2021. május 19., szerda

Tomcsik Nóra - A változások kora (A változások kora 1.)

Ez volt  az első történelmi regény, amit alkalmam volt olvasni a szerzőtől, de a mondanivalóját nagyon izgalmasnak és újszerűnek gondolom. Az 1900-as években játszódó történeteket egyébként is nagyon szeretem a hangulatuk miatt.

A cselekmény több szemszögből íródott. Az egyik Henryé, egy árva fiúé, aki értelemszerűen szeretne kitörni nyomorúságos helyzetéből. Szerette volna elvenni rangos szerelmét, de erről ebben a korban még csak nem is álmodhatott. Mégis, minden nehézség ellenére külföldre utazik, hogy a hajózást tanulhassa. Ez a tulajdonsága, illetve a jellemfejlődése is nagyon szimpatikussá tette őt a számomra, hiszen kezdetben egy naiv kisfiút látunk, a végére azonban egy igazi  fiatalemberré válik.

 A másik szemszög  George-é, aki anyagi szempontból az ellentéte Henrynek. Ő egy gróf fia, mindene meglehetne, ám mégis feladja a vagyonát, hogy papnövendék lehessen. Ennek természetesen következményei lettek, hiszen akkoriban, ha nem volt vagyonod semmid se volt.

Ők ketten a társadalmi nehézségek ellenére is valódi barátokká válnak és ez számomra mérvadó volt az egész regény szempontjából. Segítették egymást és kitartottak egymás mellett, mely hozzáállás valljuk be, manapság is eléggé ritka.

Természetesen a hölgyek sem hiányozhatnak egy történelmi romantikus regényből: az én kedvencem Charlotte lett, a lázadó természetével kivívta a csodálatomat. 

Az írónő ezzel a történettel mutatta meg számomra azt, mennyire tehetséges. A korhű ábrázolás és fogalmazásmód számomra nagyon vonzó írói képesség, melyet itt meg is kaptam. A cselekmény folyása, bár egy kicsit lassú volt, engem nem zavart. Az utóbbi időben csak este van időm olvasni, így ebben az időszakban ez kifejezetten kellemes kikapcsolódást és pihenést biztosított. 

Az pedig, hogy több, mint 300 oldalas kifejezetten boldoggá tett.

A borító nagyon egyedi és az alapszíne is nagyon tetszik. Tipikusan az a design, amit azonnal összeköt az ember a szerzője nevével. 

Itt is köszönöm a lehetőséget az olvasásra!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a https://shop.konyvmogul várja a rendelésedet!

Írta: Isabel


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések