Nagy állatbarátnak tartom magam, és a kedvenceim a cicák. Imádom őket. Mivel falun élek köztük nőttem fel, a mai napig is van saját cicám, de sok kóbor macska is ellátogat hozzánk ha éhes. Nem tudjuk kié: egyszerűen csak jönnek, esznek és elmennek.
Mikor megláttam ezt a borítót, gyermekkorom egyik meghatározó élménye ugrott be, ami szintén macskával kapcsolatos: Gárdonyi Géza - Micó című története. Emlékszem, miután elolvasták és megmutatták a képeket nekünk - a régi olvasókönyvekben az anyamacska egy fekete kismacskát visz a szájában a lángok elől, nem tudom, most hogyan illusztrálják - napokig képtelen voltam sírás nélkül elaludni. Persze, már akkor is tudtam, hogy a veszteség az élet része, de nagyon mély nyomot hagyott bennem a történet.
Tehát, mikor megláttam ezt a cicát és elolvastam az első öt sort, azt hittem hasonló, életre szóló élményben lesz részem. Tévedtem.
Magával a mondanivalóval semmi gondom nincs. Egy kiscica befogadása és ami ezután történt, így is jellemezhetném. Viszont lehetett volna benne több. Akár humor szempontjából, vagy esetleg problémák szempontjából. Ám nem kaptam semmi mást, csak egy történetet arról, hogyan fogadott be valaki egy állatot. Körülbelül úgy, mint amikor az ismerősöd elmondja, hogy talált egy kiscicát.
Amit viszont nagyon nem tudok hova tenni, hogy ezt miért is kellett verses mese formájában megírni? Talán, ha próza marad, nagyobb szabadsága lett volna az alkotónak is, hogy színesítse ezt az egészet.
Félreértés ne essék, semmi bajom a versekkel - akik olvassák a blogot, azok ezt nagyon jól tudják - de akkor legyenek benne rímek. Jó elnézést, nem feltétlen kellenek bele, de akkor legyen dallama, vagy valami ami által azt érzem, hogy nem csak egymás alá írt szavakat olvasok.
Többször szembejött velem helyesírási hiba is, bár ez lehet a költő szabadsága? Nem tudom. Mindazonáltal a történet és a forma sem igazán volt kompatibilis egymással a számomra.
Viszont! Mivel a művet 3 éves kortól ajánlják, és maga a hangvétel is erre enged következtetni, lehet, hogy a szerző inkább erre fektette a hangsúlyt. Jelenleg nincs olyan családtagom, aki korban megfelelő lenne ahhoz, hogy felolvassam neki, de ha azt nézem, hogy egy ennyi idős gyerek az óvodában pont így kezd tanulni, akkor már kicsit más szemmel tudok nézni az egészre. Arra tökéletes a mese, hogy megmutassuk a gyereknek mennyire fontos, hogy csak akkor fogadjunk be bármilyen állatot, ha arról felelősségteljesen is tudunk gondoskodni. Azt is bemutatja, hogy ez nemcsak a simogatásból áll, hanem bizony az a cica pisilni, kakilni, karmolászni fog, tehát egy ilyen döntéssel nemcsak kellemes dolgok fognak velünk történni. Ez nagy pozitívuma a könyvnek és szerintem a borító is szép.
Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy prózában, illusztrációkkal sokkal jobban megállta volna a helyét.
Rövidsége miatt gyorsan lehet vele haladni és ha éppen ilyen korban vagytok a gyermekeddel egy próbát tényleg megér. Esetleg utána készíthettek egy rajzot a saját cicátokról - vagy ha nincs, akkor a kedvenc állatáról - és megbeszélhetitek, hogyan gondozzátok/gondoznátok őt. Egy pár órára biztosan le fogja foglalni a kicsiket.
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek az ingyenes példányotokat a Book&Walk webáruházában!
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése