2021. április 7., szerda

Almási Kitti - Angster Mária - Bagdy Emőke - C. Molnár Emma - Csernus Imre - Hevesi Krisztina - Mester Dóra - Pál Ferenc - Ranschburg Jenő - Szendi Gábor - Párkapcsolat klinika


 Mindig félve kezdek bele olyan könyvekbe, mely több szerző tollából született, mert félek attól, hogy lesz olyan rész, ami nagyon fog tetszeni és olyan, amely nem.
Viszont az a véleményem, hogy a pszichológia témakörében kifejezetten előny, ha több szerző is elmondja a véleményét ugyanabban a témában.

Eme könyv szerzői, mind szaktekintélyek. Még nem volt alkalmam mindegyiküktől eleget olvasni ahhoz, hogy megfelelően kialakulhasson valamiféle vélemény bennem, de tény, hogy minél több szemszögből világítunk meg valamit, annál inkább megtaláljuk a számunkra megfelelő megoldást.

Pont a fentebb említettek miatt, arról a szerzőről beszélnék picit, akitől a legtöbbet olvastam - ő Almási Kitti.
Nagyon tetszik a doktornő közvetlensége és az, hogy sok olyan történetet mesél el, melyet pszichológusként tapasztalt. Én, aki laikusként olvasom ezeket a könyveket, ekkor érzem igazán emberinek ezt a szakmát. És ekkor újra és újra rádöbbenek, mennyire szerettem volna továbbtanulni...

Na de a lényeg: két történetet emelnék ki - azokat, amik rám a legnagyobb hatást tették. 

Az első egy fiatalemberről szól, akinek mindene megvan, ami csak kell, valahogy a párkapcsolatban azonban mégsem ér el sikereket. A doktornő elmeséli, hogy négy alkalommal ment el hozzá, de végig csak arról tudott beszélni, hogy ő mennyire tökéletes. 
Ám amikor a doktornő megpróbált rávilágítani, hogy ez a hozzáállás talán nyomasztóan hathat a környezetére, a férfi közölte vele, hogy nem a megfelelő orvost választotta. ( Nem ilyen szépen fogalmazott, mint most én.)
Nagyon elgondolkodtatott a dolog, hiszen a napokban nekem is volt hasonló élményem. Én olyan neveltetést kaptam (ezáltal számomra ez a természetes), hogy nem szégyen nem tudni. Pláne nem az ezt elismerni. És soha de soha nem tartanám magam sem tökéletesnek, sem pedig felsőbbrendűnek másnál. Lehet azt mondani, hogy felnőttként tanultam meg ezt a leckét, de én mindig ilyen voltam. Néha sikerült néha nem, de mindig igyekeztem úgy kiharcolni a helyem, hogy más ne sérüljön.
Természetesen ebben nagyon sokat segített a megfelelő erkölcsi normák átadása, de azt gondolom, hogy ennek valamelyest belső késztetésként is része kell hogy legyen az ember életének. Ha nem bántanak nem bántok - elv nemcsak akkor kell hogy jelen legyen ha megtanítottak erre, hanem ösztönösen kellene előjöjjön. Mondom, nem tanultam (még) ezeket mélyebben, pusztán jelenleg így gondolom.

A másik történeten elsírtam magam. Egy fiatal nő látszólag tökéletes párkapcsolatban élt: anyagilag mindene meg volt. Ám a felszín alatt más volt: a férfi chatelgetett más nőkkel, a párjával nem foglalkozott, érzelmileg és (egyéb területen) sem figyelt rá. A hölgy érezte, hogy ez így nem jó, de mivel a párja nem bántotta, kényelmes életet biztosított neki, nem akart lépni.
Aztán elment Kitti egyik csoportterápiájára, ahol egy bizalomgyakorlatot végeztek: hosszan egy idegen szemébe kellett nézni. 
Mikor végeztek a nőnek azt mondta a partnere, hogy köszöni szépen, hogy ilyen hosszan ennyire gyönyörű szemekbe nézhetett.
A nő elsírta magát és elmondta a doktornőnek, hogy ilyen szép bókot még sose mondott neki senki, még a párja sem. Kitti megjegyezte, hogy akkor talán lépnie kellene ez ügyben, hiszen fontos, hogy nőként is el legyen ismerve egy kapcsolatban. A hölgy erre megijedt és nem kereste fel őt többet.
A doktornő ekkor ismerte fel, hogy nem akarhatja jobban egy betege javulását, mint ő maga. Hiába mozdult meg valami a hölgyben, hiába mutatták meg neki, hogy máshogy is lehetne (még ha csak egy pillanat is volt), amíg ezt ő maga nem volt hajlandó észrevenni, senki nem tehetett semmit.

Néha hasonló helyzetben érzem én is magam, viszont mivel nagyon makacs vagyok elhatároztam, hogy kivárom, amíg eljön a megfelelő idő...

A könyv ajándék volt, köszönöm!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, keresd a Nyitott Akadémia weboldalán!

Írta: Isabel


2021. április 6., kedd

Szemán Zoltán - A tizedik démon


 Először szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget az olvasásra. Mióta megkaptam kétszer is elolvastam.

A történet egy nagyon érdekes ötvözete a vallásnak és a sci-fi elemeinek. A magam részéről soha nem jutott volna eszembe ötvözni a kettőt, de elismerésem Zoltánnak: tökéletesen megtalálta az egyensúlyt. 

Dióhéjban a történet annyi, hogy Lucifer, megelégeli, hogy az embereket már nem lehet tartósan félelemben tartani, ezért elküldi a legerősebb démonjait, hogy kifürkéssze más fajok gyengeségeit, ebből nyerve új erőt.
Kilencet küld szét, de ezekből egyik sem tér vissza. Hogy kiderüljön mi történt, Azanielt emberi alakban elküldi az eltűnések színhelyére. A démon emberi alakban felszáll egy utasszállító csillaghajóra, de a történések szép lassan meghaladják a legvadabb képzeletét is.

Őszintén szólva nem vagyok nagy sci-fi rajongó, viszont az angyalos-démonos fantasy-kat nagyon szeretem. Fogalmam sem volt, hogyan fog ez a két dolog lecsapódni bennem, de sokkal jobban szórakoztam, mint vártam. 

A szerző pont annyit hozott mindkét zsánerből, ami egyensúlyt adott a történéseknek. Igaz, számomra a  fantasy-elemek kiemelkedtek: Azanielt nagyon szerettem. Nagyszájú, intelligens és nagyon vonzó karakter. Tapasztalata és éles esze, nemcsak a főhősnőnket, de engem is levenne a lábamról, démon ide vagy oda.....

Az íróról már több alkalommal is áradoztam itt a blogon, így most csak azzal toldanám meg ezt, hogy szépen fejlődik. Mindig érdekes és nagyon egyedi ötletei vannak, amit szépen kivitelez. Ha tudja tartani ezt a fejlődési ütemet, nagy név válhat még belőle.

A borító nagyon illik a regény hangulatához, jó választás volt.

Amennyiben  te is elolvasnád a Google Play-en megvásárolhatod!

Írta: Isabel

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések