Schilli Tímea - Szívtükrözés - ahogy Isabel látja

Májusban a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egy játékot indított, melyben kortárs szerzők könyveit értékelik, majd azt az ország más pontjain elhagyják, hogy így népszerűsítsék a magyar irodalmat!

Néhány írótól lehetőséget kapott az Álmok útján, hogy a blog keretein belül mondhassam el a véleményemet, illetve az elkészült interjúkat is itt közzétehessem, melyet ezúton is nagyon szépen köszönök!

Az első ilyen könyv, amiről mesélnék nektek, egy verseskötet Schilli Tímea tollából. NiKy már értékelte nálunk a művet, és már akkor eldöntöttem, hogy ha lehetőségem lesz rá, én magam is szeretnék elmerülni a költőnő soraiban.

Köztudott, hogy nagyon szeretem a verseket, mert másképpen tud hatni rám, mint egy regény. Mindkettőnek más hangulata van, és másképp segít feldolgozni az érzelmeket. 

Tímea kötete is rengeteg érzelmet képes előhozni az emberből. Olyan szinten képes voltam azonosulni vele, hogy nem is tudtam hamar végigolvasni. Felkavaró őszintesége a lelkemig hatolt.

A könyv 5 nagyobb részből áll, melyek mindegyike a lélek szilánkjait tükrözi vissza.  Nem mennék bele mindegyik taglalásába, mert ahányan csak olvassuk, mindenkinek más jelent majd; ehelyett inkább megmutatnám az egyik olyan költeményt, ami hatalmas kedvencemmé vált. Mióta nálam van a Szívtükrözés, nem telt el olyan nap, hogy ne olvastam volna el, ezért mindenképpen meg szeretném mutatni nektek. A vers az első fejezetben található, ami a Lármázó lelkek címet viseli:

Lánc és szárny

Minden ember lánccal születik, 

legtöbben azzal is halnak.

Lázadó életed mit sem ér,

Ha nem adsz hangot a dalnak.

Van olyan ember, számtalan,

Ki súlyától majd összeroskad,

Mégis hajtja valami érthetetlen,

Mikor fojtogatja akaratát a tudat.

Szabad szellem hadd szárnyaljon…

Csak az a baj, hogy mindig van,

Van egy mézes, könnyed érzetű,

Madzagocska, bár néha láthatatlan.

Bármennyi láncot szakíthat az ember,

Szabadnak ugyan nem született,

De azzá válni már nem mer,

S mulasztani nem tudja a tünetet.

Van olyan ember – fehér holló,

Aki könnyedséggel szárnnyal,

Messze a mindennapi gondolatoktól, 

De szabadságot csak egyedül vállal.

Nem itt van, s nem lehet vele senki,

Hogy ő mit érez, mit gondol,

Hogy van, mit keres, nem értheti,

Magányba mártva, lánctalan tombol.

De mire jó, kérdem én ha

Szárnyad van s egyedül szállsz,

Mire jó, ha boldog vagy,

Kedves mosolyt sem találsz?

Azt hiszem, ezek a sorok nem igényelnek különösebb magyarázatot. Olyan életigazság és erő rejtőzik bennük, amik azonnal felébresztik a tudatot és a tenni akarást.
Hiszem és vallom: ha egy kötetben csak egyetlen egy vers van, mely képes valamit adni, ami által több lesz az ember, már megérte az árát.
Itt több ilyennel is találkozhat olvasó és csak az adott lelkiállapota fogja meghatározni, hogy mely részek szólítják meg a leginkább.
A magam részéről köszönöm szépen Tímeának, hogy lehetőséget biztosított az olvasásra, mert könnyebbé tett számomra egy igazán emberpróbáló időszakot.

Ha te is elmerülnél ebben a világban, keresd a kötetet a Libriben!

Az elhagyásról a képeket megnézhetitek a blogunk Facebook - oldalán!

Eredeti játék forrása: www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu

Írta: Isabel