2019. október 28., hétfő

Beszélgetés a Miénk a színpad! mesekönyv megálmodójával


Fotó: Sándor Kata


Vadadi Adrienn Miénk a színpad! c. könyvére pár hete Niki  hívta fel a figyelmem és azonnal megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék interjút készíteni az írónővel. Jómagam is nagy rajongója vagyok a gyermek - és ifjúsági irodalomnak; fontosnak gondolom nemcsak a népszerűsítését, de a megbecsülését is, hiszen  gyermekeink általuk tanulnak mindarról ami körülveszi őket.
De nem is szaporítom tovább a szót, kezdődjék a beszélgetés  az írónővel!

Megtennéd, hogy mesélsz magadról pár szót az olvasóknak?

Annyi mindent lehetne írni, hogy hány gyerekem van, hány háziállatom, hol élek, hol születtem… de én inkább azt árulom el, mi az, amiket mostanában nagyon szeretek: a csendet, a sétát, a táncot, a kakaót, visszacsukni a szemem amikor hajnalban megébredek, a sárga pulcsikat, langyos vízben lebegést, mélyre szívni a friss levegőt…

Mióta írsz gyermekeknek szóló történeteket? Mi volt az a pont, amikor rájöttél, hogy ezt a korosztályt szeretnéd megcélozni?

2013-ban jelent meg az első könyvem, amit ovisoknak írtam. Nem sokkal ezelőtt hosszú évekig óvónőként dolgoztam, ahol a saját csoportomnak kezdtem el írni meséket. Az első történetet egy kislánynak, aki nagyon szeretett volna barátokat, de valahogy nem ment neki a barátkozás, ami miatt sokat szomorkodott. Egyik este nekiültem és írtam egy olyan mesét, aminek ő a főszereplője, az óvodában játszódik és a csoportban igen fontos helyet foglal el.  Látni kellett volna az arcát, amikor másnap elmeséltem a gyerekeknek, ahogy mosolyra szalad a szája, amikor meghallja a nevét, és azt, hogy mindenki a barátja, ahogy büszkén végigjáratja a tekintetét a csoporton, ahogy kihúzza magát! Persze azt nem állítom, hogy ettől egy csapásra barátkozni kezdtek volna vele a gyerekek, de hogy okoztam neki pár perc boldogságot, az biztos. Aztán nem volt megállás. Ha történt valami érdekes napközben, én este megírtam, ügyelve arra, hogy a kislány helyét megtartsam a mesebeli csoportban. Másnap elolvastam a gyerekeknek, pár év múlva pedig ezekből a mesékből megszületett az első könyvem, Leszel a barátom? címmel.

Ha jól tudom, eddig huszonöt könyved jelent meg;  gratulálok hozzá, gyönyörű teljesítmény! Bár, mi most a Miénk a színpad! miatt kerestünk fel azért szeretném ha pár mondatban mesélnél egy kicsit a többi gyermekedről is! Melyik a kedvenced és melyik az olvasóidé? Melyiken dolgoztál a legtöbbet és ennek mi volt az oka? 

Az én kedvencem az Alma utca 22., ami egy társasházban játszódik. Misi, az élénk fantáziájú, hat éves fiú meséli, el mi minden történik náluk. Hogyan nyomozzák ki nagy Marosival és kis Marosival Csúnya néni rendes nevét, hogyan barkácsolnak Elek bácsival bánat falót a kis szobában, vagy ahogy ő mondja, a fészerben, hogyan menekítik ki Nani, Misi nagymamája kezéből a vasárnapi ebédre szánt kakast, hogyan piknikeznek a kis Pirossal a lépcsőfordulóban, vagy hogyan kéri meg Misi, Kamilla, a legszebb lány kezét egy egy gombócos fagyival.
Hogy az olvasóknak melyik a kedvencük, nem tudom, de az Alma utca 22. és a folytatása, a Nyomás a suliba! sok iskolába kötelező olvasmány és a gyerekek csoda szép olvasónaplókat készítettek hozzá.
Legtöbbet a Miénk a színpaddal dolgoztam, először is azért, mert sok előmunkálatra volt szükség hozzá. Beültem egy osztályba, hogy megnézzem milyenek a hatodikosok, drámajátékokat gyűjtöttem, színjátszó szakkört látogattam. 

Nekem még nem volt alkalmam olvasni tőled, ezért megkérdezném:  melyik könyvedet ajánlanád kezdésképpen?

Attól függ, hány éves vagy! :) Ha nagyon picike, épp csak most készülsz oviba, akkor valamelyik kis ovis könyvemet. Mondjuk a Peti tűzoltó lesz vagy a Dorci a legkisebb óvodás-t. Ha már régóta óvodába jársz, akkor az Örökké óvodás maradok! lehet jó olvasmány, esetleg a Palacsinta tábor, vagy ha van tesód, a Titkos reggeli és a Titkos vacsora. Ha kisiskolás ló rajongó vagy, mindenképpen a Kockacukor lovassuli valamelyik részét ajánlanám. Ha valami vicces izgit szeretnél, és már tudsz olvasni, a Matricás Lacikat neked találtam ki. Ha bandáznál egyet, ott van az Alma utca 22., ha pedig már felsős vagy és egy kis szerelemre, színjátszásra, marháskodásra és szuper osztályközösségre vágysz, legyen tiéd a Miénk a színpad!

Jöjjön akkor a Miénk a színpad!, melynek értékelését Niki hamarosan elhozza nekünk! A történet két barátnőről szól, akik drámatagozatra járnak. Egy fontos fellépésre készülnek, ám nem megy minden zökkenőmentesen…
Ez az alapötlet saját élményből fakad?

A két barátnő lehetnénk akár mi is az iskolai barátnőmmel, de a drámatagozat sajnos nem saját élmény, hiába vágytam rá olyan nagyon hosszú éveken át. A mi sulinkban nem volt színjátszásra lehetőség, és az iskola is egészen más volt, mint amilyenről a könyvben írok. Itt a tanárok a gyerekekért vannak, próbálnak az érdeklődési körükhöz és az életkori sajátosságaikhoz alkalmazkodni, akár matek, akár fizika vagy földrajz óra van. A matek tanár, ha az osztály nem érti, mire valók a törtek, hogy felkeltse a kiskamaszok érdeklődését, színházas példával magyarázza el nekik. A fizikán a hétköznapi életből hozott tárgyakkal kísérleteznek, a földrajz dolgozat pedig állhat a kőzetekről szóló versírásból. Aztán már csak meg kell zenésíteni énekórán a legjobban sikerült versikét és már kész is van az év végi előadás zenei alapja. Jó lett volna ilyen suliba járni!

Meddig tartott megírni a történetet?

Mindennel együtt fél évig.

Hogyan fogadták a történetet az olvasóid? Van mód a személyes kapcsolattartásra is?

Olvasókkal író-olvasó találkozókon szoktam találkozni, ahol vagy az ovis meséimből, vagy az Alma utca 22-ből mesélek, De mivel a Miénk a színpad! még nagyon új könyv, eddig még nem hívtak emiatt. Viszont november 29-én a Pagonyban lesz egy bemutatója, remélem sok régi, már ovis korból felnőtt, kiskamasz olvasómmal találkozom majd!

Íróként én is szeretnék egy nap gyerekeknek szóló történetet alkotni. Ez azonban véleményem szerint sokkal nagyobb felelősséggel jár, mintha felnőtteknek írnék. Te mit gondolsz erről? Valóban nagyobb a nyomás ilyenkor?

Én semmilyen nyomást nem érzek írás közben. Ha éreznék, biztos nem mernék leütni egy betűt sem. Amikor írok, sohasem foglalkozom a fogadtatással, mindig csak a történettel, amiben éppen vagyok. Ha bele tudom élni magam, ha utolsó porcikámig azonosulni tudok a szereplőkkel, ha elő tudom csalogatni magamból a gyereket, aki egykor voltam, baj nem lehet.

Végül talán jöjjön a legfontosabb kérdés: Mivel készülsz legközelebb? Kérlek árulj el valamit a terveidről!

Most egy Matricás Laci újabb rész következik, amit egyszerre magyarul és angolul is olvashatnak majd a gyerekek. Épp azon töröm a fejem, hogy a bolondos rabló ezúttal mit lopjon el.

Ezúton szeretnénk az írónőnek további sok sikert és sok boldog  rosszcsont olvasót kívánni!
Ha felkeltettük érdeklődéseteket, a mesekönyveket keressétek például a  Bookline webáruházban.:)

Írta: Isabel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tamási Áron - Ábel ​a rengetegben (Ábel 1.)

Pár héttel ezelőtt két nyolcadikos tanítványom segítséget kért tőlem az irodalom leckéjük kapcsán. Kérdésekre kellett válaszolniuk, melyek a...

Népszerű bejegyzések