Az írónő, aki csak a fantasy - világában érzi teljesnek önmagát - Interjú Fróna Zsófiával, a Fegyverforgatók szerzőjével

Fróna Zsófia, a Fegyverek Háza írónője egy nagyon izgalmas fantasy-val lepte meg a magyar olvasókat.

Bár, én még nem értem a végére, szerettem volna mihamarabb interjút készíteni a szerzővel, hogy megtudhassak néhány titkot A fegyverforgató sorozatáról! Ez a beszélgetés következik most, fogadjátok szeretettel!

Pár szóban elmesélnéd, hogyan léptél az írók útjára?

Mindenek előtt szeretném megköszöni a lehetőséget erre az interjúra. Mindig nagyon jó érzéssel tölt el, ha érdeklődnek a munkásságom iránt.

Már gyerekkoromban is sokszor szórakoztattam magam azzal, hogy mindenféle történeteket találtam ki, de akkor még nem éreztem, hogy ezeket le kéne írnom. Gimnazista voltam, amikor először megfordult a fejemben. Az akkori történetem elég sutára sikerült, mégis nagyon élveztem az írást. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én bizony író szeretnék lenni. Aztán az élet máshogy alakult. Egyetemre kerültem, és a tanulmányaim új álmokat adtak, azonban újabb fordulat folytán arról is le kellett mondanom. Miután lediplomáztam ismét más irányt vett az életem. Miután a párommal kiköltöztünk Angliába valahogy ismét felbukkant lelkem mélyéről ez a féltve dédelgetett álmom, hogy író legyek. Ekkor írtam meg A fegyverforgató első változatát, majd felkerestem Nádasi Kriszt. Ezt követően újabb kemény munka vette kezdetét, újra gondoltam és újra írtam a történetemet, Krisz pedig azóta is rengeteget segít nekem.

Van olyan - akár magyar, akár külföldi  - szerző, aki inspirálóan hat a munkádra?

Nem tudnék ilyet mondani. Szeretek olvasni, így minden jó könyv nagy hatással van rám, és nyilván befolyásol, inspirál, de nincsenek olyan könyvek vagy szerzők, akikre úgymond hasonlítani szeretnék, vagy a nyomdokaikba akarok lépni. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, ezt pedig más árnyékában nagyon nehéz megtalálni.

Miért pont a fantasy zsánerében alkotsz?

Azt hiszem egyszerűen így van bekötve az agyam. Nem tudok másképpen gondolkozni. Akárhányszor eszembe jut egy történet, abban mindig van valami fantasy elem, de minimum misztikus. Nem tudok, de igazából nem is szeretnék a realitás talaján maradni. Szeretek olyan történeteket kitalálni, amik elrepítik az embert egy egészen más világba, ahol minden lehetséges. A mai világban erre szerintem nagy szükségünk is van. Nem csak a testnek, de a léleknek is szüksége van pihenésre, és az ilyen történetek tökéletesek rá, hogy kikapcsolják az olvasót.

Szerinted mik azok az elemek, amitől izgalmassá és hihetővé válik ennek a világképe?

Szerintem izgalmassá attól válik egy fantasy (de igazából bármilyen könyv), ha olyan kalandokba keverednek a szereplők, amikből nem biztos, hogy sikerül megmenekülniük, vagy sikerül megoldaniuk. Szerintem kell, hogy időnként elbénázzanak ezt-azt a karakterek, hozzanak rossz döntéseket, és ne sikerüljön nekik minden elsőre. Ha az olvasó biztosra tudja, hogy úgy is minden rendben lesz, az unalmassá teszi a történeteket. Legalábbis én így gondolom. És persze az is kell, hogy pörögjenek az események. Én személy szerint nem szeretek oldalakon keresztül a semmiről olvasni, így valahogy magától jött, hogy én magam sem írtam ilyet. Volt, akitől megkaptam, hogy túlpörgős lett a könyv, és időnként igényelt volna pár nyugisabb részt is. Azt hiszem, ekkor esett csak igazán le nekem, hogy tényleg mennyire szeretem, ha pörögnek az események.

És, hogy mitől lesz hihető a világkép? Ha alaposan ki van dolgozva. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent le kell írni, ami az embernek az eszébe jut. Én sok mindent elképzeltem a világom kapcsán, aminek egy részét nem említem a könyvben, viszont írás közben befolyásol, és ezt szerintem érzik az olvasók. Ha egy világ alaposan ki van dolgozva, akkor minden olyan természetesnek hat, és az ember nem lepődik meg a legképtelenebb dolgon sem. Én ilyenkor érzem azt, hogy hihető lett valami. Bízom benne, hogy ezt nekem is sikerült átadnom a könyvemben.

Számodra mi volt a legnagyobb kihívás, miközben a kéziratodon dolgoztál?

A legnagyobb kihívás az volt, amikor Krisszel felvettem a kapcsolatot, elkezdtük a közös munkát, és nekem újra kellett gondolnom az egész történetet. Az első változat lezárása után borzasztó nehéz volt újra megnyitnom a történetet, de nem bántam meg, hogy nem adtam fel, mert a második verzió sokkal jobb lett!

Persze nálam is akadt, és akad olyan időszak, amikor nem tudom, hogyan haladjak tovább. Ezt szerintem minden író elmondhatja magáról. Az ilyen időszakokat nem szeretem, mert imádok írni, és borzasztó zavaró, amikor csak a villogó kurzort bámulom órákig.  De szerencsére eddig még mindig sikerült túllendülnöm ezeken, viszonylag hamar.

Milyen véleményeket kaptál az olvasóidtól?

Eddig szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kaptam, még akinek annyira nem nyerte el a tetszését, az is ki tudott valamit emelni a könyvből, ami azért tetszett neki, és ennek nagyon örülök. Sokan mondták, hogy ők még ilyennel nem találkoztak, és hogy ez milyen egyedi ötlet. Az ilyen mindig nagyon jól esik. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nincs olyan dolog a világon, ami mindenkinek tetszik, szóval biztosan lesznek majd olyanok, akiknek egyáltalán nem nyeri majd el a tetszését, de ez szerintem nem baj. Nem vagyunk egyformák, és én igyekszem mindenkinek a véleményét ugyan olyan tisztelettel kezelni. Persze örülök, ha valakinek sikerül örömet okoznom a történetemmel, és tiszteletben tartom, ha valakinek nem tetszett.

Melyik a kedvenc részed a könyvből és miért?

Uh, erre nehéz válaszolni! Most a harmadik kötet végét írom éppen, így fejben inkább abban vagyok benne, de nekem az egész történet tetszik, hisz különben nem írtam volna meg.

Talán az egyik kedvenc részem az első kötetben, amikor Christopher egy óra keretén belül verekszik a diákokkal. És ebben az az érdekesség, hogy ez a jelenet egy extra jelenet volt. Már befejeztem az első kötetet, és elküldtem Krisznek végleges átnézésre, amikor javasolta, hogy még itt meg ott kéne pár extra rész. Tehát ez a jelenet ekkor született, amikor elvileg már kész volt a kötet.

És hogy miért ez a kedvencem? Igazából szerettem, amikor Megaira meg Christopher piszkálódtak. Jókat szórakoztam rajtuk.

Ha választhatnál, szívesen élnél az általad teremtett világban?

Azt hiszem igen. Mindig is vonzottak a harcművészetek, bár sosem tanultam egyet sem, és a fegyvereket is érdekesnek tartottam. Ha 18 éves lennék és kapnék egy meghívót a Fegyverek Házába, akkor gondolkodás nélkül mennék.

A regény a NewLine Kiadónál vásárolható meg. Milyen érzés az ő csapatukban dolgozni?

Nagyon jó érzés. Örülök, hogy a csapat tagja lehetek. Mimi nagyon kedves és segítőkész, de az egész társaság nagyon aranyos. Egy rossz szavam nem lehet senkire, és megismerkedtem a kiadónál pár olyan emberrel is, akiket azóta bátran nevezhetek a barátomnak is. Az egyik ilyen személy Megyeri Judit. Bár nem azonos zsánerben írunk, mégis nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Szeretek vele beszélgetni, és sokszor kikérem a véleményét. Nagyon kedves, őszinte embernek ismertem meg. Szóval tényleg nagyon jó társaságba csöppentem a kiadó által, és ezért nagyon hálás vagyok.

Hogyan telt nálad a szenteste? Mesélj egy kicsit az olvasóidnak!

Nyugalomban, szerencsére. Egy ilyen rázós év után törekedtem rá, hogy a karácsony a lehető legnagyobb nyugalomban teljen. És persze írtam is, mert azt mindig kell. Akkor érzem igazán jól magam, ha írhatok.

Íróként hogyan képzeled el 2021-et? 

Elsősorban termékenynek képzelem el. Terveim szerint A fegyverforgató második és harmadik kötete is meg fog 2021-ben jelenni, és mindenképp befejezem a negyedik és egyben utolsó kötetet. Emellett már olyan sok történetötletem van, és persze mind követeli, hogy foglalkozzak velük, szóval azokkal is szeretnék haladni. Arról meg már nem is merek beszélni, hogy A fegyverforgatóval kapcsolatban mennyi ötlet rejlik még a tarsolyomban. Előzmény történetek, következő generációk története és egyéb, kiegészítő történetek. Azt hiszem klónoznom kéne magam, hogy mindennel egy időben tudjak foglalkozni, vagy kéne Hermione időnyerő nyaklánca!

Ezúton boldog karácsonyt és történetekben gazdag új évet kívánni az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed, keresd a szerző hivatalos Facebook oldalát, vagy szerezd be a saját példányod a a NewLine Kiadótól!

Írta: Isabel

A történet, ami egy írói válságból indult - Interjú a Névtelenek szerzőjével

A Bolygókeringő sorozat írónő nagyon magasra tett nálam a mércét. Már a tartalomból tudtam, hogy szeretni fogom a művet és ezért már olvasás előtt elvárásaim vannak. Szerencsére ezt sikerült megugrania, hiszen a Névtelenek az idei évem egyik legizgalmasabb olvasmánya volt. 

Most pedig alkalmam nyílt beszélgetni az írónővel, az írásról és a marketing világáról is!

Mielőtt belemegyünk a komolyabb kérdésekbe, pár szót mesélnél magadról az olvasóknak?

Persze. Először is, az sejthető, hogy nem ez a valódi nevem. Azért szerettem volna írói álnéven alkotni, mivel civilben nyelvészettel foglalkozom, fiatal kutató vagyok. Emiatt elvárás, hogy megjelenjenek tudományos cikkek is a nevem alatt. Nem szerettem volna keverni a két műfajt, ezért Ágiként írom a nyelvészeti cikkeimet, és Auroraként a könyveket. Nekem ez egyfajta biztonságot is ad. Ha túl zaklatott az életem Ágiként, akkor Aurorához „menekülök”, ha pedig Auroraként zaklatott az élet, jó kicsit Áginak lenni. A magánéletemről annyit mondanék, hogy férjezett vagyok, a férjem egyben a legjobb barátom is, aki szerencsére sokat segít és támogat az írásban és a munkában egyaránt. Lelkesen olvassa a regényeimet. A kutatói munkám pedig valamilyen szinten a hobbim is, óvodás és kisiskolás gyermekekkel foglalkozom, az ő nyelvfejlődésüket vizsgálom, ezért is hálás ez a feladat. Hobbim még a nyelvtanulás, jelenleg oroszul tanulok, előtte angolul, németül és spanyolul tanultam, meg egy kicsit finnül, de azon a nyelven nem beszélek. Még egy kis érdekesség rólam: van cukrászvégzettségem is, bár cukrászként nem dolgoztam még. A jó sütik a gyengém. 

Hogyan született meg a Névtelen ötlete és mennyit dolgoztál a kéziraton?

Épp írói válságban voltam. Nem írtam, mert úgy éreztem, hogy nincs értelme. Ráadásul kiderült, hogy van egy hormonális betegségem is, aminek sokat segít a mozgás. Egyik Karácsonyra ezért a férjemtől kondibérletet kaptam. Nem örültem neki, nem azért, mert utáltam volna mozogni. Valamilyen szinten a mozgás mindig is az életem része volt. Hanem azért, mert egyedül kellett mennem. De ha már költött rá, én becsülettel eljártam. Nagyon megtetszettek a kardió gépek, amiken órák hosszat képes voltam edzeni. Viszont a helyen nem volt semmi, ami komolyabban lekötött volna. A rádióból szóló zene sem volt a kedvencem, ezért azzal szórakoztattam magam, hogy történeteket találtam ki. Lelki szemeim előtt ekkor beindult a film. Valahogy így született meg Auróra és Lloyd története. Aztán eljött a nyár, amikor úgy éreztem, hogy muszáj leírnom ezt a sztorit. Persze nem a legjobbkor jött az ihlet, mert épp életem legnagyobb vizsgájára készültem. De nem állhattam ellen; muszáj volt írni. A vizsgám amúgy jól sikerült. Aztán egy nyár alatt megírtam a trilógia három részét. De persze ezután jött a munka oroszlánrésze. Körülbelül két év telt el, amíg javítgattam, átírtam, extra jeleneteket tettem bele, szóval több időt vett el az utómunka, mint maga a történet leírása. 

A regény cselekménye nem a Földön, hanem más bolygókon játszódik a jövőben. Sok  kutatómunkát végeztél csillagászat témakörben, hogy minél hitelesebb hátteret kaphassunk?

Gyerekkorom óta érdekel a csillagászat annak ellenére, hogy mindig rossz voltam matekból és fizikából. Ezért középiskolás koromban járt hozzám egy tanár, aki korrepetált. Persze ez abból állt, hogy gyorsan megcsináltuk a leckét, aztán órákig beszélgettünk a csillagokról, a bolygókról és az univerzumról. Szóval alapjáraton megvolt bennem az érdeklődés. Azt szoktam mondani, ha nem nyelvészettel foglalkoznék, akkor csillagásznak mennék. Szeretem az ilyen jellegű tudományos cikkeket is, de azért annyira mélyen nem mentem bele a témába. Nem tekintem magam szakértőnek, ezért is ragaszkodtam a földi viszonyokhoz a regény során. De majd a másik két regényben, ahol érdekesebbnél érdekesebb bolygókra utazhatunk, kicsit már elrugaszkodom a Földtől.

 

Olvastam egy olyan véleményt a könyvedről, ahol a az X-men-hez hasonlítják a szereplőket. Mit gondolsz, van ennek valóságlapja? Milyen érzéseket kelt benned, hogy egy ekkora művel talált párhuzamost az egyik olvasód?

Eleinte zavart. Mert a párhuzam a férfi főszereplőmet, Lloydot érinti leginkább. Azt szokták mondani, hogy olyan, mint Wolverine/Rozsomák/Farkas. Persze nem tagadhatom a hasonlóságaikat; mindkettőben ott bujkál az „állat”, mindkettő kissé flegma, mogorva antihős, aki nehéz múlttal rendelkezik. Persze szeretem Rozsomák karakterét, mégis azt szerettem volna, ha Lloyd kicsit „több” lenne ennél. Úgy értem, hogy Lloyd Lloyd lenne, és nem Rozsomák2. Azt szoktam mondani, hogy Rozsomák alapvetően jófiú, aki kicsit rosszalkodik. Lloyd pedig pont az ellenkezője; ő rossz fiú, aki tud néha (főleg Auróra miatt) jó is lenni. De előre leszögezem, hogy az ő karaktere nem változik. Nem az lesz vele, hogy az elején egy nőcsábász bunkó, aki Auróra miatt megváltozik, és valamiféle rózsaszín papuccsá válik. Nem, ő ilyen, és ilyen is marad a trilógia legvégéig. A másik párhuzam az X-mennel, hogy itt is képességekről van szó, s ezeket a képességeket az emberek üldözik, a maguk javára akarják fordítani őket. A válaszom a kérdésedre tehát az: emiatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Azért nevet, mert én magam is kedvelem az X-men filmeket, szóval jólesik, ha hozzá hasonlítják. Azért sír a másik szemem, mivel szerettem volna egyedit alkotni. Majd az olvasók eldöntik, hogy ez mennyire sikerült. 

A regény a Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Miért rájuk esett a választás?

Nagyon sok kiadót nézegettem akkoriban, amikor a kiadásról döntöttem. Valójában azért rájuk esett a választásom, mert tetszett a kiadó arculata. Nekem alapjáraton a magánkiadás is szimpatikusabb, mivel itt a legtöbb dologról a szerző dönt, és nem a kiadó. Amúgy nagyon készségesek és jó fejek. Csak ajánlani tudom őket! 

Az értékelésemben kiemeltem, hogy a borítód nagyon szép, letisztult kivitelezést kapott. Mesélnél kérlek a grafikussal való közös munkáról? 

Szerintem a borító nagyon fontos, hiszen ez az első dolog, amit az olvasó lát, ez lehet az, aminél eldönti, hogy a kezébe veszi-e, és elolvassa-e a fülszöveget, vagy sem. Nem is értem, azokat az írókat és kiadókat, akik felkeresnek egy ingyenesen letölthető képeket tartalmazó adatbázist, és onnan választanak borítót. Nekem általában már ott van a kép a fejemben arról, hogy milyen borítót szeretnék a könyvemnek. Ezt elmondom a tervezőmnek, ő pedig csinál valamit, ami ugyan nem egyezik a fejemben lévő képpel, de általában sokkal jobb annál. Ez így működött a Névteleneknél is. Megkerestem Dominikát (akit amúgy az egyik ismerősöm ajánlott), és elmondtam, hogy mit szeretnék. Nem sokat kellett változtatni a képen, szinte azonnal eltalálta azt. Most szülési szabadságon van, és mondta, hogy nincs kapacitása a többi borítóra. Azóta lett egy másik borítótervezőm, akinek szerintem lassan már az idegeire megyek. Ő készítette a második rész borítóját Dominika tervei alapján, jelenleg pedig egy szintén fantasy történet borítóján dolgozunk, ami reményeim szerint 2021-ben jelenik majd meg. Szerintem nem nehéz velem együtt dolgozni, de az is biztos, hogy nem szoktam mindenre rábólintani. Valahogy olyan kapcsolat alakul a borítótervezőim és közöttem a végére, hogy szinte fél szavakból értjük egymást. 

Olvastam a blogodon az évértékelésről szóló bejegyzésedet, amit kezdő írók figyelmébe ajánlasz.  Pár mondatban összefoglalnád, mit adott neked 2020?

Persze. A koronavíruson és a bizonytalanságon túl, ami erre az évre jellemző, azért velem sok pozitív dolog is történt. Sok értékes embert ismertem meg az írók és olvasók között. Nincs is annál nagyobb boldogság egy írónak, amikor megkeresik őt azzal, hogy mennyire tetszett nekik a könyve, és hogy mikor jön a folytatás. Emellett sok önismeretet is tanít az a rengeteg hozzászólás, kritika, tapasztalat, amit kaptam. Persze voltak olyan események is, amelyek kevésbé érintettek jól (pl. trollkodások, és illegális letöltő oldalak), de valahogy ezeket is megtanultam, vagy éppen most tanulom kezelni. Mindenesetre izgalmas volt 2020, és remélem 2021 sem fullad érdektelenségbe. Kíváncsian várom, hogy mit hoz az új év. 

Kiemelted, hogy nagyon fontos a közösségépítés. Tapasztalat, hogy a kezdő írók általában nagyon félénkek. Ők, hogyan győzzék le a gátlásaikat?

Nem vagyok ebben szakértő, csak a saját tapasztalataim alapján nyilatkozhatok. Nekem is sok gátlást kellett legyőznöm ahhoz, hogy kiálljak a nyilvánosság elé a könyvemmel együtt. Szerintem szomorú, hogy manapság az íróktól elvárják, hogy médiaszakemberek legyenek. Aki ír, az nem feltétlenül olyan személyiség, aki képes is eladni a saját könyvét. Mégis ezzel kell szembenézniük. És ez nemcsak a magánkiadásban megjelent könyvekkel van így, hanem ez általános tapasztalat. Amíg Amerikában egy-egy írónak van ügynöke, aki ezeket a dolgokat elintézi helyette, Magyarországon magadra vagy utalva. És ami még fontos, lelkileg nem biztos, hogy kész vagy erre. Senkinek sem esik jól a negatív kritika, még akkor sem, ha az építő jellegű. A kritika pedig ehhez a műfajhoz tartozik. Az íróknak nagyon kemény páncélt kell magukra növeszteni, hogy helyén kezeljék a kritikát, a hozzászólásokat, ahogyan azt is, hogy mit kezd, amint látja a másik sikerét, örömét. Ahogy a cikkemben is írtam, szerintem erre a megoldás az, hogy egyrészt te magad legyél a mérce! Olyan célokat tűzz ki magadnak, amiket el is tudsz érni! Ne foglalkozz azzal, hogy másnak milyen szuper, mivel a közösségi médiában úgysem a legrosszabb napját látod annak a személynek, de ez attól még nem azt jelenti, hogy olyan nincs is. A másik pedig, hogy fogadd emelt fővel a kritikát, ne bízd el magad a jó kritikák után, és ne omolj össze a kritikusabb jellegű hozzászólások után. Próbáld saját magad javára fordítani az észrevételeket, tanulj belőlük! És ami itt még nagyon fontos; ne legyél kishitű! Én is azt szoktam mondogatni, hogy nem vagyok túl érdekes, nem vagyok se zseni, se táncbajnok, se űrhajós, én csak egy egyszerű író vagyok. De talán pont az írás az, ami érdekessé tesz téged. 

Hogyan készülsz az ünnepekre? Esetleg bevonod ebbe az oldalad/ csoportod követőit is?

Az ünnepeket most inkább pihenéssel töltöm. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek posztjaim, és teljesen néma leszek. De most nem kezdek semmilyen nagyszabású dologba. Sok tennivaló vár még rám 2021-ben, ezért érdemes lesz kicsit kipihenni magam előtte. Ez is kell néha.

Zárásképp, mesélj a terveidről! 2021-ben várható a trilógia második része? 

Igen, a Bolygókeringő 2. vagyis a A Hetedik Bolygó jövő év márciusa környékén fog kijönni a tervek szerint. Emellett az utóbbi fél évben a csoportom tagjaival közösen írtunk egy interaktív történetet. Ennek az volt a lényege, hogy megszavaztattam velük mindent; mi legyen a műfaja, milyenek legyenek a szereplők, mi legyen a címe. Fejezetről fejezetre haladtunk. Minden héten volt egy szavazás arról, hogy mi legyen a következő fejezetben. Ezért sikerült sok embert bevonni. Ebből a történetből szépen, lassan könyv lett. Ez a blogomon még pár napig, Karácsony végéig olvasható, utána szeretném megjelentetni. Úgyhogy már dolgozunk a borítón, ahogy a szövegen is. Januártól pedig a csoportomban egy újabb interaktív történetbe kezdek. Szóval vannak terveim, nem fogok unatkozni jövőre sem. Köszönöm a lehetőséget, köszönöm az érdekes kérdéseket. 

Nagyon boldog karácsonyt és olvasókban gazdag új évet kívánok a Aurorának!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, csoportját,blogját vagy a regényét a Menő Könyvek Kiadó weboldalán!

Írta: Isabel

A szerző, akinek nemcsak a minőség, de a fontos témák feldolgozása is nagyon fontos - Interjú Czernák Eszter meseíróval

A kép a Sárkányovi c. mesekönyv borítójának egy részlete, a szerző engedélyével!

Czernák Eszter, a Pagony Kiadó egyik szerzője hobbiból kezdte el a meseírást. Két gyermekes édesanyaként azon dolgozik, hogy a gyerkőcök számára minél több örömteli pillanatot okozzon. Eddig hat darab könyve jelent meg, és bár eddig nem volt alkalmam egyik sem elolvasni, mégis gyermeki kíváncsisággal kérdezgettem történeteiről és az alkotás folyamatáról is.
Gyertek, tartsatok velünk!

Kezdésnek pár szóban mesélnél nekünk a gyerekkorodról? Melyik volt a kedvenc mesekönyved?

Sok kedvenc mesekönyvem volt. Talán a Mesél az erdő sorozat első két részét említeném, ezeket még ma is szívesen olvasom a gyerekeimnek.

Mit szerettél és mi hiányzott az általad olvasott mesekönyvekből? Íróként ezeket a hézagokat sikerült kitöltened?

Gyerekként nagyon szerettem az olyan meséket, amikben valami csavar, valami jópofa ötlet van. Akkoriban nem igazán gondolkoztam azon, mi hiányzik nekem egy meséből. Talán csak fura volt, hogy a kalandosabb mesekönyvekben többnyire fiúk a főszereplők. Íróként igyekszem sok lány szereplőt alkotni.

Az nem titok, hogy egy gyermek megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen az olvasás. Mit gondolsz, hogyan válassza ki a szülő a megfelelő könyvet? Te, mint anya, milyen szempontokat veszel figyelembe vásárláskor?

Én kétféle szempont alapján választok. Egyrészt olyan mesekönyveket, amikről tudom, hogy érdekelni fogják a gyerekeimet, mert mondjuk egy sorozat következő részei. Másrészt olyan könyveket, amikkel mindenképpen szeretném, ha megismerkednének, mert szerintem fontos témával foglalkozik, vagy olyan klasszikus, amit én is nagyon szerettem gyerekként, esetleg csodaszépek az illusztrációk. Ilyenkor sokszor megnézem miket írnak egy-egy könyvről a neten, a Pagony sikerlistáját is gyakran szoktam nézegetni.

Milyen érzés számodra, hogy a kicsiknek már két kezüket ahhoz használni, ha meg akarják számolni a könyveidet?

Csodás érzés. Azt hittem, az első könyv után elmúlik az izgalom, de nem. Minden alkalommal hihetetlen öröm a kezembe venni a saját színes-szagos könyvemet. Valójában 5 könyvem jelent meg eddig, a hatodik egy antológia, amelybe kortárs meseírók történeteit válogatták össze 3 éveseknek. Ebbe belekerülni is nagyon megtisztelő volt.

Neked és az olvasóidnak ugyanaz a kedvencetek?

Hát, az vicces lenne, mert nekem mindig az a kedvencem, amelyiken éppen dolgozom.

A Sárkányovi sorozatod első részéről láttam egy rövid videót az egyik közösségi oldalon, innen tudom, hogy különleges fantázialényekről szól.  Honnan ered az ötlet és mitől olyan különlegesek ők?

Szerintem egy gyereknek nagyon félelmetes lehet az első nap az óvodában, ugyanakkor nehéz megfogalmaznia, mitől is fél tulajdonképpen. Gondoltam, ha néhány vicces, különleges lényen keresztül mutatom be az óvodát, máris kevésbé lesz félelmetes. Nekem is sok mókázásra ad lehetőséget, hogy mondjuk egy sárkánygyereknek három feje is van, ráadásul, ha látják, hogy még egy sárkánygyerek is megijed az első napon, akkor a gyerekek sem szégyellik, hogy ők is félnek.

Jól tudom, hogy ez a két kötet kifejezetten az óvodába szoktatást segíti? Mennyire igényel szakmai tapasztalatot egy ilyen történet megalkotása?

Igen, az első rész tulajdonképpen a kis ovisok első napját/hetét mutatja be az oviban. Sok olyan ovis mesekönyv van, amiket óvó nénik írtak, például Vadadi Adrienn könyvei. Én inkább a saját ovis emlékeimre támaszkodtam, meg a gyerekeim élményeire, sőt, volt olyan történet, ami egy ovis szülői értekezleten jutott eszembe. Az óvó nénik mondták, hogy egyre többször hallják a szőnyegen játszó gyerekektől, hogy „megütöttél a könyököddel, most megverlek, mert az anyukám azt mondta, hogy védjem meg magam”. Kérték, hogy ne ezt tanítsák a szülők a gyerekeiknek, mert a szobák picik, a gyerekek sokan vannak, sokszor pusztán a véletlenek összjátéka, hogy megütik egymást vagy lerombolják, amit a másik épített. Tanítsák azt a szülők, hogy a gyerekek beszéljék meg, mi történt és miért. Ez a véletlenek összjátéka szöget ütött a fejemben, rögtön elkezdtem jegyzetelni, mennyi minden történhet a véletlenek összjátéka miatt. A meseírásban ez az egyik csodálatos dolog, hogy el lehet túlozni, ki lehet csavarni, majd rátenni még egy lapáttal, amíg a gyerekek maguk is nevetnek a helyzeten, és rögtön értik, mire megy ki a játék.

Nálatok hogyan zajlott ez a folyamat otthon?

Mi pont az ovival szemben lévő játszótérre jártunk, így magától adódott, hogy ahányszor elmentünk mellette, megjegyeztük, hogy nézd, ide fogsz járni, vagy nézd, milyen klassz játékok vannak az udvaron, meg persze vettünk ovis mesekönyveket is. A legtöbbet szerintem mégis az segítette, hogy már a nyáron elkezdtünk összejárni, együtt játszóterezni több kisgyerekkel, akik szintén abba a csoportba kerültek, így szeptemberben már sok ismerős arccal találkozott a gyerek.

A második gyerekem épp most kezdte az óvodát, és hát ez most egy teljesen más helyzet volt. Először is, mert elköltöztünk, és így egy teljesen új óvodába került a kisebbik gyerek, mint ahová a nagyobbik járt. Másodszor, mert a vírushelyzet nagyon rányomta a bélyegét oly sok minden más mellett az ovikezdésre is. Hiába terveztük el, hogy majd még az ovi előtt lesz időnk felfedezni a környékbeli játszótereket, megismerkedni a környékbeli gyerekekkel, erre nem volt lehetőségünk. Elmaradt a nyílt nap is az óvodában, egyszer sem tudtunk bemenni, vagy találkozni az óvó nénikkel, sőt, az új lakcímkártyánkat is csak a beiratkozási határidő lejárta előtt egy órával kaptuk meg. Mivel jelenleg a szülők nem mehetnek be az épületbe, nem is tudom, milyen a szoba, ahol a gyerekem a napjait tölti, nem én öltöztetem ovi előtt / után, és még egy csomó szokatlan helyzet adódott – ahogy minden más óvodában is. Nem irigylem azokat a gyerekeket, akik most kezdték az óvodát, és együtt érzek a szüleikkel, hiszen én is első kézből tapasztalom éppen milyen is így kezdeni az ovit. 

Gondolom, nem állsz meg és újabb könyveket kapunk tőled a jövőben. Mi inspirál az alkotásban?

Gyakorlatilag bármi inspirálhat, a Sárkányovi második részének megjelenése után el is kezdtem megírni a FB-oldalamon, hogy egy-egy rész miről jutott eszembe. Például a hintás történet úgy született, hogy egy barátnőm mesélte, a fia az első napon az óvodában felült a hintára és várt. De nem történt semmi. Rá kellett jönnie, hogy az óvodában nincs senki, aki majd löki őt, mint az anyukája. Meg kell tanulnia egyedül lökni a hintát. Bármennyire vicces elsőre, ez egy kemény tapasztalat egy ovis gyereknek. 

És ha már jövő: dolgozol valamin? Mit szabad tudnunk róla? A karantén hogyan hat az írói munkásságodra?

A tavaszi karantén alatt, aztán meg egész nyáron teljes állásban dolgoztam itthon home office-ban két gyerekkel. Nagyon fárasztó volt, este már nem volt kedvem nekiállni még írni is, így például a Sárkányovi harmadik része sem készült el. De nem akarok panaszkodni, így is nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán meg tudtam oldani, hogy itthon legyek a gyerekekkel. Viszont októberben készültem el egy új mesekönyvvel, ami egész kicsiknek szól, és a városi természetet, a városban köztünk élő állatokat mutatja majd meg egy kislány történetein keresztül. 

Ezúton szeretnék békés karácsonyt és boldog új évet kívánni az írónőnek!

Amennyiben kíváncsi vagy Eszter munkásságára, keresd a hivatalos Facebook-oldalát, vagy látogass el a Pagony Kiadó webáruházába és csemegézz a könyvei közül!

Írta: Isabel

Aurora Lewis Turner - Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.)

Először is szeretném megköszönni a szerzőnek a névre szóló dedikált példányt!

Elnézést kérek, amiért eddig tartott az olvasás, ám megjegyezném, hogy egy kicsit örülök is neki, mivel segített kizökkennem a mindennapokból.

A történet gerincét adó jövőkép nagyon tetszett. Több lakható bolygót fedeznek fel a tudósaink és ennek hála már évezredek óta nem a Föld az otthonunk. Mivel nagyon szereretek mindent, ami a csillagászattal kapcsolatos, hatalmas kíváncsisággal vetettem bele magam az olvasásba.

Természetesen, szeretném, ha a bolygónk minél tovább lakható maradna, mégis örültem neki, hogy egy szerző nemcsak más idősíkba és földrajzi helyre helyezte a történetét, hanem más csillagok köré: a történetben több bolygón lett elosztva az ember-állat-és növényvilág.  Véleményem szerint bátor, de nagyon jól kivitelezett ötletet kaptunk.

Főhősnőnk, Auróra, hozzám nagyon közel állt. Nem szereti a feltűnősködést, szeret tanulni Próbál komoly és megfontolt maradni, dacára annak, hogy barátnője -  teljesen más beállítottsággal - igyekszik eltéríteni ettől. Bár nekem pont emiatt nem volt szimpatikus a hölgyemény, de tény, hogy nagyon szép lett a kontraszt kettőjük személyisége között. 

Nénikéje halála után Auróra új, különleges képességeket fedez fel magán, ami miatt veszélybe kerül az élete, de egyben egy különleges kaland is a kezdetét  veszi. Társként megkapja Lloydot, aki eleinte nem volt a kedvencem, végül azonban - mikor megértettem az indokait - őszintén megkedveltem. 

A képességek és az egész ok-okozati összefüggés nagyon szépen ki lett dolgozva, semmilyen logikai hibát nem találtam benne. A történet nagyon izgalmas és olvasmányos. Egy apróságot említenék meg: számomra némelyik mondat nagyon hosszú volt. De ez tényleg csak egy olyan apróság, ami felett bátran szemet lehet hunyni - amiatt tűnt fel, mert hangosan olvastam a papagájomnak. (Szereti a könyveket.)

A borító nagyon elegáns és letisztult. Tökéletes harmóniában van a történettel és az általam elképzelt világgal.  

Összességében nagyon elégedett vagyok és nagyon remélem, egyike lhetek majd azoknak, akik a folytatást olvashatják! Ha lehet, 2021-ben! 

Amennyiben kíváncsi lettél, az Olvasni Menő webáruháza várja a rendelésed!

Írta: Isabel