2021. április 29., csütörtök

Király Anikó - Semmi pánik!


Először szeretném megköszönni a Menő Könyvek Kiadónak, hogy lehetőséget biztosítottak az olvasásra!

Pár héttel ezelőtt egy baráttal beszélgettem és megkérdezte, olvastam-e már valamit az írónőtől. Azt válaszoltam, hogy ez a regény van tervben, mire röhögőgörcsbe tört ki és el kellett harapnia a mondatait, nehogy valami fontos információt. Kipirulva mesélte, hogy mennyire szórakoztató és vicces történet elevenedik meg a lapokon, így alig vártam, hogy végre nyugodtan nekiállhassak.

Ma volt egy pár szabad órám így nekiültem. Aztán azt vettem észre, hogy este lett és közben annyit nevettem, hogy megfájdult a hasam.

Mivel ez volt az első olvasásom Király Anikótól, összehasonlítási alapon nincs. Viszont jó pár pozitívumot tudok mondani, lássuk is szépen sorban.

Az ifjúságnak íródott, ezt tudtam. Ám most meg is győződhettem arról, hogy valóban ők a célközönség. Az ő nyelvük, az ő tempójuk, az ő világuk. Ami pedig különösen tetszett ebből a szempontból, hogy nem tudom azt mondani, hogy csak lányok, vagy csak fiúk élvezhetik. Szerintem mindkét nem találhat hozzá közelálló részeket és ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok könyvekről beszélgessenek.

A következő, amit kiemelnék az a karakteralkotás. A főszereplők és a mellékszereplők is mind-mind egyediek és nagyon könnyen megszerethetőek. Személyes kedvencem a polgármester és Terike alakja, akik nagyban hozzájárulnak a könyv hangulatához. Konkrétan ők felelősek a hasfájásomért.
Általában kiemelem a főszereplőket értékeléskor, de itt most minden annyira komplex, hogy semmi értelme. Olyan érzésem volt végig, mintha becsöppentem volna egy kis faluba, ahol minden lakos egyedi személyiség és együtt adják a helység összképét - függetlenül attól, kivel beszélek.
Szimpatikus volt a helyszínválasztás is, az, hogy nem egy trendi helyet választott a szerző.

Ami számomra még fontos az az írói stílus. Az írónő nagyon szépen és gördülékenyen vezeti a szálakat, izgalmas - és számomra cuki -csavarokkal. Fentebb említettem, hogy nyelvezete megfelel a fiatalságnak, de ez nem azt jelenti, hogy igénytelen, vagy kevésbé választékos volna. 

Utoljára maradt a borító, ami alapszínével az egyik kedvencem ebben az évben. Már képeken is elgyönyörködtem benne, de élőben még inkább nyugtatólag hatott a szememre.

Összességében nagyon kellemesen csalódtam és boldog vagyok amiatt, hogy ez volt az első regényem a szerzőtől. Szórakoztató, könnyed mégis segít felkészülni az élet nehézségeire. 
Ami nálam plusz, hogy bár 342 oldalas eléggé apró betűs ahhoz, hogy jó sokáig ne kelljen a vége miatt aggódni. Mindenképpen ajánlani fogom a tanítványaimnak is bár, ők még nem teljesen csatlakoztak az olvasók táborához. Egyelőre a rövidebb regényeket szeretik, na de az én kezem alatt ez szép lassan változni fog!

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a Könyvet a Menő Könyvek Kiadó webáruházában!

Írta: Isabel



2021. április 27., kedd

A szerző, aki ráveszi az olvasót, hogy érezzen - Interjú Ellyne írónővel


 

Ellyne írónőtől már többször volt alkalmam olvasni - ám most két olyan novellát alkotott, amit biztosan nem felejtek el egyhamar. Elgondolkodtató nagyon mély ám tanítószándékú művei egyszerre kiborít és reményt ad.
Ezúton köszönöm a szerzőnek az élményt és azt, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet!

Kezdésnek mesélnél egy kicsit magadról?

Két és fél éve írok komolyabban, de egyébként már három éve építgetem a kis olvasói közösségemet. Már gyerekkorom óta a művészet szerelmese voltam. Évekig zenéltem, és egy-két éve kezdtem újra, amikor nekiálltam egy dalszerzői specializációnak, grafikusként végeztem az egyetemen három éve, illetve évekig színjátszóztam, társulatoztam, és táncoltam is.  Mindig is szerettem több lábon állni, mivel hiperaktív vagyok, és ki kell fárasztanom magam. 

Mi késztetett arra, hogy az élet sötétebb oldaláról írj az ifjúságnak?

Talán az úgynevezett sötétség, nem olyan negatív, mint amilyennek hisszük. Persze iszonyatosan fájdalmas, viszont több pszichológiai tanulmány szól arról, hogy leginkább akkor tud fájni egy negatívnak titulált érzelem, érzés, ameddig ellenállunk neki, és ameddig az elfojtás szerepel nálunk az élet repertoárjában, az bármikor képes lesz visszaütni, sokkal pokolibb módon, mint hisszük. Ezért szeretek írni róla, hogy rávegyem az olvasót arra, hogy érezzen, és engedje át. Egyszer át kell szakadnia annak a gátnak.

A Pieces of heart - Egy szív darabjai és a Hurt - Fájdalomról két különálló novelláskötet. Miért döntöttél emelet a zsáner mellett?

Új volt, és úgy éreztem szükségem van rá. Öngyógyítás is volt, illetve bennem volt, ha én megéltem ezt, vajon még hányan? Kíváncsi is voltam, és sok mindenre választ kaptam. : )

Egy testvérpár gondolatai elevenednek meg a lapokon. Mi segített a lányok személyiségének kialakításában?

A depresszió.

Az érzések, gondolatok számomra nagyon élethűek, megfoghatók voltak. Saját tapasztalat is megbúj közöttük?

Az egész egy saját tapasztalat. Igaziból én vagyok mindkét napló, két karakterbe bújtatva. Talán, hogy könnyebben befogadható legyen, és könnyebben belebújhasson az ember, ezért öltöztettem fel.

A borítóid nagyon elegánsak. Magad tervezted őket?

Én terveztem, és én is készítettem el őket. 

Pár szóban mesélnél arról, te hogyan élted meg a kiadást?

Az elején féltem, mert olyan volt, mintha meztelen lennék. Ennyire még sosem engedtem be olvasót az életembe, és egyszerre nem csak a megszokott kis táboromnak adtam ki magam, hanem a külföldi olvasóknak is. Ijesztő volt.

Tudom, hogy a művek angol nyelven is elérhetőek és több neves író pozitívan reagált rá. Hogyan élsz meg egy ekkora sikert?

Szerintem még mindig nem fogtam fel. Szépen lassan haladok, lépcsőfokról-lépcsőfokra, de azért egy ilyen visszajelzés mindig amolyan nagy érzelmi hullámként ér.

Itthon milyen a fogadtatás?  

Soha nem volt még könyvem, amit ennyire szerettek volna az olvasók.

Beavatnál minket pár tervedbe? mire számíthatunk még tőled 2021-ben?

Két-három történeten dolgozom, amit a következő egy évben örülnék, ha tudnék publikálni, illetve most egy teljes könyvet is szeretnék publikálni a külföldi olvasóimnak, hogy kicsit jobban megismerjenek. Egyébként mindig csak a közeljövőt tervezem meg, mert a hosszútávú sosem úgy sül el, ahogy kiagyalom. 

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Ellyne hivatalos Facebook - oldalát, vagy regényeit többek között a Bookline kínálatában!

Írta: Isabel

2021. április 26., hétfő

Egy könyv, ami boldogságot hozott a karantén időszakába - Interjú a Márti mama manómeséi szerzőjével


Szabóné Nagy Márta elsőkönyves meseíró nagyon kedves hölgy. Márti mama manómeséi című gyermekkönyve a járvány ideje alatt készült és tele van illusztrációkkal. A következő percekben az alkotásról, tanulságokról és persze a mesék szeretetéről beszélgetünk!

Először is köszönöm szépen, hogy interjút adsz a blog számára. Mesélnél egy kicsit magadról?

Köszönöm szépen, hogy megkerestél! Nagycsaládos, sok unokás nagymama vagyok, ezt gondolom ma a legfontosabbnak magamról.

Melyik az a legmeghatározóbb gyermekkori emléked, amely az olvasással kapcsolatos?

Fekete István könyveit nagyon szerettem gyermekkoromban, olyannyira, hogy igyekeztem minden írásához hozzájutni. Ikonikus regényeit: -Tüskevár és Téli berek- évente képes vagyok elolvasni, és minden alkalommal találok benne valami csodálatosan szép gondolatot, amit korábban még nem fedeztem fel. Van egy másik könyv is, amit többször is átlapoztam már: Gárdonyi Géza : Egri Csillagok c. műve. Mindig szerettem olvasni, ebből a szempontból „mindenevő” vagyok. Örömmel veszem kezembe a könyvet, az illata, a nyomtatott papír varázslata már az olvasás előtt hat rám. Természetesen tudom, a fejlődés megállíthatatlan, az e-könyvek világa már nem újdonság senkinek, én mégis így szeretek olvasni.

Hogyan kezdted el a regényed vázlatát? Miként telt egy ilyen napod?

Megjelent mesém nem készült könyvnek. 2020 tavaszán, amikor a korona vírus radikálisan megváltoztatta az életünket, el kellett fogadnom, hogy a családtagjaimmal nem találkozhatunk. A kor technikáját kihasználva meséket olvastam fel, amit a telefonomon rögzítettem, majd a hangfájlt a felhőbe küldtem, és a család, a gyerekek akkor hallgatták meg, amikor az idő erre számukra alkalmas volt. A sok mese után azt gondoltam, biztosan örülnek majd az unokák, ha olyan történeteket hallanak viszont, melyek velük estek meg, amiket közösen éltünk át. Így kezdődött a meseírás. Először mindegyikükről külön-külön írtam egy kis mesét, aminek van valóság alapja. Később a figurákat egy elképzelt kirándulásra vittem, melynek helyszíne jól ismert az unokáim körében.

A történetek írása alatt gyakorlatilag szimbiózisban éltem a klaviatúrával, és ha még a tintaceruzás időkben írtam volna, bizonyára tele lettem volna lila foltokkal. Nagyon sokat dolgoztam rajta, igyekeztem a történet érthetősége mellett a magyar nyelv szépségeire is vigyázni. Most, hogy nyomtatásban látom, kezembe foghatom, természetesen látok hibákat, amit sajnálok. De aztán arra gondolok: egy régi történet szerint az indiánok, mikor a gyöngy ékszereiket fűzték, olykor elvétették a mintát. Ilyenkor azt mondták: az nem hiba, hanem a munka lelkecskéje….hát nekem is van sok lelkecském ebben a könyvben.

Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?

Nem tudok kedvenc részt mondani, minden kedvemre való, mert a történetek mindegyike valóságos alapokon nyugszik, így aztán könnyebben emlékezhetek a gyerekekkel közösen átélt eseményekre.

Hogyan születtek meg az illusztrációk és a borítóterv?

Az illusztrációk kivétel nélkül az unokáim rajzai. Ez pedig úgy alakult ki, hogy a felolvasott mesék után kértem őket, rajzoljanak le a történetből, ami tetszett nekik, én a rajzokat „értékeltem”, és postai úton okleveleket küldtem el nekik az alkotásokért cserébe. Így ők, ezek után a mesék után is rajzoltak nekem.

A borító pedig egy kedves barátunkat dicséri, aki a könyv kiadásának útvesztőiben is segítségemre volt.

Miért döntöttél a magánkiadás mellett? Próbálkoztál esetleg kiadóknál a kéziratoddal?

Nem kerestem meg egyetlen kiadót sem, a könyvemet nem tartottam olyan különösre, hogy felkeltené a nagyobb kiadók érdeklődését. Mostanában sok ismerősöm magánkiadásban adja ki a könyvét, így ezért döntöttem így magam is. Végül is az egyik gyermekem javaslatára rendeztem könyv formába, és jelentettem meg. Ha ő nem javasolja, sosem lett volna ebből könyv.

Bár a megjelenés még nagyon friss, milyen visszajelzéseket kaptál eddig a mesékről?

Aki olvasta, ők mind nagyon kedvesen és elismerően jeleztek vissza, és mindenkinek hálás vagyok érte. Még a kritikát is elfogadom, hisz jobbító szándékkal küldték. Legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy egykori általános iskolai osztályfőnököm felhívott, és gratulált a munkámhoz!

A fülszövegedben megemlíted, hogy a mesefelolvasás segített a kapcsolattartásban az unokáiddal. Milyen meséket meséltél nekik?

Nem tudom, szabad-e néven nevezni őket, de gondolom, ezen a fórumon nyugodtan lehet reklámozni a könyveket: A RUMINI sorozat több darabját, BRUMI könyvekből kettőt, Fekete Istvántól a Bogáncsot, - és azt hiszem, volt még más is. Úgy igazítottam, hogy nagyjából 20-25 perc legyen egy-egy alkalom, amit meghallgathatnak.

Van pár jó tanácsod nagyra vonatkozólag, hogyan vehetnek részt online is aktívan a gyermekek életében?

A gyermekek manapság szinte a számítástechnika és az okostelefon tudásával születnek. Míg nekem, aki elmúltam „ennyimegannyi” tanulnom kell a készülékek használatát, ők ösztönösen képesek a kezelésére. Rengeteg játék áll rendelkezésükre, ami szórakoztatja, és fejleszti is őket, sőt tanítja is. Tudomásul kell venni, hogy ebben a világban élünk. Én annak örülök, hogy a mieink szeretnek kirándulni, hagyományos játékokat játszani: homokozni, babázni, focizni, társasozni, stb. miközben használják a fejlett technikát is, felelős szüleik korlátozásával. Nekem így sikerült velük a kapcsolatot tartani, a felolvasott mesékkel, olykor videochat-en, és hagyományos telefonálással. Tanácsom nincs, gondolom, mindenki, a lehetőségeinek megfelelően a kapcsolat tartását ki tudta alakítani ebben a nehéz, koronavírusos járvánnyal terhelt időszakban. Abban biztos vagyok, miután az emberek általában eltávolodtak egymástól, a közösségi élet fizikailag megszűnt, nagyon nehéz lesz újra, félelem nélkül megölelni azokat, akik kedvesek nekünk. Remélem, a félelem el fog múlni hamar!

Milyen írással kapcsolatos terveid vannak a jövőre nézve?

Ezt a könyvemet sem terveztem, és nem tervezek kiadni többet. De írásos terveim vannak. Régóta érdekel a családom múltja, és annak megörökítése. Ilyen-olyan módon már papírra vetettem, amit sikerült megőriznem, és kikutatnom. Most azt tervezem, a család számára elkészítek egy könyvecskét mindazokról, amikre még emlékszem, és megrajzolom az unokáim családfáit, annyi generációra visszamenőleg, amennyi lehetséges. Szeretném, ha tudnák, hogy pl. unokatestvérem, a férjem családtagjai, unokái, és ők közös gyökérrel rendelkeznek, és azt, őseik mivel foglalkoztak, hogyan éltek. Addig kell ezeket megírni, amíg megvan erre a lehetőség. Ha mostanában nem is, de mikor 30-40 évesek lesznek, talán érdekli majd őket, honnan jöttek. Ehhez a munkához van segítségem, többen is vagyunk a családban, akiket ez a téma foglalkoztat, megosztjuk egymással az információkat.

Köszönöm szépen, hogy megkerestél és érdeklődtél a munkám iránt. Remélem, aki olvassa majd a könyvemet, nem fog csalódni benne. Életkor szerint nagyjából alsó tagozatos kisiskolásoknak ajánlom, de mindenki másnak is jó szívvel, aki a meséket szereti.

Az Álmok útján nevében szeretnék még sok örömöt és olvasót kívánni Márti néninek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hívatalos Facebook-oldalát, vagy könyvét az alábbi e-mailcímen: manomesek21@gmail.com!

Írta: Isabel

2021. április 25., vasárnap

Az írónő létező elemekből egy teljesen új egészet épít - Interjú a Felvont vitorlák szerzőjével


 V. K Bellone írónő egyedi világot teremtett a Felvont vitorlák című regényében. A fantasy zsánerben alkotó szerző  olyan cselekményt alkotott, mellyel még nem találkoztam a magyar irodalomban. A most következő beszélgetésben megismerhetjük az írással kapcsolatos gondolatait és azt, miképpen alkotta meg regénye világát!

Kérlek pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!

Az erdős Bakony szülöttje vagyok, ám jelenleg Koppenhágában élek. Molekuláris biológus kutatóként dolgozom, a mindennapjaim azzal telnek, hogy meglessem, egyes fehérjék miként munkálkodnak a DNS-en, és óvnak minket pl. a rákos megbetegedéstől. Szabadidőmben pedig fantázia világokban kalandozom.

Hogyan jött a két ország alapjainak az ötlete? Mennyi kutatómunka áll a különböző kultúrák mögött?

Rengeteg kutatómunka, de számomra ez sosem fáradság. Lételemem a kutatás, szerintem legalább annyi időt töltök vele, mint tényleges írással. A különböző kultúrák, vallások, és azok ütköztetése tizenéves koromtól az egyik kedvenc témám.

Mindenképp olyan népeket akartam, akiknél éles ellentét feszül - az egyiket a sivatag, a másikat a tenger formálta.  A tengeri népet hozzánk közelebbinek akartam ábrázolni, ugyanakkor kicsit játszani is az ismert elemekkel. Pl. egyistenhitük van, de a Tengeristennő kultusza miatt a legfelsőbb egyházi tisztséget nő tölti be. 

A sivatagi „barbárok” esetében játszottam az előítéletekkel és azok visszájára fordításával. Emellett vettem át elemeket az Ezeregyéjszaka meséiből, a török világból, természeti népektől… Az egyik legkedvesebb forrásom a rajasztáni szokások tanulmányozása volt, innen jön pl. a tevetáncoltatás, de az indiai fegyverek (szikh maroktőr) beemelése is. Ezeket mindig építőkockaként kezeltem, nem célom egy létező kultúra másolása, inkább az elemekből egy új egész felépítése.

A főhősnőd - Anahita - miért pont papnő lett? Van valami különleges oka, amiért ezt szántad neki?

Szeretek a vallási szokásokkal játszani, és ez egyrészt remek alkalmat ad rá. Másrészt a szereplőnek saját hatalmi pozíciót is ad. A Felvont vitorlákban Anahitát a klasszikus „hercegnő” szerepben látjuk – fiatal, szép, és aki feleségül veszi, azé a trón.

Csakhogy a főpapnői cím nem családi örökség, és később sem csak a király mellett ücsörgő királyné lesz, hanem saját hatalma van. Azonban ezt a hatalmat nem egyszerű használni, a kezét szorosan kötik a szent hagyományok. Vajon megtanulja igazán kihasználni a főpapnői címet? A második kötetben erre a kérdésre is keresem majd a választ.

Milyen a kapcsolatod a karaktereiddel? Van valaki, akin nagyon szerettél dolgozni?

Mindben a különböző gondolkodásmódjukat szeretem. Néha rendkívül idegesítenek, máskor megölelném őket – akár a valós személyeket. Leginkább Ramallal azonosulok, a gondolataim legtöbbször vele közösek. A legpozitívabb személyiségnek viszont Kamét, a matrózinast tartom (talán túl jóságos is – a kemény világomban íróként néha igazán nehéz életben tartani). Ha már életben tartás: az egyik mellékszereplő, Eel már kétszer kerülte el a betervezett halálozást, egyszerűen azért, mert annyira élvezem írni a részeit. Ahogy észrevettem, az olvasók is szeretik őt, úgyhogy közkívánatra még életben hagyom.

Számodra melyik volt a legsarkalatosabb pontja az írásnak?

A Meridia sorozat esetében mindenképp a világ felépítése. Később tervezek jobban egyetlen karakterre fókuszáló regényeket is, de a Meridia sorozat „főszereplője” tulajdonképpen maga a világ. Azt élvezem benne, ahogyan a múlt rejtélyei, a szereplők vágyai, és a különböző emberi sorsok összerendeződnek, hogy végül kiadják az egész világ történetét. Egy sokszínű mozaik.

Miért döntöttél úgy, hogy írói álnéven adod ki a regényt? Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?

A civil nevemet (Baráth Veronika) sem titkolom, de praktikus okokból a tudományos publikációimnak tartom fenn. Tudtam, hogy álnevet szeretnék, de a magyar álnevet kényelmetlennek érezném – az tényleg olyan lenne, mintha másik civil nevet választanék magamnak.

A V. = Veronica , K. = Kristina az óvónőm és első példaképem emlékére, a Bellone pedig egy 18. századi vitorlás, a HMS Bellona nevéből jön. Apukám ennek a hajónak a modelljét készíti már évek óta. Ő szerettette meg velem az olvasást, a tengert, a fantázia kalandokat. Az írói álnevem így rengeteget tartalmaz belőlem, de egy idegennek mégsem árul el rólam szinte semmit. Nem derül ki sem a nemzetiségem, sem az, hogy épp férfi vagyok vagy nő.

Eleinte féltem, hogy esetleg nem vennék a kezükbe azok, akik idegenkednek bármitől, ami hazai, vagy épp a férfiak nem akarnának olvasni egy nő tollából. Örömmel tapasztalom, hogy ezek a félelmek már egyre kevésbé érvényesek. Magyaroktól olvasni igenis menő, és a többség belátja azt is, hogy nők is írhatnak harcokról, míg férfiak is románcról.

De nem bánom a névválasztásomat. Szeretem, hogy a mű így jobban magáért beszél, és valószínűleg inkább a fülszöveg dönti el, hogy valaki visszateszi a polcra vagy hazaviszi.

Mint írtam az értékelésemben ez volt az első Sötét Örvény márka alatt megjelent könyv, amit olvastam. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a Könyvmolyképző Kiadóval?

Megtiszteltetés az első Sötét Örvényednek lenni, és remélem, nem ez lesz az utolsó. Nagyon szeretem a Sötét Örvény köteteket, nekem Brent Weeks Éjangyal trilógiája volt az első, amit a Könyvmolyképző kínálatából olvastam.

Íróként az Aranymosás pályázatnak hála kerültem kapcsolatba a kiadóval. Középiskola után négy évig nem írtam, aztán egy barátom megmutatta az Aranymosás oldalát és a pályázatot. Emlékeztetett rá, mennyire szerettem írni. Tulajdonképp a pályázat hívott vissza az íráshoz. Nem volt kérdés, hogy amint kész a kéziratom, benevezek vele. Tanulni akartam a visszajelzésekből, de nem számítottam arra, hogy rögtön nyerek – az Aranymosás híresen kemény mezőny. Legnagyobb örömömre azonban a kiadónak annyira tetszett a történet, hogy a 2016-os Aranymosás nyerteseként a regényt megjelentették.

A borítód nagyon különleges. Ilyet képzeltél a Felvont vitorlák számára?

Nem ilyet képzeltem, de nagyon szeretem. Én valami sokkal kézenfekvőbb megoldásban gondolkoztam: sivatagos tengerpart, hajók, fémroncsok, esetleg egy-egy szereplő megjelenítésével. Ez a borító viszont inkább szimbolikus, zsigeri erővel adja át a világ kissé komor, de életteli és rejtélyes hangulatát. Hogyha ismeretlenül meglátnám a könyvespolcon, biztosan a kezembe akarnám venni.

Hogyan viseled a világjárvány okozta nehézségeket? Milyen pozitívumot adott számodra az elmúlt időszak?

Azt hiszem itt, Koppenhágában másképp élem meg a helyzetet, mint otthon. Az első hullám alig volt rám hatással – tavaly tavasszal pár hónapig nem mehettem dolgozni, de nem ejtett kétségbe a dolog, helyette örültem, hogy hirtelen rengeteg plusz időm akad az írásra.

Hiába járhatok azóta rendesen munkába, szép lassan az én erőmet is felőrölte a helyzet. A feszültség felszínre hozott egyéb, eltemetett életproblémákat is, így őszre teljesen szétestem. Annyira, hogy végül eldöntöttem, felkeresek egy pszichológust. Életem egyik legjobb döntése volt.

Egy krízis aligha kellemes, de ha minden szétesik az ember életében, az igazából egyben lehetőség is az újjáépítésre. Az elmúlt hónapokban kicsit eltűntem, visszahúzódtam a saját világomba, de már jobban érzem magam, mint valaha, és készülök a „visszatérésre”.
Számomra a járvány időszaka az önismeret, és személyes fejlődésem időszakává vált.

Milyen terveid vannak erre az évre? Esetleg jön a regény folytatása?

A folytatást már tavaly befejeztem, a kézirat a kiadónál van. Sajnos a megjelenés idejéről még nincs döntés, a járvány felborította a terveket. Remélem, hogyha elvonul a vész és újra kinyitnak a könyvesboltok, akkor majd megjelenhet.
Addig is egy új történet írásába kezdtem. Maradok a tengernél, de most az északi vizek mélyére merülök – az alakváltó fókatündérek világába.

A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben sikerült felkeltenünk a kíváncsiságodat, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát, vagy a regényét a Könyvmolyképző Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

Liz Kessler - Emily, a sellőlány (Emily 1.)

Mostanában több ifjúsági regényt van alkalmam olvasni, amitől nagyon boldog vagyok. Ilyen jó időben jól esnek a könnyed olvasmányok. A törté...

Népszerű bejegyzések