Robin O’Wrightly írónő egy figyelemre méltó színfoltja a magyar írói palettának. A több zsánerben alkotó szerző általában a humor és a szatíra mögé rejti komoly és elgondolkodtató mondanivalóját, így hívva fel a figyelmet tabutémákra is. A most következő interjú azért különleges a számomra, mert azokról az alkotásokról kérdezhetem őt, melyek számomra a legkedvesebbek. Vágjunk is bele!
Évek óta foglalkozol írással. Ez idő alatt jelent már meg
több sorozat és egykötetes könyved is; többek között romantikus,
ifjúsági, fantasy, igaztörténet, és pszichothriller zsánerében. Mesélj nekünk egy kicsit arról az útról, melyre
mint alkotó léptél! Ki is Robin O’Wrightly?
Az írás nagyon alattomosan kúszott be az életembe. Sosem
akartam író lenni, annak ellenére, hogy több is van a családban. Így az irói
személyiség kialakulása nem is köthető konkrét időponthoz. Valahol apukám
halála után testesült meg, miután kiadtuk a könyvét posztumusz, és arra
gondoltam, hogy én is írhatnék. Aztán valamikor a kétezer-tízes évek elején meg
is írtam az első szatírámat, és kitaláltam az írói nevemet, viszont 2015-ig nem
igazán történt semmi. Amikor elvesztettem az irodai munkámat, helyette az írást
találtam meg. Abban az évben adtam ki az első regényemet, az Erelemet, és írtam
még kettő regényt, ami után folyamatosan indult be a dolog. Az biztos, hogy 1.
nem akartam soha egykötetes író lenni, 2. megőrültem volna, ha csak egy
zsánerben alkothatok, nekem minél többet ki kell(ett) próbálnom. 2017 óta
hivatásos író vagyok a Mogul kiadónál, bár van civil szakmám is –
grafikus-szöveggondozó -, amit 2009 óta a könyvkiadási szférában, független
szakemberként kamatoztatok. Valahogy minden a helyére került az idők során, és
mire kettőt pislogtam – kicsit lassan pislogok, na :) –, 2021 végére elkészült
16 könyv.
A könyveid mindegyike más-más réteget céloz meg, ezáltal
viszonylag széles az olvasótáborral rendelkezel. Mit gondolsz, mennyire
szeretik, hogy ennyire sokoldalú vagy?
Számodra mennyi nehézséget, vagy éppen boldogságot okoz a különböző
területek kipróbálása?
Mostanában kezdtem el ezen gondolkozni, hogy mi lett volna
jó, ha a sokféle zsánernek Nemere-szerűen sokféle nevet választok, vagy ha
egyetlen zsánernél maradok egy névvel. Azt hiszem, jól döntöttem, hogy nem
hagytam beskatulyázni magam, mert végül is lett saját skatulyám: ROW. A Robin
O’Wrightly rövidítése egyébként „sort” is jelent, ezért a Könyvek Sorban
szlogenem elég jól visszaadja. Másrészt „lárma” jelentése is van, ami azt
jelenti, hogy körülöttem mindig egy kicsit puskaporos a levegő. Én már nem
tüsszögök tőle, megszoktam. :D A sokoldalúság szerintem nem baj, fontosabb,
hogy az olvasók tényleg élvezzék az olvasmányt, szórakozzanak vagy
elgondolkodjanak rajta. A kísérletezgetést én különösen élvezem, mert szeretem
a kihívásokat, főleg, ha sikerülnek. :) Előfordult már, hogy mellényúltam, de
még abban is sok fejlődnivaló lehetőség volt, vagy éppen segített orientálódnom
másfelé. Edison mondta, hogy egy sikeres alkalom mögött kilencvenkilenc kudarc
is állhat, de a lényeg, hogy az az egy sikeres lett. Addig nem szabad feladni,
utána meg minek?
Térjünk is rá a lényegre: a könyvekre. Rögtön az egyik
kedvencemmel kezdeném: a Tripiconi sztorival. Ez egy ifjúsági-kalandregény
sorozat, melynek alapját a tripiconi szigetvilág és annak lakói adják. Idén jelent
meg a harmadik része e-bookban. Általad lehetőségem volt még megjelenés előtt
elolvasni és ugyanannyira tetszett, mint az előző kettő. Mesélnél egy kicsit a
sorozat alapkoncepciójáról?
Tripicon világát édesapám, Váczy Jépont Tamás találta ki és
építette fel vizuális elemekből (térképek, bélyeg art, logók, emblémák,
installációk, kellékek, ruhadizájn stb.). Negyven évig dolgozott rajta,
tulajdonképpen haláláig; kiállításokat szervezett, a családi életünk része
volt. Ráadásul a 2015-ös évben a családunkról komoly titkok is kiderültek, ami
még inkább megvilágította, miért építette fel apám ezt a szigetvilágot magának
és nekünk. Egyedül írni nem írt – néhány szórólapot kivéve –, én pedig úgy
éreztem, hogy mind apám emlékét, mind az élethosszi munkáját ilyen módon is
szeretném megőrizni, tovább vinni és élettel betölteni. Így született meg a
Tripiconi sztori.
Tudom, hogy még koránt sincs vége a történetnek, így
érdekelne, hogy honnan merítesz ötleteket az újabb és újabb kalandokhoz?
Bevallom, az első négy részt két év leforgása alatt írtam
meg. Az ötletek adottak voltak a családunk történetéből, illetve a saját
kalandregény- és ókorilegenda-szeretetemből. Nem beszélve arról, hogy szívemen
viselem a bolygónk sorsát, emiatt érintőlegesen cli-fi (climate fiction) elemek
is vannak a könyvekben. (A hetedik rész azonban teljességgel cli-fi lesz.) Idén
már az ötödik rész is készen, szerkesztésre vár. A hetedik részt két éve
kezdtem el írni, még az elején tartok, mert mindenféle más jött közbe, illetve
még csak három rész tárult olvasók elé.
Mivel ifjúsági regényről beszélünk, hogyan fogadta a
célközönséged a könyvet? Mi a legnagyobb dicséret, amit tőlük kaptál?
Szerencsére elég tág korosztályos az olvasások sora, viszont
a célközönség is imádta, akik olvasták. Talán a legnagyobb dicséret, amikor
másnak is ajánlják, vagy tök jogosan azzal „bombáznak”, hogy mikor jön már a
következő rész.
Édesanya vagy, így kíváncsi vagyok, hogy a gyerkőceid milyen
véleménnyel vannak a szigetvilág kalandjairól?
Azt előre bocsáthatom, hogy nekik köszönhetem szinte a
legtöbbet. A két legifjabb szereplő, Matteo és Daniella a gyerekeimről lett
mintázva. Ők szervesen belefolytak a szerkesztési munkálatokba, például az első
négy részt folyamatában olvastam fel nekik. Vagy egy évig biztosan volt esti
meséjük. :) Remélem, hogy büszkék még, mert most már felnőnek lassan, kamaszok;
bőven túlnőtték az „avatárjaikat”.
A sorozattal részévé váltál a gyermekirodalomnak, így
hatással vagy a fejlődésükre és arra, hogy megszeressék az olvasást. Ezt szem előtt tartva írod a részeket?
A gyerekeknek szánt irodalom a legnagyobb felelősséggel járó
vállalkozás a világon. Az első vagy az elsők között nekik adott olvasnivaló az
egész életükre kihatással lesz, így nagyon nem mindegy, mi és hogyan szerepel a
történetben. Szerencsére a gyerekeim nagyon jó mérőzsinórok voltak; a lányom
meglehetősen romantikus lelkület, a fiam pedig nagyon nem – kettejük között
ellavírozgatva, a visszajelzéseket tekintve, szerintem sikerült megtalálnom az
arany középutat.
Mennyire figyeled a fiatalok szlengjeit, nyelvújításait?
Használod a kamaszok kifejezéseit is, hogy közelebb hozd őket a regény
világához?
Hála istennek, a gyerekeim és az iskolai környezet nem
vulgarizált, illetve e tekintetben vigyáznak rájuk. Inkább én vagyok a
botlatókő, bevallom, mivel van, amikor nem válogatom meg a szavaimat, de a
gyerekek előtt igyekszem visszafogni magam. Ők elég értelmesek, szépen és
választékosan beszélnek, de a szlenget sem fogom vissza, miután tudom, hogy megvan
a megfelelő szókincsük, így van mire építeni. „Laza” beszédstílus jellemez
minket, de amikor úgy van, szólok, hogy ha komolyra kell venni a
kifejezésmódot. Egyszóval: igen – használunk szlenget, amíg nem vulgáris, és ez
a könyvbe is bekerült „ízesítőnek”. Hiszen a fiatalok a mai környezetben mozgó
gyerekek, saját „vokabbal”, nem hülyék – hanem gyerekek. Sokan okosabbak, mint
a felnőttek; megérzik, ha valaki modorosan át akarja vágni őket. Nem érdemes
ezzel szórakozni. :)
A borítót és a grafikát is magad tervezed az írás mellett. Mi
az a koncepció, ami alapján kiválasztod a színeket és az elemeket?
Igen, 2009 óta rendszeresen készítek borítóterveket, és
nyomdai gyártásig tudom kísérni. A Tripiconi sztori arculata valamennyire adott
volt édesapám stílusából adódóan, és talán szerencsém volt, hogy ehhez
tökéletes, ingyenes betűtípuscsaládot találtam a neten. Azóta az a fontcsalád
az én írói arculatom része is. A színeket adta maga a történet: mert
mindenképpen eltérő színvilággal akartam elkülöníteni a részeket. Az első rész
türkiz és sötét, mint az amulett kövének színe, ha világít, és a sötét a rejtély
árnyalata. Az arany (okker) jól harmonizál ezzel a színnel. A második kötet már
bordós barna, mint az érett föld, benne narancs fényekkel, mint azok a bizonyos
fények, amiket nem fejtek ki, mert spoileresek lehetnek, de narancs színük van.
:) A harmadik égkék; már nem türkiz, de ilyen színű annak a főszereplőnek a
szeme, aki abban a részben majdnem az életét adja a szeretteiért. ;) A negyedik
borítója lila lesz, mint… nos, hát ehhez el kell olvasni a harmadik részt. De
aki ismeri a színszimbólumokat, az tudja, hogy a lila a királyság, a nemesség
színe. Illetve az egyik benne szereplő ereklye is ilyen színű. Az ötödiknek még
nincs konkrét színe, mert azon dolgozom magam is, de lehet, hogy fűzöld lesz.
Az eddig megjelent részek közül melyik áll hozzád a legközelebb?
Erre még sosem gondoltam így… Fogalmam sincs! :D Mindegyik
másért áll közel hozzám.
Esetleg elárulsz valamit a következő részek cselekményéből?
Ahogy fentebb már említettem, a negyedik részben valami lila
lesz… Valami titokzatos királyi dolog a múltból, ami miatt tovább kell
nyomozniuk a főhősöknek, ha meg akarják menteni a saját egzisztenciájukat.
Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek, remélem, hamar jön a sorozat negyedik része!
Amennyiben kiváncsi lettél, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy könyveit többek között a shop.konyvmogul.hu webáruházban!
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése