Faragó Maia vagyok, végzettségem alapján sajtó kommunikátor, magyarul újságíró, emellett színész és kulturális rendezvényszervező. Nemrég hivatalosan is bejelentett író lettem.
Az igaz és tiszta értéket képviselő művészeteket - és kultúrát kedvelő, és művelő ember. Gyermek, testvér, barát, és Társ.
Honnan jött az írás ötlete? Mindig jó kapcsolatban voltál az irodalommal vagy ez felnőttként alakult ki?
Furcsa módon, a „művészetekkel” való sorsom már gyermekkoromban determinálva volt: táncoltam, énekeltem, imádtam a filmeket nézni, illetve, ha volt egy felvétel magamról, akkor addig nem indultam el az óvodába, amíg vissza nem néztem magam a videókazettán.
Az anyai dédmamám is írt, bár nem nyilvánosság előtt, szóval ezt is hordozhatom magamban, viszont nekem azon túl, hogy a művészetek iránti szeretetem már csecsemő koromban megvolt, ugye leginkább a zene, a tánc, az éneklés érdekelt, és később is a színpad felé kacsingattam inkább. A könyvek bújása, és az irodalom, az írás akkor periférián volt.
Gimnazistaként kezdtem el olvasni, amit nagyon megszerettem. Habár az írás maga jelen volt már az iskolás éveimben is, de amikortól „komolyan” számolom azt, hogy az életem része, az egyértelműen a főiskolás éveimre datálható. Kommunikáció-médiatudomány szakon végeztem, és itt kötöttem házasságot az írással. Komolyan kezdtem venni, magát az írás erejét is, illetve magam vele, a mi viszonyunkat és erőnket együtt, valamint magamat, az íráshoz való hozzáállásomban.
Több művészeti ágban ki is próbáltam magam, hogy mára tényleg biztos legyen: számomra az írás az a művészeti közeg, amelyben legtermészetesebben mozgok, és amiben ki tudok teljesedni.
Sok felé vitt az élet, de mind kellett ahhoz, hogy tényleg felismerjem azt, az írás az én Utam és Otthonom.
A Lélek szirmai egy verseket és prózai történeteket tartalmazó alkotás. A cím nagyon szép, még felolvasni is megnyugtató volt. Mennyire vagy érzelmes típus és mi segített a megfelelő cím kiválasztásában?
Köszönöm a dicséretet.
Érzelmes típus vagyok, és érzékenyen felveszem mindazt, ami bennem, körülöttem, a világban zajlik. Viszont a könyvem azért kapta ezt a címet, mert tényleg hiszek ebben a „metaforában”: hogy a Léleknek is vannak szirmai, és pompázása, valamint megtisztulása úgy történhet, mint a természetben a virágoké, ciklikusan.
Hiszen tudjuk, ciklikusan pompájukban virágoznak, majd szirmaiktól megválnak, azok lehullnak, hogy a következő szezonban ismét megtörténjen a „pompázás”. Vagyis, mint a Lelkünk - ép és egész, virágzik - szirmai teljessé teszik és védik, de ha a Lelket bánat/csalódás/kudarc éri, vagy egész egyszerűen elfogy a motiváció, megfoszthatja ezen szirmaitól más, vagy mi magunkat, mert szeretnénk megtisztulva ismét virágozni, vagy ha változásra vágyunk, ahhoz lenullázzuk magunkat - letépegetjük a szirmokat, és újra kell kezdeni, felépíteni Magad, és ismét haladni a „pompázás” állapotába.
A könyvem ezen szirmok ciklikus útjait járja be a Lélekben… úgyhogy ennél kifejezőbb címet nem tudtam volna találni annak kifejezésére, amit belül „találnak” az Olvasók.
Mesélnél egy picit a kötetről? Mire számíthat az az Olvasó, aki a kezébe veszi?
Remélhetőleg egy mély, belső utazás megélése - röviden, ez, amire számíthat, és amit megtalál benne.
Hat fejezet van a Lélek szirmainak útjairól, melyeket megélünk nem egyszer az életben: amikor remélünk, amikor reményvesztettek – magányosak vagyunk, amikor újra kell kezdeni, vagy, amikor rátalálunk a boldogságra. Az utolsó „állapot” a ráadás – nem árulom el…
A kérdés az, megállnak útjaikban egyszer ezen szirmok? Ismerjük tényleg ezeket az utakat és be is járjuk/meg is éljük mélységükben azokat?
Saját, megélt történeteim megosztásával azt szeretném közvetíteni, hogy Olvasóim leljenek könyvemben örömöt, találjanak megnyugvásra, fedezzék fel saját hangjukat, teljenek meg hittel és reménnyel, hogy mindig van tovább.
Szeretném az Olvasókat jó érzéssel megtölteni, segíteni, hogy ne érezzék magukat egyedül, hanem azt az erőt érezzék Önmagukon belül, hogy folytassák, és menjenek előre a saját útjukon. Lehetnek életünkben támogatók ebben, de ők nem az az erő, ami valóban átlendít bennünket a nehéz percekben. Meg kell találni és erősíteni ezt a belső felismerést magunkban, hagyni kell teret ennek az erőnek, fel kell ismerni, beleölelkezni, ápolni, minden nap állhatatosabbá tenni.
Magánkiadásban megjelent műről beszélünk. Miért ezt az utat választottad és milyen tapasztalatokat szereztél?
Nem volt tudatos út, de nagyon jó, hogy így alakult. Nem kilincseltem sehol a könnyvel, hanem egyből megtaláltam ezt a lehetőséget, a teljes véletlen folytán.
Sajnos, amennyire eddig tapasztaltam, csak akkor vennének „komolyan” akár téged, akár a könyvet, ha áll mögötted egy neves kiadó, vagy vannak ebben a világban is kapcsolataid. Pedig szerintem a magánkiadású könyvek ugyanolyan értékkel bírnak. Ugyanannyi munka van bennük, sőt!
Én választottam inkább a nehezebb utat, a magam ura vagyok, és magam apró lépéseiben próbálok érvényesülni. Így keresem meg azt a réteget, akiknek valóban eljuthatok a szívéig a könyveimmel majd. Ez esetben működött, bár elég nehézkesen indult, de nem adtam fel.
A könyvírás/kivitelezés részében nagyobb felelősséget jelent, és odafigyelést a magánkiadás, de így még inkább a Te gyermeked lesz a könyved, nem csak megírtad, és lepasszoltad egy szerkesztőnek, aztán korrektúra stb. hanem ezeket a lépéseket is én csináltam magamnak és fogom is. Persze, ezeket végzettségemhez mérten minőségi és igényes munkával el is tudom látni. Egyedül a tördelésnél és a borítótervezésnél van segítségem. Aminél jó lenne a hátam mögött segítség, az a marketing rész, de szépen ismerkedem azokkal a csatornákkal, amikben magam is boldogulok.
Rendkívül sokat tanul az ember a folyamatokban. Ezért is nem bántam meg, sőt szerencsésnek érzem, hogy most sikerült a megjelentetés, mert minden szempontból készen álltam rá. Személyes, írói, szerkesztői íve is összeér az elmúlt éveknek a könyvemben és lekövethető azon belül, valamint igen, az anyagi háttér is most állt hozzá össze. Sokan nem beszélnek talán erről, de igen, nagyon sokba kerül, aki könyvekben „álmodik”.
Valószínű, hogy maradok a továbbiakban is a „nehezített pályán”, de azt hiszem, hogy tanulok is belőle, és ezzel a tudással is én gazdagodom. Míg talán egy nap megtalálom a megfelelő kiadót, akire rábízhatom a könyvem, és aki mögém és a köteteim mögé áll.
Egyébként a művészeti blogomon írtam egy sorozatot a magánkiadás lépéseiről, előnyeiről, hátrányairól, bár a befejező cikkek még hátra vannak. A tanulságokról, tapasztalatokról, úgy tudok csak beszámolni, ha eltelt már több hónap, és tényleg megláttam, mi, ami működik, mi, ami nem, és így tudom hitelesen átadni az Olvasóimnak. Számomra ez még nagyon fontos, hogy minden írásom hitelesen „szóljon”.
Beszéljünk egy kicsit az alkotás folyamatairól is. Milyen lelkiállapot kellett ahhoz, hogy nekiülj az írásnak?
Hát volt fenn - és lenn az írás során az biztos.
Bármilyen lelkiállapotban megtalálhat az ihlet, arra mindig figyelni kell, és teret kell neki engedni, hadd folyjon vele a Lélek - én így szoktam mondani.
Miközben ezek az írások születtek, pontosan, mivel van hat fejezet, hat különböző élet - és érzelmi szakaszból, ezért nagyon változó. Nem csapongó, mert pont ezért zárja az érzéseket minden fejezet magába, viszont fejezeteiben egy nagy érzelmi hullámvasút a könyv, az biztos. Pont ettől nyílt, őszinte és bátor. Nem csupán személyes. Hanem meri megmutatni a „mélységet”, és a „mennyet” is. Mert erről szól az élet.
Ha szomorú vagyok, mindig könnyebben alkotok - nem tudom, sokkal több inspiráció jön. Ilyenkor olyan dolgokat hánt le az ember a Lelke legmélyéről, amit talán ő maga sem tud- ekkor születhetnek a legőszintébb alkotások.
Ha pedig boldog, vagy ihletett, vagy szerelmes, vagy elégedett, akkor úgy tapasztaltam sokkal inkább „beleül” az ember ebbe az állapotba, és nem úgy jön az inspiráció, pont azért, mert kitelíti az érzés, és nem telik be vele, hogy „boldog”. Valamint, ekkor persze teljesen más típusú és hangvételű, talán műfajú és ritmusú alkotások születnek meg.
Ami érdekes volt, az a köztes állapot, az újrakezdés…valamint, hogy hányszor kell újrakezdeni az újrakezdésen belül is. Ezek olyan lelki folyamatok mind, amik hosszabb időbe telnek, míg tovább lendülnek, vagy feldolgozza őket az ember stb.
Illetve, az utolsó fejezet. Személyesen is most értem el ezt az állapotot, remélem az Olvasóimnak is minél több jut ebből, megtapasztalják egyszer az életben. Többször szerintem igazán nem is lehet. Erről többet nem is árulok el…
Próza vagy vers - melyik jelentette számodra a nagyobb kihívást?
Igazából egyik sem kihívás. Érzelmi állapottól, témától és időtől függ mibe kezdek bele.
A versek a kedvenceim, azt nem titkolom.
Igazából mindkettőt kedvelem, mert javarészt valóságon alapulnak, valós helyzeteken, vagy egy általános érzésen, mégis egyedi világodból, nézőpontodból kivetítve. Rajtad áll egyébként, hogy valóságot írsz meg, vagy fantáziádról írsz. Vágyadról, álmodról. Avagy éppen fantáziádból kreálsz tartalmat.
Amikor kapok egy gyors ihletet le is írom gyorsan egy versben általában. Nem azt jelenti, hogy nem dolgozom ki, attól lehet igényes és minőségi, de verset írni sokkal gyorsabb, valljuk be. Amikor pedig több időm van, és elmélyedhetek történetekben, helyszíneket húzhatok fel magamban, és karaktereket alakíthatok ki egy világban, akkor dolgozok ki hosszabb prózai műfajokat pl. novellákat, regényeket…
A borítódat láttam és nagyon szép. Te készítetted?
Nem, nem én, hanem a borítótervezőm Németh Balázs. Köszönöm a nevében is a dicséretet.
Azt szerettem volna kifejezni a címlapon, amit magán hordoz a könyv, a nemes, letisztult egyszerűséget és tisztaságot, valamint, amire utal a kötet címe is, a szimbolikus jelképet, a virág - Lélek és szirmok hármasában. Balázs nagyon jól ráérzett erre, mert az Olvasóktól első körben mindig meg is kapjuk, hogy milyen szép és igényes lett.
Nem tudom megmagyarázni, de a Föld és a Nap színei egyaránt megvannak benne, a barnás-sárgás-fehéres árnyalatok abszolút érzékeltetik azt, ami számomra a Lélek színe. Nem tudom megmagyarázni miért, de számomra ez a szín, amit használtunk, tökéletesen megtestesíti azt. Ha lehetne elképzelni színt hozzá, vagy színnel ábrázolni, nekem ez lenne a Lélek színe. A foltokban maszatos sárgásbarnával érződik a mélység, egyébként az egész olyan fényes, napsárga és fehér; tiszta, mint maga a Lélek.
A könyvön belül is használjuk az alapszínt, mely csaknem ugyanaz a borítón használt háttérszínnel. Mivel a könyvem oldalai is át vannak hatva színnel, nem egyszerű fehérek. Így olyan lett az egész, mintha belemártottuk volna a Lélek színének tintájába. A könyv így van harmóniában és egységben.
Eddig milyen visszajelzéseket kaptál az Olvasóktól? Mennyire visel meg egy-egy kritikusabb vélemény?
Ez a legszívmelengetőbb az egészben – hogy a 14-84 év közötti Olvasóim mindegyike pozitív visszajelzést küldött.
Ami „kritikus” vélemény volt, az is épített. Azt írták, hogy néha túl sokat akarok egy íráson belül megfogalmazni, (erre írom, hogy megindul a Lelkem - ezt muszáj lesz, igen, kordában tartani) és hajlamos vagyok túl hosszú mondatokba bocsátkozni, valamint, hogy jellemző az első könyves írók motívuma, hogy „sűrű”. Igen, talán. De hát 10 évet hogyan lehet belefoglalni 108 oldalba? Valamint, ahogy írtam is, ezek hiába akár éves érzelmi folyamatok, de ugye a fejezet végével „hamar” véget ér, jön a következő fejezet, tehát, ahogy az életben, itt is a könyvben - vannak fenn és lent helyzetek. Ezért érezhető „töménynek” a könyv. Bár inkább mély. Érzelmileg biztos - hiszen minden érzést érint, körbejár szinte.
Ezen kívül semmilyen „negatív”, vagy „kritikus” dologgal nem találkoztam.
Ahogy említettem a 14-től a 84 éves korig is van Olvasóm, és a küllem mellett, amit mindenki dicsér, mindenki szívébe és Lelkébe sikerült beletalálni a belső tartalommal. Nagyon sokan mondják, hogy a történeteimben megtalálják azt leírva, amit ők sosem mertek volna, vagy nem tudtak szavakkal kifejezni, és ezért hálásak; vagy sikerült újra Önmagukra találniuk; meghozni döntéseket; kapaszkodókat találtak az élethez; elmélyedtek a saját Lelki szirmaikban; vagy, hogy többször elő fogják venni. Sokaknak pont betalált, írták, hogy éppen erre a könyvre volt szükségük…vagy olyan, mintha az Ő Lelkükből szólnék…
A honlapomon nagyon sok van az Olvasói visszajelzéseknél, merthogy van a könyvnek egy saját menüpontja oldalamon, ott több olvasható ezekből a véleményekből.
Az, hogy elértem az Olvasókig, nem is fizikális, hanem Lelki értelemben, ez a legnagyobb „siker”.
Most, hogy túl vagy a megjelenésen, alkotóként milyen érzések kavarognak benned?
Nagy örömmel tölt el, hogy sikerült minőségben kivitelezni a könyvet, hogy tíz év szellemi munkája ért gyümölccsé, hogy végig csináltam magánkiadásban, hogy ennyit tanultam közben és tapasztalhatok folyamatosan, hogy fejlődhettem én is az egészből, íróként, előre az Utamon.
Örülök, hogy 19 különböző településen hullajtotta már szirmait könyvem, és készülök még meglepetéssel, ami A Lélek szirmait illetti.
Sem az írástól, sem a magánkiadástól nem kedvetlenedtem el, sőt.
Megosztanál velünk valamit a jövőbeli terveiddel kapcsolatban?
Mindenképpen azon leszek, mint alkotó, hogy ebben a folyamatban, amit íróként jelent létezni, kiteljesedjek. Rengeteg tervem van, nagyon sok történet, annál több tapasztalat, amit szeretnék megosztani, szeretnék az emberek elé tárni. Szeretnék minden, eddig fiókban lévő dolgomat „kipakolni” az asztalra, és értéket továbbítani bennük. Szórakoztatni, megnevettetni, megríkatni, elgondolkodtatni, inspirációt gyújtani, erősíteni a belső erőt az emberek elméjében, szívében, Lelkében. Ezeket szeretném a jövőbeni könyveimmel közvetíteni.
Elkezdtem a második könyvem, mely regényalakot fog ölteni. Az inspiráció egy valós dologból érkezett, onnan ihletté formálódott, és szorgosan, lelkesen, buzgón íródik. Megvan a helyszín, a szereplők, a cselekmény sora, és az az üzenet, amit általa szeretnék közvetíteni. Nagyon komplex dolgot alkotok éppen… keveredik a valóság és a képzelet világa…
Követhető honlapomon minden jövőbeni projektem a Mi készül? menüpont alatt. Ezt is, a művészeti blogomat is folytatom. Rendkívül sokrétű, tíz művészeti témában, sok műfajban, és állandóan fejlődve, bővülve, szélesedve áramlik az ottani tartalom. Annyira boldoggá tesz, hogy lehet egy „Otthonom”, ahol megoszthatom mindazt, amit megéltem, mindazt, amiben hiszek, mindazt, amit képviselek, aki én vagyok.
Így zárásként én sok szeretettel meghívok minden Olvasót ide is, böngészni. Unatkozni nem lehet, inspirálódni, újdonságokkal találkozni viszont annál inkább. Addig is, amíg elkészül az új könyvem.
A blog nevében ezúton is további sok sikert kívánok a szerzőnek!
Ha pedig elmerülnél Maia világában, a blogján rengeteg hasznos és érdekes információt találhatsz például az írás folyamatáról és a borítókészítésről is!
