2022. november 11., péntek

Alex L. Hooper (szerk.) · Monos Anett (szerk.) - Lámpások éjszakája


A most következő antológiát nagyon vártam, hiszen tudtam, hogy a Diabolika világa is megjelenik benne. Szilágyi Heléna írónő illusztrálta is a kötetet, úgyhogy a hosszú hétvége alatt szakítottam is időt az elolvasására!

A kötet tizenhárom novellát tartalmaz, melyek misztikusak, hátborzongatóak, egyszóval hozzák a Halloweenkor elvárt hangulatot. Tekintve, hogy tizenkét szerző történetei olvashatjuk, nagyon változatos és fantáziadús  az összeállítás. Volt, ami megmosolyogtatott, de olyan is, ami elgondolkodtatott. Félelmetesnek számomra egyik sem volt, de ez inkább csak annak köszönhető, hogy edzett vagyok a témában. 
Nekem ilyenkor csak az okoz nehézséget, hogy miképp értékeljem a kötetet, ha voltak, amik nagyon tetszettek és voltak amik nem igazán hagytak bennem mély nyomot?

Kedvencem az Áldozati bárány volt, hiszen visszahozta azt a hangulatot, amit Szilágyi Helénánál szeretek. Örültem, hogy egy picit visszacsöppenhettem a világába. Számomra ez billentette egy picivel feljebb az értékelést, viszont mivel nagyon eltérő írói stílusok találkoznak a kötetben, nem lenne szép, ha csak miatta írnám ezt. A többi szerző is képes volt egyedit alkotni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többivel gondom lenne, csupán csak engem érintett meg ez az egy ennyire nagyon. 

A borító nagyon szép és figyelemfelkeltő, illik a könyv egész tartalmához. 

Összességében azt mondom, hogy ha egy ijesztgetős estére vágyunk, ez az antológia, nem fog csalódást okozni. És még aludni is fogunk tudni utána.
  
 Amennyiben te is elolvasnád, keresd a FairBooks Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések