2021. március 13., szombat

Buótyik Dorina - III. ​Amenemhat rejtélye


 Először is szeretném megköszönni a kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt a könyvből! Nagyon vártam, hogy elolvashassam, mert számomra egy olyan világot mutat be, amit nem ismerek annyira, mint szeretnék.

Én, aki úgy ültem a történetnek, hogy minimális ismeretem vagy Egyiptomról (na jó, azért néha olvasgattam ezt azt, de ez nagyon csekély) nagyon érdekesnek találtam a könyv hátterét. Kíváncsiságomtól hajtva utánanéztem egy-két dolognak és örömmel vettem tudomásul, hogy a szerző bizony végzett kutatómunkát. Mélyebben nem szerettem volna belemenni, így pár információ után abbahagytam az ellenőrizgetést - úgy szerettem volna olvasni, ahogy A Múmia filmeket is nézem - kikapcsolódásként.

Maguk a szereplők nagyon szépen ki lettek dolgozva. Mindegyik egyedi karakter és megfelelően el vannak helyezve a történetben. Személyes kedvencem Gracie, aki bár nagyon okos, jókat mulattam a beszólásain.

Mint mondtam az országról nem tudok sokat, viszont a leírások sokat segítettek, hogy el tudjam képzelni a helyet és az időt. Ritkán mondok ilyet, de ebből el tudtam volna képzelni egy picit többet is, mert bár így is oda tudja képzelni magát az ember, maga a hely nagyon különleges, legalábbis számomra.

Az írónő stílusa könnyed, bár azt érezni, hogy első könyvről van szó. Mégis, ha szeretné tartani ezt a zsánert és több tapasztalatot szerez, véleményem szerint sokszor fogjuk hallani a nevét. Véleményem szerint egy író tehetségét az is jól mutatja, ha az első könyv után megjegyezzük a nevét. Jelentem, Dorináét megjegyeztem!

A borító egyébként nagyon szép, kifejezetten tetszik a színhasználat!

Amennyiben kíváncsivá tettelek, a NewLine Kiadónál beszerezheted a saját példányodat!

Írta: Isabel

2021. március 12., péntek

Catherine Anderson - Rózsavirágzás


Vannak könyvek, melyek jó időben találják meg az embert. Ez is ilyen volt.

A történetben az özvegy Kate egyedül neveli kislányát, aki egy napon életveszélyes helyzetbe kerül: egy csapat csörgőkígyótól Zach, a szomszéd meg. Ám a férfit súlyosan megmarják és az asszonyra hárul a feladat, hogy életben tartsa őt.
A főhősnő függetlensége és éles esze már az első lapokon kiderült és magával ragadott. Nagyon szeretem azokat a szereplőket, akiket saját korukat meghaladják bátorságban és intelligenciában. 
A történet pörgős, könnyen olvastatja magát. Ráadásul több érdekes dolgot tanultam, aminek érdemes utánanéznem. Például, hogy az iszap valóban jó-e kígyómarás ellen? Nem mintha valaha is alkalmazni szeretném, de sosem lehet tudni, mit hoz az élet.

Na de visszatérve a regényhez, tetszett az írónő stílusa is. Még nem olvastam tőle semmit, de örültem, hogy nincs tele felesleges jelenetekkel. Ennek hála nem zökkentem ki a hangulatból.

A borító nagyon szép, szeretem a rózsákat.

Összességében ajánlom az igényesebb romantika kedvelőinek, szerintem nem fognak csalódni!

Amennyiben szeretnél egy saját példányt, a General Press Kiadó várja a rendelésedet!

Írta: Isabel
 

2021. március 11., csütörtök

Bagossy László - A Sötétben Látó Tündér


 Először is szeretném megköszönni a könyvet, tavaly ajándék volt!

Ha ezt a könyvet választjuk, egy igazán varázslatos történetet kapunk.
Bár nem volt még alkalmam a színházi előadást, ha a könyvből indulok ki, biztosan az is varázslatos!
A történetben megismerjük a legkisebb királyfit, aki szerelmét a gyönyörű hercegkisasszonyt keresi. 
Mint érezhetitek rengeteg népmesei eleme van a műnek, melyek számomra a feltöltődést jelentik. Hozzák a szépséget és a kalandokat - minden szép emlékkel együtt, ami a gyermekkoromhoz kötött. 

Az illusztrációk nagyon különlegesek, ugyanis nem egész képeket, csupán csak részleteket mutatnak, az olvasó képzeletére bízva a többit. Nem sűrűn látok ilyet, de nagyon szépek!

Egy nem hosszú meséről van szó, így teljesen alkalmas esti olvasásra! Már a legkisebbeknek is érdekes lehet!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Pagony Kiadónál leadhatod a rendelésed!

Írta: Isabel

2021. március 10., szerda

Az írónő, aki az írás minden percét egy kalandnak éli meg - Interjú Géczi Viktóriával, az Illés öröksége szerzőjével


 

Géczi Viktória már az első regényével különleges világot alkotott.  Az Illés öröksége olyan történet, melyet érdemes azoknak elolvasni, akik érzelmileg valami különlegesre vágynak.
Mivel rám igen nagy hatással volt a mű, mindenképpen szerettem volna interjút készíteni az írónővel, hogy bepillantást nyerhessünk a világába. Remélem, nektek is felkelti az érdeklődéseteket!

Elmesélnéd, miért döntöttél az írás mellett?

Az írás olyan érzéseket okoz számomra, amit az életemben nagyon kevés más dolog. Úgy tudom jól megfogni a tájakat, szereplőket, eseményeket, ha fejben „ott vagyok”és „látom”, ez pedig teljesen kikapcsol. Kilépek a saját kis nyomasztó pandémiás közegemből és egy másik világot járok be, ismerek meg. Csodálatos kaland! Önmagában már ez is egy áldás, de van egy másik érzés is: a siker. Nem, nem a visszajelzésekből fakadó, hanem az alkotásé. Nagyvonalakban tudom, miről fog szólni egy-egy rész, mielőtt leülök írni, de a kivitelezés mind ösztönös, intuitív, olykor még számomra is egészen meglepő eszközökkel, fordulatokkal, apró részletekkel. Ha pedig jól sikerül, úgy érzem, túlszárnyaltam magamat, az elképzeléseimet, hogy olyat csináltam, amiben jó vagyok (minden egoizmus nélkül). És ez az érzés mámorító. Úgy képzelem, hogy a hegymászók, vadvízi evezők vagy forma1-es pilóták is ezt érezhetik, ha sikerül…

Az Illés öröksége tavaly jelent meg magánkiadásban. Emlékszel milyen érzésekkel/gondolatokkal vágtál bele a munkába?

Nagyon régen kezdtem bele, már vagy tíz éve. Akkoriban novellákat írtam, lélektani és szociális témákban. Ezt a történetet is annak szántam. Megírtam, ahogy leég egy ház, amiben többek közt három fiú is ott van, akik legjobb barátok. Az egyik meghal a balesetben, a másik kettő pedig évekre elszakad egymástól és már felnőtten találkoznak újra. Kérdéseim voltak: helyre lehet-e hozni egy ilyen barátságot, vagy mindig kettejük közt fog lebegni ennek a tragédiának a sötét árnyéka? Hogyan változott a személyiségük az évek során? Mennyire lett felnőttként jelentős az a társadalmi különbség kettőjük közt, ami már gyerekkorukban is jelen volt? Ilyesmiket szerettem volna boncolgatni, de ahogy mélyebben beleástam magam, egyre több szereplő és helyszín mutatkozott meg. A fiúk családja, a falu, ahol laktak, a családok közti dinamika, régi sérelmek, babonák és egy nagyon kerek és izgalmas történet bontakozott ki belőle, tulajdonképpen egy negyedik ember élettörténete. Nem szántam regénynek, semmi tudatosság nem volt bennem alkotás közben, mentem az újabb és újabb morzsák után, mint Jancsi és Juliska a sötét erdőben és nagyon élveztem.

A regény egyik érdekessége, hogy a főszereplő egy történetet olvas nekünk. Honnan jött az alapötlet?

Kicsit vicces a dolog, ugyanis néhol annyira bizonytalan voltam abban, hogy sikerült-e valósághűen írni az 1800-as évek elejéről, hogy kellett egy pajzs, amit magam elé tehetek. Így lett egy újságíróm a két világháború közt, aki elkezdett az 1800-as évekbeli férfi után nyomozni és írt róla. Ha pedig már volt egy szereplőm és egy íróm, akkor a hármasság jegyében kellett egy olvasó is, így született meg Illés, a mai kor gyermeke, aki megtalálta az újságíró munkáit és az egész történetet az ő szemszögén keresztül ismerhetjük meg.

Számodra mi volt a legnagyobb kihívás alkotás közben?

Mivel az írás zömében nem terveztem, hogy ez egy megjelenő regény lesz, csak élveztem felfedezni ezt a különleges világot, ezért nagyrészt nem volt nehézsége, csupán a legvégén, amikor megfordult a fejemben, hogy ez már annyira egész, hogy lehetne vele valamit kezdeni. Akkor próbáltam tudatosan kerekké csiszolni, elvarrni a szálakat, akkor voltak bennem bizonytalanságok.

Hogyan élted meg azt, hogy a könyv megjelenésével aktív tagja lettél az irodalom világának?

Annyira lettem csak aktív tag, hogy a számos kertészeti, varrós, kézműves, vidéki csoportok mellé, amiket követek a facebookon, bekerült két írós csoport is, a HazaÍrók és a KAM. Előbbi egy fiatalos, lendületes, leginkább marketing csoport, utóbbiban inkább az alkotásról beszélgetünk. Nem okozott változást az életemben: ugyanúgy dolgozok, ahogy eddig, ugyanazok az emberek a barátaim, ugyanazok a hobbik foglalkoztatnak.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóidtól?

Eddig töretlenül 99%-ra van értékelve a könyvem a moly.hu-n, ami fantasztikus (egy ember levont egy fél pontot, mert a könyv nincs lektorálva és zavarták az elgépelések). Most már egyre több olyan emberhez jut el, aki nem ismer személyesen, érzelmileg függetlenek tőlem, és ők is jó véleménnyel vannak róla, mint te. 

Neked ki a kedvenc karaktered és miért?

A saját könyvemből? Szalviusz Rabán. Az összetettsége és mélysége miatt. Első látásra egy tenyérbemászó arrogáns fickó, aki nagyon jól mulat azon, hogy szórakozhat másokkal, dúsgazdag, ezért meg is teheti. Nem túl szimpatikus, de amikor a lelke mélyére ásunk, megtudjuk, hogy mi történt vele, miért ilyen, milyen démonokkal küzd, akkor megértjük, talán már drukkolni is kezdünk neki. Nem egy pozitív karakter, mégis lehet izgulni érte. Azt hiszem, még tanulságokat is hordoz az előítéletekről például.

Az értékelésemben említettem, hogy szerintem a cselekmény megállná a helyét kiadóknál is. Miért döntöttél a magánkiadás mellett?

Két oka is van. Elsőként azért, mert nem volt pénzem. Minden első könyvessel foglalkozó kiadó kér hozzájárulást a mű kiadásához. Ez persze érthető, nem mernek anyagi kockázatot vállalni, ezt az íróra hárítják. A könyv lektor és szerkesztő nélkül jelent meg, én magam tördeltem be, állítottam össze a borító tervét és csupán húsz könyv nyomdai költségeibe került a megjelenés (50.000 forintba). Miután az első húszat eladtam, az árából újabb húszat nyomtattam, aztán újabb húszat, és így tovább. Már csak egy lektor ennek az összegnek a többszörösét elkérte volna…

A másik ok, a makacsságom. Több ismerősöm is ír, és már voltak információim különböző kiadók működéséről. A kiadók bevételt szeretnének, meg vannak a jól bevált receptjeik, tudják, mi az, ami manapság trendi és ezeknek a trendeknek megfelelően alakítják az általuk megjelenő könyveket is. Néhol lebutítják, hogy minél több ember számára könnyen fogyasztható legyen, olykor cukormázzal hintik, pátoszokat írnak róluk, megmondják az írónak, milyen írói néven írjon, ami ma divatos és így tovább. Én nem ez vagyok, nem ilyen. Talán pont azért működik a könyvem, mert nagyon őszinte és nagyon én vagyok (nem egy trend). Nem akarom mindenáron eladni, nem mondok róla olyat, ami nem is igaz, csak azért, hogy vegyék. És nagyon örülök, hogy így lett.

Van valaki, aki segít a marketingben, és az egyéb munkálatokban, vagy ezt is a feladataid közé sorolhatjuk?

Mindent én csinálok, de nem viszem túlzásba, ezer dolog foglalkoztat, így erre kevés időm marad. Akit akar, azt majd megtalál a könyv, ha meg nem most, majd később, hiszen ez egy trilógia első darabja. Jönnek a folytatások.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Már írom a második részt, a Minka látomását, sőt, már vannak vázlataim a trilógia befejező részéhez is. Ezen kívül még két regényötletem is érlődik gondolatban, tehát terveim azok bőven akadnak. 

A blog nevében további sok sikert kívánok a szerzőnek!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, keresd az írónő hivatalos Facebook - oldalát további érdekességekért és a saját példányodért!

Írta: Isabel 

2021. március 9., kedd

A művész, aki megmutatja, hogy nincs tehetségtelen grafikus - Interjú Imelda Green-nel

 




Imelda Green illusztrátor munkásságát már több mint egy éve követem. Nagyon szimpatikus a személyisége, illetve a munkái is, így amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképzőnél az ő rajzai is bekerültek két mesekönyvbe, alig vártam, hogy elolvashassam az egyiket és legyen indokom interjút készíteni vele!
Ez a Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalmával meg is törtért, így most rég óta dédelgetett vágyam válik valóra! Köszönöm szépen Imeldának, hogy elfogadta a felkérésemet!

Pár szóban bemutatkoznál a blog olvasóinak, kérlek?

Az eredeti szakmám szerint építészmérnök vagyok, de most már 3 éve dolgozom szabadúszó grafikusként és illusztrátorként. A fő technika, amivel dolgozom, az akvarell, amivel azt hiszem, 3 éves koromban kezdtem el először foglalkozni. Sokat dolgozom megrendelőknek, de a munkám része az is, hogy átadjam a tudásomat, legyen az a grafikával, mint szakmával, vagy az akvarell technikával kapcsolatos. Az építészeti kitérő annak volt köszönhető, hogy a körülöttem élők nem találtak elég „tehetségesnek”, ezért lebeszéltek a grafikai pályáról. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy kicsit lazítsunk ezen a szorongáson, amit a „tehetség” szó a legtöbb emberben generál. Ezért indítottam anno blogomat, hogy kiderüljön, hova tud eljutni egy úgynevezett „tehetségtelen” grafikus.

Mint fentebb említettem, már jó ideje nézem a videóidat, ahol nagyon sok hasznos információval látod el a kezdő grafikusokat, illetve azokat is, akik csak hobbiból alkotnak. Véleményem szerint ez a csatorna hiánypótló az országban, nemcsak akvarell-illusztráció tekintetében. Hogyan született meg az alapötlet és mennyire volt nehéz elindulni?

Eredetileg ugye a blogot vezettem ugyanebben a témában, írni mindig is nagyon szerettem. Aztán ahogy teltek az évek, elkezdtem teljesen ráfüggni én is a Youtube-ra, és nagyon sok külföldi grafikus, illusztrátor munkáját követtem. A mai tudásomnak egy igen jelentős részét tőlük tanultam, és elképesztő hálával tölt el, hogy ezeket az információkat csak úgy, teljesen ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják. Persze ez a fajta transzparencia nem csak a következő művész-generáció számára hasznos, hanem az iparág egészséges fennmaradásához is nagyban hozzájárul. Magyarországon viszont erre semmilyen aktív kezdeményezést nem láttam, úgyhogy arra jutottam, hogy itt az idő belevágni. 

Több kreatív videó sorozatot készítettél már: személyes kedvencem a Fess velem! sorozatod, ahol koszorúkat festhetünk együtt. Ingyenes sablont is mellékelsz hozzá, mely a blogodról letölthető. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél; szeretnek az embereket közösen alkotni veled?

Őszintén szólva egészen meglepődtem, hogy mennyien szeretik ezt a sorozatot, nem gondoltam, hogy ilyen népszerű lesz. De jobban belegondolva ez érhető is: ebben a mai nagyon feszült helyzetben mindenki keresi azt a fajta tevékenységet, ami egy kicsit kikapcsolja az agyát, és a festés erre nagyon jó, mert egyszerűen muszáj rákoncentrálni, nem lehet közben híreket olvasni vagy másfele figyelni. A festés a tudatos jelenlét egy formája.

Másik szemszögből nézve biztos vagyok benne, hogy könnyebb a munkámhoz kapcsolódni, amikor live-ban festek. Ez a videósorozat ugye egy szimultán festés, tehát élőben közvetítem, amit csinálok, és emiatt minden olyan baki is látszódik, amit egy megszerkesztett videóból ki lehet vágni. Amikor az ember festeni tanul, könnyű beleesni abba a hibába, hogy másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, sok ember fejében elhangzik a mondat, hogy „én sosem fogok tudni így festeni”. Ezekben a videókban meg tudom mutatni, hogy én is hibázok, és hogy ez nem baj.

Bár terveim nekem is vannak, mégis nagyon szégyenlős vagyok a kamera előtt. Neked voltak ilyen gátlásaid? Mit tanácsolsz, hogyan győzzük le őket?

Gátlásaim a mai napig vannak, és videószerkesztés közben fogom is fejem miattuk. Sok tanácsot hallottam már ennek a leküzdésére, mert egyszerűen nem természetes érzés egy kamerához beszélni. Az egyik ilyen, hogy képzeljünk egy jó barátot a kamera helyébe, mintha neki magyaráznánk, mégis számomra a leghatékonyabb – meglepő módon – a live közvetítés volt. Amikor az első live-ot csináltam, nagyon izgultam, de ugyanakkor ott tényleg egy valódi közönséggel kommunikál az ember, és ez sokkal természetesebb, mint egy kamerának monologizálni. Aztán ahogy egyre több live készült a csatornámra, valahogy ezt a fajta természetességet elkezdte a többi videó is átvenni egy kicsit – de tényleg csak egy kicsit. Én még mindig érzek benne egy adag kényelmetlenséget.

Talán a legjobb tanács, amit adni tudnék, hogy csináld, csináld, csináld. Nem kell publikálni is, ha nem jó, a lényeg, hogy szokj hozzá az érzéshez. Minden videódnak csak 1%-kal kell jobbnak lennie az előzőnél. Egyébként az emberek jobban szeretik a tökéletlent, mint a tökéleteset, mert sokkal könnyebb hozzá kapcsolódni.

Térjünk rá a két mesekönyvre: Tóth Eszter meséje mellett Lovranits Júlia Villő  sorozatát is te illusztráltad. Milyen érzés volt a felkérés és milyen kihívásokat rejtett magában ez a projekt?

Egy kicsit lemondva indultam neki. Eredetileg egy másik könyvhöz kértek fel, amihez próbarajzokat kértek, és végül nem engem választottak. Mikor egy hétre rá a Pöttöm Pöttyhöz kérték a próbarajzokat, már nem reménykedtem különösebben, úgyhogy eléggé elkerekedett a szemem, mikor értesítettek, hogy én leszek az illusztrátor. Ezzel párhuzamosan pánikba is estem, mert nagyon sok rajzot nagyon rövid idő alatt kellett elkészíteni, és mindeközben nagyon boldog is voltam. Tud egy ember ennyi mindent egyszerre érezni? Nekem úgy rémlik, hogy igen. 

Olyan projekten olyan ügyfelekkel dolgozni, amin korábban még sosem dolgoztál, mindig kihívásokkal van tele. Nem tudod, mennyi változtatást fognak kérni, azt küldöd-e, amit elvárnak vagy nem, és végül mit fognak kihozni a végeredményből? Ebben nagyon sok a bizonytalanság, de közben nincs idő ezen kattogni, csinálni kell.

Hogyan zajlott egy rajzolással töltött napod?

Felkeltem, reggeliztem, rajzoltam, ebédeltem, rajzoltam, vacsoráztam, rajzoltam, lefeküdtem. Ez így viccesnek hangzik, de ezek a festéssel töltött napok teljesen elmosódtak az emlékezetemben, annyira intenzív időszak volt. Arra is emlékszem, hogy nagyon mélyen és nagyon jókat aludtam akkor, mintha a szervezetem tudta volna, hogy csak úgy tudok teljesíteni, ha a pihenés is maximális hatékonysággal zajlik.

Két nagy fázis különült el egyébként, a vázlatolás és a festés. A vázlatoláskor alkottam meg a karaktereket és a kompozíciókat. Ez egy nagyon nagy koncentrációt és kreativitást igénylő fázis, ami sokkal fárasztóbb, mint maga a festés. A színezés már inkább manuális munka, ami egyébként nekem nagyon pihentető. 

Mennyire volt gördülékeny a közös munka a kiadóval? Szeretnél még a jövőben együtt dolgozni velük?

Igen, mindenképp szeretnék, jó volt velük dolgozni. Tavaly áprilisban készült a Bodza második kötete, akkor egy picit azt éreztem, hogy a bezárások őket is megviselik, és kicsit kevesebb idejük volt velem foglalkozni, akkor sokkal több önálló döntést kellett hoznom, mint fél évvel azelőtt – de talán ők is jobban ismerték már a munkafolyamatomat, és úgy érezték, nem kell annyira fogni a kezemet.

Összességében örülnék, ha mindenkivel ilyen gördülékenyen tudnék dolgozni, és ennyire megbíznának a szakmai tudásomban.

Működik egy webshop is, ahol saját kezűleg készített matricákat, képeslapokat, naptárakat vehetnek az érdeklődők. A járvány negatív hatásai itt mennyire érezhetők?

A webshopom tekintetében én nem éreztem negatív hatást, de az is igaz, hogy ez még nagyon friss, tavaly novemberben nyitottam meg, tehát járvány előtti tapasztalatom nincs. De ahogy látom a körülöttem lévő grafikusokat, a webshopjaik továbbra is aktívan működnek. 

Aki szeretne tanulni tőled, annak lehetősége van, hiszen workshop keretében is lehetőséget biztosítasz erre. Milyen tapasztalataid vannak a jelenlegi helyzetben?

Szerencsére az akvarell workshopokat sikerült online formába átültetni, így egy kicsit kevésbé fájdalmas a helyzet, de azt látom, hogy kevesebben jönnek, mint az élőre. Tavaly télen a járvány előtt majdnem mindig telt házzal festettünk, 10-12 ember is eljött, most azért 5-6-nál ritkán vagyunk többen. Egyébként nem gondolom, hogy ez az online forma rosszabb lenne, mint az élő, de azt tudom, hogy más. Sokan azért jönnek el egy ilyen workshopra, hogy kicsit kiszakadjanak otthonról, hogy úgy tudjanak festeni, kikapcsolódni, hogy közben nem szakítják őket félbe állandóan. Ezt az online nem tudja biztosítani. Viszont ezzel egy kicsit kitágultak a lehetőségek, vidékről is be tudnak csatlakozni emberek, sőt olyan is volt már, hogy külföldről jelentkezett be valaki, ami szerintem nagyon vagány.

Milyen tanácsokat adnál a kezdők számára?

Legelőször is azt, hogy ne címkézzék magukat tehetségtelennek. Nem igazán emlékszem, hogy találkoztam-e valaha tehetségtelen emberrel. Olyannal igen, aki nem tudta magát motiválni, nem volt elég kitartó, igazából nem is ezzel akart foglalkozni, vagy nem tudta, hogyan és miben kellene fejlődnie. Ezek sokkal relevánsabb kérdések, mint hogy tehetségesnek születtünk vagy sem.

A másik fontos, hogy nem egyetemet vagy iskolát kell választani, hanem szakmát, mert azzal sokkal hosszabb ideig kell majd együtt élni, mint egy iskolával. Úgyhogy érdemes elmélyedni abban, mivel is foglalkozik a való életben egy grafikus vagy illusztrátor. A Youtube-on vagy az Instagramon már nagyon sok információt lehet találni erről. Az ember sokszor azt gondolja, hogy valamivel szeretne foglalkozni, de út közben kiderül, hogy esetleg nem is a szakma a vonzó, hanem pl. az iskola, vagy az adott szakma társadalmi megítélése. Akármivel is foglalkozunk, minden szakmának van árnyoldala és vannak benne nehéz pillanatok, a kérdés az, hogy eléggé szeretek-e ezzel foglalkozni, hogy a kihívásokat is elviseljem a kedvéért.

A harmadik pedig talán az lenne, hogy ne félj megosztani a munkádat az interneten! Sokan annyira félnek, hogy nem elég jó, amit csinálnak, hogy inkább a fiókban maradnak a rajzok. De az az igazság, hogy sokkal valószínűbb, hogy semmilyen reakciót nem vált ki másokból a munkánk, mint hogy valami megszégyenítő vagy bántó megjegyzést kapnánk – már ha tényleg nem elég jó. Az is simán kiderülhet, hogy amit mi magunk nem tartunk elég jónak, azt a többiek igenis jónak tartják. Viszont ha a világnak nincs lehetősége rábukkanni a munkánkra, akkor megbízni sem tudnak semmivel.

Milyen terveid vannak erre az évre? Árulj  el nekünk valamit kérlek!

Nagyon sok tervem van, csak óvatosnak kell lennem a megosztással, mert idő biztos nem lesz mindenre. Számomra 2021 egyik legizgalmasabb pontja, hogy szeptembertől a Hollóka Grafikai Műhely illusztráció képzésén fogok tanítani.  Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a kontextust, ahol átadhatom azt a nagyon sok szakmai információt, ami az évek alatt összegyűlt bennem.

Emellett nagyon szeretnék egy második online akvarell kurzust, hogy akik az elsőt elvégezték, tovább tudjanak haladni egy kicsit komplexebb technikával. 

Persze ha esetleg a Bodza vagy a Pöttöm Pötty újabb kötettel jelentkezne, akkor nagyon boldog lennék, ha illusztrálhatnám, de ezekről egyelőre csak találgatni tudok.

Az interjú végén szeretnék megmutatni egy-egy illusztrációt a fentebb említett mesekönyvekből - a képekért köszönet Imeldának! Továbbá sok sikert is kívánnék neki, remélem, egyre többen figyelnek fel a munkáira! 





Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd Imeldát Youtube-onFacebook-on  és blogján! Workshopjaira is jelentkezhetsz, webshopján pedig nagyon aranyos dolgokat vásárolhatsz - melyek ajándéknak is tökéletesek lehetnek!

Írta: Isabel

2021. március 8., hétfő

A szerző, aki kevés karakterszámmal igyekszik megszerettetni a gyerekekkel az olvasást - Interjú Kristin M. Furrierrel



Kristin M. Furrier - Az üveggyémánt átka című ifjúsági regényét a múlt héten volt alkalmam elolvasni, és nem csak nekem tetszett nagyon, de egy olyan  személy dicsérte, akinek a véleményére sokat adok.
Mivel a blogon igyekszem kiemelt figyelmet fordítani az ifjúságra, ezért nem volt kétséges, hogy egy nap szeretnék beszélgetni az írónővel a munkásságáról és a regényéről! Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!

Mesélnél nekünk a kezdetekről? Hogyan kerültél közel az irodalom világához?

Természetesen. Először is, köszönöm, hogy megkerestél. Mindig megtisztelő, egy interjú kérése.

Nagyon fiatalon kezdtem érdeklődni az írás iránt. Persze, ezek még gyermeteg próbálkozások voltak, de már akkor is sok novellám született. Azután volt egy szakasz az életemben, amikor úgy gondoltam, hogy „leteszem a tollat”, de mint később kiderült, ez nem így működik. Ha valakiben az alkotás igénye/képessége benne van, legyen az bármilyen művészeti ág, annak lételeme az alkotás. Mint nekem is az írás. 

Mi volt a kedvenc könyved gyerekként?

Inkább alkotót mondanék, mert nem egy darab könyvről beszélünk. Én Lucy Maud Montgomery regényein nőttem fel. Ezek közül is, a kedvencem az Anne regények, és a Váratlan utazás. Mondhatjuk, én ezeken a történeteken szocializálódtam.  Imádom a kort, amit ezen művek megjelenítenek.  Nagyon sokat adnak emberileg ezek a történetek.

Az üveggyémánt átka az Aranymosáson is indult: hogyan született meg a kisregény ötlete?

Az üveggyémánt átka című regényemmel a tavalyi év során neveztem az Aranymosás pályázaton.

