2021. március 10., szerda

Az írónő, aki az írás minden percét egy kalandnak éli meg - Interjú Géczi Viktóriával, az Illés öröksége szerzőjével


 

Géczi Viktória már az első regényével különleges világot alkotott.  Az Illés öröksége olyan történet, melyet érdemes azoknak elolvasni, akik érzelmileg valami különlegesre vágynak.
Mivel rám igen nagy hatással volt a mű, mindenképpen szerettem volna interjút készíteni az írónővel, hogy bepillantást nyerhessünk a világába. Remélem, nektek is felkelti az érdeklődéseteket!

Elmesélnéd, miért döntöttél az írás mellett?

Az írás olyan érzéseket okoz számomra, amit az életemben nagyon kevés más dolog. Úgy tudom jól megfogni a tájakat, szereplőket, eseményeket, ha fejben „ott vagyok”és „látom”, ez pedig teljesen kikapcsol. Kilépek a saját kis nyomasztó pandémiás közegemből és egy másik világot járok be, ismerek meg. Csodálatos kaland! Önmagában már ez is egy áldás, de van egy másik érzés is: a siker. Nem, nem a visszajelzésekből fakadó, hanem az alkotásé. Nagyvonalakban tudom, miről fog szólni egy-egy rész, mielőtt leülök írni, de a kivitelezés mind ösztönös, intuitív, olykor még számomra is egészen meglepő eszközökkel, fordulatokkal, apró részletekkel. Ha pedig jól sikerül, úgy érzem, túlszárnyaltam magamat, az elképzeléseimet, hogy olyat csináltam, amiben jó vagyok (minden egoizmus nélkül). És ez az érzés mámorító. Úgy képzelem, hogy a hegymászók, vadvízi evezők vagy forma1-es pilóták is ezt érezhetik, ha sikerül…

Az Illés öröksége tavaly jelent meg magánkiadásban. Emlékszel milyen érzésekkel/gondolatokkal vágtál bele a munkába?

Nagyon régen kezdtem bele, már vagy tíz éve. Akkoriban novellákat írtam, lélektani és szociális témákban. Ezt a történetet is annak szántam. Megírtam, ahogy leég egy ház, amiben többek közt három fiú is ott van, akik legjobb barátok. Az egyik meghal a balesetben, a másik kettő pedig évekre elszakad egymástól és már felnőtten találkoznak újra. Kérdéseim voltak: helyre lehet-e hozni egy ilyen barátságot, vagy mindig kettejük közt fog lebegni ennek a tragédiának a sötét árnyéka? Hogyan változott a személyiségük az évek során? Mennyire lett felnőttként jelentős az a társadalmi különbség kettőjük közt, ami már gyerekkorukban is jelen volt? Ilyesmiket szerettem volna boncolgatni, de ahogy mélyebben beleástam magam, egyre több szereplő és helyszín mutatkozott meg. A fiúk családja, a falu, ahol laktak, a családok közti dinamika, régi sérelmek, babonák és egy nagyon kerek és izgalmas történet bontakozott ki belőle, tulajdonképpen egy negyedik ember élettörténete. Nem szántam regénynek, semmi tudatosság nem volt bennem alkotás közben, mentem az újabb és újabb morzsák után, mint Jancsi és Juliska a sötét erdőben és nagyon élveztem.

A regény egyik érdekessége, hogy a főszereplő egy történetet olvas nekünk. Honnan jött az alapötlet?

Kicsit vicces a dolog, ugyanis néhol annyira bizonytalan voltam abban, hogy sikerült-e valósághűen írni az 1800-as évek elejéről, hogy kellett egy pajzs, amit magam elé tehetek. Így lett egy újságíróm a két világháború közt, aki elkezdett az 1800-as évekbeli férfi után nyomozni és írt róla. Ha pedig már volt egy szereplőm és egy íróm, akkor a hármasság jegyében kellett egy olvasó is, így született meg Illés, a mai kor gyermeke, aki megtalálta az újságíró munkáit és az egész történetet az ő szemszögén keresztül ismerhetjük meg.

Számodra mi volt a legnagyobb kihívás alkotás közben?

Mivel az írás zömében nem terveztem, hogy ez egy megjelenő regény lesz, csak élveztem felfedezni ezt a különleges világot, ezért nagyrészt nem volt nehézsége, csupán a legvégén, amikor megfordult a fejemben, hogy ez már annyira egész, hogy lehetne vele valamit kezdeni. Akkor próbáltam tudatosan kerekké csiszolni, elvarrni a szálakat, akkor voltak bennem bizonytalanságok.

Hogyan élted meg azt, hogy a könyv megjelenésével aktív tagja lettél az irodalom világának?

Annyira lettem csak aktív tag, hogy a számos kertészeti, varrós, kézműves, vidéki csoportok mellé, amiket követek a facebookon, bekerült két írós csoport is, a HazaÍrók és a KAM. Előbbi egy fiatalos, lendületes, leginkább marketing csoport, utóbbiban inkább az alkotásról beszélgetünk. Nem okozott változást az életemben: ugyanúgy dolgozok, ahogy eddig, ugyanazok az emberek a barátaim, ugyanazok a hobbik foglalkoztatnak.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól?

Eddig töretlenül 99%-ra van értékelve a könyvem a moly.hu-n, ami fantasztikus (egy ember levont egy fél pontot, mert a könyv nincs lektorálva és zavarták az elgépelések). Most már egyre több olyan emberhez jut el, aki nem ismer személyesen, érzelmileg függetlenek tőlem, és ők is jó véleménnyel vannak róla, mint te. 

Neked ki a kedvenc karaktered és miért?

A saját könyvemből? Szalviusz Rabán. Az összetettsége és mélysége miatt. Első látásra egy tenyérbemászó arrogáns fickó, aki nagyon jól mulat azon, hogy szórakozhat másokkal, dúsgazdag, ezért meg is teheti. Nem túl szimpatikus, de amikor a lelke mélyére ásunk, megtudjuk, hogy mi történt vele, miért ilyen, milyen démonokkal küzd, akkor megértjük, talán már drukkolni is kezdünk neki. Nem egy pozitív karakter, mégis lehet izgulni érte. Azt hiszem, még tanulságokat is hordoz az előítéletekről például.

Az értékelésemben említettem, hogy szerintem a cselekmény megállná a helyét kiadóknál is. Miért döntöttél a magánkiadás mellett?

Két oka is van. Elsőként azért, mert nem volt pénzem. Minden első könyvessel foglalkozó kiadó kér hozzájárulást a mű kiadásához. Ez persze érthető, nem mernek anyagi kockázatot vállalni, ezt az íróra hárítják. A könyv lektor és szerkesztő nélkül jelent meg, én magam tördeltem be, állítottam össze a borító tervét és csupán húsz könyv nyomdai költségeibe került a megjelenés (50.000 forintba). Miután az első húszat eladtam, az árából újabb húszat nyomtattam, aztán újabb húszat, és így tovább. Már csak egy lektor ennek az összegnek a többszörösét elkérte volna…

A másik ok, a makacsságom. Több ismerősöm is ír, és már voltak információim különböző kiadók működéséről. A kiadók bevételt szeretnének, meg vannak a jól bevált receptjeik, tudják, mi az, ami manapság trendi és ezeknek a trendeknek megfelelően alakítják az általuk megjelenő könyveket is. Néhol lebutítják, hogy minél több ember számára könnyen fogyasztható legyen, olykor cukormázzal hintik, pátoszokat írnak róluk, megmondják az írónak, milyen írói néven írjon, ami ma divatos és így tovább. Én nem ez vagyok, nem ilyen. Talán pont azért működik a könyvem, mert nagyon őszinte és nagyon én vagyok (nem egy trend). Nem akarom mindenáron eladni, nem mondok róla olyat, ami nem is igaz, csak azért, hogy vegyék. És nagyon örülök, hogy így lett.

Van valaki, aki segít a marketingben, és az egyéb munkálatokban, vagy ezt is a feladataid közé sorolhatjuk?

Mindent én csinálok, de nem viszem túlzásba, ezer dolog foglalkoztat, így erre kevés időm marad. Akit akar, azt majd megtalál a könyv, ha meg nem most, majd később, hiszen ez egy trilógia első darabja. Jönnek a folytatások.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Már írom a második részt, a Minka látomását, sőt, már vannak vázlataim a trilógia befejező részéhez is. Ezen kívül még két regényötletem is érlődik gondolatban, tehát terveim azok bőven akadnak. 

A blog nevében további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook - oldalát további érdekességekért és a saját példányodért!

Írta: Isabel 

1 megjegyzés:

  1. Viki, nagyon örülök a sikereidnek! Csak így tovább, töretlenül előre!

    VálaszTörlés

Anita Boza - Elrabolt szerelem

A könyvet még tavaly kaptam édesanyámtól és a borítója teljesen lenyűgözött. Nagyon kellemes látvány, emiatt nagy reményekkel vágtam neki az...

Népszerű bejegyzések