Fotó: Szalmás Krisztina
Maros Edit gyerekkönyv íróval a #bonyolult sorozatának kapcsán találkoztam. Kamaszokról szóló regényét jó szívvel ajánlom a korosztálynak, hiszen az ő problémájukat az ő nyelvükön közelíti meg.
A következő interjúban kérdezem az írónőt az alkotás folyamatáról , öröméről és természetesen a gyerekekhez való viszonyáról is.
Megtennéd, hogy bemutatkozol az olvasóknak? Mikor kezdtél el az írással foglalkozni?
Már kisgyerekként is vonzott az írás, meséket, verseket találtam ki, általánosban a fogalmazás óra volt a kedvencem, később magyar szakra jártam az egyetemen, és elvégeztem egy újságíró tanfolyamot. Külsősként cikkeket írtam különböző lapokba, és jelent meg pár verses mesém kifestő füzetekben. A 2000-es évek elején egy könyvkiadóban kezdtem dolgozni szerkesztőként. Itt merült fel az igény egy új ifjúsági regénysorozatra, én pedig vállalkoztam rá, hogy megpróbálkoznék az írással. A Hűvösvölgyi suli első részének pozitív fogadtatás miatt a sorozatnak végül hét része lett.
Mindig is gyermekeknek szóló könyvekben gondolkodtál, vagy kacsingattál más zsáner felé is?
A Hűvösvölgyi suli után volt egy női regényem is, az És ami mögötte van, de ezt kevesen ismerik.
Hogyan született meg a sorozat alapötlete?
A #bonyolult sorozat alaptémája gyakorlatilag ugyanaz, mint az összes hasonló kamaszregényé: a kamasszá válás folyamata egy főszereplő szemüvegén keresztül. Ehhez már csak hozzá kell adni a körítést (barátok, tanárok, szerelem, kamaszproblémák). Úgy gondolom, ezekből a könyvekből bármennyi elfér a könyvpiacon, hiszen mindig újabb és újabb tizenévesek kerülnek ebbe a korba, lesznek „érintettek”, és az ő ismerős „díszleteik” között játszódó történetek segítenek neki kiigazodni a kusza valóságban. Hiszen a kamaszlét velejárója, hogy minden megkérdőjeleződik, vagyis minden olyan „bonyolult”.
Mennyi időt töltöttél a szereplők kidolgozásával? Esetleg van napi rutinod?
Nincs „rutinom”, ha épp egy könyvön dolgozom, gyakorlatilag bármikor kirajzolódhat a fejemben egy karakter. Séta közben, evés közben, filmnézéskor vagy a postán… elég hozzá egy buszmegálló, ahol épp egy hasonló korú fiatal ácsorog, elképzelem, milyen lehet ő, rápakolok képzelt tulajdonságokat, jellemzőket – és már formálódott is egy új szereplő.
Az olvasóközönség a Hűvösvölgyi Suli által ismerhette meg a neved. A hét részes sorozat után mennyire volt nehéz egy új történetbe kezdeni?
Új szereplőket kellett kitalálni a már „bejáratott” karakterek helyett – ez első gondolatra talán nehézség, de ugyanakkor izgalmas is, mert új lehetőségeket rejt. Sokszor ütköztem bele abba, hogy felismertem, „nahát, ezt egyszer már megírtam” – vagyis felfedeztem, hogy ugyanazok a helyzetek kerülnek elő, így sokszor kellett átírni, átalakítani, hogy ne ismételjem önmagam. Ettől függetlenül ha valaki azt a sorozatot is ismeri, lehet az az érzése, hogy hasonló, de szerintem ez nem baj: ha valakinek tetszik ez a „hang”, a „túlagyalós” főszereplő, szeretni fogja az új regényeket is.
A Líra Könyvklub márciusi adásában szerepet kapott a Bonyolult egy banda is. Miként élted meg ezt a nagyszerű lehetőséget?
Izgalmas volt részt venni egy ilyen beszélgetésben, és emellett természetesen nagy megtiszteltetés is. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, örülök, hogy a célközönség, a tizenévesek figyelmét ilyen csatornán keresztül is megpróbálhatjuk felkelteni – ha már a személyes találkozókra mostanában nem kerülhet sor.
Milyen érzés a Menő Könyvek Kiadó szerzőjeként dolgozni?
Nagyon „menő”. A Hűvösvölgyi suli egy jóval kisebb, kevésbé ismert kiadónál jelent meg, nagyon jó érzés, hogy ennek ellenére olyan sikeres lett, hogy az egyik legnagyobb gyerek- és ifjúsági könyvkiadónál is szóba álltak velem. Mindig büszkén húzom ki magam, hogy a #bonyolult sorozatot a Menő Könyvek adja ki.
Mint mondtam, a kamaszok a célcsoportod. Milyen fogadtatásban részesítették a könyveidet?
Mikor a Bonyolult egy csaj megjelent és el lehetett volna kezdeni népszerűsíteni, például a Könyvhéten vagy a Könyvfesztiválon, beütött a koronavírus-járvány, így azóta még nem volt lehetőségem személyesen találkozni az olvasókkal. Innen-onnan azért eljutnak hozzám visszajelzések, amik alapján úgy gondolom, szeretik a sorozatot.
Kaptál már olyan kérdést tőlük, hogy miért olvassanak, ha van más szórakoztató eszköz is? Ha igen, hogyan reagálsz ilyenkor?
Nem, a gyerekek ezt nem szokták megkérdezni, inkább a szülőkkel vagy könyvtárosokkal szoktunk beszélgetni arról, mennyire nehéz manapság a könyveknek versenyre kelni az okos kütyükkel. Ez sajnos tényleg így van, éppen ezért kell úgy tálalni a könyveket, hogy kedvet kapjanak hozzá. Ezt a célt szolgálja például a szövegekben megjelenő „chat” forma az emojikkal – vagyis az a kommunikációs forma, amit ez a korosztály nap mint nap használ. Bár furcsa ebből az irányból közelíteni, de gondolj bele: a chat szövegek viszonylag rövid mondatokból, sokszor csak egy-egy szóból állnak. Viszont egy könyv lapjain jó sok sort „elhasználnak”, növelve ezzel a könyv terjedelmét. Ha egy chat szövegekkel tarkított „vastag könyvet” elolvas egy tizenéves, az a jóleső érzés járja át, hogy „kiolvasott” egy igazi, több száz oldalból álló könyvet. Vagyis megtapasztalja, hogy ez sem feltétlenül kínszenvedés vagy megugorhatatlan feladat, így legközelebb már bátrabban nyúl a következőhöz. Meggyőződésem, hogy úgy lehet megszerettetni ezzel a korosztállyal az olvasást, ha nekik való szövegeket adunk a kezükbe: olyat, ami róluk, az ő nyelvükön szól, az ő problémáikról.
A koronavírus járvány mennyire borította fel az írói terveidet? Látod már előre mit szeretnél kiadni a kezed közül ebben az évben?
Annyiban borította fel, hogy az óvoda- és iskolabezárások miatt nem csak a négy hónaposom van otthon, hanem a két nagyobb gyerkőc is, így jóval nehezebb odaülni a gép elé és írni, mert mindig hangzavar van. Ha a sorozatnak el tud készülni a harmadik része ilyen körülmények között is, én már boldog leszek.
Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni a szerzőnek!
Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy könyveit a Líra kínálatában!
Írta: Isabel