Ahol számomra, igen megtisztelő véleményt kapott a kézirat, ám a hossza miatt kiesett. Maga az ötlet nagyon gyorsan megszállt. Itt nem volt semmi extra körülmény, mint pl. A kastély rejtélye esetében volt, mikor is, egy angliai kastélylátogatás során született meg az ötlet. Itt, ha mondhatjuk, egy pillanat műve volt. A lányomtól kaptam az üveggyémántot, és ahogy a kezembe helyezte, egyből meg volt a fejemben a történet. Emlékszem, még mondtam is viccesen: „Megvan a negyedik könyvem.” Ennyire egyszerűen született, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Van egy másik kisregényed is, mely az ifjúságnak szól: ez pedig A kastély rejtélye. Olvastam, hogy a témaválasztáson túl fontos számodra az olvasás könnyítése és ehhez mérten állítod be a betűméretet is. A tapasztalat hozta magával ezeket a fontos lépéseket?

Igen, egyértelműen célzottan, és szándékosan írtam ilyen rövid, pörgős, könnyen olvasható regényeket is. Az én családomban is van nehezen olvasó személy, és látom, nekik milyen küzdelem, vagy akár mondjuk ki, milyen ijesztő, egy vaskos, apró betűs könyv. Ezeket a regényeket arra építettem, hogy kevés karakterszámmal is lehet, kerek egészet alkotni, ami segíti az olvasást. Abszolút hiszek ebben. 

Plusz öregbetűs kiadású könyvek, amint említetted is, nagyobb betűméretet jelent, és nagyobb sorköz-távolságot. 

Miket szoktál tanácsolni az olyan gyerekeknek (vagy szüleiknek), akik nem vagy csak nagyon keveset olvasnak? A ti családotokban van nagy kedvenc?

Konkrétan tanácsolni nem szoktam. Ezzel szemben, megvan a saját véleményem.  Én úgy gondolom, és ebben a több évtizedes tapasztalat megerősít, hogy nem lehet erőltetni az olvasást. Ha egy gyerek úgy van nevelve, hogy minden felől megkapja a megfelelő ingert, akkor rengeteg dolog érdekelheti, ami elvonja a figyelmét az olvasásról. Segíteni tudjuk az útját a könyvek irányába, például, hogy karácsonykor, szülinapra, stb. könyvet is veszünk neki. Valamint, látja, hogy mi is olvasunk, és tiszteljük, értékeljük a könyveket. Én azt vettem észre, hogy az igazi könyvmolyság akkor fog megérkezni valakinél, ha meg lesz az első „wao” olvasása. Amíg nem lel olyan történetre, ami igazán elvarázsolja, addig csak olvasgat. Utána pedig célzottan fog potenciális olvasóvá válni. Hogy ez kinél, mikor jön el? Na, ezt nem lehet tudni. 

Nálunk nincs közös kedvenc, de van egy sorozat, ami mindannyiunknak tetszik. Más zsánerben olvasok, mint a gyerekeim. Ebben az a jó viszont, hogy emiatt háromféle könyvtárunk van otthon. Ennek pedig az a nagy előnye, hogy jobban rálátunk olyan zsánerekre is, amit magunknak esetleg nem vennénk meg. Valamint nagyon jókat szoktunk beszélgetni a könyvekről, és az írókról.

Melyik könyvedet ajánlanád egy olyan olvasónak, aki csak most ismerkedik veled?

Ez mindig nagy kérdés számomra. Még pedig pontosan azért, mert kétféle stílust írok. Talán azt mondanám, aki ismeri, szereti Lucy Maud Montgomery írásait, a lassabb, múltban játszódó könyveket, nekik a Johanna sorozatot ajánlom. Viszont az ifjúsági korosztálynak, ill. a fantasy kedvelőknek, a fentebb említett kisregényeimet. 

Egy sorozat is fűződik a nevedhez, melynek két része jelent meg eddig. Johanna inkább a felnőttekhez szóló romantikus regény. Mennyire könnyen élted meg a váltást a két zsáner között?

Semmilyen nehézséget nem okoz számomra, a két zsáner közti lavírozás. Mivel mind a kettő nagyon közel áll hozzám, és egyik mellett sem döntenék kizárólagosan, így nekem ez természetes. A Johannát is imádtam írni, és az ifjúsági regényeim is könnyen íródtak. Hiszem, hogy az adott élethelyzetünk befolyásolja azt, hogy éppen mit szeretnénk írni. Bizonyosan van ennek oka nálam is, hogy melyik kötet, miért épp akkor született.

Hogyan zajlik nálad az alkotás folyamata?

Az írás nálam elég szakaszosan folyik, ha lehet így fogalmazni. Nem írok egyfolytában. Egyrészt nincs mindig ihlet, ami nagyon nem mindegy az alkotás minőségére tekintve. Viszont vannak időszakok, mikor teljesen áthat az írás folyamata, és akkor nagyon nagy szövegrészek is születnek. Gyorsan írok, nem szoktam vázlatokat készíteni. Viszont a kutatómunkákra szoktam időt szánni. Mint például, a Johanna írása során, többféle gyógynövényes könyvet használtam, hiszen a könyvben egy teaház jelenik meg, ahol tudnom kellett egy alap információt a gyógyteákról. 

A könyveid az Underground Kiadó gondozásában jelentek meg. Milyen a velük való kapcsolatod?

2015 – ben jelent meg az első könyvem a kiadónál. Az elmúlt hat év alatt, többször történt tulajdonos váltás. Inkább ezt mondanám zavarónak, hiszen így hiába vagyok hűségesen egy kiadónál, kicsit mindig olyan, mintha megint idegenekkel dolgoznék. De korrekt a kiadó, mindenben segít, amit kérek. Mivel a könyveimen a lehető legtöbb munkafázist én végzem, természetesen, a korrektor, a szerkesztés és a nyomdai munkákon kívül, így nálam ténylegesen van jelentősége annak a szónak, hogy magánkiadás. Nagyon sok munkám fekszik minden könyvemben, a külső munkálatoknál is. Én szeretem magam megtervezni a könyv külsejét, borítóját, a könyv belívét is. A Johanna II. a történet folytatódik, és A kastély rejtélye könyveknél, a borító fotókat is mi készítettük, ill. Az üveggyémánt átkában is van saját fotóm. Minden egyes könyv kiadásával többet tanulok, és több lesz a tapasztalatom. 

Mindenki bízik abban, hogy 2021 jobb év lesz. Neked milyen terveid vannak? Esetleg jön folytatás valamelyik művedhez?

Nagyon sok tervem van, azzal sosincs baj. Az elmúlt pár hónap természetesen nekem is azzal telt, hogy módot találjak arra, hogyan lehet a személyes találkozásokat pótolni az olvasókkal. Az egyik legnagyobb újdonság, ami ebben az évben már elindul, hogy elkészült a honlapom. Ami nem csak egyszerű honlapként fog működni, hanem blog része is lesz, ahol könnyebben „eljutok” az olvasóimhoz. Egy kicsit talán közvetlenebbé tudjuk tenni, ezt a nehéz helyzetet, amit a karantén okozott. 

Az írás terén is sok új ötletem vár megvalósításra.  Egyrészt készen van egy új ifjúsági regényem, ami a harmadik lesz, ebből a zsánerből. Ezután, ha ennek a kiadásán túl leszek, egy kissé visszatérek a családregények világába. Elkezdtem egy újabb családregényt, azt szeretném folytatni. Ez egy kicsit megint lassabb, meghittebb, mélyebb mű lesz.  Emellett más terveim is vannak, de az még meglepetés.

A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, további érdekességekért keresd a honlapját, és hivatalos Facebook - oldalát,  vagy rendeld meg a könyvet az Underground Kiadó weboldaláról!

Írta: Isabel


2021. március 7., vasárnap

Králig Helga - Temesváry Kriszta - Állati ​egypercesek - Vidám történetek állatorvosok tollából


A véletlennek köszönhető, hogy rátaláltam erre a könyvecskére, de nagyon hálás vagyok ezért. 
Nem olyan rég kaptam egy csomó - nem szép állapotban lévő, de még olvasható  - könyvet és ez is közöttük volt. 

Bár a héten rengeteg nagyon jó könyvet volt szerencsém olvasni, ezen nevettem a legtöbbet. Nagyon humoros történetek találhatóak benne - és bár nem vagyok állatorvos - nekem nagyon életszerűnek tűnnek. 
A több rövid történet tényleg csak a lényegre törekszik: nincs bevezetés, sem pedig lezárás. Olyan érzésem volt, mintha ebéd közben mesélnének nekem. Nem kevés szakértelemre és türelemre van szükségük - jókat derültem, némely gazdi megnyilvánulásán. Az állatok pedig annyira aranyosak, hogy szinte mindegyiket sikerült megjegyeznem.

Az írástechnika egyszerű, de nem is kell túlbonyolítani a történeteket. Ez is segíti, hogy maradandó emlék maradjon. Remélem, lesz még alkalmam a szerzőktől olvasni!

Azt gondolom, hogy az orvoslás a legcsodálatosabb szakma, teljesen mindegy, hogy embereket vagy állatokat gyógyítunk vele. Talán az állatorvosnak picit nehezebb a dolga, hiszen a tüneteket magának kell felismernie - hiszen a páciensek nem tudják elmondani a problémájukat. Viszont talán pint ezért néha hálásabb hivatásnak is gondolom. 
Ám bármelyik szakirányt is választjuk,  biztosak lehetünk abban, hogy a lehető legtöbbet tettünk azért, hogy boldogabb és minőségibb életet teremtsünk másoknak. Politikától és fizetéstől függetlenül!

Amennyiben te is elolvasnád, keresd a Régikönyvek.hu oldalán!

Írta: Isabel
 

Anita Boza - Elrabolt szerelem

A könyvet még tavaly kaptam édesanyámtól és a borítója teljesen lenyűgözött. Nagyon kellemes látvány, emiatt nagy reményekkel vágtam neki az...

Népszerű bejegyzések