A költő, akiknek versein egy generáció nőtt fel és akitől még ma is szívesen szavalnak a gyerekek - Interjú Tóth Annával

Tóth Anna gyermekverseire a Facebook - on találtam rá.  A költőnő előszeretettel osztja meg oldalán az alkotásait, így nekem is volt alkalmam jó párat elolvasni belőlük. Véleményem szerint nemcsak tanulságosak, de valóban a kicsikhez szólnak tartalmilag és nyelvezetben is. Mivel nagyon fontosnak tartom, hogy a lehető leghamarabb megszeressék a gyerekek az irodalmat, ezért interjút készítettem Annával. Fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról! Mióta foglalkozol versírással?

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutathatom magamat.

Már egészen kicsi koromban úgy éreztem, hogy minden lehetőséget meg kell adni a gyerekeknek ahhoz, hogy ezekre a kiskorban történt eseményekre szívesen és boldogan emlékezzenek vissza. Már akkor eldöntöttem, hogy óvónő szeretnék lenni (és énekesnő meg taxisofőr is), de szülői nyomásra aztán ez az út másfelé terelődött.

1998 karácsonya alkalmából unokámnak vettem egy leporelló mesekönyvet. Gyönyörű volt a grafika, elolvasni viszont ott nem tudtam, sokan voltak az üzletben. Otthon aztán elképedtem, de nagyon… Ezek a kis könyvek 2-4 éves korosztálynak szólnak. Egy olyan kiskutya volt a történetben, aki elveszett és bánatában „elaggott”.  Nem értettem, miért kell kétségek között tartani egy ilyen pici gyereket egy ilyen történettel?

Reggel első dolgom volt a kiadó vezetőjével beszélni. Ő mondta: - Ha tud, írjon jobbat!

Megfogadtam, írtam, és 1999 nyarán már megjelent az első könyvem. Úgy jelentkeztem be egy kiadóhoz, hogy még soha két sort nem írtam rímben. Pontosan tudom, pénteki nap volt. Hétfő délre kaptam időpontot. Sem témám, sem versírási ismeretem, de még írógépem sem volt. 

Azért vasárnap délután már rendesen leizzadtam.  Bámultam a felhőket eldőlve az ülőgarnitúrán. 

Arra gondoltam, vajon 3. évében levő unokám minek örülne? Megpróbáltam az ő fejével gondolkodni. Akkor jutott eszembe az „Afrikai mese”. Még vasárnap este megírtam, reggel rohanás legépeltetni, délre már a kiadónál voltam.

Szeretném azért ehhez azt is hozzáfűzni, hogyha gyerekekkel foglalkozunk, le kell menni agyilag is az ő szintjükre, és nem elég, ha leülünk melléjük a földre. Az ő fejükkel kell mindig gondolkodni és úgy menni fokozatosan előre, fejlesztve tudásukat, ügyességüket. Jó alapozással lehet felépíteni mindent.

Így kezdődött… 

Hogyan szeretted meg ezt a műfajt? Emlékszel még a legelső versre, ami nyomott hagyott benned?

Szegények voltunk, könyvekre nem nagyon telt. A Szabó Ervin Könyvtárból vittem haza olvasnivalót. Meséket, mindig meséket… még tizenkettő, tizennégy éves koromban is, míg rám nem szólt a könyvtáros, esetleg mehetnék már az ifjúsági könyvekhez is keresgélni… 

Az első nyomot József Attila verse hagyta bennem, a „Mama”. Abba beleszakad a szív.

Miért pont gyerekeknek írsz? Véleményed szerint könnyebb vagy nehezebb nekik alkotni, mint a felnőtteknek?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek megszeressék az irodalmat, a könyveket. Legtöbb könyvem verses leporelló, mert ezzel találkoznak először a kicsik . Érdekesnek, kedvesnek kell lenni a témának, muszáj, hogy legyen dallama, ritmusa, rímje. Hogy kérjék a mesét, aztán mikor már sokszor hallották, mondják ők is… örömmel. Aztán ezt vigyék tovább egész életükben, a könyvek, az  irodalom szeretetét.

Kérdezed, hogy könnyebb vagy nehezebb-e gyerekeknek írni, mint felnőtteknek.
Erről most az jutott eszembe, hogy a kicsiknek fognod kell a kezét, vezetni, irányítani a legjobb út felé. Óvatosan, hogy ne sérüljön. A mesén keresztül is rengeteget tanulnak, ezért mindig belerejtem a tanulságot. Jó a radarjuk, megjegyzik. 

Felnőtteknek is szoktam írni. Egyperces novellákat, kisebb szösszeneteket. Egészen más.
Szerencsésnek tartom magamat. Ha gyerekeknek írok, akkor átalakulok. Például érdekes, hogy Nyúl apó 7 részből álló sorozatánál sosem voltam még az anyó… mindig csak az apóka. 

Viszont mikor megírtam a „Magány” című „egypercesemet” még viszonylag fiatalon, végig zokogtam, én voltam az öregasszony, és majdnem belehaltam, mire befejeztem…
Tehát nem tudok erre a kérdésre válaszolni, csak ismételhetem magamat, MÁS…

Honnan merítesz ihletet? Sokat vagy gyerekek társaságában?

Akkor vagyok könnyebb helyzetben, hogyha munkacímeket kapok, ha elmondják a terjedelmet, a határidőt. Akkor csak arra koncentrálok. Kikapcsolom a telefonokat, nincs tévézés, semmi, csak az átalakulás, akkor abban élek gondolatban… aztán amit látok, leírom.

Gyerekek társasága: Több mint húsz évig voltam hivatásos bébiszitter. Volt, hogy egy napon belül három családnál. Volt, ahol 12 évig. Életem egyik legszebb időszaka volt. 

Most is szívesen foglalkozom gyerekekkel, rajongásom feléjük örök! 

Több kiadónál is megjelentek könyvecskéid. Melyikkel volt a legemlékezetesebb a közös munka és mikor publikáltál utoljára?

Hét kiadónál jelentek meg eddig írásaim. Ebből közel 3 év volt, mikor rendszeresen írtam a Dörmögő Dömötörbe, de volt, hogy társszerzőként óvódai, iskolai ünnepségekre készült könyvben jelent meg több versem, mesém.

Talán a legemlékezetesebb írásom „A titokzatos hóember”.  Mikor megírtam, nagy kritikusomként úgy éreztem, nem elég jó. Majdnem kuka lett a vége. Gondoltam, talán tetszeni fog másnak, így leadtam Dörmögő Dömötör felé. Megjelent, aztán megkerestek a debreceni T.K.K.-tól, szeretnék betenni az egyik könyvükbe. Pár évre rá észrevettem, hogy a Batyuszínház bábelőadásként szerepelteti nem csak Magyarországon, hanem határmenti kisvárosokban is.

Később felkeresett a Műszaki Könyvkiadó, hogy szeretnék 3. osztályos olvasókönyvben megjelentetni. 

Most az erdélyi online iskolásoknak tették fel tananyagként ugyan ezt a kis történetet a youtube-n 4 héttel ezelőtt. 

Utolsó könyvem a Pro Junior gondozásában jelent meg 2020 februárjában „Őserdei maszkabál” címmel.  Akkor még nem gondoltuk, hogy a maszk a legfontosabb ruhadarabjaink közé fog tartozni.

Az illusztrációk szép színesek és segítik a képzelőerő fejlesztését. Te készítetted őket, vagy grafikussal dolgoztatok együtt?

Megérzéseim jól működnek már nagyon rég óta. Ez sokszor nagyon jó. Ritkán tévézek, de mielőtt elkezdtem volna gyerekirodalommal foglalkozni talán 2-3 évvel előtte a helyi televízióban láttam egy riportműsort, egy grafikus hölggyel. Nem értettem, miért nézem, de TUDTAM, hogy nekem valaha „dolgom” lesz a festőművésszel.

Természetjáróként elmondtam meseírási szándékomat egyik csoporttársamnak, aki ismerte Somos Zsuzsit, és összehozott minket. Mikor kinyitotta Zsuzsi a kaput, rögtön megkérdeztem, hogy őt láttam-e a riportműsorban pár évvel azelőtt. 

Sok könyvünk együtt készült.

Hogyan fogadták a gyerekek a verseket? 

Csak az ismerős gyerekekről írhatok. 

Vannak, akik videót készítenek a gyermekükről, ahogy szavalják a verseimet, és átküldik.

Van, aki mondta (nevet nem írnék, híres énekesnő az illető), hogy kislánya még 6 évesen is az én leporellóimat kérte esti mesének. 

Sajnos ritkán van visszajelzés azoktól, akik megveszik a könyvet, amiben a verseim vannak.  

Óvodákban, iskolákban volt esetleg lehetőséged felolvasni őket? 

Én nem olvastam fel, de meghívtak már olyan óvodai ünnepségre, ahol gyerekek mondták el a verseimet. 

Volt, hogy könyvtárba kaptam meghívást, ahol felolvasták az egyik mesémet, és a gyerekek az abból hallottakból rajzoltak. 

Youtube-n találtam pár éve a karcagi helyi TV műsorát, ahol a mesemondó versenyen egy kisfiú az én mesémmel nyert. Nagyon lélekemelő.

Melyik a te kedvenc versed magadról?

A „Mackómalom az erdőben”. Ezt is csak félve mondom ki. Hatalmas kritikusa vagyok magamnak. 

Ha visszagondolsz a pályafutásodra, elégedett vagy? Van valami, amin ha lehetne, változtatnál?

Nem vagyok elégedett, tudom, sokkal többre lennék képes. 34 megjelent könyvem van, de sokkal több is lehetne.  

Változtatnék-e valamin? Nagyon vonz a dalszöveg írás. Igaz, senkinél nem jelentkeztem evvel a szándékkal, de azért megint hivatkoznék a megérzésemre.

Jó pár évvel ezelőtt egy nálunk nagynevű kiadó vezetője felhívott, hogy a külföldi anyacégnél van 2 olyan könyv, ami abban az országban bestseller volt. A könyv borítójában cd lemez volt, csodálatos grafika, szép kivitelű könyv. A rajzokon látottakra kellett volna annyi versszakot írnom, mint amennyi a könyvben volt, és egy színész mondta volna fel a verseket. Nem kértem nyersfordítást, ehhez ragaszkodtam. Itthon betettem a cd-t, kiderült, hogy tündéri gyerekdalok. Felhívtam a vezetőt, és mondtam, hogy erre dalszöveget kell írni. Megkérdezte, hogy meg tudom-e oldani… Ez október közepén volt, mondtam, hogy én már februárban megvettem a gitárt, mert tudtam, hogy lesz egy ilyen felkérésem.

13 dalszöveg 6 hét alatt. Altatós, fantasztikusan jó gyerekdalok voltak. Határidőre készen lettem, imádtam foglalkozni vele. Sajnos az anyacég nem engedélyezte a kiadását (pedig jól jártak volna, nem kellett volna a dalszerzésért és a háttérzenéért fizetniük, mert az már meg volt). Ehhez azért hozzátartozik, hogy engem rendesen megfizettek a munkámért, de akkor is keserű maradt a szám íze, mert a gyerekeknek sokat nyújthatott volna.

Várható esetleg egy újabb megjelenés a közeljövőben? Milyen terveid vannak? 

A járvány miatt sajnos a kiadók is bajban vannak. Nekik be kell fektetniük a pénzüket az íróba, grafikusba, a nyomtatásba, a raktározásba, az üzemanyagba és a munkájukról még nem is beszéltem. A terjesztők átveszik bizományba a könyveket, és a kiadó még mindig nem lát pénzt csak akkor, ha eladják a terjesztők a könyveiket. Szóval nagyon nehéz a helyzet mindenhol.

Újabb könyv megjelenés? Ha jelentkezik valamelyik kiadó, hogy szeretne tőlem megjelentetni valamit, állok elébe. 

Terveim mindig vannak, elvégre addig van értelme az életnek.

Sokan buzdítanak, írjak felnőtteknek regényt… vagy több „egyperceset”, egy könyvre valót. Van már pár belőle, szeretik, akik olvasták.

Azért hozzáteszem, a gyerekek az elsők, mint mindig. Minden tudásunkat át kell adni, hogy jobb és tartalmasabb életet élhessenek.

Ezúton szeretnék egészségben és alkotásban gazdag éveket kívánni a szerzőnek!

Amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket, keresd Annát Facebook-on, könyveit a *Bookline webáruházban!

* megjegyzés: A találatok között Tóth Anna - Zenei életünk fejlődése című alkotása egy másik szerzőé! Mivel mindkét alkotónak a neve ugyanaz, ezért ezt nem tudhattam. A hibáért elnézést kérek!
Írta: Isabel

A szerző, aki nem sajnálja az időt szereplői megalkotására - Interjú A vonzás törvénye írónőjével

 

Kollár Betti – A vonzás törvénye című regényére az egyik közösségi oldal hirdetései között bukkantam rá és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A tartalomból egy izgalmas, romantikával átszőtt alkotásról van szó, ami tartalmas, de könnyed kikapcsolódást ígér olvasójának. 

Néha napján én is szívesen olvasok ebben a zsánerben, ezért arra gondoltam, felkeresem a szerzőt egy interjú erejéig, hogy elcsábíthasson a világába!

Mielőtt rátérnénk a történetedre, mesélnél magadról néhány szót? Mióta foglalkozol írással?

2015-ben indítottam a blogomat, azóta publikusak a történeteim. Előtte néhány évvel kezdtem el írni, akkoriban még csak saját magamnak meg a fiókjaimnak. Korábban versenyszerűen kosárlabdáztam, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom, így kezdtem el először sok olvasással pótolni a kialakult űrt, utána pedig ezen fellelkesülve megpróbáltam az általam olvasottakhoz hasonlókat írni is. Logikusnak tűnt, hogy ha nem találtam olyan sztorit, ami pont azokkal a problémákkal, történésekkel foglalatoskodott vagy nem pont olyan karaktereket mozgatott, amik éppen engem érdekeltek, vagy amikre kíváncsi lettem volna, hát írtam egyet.

Mint említettem, A vonzás törvénye egy romantikus regény. Miért ez a zsáner áll hozzád közel?

Eleve szeretem a romantikus könyveket, filmeket és sorozatokat. Akkor is, ha krimi, fantasy vagy akció, én igénylem, hogy legyen benne legalább egy kis romantikus szál, így nem is volt kérdés, hogy én is ebben a műfajban fogok alkotni. Sosem töprengtem ezen, csak jött magától, de ha visszagondolok az eddigi összes írásomra, valamilyen módon mindegyikben fellelhető a romantika.

Hogyan zajlott nálad a történetalkotás?

Mivel ezt a történetet eredetileg a blogomon, majd Wattpad-en írtam, ezért a menete az volt, hogy néhány naponta összedobtam egy részt és feltöltöttem. Így formálódott az egész regény: minden nappal és résszel egy új irányt vett a történet, új szereplők kerültek bele, változott a történetszál és vele együtt változtak az elképzeléseim. Most utólag nagyon örülök, hogy így zajlott a folyamat, mert a könyv olvasása során klasszul érződik, hogy ahogy az én fejemben alakultak az érzések, úgy formálódtak Serében is. Ettől valóságosabbak lettek az ő gondolatai, cselekedeti, mert nem volt az egész előre eltervezve.

Melyik a kedvenc helyszíned a könyvből és miért?

A kedvenc helyszínem a város melletti Sepulture tó, amit ugyan nem fordítottam magyarra a könyvben, de valahogy úgy nevezném: A feneketlen tó. Ugyan az első könyv során Sere csak egyszer látogat el ide, de mind a tó háttértörténete, mind pedig a későbbi könyvekben megjelenő fontos szerepe miatt közel áll hozzám. Jó volt kitalálni és megalkotni. Ha becsukom a szemem, az egész helyszín megjelenik előttem, ráadásul olyan tisztán, mintha csak tényleg létezne.

Hogyan vélekednek az olvasók a művedről?

Az olvasóim iszonyatosan aranyosak: írnak, amikor kiolvassák a könyvet és áradoznak arról, mennyire szerették, kinek szurkolnak és mennyire várják a folytatást. Nagyon szeretem olvasgatni az üzeneteiket és kommentjeiket, mert azt jelzik számomra, hogy jól csinálom a dolgom, elér hozzájuk mindaz, amit szeretnék átadni a könyvem által. Épp ezért igyekszem kivétel nélkül mindenkinek választ adni és boldogan veszem tudomásul, hogy jókedvre deríti őket a regényem és nyújt számukra új, izgalmas és egyed élményt.

Van olyan bevált trükköd, amit más írónak is jó szívvel tanácsolsz?

Egyrészt az olvasás az, ami nagyon fontos a fantázia, a szókincs és az íráskészség fejlesztéséhez. Amit én mindig csinálok, mielőtt elkezdenék egy könyvet, hogy összeszedek egy csomó fontos dolgot, amire szükségem lehet az írás során. Órákat töltök el azzal, hogy neveket böngészek a neten, helyszíneket találok ki és összerakom a szereplőket. Egybegyűjtök rengeteg külső és belső jellemzőt: miket szeretnek és miket nem, hogyan élik az életüket, hogyan reagálnak bizonyos szituációkban, milyen hobbijuk, motivációjuk, elképzelésük van. Azért van erre szükség, mert így tudnak minél hitelesebbek lenni a karaktereim és ezt a hitelességet kivételesen fontosnak tartom.

Az Agave Kiadó szerzője vagy; hogyan lettél a csapatuk tagja és milyen a közös munka?

Körülbelül egy évvel ezelőtt kerestem fel őket email-ben azzal az indokkal, hogy van ez A vonzás törvénye című írásom, aminek 1,7 millió megtekintése van Wattpad-en és szeretném kiadatni. Szerencsére hamar választ kaptam, érdekelte őket a könyvem és nem sokkal később szerződést kötöttünk. Összességében nagyon örülök, hogy hozzájuk kerültem, mert korrektnek érzem őket, segítőkészek, számít nekik a véleményem és nem volt semmiféle nézeteltérés vagy konfliktus közöttünk.

A borítód színválasztása szerintem nagyon szép. Volt beleszólásod a megalkotásába?

Köszönöm, nekem is eszméletlenül tetszik! Igen, a borítótervezés megkezdése előtt írtam egy rövid összefoglalót, hogy szerintem mit lenne érdemes megjeleníteni rajta, továbbá milyen színek, hangulatok, tárgyak és képek illenek a regényemhez. Mindenképp szerettem volna valami lilás-kékes-rózsaszínes színvilágot, mert jól visszaadja a történet hangulatát, plusz figyelemfelkeltő és mindemellett nagyon szép is. A grafikus gyönyörű borítót tervezett, úgyhogy nagyon elégedett vagyok!

Szerzőként miként vélekedsz a magyar könyvkiadásban rejlő lehetőségekről?

Egyelőre még csak abban a fázisban vagyok, hogy elvakít a boldogság, amiért sikerült elérnem az egyik nagy álmomat. Nem a pénz vagy a megélhetés motivált, hanem hogy imádok írni, világokat alkotni és szeretnék besétálni úgy a könyvesboltokba, hogy a polcokon ott találom a könyveim. Egyébként az alapszakos szakdolgozatom során a fiatal lányok olvasási szokásait kutattam és azt kell, hogy mondjam, ők egy nagyon lelkes olvasói réteg, akiknek érdemes írni, főleg ebben az ifjúsági, romantikus témában.

Magyar névvel publikálsz. Soha nem fordult meg a fejedben, hogy külföldi írói nevet használj?

Igazság szerint egyszer sem gondoltam rá, hogy más néven publikáljak. Ennek legfőbb oka az, hogy évek óta osztom meg a történeteimet az interneten, számos olvasóval rendelkezem a különböző felületeken és mind a saját nevemen ismernek. Jó páran olvasták A vonzás törvénye című regényemet Wattpad-en, éppen ezért úgy voltam vele, hogy ezek után miért használnék más nevet.

Milyen terveid vannak 2021-re?

Ebben az évben mindenképp szeretném befejezni a második kötet írását, lehetőleg még az év első szakaszában és nagyon örülnék, ha annak a kiadása is mielőbb megvalósulhatna. További köteteket is tervezek, illetve más regény-ötleteim is vannak, úgyhogy szeretnék nagyon sokat írni (egyébként Wattpad-re is, mert sokan várják az ottani történetek folytatását).

Ezúton szeretnék sikerekben gazdag évet kívánni a szerzőnek, és remélem, hamarosan alkalmam lesz elolvasni a regényét!

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd Betti hivatalos Facebook - oldalát, vagy közvetlenül a könyvet az Agave Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

Amikor az írás nemcsak az új tapasztalatokat, de egy barátság ígéretét is magában rejti - Közös interjú Mimi Taylor és Abby Winter szerzőkkel

 A napokban került forgalomba Mimi Taylor – Abby Winter – Az utolsó kívánság című regénye, melyet a megjelenés alkalmából értékeltem is a blogon.
Mindig nagy izgalommal és kíváncsisággal tölt el, ha több szerző a szülője egy-egy műnek, ezért felkértem a hölgyeket egy interjúra. Fogadjátok szeretettel!

Mindketten több könyvvel rendelkező alkotók vagytok. Mesélnétek egy kicsit az alkotói folyamatokról és az írás szeretetéről?

Abby: Nekem nem olyan régre nyúlik vissza, mert az első betűket 2017. szeptemberében ütöttem le a billentyűzeten. Akkor már fél éve motoszkált egy történet a fejemben, ami az életem egy részének átgondolása, jobban mondva tovább gondolása volt. Viszont mivel addig nem volt példa arra, hogy írtam volna bármit is, így azt sem tudtam, hogyan fogjak neki. Ekkor vettem a bátorságot és közzétettem egy részletet az egyik facebook csoportban, ahol tetszett az olvasóknak és így elindult a könyv írása. Nem terveztem kiadni, de aztán mégis beadtam a derekam. Az írás attól a pillanattól kezdve hobbi lett a számomra, ami azóta is tart.

Mimi: Szerintem minden író az olvasás szeretetéből fejlődik tovább. Én magam is eleinte csak faltam a könyveket, aztán a saját kedvtelésemre írtam egy rövidebb szösszenetet, amit szintén a saját szórakoztatásomra folytattam. Szeretem az írásban, hogy mekkora hatalmam van. Hiszen minden tulajdonságával minden körítésével, minden eseményével én ruházhatom fel a karaktereimet, mondhatjuk hogy íróként Istent játszhatunk a papírlapokon.  Ám ez egy kétélű fegyver, amivel tisztában kell lenni, hiszen az írásunk minden olvasóra másként hat, éppen ezért nem mindegy milyen témát, és hogyan tálalunk. Én imádok írni, ha nem adnám ki a történeteimet, valószínűleg akkor is írnék, mert örömöt okoz. Az írással lett teljes az életem.

Honnan jött a közös munka ötlete? Régóta terveztétek már?

Abby: Az ötlet Mimitől jött, és egy hirtelen felvetés volt. Épp beszélgettünk, aztán ő felvetette, én pedig igent mondtam.

Mimi: Sosem terveztük. Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett közös regényírás volt és amilyen hirtelen jött olyan hamar el is készült. Számomra rekordidő alatt.

A regény egy szépen felépített történetet mesél el a veszteségről és az újrakezdésről. Ezzel kapcsolatban milyen személyes élmények jöttek elő írás közben? Egyáltalán hogyan kezelitek a nehéz helyzetek?

Abby: Voltak személyes tapasztalatok, amik még nehezebbé tették az írás folyamatát. Mi is sokszor érzékenyültünk el, és csak reméljük, hogy sikerült átadni ezeket az érzéseket.

A történetnek van némi valós alapja. Érzések, gondolatok, amik bennünk játszódtak le. Ezeket nagyon nehéz volt megírni, mert akaratlanul is feltépte a sebeket. Többször sírtunk írás közben, és reméljük, hogy sikerült átadni, amit akartunk és érezhető a végeredményen.

A főszereplő kisfia nagyon aranyos és élethű karakter lett. Anyaként mennyire volt nehéz, vagy éppen könnyű kialakítani a személyiségét?

Abby: Ez inkább Mimi kérdése 

Mimi: Szeretem a gyerekkaraktereket. Három saját gyermekem van, és sok kicsi gyerkőc van a családunkban. Sokat láttam, tapasztaltam meg velük, ami nagy segítség egy gyerekkarakter megformálásában. 

Ki a kedvenc szereplőtök és miért?

Abby: Én a fiúkért vagyok oda. Mindegyik másért a kedvenc. Sebastian az érző lelkéért, Adam eléggé titokzatos maradt, de ettől még kedveltem és Damien a barátjához való viszonya miatt. Nagy támasz volt és szükség is volt rá.

Mimi: Nem is tudom… talán Joan, bár nem róla szól a történet és csak egész pici ideig szerepel, mégis az ő személyisége, a lénye áthatja az egész történetet. 

Melyek voltak az alkotás legemlékezetesebb és legnehezebb pillanatai?

Abby: A legnehezebbek főleg fájó jelenetek voltak, még akkor is, ha épp nem én írtam az adott részt. Emlékezetes több is volt, mert általában nagyon jó hangulatban teltek az estéink. De talán a legtöbbet újraolvasáskor szórakoztunk.

Mimi: Nehéz volt megírni néhány jelenetet, de mégis élveztük minden pillanatát. A legnehezebb talán az volt, amikor a szerkesztőnk közölte, hogy a történéseket picit át kellene variálni a logikai bakik illetve a hitelesség miatt. Na ezt azt hiszem nagyon megszenvedtük.  De jó volt mert közben rengeteget tanultunk is és nem utolsó sorban, jókat szórakoztunk saját magunkon.

Íróként és magánemberként adott nektek Az utolsó kívánság?

Abby: Egy újabb tapasztalatot és sok szép és szórakoztató órát.

Mimi: Ennek a kötetnek mindig különleges helye lesz a szívemben, hiszen az első olyan történet, amit nem egyedül írtam, hanem egy kedves barátnőmmel közösen, akivel ez idő alatt még jobban összecsiszolódtunk. Íróként új tapasztalatokat szereztem, magánemberként pedig egy barátságot.

A borító nagyon elegáns és kifejező. Ezt is közös tervek alapján készítettétek el?

Abby: Őszintén szólva a borítóval jól megszenvedtünk. Mindegyikünknek megvolt a saját elképzelése, ami nem is állhatott volna messzebb egymástól. Aztán, ahogy teltek a napok, szépen egymáshoz igazítottuk az elképzeléseket, és végül sikerült összehoznunk, amit elterveztünk.

Mimi: A grafikusunk, Ashley Redwood a megmondhatója, hogy a borítónk milyen nehéz szülés volt.  Hiszen két ellentétes ízlésből kellett összegyúrni egyet. Szerintem ennek ellenére csodás lett a végeredmény. Már csak azért is, mert a borítón minden jelentőséggel bír a történet szempontjából.

*Hogyan várjátok a karácsonyt és az új évet?

Abby: Nekem munkával és tanulással telik majd, de a téli szünetben azért szeretnék sokat olvasni, pihenni is.

Mimi: Már sehogy.

Mit terveztek 2021-re? Lesz még közös projekt vagy egyenlőre külön folytatjátok az írást?

Abby: Első körben talán visszatérünk a saját munkáinkhoz, mert mindkettőnket van néhány elkezdett története, amiket szeretnénk befejezni, de ahogy az olvasóinknak is mondtuk, a közös könyvtől akár folytatásként, akár különálló történetként nem zárkózunk el, már csak időre lenne szükségünk, jó sok időre.

Mimi: Egyelőre külön utakon járunk, mert szeretnénk befejezni a megkezdett projektjeinket, de mivel mindketten élveztük a közös munkát, és hiányoznak ezek az esték, nem zárkózunk el az újabb közös sztoritól sem. Mindössze idő kérdése. 

*A kérdéseket még az ünnepek előtt tettem fel a szerzőknek és Mimi utána válaszolt rájuk, ezért nem fejtette ki a gondolatait a témában!

Ezúton is sok sikert kívánok az írónőknek! Remélem, ez az év is legalább annyi örömöt hoz számukra, mint a közös regény írása!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket:

 Mimi hivatalos Facebook - oldalát, csoportját és könyveit

Abby hivatalos Facebook - oldalát, csoportját és könyveit az alábbi linkeken találjátok meg!

Írta:Isabel

Nagy Eszter · Tóth Gergely - Örök ​tűz - A papnő

Mivel egy olyan ember dicsérte ezt a regényt, akinek a szavára sokat adok, nagyon vártam, hogy elolvashassam. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a NewLine Kiadó vezetőségének!

 Mindig izgalommal tölt el, ha egy szerzőpárostól olvashatok. Tapasztalatból tudom, hogy az írás elég izgalmas tud lenni egyedül is: milyen lehet akkor kettesben?

Nem egyszerű összeegyeztetni mással a terveinket - különösen oda kell figyelni akkor, ha az ellenkező nem képviselői fognak bele egy ekkora projektbe.

Féltem attól, hogy ez az ellentét érződni fog a művön, de szerencsére tévedtem! Bár (még) nem ismerem a mű keletkezésének körülményeit, mégis végig azt éreztem, hogy a szerzők egyenrangú partnerei voltak egymásnak!

Őszintén gratulálok ahhoz, hogy sikerült megtalálniuk egymást, és remélem, nem hagyják abba a közös munkát!

Nem szoktam különösebb kutatómunkát végezni olvasás közben, ám most kivételt tettem. A szerzők bevezetője annyira kíváncsivá tett, hogy rákerestem a fontosabb helyszínekre, tisztségekre és úgy egyébként a római történelemre.  (Egyébként szívesen olvasok ebben a témában is, igaz, eddig nem sok könyv akadt a kezembe.)

Szóval, pont az információk ellenőrzése miatt tartott kicsit tovább az olvasás, mint ahogy az általában megszokott tőlem. De jelentem megérte: hiszen itt tényleg azt kaptuk, amit ígértek nekünk. A történelmileg megjelölt információk hitelesek. Olyan boldoggá tett ez a felismerés, hogy csak na!
Eszter és Gergely nem sajnálták sem az időt sem pedig az energiát és egy hiteles világot hoztak létre. Olyan történetet írtak, ami akár meg is történhetett és ezt a legteljesebb mértékig hiszem! 
Ha lehetne online tapsolni, most hallhatnátok: büszke vagyok arra, hogy itt nemcsak a szórakoztatás, de talán az oktatás is fontos szerepet játszott. (Remélem, a szerzők nem sértődnek meg, de még a leíró részek is annyira szépen ki voltak dolgozva, mintha egy dokumentumfilmet néztem volna!)

Ha valakit elriasztottam volna a soraimmal, megnyugtatom, hogy ez csak az egyik pozitív pontja a regénynek. Nem egy száraz adathalmazt kapunk, korántsem erről van szó! A szereplők nagyon szerethetők és bár egyikük sorsa sem egyszerű, mégis könnyű velük azonosulni. Jellemvonásaik egyediek, így mindegyiket lehet szeretni vagy utálni valamiért.

Az igaz szerelem kedvelői is bátran belekezdhetnek; megkapjuk azt is, ráadásul nem akárhogy!

A borító pedig annyira szép és illik a történethez, hogy keresve sem találhattak volna jobbat! Én amúgy is nagyon szeretem a fehér színt a tisztaságával és ártatlanságával.

Összességében mint tartalmilag, mint pedig felépítésében egy olyan könyvet kaptam, amit szerintem nem lehetett volna ennél jobban megírni!
Ritkán avatok kedvencet, de ez az idei év eddig legjobb olvasmánya volt és nagyon magasra tette a mércét, legalábbis a saját zsánerében biztosan!
Zárómondatnak pedig annyit: ha ez lenne az utolsó könyv, amit bloggerként értékelhetnék, örömmel zárnám le életem eme szakaszát! Soha semmilyen platformon nem írtam még ehhez hasonlót sem!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a regényt a NewLine Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

 

Meséljünk sokat a gyermekeink lelki - szellemi fejlődéséért - Interjú Berg Judit szerzővel

 Berg Judit írónő munkássága nem ismeretlen a számomra. A Cipelő cicák sorozatán kívül, tavaly ajándékba kaptam A holló gyűrűje c. mesekönyvét is, illetve kölcsönkönyvként alkalmam volt elolvasni a Lengemesék első négy részét is. Egyértelmű volt, hogy szeretnék interjút készíteni az írónővel és ezúton is köszönöm szépen, hogy elvállalta a felkérésemet!

Meseíróként mi az, ami feltölt és inspirál téged?

Nagyon szeretek olvasni, gyerek- és felnőtt könyveket egyaránt. Ezen kívül imádok túrázni, kint lenni a természetben, sportolni, együtt lenni a barátaimmal. 

Sajnos, nem találkoztam minden sorozatoddal, így igazán érdekelne, hogyha korosztály szerint kellene ajánlanod őket, melyiket tennéd a legkisebb és a nagyobbak elé?

Ezt a kérdést nem teljesen értem. A legkisebbeknek a Maszat és Sári sorozatok szólnak, illetve nekik való a Hisztimesék c. kötetem, ami életem első könyve volt. A legnagyobbaknak Az őrzők c. krimi szól, illetve annak most készülő folytatása, a keresők. 

Véleményed szerint melyek azok a mesei - elemek, melyek a leginkább segítik egy gyerkőc fejlődését?

A gyerek fejlődését nem mesei elemek segítik. Nagyon fontos, hogy meséljünk a gyerekeknek, fejből vagy könyvből, de rendszeresen, sokat. Ez önmagában nagyon fontos a lelki egészségük szempontjából, de a mesék által rengeteg fontos dolgot el tudunk mondani a világról, az emberi kapcsolatokról, érzelmekről, a dolgok működéséről. Közben fejlődik a szókincsük, érzelmi intelligenciájuk, alkalmunk nyílik izgalmas témákról beszélgetni, vagy csak élvezni az együttlétet. És persze a különféle mesék más-más módon járulnak még hozzá a személyiségfejődéhez. vannak kimondottan probléma megoldó mesék, amelyek segítenek bizonyos nehéz helyzetekben, mások a gyerekek életére reflektálnak, megint mások áttételesen az életről, szeretetről, barátságról stb. szólnak. Minden könyv egy újabb kaland, amely által egy picit mindig többek leszünk. 

Térjünk rá a Cipelő Cicák - trilógiára. Honnan jött a zsebcicusok ötlete és milyen volt a közös munka Agócs Írisz grafikussal?

Várnai Zsuzsa textilművész barátnőm varrt először színes, kölessel kitömött textilcicákat, amelyeknek gumira főzött színes gyöngyök voltak a farkincái. Az én gyerekeim is imádták őket, mindenhová magukkal cipelték a Zsuzsától kapott játékcicákat és rengeteget játszottak velük. innen jött az ötlet, hogy megírjam a „kalandjaikat”. Írisszel ez volt az első közös munkánk, és nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Azóta is nagyon jó barátságba vagyunk, és kb. 15 közös könyvnél tartunk, hiszen a Maszat és Sári sorozataimat is ő illusztrálja. 

Személyes kedvencem tőled a Holló gyűrűje, aminek a története egy ellopott gyűrű köré épül. Kedvenc szereplőm Bodza, az életre kelt kiskutyus. Olyan szeretetet éreztem a karakter felől, hogy meg kell kérdezzem: állatbarát vagy?

Szeretem az állatokat, de nem vagyok kimondott állatbolond. Ha rajtam múlik, sosem lett volna pl. kutyánk, de végül engedtem a gyerekeim könyörgésének. 

A Lengemesék a legfrissebb élményem a könyveid közül. A négy kötet az évszakjainkhoz kötődik, ami gyakori eleme a gyermekmeséknek. Véleményed szerint a gyerekek jobban szeretnek olyan könyveket olvasni, amivel azonosulhatnak? 

Minden gyerek szeret azonosulni könyvbeli szereplőkkel, ez szinte elengedhetetlen velejárója az olvasásnak. És szeretnek ráismerni az életük helyszíneire, jellemző fordulataira, jellegzetességeire. A négy évszak, a természet körforgása természetesen ismerős a gyerekeknek és ez ad egyfajta biztonságot, bár érzelmileg sokkal fontosabb számukra, hogy Vilkóval vagy Lilével azonosulnak. 

A Rumini-sorozatod  eddig nem volt alkalmam elolvasni, viszont nagyon kíváncsivá tett a sorozat hossza. Mennyi időbe telt megírni a könyveket? Emlékszel melyik volt legemlékezetesebb pillanata az alkotásnak?

Egy rész kb. egy év alatt készül el, így a Rumini 10 megjelent része is bizonyítja, hogy komoly alkotói múlt áll már a hátam mögött. Legemlékezetesebb pillanatot nem tudnék kiemelni, de mindenképpen fontos volt az első rész születése. Ekkor még egyáltalán nem tudtam, hogy kell regényt írni – a Rumini volt a tapasztalatszerzés, de ekkor szerettem bele igazán az írásba, és boldogság volt a nagylányom örömét látni, amikor megkapta a kész, általam illusztrált kéziratot: karácsonyi ajándék volt ez neki abban az évben. És nagyon emlékezetes a Galléros Fecó naplójának és az utolsó résznek az írása, mert munka közben szinte eufórikus, megszállott hangulatba kerültem.

Azt gondolom, hogy a Pagony Kiadó az egyik legkiemelkedőbb az országban, már ami a gyermekkönyvek forgalmazását jelenti. Milyen érzés velük dolgozni?

Mivel még a kezdet kezdetén, ők induló kiadóként, én kezdő íróként kötöttünk szövetséget, számomra a világ legtermészetesebb dolga, hogy velük dolgozom. 

Szerzőként neked melyik a kedvenc könyved magadtól? Ez egyezik az olvasóid véleményével?

Minden könyvemet szeretem, de ha mégis kell kedvencet választanom, az a Galléros Fecó naplója, ami a Rumini sorozat negyedik része. És nagyon szeretem a nagyobbaknak írt könyveimet, az almát, Driftert és Az őrzőket is. De persze a többit is, szóval nem igazán volna szerencsés kedvencet avatni. 

A koronavírus miatt, te nagyon kalandos helyzetbe kerültél, ugyanis információim szerint Peruban ragadtál. Hogyan kezelted ezt és milyen érdekes kalandokba keveredtél?

A perui túra, amíg szabadon kirándulhattunk az országban, csodás volt. A világ számomra egyik legszebb helye Dél-Amerika, különösen az Andok 5-6 ezer méteres csúcsai. Imádtam Perut. Aztán három hétig ültünk Arequipában karanténban, elvágva mindentől. Ez nagyon nehéz időszak volt, de szerencsére csodásan jó fej emberekkel voltam körülvéve, és velem volt a laptopom, úgyhogy írtam a legújabb Ruminit. Bármikor újra vállalnám az egészet, karanténostul mindenestül, akkora élmény volt. 

Milyen új könyvnek örülhetünk mi, gyermeklelkű felnőttek és természetesen a gyerkőcök 2021-ben? Kérlek, mesélj a terveidről!

Majdnem kész vagyok Az őrzők folytatásával. Az új krimi címe Keresők lesz, szerintem nagyon izgalmas lesz bűnügyi és történelmi szempontból is. És az egyik szereplő kapcsán megjelenik majd benne egy kis Dél-Amerika is, ami az utóbbi idők legnagyobb szerelme számomra. Dolgozom a két kis dínó sorozat folytatásán, lesz új Sári és Maszat, és talán előbb-utóbb Lengemesék is. Ezen kívül az Uniceffel is készülök egy nagyon izgalmas, közös kampányra, amelyben egy éven át fogunk együtt dolgozni. 

Ezúton is szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsi lettél munkásságára, keresd hivatalos Facebook-oldalát és könyveit a Pagony Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel