2021. február 6., szombat

Barbara Park - Furfangos ​Fruzsi Bé és a borzasztó büdi busz (Furfangos ​Fruzsi Bé 1.)


 Pár napja szereztem be a saját példányom a könyvecskéből és elég hamar ki is sikerült olvassam. Őszintén szólva minden hibájával együtt jól szórakoztam abban az egy órában.

Főszereplőnk egy Fruzsi nevű kislány, aki éppen csak elkezdené az iskolát: előkészítőbe készül, ahova nem anyukájával, hanem iskolabusszal kell majd mennie. Természetesen nagyon meg van ijedve, így eleve ellenségesen áll hozzá a dologhoz.

Maga az utazás sem könnyít a helyzeten - sőt a félelem még az iskolában sem csökken benne, akármennyire is szeretné jól érezni magát. Ez a sok érzelem végül odáig fajul, hogy Fruzsi, ahelyett, hogy hazamenne, elbújik az iskola területén és felfedezi magának az egész helyet. 

Na most számomra itt kezdett el nagyon a szívem csücskévé válni a történet. Az már az elején kiderült, hogy a kislány nagyszájú és bátor, na de ez a cselekedete nagyon megmosolyogtató volt. Eszembe juttatott valakit, akit aki hasonlóan csintalan kislány volt és jókat kacagtam ezeken a részeken.

Maga a cselekmény gördülékeny, könnyen érthető annak a korosztálynak is, akinek szánták. Nagybetűs és viszonylag kevés szöveg van egy oldalon, így gyorsan lehet vele haladni.

Amint viszont megjegyeznék, hogy az illusztrációk számomra egy picit csalódások voltak: a borító nagyon kedves és színes, viszont a belső rajzok fekete - fehérek maradtak, ami egy kisgyermeket kizökkenthet a történetből.
Továbbá itt jegyezném meg, hogy ha valóban egy iskola előtt álló gyermeknek vennénk meg a könyvet, jó ha elmondjuk neki, hogy nálunk nincs iskolabusz. Mivel ez egy alapvető különbség, fontos, hogy ezzel tisztában legyen!

Egyébként, azt gondolom, hogy közös és önálló olvasásra is tökéletes olvasmány a könyv, biztosan segít majd a kikapcsolódásban!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel


2021. február 4., csütörtök

A szerző, akinek a humor az egyik legfontosabb eszköze - Interjú Király Anikóval


 Király Anikó nevére egy sokat olvasott személy hívta fel a figyelmem. Mivel adok a véleményére, utánanéztem a szerző munkásságának az interneten és sok érdekességet találtam. Több interjúját is elolvastam azért, hogy a lehető legnaprakészebb információkkal rendelkezem, mikor felkérem őt egy beszélgetésre!Köszönöm neki, hogy elfogadta a felkérést!

Én pedig köszönöm a felkérést, örülök neki! 

Több interjúban is szó esett arról, hogy 2012-ben döntötted el, hogy író leszel, viszont már gyermekként is nagyon érdekelt az olvasás és már akkor írtál saját történeteket. Melyik volt a kedvenc ezek közül és miről szólt?

Többnyire abból állt ez a gyerekkori írói folyamat, hogy rajzoltam egy figurát, aztán kitaláltam hozzá egy kis történetet. Ott volt Jódli Hók, a pók, Szuperkitni, a robot… A Jódli Hók egy kis versike volt, aminek az első két sorára még most is emlékszem: Volt egyszer egy pók, kinek neve Jódli Hók. Egyszer ez a Jódli Hók elment utazni egy jót… Aztán egy ideig, a paleontológiai kutatásaim kedvéért szüneteltettem a történetmesélést. :) Mazsola, a medúza, rántott vissza a mesélés világába. Olyan tíz éves lehettem, amikor megírtam az első részét. Mazsola éppen elveszítette az állását, és megpróbált új munkát szerezni, így mindenféle dolgot kipróbált. Ez igazából egy képregény volt, amit a mai napig őrizgetek. Szívesen lapozgatom, mert az egzisztenciális krízisét élő medúza által visszarepülök a gyerekkoromba. 

Aki kiskorban olvasóvá válik, annak számtalan kedvenc könyve lesz az idők folyamán. Neked melyik volt a legmeghatározóbb gyermekként?

A. A. Milne: Micimackó, Ingrid Bredberg: Katrin professzor, Lőrincz Judit Lívia: Balambér, mindenféle dínós és állatos könyvek. Ha gyerekkoromban jelentek volna meg például M. Kácsor Zoltán Zabaszauruszai, biztosan zabáltam volna őket :). Bár felnőttként is szeretem a sorozatot, mert még a szívemben van az a kölyök, aki voltam. És ez a kölyök sokáig paleontológus akart lenni. 

A legmeghatározóbb gyerekkori olvasmányom azonban Thomas Brezina regénye, a Nyár, tesók, zűrzavar. A tizenkettedik születésnapomra kaptam a szüleimtől, és mondhatom, telitalálat volt. Annyira tetszettek Tinka és Lizi boszorkányos kalandjai és gyagyás családjuk, hogy onnantól kezdve állandóan csak róluk akartam olvasni. És azt is tettem. Aztán melléjük jött még egy csomó más könyv is, de Tinka és Lizi miatt lettem olyan ember, aki a születésnapjára és karácsonyra is könyvet kér. 

Ha azt mondom, shoppingolok, akkor könyves üzletre és antikváriumokra gondolok.

A Menő Könyvek szerzője vagy és eddig négy  könyvből választhatunk, ha tőled szeretnék olvasni. Milyennek éled meg a kiadóval való közös munkát?

(Itt picit kijavítalak, ha nem gond, mert három könyvem jelent meg náluk, a negyedik könyvem egy mesekönyv, az Szlovákiában jelent meg.) 

Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kiadóval karöltve fogok dolgozni bármilyen írásomon, úgyhogy hatalmas öröm számomra. 2018 óta vagyok a Menő Könyvek szerzője, és nagyon büszke vagyok rá. Az egész úgy kezdődött, hogy megírtam a Strand, papucs, szerelem kéziratát, aztán kiadókeresésbe fogtam, ami eléggé elkeserítő tud lenni. Hiába tudja az ember, hogy az ilyen dolgok nem mennek egyik napról a másikra, azért könnyű türelmetlennek lenni, hiszen általában olyan történetről van szó, amit akár évekig is pátyolgatunk, így természetes, hogy a lehető leggyorsabban szeretnénk olvasók elé tárni. Na, a Menő Könyveknek is elküldtem a kéziratomat. Ők kedvesen, türelmesen válaszoltak. Minden üzenetemre. Aztán olyan két hónappal később történt valami gyanús dolog. Csapody Kinga, a Menő Könyvek főszerkesztője bejelölt Facebookon ismerősnek, és akkor azt éreztem, hogy most valami történik. Másnap érkezett is az email, hogy szeretnék kiadni a regényt. 

Leírhatatlanul boldog voltam. És most is az vagyok, hiszen nem a fiókomnak írok, hanem az olvasóimnak, akikhez a kiadó juttatja el a történeteimet. 

Szeretek velük együtt dolgozni, mert azt érzem, ők is szeretik olvasni az írásaimat, és ez a szerkesztések alatt is érezhető. 

Ezt már ellőttem az egyik regényem köszönetnyilvánításában, de senki sincs, aki megállíthatna benne, úgyhogy még egyszer leírom: a Menő Könyveknél menő emberek dolgoznak. Olyanok, akik vették a fáradságot arra, hogy fogadják, elolvassák a kéziratom, és közben válaszoljanak minden egyes „Kedves Szerkesztőség, arról szeretnék érdeklődni, hogy elolvasták-e a kéziratom” üzenetre. 

Nekem  - mint kíváncsi új olvasódnak - melyik könyved ajánlanád először és miért?

Attól függ, éppen mire van gusztusod. :) Ha egy könnyed, vicces nyári, balatonos kalandot keresel, akkor Bogi története, a Strand, papucs, szerelem kell neked. Ha egy civódásokkal teli, gyerekkori emlékektől hemzsegő feel good sztori jönne jól, akkor azt Botonddal és Zorkával kell megbeszélned a Csak barátok?-ban. Ha pedig falusi szellőre vágyakozol a hajadban, vicces figurákkal, babonákkal, akkor a Semmi pánik!-ot nyisd ki. Ebben találkozhatsz négy fiatallal, akik saját magukat keresik, de közben egymást találják meg a rejtélyes Kókusz közreműködésével.

Ha pedig egy olyan mesét szeretnél, amiben a főszereplő egy Mangaluca nevű mangalica, aki igazi hölgynek képzeli magát, miközben békákkal verekedik, vaddisznókat bosszant fel, akkor a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemet keresd. 

A Semmi pánik c. regény a legfrissebb: mesélnél egy kicsit az ötletelésről és a szerkesztés folyamatáról?

Az ötlet egy vonatúton jött. Éppen Komáromból tartottam Dunaszerdahely felé, amikor leült mellém egy bődületesen kókusz illatú fiú. Egy órán keresztül inhaláltam az autós légfrissítőre emlékeztető illatot, így született meg Kókusz karaktere. És talán az illata miatt pszichedelikus képzelgéseim lettek, amikből aztán létrejöttek a balszerencsés babák. 

A kókusz szagú fiúval soha többé nem találkoztam, de időközben egész személyiséget adtam neki, amit arra használ fel, hogy megpróbál másokon segíteni. Így jött Lea, Andris, Gabi és Dani, akik mind péntek 13-án születtek, azon a napon, amikor meghalt a falu babonás polgármestere, ami miatt aztán rájuk ragadt a balszerencsés babák név, és maguk is balszerencsésnek hiszik magukat. 

És mivel alig akad olyan ifjúsági regény, ami nem Budapesten vagy valamilyen nagyobb városban játszódik, megszületett Diósvámhatár, a kitalált falu, amit részben saját otthonom, Feketenyék ihletett. 

A szerkesztés már gyerekjáték volt (számomra, a szerkesztőm nevében nem nyilatkozom :)). Mentek az üzenetek oda és vissza köztem és a szerkesztőm, Kertész Edina között. A Semmi pánik! már a második közös munkánk, így már szerintem mondhatom, hogy összeszoktunk. Elküldöm neki a kéziratot, ő elolvassa, majd az észrevételeivel együtt küldi vissza nekem. Én ezek alapján átmegyek még párszor a szövegen, aztán megy vissza Edinának. Az egésznek az a lényege, hogy ha valami változik a szövegben, azt jelölni kell!!! 

Merítesz ihletet  a mai ifjúság lelkivilágából és szókincséből? Mennyire tartod fontosnak hogy a szöveg és a tartalom tükrözze a mai modernebb igényeket?

Egyértelműen fontos az, hogy az írásaim tükrözzék a mai ifjúság lelki világát és szókincsét, hiszen íróként ezzel tudom megszólítani azt a korosztályt, akinek elsősorban írom a regényeimet. Nem mondom, hogy tini pluszosoknak nem adnám a kezébe, hiszen a falubéli nénik nagy rajongói a könyveimnek :), de a célközönségem az ifjúság, így természetesen szükség van arra, hogy azonosulni tudjanak a karakterekkel, aminek szerintem elengedhetetlen része az, hogy számukra nem idegen helyzeteket, családi kapcsolatokat, és modern kütyüket vonultassak fel.

Hogyan vennél rá az olvasásra egy olyan fiatalt, aki messziről elkerüli a könyveket?

Humorral és olyan karakterekkel, akiknek a helyébe tudja magát képzelni. Ha visszaemlékszem a gimis koromra, akkoriban többnyire olyan könyveket szerettem olvasni, amiken jókat lehetett röhögni, vagy olyanokat, amikben annyira izgultam a főhősért, hogy addig olvastam egy könyvet, amíg a végére nem értem, még akkor is, ha ehhez egész éjjeleket nem aludtam. 

Mivel olvasói visszajelzéseket kapsz és ezekre mennyire van lehetőséged reagálni? 

Arra kivételesen büszke vagyok, hogy a legtöbb pozitív véleményben kiemelik a humort, mert tulajdonképpen ez a célom: úgy akarom a szereplőimet ringbe állítani a problémáikkal szemben, hogy közben se ők, se az olvasók ne felejtsenek el nevetni. Az eddigi vélemények alapján úgy látom, ez sikerül. 

A felnőtt szereplőimet is szeretik. Rájuk mindig nagyon odafigyelek, hogy ne azt az agyonrágott, „nem jövök ki a szüleimmel, mert állandóan dolgoznak” vonalat képviseljem. Amennyiben egy szülő tényleg nem jön ki a gyerekkel, vagy sokat dolgozik, akkor annak a hátterét is alaposan körbejárom, mert minden éremnek két oldala van. 

A közösségi oldalak révén nagyon egyszerű tartani a kapcsolatot az olvasókkal. Nem célom, hogy minden egyes véleményhez hosszászóljak, de igyekszem az összeset megtalálni, és alaposan elolvasni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt alkosson a regényeimről. Akár pozitív, akár negatív vélemény születik róluk, nem szólok bele, mert akkor nincs keresnivalóm az írói szakmában. A pozitív véleménynek örülök, és megköszönöm, a negatívnak nem örülök, de köszönöm, hogy az olvasó esélyt adott a könyvemnek. 

Amennyiben egy olvasóm üzenetet küld nekem akár a Facebook, akár az Instagram oldalamon, arra mindenképpen válaszolok. Lelkesen, boldogan, mert ezek miatt az üzenetek miatt látom értelmét az írásnak. 

A jövőben szeretnék aktívabb lenni a Molyon is.

Mi a legfontosabb, amit íróként megtapasztaltál?

Hogy nem szabad, hogy a kedvem szegje egy negatív kritika. 

Hogy nehezebb írni úgy, hogy húsvér olvasók várják a könyvet, mint amikor csak úgy a fiókomnak írtam. 

Hogy határidő nélkül nincs élet. 

Hogy amennyiben jegyzetelésről van szó, a klasszikus papír és toll a nyerő páros. 

Hogy nem tudok mindenkinek megfelelni. 

Hogy nem lehet a múzsára várni. 

Illusztrátorként is dolgozol. Ez a két művészeti ág milyen eloszlásban van jelen az életedben és melyik áll közelebb hozzád?

A rajzolás jelenti a kikapcsolódást, az írás pedig a munkát. Bár nem tudom, melyiket szeretem jobban. Mivel gyerekkorom óta kéz a kézben járnak, nehéz is lenne választani. Egyelőre a Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvemben találkozhatnak az olvasók az illusztrációimmal, illetve a @kiralyaniko_o Insta oldalamon. Ez volt a reklám helye. :) 

Szeretnék később többet foglalkozni az illusztrálással is, ám jelenleg minden időmet az írás tölti ki. 

A világjárvány miatt senkinek sem lehet egyszerű, ám én mégis próbálok pozitívan előretekinteni. Te miként állsz ehhez a kérdéshez? Mesélj egy kicsit a terveidről!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a járvány előtt is otthonról dolgoztam, így ezen a téren nem sok minden változott. Viszont vannak dolgok, amik nagyon hiányoznak: a barátaim élőben (nem online élőben), de hiányzik például Magyarország is. Már majdnem fél éve annak, hogy nem jártam ott. Ez rekord, mert születésem óta havonta legalább egyszer megfordultam mondjuk Győrben (színházazni, mozizni, könyvesüzletezni) az utóbbi időben, az írói munka miatt pedig Budapestre is viszonylag sokat jártam. 

Most fél éve Feketenyéken vagyogatok, írogatok. Igazából nincs okom a panaszra, mert nincs semmi bajom a szülőfalummal. A jelen helyzetben csak annyit tudok tenni, hogy hálát adok az udvarunkért, írom a Semmi pánik! befejezését, jegyzetelem a következő regényt és mesekönyvet, és várom, hogy megint minden rendben legyen. Mindezt mosollyal az arcomon, mert úgy valahogy könnyebb.

A blog nevében is további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, az írónőt elérheted a hivatalos Facebook-oldalán, vagy keresd a könyveit a Líra weboldalán!

Írta: Isabel

2021. február 2., kedd

A szerző, aki írás közben szeret mindent kontroll alatt tartani - Beszélgetés Amira Stone írónővel


 Amira Stone - Kitaszítottak c. műve nagyon szórakoztató volt és sokat segített nekem egy betegséggel teli időszakban. Éppen ezért alig vártam, hogy interjút készíthessek a szerzővel és kifaggathassam arról, hogyan is született meg a mű - na meg persze arról, mikor jön a folytatás!

Mielőtt rátérnénk a fontosabb kérdésekre, kérlek pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget. Röviden, kávéfüggő könyvmolyként jellemezném magam, aki rajong a cicákért, a kirakókért és a szörnyes filmekért, de utálja a porszívózást, a facebookot és a vásárlást. Az írás felé nem a szenvedély, hanem a kényszer vezetett. Kiskoromban imádtam a meséket újragondolni, vagy összemosni, de sokáig gondjaim akadtak a beszéddel, így könnyebb volt leírnom az ötleteket, mintsem a szülőket fárasztani a hablatyolással. Ha papírra vetettem egy sztori vázlatát, utána már nem éreztem szükségét annak, hogy bárkinek említést tegyek róla, és ez nagyon sokáig így is maradt. Egy ismerősöm életszemlélete motivált arra, hogy másoknak is megmutassam a történeteimet. 2017-ben a wattpadon kezdtem megosztani pár sztorit, és pályázatokra jelentkeztem, köztük az Aranymosásra is, ahol Rakéta projektes lettem a Kitaszítottakkal.   

A regény ifjúsági fantasy és nagyon érdekes világot tár az olvasó elé. Miért ezt a zsánert választottad?

A mesék iránti rajongásom felnőttként is megmaradt, és a mesevilág a fantasyhoz igen közel áll. A saját világ és saját szabályrendszer megalkotása élvezetes kihívás, és egyben biztonságot is nyújt írás közben, tudom, hogy minden szálat kézben tartok, és nem érhet meglepetés. Kísérleteztem reális történetekkel is, de azok is mind meséken alapultak.

Van kedvenc alkotód/könyved ebben a témában?

Jelenleg nincs konkrét kedvenc alkotóm, sem könyvem. Rendszeresen olvasok YA fantasykat, számos regény varázsolt már el, de mindig felfedezek valami újat, valami jobbat, vagy éppen egy adott alkotónak csak egyetlen írása ragad magával. Legutóbb Mary E. Pearson és Holly Black regényei voltak azok, amiket imádtam. 

Olvastam, hogy főként éjszaka írsz. Meg tudlak érteni, az esti órákban én is aktívabb vagyok ezen a területen. Viszont így hogyan jut elegendő idő az alvásra?

Az időhiány az, ami miatt az éjszakai írást választottam, de nem könnyű összeegyeztetni a pihenéssel. Vagy ez, vagy az. Egy fárasztóbb nap után természetesen az alvás nyer, néha napokon, heteken át, de ha nagyon benne vagyok egy történetben, akkor játszom a határaimmal. Pillanatnyilag nincs konkrét írós rendszerem, de nagyon szeretném, ha ez változna. 

Hogyan telt nálad egy alkotással töltött este?

Nagyon egyszerűen. Ülök a gép előtt, lámpafényben, síri csendben. Csendben tudok a legaktívabban írni, akkor hallom a saját gondolataim, és semmi nem akaszt meg. Pötyögök, amíg már azt nem érzem, hogy összefolynak a betűk a szemem előtt, és minden második szót elgépelem. 

A regény négy nézőpontkarakterrel íródott, ami nekem picit ijesztőnek hat. Hogyan sikerült boldogulnod ennyi különböző lelkivilág helyes felépítésével?

Az első kötetben nem volt könnyű. Sokat segített, ha egy nap csak egy karakterrel dolgoztam. A jellemváltozást a sorozat egyik fontos elemének terveztem, és ehhez hibás döntések során át akartam elvezetni a szereplőket, akik kezdetben sok hasonló vonással bírnak (makacsok, önzők, hisztisek), vagy éppen még nem elég erős egyéniség. Sokszor kellett kimozdulnom a komfortzónámból, nem egyszer szívesen fejen csaptam volna a karaktereket, de mindig figyelmeztettem magam, hogy az ő jellemük, a neveltetésük és a koruk alapján – nem egyszer a logikával ellentétben – kell meghoznom a döntéseiket. Úgy vélem, a folyatásban jobban elkülönül a személyiségük, ott könnyebb volt a bőrükbe bújni, és a megszólaltatni a hangjukat. 

Mint a Könyvmolyképző Kiadó szerzője, milyen tapasztalatokat szereztél? Hogyan élted meg a könyvmegjelenést?

Pályázat során kerültem a kiadóhoz, és egy nagyon jó szerkesztőt kaptam tőlük. A közös munkát nem csak tanulságosnak és inspirálónak, hanem élvezetesnek is találtam, és ezúton is köszönettel tartozom a kiadónak a választásért. A megjelenéskor sajnos eléggé depresszív időszakomat éltem, így nem sikerült kiélveznem, hogy írtam egy történetet, ami könyv formájában is megjelent. A könyvbemutató környékén realizáltam a dolgokat, de még akkor is csak fejben. Remélem, a második kötetnél ezt az örömködést bepótolhatom.

Mi az oka annak, hogy írói álnév mellett döntöttél?

A privát kis szférámat szerettem volna megtartani, és különválasztani az író tevékenységet a magánéletemtől, a családomtól.

Láttam, hogy több borítótervezet készült a Kitaszítottakhoz. Mi alapján választottatok?

Nem volt elképzelésem, teljesen nyitottan vártam a pályázatra beküldött anyagokat, abban a reményben, hogy lesz köztük olyan, amit megtetszik. Nem is gondoltam, hogy ennyi remek borítót fogok kapni. Számos tervbe elsőre beleszerettem, de figyelnem kellett arra is, hogy illik-e a regényhez, ha szimbólumos, az adott szimbólum megjelenjen a történetben, ha karakteres, akkor az mennyire passzol a főszereplőkhöz, és ez utóbbit kevesen találták el. A pályázat lezárásakor hét tervet választottam ki, és azok alapján végül a kiadóvezető hozta meg a döntést.

Hogyan éled meg a véleményeket, kritikákat? Mi az ami inspirál téged ezekből?

Ha egy írást kiadok a kezemből úgy, hogy mások is olvashatják, az azt jelenti számomra, hogy már elengedtem a történet kezét, és teljes mértékben be tudom fogadni a kritikákat. Mind a negatívokat, mind a pozitívokat szívesen olvasom, és persze utóbbi jobban melengeti a szívem, de nem veszem a lelkemre, ha valakinek nem nyerte el a tetszését a regény. Mind a kettő szükségszerű, és egyformán tudnak inspirálni. A pozitív írásra ösztökél, egy-egy mély pontból is kirángathat, megmutatja, hogy vannak, akik szeretik az írásaimat és szívesen olvasnának tőlem. A negatív meg nem egyszer rávilágít a hibákra, miben kell még fejlődnöm, mit kell átgondolnom, vagy elengednem.

Nem akarok türelmetlennek tűnni, de ugye már írod a folytatást? Mesélj az ez évi terveidről kérlek!

A második kötet szerkesztve pihen, tavaly év végén már a borítótervező pályázata is lefutott, viszont a vírushelyzet miatt el kellett halasztani a megjelenést. Bízom benne, hogy idén kedvezőbben alakulnak a dolgok, addig is, kihasználva a csúsztatást, az év első felére igyekszem befejezni egy másik történetet, hogy a második felét már csak A mágia rabjai zárókötetének szentelhessem.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, további információkért keresd fel a hivatalos Facebook-oldalát vagy jegyezd elő a Kitaszítottakat a Könyvmolyképző Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel


2021. január 31., vasárnap

Az író, aki kötöttségek nélkül alkot - Interjú Jenei Andrással


Jenei András neve bár nem volt ismeretlen a számomra, mégis, sosem gondoltam volna, hogy egy nap interjút készíthetek vele. Az író több zsánerben szórakoztatja a magyar olvasóközönséget, változatos kínálatot létrehozva. Remélem, az interjú végére kedvet kaptok a szerző könyveihez!

Biztos vagyok benne, hogy ebbe a kérdésbe sokszor belefutottál már, de pár szóban mesélnél magadról? Hogyan lett Jenei András író?

Erre a kérdésre azt kell mondanom, hogy az olvasók tettek azzá. 

De a történet  igen régen kezdődött és nem is prózával.  Úgy 12 éves lehettem, amikor kórházban pár szobatársammal elhatároztuk, hogy unaloműzésképp verseket fabrikálunk. Ők aztán  megunták, én jó pár rímes-rémes- sort megírtam. Ezután egy kazettaborító annyira megtetszett, hogy egy jó évvel később teleírtam egy kis füzetet egy rémtörténettel… Majd röviddel ezután fogtam egy spirálfüzetet és írtam egy 36 oldalas kalóztörténetet „Nem mindig a rossz veszít” címmel.  Itt az a furcsa, hogy bár imádtam olvasni már akkor is és tiszteltem minden szerzőt, miképp képes száz és száz oldalakat teleírni, de éppen kalózos regényt nem is olvastam. ( Ez az írásom ma is megvan, jókat nevetek, mikor kézbe veszem az összeragasztott füzetet…)

Ezután évekig semmit nem írogattam, majd szakközépiskolában kisebb egyperceseket,s megint verseket kezdtem el fabrikálni több kevesebb sikerrel… Persze a verselés nem az én műfajom, mégis több száz  íródott meg akkor. Ám már ekkor is éreztem, hogy a próza lehet egyszer az, ahol megtalálom az utam. Végül így is lett megint többéves szünet után.

Volt egy álmon, hogy miképp lehetne életem hivatását, a mentőzést kedvenc hobbimmal összekötni, a biciklivel. A megvalósítást nem lehetett kivitelezni, így írtam belőle egy kisregényt. S végül ez jelent meg első nyomtatott könyvemként ( Nyeregben a Konstantin-kereszt )  2009-ben az Adlibrum Kiadóval. Ami pedig végképp megindított, az 2010-től, a transzplantációmtól kezdődött, de ahogy kezdtem: ehhez kellettek az olvasók. 

Egy interjúban említetted, hogy példaképként tekintesz G.R.R. Martinra, illetve Bán Mórra. Pár mondatban meg tudnád fogalmazni, miért ők azok a szerzők, akik ilyen fontos szerepet töltenek be az alkotói utadon?

Őket emeltem ki, de persze van még sok mellettük. Martin azért fontos mérföldkő nálam, mert nekem ő volt az első olyan élményem, hogy egyetlen pillanat alatt magába szippantott az írási stílusa. Tetszett a fogalmazása- szerintem külön köszönet a fordítónak is-, s azonnal azt éreztem, hogy ha írnék, így szeretnék írni! Ez adta meg az ötletet, hogy mi lenne, ha belekezdenék egy regénybe, ami középkori, lovagos, akadnak benne csaták és harcok, de kihagyom belőle a sárkányokat? Mi lenne, ha teremtenék magam egy olyan világot, ami hasonlít a földihez, de ott nem kötne meg a sok valódi dátum és történelmi dolog?  Nekifutottam és onnantól kezdve foglalkozom  történelmi jellegű, realisztikus fantasy írásával. ( Így indult útjára a Triannita sorozatom) 

Bán Mór pedig azért, mert számomra többet tudott tanítani a magyar történelem egyes szakaszaiból, mint amennyit valaha megtanultam volna magamtól egy tanórán. Mind a stílusával, mind a témával még akkor is, ha egy része nem valóságos.   Az pedig magáért beszél nála, hogyha le tud kötni több száz oldalon, több köteten át egyetlen témával, akkor miért ne figyeljem, okuljak és nézzek fel rá, mint íróra? 

Mennyi időd jut az írásra egy héten? Elégedett vagy ezzel a számmal?

Ez változó és nincs is magamnak kikötött óraszám erre. Én nem úgy írok, hogy megvan a napi, vagy heti minimum. Ha lenne, az megkötne, én pedig szabadon szeretek írni. Akkor, amikor van gondolat, az össze is áll és van is rá idő a munka, meg más elfoglaltságaim mellett.  Ha minden összeáll, akkor akár napi hat-nyolc óra sem elég, s ha meg van lehetőség, amit nyaranta tudok rá adni vidéken, akkor volt: egyetlen hónapig folyamatosan írtam.  Máskor meg nincs idő rá, vagy nincs gondolat. Ilyenkor azt használom ami van és annyi időt, ami jut rá. Sosem erőltetem és nem is szeretem, ha köteleznek, elvárnak…

Több díjjal is rendelkezel - ehhez fogadd őszinte gratulációmat! Mennyire befolyásol ez téged az alkotói folyamatok során?

Amikor elkezdtem írogatni, nemcsak javasolták, hogy pályázzak, de azt éreztem: ha írok és mások látják, esetleg díj is jön, az jó visszajelzés lehet. Így volt, hogy több-kevesebb irodalmi pályázaton  próbálkoztam. Később rájöttem tapasztalások alapján, hogy  igen sok olyan pályázat van, ami már nem olyan erős, nem olyan minőségű, ami motiválna. Meg eljutottam oda, hogy azt éreztem: megkötik mit és mennyit írjak, ez meg- ahogy fent mondtam- nekem nem jó. Így manapság már nem igen írok pályázatokra, ha pedig végiggondolom, a legnagyobb díj, ha egy olvasó  visszajelez, hogy tetszett a könyvem. 

Említettem, hogy több területen is kipróbáltad már magad. Számodra melyik a legkedvesebb ezek közül?

Egy időben azt feleltem volna, hogy az életrajzi ihletésű könyveim műfaja.  Ma inkább azt mondom, hogy az a típusú zsáner, amit fantasy-ba sorolnak, én mégis inkább azt szeretem rá mondani, hogy kalandregény. Mert semmi idegen lények, mágia és lehetetlenség nincs bennük, csupán nem a földön játszódnak, hanem egy ugyanolyan, de más világban. Minden reális, csak a világ felépített. Ez adja meg nekem a legnagyobb szabadságot és a legjobb terepet arra, hogy meséljek, tanítsak - ha éppen ez a célom -, s kiragadjam az olvasót a mai szürkeségből.  

Ki az a karaktered, akivel élőben is szívesen találkoznál?

Valahol én minden karakteremmel találkozom és amikor írom őket, akkor élnek is. 

Néha  megtetszik valakiből egy tulajdonság egy könyvben, egy másik egy filmben és összeáll a kép. Máskor megálmodom a szereplőt, vagy éppen én lennék ő…

De mindig azzal, akit írok. Lovagjaim közül a lovagokkal, mestereim közül a mesterekkel, tanítványok közül velük és egyszerű szereplőimmel meg köztük lenni lehetne a jó.  

J.A.A. Donath álnéven is publikálsz. Mennyire írsz másképpen születnek meg azok a művek, melyeket ekkor írsz? Külön tudod választani a két alkotót?

J.A.A. Donath neve azért született meg, mert akartam egy nevet a fantasy vonalhoz. Az életrajzi és valódi történetekhez használom a rendes nevem, a fantasy-hoz meg a Donath-ot. A név amúgy nem angolszász eredetű, tehát álnév, de nem angol.  J.- mint Jenei ; A. – mint András ; A. mint Attila ( édesapám harmadik neve után az ő tiszteletére) ; Donath, mint egykori grammatikus és mint egy olyan név, amiben ott van a „Don „ szó. :D

Nagyon nem kell szétválasztanom, mert ha olyan történetet írok, abban élek, ott lélegzem, azt írom. Ha kalandos, akkor Donath, ha magamról mesélek ( ez persze valahol biztos igaz a kalandregényekben is ) , akkor meg az eredeti nevem alatt. Más talán a megfogalmazás, a megszólítása az olvasónak , a tálalás, de össze még sosem keveredtem és tudathasadásom sincs.  Lehet, hogy olyankor nekem is jó elvonulni abba a világba…

Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig?

Azt vettem észre, hogy szeretik olvasni az emberek, amit írok.  Vannak gyengéim - ez jó -, s ha ezt megírják nekem, ezt is ugyanúgy megköszönöm, mint amikor dicsérnek.  Mert hiszem, hogy tanulni sosem szégyen.  A „Jó volt!” és a „Tetszett!” –kel sokat nem tudok kezdeni, de ilyen is akadt már. Meg olyan is, ami elég egyszerű módon lehúzott. De én rá sem haragudtam, hiszen az én feladatom az írás, a véleményformálás meg az olvasóé. Akkor kissé nehezebben viselem a negatívot, ha az szinten alulian van tálalva, de ekkor is mély levegőt veszek és megköszönöm. 

Szerzőként mikor vagy maximálisan elégedett egy alkotásoddal?

Szerzőként akkor, amikor befejezem és leteszem a billentyűzetet.  A kérdés inkább az lehetne, hogy mikor gondolom azt, hogy jót írtam? Szerintem teljesen elégedett sosem lehetek…   Ha sokan olvassák. Akkor, ha adhattam vele, ha befogadták azt, amit beleszőttem a sorokba. Akkor tudok elégedetten hátradőlni, ha életrekelnek a szereplők, ha segítek akár egyetlen sorral az olvasónak.  Akkor is, ha érzéseket, indulatokat, gondolatokat tudok kiváltani emberekből és erről aztán esetleg tudunk beszélgetni.  Ha keresik a könyveim, kérdezik, hogy mit írok épp? S akkor is, ha valaki olvasatlanul odateszi az én könyvem egy Martin, vagy Bán Mór, Jókai mellé…

Tagja vagy a Nyugger Szövetség Írói Csoportnak. Mesélnél nekünk egy kicsit erről? Hogyan kezdődött a közös munka, milyen a csapat tagjának lenni?

Nem vagyok egy nagy csoportfun a közösségi oldalakon, mert nincsenek jó tapasztalataim és néha sok nekem ami ott megy.  A Nyusziba azt hiszem egy szerzőtárs hívott meg, Szemán Zoltán. Itt nagyon rövid idő alatt azt tapasztaltam, hogy  baráti a viszony, hogy van segítség, s segíthetek én is. Azt éreztem, hogy fontos vagyok és nemcsak egy tag a sok közül. Voltak játékok, kreatív feladatok, amiket magaménak tudtam érezni és  nemcsak folyt az önreklámozás  állandóan. Nem tapasztaltam, ha felraktam egy posztot, akkor pár perc után jött egy semmitmondó másik és nem sokkal utána megint, hogy amit felraktam, azt lenyomják… Nem özönlik a „mindenképp engem olvassatok” poszt és ha bárki kérdez, kap választ. Nem fellengzősen, hanem valóban odafordulósan.  Nincs százezer tagja, de szerintem nem is kell. Néha írunk, játszunk, viccelődünk, máskor meg mindenki ül és írja a sajátját, éli világát. De mindig akad valaki, aki bekopog, hogy : „Hahhó, mi van veletek?” Szóval szeretem, kicsit a családom lett… 

Alkotóként mi a legnagyobb álmod, amit el szeretnél érni?

Talán az, hogy olvassanak sokan. Az, hogy érezzék akik olvasnak, hogy adok nekik, hogy ne tudják letenni a könyvem. Vagy, hogy irodalomórán az én könyvemből idézzenek egyszer? De az sem lenne rossz, ha öt perc múlva csilingelne egy email, hogy Peter Jackson, vagy Steven Spielberg  szerződést kínál… 

Milyen terveid vannak erre az évre?

Azt hiszem az első, hogy tavasszal  benne leszek egy antológiában, ahol sci-fi műfajban  kellett novellát leadni; erről még nem beszélhetek. A terep új, meglátjuk és jó lesz több kortárs szerzővel együtt megjelenni egy olyan területen, ami nem az enyém igazán…

Ezután  érkezni fog a Calderania- A Kardtánc folytatása, a Calderania- A Farkaspengék. Sok és hosszú munka van benne, sokan várják már és bízom benne, hogy megéri, fogok tudni adni vele az olvasóknak.

Tervbe van még pár „fiókos írás”, de ezeket nem tudom előjönnek-e, vagy nem, viszont időnként rájuk nézek, firkálok bennük…Kitudja, lehet nekiugrok majd egyiknek és akkor az meglepetés lesz.

Aztán most kezdtem egy történelmi regény munkálataiba, amiről csak annyit, hogy tologatva a határaim, most megpróbálok ilyet is írni.  Török időkben játszódik a történet és a szülőfalumnál… 

Valamint  év végére még egy meglepetés, de erről majd csak akkor, mikor nekifutok. Lehet, hogy ismerősöket veszek elő…

Köszönöm a lehetőséget és kívánok minden olvasónak sok könyvet, jó egészséget és akinek lenne kérdése még, keressen bátran a honlapomon, nálam tabu nincs!

Ezúton is további sok sikert kívánok Andrásnak!

Amennyiben továbbin információra vágysz, keresd bátran a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát is!

Írta: Isabel

 

J. A. A. Donath - A sárkánynász követe


 A végére hagytam a számomra legszórakoztatóbb irodalmat, Jenei András könyvei közül. Mostanában elég sűrű napjaim vannak, melyekben főleg szellemileg kell helytálljak, így igazán nagyra tudok értékelni egy olyan regényt, ami eltereli a gondolatimat. Köszönet a szerzőnek, a saját példányét!

A történet egy valódi mese, és ennek gyermeki lelkem nagyon örült. András itt valóban visszanyúlt a gyökerekhez és igazi mesemondóvá vált. Sárkányok, mágusok és csodaszép tájak, melyek azonnal megelevenednek a képzeletünkben. 

Természetesen a főhősünk kalandokban való részvétele sem maradhat el, ahol barátokra is szert tesz. 
Ez eddig bármelyik mesére ráillene, igaz? Ám az egyedisége az írói stílusban mutatkozik meg.

Így, az ötödik könyv elolvasása után, azt mondom, hogy Jenei András stílusát bármikor felismerném, akármilyen zsánerben is alkosson. Ám most tudott olyat mutatni, ami eddig rejtve maradt számomra: csodálatosan mutatja be lényeit. Aprólékos, választékos szókincsével olyan, mintha egy igényes filmet néznénk meg. Számomra ez az írás egyik legnehezebb része, így csak gratulálni tudok hozzá!

A borító nagyon szépen kidolgozott, színei pedig nyugtató hatással voltak rám. Őszintén tetszett!

Ha ebből a napból választanál magadnak olvasnivalót, de mindenképpen csak egyet szeretnél én ezt javaslom, mert mindent tartalmaz, amit a cím ígér!
Remélem, András tervez folytatást!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed,  keresd a szerzőt a saját példányodért!

Írta: Isabel

Jenei András - Altatott álmok


 Őszintén szólva ennek a borítója a legfigyelemfelkeltőbb az öt mű közül, amit alkalmam volt az írótól olvasni. Nem tudom miért, de mikor ránéztem, valami azt súgta, nagyon érdekes kalandban lesz részem olvasáskor. Ezúton is köszönöm szépen a lehetőséget Andrásnak, hogy lehetőséget adott erre!

Eddig volt jól és kevésbé jól megírt műhöz szerencsém az író jóvoltából, de garantálom, hogy ez a legérdekesebb. Találhatunk itt mindenféle elemet: nem is találom a megfelelő szót rá. 
A modern művészfilmekre emlékeztet, ahol mindenből van egy kicsi és valahogy ebből a káoszból összeáll, egy egész.....A cselekmény ehhez hűen van ábrázolva, káprázat az egész. 

Most először éreztem úgy igazán a szerzőben rejlő humort, aminek szintén saját, egyedi íze van. Tényleg nagyon zavarban vagyok, mert bár sokat olvasok, soha nem találkoztam még ilyen alkotással és mint ilyet nagyon nehéz is érdemben értékelni. 
Az ember az ismeretlent megpróbálja az ismereteivel megmagyarázni, de ez nem adja vissza hűen a valóságot - pont így érzem magam én is. 

Egy biztos, ha András ilyet tud írni, akkor nagyon jó helyen van, már ami az írói pályát illeti. Hiszem, hogyha a világ tele lenne ennyi színnel mint ez a könyv sokkal jobb helyé válhatna!

Bár, most is csak 100 oldalról van szó, azt kell mondjam ez pont elég ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon az emberben jó pár napig!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a szerzőnél keresheted a saját példányodat!

Írta: Isabel

Jenei András - Az enyém


 A változás gondolata mindig is rémisztő volt a számomra.  Természetemből fakadóan rettegéssel tölt el, ha amit megszoktam, hirtelen eltűnik az életemből. (Bár, szerintem sokan vagyunk ezzel így.)
Az egészségemet tekintve, illetve a a magánéletemben is hasonló dolgokkal küzdöm, így az első reakcióm erre a könyvre a sírás volt. úgy sírtam, mint egy kisgyerek és nem bántam. 

A szerző gyönyörűen adja át gondolatait életének egy nagyon nehéz szakaszáról és valljuk be, ehhez óriási lelki erő kellett. Ám ha eltekintek a személyes érzelmektől, számomra íróként is ez a legmaradandóbb mű amit tőle olvastam. Legalábbis eddig.

Talán pont az érintettség miatt, de itt mutatkozott meg igazán a szerző írói vénája. Gyönyörű, lényegre törő mondatok, melyek úgy írják le a történéseket, hogy az ember azonnal bele tudja képzelni magát. 

Ebből a műből is van felolvasás, bár bevallom, nem volt lelkierőm ahhoz, hogy végighallgassam. Viszont tény, hogy az olvasó kellemes hangszíne csak fokozza az élményt!

Egyetlen problémám van csupán: a terjedelem. Miért nem lehetett erről hosszabban írni, kedves szerző? Tapasztalatból tudom, hogy ez az út nem könnyű: de ha már elindultunk rajta boncoljuk szét teljesen, mert fontos teljes valójában megmutatni.

Így az értékelés végére illene odaírnom, hogy kitartást, de inkább azt kívánom, hogy ez a könyv sok emberhez eljusson, így adva reményt mindenkinek, aki nem látja a fényt a sötétségben!

Ha olvasnál, a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Mogul Kiadó a te helyed! Ha pedig hallgatnád a Youtube vár rád!

Írta: Isabel


Jenei András - Nyeregben a Konstantin-kereszt

 



 Őszintén szólva, ha valaki, akkor én nagyon keveset értek a kerékpárokhoz. Édesapám szereti ezt a tevékenységet, de hozzám valahogy sosem került közel. Éppen ezért, azt nem tudom megítélni, mennyire pontosak a kifejezések vagy hitelesek az erről szóló részek. Azt viszont el fogom tudni mesélni, milyen érzéseket keltett bennem a mű.

A történet nagyon érdekes: olyan témával foglalkozik a szerző, ami mint olvasót, eddig elkerült. Gyermeki kíváncsisággal olvastam a sorokat és egyre inkább láttam lelki szemeim előtt a történéseket. Ám egyszer csak vége lett. És őszintén számomra ez volt a legnagyobb gond a művel. 
Száz oldalban próbált meg a szerző egy olyan komplex történetet elmesélni, ami sokkal többet érdemelt volna. Mélyebben elmerülni a szereplők lelkivilágában, jobban kidolgozni a hátteret és az ok-okozati összefüggéseket.
Véleményem szerint az egyedi témaválasztás sokkal több olvasót vonzana, ha hosszabb lenne a mű.

Viszont, ami nagyon tetszett, az az írói fejlődés. A Nyeregben a Konstantin -kereszt és a Tengercseppek megjelenése között durván hat év telt el és bizony ez meglátszik. 
Amíg az előbbinél nem volt gondom a fogalmazással, addig bizony volt jó pár mondat, amit kissé lassan sikerült megértenem. 
Bár, kéretlen tanácsot nem adunk, mégis én azt javasolnám a szerzőnek, hogy dolgozza át a szöveget és adja ki újra bővített kiadásként. Hiszem, hogy sok embert érdekelne a téma, pláne András írói tollából. 
Viszont így azt kell mondjam, hogy még csak a negyed részét sem mutatta meg magából az olvasók felé. Ő ettől sokkal többre is képes.

Amennyiben kialakítanád a saját véleményed, a könyv a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán elolvasható!

Írta: Isabel

Jenei András - Tengercseppek

 


Ez volt az első mű, amit elolvastam a szerzőtől és már az elején feltűnt, hogy mennyire ösztönösen képes hangulatokat teremteni és ez a képesség elengedhetetlen számomra akkor, ha rövid történekről van szó.
Nagyon szeretem a jó novellásköteteket, dacára annak, hogy itt nem mindig jutunk el a megoldásig. Sokszor csak egy érzelem, amit kapunk, vagy egy szituáció, amiből nekünk kell összerakni az egész képet. 

Ahhoz, hogy valaki jó novellákat tudjon írni, szükséges van arra a képességre, hogy a fentebb említett elemeket röviden de erőteljesen legyen képes közvetíteni az olvasó felé. Ha ez elmarad, akkor olyan érzést kelt, mintha csak egy szeletkét kaptunk volna egy olyan egészből, melyet nem mutatnak meg és ezért az olvasó általában félreteszi a kötetet. Legalábbis én így szoktam reagálni.

Szerencsére, itt ez most nem történt meg, hiszen a történetek nagyon nagy erővel hatnak. Legtöbbjük megrázó, de vannak benne finomabb részek is és pont ez a sokszínűség teheti vonzóvá az olvasó számára, Cím alapján nem lehet megmondani, hogy mit fogunk kapni - lehet csak nekem nem sikerült - így egy picit zsákbamacskás érzetünk lehet. 
Ám ez ne riasszon el senkit, sőt! Pont emiatt egyedi és lehetelhetetlen   a Tengercseppek!
Ezen felül mindegyik alkotásnak erős mondanivalója van, amint az ember akaratlanul is gondolkodni kezd.

A szerző írástechnikája nagyon szép. Választékosan fogalmaz, ezzel segítve mondanivalóját.

Összességében  ez a válogatás nagyon jó azokra a napokra, amikor kicsit el szeretnénk vonulni a világ elől, hogy egy kicsit más szemével nézzük az életet!

Van még valami, amit még ki szeretnék emelni: a kötet Gépész felolvasásában hangoskönyvként is elérhető. Ez nemcsak a látássérültek számára nagyon hasznos, hanem mindenki másnak is; a mai rohanó világban rengeteg időt meg lehet spórolni, mert akár főzés közben is részesei lehetünk a szerző világának. Köszönöm, hogy elérhetővé tették ezt a lehetőséget is!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a kötetet megtalálod a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján, illetve youtube-n is!

Írta: Isabel

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések