A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #könyvtár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #könyvtár. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 20., péntek

Náray Tamás - Anyám szerint


Náray Tamás munkásságával nem vagyok annyira tisztában, mint szeretnék, ezért is örültem meg, mikor megkaptam a könyvet a könyvtárból. Mindig is szívesen olvasok olyan emberek életútjáról, akik sok mindent elértek az életben. Úgy gondolom, rengeteget lehet tanulni a tapasztalataikból, arról az útról, melyen ők már jártak, én pedig nem. Ez most sem volt másképp.

A könyv több történetet tartalmaz, és általuk ismerjük meg a szerző életét és gondolatait. Azt mondják rám, túl érzékeny vagyok, és ezt most el is ismerem, mert már az első pár oldal megríkatott. 
Az író nyíltan és őszintén beszél arról, miképpen veszítette el az édesanyját a járvány időszaka alatt. Bepillantást nyerhetünk, miképpen próbálja elérni őt, miközben a külvilág számára semmit sem mutathat ebből. 
Bár az én véleményem pici, de azt gondolom elképesztő lelkierőre volt szükség, hogy mindezt így kezelje.
Ám nemcsak ezt a szegmenst ismerhetjük meg: minden fontosabb mérföldkőhöz tartozik egy történet, így mutatva meg nekünk, hogyan is vált ő azzá, aki. 

A történetvezetés picit talán lassúnak hathat, de ez kell az olyan írásokhoz, amelyek ennyire kitárják az alkotó lelkét. Az ember olvasás közben elgondolkodhat, magára vehet bizonyos dolgokat, akár jó, akár kevésbé hízelgő dologról is legyen szó. Azt gondolom, ez nemcsak az önismeret miatt fontos, de azért is, mert rájöhetünk, hogy az író is ember, aki ugyanúgy éli az életét, mint bármelyikünk.  Köszönöm neki, hogy ezt ennyire nyíltan felvállalta!

A részeket egy-egy gondolat választja el egymástól; édesanyja és más, hozzá közelálló személytől idéz. Ez csak még közelebb hozta hozzám a szerző lelkét. Picit el is szégyelltem magam, amiért ennyire csekély ismerettel rendelkezem vele kapcsolatosan, mert nagyon mély és elgondolkodtató nézetei vannak. 

Bár ez most a legkevésbé számít, de megemlítem: a borító és az egész kivitelezés nagyon elegáns és igényes. Méltó egy művészlélekhez.

Bár nem volt egy könnyed olvasmány, azt hiszem egy picit több lettem általa. Lelkileg mindenképpen, de a tudásom is gyarapodott. Emberekről. Érzésekről. Világról. 

Mindenképpen utána fogok nézni a munkásságának!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, megvásárolhatod a Libertine Könyvesbolt kínálatában!

Írta: Isabel

2023. július 7., péntek

Karafiáth Orsolya - Amikor ​a mama lelegelte a papa haját (Amikor... 1.)


Nagyon érdekes ezzel a könyvvel a kapcsolatom. Ez az első olvasásom a szerzőtől, noha tudom, hogy nagy név a szakmában. A kötetet még Ti választottátok nekem, amit ezúton is köszönök!
A novellák E/1. íródtak és bár a fülszöveg kiemeli, hogy az egybeesés a valósággal csupán a véletlen műve, mégis, így érzem, nem egészen van ez így. Mikor, így 2023-ban elolvasok egy olyan történetet, amely a 90-es éveket idézi elgondolkodom azon mennyit változott a világ. Mennyire másképp látják a szülők a gyermeknevelést, a családok a gyerekeket. És igen elszorult a szívem olvasás közben, fel kellett dolgozzam a mondanivalót, mert nagyon sok párhuzamot találtam benne az életemmel. Nem volt könnyű úgy végigolvasni, hogy közben azt éreztem, mintha én lennék az elbeszélő.

Viták, alkohollal való küzdés, szegénység és hogy ebből a legkevesebb látsszon meg a mindennapokban - ez nem egyszerű egy korosztály számára sem. Nekem az volt a szerencsém ( ha mondhatom így) hogy kevesebb időt töltöttem ebben a környezetben, mint amit általában azok a gyerekek, akiknek ebben kell felnőni. Ennek ellenére teljes mértékben magába tudott szippantani a könyv és pont emiatt fájt az olvasása. Az ember szereti eltemetni a fájó emlékeit, olyan mélyre, ahonnan már nem tudja kiásni. Aztán jön valami és nem is kell ásni, mert dinamitként robban fel. 
Igen, ezért nem szeretem a könyvet. Rossz emlékeket idéz, megbolygat...miért mikor tudat alatt küzdök ezzel? De bizony ez a valóság, amire akkor nem volt hatásom, most már viszont van.  A múltunkkal együtt kell élni, akkor is, ha bizonyos szegmenseire, semmi hatásunk nem volt. Ám, amint ezt elismerjük, onnantól kezdve egy teljesen új út nyílik meg saját magunk és ezáltal mások felé is.

De ne ijedjen meg senki ugyanis a történetek nagyon sokszínűek. Hol vicces, hol elgondolkodtató formában tart tükröt elénk, tele fotóvakkal lélekkel, érzelmekkel. Szerintem egy szuszra nem szabad ledarálni, inkább apránként haladni vele és átgondolni mindent. Miben nőttünk fel, mit tudunk adni a következő generációnak? Hogyan tudjuk megtörni a transzgenerációs folyamatokat, begyógyítani a saját sebeinket? Az írástechnikai is segít ebben, ugyanis egy picit távolinak éreztem a szerzőt, dacára a mély mondanivalónak. Ez a kettősség is nagyon elgondolkodtatott,  az agyam nem igazán tudta hova tenni, noha a lelkemnek talán pont ez kellett, hogy ne süllyedjen meg nagyon.

Őszinte leszek én az írónő egy médiamegjelenését sem láttam nagyon sokáig Aztán, a novellák olvasása után, - véletlenül belefutottam az interneten egy beszélgetésbe, ahol arról mesélt, hogy talált ő maga kiutat az élethelyzetéből és miképp segít azóta másoknak is. Nagyon inspiráló volt hallgatni amit mondott, büszke voltam arra, hogy ilyen sokra vitte. 

Ajánlom olvasásra mindenkinek! Hátrányos, nehéz helyzetű családból jövőknek a reményért, hogy lehet másképp is, a többieknek pedig tanításként, hogy meglássuk, mennyi minden van körülöttünk, ami nem rózsaszín.  Akkor is, ha ez kívülről nem látszódik!

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a  Scolar Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

2023. február 3., péntek

Bartos Erika - Születés


 Nagyon érdekes könyvecskére bukkant anyukám a könyvtárban. Nekem ugyan nincs gyermekem, de szeretek minden kis csöppséget a családi/baráti körökben, ráadásul ez egy olyan téma, ami szerintem több szót érdemelne. Természetesen korosztályokhoz igazítva!
Maga a történet a babavárást és annak érkezését mutatja be, aranyos rajzokkal tarkítva. A csöppség útját egy éves koráig követhetjük nyomon, ami azért lefed pár fontosabb állomást.

Mivel gyermekkönyvről van szó, ezért egy nagyon cuki írást kell elképzelni. Megismerhetjük Anyu és Apu mindennapjait, a várandóság örömteli és picit nehezebb időszakait, és, hogy mi történik mikor megérkezik, fejlődik a baba. Mivel egy barátnőm is éppen pici kislányt nevel és végigkísértem a terhességét is, jókat mosolyogtam, mikor szembe jött velem egy-egy rá emlékeztető mondat.  

Az írónőről sajnos sokat nem tudok mondani, mert nem igazán olvastam még tőle. Unokaöcsém nagy Bogyó és Babóca rajongó, de mivel nem velünk él ezért ez a sorozat valahogy kimaradt az életemből. 
Viszont talán ez jó is, mert így nem vagyok elfogult, illetve elvárásaim sincsenek. Mivel a könyv egy eleve nagyon örömteli és boldog pillanatról szól, ráadásul a legkisebbekhez, elvárható, hogy cuki legyen. Csak...néha már túl cuki, legalábbis nekem. Biztos az is közrejátszik, hogy én még nem éltem át ezt a pillanatot, de nem érzem természetesnek azt, hogy ennyire a boldog pillanatokon legyen a hangsúly. Nem azt mondom, hogy essünk át a ló másik oldalára, de a várandóságnak és a gyermeknevelésnek is vannak picit kevésbé boldog pillanatai is, legalábbis, ahogy látom. Jó lett volna erről is olvasni picit, hogy reálisabb legyen a kép. De mondom, lehet csak belőlem  hiányzik a tapasztalat.

A rajzok viszont egyszerűek és aranyosak, jól illenek a hangulathoz.

Összességében ajánlom, akár már elsős kortól, hiszen a vastagsága miatt könnyen feldolgozható. Esetleg, ahol kistestvér érkezik, szuper bevezetés lehet a változásokba.

Amennyiben érdekel, többek között a Könyvudvarnál beszerezheted!

Írta: Isabel

2022. december 7., szerda

Fejős Éva . Csajok (Csajok 1.)

Nem ez volt az első alkalom, hogy a szerzőtől olvastam, de azt hiszem egy ideig félre fogom tenni a regényeit.

A Csajok nem egy rossz regény vannak jó pillanatai. Hanna, Flóra, Móni és Márk életébe pillanthatunk bele. A mindennapi élet nehézségeit próbálják megoldani, úgy hogy ne essenek nagyot. Pont emiatt egy nagyon laza és könnyed történetről van szó. Nincsenek nagy kalandok, drámák, csak emberek, akik hibázhatnak, de nevetni is képesek. És talán pont ez a regény erőssége: bármelyikünk lehetne a szereplője.

Cselekmény szempontjából nekem picit kevés volt, pedig nagyon lelkesen ajánlották. Ha lehet ilyet mondani, akkor ez egy igazi csajos könyv, és talán az a baj, hogy én nem ilyen vagyok. Bár azonosulni nem sikerült, mégis meg-megmosolyogtam a szereplőket, ahogy próbálják megtartani a barátságot, megtalálni a szerelmet, vagy csak elintézni egy számukra fontos ügyet.

A szerző írásmódja egyébként nagyon illett  a történethez, a tehetsége vitathatatlan.
A fejezetek rövidsége és a tartalom miatt viszonylag könnyen olvasható, bár azt hiszem ebben kicsit ellentmondok magamnak, mert számomra ez is visszatartó erő volt. Én szeretem, ha egy fejezet jó pár oldal, mert akkor tud igazán magával ragadni a könyv. Igaz, hogy a rövidebbeknek meg az az előnye, hogy ha csak pár percünk van, akkor is olvashassunk, de az engem nem tud olyan mélyen megfogni.

Összességében azt mondom, hogy aki szereti ezeket a típusú regényeket, ezzel sem lesz komolyabb gondja.  Kicsit olyan romantikus-vígjáték érzésem van tőle, mint amit a tévében vetítenek a meleg nyári estéken. Elolvastam, egy jól megírt aranyos történetet, de különösebben nem hagyott mély nyomot. Ám, mint tudjuk, nem kell minden könyvnek elvarázsolnia vagy maximálisan tetszenie. Sokszor elég, ha csak kikapcsol.

Amennyiben kíváncsi lettél, keresd a Régikönyvek weboldalán!

Írta: Isabel


2022. október 16., vasárnap

Nyúlász Péter - Kamor (Helka 3.) - Helka menyegzője


Bravúros lezárást kapott a történet, olyat, amire nem számítottam. A címből következtettem persze, Kamor lesz a főszereplője és Helka férjhez megy...na de így?
Végre megismerjük a varázsló fiatalkorát, fény derül arra, miért olyan, amilyen - ez az egyik cselekményszál. A másikon a jelenben ismét összecsapásra készülnek hőseink. Nagyon érdekes volt ez a megoldás, hiszen az előző részekben nincs ilyen. 
Mindazonáltal számomra túl hamar lett vége, szívesen bepillantottam volna még a harc utáni időkbe. 
Ciprián és Helka is kiérdemlik a kitartó jelzőt és meg is lesz érte a jutalmuk: végül mindketten boldogan élhetnek. 

Az író most is hozta azt a varázsos hangulatot, ami az eddigiekben jellemző volt: tele vagyunk varázslatos lényekkel, gyönyörű tájbemutatásokkal és a két manónak köszönhetően humorral.
Egyébként ők a történet végére már nem gyerekek többé és én ezt egy bravúros hasonlatnak érzem. 

Azt gondolom, hogy az ilyen sorozatok azok, amik megmutatják, hogy nemcsak a külföldi szerzők tudnak izgalmasat alkotni.  Nálunk is vannak - és remélem, lesznek is még - olyan írók, akik képesek valami teljesen egyedit alkotni. Pusztán annyi a különbség, hogy itthonról nehezebb kitörni. De ettől még igenis megérdemli a sorozat, hogy beszéljünk róla. Mint említettem már a hétvégén, az izgalmak mellé nagyon erős a tanítószándék - mint Magyarországról, mint pedig az élet dolgairól. Többek között azért is szeretem az ifjúsági regényeket, mert olyan dolgokra hívja fel a figyelmem, amiről talán picit elfeledkeztem. Lehet a sorok között olvasni és továbbadni a tapasztalatokat. 

Az illusztrációk most is szépek , noha egy számomra új illusztrátor készítette őket. 

Ha egyben kellene valamit mondanom a trilógiáról, azt mondanám, hogy teljesen megérte rászánni a hétvégémet. Nemcsak kikapcsolt és kimozdított a...mondjuk úgy, hétköznapjaimból, de hagyott bennem annyira mély nyomot, hogy kijelentsem: ha egyszer gyermekem lesz, ez lesz az első trilógia, amit a kezébe adok majd! Addig pedig ajánlom minden gyereknek és felnőttnek, akinek csak tudom!

Ha kíváncsi lettél, a Líra boltjaiban megtalálhatod ezt is!

Írta: Isabel

2022. október 15., szombat

Nyulász Péter - Ciprián (Helka 2.) - A Balaton hercege


 Folytatódjék a tegnap megkezdett sorozat. Teljesen jól kitölti a szabadidőmet a napokban, aminek nagyon örülök, mert minden percét megéri. 

Egy év telt el az első rész óta. Helka királylány egy Balaton alatt lévő kastélyban fogoly, és barátai meg akarják menteni. Ciprián most is inkább a találékonyságára támaszkodik a varázslat helyett, ám megismer valamit, ami nagyobb erő bármilyen mágiánál. Nagyon tetszett, hogy most a fiú került a középpontba, ahogyan az is, hogy minden erőfeszítéséért megkapta, amit érdemelt, noha nem jutalomból segített másokon. A kis manók még mindig nagyon viccesek voltak, de be is fejeztem a spilerezést. 

Mint tegnap említettem, én nem jártam még a Balaton környékén, ezért kifejezetten szerettem a tájleírásokat. Most még nagyobb területet járhattam be és így már picit otthonosabbnak éreztem a cselekmény környezetét. Sőt, nemcsak ezt a helyet, de az Alföldet is meglátogatjuk a szereplők társaságában. Ilyen például Bogi, Helka barátnője, aki nagyon fontos szerepet tölt majd be a történet során. 

A jól ismert szereplők mellett újakat is megismerhetünk: különleges karaktereket, akik hozzátesznek a szereplőink kalandjaihoz. 
Pluszpont jár azért is, mert a könyv elején ismertetik velünk az első rész fontosabb történéseit, méghozzá a két kis manó meséli el nekünk. Ez nagyon aranyos gondolat volt, hiszen így akár e nélkül is élvezhetővé válik a történet. 

Az illusztrációk most is nagyon szépek, igaz, azt csak a végén vettem észre, hogy más grafikus készítette őket. Szerintem nem marad el az első mögött, de azért a térképet hiányoltam picit.

Azt kell mondjam, hogy eddig nagyon szeretem a sorozatot, remélem, ez az utolsó résznél sem változik majd! Könnyen olvasható, haladós történet lévén bátran ajánlom olvasásra!

Ha szeretnél egy saját példányt többek között keresd a Líra kínálatában!

Írta: Isabel

2022. október 14., péntek

Nyulász Péter - Helka - A Burok-völgy árnyai


 Emlékszem, amikor először ajánlották a sorozatot. Olyan lelkesedéssel beszéltek róla, hogy alig vártam a pillanatot, amikor én is a kezembe vehetem. Azóta eltelt pár év, de végre eljött ez a pillanat is - és azt kell mondjam, nagyon megérte várni!

Történetünk elején megismerkedünk a Bakony varázslójával Kamorral, aki két csintalan manó társaságában úton van az erdőn át. Azért, hogy az utazás viszonylagosan nyugalomban teljen az öreg újra belekezd Helka királykisasszony történetében....
Eközben, a Soktornyú Kastélyban ünnepségre készülnek, ugyanis Helka hamarosan trónörökössé válik. Ám a királylánynak más tervei vannak, ugyanis megszökik a palotából...Nem is sejti még,hogy milyen veszélyek leselkednek rá....

Helyszínünk Magyarország, azon belül is a Balaton. Mivel én mindig csak elhaladtam mellette, arról nem tudok nyilatkozni, mennyire élethűek az ábrázolások, viszont azt elmondhatom, hogy a leírások alapján gyönyörű lehet. Végig olyan érzésem volt, mintha egy minőségi mozifilmet néznék. 

A szereplők szempontjából egyértelműen Helka, Ciprián és Kamor, akik kiemelkedtek számomra, de a mellékszereplők teszik teljessé a jól megírt alapot. A varázsló a bölcs öreg, aki élettapasztalatával segíti a csapatot, Helka, aki bár tipikus királykisasszony mégis fejlődőlépes, Ciprián pedig, aki az első perctől szimpatikus lett a számomra. (A második rész központjában ő lesz, de mivel még nem fejeztem be, ezért nem mondok semmit. )

Viszont, ami nekem  a leginkább tetszett, az a történet felvezetése. A szerző elmondja, hogy a Balatonban való fürdőzés során találkozott egy tündérrel, elmesélte neki Helga-legendáját. Még el sem kezdődött maga a történet, de máris egy varázslat részeivé váltunk. Fantasztikus megoldás arra, hogy egy nap alatt kiolvassuk a könyvet. 

Nemhiába ennyire népszerű a regény, hiszen a szerző bravúrosan ír. Gyönyörű szókincse van és kristálytiszta ábrázolásmódja.  Nem történik semmi a regényben, aminek így vagy úgy, de ne lenne jelentősége. 

Az illusztrációk mellett sem szabad elmennünk. A szép portrék mellett egy gyönyörű térképet is kapunk a nyitóoldalon. 

Összességében nagyon ajánlom minden korosztálynak az első részt. Jómagam egy nap alatt olvastam ki, annyira magával ragadott a történet.  Ne tévesszen meg senkit, hogy alapjában véve egy gyermekeknek szóló történetről van szó. Ha valaki szereti a kalandos fantasy-t biztos vagyok benne, hogy ezt is szeretni fogja! Én csak arra tudok biztatni mindenkit, hogy olvassa és élje át a magyar varázslatot! Nekem hatalmas kedvencem lett, bízom benne, hogy a többi rész is erre a sorsra jut majd!

Amennyiben vásárolnál egy példányt, többek között a Lírában megteheted!

Írta: Isabel

2022. október 11., kedd

Rudyard Kipling - A dzsungel könyve (A dzsungel könyve 1-2.)

 

A most következő történettel szerintem már mindenki találkozott. Főképp a Disney-változat az, amit először nézünk meg. Viszont azzal talán nem mondok újat, hogy a cég sokkal meseszerűbbé változtatja az eredeti történeteket. 

Mivel számomra ez volt az első Kipling-történet, kicsit féltem attól, mennyire lesz esetlegesen morbid a cselekmény, de szerencsére kellemeset csalódtam. Sokkal többet adott nekem, mint az adaptáció, ám mégsem estünk át a ló túloldalára. 
Főhősünk Maugli a kisfiú, akit állatok nevelnek fel a dzsungelben, távol az emberektől. Az ő történetét követhetjük nyomon , tele kalanddal és főképp tanulságokkal.

A könyv varázsa, hogy felnőttnek is képes újat mondani a bátorságról, becsületről és a saját magunkba vetett bátorságról. Itt ez sokkal erősebben megmutatkozik, mint a filmeken. Sokkal jobban kijönnek a nevelés okozta különbségek.  Ösztönösség,  a jó és rossz kapcsolata.  Nincsen arany középút a kettő között. Nagyon erős tanítószándékot érzek az író részről és számomra ez most nagyon átjött.  

El szeretném mondani, hogy sosem voltam rajongója a filmnek, ezért ilyen érzésekkel nyúltam a könyvhöz is. Ez viszont sokkal közelebb hozta hozzám a kisfiú történetét. Nem lett a kedvencem, de teljesen más szemmel nézek rá, és hiszem, hogy ha újraolvasnám, tartogatna számomra még meglepetéseket. Talán egyszer ez is megtörténik, nem vagyok ellene, most azonban csak örülök a kellemes csalódásnak. 

Annak a kiadásnak az elérhetőségét linkelem, amit én is olvastam, így ha ez érdekel titeket, a Ciceró Könyvstúdiónál beszerezhető!

Amennyiben filmeznétek, a legfrissebb Disney-adaptáció itt elérhető! Engem annyira nem nyűgözött le, de hátha nektek tetszeni fog!

Írta: Isabel

2022. október 4., kedd

Kolozsi Angéla -Bódog ​és Szomorilla


 A most következő mesekönyv szerzője teljesen ismeretlen volt számomra. Kolozsi Angéla azonban annyira aranyos és tanulságos történetet alkotott, hogy alig várom hogy ismét olvashassak tőle!

Egyik főhősünk Bódog a kis királyfi, aki Nagy Útra indul, hogy találjon magának egy birodalmat - ugyanis nincs neki. Csak egy óriási bőröndöt visz magával, a vége-nincs országúton. Ám arra nem számít, hogy ezen az úton találkozik is majd valakivel. Pedig szembe vele érkezik Szomorilla, a tündérlány, aki nem tud varázsolni. Az ő találkozásukról és változásukról szól ez a történet.

Már az első benyomás is mosolyogtató: a kislány csak egyedül szeretne lenni a kosárkájával, mig Bódog teljesen fellelkesül, mikor megtudja, hogy Szomorilla egy tündér. Azt hiszi ajándékot kap majd, pusztán azért mert neki ez születéséből adódóan kijár. Nem tud viselkedni, vagy szépen kérni dolgokat, egyszerűen csak elvárja a tiszteletet másoktól.
A kis tündér pedig egyáltalán nem kedves, próbálja lerázni s fiút, nem akar vele foglalkozni. Ám amikor elkezdenek beszélgetni, valami mindkettőjükben megváltozik. Egymás fejére olvassák a hiányosságát, viszont a veszekedés után ráébrednek, hogy talán mégis van igazságtartalma annak, amit másik mondott róluk. Szomorilla megpróbál kedvesebb lenni és mindenféle trükköket bevetve megpróbálja megtanítani Bódogot, hogyan legyen jó király, az pedig igyekszik jó tanulóvá és önzetlenebbé válni.
Nagyon szép illusztrációk is tartoznak a műhöz, így igazán vidám hangulata van

A történetnek több fontos tanulsága is van, kezdve a magány és az elvárások megélésétől egészen a beismerésig. A változásig. Mindezt persze gyereknyelven, gyönyörű mesebeli motívumok mögé bújtatva. 
Azt gondolom, hogy ezek a típusú mesekönyvek azért nagyon fontosak, mert gyermekkorban fejlődik ki az érzelmi intelligenciánk, az empatikus képességünk és a készség, hogy másokkal miképpen alakítunk ki kapcsolatokat. Minél többféle ingerként, többféle módban kap ilyet egy kisgyermek, annál könnyebben szocializálódik majd. 

Az írónő nagyon jól ír, egy óra alatt végeztem a könyvvel, olvastatta magát. Jókat nevettem a gyerekek élcelődésén és a próbálkozásaikon, hogy jobban megértsék egymást. Igazán aranyos volt!

Jó szívvel ajánlom a családban közös olvasásra a kisebbeknél, de elsősöknek is bátran oda lehet adni. Nem sűrű a szöveg, alapok strapabíróak, szóval nyugodtan lapozgathatják!
Remélem, hogy a Pagony Kiadótól fogok még ilyen témában olvasni, mert jót tesz a lelkemnek, felnőttként is!

Amennyiben kíváncsivá tettelek, keresd a Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

2022. szeptember 12., hétfő

Lackfi János - Szerelmi ​nyomozás


Érdekesnek  találtam az író stílusát és a regény mondanivalóját is. Tudom, illett volna előbb megismerkednem vele, de eddig nem volt rá alkalmam. 

Igazából eléggé vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban. Volt, ahol felnevettem, máshol viszont picit erőltetettnek éreztem. Persze, ezt be lehet tudni annak, hogy nem az én korosztályomnak szól a regény, de általában szoktam érteni a fiatalabbaknak szánt humort. 

Viszont az tetszett, hogy most a szerelmi ügyeket Bálint szemén át követhettük nyomon. Végre láthattuk, hogy nemcsak a lányoknak vannak ilyen gondolatai. Fontos, hogy a fiúk is tisztában legyenek azzal, hogy nem baj, ha ki merik mutatni az érzelmeiket a világ felé.  Tudatosítsuk, hogy ez nem a gyengeség jele, hanem azé, hogy valódi, érző emberek. 

Viszont azt kell mondjam, ahhoz képest, hogy Merítés-díjas műről beszélünk, nekem nem hozta azt a mércét, amit vártam. Aranyos, és mint fentebb írtam látom a nagy előnyét is az ifjúság számára, de ennyit tudnék kiemelni. Szerintem a cselekmény kissé lassú, néhol nem is láttam az összefüggéseket. . Lehet, hogy most népszerűtlen leszek a véleményemmel, de nem adott nekem sokat a könyv.  Maga a szerelmi nyomozás bőven a mű második felében kezdődik csak el és szinte már vége is.
Ráadásul szerintem kicsit lehetne hosszabb a terjedelme; 14 éves kortól ajánlják és 144 oldalas.

Mindazonáltal egy hétvégi kikapcsolódásnak megfelelhet, pláne ha a gyerkőc ezt a korszakát éli meg!

 Amennyiben téged is érdekel a regény, a Líránál beszerezheted!

Írta: Isabel

2022. július 12., kedd

Tea Stilton - Szívből ​jövő üzenet (Tea angyalai 12.)

Még soha nem olvastam egy kötetét sem a szerzőnek, viszont a könyvtárba új könyvek érkeztek, így adtam neki egy esélyt. 

A történet egy egérlányról szól, aki egy álarcos bálon beleszeret egy szuperhősbe, ám fogalma sincs kit rejt a maszk. Hogy kövesse a szíve szavát felkeresi a lányok irodáját és felkéri őket találják meg a titokzatos fiút.

A történet szerintem nem kiemelkedő, bár azért vannak tanulságos részei: ne ítéljünk a külső vagy a körülmények alapján és, hogy bátornak kell lenni. Tekintve, hogy melyik korosztályt célozza a sorozat ez bőven elég ahhoz, hogy valami értékes csomagot adjunk a gyerekeinknek.
A kötet szerintem inkább a kislányokat fogja meg, hiszen a romantikus tiniszerelem áll a középpontban. A főszereplők is lányok, bár lehet van olyan kiskamasz fiú, akit ez nem zavar. 

A történet egyébként aranyoskás..... Nyomozós, krimis, szerelmes és persze barátnős. A nyomozólányok karaktere nagyon eltérő, mindegyik teljesen más személyiség, mégis nagyon jól tudnak együtt dolgozni. Ez igazán szimpatikus volt, hiszen így nemcsak a divatot szerető lányok, de a számítógépet kedvelők is megtalálják azt, akivel azonosulni tudnak. Ez azért fontos üzenet, mert így láthatják a gyerekek, hogy nyugodtan lehetünk jók nagyon eltérő dolgokban, mégis barátkozhatunk és alkothatunk valami különlegeset együtt.  

Az illusztrációk viszont nagyon szépek, semmiben sem maradnak el a borítón lévőtől!

Számomra egyszeri olvasásnak megfelelt. Nem volt rossz és nem mondom, hogy nem fogok még olvasni pár részt, de a kedvencem nem lett. Nekem ez már picit sok, hogy így szerelmi nyomozásról olvassanak a kisiskolások, de ez már a generációs eltérésen alapul.
Viszont gyorsan lehet haladni vele, így akár nyári maratonnak sem lehet rossz a 9-12 éves korosztálynak, feltéve, ha a sorozat többi része is ilyen.


 Ha kíváncsivá tettelek, keresd a Líra kínálatában!

Írta: Isabel

2022. július 7., csütörtök

Maren von Klitzing - Pihe - puha mesék


 Őszintén szólva nem ez volt a legjobb mesekönyv, amit az idén olvastam, ám rossznak sem mondanám. 
A könyvecske tíz darab különálló történetet tartalmaz: boszorkányos, állatos és ezekhez hasonló témakörökben. 

Ami miatt nagyon tetszett az az, hogy interaktív történetekről van szó: egy-egy szót kiemeltek és ehhez kérdések, feladatok tartoznak. Különféle nehézségi szintről beszélünk és a picurkák és a kicsit nagyobbak is részt vehetnek a történetekben, Azért fogalmaztam így mert maximum negyedik osztály első feléig ajánlanám, hiszen olyan alapszavak jelentésére kérdez rá, annyira egyszerű feladatok vannak benne, hogy annál idősebbeknek már nem feltétlenül izgalmas. Igaz, a könyv elején található instrukcióknál írják, hogy ezt személyre lehet szabni, szóval elmehetünk akár az alsó tagozat végéig is.

Amit még kiemelnék, hogy minden mese végén kreatív feladat várja a gyerekeket: készíthetnek   például szélfogót, álomitalt és hasonló érdekességeket. A legtöbbet gond nélkül megcsinálhatják egyedük is, ám néhol szükség lehet felnőtt segítségére, kérlek,, erre figyeljünk oda!

 Egyébként a mesék szerintem átlagosak. Bőven jók lehetnek esti altatáshoz, de nagyon nagy különlegességeket ne várjunk tőlük.

Az illusztrációk azonban nagyon szépek, a lapok is vastagok, így nyugodtan nézegethetjük  együtt a kisebbekkel.
Önálló olvasásra is alkalmas lehet, csak néhol a feladatokhoz való színezett szó picit nehezen olvasható szerintem. De ezt lehet csak én érzékeltem így.

Összességében egy jó vétel lehet, főleg akkor, ha más-más korosztályban lévő gyermek is tudja olvasni. Így maximálisan ki lesznek használva a könyv lehetőségei és senki nem fog unatkozni!

Ha érdekel, a Pagony weboldala várja a rendelésedet!

Írta: Isabel

2022. július 5., kedd

Kiss Judit Ágnes -Babaróka ​kövecskéi (Babaróka 7.)


A most következő mesekönyv annyira elvarázsolt, hogy egész délután mosolyogtam, ha eszembe jutott. Könyvtárból van és csak ez az egy rész volt bent, ráadásul még nem is igazán merültem el az írónő munkásságában. Viszont ezt a cuki borítót nem tudtam otthagyni, így hát pár napig nálam vendégeskedett. 
Azt kell mondjam, hogy nagyon aranyos az egész, úgy ahogy van! De nézzük is mire gondolok!

Főhősünk Babaróka és családja . A kis lurkó, - mint ahogy a neve is mondja és a képről is látni - egy róka, aki oviba jár, van egy kistestvére, Apróka, és nagyon szereti a szüleit. Azt sajnos ebből a részből nem sikerült megtudnom, hogy fiú-e vagy lány, de ha ez valahol már említve van, a hiányosságomért elnézést kérek. Mindenesetre én kisfiúnak képzeltem.

Több fejezeten keresztül követhetjük nyomon a kalandjait. Az oviváltást és az új helyre való beilleszkedést, Aprókával való kapcsolatát és a vírushelyzet megélését is. 

Itt jegyezném meg, hogy bár több írót is megihletett a világjárvány, szerintem a szerző mutatta be a leginkább gyermekbarátibb módon az eseményeket. Egy másodpercig sem volt ijesztő, ahogy erről beszélt. Sokkal inkább volt mérhetetlenül kedves, hogy Babaróka megismerte az arcmaszk használatát és annak miértjét. Az is nagyon tetszett, hogy bár egy kisgyerek szemében a home office nagyon jó, hiszen otthon lehet maradni anyáékkal, mégis a kis főhősünk megtapasztalhatta ennek az árnyoldalát is. Feszültebb légkör, több felelősség, a betegségtől megélhetés elvesztésétől való félelem lengte be az önfeledt játszás érzését. De az írónő ezt is annyira gyerekszemmel, elképesztően aranyosan írta le, hogy bár felnőttként tudtam, hogy ez nem ennyire egyszerű, mégis akkor és ott azt éreztem minden rendben lesz.
Azt is megtudtam, hogy a kölyöknek arany szíve van. Tanítgatja a baba Aprókát, és bár még ő is kicsi, sokáig nem tud haragudni testvérkéjére, illetve a kis barátjának is segít átvészelni a nehezebb időket. 

Az írónő nagyon szépen ír szerintem. A cselekmény és a fogalmazásmód is pont olyan, ami tökéletes esetlegesen az esti altatáshoz vagy egy közös programhoz, anélkül, hogy a gyerek túlpörögne. 

Az illusztrációk nagyon illenek a könyv hangulatához. Letisztult és minimalista, pont a megfelelő a a kisgyermekek számára.

Azt kell mondjam, számomra ilyen egy jó gyermekkönyv. Bátran ajánlom már ovisoknak is, de elsőtől önálló olvasásra is tökéletesen alkalmas. Ha valami igazán szépet és építőt kerestek a kicsinek, ezt nyugodtan vegyétek!
Én pedig nagyon igyekszem elolvasni a többi részt is!

Amennyiben érdekel titeket a Pagony Kiadónál megrendelhetitek!

Írta: Isabel

2022. július 4., hétfő

Orvos-Tóth Noémi - Örökölt sors


 A most következő értékelés nagyon kedves a szívemnek, ugyanis ezt a könyvet egy hónap alatt négyszer is elolvastam. Hosszabbítani is kellett a kölcsönzést, ugyanis több idő és tudást kellett ahhoz, hogy megfelelően megértsem a benne leírtakat. 

Minden családnak megvannak a maga gyökerei, és óhatatlanul olyan múltbéli sebek, melyek meghatározzák a jövőbeli életképet. 
Igazából a transzgenerációs szavunkat egy barát szájából hallottam először, mikor a lelki problémák feldolgozása témakörében beszélgettünk. Akkor csak ámulva néztem őt és arra gondoltam, hogy hú de okos és hogy én ezt mennyire nem fogom érteni, mert én nem tanultam annyit mint ő.... persze, igyekeztem ezt nem nagyon mutatni, mert kissé kellemetlen lett volna számomra ha rájön a hiányosságomra. Na, de aztán feljött az írónő neve és tudtam, hol kell keresni.

A család az a közeg, amiben - jobb esetben - a legtöbb időt töltjük. Itt tanuljuk meg a jó és a rossz fogalmát, az érzelmeinket először itt mutatjuk ki és sajnos kapunk itt rengeteg bántást is. Legyen ez akár szóbeli, akár fizikai mindegyik olyan sérülést okoz, melyek hatással lehetnek a jövőbeni családunkra és gyermekeinkre.  

Nem egy példát tudnék én is említeni, de csak hogy világos legyen miről van szó: ha valakit folyamatosan arra neveltek gyerekként, hogy csak akkor szerethető, ha elég figyelmet kap, ha csak akkor értékes, ha bizonyos elvárásoknak eleget tesz, akkor ez a személy is ugyanígy fog állni a gyermeke teljesítményéhez.  Szerintem mindenki tud példát mondani erre, ezt is csak azért említettem meg, hogy könnyebben összefoglaljam a véleményemet.

Az írónő fantasztikusan bontja ki  a témát és mutat rá arra is, hogy azért nem szabad mindenért a felmenőket okolni.  Ugyanis, ha felismerjük, hogy valami nem jó, ha tudjuk, hogy mi az ami nekünk fájdalmat okozott, akkor megvan a jogunk arra hogy másképp cselekedjünk. Tény, ehhez többek között önismeretre és bátorságra van szükség, de nem muszáj a rossz mintákat követnünk. 

Azt gondolom, mi szerencsésebbek vagyunk, mint anyáink, nagyanyáink, hiszen az ő idejükben korántsem foglalkoztak annyit és úgy a lélek gyógyításával, mint manapság. Mivel több eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy jobban legyünk, használjuk ki. Soha nem késő változni és jobbá tenni a magunk és mások életét.

Az írónő nagyon alapos kutatómunkáját találhatjuk a könyvben. Kutatások eredményei, emberi sorsok elevenednek meg a lapon, mindezt közérthetően  az olvasó elé tárva. Alig várom, hogy további könyveit is olvashassam, mert ha azok is ennyire alaposak és emberiek, bizony új kedvenc íróm lesz a témakörben.

Ha valaki úgy érzi, olyan terheket cipel, mint a szülei/nagyszülei és ez negatív érzéssel tölti el, bátran vegye kézbe ezt a könyvet!

Többek között a Líránál megrendelhető!

Írta: Isabel

2022. július 2., szombat

Liz Braswell - Egy új élmény


Bárcsak úgy tudnék áradozni erről a könyvről, amennyire vártam, de  egy picit csalódott vagyok. 
Azt már a sorozat felfedezésekkor megtudtam, hogy ne a klasszikus történeteket várjuk, hanem annak egy új, továbbgondolt verzióját is ez nagyon izgalmasnak is hangzott....

Aladdin története -  mint sokunknak - gyermekkorom meghatározó meséje volt. Nem csak  az egész estés filmet, de a sorozatot is nagyon szerettem. Szeretem Jázmint, mert bár nemesi család sarja és tele van elvárásokkal, mégis volt bátorsága a szívét követni és kiállni egy rangban nála jóval alacsonyabb származású fiú mellett. Mondjuk, azt sosem értettem meg, hogy Aladdin miért nem mondott már az elején igazat...de ez nem is lényeges.

Ha valaki azt várja, hogy teljesen mást kap ettől a regénytől, hasonló köntösben, mint a mese volt, nos, az nem téved. Sokkal több a kegyetlenebb jelenet. Kevesebb a humor is, hiszen  Dzsini és a fiú kapcsolata alig kap említést. Mivel ennyire megváltozott az alaphangulat, nem is igazán tudtam újraélni a kedves emlékeimet.
Viszont az nagyon tetszett, hogy Jázminra nagyobb felelősséget helyezett a szerző. Mindig is úgy gondoltam, hogy a lányban több van, mint amit a rajzfilmek láttatni engedtek. Ráadásul Aladdin múltjáról is megtudunk olyan dolgokat, amik ezekből nem derültek ki.

Viszont a történet felépítésével voltak gondjaim. Számomra a fejezetek kissé elkapkodtak voltak, nem éreztem kellő átmenetet és felépítést közöttük. Bevallom, néhol a logikát sem találtam. Továbbá, tekintve, hogy a regény maga a fiataloknak szól, a nyelvezet is lehetett volna egy kicsit...szebb.
A borító azonban meseszép!
    
Őszintén szólva, most azért vagyok bajban, mert ez az első Sorsfordító történet, amit olvastam és nem tudom, hogy akkor most ennél többet ne várjak, vagy ez csak egy számomra gyengébb része volt a sorozatnak?
 
A példány ugyan könyvtári, de nekem is vannak saját részeim a sorozatból, így még él bennem a remény!

Amennyiben tennél vele egy próbát, keresd a Líra kínálatában!

Írta: Isabel

2022. május 30., hétfő

Nógrádi Gábor - Segítség, állat! -- Ha nem bántasz, nem bántalak


 A most következő humoros gyerekkönyv olyan nagy hatással volt rám, hogy hetekkel az olvasás után is gond nélkül el tudom mondani róla a véleményemet!
Annyit kacagtam rajta, hogy a könnyeim is potyogtak olvasás közben.

A szerző állatokat mutat be kicsiknek és nagyoknak, de nem a megszokott formában.  Mindegyik önmagáról mesél szórakoztató történeteket, vagy egy olyan tulajdonságáról mesél, ami különlegessé teszi őt az állatvilágban. Humoros, fiatalos nyelvezete pedig felejthetetlenné teszi a szereplőket!

Találkozhatunk itt madarakkal, házállatokkal, kétéltűekkel, bogarakkal, hüllőkkel, háziállatokkal is, tehát mindenki megtalálhatja a kedvencét.

A tanítószándék kiemelkedő: nemcsak a külső tulajdonságait ismerhetjük meg az állatoknak, de szó esik a lakhelyükről és arról is, miképpen biztosíthatunk élhetőbb környezetet a számukra. 
A mai felgyorsult, egyre digitálisabb világban fontosnak tartom, hogy visszatérjünk a természetbe és megismerjük azt, ami körülvesz minket. Az iró humorral ugyan, de a szomorú valóságot tárja elénk, melyekre igenis figyelmet kell fordítanunk. Mi mindannyian együtt élünk ezen a bolygón és azt gondolom, hogy felelősséggel tartuzunk azért, hogy a körülöttünk lévőlnek - pláne a nálunk gyengébbeknek - a lehető legjobb életet biztosítsuk. Ez a könyv ebben is nagy segítség lehet - nemcsak gyerekeknek!

Gazdagon illusztrált, bár anélkül is tökéletes szórakozást nyújt. Gördülékenyen olvasható, akár egyedül is, mivel a történetek nem hosszúak.

Pár napja tudtam meg, hogy ez a folytatása a Segítség, ​ember! című regénynek, így amit lehetőségem lesz rá, mindenképpen el szeretném azt is olvasni! Ez volt az első könyvem a szerzőtől, de biztos, hogy nem az utolsó!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a Könyvtündér kínálatában!

Írta: Isabel

2022. május 10., kedd

Balázsy Panna - Csini?! (Szandra és a csajok 1.)


Őszintén szólva ez a történet nagyon nem nekem szólt. Tény, a célközönség sem én vagyok, sokkal inkább a kiskamasz lányok, de számomra eléggé irritáló volt a címszereplő kislány. De menjünk is sorjában. 

Főhősünk a hatodik osztályos Szandra, aki épp most kezdi felfedezni önmagát és a világot. Az iskola egyre nehezebbé válik - már semmi sem olyan, mint régen. A kislány rájön, hogy egyre inkább nőiesedik, hogy nem mindenki kedves körülötte, egyszóval kezdi megtapasztalni, milyen a nagybetűs élet. 

Én alapvetően nem szeretem, ha egy gyerek szemtelen. Tudom, sokan úgy gondolják ez a kamaszkor egyik velejárója, én azonban azt az elvet vallom, hogy amíg egy felnőtt tisztelettel beszél egy gyerekhez, addig az a minimum, hogy ő is hasonlóképpen válaszoljon vissza. Ha pedig a felnőtt a tiszteletlen, akkor meg kell tanítani a gyereknek, hogy ilyenkor ne süllyedjen le arra a színtre. A rossz modor nem azt minősíti akinek mondják, hanem azt aki mondja. 

Attól kezdve, hogy ez a jelenség felüti a fejét egy könyvben onnantól lehet bármilyen jó egy törénet, nekem ellenszenves marad. 

Az írónő egyébként tehetséges, csak véleményem szerint túlságosan is modern nyelvezetet használ. Értem én, hogy a regény a mai fiatalokat célozza meg. Azt is értem, hogy szórakoztató irodalom, és emiatt nem szárnyalhat nagyokat. Viszont, szerintem amikor olvasunk tudatosan vagy tudat alatt tanulunk. Nem feltétlen gondolnám azt, hogy mélyebb gondolatok és az izgalmas cselekmény - vagy bármi, ami leköti a gyerkőcöt - kizárná egymást. 

Talán, egy nap megpróbálom elolvasni a többi részt, de ez most nem igazán tetszett. 

Viszont, ha nálatok a lányzó csajos vagy szeretnétek valami könnyed olvasmánnyal rászoktatni az olvasásra, arra jó lehet. A történet énbeszélő, gyorsan halad és a könyv sem hosszú. Ha nem támasztotok felé nagyon nagy reményeket 9 év felett szórakoztató is lehet.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a ManóKönyvek kínálatában!

Írta: Isabel

 

2022. április 15., péntek

Finy Petra - Bodzaszörp - Mesék nagymamákról és nagypapákról

 


Ez volt az első olvasásom az írónőtől és tudjátok, hogy mennyire szeretem a meséket, igaz? Nagyon-nagyon boldog voltam, mikor megtudtam, hogy ez benn van a helyi könyvtárban.

Az igazság az, hogy vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban: voltak olyan részek, amik nagyon tetszettek, és voltak, amelyek nagyon nem. Azt hiszem, kezdem a pozitívumokkal.

A könyv keménykötésű és nagyon strapabíró, ideális kisgyermekek kezébe. Az illusztrációk szépek és kedvesek, már a lapozgatás is mosollyal tölti el az embert. Méretarányban is tökéletesek: elég nagyok, hogy könnyen felismerhetőek legyenek, mégis megfelelő mennyiségű szöveg fér el mellettük.

Az írónő fogalmazásmondja is jó, olyan mintha a nagymamám mesélne. Tudjátok, annak volt egy szavakkal nehezen kifejezhető hangulata. Látszik a tapasztalat és a tudás mögötte, ezt nem vitathatom.

A mesék egy-egy család életét mutatják be, pontosabban a gyerekek idejét, amit a nagyszüleikkel tölthetnek. Vannak közöttük nagyon aranyosak is, például, amikor a nagymama varázslatos almáspitével akarja felvidítani a szomorú unokáját, vagy amikor megmutatja, hogy egy barátság akár egy egész életre szólhat. Jókat kacagtam, amikor a nagypapa megmutatatja a kis lurkónak tetteink következményeit, vagy a munkánk gyümölcsét. Ezek tényleg tanulságos és szórakoztató történetek voltak számomra.

Viszont-és most bevállalom, hogy nem leszek népszerű-, voltak olyan pillanatok is, amit nagyon nem érzek helyénvalónak. Az egyik történetben például a nagypapa csodálatos hallásán volt a hangsúly, és a kisfiú a méretén "csúfolódott". Nem emlékszem a pontos kifejezésre, és valótlant sem akarok állítani, de az érzést, amit akkor kiváltott belőlem, az az ellenszenv volt. Számomra, ha valakit  a hibáival jellemzünk, az nem vicces. Azt is tudom, hogy a kicsik könnyebben megjegyzik a nagyszülők hiányosságait, de ezért én inkább picit megdorgálom őket.
A másik, hogy némelyik mesének nem igazán értettem a lényegét. Mármint cuki volt, de a többihez képest nem volt kidolgozott, mélysége és magassága.

Bár számomra egy picit csalódás volt a könyv, mégis a fentebb említett pozitívumok miatt érdemes neki adni egy esélyt. Több jellemformáló és aranyos jellemvonása van és ha nem zavarnak a néha nagyszájű gyerkőcök - vagy esetleg a tieid is ilyenek - ez a könyv nektek szól!

Amennyiben adnál neki egy esélyt, akkor többek között a Líránál megrendelheted!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy


2022. április 1., péntek

Arthur Conan Doyle -The ​Red Headed League / A Vörös Hajúak Ligája


 Komolyan belemerültem az angol tanulásba, ezért nagyon örültem, amikor megkaptam ezt a kétnyelvű regényt a könyvtárból. Bár nem vagyok krimirajongó, azt gondolom, hogy nyelvek tanulásához csak másodlagos fontosságú, hogy mindig jól szórakozzunk. Legalábbis nálam. 
Az első a szövegértés gyakorlása és a szókincsbővítés. 

Ám számomra a történetnek volt még egy nagy előnye: a könyvben található kód segítségével a szöveg átirata és hanganyaga is letölthető legálisan. Így nemcsak olvastam, de hallgattam is a szöveget, ami tanuláskor nagyon hasznos.

A történet, mint mondtam egy krimi, Serlock Holmssal a főszerepben. Aki szereti a detektív kalandjait, nagyon fogja szeretni, számomra viszont unalmas volt. Vagyis lett volna, ha nem örömködtem volna akkor, amikor ezt vagy azt megértettem a fejezetek során. 
Picit féltem, hogy a 96 oldal miatt nem kapok kidolgozottságot, de egész szépen és kereken fel volt építve a történet. Igazság szerint, sokkal több nem is kötötte volna le a figyelmemet.

Azt mondom, hogy azért, amiért elkezdtem olvasni, bőven megérte a két hetet. Magabiztosabb lettem, javult a szókincsem és sikerélményem is volt. Az, hogy a történet nem tartozik a kedvenceim közé az az egyéni véleményem. 
Azt gondolom néha nyitni kell ilyesmi felé is, hogy a konfortzónánkból kilépve új tapasztalatokat szerezhessünk és gyarapítsuk a tudásunkat.

Hogyha te is belevetnéd magad az angol nyelv szépségeibe, akkor a könyvet megtalálod többek között a Líra kínálatában!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: Niky

2022. január 27., csütörtök

Almási Kitti - Irigység, ​kibeszélés, rosszindulat - Értsük meg, hogy ne gyengítsen!

 


Mint tudjátok, nagyon szeretem Almási Kitti könyveit, mert eddig nála találtam meg a tökéletes egyvelegét a köznyelvnek és a szakmai tudásnak. Nagyon szeretem, hogy nemcsak fogalmakkal, szakkifejezésekkel ismertet meg (vagy éppen tisztázza a jelentésbeli különbségeket), de valóban a mindennapi életből vett pédákkal támasztja alá azokat.

Ez a könyv az irigységet és annak vonzatait járja körbe. Segít tisztázni a féltékenység és az irigység közti különbségeket. A saját szavaimmal azt mondanám: az előbbinél olyanra vágyunk, ami nekünk nincs, viszont úgy érezzük lehetne. Az utóbbinál pedig félünk attól, hogy valaki elveszi tőlünk, amit a magunkénak érzünk. Ezt azért is fontos tisztázni, mert a két fogalom gyakran összefonódik ugyan, mégis teljesen más tartalommal bír.

Az írónő emelett azt is elmeséli, hogy az irigység nemcsak testvérek, vagy munkatársak között alakulhat ki, hanem bizony azok között is gyakori, akik amúgy szeretettel vannak egymás felé. Nagyon nehéz a helyén kezelni, alapvetően nem kellemes érzést és az ember ősztönösen próbálja leplezni.Vagy legalábbis a lehető legkevésbé tudomást venni róla. Bár evolúciósan belénkkódolt érzelemról van szó, a mai embernek nem egyszerű szembenézni vele.

Nagyon sokat tanultam ebből a könyvecskéből, és szándékosan írom így, hiszen nem egy vaskos szakirodalomról van szó. Őszintén el kellett gondolkodnom azon, hogy én mikor, kire és miért voltam irigy, ám a sorokat továbbolvasva, picit büszke voltam magamra. Amikor ezt az érzést érzem, - tehát, olyanra vágyom, ami másnak van és úgy érzem, nekem is lehetne - szinte azonnal azon gondolkodom, mit kellene azért tennem, hogy én is elérhessem azt. Ahogy haladtam az olvasásal, a doktornő elmondta, hogy ez az egyik legegészségesebb módja ennek az érzésnek a megélésének. Nem tehetek ellene, hiszen egy emberi tulajdonságról van szó, mégis, próbálok pozitívan kijönni belőle. A fejlődésemre használom és nem a másik rombolására.
Itt azért hozzáteszem, hogy a féltékenységgel már vannak gondjaim, ám ez az önbizalomhiányomból fakad. Félek, hogy nem vagyok elég jó, így ha jön valaki, aki tökéletesebb nálam el tudja venni azt, ami számomra nagyon fontos.  Próbálok hinni magamban és a partnerben is, aki ezt az érzést kiváltja, és még ha messze is az út vége, azt hiszem egyre jobban megy.

A fenti sorokból is kiderül tehát, hogy nagyon-nagyon szerettem ezt az olvasnivalót és jószívvel ajánlom, nemcsak a pszichológia iránt érdeklődőknek, de azoknak is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat!

Amennyiben szeretnél magadnak egy saját példányt, a Nyitott Akadémiánál leadhatod a rendelésedet!

Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések