Nagyon rég sírtam könyvön, de most kiengedhettem mindent.
2015 november 13. nemcsak Párizsnak, de az egész világnak traumát okozott. A terrortámadás-sorozat, melyben több száz ártatlan megsérült és életét vesztette, örökre megváltoztatta a történelmünket és az életünket.
Robin O' Wrightly ezeket az alapokat használta fel novellája írása során. Az írónő egy francia lány Perle és egy magyar fiú Tamás találkozását veti papírra ezekben a nehéz pillanatokban. A két fiatal együtt búj el, és próbálják túlélni a Bataclan színházban.
A leírás egyáltalán nem véres vagy traumatikus, hiszen főhőseinket látjuk, amint próbálják egymásban tartani a lelket. Ez mellett érzékeljük a valós eseményeket és azt gondolom, hogy pont ez teszi annyira szomorúvá és emberivé a történetet. Amikor "csak hallunk" ilyesmiről, korántsem éljük át annyira, mint amikor valaki elmeséli a történteket. Az írónő mesterien mesélt. Láttam magam előtt a jeleneteket, éreztem a rettegést, az életért való küzdést.
Aztán, mikor mindennek vége lett, és a szereplőink újra találkozhattak szeretteikkel, megkönnyebbülést és a hálát.
Bár, Perle és Tomi kapcsolata nem végződött szerelemmel - szerintem tökéletes volt ez így,- mégis megmutatta, hogy korántsem csak ez az egy érzelem lehet életreszóló. Barátságuk túlmutat nemzeteken, időn és traumákon is, mert bár az hozta össze őket, nem hagyták, hogy ez legyen a kapcsolatuk alapja.
Így a végén, már csak annyit mondanék, hogy köszönöm az írónő bátorságát, amiért megírta ezt, és segített, hogy mi sem felejtsünk.
Kívánom az áldozatoknak és hozzátartozóiknak, hogy leljenek békére!
A történteket nem törölhetjük el, de tehetünk azért, hogy ilyet soha többé ne kelljen átélni senkinek.. Soha!
„Csak azért sem gyűlöllek titeket!” ~ Antoine Leiris
Amennyiben kíváncsivá tettelek, keresd a Könyvmogul kínálatában!
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése