A most következő beszélgetésben szó lesz az új történetekre való felkészülésről, írástechnikáról és persze a legújabb regényéről is! Tartsatok velünk!
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Megtennéd, hogy pár szóban bemutatkozol a blog olvasónak?
Szilágyi Heléna vagyok, írok, rajzolok, lelkeket gyógyítok. Komolyra véve a szót: hivatásomat tekintve gyermekpszichológusként tevékenykedek, mellette pedig sufni grafikus és amatőr író vagyok. Szeretek alkotni, új világokat teremteni, és sok esetben az alkotófolyamatot használom öngyógyítás, vagy terápiás célzattal is.
Mint fentebb említettem, te nem az a szerző vagy aki rózsaszín világokat alkot. Miért választottad azt a sötétebb utat, amin jelenleg is jársz?
Talán érzékenyebb vagyok, mint mások, talán hajlamosabb vagyok melankóliára, viszont az is igaz rám, hogy mindig szerettem mások történeteit meghallgatni és a fantázia birodalmában kóborolni. Sok emlék, kép és gondolat kavarog a fejemben álló nap, és mióta a szakmámat is gyakorlom, sok esetben mások fájdalma és traumája is bennem ragad. Mindez kikéretszkedik belőlem. Regényekben, novellákban is azokat szeretem, amik elgondolkodtatnak, amik néha szíven ütnek, és szerintem a legtöbb író úgy van vele, hogy olyan történeteket ír, amilyeneket olvasni is szeret. Így hát ez a sötétebb atmoszféra jön belőlem.
Személyes tapasztalataid is a segítségedre lehetnek az alkotásban. Megosztanál velünk egy valós történetet az életedből, ami segítségedre van az alkotásban?
Az idén megjelent Reménysugár főszereplőjéhez hasonlóan én is átéltem a bullyingot, kétéven keresztül szenvedtem egy olyan osztályban, ahol csak bántottak és kihasználtak. Fiatalabb voltam Hajnalnál, csak 10 éves, amikor kezdődött. Azt hiszem, az ilyen sebeket az ember képes élete végéig magával hurcolni, de igyekszem ezt pozitív irányba fordítani, és segíteni azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik szenvednek azért, más mások, vagy mert nehezebben illeszkednek be egy közösségbe.
Legutóbb a Diabolikát olvastam tőled, de ismerem a Grimm: Sötét meséket is. Az előbbi teljesen a te gyermeked, az utóbbit több másik szerzővel együtt írtad. Számodra melyik jelentette a nagyobb kihívást szakmai szempontból?
Mindkettő kihívás volt a maga módján. A Diabolikát már egyetem alatt elkezdtem írni, évekig dolgoztam rajta, de a kiadók sorban elutasították, vagy figyelemre sem méltatták. Aztán jelentkeztem vele egy íróiskolába, ahol megtanultam rengeteg olyan fogást, amivel jobbá tehettem a kéziratot. Átírtam az elejét, a végét, egyes részeket meghúztam, míg másokat hozzáírtam, nem beszélve a stílisztikai és írástechnikai fogásokról, amiket korábban esetlenül alkalmaztam. Szóval a Diabolikán tanultam meg regényt írni (fogjuk rá), pedig előtte már két könyvem megjelent már. A Grimm sok szempontból mégis nehezebb volt a számomra, mert ott nemcsak a saját írásom ügyes-bajos dolgaival kellett foglalkoznom, hanem össze kellett tartanom egy egész írói csapatot: kommunikálni a szerzőkkel, illusztrálni, lektorálni, döntéseket hozni, a belső széthúzásokat és dilemmákat elegyengetni. Sokszor úgy tűnt, sohasem készül el, máskor olyan természetesen haladt minden, mintha előre így lett volna megírva. Sok munkám, fájdalmam és örömöm van abban a kötetben. És szinte biztos vagyok benne, hogy újra nem fogok ekkora terjedelmű, ennyi ember összefogó kötet szerkeszteni. Nagyon belefáradtam.
A könyv egy olyan világot tár elénk, amit mi emberek nem igazán szeretnénk megtapasztalni: démonok lepik el a földet, hogy kiirtsanak minket. Honnan jött az ötlet? Nem volt benned egy kis félsz a vallási tartalom miatt?
A Bibliát, mint irodalmi művet forrásként felhasználni nem újkeletű. Én meg, mint aki a Constatine, a démonvadászon és az Odaát sorozaton nőttem fel, már meg sem lepődöm, ha egy történet főhőse Lucifer vagy egy arkangyal. Felhasználtam a görög mitológiát és más fantasy történeteket is, hogy a Diabolika megszülethessen. Ez a történet nem a vallási tartalmat állítja a középpontjába, legalábbis nem ez volt a célom, hanem inkább a világvégétől való félelmünket, ami erősebb, mint valaha. Klímaválság, túlnépesedés, környezetszennyezés. Ez indította el bennem a Diabolika gondolatát is. Egy igazságos világban a bűnt büntetés követ. A valóság természetesen nem ilyen, de vegyük azt, hogy mégis. Az emberiség kizsigerelte a bölcsőjét, önző és kapzsi, mégis mi következhetne ebből? Mindemellett pedig szerettem volna egy olyan posztapokaliptikus világot alkotni, amelyben a lehető legtöbb meselény vagy mitológiai teremtmény megfordul.
Mi a személyes véleményed: létezik Menny és Pokol, vagy csak az ember találta ki, hogy önnön lelkével békét köthessen?
Ebben nem szeretnék állást foglalni. Talán léteznek, talán nem. Nem vagyok vallásos, de megvan a magam hite. Ha már döntenem kellene, én a reinkarnációt tartom a leginkább elfogadható másvilági forgatókönyvnek. Írtam is ezzel kapcsolatban egy duológiát, de az még nem jelent meg, bár már került kiadás közelébe. Az Entrópia Ura egy olyan világban játszódik, amelyben Menny és Pokol, démonok és angyalok ellentétét a visszájára fordítottam, és belecsempésztem a szellemvilágból és a reinkarnáció elképzeléséből is egy keveset.
Hogy miért mozgatnak meg ezek a vallással kapcsolatos témák? Talán éppen azért, mert ezekben is testet ölt az emberi kreativitás. Annyi vallás, annyi isten létezik, de ha összevetjük őket, végülis a lényeg ugyanaz: hinni akarunk valakiben, aki igazságos, aki gyámolít és szeret minket.
A regényben található rajzokat is magad készítetted. Az írás vagy a rajzolás igényelt itt több teret?
Az írás mindenképp, de nagyon szeretek a karaktereimről rajzokat készíteni, így megfoghatóbbakká válnak a számomra és jobban meg tudom ragadni a személyiségüket. A könyvben szereplő rajzok már akkor születtek, amikor tudtam, hogy a LittleFox Kiadó kiadja a regényem. Már számos vázlat, festmény és firka állt mögöttük, így az évek során kiforrott bennem, hogyan tudnám a legkarakteresebben visszaadni Asmodeus, Kején, Frimost és Édua személyét.
Mióta megkaptam a regényt, kijött a Reménysugár c. könyved is, amiben - ha jól tudom - a kamaszok depressziója, lelki bántalmazása adja a középpontot. Hogyan lehet hozzáfogni egy ilyen mély mondanivalójú történet megírásához? Érzelmileg mennyire terhelt meg?
Tizenhét évesen írtam. Öngyógyítás volt. Én is hasonló érzéseket éltem meg, még ha nem is olyan intenzíven, mint Hajnal. Négy hónap alatt elkészültem vele, mert egyszerűen kikívánkozott. Nem viselt meg, mert tulajdonképpen ezzel jöttem ki egy sötét veremből. Előtte voltam megviselt.
Mindkettő a Little Fox Kiadónál jelent meg. Mit szóltak a történetekhez és mit jelent számodra, hogy velük dolgozhatsz?
A LittleFox Kiadóra akkor találtam rá, amikor a [bekezdés] pályázaton shortlistre került a Kékvérűek című fantasy kéziratom. Előtte már kiábrándultam a könyvkiadásból, mert a Colorcom Kiadóval megváltunk egymástól, sorra jöttek a visszautasítások, négy évig nem is adtam ki új történetet. Aztán jött ez a hír, amitől újra úgy éreztem, talán van értelme annak, amit csinálok, nem csak a fióknak kellene írnom. Féltem, hogy a Twister Media mégsem az én regényemet választja, ahogy lett is egyébként, ezért egy másik alternatívát kerestem, mert tudtam, hogy nagyon mellbe fog vágni az újabb pofára esés. Magánkiadókat kezdtem nézegetni, hogyha már a pályázatokon nem jutok előrébb, ne porosodjanak évekig az írásaim a winchesteren. Jekkel Gabiék rögtön fogadták az írásom, és hónapokon belül meg is jelent a Diabolika. A Reménysugár piszkozatát már akkor megmutattam nekik kezdeti buzgalmamban, és bár néha elálltam volna a megjelenéstől, mert a Diabolika csak szűkkörben terjedt el és nagyon megviselt a marketinggel, a szereplésekkel kapcsolatos sokszor felesleges hercehurca, ők nagyon ragaszkodtak hozzá, mert hiánypótló műnek tartják. A támogatásuk nélkül még a Reménysugár most is csak egy Word doksi lenne, amit néha-néha elővennék, hogy csiszolgassak rajta.
Milyen véleményeket kaptál eddig az olvasóktól?
Többségében pozitívok a visszajelzések. Azok az ismerőseim, akik korábban nem igazán olvastam fantasy történeteket, kicsit zsúfoltnak, vagy követhetetlennek találták a Diabolikát, viszont a zsáner szerelmesei általában nagyon élvezték a történetet. Többen vannak, akik azóta többször is végigolvasták. A Reménysugárról is érkeztek már visszajelzések, amik szintén jók. Általában mindig rosszra számítok, és mindig meglepődök egy-egy olvasói levelen, vagy blogger értékelésén, aki másként látja.
Milyen jövőbeli terveid vannak? Mesélj nekünk!
Először is az, hogy végre legyen időm és terem írni egy kicsit, mert már lassan fél éve nem volt rá lehetőségem. Egyébként három novellám is megjelenik a közeljövőben. Kettő a Diabolika világában játszódik: heteken belül érkezik a C & H project halloweeni kötete, amelyben az Áldozati bárány c. novellám fog szerepelni Míra és Asmodeus főszereplésével, jövőre pedig a Muselière csapatának urban fantasy kötetébe került bele az Árvák című írásom, aminek a cselekménye abban az átnevelő táborban történik, amelyben Édua is felnőtt. Ebben teljesen új szereplőket ismerhet meg az olvasó. A harmadik novellám, A Holtak Birodalmában a görög mitológiára épül (vajon ki lehet a főhős? csaknem Hádész?), és november végén, december elején várható szintén a már említett C&H projects gondozásában. Jégvirágok címmel fog megjelenni! Hogy a számos kéziratból, ami már megírtam, vagy amit még írok, mi jelenik meg legközelebb, arról fogalmam sincs. Az Entrópia Urának és a Kékvérűeknek is kiadót keresek, talán előbb-utóbb célt érek velük. Talán.
Ahol a part szakad és az Utazás a múltba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése