2021. augusztus 12., csütörtök

Stephanie Dray - Ben Kane E. Knight - Sophie Perinot - Kate Quinn - Vicky Alvear Shecter - A tűz napja - Pompeji regénye


 Ez a történet nagyon megrázó volt és mély nyomot hagyott bennem. Bár jó pár napja kiolvastam, nem volt lelkierőm ahhoz, hogy megírjam az értékelésem.

Mint, ahogy az várható, a regény egy ókori város, Pompeji utolsó óráit mutatja be. Konkrétabban: az utolsó 24 óráját. Átélhetjük az ott élők minden félelmét, megismerhetjük a gondolataikat és azt, miként fogadják el a rájuk váró sorsot: a halált. 

Mint minden városban itt is sokféle ember élt, Volt, aki a szerelmével szeretett volna új életet kezdeni vagy az anyaságra készültek, mások pedig üzletet kötöttek vagy éppen hódítani szerettek volna. Úgy élték a mindennapjaikat, akárcsak mi most, még egy nap a Vezúv kitör. 

A szerzők briliánsan oldották meg, hogy minden társadalmi réteg szerepet kaphasson a műben, hiszen több karakter szemszögéből rakhatjuk össze az eseményeket és a sorsukat. Mindegyik szereplő életútja nagyon megérintett és érdekes volt látni, hogy a különböző személyiségek, mennyire másképp viszonyulnak az elkerülhetetlenhez. 

Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egy nagyon részletesen megírt történelemkönyvet olvastam volna a városról, nem volt olyan pörgős cselekménye, mint egy regénytől vártam volna. Viszont, tekintve az ismereteimet, ez számomra nem volt hátrány, mert tanulhattam valamit. 

 Bár, a könyv vastag és száraznak is tűnhet, az érzelmi töltöttség miatt nem unatkoztam. Emlékeztetett arra, hogy az élet véges. Bármelyik pillanat lehet az utolsó, anélkül, hogy annak bármiféle előjele lenne. 

Nem tagadom, sok zsebkendő elfogyott olvasás közben, de megérte, hiszen gazdagabb lettem általa! Előjött a pszichológiát szerető énem és sokat tanultam arról, hogy ugyanarra a helyzetre miképpen reagálhatunk. 

Ajánlom mindenkinek, aki szeret hasonló témában olvasni, vagy csak szeretne elmerülni az emberi lélek megismerésében!

Amennyiben megvásárolnád, többek között a Lírában megteheted!

Írta: Isabel

2021. augusztus 11., szerda

Ferger Annamária - Más szemmel


 Ferger Annamária Legújabb regényét már többször volt alkalmam olvasni. Megjelenés előtt és azóta is elgondolkodtat ez a történet, hiszen nagyon életszerű és tanulságos. 

A főszereplő Abigél, akinek a szülei elváltak és az apukája új családot alapított. Ezt a lány nagyon nehezen viseli és amikor az édesanyja két hétre elküldi volt férje családjához nyaralni, a kamasz lányban elkezdenek forrni az indulatok.

Féltestvérével Judittal sem felhőtlen a kapcsolata. Úgy érzi, a lány és az anyukája elvette az apja szeretetét és ezzel egy időben megfosztotta őt attól, hogy valódi családban nőhessen fel. Ez a nagyon mélyről jövő feszültség nagyon rossz hatással van a két lány viszonyára: folyamatosan civakodnak és veszekednek, mígnem egy véletlen baleset folytán Abigél kénytelen átvenni Judit helyét és irodalmi táborba menni helyette.

Az ő nevét használva el is megy, és ez lesz élete legnagyobb kalandja. Nemcsak rájön arra ki is ő valójában, de a művészetek iránt is érdeklődni kezd. Komoly belső változásokon megy át és azt kell mondjam, hogy jót is tesz neki. Nem titkoltam az írónő elől sosem, hogy mennyire ellenszenves a karaktere - bár tudom, hogy szándékosan szeretett volna vele negatív érzelmeket kiváltani. 

Judit korához képest nagyon érett kamaszlány. Imádja az irodalmat és a nővérével is igyekszik kedvesen viselkedni. Mikor megsérül, Abigél ráébred arra, mennyire fontos számára az Alkotói Tábor, hogy segítse húgát, ő megy el helyette. 
Személy szerint nagyon megsajnáltam őt: az álmát most a testvére éli meg helyette. Ennek ellenére végig kedves marad vele és igyekszik tanácsokkal ellátni őt.

A nyári tábor ábrázolása és a feladatok a legjobb része a történetnek. A résztvevőknek dalt kell írni, híres művet átdolgozni és még sorolhatnám. (Én is megpróbálkoztam némelyikkel, de a szereplők ügyesebbnek bizonyultak.) Azért, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, a szervező csapatokra bontotta őket, így a lány kénytelen nyitni mások felé is.

Ha tábor akkor nem maradhat el a fiatalkori szerelem sem: ezúttal Roland és Gábriel személyében érkeznek a fiúk a lányok életébe. Az előbbi Abigél csapattársa, az utóbbi pedig Judit zongoratanára. Mindkét fiú nagyon okos és intelligens, jól kiegészítik a lányok...lányos oldalát.

Véleményem szerint az írónő fejlődött történetalkotás és írástechnika terén is. Bár, számomra Abigél nagyon nem volt szerethető, mindig azt mondtam, hogy akkor él egy karakter, ha érzelmeket vált ki az olvasóból. Akkor is, ha az nem pozitív. Tekintve, hogy a lány nehéz korszakban van és hiányzik neki az apai szeretet, a tettei valahol még érthetőek is.

A történetet főképp kamaszoknak ajánlanám, ők talán jobban azonosulni tudnak a csipkelődésekkel.
Az érzelmeket nagyon szépen kidolgozta a szerző, így nem lesz nehéz azonosulni a szereplőkkel.

Amennyiben szeretnéd meglepni magad vagy a gyerkőcöt, a NewLine Kiadó várja a rendelésed!

Írta: Isabel
 


2021. augusztus 9., hétfő

Az írónő, aki karakterén keresztül mutatta meg nekünk az irodalom iránti szeretetét - Interjú a Más szemmel című ifjúsági regény szerzőjével


Ferger Annamária - Más szemmel című regényét az elsők között olvashattam, még a megjelenés előtt. Mindig nagy öröm számomra, mikor részese lehetek egy könyv születésének és ez nem volt másképp ezzel a regénnyel sem!
Mióta ismerem, az írónő sokat fejlődött, és hálás vagyok azért, mert a magánéletben is megosztja velem az alkotással kapcsolatos gondolatait.
Azért, hogy kedvet kapjatok a könyvéhez, jöjjön egy vele készült interjú!

A Más szemmel egy ifjúsági regény, testvéri szeretetről, szerelemről, egy táborról, és nem utolsósorban önmagunk megtalálásáról szól.  Honnan jött az alapötlet?

Először is szeretném megköszönni az interjút, nagyon hálás vagyok érte.

Az a fajta ember vagyok, aki kicsit nehezebben nyílik meg másoknak, épp emiatt is kezdtem el írni, hogy a bennem rekedt szavakat valamilyen formában kiöntsem magamból. Egy interjú viszont lehetővé teszi, hogy olyan kérdésekre is választ adjak, amik az Olvasókat érdeklik.

A Más szemmel írásakor (kb. 2013-ban) egyetlen dolgot láttam magam előtt. Szerettem volna egy olyan családi állapot bemutatását, ahol maga a főszereplő az, aki nem képes alkalmazkodni és elfogadni az új családját. A történet elején nagyon ellenszenves karakter, de ha újra írhatnám, akkor sem változtatnék a jellemén. 

A helyszín kiválasztásánál arra törekedtem, hogy valami újat alkothassak, valamit, amivel még eddig nem találkoztam. Ezért helyeztem a szereplőimet egy hangulatos erdei táborba. 

A történet elején megismerkedhetünk egy testvérpárral és az ő viszonyuk rendezése adja a cselekmény egyik fő szálát. Véleményem szerint, kifejezetten jó, hogy ebben az esetben nem szerelmesek állnak a középpontban, ám mint alkotónak mennyire volt nehéz hitelesen átadni a lányok érzelmeit?

Nekem is vannak testvéreim, és előfordul, hogy összekapunk. Ezt figyelembe véve nem volt nehéz a lányok érzelmi vonalát hitelessé írni.

Természetesen dönthettem volna úgy is, hogy tökéletes harmóniában élnek egymás mellett, de az utóbbi időben elkezdett zavarni, ha túlságosan tökéletes könyveket fogtam kézbe. Az írók egy része fél valódi konfliktust teremteni, vagy unszimpatikus karaktert megformálni, mert tart az olvasók reakciójától. 

Judit és Abigél nagyon különböző személyiségek: még az előbbi kicsit visszahúzódó és kedves, addig az utóbbi életvidám és kissé tapintatlan. Számomra Judit karaktere szimpatikusabb volt, talán pont amiatt, hogy nem akart állandóan a társaság középpontja lenni, ugyanakkor, néha úgy viselkedik, akár egy gyermek. Mi alapján választottad ki a személyiségjegyeiket?

Szerettem volna egy kicsit belevalóbb, bátrabb női karaktert – ő Abigél, akinek a szemszögén át olvashatjuk a történetet. Judit pár évvel fiatalabb nővérénél, mégis tapintatosabb, bölcsebb kortársainál. Őt magamról mintáztam; az írás és az olvasás élteti. Ez is egy rejtett üzenet a könyvben. Engem fiatalon elég sok bántás, támadás ért a hobbim miatt. Nem értették, mit szeretek az írásban, nem is hittek a sikeremben. De nem miattuk, csakis magam miatt, az álmom megvalósítása miatt adtam ki a könyveimet. Mindezt próbáltam belesűríteni Judit karakterébe, akinek leghőbb vágya volt olyan embereket megismerni, akiket ugyanazok a dolgok érdeklik, mint őt.

Juditnak vannak jó tulajdonságai, az egyik az esze és az irodalom iránti szeretete. Ez a szál fontos lesz a történet szempontjából, ugyanis alkotói tábor vár az egyik főhősnőre. Miért pont az irodalmat választottad ehhez?

Középiskolában mondhatni az egyik kedvenc tantárgyam az irodalom volt. Imádtam a verseket (egyedül Ady költészetével nem tudtam megbarátkozni, de a sors vissza is vágott, mert őt húztam érettségi tételként :D ). Ha kaptam volna hasonló lehetőséget, mint a történetem szereplői, hogy elmehetnek egy irodalmi táborba, nagyon örültem volna és biztos éltem volna a lehetőséggel. Judit ezen a téren is az én személyiségemet tükrözi. 

A tábor feladatai nagyon kreatívak és érdekesek, megsúgom én is megcsináltam belőle párat. Sok időbe telt ezeknek a kitalálása?

Bevallom, igen. A körvonalát előre tudtam, minden nap csak egy próbatételt szerettem volna. Ebből volt, amit rögtön a legelején kitaláltam, de volt, ami felett hosszú hónapokig ültem. Sok ötletem volt, összetettebb feladattal is készülni szerettem volna, amiben a tér közepén álló szobrok is szerepet kaptak volna. De jött egy jobb ötlet, és így ez feledésbe merült.

Tehát nem volt egyszerű. Szerettem volna, ha valami érdekes is történik, mégis megmutatkozhat a kreatívságuk. Szerettem volna egyszerűbb feladatot, de bonyolultabbat is.  Az volt a legnehezebb, hogy hiteles maradjak, és benne maradjak az irodalom témakörében.

Természetesen a románc sem maradhat el - ezúttal Gábriel és Roland lesz a lányok segítségére. Nehézséget okozott megfelelő partnert találni Judit és Abigél számára?

Váratlan dolgot fogok most megosztani veletek: egyik fiú személyiségi jegyei sem voltak tervezettek. Egyszerűen csak tudtam, mikor mit kell tenniük. Még engem is megleptek legtöbbször :D 

Rolandot nagyon-nagyon megkedveltem, imádtam írni ezt a szerelmi szálat. Már a legelső pillanatban kiakasztó, mégis bátran közeledik Abigélhez, aki elég sokáig próbál neki ellenállni. Tökéletesen kiegészítik egymást. 

Őszintén megvallva Gábriel szerelmi szála nem volt tervben. Valahogy belelopózott  a  történetbe és nem engedte, hogy elszakítsam szerelmétől. Ez a szál nagyon finoman bontakozott ki, de ennél többet nem szeretnék elárulni.

A borítót te tervezted. Ilyennek álmodtad meg a kezdetektől, vagy teljesen más lett a végeredmény?

Nagyon sokat „szenvedtem” a borító kiválasztásában, hisz ez is egy nagyon fontos része a könyvnek. Nem volt konkrét elképzelésem, csak kerestem egy olyan képet, ami átütő erejű lesz, és ha meglátom, megtörténik a nagy bumm. A felhasznált képnél éreztem egyedül azt, hogy megcsiklandozta a fantáziámat.

Összességében elégedett vagy a végeredménnyel? Milyen visszajelzések érkeztek hozzád?

Kicsit önteltnek tűnnék, ha azt mondanám, elégedett vagyok? Minden könyvnek vannak hibái, az enyémeknek is, de nekem akkor is tökéletes. Mindig is szerettem ezt a történetet.

A visszajelzések kedvezőek, bár ahogy korábban írtam, Abigél személyisége eléggé megosztó.

A regény a NewLine Kiadó webshopjában kapható, de magánkiadásként jelent meg. Mesélnél egy kicsit az ezzel kapcsolatos tapasztalataidról?

Szerettem volna, ha a könyveim bekerülnek egy kiadóba. Nehezen láttam be, de egyszerűbb, ha nem nekem kell borítékkal a postára rohangászni, főleg korlátozások idején a kígyózó hosszú sorba beállni. Viszont a könyv nyomdai előkészítését nagyon élvezem csinálni. A Más szemmelt magam nyomdáztattam a Mybook nyomdával, viszont a NewLine terjeszti, ami azt jelenti, hogy a webshopjukból bármikor megrendelhető a könyv. A kiadó vezetőjével jó együtt dolgozni, csak ajánlani tudom őt.

A következő lépcsőfok, amit szeretnék majd elérni, hogy a könyveim bekerüljenek a bolthálózatba.

Mivel készülsz legközelebb? Mikorra várhatunk tőled új megjelenést?

Vártam ezt a kérdést, de nem tudok konkrét választ adni.  Az az igazság, hogy tavaly elmaradt a könyvmegjelenés, és idén sem tudtam még új könyvet felmutatni. Viszont két könyvem is kiadásra vár.

Az egyik egy verseskötet, amely a Néma ölelés címet viseli. A másik egy fantasy regény, amely az Yggdrasil munkacímet viseli.

Mindkét könyv nagyon közel áll hozzám, és mindkettőt szeretném már a könyvespolcomon látni. Csakhogy az előkészületek nagyjából 90%-ig vannak készen, és az egész nyáron át tartó házfelújítás miatt valószínűleg nem könnyen fogok gép közelbe jutni. Így a könyvkiadás megint tolódik, de nem tudom pontosan meddig. Viszont a NewLine kiadóval folyamatosan egyeztetünk a terjesztéssel kapcsolatban. Konkrétat egyelőre nem merek állítani. Az írói oldalamon folyamatos értesítések alapján naprakész információ áll bárki rendelkezésére.

Ezúton kívánok további sok olvasót Annamáriának!

Amennyiben sikerült felkeltenünk az érdeklődésed,keresd hivatalos Facebook-oldalát! Könyvei megtalálhatóak a NewLine Kiadó webshopjában,  Underground Kiadónál, valamint a Bookandwalk kínálatában!

Írta: Isabel

2021. augusztus 8., vasárnap

"Ha a könyvben jól titkolózunk, akkor azt az olvasók szeretni fogják. Ezért kell a misztikusság." - Interjú a Képtelen történet szerzőjével, Benyák Zoltánnal


Benyák Zoltán számos zsánerben szórakoztatja az olvasókat. Több díjjal is rendelkező szerzőnk 2004 óta folyamatosan publikál; regényei és novellái fantasy elemekkel átszőtt művek, melyek mögött mély mondanivaló áll.
Ezúton is szeretném megköszönni, hogy elfogadta az interjúra való felkérésemet!

Mivel az Álmok útján blog elsősorban az ifjúságot célozza meg, ezért kezdjük is a legfrissebb és egyben az első ifjúsági regényed bemutatásával!  Hogyan született meg a Képtelen történet ötlete?

Novellának, ami még a kezdet kezdetén Az író és a lány címre keresztelődött. Ingyenesnek szántam, ezért feltöltöttem az Ncore-ra. Kaptam is rögtön a fejemre, hogy micsoda illegális vagyok. :) Szerintem meg nem voltam az. Éppen hogy legálisabbá tettem az egészet egy aprósággal. De nem ez a lényeg, hanem a történet. Könnyedet akartam írni a sok súlyos dolgom után. Valami olyat, amit egy gyerek és egy felnőtt egyaránt tud élvezni, de közben nem kell visszafognom a fantáziám. Ez lett a Képtelen történet.  

Mennyiben volt számodra más ennek a korosztálynak írni?

Nem esett nehezemre. Sőt. A párbeszédek jobban peregnek, ha van egy cserfes lány szereplőm. Könnyen haladtam vele, és nagyon élveztem csinálni. Úgy tolakodtak elő a kalandok, szinte egymást lökdösték, hogy beférjenek a könyvbe. 

A borító részt vett tavaly a 2020 legszebb borító versenyén, ahol dobogós helyen végzett.  Milyen volt a közös munka László Márk tervezővel?

Nagyon jó. Márk hangulatvilága pont passzolt az én írásomhoz. Rögtön levette, hogy ilyen Halloween hangulatú borítót szeretnék, és nemcsak hozta is az érzést, de rádobott egy lapáttal. Imádtam a vészjósló kastélyt a borítón, meg a vízköpőt is. Azóta már dolgoztunk együtt újra, és ha minden jól alakul, akkor még idén láthatják az olvasók az újabb közös munkánk.

Mint említettem, több mint tizenkilenc éve vagy a pályán, gondolom, ez idő alatt több kiadóval is sikerült együttműködnötök.  Az ifjúsági regényed, a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg. Milyen élményeid vannak a közös munkálatokról?

Tudtam, hogy a Főnix lenne a legalkalmasabb a Képtelen Történet megjelentetésére. Ők abban a műfajban otthon vannak, ahová azt a regényt szántam. Megmutattam a kéziratot, és szerencsére azonnal megállapodtunk. Örültem, hogy a Főnix Könyvműhelyhez került, mert így kapja meg a neki való olvasóközönséget.

Beszélgessünk egy kicsit a további műveidről is. Az utolsó emberig egy alternatív, modern fantasy, mely 2016-ban jelent meg. A fülszöveg, egy kalandokban gazdag, vérfagyasztó, merész történetet ígér. Melyik az a korosztály/célcsoport, akiknek ajánlanád?

Bárkinek, aki szereti az olyan regényeket, amik nemcsak izgalmasak, de lehet rajtuk gondolkodni is. Korosztálytól függetlenül. Az utolsó emberigben vannak régivágású regénystílusok, de a szerkezete mégis modern és újszerű. Az volt az ötletem, hogy minden fejezet más korban játszódjon, olyan történelmi korokban, ami sorsfordító a világ szempontjából. De ezek a fejezetek azután kapcsolódjanak egymáshoz, és kiadjanak egy nagyobb képet. Szóval az olvasónak kapaszkodni kell, mert megjárjuk a felfedezések korának vitorlását, a francia forradalom korát egy őrült márki kastélyában, azután ellátogatunk Hasfelmetsző Jack Londonjába. Sodródunk egy epikus, mindannyiunkat érintő végkifejlet felé, ami most természetesen nem lövök le. 

Ugyanebben az évben megjelent A nagy illúzió című regényed is, melyben a főszereplő egy nap arra ébred, hogy már él, ám egy feladattal bízzák meg őt. Milyen fogadtatásban részesült ez a felnőtt – mese? 

A nagy illúzió az egyik legközkedveltebb regényem. Tom Pastor, a festő története, aki halálában találta meg az életet, és olyan túlvilági utazása lett, amilyen nem mindenkinek adatik meg. Az olvasók szeretik. Azt hiszem, sikerült benne valami személyeset csempésznem, és olvasáskor együtt tudnak érezni a szereplőkkel.

Mit gondolsz, miért szeretjük ennyire a misztikus, esetenként félelmetes történeteket? 

A félelmetes történeteket ugyanúgy szeretik, mint a romantikusat, vagy komikusat. A lényeg az érzelemkeltés. Ha a történet kivált az olvasóból valamiféle érzelmet, akkor a fikciós irodalom egyik lényegét máris elérte. Ezt persze lehet fokozni, hogy gondolatok is támadjanak, és akkor már komolyabb műről beszélünk. A misztikusságot is szeretjük. Mert az ember kíváncsi természet. Kell neki egy titok, ami birizgálhatja a fantáziáját. :) Ha a könyvben jól titkolózunk, akkor azt az olvasók szeretni fogják. Ezért kell a misztikusság.

A Csavargók dala tartalma az, amely engem a leginkább megszólított: három csavargó talál egy kislányt a szemétben. Lelkileg mennyire volt megterhelő számodra ilyen nehéz sorsokról írni?

Szinte az egyetlen realista, vagy realizmust célzó könyvem. Sajnos ehhez nem volt nehéz anyagot gyűjteni. Ha az ember kimegy egy pályaudvarra, vagy éjjel az utcára, már meg is van egy rakás szereplő, beszédstílus. Egy kocsmában eltöltött óra után egy rakás szociográfia lesz a zsebben, még csak nagyon erőlködni sem kell érte. Az emberek szeretnek mesélni magukról, a nehéz sorsukról. Szinte csak írni kellett. Viszont én a sok nehéz dolog végére, akartam egy kis fényt is. A Csavargók dalát komor és nehéz történetnek tartják, de azt hiszem, a végére egy sajátos kis happy endet kerekítettem. A törődés legyőzte a közönyt. Ez volt a könyv célja.

Az elveszett lelkek városát, illetve a Kvartettet írói álnéven jelentetted meg. Miért hoztad ezt a döntést?

A kétezres évek elején még tartott az álneves korszaka az országnak. Mostanra jórészt már kiheverte ezt. Piaci okai voltak annak. A kommunizmusban kevesebb nyugati irodalom folyt be, így azok kapósak, és kívánatosak lettek. Az én indokaim egy kicsit eltérnek ettől. Az első szárnypróbálgatásaim azért akartam álnéven végrehajtani, hogy ha kitanultam az írást, akkor majd színre lépek saját néven. A veszett lelkek városa egyébként nem sikerült rosszul. Szeretem azt a könyvet, és a mai napig kapok kedvező visszajelzéseket az olvasóktól. Ez egy bűn és bűnhődés történet, egy földi purgatóriumban. 

Az érdeklődés szempontjából tapasztaltál különbséget aközött, hogy magyar vagy angol név áll a könyveid borítóján?

Nem igazán. Mostanra lecsökkent ennek a jelentősége. Van nemzeti öntudatra ébredés, a magyarok szeretnek magyar írókat olvasni. Remélem, ebben megtaláljuk az egyensúlyt, és nem az alapján ítélkezünk majd könyv felett, hogy orosz, amerikai, vagy magyar írta.

A háború gyermekei a II. Világháború idején játszódó történet. A hitelesség kedvéért végeztél kutatómunkát? Mennyire határozzák meg a cselekményt a valós történelmi események?

Igen. Volt rákészülés. Szerettem a második világháború eseményeiben vájkálni, de itt is inkább a misztikussága érdekelt a dolognak. A németek távol-keleti expedíciói, a fajkutatás, Wewelsburg kastélyának rejtelmei. De ugyanakkor nem voltam szívbajos és beleszőttem olyan konteókat is, mint a sarkvidéken elrejtett bázis. Ez fikciós irodalom, nem történelemkönyv, de ettől még mondhat valami fontosat.

Az Ars Fatalis – A végzet játszmája középpontjában a Sors és a Szerencse áll. Hiszel a végzetben? Mennyire befolyásolja ez a szakmai életed?

Ez egy túlságosan tudományos kor, ha lehet ilyet mondani. Csak azokkal a dolgokkal akarunk foglalkozni, amit ki tudunk mérni, megröntgenezni, mikroszkóp alá dugni. De azt hiszem, ez az ember létezésének csak a fele. Az Ars Fatalisban azokat a csodákat akartam megmutatni, amik ugyanígy az életünk részei, itt vannak a szemünk előtt, megéljük őket. Már az elején tudtam, hogy Anton Pal-ból, a realista főszereplőmből hívő ember lesz a végére.

Az Idő bolondja szintén egy misztikus világba kalauzol el minket, ahol egy esemény miatt megáll az idő. Véleményem szerint az idő motívuma egy regényben rengeteg lehetőség egy szerző számára, ugyanakkor nagyobb figyelmet is igényel írás közben. Milyen tapasztalatokat szereztél ennek a történetnek a megírása során?

Ez életem egyik legfontosabb könyve. Tudtam, hogy meg fogom csinálni, de sokáig nem mertem belevágni, mert nem éreztem magam elég jónak, hogy visszaadjam a múló idő páratlan melankóliáját. Aztán a Veszett lelkek városa, és az Ars Fatalis után nem tudtam magam visszatartani. Szent Kron szigetén csupa különleges ember él. Tak Lachensky az öreg órásmester, aki óra nélkül is tudja mennyi az idő percre pontosan, Mimi a fiatal lány, akinek a sejtjei túl gyorsan öregednek, Manfred, aki ellopta az idő homokját, így sosem öregszik meg. Aztán megérkezik az idő szépszemű istennője, és megáll az idő. A regényt már megírtam, eltelt azóta sok év, de azt hiszem, még most is ott vagyok velük a szigeten.

Annak, aki még nem olvasott tőled, melyik könyved ajánlanád először?

Ha nagyon fiatal, akkor a Képtelen történetet. A rutinosabb olvasóknak A nagy illúziót, azután jöhet Az utolsó emberig, meg a többi. Az Idő Bolondjai, és az Ars Fatalis alig beszerezhető. De talán egyszer lesz belőlük újrakiadás.

Mit tudnál tanácsolni kezdő szerzők számára? Érdemes az írói pályát választani?

Az válassza, aki szeret mesélni. A meggazdagodáshoz hm…. biztosan vannak célravezetőbb utak. :) Én időnként kapok megkereséseket kezdő íróktól, hogy nézzem meg a kéziratukat. A legrosszabb az, mikor kapásból valaki sokkötetes regényfolyamnak akar nekivágni. Abba jó eséllyel beletörne a bicskájuk. Én abban hiszek, hogy rövid írásokkal kell kezdeni. Meg kell tanulni novellát írni, és onnan feljebb lépni. De ez általában hosszú évek kitartó munkájával, tanulásával valósulhat meg.

Végül szeretném, ha mesélnél a jövőbeli terveidről. Mikor várható újabb megjelenés? 

Nem volt rossz évem. A Díler című írásom megjelent az Élet és Irodalomnál, A fogaskerék, pedig a Galaktika egyik számában. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor idén még megkoronázom egy regénnyel, ami a Féktelen történet címre hallgat. Figyeljétek a facebook oldalamat, ott mindenképp jövök a hírrel, ha boltba került.

Ezúton szeretnék további sok sikert kívánni az írónak!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát (könyveit itt is megtalálhatod) és blogját további érdekességekért!

Írta: Isabel


Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések