2021. január 31., vasárnap

Az író, aki kötöttségek nélkül alkot - Interjú Jenei Andrással


Jenei András neve bár nem volt ismeretlen a számomra, mégis, sosem gondoltam volna, hogy egy nap interjút készíthetek vele. Az író több zsánerben szórakoztatja a magyar olvasóközönséget, változatos kínálatot létrehozva. Remélem, az interjú végére kedvet kaptok a szerző könyveihez!

Biztos vagyok benne, hogy ebbe a kérdésbe sokszor belefutottál már, de pár szóban mesélnél magadról? Hogyan lett Jenei András író?

Erre a kérdésre azt kell mondanom, hogy az olvasók tettek azzá. 

De a történet  igen régen kezdődött és nem is prózával.  Úgy 12 éves lehettem, amikor kórházban pár szobatársammal elhatároztuk, hogy unaloműzésképp verseket fabrikálunk. Ők aztán  megunták, én jó pár rímes-rémes- sort megírtam. Ezután egy kazettaborító annyira megtetszett, hogy egy jó évvel később teleírtam egy kis füzetet egy rémtörténettel… Majd röviddel ezután fogtam egy spirálfüzetet és írtam egy 36 oldalas kalóztörténetet „Nem mindig a rossz veszít” címmel.  Itt az a furcsa, hogy bár imádtam olvasni már akkor is és tiszteltem minden szerzőt, miképp képes száz és száz oldalakat teleírni, de éppen kalózos regényt nem is olvastam. ( Ez az írásom ma is megvan, jókat nevetek, mikor kézbe veszem az összeragasztott füzetet…)

Ezután évekig semmit nem írogattam, majd szakközépiskolában kisebb egyperceseket,s megint verseket kezdtem el fabrikálni több kevesebb sikerrel… Persze a verselés nem az én műfajom, mégis több száz  íródott meg akkor. Ám már ekkor is éreztem, hogy a próza lehet egyszer az, ahol megtalálom az utam. Végül így is lett megint többéves szünet után.

Volt egy álmon, hogy miképp lehetne életem hivatását, a mentőzést kedvenc hobbimmal összekötni, a biciklivel. A megvalósítást nem lehetett kivitelezni, így írtam belőle egy kisregényt. S végül ez jelent meg első nyomtatott könyvemként ( Nyeregben a Konstantin-kereszt )  2009-ben az Adlibrum Kiadóval. Ami pedig végképp megindított, az 2010-től, a transzplantációmtól kezdődött, de ahogy kezdtem: ehhez kellettek az olvasók. 

Egy interjúban említetted, hogy példaképként tekintesz G.R.R. Martinra, illetve Bán Mórra. Pár mondatban meg tudnád fogalmazni, miért ők azok a szerzők, akik ilyen fontos szerepet töltenek be az alkotói utadon?

Őket emeltem ki, de persze van még sok mellettük. Martin azért fontos mérföldkő nálam, mert nekem ő volt az első olyan élményem, hogy egyetlen pillanat alatt magába szippantott az írási stílusa. Tetszett a fogalmazása- szerintem külön köszönet a fordítónak is-, s azonnal azt éreztem, hogy ha írnék, így szeretnék írni! Ez adta meg az ötletet, hogy mi lenne, ha belekezdenék egy regénybe, ami középkori, lovagos, akadnak benne csaták és harcok, de kihagyom belőle a sárkányokat? Mi lenne, ha teremtenék magam egy olyan világot, ami hasonlít a földihez, de ott nem kötne meg a sok valódi dátum és történelmi dolog?  Nekifutottam és onnantól kezdve foglalkozom  történelmi jellegű, realisztikus fantasy írásával. ( Így indult útjára a Triannita sorozatom) 

Bán Mór pedig azért, mert számomra többet tudott tanítani a magyar történelem egyes szakaszaiból, mint amennyit valaha megtanultam volna magamtól egy tanórán. Mind a stílusával, mind a témával még akkor is, ha egy része nem valóságos.   Az pedig magáért beszél nála, hogyha le tud kötni több száz oldalon, több köteten át egyetlen témával, akkor miért ne figyeljem, okuljak és nézzek fel rá, mint íróra? 

Mennyi időd jut az írásra egy héten? Elégedett vagy ezzel a számmal?

Ez változó és nincs is magamnak kikötött óraszám erre. Én nem úgy írok, hogy megvan a napi, vagy heti minimum. Ha lenne, az megkötne, én pedig szabadon szeretek írni. Akkor, amikor van gondolat, az össze is áll és van is rá idő a munka, meg más elfoglaltságaim mellett.  Ha minden összeáll, akkor akár napi hat-nyolc óra sem elég, s ha meg van lehetőség, amit nyaranta tudok rá adni vidéken, akkor volt: egyetlen hónapig folyamatosan írtam.  Máskor meg nincs idő rá, vagy nincs gondolat. Ilyenkor azt használom ami van és annyi időt, ami jut rá. Sosem erőltetem és nem is szeretem, ha köteleznek, elvárnak…

Több díjjal is rendelkezel - ehhez fogadd őszinte gratulációmat! Mennyire befolyásol ez téged az alkotói folyamatok során?

Amikor elkezdtem írogatni, nemcsak javasolták, hogy pályázzak, de azt éreztem: ha írok és mások látják, esetleg díj is jön, az jó visszajelzés lehet. Így volt, hogy több-kevesebb irodalmi pályázaton  próbálkoztam. Később rájöttem tapasztalások alapján, hogy  igen sok olyan pályázat van, ami már nem olyan erős, nem olyan minőségű, ami motiválna. Meg eljutottam oda, hogy azt éreztem: megkötik mit és mennyit írjak, ez meg- ahogy fent mondtam- nekem nem jó. Így manapság már nem igen írok pályázatokra, ha pedig végiggondolom, a legnagyobb díj, ha egy olvasó  visszajelez, hogy tetszett a könyvem. 

Említettem, hogy több területen is kipróbáltad már magad. Számodra melyik a legkedvesebb ezek közül?

Egy időben azt feleltem volna, hogy az életrajzi ihletésű könyveim műfaja.  Ma inkább azt mondom, hogy az a típusú zsáner, amit fantasy-ba sorolnak, én mégis inkább azt szeretem rá mondani, hogy kalandregény. Mert semmi idegen lények, mágia és lehetetlenség nincs bennük, csupán nem a földön játszódnak, hanem egy ugyanolyan, de más világban. Minden reális, csak a világ felépített. Ez adja meg nekem a legnagyobb szabadságot és a legjobb terepet arra, hogy meséljek, tanítsak - ha éppen ez a célom -, s kiragadjam az olvasót a mai szürkeségből.  

Ki az a karaktered, akivel élőben is szívesen találkoznál?

Valahol én minden karakteremmel találkozom és amikor írom őket, akkor élnek is. 

Néha  megtetszik valakiből egy tulajdonság egy könyvben, egy másik egy filmben és összeáll a kép. Máskor megálmodom a szereplőt, vagy éppen én lennék ő…

De mindig azzal, akit írok. Lovagjaim közül a lovagokkal, mestereim közül a mesterekkel, tanítványok közül velük és egyszerű szereplőimmel meg köztük lenni lehetne a jó.  

J.A.A. Donath álnéven is publikálsz. Mennyire írsz másképpen születnek meg azok a művek, melyeket ekkor írsz? Külön tudod választani a két alkotót?

J.A.A. Donath neve azért született meg, mert akartam egy nevet a fantasy vonalhoz. Az életrajzi és valódi történetekhez használom a rendes nevem, a fantasy-hoz meg a Donath-ot. A név amúgy nem angolszász eredetű, tehát álnév, de nem angol.  J.- mint Jenei ; A. – mint András ; A. mint Attila ( édesapám harmadik neve után az ő tiszteletére) ; Donath, mint egykori grammatikus és mint egy olyan név, amiben ott van a „Don „ szó. :D

Nagyon nem kell szétválasztanom, mert ha olyan történetet írok, abban élek, ott lélegzem, azt írom. Ha kalandos, akkor Donath, ha magamról mesélek ( ez persze valahol biztos igaz a kalandregényekben is ) , akkor meg az eredeti nevem alatt. Más talán a megfogalmazás, a megszólítása az olvasónak , a tálalás, de össze még sosem keveredtem és tudathasadásom sincs.  Lehet, hogy olyankor nekem is jó elvonulni abba a világba…

Milyen olvasói visszajelzéseket kaptál eddig?

Azt vettem észre, hogy szeretik olvasni az emberek, amit írok.  Vannak gyengéim - ez jó -, s ha ezt megírják nekem, ezt is ugyanúgy megköszönöm, mint amikor dicsérnek.  Mert hiszem, hogy tanulni sosem szégyen.  A „Jó volt!” és a „Tetszett!” –kel sokat nem tudok kezdeni, de ilyen is akadt már. Meg olyan is, ami elég egyszerű módon lehúzott. De én rá sem haragudtam, hiszen az én feladatom az írás, a véleményformálás meg az olvasóé. Akkor kissé nehezebben viselem a negatívot, ha az szinten alulian van tálalva, de ekkor is mély levegőt veszek és megköszönöm. 

Szerzőként mikor vagy maximálisan elégedett egy alkotásoddal?

Szerzőként akkor, amikor befejezem és leteszem a billentyűzetet.  A kérdés inkább az lehetne, hogy mikor gondolom azt, hogy jót írtam? Szerintem teljesen elégedett sosem lehetek…   Ha sokan olvassák. Akkor, ha adhattam vele, ha befogadták azt, amit beleszőttem a sorokba. Akkor tudok elégedetten hátradőlni, ha életrekelnek a szereplők, ha segítek akár egyetlen sorral az olvasónak.  Akkor is, ha érzéseket, indulatokat, gondolatokat tudok kiváltani emberekből és erről aztán esetleg tudunk beszélgetni.  Ha keresik a könyveim, kérdezik, hogy mit írok épp? S akkor is, ha valaki olvasatlanul odateszi az én könyvem egy Martin, vagy Bán Mór, Jókai mellé…

Tagja vagy a Nyugger Szövetség Írói Csoportnak. Mesélnél nekünk egy kicsit erről? Hogyan kezdődött a közös munka, milyen a csapat tagjának lenni?

Nem vagyok egy nagy csoportfun a közösségi oldalakon, mert nincsenek jó tapasztalataim és néha sok nekem ami ott megy.  A Nyusziba azt hiszem egy szerzőtárs hívott meg, Szemán Zoltán. Itt nagyon rövid idő alatt azt tapasztaltam, hogy  baráti a viszony, hogy van segítség, s segíthetek én is. Azt éreztem, hogy fontos vagyok és nemcsak egy tag a sok közül. Voltak játékok, kreatív feladatok, amiket magaménak tudtam érezni és  nemcsak folyt az önreklámozás  állandóan. Nem tapasztaltam, ha felraktam egy posztot, akkor pár perc után jött egy semmitmondó másik és nem sokkal utána megint, hogy amit felraktam, azt lenyomják… Nem özönlik a „mindenképp engem olvassatok” poszt és ha bárki kérdez, kap választ. Nem fellengzősen, hanem valóban odafordulósan.  Nincs százezer tagja, de szerintem nem is kell. Néha írunk, játszunk, viccelődünk, máskor meg mindenki ül és írja a sajátját, éli világát. De mindig akad valaki, aki bekopog, hogy : „Hahhó, mi van veletek?” Szóval szeretem, kicsit a családom lett… 

Alkotóként mi a legnagyobb álmod, amit el szeretnél érni?

Talán az, hogy olvassanak sokan. Az, hogy érezzék akik olvasnak, hogy adok nekik, hogy ne tudják letenni a könyvem. Vagy, hogy irodalomórán az én könyvemből idézzenek egyszer? De az sem lenne rossz, ha öt perc múlva csilingelne egy email, hogy Peter Jackson, vagy Steven Spielberg  szerződést kínál… 

Milyen terveid vannak erre az évre?

Azt hiszem az első, hogy tavasszal  benne leszek egy antológiában, ahol sci-fi műfajban  kellett novellát leadni; erről még nem beszélhetek. A terep új, meglátjuk és jó lesz több kortárs szerzővel együtt megjelenni egy olyan területen, ami nem az enyém igazán…

Ezután  érkezni fog a Calderania- A Kardtánc folytatása, a Calderania- A Farkaspengék. Sok és hosszú munka van benne, sokan várják már és bízom benne, hogy megéri, fogok tudni adni vele az olvasóknak.

Tervbe van még pár „fiókos írás”, de ezeket nem tudom előjönnek-e, vagy nem, viszont időnként rájuk nézek, firkálok bennük…Kitudja, lehet nekiugrok majd egyiknek és akkor az meglepetés lesz.

Aztán most kezdtem egy történelmi regény munkálataiba, amiről csak annyit, hogy tologatva a határaim, most megpróbálok ilyet is írni.  Török időkben játszódik a történet és a szülőfalumnál… 

Valamint  év végére még egy meglepetés, de erről majd csak akkor, mikor nekifutok. Lehet, hogy ismerősöket veszek elő…

Köszönöm a lehetőséget és kívánok minden olvasónak sok könyvet, jó egészséget és akinek lenne kérdése még, keressen bátran a honlapomon, nálam tabu nincs!

Ezúton is további sok sikert kívánok Andrásnak!

Amennyiben továbbin információra vágysz, keresd bátran a szerző hivatalos Facebook-oldalát, vagy weboldalát is!

Írta: Isabel

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anita Boza - Elrabolt szerelem

A könyvet még tavaly kaptam édesanyámtól és a borítója teljesen lenyűgözött. Nagyon kellemes látvány, emiatt nagy reményekkel vágtam neki az...

Népszerű bejegyzések