Folytatódik a Cipelő cicás kalandozásom, ezúttal a második
kötettel.
A kis család egy kirándulás alkalmával várat nézni
mennek és természetesen viszik a picinyke cicáikat is. Már az elején jót
mosolyogtam, hiszen a kis rosszcsontok azonnal rákapnak egy kis sárban
dagonyázásra az őszi időben.
A második történetben nagyot ugrunk az időben, ugyanis már
leesett a hó és a gyerekek ennek minden örömét kiélvezik.
A harmadik mesében pedig már ismét jó idő van és főhőseink
új barátokat és kalandokat találnak a természetben.
Ezután következett a kedvenc részem: ugyanis sátorozni megy
a család. Jó látni a készülődést és azt, hogy a szerzőnek mennyire fontos a
szabadban töltött minőségi idő.
Azt kell mondjam, hogy a történetmesélés ugyanolyan aranyos
volt, mint először, viszont ezek a nagy időugrások nem tetszettek. Szívesen olvastam
volna, mondjuk csak egy évszakot felölelő részről, részletesebben. Például,
hogyan viselkednek a gyerekek az iskolában, vagy éppen miként ünnepelnek
decemberben.
Az illusztrációk fejlődtek az előzőhöz képest, legalábbis én
így látom.
Összességében nem volt rossz egy esti kikapcsolódásnak. Annak külön örültem, hogy az első rész ismerete nélkül is élvezhető a történet, hiszen az írónő az elején pár szóban bemutat mindenkit. Olvastatja magát és szerintem, ha gyermekkel állunk neki, talán ő is kedvet kap ahhoz, hogy a szabadban töltsön egy
kis időt, természetesen fokozottan figyelve és betartva a koronavírusra vonatkozó utasításokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése