2020. augusztus 1., szombat

Csete Dóra és Kőszegi - Arbeiter Anita - Lillen, a tünde



Kőszegi – Arbeiter Anitától már volt alkalmam három mesekönyvet is olvasni, ám a most következő azért olyan különleges, mert nem egyedül írta meg. Csete Dórával közös könyve, a 2020-as év egyik legédesebb alkotása volt számomra és mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

Lillen, a  tünde egy kislányról szól, aki nem ember, hanem – mint a címből is kiderül – egy tünde. Szüleivel él és legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon kíváncsi. Szeret tanulni, új dolgokat kipróbálni és barátkozni. Mivel fajtársai között ő az egyetlen gyerek, ezért barát keresés közben nem érdekli, ha az illető például sellőlány, unikornis, vagy akár egy boszorkány. Mindezt természetesen tanulságokkal átszőve.
A fejezetek külön-külön kalandokat tartalmaznak, melyeket felváltva írtak a szerzők, mégis egy teljesen  egységes történetet kapunk.  Őszintén szólva, ha nem jelezték volna, hogy ki melyik fejezetet írta, észre sem vettem volna a különbséget. Ritka az ilyen mértékű összhang a szerzők között, így ehhez csak gratulálni tudok!
Ám, ami számomra a leglenyűgözőbb volt, az a grafika. Ki merem jelenteni, hogy ilyen harmonikus és szemnek tetsző illusztrációkat nagyon ritkán látok. Hiszem, hogy egy illusztrátor legfontosabb feladatainak egyike, hogy kihangsúlyozza a történetet, támasza legyen. Ezt ebben a könyvben maximálisan sikerült kivitelezni.

Minden mesekönyv, értékelésem végén jelezni szoktam, hogy melyik az a korosztály, aminek leginkább ajánlanám az adott művet, de itt most gondolkodóba estem. Természetesen az alsó korhatár az óvodások, na de a felső? 30 éves vagyok és az a másfél óra, amíg kiolvastam a könyvet teljesen elvarázsolt, szóval azt mondanám, hogy 99 éves korig bárki örömét lelheti benne, aki szeret a varázslényekkel együtt kalandozni!

Ha rendelnél, megteheted a Lillen, a tünde hivatalos weboldalán!

Írta:Isabel

2020. július 29., szerda

Schilli Tímea - Szívtükrözés - ahogy Isabel látja



Májusban a Magyar Szerzők Könyvei Magazin egy játékot indított, melyben kortárs szerzők könyveit értékelik, majd azt az ország más pontjain elhagyják, hogy így népszerűsítsék a magyar irodalmat!

Néhány írótól lehetőséget kapott az Álmok útján, hogy a blog keretein belül mondhassam el a véleményemet, illetve az elkészült interjúkat is itt közzétehessem, melyet ezúton is nagyon szépen köszönök!

Az első ilyen könyv, amiről mesélnék nektek, egy verseskötet Schilli Tímea tollából. NiKy már értékelte nálunk a művet, és már akkor eldöntöttem, hogy ha lehetőségem lesz rá, én magam is szeretnék elmerülni a költőnő soraiban.

Köztudott, hogy nagyon szeretem a verseket, mert másképpen tud hatni rám, mint egy regény. Mindkettőnek más hangulata van, és másképp segít feldolgozni az érzelmeket. 

Tímea kötete is rengeteg érzelmet képes előhozni az emberből. Olyan szinten képes voltam azonosulni vele, hogy nem is tudtam hamar végigolvasni. Felkavaró őszintesége a lelkemig hatolt.

A könyv 5 nagyobb részből áll, melyek mindegyike a lélek szilánkjait tükrözi vissza.  Nem mennék bele mindegyik taglalásába, mert ahányan csak olvassuk, mindenkinek más jelent majd; ehelyett inkább megmutatnám az egyik olyan költeményt, ami hatalmas kedvencemmé vált. Mióta nálam van a Szívtükrözés, nem telt el olyan nap, hogy ne olvastam volna el, ezért mindenképpen meg szeretném mutatni nektek. A vers az első fejezetben található, ami a Lármázó lelkek címet viseli:

Lánc és szárny

Minden ember lánccal születik, 
legtöbben azzal is halnak.
Lázadó életed mit sem ér,
Ha nem adsz hangot a dalnak.

Van olyan ember, számtalan,
Ki súlyától majd összeroskad,
Mégis hajtja valami érthetetlen,
Mikor fojtogatja akaratát a tudat.

Szabad szellem hadd szárnyaljon…
Csak az a baj, hogy mindig van,
Van egy mézes, könnyed érzetű,
Madzagocska, bár néha láthatatlan.

Bármennyi láncot szakíthat az ember,
Szabadnak ugyan nem született,
De azzá válni már nem mer,
S mulasztani nem tudja a tünetet.

Van olyan ember – fehér holló,
Aki könnyedséggel szárnnyal,
Messze a mindennapi gondolatoktól, 
De szabadságot csak egyedül vállal.

Nem itt van, s nem lehet vele senki,
Hogy ő mit érez, mit gondol,
Hogy van, mit keres, nem értheti,
Magányba mártva, lánctalan tombol.

De mire jó, kérdem én ha
Szárnyad van s egyedül szállsz,
Mire jó, ha boldog vagy,
Kedves mosolyt sem találsz?

Azt hiszem, ezek a sorok nem igényelnek különösebb magyarázatot. Olyan életigazság és erő rejtőzik bennük, amik azonnal felébresztik a tudatot és a tenni akarást.
Hiszem és vallom: ha egy kötetben csak egyetlen egy vers van, mely képes valamit adni, ami által több lesz az ember, már megérte az árát.
Itt több ilyennel is találkozhat olvasó és csak az adott lelkiállapota fogja meghatározni, hogy mely részek szólítják meg a leginkább.
A magam részéről köszönöm szépen Tímeának, hogy lehetőséget biztosított az olvasásra, mert könnyebbé tett számomra egy igazán emberpróbáló időszakot.

Ha te is elmerülnél ebben a világban, keresd a kötetet a Libriben!

Az elhagyásról a képeket megnézhetitek a blogunk Facebook - oldalán!

Eredeti játék forrása: www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu

Írta: Isabel


Aradi Péter - Orbán, az oroszlán


A most következő mese nem napjaikban íródott, mégis úgy érzem, érdemes beszélnem róla.
Aradi Péter - Orbán, az oroszlán című, 1997-ben kiadott könyve olyannyira aranyosan és szerethetően szólítja meg a kicsiket, hogy mindenképpen szerettem volna, hogy ti is megismerhessétek!

Ha kinyitjuk, két rövid történetet találunk benne.
Az első, melyről a könyv a címét is kapta, egy idős oroszlánról szól, aki az idő múlásával elvesztette fogsorát és ezzel együtt a tekintélyét - legalábbis ő így látja. Az állatok szívesen beszélgetnek és barátkoznak vele, de már nem érzi magát királynak. Aztán egy nap megérkezik egy doktor az erdő lakóihoz és új fogsort csináltat Orbánnak - ám a bajok itt kezdődnek.

Ez a történet csodálatos példa az idő múlására és folyamatos változására. Amit fiatalon birtokoltunk - erő, tekintély - szépen lassan átalakul valami mássá. Nem veszik el, csak megváltozik velünk együtt.
Ezt meglátni és elfogadni sokszor nagyon nehéz, pedig az élet része. Fontosnak tartom, hogy már gyerekként is halljunk olyan történeteket, melyekben erről esik szó és elmagyarázzuk a fiatalabbaknak, hogy bizony semmi sem - vagy csak nagyon kevés - dolog állandó.

A második történetben egy baromfiudvarban találjuk magunkat, ahol a kakas már nem él, így az egész udvar felbolydul. A tyúkok nem tojnak, a kiscsibék nem járnak iskolába és folyamatos a zűrzavar. Ezt megelégedvén, Cézár, a kutyus veszi át az irányítást.

Az ebben rejlő tanulságot is nagyon fontos megismertetnünk időben a gyermekeinkkel: fontos, hogy legyen a környezetükben valaki, akire felnézhetnek, és aki meghúzza azokat a bizonyos határokat, hogy a jelenlegi és jövőbeli életük a megfelelő mederben folyhasson. Ez akkor is igaz, ha éppen nem értünk vele egyet.

Az egész könyv tele van szebbnél szebb illusztrációkkal, melyeket bevallom többször is megnézegettem olvasás után. Színesek és rendkívül édesek.
Az olvasással gyorsan lehet haladni, mivel nem hosszú; ajánlom már nagycsoportosok részére is esti mese gyanánt.
Ami még nekem külön tetszett, hogy a történetek versbe vannak szedve és ez még inkább segít abban, hogy ne legyen száraz a mondanivaló.

Összességében kellemesen meglepődtem, kedvenc lett számomra a könyv. Mindazonáltal a beszerzése picit nehézkes, mivel a legtöbb helyen csak előrendelhető. Ám én addig keresgettem nektek, amíg találtam egy oldalt, ahol még megvásárolható!

Szóval ha felkeltettem az érdeklődéseteket, a Librinél még kapható!

Írta: Isabel



Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések