Pár nappal
ezelőtt volt alkalmam interjút készíteni Hámori Zsófiával, azóta pedig kiolvastam a Nincs idő c.
novelláskötetét is.
Számomra a novella apró lélegzetvételeket
jelent, két hosszabb regény között. Szeretem, ha a történetek valamilyen
egységet alkotnak, mégis másfélék. Ezt a 144 oldalon maximálisan megkaptam.
Az írónő stílusa nagyon szép és összeszedett. Egyetlen apró észrevételem lenne csak: néha túl hosszúak voltak számomra a mondatok. Én is szeretem a szép kerek összetett mondatokat, de 5-6 sor néha picit sok volt. Ettől eltekintve a fogalmazás nagyon szép és választékos; érződik rajta a precizitás.
A történeteket összefogó erő egy kissé borús, ugyanakkor nagyon erős mondanivalóval rendelkezik. Szépen becsomagolt társadalmi kritikának is mondhatnám, bár engem inkább a lélek bizonyos állomásaira, esetleges fejlődésére emlékeztettek. Olyan dolgokat éreztem egy-egy novella mögött, hogy le kellett tennem a könyvet és komolyan elgondolkodnom.
Bár, a maga módján mindegyik képes volt olyan üzenetet átadni, mely megérintett, egy kedvencet szeretnék kiemelni: ez pedig Isabel mackója.
A történet röviden annyi, hogy Isabel kézzel szeretne készíteni egy plüssmackót barátja, Robert születésnapjára. Hogy miképpen és kinek történik mindez arról most nem mesélnék, mert erősen spoileres tartalom lenne; de a lényeg hogy ennek a hangulata az egyik legegyedibb a novellák között. Kedves, bájos dolog egy saját kézzel készített ajándék, legalábbis mindenkinek ez ugrik be először. Mégis a sorok között megbújik valami megfoghatatlan érzés. Talán a félelemhez tudnám a leginkább hasonlítani: amikor látszólag nem történik semmi, mégis érzed, hogy bármelyik pillanatban elérhet a katasztrófa.
Amit még kiemelnék az a borító. Itt is az az igényesség érvényesül, amit már az elején említettem. A könyv kemény táblás és egyetlen felesleges motívum sem szerepel rajta; a színe pedig elképesztően gyönyörű. Jómagam nem szeretem különösképpen a lilát, de mikor logótervezést tanultam, rávilágítottak arra, hogy ez az elegancia színe is. És valóban; itt olyan eleganciát adott a könyvnek, hogy azóta is csak gyönyörködni tudok benne.
Az írónő stílusa nagyon szép és összeszedett. Egyetlen apró észrevételem lenne csak: néha túl hosszúak voltak számomra a mondatok. Én is szeretem a szép kerek összetett mondatokat, de 5-6 sor néha picit sok volt. Ettől eltekintve a fogalmazás nagyon szép és választékos; érződik rajta a precizitás.
A történeteket összefogó erő egy kissé borús, ugyanakkor nagyon erős mondanivalóval rendelkezik. Szépen becsomagolt társadalmi kritikának is mondhatnám, bár engem inkább a lélek bizonyos állomásaira, esetleges fejlődésére emlékeztettek. Olyan dolgokat éreztem egy-egy novella mögött, hogy le kellett tennem a könyvet és komolyan elgondolkodnom.
Bár, a maga módján mindegyik képes volt olyan üzenetet átadni, mely megérintett, egy kedvencet szeretnék kiemelni: ez pedig Isabel mackója.
A történet röviden annyi, hogy Isabel kézzel szeretne készíteni egy plüssmackót barátja, Robert születésnapjára. Hogy miképpen és kinek történik mindez arról most nem mesélnék, mert erősen spoileres tartalom lenne; de a lényeg hogy ennek a hangulata az egyik legegyedibb a novellák között. Kedves, bájos dolog egy saját kézzel készített ajándék, legalábbis mindenkinek ez ugrik be először. Mégis a sorok között megbújik valami megfoghatatlan érzés. Talán a félelemhez tudnám a leginkább hasonlítani: amikor látszólag nem történik semmi, mégis érzed, hogy bármelyik pillanatban elérhet a katasztrófa.
Amit még kiemelnék az a borító. Itt is az az igényesség érvényesül, amit már az elején említettem. A könyv kemény táblás és egyetlen felesleges motívum sem szerepel rajta; a színe pedig elképesztően gyönyörű. Jómagam nem szeretem különösképpen a lilát, de mikor logótervezést tanultam, rávilágítottak arra, hogy ez az elegancia színe is. És valóban; itt olyan eleganciát adott a könyvnek, hogy azóta is csak gyönyörködni tudok benne.
Ha téged is érdekelne a könyv, az alábbi oldalon leadhatod a rendelésed!
Írta:Isabel
Írta:Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése