2021. május 28., péntek

Nőiségnapló - neves írónőktől hölgyeknek - Interjú Sienna Cole és Ludányi Bettina szerzőkkel


 Ludányi Bettina és Sienna Cole munkássága sem idegen a számomra. Mindkettőjüktől olvastam már, ezért tudom, hogy mindkét hölgy hazánk tehetséges szerzői közé tartozik. Most azonban egy különleges dolgot alkottak együtt: a napokban jelent meg egy közös művük: a Nőiségnapló, egy a piacon hiánypótló mű. Ennek apropóján feltettem pár kérdést a szerzőknek, fogadjátok szeretettel!

Kezdésnek mesélnétek magatokról egy pár szót? 

Bettina: Alapvetően nyitottan állok az olvasóimhoz, ezért nehéz olyat mondani, amit még nem tudnak rólam.  Az írás, az önfejlesztés és az utazás a legnagyobb szenvedélyeim. Imádok a természetben lenni, töltődni, új kihívásokat megálmodni és megvalósítani. A regényeimmel mindig arra törekszem, hogy valami újat tudjak adni az olvasóimnak.

Sienna: Nehéz kérdés. Azt hiszem, a legjobban épp az írásaim képesek kifejezni azt, ami vagyok. Szóval, ha bárki is szeretne egy kicsit belelátni a lelkembe és a fejembe, bátran vegye kézbe a könyveimet.  

Hogyan született meg a napló gondolata?

Bettina: Zsófival a pszichológia iránti érdeklődés hozott össze. Később kiderült, hogy az önfejlesztés is közel áll mindkettőnkhöz. A tavalyi év nagyon meghatározó volt ebből a szempontból. Sokat fejlődtünk, alakultunk, és innen jött az ötlet: minden nőnek tudnia kell, hogy lehet másképp.

Sienna: Szerettük volna átadni az eddigi tapasztalatainkat. Úgy gondoltuk, ha egyetlen nőnek is segítő kezet nyújthatunk egy nehéz élethelyzetben vagy elakadásban, már nyertünk.

Az ismertető szerint segít felfedezni a nőiességünket, feladatokkal és egyéb érdekességekkel. Mennyi kutatómunka áll mögöttetek?

Bettina: Évek tapasztalata áll mögötte, nem csak kutatómunka. Ez a könyv egy személyes utazásból született meg mindkettőnk jóvoltából. Csak olyan dolgokról írunk, amit megtanultunk, megtapasztaltunk, megfejlődtünk az évek során.

Sienna: Azt mondanám, 20% kutatómunka és 80% saját tapasztalat áll a napló mögött. Szerettük volna a lehető legtöbbet átadni magunkból, hogy a könyvet forgató nők egyenrangú partnernek, közülük valónak érezzenek bennünket.

Bettináról tudom, hogy szeret elmerülni a pszichológia világában. Mennyire hatottatok egymásra írás közben?

Bettina: Nagyon jól ment a közös munka. Egy szemernyi nehézség sem volt benne. Nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni, így minden perce élvezetes volt.

Sienna: Jól jött a pszichológia terén szerzett jártasság, de inkább egymás tisztelete és a kölcsönös nyitottság a közös munkafolyamat sikerének titka.

A mű tartalmaz a személyes élményeitek közül is néhányat? Milyen érzésekkel vetettétek ezeket papírra?

Bettina: Igen, kitérünk néhány konkrét személyes élményre is a könyvben. Én abszolút nyitottan álltam ezekhez is. Szívesen megosztom, min mentem keresztül, ha ezzel segíthetek másoknak is. Azt gondolom, hogy sokkal többet nyerhetünk, ha nőként támogatjuk egymást.

Sienna: Természetesen, úgy éreztük, nem lett volna hiteles, ha a saját önismereti utunkból nem osztunk meg történeteket, legyen szó akár sikerekről, akár bukásokról.

Számotokra melyik rész a kedvenc és miért?

Bettina: Én személy szerint nem tudok egy részt kiemelni. Imádom az egész naplót úgy, ahogy van. :)

Sienna: Én is egységként tekintek a naplóra, nem tudnék belőle kiemelni semmit.

Hogyan fogadta az ötleteteket az Álomgyár Kiadó?

Bettina: Szerencsére nagyon nyitottan. Boldog vagyok, mert tényleg álmok valósulhatnak meg a kiadó berkein belül. 

Sienna: Úgy emlékszem, nagyon lelkesen fogadták, és azonnal ötletelni kezdtünk a tartalomról és a külalakról egyaránt. 

Milyen tapasztalatokat szereztetek alkotás közben?

Bettina: Számomra a legnagyobb tapasztalat az volt, milyen jó közöttünk az összhang. Ez számtalan ötletet és gondolatot indított el a fejünkben más együttműködések kapcsán is. Fontos tanulság volt továbbá a türelem. A Nőiségnapló márciusban jelent volna meg, ám a munkálatok miatt végül májusban adtuk ki. Nagyon nehéz volt elengedni a kontrollt, és rábízni az életre a napló sorsát, szerencsére azonban sikerült, és gyönyörűbb lett, mint amire számítottam.

Sienna: Én is az összhangot emelném ki. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy milyen könnyedén, gördülékenyen zajlott a közös alkotás.

Kinek ajánljátok a könyvet? Például én, aki ebben a témában kisgyermek - cipőben járok, bátran a kezembe vehetném?

Bettina: Minden nőnek. Tudom, ez elég tág célcsoport, de tényleg mindenki megtalálja benne a maga tanulságát. Számos témát érintünk, bizalom, intuíció, párkapcsolat, érzések megélése, elnyomása stb., amelyek mindenki életébe hozhatnak változást. Kezdő önfejlesztők éppúgy a kezükbe vehetik, mint a már jártasabbak.

Sienna: Ha úgy érzed, gyermekcipőben jársz ezen a területen, akkor szerintem neked különösen sokat adhat a napló. ;) De persze mindenkinek, aki szeretné megismerni saját magát, felfedezni a nőiségében rejlő erőt.

Milyen élményeitek vannak a közös munkával kapcsolatban? Várható több olyan mű, melyet együtt írnátok meg? 

Bettina: Igen, tervezünk még közösen alkotni. Én személy szerint már nagyon várom. Szeretem, ha egy munka ennyire élvezetes és gördülékeny.

Sienna: Igen, még rengeteg ötlet lapul a tarsolyunkban. ;)

Ezúton kívánok további sok sikert a szerzőknek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, Sienna és Bettina hivatalos Facebook-oldalán több érdekességre bukkanhattok, a Nőiességnapló pedig az Álomgyár Könyvesboltjában vásárolható meg!

Írta: Isabel


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések