A ​3000 leggyakoribb angol szó

 Számomra nagyon hasznos volt ez a a könyv, sajnálom, hogy nem tudtam linket hozni nektek arról hol kapható. Mégis, azt gondolom érdemes megosztanom a tapasztalataimat, hátha segítségére leszek valakinek. 

A nyelvtanulás egyik alapfeltétel a szókincs. A magam részéről ez a legunalmasabb része a dolognak, igaz, felnőtt fejjel rájöttem, hogy sokkal többre megyek, ha szavak helyett kifejezéseket/mondatokat tanulok meg. Így ha éles helyzetben kell használnom, sokkal természetesebben előjön.

Ez a könyv ténylegesen 3000 szót tartalmaz, fontossági sorrendben. Ezt azt jelenti, hogy elől vannak a leggyakrabban használt szavak, majd folyamatosan csökken a gyakoriságuk. Az első pár oldalon jó tanácsokat kapunk a könyv használatát illetően. Például, hogy kell hozzá egy tanulótárs, aki kiejti a szavakat, amit neked le kell írnod magyarul és angolul is. Ha ezt végigcsinálod, létrejön egy saját kis szótárad, ami csak azokat az ismeretlen szavakat tartalmazza, melyeket te nem tudsz. Ezzel rengeteg időt és energiát is meg lehet spórolni a tanulás során, mert ténylegesen új ismeretekre tehetsz szert, ráadásul a hallás utáni értésed is fejlődik, mivel az angol nem fonetikus nyelv. 

Itt szeretném megköszönni Aurora Lewis Turner írónőnek, hogy egy ideig segítségemre volt ebben.

Én még annyit csavartam a dolgon, hogy a saját szótáram segítségével mondatokat alkottam (egy mondat/egy új szó), így könnyítettem a memorizálást és használtam a már meglévő tudásomat is. 
Maga a szótárkészítés kicsit monoton folyamat volt, és mivel az elején nem tudtam hány ismeretlen szavam lesz, ezért excel-táblázatot készítettem hozzá. A mondatokat viszont már füzetbe tollal írtam fel, ami lehet picit régimódinak hangzik, de a kézírás segít a memorizálásban. Bár van, aki szerint nem írok szépen, én mégis nagyon szeretem csinálni, mert sokkal jobban bele tudok merülni, fókuszálni. 

Összességében sok új mondatot tanultam meg így, de lehet hogy pár hónap múlva ismét előveszem a saját szótáramat és megnézem mi maradt meg, mert mint tudjuk a tudás kulcsa az ismétlés. 
Remélem tudtam segíteni a kezdőknek és tudtok valamit hasznosítani a fentebb elmondottakból. Fontos, hogy ez a módszer nemcsak az angol nyelvnél lehet hatásos: pici variálással én a japánt és a koreait is így tanulom.

Írta: Isabel

Veszteségből ​nyereség, vereségből győzelem - A lelki megküzdés útjai

A most következő kötet már sokszor a segítségemre volt, mióta megkaptam. Először egyben olvastam el, azóta pedig, csak azokat a részeket veszem elő újra, melyek segíthetnek egy-egy nehezebb élethelyzet feldolgozásában. 
Itt is köszönöm szépen, hogy ajándékként megkaphattam!

A könyvben szereplő írók (Almási Kitti, Bagdy Emőke, Böjte Csaba, Szendi Gábor) mint neves szakemberek, megéltek már egy s mást a szakmájukban.  A két hölgytől már olvastam pár történetet, az urak viszont újdonságként hatottak első olvasáskor.
Őszintén szólva, kicsit vegyes érzéseim vannak, mert noha valóban eltérő történeteket kapunk, eltérő élethelyzetre kínálnak megoldásokat, hozzám mégis Almási Kitti szavai szóltak igazán. És ilyenkor mindig lelkiismeret furdalásom támad,  hiszen egy többszerzős kötetben nem lehet csak egy valakit kiemelni, mert más munkái is szerepet játszanak benne. Kitti azonban annyira nyíltan, kedvesen és emberien szólította meg a lelkemet, hogy sosem fogom elfelejteni a szavait és azt, amit nekem adott általa. 
Véleményem szerint a pszichológus akkor tudja hatékonyan végezni az életfeladatát, ha kapcsolódni tud a beteggel és ez sikerült is, már az első történettel. Lehet ezért van az, hogy a többieké, bár hasznosak, nem tudtak olyan mélyen érinteni, 
Kitti gondolatai és világnézete számomra nagyon motiváló és egyben húsba vágó is.
Egyik kedvenc idézetem a könyvből:

"Hiszen, ha azt tudom mondani, hogy én is teszek valamit, amivel ezt a helyzetet fönntartom, akkor tehetek valamit azért is, hogy ne tartsam fönt!"

Nem kis munkát és elfogadást igényel az, hogy megértsük, hogy a legrosszabb helyzetekben is észrevegyük, hogy miben gátoljuk önmagunk fejlődését. 

Mindig őszintén írtam nektek az értékeléseket, nem szeretek bort inni és vizet prédikálni, ezért megosztanék veletek egy ideillő történetet magamról.
Sosem szégyelltem sem a mozgássérültségemet, sem pedig az anyagi helyzetünket. Egy vidéken élő nő, akinek a családja a kisebbséghez tartozik, így halmozottan nehezebb mindent elérni. Szépen élünk, de örülünk ha hónapról hónapra kijövünk  -  gondolom ezt abban a helyzetben amiben most az egész ország él, nem kell túlragozni.
Budapesten jártam általános iskolába, ezért tudom, hogy ott sokkal több elfogadás van a megváltozott képességű sortársaim felé, még akkor is, ha most ott sem egyszerű az élet.
Ám ennek ellenére megpróbáltam , (és a mai napig próbálom) képezni magam. Van egy érettségim és több tanfolyamot elvégeztem online. Nem az az álomtudás, amire vágytam (pszichológus akartam lenni, így talán érezhetőbb a kontraszt), de nem adom fel. Esélyem sincs jelenleg egy egyetem közelébe sem kerülni, mégis minden nap teszek valamit. Legalábbis én így láttam. Aztán nem is olyan régen megkaptam, hogy azért kell megszakadjon egy barátság, mert nem vagyok elég erős és nem teszek meg mindent azért, hogy kitörjek a jelenlegi élethelyzetemből.
Elmondani nem tudom mennyire fájtak ezek  a szavak és nemcsak amiatt mert egy kapcsolat végét jelentették, hanem azért is, mert minden erőfeszítésem, amit az évek alatt önmagamba fektettem kevés volt. A hozzám közelállók ezek szerint ezt nem látták. Összeroppantam. Nem tudtam, hogy most akkor mihez kezdhetnénk? Bár dolgozom, a fizetésem limitált, az az alapszükségletekhez kell. Jelentkezhetnék levelező tanfolyamra, de oda minimum egy nyelvvizsga kell, amire bár készülök egyedül, egy kevés ellenőrzésre  szükségem lenne. Ám még ha sikerülne is minden és felvennének,  x időként meg kellene jelennem személyesen az órákon, ami szintén nehézkes lenne. Dolgozhatnék többet, de azokhoz az online végezhető munkákhoz, melyek valósak, szintén felsőfokú végzettség kell. 
Padhelyzetbe kerültem és távolabb éreztem az álmaimat mint valaha. Csalódott voltam, magányos és szomorú. Aztán ismét elővettem ezt a könyvet, elolvastam Kitti történetét és egy kis remény költözött a szívembe. A fentebb idézett mondat erőt adott ahhoz, hogy folytassam. Hogy rájöjjek, tudok még keményebben próbálkozni.
Azóta a külvilág számára nem változott semmi. Az vagyok, aki voltam. Csak bennem változott valami. A hozzáállás és a fontossági sorrend. Nem lett több a pénzem, nem kezdem a tanulmányaimat, de sokkal többet foglalkozom azzal, hogy mik azok a dolgok, melyek nekem segítenek, mintsem azzal, hogy folyamatosan ott legyek mások számára. Mert, ha jobban megismerem a saját szükségleteimet és határaimat, akkor elérni és tágítani is tudom azokat. 
Még mindig fenntartom azt, hogy mindig mindenben a maximális tudásomat adtam, most csak  felismertem, ez nem elég. Hála ennek a küzdőszellemnek, újra erőre találtam és tudom továbbra is hozni nektek a bejegyzéseket.

Egy jó terapeutát nem pótolhatja az olvasás. Viszont ebben a zsánerben íródott alkotások segíthetnek, beazonosítani a problémát, szembenézni a félelmeinkkel és elfogadni, hogyha komolyabb segítséget kell kérnünk.  Ezért bátran ajánlom mindenkinek, mert veszítenivalója tényleg nincs senkinek. Nem szégyen ha a padlón vagyunk, mert legalább egyszer mindenki volt már ott az életben. Nem egyszerű felállni, ám ha megpróbáljuk, biztosan többre visszük annál, mintha ott ragadtunk volna.

Köszönöm szépen, hogy kiválasztottátok nekem ezt olvasásnak a legutóbbi alkalomkor!

Ha szeretnél egy saját példányt, keresd a Könyvtündér kínálatában!

Írta: Isabel