Kezdésként mesélnél magadról a blog olvasóinak? Hogyan indult az írói pályafutásod?
Fantasy író és illusztrátor vagyok; több mint másfél évtizede foglalkozom komolyabban írással. Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekkoromban faltam a könyveket, és egy nap támadt egy ötletem, amiből remek történetet lehetett volna írni. Addig bontogattam ki a fejemben, amíg már komplett cselekményem is volt hozzá… és aztán hirtelen ráébredtem, hogy bármennyire tetszik, nem fogom tudni elolvasni, mert még nem írta meg senki. A pillanatnyi csalódást követően jött az elhatározás, hogy na, majd akkor megírom én. Valahogy így indult az írói pályafutásom, bár kiadásra szánt történeteket csak később, tizenhat évesen kezdtem írni. Ahogyan az lenni szokott, nagy mellénnyel elküldtem az első regényem kéziratát pár kiadónak, majd az elutasítások után elhatároztam, hogy csiszolok még egy kicsit a művön. Időközben irodalmi pályázatokon is elindultam, hogy kiderítsem, érdemes-e egyáltalán írásba ölnöm az időmet, és mivel az ezekre a pályázatokra írt novelláimról szinte csak pozitív visszajelzést kaptam, ezért nem adtam fel. Végül a „kiadóvadászat” második körében a Főnix Könyvműhely érdeklődött a Kísértés Rt. iránt, így náluk jelent meg az első regényem.
A fantasy világa áll közel hozzád: melyik volt az a meghatározó mű, mely erre az útra terelt?
Talán A végtelen történet volt az első fantasy, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy hónapokig foglalkoztatott. A filmet láttam először, és amikor végre a kezembe kaparintottam a könyvet is, rájöttem, hogy addig csak a történet felét ismertem. Később jött A Gyűrűk Ura, majd a Harry Potter is, természetesen – és minél több művet olvastam a zsáneren belül, annál jobban megtetszett a sokszínűsége. A fantasy műfajon belül az urban fantasy áll hozzám a legközelebb: az összes regényemben fontos szerepet kap a város, ahol a történet játszódik.
Eddig 4 könyved kapható a piacon, ebből három a Főnix Könyvműhely gondozásában. Miért őket választottad, amikor kiadásra került a sor és milyen tapasztalataid vannak velük kapcsolatban?
Ritka, hogy egy kezdő írónak sok választási lehetősége van: tíz elküldött e-e-mailre jó, ha két válasz érkezik a kiadóktól, és az esetek többségében azok is elutasítók. (Nem tudom, ez változott-e az elmúlt tíz évben, de amikor én 2010. körül kilincseltem, akkor még nem volt nagy keletje a magyar szerzőknek.) A Főnix volt az első kiadó, amelyik kíváncsi volt a Kísértés Rt.-re: akkoriban kezdtek szórakoztató irodalommal foglalkozni, szóval épp jókor érkezett be a kéziratom. A második regényemet az Ulpius-ház hozta ki, mielőtt csődbe mentek volna, de velük szinte csak rossz tapasztalatom volt, így aztán az Elveszett Napokkal visszatértem a Főnixhez. Kicsi, családias kiadóról beszélünk rendkívül barátságos légkörrel.
Sorozatot, illetve önálló regényt is írtál már. Számodra melyik jelent nagyobb kihívást és miért?
Egyik sem egyszerű, de különböző okokból. Hajlamos vagyok rá, hogy szabadjára engedjem a szereplőimet, ez pedig azzal szokott járni, hogy mire észbe kapok, már öt szálon fut a cselekmény, és háromszáz oldalnál tartunk, pedig még alig lendültem bele a történetbe. Az Elveszett Napokkal is ez történt: eredetileg egykötetesnek szántam, de szép lassan rájöttem, hogy muszáj lesz trilógiává bővítenem, különben a felét sem fogom tudni elmesélni annak, amit elterveztem. Itt persze felütötte fejét a könyvsorozatok buktatója; mégpedig, hogy nemcsak a köteteken átívelő sztorinak kellett kerek egészet alkotnia, de az egyes részeknek önállóan is meg kellett állniuk a helyüket. Különösen a második résszel gyűlt meg a bajom – el is kellett tolni a megjelenés eredeti időpontját, mert nem voltam hajlandó úgy kiadni a kezemből, hogy nem vagyok vele teljesen elégedett –, de most, hogy néhány hete befejeztem a harmadik (és egyben utolsó) kötet írását, úgy érzem, sikerült megfelelnem a kihívásnak. Ettől függetlenül a következő könyvem önálló regény lesz.
Melyik az a célcsoport, akiknek mindenképpen ajánlanád a műveidet? Melyikkel érdemes kezdeni? (Ezt magam miatt is kérdezem.)
Nehezen tudnék belőni hozzájuk egy korosztályt, mert én magam gyerekként és kamaszként is mindenevő voltam, ami a könyveket illeti, de talán 16 évtől felfelé ajánlanám az írásaimat, mert akad bennük némi vér és morbid humor is. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Nos, az attól függ, miféle olvasnivalóra vágysz. A Kísértés Rt. egy elborult hullámvasút angyalokkal és démonokkal, valamint a próbálkozásom, hogy egy magamfajta szkeptikus számára is emészthető formába gyúrjam a hit és a túlvilág kérdését. Az Őrült Hold alatt a két főszereplő kapcsolatára koncentrál a körülöttük megállás nélkül változó, különös városban; akadnak benne fausti alkuk és nem kevés varázslat. Az Elveszett Napok egy sötétebb, szövevényes történelmi fantasy, amiben végre elég teret adtam magamnak, hogy rendesen kibontsam a szereplőimet és a világot, ahol a történet játszódik. Minden regényemre jellemző a humor és a karakterközpontúság, de a három történet meglehetősen különbözik egymástól mind a hangulatát, mind a szereplőit tekintve.
Milyen olvasói visszajelzéseket kapsz? Az esetleges kritikákat hogyan kezeled?
Általában pozitívakat – szerencsére még nem esett meg velem, hogy valaki csak azért keressen meg, hogy megmondja, mennyire utálta a könyvemet. Magamtól nem vadászok értékeléseket, mert ahány olvasó, annyi vélemény, és onnantól, hogy a polcokra került a könyv, nekem nincs közöm hozzá, kinek hogy tetszett. Ha mégis szembejön egy kritika, akkor igyekszem tanulni belőle (feltéve persze, hogy építő jellegű, nem pedig rosszindulatú gúnyolódás, ami elvétve bár, de sajnos elő szokott fordulni), de nem állok neki vitatkozni az illetővel.
Miért döntöttél úgy, hogy magyar néven adod ki a regényeidet? Ért emiatt bármiféle hátrány íróként?
Eredetileg álnévben gondolkodtam, de egy kiadótól azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam a csudába, manapság már magyar névvel is meg lehet jelenni – és mint látjuk, ez valóban így lett. Időnként találkozom a jelenséggel, hogy van, aki elvből nem olvassa magyar szerző műveit, ezért nem elképzelhetetlen, hogy több olvasóm lenne, ha a sajátom helyett egy frappánsan megválasztott angolszász nevet biggyesztenék a cím fölé, de négy könyv után már nem töröm magam ezen.
Hogyan vélekedsz a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetről, mely a könyvkiadást/eladást is súlyosan érintette? Véleményed szerint, miképp segíthetnek az olvasók abban, hogy enyhítsük a károkat?
Mint minden válságot, ezt is a kis kiadók sínylik meg a legjobban. A jelenlegi helyzetben – meg általában is – az lehet a legnagyobb segítség, ha az olvasó közvetlenül a kiadótól vásárolja a könyveket. A legtöbbjüknek saját honlapja és webshopja van, ráadásul így a könyv teljes ára a kiadóhoz kerül – míg, ha a nagy bolthálózatokból szerzed be az olvasnivalót, akkor a bevétel egy része a terjesztőt illeti.
Magánemberként hogyan töltöd ezeket a nehéz napokat? Van olyan tanácsod, ami számodra sokat segített és megosztanád velünk?
Szerencsére a munkahelyem viszonylag gyorsan kapcsolt, és lassan egy éve otthonról dolgozhatok, ami sokat segített benne, hogy átvészeljem a nehezét. A kreativitásom viszont megsínylette a dolgot: nagyjából fél évig egy sort sem tudtam írni, annyira nyomasztott a helyzet. Eleinte sokat küszködtem emiatt, és végül az segített, amikor elkezdtem tudatosan beosztani a szabadidőmet, listába és fontossági sorrendbe szedni a kreatív teendőimet – és időt adni magamnak a pihenésre is. Talán az lendített át igazán a holtponton, amikor végre beadtam a derekam, és kipróbáltam a Scrivener nevű programot: mintha megtáltosodtam volna tőle, úgy visszatért az ihletem. Alapvetően magukra a kreatív folyamatokra van egy örök érvényű jó tanácsom, de talán a mindennapokra is alkalmazható: az alkotás olyan, mint a légzés – előbb tele kell szívni a tüdőt levegővel, hogy kilélegezhessen az ember. Ha nem merülsz el időnként egy jó könyvben, filmben vagy sorozatban; ha nem töltesz időt olyasmivel, ami kikapcsol és örömet szerez, akkor nem lesz miből merítened, amikor alkotásra kerül a sor. Néha egyszerűen muszáj hátradőlni és kikapcsolni egy kicsit.
Milyen terveid vannak erre az évre?
Nagyon szeretném, ha az Elveszett Napok befejező kötete még idén megjelenhetne, de ez teljes egészében a Főnixen múlik, ezért nem ígérem, hogy így lesz. Időközben elkezdtem dolgozni egy új történeten is, és ugyan egyelőre még csak ismerkedem a szereplőkkel, úgy tervezem, az év nagy részét ennek megírásával töltöm majd. Persze a legjobb az lenne, ha végre ismét eljuthatnék egy könyves rendezvényre, de sajnos az a gyanúm, hogy ez csak jövőre jön össze.
Ezúton szeretnél további sok sikert kívánni Viktóriának! Remélem, hamarosan én is az olvasói közé tartozhatok!
Amennyiben szeretnél többet tudni, Keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a Főnix Könyvműhely weboldalán!
