Aurora Lewis Turner - Az istenek játéka volt az idei első értékelésem! Az írónő és csoportja egy olyan történetet alkottak, amely még hosszú hetekig motoszkálni fog a fejemben. A most következő pár percben beszélgetünk arról, milyen csoporttal együtt létrehozni egy könyvet, továbbá arról is, mennyire kell cenzúrázni saját magát! Tartsatok velünk!
Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Először is szeretnék boldog új évet kívánni! Hogyan telt 2022 első pár napja? Sikerült pihenned?
Köszönöm, viszont kívánok Boldog Új Évet! Igen, szerencsére sikerült. Nagyon kimerültem az év végére, mivel tavaly három könyvem is megjelent, úgyhogy kellett a pihenés, és az év utolsó hete, amikor nem foglalkoztam semmivel, csak filmet néztem, olvastam, kikapcsolódtam.
Van már ötleted arra vonatkozólag, hogy ez évben mit alkottok majd közösen a csoportoddal?
Van, persze. Tavaly elkezdtük harmadik interaktív történetünket, ami szintén három részből áll, tehát trilógia lesz. Ennek első két részét már megírtam, a harmadikkal még adós vagyok. A többi pedig csak az olvasókon és a szavazataikon múlik.
Az istenek játéka egy jövőben játszódó fantasy, ahol az emberek fizikai kontaktusoktól és érzelmektől mentesen élnek, mely számomra egy ébresztő pofon volt. A pandémia ihletett meg? Meséld el nekünk hogyan raktad össze az alapokat!
Részben igen. Valójában ez már több éves sztorim átdolgozása. Az alapötlet már megvolt, akkoriban angolul írtam, így az első verzió ezen a nyelven látott napvilágot. Ezt dolgoztam át interaktív történetté, így csupán az eleje és az alapkoncepció hasonlított az eredetire. A vírushelyzetet szándékosan tettem bele, no nem azért, hogy ezzel mások nehézségein „élvezkedjek”, hanem azért mert ebben a világban élünk. Olyan dolgok történnek meg nap mint nap, amiről néhány évvel korábban nem is gondoltuk volna. De amúgy nem ez a leghangsúlyosabb dolog a regényben, csupán a keretét adja.
Hogyan zajlott a közös munka a többiekkel? Csak a csoporton belül kommunikáltatok, vagy magánemberként is beszélgettek a részletekről?
Vannak, akikkel magánemberként is beszélgetek, de nem feltétlenül a részletekről. Nem volt olyan még soha, hogy valaki megpróbált volna meggyőzni, hogy merre vigyem a történet fonalát. Előfordul, hogy beszélünk róla, de főként az aktuális, már megírt fejezetekről. Illetve vannak, akikkel későbbiekben is együtt dolgozunk, mert megírják a felhívásomra a címötleteket, vagy éppenséggel bloggerek, és küldenek ajánlót a könyv hátuljára.
Mennyire nehéz egy ekkora közösséget kézben tartani és megfelelően teljesíteni a kéréseket?
Úgy gondolom, annyira nem nehéz, mivel nem azt kérdezem: Mi legyen a következő fejezetben? Ha ezt kérdezném, valószínűleg kaotikus lenne a helyzet. De úgy, hogy magam adok meg szavazati lehetőségeket, és sokszor az olvasók is hozzáírhatnak pár opciót, úgy egyszerűbb.
Bár pont ennél a regényemnél fordult elő, hogy az egyik házi trollom (szeretjük őt, úgyhogy nem haragszom egyáltalán) olyan lehetőséget adott meg szavazásra, és az is nyert, ami nagyjából keresztre feszítette a történetet. Kreatívnak kellett lennem, miként lábalok ki belőle. Éppen ezért lett az a vége, ami. Én ennél jóval habos-babosabb happy endet terveztem, ehelyett lett egy nem szokványos happy end, aminek tulajdonképpen örülök, mert ez jobban illik ehhez a történethez. Ebből is látszik, mekkora szabadságuk van a csoportban. Én pedig megpróbálom kézben tartani a szálakat.
Volt olyan kérdés, amelyben nem értettetek egyet? Ha igen, hogyan oldottátok meg?
Olyan volt, hogy nem az jött ki szavazás végeredményeként, amit én szerettem volna. Mert bárki bármit mond, amikor megadok bizonyos lehetőségeket, titkon drukkolok az egyiknek, hogy én azt szeretném, de nem feltétlenül az jön ki a szavazás eredményeként. Én persze nem szavazok. Ilyenkor mély levegőt kell venni, és újra kell tervezni, mivel nálam az olvasó akarata szent. Próbálom úgy alakítani a történéseket, ahogy a többség kívánja.
Ki az/kik azok, akiknek a legtöbbet köszönheted?
Egyértelmű a válasz: a családom. A férjem és a szüleim támogatnak, ha interaktívot írok, ha más típusú regényt. Ha kell, lelket öntenek belém, vagy éppen józanészre térítenek. Anyukám és a férjem olvassa a történeteket, szoktak is szavazni. A csoportban vannak olyanok, akikkel napi vagy éppen heti szintű Messenger beszélgetésben vagyunk, már-már barátságig fajult a kapcsolatunk. Még Lukács Edinát említeném meg, aki az önjelölt menedzserem. Nagyon sokat dolgozik értem, támogat, lelkesít, olvassa a regényeimet, kreatív ötleteivel feldobja a napomat. De vannak még más lelkes szavazók is, akik figyelemmel kísérik a munkásságom. Nagyon hálás vagyok értük.
A kiadó hogyan fogadta az újabb ötletet?
Jól fogadta, örült neki. Szerencsére nem csinálnak abból problémát, hogy egyszer már megjelent a blogomon. Ezért hála és köszönet.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
Eddig pozitív volt a fogadtatása, aminek örülök, mivel joggal akadhatnak ki az olvasók a lezáráson és azon a nem tipikus happy enden. Úgy érzem, van okom félni emiatt, de ha visszautazhatnék az időben, akkor sem változtatnék rajta. Szerintem mindennek van oka és célja, semmi nem történik véletlenül. Ugyanez igaz a végével kapcsolatban. Akkor kicsit kiakadtam a szavazás végeredménye miatt, de most örülök neki, hiszen így nem mindennapi befejezést kapott Luna és Hunter története. Különben sem szeretem olvasóként a csillámpónis, unikornisos, vattacukros happy endeket. Szeretem, ha elgondolkoztat a történet, és viszonylag reális, logikus véget ér. Ezzel próbálkoztam ennél a sztorinál is.
Melyik a kedvenc jeleneted a történetből és miért?
Több kedvenc jelenetem van. Hármat említenék. Az egyik, amikor kijutnak a szereplőink a városból, ahol azelőtt érzések nélkül éltek, majd Hunter, az isten (az isteneknek vannak érzéseik) tanítja szereplőinket káromkodni, illetve mesél nekik a madarakról és méhekről… Szóval az egyfajta humorforrás. Szerettem, amikor Dylan és Hunter verseng Lunáért. És az a jelenet is fontos, amikor először említem a csacsogó liliomot. Egy olyan növényt, ami dalával magához csábítja a gyanútlan madarat, majd megragadja és elfogyasztja őt. Ez a jelenet megjelenik a borítón is. Egyfajta metafora, mivel a madár Lunát, a virág pedig Huntert jelképezi.
Önállóan is készülsz kiadásra az idén, ugyanis megjelenik a Névtelenek harmadik része. Ezen kívül tervezel még megjelentetni valamit idén?
Több tervem is van, köztük harmadik interaktív történetünk első részének kiadása. És igen, a Bolygókeringő 3. is megjelenik, remélhetőleg minél hamarabb. És vannak még más tervek is, de azokról csak akkor beszélek, ha a tervekből valóság lesz (legalább kilátásban). Úgyhogy regények, tervek és ötletek mindig vannak. Reméljük, a megvalósulás sem várat magára.
Köszönöm szépen az érdekes kérdéseket és az interjút.
Írta: Isabel
Korrektúrázta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése