V. K Bellone írónő egyedi világot teremtett a Felvont vitorlák című regényében. A fantasy zsánerben alkotó szerző olyan cselekményt alkotott, mellyel még nem találkoztam a magyar irodalomban. A most következő beszélgetésben megismerhetjük az írással kapcsolatos gondolatait és azt, miképpen alkotta meg regénye világát!
Kérlek pár szóban mutatkozz be a blog olvasóinak!
Az erdős Bakony szülöttje vagyok, ám jelenleg Koppenhágában élek. Molekuláris biológus kutatóként dolgozom, a mindennapjaim azzal telnek, hogy meglessem, egyes fehérjék miként munkálkodnak a DNS-en, és óvnak minket pl. a rákos megbetegedéstől. Szabadidőmben pedig fantázia világokban kalandozom.
Hogyan jött a két ország alapjainak az ötlete? Mennyi kutatómunka áll a különböző kultúrák mögött?
Rengeteg kutatómunka, de számomra ez sosem fáradság. Lételemem a kutatás, szerintem legalább annyi időt töltök vele, mint tényleges írással. A különböző kultúrák, vallások, és azok ütköztetése tizenéves koromtól az egyik kedvenc témám.
Mindenképp olyan népeket akartam, akiknél éles ellentét feszül - az egyiket a sivatag, a másikat a tenger formálta. A tengeri népet hozzánk közelebbinek akartam ábrázolni, ugyanakkor kicsit játszani is az ismert elemekkel. Pl. egyistenhitük van, de a Tengeristennő kultusza miatt a legfelsőbb egyházi tisztséget nő tölti be.
A sivatagi „barbárok” esetében játszottam az előítéletekkel és azok visszájára fordításával. Emellett vettem át elemeket az Ezeregyéjszaka meséiből, a török világból, természeti népektől… Az egyik legkedvesebb forrásom a rajasztáni szokások tanulmányozása volt, innen jön pl. a tevetáncoltatás, de az indiai fegyverek (szikh maroktőr) beemelése is. Ezeket mindig építőkockaként kezeltem, nem célom egy létező kultúra másolása, inkább az elemekből egy új egész felépítése.
A főhősnőd - Anahita - miért pont papnő lett? Van valami különleges oka, amiért ezt szántad neki?
Szeretek a vallási szokásokkal játszani, és ez egyrészt remek alkalmat ad rá. Másrészt a szereplőnek saját hatalmi pozíciót is ad. A Felvont vitorlákban Anahitát a klasszikus „hercegnő” szerepben látjuk – fiatal, szép, és aki feleségül veszi, azé a trón.
Csakhogy a főpapnői cím nem családi örökség, és később sem csak a király mellett ücsörgő királyné lesz, hanem saját hatalma van. Azonban ezt a hatalmat nem egyszerű használni, a kezét szorosan kötik a szent hagyományok. Vajon megtanulja igazán kihasználni a főpapnői címet? A második kötetben erre a kérdésre is keresem majd a választ.
Milyen a kapcsolatod a karaktereiddel? Van valaki, akin nagyon szerettél dolgozni?
Mindben a különböző gondolkodásmódjukat szeretem. Néha rendkívül idegesítenek, máskor megölelném őket – akár a valós személyeket. Leginkább Ramallal azonosulok, a gondolataim legtöbbször vele közösek. A legpozitívabb személyiségnek viszont Kamét, a matrózinast tartom (talán túl jóságos is – a kemény világomban íróként néha igazán nehéz életben tartani). Ha már életben tartás: az egyik mellékszereplő, Eel már kétszer kerülte el a betervezett halálozást, egyszerűen azért, mert annyira élvezem írni a részeit. Ahogy észrevettem, az olvasók is szeretik őt, úgyhogy közkívánatra még életben hagyom.
Számodra melyik volt a legsarkalatosabb pontja az írásnak?
A Meridia sorozat esetében mindenképp a világ felépítése. Később tervezek jobban egyetlen karakterre fókuszáló regényeket is, de a Meridia sorozat „főszereplője” tulajdonképpen maga a világ. Azt élvezem benne, ahogyan a múlt rejtélyei, a szereplők vágyai, és a különböző emberi sorsok összerendeződnek, hogy végül kiadják az egész világ történetét. Egy sokszínű mozaik.
Miért döntöttél úgy, hogy írói álnéven adod ki a regényt? Milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
A civil nevemet (Baráth Veronika) sem titkolom, de praktikus okokból a tudományos publikációimnak tartom fenn. Tudtam, hogy álnevet szeretnék, de a magyar álnevet kényelmetlennek érezném – az tényleg olyan lenne, mintha másik civil nevet választanék magamnak.
A V. = Veronica , K. = Kristina az óvónőm és első példaképem emlékére, a Bellone pedig egy 18. századi vitorlás, a HMS Bellona nevéből jön. Apukám ennek a hajónak a modelljét készíti már évek óta. Ő szerettette meg velem az olvasást, a tengert, a fantázia kalandokat. Az írói álnevem így rengeteget tartalmaz belőlem, de egy idegennek mégsem árul el rólam szinte semmit. Nem derül ki sem a nemzetiségem, sem az, hogy épp férfi vagyok vagy nő.
Eleinte féltem, hogy esetleg nem vennék a kezükbe azok, akik idegenkednek bármitől, ami hazai, vagy épp a férfiak nem akarnának olvasni egy nő tollából. Örömmel tapasztalom, hogy ezek a félelmek már egyre kevésbé érvényesek. Magyaroktól olvasni igenis menő, és a többség belátja azt is, hogy nők is írhatnak harcokról, míg férfiak is románcról.
De nem bánom a névválasztásomat. Szeretem, hogy a mű így jobban magáért beszél, és valószínűleg inkább a fülszöveg dönti el, hogy valaki visszateszi a polcra vagy hazaviszi.
Mint írtam az értékelésemben ez volt az első Sötét Örvény márka alatt megjelent könyv, amit olvastam. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a Könyvmolyképző Kiadóval?
Megtiszteltetés az első Sötét Örvényednek lenni, és remélem, nem ez lesz az utolsó. Nagyon szeretem a Sötét Örvény köteteket, nekem Brent Weeks Éjangyal trilógiája volt az első, amit a Könyvmolyképző kínálatából olvastam.
Íróként az Aranymosás pályázatnak hála kerültem kapcsolatba a kiadóval. Középiskola után négy évig nem írtam, aztán egy barátom megmutatta az Aranymosás oldalát és a pályázatot. Emlékeztetett rá, mennyire szerettem írni. Tulajdonképp a pályázat hívott vissza az íráshoz. Nem volt kérdés, hogy amint kész a kéziratom, benevezek vele. Tanulni akartam a visszajelzésekből, de nem számítottam arra, hogy rögtön nyerek – az Aranymosás híresen kemény mezőny. Legnagyobb örömömre azonban a kiadónak annyira tetszett a történet, hogy a 2016-os Aranymosás nyerteseként a regényt megjelentették.
A borítód nagyon különleges. Ilyet képzeltél a Felvont vitorlák számára?
Nem ilyet képzeltem, de nagyon szeretem. Én valami sokkal kézenfekvőbb megoldásban gondolkoztam: sivatagos tengerpart, hajók, fémroncsok, esetleg egy-egy szereplő megjelenítésével. Ez a borító viszont inkább szimbolikus, zsigeri erővel adja át a világ kissé komor, de életteli és rejtélyes hangulatát. Hogyha ismeretlenül meglátnám a könyvespolcon, biztosan a kezembe akarnám venni.
Hogyan viseled a világjárvány okozta nehézségeket? Milyen pozitívumot adott számodra az elmúlt időszak?
Azt hiszem itt, Koppenhágában másképp élem meg a helyzetet, mint otthon. Az első hullám alig volt rám hatással – tavaly tavasszal pár hónapig nem mehettem dolgozni, de nem ejtett kétségbe a dolog, helyette örültem, hogy hirtelen rengeteg plusz időm akad az írásra.
Hiába járhatok azóta rendesen munkába, szép lassan az én erőmet is felőrölte a helyzet. A feszültség felszínre hozott egyéb, eltemetett életproblémákat is, így őszre teljesen szétestem. Annyira, hogy végül eldöntöttem, felkeresek egy pszichológust. Életem egyik legjobb döntése volt.
Egy krízis aligha kellemes, de ha minden szétesik az ember életében, az igazából egyben lehetőség is az újjáépítésre. Az elmúlt hónapokban kicsit eltűntem, visszahúzódtam a saját világomba, de már jobban érzem magam, mint valaha, és készülök a „visszatérésre”.
Számomra a járvány időszaka az önismeret, és személyes fejlődésem időszakává vált.
Milyen terveid vannak erre az évre? Esetleg jön a regény folytatása?
A folytatást már tavaly befejeztem, a kézirat a kiadónál van. Sajnos a megjelenés idejéről még nincs döntés, a járvány felborította a terveket. Remélem, hogyha elvonul a vész és újra kinyitnak a könyvesboltok, akkor majd megjelenhet.
Addig is egy új történet írásába kezdtem. Maradok a tengernél, de most az északi vizek mélyére merülök – az alakváltó fókatündérek világába.
A blog nevében további sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben sikerült felkeltenünk a kíváncsiságodat, keresd a szerző hivatalos Facebook - oldalát, vagy a regényét a Könyvmolyképző Kiadó kínálatában!
Írta: Isabel
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése