2019. november 27., szerda

Krimi és lélektan egy könyvben- Interjú a Kettőnk titka írónőjével




Ludányi Bettinával már volt alkalmam a blogon beszélgetni, ám a nemrégen megjelent Kettőnk titka című regénye ismételten felkeltette a kíváncsiságomat. Most erről a könyvről próbálom meg kérdezgetni az írónőt és egyúttal kedvet csinálni az olvasáshoz mindenkinek, aki eddig nem ismerte volna munkásságát! 

Kezdésnek pár szóban összefoglalnád miként és milyen műfajban olvashatunk tőled?

Ez egy lélektani regény, amelyben szintén fontos szerepe van a pszichológiának. Korábban a romantika volt a fő irány, ez azonban immár háttérbe szorul. Szeretnék teljesen áttérni a lélektani és krimi műfajú könyvekre.

A Kettőnk titka a Függőség - sorozat első része, melynek alapja az alkoholizmus. Mivel ez egy elég érzékeny, ám annál fontosabb része az irodalomnak, te miképp állsz neki az alkotásnak? 

Először mindig a kutatómunkával kezdek. Szoktam könyveket olvasni, dokumentumfilmeket nézni, a lehetőségek szerencsére végtelenek. Ezután találom ki a történet fő vonalát. Persze a karakterek és maga a fő szál is változhat az írás során.  Én ebből a szempontból elég kaotikusan írok.


Milyen jellegű munka áll a háttérben? Egyáltalán hogyan kezdhet neki az író a kutatásnak, ha ebben a témában szeretne alkotni?

Én elég kényes vagyok kutatómunka terén, ezért mindig könyvekkel kezdek. Szeretek olvasni, de csakis könyvből. Szóval leültem a laptopom elé és elkezdtem a függőségről szóló könyvek után kutakodni. Találtam is egyet, ami nagyon jól átfogja az egészet. Ezután jönnek a dokumentumfilmek, majd az angol források az interneten.

Mivel még nem olvastam a kötetet, megtennéd, hogy pár mondatban elmondod kinek és miért ajánlanád?

Azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik szeretik a lélektani thrillereket és a pszichológiát. Főleg, ha szeretnek megdöbbenni, illetve szeretik azokat a regényeket, amelyek meglepőek és fordulatosak.

Miért döntöttél úgy, hogy sorozatot készítesz a történetből?

Valójában egykötetes regénynek készült, de egy barátnőm javaslatára lett végül kétkötetes. Neki köszönhetően rájöttem, hogy sokkal többet ki lehet hozni ebből a történetből, így lett végül sorozat.

Ki a kedvenc karaktered és miért?

Azt hiszem, Corinna. Persze az összeset szeretem, hiszen az írás során a szívemhez nőnek. De ha mindenképp választani kell, akkor ő.

Személyiségjegyek szempontjából melyik szereplőt volt a legnehezebb megalkotni?

Alexet, a férfi főszereplőt.

Az őket érő nehézségek és azok megoldása, véleményed szerint mennyire sikerült valósághűen?

Szerintem amennyire lehetett, kihoztam belőle a legtöbbet. A nehézségek és azok megoldása a kutatómunka miatt sem volt túl nehéz, hiszen sikerült rendesen körbejárnom a függők életét.

Mit szóltak az olvasóid az új sorozathoz? Hogyan sikerült a könyvbemutató?

Megdöbbentek azon, hogy megint sikerült átvernem őket. Többen is úgy indultak neki, hogy ezúttal nem hagyják magukat, de végül csak behúztam őket a csőbe. Nagyon várják már a folytatást, aminek én különösen örülök.
A könyvbemutató pedig jól sikerült, emlékezetes volt minden szempontból. Az olvasók nagyon aranyosak, mindig készülnek valami meglepetéssel. Ezúttal egy Kettőnk titka pólót kaptam, amelynek elején kövekből van kirakva a cím. Egyszerűen imádnivaló!

Árulj el nekünk valamit a Kettőnk bűnéről! Mikorra várható a második rész?

A Kettőnk bűne 2020 tavaszán jelenik majd meg. Túl sok mindent nem árulhatok el róla, hiszen, ha megtenném, lelőném a Kettőnk titka poénját, azt pedig nem akarom. Azt a könyvet mindenkinek úgy kell a kezébe venni, hogy semmit sem sejt, ezért nem akarok belemenni. Annyit viszont elárulhatok, hogy lesznek még meglepetések.

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, Bettina Facebook-oldalán és weboldalán még több érdekességet találhattok!  Az utóbbit ajánlom azoknak, akik szeretnének nagyobb célközönséget is megszólítani az online világban!
Ha pedig a regény érdekel, az Álomgyár könyvesboltjában leadhatod a rendelésed!


További sok sikert kívánunk a szerzőnek!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anita Boza - Elrabolt szerelem

A könyvet még tavaly kaptam édesanyámtól és a borítója teljesen lenyűgözött. Nagyon kellemes látvány, emiatt nagy reményekkel vágtam neki az...

Népszerű bejegyzések