2021. március 27., szombat

A szerző, akit a humor és a karakterközpontúság jellemez - Interjú a Főnix Könyvműhely egyik alkotójával, Imre Viktória Annával


 Imre Viktória Anna a Főnix Könyvműhely egyik alkotója. Már régóta szeretnék megismerkedni a munkásságával, ám amíg ez nem sikerül, arra gondoltam ismerjük meg őt magát egy kicsit közelebbről! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!

Kezdésként mesélnél magadról a blog olvasóinak? Hogyan indult az írói pályafutásod?

Fantasy író és illusztrátor vagyok; több mint másfél évtizede foglalkozom komolyabban írással. Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekkoromban faltam a könyveket, és egy nap támadt egy ötletem, amiből remek történetet lehetett volna írni. Addig bontogattam ki a fejemben, amíg már komplett cselekményem is volt hozzá… és aztán hirtelen ráébredtem, hogy bármennyire tetszik, nem fogom tudni elolvasni, mert még nem írta meg senki. A pillanatnyi csalódást követően jött az elhatározás, hogy na, majd akkor megírom én. Valahogy így indult az írói pályafutásom, bár kiadásra szánt történeteket csak később, tizenhat évesen kezdtem írni. Ahogyan az lenni szokott, nagy mellénnyel elküldtem az első regényem kéziratát pár kiadónak, majd az elutasítások után elhatároztam, hogy csiszolok még egy kicsit a művön. Időközben irodalmi pályázatokon is elindultam, hogy kiderítsem, érdemes-e egyáltalán írásba ölnöm az időmet, és mivel az ezekre a pályázatokra írt novelláimról szinte csak pozitív visszajelzést kaptam, ezért nem adtam fel. Végül a „kiadóvadászat” második körében a Főnix Könyvműhely érdeklődött a Kísértés Rt. iránt, így náluk jelent meg az első regényem.

A fantasy világa áll közel hozzád: melyik volt az a meghatározó mű, mely erre az útra terelt?

Talán A végtelen történet volt az első fantasy, ami olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy hónapokig foglalkoztatott. A filmet láttam először, és amikor végre a kezembe kaparintottam a könyvet is, rájöttem, hogy addig csak a történet felét ismertem. Később jött A Gyűrűk Ura, majd a Harry Potter is, természetesen – és minél több művet olvastam a zsáneren belül, annál jobban megtetszett a sokszínűsége. A fantasy műfajon belül az urban fantasy áll hozzám a legközelebb: az összes regényemben fontos szerepet kap a város, ahol a történet játszódik.

Eddig 4 könyved kapható a piacon, ebből három a Főnix Könyvműhely gondozásában. Miért őket választottad, amikor kiadásra került a sor és milyen tapasztalataid vannak velük kapcsolatban?

Ritka, hogy egy kezdő írónak sok választási lehetősége van: tíz elküldött e-e-mailre jó, ha két válasz érkezik a kiadóktól, és az esetek többségében azok is elutasítók. (Nem tudom, ez változott-e az elmúlt tíz évben, de amikor én 2010. körül kilincseltem, akkor még nem volt nagy keletje a magyar szerzőknek.) A Főnix volt az első kiadó, amelyik kíváncsi volt a Kísértés Rt.-re: akkoriban kezdtek szórakoztató irodalommal foglalkozni, szóval épp jókor érkezett be a kéziratom. A második regényemet az Ulpius-ház hozta ki, mielőtt csődbe mentek volna, de velük szinte csak rossz tapasztalatom volt, így aztán az Elveszett Napokkal visszatértem a Főnixhez. Kicsi, családias kiadóról beszélünk rendkívül barátságos légkörrel.

Sorozatot, illetve önálló regényt is írtál már. Számodra melyik jelent nagyobb kihívást és miért?

Egyik sem egyszerű, de különböző okokból. Hajlamos vagyok rá, hogy szabadjára engedjem a szereplőimet, ez pedig azzal szokott járni, hogy mire észbe kapok, már öt szálon fut a cselekmény, és háromszáz oldalnál tartunk, pedig még alig lendültem bele a történetbe. Az Elveszett Napokkal is ez történt: eredetileg egykötetesnek szántam, de szép lassan rájöttem, hogy muszáj lesz trilógiává bővítenem, különben a felét sem fogom tudni elmesélni annak, amit elterveztem. Itt persze felütötte fejét a könyvsorozatok buktatója; mégpedig, hogy nemcsak a köteteken átívelő sztorinak kellett kerek egészet alkotnia, de az egyes részeknek önállóan is meg kellett állniuk a helyüket. Különösen a második résszel gyűlt meg a bajom – el is kellett tolni a megjelenés eredeti időpontját, mert nem voltam hajlandó úgy kiadni a kezemből, hogy nem vagyok vele teljesen elégedett –, de most, hogy néhány hete befejeztem a harmadik (és egyben utolsó) kötet írását, úgy érzem, sikerült megfelelnem a kihívásnak. Ettől függetlenül a következő könyvem önálló regény lesz. 

Melyik az a célcsoport, akiknek mindenképpen ajánlanád a műveidet? Melyikkel érdemes kezdeni? (Ezt magam miatt is kérdezem.)

Nehezen tudnék belőni hozzájuk egy korosztályt, mert én magam gyerekként és kamaszként is mindenevő voltam, ami a könyveket illeti, de talán 16 évtől felfelé ajánlanám az írásaimat, mert akad bennük némi vér és morbid humor is. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Nos, az attól függ, miféle olvasnivalóra vágysz. A Kísértés Rt. egy elborult hullámvasút angyalokkal és démonokkal, valamint a próbálkozásom, hogy egy magamfajta szkeptikus számára is emészthető formába gyúrjam a hit és a túlvilág kérdését. Az Őrült Hold alatt a két főszereplő kapcsolatára koncentrál a körülöttük megállás nélkül változó, különös városban; akadnak benne fausti alkuk és nem kevés varázslat. Az Elveszett Napok egy sötétebb, szövevényes történelmi fantasy, amiben végre elég teret adtam magamnak, hogy rendesen kibontsam a szereplőimet és a világot, ahol a történet játszódik. Minden regényemre jellemző a humor és a karakterközpontúság, de a három történet meglehetősen különbözik egymástól mind a hangulatát, mind a szereplőit tekintve.

Milyen olvasói visszajelzéseket kapsz? Az esetleges kritikákat hogyan kezeled?

Általában pozitívakat – szerencsére még nem esett meg velem, hogy valaki csak azért keressen meg, hogy megmondja, mennyire utálta a könyvemet. Magamtól nem vadászok értékeléseket, mert ahány olvasó, annyi vélemény, és onnantól, hogy a polcokra került a könyv, nekem nincs közöm hozzá, kinek hogy tetszett. Ha mégis szembejön egy kritika, akkor igyekszem tanulni belőle (feltéve persze, hogy építő jellegű, nem pedig rosszindulatú gúnyolódás, ami elvétve bár, de sajnos elő szokott fordulni), de nem állok neki vitatkozni az illetővel.

Miért döntöttél úgy, hogy magyar néven adod ki a regényeidet? Ért emiatt bármiféle hátrány íróként?

Eredetileg álnévben gondolkodtam, de egy kiadótól azt a tanácsot kaptam, hogy hagyjam a csudába, manapság már magyar névvel is meg lehet jelenni – és mint látjuk, ez valóban így lett. Időnként találkozom a jelenséggel, hogy van, aki elvből nem olvassa magyar szerző műveit, ezért nem elképzelhetetlen, hogy több olvasóm lenne, ha a sajátom helyett egy frappánsan megválasztott angolszász nevet biggyesztenék a cím fölé, de négy könyv után már nem töröm magam ezen.

Hogyan vélekedsz a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetről, mely a könyvkiadást/eladást is súlyosan érintette? Véleményed szerint, miképp segíthetnek az olvasók abban, hogy enyhítsük a károkat?

Mint minden válságot, ezt is a kis kiadók sínylik meg a legjobban. A jelenlegi helyzetben – meg általában is – az lehet a legnagyobb segítség, ha az olvasó közvetlenül a kiadótól vásárolja a könyveket. A legtöbbjüknek saját honlapja és webshopja van, ráadásul így a könyv teljes ára a kiadóhoz kerül – míg, ha a nagy bolthálózatokból szerzed be az olvasnivalót, akkor a bevétel egy része a terjesztőt illeti.

Magánemberként hogyan töltöd ezeket a nehéz napokat? Van olyan tanácsod, ami számodra sokat segített és megosztanád velünk?

Szerencsére a munkahelyem viszonylag gyorsan kapcsolt, és lassan egy éve otthonról dolgozhatok, ami sokat segített benne, hogy átvészeljem a nehezét. A kreativitásom viszont megsínylette a dolgot: nagyjából fél évig egy sort sem tudtam írni, annyira nyomasztott a helyzet. Eleinte sokat küszködtem emiatt, és végül az segített, amikor elkezdtem tudatosan beosztani a szabadidőmet, listába és fontossági sorrendbe szedni a kreatív teendőimet – és időt adni magamnak a pihenésre is.  Talán az lendített át igazán a holtponton, amikor végre beadtam a derekam, és kipróbáltam a Scrivener nevű programot: mintha megtáltosodtam volna tőle, úgy visszatért az ihletem. Alapvetően magukra a kreatív folyamatokra van egy örök érvényű jó tanácsom, de talán a mindennapokra is alkalmazható: az alkotás olyan, mint a légzés – előbb tele kell szívni a tüdőt levegővel, hogy kilélegezhessen az ember. Ha nem merülsz el időnként egy jó könyvben, filmben vagy sorozatban; ha nem töltesz időt olyasmivel, ami kikapcsol és örömet szerez, akkor nem lesz miből merítened, amikor alkotásra kerül a sor. Néha egyszerűen muszáj hátradőlni és kikapcsolni egy kicsit.

Milyen terveid vannak erre az évre?  

Nagyon szeretném, ha az Elveszett Napok befejező kötete még idén megjelenhetne, de ez teljes egészében a Főnixen múlik, ezért nem ígérem, hogy így lesz. Időközben elkezdtem dolgozni egy új történeten is, és ugyan egyelőre még csak ismerkedem a szereplőkkel, úgy tervezem, az év nagy részét ennek megírásával töltöm majd. Persze a legjobb az lenne, ha végre ismét eljuthatnék egy könyves rendezvényre, de sajnos az a gyanúm, hogy ez csak jövőre jön össze.

Ezúton szeretnél további sok sikert kívánni Viktóriának! Remélem, hamarosan én is az olvasói közé tartozhatok!

Amennyiben szeretnél többet tudni, Keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy regényeit a Főnix Könyvműhely weboldalán!

Írta: Isabel

2021. március 25., csütörtök

Maros Edit - Bonyolult egy banda (#bonyolult 2.)

 


 Őszintén szólva picit tartottam a történettől, ugyanis az első részt még nem olvastam. Többen figyelmeztettek, hogy a második rész csak az előző ismeretében követhető, így aggódni kezdtem.

Ám mivel nagyon kíváncsi voltam a szerző munkásságára - sok jót hallottam róla - végül félretettem minden kételyem és nekikezdtem. 

Konkrétan az első pár oldal után azt éreztem, hogy még nem szeretném letenni. Aztán eltelt legalább négy óra, mire feleszméltem, hogy vár a kötelesség. 
Nem mondom, hogy nem lenne jó tudni az előzményeket, de az első pár oldal után számomra teljesen követhetővé vált a történet. 

Az írónő nagyon ügyesen utalt vissza a fontosabb részekre. Nem meséli folyamatosan, de amikor a cselekmény megköveteli, elmondja a lényeget és ez nekem nagyon sokat segített.

Ifjúsági regény lévén a történet nem okozott nagy meglepetéseket: suli, barátok, szerelmek. Ám voltak meglepetések.
Az első az, hogy az írónő nagyon jól használja a tinik szavait. Mikor a főszereplő - Adél - gondolataiba láttunk bele, olyan érzésem volt, mintha az egyik 15 éves tanítványomat hallanám, és ez ebben az esetben nagyon nagy dicséret a részemről. Igaz, hozzám közelebb álltak a komolyabb művek már ennyi idősen is, ám a mai igényeket ez a rész teljes mértékben kielégíti. És, tekintve, hogy az ebben a zsánerben írt regényeknek az a céljuk, hogy rávegyék a fiatalokat az olvasásra, ebből a szempontból szép munkát végzett.

A másik pozitívum számomra az a világfelépítés és szereplőalkotás. Nagyon könnyen megértettem a gyerekek érzéseit, gondolatait, hiszen egyszerűek és egyediek. Kedvenc szereplőm is van: Kitti. Tipikusan az a lány, akit a főhős kerül és eleinte nekünk sem szimpatikus, aztán történik egy fordulópont és azonnal megszeretjük. Legalábbis én. Valószínűleg ez is sokat segített abban, hogy fel tudtam venni az események fonalát.

Amit egy picit nehezményezek, hogy a történet szerintem inkább a lányoknak szól. Picit rózsaszín a számomra - bár az igazság az, hogy én mindig is a fiúsabb típusba tartoztam. 
Viszont ha az írónő főképp nekik szánja a sorozatát, akkor nincs ezzel semmi gond.

Összességében nagyon könnyed kikapcsolódásban volt részem, ajánlom kamasz lányos anyukáknak. Szerelmi bánat ellen nagyon jó egy könyv - nekik is!
Köszönöm a kiadónak, hogy lehetőséget kaptam az olvasásra! Remélem, alkalmam lesz megismerni a szerző további műveit is

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Menő Könyvek Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel

2021. március 24., szerda

Az írónő, akinél a karakterek alakítják a történetet - Interjú a Rózsaszirmok -sorozat és a Szerelempróba szerzőjével




M. G. Brown írónőt a fantasy zsánerrel tudtam eddig összekötni. A Rózsaszirmok-sorozatának első részét nagyon szerettem, így mikor felajánlotta legújabb könyvét, boldogan mondtam igent. Mivel a Szerelempróbát a napokban értékeltem a blogon, gondoltam felteszek egy pár kérést a szerzőnek, hogy megtudjuk merre is tart az írás útján! Tartsatok velünk!

Kezdésként mesélnél kérlek, mi történt veled azóta, hogy utoljára interjút készítettünk?

Hű, mikor is lehetett az? Talán egy éve? Nem tudnám megmondani pontosan, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor tavaly tavasszal beszélgettünk utoljára. Szerintem ott körül, mikor megjelent a Szerelempróba. Nos, azóta nem sok minden történt; illetve semmi olyan, ami különösebben látványos lenne. A háttérben persze folynak a munkálatok. Jelenleg három regényen dolgozom, ebből egyet szeretnék mindenképpen még a nyár előtt megjelentetni. Ő lenne a Sorsok, a Rózsaszirmok egyik – legújabb – kiegészítő kötete. Szuper kis könyv lesz, mert visszarepít minket a ’90-es évek elejére, ami szerintem egy igazán klassz időszak lehetett. Ráadásul ebben a kötetben Vivien, Ludovica és George, a Rózsaszirmokból megismert – immár – szülők kapták a főszerepet, ami még izgalmasabbá teszi a történetet, mivel ezúttal az ő tinikorukba pillanthatunk be, és akár még a gyerekeik elől eltitkolt huncutságokkal is találkozhatunk… 

A Kavargó Rózsaszirmok 2017 - ben jelent meg. Azóta milyen eszközökkel fejleszted az íráskészséged?

Ez egyszerű: Írok és olvasok. 

Mik azok a számodra jól bevált technikák, melyeket minden új regény megszületésénél alkalmazol? Négy év alatt biztosan találtál olyan módszereket, melyek hozzád a legközelebb állnak!

Nos, most meg foglak lepni: Nincs ilyen „technikám”. Ösztönösen írok, nagyon spontán az egész. A karakterek teljesen szabad kezet kapnak a sztori alakításában, én csak a kéz vagyok, ami pötyög. Talán ezért is tűnhetnek annyira „élőnek”. Az én fejemben mindegyik egy önálló individuum, saját személyiséggel, célokkal, gondolatokkal stb. Habár, ezt talán nevezhetjük „technikának”. Ami viszont nálam fontos, hogy időt hagyok arra, hogy a karaktereim kiforrjanak és önálló személyiséggé fejlődjenek. Van, hogy hónapokig csak a fejemben él egy történet, a szereplők. Ezért is jönnek viszonylag lassan a könyveim. Szerintem butaság halomra gyártani a könyveket, úgy rohanni, mintha versenyeznénk az idővel. Jó munkához idő kell, és mint ahogy a való életben, a karaktereknek is szükségük van időre ahhoz, hogy kialakuljon a személyiségük, hogy „megérjen” a történet stb. Szóval mondhatom, hogy talán a türelem az a technika, amit alkalmazok. 

A Szerelempróba nem tartalmaz fantasy-elemeket. Hogyan született meg a regény ötlete és mennyire okozott nehézséget a realitás talaján maradni?

Egy unalmas napon ültem az akkori munkahelyemen az irodában, és mivel épp nem volt semmi határidős munkám, azt csináltam, amit mindig is szoktam: Filmet néztem a lelki szemeimmel. A Szerelempróba Olaszországban játszódik, én meg ugye imádom az olasz miliőt, így arrafelé kalandoztam. Aztán bekúszott az agyamba pár jelenet, pár karakter. Láttam magam előtt néhány jelenetet, hallottam a párbeszédeket, néhány karaktert. De ekkor még csak semmiből kiragadott és semmihez sem kötődő jelenetfoszlányok voltak, amikkel elszórakoztattam magamat. Aztán nyáron elutaztam Rómába, kiálltam a szálláson az erkélyre, és bumm, berobbant az egész történet. Érdekességképpen megemlítem, hogy Nicole pont abban a lakásban él a regényben, ahol én megszálltam. Mivel imádok kutatni, és a Szerelempróba előtt megjelent Csak egy pillantás volt névre hallgató történelmi Rózsaszirmok spin-off regényem nagyon sok kutatást és utánajárást igényelt, a Szerelempróbánál már egyáltalán nem okozott nehézséget a realitás talaján maradni. Talán annyit éreztem belőle, hogy míg a fantasy esetében lehet olyasmivel játszadozni, hogy hipp-hopp egyik helyről a másikra kerülünk, ilyen-olyan problémákat, mint például egy halálos seb, mágiával megoldunk, addig itt bizony mindent a realitás medrében kellett tartani. De nem volt nehéz. Mivel a szereplők nem mágikus lények, nem is gondolkodtak mágikus lények módjára, én pedig ugyebár őket követtem, szóval nem okozott problémát. 

Inspiráció gyanánt sok saját emléket használtál fel? Ha van ilyen megosztasz velünk egyet?

Mint ahogy írtam is, a karaktereim önálló személyiségek. Mivel tőlem függetlenek, nem rendelkeznek az én emlékeimmel, így nem is tudtam ilyesmit felhasználni.  Olyan viszont nagyon sokszor előfordul, hogy én hasznosítom az ő tudásukat. A – remélhetőleg – idén megjelenő Megbűvölt Rózsaszirmokban például Ludovica olyan jókat főz, hogy csöpög a nyálam, miközben írom, és úgy megkívánom a főztjét, hogy rendre el is szoktam készíteni, hogy én is ehessek belőle, ne csak ők. 

Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól? Tetszik nekik ez az új vonal?

Szerintem nem érzik „új vonalnak”. A visszajelzésekből legalábbis én így következtetek, mert eddig mindenki – aki korábban már olvasott tőlem – úgy nyilatkozott, hogy a Szerelempróba „tipikus M.G. Brownos”. Meg persze, a Csak egy pillantás volt történelmi és E/3, ami szerintem távolabb van stílusában a Rózsaszirmoktól, mint a napjainkban játszódó Szerelempróba, úgyhogy szerintem nem volt annyira éles a váltás, hogy ez különösebben feltűnjön bárkinek. Nekem ellenben feltűnt, hogy akik félnek vagy idegenkednek a fantasy vonaltól, emiatt pedig nem mertek belevágni a Rózsaszirmokba (ami egyébként low fantasy), azok bátran vették kezükbe a Szerelempróbát, ami aztán olyannyira megtetszett nekik, hogy a Rózsaszirmokat is elolvasták vagy éppen olvassák. 

Melyik szereplődet kedvelted itt a leginkább ás a legkevésbé? 

Hű, hát ez nagyon nehéz kérdés. Körülbelül olyan, mintha egy anyától megkérdeznék, hogy melyik a kedvenc gyereke. :D Mindegyiket más miatt szeretem, Zerinát viszont emellett még nagyon sajnálom is, mert szerintem minden szereplő közül az ő sorsa a legkeserűbb. 

Mivel nem sorozatról van szó, amikor végeztél vele, nem hiányzott a folytatás?

Nem, mert tudtam, hogy bennük ennyi volt. Megtettek és megéltek mindent, ami egy olvasó számára érdekes lehet. Ennek ellenére lesznek olyan könyvek, amikben mellékszereplőkként jelen lesznek: A Bizalompróba és a Kapcsolatpróba. 

Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borító nagyon illik a történethez. Hogyan készült?

Vérrel és verejtékkel. Nagyon sokat agyaltam rajta, hogy milyen legyen, végül – mikor kitaláltam –, azon kellett törnöm a fejemet, hogy hogyan lehetne megvalósítani a terveimet. De szerencsére pont olyan lett, ahogyan elképzeltem. 

A regény magánkiadásban jelent meg. Mennyire kifizetődő itt publikálni?

Semennyire, de nekem megéri, mert túlontúl csökönyös és határozott vagyok ahhoz, hogy másnak is beleszólást engedjek a „dolgaimba”. Én úgy gondolom, és ebben az évek során szerzett tapasztalataim is megerősítettek, hogy közös lónak mindig túrós a háta, és soha senkinek nem lesz olyan fontos az én munkám, mint nekem magamnak, épp ezért nálam precízebben és odaadóbban senki sem tudja és nem is fogja csinálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy megírom és kiadom anélkül, hogy együtt dolgoznék másokkal, de az, hogy felettem legyen egy kvázi főnök, aki belekotyog a munkámba, számomra teljességgel elképzelhetetlen. Én nem a profit miatt írok. Ha így lenne, már rég bedolgoztam volna magam egy kiadóhoz – kétlem, hogy ne sikerült volna. De mivel elsősorban magamnak írok, így – egyelőre legalábbis – teljesen megfelelő ez a módszer. 

Bár még mindig a koronavírus hatásait nyögjük, érdekelne, hogy mikor jön a következő regényed? Mik a terveid az évre?

A következő regényem a már említett Sorsok lesz, amit szeretnék legkésőbb nyár elején megjelentetni. Eleve úgy terveztem, hogy december környékén megjelenik, de sajnos az online oktatás (egyetemre járok), és az egyébként sem fényes lelkiállapotom ezt meggátolták. Nehezen viselem a bezártságot, ezt a természetellenes élethelyzetet, ami sajnálatos módon az írói munkásságomra is rányomja a bélyegét. Történetesen azzal, hogy még élni sincs kedvem, nemhogy írni. De végre megjött a tavasz, süt a nap, ébred a természet, melegedik az idő stb. Rám mindig jó hatással van a tavasz, tekintve, hogy gyűlölöm a telet és a hideget, ezért bízok benne, hogy a kedvem is kivirul, az olvasóim pedig gazdagabbak lehetnek egy újabb regényemmel. 

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben szeretnél többet megtudni a munkásságáról, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit többek között a Google Play kínálatában!

Írta: Isabel


2021. március 22., hétfő

Csink Dorottya - Mutasd meg arcodat


 Nagyon érdekes volt a verseskötetet olvasni.
A költemények nagy része számomra egy picit depressziós hangulatot hozott, éppen ez az oka, hogy lassabban haladtam vele. Ettől függetlenül mély érzéseket, gondolatokat ad át a szerző, melyeken érdemes elgondolkodni.

Verselése klasszikus, mely hozzám közel áll. Nagyon jó volt elmerülni a szép, csengő - bongó rímekben..

Ám, amiért úgy döntöttem, hogy felkerül ide a mű az a szerző. Nagyon szeretek elmerülni a régmúlt időkben, megismerni az akkori emberek gondolkodását és érzésvilágát. Vidéki tanárnő révén belelátott az emberek életébe; látta a jót és a rosszat is. Ez nagyon jól érződik művein is: segíteni szeretne, de nem feltétlen van meg hozzá a megfelelő eszköze. 
Ezzel nagyon könnyen tudtam azonosulni és talán ez az oka annak, hogy ennyire mély nyomot hagyott a kötet. 

Kedvenc versem is lett tőle:

Egedül vagyok

Egyedül vagyok, ha jő a nyár,
Ha dalát zengi a sok madár,
Egyedül magam csak egyedül,
Rémítő, nagy csend vesz körül.

Egyedül vagyok, ha kikelet
Tavasszal ragyog a föld felett,
Egyedül magam csak egyedül,
Rémítő, nagy csend vesz körül.

Egyedül vagyok bús éjjelen,
Könny égeti fáradt két szemem,
Egyedül magam csak egyedül,
Rémítő, nagy csend vesz körül.

Egyedül van a testem, lelkem,
Most már a szemem meg se rebben,
Megszoktam azt, hogy magam vagyok,
Egyedül élek és meghalok.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Google Play-en megtalálod a kötetet!

Írta: Isabel

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések