2022. szeptember 21., szerda

Majzik Ilona - Színezni tanulok



 A most következő kifestőt véletlenül találtam a böngészéseim során, de szerintem nagyon aranyos. Minden egyes illusztrációhoz tartozik egy kis versike is, így a gyerekek olvasgathatnak is színezés közben. Mutatom, én mit alkottam:


Egyébként a vonalak tiszták és élesek.  Minden kép könnyen felismerhető és az egyszerűségük miatt a kisebbeknek is tökéletes lehet. 
A lapok viszont nem vastagok, sima színes ceruzát javasolnék csak, mivel nekem a zselés toll is átlátszott.  Valamit azt tudni kell - és talán látszik is, hogy a háttér illetve néhány motívum már színes, de véleményem szerint ez segíti a kisebbek fantáziájának beindítását.
Oldalszámát tekintve ez sem vastag, de ez érthető, tekintve, hogy pár száz forintos könyvről beszélünk. 
A versikék kedvesek és aranyosak, bár néhol azért éreztem, hogy a zeneiség előbbre való volt, mint a képhez való igazodás. 

Összességében nem rossz színező óvodásoknak bármikor oda merném adni, sőt akár elsősöknek is, hogy gyakorolják az olvasást. 

Őszintén szólva, ezeknél a könyveknél én az ár-érték-lelkiismeret arányát is nézem. Árban segít, ha nem egy olvasnivalót akarok venni, értékes a megfelelő korosztálynak és a lelkiismeretem  picit megnyugszik mert támogattam egy magyar alkotót és vele a magyar irodalmat is!  

Felhasznált eszközök: zselés toll és pasztellkréta. 

Amennyiben titeket is érdekelne, keressétek a Líra kínálatában!

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az szerző, aki éveket szánt a kutatómunkára - Interjú Kristin M. Furrierrel

Kristin M. Furrier írónő legújabb regénye kicsit más, mint az eddigiek. Bár egyszer már beszéltünk róla, most, hogy én is a végére értem az ...

Népszerű bejegyzések