Az írónő nevével, bár sokat találkoztam, mégis csak a közelmúltban jutottam el a könyveihez. Első olvasmányomként a Reményszimfóniát választottam, mivel nemcsak a tartalom, de a borító is megfogott. Rajongok a zenéért, akárcsak a könyv főhősei, szóval ez jó alapnak bizonyult.
A kötet elejét nagyon szerettem: tetszett Carla kedvessége és az, hogy mennyire kitartó volt a zenetanulást illetően. Nyílt és nagyon kedves, egyenes nő. Legalábbis hittem ezt én.
Másik főszereplőnk Patrick, aki bár zárkózott személyisége miatt; a magánéletben nem valami közkedvelt, viszont a komolyzenei életben mindenki csodálattal beszél tehetségéről.
Carla tanárának szeretné felfogadni a férfit és Istenem, mennyire boldog lettem volna, ha ez a kapcsolat meg is marad ezen a szinten!
Na de ne szaladjunk ennyire előre ugyanis szereplőink elég erősen menekülnek saját démonjaik elől: a férfi a drogok, a nő pedig egy beteljesületlen álmokkal és vágyakkal teli házasság rabja....
Ahhoz, hogy az értékelésem ezen része hiteles legyen el kel mondjam, hogy én még csak hasonló helyzetben sem voltam soha, így nem tudhatom azt sem miképp cselekednék, ha ilyen helyzet elé állítana az élet.
De! Valóban az a megoldás mindkét problémára, hogy viszonyt
kezdjenek egymással? Nem szeretem a férjem, jó akkor megcsalom? Drog - és
alkohol bajára keressen szexpartnert, akit mellesleg zongorázni is megtaníthat!
Most komolyan! Tényleg ez a helyes út? Így kell a
nehézségeket elviselni? Félreértés ne essék, nem tartom magam maradinak, sőt
kölcsönös megegyezéssel szerintem sok minden megoldható, de egyenesen és
tisztességesen! Tudom, hogy most nagyon nem vagyok szimpatikus, de ha Carla
kilép a rosszul működő kapcsolatából, Patrick pedig kicsit észreveszi magát,
máris minden sokkal emészthetőbbé vált volna a számomra a kapcsolatuk.
Ugyanakkor értem a szerző üzenetét is: bármit is hozzon az élet, mindig mindenből van kiút és soha nem késő megtalálni a saját boldogságunkat, még akkor sem, ha sok rossz döntést hoztunk előtte.
Ám Sienna ezt így álmodta meg, tehát ezt nem is boncolgatnám tovább. Viszont amiről szívesen beszélek, az a szerző tehetsége. Mert bizony van neki. Mivel itt nem volt összehasonlítási alapom, azt nem tudom, hogy az előző könyvéhez képest mennyit fejlődött, de azt igen, hogy a lelki és zenei részeket, nagyon szépen átadta az olvasóinak. Azok a kedvenc részeim, amikor a főszereplők a zenéről vagy a lélek mélységeiről beszélgetnek. Nagyon át tudtam élni ezeket a pillanatokat.
A borító, bár az Álomgyár Kiadó stílusához hű, mégis nagyon szép. A címmel együtt nagyon szépen visszatükrözi a regény tartalmát és sejteti a befejezést is.
Összességében, bár picit csalódott voltam, mégis megérte megismerkednem a szerző munkásságával. Mikor becsuktam a könyvet, akkor még nem is tudtam, hogy az Elmejátékot, mennyire szeretni fogom.
Ám, ha inkább a komolyzene világába merülnétek, keressétek a regényt az Álomgyár Kiadónál!
Írta: Isabel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése