2022. január 29., szombat

A szerző, aki saját tapasztalatait is beleszövi a horrortörténeteibe - Interjú a Démonok árnyékában c. regény írónőjével



Selena B. Lowell írónő hátborzongató történetei hozzám is elértek. A Megszállottság és Az árnyékfalu is sejtelmesen ijesztő világot teremt az olvasók számára. A következő percekben megpróbálok a végére járni annak, hogy mi hajtja a szerzőt és nem fél-e a sötétben! Gyertek és tartsatok velünk!

Kérlek, pár mondatban mutatkozz be az olvasóknak! Mióta foglalkozol írással?

Miskolctól nem messze lakom egy kis faluban egyenlőre. De ez változhat. Remélem fog is. Az Álomgyár kiadó egyik boltjában dolgozom, amit nagyon imádok. Szeretek utazgatni. Imádom az állatokat, ezért sok mentett cicám van, és egy kutyusom.

Az írással 2010 óta foglalkozom. Akkor még nem gondoltam, hogy ezt a pályát is választom. Csak idő töltés, és hobbi szintű volt, még meg nem jelentettem az első könyvem, 2013-ban.

Miért a horror világát választottad utadul? 

Két fiú testvérrel nevelkedtem fel. Ők pedig már kis koromban is horror filmeket nézettek velem. Szóval beedzettek engem erre a témára rendesen. :) Szeretem a horror filmeket, és a horror történeteket. Legfőképp a megtörtént eseményeken alapulókat, és az olyanokat, amelyek elgondolkodtatnak. Számomra nem mindig a kaszabolás a lényeg egy horrorban. Viszont egy horrorban minden megtörténhet, és nem kell mindig a happy end. Ezért is választottam ezt a világot. Úgy érzem, nagyon közel áll hozzám ez a műfaj. Vannak furcsa, kicsit beteges elképzeléseim, és ezeket szeretem leírni. 

Van olyan szerző, akire felnézel?

Stephen King az a szerző, akire nagyon is felnézek. Gyermekkorom meghatározó írója. Hatalmas nagy példakép. Számomra az ő történetei lebilincselőek. 

A Démonok árnyékéban című műved novelláját, illetve a legfrissebben megjelent regényedet olvastam. Mivel a Megszállottság egy előzménykötet, nagyon tartottam attól, hogy mennyire fogom élvezni és érteni a cselekményt a fő mű ismerete nélkül. Szerzőként mit tanácsolnál azoknak az olvasóknak akik hasonló cipőben járnak: melyiket olvassuk először?

Mivel az első három könyvem, már egyáltalán nem kapható először is a Démonok árnyékában könyvet ajánlanám, és csak úgy a hozzá tartozó novellát. Igaz, hogy az egy előzmény novella, de mégis a könyv után ajánlatos olvasni. Ugyanígy van, az Örök idők '. - Vérzivatar könyvnél is. Előbb a könyv, és utána a Vérborús idők novella. Ez a történet egyáltalán nem horror, inkább romantikus – fantasynak mondanám. Nem utolsó sorban pedig Az árnyékfalu. Ő úgy magában ad egy történetet. Több olvasóm érdeklődött már, hogy lesz e következő része. Egyenlőre nem tervezek neki, de kitudja mit hoz a jövő. :)

Az Árnyékfalu erősen érződik a világjárvány hatása, főhősünk is hasonló dolgokon megy keresztül igaz, sokkal durvább formában. A pandémia miként hatott a munkásságodra?

Minden rosszban van valami jó. Amíg otthon kellett maradnom, és nem lehetett menni dolgozni, írtam meg két könyvet és egy novellát. Nekem nem is a pandémia volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy elvesztettem ez idő alatt apukámat és két tesómat. 

Hogyan/honnan gyűjtesz a anyagot a történeteidhez? 

Rengeteg helyről szerencsére. Sok a saját tapasztalat, és olyan szituációk amelyek velem történtek meg a mindennapjaimban. Helyszíneket igyekszem olyanokat írni, ahol jártam akár külföldön, akár Magyarországon. Sokat böngészek a neten, olvasok cikkeket. Meg persze olvasok. Rengeteg könyvet olvasok. Akár regényeket, dokumentum könyveket. Igyekszem minél több információt megtudni arról a témáról, amiben épp írok.

A NewLine Kiadó szerzőjeként milyen tapasztalatokkal gazdagodtál eddig?

Egy remek csapatba csöppentem, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a NewLine kiadóval dolgozhatok együtt. Segítőkészségükkel még jobban tudom javítani a munkámat. Sok jó tapasztalatom van szerzőként, és ezt mind az olvasóimnak köszönhetem. Ha ők nem lennének,tapasztalataim sem lennének. :)

Ha nem haragszol feltennék pár személyesebb kérdést is. A Démonok árnyékában a természetfelettit vette alapul. Te hiszel benne? Esetleg volt már paranormális élményben részed?

Igen, hiszek benne. Rengeteg mindent tudnék  mesélni, de nem szoktam erről beszélni. Sokan félreértik, vagy hülyének néznek. Még le is boszorkányoznak. :) És igen, paranormális élményben is volt részem. Mikor ki jött a démonos könyv, sokan megkerestek démonűzéssel kapcsolatban, és ezzel hasonló kérdésekkel. Viszont ezekben a dolgokban nem tudok segíteni. Vagy tanácsot adni. 

Ismersz olyan igaztörténetet, ami jó alapanyag lehetne egy könyvedhez, ám valamiért nem használtad fel?

Sok igaz történetet ismerek, amit még nem használtam fel. De szeretném mindenképp. Erről egy külön könyvet szeretnék készíteni a közeljövőben. De nagyon sok háttérmunkával jár, úgyhogy fogalmam sincs mikor lesz belőle végleges változat.

Mit gondolsz, te magad hogyan viselkednél egy ilyen szituáció alkalmával?

Ha zombitámadás érne, biztos, hogy nem adnám fel. Harcolnék a végsőkig. Elég makacs ember vagyok. Hasonló, mint Az árnyékfaluban Jenna. Ott igyekeznék a végsőkig kitartani. Nem vagyok egy feladós típus. Igaz, olykor biztos kiakadnék, vagy elkeserednék én is. Mondjuk úgy, hogy senki se lássa.

A démonos szitu sem lenne egy egyszerű dolog. Azért ott már nem kerülne el a félelem. Szerintem a démonok sokkal félelmetesebbek, mint a zombik. 

Mikor várható az újabb regény? Elárulhatsz nekünk valamit róla?

Most 2022-ben műfajt váltok. Persze nem végleg, csak kipróbálom magam másban is. Áprilisban egy thriller kisregényem fog megjelenni IMPROBUS-Szívtelen címmel. Amit jó pár évvel ezelőtt én novellaként írtam meg, de sosem került nagy közönség elé. Most úgy éreztem, hogy eljött az ideje. Kapott jó sok bővítést, és így vált kisregénnyé. Gyönyörű szép borítót kapott, mint minden könyvem. Ez a könyv, csak limitált példányszámban lesz kapható. Szóval, aki nagyon szeretné az időben szerezze be.

A másik könyvem ha minden jól megy, nyáron fog megjelenni. Amely egy new adult történet lesz. A címe, Te vagy a mai napom, és minden hónapom-Egy Tiktoker a barátom címet kapta. Nagyon büszke vagyok a borítójára, mert egy nagyon ismert Tiktoker van rajta, Fabien Tietjen. Erről a történetről azt kell tudni, hogy elég személyes. Egy olyan szerelmi történetet mesél el, ami nem mindennapi, és persze a TikTok világába is nyerünk egy kis betekintést. 

Szóval két történet, két különböző műfaj. De visszatérek majd a horrorhoz és a fantasyhoz is. Viszont az év második felében elég nagy fába vágom a fejszém, úgyhogy teljes mértékben arra szeretnék majd koncentrálni. Hogy az mi is? A zárt csoportomban már elárultam. :)

A blog nevében is további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben érdekelne munkássága, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy történeteit a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

Selena B. Lowell - A ​megszállottság (Démonok árnyékában 0,5)



Az írónő munkásságát már évek óta követem, mégis ez a novella volt az első olvasmányom tőle. Sajnos a Démonok árnyékában című regényét eddig nem volt alkalmam elolvasni, mégis nagyon kíváncsi voltam az előzményekre. Stephen King rajongó révén nem hagyhatok ki egy démonos történetet sem! Na, de nézzük is, nekem hogyan tetszett a mű, minden előismeret nélkül!

Egy kisvárosban járunk, ahol két fiatal barátnő együtt nő fel. Sarah és Carol gondtalan gyermekkorába pillathatunk bele. Sarah katolikus családból származott, ám ahogyan ez talán várható, egy olyan fiúba szeret bele, aki nem hívő. Jasonnal összeházasodnak és boldogan élhetnének, ám ez nem így lesz. A férfi egy nap furcsán kezd viselkedni, a nő úgy érzi fekete árny lepi be az életüket. Ám hamar felcsillan a remény, hiszen Sarah gyermeket vár. De ezek után ha lehet, minden rosszabbra fordul.

Az alaptörténet tetszett. Sokan használták már a gyökerét az tény, viszont, az írónőnek sikerült elérni azt a jóleső borzongást bennem, ami akkor szokott történni, mikor érzem, hogy itt még lesznek érdekességek. 
Viszont azt gondolom, hogy a sötétebb részeket picit sejtelmesebben, kevésbé felvezetve is lehetett volna közölni. Valahogy tudtam, hogy milyen esemény után mi fog következni és ez egy picit zavart. Igaz, hogy mivel novelláról van szó nem hosszú, és ez lehet oka annak, hogy kitaláltam a történetet. Az azonban biztos, hogy jó alapot adott ahhoz, hogy el akarjam olvasni a Démonok között című regényét is, ami ehhez a történethez kapcsolódik. 

Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy csepp borzongást belevinni a mindennapokba, ám nincs sok idejük olvasni, vagy nem szeretnének a Mester mélységéig eljutni. Szerintem egy fél órányi kikapcsolódásnak tökéletes, akár elalvás előtt is! Már, ha nem félünk a sötétben!

Amenyiben kíváncsi lettél, a NewLine Kiadó várja a rendelésed! 

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

Selena B. Lowell - Az árnyékfalu



Először szeretném megköszönni, hogy lehetőséget kapta a regény elolvasására! Nagyon szeretem a horror történeteket és az írónő munkássága már rég foglalkoztat. A novelláját szerettem, lássuk mennyire hátborzongató számomra Az árnyékfalu.

Igazság szerint nem volt annyira rémisztő, mint ahogyan vártam. A pandémia nagyon megihlette az írónőt, ám ő továbbgondolta a valóságot és sokkal rémisztőbé változtatta azt. Kicsit " mi lenne, ha.." érzésem volt olvasás közben és valójában ezt hozott elő belőlem a hátborzongató gondolatot. 

Főhősünk, Jenna élete teljesen megváltozik, mikor a világot egy ismeretlen járvány támadja meg. Túl kell élnie, nemcsak testileg, de lelkileg is.  Erős, bátor és nem kevésbé talpraesett, mint bármelyik férfi. Azt kell mondjam, egy ennyire kiszámíthatatlan helyzetben ilyen emberekre van szügség. Hiszen, ha valaki körül egy csapat zombi hemzseg, az utolsó dolog, amit megengedhet magának, hogy féljen.

Ám a leghátborzonngatóbb rész mégis a felszín alatt, a pszichében zajlik. Mivel nem ismerjük a járvány eredetét, nem tudjuk mikor lesz vége, sőt még azt sem, mi vár ránk holnap, a szereplők nem kevés nyomás alá vannak téve. Konkrétan óráról órára, percről percre kell megtervezniük a következő lépésüket a tűlélés érdekében, a legkevesebb információ birtokában.

Ám még ilyen helyzetben is utat talál magának a szerelem. A gyengéd érzelmek, az összetartozás segít elviselhetővé tenni az életet a pokolban. Bár hozzátenném, én enélkül is el tudtam volna képzelni a cselekményt. Ám az tény, hogy ez a szál enyhitett egy kicsit a félelmen, amiken a szereplőknek át kellett menni, így teljes mértékben értem a szükségességét. 

Az írónő egyébként ügyesen szötte a szálakat, el is hittem neki a történteket, csak számomra nem volt elég ijesztő. Tény, hogy ebben a zsánerben sokat olvasok, emiatt magasak az elvárásaim, de inkább kikapcsolt, mintsem felnyomta a pulzusomat.

A borító viszont nagyon kifejező, határozottan tetszik!

Összességében azt mondanám, hogy, bár nem a legfélelmetesebb horror amit valaha olvastam, mindenképpen érdemes esélyt adni neki, pláne, ha a borzongás mellett szereted a romantikus szálat is!

Amennyiben megrendelnéd, keresd a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

2022. január 27., csütörtök

Almási Kitti - Irigység, ​kibeszélés, rosszindulat - Értsük meg, hogy ne gyengítsen!

 


Mint tudjátok, nagyon szeretem Almási Kitti könyveit, mert eddig nála találtam meg a tökéletes egyvelegét a köznyelvnek és a szakmai tudásnak. Nagyon szeretem, hogy nemcsak fogalmakkal, szakkifejezésekkel ismertet meg (vagy éppen tisztázza a jelentésbeli különbségeket), de valóban a mindennapi életből vett pédákkal támasztja alá azokat.

Ez a könyv az irigységet és annak vonzatait járja körbe. Segít tisztázni a féltékenység és az irigység közti különbségeket. A saját szavaimmal azt mondanám: az előbbinél olyanra vágyunk, ami nekünk nincs, viszont úgy érezzük lehetne. Az utóbbinál pedig félünk attól, hogy valaki elveszi tőlünk, amit a magunkénak érzünk. Ezt azért is fontos tisztázni, mert a két fogalom gyakran összefonódik ugyan, mégis teljesen más tartalommal bír.

Az írónő emelett azt is elmeséli, hogy az irigység nemcsak testvérek, vagy munkatársak között alakulhat ki, hanem bizony azok között is gyakori, akik amúgy szeretettel vannak egymás felé. Nagyon nehéz a helyén kezelni, alapvetően nem kellemes érzést és az ember ősztönösen próbálja leplezni.Vagy legalábbis a lehető legkevésbé tudomást venni róla. Bár evolúciósan belénkkódolt érzelemról van szó, a mai embernek nem egyszerű szembenézni vele.

Nagyon sokat tanultam ebből a könyvecskéből, és szándékosan írom így, hiszen nem egy vaskos szakirodalomról van szó. Őszintén el kellett gondolkodnom azon, hogy én mikor, kire és miért voltam irigy, ám a sorokat továbbolvasva, picit büszke voltam magamra. Amikor ezt az érzést érzem, - tehát, olyanra vágyom, ami másnak van és úgy érzem, nekem is lehetne - szinte azonnal azon gondolkodom, mit kellene azért tennem, hogy én is elérhessem azt. Ahogy haladtam az olvasásal, a doktornő elmondta, hogy ez az egyik legegészségesebb módja ennek az érzésnek a megélésének. Nem tehetek ellene, hiszen egy emberi tulajdonságról van szó, mégis, próbálok pozitívan kijönni belőle. A fejlődésemre használom és nem a másik rombolására.
Itt azért hozzáteszem, hogy a féltékenységgel már vannak gondjaim, ám ez az önbizalomhiányomból fakad. Félek, hogy nem vagyok elég jó, így ha jön valaki, aki tökéletesebb nálam el tudja venni azt, ami számomra nagyon fontos.  Próbálok hinni magamban és a partnerben is, aki ezt az érzést kiváltja, és még ha messze is az út vége, azt hiszem egyre jobban megy.

A fenti sorokból is kiderül tehát, hogy nagyon-nagyon szerettem ezt az olvasnivalót és jószívvel ajánlom, nemcsak a pszichológia iránt érdeklődőknek, de azoknak is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat!

Amennyiben szeretnél magadnak egy saját példányt, a Nyitott Akadémiánál leadhatod a rendelésedet!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

2022. január 24., hétfő

Németh Miklós - Szellembolygó




Kezdésnek, szeretném megköszönni az írónak, hogy lehetőséget adott a regény elolvasására. Bár rajongója vagyok a világegyetemnek, nem sok könyvet olvasok a témában. Eddig nem igazán tudott lekötni a téma, most viszont ez megtörtént!

Főhősünk Andor, aki a 2217-ben él és, hogy elmeneküljön az édesanyja elvesztése okozta fájdalomtól, csatlakozik egy csoporthoz, akinek a feladata egy új élet felkutatása. 
A férfi semmi előképzettséggel nem rendelkezik, sem az űrhajózás, sem pedig az új életjelek felkutatása szempontjából, csupán csak hatja a vágy, hogy kikerüljön a megszokott fogaszkerékből. 
Több teszt és feladat sikeres elvégzése után, végül őt választják ki az expedícióra, ám hiba csúszik a gépezetbe, mert a férfi nem ott landol ahol kellene. Így egy okos számítógép segítségén kívül semmire sem számíthat.

A bolygó ahova érkezik, eszméletlen érdekes, és nagyon szépen megalkotott. Az élethez van oxigén, de például a fák gyökerei nem a földbe, hanem az ég felé nyúlnak. Amikor a tájleírásokat olvastam, az Avatar című film képkockái ugrottak be. A szerző valóban egy új világot hozott létre, ám mindezt úgy, hogy el tudtam hinni, hogy létezik. 

A segítséget jelentő számítógép szuperintelligens. Nemcsak helymeghatározásokra vagy általános adatok kimutatására képes, hanem be tudja skennelni az élőlényeket, sőt valódi kommunikációt is kialakít a férfival. Aki ezek után el is nevezi Elizabethnek. 
Nagyon érdekes belegondolni egy ilyen szituációba és őszintén megvallva, szívesen megélném a technika ilyen mértékű fejlődését. Hasznos lehetne a magányos emberek segítésében.

A főszereplőnk, mint személyiség, eleinte kicsit sablonos volt a számomra. Egy férfi, aki végigbulizta az életet, majd abbahagyta, hogy ápolja súlyosan beteg édesanyát. Miután egyedül marad, mindent egy lapra tesz fel. Menekül a világ és a saját érzései elől is, bár, azt hiszem ebben a helyzetben ez természetes reakció.
Én ott kezdtem el megkedvelni, amikor elkezdi a kiképzését és józan ésszel megold dolgokat. A többiek csak vakon követik az utasításokat, ő azonban gondolkodik is. Szeretem azokat a karaktereket (és embereket), akik nemcsak mennek a nyájjal, hanem gondolodnak is a döntések meghozatala előtt.

Ettől a ponttol kezdve Andor belopta magát a szívembe és nagyon gyorsan haladtam az olvasással. Őszintén szólva még az is nagyon tetszett, hogy nem az uticélján landolt, kicsit a Robinson Crusoe-t jutatta eszembe, csak modern formában.

Mint író, szerintem Miklós tehetséges, hiszen lekötött egy olyan témával, amit nem igazán szoktam szeretni. Kíváncsi vagyok, milyen irányba fejlődik majd!

Amennyiben érdekel a regény, a Undeground kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: Niky

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések