyen visszajelzés mindig amolyan nagy érzelmi hullámként ér.

Itthon milyen a fogadtatás?  

Soha nem volt még könyvem, amit ennyire szerettek volna az olvasók.

Beavatnál minket pár tervedbe? mire számíthatunk még tőled 2021-ben?

Két-három történeten dolgozom, amit a következő egy évben örülnék, ha tudnék publikálni, illetve most egy teljes könyvet is szeretnék publikálni a külföldi olvasóimnak, hogy kicsit jobban megismerjenek. Egyébként mindig csak a közeljövőt tervezem meg, mert a hosszútávú sosem úgy sül el, ahogy kiagyalom. 

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Ellyne hivatalos Facebook - oldalát, vagy regényeit többek között a Bookline kínálatában!

Írta: Isabel



Szabóné Nagy Márta elsőkönyves meseíró nagyon kedves hölgy. Márti mama manómeséi című gyermekkönyve a járvány ideje alatt készült és tele van illusztrációkkal. A következő percekben az alkotásról, tanulságokról és persze a mesék szeretetéről beszélgetünk!

Először is köszönöm szépen, hogy interjút adsz a blog számára. Mesélnél egy kicsit magadról?

Köszönöm szépen, hogy megkerestél! Nagycsaládos, sok unokás nagymama vagyok, ezt gondolom ma a legfontosabbnak magamról.

Melyik az a legmeghatározóbb gyermekkori emléked, amely az olvasással kapcsolatos?

Fekete István könyveit nagyon szerettem gyermekkoromban, olyannyira, hogy igyekeztem minden írásához hozzájutni. Ikonikus regényeit: -Tüskevár és Téli berek- évente képes vagyok elolvasni, és minden alkalommal találok benne valami csodálatosan szép gondolatot, amit korábban még nem fedeztem fel. Van egy másik könyv is, amit többször is átlapoztam már: Gárdonyi Géza : Egri Csillagok c. műve. Mindig szerettem olvasni, ebből a szempontból „mindenevő” vagyok. Örömmel veszem kezembe a könyvet, az illata, a nyomtatott papír varázslata már az olvasás előtt hat rám. Természetesen tudom, a fejlődés megállíthatatlan, az e-könyvek világa már nem újdonság senkinek, én mégis így szeretek olvasni.

Hogyan kezdted el a regényed vázlatát? Miként telt egy ilyen napod?

Megjelent mesém nem készült könyvnek. 2020 tavaszán, amikor a korona vírus radikálisan megváltoztatta az életünket, el kellett fogadnom, hogy a családtagjaimmal nem találkozhatunk. A kor technikáját kihasználva meséket olvastam fel, amit a telefonomon rögzítettem, majd a hangfájlt a felhőbe küldtem, és a család, a gyerekek akkor hallgatták meg, amikor az idő erre számukra alkalmas volt. A sok mese után azt gondoltam, biztosan örülnek majd az unokák, ha olyan történeteket hallanak viszont, melyek velük estek meg, amiket közösen éltünk át. Így kezdődött a meseírás. Először mindegyikükről külön-külön írtam egy kis mesét, aminek van valóság alapja. Később a figurákat egy elképzelt kirándulásra vittem, melynek helyszíne jól ismert az unokáim körében.

A történetek írása alatt gyakorlatilag szimbiózisban éltem a klaviatúrával, és ha még a tintaceruzás időkben írtam volna, bizonyára tele lettem volna lila foltokkal. Nagyon sokat dolgoztam rajta, igyekeztem a történet érthetősége mellett a magyar nyelv szépségeire is vigyázni. Most, hogy nyomtatásban látom, kezembe foghatom, természetesen látok hibákat, amit sajnálok. De aztán arra gondolok: egy régi történet szerint az indiánok, mikor a gyöngy ékszereiket fűzték, olykor elvétették a mintát. Ilyenkor azt mondták: az nem hiba, hanem a munka lelkecskéje….hát nekem is van sok lelkecském ebben a könyvben.

Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?

Nem tudok kedvenc részt mondani, minden kedvemre való, mert a történetek mindegyike valóságos alapokon nyugszik, így aztán könnyebben emlékezhetek a gyerekekkel közösen átélt eseményekre.

Hogyan születtek meg az illusztrációk és a borítóterv?

Az illusztrációk kivétel nélkül az unokáim rajzai. Ez pedig úgy alakult ki, hogy a felolvasott mesék után kértem őket, rajzoljanak le a történetből, ami tetszett nekik, én a rajzokat „értékeltem”, és postai úton okleveleket küldtem el nekik az alkotásokért cserébe. Így ők, ezek után a mesék után is rajzoltak nekem.

A borító pedig egy kedves barátunkat dicséri, aki a könyv kiadásának útvesztőiben is segítségemre volt.

Miért döntöttél a magánkiadás mellett? Próbálkoztál esetleg kiadóknál a kéziratoddal?

Nem kerestem meg egyetlen kiadót sem, a könyvemet nem tartottam olyan különösre, hogy felkeltené a nagyobb kiadók érdeklődését. Mostanában sok ismerősöm magánkiadásban adja ki a könyvét, így ezért döntöttem így magam is. Végül is az egyik gyermekem javaslatára rendeztem könyv formába, és jelentettem meg. Ha ő nem javasolja, sosem lett volna ebből könyv.

Bár a megjelenés még nagyon friss, milyen visszajelzéseket kaptál eddig a mesékről?

Aki olvasta, ők mind nagyon kedvesen és elismerően jeleztek vissza, és mindenkinek hálás vagyok érte. Még a kritikát is elfogadom, hisz jobbító szándékkal küldték. Legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy egykori általános iskolai osztályfőnököm felhívott, és gratulált a munkámhoz!

A fülszövegedben megemlíted, hogy a mesefelolvasás segített a kapcsolattartásban az unokáiddal. Milyen meséket meséltél nekik?

Nem tudom, szabad-e néven nevezni őket, de gondolom, ezen a fórumon nyugodtan lehet reklámozni a könyveket: A RUMINI sorozat több darabját, BRUMI könyvekből kettőt, Fekete Istvántól a Bogáncsot, - és azt hiszem, volt még más is. Úgy igazítottam, hogy nagyjából 20-25 perc legyen egy-egy alkalom, amit meghallgathatnak.

Van pár jó tanácsod nagyra vonatkozólag, hogyan vehetnek részt online is aktívan a gyermekek életében?

A gyermekek manapság szinte a számítástechnika és az okostelefon tudásával születnek. Míg nekem, aki elmúltam „ennyimegannyi” tanulnom kell a készülékek használatát, ők ösztönösen képesek a kezelésére. Rengeteg játék áll rendelkezésükre, ami szórakoztatja, és fejleszti is őket, sőt tanítja is. Tudomásul kell venni, hogy ebben a világban élünk. Én annak örülök, hogy a mieink szeretnek kirándulni, hagyományos játékokat játszani: homokozni, babázni, focizni, társasozni, stb. miközben használják a fejlett technikát is, felelős szüleik korlátozásával. Nekem így sikerült velük a kapcsolatot tartani, a felolvasott mesékkel, olykor videochat-en, és hagyományos telefonálással. Tanácsom nincs, gondolom, mindenki, a lehetőségeinek megfelelően a kapcsolat tartását ki tudta alakítani ebben a nehéz, koronavírusos járvánnyal terhelt időszakban. Abban biztos vagyok, miután az emberek általában eltávolodtak egymástól, a közösségi élet fizikailag megszűnt, nagyon nehéz lesz újra, félelem nélkül megölelni azokat, akik kedvesek nekünk. Remélem, a félelem el fog múlni hamar!

Milyen írással kapcsolatos terveid vannak a jövőre nézve?

Ezt a könyvemet sem terveztem, és nem tervezek kiadni többet. De írásos terveim vannak. Régóta érdekel a családom múltja, és annak megörökítése. Ilyen-olyan módon már papírra vetettem, amit sikerült megőriznem, és kikutatnom. Most azt tervezem, a család számára elkészítek egy könyvecskét mindazokról, amikre még emlékszem, és megrajzolom az unokáim családfáit, annyi generációra visszamenőleg, amennyi lehetséges. Szeretném, ha tudnák, hogy pl. unokatestvérem, a férjem családtagjai, unokái, és ők közös gyökérrel rendelkeznek, és azt, őseik mivel foglalkoztak, hogyan éltek. Addig kell ezeket megírni, amíg megvan erre a lehetőség. Ha mostanában nem is, de mikor 30-40 évesek lesznek, talán érdekli majd őket, honnan jöttek. Ehhez a munkához van segítségem, többen is vagyunk a családban, akiket ez a téma foglalkoztat, megosztjuk egymással az információkat.

Köszönöm szépen, hogy megkerestél és érdeklődtél a munkám iránt. Remélem, aki olvassa majd a könyvemet, nem fog csalódni benne. Életkor szerint nagyjából alsó tagozatos kisiskolásoknak ajánlom, de mindenki másnak is jó szívvel, aki a meséket szereti.

Az Álmok útján nevében szeretnék még sok örömöt és olvasót kívánni Márti néninek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hívatalos Facebook-oldalát, vagy könyvét az alábbi e-mailcímen: manomesek21@gmail.com!

Írta: Isabel



 V. K Bellone írónő egyedi világot teremtett a Felvont vitorlák című regényében. A fantasy zsánerben alkotó szerző  olyan cselekményt alkotott, mellyel még nem találkoztam a magyar irodalomban. A most következő beszélgetésben megismerhetjük az írással kapcsolatos gondolatait és azt, miképpen alkotta meg regénye világát!

Kérlek pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!

Az erdős Bakony szülöttje vagyok, ám jelenleg Koppenhágában élek. Molekuláris biológus kutatóként dolgozom, a mindennapjaim azzal telnek, hogy meglessem, egyes fehérjék miként munkálkodnak a DNS-en, és óvnak minket pl. a rákos megbetegedéstől. Szabadidőmben pedig fantázia világokban kalandozom.

Hogyan jött a két ország alapjainak az ötlete? Mennyi kutatómunka áll a különböző kultúrák mögött?

Rengeteg kutatómunka, de számomra ez sosem fáradság. Lételemem a kutatás, szerintem legalább annyi időt töltök vele, mint tényleges írással. A különböző kultúrák, vallások, és azok ütköztetése tizenéves koromtól az egyik kedvenc témám.

Mindenképp olyan népeket akartam, akiknél éles ellentét feszül - az egyiket a sivatag, a másikat a tenger formálta.  A tengeri népet hozzánk közelebbinek akartam ábrázolni, ugyanakkor kicsit játszani is az ismert elemekkel. Pl. egyistenhitük van, de a Tengeristennő kultusza miatt a legfelsőbb egyházi tisztséget nő tölti be. 

A sivatagi „barbárok” esetében játszottam az előítéletekkel és azok visszájára fordításával. Emellett vettem át elemeket az Ezeregyéjszaka meséiből, a török világból, természeti népektől… Az egyik legkedvesebb forrásom a rajasztáni szokások tanulmányozása volt, innen jön pl. a tevetáncoltatás, de az indiai fegyverek (szikh maroktőr) beemelése is. Ezeket mindig építőkockaként kezeltem, nem célom egy létező kultúra másolása, inkább az elemekből egy új egész felépítése.

A főhősnőd - Anahita - miért pont papnő lett? Van valami különleges oka, amiért ezt szántad neki?

Szeretek a vallási szokásokkal játszani, és ez egyrészt remek alkalmat ad rá. Másrészt a szereplőnek saját hatalmi pozíciót is ad. A Felvont vitorlákban Anahitát a klasszikus „hercegnő” szerepben látjuk – fiatal, szép, és aki feleségül veszi, azé a trón.

Csakhogy a főpapnői cím nem családi örökség, és később sem csak a király mellett ücsörgő királyné lesz, hanem saját hatalma van. Azonban ezt a hatalmat nem egyszerű használni, a kezét szorosan kötik a szent hagyományok. Vajon megtanulja igazán kihasználni a főpapnői címet? A második kötetben erre a kérdésre is keresem majd a választ.

Milyen a kapcsolatod a karaktereiddel? Van valaki, akin nagyon szerettél dolgozni?

Mindben a különböző gondolkodásmódjukat szeretem. Néha rendkívül idegesítenek, máskor megölelném őket – akár a valós személyeket. Leginkább Ramallal azonosulok, a gondolataim legtöbbször vele közösek. A legpozitívabb személyiségnek viszont Kamét, a matrózinast tartom (talán túl jóságos is – a kemény világomban íróként néha igazán nehéz életben tartani). Ha már életben tartás: az egyik mellékszereplő, Eel már kétszer kerülte el a betervezett halálozást, egyszerűen azért, mert annyira élvezem írni a részeit. Ahogy észrevettem, az olvasók is szeretik őt, úgyhogy közkívánatra még életben hagyom.

Számodra melyik volt a legsarkalatosabb pontja az írásnak?

A Meridia sorozat esetében mindenképp a világ felépítése. Később tervezek jobban egyetlen karakterre fókuszáló regényeket is, de a Meridia sorozat „főszereplője” tulajdonképpen maga a világ. Azt élvezem benne, ahogyan a múlt rejtélyei, a szereplők vágyai, és a különböző emberi sorsok összerendeződnek, hogy végül kiadják az egész világ történetét. Egy sokszínű mozaik.

Miért döntöttél úgy, hogy írói álnéven adod ki a regényt? Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?

A civil nevemet (Baráth Veronika) sem titkolom, de praktikus okokból a tudományos publikációimnak tartom fenn. Tudtam, hogy álnevet szeretnék, de a magyar álnevet kényelmetlennek érezném – az tényleg olyan lenne, mintha másik civil nevet választanék magamnak.

A V. = Veronica , K. = Kristina az óvónőm és első példaképem emlékére, a Bellone pedig egy 18. századi vitorlás, a HMS Bellona nevéből jön. Apukám ennek a hajónak a modelljét készíti már évek óta. Ő szerettette meg velem az olvasást, a tengert, a fantázia kalandokat. Az írói álnevem így rengeteget tartalmaz belőlem, de egy idegennek mégsem árul el rólam szinte semmit. Nem derül ki sem a nemzetiségem, sem az, hogy épp férfi vagyok vagy nő.

Eleinte féltem, hogy esetleg nem vennék a kezükbe azok, akik idegenkednek bármitől, ami hazai, vagy épp a férfiak nem akarnának olvasni egy nő tollából. Örömmel tapasztalom, hogy ezek a félelmek már egyre kevésbé érvényesek. Magyaroktól olvasni igenis menő, és a többség belátja azt is, hogy nők is írhatnak harcokról, míg férfiak is románcról.

De nem bánom a névválasztásomat. Szeretem, hogy a mű így jobban magáért beszél, és valószínűleg inkább a fülszöveg dönti el, hogy valaki visszateszi a polcra vagy hazaviszi.

Mint írtam az értékelésemben ez volt az első Sötét Örvény márka alatt megjelent könyv, amit olvastam. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a Könyvmolyképző Kiadóval?

Megtiszteltetés az első Sötét Örvényednek lenni, és remélem, nem ez lesz az utolsó. Nagyon szeretem a Sötét Örvény köteteket, nekem Brent Weeks Éjangyal trilógiája volt az első, amit a Könyvmolyképző kínálatából olvastam.

Íróként az Aranymosás pályázatnak hála kerültem kapcsolatba a kiadóval. Középiskola után négy évig nem írtam, aztán egy barátom megmutatta az Aranymosás oldalát és a pályázatot. Emlékeztetett rá, mennyire szerettem írni. Tulajdonképp a pályázat hívott vissza az íráshoz. Nem volt kérdés, hogy amint kész a kéziratom, benevezek vele. Tanulni akartam a visszajelzésekből, de nem számítottam arra, hogy rögtön nyerek – az Aranymosás híresen kemény mezőny. Legnagyobb örömömre azonban a kiadónak annyira tetszett a történet, hogy a 2016-os Aranymosás nyerteseként a regényt megjelentették.

A borítód nagyon különleges. Ilyet képzeltél a Felvont vitorlák számára?

Nem ilyet képzeltem, de nagyon szeretem. Én valami sokkal kézenfekvőbb megoldásban gondolkoztam: sivatagos tengerpart, hajók, fémroncsok, esetleg egy-egy szereplő megjelenítésével. Ez a borító viszont inkább szimbolikus, zsigeri erővel adja át a világ kissé komor, de életteli és rejtélyes hangulatát. Hogyha ismeretlenül meglátnám a könyvespolcon, biztosan a kezembe akarnám venni.

Hogyan viseled a világjárvány okozta nehézségeket? Milyen pozitívumot adott számodra az elmúlt időszak?

Azt hiszem itt, Koppenhágában másképp élem meg a helyzetet, mint otthon. Az első hullám alig volt rám hatással – tavaly tavasszal pár hónapig nem mehettem dolgozni, de nem ejtett kétségbe a dolog, helyette örültem, hogy hirtelen rengeteg plusz időm akad az írásra.

Hiába járhatok azóta rendesen munkába, szép lassan az én erőmet is felőrölte a helyzet. A feszültség felszínre hozott egyéb, eltemetett életproblémákat is, így őszre teljesen szétestem. Annyira, hogy végül eldöntöttem, felkeresek egy pszichológust. Életem egyik legjobb döntése volt.

Egy krízis aligha kellemes, de ha minden szétesik az ember életében, az igazából egyben lehetőség is az újjáépítésre. Az elmúlt hónapokban kicsit eltűntem, visszahúzódtam a saját világomba, de már jobban érzem magam, mint valaha, és készülök a „visszatérésre”.
Számomra a járvány időszaka az önismeret, és személyes fejlődésem időszakává vált.

Milyen terveid vannak erre az évre? Esetleg jön a regény folytatása?

A folytatást már tavaly befejeztem, a kézirat a kiadónál van. Sajnos a megjelenés idejéről még nincs döntés, a járvány felborította a terveket. Remélem, hogyha elvonul a vész és újra kinyitnak a könyvesboltok, akkor majd megjelenhet.
Addig is egy új történet írásába kezdtem. Maradok a tengernél, de most az északi vizek mélyére merülök – az alakváltó fókatündérek világába.

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben sikerült felkeltenünk a kíváncsiságodat, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát, vagy a regényét a Könyvmolyképző Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel




 B. Habarics Kitty a Katica Könyv Műhely szerzője aranyos történeteivel hívta fel magára a figyelmem. Mindent nagyon szeretek, ami nyuszis - ráadásul az illusztrációitól elolvadtam.  
Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a felkérésem, mivel sok kérdésem van hozzá.

Először kérlek mutatkozz be nekünk!

B. Habarics Kitty író, költő, grafikus, illusztrátor vagyok, három kisgyermek édesanyja. 2017-től publikálok nyilvánosan, de hosszú évek óta írok a gyermekeimnek, már lassan 10 éve. Előtte is írtam, 10-12 éves korom óta, hol többet, hol kevesebbet, az életemnek mindig része volt az írás és persze az olvasás szeretete.

Mesélnél nekünk arról, hogyan kerültél közel a mesék világához? Neked mi volt a személyes kedvenced?

Édesanyám, aki egyébként tanítónő volt, minden este mesét olvasott és vele együtt persze édesapám is rengeteget mesélt nekünk. Rengeteg könyvünk volt/van, szóval olyan közegben nőttem fel, ahol a könyvek és az olvasás mindennapos volt, az életünk része.

Miért pont nyuszikat választottál főhősödül? Van valami különleges kapcsolat köztetek?

Nos, erről ritkán beszélek, egy nagyon kedves történet egyébként. Amellett, hogy a gyerekek imádják a nyuszikat, persze másképp is kötődöm hozzájuk. Gyermekkoromban volt egy plüss nyuszim, akihez folyton beszéltem, teljesen úgy nézett ki, mint Mami nyuszi. Minden gyereknek van egy féltett kis plüsse, kendője, akármi, hát nekem a nyuszkóm volt az. Azóta is tart a szerelem, imádom őket.

Nézzük, mit olvastam én tőled: a Két nyuszi mesék  -  Az évszakok, Fülü mondókás ügyeskedője és a legújabbat Két nyuszi mesék  - Az éjszakai szuszmanó azonnal a kosaramban landolt, ahogy megláttam őket.  Mi inspirált téged írás közben?

Fülü és Mami történetei a mi történeteink zömmel. Persze vannak speciális témák, amiket kérésre vagy egy ötlet mentén írtam, mint a bársonypuha aprótalpak vagy az elbűvölő csodabogár. Előbbi a koraszülött babák testvéreinek lelki kapaszkodója, utóbbi az Asperger- szindrómás gyermekeknek és társaiknak segít megérteni egymást, közelebb kerülni egymáshoz.
Többnyire azonban a mi mindennapi problémáinkat dolgozzák fel a mesék és beleszövöm az én megoldásaimat ezekre a szituációkra. Mi szeretettel nevelünk, a kapcsolódó, együttérző nevelés mentén haladunk, ezt tükrözik vissza a mesék.

A Két nyuszi mesék egy sorozat része, melyhez kapcsolódik a másik két mű is. Fülü mondókás ügyeskedője egy foglalkoztató füzet versekkel, feladatokkal és természetesen nyuszis kifestővel. Hogyan jött az ötlet, hogy ilyen is legyen a mesekönyvedhez?

A kiadóval egy állásponton vagyunk abban, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából hasznos dolgokat preferáljuk a munkánk során. Így jött az ötlet, hogy készítsünk egy ilyen foglalkoztató füzetet, amire boldogan igent mondtam. A végeredmény nagyon szuper lett és nagyon szerethető, nekem ez volt az első ilyen projektem, nagyon örülök a sikerének.

A legfrissebb megjelenés Az éjszakai szuszmanó, melyhez nem olyan rég online könyvbemutatót tartottál. Mesélnél az élményeidről?

Normál esetben a könyvbemutatók nem az online térben zajlanak (illetve nemcsak), azonban a pandémia miatt kizárólag így tudom kivitelezni a dolgot. A magam részéről ezt a módot is szeretem, mert bár nincs személyes kontaktus, sokkal több emberhez tudok szólni, mint egy hagyományos könyvbemutató által. Persze talán a kettő kombinációja a legjobb, ha majd a lehetőségek engedik, nyilván lesz majd olyan is, hogy személyesen is tudunk találkozni a követőimmel és a könyveim rajongóival. Ennek is mindig nagyon örülök. Az első könyvbemutatóm egyébként a szülőfalumban, Porcsalmán volt. Nagyon meghatott, hogy miközben beszéltem arról, hogy hogyan segíthet a mindennapi olvasás a hátrányos /halmozottan hátrányos gyermekeknek, volt, aki a sorok között megkönnyezte ezeket a gondolatokat. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos a személyes találkozás, nekem is és másoknak is.

Hogyan lettél a Katica Könyv Műhely szerzője? Milyen a velük való együttműködés?

A Katica Könyv Műhelyről csak jókat tudok mondani. A kiadó pályakezdő  tehetséges írókat is támogat, a férjem volt az összekötő, egyébként első körben nem ebben a témában kérte a segítségét. Felvetődött közöttük a dolog, hogy dolgozzunk együtt és én örömmel elfogadtam ezt a lehetőséget. A velük való együttműködés egy szerzői oldalról nagyon kényelmes, családias dolog. Megvan a kellő alkotói szabadságom és nagyon támogatnak mindenben, egy szó, mint száz, nagyon szeretek velük dolgozni.

A Kiadó oldaláról letölthető egy Fülüs társasjáték is - melyhez partnert keresek, hogy én is játszhassak. Nemcsak a könyvekhez, de ehhez is te készítetted a grafikát. Hogyan zajlik nálad a rajzolás folyamata?

Én a hagyományos, szabadkézi rajzot preferálom (jómagam digitálisan készítem őket, de megvannak ehhez a megfelelő programok, hogy a papíralapú rajzokat tükrözhessék az illusztrációk), egy-egy új figuránál mindig van egy fázis, ami a tervezésről szól. Ilyenkor papíralapon és digitálisan is rengeteg vázlatot készítek a fejről, testről, több variációt magáról a figuráról, Fülüről és Mamiról még mindig őrzöm a ’kuka’ terveket, hatféle nyuszit terveztem és épp a hatodik lett a megfelelő, ami most ugye látható. Valahogy az ember érzi, hogy na, ez lesz az! Rengeteg élő nyuszis képet nézegettem és megpróbáltam a legjobban kombinálni a valódi nyuszik jellemzőit a mesefigurás kinézettel. Ez egyébként nálam bevált dolog, előbb a valódi állatok jellemzőivel foglalkozom, utána átviszem a saját elképzeléseimbe a rájuk jellemző tulajdonságokat.

Bár már lazulnak a karantén szabályok, mégis érdekelne, hogy van pár tanácsod kisgyermekes anyukák számára, hogy kössék le a kicsiket?

Erre nincs kimondott recept, azt hiszem, de sokat segíthet a Fülü mondókás ügyeskedője és az olvasás. Nem árt, ha van otthon só-liszt gyurmához elég alapanyag, papír, és valami, amivel lehet festeni, rajzolni. Ez nekünk mindig bevált.

Mikor számíthatunk Fülü újabb kalandjaira? Mik a terveid erre az évre?

Ebben az évben még jelenik meg néhány könyvem és kiadványom a tervek szerint, kicsit mindig félve nyilatkozom erről a pandémia kezdete óta, mert sosem tudni, mit hoz a jövő. Reménység szerint a Zugerdei meséknek jön a folytatása az év második felében és egy ehhez a sorozathoz kapcsolódó foglalkoztató, illetve egy adventi-karácsonyi könyv is minden valószínűség szerint nyomtatásba kerül még idén. A jövő évi terveket mindig az év vége felé egyeztetjük, hála Istennek van miből válogatni, ami ezt illeti. Rengeteg tervem van évekre előre és mindig kitalálok valami újat is.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Kittynek!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, további érdekességekért látogass el az írónő hivatalos Facebook-oldalára, vagy keresd a könyveit a Katica Könyv Műhely kínálatában!

Írta: Isabel


 Fotó: Szalmás Krisztina

Maros Edit gyerekkönyv íróval a #bonyolult sorozatának kapcsán találkoztam. Kamaszokról szóló regényét jó szívvel ajánlom a korosztálynak, hiszen az ő problémájukat az ő nyelvükön közelíti meg.
A következő interjúban kérdezem az írónőt az alkotás folyamatáról , öröméről és természetesen a gyerekekhez való viszonyáról is.

Megtennéd, hogy bemutatkozol az olvasóknak? Mikor kezdtél el az írással foglalkozni?

Már kisgyerekként is vonzott az írás, meséket, verseket találtam ki, általánosban a fogalmazás óra volt a kedvencem, később magyar szakra jártam az egyetemen, és elvégeztem egy újságíró tanfolyamot. Külsősként cikkeket írtam különböző lapokba, és jelent meg pár verses mesém kifestő füzetekben. A 2000-es évek elején egy könyvkiadóban kezdtem dolgozni szerkesztőként. Itt merült fel az igény egy új ifjúsági regénysorozatra, én pedig vállalkoztam rá, hogy megpróbálkoznék az írással. A Hűvösvölgyi suli első részének pozitív fogadtatás miatt a sorozatnak végül hét része lett. 

Mindig is gyermekeknek szóló könyvekben gondolkodtál, vagy kacsingattál más zsáner felé is?

A Hűvösvölgyi suli után volt egy női regényem is, az És ami mögötte van, de ezt kevesen ismerik.

Hogyan született meg a sorozat alapötlete?

A #bonyolult sorozat alaptémája gyakorlatilag ugyanaz, mint az összes hasonló kamaszregényé: a kamasszá válás folyamata egy főszereplő szemüvegén keresztül. Ehhez már csak hozzá kell adni a körítést (barátok, tanárok, szerelem, kamaszproblémák). Úgy gondolom, ezekből a könyvekből bármennyi elfér a könyvpiacon, hiszen mindig újabb és újabb tizenévesek kerülnek ebbe a korba, lesznek „érintettek”, és az ő ismerős „díszleteik” között játszódó történetek segítenek neki kiigazodni a kusza valóságban. Hiszen a kamaszlét velejárója, hogy minden megkérdőjeleződik, vagyis minden olyan „bonyolult”. 

Mennyi időt töltöttél a szereplők kidolgozásával? Esetleg van napi rutinod?

Nincs „rutinom”, ha épp egy könyvön dolgozom, gyakorlatilag bármikor kirajzolódhat a fejemben egy karakter. Séta közben, evés közben, filmnézéskor vagy a postán… elég hozzá egy buszmegálló, ahol épp egy hasonló korú fiatal ácsorog, elképzelem, milyen lehet ő, rápakolok képzelt tulajdonságokat, jellemzőket – és már formálódott is egy új szereplő.

Az olvasóközönség a Hűvösvölgyi Suli által ismerhette meg a neved. A hét részes sorozat után mennyire volt nehéz egy új történetbe kezdeni?

Új szereplőket kellett kitalálni a már „bejáratott” karakterek helyett – ez első gondolatra talán nehézség, de ugyanakkor izgalmas is, mert új lehetőségeket rejt. Sokszor ütköztem bele abba, hogy felismertem, „nahát, ezt egyszer már megírtam” – vagyis felfedeztem, hogy ugyanazok a helyzetek kerülnek elő, így sokszor kellett átírni, átalakítani, hogy ne ismételjem önmagam. Ettől függetlenül ha valaki azt a sorozatot is ismeri, lehet az az érzése, hogy hasonló, de szerintem ez nem baj: ha valakinek tetszik ez a „hang”, a „túlagyalós” főszereplő, szeretni fogja az új regényeket is. 

A Líra Könyvklub márciusi adásában szerepet kapott a Bonyolult egy banda is. Miként élted meg ezt a nagyszerű lehetőséget?

Izgalmas volt részt venni egy ilyen beszélgetésben, és emellett természetesen nagy megtiszteltetés is. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, örülök, hogy a célközönség, a tizenévesek figyelmét ilyen csatornán keresztül is megpróbálhatjuk felkelteni – ha már a személyes találkozókra mostanában nem kerülhet sor.

Milyen érzés a Menő Könyvek Kiadó szerzőjeként dolgozni?

Nagyon „menő”. A Hűvösvölgyi suli egy jóval kisebb, kevésbé ismert kiadónál jelent meg, nagyon jó érzés, hogy ennek ellenére olyan sikeres lett, hogy az egyik legnagyobb gyerek- és ifjúsági könyvkiadónál is szóba álltak velem. Mindig büszkén húzom ki magam, hogy a #bonyolult sorozatot a Menő Könyvek adja ki.

Mint mondtam, a kamaszok a célcsoportod. Milyen fogadtatásban részesítették a könyveidet?

Mikor a Bonyolult egy csaj megjelent és el lehetett volna kezdeni népszerűsíteni, például a Könyvhéten vagy a Könyvfesztiválon, beütött a koronavírus-járvány, így azóta még nem volt lehetőségem személyesen találkozni az olvasókkal. Innen-onnan azért eljutnak hozzám visszajelzések, amik alapján úgy gondolom, szeretik a sorozatot.

Kaptál már olyan kérdést tőlük, hogy miért olvassanak, ha van más szórakoztató eszköz is? Ha igen, hogyan reagálsz ilyenkor?

Nem, a gyerekek ezt nem szokták megkérdezni, inkább a szülőkkel vagy könyvtárosokkal szoktunk beszélgetni arról, mennyire nehéz manapság a könyveknek versenyre kelni az okos kütyükkel. Ez sajnos tényleg így van, éppen ezért kell úgy tálalni a könyveket, hogy kedvet kapjanak hozzá. Ezt a célt szolgálja például a szövegekben megjelenő „chat” forma az emojikkal – vagyis az a kommunikációs forma, amit ez a korosztály nap mint nap használ. Bár furcsa ebből az irányból közelíteni, de gondolj bele: a chat szövegek viszonylag rövid mondatokból, sokszor csak egy-egy szóból állnak. Viszont egy könyv lapjain jó sok sort „elhasználnak”, növelve ezzel a könyv terjedelmét. Ha egy chat szövegekkel tarkított „vastag könyvet” elolvas egy tizenéves, az a jóleső érzés járja át, hogy „kiolvasott” egy igazi, több száz oldalból álló könyvet. Vagyis megtapasztalja, hogy ez sem feltétlenül kínszenvedés vagy megugorhatatlan feladat, így legközelebb már bátrabban nyúl a következőhöz. Meggyőződésem, hogy úgy lehet megszerettetni ezzel a korosztállyal az olvasást, ha nekik való szövegeket adunk a kezükbe: olyat, ami róluk, az ő nyelvükön szól, az ő problémáikról. 

A koronavírus járvány mennyire borította fel az írói terveidet? Látod már előre mit szeretnél kiadni a kezed közül ebben az évben?

Annyiban borította fel, hogy az óvoda- és iskolabezárások miatt nem csak a négy hónaposom van otthon, hanem a két nagyobb gyerkőc is, így jóval nehezebb odaülni a gép elé és írni, mert mindig hangzavar van.  Ha a sorozatnak el tud készülni a harmadik része ilyen körülmények között is, én már boldog leszek.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni a szerzőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a Líra kínálatában!

Írta: Isabel

Mivel a blog egyik fő célja, hogy a gyermekeket közel hozza az olvasáshoz, ezért mindig örömmel tölt el, mikor meseíróval beszélgethetek. Azt gondolom, hogy az ő munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy egy értelmes, érdeklődő  generációt nevelhessünk.
Czirják Erika írónő posztjával az egyik közösségi oldalon találkoztam és azzal hívta fel magára a figyelmem, hogy mesekártyákat készít. Következzék a vele készült interjú, remélem, ti is úgy fogjátok élvezni, mint én!

Kezdésként mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan fedezted fel magadban az írás iránti vágyat?

A padlásunkon lapul egy régi bőrönd, ami telis tele van a tinédzser kori titkos naplóimmal. Talán itt kezdődött minden. Ki kellett írnom magamból a napi eseményeket, a gondolataimat, az érzéseimet. A naplóírás után a versek következtek, haikuk írásával is próbálkoztam. 

Majd, amikor a gyerekeim megszülettek, mindegyikről kétéves korukig vezettem naplót. Azt gondolom, hogy mindezek előszobái voltak a meseírásnak. Két évvel ezelőtt érkezett az ötlet, hogy a fiaimnak karácsonyra egy nagyon egyedi ajándékot készítsek. Elhatároztam, hogy külön-külön kapnak egy-egy mesekönyvet. Itt érkeztem meg igazán a meseírás birodalmába. A fiaim rajongtak az ajándékért, és ők inspiráltak arra, hogy írjak másoknak is.

…most, ahogy végig gondolom, van egy még korábbi időszak, ami az írást illeti: rajongtam alsóban a fogalmazás órákért! 

Honnan jött a mesék iránti szereteted?

Az első „szerelmem” a Csillagszemű juhász volt. A szüleim nagyon sok mesét olvastak nekem egészen kicsi korom óta. Hét évesen indultam egy mesemondó versenyen, ahol 15 perc alatt sikerült elmondanom a Csillagszemű juhászt. Belebonyolódtam a szövegbe, de besülni nem szerettem volna, ezért életem első rögtönzéseként olyan mesevéget kanyarítottam, amit a tanáraim nagyra értékeltek. 

Ugorjunk egy nagyot az időben! A gyerekeim ismertették fel velem, hogy tudok ’fejből’ is mesélni, nem kellett az esti mesékhez mesekönyv, elég volt gondolni egy főhősre és már szőttük is a történeteket.

A mesék iránti szeretet nem volt elég számomra, mélyíteni is szerettem volna a tudásomat ezen a területen. Boldizsár Ildikó mesekutató számos képzésén sikerült igazán elmélyednem a mesék világában.

Vallom azt, hogy a mesék útja már elő volt készítve számomra, csak meg kellett találnom az ösvényét! A mesék elválaszthatatlan részei az életemnek, nem is tudnék más műfajban írni. Amint meghallom, hogy „egyszer volt, hol nem volt….” máris elrugaszkodok a valóságtól és szárnyra kap a képzeletem.

Első mesekönyved az Útravaló sütik címet viseli, mely annyira aranyosnak hangzik, hogy én is szeretném értékelni itt a blogon. Honnan jött az ötlet?

Egyszer a kamrában „megszólított” a fahéj és elmondta, hogy szívesen lenne egy mesém főhőse. Gondoltam miért ne?  Komolyra fordítva a szót: szeretem a formabontó dolgokat az élet minden területén. Arra gondoltam, ha ma már ennyire érkezése volt az életemben egy mesekönyvnek, akkor az sem lóghat, ki a sorból és muszáj, hogy kövesse a formabontó stílusomat. Így született meg az egyedisége, ami tulajdonképpen 3:1-ben: mesék, kérdések, receptek.

Az alapkoncepció az értékátadás volt, olyan „útravalók” összegyűjtése, ami egy kisgyermek életének boldogulásához nélkülözhetetlen. Ehhez érkeztek a nem mindennapi főszereplők, a kamra lakói, a konyhai alapanyagok, akik képviselnek egy egy értéket, mint pl. a türelem, felelősségvállalás, szeretet, bátorítás, kitartás….Fontos szempont volt, hogy a könyv egy olyan értéket is hordozzon, ami által megvalósul a szülő gyerek közötti kapcsolódás a meséken túl is. Így volt érkezése az útravaló kérdéseknek, ami beszélgetést kezdeményez a mesékről, illetve a recepteknek, amik segítségével a mesékben szereplő sütiket el is lehet készíteni.

Mennyi ideig tartott az írás folyamata?

Az írás volt a legegyszerűbb része a könyvnek, egy hónap elegendő volt, hogy a mesék elkészüljenek. 

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig? Szeretik a gyerkőcök?

Ha csak röviden szabadna válaszolnom erre a kérdésre, akkor a válaszom a következő lenne: az Útravaló sütik gyerekkönyvem tavaly októberben jelent meg és jelenleg már a második kiadását éli.

Egy kicsit bővebben is: legnagyobb meglepetésemre rengeteg előolvasó jelentkezett. Első körben azt gondoltam, hogy korlátozom ezt a létszámot, de aztán nem volt szívem megfosztani,- a gyerekeket pláne nem,-  az előolvasás lehetőségétől. Így közel 100 előolvasóm lett és ezen felül jó néhány elő-kóstolom is, akik néhány sütit el is készítettek otthon. A legértékesebb kritikákat természetesen a gyerekektől kaptam. A gyerekek szemüvege egészen másként működött elő-olvasóként is, mint a felnőtteké. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy minden apró részlet, ami valamiért nem volt a helyén, a segítségükkel és éles látásukkal a helyére került.

Hihetetlen sok bátorítást, pozitív véleményt, megerősítést kaptam a könyvemre vonatkozóan a felnőtt olvasóktól is, akik között voltak édesanyák, édesapák, pedagógusok, óvónők, pszichológusok stb. A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy felismerték a könyv valódi értékét az ’útravaló’ részét, valamint a könyv sokoldalú felhasználási színtereit. Az otthoni, családi légkörben történő felhasználás mellett, pl. nagyon sok alsós magyar tanár, etika, hittan tanár jelezte, hogy az óráinak része lesz majd a könyvem, vagy tábor tematikaként, illetve gyerekeknek tervezett gasztronómiai napok programelemeként is érkezett már igény a meséimre.

Mi az oka annak, hogy a magánkiadás mellett döntöttél?

Az Útravaló sütik a 4. gyerekem, így tekintek rá. Nem tudnám kiadni a kezemből, teljesen összetartozunk. Minden egyes lap, minden egyes miniméterén ott vagyok, nemcsak az írásban, hanem a grafikai munkákban, a kreatív tervezésben, a süti fotókban is. 

A fentebb említett mesekártyák az „ÉN MESÉM” játékhoz készültek? Te tervezted őket és amit láttam belőlük igazán nagyon szépek. Mesélnél egy kicsit a játékról és arról hogyan vehetnek részt benne az érdeklődők?

Az „ÉN MESÉM” mesekártyák egy történetmesélős, vicces, fordulatos, szórakoztató kártyajáték az egész családnak, azoknak, akik rajonganak a mesék világáért, és azoknak, akiknek a munkájukban szerepet kapnak a mesék a mesei szimbólumok. 

A visszajelzések alapján kiderült, hogy az alábbi területeken kiválóan megállja a helyét a pakli: 

  • családok, ahol a mesék mindennap jelen vannak, ahol a mesék értéket képviselnek
  • coachok, trénerek, mentorok, akik eszközként használhatják a munkájukban
  • tanítók, óvónők, akik történeteket színesíthetnek a mesekártyákkal
  • meserajongók (kicsik és nagyok egyaránt), akik szívesen szőnek meséket



Fotó:Czirják Erika

A mesekártyák segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a bennünk lévő meséket megalkothassuk, miközben fejlődik a szókincs, a kreativitás, a kifejező képesség és az érzelmi intelligencia

.
Fotó:Czirják Erika

Segítenek a belső képi világot, a fantáziát a kreativitást gazdagítani. Azonosulásra ösztönöz egy egy szereplővel. Megmozgatja az érzelmeinket, ami jobban előhozható képek segítségével. Segít eligazodni a világban, szembeállít ellenfelekkel, próbákkal.

Alkotóként miért ennek a korosztálynak alkotsz?

A kártya kortalan, a könyv nem. Az Útravaló sütik a kisiskolás korosztályt célozza meg. Nap, mint nap gyerekek között mozgok, fejlesztőpedagógusként dolgozom. Nagyon szeretem fürkészni, figyelni őket. Szeretem a reakcióikat a működésüket „elfiókolni” magamnak és ha kell, akkor előhúzni és használni azt, amit tanítottak nekem egyes helyzetekben.

Milyen terveid vannak a 2021-es évre?

Soroljam? Zsong a fejem az ötletektől  ….. Annyit elárulok, hogy most készül a könyvemhez egy kiegészítő 60 oldalas munkafüzet, ami …….

Ezúton kívánok további sok sikert az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát a saját példányodért!

Írta: Isabel



 Imre Viktória Anna a Főnix Könyvműhely egyik alkotója. Már régóta szeretnék megismerkedni a munkásságával, ám amíg ez nem sikerül, arra gondoltam ismerjük meg őt magát egy kicsit közelebbről! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!

Kezdésként mesélnél magadról a blog olvasóinak? Hogyan indult az írói pályafutásod?

Fantasy író és illusztrátor vagyok; több mint másfél évtizede foglalkozom komolyabban írással. Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekkoromban faltam a könyveket, és egy nap támadt egy ötletem, amiből remek történetet lehetett volna írni. Addig bontogattam ki a fejemben, amíg már komplett cselekményem is volt hozzá… és aztán hirtelen ráébredtem, hogy bármennyire tetszik, nem fogom tudni elolvasni, mert még nem írta meg senki. A pillanatnyi csalódást követően jött az elhatározás, hogy na, majd akkor megírom én. Valahogy így indult az írói pályafutásom, bár kiadásra szánt történeteket csak később, tizenhat évesen kezdtem írni. Ahogyan az lenni szokott, nagy mellénnyel elküldtem az első regényem kéziratát pár kiadónak, majd az elutasítások után elhatároztam, hogy csiszolok még egy kicsit a művön. Időközben irodalmi pályázatokon is elindultam, hogy kiderítsem, érdemes-e egyáltalán írásba ölnöm az időmet, és mivel az ezekre a pályázatokra írt novelláimról szinte csak pozitív visszajelzést kaptam, ezért nem adtam fel. Végül a „kiadóvadászat” második körében a Főnix Könyvműhely érdeklődött a Kísértés Rt. iránt, így náluk jelent meg az első regényem.

A fantasy világa áll közel hozzád: melyik volt az a meghatározó mű, mely erre az útra terelt?

Talán A végtelen történet volt az első fantasy, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy hónapokig foglalkoztatott. A filmet láttam először, és amikor végre a kezembe kaparintottam a könyvet is, rájöttem, hogy addig csak a történet felét ismertem. Később jött A Gyűrűk Ura, majd a Harry Potter is, természetesen – és minél több művet olvastam a zsáneren belül, annál jobban megtetszett a sokszínűsége. A fantasy műfajon belül az urban fantasy áll hozzám a legközelebb: az összes regényemben fontos szerepet kap a város, ahol a történet játszódik.

Eddig 4 könyved kapható a piacon, ebből három a Főnix Könyvműhely gondozásában. Miért őket választottad, amikor kiadásra került a sor és milyen tapasztalataid vannak velük kapcsolatban?

Ritka, hogy egy kezdő írónak sok választási lehetősége van: tíz elküldött e-e-mailre jó, ha két válasz érkezik a kiadóktól, és az esetek többségében azok is elutasítók. (Nem tudom, ez változott-e az elmúlt tíz évben, de amikor én 2010. körül kilincseltem, akkor még nem volt nagy keletje a magyar szerzőknek.) A Főnix volt az első kiadó, amelyik kíváncsi volt a Kísértés Rt.-re: akkoriban kezdtek szórakoztató irodalommal foglalkozni, szóval épp jókor érkezett be a kéziratom. A második regényemet az Ulpius-ház hozta ki, mielőtt csődbe mentek volna, de velük szinte csak rossz tapasztalatom volt, így aztán az Elveszett Napokkal visszatértem a Főnixhez. Kicsi, családias kiadóról beszélünk rendkívül barátságos légkörrel.

Sorozatot, illetve önálló regényt is írtál már. Számodra melyik jelent nagyobb kihívást és miért?

Egyik sem egyszerű, de különböző okokból. Hajlamos vagyok rá, hogy szabadjára engedjem a szereplőimet, ez pedig azzal szokott járni, hogy mire észbe kapok, már öt szálon fut a cselekmény, és háromszáz oldalnál tartunk, pedig még alig lendültem bele a történetbe. Az Elveszett Napokkal is ez történt: eredetileg egykötetesnek szántam, de szép lassan rájöttem, hogy muszáj lesz trilógiává bővítenem, különben a felét sem fogom tudni elmesélni annak, amit elterveztem. Itt persze felütötte fejét a könyvsorozatok buktatója; mégpedig, hogy nemcsak a köteteken átívelő sztorinak kellett kerek egészet alkotnia, de az egyes részeknek önállóan is meg kellett állniuk a helyüket. Különösen a második résszel gyűlt meg a bajom – el is kellett tolni a megjelenés eredeti időpontját, mert nem voltam hajlandó úgy kiadni a kezemből, hogy nem vagyok vele teljesen elégedett –, de most, hogy néhány hete befejeztem a harmadik (és egyben utolsó) kötet írását, úgy érzem, sikerült megfelelnem a kihívásnak. Ettől függetlenül a következő könyvem önálló regény lesz. 

Melyik az a célcsoport, akiknek mindenképpen ajánlanád a műveidet? Melyikkel érdemes kezdeni? (Ezt magam miatt is kérdezem.)

Nehezen tudnék belőni hozzájuk egy korosztályt, mert én magam gyerekként és kamaszként is mindenevő voltam, ami a könyveket illeti, de talán 16 évtől felfelé ajánlanám az írásaimat, mert akad bennük némi vér és morbid humor is. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Nos, az attól függ, miféle olvasnivalóra vágysz. A Kísértés Rt. egy elborult hullámvasút angyalokkal és démonokkal, valamint a próbálkozásom, hogy egy magamfajta szkeptikus számára is emészthető formába gyúrjam a hit és a túlvilág kérdését. Az Őrült Hold alatt a két főszereplő kapcsolatára koncentrál a körülöttük megállás nélkül változó, különös városban; akadnak benne fausti alkuk és nem kevés varázslat. Az Elveszett Napok egy sötétebb, szövevényes történelmi fantasy, amiben végre elég teret adtam magamnak, hogy rendesen kibontsam a szereplőimet és a világot, ahol a történet játszódik. Minden regényemre jellemző a humor és a karakterközpontúság, de a három történet meglehetősen különbözik egymástól mind a hangulatát, mind a szereplőit tekintve.

Milyen olvasói visszajelzéseket kapsz? Az esetleges kritikákat hogyan kezeled?

Általában pozitívakat – szerencsére még nem esett meg velem, hogy valaki csak azért keressen meg, hogy megmondja, mennyire utálta a könyvemet. Magamtól nem vadászok értékeléseket, mert ahány olvasó, annyi vélemény, és onnantól, hogy a polcokra került a könyv, nekem nincs közöm hozzá, kinek hogy tetszett. Ha mégis szembejön egy kritika, akkor igyekszem tanulni belőle (feltéve persze, hogy építő jellegű, nem pedig rosszindulatú gúnyolódás, ami elvétve bár, de sajnos elő szokott fordulni), de nem állok neki vitatkozni az illetővel.

Miért döntöttél úgy, hogy magyar néven adod ki a regényeidet? Ért emiatt bármiféle hátrány íróként?

Eredetileg álnévben gondolkodtam, de egy kiadótól azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam a csudába, manapság már magyar névvel is meg lehet jelenni – és mint látjuk, ez valóban így lett. Időnként találkozom a jelenséggel, hogy van, aki elvből nem olvassa magyar szerző műveit, ezért nem elképzelhetetlen, hogy több olvasóm lenne, ha a sajátom helyett egy frappánsan megválasztott angolszász nevet biggyesztenék a cím fölé, de négy könyv után már nem töröm magam ezen.

Hogyan vélekedsz a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetről, mely a könyvkiadást/eladást is súlyosan érintette? Véleményed szerint, miképp segíthetnek az olvasók abban, hogy enyhítsük a károkat?

Mint minden válságot, ezt is a kis kiadók sínylik meg a legjobban. A jelenlegi helyzetben – meg általában is – az lehet a legnagyobb segítség, ha az olvasó közvetlenül a kiadótól vásárolja a könyveket. A legtöbbjüknek saját honlapja és webshopja van, ráadásul így a könyv teljes ára a kiadóhoz kerül – míg, ha a nagy bolthálózatokból szerzed be az olvasnivalót, akkor a bevétel egy része a terjesztőt illeti.

Magánemberként hogyan töltöd ezeket a nehéz napokat? Van olyan tanácsod, ami számodra sokat segített és megosztanád velünk?

Szerencsére a munkahelyem viszonylag gyorsan kapcsolt, és lassan egy éve otthonról dolgozhatok, ami sokat segített benne, hogy átvészeljem a nehezét. A kreativitásom viszont megsínylette a dolgot: nagyjából fél évig egy sort sem tudtam írni, annyira nyomasztott a helyzet. Eleinte sokat küszködtem emiatt, és végül az segített, amikor elkezdtem tudatosan beosztani a szabadidőmet, listába és fontossági sorrendbe szedni a kreatív teendőimet – és időt adni magamnak a pihenésre is.  Talán az lendített át igazán a holtponton, amikor végre beadtam a derekam, és kipróbáltam a Scrivener nevű programot: mintha megtáltosodtam volna tőle, úgy visszatért az ihletem. Alapvetően magukra a kreatív folyamatokra van egy örök érvényű jó tanácsom, de talán a mindennapokra is alkalmazható: az alkotás olyan, mint a légzés – előbb tele kell szívni a tüdőt levegővel, hogy kilélegezhessen az ember. Ha nem merülsz el időnként egy jó könyvben, filmben vagy sorozatban; ha nem töltesz időt olyasmivel, ami kikapcsol és örömet szerez, akkor nem lesz miből merítened, amikor alkotásra kerül a sor. Néha egyszerűen muszáj hátradőlni és kikapcsolni egy kicsit.

Milyen terveid vannak erre az évre?  

Nagyon szeretném, ha az Elveszett Napok befejező kötete még idén megjelenhetne, de ez teljes egészében a Főnixen múlik, ezért nem ígérem, hogy így lesz. Időközben elkezdtem dolgozni egy új történeten is, és ugyan egyelőre még csak ismerkedem a szereplőkkel, úgy tervezem, az év nagy részét ennek megírásával töltöm majd. Persze a legjobb az lenne, ha végre ismét eljuthatnék egy könyves rendezvényre, de sajnos az a gyanúm, hogy ez csak jövőre jön össze.

Ezúton szeretnél további sok sikert kívánni Viktóriának! Remélem, hamarosan én is az olvasói közé tartozhatok!

Amennyiben szeretnél többet tudni, Keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a Főnix Könyvműhely weboldalán!

Írta: Isabel


M. G. Brown írónőt a fantasy zsánerrel tudtam eddig összekötni. A Rózsaszirmok-sorozatának első részét nagyon szerettem, így mikor felajánlotta legújabb könyvét, boldogan mondtam igent. Mivel a Szerelempróbát a napokban értékeltem a blogon, gondoltam felteszek egy pár kérést a szerzőnek, hogy megtudjuk merre is tart az írás útján! Tartsatok velünk!

Kezdésként mesélnél kérlek, mi történt veled azóta, hogy utoljára interjút készítettünk?

Hű, mikor is lehetett az? Talán egy éve? Nem tudnám megmondani pontosan, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor tavaly tavasszal beszélgettünk utoljára. Szerintem ott körül, mikor megjelent a Szerelempróba. Nos, azóta nem sok minden történt; illetve semmi olyan, ami különösebben látványos lenne. A háttérben persze folynak a munkálatok. Jelenleg három regényen dolgozom, ebből egyet szeretnék mindenképpen még a nyár előtt megjelentetni. Ő lenne a Sorsok, a Rózsaszirmok egyik – legújabb – kiegészítő kötete. Szuper kis könyv lesz, mert visszarepít minket a ’90-es évek elejére, ami szerintem egy igazán klassz időszak lehetett. Ráadásul ebben a kötetben Vivien, Ludovica és George, a Rózsaszirmokból megismert – immár – szülők kapták a főszerepet, ami még izgalmasabbá teszi a történetet, mivel ezúttal az ő tinikorukba pillanthatunk be, és akár még a gyerekeik elől eltitkolt huncutságokkal is találkozhatunk… 

A Kavargó Rózsaszirmok 2017 - ben jelent meg. Azóta milyen eszközökkel fejleszted az íráskészséged?

Ez egyszerű: Írok és olvasok. 

Mik azok a számodra jól bevált technikák, melyeket minden új regény megszületésénél alkalmazol? Négy év alatt biztosan találtál olyan módszereket, melyek hozzád a legközelebb állnak!

Nos, most meg foglak lepni: Nincs ilyen „technikám”. Ösztönösen írok, nagyon spontán az egész. A karakterek teljesen szabad kezet kapnak a sztori alakításában, én csak a kéz vagyok, ami pötyög. Talán ezért is tűnhetnek annyira „élőnek”. Az én fejemben mindegyik egy önálló individuum, saját személyiséggel, célokkal, gondolatokkal stb. Habár, ezt talán nevezhetjük „technikának”. Ami viszont nálam fontos, hogy időt hagyok arra, hogy a karaktereim kiforrjanak és önálló személyiséggé fejlődjenek. Van, hogy hónapokig csak a fejemben él egy történet, a szereplők. Ezért is jönnek viszonylag lassan a könyveim. Szerintem butaság halomra gyártani a könyveket, úgy rohanni, mintha versenyeznénk az idővel. Jó munkához idő kell, és mint ahogy a való életben, a karaktereknek is szükségük van időre ahhoz, hogy kialakuljon a személyiségük, hogy „megérjen” a történet stb. Szóval mondhatom, hogy talán a türelem az a technika, amit alkalmazok. 

A Szerelempróba nem tartalmaz fantasy-elemeket. Hogyan született meg a regény ötlete és mennyire okozott nehézséget a realitás talaján maradni?

Egy unalmas napon ültem az akkori munkahelyemen az irodában, és mivel épp nem volt semmi határidős munkám, azt csináltam, amit mindig is szoktam: Filmet néztem a lelki szemeimmel. A Szerelempróba Olaszországban játszódik, én meg ugye imádom az olasz miliőt, így arrafelé kalandoztam. Aztán bekúszott az agyamba pár jelenet, pár karakter. Láttam magam előtt néhány jelenetet, hallottam a párbeszédeket, néhány karaktert. De ekkor még csak semmiből kiragadott és semmihez sem kötődő jelenetfoszlányok voltak, amikkel elszórakoztattam magamat. Aztán nyáron elutaztam Rómába, kiálltam a szálláson az erkélyre, és bumm, berobbant az egész történet. Érdekességképpen megemlítem, hogy Nicole pont abban a lakásban él a regényben, ahol én megszálltam. Mivel imádok kutatni, és a Szerelempróba előtt megjelent Csak egy pillantás volt névre hallgató történelmi Rózsaszirmok spin-off regényem nagyon sok kutatást és utánajárást igényelt, a Szerelempróbánál már egyáltalán nem okozott nehézséget a realitás talaján maradni. Talán annyit éreztem belőle, hogy míg a fantasy esetében lehet olyasmivel játszadozni, hogy hipp-hopp egyik helyről a másikra kerülünk, ilyen-olyan problémákat, mint például egy halálos seb, mágiával megoldunk, addig itt bizony mindent a realitás medrében kellett tartani. De nem volt nehéz. Mivel a szereplők nem mágikus lények, nem is gondolkodtak mágikus lények módjára, én pedig ugyebár őket követtem, szóval nem okozott problémát. 

Inspiráció gyanánt sok saját emléket használtál fel? Ha van ilyen megosztasz velünk egyet?

Mint ahogy írtam is, a karaktereim önálló személyiségek. Mivel tőlem függetlenek, nem rendelkeznek az én emlékeimmel, így nem is tudtam ilyesmit felhasználni.  Olyan viszont nagyon sokszor előfordul, hogy én hasznosítom az ő tudásukat. A – remélhetőleg – idén megjelenő Megbűvölt Rózsaszirmokban például Ludovica olyan jókat főz, hogy csöpög a nyálam, miközben írom, és úgy megkívánom a főztjét, hogy rendre el is szoktam készíteni, hogy én is ehessek belőle, ne csak ők. 

Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól? Tetszik nekik ez az új vonal?

Szerintem nem érzik „új vonalnak”. A visszajelzésekből legalábbis én így következtetek, mert eddig mindenki – aki korábban már olvasott tőlem – úgy nyilatkozott, hogy a Szerelempróba „tipikus M.G. Brownos”. Meg persze, a Csak egy pillantás volt történelmi és E/3, ami szerintem távolabb van stílusában a Rózsaszirmoktól, mint a napjainkban játszódó Szerelempróba, úgyhogy szerintem nem volt annyira éles a váltás, hogy ez különösebben feltűnjön bárkinek. Nekem ellenben feltűnt, hogy akik félnek vagy idegenkednek a fantasy vonaltól, emiatt pedig nem mertek belevágni a Rózsaszirmokba (ami egyébként low fantasy), azok bátran vették kezükbe a Szerelempróbát, ami aztán olyannyira megtetszett nekik, hogy a Rózsaszirmokat is elolvasták vagy éppen olvassák. 

Melyik szereplődet kedvelted itt a leginkább ás a legkevésbé? 

Hű, hát ez nagyon nehéz kérdés. Körülbelül olyan, mintha egy anyától megkérdeznék, hogy melyik a kedvenc gyereke. :D Mindegyiket más miatt szeretem, Zerinát viszont emellett még nagyon sajnálom is, mert szerintem minden szereplő közül az ő sorsa a legkeserűbb. 

Mivel nem sorozatról van szó, amikor végeztél vele, nem hiányzott a folytatás?

Nem, mert tudtam, hogy bennük ennyi volt. Megtettek és megéltek mindent, ami egy olvasó számára érdekes lehet. Ennek ellenére lesznek olyan könyvek, amikben mellékszereplőkként jelen lesznek: A Bizalompróba és a Kapcsolatpróba. 

Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borító nagyon illik a történethez. Hogyan készült?

Vérrel és verejtékkel. Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy milyen legyen, végül – mikor kitaláltam –, azon kellett törnöm a fejemet, hogy hogyan lehetne megvalósítani a terveimet. De szerencsére pont olyan lett, ahogyan elképzeltem. 

A regény magánkiadásban jelent meg. Mennyire kifizetődő itt publikálni?

Semennyire, de nekem megéri, mert túlontúl csökönyös és határozott vagyok ahhoz, hogy másnak is beleszólást engedjek a „dolgaimba”. Én úgy gondolom, és ebben az évek során szerzett tapasztalataim is megerősítettek, hogy közös lónak mindig túrós a háta, és soha senkinek nem lesz olyan fontos az én munkám, mint nekem magamnak, épp ezért nálam precízebben és odaadóbban senki sem tudja és nem is fogja csinálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy megírom és kiadom anélkül, hogy együtt dolgoznék másokkal, de az, hogy felettem legyen egy kvázi főnök, aki belekotyog a munkámba, számomra teljességgel elképzelhetetlen. Én nem a profit miatt írok. Ha így lenne, már rég bedolgoztam volna magam egy kiadóhoz – kétlem, hogy ne sikerült volna. De mivel elsősorban magamnak írok, így – egyelőre legalábbis – teljesen megfelelő ez a módszer. 

Bár még mindig a koronavírus hatásait nyögjük, érdekelne, hogy mikor jön a következő regényed? Mik a terveid az évre?

A következő regényem a már említett Sorsok lesz, amit szeretnék legkésőbb nyár elején megjelentetni. Eleve úgy terveztem, hogy december környékén megjelenik, de sajnos az online oktatás (egyetemre járok), és az egyébként sem fényes lelkiállapotom ezt meggátolták. Nehezen viselem a bezártságot, ezt a természetellenes élethelyzetet, ami sajnálatos módon az írói munkásságomra is rányomja a bélyegét. Történetesen azzal, hogy még élni sincs kedvem, nemhogy írni. De végre megjött a tavasz, süt a nap, ébred a természet, melegedik az idő stb. Rám mindig jó hatással van a tavasz, tekintve, hogy gyűlölöm a telet és a hideget, ezért bízok benne, hogy a kedvem is kivirul, az olvasóim pedig gazdagabbak lehetnek egy újabb regényemmel. 

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben szeretnél többet megtudni a munkásságáról, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit többek között a Google Play kínálatában!

Írta: Isabel



 Tóth Eszter -  Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalmát már nagyon hosszú ideje el szerettem volna olvasni. Annyira aranyos a cím illetve a borító, hogy ezek alapján nagyon vágyott rá a lelkem. Az értékelésem már olvashattátok, sőt, lelkesedésemen felbuzdulva interjút is kértem az írónőtől, hiszen nem tudok nem kérdezni az olvasottak után!
Ez következik most, és remélem, meghozzuk a kedveteket Pöttyhöz!

Kezdésként bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek? Mióta foglalkozol írással?

Már egész kiskorom óta találok ki történeteket, 4 évesen már anyukámnak diktáltam le a meséimet. Tudatosan 2015 óta foglalkozom az írással, akkor ismerkedtem meg a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájával, ahol több kurzust is elvégeztem. Sokáig kizárólag regényekben gondolkoztam, aztán egy nagyobb írói válságba kerültem és ekkor született meg Pöttöm Pötty. A kész mesekönyv 2019 karácsonyára jelent meg.

A mesekönyved alaptémája az egészséges táplálkozás. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy erről fogsz mesét írni?

Dietetikusként végeztem, és már az egyetem alatt szöget ütött a fejemben, hogy milyen jó lenne eljuttatni az egészséges táplálkozás elemeit a gyerekekhez. Az elhízás nagyon nagy probléma napjainkban, nem csak Magyarországon, de az egész világon. És sajnos már a gyerekek körében is egyre gyakoribb. Nagyon sokáig nem körvonalazódott bennem, hogyan is lehetne úgy átadni az ismereteket, hogy ne legyen túl didaktikus, túl tankönyvszerű. Aztán mint egy varázsütésre megjelent előttem egy tündérke, aki kizárólag édességet eszik. Így kezdődött az egész.

Pöttöm Pötty egy első osztályos tündérlány, aki nagyon szereti a süteményeket és nem is igazán akar mást enni az édességen kívül. Honnan jött a karakter ötlete?

Bevallom, erre már nem emlékszem. Csak úgy megjelent, mintha végig az agyam egy rejtett zugában várakozott volna. Általában megálmodom a történeteim hiányzó részleteit, bármilyen furcsa is, és szerintem Pöttyel is hasonló történhetett.

Jómagam is édesszájú vagyok, viszont többféle egészségügyi problémával is küzdök, ezért próbálok odafigyelni arra, mit viszek be a szervezetembe. Természetesen ez egy gyereknél még fontosabb - és nehezebb is. Mit gondolsz, az ennyire aranyos mesék, mint a tiéd is, hogyan segítik a helyes táplálkozás kialakítását? 

Úgy gondolom, a mese lényege, hogy összehozza a családot. A szülők és a gyerekek leülnek és együtt merülnek el a történetben, így pedig izgalmas beszélgetések alakulhatnak ki. A célom az volt, hogy a gyerekek ne idegenkedjenek az egészséges ételektől, például a zöldségektől. Hanem sikerüljön elültetni a fejükben, hogy egy zöldségleves nem is olyan rossz dolog, hisz Pöttynek is mennyire ízlett.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól? Esetleg szakemberek is véleményezték a könyved?

A megjelenés előtt elküldtem több dietetikus évfolyamtársamnak, illetve ismerőseim között volt alsó tagozatos pedagógus és egy pszichológus is, őket kértem meg, hogy véleményezzék a mesét és szerencsére mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam. 

A megjelenés óta kaptam visszajelzést szülőktől és mesekedvelő felnőttektől, és úgy látom Pötty teljesítette a feladatát. Nagyon örülök a sok kedves visszajelzésnek, ezek mindig megmelengetik a szívemet.

Neked melyik a kedvenc fejezeted és miért?

Imádom Zöldségországot! Csak ha elképzelem azt a hatalmas veteményes kertet a sok élénk színű zöldséggel, már is megkívánok egy finom zöldség levest.

A kötet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertese volt, gyermekkönyv kategóriában? Milyen emlékeket őrzöl erről az időszakról?

Őszintén szólva, abban az évben már negyedszer vettem részt az Aranymosás pályázaton, így mondhatni veteránként jelentem meg. Ez annyiban volt szerencse, hogy már tudtam mire számítsak, de a várakozás így is nehéz volt, így ez egy elég stresszes időszak volt, de végül jól alakult.

Az illusztrációkat Imelda Green készítette. Meg voltál elégedve a munkájával?

Száz százalékig! Mikor megpillantottam az illusztrációkat azonnal olyan érzésem volt, mintha Imelda valamilyen módon bepillantott volna a fejembe, mert minden pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem. Nem is kaphattam volna jobb illusztrátort.

Mi az a legfontosabb cél, melyet íróként el szeretnél érni?

A legnagyobb álmom, hogy egy nap valaki azzal lépjen elém, hogy: "A te könyvednek hála szerettem meg az olvasást." Ha ezt megélhetnem az igazi siker lenne.

Ezenkívül másik nagy célom, hogy a mesekönyvek mellett regényem is megjelenhessen, remélem, ez is hamarosan sikerülni fog. 

Tervezel újabb mesekönyvet publikálni? Esetleg lesznek Pöttynek további kalandjai? Én nagyon szívesen elolvasnám!

Bizony, Pötty kalandjai koránt sem értek véget! A pandémia miatt sajnos csúszott a megjelenés, de nagyon remélem, hogy idén már az olvasókhoz is eljuthat Pötty következő kalandja, amelynek címe: Pöttöm Pötty és a Folyadékszörny.

Ebben a történetben Pöttyöt Folyadék Királyságba hívják, amelyet rettegésben tart a félelmetes Folyadékszörny. Én nagyon élveztem az írását, így remélem, hogy az olvasóknak is tetszeni fog.

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a hivatalos Facebook-oldalátblogját, vagy könyvét a Könyvmolyképző Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel



 Buótyik Dorina egy olyan regénnyel mutatkozott be a magyar olvasóközösségnek, mely nem a tipikus elemekhez nyúl vissza. Cselekményéül Egyiptomot és valláskultúráját választotta, ami bennem nagyfokú kíváncsiságot ébresztett. Ez az élet egyik olyan területe számomra, melyről kevesebb ismerettel rendelkezem, mint szeretnék, gyermeki kíváncsisággal olvastam a történetét. Most pedig ugyanakkora lelkesedéssel kérdezgetem őt az alkotás folyamatáról!

Kérlek, pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!

Szegeden születtem, Békéscsabán tanultam, Csorváson nőttem fel, már lassan 4 éve Budapesten élek párommal és ikertestvéremmel. Mindig is a fiús dolgok érdekeltek, mint a forma-1, foci, gördeszkázás, és a rock zene. Szabadidőmben szeretek olvasni, 14 éves korom óta olvasok rendszeresen és csak bűnügyi, krimi és egyiptomi kalandregények jöhetnek szóba. Így vagyok a filmekkel is. Két éve járok egy Egyiptológiai Szabadegyetemre, bár most a vírus miatt nem tudom látogatni.

Miért pont Egyiptom és a fáraók? Miképp ismerkedtél meg a kultúrával és a vallással?

Ez csak úgy jött. 12-13 éves lehettem akkor. Először egy könyv akadt a kezembe: Bill Manley – Hetven rejtély az ókori Egyiptomban. Lapozgattam és azt vettem észre, hogy több fáraós könyv után nyúltam. Egyszerűen magával ragadott a kultúra. Könyvtárakba is jártam, hogy még több könyvet olvassak róla. Volt egy füzet, amibe elkezdtem belemásolni egy könyvet, annyira megtetszett. Az a könyv nagyszerű alapot adott nekem. Nagyon okosnak éreztem magam tőle, hiszen senki más nem érdeklődött az ókori Egyiptom iránt. Majd két éve találtam rá a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemre, ahol egy egész napos órákra jártam. Élveztem minden egyes órát, amit egyiptológusok tartottak és mélyebben magamba szívhattam a tudást. Az egyiptomi tanulmányi kirándulás pedig a csúcspontja volt a tanulásomnak, ahol élőben hallgathattam tanárnőnk tanításait.     

Van olyan szerző/mű, ami segítette a hiteles világ felépítését?

Az az igazság, hogy az írás előtt nem olvastam semmilyen ókori Egyiptomban játszódó történetet. Már az írás folyamata közepén vagy a vége tájékán jutott eszembe, hogy vegyek egy egyet. Paul Doherty néhány kötetét olvastam, ami már nagyobb segítség volt a második rész megírásakor.  

Mennyi kutatómunka áll a háttérben?

Szerintem nagyon sokat dolgoztam rajta. Először 13 évesen kezdtem el a történetet írni, ekkor alapos munkához láttam. Rendszeresen látogattam a könyvtárat, mint azt korábban is elmondtam, egy könyv nagyon segített az alapokban, hogy megismerhessem Egyiptom kultúráját és világát. Később kimondottan III. Amenemhat fáraó után keresgettem, szintén könyvekből jutottam információhoz, mert akkor még nem volt internetünk. Mikor újra nekiültem a történetnek, természetesen interneten kutatgattam. Mert nem mindegy milyen viselet volt egyes birodalmak idején.  

Ki az a karakter, akin a legtöbbet dolgoztál?

Úgy gondolom Adam Simpson karakterén dolgoztam a legtöbbet, mivel neki igen titokzatos múltja van és ő tőle indulnak a bonyodalmak is. Leginkább a múltját kellett jobban kidolgoznom, hiszen legelőször nem ilyen életet szántam neki.

Melyik az a része az írásnak, ami számodra a leggördülékenyebben ment és miért?

Szerintem a 7. fejezettől, amikor a kalandorok belecsöppennek a közepébe. Érződik is a könyvön, hogy az jobban ki lett dolgozva, sokkal élvezetesebb olvasni. Bár a legkedvencebb részem úgy a 10-11. fejezet, az ment a legjobban, azt szerettem írni és olykor vissza szoktam olvasni is. 

Hogyan éled meg, hogy szerző lettél? Elsőkönyves íróként megosztanád velünk a tapasztalataidat?

Mikor megjelent a könyvem, Csorvás város polgármestere egyből felkért, hogy tartsunk egy könyvbemutatót, ám a vírus közbeszólt. Remélem, nem kell tovább várni rá. Ezután nagyobb felkérés is volt, szerepeltem a Kossuth rádióban és beszélgettem egy kicsit a könyvemről. Közben egy-két blog keresett meg és adtam interjút. A kiadó vezetőm is nagyon pozitívan vélekedik rólam.  

Miért a NewLine Kiadónak szavaztál bizalmat, mikor a kiadatásra került sor?

Először a szerkesztőm ajánlott egy-két kiadót, de néhány próbálkozás után elhessegettem. Aki nem reagál egyből, azon tovább kell lépni. Így tettem én is, más kiadók után néztem. Beírtam a facebook keresőbe, hogy kiadó, és mindet átböngésztem. Ekkor vettem észre az akkor 1 éve működő NewLine kiadó nevét, és láttam, magyar könyveket adnak ki. Tudtam, nekem is ott a helyem. Írtam nekik, 1 hét után egyből vissza is írtak. Ez egyből megvett. Elküldték a tervezetet, kicsit hezitáltam, de aztán rádöbbentem, én ezt akarom és kész, ki kell adnom. Így ki is adták, tavaly június 4-én jelent meg.

Milyenek az olvasói visszajelzések? Esetleg olyan olvasód is akadt már, aki otthonosabban mozog Egyiptom földjén?

Először is mindenkinek a borító fogta meg, majd a fülszövege. Szinte mindenkinek tetszik az alaptörténet, de a karakterek és a kidolgozottság már megosztóbb. Leginkább olyanok olvassák, akik imádják az ókori Egyiptomot, észre is veszik, mennyi munka van mögötte. Bár nem ismerek olyat, aki volt is Egyiptomban.

Milyen terveid vannak erre az évre? Esetleg egy újabb kaland egy különleges helyszínen?

Idén szeretném megjelentetni a második részt, AZ egyiptomi királynő rejtélyét, ami a folytatása lesz, bár egy különálló történetet olvashatnak az olvasók. Egyelőre nem akarok sokat elárulni a könyvről, legyen még meglepetés. De az biztos, ez is olyan izgalmas és kalandos lesz, mint az első rész. Először ebookban lesz elérhető. A napokban gondolkozom a harmadik részen is!

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni Dorinának!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, vagy rendeld meg a saját példányodat a NewLine Kiadó webshopjáról!

Írta: Isabel


 

Géczi Viktória már az első regényével különleges világot alkotott.  Az Illés öröksége olyan történet, melyet érdemes azoknak elolvasni, akik érzelmileg valami különlegesre vágynak.
Mivel rám igen nagy hatással volt a mű, mindenképpen szerettem volna interjút készíteni az írónővel, hogy bepillantást nyerhessünk a világába. Remélem, nektek is felkelti az érdeklődéseteket!

Elmesélnéd, miért döntöttél az írás mellett?

Az írás olyan érzéseket okoz számomra, amit az életemben nagyon kevés más dolog. Úgy tudom jól megfogni a tájakat, szereplőket, eseményeket, ha fejben „ott vagyok”és „látom”, ez pedig teljesen kikapcsol. Kilépek a saját kis nyomasztó pandémiás közegemből és egy másik világot járok be, ismerek meg. Csodálatos kaland! Önmagában már ez is egy áldás, de van egy másik érzés is: a siker. Nem, nem a visszajelzésekből fakadó, hanem az alkotásé. Nagyvonalakban tudom, miről fog szólni egy-egy rész, mielőtt leülök írni, de a kivitelezés mind ösztönös, intuitív, olykor még számomra is egészen meglepő eszközökkel, fordulatokkal, apró részletekkel. Ha pedig jól sikerül, úgy érzem, túlszárnyaltam magamat, az elképzeléseimet, hogy olyat csináltam, amiben jó vagyok (minden egoizmus nélkül). És ez az érzés mámorító. Úgy képzelem, hogy a hegymászók, vadvízi evezők vagy forma1-es pilóták is ezt érezhetik, ha sikerül…

Az Illés öröksége tavaly jelent meg magánkiadásban. Emlékszel milyen érzésekkel/gondolatokkal vágtál bele a munkába?

Nagyon régen kezdtem bele, már vagy tíz éve. Akkoriban novellákat írtam, lélektani és szociális témákban. Ezt a történetet is annak szántam. Megírtam, ahogy leég egy ház, amiben többek közt három fiú is ott van, akik legjobb barátok. Az egyik meghal a balesetben, a másik kettő pedig évekre elszakad egymástól és már felnőtten találkoznak újra. Kérdéseim voltak: helyre lehet-e hozni egy ilyen barátságot, vagy mindig kettejük közt fog lebegni ennek a tragédiának a sötét árnyéka? Hogyan változott a személyiségük az évek során? Mennyire lett felnőttként jelentős az a társadalmi különbség kettőjük közt, ami már gyerekkorukban is jelen volt? Ilyesmiket szerettem volna boncolgatni, de ahogy mélyebben beleástam magam, egyre több szereplő és helyszín mutatkozott meg. A fiúk családja, a falu, ahol laktak, a családok közti dinamika, régi sérelmek, babonák és egy nagyon kerek és izgalmas történet bontakozott ki belőle, tulajdonképpen egy negyedik ember élettörténete. Nem szántam regénynek, semmi tudatosság nem volt bennem alkotás közben, mentem az újabb és újabb morzsák után, mint Jancsi és Juliska a sötét erdőben és nagyon élveztem.

A regény egyik érdekessége, hogy a főszereplő egy történetet olvas nekünk. Honnan jött az alapötlet?

Kicsit vicces a dolog, ugyanis néhol annyira bizonytalan voltam abban, hogy sikerült-e valósághűen írni az 1800-as évek elejéről, hogy kellett egy pajzs, amit magam elé tehetek. Így lett egy újságíróm a két világháború közt, aki elkezdett az 1800-as évekbeli férfi után nyomozni és írt róla. Ha pedig már volt egy szereplőm és egy íróm, akkor a hármasság jegyében kellett egy olvasó is, így született meg Illés, a mai kor gyermeke, aki megtalálta az újságíró munkáit és az egész történetet az ő szemszögén keresztül ismerhetjük meg.

Számodra mi volt a legnagyobb kihívás alkotás közben?

Mivel az írás zömében nem terveztem, hogy ez egy megjelenő regény lesz, csak élveztem felfedezni ezt a különleges világot, ezért nagyrészt nem volt nehézsége, csupán a legvégén, amikor megfordult a fejemben, hogy ez már annyira egész, hogy lehetne vele valamit kezdeni. Akkor próbáltam tudatosan kerekké csiszolni, elvarrni a szálakat, akkor voltak bennem bizonytalanságok.

Hogyan élted meg azt, hogy a könyv megjelenésével aktív tagja lettél az irodalom világának?

Annyira lettem csak aktív tag, hogy a számos kertészeti, varrós, kézműves, vidéki csoportok mellé, amiket követek a facebookon, bekerült két írós csoport is, a HazaÍrók és a KAM. Előbbi egy fiatalos, lendületes, leginkább marketing csoport, utóbbiban inkább az alkotásról beszélgetünk. Nem okozott változást az életemben: ugyanúgy dolgozok, ahogy eddig, ugyanazok az emberek a barátaim, ugyanazok a hobbik foglalkoztatnak.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól?

Eddig töretlenül 99%-ra van értékelve a könyvem a moly.hu-n, ami fantasztikus (egy ember levont egy fél pontot, mert a könyv nincs lektorálva és zavarták az elgépelések). Most már egyre több olyan emberhez jut el, aki nem ismer személyesen, érzelmileg függetlenek tőlem, és ők is jó véleménnyel vannak róla, mint te. 

Neked ki a kedvenc karaktered és miért?

A saját könyvemből? Szalviusz Rabán. Az összetettsége és mélysége miatt. Első látásra egy tenyérbemászó arrogáns fickó, aki nagyon jól mulat azon, hogy szórakozhat másokkal, dúsgazdag, ezért meg is teheti. Nem túl szimpatikus, de amikor a lelke mélyére ásunk, megtudjuk, hogy mi történt vele, miért ilyen, milyen démonokkal küzd, akkor megértjük, talán már drukkolni is kezdünk neki. Nem egy pozitív karakter, mégis lehet izgulni érte. Azt hiszem, még tanulságokat is hordoz az előítéletekről például.

Az értékelésemben említettem, hogy szerintem a cselekmény megállná a helyét kiadóknál is. Miért döntöttél a magánkiadás mellett?

Két oka is van. Elsőként azért, mert nem volt pénzem. Minden első könyvessel foglalkozó kiadó kér hozzájárulást a mű kiadásához. Ez persze érthető, nem mernek anyagi kockázatot vállalni, ezt az íróra hárítják. A könyv lektor és szerkesztő nélkül jelent meg, én magam tördeltem be, állítottam össze a borító tervét és csupán húsz könyv nyomdai költségeibe került a megjelenés (50.000 forintba). Miután az első húszat eladtam, az árából újabb húszat nyomtattam, aztán újabb húszat, és így tovább. Már csak egy lektor ennek az összegnek a többszörösét elkérte volna…

A másik ok, a makacsságom. Több ismerősöm is ír, és már voltak információim különböző kiadók működéséről. A kiadók bevételt szeretnének, meg vannak a jól bevált receptjeik, tudják, mi az, ami manapság trendi és ezeknek a trendeknek megfelelően alakítják az általuk megjelenő könyveket is. Néhol lebutítják, hogy minél több ember számára könnyen fogyasztható legyen, olykor cukormázzal hintik, pátoszokat írnak róluk, megmondják az írónak, milyen írói néven írjon, ami ma divatos és így tovább. Én nem ez vagyok, nem ilyen. Talán pont azért működik a könyvem, mert nagyon őszinte és nagyon én vagyok (nem egy trend). Nem akarom mindenáron eladni, nem mondok róla olyat, ami nem is igaz, csak azért, hogy vegyék. És nagyon örülök, hogy így lett.

Van valaki, aki segít a marketingben, és az egyéb munkálatokban, vagy ezt is a feladataid közé sorolhatjuk?

Mindent én csinálok, de nem viszem túlzásba, ezer dolog foglalkoztat, így erre kevés időm marad. Akit akar, azt majd megtalál a könyv, ha meg nem most, majd később, hiszen ez egy trilógia első darabja. Jönnek a folytatások.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Már írom a második részt, a Minka látomását, sőt, már vannak vázlataim a trilógia befejező részéhez is. Ezen kívül még két regényötletem is érlődik gondolatban, tehát terveim azok bőven akadnak. 

A blog nevében további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook - oldalát további érdekességekért és a saját példányodért!

Írta: Isabel 





Imelda Green illusztrátor munkásságát már több mint egy éve követem. Nagyon szimpatikus a személyisége, illetve a munkái is, így amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképzőnél az ő rajzai is bekerültek két mesekönyvbe, alig vártam, hogy elolvashassam az egyiket és legyen indokom interjút készíteni vele!
Ez a Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalmával meg is törtért, így most rég óta dédelgetett vágyam válik valóra! Köszönöm szépen Imeldának, hogy elfogadta a felkérésemet!

Pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek?

Az eredeti szakmám szerint építészmérnök vagyok, de most már 3 éve dolgozom szabadúszó grafikusként és illusztrátorként. A fő technika, amivel dolgozom, az akvarell, amivel azt hiszem, 3 éves koromban kezdtem el először foglalkozni. Sokat dolgozom megrendelőknek, de a munkám része az is, hogy átadjam a tudásomat, legyen az a grafikával, mint szakmával, vagy az akvarell technikával kapcsolatos. Az építészeti kitérő annak volt köszönhető, hogy a körülöttem élők nem találtak elég „tehetségesnek”, ezért lebeszéltek a grafikai pályáról. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy kicsit lazítsunk ezen a szorongáson, amit a „tehetség” szó a legtöbb emberben generál. Ezért indítottam anno blogomat, hogy kiderüljön, hova tud eljutni egy úgynevezett „tehetségtelen” grafikus.

Mint fentebb említettem, már jó ideje nézem a videóidat, ahol nagyon sok hasznos információval látod el a kezdő grafikusokat, illetve azokat is, akik csak hobbiból alkotnak. Véleményem szerint ez a csatorna hiánypótló az országban, nemcsak akvarell-illusztráció tekintetében. Hogyan született meg az alapötlet és mennyire volt nehéz elindulni?

Eredetileg ugye a blogot vezettem ugyanebben a témában, írni mindig is nagyon szerettem. Aztán ahogy teltek az évek, elkezdtem teljesen ráfüggni én is a Youtube-ra, és nagyon sok külföldi grafikus, illusztrátor munkáját követtem. A mai tudásomnak egy igen jelentős részét tőlük tanultam, és elképesztő hálával tölt el, hogy ezeket az információkat csak úgy, teljesen ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják. Persze ez a fajta transzparencia nem csak a következő művész-generáció számára hasznos, hanem az iparág egészséges fennmaradásához is nagyban hozzájárul. Magyarországon viszont erre semmilyen aktív kezdeményezést nem láttam, úgyhogy arra jutottam, hogy itt az idő belevágni. 

Több kreatív videó sorozatot készítettél már: személyes kedvencem a Fess velem! sorozatod, ahol koszorúkat festhetünk együtt. Ingyenes sablont is mellékelsz hozzá, mely a blogodról letölthető. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél; szeretnek az embereket közösen alkotni veled?

Őszintén szólva egészen meglepődtem, hogy mennyien szeretik ezt a sorozatot, nem gondoltam, hogy ilyen népszerű lesz. De jobban belegondolva ez érhető is: ebben a mai nagyon feszült helyzetben mindenki keresi azt a fajta tevékenységet, ami egy kicsit kikapcsolja az agyát, és a festés erre nagyon jó, mert egyszerűen muszáj rákoncentrálni, nem lehet közben híreket olvasni vagy másfele figyelni. A festés a tudatos jelenlét egy formája.

Másik szemszögből nézve biztos vagyok benne, hogy könnyebb a munkámhoz kapcsolódni, amikor live-ban festek. Ez a videósorozat ugye egy szimultán festés, tehát élőben közvetítem, amit csinálok, és emiatt minden olyan baki is látszódik, amit egy megszerkesztett videóból ki lehet vágni. Amikor az ember festeni tanul, könnyű beleesni abba a hibába, hogy másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, sok ember fejében elhangzik a mondat, hogy „én sosem fogok tudni így festeni”. Ezekben a videókban meg tudom mutatni, hogy én is hibázok, és hogy ez nem baj.

Bár terveim nekem is vannak, mégis nagyon szégyenlős vagyok a kamera előtt. Neked voltak ilyen gátlásaid? Mit tanácsolsz, hogyan győzzük le őket?

Gátlásaim a mai napig vannak, és videószerkesztés közben fogom is fejem miattuk. Sok tanácsot hallottam már ennek a leküzdésére, mert egyszerűen nem természetes érzés egy kamerához beszélni. Az egyik ilyen, hogy képzeljünk egy jó barátot a kamera helyébe, mintha neki magyaráznánk, mégis számomra a leghatékonyabb – meglepő módon – a live közvetítés volt. Amikor az első live-ot csináltam, nagyon izgultam, de ugyanakkor ott tényleg egy valódi közönséggel kommunikál az ember, és ez sokkal természetesebb, mint egy kamerának monologizálni. Aztán ahogy egyre több live készült a csatornámra, valahogy ezt a fajta természetességet elkezdte a többi videó is átvenni egy kicsit – de tényleg csak egy kicsit. Én még mindig érzek benne egy adag kényelmetlenséget.

Talán a legjobb tanács, amit adni tudnék, hogy csináld, csináld, csináld. Nem kell publikálni is, ha nem jó, a lényeg, hogy szokj hozzá az érzéshez. Minden videódnak csak 1%-kal kell jobbnak lennie az előzőnél. Egyébként az emberek jobban szeretik a tökéletlent, mint a tökéleteset, mert sokkal könnyebb hozzá kapcsolódni.

Térjünk rá a két mesekönyvre: Tóth Eszter meséje mellett Lovranits Júlia Villő  sorozatát is te illusztráltad. Milyen érzés volt a felkérés és milyen kihívásokat rejtett magában ez a projekt?

Egy kicsit lemondva indultam neki. Eredetileg egy másik könyvhöz kértek fel, amihez próbarajzokat kértek, és végül nem engem választottak. Mikor egy hétre rá a Pöttöm Pöttyhöz kérték a próbarajzokat, már nem reménykedtem különösebben, úgyhogy eléggé elkerekedett a szemem, mikor értesítettek, hogy én leszek az illusztrátor. Ezzel párhuzamosan pánikba is estem, mert nagyon sok rajzot nagyon rövid idő alatt kellett elkészíteni, és mindeközben nagyon boldog is voltam. Tud egy ember ennyi mindent egyszerre érezni? Nekem úgy rémlik, hogy igen. 

Olyan projekten olyan ügyfelekkel dolgozni, amin korábban még sosem dolgoztál, mindig kihívásokkal van tele. Nem tudod, mennyi változtatást fognak kérni, azt küldöd-e, amit elvárnak vagy nem, és végül mit fognak kihozni a végeredményből? Ebben nagyon sok a bizonytalanság, de közben nincs idő ezen kattogni, csinálni kell.

Hogyan zajlott egy rajzolással töltött napod?

Felkeltem, reggeliztem, rajzoltam, ebédeltem, rajzoltam, vacsoráztam, rajzoltam, lefeküdtem. Ez így viccesnek hangzik, de ezek a festéssel töltött napok teljesen elmosódtak az emlékezetemben, annyira intenzív időszak volt. Arra is emlékszem, hogy nagyon mélyen és nagyon jókat aludtam akkor, mintha a szervezetem tudta volna, hogy csak úgy tudok teljesíteni, ha a pihenés is maximális hatékonysággal zajlik.

Két nagy fázis különült el egyébként, a vázlatolás és a festés. A vázlatoláskor alkottam meg a karaktereket és a kompozíciókat. Ez egy nagyon nagy koncentrációt és kreativitást igénylő fázis, ami sokkal fárasztóbb, mint maga a festés. A színezés már inkább manuális munka, ami egyébként nekem nagyon pihentető. 

Mennyire volt gördülékeny a közös munka a kiadóval? Szeretnél még a jövőben együtt dolgozni velük?

Igen, mindenképp szeretnék, jó volt velük dolgozni. Tavaly áprilisban készült a Bodza második kötete, akkor egy picit azt éreztem, hogy a bezárások őket is megviselik, és kicsit kevesebb idejük volt velem foglalkozni, akkor sokkal több önálló döntést kellett hoznom, mint fél évvel azelőtt – de talán ők is jobban ismerték már a munkafolyamatomat, és úgy érezték, nem kell annyira fogni a kezemet.

Összességében örülnék, ha mindenkivel ilyen gördülékenyen tudnék dolgozni, és ennyire megbíznának a szakmai tudásomban.

Működik egy webshop is, ahol saját kezűleg készített matricákat, képeslapokat, naptárakat vehetnek az érdeklődők. A járvány negatív hatásai itt mennyire érezhetők?

A webshopom tekintetében én nem éreztem negatív hatást, de az is igaz, hogy ez még nagyon friss, tavaly novemberben nyitottam meg, tehát járvány előtti tapasztalatom nincs. De ahogy látom a körülöttem lévő grafikusokat, a webshopjaik továbbra is aktívan működnek. 

Aki szeretne tanulni tőled, annak lehetősége van, hiszen workshop keretében is lehetőséget biztosítasz erre. Milyen tapasztalataid vannak a jelenlegi helyzetben?

Szerencsére az akvarell workshopokat sikerült online formába átültetni, így egy kicsit kevésbé fájdalmas a helyzet, de azt látom, hogy kevesebben jönnek, mint az élőre. Tavaly télen a járvány előtt majdnem mindig telt házzal festettünk, 10-12 ember is eljött, most azért 5-6-nál ritkán vagyunk többen. Egyébként nem gondolom, hogy ez az online forma rosszabb lenne, mint az élő, de azt tudom, hogy más. Sokan azért jönnek el egy ilyen workshopra, hogy kicsit kiszakadjanak otthonról, hogy úgy tudjanak festeni, kikapcsolódni, hogy közben nem szakítják őket félbe állandóan. Ezt az online nem tudja biztosítani. Viszont ezzel egy kicsit kitágultak a lehetőségek, vidékről is be tudnak csatlakozni emberek, sőt olyan is volt már, hogy külföldről jelentkezett be valaki, ami szerintem nagyon vagány.

Milyen tanácsokat adnál a kezdők számára?

Legelőször is azt, hogy ne címkézzék magukat tehetségtelennek. Nem igazán emlékszem, hogy találkoztam-e valaha tehetségtelen emberrel. Olyannal igen, aki nem tudta magát motiválni, nem volt elég kitartó, igazából nem is ezzel akart foglalkozni, vagy nem tudta, hogyan és miben kellene fejlődnie. Ezek sokkal relevánsabb kérdések, mint hogy tehetségesnek születtünk vagy sem.

A másik fontos, hogy nem egyetemet vagy iskolát kell választani, hanem szakmát, mert azzal sokkal hosszabb ideig kell majd együtt élni, mint egy iskolával. Úgyhogy érdemes elmélyedni abban, mivel is foglalkozik a való életben egy grafikus vagy illusztrátor. A Youtube-on vagy az Instagramon már nagyon sok információt lehet találni erről. Az ember sokszor azt gondolja, hogy valamivel szeretne foglalkozni, de út közben kiderül, hogy esetleg nem is a szakma a vonzó, hanem pl. az iskola, vagy az adott szakma társadalmi megítélése. Akármivel is foglalkozunk, minden szakmának van árnyoldala és vannak benne nehéz pillanatok, a kérdés az, hogy eléggé szeretek-e ezzel foglalkozni, hogy a kihívásokat is elviseljem a kedvéért.

A harmadik pedig talán az lenne, hogy ne félj megosztani a munkádat az interneten! Sokan annyira félnek, hogy nem elég jó, amit csinálnak, hogy inkább a fiókban maradnak a rajzok. De az az igazság, hogy sokkal valószínűbb, hogy semmilyen reakciót nem vált ki másokból a munkánk, mint hogy valami megszégyenítő vagy bántó megjegyzést kapnánk – már ha tényleg nem elég jó. Az is simán kiderülhet, hogy amit mi magunk nem tartunk elég jónak, azt a többiek igenis jónak tartják. Viszont ha a világnak nincs lehetősége rábukkanni a munkánkra, akkor megbízni sem tudnak semmivel.

Milyen terveid vannak erre az évre? Árulj  el nekünk valamit kérlek!

Nagyon sok tervem van, csak óvatosnak kell lennem a megosztással, mert idő biztos nem lesz mindenre. Számomra 2021 egyik legizgalmasabb pontja, hogy szeptembertől a Hollóka Grafikai Műhely illusztráció képzésén fogok tanítani.  Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a kontextust, ahol átadhatom azt a nagyon sok szakmai információt, ami az évek alatt összegyűlt bennem.

Emellett nagyon szeretnék egy második online akvarell kurzust, hogy akik az elsőt elvégezték, tovább tudjanak haladni egy kicsit komplexebb technikával. 

Persze ha esetleg a Bodza vagy a Pöttöm Pötty újabb kötettel jelentkezne, akkor nagyon boldog lennék, ha illusztrálhatnám, de ezekről egyelőre csak találgatni tudok.

Az interjú végén szeretnék megmutatni egy-egy illusztrációt a fentebb említett mesekönyvekből - a képekért köszönet Imeldának! Továbbá sok sikert is kívánnék neki, remélem, egyre többen figyelnek fel a munkáira! 





Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Imeldát Youtube-onFacebook-on  és blogján! Workshopjaira is jelentkezhetsz, webshopján pedig nagyon aranyos dolgokat vásárolhatsz - melyek ajándéknak is tökéletesek lehetnek!

Írta: Isabel



Kristin M. Furrier - Az üveggyémánt átka című ifjúsági regényét a múlt héten volt alkalmam elolvasni, és nem csak nekem tetszett nagyon, de egy olyan  személy dicsérte, akinek a véleményére sokat adok.
Mivel a blogon igyekszem kiemelt figyelmet fordítani az ifjúságra, ezért nem volt kétséges, hogy egy nap szeretnék beszélgetni az írónővel a munkásságáról és a regényéről! Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!

Mesélnél nekünk a kezdetekről? Hogyan kerültél közel az irodalom világához?

Természetesen. Először is, köszönöm, hogy megkerestél. Mindig megtisztelő, egy interjú kérése.

Nagyon fiatalon kezdtem érdeklődni az írás iránt. Persze, ezek még gyermeteg próbálkozások voltak, de már akkor is sok novellám született. Azután volt egy szakasz az életemben, amikor úgy gondoltam, hogy „leteszem a tollat”, de mint később kiderült, ez nem így működik. Ha valakiben az alkotás igénye/képessége benne van, legyen az bármilyen művészeti ág, annak lételeme az alkotás. Mint nekem is az írás. 

Mi volt a kedvenc könyved gyerekként?

Inkább alkotót mondanék, mert nem egy darab könyvről beszélünk. Én Lucy Maud Montgomery regényein nőttem fel. Ezek közül is, a kedvencem az Anne regények, és a Váratlan utazás. Mondhatjuk, én ezeken a történeteken szocializálódtam.  Imádom a kort, amit ezen művek megjelenítenek.  Nagyon sokat adnak emberileg ezek a történetek.

Az üveggyémánt átka az Aranymosáson is indult: hogyan született meg a kisregény ötlete?

Az üveggyémánt átka című regényemmel a tavalyi év során neveztem az Aranymosás pályázaton.

Ahol számomra, igen megtisztelő véleményt kapott a kézirat, ám a hossza miatt kiesett. Maga az ötlet nagyon gyorsan megszállt. Itt nem volt semmi extra körülmény, mint pl. A kastély rejtélye esetében volt, mikor is, egy angliai kastélylátogatás során született meg az ötlet. Itt, ha mondhatjuk, egy pillanat műve volt. A lányomtól kaptam az üveggyémántot, és ahogy a kezembe helyezte, egyből meg volt a fejemben a történet. Emlékszem, még mondtam is viccesen: „Megvan a negyedik könyvem.” Ennyire egyszerűen született, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Van egy másik kisregényed is, mely az ifjúságnak szól: ez pedig A kastély rejtélye. Olvastam, hogy a témaválasztáson túl fontos számodra az olvasás könnyítése és ehhez mérten állítod be a betűméretet is. A tapasztalat hozta magával ezeket a fontos lépéseket?

Igen, egyértelműen célzottan, és szándékosan írtam ilyen rövid, pörgős, könnyen olvasható regényeket is. Az én családomban is van nehezen olvasó személy, és látom, nekik milyen küzdelem, vagy akár mondjuk ki, milyen ijesztő, egy vaskos, apró betűs könyv. Ezeket a regényeket arra építettem, hogy kevés karakterszámmal is lehet, kerek egészet alkotni, ami segíti az olvasást. Abszolút hiszek ebben. 

Plusz öregbetűs kiadású könyvek, amint említetted is, nagyobb betűméretet jelent, és nagyobb sorköz-távolságot. 

Miket szoktál tanácsolni az olyan gyerekeknek (vagy szüleiknek), akik nem vagy csak nagyon keveset olvasnak? A ti családotokban van nagy kedvenc?

Konkrétan tanácsolni nem szoktam. Ezzel szemben, megvan a saját véleményem.  Én úgy gondolom, és ebben a több évtizedes tapasztalat megerősít, hogy nem lehet erőltetni az olvasást. Ha egy gyerek úgy van nevelve, hogy minden felől megkapja a megfelelő ingert, akkor rengeteg dolog érdekelheti, ami elvonja a figyelmét az olvasásról. Segíteni tudjuk az útját a könyvek irányába, például, hogy karácsonykor, szülinapra, stb. könyvet is veszünk neki. Valamint, látja, hogy mi is olvasunk, és tiszteljük, értékeljük a könyveket. Én azt vettem észre, hogy az igazi könyvmolyság akkor fog megérkezni valakinél, ha meg lesz az első „wao” olvasása. Amíg nem lel olyan történetre, ami igazán elvarázsolja, addig csak olvasgat. Utána pedig célzottan fog potenciális olvasóvá válni. Hogy ez kinél, mikor jön el? Na, ezt nem lehet tudni. 

Nálunk nincs közös kedvenc, de van egy sorozat, ami mindannyiunknak tetszik. Más zsánerben olvasok, mint a gyerekeim. Ebben az a jó viszont, hogy emiatt háromféle könyvtárunk van otthon. Ennek pedig az a nagy előnye, hogy jobban rálátunk olyan zsánerekre is, amit magunknak esetleg nem vennénk meg. Valamint nagyon jókat szoktunk beszélgetni a könyvekről, és az írókról.

Melyik könyvedet ajánlanád egy olyan olvasónak, aki csak most ismerkedik veled?

Ez mindig nagy kérdés számomra. Még pedig pontosan azért, mert kétféle stílust írok. Talán azt mondanám, aki ismeri, szereti Lucy Maud Montgomery írásait, a lassabb, múltban játszódó könyveket, nekik a Johanna sorozatot ajánlom. Viszont az ifjúsági korosztálynak, ill. a fantasy kedvelőknek, a fentebb említett kisregényeimet. 

Egy sorozat is fűződik a nevedhez, melynek két része jelent meg eddig. Johanna inkább a felnőttekhez szóló romantikus regény. Mennyire könnyen élted meg a váltást a két zsáner között?

Semmilyen nehézséget nem okoz számomra, a két zsáner közti lavírozás. Mivel mind a kettő nagyon közel áll hozzám, és egyik mellett sem döntenék kizárólagosan, így nekem ez természetes. A Johannát is imádtam írni, és az ifjúsági regényeim is könnyen íródtak. Hiszem, hogy az adott élethelyzetünk befolyásolja azt, hogy éppen mit szeretnénk írni. Bizonyosan van ennek oka nálam is, hogy melyik kötet, miért épp akkor született.

Hogyan zajlik nálad az alkotás folyamata?

Az írás nálam elég szakaszosan folyik, ha lehet így fogalmazni. Nem írok egyfolytában. Egyrészt nincs mindig ihlet, ami nagyon nem mindegy az alkotás minőségére tekintve. Viszont vannak időszakok, mikor teljesen áthat az írás folyamata, és akkor nagyon nagy szövegrészek is születnek. Gyorsan írok, nem szoktam vázlatokat készíteni. Viszont a kutatómunkákra szoktam időt szánni. Mint például, a Johanna írása során, többféle gyógynövényes könyvet használtam, hiszen a könyvben egy teaház jelenik meg, ahol tudnom kellett egy alap információt a gyógyteákról. 

A könyveid az Underground Kiadó gondozásában jelentek meg. Milyen a velük való kapcsolatod?

2015 – ben jelent meg az első könyvem a kiadónál. Az elmúlt hat év alatt, többször történt tulajdonos váltás. Inkább ezt mondanám zavarónak, hiszen így hiába vagyok hűségesen egy kiadónál, kicsit mindig olyan, mintha megint idegenekkel dolgoznék. De korrekt a kiadó, mindenben segít, amit kérek. Mivel a könyveimen a lehető legtöbb munkafázist én végzem, természetesen, a korrektor, a szerkesztés és a nyomdai munkákon kívül, így nálam ténylegesen van jelentősége annak a szónak, hogy magánkiadás. Nagyon sok munkám fekszik minden könyvemben, a külső munkálatoknál is. Én szeretem magam megtervezni a könyv külsejét, borítóját, a könyv belívét is. A Johanna II. a történet folytatódik, és A kastély rejtélye könyveknél, a borító fotókat is mi készítettük, ill. Az üveggyémánt átkában is van saját fotóm. Minden egyes könyv kiadásával többet tanulok, és több lesz a tapasztalatom. 

Mindenki bízik abban, hogy 2021 jobb év lesz. Neked milyen terveid vannak? Esetleg jön folytatás valamelyik művedhez?

Nagyon sok tervem van, azzal sosincs baj. Az elmúlt pár hónap természetesen nekem is azzal telt, hogy módot találjak arra, hogyan lehet a személyes találkozásokat pótolni az olvasókkal. Az egyik legnagyobb újdonság, ami ebben az évben már elindul, hogy elkészült a honlapom. Ami nem csak egyszerű honlapként fog működni, hanem blog része is lesz, ahol könnyebben „eljutok” az olvasóimhoz. Egy kicsit talán közvetlenebbé tudjuk tenni, ezt a nehéz helyzetet, amit a karantén okozott. 

Az írás terén is sok új ötletem vár megvalósításra.  Egyrészt készen van egy új ifjúsági regényem, ami a harmadik lesz, ebből a zsánerből. Ezután, ha ennek a kiadásán túl leszek, egy kissé visszatérek a családregények világába. Elkezdtem egy újabb családregényt, azt szeretném folytatni. Ez egy kicsit megint lassabb, meghittebb, mélyebb mű lesz.  Emellett más terveim is vannak, de az még meglepetés.

A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, további érdekességekért keresd a honlapját, és hivatalos Facebook - oldalát,  vagy rendeld meg a könyvet az Underground Kiadó weboldaláról!

Írta: Isabel




 

Emlékeztek még Nagy Eszter  - Tóth Gergely írópárosra? Áradoztam az Örök tűzről és mindkét íróról, mert nagyon tetszett, amit alkottak.
A mai nap Eszteré a főszerep, két önálló művét is elolvashattam. Mindkét művet értékeltem a blogon ám különlegességük, hogy az írónő képes előhozni a rég elfeledett emlékeket és értékeket.
Azért, hogy én is és ti is jobban megismerhessük az életútját jöjjön egy vele készült interjú!

Bár, Gergővel közös interjúban meséltél egy kicsit a kezdetekről , megtennéd, hogy pár szóban itt is bemutatkozol az olvasóknak?

Budapesten élek 3 kislányommal. Emlékeim szerint már 6 éves korom óta írok verseket, történeteket de ezeket általában nem nagyon mutattam meg másnak. Sose hittem volna, hogy egyszer majd író lesz belőlem. Egy rövid szünet után, miután megszületettek a lányaim, elkezdtem nekik verseket, mondókákat írni, ezzel motiválva őket az egészséges táplálkozásra vagy a fogmosásra. Később már meséket írtam nekik, ahol ők voltak a főszereplők. Hiszem, hogy ez volt a titka annak, hogy a későbbiekben is olyan jó volt kapcsolatunk, hiszen nekünk már egy külön kis „varázsvilágunk” volt, amit csak mi ismertünk.

2017-ben jelent meg „A barátság” című mesekönyvem, amit 2018-ban a „ Régi idők karácsonya” követett.

Szerettem volna kipróbálni magam a felnőtt irodalomban is ezért elkezdtem novellákat írni. Nagyon szeretem a történelmet, így nem volt kérdés számomra, hogy történelmi témájú regényt írok. Az „Életünk harcai” 2019-ben jelent meg a NewLine kiadó gondozásában. Ezt követte a Tóth Gergellyel közösen írt „Örök tűz” című könyvünk.

Mint mondtam mára két könyvedet olvashattam el: a Régi idők karácsonyát, illetve az Életünk harcait. Kezdjük az előbbivel. Honnan jött a karácsonyi történetek ötlete?

Éveken át kerestem olyan karácsonyi mesekönyvet, amiben a hagyományos magyar karácsonyi szokásokat ismerhetik meg a gyerekek. Láttam a kislányaimon, hogy nagyon megzavarta őket, hogy a mesék nagy részében a Mikulás karácsonykor érkezik, de nálunk meg nem. Mivel a kortárs irodalomban nem nagyon találtam ilyet, így írtam egyet. A történetek nagy részét valós események ihlették, nagyszüleim és anyukám gyerekkori karácsonyát elevenítem fel benne. Mint minden egyes könyvemnél, itt is végeztem kutatómunkát, hogy minél hitelesebben tudjam bemutatni a régi magyar karácsonyi népszokásokat.

Novellák és versek találhatóak a könyvben, általad készült illusztrációkkal színesítve. Melyik alkotói folyamatot élvezted a leginkább?

Nehéz lenne választanom, mert az írás és a rajzolás ugyanolyan közel áll hozzám.  Talán a rajzok készítése volt a legemlékezetesebb, mert azokat nyáron készítettem és ahhoz, hogy rá tudjak hangolódni az alkotásra, karácsonyi zenéket kellett hallgatnom Júliusban miközben a kislányaim fürdőruhában rohangáltak körülöttem. 

Te hogyan emlékszel vissza a gyermekkorod ünnepeire? Meghatározó volt számotokra a tél és a Szenteste?

Azt érdemes tudni rólam, hogy „Karácsony-mániás” vagyok, az az igazi megszállott, aki szíve szerint már Szeptemberben feldíszítené az egész házat. Kedvenc évszakom a tél, amit igazán édesanyám tudott megérteni, így mindig, amikor megérkezett az első hó, mindig örömünnep volt számunkra. Nálunk a családban megadtuk a módját az ünneplésnek. Nem is az ajándékok voltak fontosak számomra, hanem hogy együtt volt a család. Mivel szerencsére nagycsaládban nevelkedtem, így a hétköznapokban nehezen volt megoldható, hogy ennyien együtt legyünk. A Karácsony mindig jó hangulatban telt.

Több novelládban éreztem a személyes ihletettséget, esetleg visszanyúltál a saját emlékeidhez?

Mint már említettem, a történetek nagy része nagyszüleim és édesanyám története alapján íródott, ám van a kötetben egy mese, ami az én személyes emlékem. A „Nagymama pogácsát süt” című történetet az én Édesanyám elvesztése után írtam a gyermekeimnek, ezzel próbáltam nekik (és magamnak) feldolgozni a nagymamájuk elvesztését. Azóta is, amikor elkezd havazni odakint, mindig mondják a kislányaim, hogy „ Mama odafent szitálja nekünk a lisztet!”

Mint írtam az értékelésemben, kicsik és nagyok is találhatnak benne hozzájuk közelálló témákat. Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a gyerkőcöktől?

A legnagyobb meglepetés az volt számomra, hogy nem csak gyerekek, hanem felnőttek és nagymama korúak is lelkesen olvasták a könyvem és azt mondták, hogy egy időutazás volt számukra. A gyerekektől azt hallottam legtöbbször, hogy ők is ilyen karácsonyokat szeretnének.

Ezzel szemben az Életünk harcai, már sokkal szívszorítóbb, a második világháborút vetted alapul. Mennyi kutatómunkát végeztél a hitelesség elérése érdekében?

Rengeteg kutatómunka előzte meg az „ Életünk harcait” is és ott éreztem már igazán, hogy szükségem lenne valakire, aki ellenőrzi a forrásaim hitelességét. Ebben a történetben leginkább az érzelmekre fektettem a hangsúlyt nem a történelmi háttérre.

Ki a kedvenc karaktered és miért?

Kedvencem Juliska karaktere, akit nagymamámról mintáztam. Egy olyan nő, aki tele van szeretettel, odaadással ám nehéz helyzetekben benne van egyfajta férfias erő. A lágyság és az erő ötvöződik benne. 

Anyaként hogyan szakítasz időt az írásra? Mennyi időt fordítottál a részletek megismerésére és kidolgozására?

Az anyaság az első és legfontosabb számomra így írni csak „lopott óráimban” tudok. Általában éjjel dolgozom, mikor már mindenki alszik. A részletes kidolgozás sajnos nem az erősségem, de azon vagyok, hogy fejlődjek ebben is.

A NewLine Kiadó vezetősége milyen tanácsokkal látott el annak érdekében, hogy a regény a legjobb legyen?

Szerencsére egy nagyon rugalmas kiadónál vagyok, akik csak akkor szólnak, ha valami komoly hibát követek el. Nagyon tetszik, hogy hagyják az írókat kibontakozni, nem korlátoznak benne semmilyen módon.

Mikor jelenik meg tőled új mű? Milyen terveid vannak erre az évre?

Idén két könyvön is dolgozom egyszerre, ebből az egyik a Tóth Gergellyel közös trilógiánk folytatása, aminek a címe Ikerláng- A harcos címen fog megjelenni. Jelenleg még a kutatómunka szakaszában vagyunk, de terveink szerint 2021 vége/2022 elejére várható.

A másik könyvemben visszatérek a magyar vidéki élethez, egy 50-es években játszódó történethez, érintve 1956 eseményeit is. Nagyon komoly lélektani mondanivalója lesz, egy olyan témában fogok részletesen írni, ami a mai napig generációs probléma. Felkavaró lesz ugyan a történet maga, de természetesen ebből sem maradhat ki a szerelmi szál, ami terveim szerint sokkal kidogozottabb lesz, mint az eddigi regényeimben.

Készülök a közel jövőben még gyerekeknek is egy mesekönyvvel és egy verses kötettel az óvódás korosztálynak.

Ezúton kívánok sok olvasót Eszternek!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy a könyveit a NewLine Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel





 

A napokban alkalmam volt elolvasni Tanila Jensen -  Viveca sorozatának második részét, mely sokkal jobban tetszett az elsőnél. Mivel az írónő fejlődése nagyon látványos, ezért felkértem egy újabb beszélgetésre, a motivációról, a fejlődésről és természetesen a jövőbeli terveiről is!

Mesélnél nekünk arról mi történt veled azóta, hogy utoljára beszélgettünk?

Először is köszönöm a felkérését az interjúra, és a könyvre adott véleményt is. Ha jól emlékszem, körülbelül fél év telt el azóta, hogy beszéltünk. Legtöbb időmet a kisfiammal töltöm, aki két hét múlva lesz 3 éves. Ezen kívül a harmadik diplomám megszerzésén fáradozom, ami nagyon sok időmet elveszi. Írás szempontjából most egy éve, hogy elkezdtem a Levendulamező című regényemet, és az jelenleg már a javítás fázisában jár. Amikor van egy kis szabadidőm, akkor ezen dolgozom. De már tervben van a soron következő történet megírása is.

Általánosságban véve, hogy fogadod a negatív véleményeket?

A véleményeket mindenképp meg kell hallgatni, még ha negatívak is, hiszen az építő jellegű kritikákból nagyon sokat tanulhatunk. A durva, lekezelő és nem megfelelő módon írt és elénk tárt véleményeket szerintem jobb figyelmen kívül hagyni.

Milyen visszajelzést kaptál a  Feloldozással kapcsolatban? Más is kiemelte a fejlődésed?

Igen. Számomra nagy sikerélmény, ha az olvasók egyre jobban elégedettek az írásaimmal, történeteimmel, mert ez visz előre.   A legtöbb olvasó kiemelte, hogy jót tett a történetnek egy kis humor, melyet egy karakteres szereplő bevonásával vittem bele, de kiemelték, hogy a hátborzongató részek jobban lettek megírva, ezáltal élethűbbnek hatott a történet.

Miket tettél annak érdekében, hogy az első rész hibáit a lehet legjobban kijavítsd? 

Egyrészt hagytam időt magamnak is a történet körvonalazódására, a fejemben lévő teljes történet összeállására. Valamint többször elolvastam, és javítás közben jöttek még hozzá ötletek. Az előolvasóimmal együtt megbeszéltük, miket lehetne még javítani benne, illetve mi az, ami nem hiányozhat a történetből. 

Hogyan telik nálad egy írással töltött nap?

Írói tevékenységemről se feledkezem el, de az életemben a legfontosabb a család és a kisfiam. Emellett, amikor sikerül gép elé kerülnöm, akkor teljes nyugalom van körülöttem, halkan zene szól, és akkor jöhetnek az ötletek. 

Melyik a kedvenc jeleneted a második részből és miért?

A második részből Viveca és Philip találkozásai ragadtak meg számomra legjobban, mert ezekben a találkozásokban benne van a bosszú, az átverés, de a reménnyel teli szerelem is. De azért jókat nevetek az új karakteren is.

Mesélted, hogy sokat olvasol mostanában. Mit gondolsz ez mennyire van hatással az írástechnikádra? 

Minden bizonnyal hatással van, hiszen minél több olvasással jobban bővül a szókincsem és könnyebben kifejezem azt, amit le akarok írni.

A regények a NewLine Kiadónál vásárolhatóak meg. Szoktál tőlük is tanácsot kérni a kézirat javítása érdekében?

Természetesen, a könyv megjelenéséig folyamatos kapcsolatban állok a Kiadóval, és annak a szerkesztőjével. Együtt rugalmasan meg tudjuk beszélni a vélt javításokat.

Hamarosan új könyvvel jelentkezel, de ez más zsáner lesz, mint a Viveca. Miért döntöttél úgy, hogy kipróbálod magad a romantikában is? Ha lehet, mesélnél nekünk a Levendulamezőről?

Én olyan írónak tartom magam, aki nem köti le magát egyetlen műfajnál. Én szeretem azt leírni, amit a fantáziám, a képzeletem és az álmaim elém tárnak, és papírra vetni, hogy egy kész könyv keletkezzen belőlük. Mindent megteszek annak érdekében, hogy az adott témában a lehető legjobbat írjam, és ez lehet sci-fi, fantasy, horror vagy akár romantika.

A Levendulamezőt is egy álom ihlette. A történet napjainkban játszódik Mexikóban. Főhőse egy fiatal levendulaárus lány, aki szigorú apjával él a farmon, és egy kínos szituációban találkozik a hegyi mentők német származású helikopterpilótájával. Ahogy egyre többet találkoznak, fellángol mindkettejükben egy rég elfeledett érzés, ami egy részről tiltott, hiszen a lány apjának teljesen más terve van, így titkos viszony alakul ki köztük. A pilóta mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a lányt, de ennek ára van. A történetben lesz humor, szerelem, és egy kis akcióval telített izgalom, mire elérünk a végkifejlethez. 

Ezen kívül milyen terveid vannak még erre az évre?

Szeretném sikeresen véghez vinni az egyetem első évét, valamint nagyon sok időt tölteni a családommal, majd papírra vetni a fejemben lévő ötleteket, gondolatokat, amelyek a jövőben könyv formájában meg fognak jelenni. Hogy milyen stílusban lesz, az egyelőre maradjon titok. 

Ezúton kívánok további sok sikert az írónőnek!


Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadó kínálatában!


Írta:Isabel



 L. J. Wesley, nagyon érdekes színfolt a magyar írók között. Többféle zsánerben alkot, mindezt egy nagyon egyedi stílusban.
Legutóbbi műve a Hetedhét birodalom, ami számomra óriási meglepetés volt. Ennek kapcsán teszek most fel pár kérdést a szerzőnek, tartsatok velünk!

Kezdésnek elmesélnéd honnan jött a Hetedhét birodalom ötlete?

M. G. Brownnal beszélgettünk róla, hogy ezekben a régi mesékben rengeteg kiaknázatlan lehetőség van. Kicsit belemerültünk a témába, és írtam egy nagyjából egy oldalas kis szösszenetet, amiben Hófehérke volt a szereplő. Ma ennek a továbbfejlesztése gyakorlatilag a Hetedhét Birodalom prológusa.

Annyi népmese-adaptációból miért pont Hófehérkére esett a választás?

Igazából, teljesen véletlen. Ha nem róla írtam volna anno azt az egy oldalt, hanem mondjuk Hamupipőkéről, akkor ma jó eséllyel ő lenne a főszereplő. 

A történet egyedi és teljesen mellőzi a Disney – elemeket. Mennyi kutatómunka áll a háttérben?

Mivel alapvetően nem egy már meglévő történetet írtam újra, hanem folytattam azt amit megírtak, viszonylag egyszerű dolgom volt, ráadásul ismertem már korábban is az eredeti történeteket is. Persze, így is volt elég sok minden, aminek utána kellett járnom, de alapvetően nem a kutatómunka volt a folyamat legnehezebb része.

Mennyire volt nehéz elvonatkoztatni az ismertről és valami teljesen újat alkotni?

Néha belecsúszott egy-egy túlzottan Disney-s rész, de szerencsére a szerkesztőm ezeket kiszúrta és kiírtottuk őket. Alapvetően amúgy nem volt nehéz elvonatkoztatni, tudtam, hogy mit akarok.

Miképp fogadta a Mogul Kiadó a regény ötletét? Gördülékenyen ment a kiadás?

Mint eddig igazából mindig, most is nagyon könnyű dolgom volt a kiadóval. Szerencsém van, szeretik az ötleteimet, így nem kell győzködni senkit, hogy ez lesz a megfelelő történet. Ennek megfelelően, a kiadás is gördülékenyen ment, csak azt volt kissé nehéz belőni, hogy mikor adjuk ki, mert az elmaradó könyvfesztivál és könyvhét kissé megbonyolította a dolgot.

A könyv borítóját kivételesen nem te készítetted, hanem pályázatot írtatok ki. Mi alapján választottátok ki a véglegeset?

Az olvasók szavazhattak a borítókra, és végül nagy előnnyel nyert Ashley Redwood igazán fantasztikus munkája, de végül nem ezt használtuk fel, hanem felkértem egy ismerős grafikust, hogy készítse el számomra a borítót.

Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig? 

Nagyrészt pozitív visszajelzések érkeztek, szerencsére leginkább szeretik a regényt. Persze, az elkerülhetetlen, hogy ne legyen pár gyengébb értékelés is, de ezekből is csak tanulok.

Tervezel ezen a vonalon maradni és esetleg több mesehőst is továbbgondolni?

Még két rész fog készülni ebben a világban, az egyik Aranyhajra, a másik pedig Csipkerózsika és Hamupipőke kettősére fókuszál majd. Hogy utána lesz-e még ilyen, azt egyelőre nem tudom.

Mint említettem, több műved is jelent már meg; számodra melyik a legkedvesebb és miért?

Nekem a Brooke a kedvencem. Azt nem tudom miért, de ő áll hozzám a legközelebb. Időről időre el is gondolkodom rajta, hogy hallgatok az olvasókra, és írok hozzá egy folytatást.

Mit tervezel 2021-re? Mikor jön ki az újabb regényed?

A könyvhétre tervezem megjelentetni az O.N.S. – Egyéjszakás kaland című regényemet. Ez nagyjából a már megszokott L. J. Wesley recept alapján készül. Humor, egy problémával küzdő női főszereplő (mint tudjuk, a 12 első randiban depressziós, a Brooke-ban pedig kómás volt a főszereplő), némi romantika, és persze nem túl hosszú. 

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónak!

Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, keresd a szerzőt hivatalos Facebook - oldalán, vagy könyveit a Mogul Kiadó webáruházában!

Írta:Isabel


Bodor Attila szerzővel A tél menyasszonya című mesekönyve kapcsán ismerkedtem meg és bár a könyvét egy ajánló miatt olvastam el, korántsem csalódtam. Visszarepített a gyermekkoromba, azok közé a mesék közé, melyek számomra értékesek továbbá maradandó élményt nyújtottak. Éppen ezért nagyon izgatottan várom a szerző válaszait és remélem, Ti is kedvet kaptok a műveihez!

Kezdésként pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak? Mi vonzott az írásban?

Ha őszinte akarok lenni, akkor az írás csak véletlenül bukkant fel az életemben. Egy tanyán nőttem fel Kiskunfélegyháza határában, és rengeteg háziállat vett körül (meg néha felbukkantak vendégként nyulak, őzek, rókák, teknősök, sünök, stb.), így nagyon erősen kötődöm a természethez. Talán ezért is lettem főleg „reál” beállítottságú: gimiben biológia tagozatos voltam, az egyetemet környezettudományi szakon végeztem, most pedig épp biológiából készülök doktorálni. De valahogy emellett mindig ott voltak a könyvek, már egész kicsi koromtól kezdve. A szüleim is sokat olvastak, rengeteg könyvünk volt otthon, nekem pedig a mai napig természetes, hogy van nálam egy könyv (hátha lesz időm olvasni). Szóval a természettudományok mellett mindig volt helye az irodalomnak is az életemben, de sokáig nem nagyon vonzott az írás. Viszonylag kreatív embernek tartom magam, de ha alkotásról volt szó, akkor én inkább a csendben rajzoló-festegető fiú voltam. Írni csak pár éve kezdtem el, akkor is csak a magam szórakoztatására, poénból. Egy hosszú vonatút alatt fogalmazódott meg bennem egy édességet tüsszentő ló története, ami aztán pár nap alatt kéziratként öltött formát. Egy darabig csak néhány embernek mertem megmutatni, de végül – lesz, ami lesz alapon – beküldtem a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás nevű pályázatára, és náluk is jelent meg 2015-ben. Azóta próbálom magam képezni a témában: most már néha becsúszik egy-egy írástechnikai könyv, de elvégeztem például egy íróiskolai kurzust is (ráadásul nemrég jelentkeztem egy újabbra). És hogy mi vonz ebben? Egyrészt maga a folyamat, amikor egy ötletből kézirat csiszolódik. Ebből mindig sokat tanulok. Az meg tényleg elképesztő, ha kézzel fogható könyv lesz belőle, és jönnek rá a visszajelzések (jók és rosszak egyaránt, hiszen mindkettőből lehet fejlődni). Hihetetlenül jó érzés például azt látni, ha valakinek tetszett a történet, és sikerült vele egy kis extra vidámságot csempészni az életébe. Vagy ha annyira megérinti a mese mondanivalója, hogy utána még kicsit ott lesz vele a gondolataiban. Ezek mind-mind nagyon jó dolgok az írásban.

Már gyermekként is érdekelt a mesék világa? Emlékszel mi volt a kedvenc könyved?

Abszolút, és felnőttként sem eresztett. A mai napig rengeteg mesekönyvet olvasok. Egyrészt mert remekül kikapcsol: egyszerűen imádom a mesék kreativitását. Nem is csoda, hiszen az elmúlt években rengeteg nagyon jó gyerekkönyv jelent meg a magyar piacon. Meseíróként pedig igyekszem ezekkel valamennyire képben lenni. Másrészt pedig jól esik az embernek néha egy olyan világba visszavonulni a mindennapokból (még ha egy rövid időre is), ahol a jó és az igazság győzedelmeskedik, és végül minden baj megoldódik.

Egyébként óvodás koromból származik (és a mai napig megvan) az első olyan könyv, ami akkoriban abszolút kedvenc volt: A dzsungel könyve Disney-féle feldolgozása. Rajongva nézegettem a rajzokat, és annyiszor olvastattam fel a szöveget, hogy lapozáskor már fejből mondtam a történetet. Onnan nem volt megállás: a mesék, a Disney és a rajzolás a mai napig az életem részei. De imádtam még a Grimm fivéreket (persze nem az eredeti meséiket lapozgattam kisgyerekként, hanem egy sokkal gyerekbarátabb verziót), Benedek Eleket és a Hetvenhét magyar népmesét is.

Zelka királylány egy nagyon különleges karakter: nincs szíve mégis sokkal nemesebb a környezeténél. Az értékelésemben említettem, hogy emlékeztet egy kicsit az egyik kedvenc mesém főszereplőjére. Mennyire hatottak rád gyermekkorunk történetei?

Ez változó. A ló, aki édességet tüsszentett például egy olyan mese lett, ami szerintem egyszerre kortárs és nosztalgikusan régies hangulatú. Ráadásul ezt remekül közvetítik az illusztrációk is. Ezzel szemben A tél menyasszonyát szándékosan igyekeztem már-már népmeseire hangolni. Persze itt szintén felbukkan egy kicsit a modern szemlélet, hiszen a főszereplő királylány nem egy megmentésre váró karakter, hanem a kezébe veszi a sorsa irányítását. De ettől függetlenül sokat merítettem hozzá más népek mesei motívumaiból, mint például az orosz népmesék vagy épp a francia Kékszakáll, illetve a Világszépe és a szörnyeteg. Ezzel szemben a legújabb kéziratom egy napjainkban játszódó, modernebb történet lesz.

Azt is említettem, hogy ha valaki környezettudatosan olvassa a történetet, komoly mondanivalót fedezhet fel benne. Ez sem véletlen, hiszen számodra ez a téma nagyon fontos a Biotechnológia Tanszék hallgatójaként. A mindennapokban hogyan mutatkozik ez meg?

Mindig is nagyon érdekelt a természet- és környezetvédelem, így nagyon örülök, hogy Ph.D. hallhatóként ehhez kapcsolódó témán dolgozhatok. A kutatási témám a bioremediáció, vagyis a szennyezett területek biológiai úton történő kármentesítése. Ezen belül is az olajszármazékok okozta szennyezéseket igyekszünk „olajfaló” baktériumokkal megszüntetni vagy mérsékelni. Nagyon inspiráló ez a közeg, hiszen a tanszékünkön több kutatócsoport munkája is a környezetvédelemhez köthető. Vannak például, akik a hulladékokat mikrobiális úton alakítják át hasznos nyersanyagokká (ez az ún. biofinomítás), mások a mikroorganizmusok által termelt biogázzal foglalkoznak vagy a biohidrogén előállítását kutatják. Ezek mellett oktatunk is: a biotechnológia különböző ágait előadásokon és gyakorlatokon tanítjuk a biológia/biológus, illetve a bio-/környezetmérnök hallgatókat, a leendő tanároknak pedig előadásokat tartunk a biogeokémiai ciklusokról és a környezetvédelemről.

A másik mese, amit olvashatunk tőled, az A ló, aki édességet tüsszentett. Bár én még nem olvastam, az viszont érdekelne, hogy miért pont ez az alaptéma? Édesszájú vagy?

Azt hiszem, ez is a gyerekkoromra és az állatok szeretetére vezethető vissza (ami persze azóta is tart). Ráadásul az egyetem után egy ideig lovagolni is tanultam több – (de inkább) kevesebb sikerrel. Valószínűleg innen lopta be magát egy ló főszereplőként a mesébe. De egyébként igen, édesszájú is vagyok. Imádok kísérletezni a konyhában, és újabb recepteket kipróbálni. Tegnap például épp fánkot sütöttem, pénteken pedig babkát több ízesítésben (ezek elajándékoztam). De nemrég volt egy időszak, amikor egy pitereceptet próbáltam heteken át tökéletesíteni. Hogy a karácsony előtti sütésekről már ne is beszéljünk… 

Mindkét könyv a Könyvmolyképző Kiadónál kapható. Milyen velük együtt dolgozni?

A Könyvmolyképző Kiadó mögött egy rendkívül profi csapat áll. Nagyon sok remek és tehetséges embert ismertem meg rajtuk keresztül. A munka is nagyon simán és gördülékenyen megy a legtöbbször. Kiemelten igaz ez a szerkesztésekre: az első könyvemet Moskát Anita szerkesztette, míg a másodikat (és a készülő harmadikat is) Róbert Katalin. Mindketten aktívan írnak is, és rengeteget tanultam tőlük. De mellettük rengeteg tanácsot adott a kiadó főszerkesztője, Varga Bea is (akit sokan On Sai-ként ismernek). Hálás vagyok nekik a sok segítségért, és hogy a szöveg a lehető legjobb formában jelent meg. Az egyetlen „negatívum” talán az, hogy mivel a kiadó munkatársai többnyire más-más városokban laknak, csak viszonylag ritkán adódik lehetőség arra, hogy személyesen is találkozzunk.

Mindkét könyvedet Szimonidesz Hajnalka illusztrálta. Mennyire vagytok egy hullámhosszon? Viszontlátod a papíron az elképzeléseidet?

A kiadónknál az illusztrátor és a szerzők alapvetően külön-külön dolgoznak, és mi legtöbbször csak a végleges rajzokat látjuk. Hajni ettől függetlenül mindig jelezte, ha megkapta a szöveget, és segítséget vagy pontosítást is szokott kérni, ha valami nem egyértelmű. Ilyenkor természetesen örömmel segítek. Viszont az illusztrálás az a rész, amit íróként talán az egyik legnehezebb volt kezelni, mert nagyon furcsa látni, hogy egyes jelenetek vagy éppen a karakterek más fejében hogyan néznek ki. Ezt el kell engedni, hiszen nem is kell, hogy a kettő feltétlenül passzoljon. Én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Hajni illusztrálta az eddigi könyveimet, mert imádom a stílusát. Mostanra sokszor írás közben is úgy elevenedik meg a mese, mintha ő festette volna. Éppen ezért az az időszak, amikor elkészülnek a rajzok, olyan nekem, mint gyerekként a karácsony volt. Mindig tűkön ülve várom! Mert a figurák nem úgy festenek majd, mint ahogy elképzeltem őket, hanem még jobban is! Ráadásul a színekkel és a formákkal mindig remekül sikerül visszaadnia a mese hangulatát. Remélem, az új könyvemet is ő illusztrálja majd. Abszolút rajongó vagyok!

Jöjjön az egyik legfontosabb kérdés, amit egy írónak feltehetek: mit szóltak a gyerekek a könyveidhez?

Az interneten (pl. a molyon és különféle blogokon) ugye főleg felnőtt véleményekkel találkozom, de a dedikálások alkalmával is gyakrabban jönnek oda hozzám a szülők és a nagyszülők. Viszont mostanra többször volt lehetőségem részt venni író-olvasó találkozókon vagy éppen tematikus, a könyveimmel foglalkozó rendezvényeken is (pl. iskolákban vagy könyvtárakban). Itt a gyerekek olyan lelkesen osztják meg élményeiket és a véleményüket, hogy öröm hallgatni. Zsibongva várnak, aláírást vagy közös fényképet kérnek… Szóval azt hiszem, szeretik a meséimet. Amikor az édességet tüsszentő ló történetét először lejegyzeteltem, nem gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus élményben lesz majd részem általa. 

Egy másik interjúban említetted, hogy szeretnél egy olyan könyvet is írni, ami beszélő zöldségekről szól, akik ellepik a világunkat. Nagyon tetszik az ötlet, így muszáj rákérdeznem, hogy hol tart a dolog?

Ezzel kapcsolatban jó hírrel szolgálhatok: a kézirat kész és megjelenésre vár. Némi üröm az örömben, hogy Az elképesztő kelkáposzta-főzelék eredetileg tavaly karácsonyra jelent volna meg, de a vírushelyzet felborította a kiadói terveket. Viszont azt az ígéretet kaptam, hogy idén biztosan megjelenik, szóval hamarosan az olvasók is megtudhatják, hogy a főszereplőknek sikerül-e megakadályozni Őkelsége, a gonosz kelbimbó világuralmi terveit…

Addig is érdemes a Facebookon követni az írói oldalamat, ahol időről időre újabb részleteket árulok el a történetről! 

Zárásképp pedig mesélj egy kicsit a terveidről! Mikor olvashatunk tőled új történetet?

Az elképesztő kelkáposzta-főzelék után most egy ideig a doktori disszertációm megírására kell fókuszálnom, ami egyelőre minden energiámat leköti. De remélem, hogy utána hamarosan újabb mesék születnek majd! 

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy meséit a Könyvmolyképző Kiadó webáruházában!

Írta: Isabel



 Király Anikó nevére egy sokat olvasott személy hívta fel a figyelmem. Mivel adok a véleményére, utánanéztem a szerző munkásságának az interneten és sok érdekességet találtam. Több interjúját is elolvastam azért, hogy a lehető legnaprakészebb információkkal rendelkezem, mikor felkérem őt egy beszélgetésre!Köszönöm neki, hogy elfogadta a felkérést!

Én pedig köszönöm a felkérést, örülök neki! 

Több interjúban is szó esett arról, hogy 2012-ben döntötted el, hogy író leszel, viszont már gyermekként is nagyon érdekelt az olvasás és már akkor írtál saját történeteket. Melyik volt a kedvenc ezek közül és miről szólt?

Többnyire abból állt ez a gyerekkori írói folyamat, hogy rajzoltam egy figurát, aztán kitaláltam hozzá egy kis történetet. Ott volt Jódli Hók, a pók, Szuperkitni, a robot… A Jódli Hók egy kis versike volt, aminek az első két sorára még most is emlékszem: Volt egyszer egy pók, kinek neve Jódli Hók. Egyszer ez a Jódli Hók elment utazni egy jót… Aztán egy ideig, a paleontológiai kutatásaim kedvéért szüneteltettem a történetmesélést. :) Mazsola, a medúza, rántott vissza a mesélés világába. Olyan tíz éves lehettem, amikor megírtam az első részét. Mazsola éppen elveszítette az állását, és megpróbált új munkát szerezni, így mindenféle dolgot kipróbált. Ez igazából egy képregény volt, amit a mai napig őrizgetek. Szívesen lapozgatom, mert az egzisztenciális krízisét élő medúza által visszarepülök a gyerekkoromba. 

Aki kiskorban olvasóvá válik, annak számtalan kedvenc könyve lesz az idők folyamán. Neked melyik volt a legmeghatározóbb gyermekként?

A. A. Milne: Micimackó, Ingrid Bredberg: Katrin professzor, Lőrincz Judit Lívia: Balambér, mindenféle dínós és állatos könyvek. Ha gyerekkoromban jelentek volna meg például M. Kácsor Zoltán Zabaszauruszai, biztosan zabáltam volna őket :). Bár felnőttként is szeretem a sorozatot, mert még a szívemben van az a kölyök, aki voltam. És ez a kölyök sokáig paleontológus akart lenni. 

A legmeghatározóbb gyerekkori olvasmányom azonban Thomas Brezina regénye, a Nyár, tesók, zűrzavar. A tizenkettedik születésnapomra kaptam a szüleimtől, és mondhatom, telitalálat volt. Annyira tetszettek Tinka és Lizi boszorkányos kalandjai és gyagyás családjuk, hogy onnantól kezdve állandóan csak róluk akartam olvasni. És azt is tettem. Aztán melléjük jött még egy csomó más könyv is, de Tinka és Lizi miatt lettem olyan ember, aki a születésnapjára és karácsonyra is könyvet kér. 

Ha azt mondom, shoppingolok, akkor könyves üzletre és antikváriumokra gondolok.

A Menő Könyvek szerzője vagy és eddig négy  könyvből választhatunk, ha tőled szeretnék olvasni. Milyennek éled meg a kiadóval való közös munkát?

(Itt picit kijavítalak, ha nem gond, mert három könyvem jelent meg náluk, a negyedik könyvem egy mesekönyv, az Szlovákiában jelent meg.) 

Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kiadóval karöltve fogok dolgozni bármilyen írásomon, úgyhogy hatalmas öröm számomra. 2018 óta vagyok a Menő Könyvek szerzője, és nagyon büszke vagyok rá. Az egész úgy kezdődött, hogy megírtam a Strand, papucs, szerelem kéziratát, aztán kiadókeresésbe fogtam, ami eléggé elkeserítő tud lenni. Hiába tudja az ember, hogy az ilyen dolgok nem mennek egyik napról a másikra, azért könnyű türelmetlennek lenni, hiszen általában olyan történetről van szó, amit akár évekig is pátyolgatunk, így természetes, hogy a lehető leggyorsabban szeretnénk olvasók elé tárni. Na, a Menő Könyveknek is elküldtem a kéziratomat. Ők kedvesen, türelmesen válaszoltak. Minden üzenetemre. Aztán olyan két hónappal később történt valami gyanús dolog. Csapody Kinga, a Menő Könyvek főszerkesztője bejelölt Facebookon ismerősnek, és akkor azt éreztem, hogy most valami történik. Másnap érkezett is az email, hogy szeretnék kiadni a regényt. 

Leírhatatlanul boldog voltam. És most is az vagyok, hiszen nem a fiókomnak írok, hanem az olvasóimnak, akikhez a kiadó juttatja el a történeteimet. 

Szeretek velük együtt dolgozni, mert azt érzem, ők is szeretik olvasni az írásaimat, és ez a szerkesztések alatt is érezhető. 

Ezt már ellőttem az egyik regényem köszönetnyilvánításában, de senki sincs, aki megállíthatna benne, úgyhogy még egyszer leírom: a Menő Könyveknél menő emberek dolgoznak. Olyanok, akik vették a fáradságot arra, hogy fogadják, elolvassák a kéziratom, és közben válaszoljanak minden egyes „Kedves Szerkesztőség, arról szeretnék érdeklődni, hogy elolvasták-e a kéziratom” üzenetre. 

Nekem  - mint kíváncsi új olvasódnak - melyik könyved ajánlanád először és miért?

Attól függ, éppen mire van gusztusod. :) Ha egy könnyed, vicces nyári, balatonos kalandot keresel, akkor Bogi története, a Strand, papucs, szerelem kell neked. Ha egy civódásokkal teli, gyerekkori emlékektől hemzsegő feel good sztori jönne jól, akkor azt Botonddal és Zorkával kell megbeszélned a Csak barátok?-ban. Ha pedig falusi szellőre vágyakozol a hajadban, vicces figurákkal, babonákkal, akkor a Semmi pánik!-ot nyisd ki. Ebben találkozhatsz négy fiatallal, akik saját magukat keresik, de közben egymást találják meg a rejtélyes Kókusz közreműködésével.

Ha pedig egy olyan mesét szeretnél, amiben a főszereplő egy Mangaluca nevű mangalica, aki igazi hölgynek képzeli magát, miközben békákkal verekedik, vaddisznókat bosszant fel, akkor a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemet keresd. 

A Semmi pánik c. regény a legfrissebb: mesélnél egy kicsit az ötletelésről és a szerkesztés folyamatáról?

Az ötlet egy vonatúton jött. Éppen Komáromból tartottam Dunaszerdahely felé, amikor leült mellém egy bődületesen kókusz illatú fiú. Egy órán keresztül inhaláltam az autós légfrissítőre emlékeztető illatot, így született meg Kókusz karaktere. És talán az illata miatt pszichedelikus képzelgéseim lettek, amikből aztán létrejöttek a balszerencsés babák. 

A kókusz szagú fiúval soha többé nem találkoztam, de időközben egész személyiséget adtam neki, amit arra használ fel, hogy megpróbál másokon segíteni. Így jött Lea, Andris, Gabi és Dani, akik mind péntek 13-án születtek, azon a napon, amikor meghalt a falu babonás polgármestere, ami miatt aztán rájuk ragadt a balszerencsés babák név, és maguk is balszerencsésnek hiszik magukat. 

És mivel alig akad olyan ifjúsági regény, ami nem Budapesten vagy valamilyen nagyobb városban játszódik, megszületett Diósvámhatár, a kitalált falu, amit részben saját otthonom, Feketenyék ihletett. 

A szerkesztés már gyerekjáték volt (számomra, a szerkesztőm nevében nem nyilatkozom :)). Mentek az üzenetek oda és vissza köztem és a szerkesztőm, Kertész Edina között. A Semmi pánik! már a második közös munkánk, így már szerintem mondhatom, hogy összeszoktunk. Elküldöm neki a kéziratot, ő elolvassa, majd az észrevételeivel együtt küldi vissza nekem. Én ezek alapján átmegyek még párszor a szövegen, aztán megy vissza Edinának. Az egésznek az a lényege, hogy ha valami változik a szövegben, azt jelölni kell!!! 

Merítesz ihletet  a mai ifjúság lelkivilágából és szókincséből? Mennyire tartod fontosnak hogy a szöveg és a tartalom tükrözze a mai modernebb igényeket?

Egyértelműen fontos az, hogy az írásaim tükrözzék a mai ifjúság lelki világát és szókincsét, hiszen íróként ezzel tudom megszólítani azt a korosztályt, akinek elsősorban írom a regényeimet. Nem mondom, hogy tini pluszosoknak nem adnám a kezébe, hiszen a falubéli nénik nagy rajongói a könyveimnek :), de a célközönségem az ifjúság, így természetesen szükség van arra, hogy azonosulni tudjanak a karakterekkel, aminek szerintem elengedhetetlen része az, hogy számukra nem idegen helyzeteket, családi kapcsolatokat, és modern kütyüket vonultassak fel.

Hogyan vennél rá az olvasásra egy olyan fiatalt, aki messziről elkerüli a könyveket?

Humorral és olyan karakterekkel, akiknek a helyébe tudja magát képzelni. Ha visszaemlékszem a gimis koromra, akkoriban többnyire olyan könyveket szerettem olvasni, amiken jókat lehetett röhögni, vagy olyanokat, amikben annyira izgultam a főhősért, hogy addig olvastam egy könyvet, amíg a végére nem értem, még akkor is, ha ehhez egész éjjeleket nem aludtam. 

Mivel olvasói visszajelzéseket kapsz és ezekre mennyire van lehetőséged reagálni? 

Arra kivételesen büszke vagyok, hogy a legtöbb pozitív véleményben kiemelik a humort, mert tulajdonképpen ez a célom: úgy akarom a szereplőimet ringbe állítani a problémáikkal szemben, hogy közben se ők, se az olvasók ne felejtsenek el nevetni. Az eddigi vélemények alapján úgy látom, ez sikerül. 

A felnőtt szereplőimet is szeretik. Rájuk mindig nagyon odafigyelek, hogy ne azt az agyonrágott, „nem jövök ki a szüleimmel, mert állandóan dolgoznak” vonalat képviseljem. Amennyiben egy szülő tényleg nem jön ki a gyerekkel, vagy sokat dolgozik, akkor annak a hátterét is alaposan körbejárom, mert minden éremnek két oldala van. 

A közösségi oldalak révén nagyon egyszerű tartani a kapcsolatot az olvasókkal. Nem célom, hogy minden egyes véleményhez hosszászóljak, de igyekszem az összeset megtalálni, és alaposan elolvasni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt alkosson a regényeimről. Akár pozitív, akár negatív vélemény születik róluk, nem szólok bele, mert akkor nincs keresnivalóm az írói szakmában. A pozitív véleménynek örülök, és megköszönöm, a negatívnak nem örülök, de köszönöm, hogy az olvasó esélyt adott a könyvemnek. 

Amennyiben egy olvasóm üzenetet küld nekem akár a Facebook, akár az Instagram oldalamon, arra mindenképpen válaszolok. Lelkesen, boldogan, mert ezek miatt az üzenetek miatt látom értelmét az írásnak. 

A jövőben szeretnék aktívabb lenni a Molyon is.

Mi a legfontosabb, amit íróként megtapasztaltál?

Hogy nem szabad, hogy a kedvem szegje egy negatív kritika. 

Hogy nehezebb írni úgy, hogy húsvér olvasók várják a könyvet, mint amikor csak úgy a fiókomnak írtam. 

Hogy határidő nélkül nincs élet. 

Hogy amennyiben jegyzetelésről van szó, a klasszikus papír és toll a nyerő páros. 

Hogy nem tudok mindenkinek megfelelni. 

Hogy nem lehet a múzsára várni. 

Illusztrátorként is dolgozol. Ez a két művészeti ág milyen eloszlásban van jelen az életedben és melyik áll közelebb hozzád?

A rajzolás jelenti a kikapcsolódást, az írás pedig a munkát. Bár nem tudom, melyiket szeretem jobban. Mivel gyerekkorom óta kéz a kézben járnak, nehéz is lenne választani. Egyelőre a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemben találkozhatnak az olvasók az illusztrációimmal, illetve a @kiralyaniko_o Insta oldalamon. Ez volt a reklám helye. :) 

Szeretnék később többet foglalkozni az illusztrálással is, ám jelenleg minden időmet az írás tölti ki. 

A világjárvány miatt senkinek sem lehet egyszerű, ám én mégis próbálok pozitívan előretekinteni. Te miként állsz ehhez a kérdéshez? Mesélj egy kicsit a terveidről!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a járvány előtt is otthonról dolgoztam, így ezen a téren nem sok minden változott. Viszont vannak dolgok, amik nagyon hiányoznak: a barátaim élőben (nem online élőben), de hiányzik például Magyarország is. Már majdnem fél éve annak, hogy nem jártam ott. Ez rekord, mert születésem óta havonta legalább egyszer megfordultam mondjuk Győrben (színházazni, mozizni, könyvesüzletezni) az utóbbi időben, az írói munka miatt pedig Budapestre is viszonylag sokat jártam. 

Most fél éve Feketenyéken vagyogatok, írogatok. Igazából nincs okom a panaszra, mert nincs semmi bajom a szülőfalummal. A jelen helyzetben csak annyit tudok tenni, hogy hálát adok az udvarunkért, írom a Semmi pánik! befejezését, jegyzetelem a következő regényt és mesekönyvet, és várom, hogy megint minden rendben legyen. Mindezt mosollyal az arcomon, mert úgy valahogy könnyebb.

A blog nevében is további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, az írónőt elérheted a hivatalos Facebook-oldalán, vagy keresd a könyveit a Líra weboldalán!

Írta: Isabel


 Amira Stone - Kitaszítottak c. műve nagyon szórakoztató volt és sokat segített nekem egy betegséggel teli időszakban. Éppen ezért alig vártam, hogy interjút készíthessek a szerzővel és kifaggathassam arról, hogyan is született meg a mű - na meg persze arról, mikor jön a folytatás!

Mielőtt rátérnénk a fontosabb kérdésekre, kérlek pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget. Röviden, kávéfüggő könyvmolyként jellemezném magam, aki rajong a cicákért, a kirakókért és a szörnyes filmekért, de utálja a porszívózást, a facebookot és a vásárlást. Az írás felé nem a szenvedély, hanem a kényszer vezetett. Kiskoromban imádtam a meséket újragondolni, vagy összemosni, de sokáig gondjaim akadtak a beszéddel, így könnyebb volt leírnom az ötleteket, mintsem a szülőket fárasztani a hablatyolással. Ha papírra vetettem egy sztori vázlatát, utána már nem éreztem szükségét annak, hogy bárkinek említést tegyek róla, és ez nagyon sokáig így is maradt. Egy ismerősöm életszemlélete motivált arra, hogy másoknak is megmutassam a történeteimet. 2017-ben a wattpadon kezdtem megosztani pár sztorit, és pályázatokra jelentkeztem, köztük az Aranymosásra is, ahol Rakéta projektes lettem a Kitaszítottakkal.   

A regény ifjúsági fantasy és nagyon érdekes világot tár az olvasó elé. Miért ezt a zsánert választottad?

A mesék iránti rajongásom felnőttként is megmaradt, és a mesevilág a fantasyhoz igen közel áll. A saját világ és saját szabályrendszer megalkotása élvezetes kihívás, és egyben biztonságot is nyújt írás közben, tudom, hogy minden szálat kézben tartok, és nem érhet meglepetés. Kísérleteztem reális történetekkel is, de azok is mind meséken alapultak.

Van kedvenc alkotód/könyved ebben a témában?

Jelenleg nincs konkrét kedvenc alkotóm, sem könyvem. Rendszeresen olvasok YA fantasykat, számos regény varázsolt már el, de mindig felfedezek valami újat, valami jobbat, vagy éppen egy adott alkotónak csak egyetlen írása ragad magával. Legutóbb Mary E. Pearson és Holly Black regényei voltak azok, amiket imádtam. 

Olvastam, hogy főként éjszaka írsz. Meg tudlak érteni, az esti órákban én is aktívabb vagyok ezen a területen. Viszont így hogyan jut elegendő idő az alvásra?

Az időhiány az, ami miatt az éjszakai írást választottam, de nem könnyű összeegyeztetni a pihenéssel. Vagy ez, vagy az. Egy fárasztóbb nap után természetesen az alvás nyer, néha napokon, heteken át, de ha nagyon benne vagyok egy történetben, akkor játszom a határaimmal. Pillanatnyilag nincs konkrét írós rendszerem, de nagyon szeretném, ha ez változna. 

Hogyan telt nálad egy alkotással töltött este?

Nagyon egyszerűen. Ülök a gép előtt, lámpafényben, síri csendben. Csendben tudok a legaktívabban írni, akkor hallom a saját gondolataim, és semmi nem akaszt meg. Pötyögök, amíg már azt nem érzem, hogy összefolynak a betűk a szemem előtt, és minden második szót elgépelem. 

A regény négy nézőpontkarakterrel íródott, ami nekem picit ijesztőnek hat. Hogyan sikerült boldogulnod ennyi különböző lelkivilág helyes felépítésével?

Az első kötetben nem volt könnyű. Sokat segített, ha egy nap csak egy karakterrel dolgoztam. A jellemváltozást a sorozat egyik fontos elemének terveztem, és ehhez hibás döntések során át akartam elvezetni a szereplőket, akik kezdetben sok hasonló vonással bírnak (makacsok, önzők, hisztisek), vagy éppen még nem elég erős egyéniség. Sokszor kellett kimozdulnom a komfortzónámból, nem egyszer szívesen fejen csaptam volna a karaktereket, de mindig figyelmeztettem magam, hogy az ő jellemük, a neveltetésük és a koruk alapján – nem egyszer a logikával ellentétben – kell meghoznom a döntéseiket. Úgy vélem, a folyatásban jobban elkülönül a személyiségük, ott könnyebb volt a bőrükbe bújni, és a megszólaltatni a hangjukat. 

Mint a Könyvmolyképző Kiadó szerzője, milyen tapasztalatokat szereztél? Hogyan élted meg a könyvmegjelenést?

Pályázat során kerültem a kiadóhoz, és egy nagyon jó szerkesztőt kaptam tőlük. A közös munkát nem csak tanulságosnak és inspirálónak, hanem élvezetesnek is találtam, és ezúton is köszönettel tartozom a kiadónak a választásért. A megjelenéskor sajnos eléggé depresszív időszakomat éltem, így nem sikerült kiélveznem, hogy írtam egy történetet, ami könyv formájában is megjelent. A könyvbemutató környékén realizáltam a dolgokat, de még akkor is csak fejben. Remélem, a második kötetnél ezt az örömködést bepótolhatom.

Mi az oka annak, hogy írói álnév mellett döntöttél?

A privát kis szférámat szerettem volna megtartani, és különválasztani az író tevékenységet a magánéletemtől, a családomtól.

Láttam, hogy több borítótervezet készült a Kitaszítottakhoz. Mi alapján választottatok?

Nem volt elképzelésem, teljesen nyitottan vártam a pályázatra beküldött anyagokat, abban a reményben, hogy lesz köztük olyan, amit megtetszik. Nem is gondoltam, hogy ennyi remek borítót fogok kapni. Számos tervbe elsőre beleszerettem, de figyelnem kellett arra is, hogy illik-e a regényhez, ha szimbólumos, az adott szimbólum megjelenjen a történetben, ha karakteres, akkor az mennyire passzol a főszereplőkhöz, és ez utóbbit kevesen találták el. A pályázat lezárásakor hét tervet választottam ki, és azok alapján végül a kiadóvezető hozta meg a döntést.

Hogyan éled meg a véleményeket, kritikákat? Mi az ami inspirál téged ezekből?

Ha egy írást kiadok a kezemből úgy, hogy mások is olvashatják, az azt jelenti számomra, hogy már elengedtem a történet kezét, és teljes mértékben be tudom fogadni a kritikákat. Mind a negatívokat, mind a pozitívokat szívesen olvasom, és persze utóbbi jobban melengeti a szívem, de nem veszem a lelkemre, ha valakinek nem nyerte el a tetszését a regény. Mind a kettő szükségszerű, és egyformán tudnak inspirálni. A pozitív írásra ösztökél, egy-egy mély pontból is kirángathat, megmutatja, hogy vannak, akik szeretik az írásaimat és szívesen olvasnának tőlem. A negatív meg nem egyszer rávilágít a hibákra, miben kell még fejlődnöm, mit kell átgondolnom, vagy elengednem.

Nem akarok türelmetlennek tűnni, de ugye már írod a folytatást? Mesélj az ez évi terveidről kérlek!

A második kötet szerkesztve pihen, tavaly év végén már a borítótervező pályázata is lefutott, viszont a vírushelyzet miatt el kellett halasztani a megjelenést. Bízom benne, hogy idén kedvezőbben alakulnak a dolgok, addig is, kihasználva a csúsztatást, az év első felére igyekszem befejezni egy másik történetet, hogy a második felét már csak A mágia rabjai zárókötetének szentelhessem.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, további információkért keresd fel a hivatalos Facebook-oldalát vagy jegyezd elő a Kitaszítottakat a Könyvmolyképző Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel



Jenei András neve bár nem volt ismeretlen a számomra, mégis, sosem gondoltam volna, hogy egy nap interjút készíthetek vele. Az író több zsánerben szórakoztatja a magyar olvasóközönséget, változatos kínálatot létrehozva. Remélem, az interjú végére kedvet kaptok a szerző könyveihez!

Biztos vagyok benne, hogy ebbe a kérdésbe sokszor belefutottál már, de pár szóban mesélnél magadról? Hogyan lett Jenei András író?

Erre a kérdésre azt kell mondanom, hogy az olvasók tettek azzá. 

De a történet  igen régen kezdődött és nem is prózával.  Úgy 12 éves lehettem, amikor kórházban pár szobatársammal elhatároztuk, hogy unaloműzésképp verseket fabrikálunk. Ők aztán  megunták, én jó pár rímes-rémes- sort megírtam. Ezután egy kazettaborító annyira megtetszett, hogy egy jó évvel később teleírtam egy kis füzetet egy rémtörténettel… Majd röviddel ezután fogtam egy spirálfüzetet és írtam egy 36 oldalas kalóztörténetet „Nem mindig a rossz veszít” címmel.  Itt az a furcsa, hogy bár imádtam olvasni már akkor is és tiszteltem minden szerzőt, miképp képes száz és száz oldalakat teleírni, de éppen kalózos regényt nem is olvastam. ( Ez az írásom ma is megvan, jókat nevetek, mikor kézbe veszem az összeragasztott füzetet…)

Ezután évekig semmit nem írogattam, majd szakközépiskolában kisebb egyperceseket,s megint verseket kezdtem el fabrikálni több kevesebb sikerrel… Persze a verselés nem az én műfajom, mégis több száz  íródott meg akkor. Ám már ekkor is éreztem, hogy a próza lehet egyszer az, ahol megtalálom az utam. Végül így is lett megint többéves szünet után.

Volt egy álmon, hogy miképp lehetne életem hivatását, a mentőzést kedvenc hobbimmal összekötni, a biciklivel. A megvalósítást nem lehetett kivitelezni, így írtam belőle egy kisregényt. S végül ez jelent meg első nyomtatott könyvemként ( Nyeregben a Konstantin-kereszt )  2009-ben az Adlibrum Kiadóval. Ami pedig végképp megindított, az 2010-től, a transzplantációmtól kezdődött, de ahogy kezdtem: ehhez kellettek az olvasók. 

Egy interjúban említetted, hogy példaképként tekintesz G.R.R. Martinra, illetve Bán Mórra. Pár mondatban meg tudnád fogalmazni, miért ők azok a szerzők, akik ilyen fontos szerepet töltenek be az alkotói utadon?

Őket emeltem ki, de persze van még sok mellettük. Martin azért fontos mérföldkő nálam, mert nekem ő volt az első olyan élményem, hogy egyetlen pillanat alatt magába szippantott az írási stílusa. Tetszett a fogalmazása- szerintem külön köszönet a fordítónak is-, s azonnal azt éreztem, hogy ha írnék, így szeretnék írni! Ez adta meg az ötletet, hogy mi lenne, ha belekezdenék egy regénybe, ami középkori, lovagos, akadnak benne csaták és harcok, de kihagyom belőle a sárkányokat? Mi lenne, ha teremtenék magam egy olyan világot, ami hasonlít a földihez, de ott nem kötne meg a sok valódi dátum és történelmi dolog?  Nekifutottam és onnantól kezdve foglalkozom  történelmi jellegű, realisztikus fantasy írásával. ( Így indult útjára a Triannita sorozatom) 

Bán Mór pedig azért, mert számomra többet tudott tanítani a magyar történelem egyes szakaszaiból, mint amennyit valaha megtanultam volna magamtól egy tanórán. Mind a stílusával, mind a témával még akkor is, ha egy része nem valóságos.   Az pedig magáért beszél nála, hogyha le tud kötni több száz oldalon, több köteten át egyetlen témával, akkor miért ne figyeljem, okuljak és nézzek fel rá, mint íróra? 

Mennyi időd jut az írásra egy héten? Elégedett vagy ezzel a számmal?

Ez változó és nincs is magamnak kikötött óraszám erre. Én nem úgy írok, hogy megvan a napi, vagy heti minimum. Ha lenne, az megkötne, én pedig szabadon szeretek írni. Akkor, amikor van gondolat, az össze is áll és van is rá idő a munka, meg más elfoglaltságaim mellett.  Ha minden összeáll, akkor akár napi hat-nyolc óra sem elég, s ha meg van lehetőség, amit nyaranta tudok rá adni vidéken, akkor volt: egyetlen hónapig folyamatosan írtam.  Máskor meg nincs idő rá, vagy nincs gondolat. Ilyenkor azt használom ami van és annyi időt, ami jut rá. Sosem erőltetem és nem is szeretem, ha köteleznek, elvárnak…

Több díjjal is rendelkezel - ehhez fogadd őszinte gratulációmat! Mennyire befolyásol ez téged az alkotói folyamatok során?

Amikor elkezdtem írogatni, nemcsak javasolták, hogy pályázzak, de azt éreztem: ha írok és mások látják, esetleg díj is jön, az jó visszajelzés lehet. Így volt, hogy több-kevesebb irodalmi pályázaton  próbálkoztam. Később rájöttem tapasztalások alapján, hogy  igen sok olyan pályázat van, ami már nem olyan erős, nem olyan minőségű, ami motiválna. Meg eljutottam oda, hogy azt éreztem: megkötik mit és mennyit írjak, ez meg- ahogy fent mondtam- nekem nem jó. Így manapság már nem igen írok pályázatokra, ha pedig végiggondolom, a legnagyobb díj, ha egy olvasó  visszajelez, hogy tetszett a könyvem. 

Említettem, hogy több területen is kipróbáltad már magad. Számodra melyik a legkedvesebb ezek közül?

Egy időben azt feleltem volna, hogy az életrajzi ihletésű könyveim műfaja.  Ma inkább azt mondom, hogy az a típusú zsáner, amit fantasy-ba sorolnak, én mégis inkább azt szeretem rá mondani, hogy kalandregény. Mert semmi idegen lények, mágia és lehetetlenség nincs bennük, csupán nem a földön játszódnak, hanem egy ugyanolyan, de más világban. Minden reális, csak a világ felépített. Ez adja meg nekem a legnagyobb szabadságot és a legjobb terepet arra, hogy meséljek, tanítsak - ha éppen ez a célom -, s kiragadjam az olvasót a mai szürkeségből.  

Ki az a karaktered, akivel élőben is szívesen találkoznál?

Valahol én minden karakteremmel találkozom és amikor írom őket, akkor élnek is. 

Néha  megtetszik valakiből egy tulajdonság egy könyvben, egy másik egy filmben és összeáll a kép. Máskor megálmodom a szereplőt, vagy éppen én lennék ő…

De mindig azzal, akit írok. Lovagjaim közül a lovagokkal, mestereim közül a mesterekkel, tanítványok közül velük és egyszerű szereplőimmel meg köztük lenni lehetne a jó.  

J.A.A. Donath álnéven is publikálsz. Mennyire írsz másképpen születnek meg azok a művek, melyeket ekkor írsz? Külön tudod választani a két alkotót?

J.A.A. Donath neve azért született meg, mert akartam egy nevet a fantasy vonalhoz. Az életrajzi és valódi történetekhez használom a rendes nevem, a fantasy-hoz meg a Donath-ot. A név amúgy nem angolszász eredetű, tehát álnév, de nem angol.  J.- mint Jenei ; A. – mint András ; A. mint Attila ( édesapám harmadik neve után az ő tiszteletére) ; Donath, mint egykori grammatikus és mint egy olyan név, amiben ott van a „Don „ szó. :D

Nagyon nem kell szétválasztanom, mert ha olyan történetet írok, abban élek, ott lélegzem, azt írom. Ha kalandos, akkor Donath, ha magamról mesélek ( ez persze valahol biztos igaz a kalandregényekben is ) , akkor meg az eredeti nevem alatt. Más talán a megfogalmazás, a megszólítása az olvasónak , a tálalás, de össze még sosem keveredtem és tudathasadásom sincs.  Lehet, hogy olyankor nekem is jó elvonulni abba a világba…

Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig?

Azt vettem észre, hogy szeretik olvasni az emberek, amit írok.  Vannak gyengéim - ez jó -, s ha ezt megírják nekem, ezt is ugyanúgy megköszönöm, mint amikor dicsérnek.  Mert hiszem, hogy tanulni sosem szégyen.  A „Jó volt!” és a „Tetszett!” –kel sokat nem tudok kezdeni, de ilyen is akadt már. Meg olyan is, ami elég egyszerű módon lehúzott. De én rá sem haragudtam, hiszen az én feladatom az írás, a véleményformálás meg az olvasóé. Akkor kissé nehezebben viselem a negatívot, ha az szinten alulian van tálalva, de ekkor is mély levegőt veszek és megköszönöm. 

Szerzőként mikor vagy maximálisan elégedett egy alkotásoddal?

Szerzőként akkor, amikor befejezem és leteszem a billentyűzetet.  A kérdés inkább az lehetne, hogy mikor gondolom azt, hogy jót írtam? Szerintem teljesen elégedett sosem lehetek…   Ha sokan olvassák. Akkor, ha adhattam vele, ha befogadták azt, amit beleszőttem a sorokba. Akkor tudok elégedetten hátradőlni, ha életrekelnek a szereplők, ha segítek akár egyetlen sorral az olvasónak.  Akkor is, ha érzéseket, indulatokat, gondolatokat tudok kiváltani emberekből és erről aztán esetleg tudunk beszélgetni.  Ha keresik a könyveim, kérdezik, hogy mit írok épp? S akkor is, ha valaki olvasatlanul odateszi az én könyvem egy Martin, vagy Bán Mór, Jókai mellé…

Tagja vagy a Nyugger Szövetség Írói Csoportnak. Mesélnél nekünk egy kicsit erről? Hogyan kezdődött a közös munka, milyen a csapat tagjának lenni?

Nem vagyok egy nagy csoportfun a közösségi oldalakon, mert nincsenek jó tapasztalataim és néha sok nekem ami ott megy.  A Nyusziba azt hiszem egy szerzőtárs hívott meg, Szemán Zoltán. Itt nagyon rövid idő alatt azt tapasztaltam, hogy  baráti a viszony, hogy van segítség, s segíthetek én is. Azt éreztem, hogy fontos vagyok és nemcsak egy tag a sok közül. Voltak játékok, kreatív feladatok, amiket magaménak tudtam érezni és  nemcsak folyt az önreklámozás  állandóan. Nem tapasztaltam, ha felraktam egy posztot, akkor pár perc után jött egy semmitmondó másik és nem sokkal utána megint, hogy amit felraktam, azt lenyomják… Nem özönlik a „mindenképp engem olvassatok” poszt és ha bárki kérdez, kap választ. Nem fellengzősen, hanem valóban odafordulósan.  Nincs százezer tagja, de szerintem nem is kell. Néha írunk, játszunk, viccelődünk, máskor meg mindenki ül és írja a sajátját, éli világát. De mindig akad valaki, aki bekopog, hogy : „Hahhó, mi van veletek?” Szóval szeretem, kicsit a családom lett… 

Alkotóként mi a legnagyobb álmod, amit el szeretnél érni?

Talán az, hogy olvassanak sokan. Az, hogy érezzék akik olvasnak, hogy adok nekik, hogy ne tudják letenni a könyvem. Vagy, hogy irodalomórán az én könyvemből idézzenek egyszer? De az sem lenne rossz, ha öt perc múlva csilingelne egy email, hogy Peter Jackson, vagy Steven Spielberg  szerződést kínál… 

Milyen terveid vannak erre az évre?

Azt hiszem az első, hogy tavasszal  benne leszek egy antológiában, ahol sci-fi műfajban  kellett novellát leadni; erről még nem beszélhetek. A terep új, meglátjuk és jó lesz több kortárs szerzővel együtt megjelenni egy olyan területen, ami nem az enyém igazán…

Ezután  érkezni fog a Calderania- A Kardtánc folytatása, a Calderania- A Farkaspengék. Sok és hosszú munka van benne, sokan várják már és bízom benne, hogy megéri, fogok tudni adni vele az olvasóknak.

Tervbe van még pár „fiókos írás”, de ezeket nem tudom előjönnek-e, vagy nem, viszont időnként rájuk nézek, firkálok bennük…Kitudja, lehet nekiugrok majd egyiknek és akkor az meglepetés lesz.

Aztán most kezdtem egy történelmi regény munkálataiba, amiről csak annyit, hogy tologatva a határaim, most megpróbálok ilyet is írni.  Török időkben játszódik a történet és a szülőfalumnál… 

Valamint  év végére még egy meglepetés, de erről majd csak akkor, mikor nekifutok. Lehet, hogy ismerősöket veszek elő…

Köszönöm a lehetőséget és kívánok minden olvasónak sok könyvet, jó egészséget és akinek lenne kérdése még, keressen bátran a honlapomon, nálam tabu nincs!

Ezúton is további sok sikert kívánok Andrásnak!

Amennyiben továbbin információra vágysz, keresd bátran a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát is!

Írta: Isabel



Nagy Eszter – Tóth Gergely – Örök tűz – A papnő című regénye nem csak az idei év nagy kedvence lett számomra, de a blogon értékelt könyvek közül is kiemelkedik, hitelességével és precizitásával. Ritkán van rám egy könyv ekkora hatással, így képzelhetitek mennyire örültem, mikor a szerzőpáros elfogadta az interjúfelkérésemet! Remélem, meghozzuk a kedveteket az olvasáshoz! (Egy személyes megjegyzés: rég voltam ennyire izgatott interjú készítése során.)

Mielőtt rátérnénk a regényre, mesélnétek egy kicsit arról, milyen háttérrel érkeztetek az írók világába? 

T.G.: Nekem semmiféle hátterem nincsen, teljesen kezdő vagyok. Igazából Eszter rángatott bele az egészbe, de furcsa mód, nem haragszom rá.

N.E.: Gyerekkorom óta írtam verseket, felnőttként gyerekverseket majd 2017-ben jelent meg az első ifjúsági regényem „A barátság címmel”. Ezt követte 2018-ban a „Régi idők karácsonya.” Szerettem volna magam kipróbálni más zsánerben is és mivel nagyon szeretem a történelmet, nem is volt kérdés, hogy történelmi regényeket fogok írni. 2019-ben jelent meg a New Line kiadónál az „Életünk harcai” aminek sikere engem is meglepett. 

Szerettek olvasni? Van kedven szerzőtök/könyvetek? 

T.G.: Nagyon szeretek olvasni, első sorban a fantasy a kedvenc műfajom. Külföldiek közül pl.: George R. R. Martin, magyarok közül John Caldwell (Nemes István), akik remélem, olvasni fogják ezt a cikket, és nagyon gyorsan hozzákezdenek a beígért könyvükhöz. Emellett Bán Mór, akitől történelmi regényt olvasok.

N.E.: Szeretek olvasni, hangulat függő, hogy éppen milyen műfajhoz van kedvem. Leginkább a krimi, történelmi és az önéletrajzi könyveket szeretem, de a romantika se áll távol tőlem, ebben Jane Austen a kedvencem. Történelmi témában Gergő cikkeit szeretem, bízom benne, hogy a jövőben sokat olvashatok tőle! 

Hogyan találtatok egymásra és miként született meg az Örök tűz gondolata?
 
T.G. : Eszter legidősebb kislányát tanítottam, szóval nem volt menekvés. 
Az Örök tűz Eszter fejéből pattant ki, miután elolvasta egy cikkemet. Elég gyanús is volt, hogy utána elég sok kérdést tett fel a témával kapcsolatban.

N.E.: Az Életünk harcai című könyvem írása közben szembesültem azzal, hogy hiába szeretem a történelmet, a tudásom nem elegendő, hogy hitelesen át tudjam adni a történelmi eseményeket. Szükségem volt lektorra és úgy tűnt, mintha Gergő értene a történelemhez (mosoly). Eredetileg egy másik regényhez kértem fel, de miután elolvastam az egyik cikkét, amiben a Vesta szüzekről írt gyorsan meggondoltam magam, mert megihletett! Ezt követően állandóan erről kérdezgettem, nem volt könnyű dolga velem.

Gergelyről tudom, hogy történelem tanárként dolgozik. (Eszter árulta el ezt az apró információt.) Ilyen szakmai tudással mennyi kutatómunkát igényelt pluszban a regény?

T.G.:Rengeteget kellett könyvtárba járni és a neten böngészni, mivel a részletek nagyon fontosak. Igazából azóta is vannak új információk, ötletek, ezért szeretnénk egy javított, bővített kiadást is.

N.E.: Nagyon sok kutatómunka volt, de így, hogy ketten végeztük, sokkal gördülékenyebben ment. Hatalmas segítség volt Gergő precízsége rengeteg esetben kellett, hogy kijavítsa, amit írtam. 

Mennyire volt nehéz hozzáférni anyagokhoz és hány órát töltöttetek keresgéléssel? 

T.G. : Nekem annyi szerencsém van, hogy egy régi professzorom, Dr. Németh György adott pár tippet, illetve az MTA Könyvtárból tudtam anyagokat szerezni, illetve tudom, mit merre találhatok. Mivel az ötletadó cikkhez amúgy is kellett kutatni, ez némi könnyebbséget jelentett, de az időt nem tudom. 30 óra biztosan.

N.E. : Nekem egyszerű volt, én csak megálmodtam, néhány dolognak utána néztem de Gergő volt az aki rengeteg információval látott el, amivel már könnyen tudtam dolgozni, így azért kevesebb időt kellett keresgéléssel töltenem.

Mennyire volt gördülékeny az együttműködés? Van olyan pontja a történetnek, ami ebből a szempontból nehézséget okozott?
 
T. G. :Egy rossz szavam nem lehet, nagyon jól ment minden, teljes összhangban tudtunk dolgozni és nem csak azért, mert félek Esztertől… (mosolyog)

N.E. : Teljes volt az összhang, többször előfordult, hogy elkezdtem egy gondolatmenetet, amit végül Gergő fejezett be. Mivel én hajlamos vagyok kevésbé odafigyelni a részletekre, jót tett nekem Gergő szigorúsága.  Olyan is volt, hogy egy fejezetet négyszer átiratot velem… 

Eszternek, ha jól tudom, több könyve is kapható. A tapasztalatod segített az alkotás során? 

N.E: Úgy gondolom, hogy igen. Bár ezt a történetet megírni nekem kihívás volt, néha úgy éreztem, hogy nincs még kellő tapasztalatom.

Hogyan nézett ki egy írással töltött napotok? Nehéz volt összeegyeztetni az időtöket?

T.G. :Kezdetben Eszter átküldte, amit írt, átnéztem, javaslatokat tettem, utána egyre többet beleírtam. Személyesen kb. kétszer kellett leülnünk és hosszabban beszélgetnünk, a többit megoldottuk e-mailben.

N.E. : E-mailben volt a legegyszerűbb kommunikálnunk, mert mind kettőnk időbeosztása elég kaotikus. Előfordultak olyan kérdések, amiket részletesebben kellett nekem elmagyarázni, hogy jobban megértsem akkor azt személyesen megbeszéltük. 

Kinek melyik karakter a legkedvesebb a könyvből és miért?
 
T.G. : Nem tudom, miért, de én Gazaniát tartom a legizgalmasabbnak, mert egy nagyon beteg személyiség, és mindig meg tudott lepni a gonoszkodásával.

N. E. : Nekem Marcus karaktere a kedvencem! Egyszerre férfias és gyengéd. 

A NewLine Kiadó szerzőiként milyen tapasztalatokat szereztetek? 

T.G.: Én semmilyet, csak annyit, hogy jó dolog írni.

N.E.: Mindig is bizalmatlan voltam a kiadókkal kapcsolatban, de a NewLine kiadónál megtaláltam a helyem. Nagyon emberségesek és segítőkészek.

Az értékelésemben említettem, hogy a borító nagyon illik a történethez. Hogyan készült? 

T.G.: Eszter műve teljesen.

N.E. : Ehhez nekem annyi közöm volt, hogy az én unokahúgom O. Nagy Noémi álmodta meg a borítót. Teljesen az ő elképzelése alapján készült. Mivel nem találtunk hozzá megfelelő képet, ezért megszervezett egy fotózást, ahol a modell Márki Kata volt és a fotókat Drótos Fanni Diána készítette. A végleges borítót Hegedűs Attila készítette el.

Nagy öröm volt számomra, mikor megtudtam, hogy várható a regény második része. Mikorra tervezitek a megjelenést és mit lehet tudni róla? 

T.G. : Remélhetőleg 2021 végén kész lesz, de még csak a kutató/anyaggyűjtő fázisban vagyunk, illetve munka és család mellett nagyon nehéz még írni is. Amit tudni lehet, hogy ez egy tükörképe (valamilyen szinten) az Örök tűznek, mivel itt Hannibál táborába nyerünk bepillantást. Itt Új-Karthágó városa, Hannibál személye, az Alpokon való átkelés megírása lesz nagyon nehéz. Az időpont is kb. ugyanaz: Kr.e. 220-216. Mivel kaptunk negatív (de jogos) kritikákat, próbálunk még inkább odafigyelni.

Ezen kívül számíthatunk más közös projektre? Esetleg külön utakon is szeretnétek publikálni? Kérlek, meséljetek az ez évi terveitekről!

T.G.: Ha a második könyv elkészül és sikeres lesz, szeretnénk egy harmadikat is, ami szintén ehhez a részhez kapcsolódik egy harmadik fél (azaz nem római, sem karthágói) szemszögéből. Az alaptörténet már nagy vonalakban itt is megvan.  Emellett persze szeretnénk külön is írni, de nem azért, mert nem jó együtt dolgozni. Eddig egy novellám született meg, de még nem jelent meg sehol. A fő projekt a második rész: Ikerláng – A harcos.

N.E. : Ahogy Gergő is említette, tervezünk 3. részt is, ezen kívül külön is fogunk írni, de én mindenképpen számítok Gergő véleményezésére is a további munkám során is.

Köszönjük a lehetőséget és az interjút!

Én köszönöm, hogy elvállaltátok és további sok sikert kívánok! Alig várom, hogy olvashassam a további közös munkáitokat!

Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket, keresd Eszter hivatalos Facebook - oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadónál!

Írta: Isabel



Csernovszki – Nagy Alexandra szerző igazi meglepetés volt a számomra. Két regényét értékeltem és bőven túlszárnyalta az elképzeléseimet. Mikor felajánlottam, hogy tartsunk szerzői napot, nem gondoltam, hogy nemcsak kikapcsolódni, de elmélkedni is fogon a művein!
Azért, hogy ti is kedvet kapjatok a műveihez, következzék most egy vele készült interjú!

Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak! Mit tudhatunk  a munkásságodról?

Köszönöm a lehetőséget. Budapesten élek a férjemmel és a pár hónapos pici fiammal. Jelenleg 3 megjelent könyv büszke tulajdonosa vagyok.  Általános iskolás koromban novellákat írtam, de hamarosan áttértem a hosszabb terjedelmű történetekre. Már fiatal korom óta írok regényeket, és a kiadásra is gondoltam, de sokáig féltem belevágni. Nem voltam egészen biztos abban, hogy amit írok, az másoknak is tetszhet. Végül a férjem unszolására elindultam az úton, és milyen jól tettem! J Az első megjelent könyvem a Lina múltja volt 2019-ben, ami egy XIX. században játszódó krimi. Bár van benne némi romantika, mégsem ez a fő irányvonal. 2020-ban megjelent a folytatása Antónia eltűnt címmel, a Lina trilógia 3. részét pedig jelenleg is írom. 2020-ban látott napvilágot egy másik könyvem, a Mimi regénye, ami nem kapcsolódik szervesen Gyarmaty Karolina történeteihez, nem nevezhető előzménytörténetnek sem. Mimi néniről, Lina nagynénjéről szól. Számomra ő egy nagyon kedvelt és szerethető karakter a könyvből, és úgy éreztem, az ő történetét meg kell írnom. 

Emlékszel még, hogyan szeretted meg az irodalmat? Ki a kedvenc szerződ és miért?

Jane Austen, a Brontë nővérek, Elizabeth Gaskell… elvarázsolt a világuk. Büszkeség és Balítélet, Jane Eyre, Üvöltő szelek, Észak és Dél… mind-mind klasszikus. Ő általuk szerettem meg ezt a világot és kezdtem el keresni a saját utamat az írás terén. Kezdetben a történeteim a XIX. századi Angliában játszódtak, de elég hamar áttértem Magyarországra. 

Hogyan hangolódsz rá az írásra?

Sokszor az olvasás nagy segítséget nyújt abban, hogy megihletődjek. Amikor időm engedi, kinyitom a laptopom, és írok. Szerencsére egyelőre elég sok ötletem van, csak kevés idő áll rendelkezésemre. 

Eddig három regényed jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában, melyből kettőt én is értékeltem a blogon. Kiadás előtt mért rájuk esett a választásod?

A Lina múltja előtt sokáig nem írtam. Pár év eltelt úgy, hogy a munkámra, a tanulmányaimra koncentráltam és valahogy „elfelejtettem” írni. Mindig is szerettem a Poirot - sorozatot és egyszer csak úgy éreztem, írnom kell egy krimit abban a korban, amit nagyon szeretek. Így született meg a Lina múltja. Mivel ez volt akkor a legfrissebb és ezzel tudtam a legjobban azonosulni, így ő jelent meg először. Őt követte a folytatása, majd a Mimi regénye.

A Mimi regényénél is és A Lina múltjánál is éreztem a háttérben meghúzódó kutatómunkát. Ha igazam van, elárulod mennyi időt töltöttél információk gyűjtésével?

Időt nem tudok mondani, de igen, rengeteg időt töltök kutatással. Ez leginkább - úgy vélem -  a Mimi regényénél érezhető. Ott rengeteget kutattam, hiszen olyan események jelennek meg a történetben, mint a pesti árvíz vagy a szabadságharc. Sok korabeli feljegyzést olvastam, hogy hitelesen át tudjam adni az információkat.  Nekem ez nagyon fontos. Tudom, hogy lehetetlenség mindennek utána nézni, de szerettem volna, ha az olvasó maga elé tudja képzelni az akkori eseményeket. Szeretek kutatómunkát végezni, izgalmas. 

Melyik volt a legnehezebb és a legkönnyebb része a szereplőid megalkotásának?

A legnehezebb része szerintem, hogy olyan karaktereket tudj alkotni, akiket meg tud kedvelni az olvasó. Akivel tud azonosulni és élő, lélegző embernek látja. Gondolkoznak, éreznek, hibáznak… akárcsak mi. Legkönnyebben a női főszereplőt alkotom meg, mert óhatatlanul is önmagamból merítek... a férfi főszereplőbe pedig én is bele tudnék szeretni.  Számomra fontos, hogy olyan főhős legyen a könyvben, aki az én szívem is megdobogtatná.

Számodra melyik a legkedvesebb jelenet a három történetből?

A legkedvesebb részek, amikor a szerelmes párok évődnek egymással. Szeretem a Lina-Márton jeleneteket, a Mimi-Békefy pillanatokat. György és Lina nem alkotnak egy párt, de őket is szeretem együtt „látni”.

Családod/barátaid hogyan fogadták a könyvek megjelenését? Mennyire kritikusak veled szemben?

Mindenki nagyon büszke rám! Szerencsére csak pozitív visszajelzést kaptam tőlük.  Támogatnak mindenben!

Milyen fogadtatásban részesültek a műveid az olvasók körében? Hogyan éled meg a negatív kritikát?

Egyelőre azt mondhatom, hogy nagyrészt pozitív visszajelzéseket kapok.  Az első negatív kritikát rosszul éltem meg, most már ha kapok is, igyekszem a helyén kezelni és felhasználni belőle azt, ami úgy érzem, a javamra válhat. Mivel egyelőre több a pozitív visszajelzés, így a negatív kritika egyáltalán nem visel meg. Helyén kell kezelni, hisz nem tetszhet a könyvem mindenkinek.

Mindent összevetve, ha változtathatnál újra rálépnél erre az útra?

Úgy érzem, semmin sem változtatnék. Minden úgy volt és úgy jó, ahogy van.  Újra rálépnék erre a útra… úgy vélem, hogy a Lina múltjával elindult egy nagyszerű korszak az életemben. Ezt a történetet kellett először kiadni!

Milyen terveid vannak erre az évre? Kérlek, mesélj egy kicsit!

Jelenleg a Lina trilógia befejező részén dolgozom. Egy korszak lezárul az életemben. Nagyon szeretem Lina történetét, de ideje kicsit más irányba is elindulni. Mimi regényét ezért is szerettem írni, mert kicsit más volt, és rájöttem arra, hogy a családregények világában is szeretek elveszni. Már van talonban egy másik történet, ami a napóleoni időkbe viszi vissza az olvasót, de az még a jövő zenéje.

Alexandrának hála nagyon izgalmas napot tölthettem el, ezt köszönöm neki! Továbbá szívből kívánok sok olvasót a regényeihez!

Ha további információra van szükséged, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a NewLine Kiadónál!

Írta: Isabel




Tóth Anna gyermekverseire a Facebook - on találtam rá.  A költőnő előszeretettel osztja meg oldalán az alkotásait, így nekem is volt alkalmam jó párat elolvasni belőlük. Véleményem szerint nemcsak tanulságosak, de valóban a kicsikhez szólnak tartalmilag és nyelvezetben is. Mivel nagyon fontosnak tartom, hogy a lehető leghamarabb megszeressék a gyerekek az irodalmat, ezért interjút készítettem Annával. Fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról! Mióta foglalkozol versírással?

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutathatom magamat.

Már egészen kicsi koromban úgy éreztem, hogy minden lehetőséget meg kell adni a gyerekeknek ahhoz, hogy ezekre a kiskorban történt eseményekre szívesen és boldogan emlékezzenek vissza. Már akkor eldöntöttem, hogy óvónő szeretnék lenni (és énekesnő meg taxisofőr is ), de szülői nyomásra aztán ez az út másfelé terelődött.

1998 karácsonya alkalmából unokámnak vettem egy leporelló mesekönyvet. Gyönyörű volt a grafika, elolvasni viszont ott nem tudtam, sokan voltak az üzletben. Otthon aztán elképedtem, de nagyon… Ezek a kis könyvek 2-4 éves korosztálynak szólnak. Egy olyan kiskutya volt a történetben, aki elveszett és bánatában „elaggott”.  Nem értettem, miért kell kétségek között tartani egy ilyen pici gyereket egy ilyen történettel?

Reggel első dolgom volt a kiadó vezetőjével beszélni. Ő mondta: - Ha tud, írjon jobbat!

Megfogadtam, írtam, és 1999 nyarán már megjelent az első könyvem. Úgy jelentkeztem be egy kiadóhoz, hogy még soha két sort nem írtam rímben. Pontosan tudom, pénteki nap volt. Hétfő délre kaptam időpontot. Sem témám, sem versírási ismeretem, de még írógépem sem volt. 

Azért vasárnap délután már rendesen leizzadtam.  Bámultam a felhőket eldőlve az ülőgarnitúrán. 

Arra gondoltam, vajon 3. évében levő unokám minek örülne? Megpróbáltam az ő fejével gondolkodni. Akkor jutott eszembe az „Afrikai mese”. Még vasárnap este megírtam, reggel rohanás legépeltetni, délre már a kiadónál voltam.

Szeretném azért ehhez azt is hozzáfűzni, hogyha gyerekekkel foglalkozunk, le kell menni agyilag is az ő szintjükre, és nem elég, ha leülünk melléjük a földre. Az ő fejükkel kell mindig gondolkodni és úgy menni fokozatosan előre, fejlesztve tudásukat, ügyességüket. Jó alapozással lehet felépíteni mindent.

Így kezdődött… 

Hogyan szeretted meg ezt a műfajt? Emlékszel még a legelső versre, ami nyomott hagyott benned?

Szegények voltunk, könyvekre nem nagyon telt. A Szabó Ervin Könyvtárból vittem haza olvasnivalót. Meséket, mindig meséket… még tizenkettő, tizennégy éves koromban is, míg rám nem szólt a könyvtáros, esetleg mehetnék már az ifjúsági könyvekhez is keresgélni… 

Az első nyomot József Attila verse hagyta bennem, a „Mama”. Abba beleszakad a szív.

Miért pont gyerekeknek írsz? Véleményed szerint könnyebb vagy nehezebb nekik alkotni, mint a felnőtteknek?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek megszeressék az irodalmat, a könyveket. Legtöbb könyvem verses leporelló, mert ezzel találkoznak először a kicsik . Érdekesnek, kedvesnek kell lenni a témának, muszáj, hogy legyen dallama, ritmusa, rímje. Hogy kérjék a mesét, aztán mikor már sokszor hallották, mondják ők is… örömmel. Aztán ezt vigyék tovább egész életükben, a könyvek, az  irodalom szeretetét.

Kérdezed, hogy könnyebb vagy nehezebb-e gyerekeknek írni, mint felnőtteknek.
Erről most az jutott eszembe, hogy a kicsiknek fognod kell a kezét, vezetni, irányítani a legjobb út felé. Óvatosan, hogy ne sérüljön. A mesén keresztül is rengeteget tanulnak, ezért mindig belerejtem a tanulságot. Jó a radarjuk, megjegyzik. 

Felnőtteknek is szoktam írni. Egyperces novellákat, kisebb szösszeneteket. Egészen más. 
Szerencsésnek tartom magamat. Ha gyerekeknek írok, akkor átalakulok. Például érdekes, hogy Nyúl apó 7 részből álló sorozatánál sosem voltam még az anyó… mindig csak az apóka. 

Viszont mikor megírtam a „Magány” című „egypercesemet” még viszonylag fiatalon, végig zokogtam, én voltam az öregasszony, és majdnem belehaltam, mire befejeztem… 
Tehát nem tudok erre a kérdésre válaszolni, csak ismételhetem magamat, MÁS…

Honnan merítesz ihletet? Sokat vagy gyerekek társaságában?

Akkor vagyok könnyebb helyzetben, hogyha munkacímeket kapok, ha elmondják a terjedelmet, a határidőt. Akkor csak arra koncentrálok. Kikapcsolom a telefonokat, nincs tévézés, semmi, csak az átalakulás, akkor abban élek gondolatban… aztán amit látok, leírom.

Gyerekek társasága: Több mint húsz évig voltam hivatásos bébiszitter. Volt, hogy egy napon belül három családnál. Volt, ahol 12 évig. Életem egyik legszebb időszaka volt. 

Most is szívesen foglalkozom gyerekekkel, rajongásom feléjük örök! 

Több kiadónál is megjelentek könyvecskéid. Melyikkel volt a legemlékezetesebb a közös munka és mikor publikáltál utoljára?

Hét kiadónál jelentek meg eddig írásaim. Ebből közel 3 év volt, mikor rendszeresen írtam a Dörmögő Dömötörbe, de volt, hogy társszerzőként óvódai, iskolai ünnepségekre készült könyvben jelent meg több versem, mesém.

Talán a legemlékezetesebb írásom „A titokzatos hóember”.  Mikor megírtam, nagy kritikusomként úgy éreztem, nem elég jó. Majdnem kuka lett a vége. Gondoltam, talán tetszeni fog másnak, így leadtam Dörmögő Dömötör felé. Megjelent, aztán megkerestek a debreceni T.K.K.-tól, szeretnék betenni az egyik könyvükbe. Pár évre rá észrevettem, hogy a Batyuszínház bábelőadásként szerepelteti nem csak Magyarországon, hanem határmenti kisvárosokban is.

Később felkeresett a Műszaki Könyvkiadó, hogy szeretnék 3. osztályos olvasókönyvben megjelentetni. 

Most az erdélyi online iskolásoknak tették fel tananyagként ugyan ezt a kis történetet a youtube-n 4 héttel ezelőtt. 

Utolsó könyvem a Pro Junior gondozásában jelent meg 2020 februárjában „Őserdei maszkabál” címmel.  Akkor még nem gondoltuk, hogy a maszk a legfontosabb ruhadarabjaink közé fog tartozni.

Az illusztrációk szép színesek és segítik a képzelőerő fejlesztését. Te készítetted őket, vagy grafikussal dolgoztatok együtt?

Megérzéseim jól működnek már nagyon rég óta. Ez sokszor nagyon jó. Ritkán tévézek, de mielőtt elkezdtem volna gyerekirodalommal foglalkozni talán 2-3 évvel előtte a helyi televízióban láttam egy riportműsort, egy grafikus hölggyel. Nem értettem, miért nézem, de TUDTAM, hogy nekem valaha „dolgom” lesz a festőművésszel.

Természetjáróként elmondtam meseírási szándékomat egyik csoporttársamnak, aki ismerte Somos Zsuzsit, és összehozott minket. Mikor kinyitotta Zsuzsi a kaput, rögtön megkérdeztem, hogy őt láttam-e a riportműsorban pár évvel azelőtt. 

Sok könyvünk együtt készült.

Hogyan fogadták a gyerekek a verseket? 

Csak az ismerős gyerekekről írhatok. 

Vannak, akik videót készítenek a gyermekükről, ahogy szavalják a verseimet, és átküldik.

Van, aki mondta (nevet nem írnék, híres énekesnő az illető), hogy kislánya még 6 évesen is az én leporellóimat kérte esti mesének. 

Sajnos ritkán van visszajelzés azoktól, akik megveszik a könyvet, amiben a verseim vannak.  

Óvodákban, iskolákban volt esetleg lehetőséged felolvasni őket? 

Én nem olvastam fel, de meghívtak már olyan óvodai ünnepségre, ahol gyerekek mondták el a verseimet. 

Volt, hogy könyvtárba kaptam meghívást, ahol felolvasták az egyik mesémet, és a gyerekek az abból hallottakból rajzoltak. 

Youtube-n találtam pár éve a karcagi helyi TV műsorát, ahol a mesemondó versenyen egy kisfiú az én mesémmel nyert. Nagyon lélekemelő.

Melyik a te kedvenc versed magadról?

A „Mackómalom az erdőben”. Ezt is csak félve mondom ki. Hatalmas kritikusa vagyok magamnak. 

Ha visszagondolsz a pályafutásodra, elégedett vagy? Van valami, amin ha lehetne, változtatnál?

Nem vagyok elégedett, tudom, sokkal többre lennék képes. 34 megjelent könyvem van, de sokkal több is lehetne.  

Változtatnék-e valamin? Nagyon vonz a dalszöveg írás. Igaz, senkinél nem jelentkeztem evvel a szándékkal, de azért megint hivatkoznék a megérzésemre.

Jó pár évvel ezelőtt egy nálunk nagynevű kiadó vezetője felhívott, hogy a külföldi anyacégnél van 2 olyan könyv, ami abban az országban bestseller volt. A könyv borítójában cd lemez volt, csodálatos grafika, szép kivitelű könyv. A rajzokon látottakra kellett volna annyi versszakot írnom, mint amennyi a könyvben volt, és egy színész mondta volna fel a verseket. Nem kértem nyersfordítást, ehhez ragaszkodtam. Itthon betettem a cd-t, kiderült, hogy tündéri gyerekdalok. Felhívtam a vezetőt, és mondtam, hogy erre dalszöveget kell írni. Megkérdezte, hogy meg tudom-e oldani… Ez október közepén volt, mondtam, hogy én már februárban megvettem a gitárt, mert tudtam, hogy lesz egy ilyen felkérésem.

13 dalszöveg 6 hét alatt. Altatós, fantasztikusan jó gyerekdalok voltak. Határidőre készen lettem, imádtam foglalkozni vele. Sajnos az anyacég nem engedélyezte a kiadását (pedig jól jártak volna, nem kellett volna a dalszerzésért és a háttérzenéért fizetniük, mert az már meg volt). Ehhez azért hozzátartozik, hogy engem rendesen megfizettek a munkámért, de akkor is keserű maradt a szám íze, mert a gyerekeknek sokat nyújthatott volna.

Várható esetleg egy újabb megjelenés a közeljövőben? Milyen terveid vannak? 

A járvány miatt sajnos a kiadók is bajban vannak. Nekik be kell fektetniük a pénzüket az íróba, grafikusba, a nyomtatásba, a raktározásba, az üzemanyagba és a munkájukról még nem is beszéltem. A terjesztők átveszik bizományba a könyveket, és a kiadó még mindig nem lát pénzt csak akkor, ha eladják a terjesztők a könyveiket. Szóval nagyon nehéz a helyzet mindenhol.

Újabb könyv megjelenés? Ha jelentkezik valamelyik kiadó, hogy szeretne tőlem megjelentetni valamit, állok elébe. 

Terveim mindig vannak, elvégre addig van értelme az életnek.

Sokan buzdítanak, írjak felnőtteknek regényt… vagy több „egyperceset”, egy könyvre valót. Van már pár belőle, szeretik, akik olvasták.

Azért hozzáteszem, a gyerekek az elsők, mint mindig. Minden tudásunkat át kell adni, hogy jobb és tartalmasabb életet élhessenek.

Ezúton szeretnék egészségben és alkotásban gazdag éveket kívánni a szerzőnek!

Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket, keresd Annát Facebook-on, könyveit a *Bookline webáruházban!

* megjegyzés: A találatok között Tóth Anna - Zenei életünk fejlődése című alkotása egy másik szerzőé! Mivel mindkét alkotónak a neve ugyanaz, ezért ezt nem tudhattam. A hibáért elnézést kérek!
Írta: Isabel



 

Kollár Betti – A vonzás törvénye című regényére az egyik közösségi oldal hirdetései között bukkantam rá és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A tartalomból egy izgalmas, romantikával átszőtt alkotásról van szó, ami tartalmas, de könnyed kikapcsolódást ígér olvasójának. 
Néha napján én is szívesen olvasok ebben a zsánerben, ezért arra gondoltam, felkeresem a szerzőt egy interjú erejéig, hogy elcsábíthasson a világába!

Mielőtt rátérnénk a történetedre, mesélnél magadról néhány szót? Mióta foglalkozol írással?

2015-ben indítottam a blogomat, azóta publikusak a történeteim. Előtte néhány évvel kezdtem el írni, akkoriban még csak saját magamnak meg a fiókjaimnak. Korábban versenyszerűen kosárlabdáztam, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom, így kezdtem el először sok olvasással pótolni a kialakult űrt, utána pedig ezen fellelkesülve megpróbáltam az általam olvasottakhoz hasonlókat írni is. Logikusnak tűnt, hogy ha nem találtam olyan sztorit, ami pont azokkal a problémákkal, történésekkel foglalatoskodott vagy nem pont olyan karaktereket mozgatott, amik éppen engem érdekeltek, vagy amikre kíváncsi lettem volna, hát írtam egyet.

Mint említettem, A vonzás törvénye egy romantikus regény. Miért ez a zsáner áll hozzád közel?

Eleve szeretem a romantikus könyveket, filmeket és sorozatokat. Akkor is, ha krimi, fantasy vagy akció, én igénylem, hogy legyen benne legalább egy kis romantikus szál, így nem is volt kérdés, hogy én is ebben a műfajban fogok alkotni. Sosem töprengtem ezen, csak jött magától, de ha visszagondolok az eddigi összes írásomra, valamilyen módon mindegyikben fellelhető a romantika.

Hogyan zajlott nálad a történetalkotás?

Mivel ezt a történetet eredetileg a blogomon, majd Wattpad-en írtam, ezért a menete az volt, hogy néhány naponta összedobtam egy részt és feltöltöttem. Így formálódott az egész regény: minden nappal és résszel egy új irányt vett a történet, új szereplők kerültek bele, változott a történetszál és vele együtt változtak az elképzeléseim. Most utólag nagyon örülök, hogy így zajlott a folyamat, mert a könyv olvasása során klasszul érződik, hogy ahogy az én fejemben alakultak az érzések, úgy formálódtak Serében is. Ettől valóságosabbak lettek az ő gondolatai, cselekedeti, mert nem volt az egész előre eltervezve.

Melyik a kedvenc helyszíned a könyvből és miért?

A kedvenc helyszínem a város melletti Sepulture tó, amit ugyan nem fordítottam magyarra a könyvben, de valahogy úgy nevezném: A feneketlen tó. Ugyan az első könyv során Sere csak egyszer látogat el ide, de mind a tó háttértörténete, mind pedig a későbbi könyvekben megjelenő fontos szerepe miatt közel áll hozzám. Jó volt kitalálni és megalkotni. Ha becsukom a szemem, az egész helyszín megjelenik előttem, ráadásul olyan tisztán, mintha csak tényleg létezne.

Hogyan vélekednek az olvasók a művedről?

Az olvasóim iszonyatosan aranyosak: írnak, amikor kiolvassák a könyvet és áradoznak arról, mennyire szerették, kinek szurkolnak és mennyire várják a folytatást. Nagyon szeretem olvasgatni az üzeneteiket és kommentjeiket, mert azt jelzik számomra, hogy jól csinálom a dolgom, elér hozzájuk mindaz, amit szeretnék átadni a könyvem által. Épp ezért igyekszem kivétel nélkül mindenkinek választ adni és boldogan veszem tudomásul, hogy jókedvre deríti őket a regényem és nyújt számukra új, izgalmas és egyed élményt.

Van olyan bevált trükköd, amit más írónak is jó szívvel tanácsolsz?

Egyrészt az olvasás az, ami nagyon fontos a fantázia, a szókincs és az íráskészség fejlesztéséhez. Amit én mindig csinálok, mielőtt elkezdenék egy könyvet, hogy összeszedek egy csomó fontos dolgot, amire szükségem lehet az írás során. Órákat töltök el azzal, hogy neveket böngészek a neten, helyszíneket találok ki és összerakom a szereplőket. Egybegyűjtök rengeteg külső és belső jellemzőt: miket szeretnek és miket nem, hogyan élik az életüket, hogyan reagálnak bizonyos szituációkban, milyen hobbijuk, motivációjuk, elképzelésük van. Azért van erre szükség, mert így tudnak minél hitelesebbek lenni a karaktereim és ezt a hitelességet kivételesen fontosnak tartom.

Az Agave Kiadó szerzője vagy; hogyan lettél a csapatuk tagja és milyen a közös munka?

Körülbelül egy évvel ezelőtt kerestem fel őket email-ben azzal az indokkal, hogy van ez A vonzás törvénye című írásom, aminek 1,7 millió megtekintése van Wattpad-en és szeretném kiadatni. Szerencsére hamar választ kaptam, érdekelte őket a könyvem és nem sokkal később szerződést kötöttünk. Összességében nagyon örülök, hogy hozzájuk kerültem, mert korrektnek érzem őket, segítőkészek, számít nekik a véleményem és nem volt semmiféle nézeteltérés vagy konfliktus közöttünk.

A borítód színválasztása szerintem nagyon szép. Volt beleszólásod a megalkotásába?

Köszönöm, nekem is eszméletlenül tetszik! Igen, a borítótervezés megkezdése előtt írtam egy rövid összefoglalót, hogy szerintem mit lenne érdemes megjeleníteni rajta, továbbá milyen színek, hangulatok, tárgyak és képek illenek a regényemhez. Mindenképp szerettem volna valami lilás-kékes-rózsaszínes színvilágot, mert jól visszaadja a történet hangulatát, plusz figyelemfelkeltő és mindemellett nagyon szép is. A grafikus gyönyörű borítót tervezett, úgyhogy nagyon elégedett vagyok!

Szerzőként miként vélekedsz a magyar könyvkiadásban rejlő lehetőségekről?

Egyelőre még csak abban a fázisban vagyok, hogy elvakít a boldogság, amiért sikerült elérnem az egyik nagy álmomat. Nem a pénz vagy a megélhetés motivált, hanem hogy imádok írni, világokat alkotni és szeretnék besétálni úgy a könyvesboltokba, hogy a polcokon ott találom a könyveim. Egyébként az alapszakos szakdolgozatom során a fiatal lányok olvasási szokásait kutattam és azt kell, hogy mondjam, ők egy nagyon lelkes olvasói réteg, akiknek érdemes írni, főleg ebben az ifjúsági, romantikus témában.

Magyar névvel publikálsz. Soha nem fordult meg a fejedben, hogy külföldi írói nevet használj?

Igazság szerint egyszer sem gondoltam rá, hogy más néven publikáljak. Ennek legfőbb oka az, hogy évek óta osztom meg a történeteimet az interneten, számos olvasóval rendelkezem a különböző felületeken és mind a saját nevemen ismernek. Jó páran olvasták A vonzás törvénye című regényemet Wattpad-en, éppen ezért úgy voltam vele, hogy ezek után miért használnék más nevet.

Milyen terveid vannak 2021-re?

Ebben az évben mindenképp szeretném befejezni a második kötet írását, lehetőleg még az év első szakaszában és nagyon örülnék, ha annak a kiadása is mielőbb megvalósulhatna. További köteteket is tervezek, illetve más regény-ötleteim is vannak, úgyhogy szeretnék nagyon sokat írni (egyébként Wattpad-re is, mert sokan várják az ottani történetek folytatását).

Ezúton szeretnék sikerekben gazdag évet kívánni a szerzőnek, és remélem, hamarosan alkalmam lesz elolvasni a regényét!

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd Betti hivatalos Facebook - oldalát, vagy közvetlenül a könyvet az Agave Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel




 A napokban került forgalomba Mimi Taylor – Abby Winter – Az utolsó kívánság című regénye, melyet a megjelenés alkalmából értékeltem is a blogon. 
Mindig nagy izgalommal és kíváncsisággal tölt el, ha több szerző a szülője egy-egy műnek, ezért felkértem a hölgyeket egy interjúra. Fogadjátok szeretettel!

Mindketten több könyvvel rendelkező alkotók vagytok. Mesélnétek egy kicsit az alkotói folyamatokról és az írás szeretetéről?

Abby: Nekem nem olyan régre nyúlik vissza, mert az első betűket 2017. szeptemberében ütöttem le a billentyűzeten. Akkor már fél éve motoszkált egy történet a fejemben, ami az életem egy részének átgondolása, jobban mondva tovább gondolása volt. Viszont mivel addig nem volt példa arra, hogy írtam volna bármit is, így azt sem tudtam, hogyan fogjak neki. Ekkor vettem a bátorságot és közzétettem egy részletet az egyik facebook csoportban, ahol tetszett az olvasóknak és így elindult a könyv írása. Nem terveztem kiadni, de aztán mégis beadtam a derekam. Az írás attól a pillanattól kezdve hobbi lett a számomra, ami azóta is tart.

Mimi: Szerintem minden író az olvasás szeretetéből fejlődik tovább. Én magam is eleinte csak faltam a könyveket, aztán a saját kedvtelésemre írtam egy rövidebb szösszenetet, amit szintén a saját szórakoztatásomra folytattam. Szeretem az írásban, hogy mekkora hatalmam van. Hiszen minden tulajdonságával minden körítésével, minden eseményével én ruházhatom fel a karaktereimet, mondhatjuk hogy íróként Istent játszhatunk a papírlapokon.  Ám ez egy kétélű fegyver, amivel tisztában kell lenni, hiszen az írásunk minden olvasóra másként hat, éppen ezért nem mindegy milyen témát, és hogyan tálalunk. Én imádok írni, ha nem adnám ki a történeteimet, valószínűleg akkor is írnék, mert örömöt okoz. Az írással lett teljes az életem.

Honnan jött a közös munka ötlete? Régóta terveztétek már?

Abby: Az ötlet Mimitől jött, és egy hirtelen felvetés volt. Épp beszélgettünk, aztán ő felvetette, én pedig igent mondtam.

Mimi: Sosem terveztük. Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett közös regényírás volt és amilyen hirtelen jött olyan hamar el is készült. Számomra rekordidő alatt.

A regény egy szépen felépített történetet mesél el a veszteségről és az újrakezdésről. Ezzel kapcsolatban milyen személyes élmények jöttek elő írás közben? Egyáltalán hogyan kezelitek a nehéz helyzetek?

Abby: Voltak személyes tapasztalatok, amik még nehezebbé tették az írás folyamatát. Mi is sokszor érzékenyültünk el, és csak reméljük, hogy sikerült átadni ezeket az érzéseket.

A történetnek van némi valós alapja. Érzések, gondolatok, amik bennünk játszódtak le. Ezeket nagyon nehéz volt megírni, mert akaratlanul is feltépte a sebeket. Többször sírtunk írás közben, és reméljük, hogy sikerült átadni, amit akartunk és érezhető a végeredményen.

A főszereplő kisfia nagyon aranyos és élethű karakter lett. Anyaként mennyire volt nehéz, vagy éppen könnyű kialakítani a személyiségét?

Abby: Ez inkább Mimi kérdése 

Mimi: Szeretem a gyerekkaraktereket. Három saját gyermekem van, és sok kicsi gyerkőc van a családunkban. Sokat láttam, tapasztaltam meg velük, ami nagy segítség egy gyerekkarakter megformálásában. 

Ki a kedvenc szereplőtök és miért?

Abby: Én a fiúkért vagyok oda. Mindegyik másért a kedvenc. Sebastian az érző lelkéért, Adam eléggé titokzatos maradt, de ettől még kedveltem és Damien a barátjához való viszonya miatt. Nagy támasz volt és szükség is volt rá.

Mimi: Nem is tudom… talán Joan, bár nem róla szól a történet és csak egész pici ideig szerepel, mégis az ő személyisége, a lénye áthatja az egész történetet. 

Melyek voltak az alkotás legemlékezetesebb és legnehezebb pillanatai?

Abby: A legnehezebbek főleg fájó jelenetek voltak, még akkor is, ha épp nem én írtam az adott részt. Emlékezetes több is volt, mert általában nagyon jó hangulatban teltek az estéink. De talán a legtöbbet újraolvasáskor szórakoztunk.

Mimi: Nehéz volt megírni néhány jelenetet, de mégis élveztük minden pillanatát. A legnehezebb talán az volt, amikor a szerkesztőnk közölte, hogy a történéseket picit át kellene variálni a logikai bakik illetve a hitelesség miatt. Na ezt azt hiszem nagyon megszenvedtük.  De jó volt mert közben rengeteget tanultunk is és nem utolsó sorban, jókat szórakoztunk saját magunkon.

Íróként és magánemberként adott nektek Az utolsó kívánság?

Abby: Egy újabb tapasztalatot és sok szép és szórakoztató órát.

Mimi: Ennek a kötetnek mindig különleges helye lesz a szívemben, hiszen az első olyan történet, amit nem egyedül írtam, hanem egy kedves barátnőmmel közösen, akivel ez idő alatt még jobban összecsiszolódtunk. Íróként új tapasztalatokat szereztem, magánemberként pedig egy barátságot.

A borító nagyon elegáns és kifejező. Ezt is közös tervek alapján készítettétek el?

Abby: Őszintén szólva a borítóval jól megszenvedtünk. Mindegyikünknek megvolt a saját elképzelése, ami nem is állhatott volna messzebb egymástól. Aztán, ahogy teltek a napok, szépen egymáshoz igazítottuk az elképzeléseket, és végül sikerült összehoznunk, amit elterveztünk.

Mimi: A grafikusunk, Ashley Redwood a megmondhatója, hogy a borítónk milyen nehéz szülés volt.  Hiszen két ellentétes ízlésből kellett összegyúrni egyet. Szerintem ennek ellenére csodás lett a végeredmény. Már csak azért is, mert a borítón minden jelentőséggel bír a történet szempontjából.

*Hogyan várjátok a karácsonyt és az új évet?

Abby: Nekem munkával és tanulással telik majd, de a téli szünetben azért szeretnék sokat olvasni, pihenni is.

Mimi: Már sehogy.

Mit terveztek 2021-re? Lesz még közös projekt vagy egyenlőre külön folytatjátok az írást?

Abby: Első körben talán visszatérünk a saját munkáinkhoz, mert mindkettőnket van néhány elkezdett története, amiket szeretnénk befejezni, de ahogy az olvasóinknak is mondtuk, a közös könyvtől akár folytatásként, akár különálló történetként nem zárkózunk el, már csak időre lenne szükségünk, jó sok időre.

Mimi: Egyelőre külön utakon járunk, mert szeretnénk befejezni a megkezdett projektjeinket, de mivel mindketten élveztük a közös munkát, és hiányoznak ezek az esték, nem zárkózunk el az újabb közös sztoritól sem. Mindössze idő kérdése. 

*A kérdéseket még az ünnepek előtt tettem fel a szerzőknek és Mimi utána válaszolt rájuk, ezért nem fejtette ki a gondolatait a témában!

Ezúton is sok sikert kívánok az írónőknek! Remélem, ez az év is legalább annyi örömöt hoz számukra, mint a közös regény írása!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket:

 Mimi hivatalos Facebook - oldalátcsoportját és könyveit

Abby hivatalos Facebook - oldalát, csoportját és könyveit az alábbi linkeken találjátok meg!

Írta:Isabel



 Berg Judit írónő munkássága nem ismeretlen a számomra. A Cipelő cicák sorozatán kívül, tavaly ajándékba kaptam A holló gyűrűje c. mesekönyvét is, illetve kölcsönkönyvként alkalmam volt elolvasni a Lengemesék első négy részét is. Egyértelmű volt, hogy szeretnék interjút készíteni az írónővel és ezúton is köszönöm szépen, hogy elvállalta a felkérésemet!

Meseíróként mi az, ami feltölt és inspirál téged?

Nagyon szeretek olvasni, gyerek- és felnőtt könyveket egyaránt. Ezen kívül imádok túrázni, kint lenni a természetben, sportolni, együtt lenni a barátaimmal. 

Sajnos,  nem találkoztam minden sorozatoddal, így igazán érdekelne, hogyha korosztály szerint kellene ajánlanod őket, melyiket tennéd a legkisebb és a nagyobbak elé?

Ezt a kérdést nem teljesen értem. A legkisebbeknek a Maszat és Sári sorozatok szólnak, illetve nekik való a Hisztimesék c. kötetem, ami életem első könyve volt. A legnagyobbaknak Az őrzők c. krimi szól, illetve annak most készülő folytatása, a keresők. 

Véleményed szerint melyek azok a mesei - elemek, melyek a leginkább segítik egy gyerkőc fejlődését?

A gyerek fejlődését nem mesei elemek segítik. Nagyon fontos, hogy meséljünk a gyerekeknek, fejből vagy könyvből, de rendszeresen, sokat. Ez önmagában nagyon fontos a lelki egészségük szempontjából, de a mesék által rengeteg fontos dolgot el tudunk mondani a világról, az emberi kapcsolatokról, érzelmekről, a dolgok működéséről. Közben fejlődik a szókincsük, érzelmi intelligenciájuk, alkalmunk nyílik izgalmas témákról beszélgetni, vagy csak élvezni az együttlétet. És persze a különféle mesék más-más módon járulnak még hozzá a személyiségfejődéhez. vannak kimondottan probléma megoldó mesék, amelyek segítenek bizonyos nehéz helyzetekben, mások a gyerekek életére reflektálnak, megint mások áttételesen az életről, szeretetről, barátságról stb. szólnak. Minden könyv egy újabb kaland, amely által egy picit mindig többek leszünk. 

Térjünk rá a Cipelő Cicák - trilógiára. Honnan jött a zsebcicusok ötlete és milyen volt a közös munka Agócs Írisz grafikussal?

Várnai Zsuzsa textilművész barátnőm varrt először színes, kölessel kitömött textilcicákat, amelyeknek gumira főzött színes gyöngyök voltak a farkincái. Az én gyerekeim is imádták őket, mindenhová magukkal cipelték a Zsuzsától kapott játékcicákat és rengeteget játszottak velük. innen jött az ötlet, hogy megírjam a „kalandjaikat”. Írisszel ez volt az első közös munkánk, és nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Azóta is nagyon jó barátságba vagyunk, és kb. 15 közös könyvnél tartunk, hiszen a Maszat és Sári sorozataimat is ő illusztrálja. 

Személyes kedvencem tőled a Holló gyűrűje, aminek a története egy ellopott gyűrű köré épül. Kedvenc szereplőm Bodza, az életre kelt kiskutyus. Olyan szeretetet éreztem a karakter felől, hogy meg kell kérdezzem: állatbarát vagy?

Szeretem az állatokat, de nem vagyok kimondott állatbolond. Ha rajtam múlik, sosem lett volna pl. kutyánk, de végül engedtem a gyerekeim könyörgésének. 

A Lengemesék a legfrissebb élményem a könyveid közül. A négy kötet az évszakjainkhoz kötődik, ami gyakori eleme a gyermekmeséknek. Véleményed szerint a gyerekek jobban szeretnek olyan könyveket olvasni, amivel azonosulhatnak? 

Minden gyerek szeret azonosulni könyvbeli szereplőkkel, ez szinte elengedhetetlen velejárója az olvasásnak. És szeretnek ráismerni az életük helyszíneire, jellemző fordulataira, jellegzetességeire. A négy évszak, a természet körforgása természetesen ismerős a gyerekeknek és ez ad egyfajta biztonságot, bár érzelmileg sokkal fontosabb számukra, hogy Vilkóval vagy Lilével azonosulnak. 

A Rumini-sorozatod  eddig nem volt alkalmam elolvasni, viszont nagyon kíváncsivá tett a sorozat hossza. Mennyi időbe telt megírni a könyveket? Emlékszel melyik volt legemlékezetesebb pillanata az alkotásnak?

Egy rész kb. egy év alatt készül el, így a Rumini 10 megjelent része is bizonyítja, hogy komoly alkotói múlt áll már a hátam mögött. Legemlékezetesebb pillanatot nem tudnék kiemelni, de mindenképpen fontos volt az első rész születése. Ekkor még egyáltalán nem tudtam, hogy kell regényt írni – a Rumini volt a tapasztalatszerzés, de ekkor szerettem bele igazán az írásba, és boldogság volt a nagylányom örömét látni, amikor megkapta a kész, általam illusztrált kéziratot: karácsonyi ajándék volt ez neki abban az évben. És nagyon emlékezetes a Galléros Fecó naplójának és az utolsó résznek az írása, mert munka közben szinte eufórikus, megszállott hangulatba kerültem.

Azt gondolom, hogy a Pagony Kiadó az egyik legkiemelkedőbb az országban, már ami a gyermekkönyvek forgalmazását jelenti. Milyen érzés velük dolgozni?

Mivel még a kezdet kezdetén, ők induló kiadóként, én kezdő íróként kötöttünk szövetséget, számomra a világ legtermészetesebb dolga, hogy velük dolgozom. 

Szerzőként neked melyik a kedvenc könyved magadtól? Ez egyezik az olvasóid véleményével?

Minden könyvemet szeretem, de ha mégis kell kedvencet választanom, az a Galléros Fecó naplója, ami a Rumini sorozat negyedik része. És nagyon szeretem a nagyobbaknak írt könyveimet, az almát, Driftert és Az őrzőket is. De persze a többit is, szóval nem igazán volna szerencsés kedvencet avatni. 

A koronavírus miatt, te nagyon kalandos helyzetbe kerültél, ugyanis információim szerint Peruban ragadtál. Hogyan kezelted ezt és milyen érdekes kalandokba keveredtél?

A perui túra, amíg szabadon kirándulhattunk az országban, csodás volt. A világ számomra egyik legszebb helye Dél-Amerika, különösen az Andok 5-6 ezer méteres csúcsai. Imádtam Perut. Aztán három hétig ültünk Arequipában karanténban, elvágva mindentől. Ez nagyon nehéz időszak volt, de szerencsére csodásan jó fej emberekkel voltam körülvéve, és velem volt a laptopom, úgyhogy írtam a legújabb Ruminit. Bármikor újra vállalnám az egészet, karanténostul mindenestül, akkora élmény volt. 

Milyen új könyvnek örülhetünk mi, gyermeklelkű felnőttek és természetesen a gyerkőcök 2021-ben? Kérlek, mesélj a terveidről!

Majdnem kész vagyok Az őrzők folytatásával. Az új krimi címe Keresők lesz, szerintem nagyon izgalmas lesz bűnügyi és történelmi szempontból is. És az egyik szereplő kapcsán megjelenik majd benne egy kis Dél-Amerika is, ami az utóbbi idők legnagyobb szerelme számomra. Dolgozom a két kis dínó sorozat folytatásán, lesz új Sári és Maszat, és talán előbb-utóbb Lengemesék is. Ezen kívül az Uniceffel is készülök egy nagyon izgalmas, közös kampányra, amelyben egy éven át fogunk együtt dolgozni. 

Ezúton is szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsi lettél munkásságára, keresd hivatalos Facebook-oldalát és könyveit a Pagony Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel



 Lis Ohtears írónő nevére  akkor lettem figyelmes, amikor ajánlották az Örvény című fantasy regényét.  
Mindig figyelembe veszem a mások által ajánlott szerzőket és , munkásságukat, róla pedig sok jót halottam.
Azért, hogy Ti is és é n is jobban megismerhessük őt, jöjjön egy vele készített interjú!

Kérlek, mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak! Mi vezetett téged az írás  útjára?

Sziasztok! 
Nem szeretnék túl sok felesleges infót megosztani magamról, hiszen azok valószínűleg senkit sem érdekelne. Talán a legfontosabb, amit már több interjúban is megemlítettem az a foglalkozásom. Könyvesboltban dolgozom, imádok olvasni is és írok, ezért a mindennapi életem fontos részét teszik ki a könyvek. 
Még viszonylag kezdő író vagyok, ugyanis a fentebb említett Örvény című kötetem 2019-ben jelent meg. (Jelenleg nem kapható, de tervben van az újra kiadás.) Mielőtt megjelent volna a történetem a Wattpadon tevékenykedtem és néhány régi történet jelenleg is olvasható a profilomon. 
Nem állítom, hogy mindig is az volt az álmom, hogy író legyek. Azért kezdtem el történeteket írni, mert kerestem egy bizonyos típusú könyvet, de sehogy se találtam olyat és gondoltam elkészítem magamnak. 

Eddig négy könyved jelent meg, ebből három a Book Dreams kiadónál és jelenleg is erősíted a csapatot. Hogyan éled meg a velük való közös munkát?

Számomra hatalmas pozitív csalódás volt a Book Dreams kiadó. Mielőtt csatlakoztam hozzájuk egy másik kiadónál jelent meg az első könyvem és annak nem lett kellemes a végkimenetele. Mielőtt beléptem volna a BD-hez nagyon féltem, hogy ugyanígy fogok járni, ám szerencsére semmi ilyesmiről nincs szó. A kiadó vezetője nagyon korrekt és minden buta kérdésemmel zargathatom. A regény körüli munkálatok is gyorsak és gördülékenyek voltak. Ha valamin változtatni szerettem volna, akkor zokszó nélkül álltak rendelkezésemre. 
Néhány írótársammal is kifejezetten jó viszonyt ápolok, úgyhogy semmi okom panaszra. 

Az általam említett regény főhőse sellő, helyszíne Atlantisz. Mennyi kutatómunkát igényelt a hitelesség elérése?

Őszintén? Semennyit. 
Teljesen saját elképzeléseim alapján alkottam meg Atlantisz világát és a sellőimet is. Például az atlantiszi sellőknek még mágikus erejük is van. Kutatómunkát maximum egy-egy apróbb kis utalás igényelt, ami talán olvasás közben nem is olyan feltűnő. Például a nevek és kifejezések jelentése. 

A Zúzmara és a Lobbanás egy sorozat első két kötete. Hány részesre tervezed és mikor várható a folytatás?

Igazából a Lobbanás nem második rész, csupán egy novella. Amolyan előzmény, de ajánlatosabb az eredeti történet után olvasni. 
Nem tervezem folytatni a Zúzmarát, habár ha nagyon szeretném biztos lenne ötletem és néha el is játszom a gondolattal. 

Miben más számodra a sorozatírás, mint egy egykötetes mű megalkotása?

Szerintem sorozatot kicsit nehezebb írni. 
Nagyobb a hibázási lehetőség. Én legtöbbször sorozat esetén attól tartok, hogy elfogy a lendületem és a folytatás már nem üti meg a szintet. 

Az Eltaposott virágok is eltér az eddig említett műveidtől. Miért gondoltad úgy, hogy kipróbálod magad thriller világában is? Milyen tapasztalatid vannak ezzel kapcsolatban?

Szerettem volna mindent kipróbálni, amit csak lehet. A fantasy áll a legközelebb hozzám, de írtam már horrort, drámát, realistát és történelmi romantikust is. Egyszer jó lenne krimit is alkotni, de ahhoz egyelőre nincs ötletem. 
Mindig érdekes egy komfortzónámon kívüli műfajba belevetnem magam. 

Számodra melyik alkotásod a legkedvesebb és miért?

Számomra a legelső, ami ugyan nem jelent meg nyomatott formában és nem is fog, de fontos helyet foglal el a szívemben. Tudom, hogy nem tökéletes és sok hiba van benne, de jóérzés néha visszaolvasgatni. (A címe Végjátszma.)

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól? 

Elég vegyes. Igazából kaptam már nagyon-nagyon pozitívat és negatívat is. Jött több építő jellegű értékelés is, amik segítettek és ezek alapján tudtam fejlődni. Mindegy, hogy negatív vagy pozitív, mindenképpen szeretem elolvasni a visszajelzéseket. 

Álnéven alkotsz. Miért döntöttél úgy, hogy külföldi hangzású lesz az írói neved?

Ez egy nagyon hosszú és kissé bonyolult történet. Néhányszor az oldalamon már megemlítettem. Most nem nagyon szeretnék belefolyni, de az én indokom egy kicsit más volt, mint sokaknak. Nem volt köze olyasmihez, hogy azokat a könyveket jobban veszik, amin nem magyar név van. 

Mesélj egy kicsit a terveidről! Mire számíthatunk tőled 2021-ben?

Ha minden jól megy idén nyáron jelenik meg a legújabb történetem.(Amina a halott hercegnő) 
Azért is különleges számomra az új írásom, mert a többivel ellentétben ez nem volt elérhető Wattpadon, ezért a megírása közben semmilyen visszajelzést nem kaptam. Nagyon izgulok, hogy sikerült-e olyasmit alkotnom, ami elnyeri majd az olvasók tetszését. 
Újra a fantasy világába vetetettem bele magam és ezúttal is kitalált világban fog játszódni a történet. Remélem hamarosan a tervezett borítót is meg tudom mutatni a facebook oldalamon.
Köszönöm szépen az interjút! 

Ezúton kívánok további sok sikert az írónőnek!

Amennyiben felkeltette az interjú az érdeklődésed, keresd Lis hivatalos Facebook - oldalát, vagy látogass el a BookDreams Kiadó weboldalára a könyveiért!

Írta: Isabe


Ebergényi Anita szárnyát bontogató költő. Még nem rendelkezik saját verseskötettel, de az interneten már olvashatóak alkotásai. Mivel fontosnak tartom a kezdő szerzők olvasók elé kerülését, ezért arra gondoltam ismerjük meg őt, még publikálás előtt.

Pár szóban mesélnél magadról? Mikor kezdtél el verseket írni?

Idén töltöm be a 33-at, de nem érzem magam annyinak. Végül is mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, és én még nem érzem magam 30-on túlinak. Fiatalos, vidám természetűnek mondanám magam, akivel ott bent a munkahelyen általában szeretnek dolgozni, fel dobom a hangulatot. Ugyan sokan nem értik a vicceimet, de akik mégis, azokkal nagyon jól megértjük egymást, és akkor még a 8 óra is jobban telik.
2015 környékén kezdtem el írogatni verseket, de azok még nagyon kiforratlanok voltak, de jó alapnak szolgáltak a későbbiekre, hiszen azóta már nagyon sokat írtam. 

Van kedvenc költőd? Ki az, aki a leginkább hatással van a műveidre.

Kedvenc költőm őszintén szólva nincsen, csak magamra hagyatkozom ilyen tekintetben.

A bevezetőben említettem, hogy az interneten olvashatunk tőled. Milyen visszajelzéseket kapsz?

Eddig csak jó tapasztalataim voltak. Akik hozzászóltak egy adott versemhez, annak mind tetszettek, rosszat még nem írtak. Egyszer, talán 1-2 éve még egy ingyenes újságban is megjelent egy alkotásom. Nagyon örültem neki. Azóta csak az interneten publikálok.

A családod/barátaid tudják, hogy alkotsz? Mit szóltak hozzá?

A családom tudja, de nekik nem igazán szoktam megmutatni. Nem azért, mert esetleg félek a reakciójuktól, csak egyszerűen nem. Ez az én menedékem. Persze ez így elég furán hangozhat, hiszen az interneten megosztom, de az teljesen más, legalábbis szerintem. 

Mennyire könnyű vagy éppen nehéz számodra megmutatni a világnak az alkotásaidat?

Én nagyon szívesen megosztom a világgal, sőt szeretném, ha jobban elismernék a munkámat, de így is jó, hiszen legalább olvassák, és tetszik is nekik. Ez egy kis boldogságot ad nekem, ami a mai világban szerintem nagyon is fontos.

Melyik a kedvenc versed magadtól?

 Ez egy nagyon jó kérdés. A sok versem közül valóban vannak kedvenceim, és most nem csak egyről beszélek, hanem többről, amik már nagyon a szívemhez nőttek. De ha mindenképpen mondanom kellene kedvencet, akkor legyen egy régebbi, az Ősz című alkotásom. A poet.hu olvasóinak nagyon tetszett, sokáig az volt a legsikeresebb versem, manapság pedig az Esélytelen a legjobb, legalábbis nekik, de nekem őszintén szólva szerintem a legjobb versem. Nem azt mondom, valóban jó lett, de nem a legjobb. 

Van olyan művész, akit a veszteség, másokat a boldogság inspirál. Te melyik csoportba tartozol?

Én szerintem mind a kettőbe. Persze vannak olyan napok, amikor nem a saját érzéseimről írok, hanem egyszerűen megszáll az ihlet, és jönnek a szavak, melyek végül verssé formálódnak, de persze ha a lelki világomról írok, akkor azok hangsúlyosabbak lesznek. Jobban érződök bennük én, aki valóban vagyok. Vannak olyan emberek, akik szerint nincsenek érzéseim, és lehet, hogy nem mindig mutatom feléjük, de a verseimben ki tudom mutatni.

Gondolkodtál már azon, hogy kiadsz egy verseskötetet? Ha igen, mi tart vissza ettől?

Sokszor eszembe jutott már, de úgy igazán mégsem foglalkoztam vele. Meg aztán sok munkával járna, a pénzről meg nem is beszélek. Nem mintha nem telne rá, csak valahogyan mégsem szántam rá magam. Lehet, kellene egy kis lökés, hogy meglépjem, de aztán ki tudja mit hoz még a jövő.

Mennyire követed nyomon a kiadókat? Van olyan, amelyiknél szívesen publikálnál, vagy a magánkiadás tetszik jobban?

Mint ahogyan korábban is írtam, nem igazán foglalkoztam a kérdéssel, az ilyen dolgokban meg amúgy sem vagyok ismerős, nem tudom hogyan mennek a dolgok, de mindenképpen jó dolognak tartom, hogy egy művész minden olyan formában, ahogyan csak tudja, megmutassa a világnak az alkotásait. Ez egy önkifejezés, ami a művészeknek nagyon fontos. Mert én is művésznek tartom magam.

Milyen terveid vannak az évre?

Ez nagyon érdekes, mert általában nem szoktam előre tervezni, mert ha egyszer kigondolok valamit, azt általában nem viszem véghez, vagy valamilyen oknál fogva akadályokba ütközöm, és akkor a kedvem is elmegy tőle. De mégis terveztem pár dolgot, és ha ez a vírus véget ér, akkor meg is tudom valósítani őket. Például többet mennék szórakozni, mert amúgy nem vagyok az a bulizós fajta, találkoznék munkán kívül a kollégáimmal is, akikkel egy soron szoktam dolgozni. Jó lenne, ha már be lehetne ülni valahová beszélgetni, és élni úgy igazából az életet. Szerintem sokunk így gondolkozik, hiszen már lassan becsavarodunk ettől a helyzettől. Ugyan én az apró dolgoknak is tudok örülni, de szeretnék már visszarázódni az igazi életbe, ami jobb is lehetne, mind ami ezelőtt volt.

Sok sikert kívánok az irodalom világában!

Amennyiben kíváncsi vagy Anita verseire, látogass el az oldalára!

Írta: Isabel


A műfordítás az egyik legfontosabb lépés, ha könyvkiadásról beszélünk. Minél több nyelven jelenik meg az adott mű, annál nagyobb lesz a célközönsége.
Diósi Zsófiával egy önkéntes munkában találkoztunk és pár hetet dolgoztunk is együtt. Jelenleg három alkotásnál jelenik meg a neve fordítóként, és bár én még egyiket sem olvastam  - elismerem, annyira még nem jó az angol nyelvtudásom, hogy érdemben alkothassak véleményt ezekről - mégis arra gondoltam számotokra is érdekes lehet, ha belepillanthattok ezekbe a folyamatokba.  

Először is, mesélnél nekünk arról, hogyan szeretted meg annyira az angol nyelvet, hogy e mellett a foglalkozás mellett döntöttél?

Ez úgy történt, hogy kicsiként, mint valószínűleg az olvasók közül mindenki, nagy rajongója voltam a Disney filmek zenéinek. Tizenegy éves voltam, mikor először szabadultam rá az internetre – természetesen akkor még szülői felügyelettel – és az akkor még alig néhány éves angoltudásommal is szemet szúrt, hogy az eredeti angol szöveg és a magyar között milyen nagy eltérés van. Valamiért ez a jelenség lenyűgözött, különös tekintettel arra, hogy egy dalszövegben a zene, ritmus, szótagszám és a rímek a lehető legnagyobb kihívás elé állítják a fordítót; maradjon szöveghű, de közben illeszkedjen egy végtelenül szigorú formai követelményhez? Ez ezerszer nehezebb, mint amit én műfordítóként csinálok. Rögtön elkezdtem agyalni rajta, hogy engem mi fogott meg az eredetiben, hogyan adtam volna át magyarul, miben lett volna más… Amikor körvonalazódott a fejemben, hogy amit én ebben élvezek, azt lehet tanulni is (az alapjait minimum), nagyon megörültem, szóval nem maradt sokáig kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek.

Miként emlékszel vissza a tanulmányaidra? Aki ezt a pályát szeretné választani, mire kell mindenképpen odafigyelnie?

Angol és latin nyelvet tanultam, illetve oroszt is, de azt már csak az egyetemen, jóval később. Természetesen erre is igaz, hogy érdemes minél korábban kezdeni; a latinnal még elbicegtem, de az orosz már nagyon nehezen fért a fejembe, ezért fordítást nem mernék vállalni ezeken a nyelveken. Az angol is tud néhol még mindig meglepetést okozni, ami nem csoda, hiszen nem vagyok native speaker és a nyelv egy élő rendszer, állandóan változik. A tanulmányaim alatt főként ezekre csodálkoztam rá. 

Egyébként, az SZTE Angol-Amerikai Intézetében diplomáztam, fordító-tolmács specializáción. Bárkinek jó szívvel tudnám ajánlani, aki hasonló pályán gondolkodik, viszont ha valaki szakfordító szeretne lenni, mindenképpen Fordító-tolmács MA-ra jelentkezzen az alapszak befejezése után, máskülönben nem jut hozzá például a vállalkozás indításához szükséges papírokhoz.

Ami még fontos az anglisztika szakot illetően – eleve emelt szintű angol érettségi kell a felvételin – nem szabad úgy nekivágni, hogy A.) majd itt megtanulok angolul B.) én már mindent tudok, csak a diplomáért jöttem. Stabil nyelvtudás kell a bekerüléshez, de nagyon sokszor éreztem azt egy-egy jegyzetemet vagy kötelező olvasmányomat megnyitva – különösen a politikatörténet tantárgyaknál – hogy hát én ezt a nyelvet nem beszélem, sziasztok. Rugalmasan és bátran, és nem lesz gond. 

Mint említettem három fordításod jelent meg eddig lélektani, ifjúsági és dráma műfajban. Melyik állt a legközelebb hozzád és miért?

Igazából még nem jelent meg nyomtatásban, és az, hogy mikor fog pontosan, már a szerző/kiadó magánügye, de idén lehetőségem nyílt egy méltán híres magyar szerző horror regényét fordítani. Mivel ez a műfaj a személyes kedvencem, ez egy nagyon szívemhez közel álló project volt.

Ha magát a fordítást nézzük, a lélektani regény, azaz a The Lost Flowers of Alice Hart (Szirmokba zárt szavak) magyarosítása ment a leggördülékenyebben, hiszen ott a saját anyanyelvemre fordítottam, ami összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint magyarról angolra.

Hogyan zajlik egy munkafolyamat? Ha van az olvasók között leendő műfordító, a válaszod biztosan sokat segít majd neki.

Általában már a szerződés megkötése előtt átküldik az adott szöveget, de a részletes ismertetőjét/részletet a szövegből legalább, hogy az alapján eldönthessem, vállalom-e. Ez azért fontos, mert ha olyan szövegről van szó, akár regény műfajban is, ahol a szakszavak abszolút kifognak rajtam (ilyennek gondolnám példának okáért mondjuk a jogi szövegeket), akkor időben szólhassak, hogy nem én vagyok az emberük. Csupán a megbízás és a pénz kedvéért nem vállalnék el olyan szöveget, amiről már előre tudom, hogy nem tudnám jól átadni angolul/magyarul, hiszen nem csak az a fontos ebben, hogy magát az adott szakszót ki tudod-e szótárból nézni, hanem arról is, hogy miként használjuk az adott mondatban/kontextusban. Sokat bukhat ezen az olvasói élmény, ez pedig senkinek sem érdeke.

A szerződés megszületése után pedig nekilátok : ) Az eleje mindig nehezebb, bele kell minden szövegbe lendülnöm. Egy 300-400 oldalas könyvre általában 3 hónap futamidőt szoktam kérni, persze ezt a karakterszám/ívszám határozza meg, nem az oldalszám, mert azt a tördelés nagyon megdobhatja. Vannak olyan időszakok az életemben – ahogyan például a mostani is – amikor nem csak a fordítást csinálom, hanem hasonlóan angol nyelvű content marketinget is, vagy éppen tanulok; ez esetben a futamidő is megnövekszik, ám ezt előre jelezni szoktam az ügyfél felé.

Két fontos jó tanács!

Triviálisnak tűnhet, de amikor majd több megbízással zsonglőrködtök egyszerre, esetleg egyetem és/vagy munka mellett próbáljátok éppen kiépíteni a fordítói karriert, látni fogjátok, hogy vajmi kevés a vesztegetni való idő – ennek ellenére szakítsatok rá 3-4 napot és olvassátok el a regényt, mielőtt rábólintotok és nekiálltok fordítani! Bele lehet vágni in medias res módon is, de sokkal könnyebb lesz, ha tudod, hová halad a történet, be tudod lőni a hangnemét, és a már első lapokon elhintett utalásokat is érteni fogod, amivel sok utómunkát megspórolsz magadnak. A munka és az eredmény is jobb lesz.

A másik tanácsom ugyanilyen bagetellnek első hallásra, de hátha segít másnak bagatell hibákat elkerülni. Gyűjtsetek össze egy kevés pénzt és fektessétek be olyan eszközökbe, ami a hatalmas mennyiségű szöveg kezelését megkönnyíti. Második monitor minimum, kényelmes egér, csak a példa kedvéért. Egyetem mellett, diákként semmi kedvem és alapom nem volt befektetni ezekbe, gondoltam elleszek én az egy szem laptopommal is. Fájlkeveredés, ínhüvelygyulladás a kényelmetlen touchpad-től; mindent végigzongoráztam, amit csak kellett ahhoz, hogy beismerjem, ezek alapvető munkaeszközök, nem „úri huncutságok”.

Mennyire követed nyelvünk változásait, az új szlengek megjelenését? 

Nem kifejezetten használom őket a hétköznapi beszédben vagy írásban, mert nem olyan emberekkel (ügyfelek, család, baráti kör) kommunikálok, akik erre kifejezetten vevők lennének. Viszont én mindig jól szórakozom egy-egy meredekebb szleng megjelenésén, nem vált ki belőlem semmilyen kellemetlen érzést vagy hőzöngést – amíg az ember tud disztingválni a helyzethez illő beszédstílusok között, szerintem nincs baj a szlenghasználattal. Tud aranyos és kreatív is lenni, illetve ablakot nyit az azt használó korosztály/réteg gondolkodására.

Hogyan változott/változik a műfordítás rendszere és minősége az elmúlt években? Bár még fiatal vagy, nagyon érdekel a véleményed!

Őszinte leszek, nem kifejezetten követem az „eseményeket” ilyen téren, mert nem érzem azt, hogy befolyásolja a munkámat. Számomra az ügyfeleim bevonzása, megtartása és a velük való jó üzleti kapcsolat kiépítése jelenti voltaképpen a kihívást, utána pedig természetesen a jó fordítás maga – azt, hogy ez mondjuk konkrét kiadóknál vagy akadémiai szinten hogyan változott manapság, nem tudom. Fordítottam már kétszer közvetlenül kiadó megbízásából is, nem érzékeltem nagy különbséget. Általában, ha egy magánszemély kér fordítást tőlem, vele kommunikálok, nem a főszerkesztővel, de ő utána ugyanúgy az ő könyveiért felelős kiadónak továbbítja a szöveget, szóval lényegében ugyanaz.

A minőségről azért volna nehéz nyilatkozni, mert ha nem tetszik egy könyv nyelvezete, falsnak, darabosnak érzem, a lehető legritkábban lapozom előre megnézni, hogy na mégis ezt ki fordította, hanem félrerakom a könyvet és olvasok mást – így hosszútávon igazából csak olyan könyveket olvasok ki, amik tetszenek. Nem érzek egy rohamos vagy bármilyen szintű minőségi romlást a fordításokban, de ismétlem, ebben biztos szerepet játszik az, hogy nem nagyon mozdulok ki a komfortzónámból. Viszont, ha találok olyan szófordulatot egy-egy fordításban, ami nagyon tetszik, mindig felírom magamnak!

Mit tapasztalsz, mi magyarok szívesen olvasunk idegen nyelven?

Egyre nagyobb igényt látok rá, ami szerintem szuper. Már nem csak kezet-lábat törve lehet hozzájutni egy-egy aktuálisabb vagy klasszikus regény angol verziójához, hanem simán megrendelhető, vagy egyenesen ott van a könyvesboltok idegen nyelvű részlegénél. 

Szerintem, ahogy egyre távolabb kerülünk időben az egykori meglehetősen poroszos általános iskolai angoloktatástól, egyre több görcsünket vetkőzzük le, ami az idegen nyelvek használatát és tanulását illeti. Ez egy nagyon jó tendencia. Nem azt szeretném persze sugallni, hogy a nyelvtanuláshoz nem kell precizitás és szigor, mert dehogynem kell – viszont egy műfordító munkája nem szóról-szóra a lehető legszolgaiabb fordítását nyújtani az eredeti szövegnek, hanem ugyanazt az élményt átadni, amit az eredeti szöveg nyújt az olvasónak. Ezért én bátorítanék mindenkit, aki megpróbálkozna ezzel, vagy aki önkéntesen csinál fan-fordításokat.

Mikor megjelenik egy új fordításod, milyen érzésekkel várod a fogadtatást? Hogyan kezeled az esetleges negatív véleményeket?

A fordító igazából valahol háttérmunkát végez; ha kijön egy könyv, amit én fordítottam angolról magyarra, valószínűleg szinte senki nem fogja úgy a kezébe venni az „organikus közönségből”, hogy a fordítás milyenségére kíváncsi konkrétan. Az ő számukra ez egy magyar könyv. A The Lost Flowers of Alice Hart nagyon jó kritikákat kapott, fordítás szempontjából is, de ha nem emelték volna ki, akkor is boldog lettem volna – hiszen ha a könyv tetszik magyarul, az azt jelenti, hogy a szöveg megállja önállóan a helyét és nem érződik rajta, hogy döcögne, akadna.

A negatív véleményeket rendszerint két kategóriára osztom; konstruktív-e avagy sem. Ha valaki megmondja nekem, hogy milyen objektív hibákat vétettem egy-egy szövegben, esetleg még javaslatot is tesz alternatív megoldásokra, azt mindennél jobban értékelem. Amikor valakiről érezni világosan, hogy azért húz le téged, hogy a maga tudását fitogtassa, de közben a saját maga tudásáról konkrétat igazából nem bizonyít, azt érdemes ráhagyni. Akinek örömet okoz negatívnak lenni, az úgysem fogja magát hagyni meggyőzni az ellenkezőjéről.

A jelenlegi helyzet, hogyan befolyásolta a munkádat? Lehet arról valamit tudni milyen könyvön dolgozol most? 

A vírushelyzet egy kicsit sem hiányzott a magyar könyvpiacnak, ezt kár is lenne tagadni. Az emberek nem feltétlenül könyvekre fogják költeni azt a jövedelmüket, amiről azt sem tudják, ugyanúgy meglesz-e a következő hónapban. Egy szó mint száz, megnehezítette a munkámat, de mivel a fordítást karöltve és párhuzamosan végzem a marketinges munkámmal, átvészeltük a szituációt.

Jelenleg szintén egy magyar szerző regényfordításán dolgozom; cím, illetve név szerint nem szeretném megemlíteni, mert nem egyeztettem vele az interjú előtt erről, de nagyon élvezem a történetet és jó látni, hogy a magyar kiadásban mekkora sikere lett! Izgulok is természetesen, hogy majd a bilinguális olvasók milyen véleménnyel lesznek róla.

*Ha lenne egy karácsonyi kívánságod műfordítóként mi lenne az?

Ez egy meglehetősen gyakorlatias válasz lesz; tanuljuk meg kollektívan - mind fordítóként, mind olvasóként -, hogy a műfordítás az élmény átadásáért van (természetesen a lehető legnagyobb szöveghűség mellett) és nem egy verseny azzal kapcsolatban, hogy ki emlékszik jobban gimiből az angolórákra. Ha youtube-on látom mondjuk a népszerű sorozatok rajongói által készített feliratait vagy dalszövegfordításait (de lehet ez akár a hivatalos magyar verziója is az adott terméknek), egész biztosan abból áll a comment section 30%-a, hogy „ez nem így volt angolul”, „ez nem is ezt mondta”, „eredetiben nem is ezt éneklik”. Tudom, hogy az interneten felesleges bármin is meglepődni, de ez engem a mai napig képes lenyűgözni. Persze más az, mikor valami nagyon komoly tartalomvesztés vagy csorbulás következik be a fordítás alatt, az értelemszerűen gondatlanságra utal. De egy-egy kiragadott frázison olyan felesleges zsörtölődni. Empátia, rugalmasság és még akár élvezhetjük is amit olvasunk/hallgatunk!

 * Az interjút még az ünnepek előtt állítottuk össze, ezért szerepel benne ez a kérdés!

Amennyiben kíváncsi vagy Zsófi munkásságára, Facebook - on fel is keresheted őt!




Url Izabell írónő munkássága teljesen ismeretlen volt a számomra. Ám egyik este a Facebook-on  láttam egy gyönyörű vörös hajú nőt egy borítón, ami felkeltette az érdeklődésemet. Elolvastam a fülszöveget és nagy örömömre kiderült, hogy a szerző magyar. Azonnal felvettem vele a kapcsolatot és interjút kértem tőle. Ez következik most, gyertek és merüljünk el együtt Törökország világában!

Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasóinak?

Először is köszönöm a lehetőséget! Tizenkilenc éves vagyok, jelenleg még tanuló. Az írás körülbelül negyedikes korom óta az életem szerves része. Rajongok az iszlám kultúrákért, – ez legtöbbször vissza is köszön a történeteimben – Törökország pedig különösképpen közel áll hozzám. A regény létrejöttéhez nagyban hozzájárultak az Ankarában szerzett tapasztalataim. Egy évet töltöttem kint cserediákként, amíg egy török családdal laktam.  

A Nazar – Török átok az első regényed. Különlegessége, hogy a saját történetedet tárod az olvasók elé. Mennyire volt nehéz lépés meghozni azt a döntést, hogy ez legyen a könyved témája?

Sokszor el szoktam mondani, hogy a Nazar részben terápiás jelleggel íródott. Viszont, amint papírra vetettem az eseményeket, az egész már nem volt több egy történetnél. Hirtelen az emberekre, akiket ismerek/ismertem, egyszerű karakterekként kezdtem gondolni. Én adtam a szájukba a szavakat, néhányuk jellemét csiszoltam, másokét a szerephez illően végletesen mutattam be. Ezúttal én voltam a főnök. És nincs is jobb, mint távolságból (szinte külső szemlélőként) visszatekinteni a múltra.      

A weboldaladon lehetőség van beleolvasni a könyvbe –ezt én is megtettem. Egy 14 éves lány a főszereplő, aki haragszik az egész világra, de főképp a családjára, ezért az interneten szeretne olyan kapcsolatokat kötni, melyek oldják a benne lévő feszültséget. . Amikor egy szerző ennyire mélyen belenyúl lelkébe az írás során, mennyi álmatlan éjszakával fizet érte?

Szerintem mire eljutunk oda, hogy olvasók elé merjük tárni a művet, addigra túl kell lenni az álmatlan éjszakákon. Egy írónak fontos eldönteni, hogy mi a célja: Saját maga szórakoztatása/személyes trauma feldolgozása, vagy pedig háttérbe vonul és a közönségre fókuszál. Ha egy kiadásra szánt regényt írunk, amiért az olvasó pénzt fog fizetni, akkor muszáj az ő érdekeit figyelembe venni. Én egy híres kiadó szerkesztőjével dolgoztam együtt a Nazaron és sokszor eltértünk az eredeti történésektől. A valóságalap biztosítja a könyv hitelét. DE! A valóság legtöbbször szürkébb, mint amit egy regénytől várunk. Az volt az eredeti tervem, hogy száz százalékban azt fogom elmesélni, amit én anno átéltem. Hűen ragaszkodva a tényekhez. Azonban, ahogy összedugtuk a fejünket a szerkesztővel, születtek sokkal izgisebb forgatókönyvek. A saját művem érdekében kellett elfogadnom, hogy hiába akartam csakis igazat írni, ez most már nem rólam szól. A regény elsődleges célja a szórakoztatás. Ahhoz kell ügyeskedni, hogy megfelelő arányba kerüljenek a fikciós és valós elemek. 

A történetben sok a megbotránkoztató tartalom, ezért 18 éven aluliak számára nem ajánlott.  Írás közben mennyit lágyítottál ezeken a részeken? Egyáltalán voltak finomítások, vagy a valóságot kaptuk meg? 

A weblapomra csak az első három fejezetet töltöttem fel. Ezek még tényleg a bemelegítő körök voltak, de ahogy egyre inkább kibontakozik a cselekmény, a stílus is durvul. Én azt gondolom, hogy manapság erre van igénye az olvasóknak. Szókimondó, kendőzetlen tartalomra! Nem fogtam vissza magam és nem alkalmaztam öncenzúrát a közvélemény miatt. Az egész regény tabutémákat dolgoz fel. A nyelvezetet ehhez mérten igazítottam. 

Törökország egyszerre lehet csodálatos és hátborzongató is. Más a kultúra, a vallás, és az emberek értékrendje is. Szerinted mennyire sikerült ezt a világot bemutatni az olvasóknak?

Mivel ugye egy évig Törökországban éltem, törökökkel jártam egy iskolába, törökül hallgattam az órákat, sikerült a felszín mögé látnom. Magyarországon sajnos rengeteg a sztereotípia a muszlim országokat tekintve. Törökország nagyobb városaiban ugyanolyan európai szintű élet zajlik, mint itthon. A fiatalság gondolkodása ma már inkább a nyugat felé húz, mintsem az iszlámhoz. Hozzáteszem, vidéken még mindig fontos szerepe van a vallásnak. Talán, ha egy kicsit nyitottabbak lennék más kultúrák irányába, tanulhatnánk is tőlük ezt-azt. Az ő világuk sokkal tisztelet-centrikusabb és a mentalitásból adódóan jobban megvannak a hagyományos férfi-női szerepek. Nem meglepő, ha idegenek cipelik haza a szatyrodat a boltból, nem kell könyörögni, hogy átadják a helyet a buszon, stb. 

A „Nazar – Török átok” pontosan azt mutatja be, hogy az ember csak ember. Vallástól, kultúrától függetlenül. Vannak szörnyű karakterek a regényben, de nagyon szerethetőek is. Ugyanaz a hátterük, mégis másmilyenné váltak a személyiségükből fakadóan.  

Milyen visszajelzést kaptál tőlük?

A legtöbb olvasóm szerintem tudja, hogy milyen törökországi tapasztalatokkal rendelkezem. Nem mernének kötözködni. :D 

Mint fentebb említettem, a borítód nagyon figyelemfelkeltő. Te tervezted?

Igazság szerint a kép, amit fel szerettem volna használni, adott volt. Nem azzal a céllal készült, hogy „naa ma a borítóhoz fotózunk”, de utólag ezt találtam a legpasszentosabbnak. A teljes dizájnt (betűtípus, színek…) én találtam ki. Régebben honlapkészítéssel foglalkoztam, ezért volt valamennyi Photoshop ismeretem. 

Van valami oka annak, hogy külföldi írói nevet használsz? Esetleg hordoz valamiféle különleges jelentést?

Hát, ez a válasz talán nem lesz annyira izgalmas. :D Ez a valódi, anyakönyvezett nevem. Az „Url” apa szerint német eredetű, a keresztnevem pedig azért rendhagyó, mert a szüleimnek nem tetszett a magyaros, Izabella változat. 

Magánkiadásban kapható a regény. Szerzőként mindig nagy kérdés, hogy forduljunk-e kiadókhoz. Te miért ezt az utat választottad?

Annyira elhúzódott a Nazar megírása, (nagyjából négy év volt) hogy nem is nagyon próbálkoztam kiadóknál. Szerettem volna már mozdulni valamerre és nem megint hónapokig várakozni egy válaszra. Nekem az volt a taktikám, hogy az első regényemet én magam finanszírozom és menedzselem. Megpróbálok jó eladásokat generálni és valamilyen szinten márkát építeni a nevemnek. Ha az író már rendelkezik olvasótáborral, a híresebb kiadók sokkal szívesen szóba állnak vele a későbbiekben. Persze a magánkiadás macerásabb. Van, hogy órákat töltök el csak a könyvek csomagolásával, és akkor nem is beszéltünk a postázásról, reklámokról, a vásárlókkal való egyeztetésről… 

Mit tervezel  Szilveszterre és 2021-re? Várható új megjelenés?

A szilveszter light-os, pihis lesz, ahogy valószínűleg a legtöbbeknek. Az új regényem már javában készülőben van, és ha minden jól megy, megpróbálkozom az Álomgyár Kiadóval. Az ő profiljukba illeszthetőek be leginkább az én történeteim. Most egy még komolyabb témához nyúltam és egészen Iránig kalauzolom majd az olvasókat. Szintén valóságos eseményeket vettem alapul. Egyeztettem Magyarországon élő perzsákkal, Irán szakértőkkel, valamint folyamatos kutatómunkát végzek. Egy olyan országot szeretnék hitelesen bemutatni, ahol sportot űznek a nők kínzásából. „A teheráni csecsemő” a túlélésért való küzdelemről fog szólni.

A blog nevében szeretnék további sok sikert és olvasót kívánni Izabellnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, bővebb információt az írónő Facebook-oldalán illetve a honlapján találsz! Az utóbbin megrendelheted a saját példányodat is!

Írta: Isabel


Fróna Zsófia, a Fegyverek Háza írónője egy nagyon izgalmas fantasy-val lepte meg a magyar olvasókat.
Bár, én még nem értem a végére, szerettem volna mihamarabb interjút készíteni a szerzővel, hogy megtudhassak néhány titkot A fegyverforgató sorozatáról! Ez a beszélgetés következik most, fogadjátok szeretettel!

Pár szóban elmesélnéd, hogyan léptél az írók útjára?

Mindenek előtt szeretném megköszöni a lehetőséget erre az interjúra. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, ha érdeklődnek a munkásságom iránt.

Már gyerekkoromban is sokszor szórakoztattam magam azzal, hogy mindenféle történeteket találtam ki, de akkor még nem éreztem, hogy ezeket le kéne írnom. Gimnazista voltam, amikor először megfordult a fejemben. Az akkori történetem elég sutára sikerült, mégis nagyon élveztem az írást. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én bizony író szeretnék lenni. Aztán az élet máshogy alakult. Egyetemre kerültem, és a tanulmányaim új álmokat adtak, azonban újabb fordulat folytán arról is le kellett mondanom. Miután lediplomáztam ismét más irányt vett az életem. Miután a párommal kiköltöztünk Angliába valahogy ismét felbukkant lelkem mélyéről ez a féltve dédelgetett álmom, hogy író legyek. Ekkor írtam meg A fegyverforgató első változatát, majd felkerestem Nádasi Kriszt. Ezt követően újabb kemény munka vette kezdetét, újra gondoltam és újra írtam a történetemet, Krisz pedig azóta is rengeteget segít nekem.

Van olyan - akár magyar, akár külföldi  - szerző, aki inspirálóan hat a munkádra?

Nem tudnék ilyet mondani. Szeretek olvasni, így minden jó könyv nagy hatással van rám, és nyilván befolyásol, inspirál, de nincsenek olyan könyvek vagy szerzők, akikre úgymond hasonlítani szeretnék, vagy a nyomdokaikba akarok lépni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, ezt pedig más árnyékában nagyon nehéz megtalálni.

Miért pont a fantasy zsánerében alkotsz?

Azt hiszem egyszerűen így van bekötve az agyam. Nem tudok másképpen gondolkozni. Akárhányszor eszembe jut egy történet, abban mindig van valami fantasy elem, de minimum misztikus. Nem tudok, de igazából nem is szeretnék a realitás talaján maradni. Szeretek olyan történeteket kitalálni, amik elrepítik az embert egy egészen más világba, ahol minden lehetséges. A mai világban erre szerintem nagy szükségünk is van. Nem csak a testnek, de a léleknek is szüksége van pihenésre, és az ilyen történetek tökéletesek rá, hogy kikapcsolják az olvasót.

Szerinted mik azok az elemek, amitől izgalmassá és hihetővé válik ennek a világképe?

Szerintem izgalmassá attól válik egy fantasy (de igazából bármilyen könyv), ha olyan kalandokba keverednek a szereplők, amikből nem biztos, hogy sikerül megmenekülniük, vagy sikerül megoldaniuk. Szerintem kell, hogy időnként elbénázzanak ezt-azt a karakterek, hozzanak rossz döntéseket, és ne sikerüljön nekik minden elsőre. Ha az olvasó biztosra tudja, hogy úgy is minden rendben lesz, az unalmassá teszi a történeteket. Legalábbis én így gondolom. És persze az is kell, hogy pörögjenek az események. Én személy szerint nem szeretek oldalakon keresztül a semmiről olvasni, így valahogy magától jött, hogy én magam sem írtam ilyet. Volt, akitől megkaptam, hogy túlpörgős lett a könyv, és időnként igényelt volna pár nyugisabb részt is. Azt hiszem, ekkor esett csak igazán le nekem, hogy tényleg mennyire szeretem, ha pörögnek az események.

És, hogy mitől lesz hihető a világkép? Ha alaposan ki van dolgozva. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent le kell írni, ami az embernek az eszébe jut. Én sok mindent elképzeltem a világom kapcsán, aminek egy részét nem említem a könyvben, viszont írás közben befolyásol, és ezt szerintem érzik az olvasók. Ha egy világ alaposan ki van dolgozva, akkor minden olyan természetesnek hat, és az ember nem lepődik meg a legképtelenebb dolgon sem. Én ilyenkor érzem azt, hogy hihető lett valami. Bízom benne, hogy ezt nekem is sikerült átadnom a könyvemben.

Számodra mi volt a legnagyobb kihívás, miközben a kéziratodon dolgoztál?

A legnagyobb kihívás az volt, amikor Krisszel felvettem a kapcsolatot, elkezdtük a közös munkát, és nekem újra kellett gondolnom az egész történetet. Az első változat lezárása után borzasztó nehéz volt újra megnyitnom a történetet, de nem bántam meg, hogy nem adtam fel, mert a második verzió sokkal jobb lett!

Persze nálam is akadt, és akad olyan időszak, amikor nem tudom, hogyan haladjak tovább. Ezt szerintem minden író elmondhatja magáról. Az ilyen időszakokat nem szeretem, mert imádok írni, és borzasztó zavaró, amikor csak a villogó kurzort bámulom órákig.  De szerencsére eddig még mindig sikerült túllendülnöm ezeken, viszonylag hamar.

Milyen véleményeket kaptál az olvasóidtól?

Eddig szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kaptam, még akinek annyira nem nyerte el a tetszését, az is ki tudott valamit emelni a könyvből, ami azért tetszett neki, és ennek nagyon örülök. Sokan mondták, hogy ők még ilyennel nem találkoztak, és hogy ez milyen egyedi ötlet. Az ilyen mindig nagyon jól esik. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nincs olyan dolog a világon, ami mindenkinek tetszik, szóval biztosan lesznek majd olyanok, akiknek egyáltalán nem nyeri majd el a tetszését, de ez szerintem nem baj. Nem vagyunk egyformák, és én igyekszem mindenkinek a véleményét ugyan olyan tisztelettel kezelni. Persze örülök, ha valakinek sikerül örömet okoznom a történetemmel, és tiszteletben tartom, ha valakinek nem tetszett.

Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?

Uh, erre nehéz válaszolni! Most a harmadik kötet végét írom éppen, így fejben inkább abban vagyok benne, de nekem az egész történet tetszik, hisz különben nem írtam volna meg.

Talán az egyik kedvenc részem az első kötetben, amikor Christopher egy óra keretén belül verekszik a diákokkal. És ebben az az érdekesség, hogy ez a jelenet egy extra jelenet volt. Már befejeztem az első kötetet, és elküldtem Krisznek végleges átnézésre, amikor javasolta, hogy még itt meg ott kéne pár extra rész. Tehát ez a jelenet ekkor született, amikor elvileg már kész volt a kötet.

És hogy miért ez a kedvencem? Igazából szerettem, amikor Megaira meg Christopher piszkálódtak. Jókat szórakoztam rajtuk.

Ha választhatnál, szívesen élnél az általad teremtett világban?

Azt hiszem igen. Mindig is vonzottak a harcművészetek, bár sosem tanultam egyet sem, és a fegyvereket is érdekesnek tartottam. Ha 18 éves lennék és kapnék egy meghívót a Fegyverek Házába, akkor gondolkodás nélkül mennék.

A regény a NewLine Kiadónál vásárolható meg. Milyen érzés az ő csapatukban dolgozni?

Nagyon jó érzés. Örülök, hogy a csapat tagja lehetek. Mimi nagyon kedves és segítőkész, de az egész társaság nagyon aranyos. Egy rossz szavam nem lehet senkire, és megismerkedtem a kiadónál pár olyan emberrel is, akiket azóta bátran nevezhetek a barátomnak is. Az egyik ilyen személy Megyeri Judit. Bár nem azonos zsánerben írunk, mégis nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Szeretek vele beszélgetni, és sokszor kikérem a véleményét. Nagyon kedves, őszinte embernek ismertem meg. Szóval tényleg nagyon jó társaságba csöppentem a kiadó által, és ezért nagyon hálás vagyok.

Hogyan telt nálad a szenteste? Mesélj egy kicsit az olvasóidnak!

Nyugalomban, szerencsére. Egy ilyen rázós év után törekedtem rá, hogy a karácsony a lehető legnagyobb nyugalomban teljen. És persze írtam is, mert azt mindig kell. Akkor érzem igazán jól magam, ha írhatok.

Íróként hogyan képzeled el 2021-et? 

Elsősorban termékenynek képzelem el. Terveim szerint A fegyverforgató második és harmadik kötete is meg fog 2021-ben jelenni, és mindenképp befejezem a negyedik és egyben utolsó kötetet. Emellett már olyan sok történetötletem van, és persze mind követeli, hogy foglalkozzak velük, szóval azokkal is szeretnék haladni. Arról meg már nem is merek beszélni, hogy A fegyverforgatóval kapcsolatban mennyi ötlet rejlik még a tarsolyomban. Előzmény történetek, következő generációk története és egyéb, kiegészítő történetek. Azt hiszem klónoznom kéne magam, hogy mindennel egy időben tudjak foglalkozni, vagy kéne Hermione időnyerő nyaklánca!

Ezúton boldog karácsonyt és történetekben gazdag új évet kívánni az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook oldalát, vagy szerezd be a saját példányod a a NewLine Kiadótól!

Írta: Isabel


A Bolygókeringő sorozat írónő nagyon magasra tett nálam a mércét. Már a tartalomból tudtam, hogy szeretni fogom a művet és ezért már olvasás előtt elvárásaim vannak. Szerencsére ezt sikerült megugrania, hiszen a Névtelenek az idei évem egyik legizgalmasabb olvasmánya volt. 
Most pedig alkalmam nyílt beszélgetni az írónővel, az írásról és a marketing világáról is!

Mielőtt belemegyünk a komolyabb kérdésekbe, pár szót mesélnél magadról az olvasóknak?

Persze. Először is, az sejthető, hogy nem ez a valódi nevem. Azért szerettem volna írói álnéven alkotni, mivel civilben nyelvészettel foglalkozom, fiatal kutató vagyok. Emiatt elvárás, hogy megjelenjenek tudományos cikkek is a nevem alatt. Nem szerettem volna keverni a két műfajt, ezért Ágiként írom a nyelvészeti cikkeimet, és Auroraként a könyveket. Nekem ez egyfajta biztonságot is ad. Ha túl zaklatott az életem Ágiként, akkor Aurorához „menekülök”, ha pedig Auroraként zaklatott az élet, jó kicsit Áginak lenni. A magánéletemről annyit mondanék, hogy férjezett vagyok, a férjem egyben a legjobb barátom is, aki szerencsére sokat segít és támogat az írásban és a munkában egyaránt. Lelkesen olvassa a regényeimet. A kutatói munkám pedig valamilyen szinten a hobbim is, óvodás és kisiskolás gyermekekkel foglalkozom, az ő nyelvfejlődésüket vizsgálom, ezért is hálás ez a feladat. Hobbim még a nyelvtanulás, jelenleg oroszul tanulok, előtte angolul, németül és spanyolul tanultam, meg egy kicsit finnül, de azon a nyelven nem beszélek. Még egy kis érdekesség rólam: van cukrászvégzettségem is, bár cukrászként nem dolgoztam még. A jó sütik a gyengém. 

Hogyan született meg a Névtelen ötlete és mennyit dolgoztál a kéziraton?

Épp írói válságban voltam. Nem írtam, mert úgy éreztem, hogy nincs értelme. Ráadásul kiderült, hogy van egy hormonális betegségem is, aminek sokat segít a mozgás. Egyik Karácsonyra ezért a férjemtől kondibérletet kaptam. Nem örültem neki, nem azért, mert utáltam volna mozogni. Valamilyen szinten a mozgás mindig is az életem része volt. Hanem azért, mert egyedül kellett mennem. De ha már költött rá, én becsülettel eljártam. Nagyon megtetszettek a kardió gépek, amiken órák hosszat képes voltam edzeni. Viszont a helyen nem volt semmi, ami komolyabban lekötött volna. A rádióból szóló zene sem volt a kedvencem, ezért azzal szórakoztattam magam, hogy történeteket találtam ki. Lelki szemeim előtt ekkor beindult a film. Valahogy így született meg Auróra és Lloyd története. Aztán eljött a nyár, amikor úgy éreztem, hogy muszáj leírnom ezt a sztorit. Persze nem a legjobbkor jött az ihlet, mert épp életem legnagyobb vizsgájára készültem. De nem állhattam ellen; muszáj volt írni. A vizsgám amúgy jól sikerült. Aztán egy nyár alatt megírtam a trilógia három részét. De persze ezután jött a munka oroszlánrésze. Körülbelül két év telt el, amíg javítgattam, átírtam, extra jeleneteket tettem bele, szóval több időt vett el az utómunka, mint maga a történet leírása. 

A regény cselekménye nem a Földön, hanem más bolygókon játszódik a jövőben. Sok  kutatómunkát végeztél csillagászat témakörben, hogy minél hitelesebb hátteret kaphassunk?

Gyerekkorom óta érdekel a csillagászat annak ellenére, hogy mindig rossz voltam matekból és fizikából. Ezért középiskolás koromban járt hozzám egy tanár, aki korrepetált. Persze ez abból állt, hogy gyorsan megcsináltuk a leckét, aztán órákig beszélgettünk a csillagokról, a bolygókról és az univerzumról. Szóval alapjáraton megvolt bennem az érdeklődés. Azt szoktam mondani, ha nem nyelvészettel foglalkoznék, akkor csillagásznak mennék. Szeretem az ilyen jellegű tudományos cikkeket is, de azért annyira mélyen nem mentem bele a témába. Nem tekintem magam szakértőnek, ezért is ragaszkodtam a földi viszonyokhoz a regény során. De majd a másik két regényben, ahol érdekesebbnél érdekesebb bolygókra utazhatunk, kicsit már elrugaszkodom a Földtől.
 
Olvastam egy olyan véleményt a könyvedről, ahol a az X-men-hez hasonlítják a szereplőket. Mit gondolsz, van ennek valóságlapja? Milyen érzéseket kelt benned, hogy egy ekkora művel talált párhuzamost az egyik olvasód?

Eleinte zavart. Mert a párhuzam a férfi főszereplőmet, Lloydot érinti leginkább. Azt szokták mondani, hogy olyan, mint Wolverine/Rozsomák/Farkas. Persze nem tagadhatom a hasonlóságaikat; mindkettőben ott bujkál az „állat”, mindkettő kissé flegma, mogorva antihős, aki nehéz múlttal rendelkezik. Persze szeretem Rozsomák karakterét, mégis azt szerettem volna, ha Lloyd kicsit „több” lenne ennél. Úgy értem, hogy Lloyd Lloyd lenne, és nem Rozsomák2. Azt szoktam mondani, hogy Rozsomák alapvetően jófiú, aki kicsit rosszalkodik. Lloyd pedig pont az ellenkezője; ő rossz fiú, aki tud néha (főleg Auróra miatt) jó is lenni. De előre leszögezem, hogy az ő karaktere nem változik. Nem az lesz vele, hogy az elején egy nőcsábász bunkó, aki Auróra miatt megváltozik, és valamiféle rózsaszín papuccsá válik. Nem, ő ilyen, és ilyen is marad a trilógia legvégéig. A másik párhuzam az X-mennel, hogy itt is képességekről van szó, s ezeket a képességeket az emberek üldözik, a maguk javára akarják fordítani őket. A válaszom a kérdésedre tehát az: emiatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Azért nevet, mert én magam is kedvelem az X-men filmeket, szóval jólesik, ha hozzá hasonlítják. Azért sír a másik szemem, mivel szerettem volna egyedit alkotni. Majd az olvasók eldöntik, hogy ez mennyire sikerült. 

A regény a Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Miért rájuk esett a választás?

Nagyon sok kiadót nézegettem akkoriban, amikor a kiadásról döntöttem. Valójában azért rájuk esett a választásom, mert tetszett a kiadó arculata. Nekem alapjáraton a magánkiadás is szimpatikusabb, mivel itt a legtöbb dologról a szerző dönt, és nem a kiadó. Amúgy nagyon készségesek és jó fejek. Csak ajánlani tudom őket! 

Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borítód nagyon szép, letisztult kivitelezést kapott. Mesélnél kérlek a grafikussal való közös munkáról? 

Szerintem a borító nagyon fontos, hiszen ez az első dolog, amit az olvasó lát, ez lehet az, aminél eldönti, hogy a kezébe veszi-e, és elolvassa-e a fülszöveget, vagy sem. Nem is értem, azokat az írókat és kiadókat, akik felkeresnek egy ingyenesen letölthető képeket tartalmazó adatbázist, és onnan választanak borítót. Nekem általában már ott van a kép a fejemben arról, hogy milyen borítót szeretnék a könyvemnek. Ezt elmondom a tervezőmnek, ő pedig csinál valamit, ami ugyan nem egyezik a fejemben lévő képpel, de általában sokkal jobb annál. Ez így működött a Névteleneknél is. Megkerestem Dominikát (akit amúgy az egyik ismerősöm ajánlott), és elmondtam, hogy mit szeretnék. Nem sokat kellett változtatni a képen, szinte azonnal eltalálta azt. Most szülési szabadságon van, és mondta, hogy nincs kapacitása a többi borítóra. Azóta lett egy másik borítótervezőm, akinek szerintem lassan már az idegeire megyek. Ő készítette a második rész borítóját Dominika tervei alapján, jelenleg pedig egy szintén fantasy történet borítóján dolgozunk, ami reményeim szerint 2021-ben jelenik majd meg. Szerintem nem nehéz velem együtt dolgozni, de az is biztos, hogy nem szoktam mindenre rábólintani. Valahogy olyan kapcsolat alakul a borítótervezőim és közöttem a végére, hogy szinte fél szavakból értjük egymást. 

Olvastam a blogodon az évértékelésről szóló bejegyzésedet, amit kezdő írók figyelmébe ajánlasz.  Pár mondatban összefoglalnád, mit adott neked 2020?

Persze. A koronavíruson és a bizonytalanságon túl, ami erre az évre jellemző, azért velem sok pozitív dolog is történt. Sok értékes embert ismertem meg az írók és olvasók között. Nincs is annál nagyobb boldogság egy írónak, amikor megkeresik őt azzal, hogy mennyire tetszett nekik a könyve, és hogy mikor jön a folytatás. Emellett sok önismeretet is tanít az a rengeteg hozzászólás, kritika, tapasztalat, amit kaptam. Persze voltak olyan események is, amelyek kevésbé érintettek jól (pl. trollkodások, és illegális letöltő oldalak), de valahogy ezeket is megtanultam, vagy éppen most tanulom kezelni. Mindenesetre izgalmas volt 2020, és remélem 2021 sem fullad érdektelenségbe. Kíváncsian várom, hogy mit hoz az új év. 

Kiemelted, hogy nagyon fontos a közösségépítés. Tapasztalat, hogy a kezdő írók általában nagyon félénkek. Ők, hogyan győzzék le a gátlásaikat?

Nem vagyok ebben szakértő, csak a saját tapasztalataim alapján nyilatkozhatok. Nekem is sok gátlást kellett legyőznöm ahhoz, hogy kiálljak a nyilvánosság elé a könyvemmel együtt. Szerintem szomorú, hogy manapság az íróktól elvárják, hogy médiaszakemberek legyenek. Aki ír, az nem feltétlenül olyan személyiség, aki képes is eladni a saját könyvét. Mégis ezzel kell szembenézniük. És ez nemcsak a magánkiadásban megjelent könyvekkel van így, hanem ez általános tapasztalat. Amíg Amerikában egy-egy írónak van ügynöke, aki ezeket a dolgokat elintézi helyette, Magyarországon magadra vagy utalva. És ami még fontos, lelkileg nem biztos, hogy kész vagy erre. Senkinek sem esik jól a negatív kritika, még akkor sem, ha az építő jellegű. A kritika pedig ehhez a műfajhoz tartozik. Az íróknak nagyon kemény páncélt kell magukra növeszteni, hogy helyén kezeljék a kritikát, a hozzászólásokat, ahogyan azt is, hogy mit kezd, amint látja a másik sikerét, örömét. Ahogy a cikkemben is írtam, szerintem erre a megoldás az, hogy egyrészt te magad legyél a mérce! Olyan célokat tűzz ki magadnak, amiket el is tudsz érni! Ne foglalkozz azzal, hogy másnak milyen szuper, mivel a közösségi médiában úgysem a legrosszabb napját látod annak a személynek, de ez attól még nem azt jelenti, hogy olyan nincs is. A másik pedig, hogy fogadd emelt fővel a kritikát, ne bízd el magad a jó kritikák után, és ne omolj össze a kritikusabb jellegű hozzászólások után. Próbáld saját magad javára fordítani az észrevételeket, tanulj belőlük! És ami itt még nagyon fontos; ne legyél kishitű! Én is azt szoktam mondogatni, hogy nem vagyok túl érdekes, nem vagyok se zseni, se táncbajnok, se űrhajós, én csak egy egyszerű író vagyok. De talán pont az írás az, ami érdekessé tesz téged. 

Hogyan készülsz az ünnepekre? Esetleg bevonod ebbe az oldalad/ csoportod követőit is?

Az ünnepeket most inkább pihenéssel töltöm. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek posztjaim, és teljesen néma leszek. De most nem kezdek semmilyen nagyszabású dologba. Sok tennivaló vár még rám 2021-ben, ezért érdemes lesz kicsit kipihenni magam előtte. Ez is kell néha.

Zárásképp, mesélj a terveidről! 2021-ben várható a trilógia második része? 

Igen, a Bolygókeringő 2. vagyis a A Hetedik Bolygó jövő év márciusa környékén fog kijönni a tervek szerint. Emellett az utóbbi fél évben a csoportom tagjaival közösen írtunk egy interaktív történetet. Ennek az volt a lényege, hogy megszavaztattam velük mindent; mi legyen a műfaja, milyenek legyenek a szereplők, mi legyen a címe. Fejezetről fejezetre haladtunk. Minden héten volt egy szavazás arról, hogy mi legyen a következő fejezetben. Ezért sikerült sok embert bevonni. Ebből a történetből szépen, lassan könyv lett. Ez a blogomon még pár napig, Karácsony végéig olvasható, utána szeretném megjelentetni. Úgyhogy már dolgozunk a borítón, ahogy a szövegen is. Januártól pedig a csoportomban egy újabb interaktív történetbe kezdek. Szóval vannak terveim, nem fogok unatkozni jövőre sem. Köszönöm a lehetőséget, köszönöm az érdekes kérdéseket. 

Nagyon boldog karácsonyt és olvasókban gazdag új évet kívánok a Aurorának!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalátcsoportját,blogját vagy a regényét a Menő Könyvek Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel



A kép a Sárkányovi c. mesekönyv borítójának egy részlete, a szerző engedélyével!

Czernák Eszter, a Pagony Kiadó egyik szerzője hobbiból kezdte el a meseírást. Két gyermekes édesanyaként azon dolgozik, hogy a gyerkőcök számára minél több örömteli pillanatot okozzon. Eddig hat darab könyve jelent meg, és bár eddig nem volt alkalmam egyik sem elolvasni, mégis gyermeki kíváncsisággal kérdezgettem történeteiről és az alkotás folyamatáról is. 
Gyertek, tartsatok velünk!

Kezdésnek pár szóban mesélnél nekünk a gyerekkorodról? Melyik volt a kedvenc mesekönyved?

Sok kedvenc mesekönyvem volt. Talán a Mesél az erdő sorozat első két részét említeném, ezeket még ma is szívesen olvasom a gyerekeimnek.

Mit szerettél és mi hiányzott az általad olvasott mesekönyvekből? Íróként ezeket a hézagokat sikerült kitöltened?

Gyerekként nagyon szerettem az olyan meséket, amikben valami csavar, valami jópofa ötlet van. Akkoriban nem igazán gondolkoztam azon, mi hiányzik nekem egy meséből. Talán csak fura volt, hogy a kalandosabb mesekönyvekben többnyire fiúk a főszereplők. Íróként igyekszem sok lány szereplőt alkotni.

Az nem titok, hogy egy gyermek megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen az olvasás. Mit gondolsz, hogyan válassza ki a szülő a megfelelő könyvet? Te, mint anya, milyen szempontokat veszel figyelembe vásárláskor?

Én kétféle szempont alapján választok. Egyrészt olyan mesekönyveket, amikről tudom, hogy érdekelni fogják a gyerekeimet, mert mondjuk egy sorozat következő részei. Másrészt olyan könyveket, amikkel mindenképpen szeretném, ha megismerkednének, mert szerintem fontos témával foglalkozik, vagy olyan klasszikus, amit én is nagyon szerettem gyerekként, esetleg csodaszépek az illusztrációk. Ilyenkor sokszor megnézem miket írnak egy-egy könyvről a neten, a Pagony sikerlistáját is gyakran szoktam nézegetni.

Milyen érzés számodra, hogy a kicsiknek már két kezüket ahhoz használni, ha meg akarják számolni a könyveidet?

Csodás érzés. Azt hittem, az első könyv után elmúlik az izgalom, de nem. Minden alkalommal hihetetlen öröm a kezembe venni a saját színes-szagos könyvemet. Valójában 5 könyvem jelent meg eddig, a hatodik egy antológia, amelybe kortárs meseírók történeteit válogatták össze 3 éveseknek. Ebbe belekerülni is nagyon megtisztelő volt.

Neked és az olvasóidnak ugyanaz a kedvencetek?

Hát, az vicces lenne, mert nekem mindig az a kedvencem, amelyiken éppen dolgozom.

A Sárkányovi sorozatod első részéről láttam egy rövid videót az egyik közösségi oldalon, innen tudom, hogy különleges fantázialényekről szól.  Honnan ered az ötlet és mitől olyan különlegesek ők?

Szerintem egy gyereknek nagyon félelmetes lehet az első nap az óvodában, ugyanakkor nehéz megfogalmaznia, mitől is fél tulajdonképpen. Gondoltam, ha néhány vicces, különleges lényen keresztül mutatom be az óvodát, máris kevésbé lesz félelmetes. Nekem is sok mókázásra ad lehetőséget, hogy mondjuk egy sárkánygyereknek három feje is van, ráadásul, ha látják, hogy még egy sárkánygyerek is megijed az első napon, akkor a gyerekek sem szégyellik, hogy ők is félnek.

Jól tudom, hogy ez a két kötet kifejezetten az óvodába szoktatást segíti? Mennyire igényel szakmai tapasztalatot egy ilyen történet megalkotása?

Igen, az első rész tulajdonképpen a kis ovisok első napját/hetét mutatja be az oviban. Sok olyan ovis mesekönyv van, amiket óvó nénik írtak, például Vadadi Adrienn könyvei. Én inkább a saját ovis emlékeimre támaszkodtam, meg a gyerekeim élményeire, sőt, volt olyan történet, ami egy ovis szülői értekezleten jutott eszembe. Az óvó nénik mondták, hogy egyre többször hallják a szőnyegen játszó gyerekektől, hogy „megütöttél a könyököddel, most megverlek, mert az anyukám azt mondta, hogy védjem meg magam”. Kérték, hogy ne ezt tanítsák a szülők a gyerekeiknek, mert a szobák picik, a gyerekek sokan vannak, sokszor pusztán a véletlenek összjátéka, hogy megütik egymást vagy lerombolják, amit a másik épített. Tanítsák azt a szülők, hogy a gyerekek beszéljék meg, mi történt és miért. Ez a véletlenek összjátéka szöget ütött a fejemben, rögtön elkezdtem jegyzetelni, mennyi minden történhet a véletlenek összjátéka miatt. A meseírásban ez az egyik csodálatos dolog, hogy el lehet túlozni, ki lehet csavarni, majd rátenni még egy lapáttal, amíg a gyerekek maguk is nevetnek a helyzeten, és rögtön értik, mire megy ki a játék.

Nálatok hogyan zajlott ez a folyamat otthon?

Mi pont az ovival szemben lévő játszótérre jártunk, így magától adódott, hogy ahányszor elmentünk mellette, megjegyeztük, hogy nézd, ide fogsz járni, vagy nézd, milyen klassz játékok vannak az udvaron, meg persze vettünk ovis mesekönyveket is. A legtöbbet szerintem mégis az segítette, hogy már a nyáron elkezdtünk összejárni, együtt játszóterezni több kisgyerekkel, akik szintén abba a csoportba kerültek, így szeptemberben már sok ismerős arccal találkozott a gyerek.

A második gyerekem épp most kezdte az óvodát, és hát ez most egy teljesen más helyzet volt. Először is, mert elköltöztünk, és így egy teljesen új óvodába került a kisebbik gyerek, mint ahová a nagyobbik járt. Másodszor, mert a vírushelyzet nagyon rányomta a bélyegét oly sok minden más mellett az ovikezdésre is. Hiába terveztük el, hogy majd még az ovi előtt lesz időnk felfedezni a környékbeli játszótereket, megismerkedni a környékbeli gyerekekkel, erre nem volt lehetőségünk. Elmaradt a nyílt nap is az óvodában, egyszer sem tudtunk bemenni, vagy találkozni az óvó nénikkel, sőt, az új lakcímkártyánkat is csak a beiratkozási határidő lejárta előtt egy órával kaptuk meg. Mivel jelenleg a szülők nem mehetnek be az épületbe, nem is tudom, milyen a szoba, ahol a gyerekem a napjait tölti, nem én öltöztetem ovi előtt / után, és még egy csomó szokatlan helyzet adódott – ahogy minden más óvodában is. Nem irigylem azokat a gyerekeket, akik most kezdték az óvodát, és együtt érzek a szüleikkel, hiszen én is első kézből tapasztalom éppen milyen is így kezdeni az ovit. 

Gondolom, nem állsz meg és újabb könyveket kapunk tőled a jövőben. Mi inspirál az alkotásban?

Gyakorlatilag bármi inspirálhat, a Sárkányovi második részének megjelenése után el is kezdtem megírni a FB-oldalamon, hogy egy-egy rész miről jutott eszembe. Például a hintás történet úgy született, hogy egy barátnőm mesélte, a fia az első napon az óvodában felült a hintára és várt. De nem történt semmi. Rá kellett jönnie, hogy az óvodában nincs senki, aki majd löki őt, mint az anyukája. Meg kell tanulnia egyedül lökni a hintát. Bármennyire vicces elsőre, ez egy kemény tapasztalat egy ovis gyereknek. 

És ha már jövő: dolgozol valamin? Mit szabad tudnunk róla? A karantén hogyan hat az írói munkásságodra?

A tavaszi karantén alatt, aztán meg egész nyáron teljes állásban dolgoztam itthon home office-ban két gyerekkel. Nagyon fárasztó volt, este már nem volt kedvem nekiállni még írni is, így például a Sárkányovi harmadik része sem készült el. De nem akarok panaszkodni, így is nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán meg tudtam oldani, hogy itthon legyek a gyerekekkel. Viszont októberben készültem el egy új mesekönyvvel, ami egész kicsiknek szól, és a városi természetet, a városban köztünk élő állatokat mutatja majd meg egy kislány történetein keresztül. 

Ezúton szeretnék békés karácsonyt és boldog új évet kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsi vagy Eszter munkásságára, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy látogass el a Pagony Kiadó webáruházába és csemegézz a könyvei közül!

Írta: Isabel



 N. Nagy Zoltán – Keselyű című kézirata a Twister Media 2018-as [bekezdés] pályázatának győztes volt, majd  2019-ben már regényként olvashattuk. Én az idén találkoztam a könyvvel és egy nagyon érdekes olvasmánynak tartom. 
A következő percekben a szerzővel készített interjút olvashatjátok, fogadjátok szeretettel!

Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasóinak? Miként fogalmazódott meg benned, a Keselyű kézirata?

Tulajdonképpen már minden érdemlegeset leírtál a bevezetőben rólam.  Talán annyit tudok hozzátenni, hogy nagyon kedvelem a sakkot és az amerikai focit. A Keselyű ötlete pár évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem. Bementem egy könyvesboltba, mert szerettem volna egy olyan krimit venni, ami a mai Magyarországon játszódik, de meglepve tapasztaltam, hogy szinte alig van ilyen. Arra gondoltam, meg kellene próbálnom megírni egy ilyen történetet. 

Egy picit utána olvastam az életednek és tudom, hogy nem sem a végzettséged, sem pedig a szakmád nem áll közel az írói világhoz. Mik voltak azok a nehézségek, melyekkel kezdőként szembe kellett nézned?   Hogyan emlékszel vissza az írás folyamatára? 

Egy hosszabb szöveg megtervezése és megírása mindig időigényes munka, azonban az igazi kihívások csak ezután jelentkeznek. A család és a barátok véleménye után a szerző mások véleményére is kíváncsi, és igyekszik kiadót találni a szöveghez. Szerencsére ma már sokkal több lehetőség van, mint régebben. 

Az értékelésemben említettem, hogy az egész történet nagyon életszerű. Biztos vagyok benne, hogy ebben része volt a nyomozói mivoltodnak is, így felmerült bennem a kérdés: mennyi valóságalapja van a regénynek?

Nagyon jól látod! A regényben ábrázolt rendőrségi munka és nyomozás valós alapokon nyugszik. Igyekeztem úgy megírni a kihallgatásokat, házkutatásokat és a többi, nyomozással összefüggő dolgot, hogy a lehető legközelebb legyen a mai magyar valósághoz.

Lelkileg mennyire volt megterhelő a számodra ezeket a pillanatokat papírra vetni?

Nem volt megterhelő. Közhely, de a valóság sokkal brutálisabb, mint bármilyen írói fantázia.

Melyik volt az a karakter, akinek a megalkotása a legtöbb időt igényelte és miért?

A legtöbb időt Keselyű Richárd karakterével töltöttem. Mindenképpen olyan sorozatgyilkost akartam megalkotni, aki amellett, hogy rendkívül intelligens, kellően kegyetlen is. 

Mikor úgy érezted, kész a kéziratod, miért a TwisterMedia mellett döntöttél? 

A Twister Media minden évben meghirdeti a [bekezdés]-pályázatot, amire ismeretlen szerzők is beküldhetik elkészült regényüket, és a legjobb szövegeket a kiadó megjelenteti. Ez egy szinte egyedülálló lehetőség a tehetséges, de még nem ismert írók számára.

Milyen érzés volt megtudni, hogy nyertél és azóta hogyan alakult az életed az írás terén? 

Fantasztikus érzés volt, amikor a győztesek között olvashattam a nevem. A legnagyobb változást ezek után természetesen az jelentette, hogy a Twister Media-nak köszönhetően kiadásra került Keselyű c. regényem. A korábban csak a laptop monitorján látott betűkből egy ténylegesen kézbe fogható könyv készült. 

Mivel a [bekezdés] – pályázat minden évben megjelenik, van valami tanácsod a jelentkezők számára?

A tanácsom az, hogy elutasítás esetén se csüggedjenek. Foglalkozzanak a szövegeikkel, és a következő évben próbálják meg újra!

A megjelenés óta milyen visszajelzéseket kaptál a olvasóktól?

Úgy tűnik, a Keselyű megtalálta a közönségét. A számtalan üzenet és a személyes találkozókon tapasztalt kedvesség alapján ki merem jelenteni, hogy az olvasók szeretik.

Jelenleg is működik az EGYPERCES KRIMI névre hallgató blogod, ahol egy igazán egyedi szórakozást találkozhat az olvasó: rövid krimiket olvashatnak, és nekik kell megtalálni a tettest.  Mi céllal hoztad létre a játékot?

Gyerekkoromban voltak hasonló feladványok valamelyik magazinban, de felnőtt fejjel már nem találtam hasonlókat, ezért elsődlegesen az ilyen jellegű rejtélyek hiányát akartam pótolni. 

Az ünnepek alatt, azt hiszem, mindenki megpróbál pihenni és feltöltődni. Te hogyan szoktad megélni ezt az időszakot?

Pihenéssel és munkával. Elég sok szövegen dolgozom mostanában.

Milyen terveid vannak a jövőt illetően? Lesz új N. Nagy Zoltán regény?

Nem titok, hogy nagyon sokat foglalkozom a Keselyű folytatásával. Mindenképpen lesz új regény!

Nagyon szépen köszönöm az interjút és ezúton szeretnék Békés karácsonyi ünnepeket, illetve boldog új évet kívánni!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, látogass el Zoltán hivatalos Facebook oldalára, keresd a könyvét a TwisterMedia weboldalán, de ha játszanál, az Egyperces Krimik is nyitva áll előtted!

Írta: Isabel




E.M.Miller  - Szövetség I. – A vírus című sci-fi regénye izgalmasnak tűnik számomra. Bár, csak a tartalomhoz volt szerencsém, nemcsak a cím miatt gondolom nagyon ígéretesnek. Jómagam még soha nem próbáltam ebben a műfajban alkotni, ezért felkértem az írónőt egy beszélgetésre, amiben nemcsak a könyv születéséről, de más izgalmas dologról is kérdeztem őt.

Mesélj egy kicsit magadról! Honnan jön a sci-fi iránti rajongásod?

Tolna megyében élek, fogyatékkal élők otthonában dolgozom, mint fejlesztő – foglalkoztató. Már egész kicsi korom óta rajongok a csillagos égboltért. Óvodás korom óta gyűjtöm a csillagászattal foglakozó könyveket, és ez a rajongás felnőttként sem maradt abba, kisiskolás korom óta olvasom az Ufó magazin, ufó- rejtélykutató, csillagász és asztronauta szerettem volna lenni.  De az élet úgy hozta, hogy sci-fi történeteket írok. Az a korosztály vagyok, aki a Vészhelyzet és a Dallas mellett, az X aktákon nőtt fel.  És a sci-fi illetve az összeesküvés - elméletek iránti rajongásom-életem végégi elkísér, és biztos vagyok abban, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. 

Van olyan szerző ebben a műfajban, akire példaképként tekintesz? 

Talán két személyt tudok megnevezni. Mindkettő magyar. Ők pedig: Nemere István és Duncan Schelley. 

A vírus egy folytatásos regény első része. Milyen hosszúra tervezed a sorozatot? 

Azt sosem gondoltam volna, és nem is fordult meg a fejemben, hogy e történetem, ha egyszer kiadásra kerül, pont egy világjárvány kellős közepén fog megjelenni.  Nem ez az első sci-fi történetem, hanem a Ködön túl, amit anno pár évvel ezelőtt egy ködös novemberi reggel ihlette meg. E történetem biztos, hogy sosem fog megjelenni, örökre blogtörténet marad. E történetem elkezdése után, pár napra pattant ki a fejemből a Szövetség, és párhuzamosan írtam a két történetet.  A történet alapját a 2012-es december huszonegyedikei világvége várás adta. Anno volt egy másik közösségi oldal, amin egy vers, vagy nem is tudom mi volt az, ami  e oldalon körbe ment, és pontról pontra voltak szedve benne, hogy mi fog történni azon a bizonyos utolsó napon. Megtaláltam, és ki is pattant a fejemből a történet. Először négy részesre terveztem, de végül három lesz belőle. 2016 májusában indítottam a Wattpadon, ahol gyakorlatilag a felkerülés után tarolni kezdett, és sorban nyertem el az olvasói díjakat, egy blogverseny keretében, az olvasói szavazatok alapján az év alkotása lett, tavaly pedig szintén egy blogverseny keretében, második helyezést ért el. De amire igazán büszke vagyok a történettel kapcsolatban, 2016 karácsonyán jelöltek a Láthatatlan angyal díjra és közönség díjazott lettem. Elvileg úgy terveztem, hogy a részek valahol összekapcsolódnak. A második rész gyakorlatilag eltért volna a vírustól, csak az elején lett volna utalás rá, de az élet úgy hozta, hogy a második részben is szerepet kap benne, és a hatalmi elit, a vírus a szervezeten belüli ellopásával porbálja megalkotni az új világrendet.  Harmadik része az emberiség eredetével lesz kapcsolatos. De megírtam az első rész novellaváltozatát, amely tavaly jelent meg az irodalmi antológiakötetben.  

Íróként az egykötetes vagy a többkötetes történetek írása jelent számodra nagyobb kihívást?

Az egykötetesnek indult történetet könnyebben írom meg, de előbb – utóbb lesz folytatása, még akkor is, ha eredetileg egyrészesre terveztem. A többkötetes történet megírása kihívás számomra, e történeteket meg kell terveznem, el kell terveznem, mi hogyan legyen, hogyan és mikor tegyem fel a részeit először a blogra, hogy megtudjam, hogyan fogadják a több részre tervezett történetet az olvasók. 

Hogyan nézett ki egy alkotással töltött napod? A szerkesztés melyik része volt számodra a legkönnyebb?

Mivel hétköznap dolgozok, így a történetek megírása, majd a vírus szerkesztése hétvégére esett vagy esik.  Nagyon élveztem a szerkesztés minden egyes mozzanatát, hisz először csináltam ilyet. Rengeteg időm és energiám ment rá, a végén nem is ismertem rá a történetemre, ami nem is olyan nagy baj. Egy füzetbe írtam bele az átfogalmazásokat, átírásokat. Az első fejezetet könnyebb volt szerkeszteni, mint a többit.  De mi volt benne könnyebb? Nem is tudom. Még ilyen nem volt számomra, ha több történetem kerül szerkesztésre, már könnyebben fog menni. 

A Book Dreams kiadó szerzője vagy, a könyv is itt jelent meg. Hogyan találtál rájuk és milyen a közös munka?

Véletlenül, január végén a Facebookon jött szembe velem a kiadó hirdetése. Körülnéztem az oldalukon, és megtetszett, rájuk írtam, bekérték a szinopszist, tíz oldalt a történetből és megtetszett nekik. Februárban aláírtam a szerződést és tavasszal megkezdődött a közös munka. Meg vagyok elégedve a kiadóval, minden téren. Mindent megtesznek a szerzőkért és azért is, hogy az olvasók megismerhessék a kiadó szerzőit. 

Az Örökség után hogyan fogadták ezt a stílusváltást az olvasóid? 

Éles stílus volt még számomra is. Igazából sokkal jobban fogadták az olvasók, mint az Örökséget.  Igazság az, hogy a sci-fi világában sokkal jobban érzem magam, mint a misztikustörténetek világában. 

Ez az év mindenki számára rengeteg nehézséget tartogatott,  ám biztosan voltak szép pillanatok is. Ha ebből a szemszögből tekintesz vissza, számodra melyik volt a legkedvesebb emlék 2020-ból?

Maga könyv szerkesztése, nyár végén a Szövetség megjelenése és a Libri boltjaiba való kikerülés, Józsa Mara blogoldalán pár versem került ki, idén is bekerült két mesém az Adventi Mesekalendáriumba.   Magánéletemre ezt nem tudnám elmondani. 

Milyen érzésekkel készülsz az ünnepekre? 

Imádom a karácsonyt. Az év legszebb ünnepe. Mikor belépünk az Adventi időszakba, mint egy kisgyerek, izgatottan várom a december huszonnegyedikét. Sütünk-, főzünk anyuval, készülnek a finom sütik az ünnepekre, már el is készült és dísztettük a sütiket. De most e készülődés és a várakozás időszaka kicsit más, rányomja a bélyegét a lelkünkre a vírus jelenléte.  Bízzunk abban és biztos is vagyok, hogy jövőre minden rendeződni fog és jobb lesz. 

Biztos vagyok abban, hogy már vannak ötleteid a jövő évre vonatkozóan is. Megosztanál párat ezekből az olvasókkal?

Sok történet kering a fejemben. Jelenleg egy kézirattal vagyok kész, és be is küldtem a kiadó számára. Egy mesekönyv van készülőben: Bandi farkas történetei I. címet kapta. Ha minden jól megy, jövő tavasszal fog megjelenni.  Szövetség második részére még egy évet várni kell. Elkezdtem egy ifjúsági regényt is írni, még nagyon az elején járok. Új kihívás, hisz ilyen zsánerben még nem írtam történetet.  Sok novella is készül, ami természetesen sci-fi. 

Amennyiben érdekesnek találtad az interjút, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát, vagy a Szövetség első részét a Book Dreams Kiadónál!

További sok sikert és kellemes ünnepeket kívánok az írónőnek!

Írta: Isabel


Tomor Anita neve számomra egyet jelentett a romantikus regények világával, egészen addig, míg fel nem hívták arra a figyelmem,  hogy gyerekkönyvek területén is alkot az írónő. 
Én Az ovinak vége, irány az iskola! című mesekönyvét értékeltem nálunk, és annyira felkeltette az érdeklődésem az írónő sokszínűsége, hogy mindenképpen szerettem volna interjút készíteni vele a blog számára. Nagyon köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet, vágjunk is bele!

Biztosan sokszor válaszoltál már ehhez hasonló kérdésekre, de megtennéd, hogy egy picit mesélsz a kezdetekről? Cégvezetőként dolgozol, hogyan jut mellette idő és energia az írásra?

Nehezen. Az utóbbi egy év nem is tudom, hogy ment el ilyen gyorsan. Annyi tennivaló akadt, hogy az írásra maradt szinte a legkevesebb időm. Talán ezért is várom annyira most ezt a karácsonyt. Nagyon vágyom rá, hogy csend vegyen körül, hogy anélkül, hogy e-maileket kelljen nézni, egy picit leülhessek a családom körébe, vagy épp elbújhassak egy sarokba, kezemben egy bögre forró kakaóval és a laptopommal vagy épp egy szuper jó könyvvel. Sokan kérdezik tőlem üzenetben, hogy hogyan csinálom. Hogyan fér bele minden az időmbe. Erre sajnos az a válasz, hogy bármennyire szeretném, nem tudok mindig minden területen százszázalékosan helytállni. Én legszívesebben mindig csak írnék és csak hoznám és hoznám az újabb és újabb történeteket. De én más vagyok, mint a többi író. Nekem vannak vállalkozásaim, van egy könyvkiadóm. Sokan azt gondolják, egy író élete milyen könnyű, csak leül a gép elé és gépel, ez közel sincs így. Sokszor fordul elő, hogy hetek, sőt hónapok telnek el úgy, hogy hulla fáradtan fekszem le és a laptopom, amelyen a regényeimet és a mesekönyveimet írom, nem is volt a kezemben. Egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy megnyissam a kéziratokat és folytassam, amit elkezdtem. 

Tanári végzettséged biztosan hozzájárult ahhoz, hogy gyerekkönyvekkel is elkezdj foglalkozni. Hogyan született meg az Az ovinak vége, irány az iskola!?

A gyerekeknek szóló kiadványaim, csakúgy, mint Az ovinak vége, irány az iskola! című mesekönyvem először a saját gyerekeimnek íródtak. Nekik szerettem volna segíteni azzal, hogy olyan meséket mesélek vagy épp olyan játékos feladatokat készítek nekik, amelyek nem csak szórakoztatnak, de fejlesztenek is. Ebben a mesekönyvben egyfajta átmenetet képeztem az ovis évek és az iskola, az első osztály között. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a kisgyerekeknek sem olyan egyszerű a váltás, mint ahogyan mi azt elképzeljük, igenis félhetnek az iskolától, az újdonságtól, a változástól. Viszont, ha mesélünk nekik az iskoláról, arról, hogy mi vár rájuk és elmondjuk, nincs mitől tartani, mert egy nagyon klassz időszak kezdődik, amelynek során a sok-sok új tapasztalás, tanulás mellett igaz barátokra is lelhetünk, lehet, hogy könnyebben veszik az akadályt.

Mit gondolsz, az iskolára való felkészítésben mennyire hatékony módszer az, ha ebben a témában olvasunk a kicsiknek? 

Fontosnak tartom, hogy beszélgessünk velük róla.  Hogy mi vár rájuk majd az iskolában. Akár a saját tapasztalataink megosztása is hatásos lehet. Én például mindig azzal nyugtatom a gyerekeimet, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szerették volna, hogy majd legközelebb jobb lesz, és elmesélem, nekik, hogy bizony velem is számtalanszor előfordult, hogy valami nem úgy sikerült, ahogyan előtte elterveztem. De az élet nem fehér vagy fekete. Mindig mindenen lehet fordítani, mindig minden lehet jobb, csak kitartónak kell lenni és akarni kell. A mesék, a könyvek világa mindenben tud segíteni. A legnagyobb varázslat az bennük, hogy kiszakítanak minket a jelenből és elrepítenek bennünket egy-egy, messzi-messzi tájra, egy másik világba. Így, amíg olvasunk, vagy hallgatjuk a meséket elfelejtjük, milyen nehézségeink is vannak, milyen feszültségek is rejtőznek bennünk, az olvasás, a mesélés és a mesehallgatás mind-mind pihentetnek, kikapcsolnak, segítenek összeszedni magunkat, segítenek megnyugodni, újra megtalálni a belső harmóniánkat. Felnőttként is, amikor nagyon-nagyon elfáradok, csak a kezembe veszek egy könyvet és olvasok, néhány órára jó megállítani az időt, hogy aztán flottul, flottabbul menjen a munka, és a hétköznapok egy picit színesebbé váljanak.

Milyen visszajelzéseket kaptál a szülőktől? Azt a célt érted el a gyerekeknél, amit szerettél volna?

Szerencsére csupa pozitív visszajelzés érkezett eddig hozzám. Van, hogy óvodák, intézmények rendelik meg a foglalkoztató füzeteimet. Én magam azt szeretem nagyon bennük, hogy színesek, egyáltalán nem tankönyvszagúak, tehát az ovisok számára inkább szórakozást jelentenek, mintsem tanulást és mégis észrevétlenül is fejlesztenek. Igen, én úgy gondolom, ha csak egy vagy két kisgyereknek is örömet tudok okozni a játékos feladataimmal, és a pedagógusok részéről is pozitív visszajelzések érkeznek, én már elértem a célomat.

Az értékelésemben kiemeltem, hogy nagyon tetszenek az illusztrációk a könyvben? Volt részed a megalkotásukban?

Igen, nagyon is volt részem benne, ugyanis mind a mesekönyvek, mind a foglalkoztató füzetek tekintetében valamennyi illusztrációt én magam készítettem. Az első mesekönyvemnek, a Nyúl Benő, Csiga Bandi és a Sün Testvéreknek még ezen kívül annyi a bája, hogy abba a könyvbe a saját, kézzel készített, fekete-fehér rajzaim kerültek bele. A többi kiadványhoz már a digitálisan készített illusztrációim lettek felhasználva. A feladatokat is mind én magam találtam ki a foglalkoztató füzetekben, így a mesekönyveket is és a foglalkoztató füzeteket is nagyon magaménak érzem, szívem-lelkem bennük van.

A mesekönyvek mellett foglalkoztató füzetek is jelennek meg a neved alatt. Esetleg volt alkalmad szakmabeli (pedagógusok, óvodai dajkák,) véleményét is kikérni? Ha igen, ők hogyan nyilatkoztak a könyvekről/füzetekről?

Igen, rá is írtuk a kiadványokra, hogy pedagógusok ajánlásával kerültek kiadásra. Mielőtt nyomdába küldtük volna a foglalkoztató füzeteket átolvastattuk és átnézettük óvoda pedagógusokkal és tanárokkal. Nekik is nagyon tetszett az ötlet, hogy piacra kerüljenek ezek a színesen, gazdagon illusztrált kiadványok.

Térjünk egy picit át a felnőtteknek szóló regényeidre. Én azok közül eddig még egyet sem olvastam, ezért érdekelne, hogy melyiket ajánlanád kezdésnek és miért?

Én romantikus regényeket írok, ha szereted ezt a műfajt, akkor nyugodt szívvel ajánlom neked őket. Bármelyik könyvemmel is kezdjél, remélem, bele fogsz szeretni a történetbe. Én mindet nagyon szerettem írni. Nem tudom, hallottad-e, de én imádok utazni, és mindig olyan helyszínekről írok, ahol már jártam. A regényeimben írtam már Baliról, Kambodzsáról, New Yorkról, Los Angelesről, San Francisco-ról és még sorolhatnám. A visszajelzések alapján nagyon szeretik az olvasók, hogy úgy írom le a helyszíneket, hogy amikor olvassák a regényt, szinte ők is úgy érzik, ott járnak. Képzeletben ők is velem utazhatnak. Ha kedveled a fantasyket, akkor az Álmodtam már rólad sorozattal is kezdhetsz, ebben a regény-sorozatban Kambodzsába és egy fiktív világba, Indorába kalauzolom el az olvasókat. Egy csipet régészet, a történész énem erősen megjelenik benne. Ez egy nagyon összetett és kifejezetten izgalmas történet, és még nincs vége, mert hamarosan jön a Még mindig rólad álmodom, és a Most már együtt álmodunk után a negyedik rész, az Újra veled álmodom. Ha igazi romantikus regényre vágysz, akkor azt javaslom, kezd időrendi, megjelenési sorrendben az olvasást: Helló újra, kedves exem!, Nyolc éjszaka, Sugar Daddy, Irány Hollywood!, Veled egy szigeten. Remélem, ha egyszer elolvasod bármelyik regényemet, nagyon fog tetszeni!

Szerzőként mennyire nehéz váltani a felnőtt - és a gyermek-irodalom között? Melyiket írod szívesebben, már ha van ilyen?

Kezdetben szinte minden pillanatom és gondolatom a gyerekeim körül forgott, ezért akkoriban csak nekik készítettem kiadványokat, most, hogy már nagyobbak és van egy pici időm magamra, előjött a régi hóbortom, a regényírás. Még egyetemista koromban kezdtem el írni az első regényemet, és amint újra visszataláltam ehhez a világhoz, tudtam, hogy ez az, amit a világon a legjobban szeretek csinálni. Leírni és megalkotni azokat a történeteket, amelyek megfogannak a fejemben, amelyek megtalálnak. Romantikus regényeket szeretek írni a legjobban.

Van olyan romantikus regényed, aminek az írása nagy kihívást okozott? 

Az Álmodtam már rólad sorozat nagyon összetett, hihetetlen összpontosítást igényel, és mivel nem egymás után írtam az egyes részeket, köteteket, hanem köztük mindig más regényeken dolgoztam, így mindig nehéz visszazökkennem és pontosan átlátnom a történet szálait és számon tartanom a szereplőket. Most épp a negyedik részen dolgozom. Remélem, nemsokára elkészülök vele és meglephetem az olvasókat.

Gondolom, a te terveidet is felborította a világjárvány. Hogyan töltöd a 2020-as éved? Van pár olyan jó tanácsod az olvasóid számára, ami segít átvészelni ezt a helyzetet?

Egy jó könyv, vagy egy-egy szuper film mindig jó kedvre derít, bármennyire is szürke világot élünk. Ha úgy érzem, most nagyon-nagyon zord körülöttem minden, akkor én is előkapok mindig egy jó könyvet. Ezt bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani. Hogy milyen volt a 2020-as év? Hát, őszintén, egy kicsit valóban nyomasztó. Tele munkával, kihívásokkal. Számomra márciustól a digitális oktatás is nagy kihívás volt a két általános iskolás gyerkőcöm miatt. Aztán nyáron jött egy kis nyugalom, akkor tudtam megírni a nemrégiben megjelent, új regényemet, a Veled egy szigetent, amelybe belecsempésztem egy kicsit ezt az aktuális világot. Úgy éreztem, muszáj ezt az élethelyzetet kiírnom magamból. Muszáj írnom róla. Aztán azóta, hogy szeptemberben elkezdődött az iskola, és ahogyan közeledtünk az év végéhez, egyre csak gyűltek a napi feladatok. Ezért is mondtam a beszélgetésünk elején, hogy most valahogy sokkal-sokkal jobban várom a karácsonyt, mint a korábbi években. Talán nem szégyen bevallani, hogy egy picit elfáradtam és nekem most az kell, hogy újra belefeledkezzek az egyik történetembe és írhassak. Az írás egy pillanat alatt fel tud dobni és életet tud lehelni belém.

Milyen műfajban várhatunk tőled legközelebb művet? A kicsik vagy a nagyok reménykedjenek jobban?

A nagyok. Várhatóan regényeket fogok hozni a következő évben. Romantikus, szenvedélyes, tűzzel teli történeteket, és képzeletben olyan messzire fogunk utazni velük, amilyen messzire csak tudunk. Jön Kambodzsa, Indora, Los Angeles. Nem folytatom. A többi legyen inkább meglepetés.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook-oldalát, ha pedig a könyvei érdekelnének, weboldalán megtalálhatod őket a foglalkoztató füzetekkel együtt!

Ezúton szeretnék boldog karácsonyt és sok olvasót kívánni Anitának!

Írta: Isabel



 Ludányi Bettina írónő, az egyik azon szerzők közül, akinek folyamatosan követem a munkásságát. Nagyon érdekelnek az új regényei, mivel szinte biztosra vehetem, hogy lesz bennük erős pszichológiai szál, ami – mint tudjátok – számomra letehetetlenné tesz egy könyvet. A következő percekben legfrissebb regényéről fogunk beszélget, fogadjátok szeretettel!

Kezdésnek mesélj nekünk a Mögötted! mögött álló kutatómunkáról! Mennyit tanulsz, mielőtt belevágsz egy új történetbe?

A kutatómunka mindig sok időt elvesz, ám nagyon élvezem. Általában könyveket és tanulmányokat olvasok, viszont ebből a szempontból a Mögötted! egy áttörés volt, mert egy pszichológussal is konzultáltam a pszichológiai háttér megalkotása miatt. Innentől kezdve pedig szeretném mindegyik könyvemnél szakember segítségét igénybe venni. A Mögötted!-nél például több dokumentumfilmet is néztem Charles Manson életéről, valamint a szekták működéséről.

Eddig két könyved olvastam és mindkettőben mesterien kidolgoztad a szereplők jellemét. Valóban minden karaktered emberi – jó és rossz tulajdonságokkal. Ha hozzátesszük a pszichológia iránti érdeklődésed, hogyan születik meg nálad egy szereplő?

Először mindig csak fejben. Sokat gondolkodom rajta, a jellemén, hogyan reagálna bizonyos helyzetekben. Aztán elkezdtem megformázni írásban is. Próbálom olyan részletesen megírni a jellemrajzát, amennyire csak lehetséges. Pszichológiai ismeretekkel azért sokkal könnyebb. Ráadásul több önismereti tanfolyamot is végeztem, többek között egy life coaching képzést, aminek kiemelt része volt az emberismeret. Ezeket a tapasztalatokat is fel tudom használni a karakterek megalkotásában.

Mennyiben más ez a regény, mint az eddigiek? 

Egyrészt abban, hogy ezúttal a lehető leghitelesebb forrásból, egy pszichológus segítségével dolgoztam, másrészt pedig abból, hogy eddig ez a legkomolyabb téma, amiről írtam.

Melyik volt az a szereplő, akit a leginkább nehéz helyzetbe szerettél volna hozni a történet során? Sikerült elérni a célodat?

Erre a kérdésre csak részben válaszolnék. :) Szeretem nehéz helyzetbe hozni a szereplőimet, ezt szerintem már tudják az olvasóim. (nevet) Ebben a regényben sem volt másképp. Viszont, ha elárulnám, kit hoztam igazán nehéz helyzetbe, egy picit talán spoilereznék. Annyit azonban elárulhatok, hogy egyik szereplőmnek sem volt könnyű dolga.

Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóidtól: tetszik nekik a Mögötted!?

Az a tapasztalat, hogy igen. Szerencsére sok visszajelzést kapok, bár mindig arra bátorítom az olvasókat, hogy írjanak. Szeretek üzeneteket kapni tőlük.

Alkotóként mi a legnagyobb elismerés számodra?

Volt egyszer egy lány, aki azzal keresett meg, hogy épp túl van egy szakításon, és a könyvem neki a mentsvár; ki tudja szakítani a mindennapokból. Több hasonló véleményt is kaptam már, ezeket imádom a legjobban. Szerintem nem kell ennél nagyobb elismerés! :)

Mikor leadsz egy új kéziratot az Álomgyár Kiadónak, milyen érzések kavarognak benned? Könnyen elengeded a regényed kezét?

Igen, azt mondhatom, hogy könnyen. Olyankor mindig az van a fejemben, hogy elindult az útján, hamarosan az olvasók elé fog kerülni. Ez mindig nagyon izgalmas időszak.

Magánemberként milyen könyvet veszel elő, ha kikapcsolódásra vágysz? 

Leginkább a krimi, thriller és horror könyveket szeretem, viszont az önfejlesztő könyvek is nagy helyet foglalnak el a szívemben és a polcomon. Egy Stephen King vagy egy Chris Carter regénnyel bármikor le lehet venni a lábamról.

Mit tervezel az ünnepek alatt? Pihenni vagy alkotni fogsz?

Szeretnék pihenni, mert ez az év nekem elég zsúfolt volt. Túl is vállaltam magam szinte hónapról hónapra. Viszont azt is tudom, hogy képtelen vagyok sokáig tétlenkedni, úgyhogy biztosan fogok dolgozni a következő regényemen. 

Milyen terveid vannak 2021-re? Remélem, legalább két új regénnyel örvendeztetsz meg minket!

Van tervben egy meglepetés kiadvány (ha hívhatjuk így), amiről még nem beszélhetek. :) Azt azért elmondom, hogy merőben más lesz, mint amit eddig adtam az olvasóknak. Illetve természetesen érkezik ősszel a Festménybe zárt lelkek, amelynek lapjain egy sorozatgyilkos fog megelevenedni.

Amennyiben érdekesnek találtad az interjút keresd Bettina hivatalos Facebook-oldalát, illetve látogass el az Álomgyár Kiadó oldalára és válogass kedvedre a könyvei közül!

További sok olvasót kívánok az írónőnek!

Írta:Isabel

Eljött az a pillanat, amit szerintem oly sokan vártunk: december 9-én hivatalosan is elérhető lesz a Vágymágusok folytatása. Ennek apropójából ismét felkereste On Sait, hogy kielégíthessem a kíváncsiságomat és remélhetőleg a tiéteket is!

Kérlek, mesélj nekünk az írás folyamatáról! Miben hasonlít, vagy tér el az első részhez képest? 

Az Álruhában története Rianna első élményeiről szól, egyfajta bevezető a világ titkaiba. Itt a fő hangsúly az új élményeken volt, a fiúkon, akiket megismert, és akikkel sok zavarba ejtő és mulatságos helyzetbe keveredett. Néhol krimis pillanatok is zajlottak, amikor megpróbálták túlélni a merényleteket. A második kötetben, A két hercegben Rianna egyre inkább cselekvő erő lesz. Keresi a saját útját a szerelem terén, és keresi a saját helyét nőként egy férfiak által uralt világban. Közben arra is rájön, hogy ez a háború bizony nagyon furcsa, és elkezd nyomozni utána… 

Onnan folytatod a történetet, ahol abbahagytad, vagy önálló regényként is megállja a helyét?

A Vágymágusok trilógia kötetei szorosan egymásra épülnek, csak együtt lesznek érthetők. 

Szerinted melyik karakterednél a leglátványosabb a jellemfejlődés az első részhez képest? 

Rianna öccse, Roan próbál kilépni önmagából és felnőni a helyzethez, ami nem várt dolgokhoz vezet. Az ő hátterét csak nyomokban, villanásokra látjuk, de a harmadik kötetben majd kidomborodik, mennyire okos, és mennyire más úton jár, mint bárki.

Mi volt a legkritikusabb pillanat írás közben?

Amikor rájöttem, hogy E/1-ben lassabb a történetszövési ütem, sokkal több leütést igényel egy-egy jelenet. Ez az első E/1-es sorozatom, így meglepetésként ért a dolog. A Calderon kötetek a huligán főnemessel, és a Szivárgó sötétség űropera a gonoszt kereső kis csapattal még E/3-as volt, ahogy az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvem is. Nekem jobban kézre esik ez a narrációs mód, és a több nézőpont, de pont ezért izgalmas újdonság és jóleső kalandozás volt az E/1 világa. 

A borító most is ugyanolyan szép, mint az első részé. Sokat kellett dolgoznotok rajta, vagy már megvolt az alapkoncepció?

László Maya nagyszerű alkotó, nem kell neki pontos instrukciókat adni, csak néhány gondolatot, és abból ő kiváló megérzéssel megalkotja a képeket. 

Összességében elégedett vagy a végeredménnyel?

Igen. A borítót is imádom, és nagyon-nagyon szerettem írni is ezt a regényt. Valahogy mindig jókedvem lett az egész máguscsapattól. Remélem, ez átsüt a sorokon, és ebben a nehéz, vírusos időben kis energiacsepp lesz Rianna és Lidérc története. 

Milyen érzésekkel várod az olvasói visszajelzéseket? 

Mindig nagyon izgalmas, hogy mit sikerült átadni, és hogyan valósul meg olvasók fejében a történet. Az utolsó két jelenetre nagyon kíváncsi leszek, milyen benyomást kelt, illetve Zaher természetére is, mert itt kicsit csavartam a dolgokon.  

Hogyan készülsz az ünnepekre? Szereted a karácsonyt és az ezzel járó készülődést?

Igen, nagyon szeretem a karácsonyt. Idén nem tudunk a nagycsaláddal találkozni, de remélem, tavasszal egy jó tábortűz mellett bepótoljuk.

Mit tervezel 2021-re? Jön esetleg egy Vágymágusok harmadik része?

Már írom a trilógia záró kötetét, a kiadó is nagyon várja. Utána a Calderon harmadik kötete jön a humoros és jóképű kapitánnyal, aki mindig kavar valamit.

Köszönöm a kérdéseket, és boldog karácsonyt mindenkinek!

Amennyiben te is szereted az írónő műveit vagy éppen megismerkednél velük, keresd hivatalos Facebook oldalát, vagy látogass el a Könyvmolyképző Kiadó webáruházába!

További sok sikert és még több szuper könyvet kívánok a szerzőnek!

Írta: Isabel



A napokban lehetőségem nyílt elolvasni Bombicz Judit legfrissebb mesekönyvét. A Csodák könyve valóban olyan varázslatos, mint ahogy a cím sugallja, ezért nagyon kíváncsi lettem az alkotójára. Szerencsére a szerző elfogadta az interjúfelkérésem, így együtt tudunk hangolódni a karácsonyra!

Kérlek, pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak! Miért pont meséket kezdtél el írni?

Először is nagyon köszönöm a felkérést. Egy interjú kérdéseire mindig megtisztelő válaszolni.
Bombicz Judit vagyok és a meseírást, egyáltalán az írást a hivatásomnak tekintem. Civilben a lakóhelyemen egy cukrászdát vezetek, alkalmazottként. Miért pont a mesék? Nos, nem azokkal kezdtem, hanem versekkel, tizenévesen. Tipikusan egy szerelem hatására. Később aztán más témájú versek is jöttek természetesen. Viszont, amikor a lányom, Judit megszületett, akkor kezdődött a mesélős korszak, hiszen egy kisgyerek igényli ezeket. Igazság szerint nekem is nagy igényem volt ezekre a meghitt pillanatokra. Olvastam sokat mesekönyvekből, de nagyon sok általam kitalált mesét mondtam a lányomnak, aki ezeket nagyon szerette. Akkor még eszembe sem jutott bármelyiket leírni, vagy elgondolkodni azon, hogy belőlem akár író is lehetne. Lányom már bőven tizenéves volt, amikor az első mesét leírtam. Ettől kezdve nem volt megállás, jöttek sorban az új történetek. Mindig is szerettem a meséket, aztán persze ráéreztem a saját mese írásának ízére. Bevallom, szerintem függő lettem. Szeretem ezt a varázsvilágot, ahol bármi teljesülhet. Szeretem, amikor egy kisgyerek csillogó szemmel hallgatja a meséimet, és újra kéri őket. Azt hiszem, ennél nagyobb doppingszer nem is kell az íráshoz. Számomra az írás már olyan szinte, mint a levegővétel. Spontán jön.

A Csodák könyve egy testvérpár varázslatos kalandjait meséli el kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Engem a benne található mesekönyv egy nagyon picit emlékeztet a Végtelen történet ikonikus könyvére. Honnan jött az alapötlet?

Őszinte leszek, nem ez volt a terv. Mivel olvastad, tudod, hogy az első mesében még nem a könyv segíti kalandokhoz a gyerekeket, hanem egy varázslatos karácsonyfadísz. Amikor aztán a második mesét kezdtem írni, akkor jött, hogy mivel Fanni eléggé könyvmoly, valamit kezdenem kéne az egyik könyvével, így aztán megszületett a varázskönyv is. Igazából nekem eszembe sem jutott a Végtelen történet (pedig láttam a filmet nem egyszer), amíg nem tetted fel ezt a kérdést. 

Nagyon élethűen sikerült átadnod a gyerekek civakodását és gondolkodásmódját? Saját tapasztalat alapján fogalmaztad meg ezeket, vagy szakkönyvet olvastál?

Igazság szerint nagyon élénken él bennem a gyermekkorom. Van egy unokanővérem, aki csak két héttel idősebb nálam, és minden nyáron együtt nyaraltunk a Nagyszüleinknél. Sosem fogom elfelejteni azokat a csodálatos nyarakat, amiket együtt tölthettünk gyermekkorunkban. A mai napig imádjuk egymást, de persze két kislány ettől függetlenül azért össze is tud különbözni bármin. Az is igaz, hogy szinte percek alatt kibékültünk, s nem is történt meg olyan sokszor, de azért emlékszem rá. Nagyon sokat tudok meríteni a saját életemből, tapasztalataimból, a gyermekkoromból, na meg a lányom gyermekkorából is. Mivel a húgom és köztem 13 év korkülönbség van, a mi életünkből ezek a civakodások már kimaradtak.

Miért a NewLine Kiadót választottad, mikor úgy döntöttél megjelenteted a történetedet?

Amikor az előző kiadóm megszűnt, muszáj volt új kiadót keresnem az írásaimnak. Feltétlenül olyat szerettem volna, ahol igazán foglalkoznak a kéziratommal, ahol nem csak a profit a lényeg, hanem az író és műve is. Elég sokáig nem találtam megfelelőt. Aztán egy kedves internetes ismerősöm, Kovács Ági ajánlotta a NewLine Kiadót. Utánanéztem, átnéztem az oldalukat, és láttam, hogy mesekönyv még nem jelent meg náluk. Benne volt a pakliban, hogy nem is szeretnék, de azért megpróbáltam. Végül is semmi mást nem veszíthettem, mint azt, hogy kapok egy újabb nemet. Ez engem sosem tántorított el, mindig úgy gondoltam, egy újabb mérföldkő volt, ami után mennem kell tovább, hogy elérjem a célomat. Ma már tudom, hogy nagyon jó helyen vagyok a NewLine Kiadónál, mert éppen olyan, amilyet kerestem. A kiadó vezetője, Gibicsárné Szabó Noémi maga is író, így tudja, min megyünk keresztül egy-egy kiadás előtt, ezért mindenben segít, amiben csak tud. A kiadó írói gárdája pedig már olyan szinte, mint egy nagy család. Ha kell segítünk egymásnak, ha kell, akkor lelket öntünk a másikba. Mikor, mire van szükség. Egyébként a meséken kívül írtam egy közel négyszáz oldalas romantikus fantasy regényt is, de hogy annak mi lesz a sorsa, azt még homály fedi. Ha a kiadó jónak látja, akkor talán az is megjelenhet egyszer.

A borító és az illusztrációk is nagyon szépek: valóban segítségünkre vannak abban, hogy egy valódi mesevilágban érezzük magunkat? Mesélnél a közös munkáról a grafikusoddal?

Nagyon szívesen mesélek róla, hiszen ő a fogadott lányom. A neve Hiczkó Zsuzsanna, aki már kicsi koruktól kezdve a lányom barátnője. Ennek ellenére sosem tudtam, hogy ilyen szépen tud rajzolni. Amikor szerettem volna illusztrációkat az előző (Mesék elalvás előtt) mesekönyvemhez, a szerzői oldalamon kezdtem keresni valakit, aki segíteni tud ebben. Zsuzsi pedig rajzolt az egyik mesémhez és átküldte nekem. Szinte azonnal beleszerettem a rajzába. Bájosak, kedvesek voltak rajta a mese szereplői. Éppen ilyet képzeltem el illusztrációnak. Azóta is együtt dolgozunk, vita nélkül. Amikor átadom neki a kéziratot, elolvassa, jegyzetet készít, és megbeszéljük az elképzeléseit. Eddig még semmit nem vetettem el, amit kigondolt, mert annyira illettek a rajzok a történetekhez. Jelenleg egy következő mesekönyv illusztrációján dolgozik, plusz egy meglepetés kézirathoz is készít néhány rajzot. Remélem, a mesekönyv a jövő évben meg is jelenhet majd.

Milyen visszajelzéseket kaptál? Az olvasótáborodnak hogy tetszik a Csodák könyve?

A visszajelzések szerencsére nagyon jók. Igazából nem nagyon kaptam negatív visszajelzéseket. Bár minden véleményt azért kicsit fenntartással kezelek, hiszen az olvasóim közül nagyon sokan személyesen is ismernek, van, aki gyerekkorom óta. Ilyenkor megmozdul bennem a kisördög, hogy valóban azt gondolja, amit mond, vagy csak azért mondja, mert ismerjük egymást. Azonban egyre többen mondják, írják, hogy már nagyon várják a következő mesekönyvet. Szerintem ez elég sok mindent elmond! Egy biztos. Én az igazságra vágyom, arra, hogy azt mondják el nekem, amit valóban gondolnak az írásaimról. Ha negatív, azt is lehet normális stílusban, sértés nélkül előadni, és akkor az ember elgondolkodik rajta, vajon tényleg úgy van-e, ahogy mondja az illető.

Több mesekönyved és antológiád is megjelent már. Melyik a te személyes kedvenced? Melyiket ajánlanád egy olyan gyerkőcnek, aki megismerné az írásaidat és miért?

Igazság szerint a meséim olyanok, mintha a gyermekeim lennének. Egy jó anya pedig nem tesz különbséget a gyermekei között. Természetesen ettől függetlenül a valódi gyermekemet, a lányomat imádom legjobban. Mivel imádom a karácsonyt, az akkor játszódó meséimet nagyon szeretem. Aztán nagyon szeretem azokat, amik állatokról szólnak, vagy éppen a felhők között játszódnak, na meg a többit. Tényleg nem tudnék kiemelni igazán egyet sem. Mindet szeretem. Azonban, ha olyan gyerkőcről van szó, akit még rá kell vezetni az olvasás szépségére, akkor talán a rövidebb mesékkel kéne kezdenie, amiket egy olvasásra meg is tud emészteni. Utána jöhetnek a hosszabbak, amiket akár két alkalomra is beoszthat. Rövidek például azok a meséim, amiket a havi nyereményjátékok nyerteseinek írok, már három éve. Ezekből is szeretnék majd mesekönyvet megjelentetni, ha sikerül.

Elmúlt a Mikulás és lassan itt a Karácsony. Ti hogyan készültök ebben a megváltozott helyzetben az ünnepekre?

A Mikulás és a karácsony számomra mindig a varázslat, a csodák időszaka. Ilyenkor sokkal intenzívebben érzem a késztetést arra, hogy találjak valakit, aki mellettem lehet. Eddig nem sikerült, de nem adom fel. Az idei Mikulás napon néhány kedves barátom éreztette velem a szeretetét, amivel hatalmas boldogságot okoztak a szívemben. Nem számítottam rá, úgyhogy nagy meglepetés volt, amit tettek. A karácsony viszont idén kicsit a szomorúság jegyében is telik. 24 évvel ezelőtt Édesanyám karácsony után hagyott itt minket, idén pedig Édesapám távozott el, novemberben. Ez azért kicsit rányomja a bélyegét, de igyekszem elvonatkoztatni ettől, és különválasztani a gyászt és az ünnepet. Hiszen imádom a karácsonyt. Már megterveztük, hogy a lányoméknál tölti az egész család a szentestét. Nagyon szeretünk együtt lenni, együtt vacsorázni, ajándékokat bontani, nevetni. A hangsúly az EGYÜTT szón van. Utána itthon leszek, pihenek kicsit, olvasni fogok, filmeket nézni, aztán januárban új erővel, feltöltődve nekivágok a következő évnek és a munkának.

Van valami olyan szokás, ami visszatérő hagyomány a családotokban? Esetleg egy esti meseolvasás szenteste?

Mesét nem szoktunk olvasni, de számomra fontosak a karácsonyi dalok, zenék. Most már évek óta van egy hagyományunk, hogy minden együttlétkor csoportkép készül a családról. Nincs ez másképpen karácsonykor sem. Ilyenkor pedig van egy plusz fotózás is, a család nőtagjairól. Négyen vagyunk. Édesapám özvegye, az én pótanyukám, a húgom, a lányom és én. Ez elmaradhatatlan. Nagyon remélem, még sokáig tehetjük ezt ugyanígy, együtt. Édesapám hiányozni fog közülünk fizikailag, de tudom, hogy a lelke velünk lesz, ahogy Édesanyámé és Nagyszüleimé is.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Van már elgondolásod arról, milyen mesét szeretnél írni legközelebb?

Nagyon sok mesém van már készen. Viszont amikor a Csodák könyvét a NewLine Kiadó elfogadta, akkor már beszéltünk arról, hogy szeretnék, ha írnék majd hozzá egy második kötetet is. Egyelőre még nem körvonalazódott a mesék tartalma, nem tudom még, hová kirándulunk a testvérpárral, milyen új világokba, de meg fogom írni. Először a már kész kéziratot szeretném mesés köntösbe öltöztetve kiadni, aztán a jövő évben talán elkészülök a Csodák könyvének második kötetével is majd. Később pedig jöhetnek a nyereménymesék csokorba kötve, vagy ami még majd az eszembe jut. Boldog lennék, ha évente egy könyvet meg tudnék jelentetni, remélve, hogy az olvasóim is örülnének neki.

Ha  felkeltettük az érdeklődésed, további érdekességekért keresd Judit hivatalos Facebook-oldalát, keresd a mesekönyvet a NewLine Kiadónál!

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Írta: Isabel



Szemán Zoltán műveivel már többször volt alkalmam találkozni. A blogon is olvasható pár értékelésem, ám mivel most alkalmam nyílt egyszerre három könyvét is elolvasni, arra gondoltam, hogy egyszerre felteszem az összes kérdésem, ami a művekkel kapcsolatban eszembe jutott. Fogadjátok szeretettel!

Először is köszönöm szépen, hogy elvállaltad az interjút! Pár szóban mesélnél magadról? Mióta alkotsz és hogyan éled meg ezeket a pillanatokat?


Alig pár éve kezdtem csak írni. Érdekes módon, azelőtt legfeljebb csak kósza gondolatként bukkant fel az írás ötlete. Negyvenhét éves, nős vénség vagyok és Új Zélandon élek, immár tizenhét esztendeje. A távolság miatt szinte kizárólag elektronikus könyveket publikálok, leginkább sci-fi és fantasy regényeket, novellákat. A sci-fi szóra sokan elhúzzák a szájukat… Nos, én nem vagyok olyan szerző, akinek a műveihez filozófusi doktorátus vagy atomfizikusi diploma szükséges. Én az érthető, lendületes, szórakoztató, bárki számára könnyen érthető és élvezhető irányban igyekszem tartani a műveimet. Aki nem hiszi, tegyen egy próbát! Akár a Google Books-on, akár a weboldalamon találhat tőlem ingyenes műveket, amik talán meggyőzhetik az olvasót, hogy igazat mondok… 
Nekem az írás olyan, mint a kétszáz évvel ezelőtt élt felfedezőnek először Afrika partjaira lépni. Kaland, veszély és soha nem tudni, mit hoz a következő pillanat. (Az én esetemben a következő bekezdés, fejezet stb.)

Térjünk rá a fentebb említett könyvesidre. Elsőként Az utolsó istennő alkotási folyamata érdekelne. Szerintem eddig ez a legizgalmasabb és legösszetettebb regény, amit alkottál.
Melyek azok a mesék, mitológiák, kultúrák, melyekből ihletet merítettél?


Először is hadd említsem meg, ez a mű eredetileg 18+ kategóriásnak indult. Eljutottam kábé a feléig, amikor rájöttem, hogy a felnőtt kategória miatt erőteljesen lekorlátozom a potenciális olvasók körét, és az erotikus tartalom semmit sem ad hozzá magához a történethez. E gondolattól felbuzdulva, gyorsan kihúztam egy csomó felnőtt részt, illetve, ami maradt, azt finomítottam. Igaz, még így is akadnak benne 16+ részek.
Mitológia szempontjából azt mondanám, hogy egy nagyon vékony szelet ókori Egyiptom, meghintve egy csipetnyi, ugyancsak ókori, görög hitvilággal.

Kiről mintáztad az istennő, Ariane alakját?

Keverd össze Hathort (Egyiptom) és Afroditét (Hellász) és máris megkapod Arianét.
Hathor a szerelem, az öröm, a tánc istennőjeként élt a köztudatban, de az anyaságot is hozzá kapcsolták. Hathor volt Ré, a napisten női ellenpárja, és bizony akár kegyetlenségekre is hajlamos volt, ha a párját kellett megvédenie az ellenségeitől. (Ld.: Erdrik – Ariane páros a történetben). Ugyanakkor szabadon mozgott a világok között, és gyakran segítette a halottak lelkét, hogy utat találjanak a túlvilágba. (Ld.: a könyv végén, az ostrom alatt)
Afroditét a szerelem, a testi örömök, a szépség és a szenvedély istennőjeként ismerjük, de talán kevesen tudják, hogy mindezek ellenére is harcos istennőként tartották számon. Mellékesen, ő volt a prostituáltak védelmezője is, és a legendák szerint, bizony nem volt túl hűséges a férjéhez… (A férje Hephaisztosz volt, a tűz, a mesterségek, különösen a kovácsmesterség istene.)

A kedvenc szereplőm Jailin, a kedves és jóindulatú lány, aki az istennő egyik szolgája. Ellenpólusként alkottad meg őt Ariane mellé?

Én valójában Nimuát szántam Jailin ellenpólusának. A varázstalan, alapvetően szende erdészlány a cinikus és igencsak csapodár boszorkánnyal szemben. 

Mennyi időbe tellett a végleges kézirat elkészítése?

Őszintén megmondom, nem tudom, nem emlékszem. Talán, két hónap? Esetleg három… Viszont sokat szenvedtem vele, mert minden béta talált benne változtatnivalót, és vagy ötször át kellet írnom egy csomó részt.

A következő, amiről beszélni szeretnék,  az A sárkány lánya. Csakúgy, mint az előző ez is a fantasy -műfajába  tartozik.Írás közben mik azok a stílusjegyek, amik megkönnyítik, illetve megnehezítik a munkádat, ha ebben a zsánerben dolgozol?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a fantasy-ban (is) kegyetlenül nehéz új témát találni, új megközelítést alkalmazni. Ez mindenképpen nehézség. Valamint az is, hogy én magam nem kedvelem az extrém fantasy-t, mindig igyekszem valamiféle valós vagy könnyen elképzelhető alapokra helyezni a történetet. Úgy vélem, a klasszikus művek, a mítoszok, a regék és mondák ismerete mindenképpen megkönnyíti egy fantasy szerző munkáját.

Ennek a regénynek az új borítója gyönyörű. Te készíted ezeket is?

Nem vagyok grafikus, ilyen jellegű a tehetségem megáll valahol egy pöttyös labda lerajzolása szintjén. Bevallom, az interneten vadászok ingyenes képekre, azokat montázsolom, toldom-foldom…

A világképet vagy a karaktereket volt nehezebb megalkotni A sárkány lányában?

Én egyiket sem találtam nehéznek. Az alap recept: vegyél egy népmesét és az összes benne felbukkanó karakterrel, tedd őket egy cseppet modernebbé, csavarj egyet a történeten és máris kész a sztori. Az egyik olvasóm nagyon találóan „igazi apa-mese”-ként jellemezte A sárkány lányát, és valóban: tényleg olyan, mintha az esti mesét az édesapa mondaná. Vagy talán, amikor egy hideg téli estén összegyűlik a család, hogy a kályha melege mellett kukoricát morzsoljanak, és közben az öreg Pista bá' mesélni kezd…

Ki a kedvenc szereplőd és miért?

Meg fogsz lepődni, de nekem Amira és Innara a két kedvencem. Hogy miért? Őszinte leszek: nem tudnám megmondani. De kedvelem még Sir Ralph-ot is a maga kedélyes nyersessége, nyíltsága miatt.

Utoljára hagytam egy tőled elég szokatlan alkotást: A bosszú egy humoros naplóregény, ahol férfiként női szemmel próbáltad meg nézni a világot. Mennyire volt kihívás számodra ez a nemek közötti váltás?

Erre egyetlen szóval tudok válaszolni: nagyon.

Ezt a regényt nem Szemán Zoltán név alatt keressék az olvasók, hanem J.D. Hartley-ként. Miért volt szükség egy másik szerzői név választására?

Mivel a zsáner teljesen elüt a tőlem megszokottól, igyekeztem a szerzői névváltással is hangsúlyozni a különbséget. Mármint, a stílus és műfajbeli különbséget.

A regény elég sokrétű, nemcsak a romantika-rajongóinak készült. Van kutatómunka a háttérben? Esetleg olvastál nőknek szóló önismereti regényeket, vagy ehhez hasonlókat?

Nem olvastam ilyen jellegű műveket, de talán elég annyi, hogy sok éve nős vagyok… Erre azt mondhatnák, hogy ez még nem jelent semmit, de most minden férfitársamhoz szólok: Uraim! Ha valóban odafigyeltek a párotokra, rengeteg mindent megtanulhattok tőlük és róluk!

Hogy érzed: sikerült Lucy alakját úgy megformálni, ahogy szeretted volna?

Igen és nem. Kicsit túllőttem a célon azzal, hogy talán túl könnyen belehabarodik egy-egy pasiba, de kérem az olvasókat, nézzék ezt el nekem. Elvégre, mégiscsak férfi vagyok, aki női szemmel próbálta látni/láttatni a történetet.

Összességében elégedett vagy a végeredménnyel?

Igen, bár az elején talán kevesebb pajzánságot kellett volna belevinnem.

Hozzád melyik alkotás áll legközelebb a három közül és miért?

Oké, most megfogtál. Mintha arra kellene választ adnom, hogy egy pálmafás tengerpart, egy havas-fenyves hegyvidéki táj, vagy egy ragyogó zöld tölgyerdő tetszik jobban. Mind tetszik, de mind másért.

Nemsokára December: ez nálad a pihenés vagy a munka időszaka? Mit tervezel még erre az évre?

Munkával szeretném tölteni, mert bár nagyon be kellene már fejeznem A tizedik démon című sci-fi/fantasy regényt, de egyszerűen alig van időm írni. Elöljáróban csak annyit, hogy érdekes keveréke lesz a sci-fi és a fantasy zsánernek. Hogy felcsigázzam az érdeklődést:

A nem is annyira távoli jövőben az emberiség már számos idegen fajjal találkozott. Kereskedelmi, diplomáciai egyezmények születtek, megindult a szó szerint vett idegenforgalom.
Lucifer elérkezettnek látta az időt, hogy a hatalmát más világokra is kiterjessze. Turistának álcázva, kilenc démont küldött szét a galaxis ismert részében, hogy kiderítsék, mivel és hogyan lehet az idegen fajokat bűnre csábítani. Ám a pokol felderítői nyomtalanul eltűntek…

Ha érdekesnek találtad az interjút, látogass el a szerző facebook-oldaláraweboldalára, könyveit pedig keresd a Google Player webáruházában!

Ezúton is szeretnék további sok sikert kívánni Zoltánnak! Bennem hű olvasóra talált!

Írta: Isabel


Hercz Júlia neve ismerős lehet azok számára, akik szeretik a Könyvmolyképző Kiadó könyveit, hiszen találkozhattak már vele, az Arany és Ónix szerzőjeként.  Bár nekem eddig csak a borítót volt alkalmam látni, illetve pár részletet elolvasni az írónő oldalán, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy tudjam, mindenképpen szeretnék egy interjút készíteni vele! Ez következik most, fogadjátok szeretettel!

Győztese vagy a 8. Aranymosás Irodalmi Pályázatnak, melyet a Könyvmolyképző Kiadó szervez minden évben.  Előtte is  foglalkoztál már  komolyabban az írással? Ha igen mesélnél nekünk a kezdetek kezdetéről?

Gimiben írtam pár novellát angolul, és egyet-kettőt magyarul, ilyen-olyan pályázatokra (angol verseny, sci-fis novella pályázat gimiseknek), de ezek csak próbálkozások voltak. Egyszer könyvet nyertem: Capote: In Cold Blood című regényét. Nem is gondoltam arra, hogy én a regényírással komolyabban akarok majd foglalkozni. Mindig is szerettem olvasni, és történeteket kitalálni. Ezzel a kettővel nagyon jól megvoltam.

Végül kb. tíz évvel ezelőtt, amikor rátaláltam a Merengőre és az azóta megszűnt AFS-re, gondoltam arra, hogy álnév alatt elkezdem megosztani egy-két ötletemet. Teljesen meglepett, hogy a történetemet valaki el is olvassa, sőt tetszik neki, és alig várja a folytatást. Akkor gondoltam azt először, hogy jó-jó, rendben, de biztos lehet valahogy jobban is csinálni ezt az egész írás dolgot, úgyhogy lecsaptam az épp akkor megjelent Kezdő írók kézikönyvére. Azt forgattam, olvastam, és akkor volt, hogy a Könyvmolyképző Kiadó meghirdette az első Aranymosást. Beadtam egy kisregényt, de még előszűrésen sem jutottam át.

A férjemtől ajándékként a Writer’s Digest magazin éves előfizetését kaptam, majd jelentkeztem az akkor induló alapozó kurzusra, amire döbbenten konstatáltam, hogy felvettek. Úgyhogy sok-sok év alatt végigjártam a leírás, párbeszéd és végül a dramaturgia kurzust, közben írástechnikai könyveket olvastam, és amikor időm engedte (az idő közben született három kislányom mellett), írtam.

Miért pont erre a pályázatra nyújtottad be a kéziratodat? Emlékszel még, milyen érzések kavarogtak benned ekkor?

Azért erre a pályázatra, mert a Könyvmolyképzőnél szerettem volna publikálni. Úgy gondoltam, a regényem pont beleillene a Zafírpöttyös kategóriájukba. Amikor e-mailen elküldtem a jelentkezésemet akkor azon izgultam, hogy mindent csatoltam, kitöltöttem. Ugyanakkor volt bennem egyfajta megnyugvás is, hogy ennél jobbra, mint ahogy benyújtottam nem tudnám megírni. 

Van pár jó tanácsod azok számára, akik a jelentkezést fontolgatják?

Jó tanács? Hm. Úgy gondolom, hogy mint minden más művészeti ágnak, legyen szó festészetről, zenéről, stb., úgy az írásnak is megvannak a sajátos fogásai, amit meg lehet tanulni. Természetesen, ahogy festők és zenészek között, úgy az irodalomban is vannak ösztönös tehetségek, akik ráéreznek ezekre a technikákra. Ugyanakkor egy kis tanulás, és elmélyedés egy-egy művészeti ágban még senkinek nem vált hátrányára, de egy regény több, mint „jó fogások” összessége.

Győztesként mennyivel könnyebb boldogulnod az irodalom világában? Könnyíti vagy inkább picit rögössé teszi az utadat ebben a szakmában?

Az út ugyanolyan, mint eddig. Egy új regény új kihívásokat is jelent, és ez ugyanúgy a szépsége, mint a nehézsége. Attól, hogy egy lóval sikeresen végigvittél egy akadálypályát, attól még a következővel ugyanúgy végig kell rajta menned és teljesíteni azt.

Térjünk is rá a regényedre: az Arany és Ónix egy,  19. századi Angliában játszódó fantasy.  Mesélnél nekünk arról, melyik volt a legkönnyebb és a legnehezebb pillanatod alkotás közben?

Az Arany és Ónix egy kevert zsánerű regény. A történelmi romantikát ötvöztem az urban fantasyvel, amibe raktam még egy kis kaland szálat is. A legnehezebb pillanat? Amikor dramaturgián a kurzusvezető azt kérdezte, hogy mi a regényem premisszája. Ott lefagytam. A legkönnyebb pedig a regény elengedése, és a pályázatra való elküldése volt.

Ha egy kezdő író a véleményedet szeretné kikérni arról, mitől lesz sikeres egy ebben a műfajban írt regény, mit válaszolnál neki?

Meg kell fogni az olvasót. Az első mondattal, majd a másodikkal, és így tovább az utolsóig.

A két főszereplő közül ki az, aki leginkább a szíved csücske és miért?

Mindkét főszereplőmet kedvelem, nem tudok közöttük választani. Ők ketten kiegészítik egymást. Ugyanakkor nagyon is hasonlítanak legalábbis szerintem. Mindketten hűségesek, kitartóak és szeretik egymást.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól?

Nagyon várják a folytatást, azt hiszem, ez mindent elmond.

Három kislány édesanyjaként, hogyan tudod megfelelően beosztani az idődet, pláne a jelen körülmények között? És, ha már szóba került a család: mit szóltak a regényedhez?

Férjem, és a szüleink nagy segítséget jelentenek abban, hogy hétvégenként akár több órát is tudjak az írással, a történettel foglalkozni. Úgyhogy ilyenkor, meg hétköznaponként az esti órákban tudok erre időt fordítani. Természetesen a jelen körülmények még inkább nehezítik a napokat.

A borítód egyszerűen gyönyörű. Volt részed a megtervezésében? 

A borító Aux Eliza munkája, melyet egy borítótervező pályázat keretében választott ki a kiadó vezetője.

Min dolgozol most? Esetleg szeretnéd kipróbálni magad egy másik műfajban is?

Már leadtam egy új regény kéziratát a kiadónak, majd szinte azonnal nekiálltam az Anubisz munkacímen futó regényem első draftjának. Jelent már meg az Arany és Ónix világában játszódó novellám is, bár ez elég nehéz műfaj a számomra, mivel főleg regény terjedelemben gondolkodom. A novellát a Gyöngyfüzérben olvashatjátok, sok más remek írótársam írásával együtt.

Amennyiben felkeltettük a kíváncsiságod, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát további érdekességekért!

Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek!

Írta: Isabel


Csoma – Lőrincz Tamara egy fiatal és nagyon sokoldalú szerző. Nevével egy molyos hirdetés kapcsán találkoztam, melyben megemlítik, hogy novellái több kötetben is megjelennek. A hölgy nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hiszen a koronavírus az alkotói folyamatokra is hatással lehet.  Örömmel tapasztaltam, hogy az írónő elfogadta a felkérésemet egy interjúra; ez következik most!

Pár szóban szeretném, ha mesélnél magadról! Hogyan képzeljenek el téged az olvasók?

29 éves vagyok, és Budapesten élek a férjemmel. Egyforma szeretettel írok science fiction és realista romantikus történeteket, óriási szenvedélyem az olvasás, a könyvtárba járás, és úgy általánosságban véve könyvek között érzem magam a legjobban.
A kedvenc íróim közé tartozik J.K. Rowling – szerintem a Harry Potter az egyik legcsodálatosabb történet, amit valaha írtak. Rajta kívül Szabó Magda, Moskát Anita, M.C. Beaton, Meg Cabot, Stacey Halls, Agatha Christie és Gerald Durrell könyvei is közel állnak a szívemhez… és még rengeteg írót fel tudnék sorolni. 
Az íráson és az olvasáson kívül nagyon szeretek társasozni a családdal és a barátokkal, színezni, horgolni és főzni.  Élek-halok a kávéért, nélküle nem kezdődik nap.

Az életedben melyik volt az a meghatározó pillanat, mikor úgy döntöttél, hogy az írással szeretnél foglalkozni?

14 évesen, amikor az első novellámat megírtam. Akkoriban sok krimit olvastam, úgyhogy az lett a címe, hogy Egy gyilkosság története, és már nem emlékszem pontosan, hogy miről szólt, de egy amatőr írós oldalon olyan sok kedves hozzászólást kapott, hogy arra gondoltam, ez nekem megy, lehetnék író! Akkor persze még gyerek voltam, és sejtelmem sem volt, milyen hosszú út vezet a kiadásig. Életemben arra vagyok az egyik legbüszkébb, hogy ezt az utat végigjártam, és az ötvenedik, századik nemleges válasz sem tántorított el, amit a kiadóktól kaptam. A nem ugyanis mindig azt jelenti, hogy most még nem. 
Érdekesség egyébként, hogy idén tavasszal, amikor a Noé című regényem továbbjutott az Aranymosás regénypályázaton, megkeresett egy úriember, és elmesélte, hogy ő még emlékszik az Egy gyilkosság történetére, és ugye én voltam az a kislány, aki írta? Szép pillanat volt, mert ezek szerint már tizennégy évesen tudtam akkora nyomot hagyni az írásaimmal valaki lelkében, hogy tizenöt évvel később is emlékezett rám.

Számodra miért a novella a legmegfelelőbb arra, hogy kifejezd önmagad?

Novellákat és regényeket is szeretek írni, a témától is függ, hogy melyik terjedelemben lehet jobban kifejteni. Novellázással azért is szerencsésebb eleinte próbálkozni, mert jól meg lehet rajtuk tanulni a szakma fogásait, és ezekre később, a regényeknél nagy szükség lesz. Illetve egy novellát sokkal könnyebb javítani, hiszen rövidebb, és eleinte, a pályája elején az ember rengeteget javít, mire eléri a megfelelő minőséget.

Főképpen a romantika és az űrfantasy kedvelőinek alkotsz: hogyan tudod ezt a két, alapvetően nem egymáshoz közeli műfajt a lehető leghitelesebben átadni az olvasóknak?

Az űrfantasy regényem és novelláim kifejezetten sötétek, azt mutatom meg bennük, ami szerintem rosszul működik a világban. Itt tényleg minden jöhet, az összes fájdalom, amit életemben átéltem, vagy aminek tanúja voltam. Azt hiszem, az írókban alapvetően rengeteg az empátia, át tudjuk élni mások szenvedését, és én például sokszor képtelen vagyok túllépni rajtuk. Ha olvasok a hírekben egy kisgyerekről, akit bántottak, akkor hetekig nem alszom jól, nem tudom kiverni a fejemből, ami történt, egyszerűen hiányzik belőlem az a képesség, hogy tovább lépjek, és úgy éljem az életemet, mintha mi sem történt volna. Nem értem a bántást, a kegyetlenséget, a közönyt. Ezekkel csak úgy tudok megbirkózni, ha megírom őket.
Ezzel szemben a romantikában az élet napos oldalát mutatom meg, sokat merítek például a saját házasságomból. Nagyon boldog feleség vagyok, és minden egyes romantikus történetem ennek a boldogságnak egy lenyomata. A mostani időszakban például hiszem, hogy mindannyiunknak szükségünk van olyan novellákra és regényekre, amik emlékeztetnek minket arra, hogy az életnek van egy csodálatos oldala.
A két műfaj váltogatása egyébként abban is segít, hogy ne égjek ki. Ha folyton szomorú, sötét űrfantasy-t írnék, valószínűleg egy idő után kimerülnének az érzelmi tartalékaim. Így viszont, hogy közbeékelek egy-egy romantikus történetet, fel tudok töltődni.

Nyomtatásban Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2020 című kötetben lehet tőled olvasni. Pályakezdőként is lehet jelentkezni és a Gabo Kiadó szerkeszti az antológiákat már három éve. Szerintem szerzőként ide bekerülni, egy nagyon szép eredmény. Mesélnél nekünk erről egy kicsit részletesebben? Hogyan találtál rá a pályázatra, miként zajlott az alkotás folyamata és milyen érzéseket váltott ki belőled, hogy bekerültél?

A Gabo kiadó tevékenységét folyamatosan figyelem, már csak azért is, mert náluk jelenik meg Moskát Anita, aki az egyik legnagyobb példaképem. Eddig három novellapályázatot hirdettek meg, és én már az elsőre is jelentkeztem, de nem sikerült bekerülnöm a kötetbe. Most, a harmadik alkalommal már elegendő volt a tudásom. Ne felejtsétek: a nem csak annyit jelent, hogy még nem. Ki kellett várnom az időmet.
Egyébként az értesítést arról, hogy idén nyertem a pályázaton, e-mailben kaptam meg, és az első reakcióm az volt, hogy biztosan tévedés.  Napokig tartott, amíg felfogtam, hogy mi történt.

Ám a te sikertörténeted csak most kezdődik, ugyanis egy másik nagy kiadó is válogatott a novelláid közül. A Könyvmolyképző Szerelem a Corona idején c. novelláskötetében is megtalálható lesz egy alkotásod. Milyen érzés két nagynevű kiadónál szerző lenni?

Nagyon meglepődtem. Szeretek írni, ezt szeretem a világon a legjobban csinálni, de hogy mások is elismerik a tehetségemet, az egy teljesen új dolog. Megpróbálom azzal meghálálni a bizalmat, hogy minden egyes nap keményen dolgozom. Azt hiszem, még mindig úgy érzem, bizonyítanom kell, hogy helyem van ezeknél a kiadóknál.

A fentebb említett kötet karácsonykor fog megjelenni. Milyen fogadtatásra számítasz? A cím esetleg nem lehet riasztó az emberek számára?

Remélem, hogy senkit sem fog elriasztani a címválasztás. Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak-e olyan történetet, amiben szerepel a koronavírus, és végül arra jutottam, hogy szeretnék írni róla. A traumákat nekem mindig történetek segítettek feldolgozni. Ha az ember olvas arról, amin keresztülment, az már egy lépés a gyógyulás felé. Nagyon vigyáztunk rá a szerzőtársaimmal és a kiadóval, hogy senkit se bántsunk meg és kellően komolyan vegyük a témát. Én őszintén hiszek benne, hogy ezzel a kötettel segíteni fogunk.

Ha már Corona: te hogy éled meg ezt az emberpróbáló helyzetet? Nyilvánvalóan inspirálóan hatott az alkotói énedre, de hogyan éled meg magánemberként?

A könyvkiadókat is érinti a gazdasági válság, így sokkal kevesebb nyomtatott megjelenési lehetőséget fogunk kapni a következő egy-két évben. Nekem ez egyáltalán nem törte le a lelkesedésemet: sok új, online olvasható novellát tervezek idénre és jövőre is. Érdemes lesz figyelni a Facebook- és a moly.hu oldalamat, mindkét helyre ki fogom tenni az elérhetőségüket. Mindegyik ingyenesen olvasható lesz.
Magánemberként őszintén szólva nem sok minden változott. Én eddig is otthonról, egyedül dolgoztam: ültem a dolgozósarkomban, és gépeltem. Most is ezt teszem, annyi a különbség, hogy a családomat egy kicsit ritkábban láthatom. Ők nagyon hiányoznak, de bízom benne, hogy egyszer vége lesz ennek a helyzetnek.

A családod/barátaid hogyan fogadták a megjelenéseket? Támogatnak?

A férjem az első számú és leglelkesebb olvasóm, ő már akkor hitt bennem, amikor még senki más. A többi családtagom eleinte féltett egy ilyen bizonytalan pályától, úgy gondolták, egy irodában, ahol minden hónapban fix fizetést kapok, nagyobb biztonságban lennék. Mostanra szerencsére már látják az eredményeket, és remélem, megnyugodtak azt illetően, hogy boldogulni fogok. Mindannyian olvassák az írásaimat és nagyon szeretik őket. Apósom például néhány napja olyan büszkén mutatta, hogy már neki is megvan a sci-fi novelláskötet, hogy egészen meghatódtam. 

Több, ingyenes novellád is van – ezeket megtalálhatjátok majd az interjú végén belinkelve – én mindet elolvastam és a kedvencem a Teaszertartás lett. Nagyon megható, én meg is könnyeztem. Személyes élmény ihlette?

Igen. Volt egy időszak, amikor nagyon féltem tőle, hogy a férjemnek valami baja esik, például beteg lesz vagy balesetet szenved. Teljesen egészséges, harmincegy éves, életerős férfi, mégis valahogy befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy ő és mindaz a boldogság, amit magával hozott az életembe, elveszíthető. Úgyhogy megkérdeztem, nem bánná-e, ha leírnám, hogy milyen lenne nekem a halála. Azt mondta, ha nekem ez segít, akkor nem bánja. Miután kész lett a Teaszertartás, sokkal könnyebben lélegeztem: kiírtam magamból azt, amitől rettegtem.

Mire számítsunk tőled legközelebb? Esetleg regényíráson gondolkodsz? Kérlek, avass be minket a terveidbe!

Sok-sok novellára számíthattok, ezen kívül dolgozom egy karácsonyi romantikus regényen, és van egy űrfantasy regényem, ami majdnem teljesen elkészült. Meg is tudom mutatni a fülszövegét. 

Noé

A teremtés még javában zajlik, és nem tudni, hogy Isten valaha képes lesz-e befejezni. 
Brett intergalaktikus nyomozó, és egy olyan teremtési hibával született, amibe hamarosan bele fog halni. Ha élni akar, rá kell vennie Istent, hogy gyógyítsa meg. Ez a teremtő azonban nem a könyörületességéről híres…
Eli és Mark szeretik egymást, de csak három évük van. Ha letelik az idő, meg fognak halni a Noé bolygó nagy részét elpusztító Özönvízben. Vagyis meghalnának, ha Eli nem talált volna egy kiskaput.
Brettet a Noéra vezénylik, és hamar rájön, hogy ezen a Földön Isten az emberek jövőjének szinte minden apró részletét előre kidolgozta. A tragédiákat is. Brett feladata, hogy Elit és Markot visszaterelje az Özönvíz és a haláluk felé vezető útra. Ha sikerrel jár, Isten talán hajlandó lesz meggyógyítani.
Csakhogy Eli és Mark legalább annyira élni akar, mint ő.

Az interjú végén pedig csatolom Tamara írásait, melyeket ingyenesen elolvashattok:

Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd a hivatalos Facebook-oldalát vagy megtalálhatod Molyon is!

Ezúton kívánok a szerzőnek sok sikert és még több olvasót!

Írta: Isabel



Cornelie C.G.  - Bármi megtörténhet c. regényét a Magyar Szerzők Könyvei Magazin elhagyós játékán belül volt alkalmam elolvasni. A fordulatokkal teli fantasy az egyik kedvencem lett ebből az évből: többször is elolvastam, amíg nálam volt. A következő percekben a szerzőt kérdezem az alkotás folyamatáról, inspirációkról és arról, miként éli meg az írás folyamatát!

Kérlek, először mutatkozz be az olvasóknak! 

Többen kezdenek úgy egy interjút, hogy… már gyermekkoromban naplót vezettem, novellákat írtam, tudtam, hogy egyszer író lesz belőlem… Nálam szó sem volt ilyesmiről. Viszont olvasni nagyon szerettem. Amolyan kis könyvmoly voltam, aki ha éppen egyedül volt, biztosan egy könyvvel bújt el a szobában vagy éppen a kert végében, évszaktól függően. Számtalan világot megismertem a regényekből, melyeket aztán a maguk valójában is szeretettem volna felfedezni. Így kerültem a légiutas-kísérő pályára, ahol ezt jórészt megtehettem. Ekkor már kacérkodtam az írással, olyan történeteket találtam ki, melyeket magam is szívesen elolvastam volna. Persze ezeket megtartottam magamnak, de azért gyakorlatnak príma volt. Mikor 2012-ben véget ért ez a pályám és döntést kellett hoznom, hogy merre tovább, a feszítő érzésnek engedve megírtam az első, már kiadásra érdemes regényemet Érzelmi vírusveszély címmel. Ezt követte a folytatás, a Teremtő erő és a Talán mindörökké, majd 2019-ben a Bármi megtörténhet. 

Hogyan ültél neki a Bármi megtörténhet írásának? Melyik a legemlékezetesebb pillanatod?

Általában - mint mindig - romantikus történetek születnek meg a fejemben, mert ezek állnak legközelebb a lelkemhez. Egy pár kapcsolatán keresztül bemutatni azt, amit szeretnék. Ezúttal sem történt másként, de ahogy a többi regényben, itt is belecsempésztem azokat a gondolatokat, melyek, hiszem, nem csak engem foglalkoztatnak. Amikor írok, nem ismerek még én magam sem minden fordulatot, a kitalált szereplőim gyakran elkalandoznak, van, hogy engedem nekik, de van, hogy nem. Az, hogy hová szeretnék kilukadni a végére, az azért már az első leírt soroknál a fejemben van. 

Emlékezetes pillanat? Amikor többen is visszajeleztek, szeretik azt a világot, melyet ebben a regényben teremtettem. Jól érezték magukat benne, még ha nem is valós, és velük maradt akkor is, mikor véget ért már az a 300-400 oldal. Ezért érdemes, ezért is csinálom. 

Honnan jött a történet alapötlete és mennyi ideig tartott kidolgozni?

Az élet, szerencsére vagy sajnos, mindig ad ötletet az íráshoz. Az irány, amerre tartunk, kérdéseket vet fel, melyeket, ha sarkítva is, de szerettem volna ebben a regényben bemutatni, összefoglalni. El kell fogadnunk, amennyiben nem változtatunk a világhoz való hozzáállásunkon, akkor a jelenlegi életformánk sem marad ugyanolyan. Majd egy év alatt született meg a regény úgy, hogy közben a civil munkám miatt nem tudtam érdemben foglalkozni az írással, hónapok maradtak ki. Utólag már nem bánom, a történet jobban megérett bennem. 

Melyik az a fejezet, amin a legtöbbet dolgoztál? Mesélnél nekünk erről részletesen? 

A hőseim érzésvilágának bemutatásával dolgoztam a legtöbbet. Nem akartam egy sablont követni, de azt sem, hogy érzelgős vagy éppen elnagyolt legyen a kapcsolatuk. Az egyensúlyra kellett a legjobban figyelnem írás közben. Mert ugye a kevesebb néha több. 

A borítód az egyik legszebb, amit az idén láttam. Ilyennek álmodtad meg?

Többféle variációt is elképzeltünk. Mivel a történet első jelenete San Franciscóban játszódik, felmerült, hogy a nevezetes híd, a Golden Gate is felkerül a borítóra. Végül inkább a rejtély, a teremtett világ és persze a főhősnő maradt a fókuszban. Sokkal kifejezőbbnek találtuk ezt a történet szempontjából. 

Hogyan fogadták a könyved az olvasóid? Mesélnél a könyvbemutatódról?

Ez a regény más, mint az előzőek. A tartalmi elemek miatt váltottam, és bár nem lett kifejezetten fantasy elképzelt élőlényekkel, varázsképességekkel, mégsem az a hagyományos értelemben vett romantikus krimi, ahogy tőlem már megszokott. Szívesen veszem a visszajelzéseket, hogy kinek, melyik irány tetszik jobban. 

Amúgy minden írótársamnak ilyen csodás olvasókat kívánok, mint akik engem követnek. Egy könyvbemutató képes olyan energiával feltölteni, ami hosszú időre ad muníciót. Lassan egy éve volt, de az a hangulat még bennem él, bármikor visszanyúlhatok érte, ha szükségét érzem. Nagyon klassz beszélgetőtársam volt Ildikó személyében, és tetszett, hogy a bemutató az interaktív közönséggel szinte egy közös, együttgondolkodás volt. 

Számomra a legörömtelibb kérdés, ami egy olvasómtól érkezhet, miután egy szuszra végigolvasta a történetemet: Mikor érkezik az újabb kaland? 

A családod mennyire segít az írói karakteredben? 

A társam mindvégig támogatott, és jó ideje már senki nem néz rám úgy, mint egy UFO-ra. Természetessé lett, hogy nálam az írás már több mint hobbi. 

Hogyan telik egy alkotással töltött napod?

Nekem írás szempontjából a délelőttök lennének a legértékesebbek, és nagyon el tudnám képzelni, létezik ilyen, hogy alkotással eltöltött nap. A munkám mellett egyelőre a hétvégék és a szabadság pillanatai állnak a rendelkezésemre. Persze jegyzetelni és fejben dolgozni mindig lehet, amivel élek is. 

A koronavírus mindenki életére hatással van. Téged magánemberként vagy alkotóként visel meg jobban?

Senki nem tudja kivonni magát a megváltozott körülmények és rendelkezések alól. A home office az én civil munkámnál részben lehetséges, ami jó, de időm, az nem lett több ezzel sem, sőt. Amit tehetek, igyekszem ezen a téren is egyensúlyban maradni. 

Többen jelezték, hogy a Bármi megtörténhet című regényemben leírtak  - kis spoiler -  számos ponton emlékeztetnek az azóta bekövetkezett változásokra, igencsak aktuálisak. Kérdezték, hogy honnan jutott eszembe ez már tavaly?  Figyelem a világot, az embereket, és némi fantáziával kiegészítve igyekszem összerakni egy teljes képet. Mivel a történet kitaláció, ezért valóban csak emlékeztethetnek a valóságra. 

Mi vett rá, hogy jelentkezz a MaSzeK elhagyós játékára?

Szeretem a játékokat, és a kíváncsiság is dolgozott bennem. Remélem, jó helyre került a regény.  

Lassan vége az évnek ezért megkérdezem: hogyan tervezed a lezárást és mit várhatunk tőled legközelebb?

Hogy mást ne mondjak, furcsán alakult ez az év. Muszáj volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, így a karácsonyi regényem megjelenése jövő évre csúszott át. A kézirata már elkészült, és az előolvasóknál jár. Az első visszajelzések szerint az egyik legizgalmasabb lesz azok közül, melyeket eddig írtam. De valamivel azért készülök az olvasóknak. Akik eddig a regényeim e-könyvben való megjelenését várták, most készüljenek. Reményeim szerint mindegyik még ez évben megjelenik e-pub formátumban is.

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket. ♥ 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő web - és Facebook-oldalát további információkért! A véleményemet, pedig az alábbi oldalon olvashatjátok el!


 A blog nevében további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Írta: Isabel



 Varga Emese – Jó reggelt, kis pillangó! című mesekönyve nagyon érdekes volt a számomra. Nem csupán egy kedves történetet kapunk, szép illusztrációkkal, de a szerző bevezet minket és csemetéinket is a meditálás világába.  Nemcsak a könyv, de az írónő is nagyon sokoldalú, de nem húzom tovább az időt, hanem ismerjük meg őt közelebbről!

Jelenleg Máltán élsz a családoddal. Pár szóban mesélnél egy kicsit magadról? Mennyire segít a környezetváltozás az írói vénádnak? Nyersz ihletet a hely szépségeiből?

Az emberek agyában, az ideális hely egy alkotónak, egy tengerparti kis falu, idilli házikókkal és emberekkel.
Én is így gondoltam sokáig, ezért is vetett ide az élet, én hiszek a teremtő gondolatokban, hogy bárki képes megteremteni azt a valóságot amiben élni szeretne, ha elég kitartó.
Málta valóban csodálatos szépségű hely, és természetesen jól esik a tengerparton, vagy a műemlékek között tenni egy egy sétát, a mentális egészségnek, mindenképpen áldásos ez a tevékenység.
Ha valamihez, akkor a napi sétához a gyerekekkel ragaszkodom.

Tervezem egy helyi vonatkozású illusztráció sorozat elkészítését, hiszen a festői tájak, papírra kívánkoznak.

Foglalkozásod színésznő. Szerinted ez segített az íráskészséged fejlesztésében?

Ha nem is az íráskészség fejlesztésben, de mindenképpen sok a közös szál.
Mindkét tevékenység nagy képzelőerőt és beleérző képességet kíván, és természetesen a színészet velejárója, hogy rengeteget olvas az ember.
Az írást színdarab írással kezdtem, az első rajzaim pedig díszlettervek voltak.

A lányod miatt kezdtél el a mesék világához fordulni: emlékszel mi volt az első történet, amit kitaláltál neki? Ha lehet, megosztanád velünk?

Sajnos, nem emlékszem. Mindig is meséltem valamilyen formában, az első mesék az aznapi élményekre, olvasott mesékre épültek, később saját karaktereket, szereplőket találtunk ki, és köréjük szőttük a kalandokat.

A könyvedet te illusztráltad és jelenleg is alkotsz egy állatmenhely számára.  Mi ad számodra nagyobb kiteljesedést: az írás vagy a rajzolás?

Mindig éppen az adott feladat.
Ha írok, akkor az a legfontosabb, ha rajzolok akkor abba feledkezem bele teljesen.
Amikor valamelyik előadás igazán megérintett, libabőrös lettem, most ugyanezt élem át,csak  más alkotási folyamatokkal.Jelenleg egy ausztrál írónő könyvét illusztrálom, így, most a rajzolásban fedezek fel új utakat, ebben próbálom meg kifejezni magam.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Costa Rica-i állatmenhellyel? Mennyire fontos számodra az állatvilág segítése?

Egy magyar önkéntes lánnyal ismerkedtem meg véletlenül, aki látta az egyik rajzomat, elkezdtünk beszélgetni és felajánlottam, hogy készítek nekik  egy rajzot az egyik ott élő állatról, de végül egy illusztráció sorozat sült ki belőle, már csak egy rajz hiányzik, hogy teljes legyen a kollekció.
A rajzok a jövőben képeslap, bögre, táska, poszter formában megvásárolhatóak lesznek és a teljes bevétel az ott élő állatokat segíti majd.

Mint említettem, a Jó reggelt, kis pillangó! írása közben a meditációs gyakorlatokat hívtad segítségül. Te magad is meditálsz? Milyen személyes tapasztalataid vannak?

Igen ,tíz éve foglalkozom meditációval, autogén tréninggel.
Természetes módot kerestem a stressz levezetésére, és így kerültem kapcsolatba a meditációval, rengeteget olvastam róla, majd különböző technikákat tanultam, végül ezekből kialakítottam az én napi rutinomat, ami két gyerek és alkotás mellett is kivitelezhető és a gyerekek is részt vehetnek benne, hiszen szinte sosem vagyok egyedül.

Miután elolvastam a meséd, beszélgettünk egy kicsit és megkérdeztem, hogy hogyan fogadják a kicsik azt a világot, amit létrehoztál. Megosztanád velünk, milyen visszajelzéseket kapsz a szülőktől? Valóban segít a meditálás abban, hogy a gyerek kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb legyen?

Én csak azt szeretném elérni, hogy a meditáció ne valami megfoghatatlan, hippi , buddhista elvont dologként jelenjen meg a szülők fejében.
Bármilyen egyszerű tevékenység, rajzolás, egy séta, vagy egy kis csöndes játék az építőkockákkal lehet meditáció, az egy kis plusz, ha esetleg egy légző gyakorlattal, vagy mesével rásegítünk a folyamatra.

Az autogén tréning, a pozitív megerősítések, a mindfulness gyakorlatok, mind hosszú távú befektetések, amik folyamatos gyakorlással, később térülnek meg.
Persze vannak gyakorlatok amik pl a hiszti helyzetből való kilépést, vagy a testvérharcot kezelik azonnal, és persze a nagy kedvencem, az esti elalvást, megnyugvást elősegítő gyakorlatok, mesék, amik első olvasatra is hatnak.

Szerencsére nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, kapok a szülőktől, és ez arra ösztönös, hogy minél több gyakorlatot, technikát osszak meg a szülőkkel, mert szülőnek lenni, néha bizony nagyn kemény feladat.

Milyen korosztálynak ajánlanád a történeted? Esetleg próbatételes gyermekeknek is segíthet?

A hivatalos ajánlás 6 – 8 éves korosztály, de szerintem, ezt nem lehet ilyen egyszerűen behatárolni.
Minden gyermek más tudásanyaggal és tapasztalatokkal rendelkezik, van aki már 4 -5 évesen nyitottan fogadja és érti, külön magyarázat nélkül is, a leírt fogalmakat, de kaptam visszajelzést arról is, hogy idősebb gyermekek,  nem találkoztak még a fogalommal, így természetesen nem is érthették azt.
Azt gondolom szülőként, ez mindenképpen jó alkalom, egy kellemes és meghitt beszélgetésre.
Próbatételes gyermekek esetében úgy gondolom, különösen hasznos lehet, de minden gyermek és felnőtt hasznára válik egy kis pozitív megerősítés.

A gyermekeidnek hogy tetszik a mesekönyv? Szoktátok együtt nézegetni?

Igen, nagyon szeretik nézegeti, a nagy lányom már olvasni is, a kisfiam pedig szereti a mandalákat színezni és az ujjával körberajzolni.

A kislányomat idézném, mert szerintem kedves gondolat, amit a nézegetése közben megfogalmazott:

- Anya, a kis pillangó ugye én vagyok?

- Igen, te vagy.

- És ezt a mesét ugye azért írtad, hogy én boldog legyek?

- Igen, azért.

- Hmm... Anya, és ha én azt szeretném, hogy mások is boldogok legyenek, akkor elmesélhetem nekik is ezt a mesét?

- Persze, bárkinek elmesélheted.

- Köszönöm, akkor azt hiszem, mindenkinek elmesélem.

Tudom, hogy a terveid között szerepel egy, mandalás La Fontaine könyvéhez hasonló alkotás is. Mesélnél nekünk egy kicsit erről?

Ebben a könyvben a különböző fogalmakhoz, mint kíváncsiság, tisztelet, gyengédség, szeretnék egy egy egyszerű, de tanulsággal bíró történetet kapcsolni.
Ezek a megfoghatatlan fogalmak talán, néha még a felnőtteknek is problémát okoznak, szeretném, kicsit leegyszerűsíteni őket, és gyereknyelvre lefordítani, és ezzel talán segítséget nyújtani nekik, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek legyenek.

Igazán egyedi, amit Emese művészként a világ elé tár és ehhez további sok sikert kívánok a blog nevében!


Amennyiben közelebbről megismernéd munkásságát keresd az Inspiráló könyvek facebook és/vagy weboldalát, ahol természetesen a könyv is megvásárolható!

Írta: Isabel


Fekete András munkásságával NiKy ismertetett meg, mikor értékelte nálunk a Tüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit című meseregényét. Nekem pedig alkalmam nyílt interjút készíteni a szerzővel, aminek a lehetőségét ezúton is köszönöm szépen!

Jelenleg a fentebb említett könyve mellett egy regénye kapható a Pagony Kiadónál: Kalasnyikov és Rózsafüzér, melyet Grancsa Gergely szerzővel alkotott? Hogyan tekint vissza erre az időszakra?

Köszönöm szépen az interjú lehetőségét! A Kalasnyikov és Rózsafűzér életem egyik legszebb, legizgalmasabb kalandja. A munka minden percét élveztem. Grancsa Gergely zseniális partner volt, teljes összhangban alkottuk meg a regényt, beleszőve legtitkosabb gondolatainkat.

Véleménye szerint egy könyv alkotásánál melyik a célravezetőbb: párban írni vagy egyedül?

Mindkettő járható út. A megszokottabb természetesen az, ha egyedül vágunk bele a könyvbe. Olyankor eggyel kisebb a felelősségünk, azt nem kell figyelembe vennünk, hogy ne kerüljön olyasmi a szövegbe, amivel a társunk esetleg nem ért egyet.

Milyen a közös munka a kiadóval?

Minden szempontból nagyszerű. Megkapom a kellő szabadságot, ugyanakkor a legkiválóbb szakemberek látnak el tanácsokkal, ötletekkel. Csodálatos, baráti hangulatban folyik a munka.

Milyen érzéseket váltott ki blogtársam értékelése? A pozitív vélemények segítenek abban, hogy megőrizze kreativitását?

Nagyon hálás vagyok minden pozitív értékelésért, természetesen boldoggá tesz és ad egy lökést, hogy írjak és írjak.

Hogyan zajlott a közös munka Mayer Tamás illusztrátorral? Könnyen megtalálták a közös hangot?

Az első perctől kezdve. Már az ismerkedő beszélgetéskor kiderült számomra, hogy egy hullámhosszon vagyunk. És amikor megláttam az első vázlatait, úgy éreztem, a történetem kiteljesedik, a szereplők valóban életre kelnek. Tamás nem csak illusztrálta a könyvet, rajzaival lett teljes a sztori.

Mit gondol arról, hogy a kötelező olvasmányokat az ifjúság nagy része nem, vagy csak nagyon felületesen olvassa el? Hogyan lehetne kedvet csinálni számukra úgy, hogy regények által képviselt értékek mégis megmaradhassanak?

A „kötelező olvasmányok” kifejezés sosem tetszett. Valamiféle iránymutatásra persze szükség van, de inkább személyre szabott ajánlatra. Ez roppant nehéz feladat lehet egy irodalomtanárnak, ismernie kell azt a gyereket, akit tanít, és a személyiségéhez illő olvasmányt kell a kezébe adnia.

Milyen visszajelzéseket kapott eddig a célközönségétől? Mennyit változott a gyerekek ízlése a mesékkel szemben az elmúlt 50 évhez képest?

A Tüsi és Loboncot úgy írtam, hogy minden fejezetet teszteltem öt gyereken. Ők még őszinték, lelkesek voltak, alig bírták kivárni, hogy elkészüljek az újabb részlettel. Azóta is jó kritikákat kapok, bár  bizonyos szempontból rétegkönyvről van szó, az abszurd világ és nyelv nem mindenkinek jön be felnőtt korban sem. A meseirodalom, ugyanúgy mint a felnőttirodalom állandó megújulásban van. Ahogy változik a világ, úgy változik az ízlés is, a témák, a nyelv, a tempó. A legfeltűnőbb változás talán az illusztrációknál fedezhető fel. Magyarországon a Pagony Kiadó élen járt és jár ennek megújításában.

Ha találkozna egy olyan gyermekkel, aki nem szeret olvasni, milyen érvekkel próbálná rávenni az ellenkezőjére?

Mint az előbb mondtam, első lépésként meg kell ismerni az adott gyereket. A személyiségéhez illő olvasmányt adnék a kezébe. Ha eltaláltam, onnan kezdve már nincs is visszaút. Sok ismerősömnél már az a probléma, hogy nem tudja olyan ütemben hazavinni a könyveket, ahogy a gyermeke elolvassa őket. Az olvasás szenvedéllyé válik nagyon könnyen.

Mint szerző, hogyan éli meg a világjárványt? Gátolja ez az alkotásban?

Maga a járvány, a betegségtől való esetleges félelem nem gátol, viszont a járványnak köszönhetően a polgári foglakozásomban a munkamennyiség jelentősen megnövekedett, így időhiányban szenvedek.

Milyen új történetekkel készül a jövőben?

Rövidebb távon szeretném megírni a Tüsi és Lobonc folytatását. Hosszabb távon pedig dolgozom már egy ideje egy regényen, ami a felnőtt korosztálynak szól, de ez több éves munkának ígérkezik.

Amennyiben sikerült kíváncsivá tennünk, keresd a szerzőt Facebook-on, vagy könyveit a Pagony Kiadó webshop-ján!

NiKy-vel együtt további sok olvasót és mesekönyveket kívánunk Andrásnak!

Írta: Isabel


 

Gazi Béla első verseskötetére NiKy hívta fel a figyelmem. Felolvasta nekem, így értékelhettem nálunk a fiatal tehetség művét. Mivel nagyon szeretek beszélgetni az alkotókkal, pláne ha hozzám közelálló műfajban alkotnak,. A következő percekben tehát ismerjük meg a Pillanatok megálmodóját, a költőt, akinek a világ tele van versbe önthető csodáival!

Először is, kérlek, pár szóban mutatkozz be az Álmok útján olvasóinak!

Először is, nagyon köszönöm az interjú lehetőséget. Gazi Béla vagyok 30 éves költő. Fülesden élek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban. Végzettségemet tekintve mérnök informatikus vagyok és egy helyi cégnél vagyok IT Support-os. Az írással 2011-ben kezdtem el foglalkozni, előbb csak hobbi szinten aztán az évek során kiforrott annyira, hogy idén sikerült megjelentetnem az első verseskötetem.

Mindig is költő szerettél volna lenni? Mi a véleményed: mikortól számít egy alkotó költőnek?

Ahogy a bemutatkozásomból is kiderült elég későn kezdtem el írni, az első kötetem a 30. születésnapom előtt egy hónappal jelent meg. 21 éves koromig nem is sejtettem, hogy képes vagyok vers írásra. Mikor számít egy alkotó költőnek? Szerintem, akkortól amikor már annak érzi magát, nálam ez a pillanat akkor jött el, amikor először kezembe foghattam a Pillanatok című verseskötetem.

Hogyan született meg a Pillanatok? Mennyire voltál bátor, mikor fejest ugrottál az irodalom világába?

Körülbelül 2-3 éve merült fel bennem először, hogy szeretném kiadni a verseimet, viszont akkor még nem volt elegendő költemény ahhoz, hogy egy önálló kötet megjelenhessen. Tavaly, azaz 2019-ben kezdtem kötetbe rendezni az alkotásaimat. Néhány vers a munka során íródott, például több haiku, amelyek a Miért? című versemre reflektálnak. Mennyire voltam bátor? Ezen még soha nem gondolkodtam. Bár voltak nehéz időszakok és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy elég jó-e, amit csinálok, de sikerült mindig átlendülnöm ezeken a holtpontokon a hozzám közelálló emberek segítségével.

Kik segítettek abban, hogy ez az álmod valóra váljon?

Három ember segített. Elsősorban az a személy, akinek a kötetben lévő egyes versek íródtak. Őt Gébrinek hívják. A legtöbb lelki támogatást és biztatást tőle kaptam az elmúlt években. Továbbá segített még értő kritikájával és egyenes őszinte beszédével Kasztovszky László Tanár Úr, a Kölcsey Társaság tagja. Korai szárnypróbálgatásaimtól kezdve segíti munkásságom. Végül, de nem utolsósorban Ferger Annamária írónőnek is jár a köszönet. Nagyon sok tanácsot kaptam tőle a kiadással kapcsolatban, valamint előolvasóm is ő volt. Hálás vagyok mindhárom személy segítségéért. Nélkülük ez a kötet nem lehetett volna az igazi.

A kötetedben találhatóak klasszikus versek és haikuk is. Melyiket szeretted jobban írni és miért?

Azt hiszem, nem tudnék választani. Szeretem a klasszikus verseket és a haikukat is, vannak pillanatok, amikor az egyiknek, valamikor pedig a másiknak kell teret engedni. A klasszikus formájú verseim többsége is rövid. Két dolog miatt lett a kötet címe Pillanatok. Az egyik, hogy a versekben az általam megélt pillanatokat próbálom megfogni és szavakba önteni. A másik pedig, hogy olyan rövidek a verseim, hogy szinte egy szempillantás alatt elolvashatóak.

Van olyan kortárs költő, akinek a kritikáját nagyon szívesen olvasnád a műveiddel kapcsolatban? 

Kürti László mátészalkai költő értékelését szívesen hallanám, elolvasnám a könyvemről.

Hogyan tartod a kapcsolatot az olvasóiddal? Keresett már meg valaki azzal, hogy az egyik versed esetleg megihlette őt?

A megjelenés előtt létrehoztam egy Facebook írói oldalt, ahol megosztok minden kötetemmel kapcsolatos hírt és információt, valamint ezen az oldalon értékesítem a könyvemet. Időnként verseket és versrészleteket is megosztok a kötetből. Tudomásom szerint még nem volt olyan, hogy valakit megihletett valamely versem, viszont nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam személyesen, üzenetek formájában és moly.hu-s értékelésekben. Ezekért mindig nagyon hálás vagyok és erőt adnak a folytatáshoz.

Jelenleg az Underground Kiadó csapatát erősíted. Hogyan éled meg a velük való közös munkát?

Mikor elgondolkodtam a kötet kiadásán akkor jól körül néztem az interneten, hogy milyen kiadók vannak és mik a lehetőségek. Több kiadó kínálatát megnéztem és ezek közül az UGK ajánlatát tartottam a legjobbnak, így velük vettem fel a kapcsolatot. A kötet szerkesztése során voltak időszakok mikor kicsit nehezen ment a munka, mert írásban nehezebb elmagyarázni, hogy min szeretnék változtatni, de összességében a művem olyan formát kapott, amilyet megálmodtam.

Mit gondolsz: ugyanolyan tere van a verseknek, mint egy prózának? Hogyan szerettetnéd meg a költeményeket a mai fiatalsággal?

Sajnos az elmúlt évtizedekben a versek kicsit hátrébb szorultak a prózai alkotásokkal szemben. Szerintem ahhoz, hogy a fiatalok megszeressék a verseket, modernizálni kell azok előadását. Az elmúlt pár hónapban Csórics Balázs egy nagyon szép és nemes vállalkozásba kezdett. Minden reggel posztol egy verset, amelyet ő szaval, néha klasszikusokat, néha pedig kortársak műveit. Szerintem ez egy olyan irány, mellyel meg lehet szerettetni a fiatalokkal a költészetet.

Mik a terveid a jövőre nézve? Jönnek az újabb versek, vagy ismeretlen vizekre evezel?

Tervezek még mindenképpen verseskötetet/köteteket, valamint szeretném kipróbálni magam a prózai műfajokban is. 

A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni Bélának!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, látogass el a költő Facebook-oldalára, a verseit pedig keresd az Underground Kiadó webshopján!

Írta: Isabel

A napokban értékeltem Benina: Megsebzett szabadság című regényét és nagyon felkeltette az írónő az érdeklődésemet. Bár nem voltam maximálisan elégedett, mégis valami újat kaptam a történettől. Ezen fellelkesülve megkérdeztem a szerzőt, hogy lenne–e kedve interjút adni nekünk és nagyon izgatott lettem, mikor igenlő választ kaptam.
Remélem, ti is hasonlóképpen éreztek és kíváncsian olvassátok az írónő legfrissebb gondolatait az írásról, a könyvekről és minden másról!

Az első sorozatod a Bíborhajú, amit én még nem olvastam, viszont blogtársam igen. Megtennéd, hogy írsz egy pár sort a velem hasonló cipőben járóknak, hogy mire számíthatnak, ha leveszik a könyvet a polcról?

A Bíborhajú sorozat egy romantikus fantasy, abszolút mese fiataloknak, fiatal lelkű felnőtteknek. Tele van első sorozatos hibákkal, ennek ellenére szerethető rózsaszín habcsók, ami nem fekszi meg a gyomrod. Amikor kézbe veszed, pontosan tudod, hogy a végén a rossz pórul jár, a jó elnyeri a békességet, boldogságot, és ritkán érhet meglepetés. 

Niky annyira megszerette, hogy nyomatékosan megkért kérdezzem meg: mikor jön ki a következő rész?

Minden szabad pillanatomban dolgozom az ötödik részen, Gideon végzetén. Sajnos nem olyan tempóban haladok, amit elfogadhatónak érzek, de a hétköznapi dolgok sajnos elnyomják az olvasói elvárásokat. Írom, írom, aztán meglátjuk, mikor jutok a végére. Csak akkor tudok biztosat mondani.

Én A Farkasok nemzettsége első részét olvastam. Mennyire volt nehéz egy fantasy regény után történelmi alapokhoz nyúlnod?

A Farkasok nemzetsége az egyik legkedvesebb történetem, imádom minden hibájával együtt. Nem is annyira a történelmi alap okozott nehézséget, inkább a szemszög, amiben megmutattam ezt a világot az olvasóknak. Szándékosan nyúltam olyan történelmi korhoz, amely a történészek és régészek köreiben is számos vitát szül. Ez a kor tele van legendákkal, de nagyon kevés bizonyított tény csatolható hozzá. Mindenki állítja a saját nézőpontját, de senki nem tud bizonyítani szinte semmit. A Megsebzett szabadság egy romantikus történet némi történelmi alappal.

Az értékelésemben felmerült a történelmi információk pontossága. Bár nekem külön meséltél erről egy pár szót, megtennéd, hogy az olvasóknak is kitérsz erre?

Mindig is inkább romantikus regénynek szántam, mint történelminek. A munkamenet során a könyv szerkesztője Varga Bea felhívta a figyelmem a tévedésemre, és nagyobb pontosságra ösztönzött. Ő volt az egyik, aki segített eligazodnom ősmagyarjaink korában. A másik segítségem egy olvasóm, aki régészként dolgozik. Böröczky Blanka lett a történelmi szerkesztője a történetnek, így ismertem meg a táltosok jelentőségét, valamint a viseleteket a különböző népek között. A második részben még nagyobb hangsúlyt fektetek a történelmi részletekre.

Melyik az a szereplő, akivel a leginkább tudtál azonosulni a sorozatból?

Minden karakter egyformán fontos számomra. Azzal azonosulok a legjobban, amelyikről épp írok.

A második részt már nagyon várják az olvasók. Lehet tudni valamit arról, hol tart a dolog?

Gideon végzete mellett a Megkínzott szabadságon is dolgozom. Csaknem párhuzamosan írom a fejezeteket abban a reményben, hogy így hatékonyabban haladok. Biztosat ezzel kapcsolatban sem tudok mondani.

A Tükör c. sorozatodnak jelenleg egy megírt része jelent meg, ám  a fülszöveg alapján igazán misztikus történetről van szó. Van olyan szerző, aki hatással van rád, mikor valami egyedit kell kitalálnod?

Sok szerző van, akire felnézek, és akinek a munkássága segített eljutnom erre a szintre, ahol most vagyok. Nem tudnék kiemelni egyetlen valakit, inkább elárulom, kihez szeretnék felnőni: Nalini Singh. Olyan árnyalatok, illatok, érzelmek fakadnak a könyveiből, amit alig tudok megfogni. Egy nap szeretném olyan kifejezően leírni a gondolataimat, mint ő.

A túlélés szabályai első kötete 2017-ben jelent meg és a maffia világába csöppenhetünk általa. Hogyan élted meg a váltást a műfajok között?

Menet közben rá kellett döbbennem, hogy mindegy milyen a körítés, én csak romantikát vagyok képes írni. Közeli vagy távoli, szenvedélyes vagy visszafogott, ősmagyarok vagy maffia, fantasy vagy hétköznapi… Mindegy, milyen köretet főzök, az alapanyag a romantika marad. Éppen emiatt nem nehéz váltani világok között.

Már több éve a Könyvmolyképző szerzője vagy. Hogyan értékeled a közös munkátokat?

A kiadó dolgozói hatékonyak és egzaktak. Az első, ami lenyűgözött velük kapcsolatban, a munkamoráljuk. Mindent az olvasókért. Ez nagyon tetszett. Aztán ez továbbfejlődött, mert bármit kértem, mindig figyelembe vették az érdekeimet. A kiadót az abszolút profizmus jellemzi, emiatt kivételesen büszke vagyok, hogy közéjük tartozom, és elviselik a csúsztatásaimat.

Illusztrációkat is készítesz a kiadó szerzőinek. Melyik a kedvenced és miért?

Mindig nehéz más szemével láttatni dolgokat. Éppen ezért, amikor a megrendelő azt mondja, igen, ez az, erre gondoltam, akkor boldog vagyok. Ezek a képek az igazi kedvenceim.

Az írás mellett a fő foglalkozásod fizikoterápiás szakasszisztens. Hogyan vészeled át a koronavírus okozta nehéz helyzetet a munka és a család szempontjából? Esetleg van valami pozitív tanácsod ehhez kapcsolódóan?

Tavaly augusztus óta már nem fizioterápiás szakasszisztensként dolgozom, hanem ápolónőként. Ennek leginkább anyagi okai voltak. Márciustól júniusig az ózdi kórház covid-19 osztályán dolgoztam. Nálunk szerencsére nem olyan komoly a helyzet, mint egy járványkórházban, de a biztonságra maximálisan odafigyelünk, emiatt sem úszhattuk meg a folyamatos fertőtlenítést, a védőruhák és maszkok használatát. Ez a helyzet sehol nem könnyű.
Júniusban visszahelyeztek az anyaosztályomra, a mozgásszervi rehabilitációra. Jó volt végre visszazökkenni a rutinos hétköznapokba. Azt beszélik, a második hullám a nyakunkon van, de erről én sem tudok többet, mint mások. Amit tanácsolni szeretnék, hogy legyetek egymással türelmesek. Ez gyakran nagyon nehéz, mert ellentmondásos utasítások érkeznek. A bolti eladók, az egészségügyben dolgozók, mindenki próbálja tartani a lépést a fentről érkező rendeletekkel. Egy egyszerű, hétköznapi ember nem érti, nem is értheti, hisz gyakran mi is csak pislogunk, hogy ezt most miért kell éppen így. Amit tehetünk, hogy türelmesek vagyunk, nem vásároljuk fel az egész multit, és betartjuk a maszk viselésével kapcsolatos szabályokat, fertőtlenítünk, és odafigyelünk egymásra.

Ha miden igaz, a 91. Könyvhetet 2020.szeptember 17. – 20. között kerül megrendezésre. Ha nem változik az időpont találkozhatnak veled az olvasók?

Ez most már nem aktuális, ha jól tudom, de egyébként sem mentem volna. Bár nagyon hiányzik, hogy személyesen találkozzak az olvasóimmal, sajnos ez a helyzet ezt nem teszi lehetővé. Talán egy másik alkalommal, amikor már kevésbé fenyeget bennünket a fertőzés.

* Mi is tisztában vagyunk a járvány okozta helyzettel, de mikor a kérdéseket feltettem Beninának, akkor még úgy volt, hogy személyesen találkozhatunk a szerzőkkel. *

Ha ti is kedvet kaptatok a szerző könyveihez, vagy további információt szeretnétek róla, keressétek a hivatalos facebook-oldalát! Könyveit pedig megtalálhatjátok a Könyvmolyképző kínálatában!

NiKyvel együtt további sok sikert kívánunk a szerzőnek és én már nagyon várom, hogy alkalmam legyen elolvasni a Bíborhajú sorozatát!

Írta: Isabel



Aria Brighton: Vérvörös rabság c. regényét még tavasszal volt szerencsém olvasni és értékelni nálunk. Bár, volt kritikám a regénnyel szemben, mégis bátorkodtam megkeresni az írónőt, hogy egy beszélgetés keretein belül megismerhessétek a könyv minden oldalát!
Vágjunk is bele!

Először is szeretném, ha mesélnél egy kicsit magadról! Mi vonzott a könyvek és az írás világába?

Már óvodás koromban megtanultam olvasni és mindig is vonzott a könyvek világa. Igazi kis könyvmoly voltam és vagyok a mai napig is. Volt olyan nyár, amikor én inkább a Háború és békét olvastam, amíg mások strandra meg a Balcsira jártak. Az írás felé viszont csak húsz éves korom körül sodródtam. Mindig is szerettem volna valamit alkotni, de nem igazán tudtam, hogy a művészeteknek melyik irányába induljak. Szerettem rajzolni, hímezni, bármit, amiben ki lehetett élni a kreativitásom. Aztán egy barátnőmmel való beszélgetés után döntöttem el, hogy könyvet fogok írni és ebből lett a Vérvörös rabság. Előtte soha nem írtam, úgyhogy a sokak által emlegetett hibák valószínűleg ebből adódtak.

Fantasy-n belül a vámpír-kultuszt nagyon elterjedt. A legendákat már számtalanszor vették alapul az írók több - kevesebb sikerrel. Téged mi vonzott pont hozzájuk?

A vámpírok mindig is menők voltak és azok is lesznek. Természetesen olvastam én is vámpíros regényeket és vonzott az ő sötét és titkos, misztikus világuk. Valamint ebben a témakörben eléggé szabadjára lehet engedni a fantáziámat.

Ha neked kellene megszerettetned valakivel ezt a műfajt, hogyan fognál hozzá?

Senkire nem erőltetném rá ezt a műfajt. Ez is olyan, mint minden más, vagy szereti valaki vagy nem. Vannak olyan műfajok, amiket én sem szívesen olvasok.

Van olyan könyv, mely inspirált Téged? Ha igen, melyik?

Nincs konkrét könyv, ami inspirált volna. Inkább úgy fogalmaznék akkor, hogy az összes vámpír regény.

Mint ahogy az értékelésemben is leírtam, az egyik dolog, amit nehezményeztem: az a túl sok információ volt a könyv terjedelméhez képest. Volt valami megkötés, ami az oldalszámot illeti?

Nem volt megkötés. Ez inkább abból adódott, hogy ez volt életem első könyve, tehát kezdő voltam. Nem tudtam, hogyan kell megfelelő tempóban csöpögtetni az információkat, ezért tűnhet tömörnek a sztori. Persze ma már látom én is a hibákat és valószínűleg máshogy írnám meg a könyvet.

Victoria azonban a kedvencem lett a történet során. Karakterformázáskor volt valaki, akinek a személyiségjegyeit a szereplőnek adtad, vagy az egész lénye a te fejedben született meg?

Nem igazán szeretek élő emberekről mintázni könyvbéli karaktereket (kivéve Jade-et és egy jövőbeli könyvem szereplőjét, de ez még titok). Inkább próbálom megalkotni őket a fejemben, személyiségjegyekkel felruházni őket, elképzelni, hogy egy-egy szituációban hogyan viselkednének. Victoria is így született meg.

A másik dolog, ami nagyon tetszett, az a borító. Volt részed a tervezésében?

Igen, én választottam hozzá a képet, aztán elmondtam a tervezőnek, hogy mit kellene alakítani rajta. Szerencsére nagyon ügyes volt a designer és jól tudtunk együtt dolgozni, így nagyjából egy nap alatt meg is lett a borító.

Most, hogy túl vagyunk az általam említett értékelésnek fontosabb részein: kérlek, meséld el nekünk, hogy az olvasóid hogyan fogadták a Vérvörös rabságot? Hogyan tudod tartani velük a kapcsolatot? Esetleg számon kértek már rajtad egy esetleges folytatást?

Sok olvasómnak tetszett, nagyon sok üzenetet kaptam, amit ezúton is köszönök. Persze voltak negatív vélemények is, de nem tetszhet mindenkinek a könyv. Voltak fájóbb kritikák is, főleg olyanokra gondolok, akik inkább sértegetni, leszólni akartak, mint igazi kritikát mondani. A negatív kritikát soha nem bánom, hiszen abból is tanulhatok, de szerintem megvan annak is a módja, hogyan kell közölni.
Az olvasóimmal Facebookon tartom a kapcsolatot, ott érkeztek az üzenetek is. Nagyon sokan kérdeztek a folytatás felől, amiről nemrég tettem is ki egy hosszabb posztot, hogy miért nem fog megvalósulni.

És, ha már szóba jött a második rész: árulj el nekünk valamit a terveidről! Ha írás, akkor továbbra is a „sötétség gyermekei” inspirálnak majd, vagy kipróbálod magad más műfajban is?

Jelenleg egy új könyvön dolgozom, aminek a címe Azria Kapuja. Ez is fantasy, de most másik világba kalauzolom az olvasókat. Szeretném, ha sikerülne azt is könyv formában megjelentetni majd. Valamint kezd összeállni a fejemben egy romantikus regény is. Nagy váltás lesz, de egyben kihívás is számomra.

Ezúton kívánok az Álmok útján nevében további sok sikert az írónőnek! Bár a Vérvörös rabság nem lett a kedvencem, kíváncsi vagyok, hogy más műfajban mit alkot majd!
Ha Ti is üzennétek neki, megtehetitek az írói oldalán!

Írta:Isabel 

Schilli Tímea verseskötetét a napokban értékeltem a blogon. Bár ott is elmondtam, de most is megemlíteném, hogy nagyon pozitív hatással voltak rám a versei. Többek között ezért is öröm számomra, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet.
Ez következik most, fogadjátok szeretettel!

Elsőként mesélnél magadról, kérlek? A költészet, mint kifejezésforma, mikor költözött be az életedbe?

Első verseimet 2003/2004-ben írtam a gyötrődő és elérhetetlen kamasz-szerelem jegyében. Ez segített kifejezni magam, feldolgozni az érzelmeket… és megmaradt ez a szokás… 2019-ben eldöntöttem, hogy kezdek valamit ezekkel az alkotásokkal.
Azóta is, az írás olyan mindennapi természetességgel érkezik, mint az étvágy.

Sokan azt vallják, hogy verseket nehezebb írni, mint regényeket. Neked mi erről a véleményed?

Regényt még nem írtam, nekem ebből a szemszögből így az tűnik nehezebbnek  Én egyenlőre a líráról tudok nyilatkozni. Tény, hogy más az intenzitásuk, a költészet szenvedélyes forma, tömör, boncolgatható metaforákkal, tele lehetőséggel épp a rövidsége-tömörsége miatt. Asszociációs játék, fantáziadús kapcsolódásokkal... de hogy nehéz volna…? Nem tudom, mert jön, én csak engedem, hogy kijöjjön. Akarattal valóban nehéz. Hogy leülök és akkor most írok... az… nem megy. Illetve csak ritkán, nagyon ráhangolódva.

Az elsők között voltál, aki jelentkezett a Magyar Szerzők Könyvei Magazin felhívására, melynek keretein belül hozzám is eljuthatott a köteted. Mi motivált arra, hogy jelentkezz a játékra?

Ezúton is köszönöm nektek a lehetőséget! Első kötetes szerzőként szeretnék minél több felületen megmutatkozni, és nagyon tetszett az ötlet, hogy sorsára bízzuk a könyveket értékelés után, ki tudja milyen izgalmas kalandban lesz részük! (Na meg annak is aki megtalálja őket! Hiszem, hogy minden okkal történik, s talán pont az fedezi fel, akinek szüksége van rá.)

A Szívtükrözés 5 nagyobb csoportot alkotva gyűjti egybe a verseidet. Nehéz volt megalkotni ezeket a kategóriákat?

Nem. De csak miután a kiadó vezetőjével átbeszéltük a lehetséges tematikákat. Azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy szedjük majd szét őket. Elképzelésem sem… Amikor már meghoztuk a döntés, hamar meglett.

Több olyan mű szerepel a könyvben, melyeknél azt éreztem, nagyon mélyre kellett ásnod a lelkedben, ahhoz hogy a megfelelő érzelmeket közvetíteni tudd. Melyiknél kellett ezt leginkább alkalmaznod írás közben?

Nem tudnék egyet kiemelni. Mind a legeslegmélyéről lett kibányászva, sokszor keserves (ön)munkával. Megszámlálhatóbb azoknak a verseknek a száma, amik csak egy-egy apró benyomás által születtek vagy kevésbé jelentős tartalommal bírnak… Vannak viszont „kölcsönvett érzések” is, melyek vagy elképzeltek, vagy mások által megéltek, esetleg teljesen fiktív (pl. film/könyv élmény) de bele tudtam élni magam így végül mégis csak a lelkem mélyéről kerültek elő ők is.

A fülszöveg egy részét egy számodra kedves barátnőd írta, aki egykor a tanárod volt. Szabad tudni valamit arról milyen voltál diákként illetve hogyan lett ebből a kapcsolatból barátság?

Diáknak úgy emlékszem kíváncsi, közvetlen természet, szeleburdi, kreatív és folyton csacsogó voltam mikor megismerkedtünk. Ő támaszom volt, először a szüleim válása alatt mikor én még csak kisiskolás voltam, később is fordulhattam hozzá bármilyen dolgommal. Sokkal többet jelentett(jelent) számomra, mint magyar nyelv és irodalom tanár. Akkoriban már megmutattam neki egy két alkotást is bizalmasan. Voltak kihagyások, időszakok, mikor kevesebbet találkoztunk, de felnéztem rá továbbra is hiteles felnőtt mintaként, majd folytattuk a beszélgetéseket ott ahol...
Az érzelmi szálakon és az irodalom utáni rajongásunkon túl, mai napig kíváncsi vagyok; számít az ő őszinte véleménye az újabb versekkel kapcsolatban, gyakran együtt sétáltatjuk a házi kedvenceinket, tartalmas beszélgetéseket folytatunk közben… nem tudom igazán, az elmúlt húsz évben melyik pillanat volt az, amelyikben kapcsolatunk barátsággá vált, csak azt tudom, hogy még sokáig így lesz.

Az idén olvasott verseskötetek közül a tiédnek van a legszebb borítója, és tudom, hogy az alapötlet a tiéd volt. Hogyan álmodtad meg a designt?

Nagyon örülök, hogy tetszik, sok pozitív visszajelzés érkezett ezzel kapcsolatban is. A grafikát a kedvesemmel együtt alkottuk, de főleg az Ő érdeme! Grafikus lévén számára nem jelentett nagy kihívást maga a kivitelezés, talán az én csapongó ötleteimet volt a legnehezebb elviselnie, mikor óráról órára újabb elképzelésekkel álltam elő.
Igen sokat töprengtem mielőtt meglett a terv. Szerettem volna az egyetlen közös vonást kiemelni a versekből, ami nem más, mint, hogy ezek szinte „kirobbannak” belőlem. Volt pár variáció, skicc, ennek a vizuális megvalósítása lett végül az a borító, amit ti is láthattok.

 Az érdeklődők többek között a Papirusz Book Kiadónál kereshetik a köteted. Hogyan találkoztál velük és milyen a közös munka?

Igen, a Papirusz Book kiadó által bekerült a Libri, Líra, Bookline stb üzleteibe, online is számtalan weboldalon megrendelhető, nagy öröm, hogy ilyen sok helyen elérhetővé vált. Egy barátnőm által ismerhettem meg Kemény Andrást, a kiadó vezetőjét. Bennem nagy volt a "félsz", (őszintén szólva az első telefonbeszélgetésünk során annyira izgultam, hogy azon se csodálkoztam volna, ha nem megy bele a találkozóba, mert egy épkézláb mondatot alig tudtam kinyögni), de mint utóbb kiderült, semmi okom nem volt rá, mert a legjobb kezekbe kerültem, segítőkész mindenben. A Szívtükrözés kötet kapcsán felmerülő ötleteimet (ötletáradatot) is szívesen fogadta, és a kérdéses esetekben hatalmas tapasztalatával könnyen dűlőre jutottunk. Úgy hiszem gördülékenyen tudunk együtt dolgozni. 

Egy picikét kutakodtam és tudom, hogy 2020. augusztus 15-én könyvbemutatód lesz Székesfehérváron. Hogyan készülsz rá? Egyáltalán izgulós típus vagy?

Hát igen... áprilisra volt tervezve, de sajnos a járvány miatt el kellett halasztani. Azelőtt rettenetesen izgultam, féltem, aztán a vírushelyzet kapcsán átértékelődött bennem sok minden és áprilisban már azt kívántam, bár inkább ott izgulhatnék... de most is izgatott vagyok! Ez olyan komfortzónán kívüli helyzet lesz, valami új, valami más, majd csak megbirkózok vele.

 Mikor tervezed az újabb publikálást? Megengeded, hogy belepillantsunk a terveidbe?

Mostanában az önfejlesztésen, tanuláson és a pályázatokon van a fókuszom, de pár éven belül tervezek újabb kiadás(oka)t. (Addig remélhetőleg több antológiában is helyet kapok, pl most augusztus 5.én jelenik meg a Holnap Magazin 2020-as Antológiája, amiben 2 oldalnyi terjedelemben új verseim közül is páran olvashatóak lesznek). Annyit elárulhatok a jövőre nézve, hogy mély lelki témákon kívül szeretnék a kisebb korosztály részére is értékeset; érdekeset alkotni, ami teljesen új számomra, mint műfaj mint téma tekintetében, de hiszem, hogy jó lesz. 

Amennyiben nem szeretnétek lemaradni Tímea újdonságairól, bátran kövessétek szerzői oldalát! Azt hiszem NiKy nevében is mondhatom, hogy mi oda fogunk figyelni rá!

Írta: Isabel

A napokban volt alkalmam olvasni és értékelni Csete Dóra és Kőszegi - Arbeiter Anita közösen írt mesekönyvét, ami az idei évem egyik kedvence is lett!
Most pedig jöjjön a szerzőkkel egy közös interjú, melyben nemcsak a könyvükről, de egyéb érdekességekről is mesélnek nekünk!


Csete Dóra: Anitától már volt alkalmam megkérdezni ezt egy másik interjú kapcsán, de téged mi vonzott a mesék világába?

Dóra: Tanító néni vagyok, így elég korán sok gyerek vett körül, ezért egyértelműen a  tanulmányaim, illetve az ott megszerzett tudás után kezdett igazán foglalkoztatni. Gyakorlatok során is sok mesével találkoztam így elkezdtem gondolkozni saját témákon,  illetve a fórumos szerepjátékok során szőtt történetekből is sokat merítek.

Kőszegi Arbeiter – Anita: hogyan ismerkedtetek meg egymással? Mi adta a szikrát a közös munkához?

Anita: Tavaly szeptemberben indult egy közös projekt. Horror Herót címmel szerettünk volna készíteni egy horror paródia novellás kötetet. (Úgy tűnik, szeptemberben meg is jelenik.) Mindketten tagja vagyunk egy  csoportnak és itt ismerkedtünk meg. Aztán januárban egy másik írói csoportban újra együtt dolgoztunk ezúttal meséket írtunk és Dóri megkérdezte, hogy  lenne - e kedvem egy közös meséhez. Elmesélte az ötletét, megírta az első mesét és annyira megtetszett, hogy rögtön írtam egyet én is. Innen aztán nem volt megállás.

Csete Dóra: mennyire volt nehéz/könnyű megosztani Anitával az ötletedet? Tapasztalatból tudom, egy könyv születése az író lelkének legmélyebb darabkája, ezért ahhoz hogy beengedj oda mást nagy bizalom és bátorság szükséges.

Dóra: Nem tudom miért, de elég korán úgy éreztem az Anita által említett csoportban, hogy vele egy hullámhosszon vagyok. Aztán tök véletlenül januárban Anita meseírós oldalán volt egy játék, amit én nyertem meg, és ekkor kezdtünk el úgy igazán beszélgetni. Elég sok mindent hasonlóan látunk, így nem volt nehéz ezek után megosztani a gondolataimat vele.

Kőszegi Arbeiter – Anita:  kérlek, mesélj egy kicsit a munkálatokról! Milyen beosztással dolgoztatok? Voltak nehezebb pillanatok, mikor nem értettetek egyet? Nyugodtan ossz meg személyesebb részeket ha gondolod!

Anita: Meglepő, de egyáltalán nem. (pedig nem vagyok egy könnyű eset ). Meg volt az első két mese, aztán kicsit bekiabálós alapon lestoppoltuk a kedvenc fantasy lényeinket, és amikor elkészült egy mese már mutattuk is egymásnak. A kiadás lépései is zökkenőmentesen mentek; mivel nekem volt már tapasztalatom, ezt nagyjából én irányítottam, de Dórinak is voltak / vannak jó ötletei amit beépítettünk a marketingbe. Esküszöm,  én is meglepődtem milyen simán ment minden.

A következő kérdés mindkettőtöknek szól: : kinek melyik a kedvenc fejezete?

Dóra: Nekem kettő van. Az egyik a kentauros a másik a tündéres. Nem tudok dönteni.
Anita: Nekem a Sellős, mert  ebbe sikerült egy kis humort is beépíteni. Nagyon szerettem írni a huncut sellőlányt.

Csete Dóra: első könyves íróként milyen tapasztalatokat vontál le a közös munkából? Tetszik ez a világ, amibe belecsöppentél?

Dóra: Sikerült megismerjek szerkesztőt, tördelőt, korrektort., akiket ezelőtt egyáltalán nem is ismertem. Anita segített ebben is. Jó érzés úgy dolgozni, hogy tudom már előre, kik lesznek a munkatársaim, és tudom, hogy igényes szép munka lesz belőle. Nagyon tetszik ez a világ, általános iskolás korom óta az volt az álmom, hogy kezembe foghassam a saját könyvemet.

Kőszegi Arbeiter – Anita:  említetted a marketinget. Mesélnél egy kicsit az olvasókkal való kapcsolattartásról?

Anita: Először lett facebook oldalunk, főként itt informáljuk az olvasókat arról,  hogy mi zajlik a mesevilágunk háza táján, és persze minket is itt ismerhettek meg. Később elkészült a weboldalunk is , amit egy nagyon kedves író barátnőm (és egyben mentorom) készített el nekünk. Csináltunk online könyvbemutatót, és már megvolt az első rendes bemutató is, ami egyébként nagyon kalandosra sikerült, mert az időjárás kibabrált velünk. De végül összejött és végre tudtunk személyesen is találkozni Dóri pedig már szervezi a következő bemutatónkat.

Csete Dóra: jöjjön számomra a legizgalmasabb részhez tartozó kérdés: az illusztrációk. Szavakat sem találok annyira gyönyörűek. Mesélnél a keletkezésükről?

Dóra: Sándor Anita készítette, vele is a Horror Herót antológia kapcsán találkoztunk. Emlékeztem rá, hogy láttam Anita  facebookos művész oldalán a tündés -  fantasy képeit és egyből rá gondoltam a könyvünk kapcsán.  Anitának is mondtam és beleegyezett,  így ahogy készen lett egy mese máris ment az illusztrátornak és ő már rajzolta is a képet hozzá, amit meg is osztott velünk. A borítót is ő csinálta. A hamarosan megjelenő mesefüzetem képeit is ő tervezte.

Csete Dóra: mit szabad tudni a mesefüzetedről?

Dóra: Nyári Mesék címet viseli, 5 kis nyári, tanulságos történetet tartalmaz, amiben hat, hét  éves lányok és fiúk a főszereplők. Így adott is a korosztály kiknek szánom, főként suli kezdésre a nyári élmények visszacsatolására , de év közben is beiktatható bárhova, vagy csak úgy mesélni.

Kőszegi Arbeiter – Anita:  te milyen érdekes dologgal készülsz?

Anita: Én most a Flórián és a Tegola város titkai c mesén dolgozom. Ez kicsit más lesz, mint a többi: nyolc – tíz  éveseknek szól. Főszereplője  egy kisfiú aki focitábor helyett kénytelen a bogaras nagynénihez menni a nyáron. Nagyon kalandos és vicces lesz  és mielőtt megkérdezed mi az a tegola mindjárt mutatom:

 

Felirat hozzáadása


Na, hát ezek a tegoláim: ebből lesz egy város a főszereplő kisfiú pedig ide kerül büntetésből. Saját kezűleg készítettem mindegyiket.

Mivel mindketten anyukák vagytok, eláruljátok  mit szóltak a gyerkőcök Lillenhez?


Dóra: az én kislányom még csak 20 hónapos, így csak a képeket nézegeti, illetve készült egy horgolt Lillen figura is, na azzal szeret játszani.
Anita: Flóra lányom még csak két éves, ő még nem érzett rá az ízére, de Csenge már 6 esztendős, ő imádja. Hetekig ezt olvastuk esténként, és a térkép is nagyon tetszett neki, annyira, hogy le is rajzolta.

Kőszegi Arbeiter – Anita:  van egy másik nagy terved /tervetek: a Meseróka Kiadó. Megosztanál erről egy bármit, amit tudni lehet?

Anita: Igen, a MeseRóka az idei nagy tervem még. Szeretnek lehetőséget adni a kezdő meseíróknak, hogy kiadhassak a könyveiket, hiszen annyi a tehetséges író, aki így lehetőséget kaphatna. Készülök egy könyvvel is, ami a kezdeti lépésekben segítene a szerzőknek és megmutatja, hogyan lehet mesekönyvet kiadni és lényegében az írásból élni.

Összességében nézve hogyan értékelitek a közös munkát? Milyen élményekkel tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Anita: Nagyon örülök, hogy belevágtunk, hiszen lett egy fantasztikus és izgalmas mesevilágunk és nekem egy jó barátnőm.
Dóra: Szerintem nagyon jó volt Anitával közösen dolgozni és ahogy már említette, lesz még közös projekt. Nekem is lett egy nagyon jó barátnőm.

Ha szeretnétek többet tudni Lillenről, keressétek fel Lillen, az elf weboldalát! Megéri, mert sok igényes dolgot találhattok rajta!

Én pedig, az Álmok útján nevében további sok sikert kívánok Dórának és Anitának!

Írta: Isabel


Gipi Tibi – Gipszes versek című kötete az Ágenda kiadó gondozásában jelent meg, 2020-ban . A szárnyát próbálgató tehetség, nagyon komoly érzelmek átadására és gondolatok kifejtésére képes, melyet jól tükröznek az alkotásai is.A kötetet már értékeltem nálunk és most eljött az idő, hogy megismerjétek az alkotót is!

Hogyan ismerkedtél meg a versekkel? Megosztanád velünk az első élményed?

Szia, sziasztok. Üdvözlet minden kedves olvasónak.
Mielőtt belekezdenénk szeretném megköszönni a felkérést a beszélgetésre.
Természetesen, nagyon szívesen mesélek róla:
Általános 6. Osztályt jártam, amikor megismerkedtem a rímeléssel, az akkor kibontakozó underground hip-hop zene által.
Suhancok voltunk, amolyan telepi lázadók, bő, mély ülepű nadrágban, deszkás cipőben, vagy éppen korával a lábunkon. Ebben az időszakokban tetszett meg a rím faragás.
Rap szövegeket írtam, a fájdalom és harag szülte őket. Ahogyan bennem zajlott a változás, valószínűleg úgy lettek ezek elhagyva, elkavarva az idők folyamán. Állítólag meg állták volna a helyüket kiadott lemez formában is, de én szégyelltem felvenni az illetékesekkel a kapcsolatot, hogy zenei pályára lépjek.  18 évesen írtam először érzelmi töltetű verset, ami Édesanyámnak íródott, amolyan köszönet nyilvánításként, mindenért. Aki azt olvasta, az száraz szemmel nem bírta.   
Pedig csak írtam, amit éreztem, pont úgy, mint ahogyan ma is.

Volt példaképed a nagy költők között? Ha igen, ki?

Költők közül nem. Példaképnek, jobban fogalmazva, tanítónak azokat az embereket tartottam akikkel személyes beszélgetéseim alatt úgy éreztem, hogy előrébb visz amit szól, és ha hiteles is volt a  az illető. Valami csoda folytán, mindig éreztem kire kell nagyon figyelnem és kire nem.

Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el verseket írni? Mindig ez volt az álmod vagy történt valami, ami erre az útra vitt?

Eme kérdésre már az első pontban, félig válaszoltam.
Kamasz fejjel még, az érzelmeim írásos formája volt minden szöveg illetve vers, amit költöttem. Egyfajta megkönnyebbülést nyújtott ha ki írtam magamból őket vagy ki rajzoltam jót, rosszat.

A Gipszes versek nagyon sokrétű témában íródott.  Hat rá a hazaszeretet, a vallás, az elválás fájdalma többek között. Mi segített rendszerezni önmagadban ezt a sokféleséget?

Nem akartam tudatosan költővé válni, és hozzá kell tegyem, ma sem tartom magam annak. Sokkal inkább definiálnám magam egy eszközként. Eszköz, akin keresztül írnak, üzennek.

Van olyan személy az életedben, akinek sokat köszönhetsz költőként?

Az írás az, ami önmaga elrendezi bennem a dolgokat, amit leírok, az részemmé válik, és helyére is kerül bensőmben. Kivéve, amit a sírig tanulnom kell nekem is, az a Cheiron tanítása.

Mit gondolsz arról a feltevésről, hogy költőként nehezebb érvényesülni, mint regényíróként? Mikor ezt a műfajt választottad, nem volt benned ilyen jellegű félelem?

Amint említettem, nem választottam minden kereszt nehéz, pont ezért csodálatos az élet.
„Ad aspera ad Astra. „ avagy: „Rögös az út a csillagokig. „

Az olvasók hogyan fogadták a művedet? Tudsz arról információt adni, hogy esetleg melyik versed örvend a legnagyobb népszerűségnek körükben?

Pár kivételével, a versek üzenetek az emberiség számára. Nagyon közeli hozzátartozók közül is csak 3 ember őszinte véleményét ismerem. Nem tudok erről bővebben információt adni.
Neked van személyes kedvenced? Ha igen, melyik?
Több is igen, pontosabban, amiket intuíció vezérelve írtam az mindegyik szívem csücske.
Hogyan indult el a szakmai kapcsolatod a kiadóval?
Iminek és kedvesének nagyon hálás vagyok, a munkájukért, segítségükért.
Jó pár kiadónak át küldtem részleteket versekből, mert úgy éreztem arra születtek, hogy segítő kezet nyújtson sokaknak. Az Agenda kiadótól másnap visszahívtak, hogy ők is érdemesnek találták arra, hogy megjelentessék. Így kezdődött gyümölcsöző kapcsolatunk az Agenda kiadóval.

Bár borítód színválasztása nagyon igényes, számomra mégis nehezen olvasható volt az a betűtípus, amit választottatok? Milyen szinten volt beleszólásod a borítótervezésbe?

Teljes egészében magam terveztem a borítót, a betűtípus pedig, az a gyors írásom amivel a füzetbe is írok.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Intuícióim vezetnek, ezért tervek nincsenek. Maximum annyi, hogy még inkább halljam meg ezeket es, hogy minél jobban megismerjem önmagam. Valamint emberségesnek lenni illetve holtig gyakorolni, hogy Emberként viselkedjek. Ez az a cél, és ez még nagyon hosszú út előttem.     
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!
Áldást, békességet és jó egészséget kívánok mindenkinek!

Ha szeretnétek többet megtudni a szerzőről, látogassatok el az Ágenda Kiadó,  vagy GipiTibi oldalára!
További sok sikert és ihletben gazdag alkotásokat kívánunk!

Írta:Isabel





On Sai - Esővágy című novelláskötetét, pár hete értékeltem itt a blogon és nagyon el voltam varázsolva tőle. Mivel kellemes élményben volt részem, felkértem az írónőt egy interjúra.
A következő percekben ezt olvashatjátok:


Eddig 12 könyved jelent meg, amihez szívből gratulálok! Biztosan több interjút adtál már írásban és személyesen is egyaránt. Hogyan éled meg ezeket a felkéréseket?

Nagy öröm, hogy ilyen sokan olvassák a könyveimet, és megtisztelő, amikor felkérnek beszélgetésre. Nagyon kevés idővel gazdálkodom, és örök hálám Radasits Mariann által vezetett Galaktikus Fanklubnak, mert rengeteget segítenek a kreativitásukkal. Ők kezelik az On Sai Facebook oldalt.  

Négy sorozat kötődik a nevedhez: Calderon, Szivárgó sötétség, Vágymágusok és Alfabéta Mágustanoda. Bár még mindegyik folyamatban van, nagyon érdekelne, hogy számodra melyik jelentette íróként a legnagyobb kihívást és miért?

Íróként mind kihívás volt, mert mindegyikben valami új dolgot próbáltam ki, olyasmit, amit máshol nem. A legbonyolultabb világ a Szivárgó Sötétség sorozat, itt egyszerre próbálok elgondolkoztatni, miközben izgalmasan kell átadni a misztikus rejtélyt.  

A blogunkon, eddig két alkotásodat értékeltük: Niki olvasta a Vágymágusokat, én pedig az Esővágyat. Megtennéd, hogy pár mondatban összehasonlítod a két kötetet? Miben térnek el és miben mutatnak hasonlóságokat?

Az Esővágy úgy született, hogy tíz év novelláiból kiválogattuk a legjobbakat, és legszelídebbeket, ahol nem mészárolnak le senkit. Minden novella egy külön világ, külön történet. Egy humoros után egy elgondolkoztató írást tettünk, ez volt a koncepció. Valójában a sci-fi írások felnőtteknek szóltak, ezek antológiákban és a Galaktikában jelentek meg korábban, de Katona Ildikó kiadóvezető úgy vélte, a fiataloknak is nagy élmény lesz.
 A Vágymágusok stílusra az Esővágy kötet címadó novellájára hasonlít abban, hogy mindkettőben a szerelemről és a szexualitásról írok. Az Esővágy leírósabb stílus, mint a humoros írásaim, és itt a hangutánzó és hangfestő szavakkal is játszottam. A Vágymágusok is gazdagabb leírásokban, de itt inkább a lány hangjára fókuszáltam. Részemről nagyon szeretem a fiúruhás lányokat, a hercegeket, és a kalamajkákat.

Az olvasóidtól, milyen visszajelzéseket kapsz: melyek a kedvenc írásaik tőled?

A legtöbb olvasója az Apa, randizhatok egy lovaggal? kötetnek van, ebből elfogyott az eredeti kiadás, és most már az utánnyomás is kezd. Ez önálló kötet, és fiataloknak szól. A felnőtt nők és férfiak a Calderon kapitányért lelkesednek a humor miatt. Viszont a legszenvedélyesebb olvasórétege a Szivárgó sötétség sorozatnak van, rendszeresen kapom az üzeneteket, hogy emberek életük nehéz pillanatában segítséget találtak a benne lévő gondolatokban.  

A könyveid a Könyvmolyképző Kiadónál kaphatóak: mesélnél a velük eltöltött időről és a közös munkáról?

Kilenc éve dolgozom náluk, főállású szerkesztőként home- office-ban vagyok, és a tehetséggondozással és a magyar írókkal foglalkozom. A kiadónál látszik, hogy mindenki imádja a munkáját, és hatalmas szenvedéllyel csinálja. A novelláim sok helyen jelentek meg, sok kiadót ismerek, de a regényeimet mind itt publikáltam. Nagyon szeretem, hogy erős a szerkesztői háttér, jók a marketingesek, pontosak az elszámolások. Az is hatalmas élmény, hogy többféle zsánerben és témában írhatok, ez rengeteg kiadónál nem lenne lehetséges.  

Miért döntöttél az írói álnév használata mellett? Az On Sai esetleg valami különleges jelentést hordoz?

Igen, azt, hogy túl gyorsan gépelek, és nem érzékelik a billentyűk. Az onsai nickem a bonsai szó elírásából ered, és a blogger nevem volt. Az első novellám megjelenésekor felhívott a szerkesztő, és közölte mindenkinek angolszász neve van az antológiában, én sem jöhetek ki magyarral. Akkoriban nagyon nehezen lehetett magyar néven publikálni.  Mint kis troll, inkább egy japános hangzásút választottam. Később máshol a többi novellám magyar néven jelent meg. Aztán pár évvel később regényíróként belefutottam abba a helyzetbe, hogy túl általános a nevem. Sajnos nem jutott eszembe a magyar álnév, ez akkoriban nem volt szokás, így megmaradtam a jól bevált japánosan csengő névnél. Szerintem nem is tudnék azonosulni semmilyen más álnévvel.  

Nem véletlenül tértem ki erre, hiszen megjelent A siker tintája, amit már Varga Beaként publikáltál. Miért érezted szükségét annak, hogy ne az olvasók által megszokott néven írd meg?

Egy magyar könyves szakmáról szóló kreatív írás könyvet vicces lett volna idegen néven publikálni. Szerkesztői és írói körökben amúgy is ezen a néven ismernek.  A gyerekeknek szóló könyvem szintén Varga Bea néven jelent meg. Szeretem ezt a nevet, és ha most kezdeném a pályát, akkor ezen publikálnék, de már az olvasók megszokták az On Sait.
Ez a kötet teljesen más műfaj szempontjából is, mivel a kezdő íróknak próbál segítséget nyújtani a megfelelő írástechnika elsajátításában. Hogyan fogalmazódott meg benned ennek a megírása? Miben tér el szerkesztés szempontjából a többi művedhez képest? Hogyan fogadta a célközönség?
A pályázók és íróiskolások kérték, hogy legyen egy ilyen áttekintő írás. A siker tintája nem megy bele mélyebben a témákba, hanem egy átfogó körképet ad. Nagyon fontosnak láttam, hogy lélektani dolgok is szerepeljenek benne, ezek nekem szakmába vágnak, és más kreatív írás könyvekben ritkán esik róluk szó. Ez a kötet a kiadónak nem vágott profilba, így nagy öröm volt, hogy mégis megjelenhetett. A fogyása jó, idővel, remélem, ebből is utánnyomás lesz. Nagyon jó visszajelzései voltak, a kezdő írók szerették, és egyetemen is oktatják kreatív írás kurzusokon.  

Mivel nem tudok elmenni a világban zajló borzasztó események mellett, szeretnélek megkérdezni, hogy te mit tanácsolsz az olvasóidnak? Mivel sokan szeretnek és figyelik a munkásságodat, ezért azt gondolom, hogy a szavaid megfelelő súlyúak ebben a kérdésben.

Figyeljünk a belső hangra. Ha azt érezzük, ideje megújulni, más értékrendet felállítani, akkor tegyük azt. De ha azt érezzük, hogy túl nagy a stressz, és be kell zárkózni lelkileg is, tegyünk így, foglalkozzunk a kedves dolgokkal. Ami az egyik embernek jó, a másiknak nem. Legyünk önmagunk, mert ekkor vagyunk a legerősebbek, és legboldogabbak. És hogy kik vagyunk? Ezt legjobban naplóírásból tudhatjuk meg. Beszélgessünk a lapokon önmagunkkal. Kiváló hallgatóság.

Milyen terveid vannak az elkövetkező hónapokra? Ha a világ visszaáll a megszokott kerékvágásba, számíthatunk tőled új megjelenésre?

Az én életem nem sokban változott, hiszen eddig is home office-ban dolgoztam. A szabadidőm sajnos kevesebb lett, több dolog is a nyakamba szakadt. Ennek ellenére készülőben a Vágymágusok második kötete, A két herceg. Már a háromnegyedénél járok, és nagy örömmel írom. Más lesz, mint az első kötet, itt Rianna nem külső ellenséggel, hanem önmagával küzd. Remélem, izgalmas élményt nyújt majd az olvasóknak.   

Köszönöm a nagyszerű kérdéseket.

NiKy-vel együtt további sok sikert kívánunk az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel írói oldalát vagy blogját! Mindkét helyen sok érdekességet találhattok!

Írta: Isabel





A napokban értékeltem Eszes Rita: Rókatündér című regényét, és bár vannak nagyon szerethető részei, mégsem voltam olyan elégedett, mint vártam. Miután megírtam az értékelésem, vettem a bátorságot és felkerestem egy interjú erejéig: szerettem volna, ha megbeszéljük a számomra kérdéses részeket.
Mikor az írónő igent mondott a felkérésre, nagyon boldog voltam, mert féltem, hogy elutasításba ütközöm az értékelés miatt. Hálásan köszönöm, hogy ez nem így történt és elkészíthettük nektek ezt a beszélgetést!

Én pedig azt köszönöm, hogy megkerestél, mert számomra külön öröm, hogy ez egy nem igazán pozitív értékelés kapcsán történt. Általában az a tapasztalatom, nem csak könyvek területén, hogy az emberek jobban szeretnek magukban puffogni, ha valami nem tetszik nekik, és kevesen kezdeményeznek párbeszédet. Szóval boldoggá tesz, hogy veled ez másképp történt.

Kezdésként kérlek, meséld el, hogyan indult el az írói pályafutásod?

Igazából mindig nagyon szerettem írni, naplót, levelet, cikkeket, novellákat, sőt, gyerekkoromban pár regénybe is belekezdtem, de aztán mindig másfelé sodort az élet, és ezeket a regénytöredékeket nem fejeztem be. Versenyezni viszont sosem szerettem, ezért nem is pályáztam a rövidebb lélegzetvételű írásaimmal soha, sehová. Már elmúltam harminc, amikor az első, befejezett regényemmel a kezemben úgy éreztem, hogy ezzel mernék kezdeni valamit, hogy már elég idős vagyok ahhoz, hogy a negatív kritikák se törjenek össze annyira, hogy félnem kéne a nyilvánosság elé tárni a gondolataimat.
Így az első regényem, az Illangók, a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás Irodalmi Válogatóján indult és kapott Public Star díjat 2016-ban. Ez azt jelenti, hogy a nyilvános oldalra kikerült részletek alapján a legtöbb szavazatot kapta a közönségtől és ezért szerkesztést nyert, aminek a végén úgy ítélte meg a kiadó, hogy megfelelő formába került a nyomtatáshoz. 2017-ben jelent meg a regény és én azóta képzem magam, illetve foglalkozom komolyan az írással.

A japán nyelv és kultúra tanulmányozása, amíg nálam hobbi, addig te éltél is az országban több évig. Ez adta a Rókatündér alapját, vagy már előtte is kacérkodtál a megírásával?

Nem, abszolút az az egy év adta az alapot, amit a középiskolából Japánban tanultam. Ez volt a leghosszabb idő, amit egyhuzamban az országban töltöttem, és többször nekiálltam, még jóval a Rókatündér előtt, hogy megírjam. Szerencsére részletes naplót vezettem a kint töltött idő alatt, így később sem fakultak az emlékek. Először reál történetben gondolkodtam egyébként, de az Illangók után már fantasyként kívánkozott ki belőlem. Úgy éreztem, az alakváltó rókatündérek vagy rókaszellemek, ki hogy hívja őket, tökéletesen visszaadják azt a kettősséget, amit én is sokszor tapasztaltam vagy ahogy éppen viselkedtem az ottlétem alatt.

Monda és mesevilágából, melyek azok a művek, amik hatottak rád?

Az első és nagyon meghatározó fantasy élményem A gyűrűk ura volt, még általános iskolában.  Aztán jött a Dracula és a klasszikus vámpír sztorik, és ehhez köthetően utána néztem mindenféle lénynek, amik valaha a földön járhattak. Nagyon szerettem a görög mitológiát és minden olyan eseményt, épületet, romot, aminek a keletkezésében volt egy kis rés, amit a történelem nem tudott teljes bizonyossággal megmagyarázni.
Egyébként, ha már mesevilág, épp a napokban meséltem róla egy rendezvényen, hogy az első közvetett kapcsolatom Japánnal a Macskafogó című rajzfilm volt. Előtte mindig rókának öltöztem a farsangokon, Vuk miatt, a Macskafogó után viszont évekig japán lánynak, Csino-szan miatt. Szóval ki tudja, lehet, hogy tudat alatt már akkor összekötöttem a fejemben a rókákat a japánokkal.

Térjünk rá az értékelésemben említett dolgokra: először is, hogyan formáltad meg a főhősnőd, Midori jellemét? Mennyire szeretted volna, ha tipikusan japán lány lesz belőle és milyen nehézségeid voltak emiatt magyar íróként?

Midorival az a szerencse, hogy alakváltó, és ezért alapvetően van két arca, a róka és az ember. De a rókán belül is létezik kétféle kicune, és ő maga sem tudja, melyik fajtához tartozik, illetve emberként is sok dolgot szembe lehet állítani az életében. Először élt Tokióban, az alapvetően emberi szüleivel, utána egy sokkal kisebb, városszéli faházban, a jóval zárkózottabb nagyanyóval. Járt emberek közé az általános iskolában, viszont magántanuló volt a középiskolai éveiben. Az életében húzódó sokféle kettősség igazából megkönnyítette a helyzetemet, mert ha Midori egy teljesen tipikus japán lány lenne, akkor a magyar olvasók valószínűleg túlságosan is passzívnak tartanák a jellemét egy regény főhőséhez képest. Azért persze igyekeztem őt japán karakterként megformálni, de könnyebb volt alkalmanként kiléptetni a komfortzónájából úgy, hogy ilyenkor segítségül hívhatta a rókát. Szerintem egyébként országtól és élőhelytől függetlenül mindenkiben van egy ilyen belső róka, a kérdés csak az, hogy mennyire lehet felpiszkálni. Időnként mindenki szeretné hallatni a hangját, eltérni a megszokottól, vagy csak csinálni valami váratlant és vakmerőt. De nem lehet mindenki Rei.

Jöjjön az, amit eléggé nehezményeztem és nem is igazán értettem.
Miért volt szükség arra, hogy fonetikusan szerepeljenek a könyvben a japán kifejezések? Én azt gondolom, hogy a megértést szerettétek volna megkönnyíteni; ez mennyire fedi a valóságot?

A helyzet az, hogy emiatt többen támadtak a könyv megjelenésekor, főleg manga és anime rajongók, a szokásjogra hivatkozva, de itt van egy nagyon nagy félreértés. Ugyanis a könyv a magyar helyesírás szabályait követi, ami úgy szól, hogy a nem latinbetűs nyelvek átírásának, és akkor ide tartoznak a közel- és távol-keleti nyelvek egyaránt, a magyar kiejtést kell követnie. Tehát szó sem volt arról, hogy a kiadó jó fej akart volna lenni, egyszerűen egy irodalmi műben megkövetelte a magyar helyesírás betartását. Még véletlenül sem az történt, amit az értékelésedben te is felvetettél, hogy mondjuk San Fransisco nevét átírtuk helytelenül Szanfransziszkóra, mert azt gondoltuk, hogy valaki majd nem tudja kiejteni az eredetit, hanem pont az, hogy ragaszkodtunk egy magyar nyelven írt könyvben a magyar nyelvi szabályokhoz. Az, hogy sok helyen az angol helyesírással terjedt el magyarul is a japán szavak latinbetűs írása, egy szokás, de valójában sajnos helytelen. Ha belegondolsz, nem is lenne normális, ha egy nyelv fordításához vagy kiejtéséhez egy másik, köztes nyelv, jelen esetben az angol elsajátítására is szükség volna.
Amúgy érdekesség, hogy tekintve, hogy én Japánban (is) tanultam japánul, nekem is az angol helyesírás a megszokott. Eredetileg így is szerepeltek a szavak a könyvben, aztán a kiadó jelezte felém, hogy nem ez a helyes. Ellenőriztem a Wikipédián, leemeltem több japán könyv magyar fordítását a polcomról, és azt találtam, hogy a japán szerzők műveiben valóban be is tartják ezt a szabályt a fordítók. Az én könyvtáramban egyedül az „Egy gésa emlékiratai” fordításában szerepelnek az átírások angol helyesírás szerint, de azt a könyvet nem is japánról fordították, szóval sajnos azt kell mondjam, az a hibás. Igazából a szabály ismeretében lényegtelen is volt, hogy én mit szoktam meg vagy mi tetszik nekem, ezzel nem lehetett vitatkozni.

A regény végén szerepel egy szójegyzék, amit egyébként nagyon szerettem, mert bővítette az ismereteimet. Miért döntöttetek úgy, hogy ne legyen ott esetleg egy kiejtési útmutató?

A fentiek miatt, mert helyesen akartunk írni. És egyébként biztos vagyok benne, hogy ebben a vitában nincs és még sokáig nem is lesz megállapodás. Most azért kap a könyv hideget-meleget, mert akik megszokták az angol helyesírást, azoknak ez szúrja a szemét, de ha az angol helyesírást választjuk, ugyanannyian támadták volna a könyvet a másik oldalról, arra hivatkozva, hogy miért nem tartjuk be a magyar helyesírás szabályait.
Ami miatt szerintem igazából zavaró lehet, hogy magyar kiejtés szerint helyes írni a japán átírásokat, az nem a megszokás, hanem az a tény, hogy néhány japán intézménynek ugyan japán neve van, de mégis hivatalosan ők maguk is az angol átírást használják. Ennek az az oka, hogy a II. világháború óta elsősorban az Egyesült Államokkal és az amerikaiakkal azonosítják a külföldieket és a nyugati országok közül velük is van a legtöbb kapcsolatuk, de, gondolom, ha máshogy alakult volna a történelem, és a japánokra továbbra is a portugálok lennének nagy hatással, senki nem akarná az itthon egyébként kevesek által beszélt portugál helyesírás szerint írni a japán szavakat. Visszatérve azonban az eredeti gondolatra, most valóban az a helyzet, hogy léteznek olyan, hivatalosan az angol helyesírás szerint leírt világmárkák, mint a Sony, a Toshiba, a Mitsubishi. Itt nyilván nem tehetem meg, hogy magyarosítok, de ha ezek vagy ehhez hasonló szavak szerepelnek egy olyan könyvben, amiben közben egy másik nyelv, jelen esetben a magyar helyesírása szerint írjuk mondjuk a személyneveket, akkor kicsit tényleg összezavarja az embert, hogy mikor, melyik szabályt is kell követni. Pont ezért igyekeztem olyan neveket használni a regényben, ahol nincs eltérés a két átírás között, mint mondjuk Midori, Akira és Rei esetében, hogy minél kevesebbszer fussunk bele ebbe a dologba.

Összességében hogyan fogadják az olvasók a regényt? Nem érzed azt, hogy idegen lenne számukra ez a világ?

Valószínűleg idegen, de pont ezért szeretik sokan. Legalábbis én úgy érzem, hogy sokkal nagyobb kíváncsiság övezi, mint a másik két regényemet, és ebben sokat számít, hogy tényleg jártam az országban és az olvasók valóságosnak érzik a könyvben bemutatott dolgokat. Szerencsére azt mondhatom, hogy nagyon szeretik a könyvet, annyira, hogy állandóan várják is, hogy mikor jelenik meg újra Japánban játszódó írásom. Eddig a Rókatündér mellett novellákat írtam a témában, de most közkívánatra újra egy japános regényen dolgozom.

Szülő anyja vagy az Illangók című sorozatnak, melyhez az erdélyi mondavilágot vetted alapul, és aminek a második része 2019-ben jelent meg. Mivel még nem olvastam (de szeretném), nagyon érdekelne, hogy mik azok a főbb jegyek, melyekben eltér a Rókatündértől?

A legnagyobb különbség, hogy míg a Rókatündér egy, a jelenkori Japánban játszódó urban fantasy, visszafogottabb természetfeletti szállal, addig az Illangók sorozat egy hősfantasy. Kitalált világban játszódik, még ha ebben a világban meg is jelennek erdélyi helyszínek, főleg az első részben. Sokkal több természetfeletti van benne és egy hatalmas küldetés is, ezért kevesebb idő jut a romantikára. Sőt, igaz a mondás: egy könyv akkor számít romantikusnak, ha a romantikus szál elvételével a történet összeomlik. Míg a Rókatündérnél ez szerintem igaz, addig az Illangóknak, legalábbis az első kötete, a romantika nélkül is ugyanúgy működne tovább, kalandregényként. Épp ezért például több fiú olvasója van. És bár ugyanabba a korosztályi és sorozat besorolásba került, mint a Rókatündér, szerintem az Illangók egy kicsit valójában idősebbeknek szól. Nehezebb történet, több a nézőpontkarakter, E/1 helyett E/3 a mesélés, sok a rejtett utalás és a szimbólum.

Számodra melyik történet a kedvesebb és miért?

Őszintén mondom, hogy nem tudok dönteni. Nyilván az Illangók nagyon közel áll a szívemhez, mert ez volt az első megjelent regényem, és még nem is engedtem el a világát, hiszen trilógiának szánom. Egy olyan végkifejlet felé haladunk, ami nekem nagyon aktuális és fontos téma. Szóval érdekel. A Rókatündérben viszont rengeteg a saját élmény és tapasztalat, tulajdonképpen ez egy nagyon nosztalgikus írás, mert Japán örök szerelem. Egyébként általánosságban azt mondhatom, hogy mindig az a kedvenc történetem, amin éppen dolgozom. Abban a világban vagyok elmerülve, azokkal a szereplőkkel érzek és lélegzek együtt. 

A Könyvmolyképző csapata tagjaként, milyen élményekkel lettél gazdagabb? Hogyan segítenek neked az álmaid megvalósításában?

Hát először is nélkülük nem tudtam volna elindulni, mert az Illangók kéziratával a kezemben is két évig lógáztam a lábam, mire eljutottam hozzájuk. Én legalábbis akkoriban rajtuk kívül nem találtam senkit, aki szóba állt volna egy ismeretlen elsőkönyvessel, nemhogy beleolvasott volna abba, hogy az mit írt. A kiadón keresztül képeztem magam az elmúlt években, végig jártam a kurzusaikat, mert az írás is csak olyan, mint minden művészeti ág: tök jó, ha tehetséges vagy, de ettől függetlenül tanulni kell a technikákat. És nagyon sok személyes kapcsolatot is köszönhetek nekik, mentorokat, barátokat, ráadásul olyanokat, akik ugyanúgy odavannak nem létező emberekért, mint én… az egész világ hálás lehet, hogy a bolondériáinkat egymás között beszéljük meg és nem ártatlanokat zaklatunk vele.

Szeretnél ebben az évben új könyvet kiadni? Esetleg az olvasóid találkozhatnak veled a Könyvfesztiválon? Kérlek, mesélj egy kicsit a terveidről!

Ó, igen, éppen most vettem kézhez a Könyvfesztivál beosztását, ezért már tudom, hogy április 26-án, vasárnap 15 órától dedikálok és tudok majd találkozni az olvasókkal. Nagyon várom.
A terveim között pedig természetesen szerepel idei megjelenés is, mind antológiákban, mind önálló regény formájában. Ennek most van a véghajrája, mindig március végéig fogadja a kiadó azokat a kéziratokat, amiket adott évben szeretnénk megjelentetni. Vagyis persze később is le lehet adni, csak akkor nem biztos, hogy belefér az az évi rendbe, mert nagyon szoros beosztással dolgoznak mind a szerkesztők, mind a grafikusok, mind a tördelők, mind a nyomdák.

Bónuszként egy picit kedvezzünk a Távol-Kelet szerelmeseinek is: ha valaki most szeretne japánul tanulni, milyen tanácsokat tudnál adni neki?

Akik járnak Budapestre, azoknak nagyon ajánlom a Japán Alapítvány kurzusait. De szerencsére már rengeteg online anyag is elérhető. Alapszinten a Dualingo telefonos applikáció nagyon klassz szerintem gyakorolni, ez már japán-magyar módban is elérhető, illetve még mindig nagyon jó az NHK japán hírcsatorna több nyelvleckéje is, ami viszont angol tudást igényel. Ehhez adok linket is:


Amit nem kérdeztél az interjúban, de az értékelésben töprengtél rajta, azt még elmondanám: hogy mi az a szöveg a Rókatündér végén japánul és miért nincs lefordítva. Ez egy köszönetnyilvánítás a japán családomnak, akiknél Oszakában éltem, és akikkel a mai napig, tényleg nagyon családiasan megmaradt a kapcsolat. A japán könyvek többsége hátulról előre nyílik, tehát az ő olvasási szokásaik szerint ez elöl van, ha belelapoznak a könyvbe, elsőként látják meg. Fordítás azért nincs, mert ez egy személyes jellegű üzenet és azt szerettem volna, ha tényleg kifejezetten nekik szól, amiért befogadtak.

A blog nevében ezúton kívánok további sok sikert és őszinte beszélgetéseket az írónőnek!


Ha további érdekességre vágytok, keressétek a hivatalos Facebook-oldalát!


Írta:Isabel
Böszörményi Gyula az egyik legismertebb írója kis hazánknak. Többek között József Attila-díjal rendelkezik, publikált könyveinek száma meghaladja a ötvenet és ez a termékenység még korántsem merült ki.
A következőkben megpróbálok olyan kérdéseket feltenni, mely az olvasótáborát nemcsak meglepetésként érheti, de növelni is fogja azt!

Az élet utad nem indult a legkönnyebben: az írás jó terápia volt számodra ahhoz, hogy átvészeld a betegséged okozta korlátokat?

Az írás utazás messzi tájakra, a fantázia birodalmába, így segít elszabadulni a valóság sokszor nyomasztó, terhes, fájdalmas mindennapjaitól. Ilyen értelemben terápiának is nevezhetjük.

Az áttörést a Gergő és az álomfogók c. ifjúsági regényed hozta el, ami 2003-ban IBBY-díjat (az év legjobb gyermekkönyve Európában) kapott. Hogyan emlékszel vissza erre a pillanatra?

A díjat Békés Páltól vehettem át, aki – bár már nincs közöttünk – a legkiválóbb magyar író, így nagy megtiszteltetés volt, és kicsit meg is lepett. Akkoriban még nem volt olyan nyilvánvaló, hogy a Gergő mekkora siker lesz, és kicsit kapkodtam is fejemet, nem értve, mi történik.
 
Gergő-regények után nem volt megállás több díjat és elismerést is kaptál. Ezek közül melyik a legkedvesebb a szívednek és miért?

A legrangosabb közülük a József Attila-díj, és mivel akkoriban még a szakma, tehát az írószervezetek, a kollégák döntöttek róla, hogy ki kapja, így az a legfontosabb díjam, elvégre a magyar írók szavazatai alapján kaphattam meg. Azóta elnyertem (többek között) a Zsoldos Péter-díjat is az adott év legjobb sci-fi novellájáért, ami meg azért kedves a számomra, mert valaha sci-fi íróként kezdtem, tehát kicsit olyan, mintha hazatértem volna.

Ha jól tudom publikálsz a Magyar Hírlapnál és tagja vagy a Szépírók Társaságának is. Hogy érzed magad ezekben a körökben?

A Magyar Hírlapnál már vagy harminc éve nem publikáltam. A Szépírók Társasága egy szakmai szervezet, számos remek, a hazai irodalmi élet legjobbjait felsorakoztató alkotóval – természetesen nagy megtiszteltetés közéjük tartozni.

A megismerkedésem a munkásságoddal az Ambrózy-báró esetei sorozatoddal indult és, bár nem vagyok kifejezetten krimi-rajongó, azonnal megszerettem a történeted. Engem kicsit a Monk, a flúgos nyomozó c. tévésorozatra emlékeztetett a hangulata. Humor szempontjából mindenképpen. Mik azok a művek, melyek hatottak rád a sorozat megírása közben?

Elsősorban a BBC Sherlock Holmes-sorozata, de valóban „bekukkant még az ablakon” a Monk, Colombo, az Elementary, de még a Dr. Who is. Poirot pedig mind közül az első.

Richárd az egyik kedvenc karakterem, jelleme nagyon vonzó lehet sok olvasó számára. Már a nevéből is kicseng, hogy egy jól nevelt arisztochrata. Mi segített a névválasztásban?

Hát, erre már nem emlékszem, de tény, hogy a nevek kiválasztása mindig nehéz – jól kell csengenie és főleg ki kell fejeznie a karakter jellemét.

A másik kedvenc karakterem Mili: hasonló lelki úton megyek most át, mint ő. Véleményem szerint nagyon jól beleláttál egy fiatal lány lelkébe. Hogyan sikerül ilyen élethűen megformálnod a lelkivilágát?

Mindig szerettem a lányokat, asszonyokat és sokat figyeltem őket.  Talán így.

Neked ki a kedvenc szereplőd az Ambrózy-sorozatból?

Márika... és a többiek.

Pár héttel ezelőtt megvettem az Időkút sorozatod első részét: a Rontásűzőket. Hamarosan hozom az értékelést is róla; de azt már tudom, hogy kalandban és tündérekben nem lesz hiány. Pár szóban mesélnél erről a sorozatról is?

Ezt a sorozatot Hankiss Elemér egyik kötete inspirálta, melyben számos magyar hírességet, írókat, sportolókat, tudósokat kért fel rá, hogy írjanak rövid esszét, novellát arról, szerintük mi történne a világgal, ha eltűnnének belőle a magyarok, Magyarország. Nagyon izgalmas írások születtek, és miközben olvastam a könyvet, rájöttem, hogy ez remek regénytéma. A Rontásűzők-trilógiában háromszor, három különböző okból és módon törlődünk ki a történelemből, és a főszereplők háromszor próbálnak minket, a magyarokat megtalálni.

Mivel készülsz nekünk olvasóknak legközelebb? Lehet erről valamit tudni?

Aki olvassa a karcaimat, FB-bejegyzéseimet, az tudja. Többet meg nem árulhatok el, de várhatóak fordulatok.

A végére egy személyes kérdést hagytam: hogyan telnek Böszörményi Gyula bácsinál az ünnepek?

Remélhetőleg csendesen. Összejön a család, beszélgetünk, sztorizgatunk, finom borokat iszunk, élvezzük egymás társaságát.

Nagyon nagy megtiszteltetés a  blogunknak, hogy a szerző vállalta az interjú elkészítését, ezáltal segítve munkánkat! Ezúton is sok sikert további kívánunk! Én mindenképpen olvasni fogom!

 Én köszönöm a lehetőséget!

A szerző Facebook oldalán még több érdekességet találhattok!

Írta: Isabel
 





A napokban az a megtiszteltetés ért, hogy interjút készíthettem Rácz-Stefán Tiborral!
A Fogadj el! Túl szép, Szállj a dallal sorozat, Élni akarok és a Pokolba a jó pasikkal! szerzője betekintést engedett világába: az interjúból megtudhatjátok hogyan alkot, milyen borítók kerültek ki a keze alól, sőt, karácsonyi terveiről is elárult pár apróságot!

Hogyan kezdtél az irodalom felé fordulni? Mesélj egy kicsit a kezdetekről!

Itt arra gondolsz hogy szerettem meg az olvasást? Már gyerekként is szerettem, ha anya mesél nekem, amikor pedig megtanultam olvasni, rögtön rohantam át a könyvtárba, hogy újabb könyveket hozhassak haza, mert érdekeltek a történetek. Azt hiszem ez lehetett a kezdet, mindig a történet volt számomra a legfontosabb.

Jelenleg hat köteted van forgalomban. Egy pár mondatban összefoglalnád, hogy mi a közös bennünk?

Azt hiszem erre a kérdésre leginkább az olvasók tudnának jól felelni. Részemről annyit mondhatok, igyekszem minden regényemben fontosabb társadalmi témákról is beszélni.

Neked milyen bevált módszereid vannak a megfelelő körülmények megteremtéséhez az írás terén?

Esténként szeretek a sötétben írni, csak pár gyertya égjen előttem és persze a monitor fénye. Zene mindig kell, anélkül nem megy az írás 

Legújabb könyved a Pokolba a jó pasikkal! Mesélj egy kicsit a történetről. Ki a célközönség?

Ez egy fiatal felnőtteknek szóló romantikus regény, aminek a főhőse a szóbeli érettségi előtt álló tizennyolc éves Hunor. A srácot a családja az egyetem felé taszigálná, de Hunor inkább főzni akarna, emellett szerelmes a bátyja legjobb barátjába, Gergőbe. A kötetben idővel előkerül a „menjek vagy maradjak” kérdés is, ami azt hiszem a mostani közállapotokat nézve egyre több ember fejében fogalmazódik meg.

Neked és az olvasóidnak melyik a kedvencetek a regényeid közül?

Az olvasóknak úgy érzem, az Élni akarok! a kedvence, aminek kifejezetten örülök, mert rengeteg munka van abban a történetben. Én nem tudnék most egy kedvencet sem választani a gyermekeim közül, mindegyiket más miatt szeretem.

Hogyan zajlik egy munkafolyamat, a számítógéptől a kézzelfogható regényig?

Megírom a kéziratot, kicsit pihentetem, ez általában pár hét. Utána előveszem, javítom benne a hibákat, hozzáadok pár jelenetet, hogy érthetőbb legyen a történet, és elolvasom nagyon sokszor a szöveget. Ezután kapják meg a tesztolvasók, a visszajelzéseik alapján javítom vagy átírom a könyvet.
Ha jónak érzem a kéziratot, megy a kiadóhoz, ahol a lektortól három válasz jöhet: ezt nem tudjuk kiadni, át kéne még írni egy kicsit és gratulálunk, idén megjelenik. Utóbbi esetnél kapok időpontot a szerkesztésre, végül felkeres a szerkesztőm, átbeszéljük a könyvet, azt, hogy mit kell javítani a közös munka során. Körülbelül egy hónapot ezzel töltünk, utána már a tördelők és a korrektorok foglalkoznak a kézirattal. És persze a nyomda.

Milyen a kapcsolatod a Könyvmolyképzővel?

Szerintem kifejezetten jó.

Van beleszólásod a végső simításokba?

A szöveget szerkesztés után nem igazán szoktam javítani, hiszen nagyon ügyelünk arra, hogy minden belekerüljön, amit szerettünk volna. A borító kapcsán a kiadóvezető mindig igyekszik figyelembe venni az írók kéréseit, de végső soron a kiadó ért ahhoz a legjobban, hogy mely borítóval lehet sikeres a könyv, így az utolsó döntés a kiadóvezetőé.

Az egyik kedvenc blogom a Sorok között, amit te üzemeltetsz. Honnan jött az ötlet és mennyire sikerült megvalósítani?

Nagyon örülök, hogy tetszik! 2008-ban nyitottam meg az első blogom, a Media Addictot, ahová hamar felkerültek könyves értékelések is, noha a fő profil a filmek és a sorozatok voltak. Ahogy teltek az évek, úgy kezdtem el egyre inkább azt érezni, hogy engem inkább a könyves világ érdekel, így 2016 júniusában bezártam a Media Addictot, és megnyitott a Sorok Között. Úgy érzem jó döntés volt.

Milyen érzés volt Colleen Hoover November 9 borítóját tervezni?

Nagy élmény, hiszen az egyik kedvenc íróm új regényéről van szó, ráadásul az eredeti borító nagyon szép. Igyekeztem visszaadni a feelinget, miközben azért némi egyedi ízt is kölcsönözni a magyar borítónak. Remélem sikerült!

Van olyan magyar író, aki szintén neked köszönheti a borítóját?

Igen, Felkai Ádám Para körút című regényéhez terveztem életemben először borítót illetve két Ashley Carrigan regény, az Árnyjátékos és a Suttogó völgy is az én borítómmal jelenhetett meg.

Láttam részt vettél az őszi NaNoWriMo-n. Milyen tapasztalataid vannak, és mit tanácsolsz azoknak, akik most ismerkednek az oldallal?

Részt vettem bizony, és szerintem jövőre sem hagyom ki. Alapvetően ez egy tök jó kezdeményezés, arra sarkallja az írót, hogy írjon, ami fontos dolog, mert az ember fáradtságra hivatkozva gyakran tud lustulni 
A legfőbb tanácsom az, hogy érdemes legalább napi húsz percet írásra szánni, de nem szabad rágörcsölni, mert attól a regény nem lesz erősebb. Érdemes októberben megtenni pár előkészületet, sokat agyalni a köteten, jegyzeteket írni, így novemberre az ember már pontosan tudhatja mit akar papírra vetni.

Milyen terveid vannak az ünnepekre és 2020-ra?

Az ünnepek alatt szeretnék sokat pihenni, karácsonyi filmeket nézni, együtt lenni a családommal. Emellett pedig szeretnék írni, van egy kézirat, amin most dolgozom, alig várom már, hogy napokat szánhassak rá!
És a 2020-as tervek? Ugyanaz, mint eddig. Megvalósítani az álmokat, mert ezért érdemes élni.

Köszönöm szépen Tibornak, hogy ennyire nyitottan állt a megkeresésemhez és ezúton kívánnék neki sok sikert az Álmok útján nevében!
Ha érdekel a munkássága, kattintsatok az alábbi linkek valamelyikére:


Írta:Isabel



Bálint Erikának, az Adj esélyt! című regény szerzőjének,  ebben az évben új kötete jelent meg,   A Nap csókja címmel. Amikor utánanéztem az írónő munkásságának, az első, ami megfogott, hogy nem könnyű témát dolgoz fel. Mindenképpen úgy éreztem, hogy beszélgetni szeretnék vele a tartalomról; ha titeket is érdekel, tartsatok velünk!

Pár szóban bemutatkoznál az Álmok útján olvasóinak? Mikor döntötted el, hogy könyveket fogsz írni?

Nem állíthatom magamról, hogy már gyerekkorom óta írok, és azt sem, hogy mindig író akartam lenni. Nem akartam az lenni, legalábbis konkrétan sosem fogalmazódott ez meg bennem. Úgyhogy, amikor egy viszonylag késői életszakaszomban, az írás felé fordultam, az sem egy döntés volt, hogy na, akkor most írni fogok, inkább egy késztetés, hogy talán írnom kellene. De nem igazán tudtam, hogyan fogjak hozzá. Jelentkeztem egy online kreatív írás tanfolyamra, annak „vizsgadolgozataként” született 2016-ban az első novellám, a Könnycsepptörténet. Három lánytestvér története, középpontban az apjukhoz való viszonnyal. Tulajdonképpen ennek a novellának az újragondolása a most megjelent regény, A Nap csókja. És azért is érdekes ez a novella, mert ezzel jelentkeztem a Könyvmolyképző íróiskolájába, ahol végigjártam az összes kurzust. Tudom, sokan fanyalognak, na, ja, íróiskola, minek az!? Valaki vagy tud írni, vagy nem. Ez is egy álláspont. Én a magam részéről csak annyit mondhatok, számomra nagyon inspiráló volt, rengeteget írtam a kurzusok alatt, novellákat, mininovellákat, stílusgyakorlatokat.  És 2017-ben hozzáfogtam az első regényhez, az Adj esélyt!-hez, amely 2018 őszén jelent meg. Hát, dióhéjban ennyi az én írói történetem. 

A nap csókja egy feleség életét mutatja be, aki rádöbben, hogy a házassága már csak a külvilág számára stabil. Léna megpróbálja megtalálni önmagát és ebben a barátnője segíti.
Elég életszagú helyzet az alapkoncepció. Végeztél kutatómunkát a témában? Esetleg van háttér tapasztalatod?

Mivel a történet a mában játszódik, a klasszikus értelemben vett anyaggyűjtésre nem volt szükség. Elég, ha az ember egyszerűen körülnéz, és annyi impulzus éri, hogy csak győzzön válogatni belőlük. A regény főhőse, Léna, tulajdonképpen arra jön rá, hogy nem élt, hanem tabuk, előítéletek, és hamisan értelmezett női szerepek sűrű hálójában vergődött. És szerencsés, hogy felismeri ezt, mert megnyílik előtte egy új világ, megismeri az érintés és az ölelés erejét. Elindul egy úton, ahol akadályokkal kell megküzdenie, és ebben a küzdelemben segíti őt barátnője, Mari.

Mennyire volt nehéz megformálni a két nő karakterét?

Ha lehet ezt mondani, én karakter központú író vagyok. A történeteimben nem annyira az akciók, mint inkább a reakciók fontosak. Tehát azok a belső történések, amelyeket egy adott szituáció kivált a főhősből. Így aztán nemcsak az a fontos, hogy honnan hová jut, hanem főként az, hogy hogyan. És válaszolva a kérdésre, ha tudod, mit akarsz elmesélni, merrefelé tart majd a karakter, akkor ő tulajdonképpen maga formálja önmagát.  Megy a saját útján, nem lehet erőszakot elkövetni rajta, mert akkor megbicsaklik az egész sztori. Szóval nem megformálni nehéz a karaktereket, inkább az igényel némi odafigyelést, hogy mindvégig hagyjuk őket konzekvensen viselkedni.
 
Mennyi ideig tartott megírni a történetet és milyen lelki nehézségekkel, megoldandó feladatokkal kellett szembenézned alkotás közben?

A téma körvonalazódása után körülbelül egy év alatt készült el a regény. Maga a megírás, a szavakba öntés úgy hat hónap lehetett, és az igazi nehézséget nem is ez okozta. Mindkét regényemnél inkább az volt időigényes, míg megtaláltam a megfelelő hangot. Azt a nézőpontot és időt, amivel a legjobban el tudtam mondani azt, amit akartam. A Nap csókjánál végül a narráció múlt idejű lett, de a sima, egyes szám harmadik személyű történetmesélést végigkíséri a főhős belső monológja. Na, ez volt az igazán hosszú idő, amíg összeállt, hogy ezt a sztorit így lehet a legjobban elmesélni. 

Az olvasóid úgy reagáltak a történetre, ahogyan szeretted volna?

Nem olyan régen jelent meg a könyv, úgyhogy tömeges olvasói véleményekről nem tudok beszámolni. Csak remélni tudom, hogy szeretni fogják ezt a regényt.

Van kedvenc szereplőd a könyvben?

A szereplőimmel úgy vagyok, mint anya a gyerekeivel. Egyformán szeretem őket, igaz, mindegyiket másért. 

A borítód nagyon igényes és illik a tartalomhoz. Mekkora részed volt az elkészítésében?

Mindegyik regényem megjelenése előtt borítótervező pályázatot írtunk ki. Ez tulajdonképpen két lépcsős folyamat. Az első körben én választhatom ki a „kedvenceimet”, aztán a kiadó is átnézi a terveket, és végső soron ő dönt.  Az én regényeim esetében a végleges borítók benne voltak az általam is kiválasztottak között.  Az Adj esélyt! borítóját Ambrus Reni, A Nap csókjáét Aux Eliza tervezte. Ez úton is, és újra, köszönöm nekik. 

A Könyvmolyképző Kiadó szerzőjeként, miképpen éled meg a közös munkafolyamatokat? Hogyan állt össze a mű egy kerek egésszé?

Egy regény önmagában még csak egy szavakba foglalt történet. Ahhoz, hogy könyv legyen belőle, és megtalálja a maga olvasóját, kell egy hátország, és ezt biztosítja a kiadó. Kezdve magával a szerkesztéssel, és folyatatva a terjesztési és marketing tevékenységekkel. És hogyan áll össze a mű kerek egésszé? Mindig a szerkesztéssel nyeri el végső formáját. Nekem mind a két kéziratomat Róbert Kati szerkesztette, öröm volt vele dolgozni. Sok nagyon jó észrevétele és tanácsa volt.

Emlékszel olyan pillanatra a munkálatokból, melyről úgy gondolod maradandó élmény lett a számodra? Ha szabad, megosztanád velünk?

Számomra az egész folyamat „élmény” volt, különösen az első regény, az Adj esélyt! esetében. Addig el sem tudtam képzelni, pontosan mit takar a szerkesztési folyamat. Talán azt lehetne mondani, hogy olyan, mint amikor egy szobron elvégzik a végső simításokat. Maga a forma nem változik, csak valahogy szebb, harmonikusabb lesz az egész.

Mik a terveid a jövőre nézve? Esetleg egy újabb Arany pöttyös?

November végére készültem el az új kéziratommal. A munkacíme: Tested melege. Egy fiatal férfi története, aki egy gyerekkori traumát hurcol magával, mely megakadályozza abban, hogy teljes életet éljen. Író szeretne lenni, de amíg önmagában nem rak rendet, ez sem sikerülhet. Szóval ez is egy mai történet, olyan problémákkal, amikkel így vagy úgy, de néha magunknak is szembe kell nézni.  

Ha Ti is szeretnétek Erika olvasóivá vállni, a Könyvmolyképzőnél leadhatjátok a rendeléseteket mindkét regényére!
Ha pedig felvennétek vele a kapcsolatot, hivatalos Facebook-oldalán szeretettel vár Titeket!

Ezúton szeretnék a blog nevében további sok sikert kívánni a szerzőnek!

Írta:Isabel







Ludányi Bettinával már volt alkalmam a blogon beszélgetni, ám a nemrégen megjelent Kettőnk titka című regénye ismételten felkeltette a kíváncsiságomat. Most erről a könyvről próbálom meg kérdezgetni az írónőt és egyúttal kedvet csinálni az olvasáshoz mindenkinek, aki eddig nem ismerte volna munkásságát! 

Kezdésnek pár szóban összefoglalnád miként és milyen műfajban olvashatunk tőled?

Ez egy lélektani regény, amelyben szintén fontos szerepe van a pszichológiának. Korábban a romantika volt a fő irány, ez azonban immár háttérbe szorul. Szeretnék teljesen áttérni a lélektani és krimi műfajú könyvekre.

A Kettőnk titka a Függőség - sorozat első része, melynek alapja az alkoholizmus. Mivel ez egy elég érzékeny, ám annál fontosabb része az irodalomnak, te miképp állsz neki az alkotásnak? 

Először mindig a kutatómunkával kezdek. Szoktam könyveket olvasni, dokumentumfilmeket nézni, a lehetőségek szerencsére végtelenek. Ezután találom ki a történet fő vonalát. Persze a karakterek és maga a fő szál is változhat az írás során.  Én ebből a szempontból elég kaotikusan írok.


Milyen jellegű munka áll a háttérben? Egyáltalán hogyan kezdhet neki az író a kutatásnak, ha ebben a témában szeretne alkotni?

Én elég kényes vagyok kutatómunka terén, ezért mindig könyvekkel kezdek. Szeretek olvasni, de csakis könyvből. Szóval leültem a laptopom elé és elkezdtem a függőségről szóló könyvek után kutakodni. Találtam is egyet, ami nagyon jól átfogja az egészet. Ezután jönnek a dokumentumfilmek, majd az angol források az interneten.

Mivel még nem olvastam a kötetet, megtennéd, hogy pár mondatban elmondod kinek és miért ajánlanád?

Azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik szeretik a lélektani thrillereket és a pszichológiát. Főleg, ha szeretnek megdöbbenni, illetve szeretik azokat a regényeket, amelyek meglepőek és fordulatosak.

Miért döntöttél úgy, hogy sorozatot készítesz a történetből?

Valójában egykötetes regénynek készült, de egy barátnőm javaslatára lett végül kétkötetes. Neki köszönhetően rájöttem, hogy sokkal többet ki lehet hozni ebből a történetből, így lett végül sorozat.

Ki a kedvenc karaktered és miért?

Azt hiszem, Corinna. Persze az összeset szeretem, hiszen az írás során a szívemhez nőnek. De ha mindenképp választani kell, akkor ő.

Személyiségjegyek szempontjából melyik szereplőt volt a legnehezebb megalkotni?

Alexet, a férfi főszereplőt.

Az őket érő nehézségek és azok megoldása, véleményed szerint mennyire sikerült valósághűen?

Szerintem amennyire lehetett, kihoztam belőle a legtöbbet. A nehézségek és azok megoldása a kutatómunka miatt sem volt túl nehéz, hiszen sikerült rendesen körbejárnom a függők életét.

Mit szóltak az olvasóid az új sorozathoz? Hogyan sikerült a könyvbemutató?

Megdöbbentek azon, hogy megint sikerült átvernem őket. Többen is úgy indultak neki, hogy ezúttal nem hagyják magukat, de végül csak behúztam őket a csőbe. Nagyon várják már a folytatást, aminek én különösen örülök.
A könyvbemutató pedig jól sikerült, emlékezetes volt minden szempontból. Az olvasók nagyon aranyosak, mindig készülnek valami meglepetéssel. Ezúttal egy Kettőnk titka pólót kaptam, amelynek elején kövekből van kirakva a cím. Egyszerűen imádnivaló!

Árulj el nekünk valamit a Kettőnk bűnéről! Mikorra várható a második rész?

A Kettőnk bűne 2020 tavaszán jelenik majd meg. Túl sok mindent nem árulhatok el róla, hiszen, ha megtenném, lelőném a Kettőnk titka poénját, azt pedig nem akarom. Azt a könyvet mindenkinek úgy kell a kezébe venni, hogy semmit sem sejt, ezért nem akarok belemenni. Annyit viszont elárulhatok, hogy lesznek még meglepetések.

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, Bettina Facebook-oldalán és weboldalán még több érdekességet találhattok!  Az utóbbit ajánlom azoknak, akik szeretnének nagyobb célközönséget is megszólítani az online világban!
Ha pedig a regény érdekel, az Álomgyár könyvesboltjában leadhatod a rendelésed!


További sok sikert kívánunk a szerzőnek!

Írta: Isabel





Tavi Kata könyveire Niki hívta fel a figyelmem. Elmondta, hogy neki nagy kedvence a Sulijegyzetek első része, és szerinte nekem is nagyon fog tetszeni. Nem tévedett; olyannyira megszerettem a sorozatot, hogy mindenképpen szerettem volna az írónővel beszélgetni róla.
Ez következik most, fogadjátok szeretettel!


Pár szóban összefoglalnád, hogyan is kezdődött a pályafutásod? Miért szerettél volna könyvírással foglalkozni?

Az írás hobbinak indult, és sokáig csak a fiókban lapultak a kézirataim. Pár év gyakorlás és több befejezett regény után azt gondoltam, hogy szeretném másokkal is megosztani a történeteimet, és ekkor már célirányosan írtam meg a Nyitótáncot egy pályázatra. Hamar kikerültek belőle részletek a nagyközönség elé, és végül megjelent a könyv, amit azóta három követett a sorozatból.

A Sulijegyzetek egy ifjúsági regény-sorozat, mely négy részből áll és pár fiatal mindennapi nehézségeit, az iskolai életüket mutatja be. Nagyon élethű helyzeteket élnek át a szereplők, így felmerült bennem a kérdés: valós események ihlették a történetet?

Természetesen akadnak olyan helyzetek a regényekben, amikhez a valóságból merítettem az ihletet, de egy az egyben nem szoktam semmit se felhasználni, ami velem vagy akár másokkal megesett. Valamennyit mindig formálok rajta, hiszen ez kitalált szereplők sorsa, nem valódi embereké.

Te hogyan élted meg a kamaszkort?

Tipikusan, azt hiszem. Egy időben magamba fordultam, voltam borzasztóan szerelmes, lázadoztam rendesen, sokat veszekedtem az apámmal,  komoly családi problémákat kellett feldolgoznom, miközben küzdöttem az útkereséssel és sokat nevettem a barátokkal.

Lilla és Krisztián karakterei szépen kidolgozottak; a lány táncol, míg a fiú sportolói babérokra vágyik. Fontosnak tartod a sportolást a magánéletedben is?

Igen, mindenképp fontosnak tartom a mozgást. Szerintem ez is olyan dolog, amire nem szakítanak elég időt az emberek, pedig lassan már mindenki tudja, hogy mozgás közben endorfin, vagy ahogy mondani szokás boldogsághormon termelődik, és tényleg működik. A magam részéről mindig is az egyedül végezhető mozgásformákat szerettem. Régebben sokat úsztam, de az pár éve már nem része az életemnek, és inkább tornázom vagy sétálok. Utóbbi azért is jó, mert írás közben segít rendszerezni a fejemben lévő történetszálakat.

Természetesen az erős barátságok és a romantika itt sem maradhat el; nagyon szépen érződik a szereplők jellemfejlődésén az ezekhez való hozzáállásuk is. Ki az a karakter, akinek az egyéniségét volt a legnehezebb papírra vetni és miért?

Egyértelműen Flóra. Általában a nagyszájú, kotnyeles, impulzív női karakterekkel azonosulok a legkönnyebben, és bár Flóra sem teljesen az ellentéte ennek, elvégre az életkora miatt bőven van benne is feszültség, mégis más az alapkaraktere mégis, amivel nehezebben boldogultam. Az életútja, az ambíciói, a divat világa utáni érdeklődése is távol esik az én érdeklődésemtől, a rajztehetségét pedig egyenesen irigylem tőle. Az utolsó kötetben azért dolgoztam vele könnyebben, mert a Márk iránti érzelmeit már teljesen megértettem, így gördülékenyebben ment megformálni a sorsát.

A könyvek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelentek meg. Hogyan kezdődött az együttműködésetek? Jól érzed magad náluk?

Az együttműködésünk a kiadóval elég egyszerűen indult. Tetszett nekik a történetem, és amikor szerződést ajánlottak, egy pillanatra sem gondolkodtam. Ezután elkezdődött a közös munka, hiszen egy nyers kéziraton rengeteget kell dolgozni, hogy abból könyv legyen. Ez innentől kemény munka, és muszáj az embernek fejlődnie, tanulnia és kompromisszumokat kötnie. Ebből időnként létrejönnek súrlódások, de a szakmaiságot kell szem előtt tartani, márpedig az eddigi kézirataimon végzett munkával elégedett vagyok.

A borítóid az egyik személyes kedvenceim, mivel egyszerre letisztultak és modernnek. Miképp zajlott az elkészítésük?

Kiírtunk egy borítótervező pályázatot, amire rengeteg terv érkezett, ám Katona Ildikó, a kiadóvezető magasra tette a lécet, és valami mást keresett. Végül Németh Balázs és Egyed Regina ötlete nyerte el a tetszését, de még azon is formáltak, mire a könyvre került. A folyamatból íróként kimaradtam, ez a kiadó hatásköre, én csak tetszést nyilvánítottam.

Milyen az olvasóiddal való kapcsolatod? Szoktak tőled tanácsot kérni az iskolai problémáikkal kapcsolatosan?

Azzal nem, inkább az örömüket, tapasztalatikat szokták megosztani velem, amikor a könyveimben olyan helyzeteket, akadályokat vagy megoldásokat találnak, amit ők maguk is megéltek. Néha egészen hasonló élettörténetekről is hírt adnak, mint amit megírtam, ezeket mindig különös örömmel olvasom.

Biztosan sokan várják már az új történetedet, közöttük én is! Mivel készülsz  és meddig kell még türelmesnek lennünk?

A legutóbbi kéziratom sorsa nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Kísérletezni kezdtem, ami kevésbé sikeres eredménnyel zárult, és hiába terveztem idénre ezt a történetet, át kell majd írnom. Jelenleg mégsem ezzel foglalkozom, hanem egy új projektbe kezdtem, ami jó esetben jövőre kerülhet a polcokra. Egy Young Adult történetet írok egy középiskolás lányról, aki a családi problémáit szeretné megoldani, miközben egy nála idősebb fiú kerül az útjába, de minél többet érez az újdonsült segítője iránt, annál elérhetetlenebb lesz számára a köztük feszülő ellentétek miatt.

Azt utolsó kérdés inkább kérés lenne: mit tanácsolsz a kamaszokat nevelő szülőknek? Hogyan kezeljék a mindennapi problémákat? Kérlek, említs meg pár fontos dolgot a témával kapcsolatban!

Nincs gyermekem, ezért nem tudok úgy tanácsot adni, mint aki napi szinten a kamaszok gondjaival foglalkozik, ugyanakkor még általános iskolás tanárként azt tapasztaltam, hogy az egyik legfontosabb dolog bármilyen életkorú gyereknél a szülőktől (felnőttektől) kapott valódi figyelem. Azért írom, hogy valódi, mert nem a szokványos „mi volt a suliban?” típusú kérdésekre gondolok ez alatt. Úgy vélem, nem faggatni kell őket, hanem meghallgatni. Komolyan kell venni azokat az apró vagy számunkra jelentéktelen dolgokat is, amiket el akarnak mesélni, és erre muszáj időt szakítani. Véleményem szerint ez már félsiker, és elképesztő eredményeket lehet vele elérni egy fiatalnál. A másik, amit fontosnak érzek, az a következetesség és szigorúság kérdésköre. Hiszek abban, amit tanultam, hogy a szerető, de szigorú szülő a legjobb, mert a gyereknek kell a korlát. Következetesen kell nevelni, hiszen ők most tanulják a miérteket és a hogyanokat a világ működése kapcsán. A felnőttnek az a dolga, hogy jó példát mutasson, és ne térjen el ettől.  Ám mindez csak úgy működik, ha közben a gyerek azt érzi, hogy szeretik őt, mert így tesszük a legtöbbet értük.

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, a tetralógiát  megvásárolhatjátok a Könyvmolyképző weboldalán!
További érdekességekért pedig keressétek fel Kata hivatalos Facebook-oldalát, illetve blogját is! 

Ezúton szeretnénk sok sikert, és  még több elégedett olvasót kívánni Katának!

Írta: Isabel



Tanila Jensen és Viveca című regénye azóta lázban tart, mióta tudom, hogy megjelent.  Bár a regényt eddig nem volt alkalmam olvasni, mégis a fülszöveg annyira megfogott, hogy mikor Nikivel arról beszélgettünk, ki az az írónő, akinek a könyve maximálisan érdekel, azonnal az ő nevét mondtam. Mint kiderült, őt is érdekli a történet, így örömmel vettük, mikor Tanila igent mondott a megkeresésünkre! Ismerjük meg a Viveca keletkezésének történetét, és azt, aki mögötte van!
 
Kérlek, mesélj, magadról az olvasóknak!  Az írás mennyire fontos területet képez az életedben?


Katonáné Fark Gabriellának hívnak, a Nyírségben élek férjemmel és csodás másfél éves kisfiunkkal. Az írás mindig meghatározó volt az életemben. Általános iskolában több mesemondó versenyt nyertem mind megyei, mind országos viszonylatban. Iskola után szívesen meséltem az óvodában az aludni nem akaró gyerekeknek, s talán ez vezetett ahhoz, hogy ne csak meséljem a történetet, hanem írjam is.

Az első ilyen próbálkozásom tizenkét évesen kezdődött, amikor szüleimmel az iskolára készülve rengeteg füzetet és papírt vettünk. Tisztán emlékszem, amikor leültem az ebédlőben a rengeteg üres füzet mellé, és tollat ragadtam. Megszületett az akkori kis gyerekes történetem, mindössze harminc oldalban.

Azóta sem hagytam abba az írást, de már komolyabban „űzöm”, mint akkor. Kommunikáció szakon végeztem a főiskolán, ahol javarészt olyan szabadon választható tárgyakat vettem fel, ami hozzásegített ahhoz, hogy fejlődjön az íráskészségem, a fogalmazásom, szövegalkotásom. Mellette rendszeresen olvasok hazai és külföldi szerzőktől.

Hogyan született meg a regény alapötlete?
 
A Viveca alapötlete egy álom során „bukkant fel”. Közel fél évig ült az üres dokumentum a számítógépen egy mappában, ahol eredetileg A pap és a katona címmel kezdtem volna el a regényt. Már úgy voltam vele, hogy Lomtárba helyezem az egész mappát, mert úgysem lesz belőle semmi, amikor egyik este olyan ihlet kapott el, hogy le is gépeltem belőle majdnem húsz oldalt. Azután pedig csak jöttek, jöttek, jöttek az ötletek, míg végül két hónap alatt megszületett a kész regény. Nem akartam második részt, mégis, olyan nehéz volt elengedni a szereplők kezét, hogy továbbgondoltam a sztorit, és most boldogan mondom, hogy nemsokára befejezem a második kötetet. Harmadik már nem lesz, hiszen egy új, más műfajú történeten pörög az agyam.

Férjemmel végül összedugtuk a fejünket, s egy ütős címen gondolkoztunk. Aztán a borító tervezésekor megalakult a végső cím is, melyben a tervező, Halasi Miklós is segített. Így tehát mondhatom, hogy a végleges cím mindhármunknak köszönhető. Így lett A pap és a katona cím helyett Viveca – A félelem árnyai.

Helyszínünk Downtown városa, ahol felbukkan a gonosz. Milyen technikával alakítottad ki ezt a fontos helyszínt?

 A könyvemben szereplő várost úgy szerettem volna kialakítani, hogy egy nappali átutazónak csak egy szürke kisváros képét mutassa, ami viszont az éj leszálltával véres harcszíntérré válik, ahol ember emberrel, démon démonnal , ember-démonnal vívja élet-halál harcát, ahol nem csak az élet, hanem az emberi szív és az emberi lélek is veszélybe kerül.

Egy pap és egy katona felveszi a harcot ellene és kitör a háború. Miért pont ezt a két szakmát adtad a szereplőid kezébe?

A katona az emberek testi biztonságáért felel, míg a pap a lelkek és a szívek tisztaságáért felelős. Ezek a dolgok nagyon fontosak, meghatározó szerepet játszanak a mindennapi életünkben, főleg azokéban, akik teljes életet szeretne élni.

A női főszereplőnk, Viveca, romantikus érzelmeket táplál az atya iránt. Ez a fajta kapcsolat nagyon megosztó tud lenni. Nálad hogyan fogadták?

A szerelemnek nem lehet parancsolni. Viveca egy érzelmekkel teli lány, akinek a szeme felcsillan, mikor meglátja a vonzó férfit, az már mellékes, hogy ez a férfi lefoglalt férfi, Isten embere. A pap is ember, lehetnek és vannak is érzelmei, de hivatásából adódóan nagyon jól tudja ezeket kontrollálni, és eldönti, hogy kinek szenteli életét a történet végén.

Az egész történetet áthatja a mágia; van olyan író, akinek a művei inspirálták ezt a részt?

Nem. A fantáziám szüleménye az egész történet.
Az igaz, hogy a filmek terén is a kedvenceim a sci-fi, fantasy, thriller és a horror műfajúak.

A regény a NewLine Kiadónál jelent meg ebben az évben nyomtatott formában. Milyen a közös munka?

Szerencsére Mimi Taylorban és a kiadójában megtaláltam azt, amire mindig is vágytam. Ő egy nagyszerű, megértő ember, aki mindenben támogatja és segíti az íróit; helyesbítek, nem csak az íróit, hanem mindenkit, aki hozzá fordul bármilyen kérdéssel, üggyel, bajjal. Az előző kiadómtól (ahol történelmi kalandregényem jelent meg más néven) való távozás előtt már beszéltem vele, akkor alapította meg a kiadóját, s már akkor beszéltünk a kiadás részleteiről. A szerkesztője profi munkát végzett, amiből nagyon sokat tanultam. Nagyon örülök, hogy a Viveca az ő kiadójának a gondozásában jelent meg. Természetesen a további történeteimet is nála szeretném kiadatni.
 
Az olvasóid miként fogadták a könyvet? Egyáltalán kaptál már annyi visszajelzést, hogy erről érdemben tudj nyilatkozni?

Mind internetes felületen (moly.hu; facebook), mind privátban kaptam visszajelzést már a Vivecáról. Nagy örömmel töltött el, amikor ismeretlen emberek azt írták, hogy a munkatársaikat, ismerőseiket annyira megfogta a történet, hogy ők maguk is vettek egy könyvet, és nem csalódtak. Természetesen nem mindenkitől jött visszajelzés, de akik írtak, azoknak nagyon tetszett a történet, s várják a folytatást. Olyan is akadt, aki tanácsokkal látott el, mit hogyan lehetne még javítani, fejleszteni, hogy még jobb legyen a soron következő történet. Olyan is volt, akinek nem tetszett, s félbe is hagyta az olvasást. Egy író sem tud olyan könyvet írni, ami mindekinek elnyeri a tetszését. De a visszajelzésekből csak tanulni lehet. Azért örülök, hogy első „valódi” könyvesként örömmel fogadták Vivecát, és a többségnek nagyon tetszett.
   
A borítód nagyon misztikus. Ki tervezte és mennyire volt közös munka a tervezés?

A borítómintát magam találtam az egyik interneten ingyen hozzáférhető képgalériában. Én valójában egy misztikusabb állású, csuklyás papot szerettem volna a borítóra, ám férjem javaslatára döntöttünk a misztikus lányt ábrázoló képen. A borítótervezőm Halasi Miklós, akinek itt is szeretném megköszönni a munkáját. A közös munka nagyon jól és gördülékenyen ment. Elmondtam neki a terveimet, vázlataimat, s ő egy élesített, gyönyörűen szerkesztett képet küldött nekem már szöveggel felszerelve. A hátlapot is közösen csináltuk, mindent megbeszélve szerintem egy nagyon ütős borítót sikerült összehoznunk.
Természetesen a további könyveim borítóját is vele szeretném készíttetni.
 
Ha összességében visszagondolsz az egész folyamatra, mennyire vagy elégedett a végeredménnyel? Esetleg van valami amin változtatnál?

Nagyon elégedett vagyok mindenki munkájával, aki segédkezett abban, hogy a nyers kéziratból egy kész könyv legyen.
Nem változtatnék semmin sem. Ez az én írói stílusom.

Miért döntöttél a külföldi írói név mellett? Van valami különleges jelentése Tanila Jensennek?
  
Erre azt a választ tudnám adni, hogy az én esetemben jobban cseng ez a név, mint a sajátom. Szerintem jobban felkelti az emberek figyelmét. Olyan különleges, dallamos csengése van. A Tanila név egy internetes névgenerátor oldalon futott elém, míg a Jensen az Odaát cím sorozat egyik férfi főszereplőjének a keresztnevéből jött.

Tudom, hogy már javában készül a Viveca második része. Árulj el nekünk pár apróságot! Mikorra várható? Mennyivel lesz mágikusabb, mint az előző rész volt?

 A történet folytatása a Viveca – Feloldozás címet kapta, s hamarosan befejezésre kerül. 2020 májusra tervezem a kiadását, amit már közöltem is a kiadómmal. Remélem, azt a hatást érem el az olvasók körében, melyet várok.

Ezt a részt a mágia irányítja, de mégsincs benne annyi, mint az első részben. Itt inkább azon lesz a hangsúly, hogy a pap miként fogja elszenvedni a rá rótt nehézségeket, s miként fogja véghezvinni az olyan lelkek feloldozását, melyek a szívéhez közel állók elvesztésével fenyegetnek. Ebben a részben is fellelhetők lesznek az első részben felbukkanó jelenetek: mágikus szertartás, áldozatok, és sok sok kérdés, melyekre az olvasó a főszereplő pappal együtt keresik a választ. Na és persze a végén az el nem maradhatatlan csattanó.



Köszönöm a felkérést!
Tanila Jensen

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, az írónővel felvehetitek a kapcsolatot a hivatalos Facebook-oldalán, a regényt pedig a NewLine Kiadónál rendelhetitek meg! 

Ezúton kívánunk sok Viveca - rajongót az írónőnek!

Írta: Isabel



Hámori Zsófia nevével pár nappal ezelőtt találkoztam, egy online hirdetés kapcsán. Azonnal felkeltette az érdeklődésem, ezért felkerestem  a weboldalát, ahol a novellásköteteiből is olvashattam részeket.
Nemcsak az írástechnika fogott meg, de az igényesség és egyediség is, ezért megkérdeztem az írónőt lenne-e kedve interjút adni a blogunknak.
Jöjjön akkor ez a beszélgetés; ismerjük meg Zsófia munkásságát!

Kérlek, pár szóban foglald össze a munkásságodat! Bár a weboldaladon sok információt találhatunk ezzel kapcsolatban, mégis szeretném, ha mesélnél magadról egy kicsit!

Szabadúszó író vagyok, noha igazából nem ez a tanult szakmám. Hogy művészi pályán kötöttem ki, az alighanem annak köszönhető, hogy gyerekkorom óta vonzalmat érzek a kreatív alkotás különféle formái iránt. 17 éves koromban vettem először a bátorságot, hogy tollat ragadjak, és sok belső megpróbáltatás után mostanra jutottam el oda, hogy mint jelen hivatásomat, felvállaljam az írást. Igazság szerint, ha tehetem, kerülöm a nyilvánosságot, mert kellemetlen érzés magamról beszélnem. Szeretném, ha az embereket elsősorban a könyveim érdekelnék. Aki ismer, az tudja, hogy a novelláim tökéletesen tükrözik azt, aki vagyok. Bár sokszor hétköznapi élethelyzeteket, problémákat demonstrálnak, mégsem átlagosak. Eléggé megülhetik az olvasói képzeletet, s úgy gondolom, szükséges egyfajta látásmód és érzelmi intelligencia ahhoz, hogy érthetőek legyenek.

Jelenleg három novellásköteted van forgalomban: a Nincs idő!, a Szürreália, illetve a Perennrose. Miért éppen ebben a műfajban alkotsz? Van valamilyen meghatározó élményed, mely segített, hogy ezt az utat válaszd?

Az általános iskolai szavalóversenyekre tudnám visszavezetni, ahol mindig prózát szavaltam. Talán akkor fogott meg ez a műfaj. Legelső írói próbálkozásaim során nem is volt kérdés, hogy ilyen formában fejezzem ki magam. Tetszik a sokszínűsége, mind terjedelem, mind témaválasztás tekintetében. Ugyanakkor éppen az általa kínált lehetőségek teszik nehézzé a megírását. Egy novellát általában végig bír olvasni az ember egy szuszra anélkül, hogy adott esetben ráunna. Egy kiragadott epizód, amely élénkebb színt kap az élet szürkéjében azáltal, hogy egy konkrét szituációra vagy érzelemre összpontosít, s kiélezi azt.

Az olvasóidtól milyen visszajelzéseket kapsz? Szerinted melyik a kedvencük a három közül?

Legtöbben a Nincs idő! kötetet választják bemutatkozónak, mivel az a legelső könyvem. A visszatérő olvasóimtól pozitív és biztató véleményeket kapok. Mivel novelláskötetekről van szó, szerintem nehéz lenne eldönteni, hogy az idáig megjelentek közül melyik az abszolút dobogós. Lehetséges, hogy az emberek inkább egy-egy adott történetembe szeretnek bele. Ahogy mindenki más, úgy én is gyakorlás útján fejlődök. A szerkesztőm szerint a későbbi könyveim már érettebbek, s a fogalmazásmódom is egyre letisztultabb lesz.

Volt/van olyan szerző, akinek a munkássága inspirált?

Persze. Rengeteget olvasok, különösen azért, hogy ezzel gazdagítsam a szókincsemet. Az agyam ilyenkor szinte észrevétlenül szívja magába az inspirációt, ami aztán az alkotás közepette később visszaköszön. Akiket gyakran olvasok: Szabó Magda, Csáth Géza, Vladimir Nabokov, Shirley Jackson, Anne Rice, H. P. Lovecraft.

Mi gondolsz, a mai irodalomban a novella, mint műfaj mennyire piacképes? Fel tudja venni a versenyt a jelenlegi igényekkel?

A magyar irodalomban ennek a műfajnak nagy hagyománya van, s ezért számunkra ez egy teljesen természetes forma. Viszont amióta jelen vagyok a külföldi piacokon is, azt látom, hogy ott rendszerint a regény áll a listák élén. Kaptam már visszajelzésként olyan kérdést külföldi olvasóktól, hogy „Jó történet, de miért ilyen rövid?”. A novella, mint műfaj máshol is jelen van, de kisebb mértékben, s úgy vettem észre, hogy főleg az erotika témájában hódít. Tény, hogy manapság a nagyközönség a regényekhez van szokva. Nehéz felvenni ezzel a versenyt.

Mint olyan sokan, te is a magánkiadás mellett döntöttél; a könyveid keménykötésűek és van személyes grafikusod is. Mennyire járható ez az út?

Abszolút járható, de szükséges hozzá a megfelelő nagyságú tőke. Bevallom, a szerencsén múlott, hogy ez ebben a pillanatban nem jelent akadályt a számomra. Dolgoztam kiadóval is, de túlságosan korlátok közé szorította az igényeimet. Számomra fontos, hogy a megírt könyv a saját elképzeléseim alapján kaphasson külalakot, hiszen a borító valahol tükrözi a beltartalmat is. Sokan azt mondanák, hogy túl magasra teszem a lécet, de szeretek igényes munkát kiadni a kezeim közül. Hosszú időbe tellett, mire megtaláltam azokat az embereket, akik partnerek ebben a felfogásban.

A marketing mennyire nehéz része a munkádnak? Hogyan oldod meg azt a mindennapi feladatot, hogy folyamatosan fenntartsd az érdeklődést?

A kiadói együttműködésnek az volt a legnagyobb előnye, hogy megkönnyítette a terjesztést. Hogyha az ember magánkiadásba bocsátkozik, ez az út el van vágva előtte. Egyedül kell boldogulnia. Sajnos a marketing is a pénzről szól. Jelenleg facebook-on hirdetek, illetve különböző blogok karitatív reklámjaiból élek. Mivel a bolti terjesztést nem tudom megoldani, megpróbáltam pályázat útján eljuttatni a könyveimet különböző könyvtárakba, de elutasítottak arra hivatkozva, hogy a bírálóbizottság magánkiadású könyvekre nem tart igényt.

A borítóid nagyon szépek. Mióta belekóstoltam a grafika világába, próbálom  nemcsak a szépérzékemre támaszkodva nézni ezeket és el kell ismerjem, hogy mindhárom nagyon igényes munka.  Hogyan készül nálatok egy végleges borítóterv?

Rendszerint úgy zajlik a folyamat, hogy hosszas töprengés után kialakul egy kép a fejemben a borítóról, s ezt aztán közös erővel létrehozzuk. Mivel a grafikusom japán anyanyelvű, nem tudja elolvasni a könyveimet. Ezért rajtam áll, hogy mennyire vagyok képes precízen körülírni azt, amit szeretnék megrajzoltatni vele. Van, hogy készítek egy egyszerűbb vázlatot a víziómról, hogy ezzel is segítsem a munkáját. Sok előzetes megbeszélés zajlik köztünk, mielőtt az első vázlatot kézhez kapom. S hogyha azzal minden stimmel, következhet a kidolgozás. Nem csupán a rajz tökéletesítése jelent sok munkát. A borító meg kell feleljen a nyomdai kritériumoknak is a szövegelhelyezkedés, a méretek és a színbeállítás szempontjából. Egy komplett borító elkészülte nagyjából egy hónapot vesz igénybe. E-könyvek esetében nyilván egyszerűbb a dolog. Az angol nyelvű könyvem tervén sokkal gördülékenyebben tudtunk dolgozni, hiszen ott már volt egy, a grafikus számára is érthető szöveg, ami alapján ötletelhetett. Szeretem a művészi stílusát, úgy gondolom, hogy nagyszerűen illik a történeteim hangulatához. Érnek olvasói megjegyzések azzal kapcsolatosan, hogy a grafikusom nem magyar nemzetiségű, s hogy ez helytelen dolog. Kérdem én: miért félünk ennyire a határokon túlra tekinteni?

Fentebb említettem, hogy saját weboldallal rendelkezel, ahol nemcsak vásárlást és beleolvasást biztosítasz, de novellákat is olvashatnak  az odalátogatók. Egyedül működteted vagy van segítséged?

Jelenleg még segítséggel, viszont nemrég elkezdtem képezni magamat technikai irányokba is, hogy a jövőben ne kelljen feltétlenül mások szaktudására szorulnom ebben.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Lehetőségeimhez mérten szeretnék bemutatkozni a külföldi piacon is a könyveim angol nyelvű változatával, és szélesíteni az olvasóközönségemet. Stílusomat tekintve elég szűk az a réteg, amelyet a művészetem képes megszólítani, úgyhogy tovább vadászom a lehetőségeket az érvényesülésre. Következő magyar könyvmegjelenés a közeljövőben nem várható, de a háttérben azért lassacskán gyártom az új történeteket. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megérnek majd a szabadulásra.

Ha szeretnétek még többet megtudni az Zsófiáról, az alábbi weboldalon érdekességeket és könyvrendeléssel kapcsolatos információt találhattok!

A blog szerkesztősége nevében további sok sikert kívánunk az írónőnek!

Írta:Isabel





Krencz Nórával tavaly már készült egy interjú, ám azóta megkaptam a Megszámlálhatatlan-trilógiát, így úgy gondoltam ismét feltenném a bennem felmerülő kérdéseket az írónőnek! Nem is húznám tovább az időt, inkább vágjunk bele!

Mesélj egy kicsit magadról? Mióta utoljára beszélgettünk a blogon, hogyan változott az életed?

Hatalmasat. :D Egyrészt nem sokkal utána munkát vállaltam Ausztriában, ahová immár harmadszor megyek majd vissza. Idén nyáron pedig vidékről Budapestre költöztem. A főváros teljesen más világ az ország többi részéhez képest. Ha hosszabb ideig tartózkodik itt az ember, talán elrettenti, másokat viszont felvillanyoz a nyüzsgés. Én határozottan az utóbbi vagyok. Engem inspirál a városi hangulat, a tömeg, az inger-gazdag környezet.

A trilógia első része először 2016-ban jelent meg, majd ebben az évben a bővített változatot is sikerült az olvasók elé tárni? Mégis miért döntöttél a változtatások mellett?

Az első verzió gyakorlatilag egy nyers kézirat volt. Sem előolvasásokon, sem szerkesztésen nem esett át. Nem ment át szűrőn, ami azt segítette volna elő, minden téren gördülékeny és igazán szerethető legyen. 2016-ban még nem ismertem a könyvkiadás teljes folyamatát. A feltett kérdéseim ellenére hasznos tanácsokat sem kaptam. Mondhatjuk, saját bőrömön tapasztaltam meg, miért kell türelmesebbnek lenni, és megismerkedni egy bizonyos közeggel, mielőtt fejest ugrik az ember.

A hibák ellenére sokan szerették az első kiadást. A történet alapjaiban ugyanaz maradt, amit ők is megismertek, pedig a legelső betűtől az utolsóig átfogalmaztam az egészet. Megváltoztattam szituációkat, párbeszédeket bővítettem ki. Bizonyos mondatok máskor, máshogyan hangzanak el. Ami még hatalmas változás, hogy egy helyett három karakter mesél E/1 -ben, s így plusz két szereplő gondolatait, motivációit ismerhetjük meg. 

Ráadásként, ha már hozzányúltam, nem tudtam megállni, hogy ne tegyek bele extra utalásokat a következő részekre, illetve egy jövőbeli előzménykötetre is. ;)

Mint mondtam, én még csak most ismerkedem a történettel. Kedvenc szereplőm eddig Shina, aki  jobban verekszik, mint bármelyik férfi. Kiről mintáztad a karaktert? 

Meg fogsz lepődni. Egy férfiról. :D Tulajdonképpen A hordozót a kezdetek kezdetén Andrzej Sapkowski Vaják sorozatának nyers, szlávos stílusa inspirálta. Imádtam (és imádom) Ríviai Geralt karakterét, aki egy szörnyvadász. Ő volt hatással arra a Shinára, amilyennek a könyv elején megismerjük.

Ha már férfiak; főhősünk Fabyen sem mindennapi: be kell valljam ilyen tehetetlen férfival még nem találkoztam. :D Szándékos ez az éles szembeállítás a két szereplő között?

Fabyen….hát igen. :D
Tény, hogy azt akartam, ezúttal a csaj legyen tökösebb a pasinál. Akkoriban halomra jelentek meg olyan könyvek, amiben a naiv, kicsit ügyetlen tinédzser lányka beleszeret a menő, erős és állati okos fickóba, akiről aztán kiderül, hogy vámpír, vérfarkas vagy hasonló. Na, valami ilyesmit szerettem volna, csak fordítva. Ehhez Fabyennek picit gyengébbnek kellett lennie, s ha belegondolunk, ha mi szembesülnénk valaki más természetfeletti erejével, tutira aprónak és jelentéktelennek éreznénk magunkat. Nem mellesleg alaposan be is rezelnénk. :D

Olvastam közösségi oldalakon olyan olvasói véleményeket, miszerint az alaptörténetet nagyon szeretik, de a világot nem tudják hova rakni. Erről én még nem tudok véleményt alkotni, mert az olvasás folyamatban, ám kíváncsi lennék, hogy te, mint szerző mit gondolsz erről?

A világ teljes egészében az én agyszüleményem. Nem létezik belőle több, talán ezért néznek furcsán az elején. Való igaz, nagyon szeretem megkeverni a szálakat, és rendszerint úgy, hogy a kitalált világ alapjába is beleszövök elvont dolgokat, amelyek aztán hatással lesznek a karakterekre. Az elvontság magában hordozza, hogy valami totál új születhessen, mert az ember elvonatkoztat a már jól ismert tényektől. Kicsit olyan, mint amikor álmodunk. Abban egyszerűen nincs semmi logika. Na, engem például sok esetben álmok ihletnek meg, csak annyi a különbség, hogy igyekszem logikusan felépíteni. :)

2017-ben jött ki a második rész, A hófehér másvilág címmel. Ennek már sokkal jobb a fogadtatása. Szerinted miért van ez? Másképpen álltál neki a folytatás megírásának?

Sokat fejlődött az íráskészségem, változott a stílusom, és tudatosabb lettem. Akkor már úgy kezdtem el írni, hogy megszületett bennem egy újfajta identitás, egy meggyőződés, s persze a cél, hogy ezúttal olyan könyvet adjak ki a kezemből, ami minden szempontból megfelelő. Előolvasáson, szerkesztésen esett át, és a gyakorlatban is kiderült, valóban szükség van friss szemekre ahhoz, hogy kitűnjenek az olyan hibák, amelyek felett én elsiklok, vagy azt hiszem, az jó lesz úgy. Csak akkor léphet előre az ember, ha belátja, hogy tévedhet, és hajlandó javítani a hibáin.

A harmadik rész, A kötelék szintén ebben az évben látott napvilágot. Mennyire volt megterhelő, hogy egy évben két köteted is megjelent? Pszichésen és fizikailag is értem!

A harmadik rész nyers formában alapvetően már kész volt, amikor nekiálltam átírni az elsőt. Épp ekkor ment szerkesztésre, korrektúrára, és készült a borító. Viszont akadtak azért cifra helyzetek közben. Alapból nagyon keményen osztottam be az időmet a munkám mellett, hogy az első haladjon. Mentek a napok, hetek, én pedig mindenképpen ki akartam hozni még a Könyvfesztiválra mindkettőt. Saját magamat szívattam meg, szóval nem hibáztathatok senkit.

Még gőzerővel írtam A hordozót, amikor megtörtént a hármas előolvasása. Négy vélemény érkezett be hozzám. Egymástól függetlenül ugyanazt a problémát fogalmazták meg a sztorival kapcsolatban, amit mindenképpen módosítani kellett. Huss! Gyorsan félredobtam az elsőt, megnyitottam A köteléket, és homlokomon dagadó erekkel gondolkodtam, hogyan nyúljak hozzá a szöveghez. Több helyen is változtatni kellett rajta, mert a felvetés egy újabb logikai csavart igényelt, szóval még csak nem is vesszőhibába, vagy a túl sok „hogyba” kötöttek bele. :D Sikerült megoldanom, de három napot vett el tőlem, és egyre jobban izgultam, végzek-e időre.
Olyan szinten kicentiztük a munkát a korrektúrával, szerkesztéssel, többszöri átolvasással együtt, hogy a nyomdába küldés előtti éjszaka sem Borka (korrektorom, tördelőm), sem én nem aludtunk. Akkor még egy ráadás átolvasást iktattunk be, hogy tényleg kiszűrjünk minden hibát. Reggel igazi katarzis volt elküldeni az e-mailt, és végre hátradőlni. :)     

Tervezel ehhez a sorozathoz még egy negyedik kötetet is?

Folytatást nem, de említettem az előzménykötetet, amit nagyon szeretnék. Izzok a vágytól, hogy megírjam Ragona fiatalkorát. Ezt a történet még sok izgalmat tartogat, ezért kikívánkozik belőlem.

Melyik a kedvenc részed a három közül?

Bevallom, nem tudnék választani. Nyilván, ahogy fejlődtem mindig az újabbakra voltam büszkébb, de most, hogy átírtam az elsőt, ugyanolyan kedves nekem mindhárom.

A borítóid nagyon igényesek. Mikor megláttam őket azonnal beléjük szerettem; ám ezt csak emelte a szép tördelés. Kinek a munkáját dicsérhetjük bennük?

Szabó Borkáét, akinek nagyon sokat köszönhetek. Okos, irtó tehetséges, és hálás vagyok neki, amiért ismerhetem, és szívén viseli az utamat. Őszinte barátság van köztünk, és gördülékenyen működik a közös munka.

Két kiegészítő kötet tartozik a sorozathoz: A követ és a Menedék, mely Robin O’Wrightly-val írt közös munkátok és teljes egészében olvasható az interneten. Mesélnél egy kicsit arról, miért tetted őket ingyenessé? Hogyan érzed, jó döntés volt?

Már megjelent két könyvem, amikor eljutottam odáig, hogy alapvetően elég kevesen ismernek szerzőként. Szerettem volna újabb olvasókat szerezni, ezért gondoltam arra, írok valamit, ami ad egy kis ízelítőt a könyveimből, mégis valamiben más, és ezt teljesen ingyenessé teszem. Blogregényként, fejezetenként posztoltam először mindenhová, és hihetetlenül jólesett, hogy egyre többen írtak, nagyon várják az új részeket. Szóval bejött a dolog, hiszen azóta közülük sokan érdeklődtek a többi könyv iránt is. E-könyvként továbbra is ingyenes marad, de a jövőben előbb-utóbb kicsit felturbózva szeretném megjelentetni mindkét könyvet.
A Menedéket egyébként eredetileg nem is terveztem. Amikor lezárult a blogregény, megszavaztattam az olvasókkal, hogy legyen-e folytatás. Mivel igényt tartottak rá, így megszületett, de ebbe szerettem volna valami extrát tenni. Megkértem Robint, hogy csatlakozzon. Felvázoltam neki az ötletemet, a történet főbb vonalát, de semmi többet. Alkothatott saját karaktert, saját szemszöggel, és hagytam, hogy úgy pakolja tele bonyodalommal, ahogy csak jólesik. Ne féltsen engem, én majd onnan folytatom, ahol abbahagyta. Hihetetlenül élvezetes kihívás volt ez mindkettőnk számára. Olyan együtt írni valakivel, mintha néhány hónapra összeköltöznétek.

Eddig a fantasy - műfajában alkottál, de az biztos érdekli az olvasóidat, hogy a legközelebbi regényednél is maradsz ebben a műfajban? Milyen terveid vannak?

Párat az interjú során azért el is sütöttem. Ragona előzmény, és Követ kötetek…
Viszont ezeken túl is maradok a fantasynál. Az új történetem más jellegű lesz, mint a sorozat, mert elég hangsúlyos történelmi szálakat szövök bele, de tagadhatatlanul Krencz Nórásan oldom meg. Imádok új világokat alkotni, eddig nem létező szabályokkal. Elhatároztam, ha már a Megszámlálhatatlan megmutatta nekem az irányt, én azt is fogom követni. 

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, Nóra könyveit megtalálhatjátok a Mogul Kiadónál, őt pedig elérhetitek Facebook-oldalán!
Az ingyenesen elérhető könyvei pedig:


Ezúton kívánunk az írónőnek további sok sikert!

Írta: Isabel







Fotó: Sándor Kata


Vadadi Adrienn Miénk a színpad! c. könyvére pár hete Niki  hívta fel a figyelmem és azonnal megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék interjút készíteni az írónővel. Jómagam is nagy rajongója vagyok a gyermek - és ifjúsági irodalomnak; fontosnak gondolom nemcsak a népszerűsítését, de a megbecsülését is, hiszen  gyermekeink általuk tanulnak mindarról ami körülveszi őket.
De nem is szaporítom tovább a szót, kezdődjék a beszélgetés  az írónővel!

Megtennéd, hogy mesélsz magadról pár szót az olvasóknak?

Annyi mindent lehetne írni, hogy hány gyerekem van, hány háziállatom, hol élek, hol születtem… de én inkább azt árulom el, mi az, amiket mostanában nagyon szeretek: a csendet, a sétát, a táncot, a kakaót, visszacsukni a szemem amikor hajnalban megébredek, a sárga pulcsikat, langyos vízben lebegést, mélyre szívni a friss levegőt…

Mióta írsz gyermekeknek szóló történeteket? Mi volt az a pont, amikor rájöttél, hogy ezt a korosztályt szeretnéd megcélozni?

2013-ban jelent meg az első könyvem, amit ovisoknak írtam. Nem sokkal ezelőtt hosszú évekig óvónőként dolgoztam, ahol a saját csoportomnak kezdtem el írni meséket. Az első történetet egy kislánynak, aki nagyon szeretett volna barátokat, de valahogy nem ment neki a barátkozás, ami miatt sokat szomorkodott. Egyik este nekiültem és írtam egy olyan mesét, aminek ő a főszereplője, az óvodában játszódik és a csoportban igen fontos helyet foglal el.  Látni kellett volna az arcát, amikor másnap elmeséltem a gyerekeknek, ahogy mosolyra szalad a szája, amikor meghallja a nevét, és azt, hogy mindenki a barátja, ahogy büszkén végigjáratja a tekintetét a csoporton, ahogy kihúzza magát! Persze azt nem állítom, hogy ettől egy csapásra barátkozni kezdtek volna vele a gyerekek, de hogy okoztam neki pár perc boldogságot, az biztos. Aztán nem volt megállás. Ha történt valami érdekes napközben, én este megírtam, ügyelve arra, hogy a kislány helyét megtartsam a mesebeli csoportban. Másnap elolvastam a gyerekeknek, pár év múlva pedig ezekből a mesékből megszületett az első könyvem, Leszel a barátom? címmel.

Ha jól tudom, eddig huszonöt könyved jelent meg;  gratulálok hozzá, gyönyörű teljesítmény! Bár, mi most a Miénk a színpad! miatt kerestünk fel azért szeretném ha pár mondatban mesélnél egy kicsit a többi gyermekedről is! Melyik a kedvenced és melyik az olvasóidé? Melyiken dolgoztál a legtöbbet és ennek mi volt az oka? 

Az én kedvencem az Alma utca 22., ami egy társasházban játszódik. Misi, az élénk fantáziájú, hat éves fiú meséli, el mi minden történik náluk. Hogyan nyomozzák ki nagy Marosival és kis Marosival Csúnya néni rendes nevét, hogyan barkácsolnak Elek bácsival bánat falót a kis szobában, vagy ahogy ő mondja, a fészerben, hogyan menekítik ki Nani, Misi nagymamája kezéből a vasárnapi ebédre szánt kakast, hogyan piknikeznek a kis Pirossal a lépcsőfordulóban, vagy hogyan kéri meg Misi, Kamilla, a legszebb lány kezét egy egy gombócos fagyival.
Hogy az olvasóknak melyik a kedvencük, nem tudom, de az Alma utca 22. és a folytatása, a Nyomás a suliba! sok iskolába kötelező olvasmány és a gyerekek csoda szép olvasónaplókat készítettek hozzá.
Legtöbbet a Miénk a színpaddal dolgoztam, először is azért, mert sok előmunkálatra volt szükség hozzá. Beültem egy osztályba, hogy megnézzem milyenek a hatodikosok, drámajátékokat gyűjtöttem, színjátszó szakkört látogattam. 

Nekem még nem volt alkalmam olvasni tőled, ezért megkérdezném:  melyik könyvedet ajánlanád kezdésképpen?

Attól függ, hány éves vagy! :) Ha nagyon picike, épp csak most készülsz oviba, akkor valamelyik kis ovis könyvemet. Mondjuk a Peti tűzoltó lesz vagy a Dorci a legkisebb óvodás-t. Ha már régóta óvodába jársz, akkor az Örökké óvodás maradok! lehet jó olvasmány, esetleg a Palacsinta tábor, vagy ha van tesód, a Titkos reggeli és a Titkos vacsora. Ha kisiskolás ló rajongó vagy, mindenképpen a Kockacukor lovassuli valamelyik részét ajánlanám. Ha valami vicces izgit szeretnél, és már tudsz olvasni, a Matricás Lacikat neked találtam ki. Ha bandáznál egyet, ott van az Alma utca 22., ha pedig már felsős vagy és egy kis szerelemre, színjátszásra, marháskodásra és szuper osztályközösségre vágysz, legyen tiéd a Miénk a színpad!

Jöjjön akkor a Miénk a színpad!, melynek értékelését Niki hamarosan elhozza nekünk! A történet két barátnőről szól, akik drámatagozatra járnak. Egy fontos fellépésre készülnek, ám nem megy minden zökkenőmentesen…
Ez az alapötlet saját élményből fakad?

A két barátnő lehetnénk akár mi is az iskolai barátnőmmel, de a drámatagozat sajnos nem saját élmény, hiába vágytam rá olyan nagyon hosszú éveken át. A mi sulinkban nem volt színjátszásra lehetőség, és az iskola is egészen más volt, mint amilyenről a könyvben írok. Itt a tanárok a gyerekekért vannak, próbálnak az érdeklődési körükhöz és az életkori sajátosságaikhoz alkalmazkodni, akár matek, akár fizika vagy földrajz óra van. A matek tanár, ha az osztály nem érti, mire valók a törtek, hogy felkeltse a kiskamaszok érdeklődését, színházas példával magyarázza el nekik. A fizikán a hétköznapi életből hozott tárgyakkal kísérleteznek, a földrajz dolgozat pedig állhat a kőzetekről szóló versírásból. Aztán már csak meg kell zenésíteni énekórán a legjobban sikerült versikét és már kész is van az év végi előadás zenei alapja. Jó lett volna ilyen suliba járni!

Meddig tartott megírni a történetet?

Mindennel együtt fél évig.

Hogyan fogadták a történetet az olvasóid? Van mód a személyes kapcsolattartásra is?

Olvasókkal író-olvasó találkozókon szoktam találkozni, ahol vagy az ovis meséimből, vagy az Alma utca 22-ből mesélek, De mivel a Miénk a színpad! még nagyon új könyv, eddig még nem hívtak emiatt. Viszont november 29-én a Pagonyban lesz egy bemutatója, remélem sok régi, már ovis korból felnőtt, kiskamasz olvasómmal találkozom majd!

Íróként én is szeretnék egy nap gyerekeknek szóló történetet alkotni. Ez azonban véleményem szerint sokkal nagyobb felelősséggel jár, mintha felnőtteknek írnék. Te mit gondolsz erről? Valóban nagyobb a nyomás ilyenkor?

Én semmilyen nyomást nem érzek írás közben. Ha éreznék, biztos nem mernék leütni egy betűt sem. Amikor írok, sohasem foglalkozom a fogadtatással, mindig csak a történettel, amiben éppen vagyok. Ha bele tudom élni magam, ha utolsó porcikámig azonosulni tudok a szereplőkkel, ha elő tudom csalogatni magamból a gyereket, aki egykor voltam, baj nem lehet.

Végül talán jöjjön a legfontosabb kérdés: Mivel készülsz legközelebb? Kérlek árulj el valamit a terveidről!

Most egy Matricás Laci újabb rész következik, amit egyszerre magyarul és angolul is olvashatnak majd a gyerekek. Épp azon töröm a fejem, hogy a bolondos rabló ezúttal mit lopjon el.

Ezúton szeretnénk az írónőnek további sok sikert és sok boldog  rosszcsont olvasót kívánni!
Ha felkeltettük érdeklődéseteket, a mesekönyveket keressétek például a  Bookline webáruházban.:)

Írta: Isabel





Trapp Patríciával már készült egy interjú, ám akkor még nem volt alkalmam elolvasni a verseskötetét. Most azonban ezt pótoltam és lelkesen kerestem meg egy újabb interjú erejéig. Most megtudhatjuk hogyan alakult a költőnő pályája és élete ez alatt az egy év alatt!Tartsatok velünk! 

Először is köszönöm, hogy azonnal igent mondtál a felkérésre. Kérlek mesélj magadról egy keveset, hogy az új olvasók is megismerjenek!

Én köszönöm még egyszer a megkeresést, nagyon jól esett, hogy így ennyi idő után van olyan ember, aki emlékszik rám.
Magamról annyit mondanék, hogy egy lelkes, mindig a maga útját járó hölgyemény vagyok, akinek nagy álma volt, hogy egyszer kiadjon egy kötetet a saját verseiből, hogy így adjon néhány morzsát magából az embereknek. Ebből az álomból született meg a 2016 októberében napvilágot látott Lélekben gazdag című kötetem.

A fentebb említett verseskötet Nikivel együtt elolvastuk és hamarosan hozzuk az értékelést is.  Így visszatekintve hogyan vélekedsz a műről?
Milyen érzéseket vált ki belőled, ha újraolvasod őket? Van olyan, amit így utólag változtatnál rajta? Ha igen, mi az?

Akkoriban egy cél lebegett a szemem előtt, olyat szerettem volna kiadni a kezeim közül, mely a lehető legszélesebb olvasói kört megszólítja. Igyekeztem úgy összeválogatni a verseket és kategorizálni, hogy az megszólítson mindenkit, akit csak lehet. Gyorsan dolgoztam, amikor összeállítottam a végleges verziót, így ez lett belőle.
Gyakran olvasom vissza a kötetben található verseimet és a kimaradtakat, vagy azóta elkészülteket és gyakran van olyan érzésem, hogy lehet várnom kellett volna még a kiadással, mert van néhány darab, mely folytatása egyik-másiknak, de igyekszem nem a már megtörténteken rágódni.
A változtatás részben kapcsolódik az előző gondolatomhoz. Talán vártam volna és egy összetettebb, hosszabb kötetet adtam volna ki.

Mivel költőként kezdted az irodalmi pályafutásod jogos a kérdés: számíthatunk tőled újabb verseskötetre? Ha igen az is romantikus lesz, vagy más műfajban gondolkozol? Jómagam például gyerekeknek szóló verseket nagyon szívesen olvasnék tőled! 

Talán az előző válaszaim már árnyaltan ezt a kérdést is lefedték. Igen, tervben van egy újabb kötet, azonban még nem tudom, mikor és milyen témában. Mindenképp hasonló lesz a Lélekben gazdag érzelmi világához, hiszen ez vagyok én, de sok dolog történt azóta, így több másik téma is előtérbe került. Többek között az, hogy a kötetben van egy teljes rész, mely az édesanyámhoz íródott, azonban ez év áprilisában megszületett a kisfiam, amiről bizonyára már te is hallottál, így én is az édesanyák táborába tartozom. Néhány versem hozzá is szól, némely még pocaklakó korában, pár szösszenet pedig már a hetek-hónapok múlásával ihletődött. Kifejezett gyerek verseket nem valószínű, hogy lehet majd olvasni tőlem, de anyaként biztos lesz olyan, amikor versben írom ki örömöm vagy épp bánatom, büszkeségem, olykor mérgem. Eddig egyetlen érdekes próbálkozásom az volt, amikor én próbáltam baba bőrbe bújni és úgy írni a mindennapjaimról. Nem éreztem magaménak a szerepet, de néha rám jön a „kreativ ötperc” és akkor bármi megtörténhet.

Egy picit a szakmai tapasztalataidról is szeretnék kérdezni tőled, ha nem bánod! Ez alatt az idő alatt, hogyan élted meg hogy része vagy a kortárs magyar irodalomnak? Milyen tapasztalatokat szereztél?

Egyenlőre még nem igazán tudtam beleásni magam az irodalom berkeibe, de igazából nincsenek elvárásaim. Én nem a hírnévre vágyom, szóval ha már egy-kettő emberhez eljutnak az írásaim és okozok neki valami maradandó élményt, én már ennyivel is megelégszem.

Mit gondolsz a marketing fontosságáról? Te hogyan birkózol meg a feladattal?

Nagyon fontos eldönteni, hogy mi a célja az embernek. Én nem foglalkoztam a marketinggel, igazából mondhatni szájról-szájra terjedtem csupán, így tisztába vagyok nagyjából az olvasóim számával. Persze ha valakinek megélhetési és befutási ambíciói vannak, akkor rengeteg pénzt, energiát és kapcsolati tőkét lehet és kell is befektetni, ami vagy megéri, vagy sem.

Véleményed szerint mennyit számít egy pályakezdő írónak/költőnek a személyes ismeretségi köre?
Segít, vagy éppen hátráltat, ha sok közeli barát olvassa el a kész művet?
Ha már a barátok: sikerült szert tenned rájuk az irodalom világából is? Van olyan, akinek a véleményére sokat adsz?

Úgy gondolom nem feltétlen az ismeretségi kör az, ami előbbre visz. Persze egy jó ajánlás sokat dobhat a köteten, vagy épp az olvasók számán, de nagyon fontos az is, hogy mennyire szólítja meg a kötet külsője az embereket. Sajnos sokan borító, vagy épp címe alapján ítélik meg a könyveket, így erre is ügyelni kell, ha kiadáson töri valaki a fejét.
A közeli ismerősök, barátok elfogultság miatt nem biztos, hogy hitelesek, ha kritikára vágyunk, viszont támogatás céljából jól esik az első lépések megtételénél, ha döntő hányadában pozitív visszajelzéseket kapunk.
Az irodalom világából igazából barátságot nem sikerült szereznem. Még a kötetem kiadása előtt Ferger Annamáriával sikerült megismerkednem, aki azóta pályakezdőből egész lelkes szárny bontogató lett.

Végül szeretném, ha tanácsot adnál azoknak akik csak most kezdik a versírást. Mire figyeljenek oda ahhoz, hogy valóban meg tudják hatni az olvasókat?

A válasz igen egyszerű. Bármit adtok ki a kezeitek közül, arra ügyeljetek, hogy a verseiteken keresztül magatokból adtok egy darabot az olvasónak.

Patrícia szerzői oldala:

A verseskötet pedig az alábbi linken vásárolható meg: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anita Boza - Elrabolt szerelem

A könyvet még tavaly kaptam édesanyámtól és a borítója teljesen lenyűgözött. Nagyon kellemes látvány, emiatt nagy reményekkel vágtam neki az...

Népszerű bejegyzések