Marie Desplechin - Szegény kisboszi!

Őszintén megvallva nem igazán azt kaptam a történettől, amire a cím és a tartalom alapján számítottam. 

Adott egy kislány Verbéna, aki édesanyjával nő fel és mit sem tud arról, hogy boszorkány. Természetesen ezt a tehetségét anyai ágról örökölte, ám ennek ő nem igazán örül.

Nap, mint nap azt látja, hogy édesanyja megkeseredett; állandóan morog és különböző főzeteket készít a szomszédok móresretanítására. Verbéna azonban teljesen más életet képzel magának: szeretne szerelmes lenni és családod alapítani. 

A kislány egyébként apa nélküli családban nő fel, édesanyja szerint nincs szükségük férfiakra, ahhoz, hogy teljen legyen az életük. Na itt volt az a pont, ahol elkezdtem picit furcsán nézni.

Emellett az anyuka olyan zsarnokoskodó és hatalommániás, hogy ne fussak vele össze. A lányából szeretné a világ legerősebb boszorkányát kinevelni, mindezt úgy, hogy a kislány többször hangoztatta, ő nem ezt szeretné.

Az egyedüli szereplő, aki megmentette a helyzetet, az a nagymama volt. Bár ő is boszi, mégis odafigyel az unokájára és meghallgatja a kislány érveit it. Nem erőltet rá semmit, csak megmutatja, mire számíthat, ha előtör belőle a varázsereje. 

Nagyon kedves és szerethető a néni: a mindennapokban a nagyszülők életét éli és csak Verbéna kedvéért nyúl újra a mágiához. Viszont akkor sem megleckésztetős főzetet készít, hanem egy olyan álomfelhőt, mely jó dolgokat mutat Verbéna kiválasztottjának.

Jelenleg nem élek párkapcsolatban és gyermekem sincs, viszont azt gondolom, hogy egy gyerek fejlődéséhez szükséges, hogy ne csak egy mintaképet lásson. Természetesen vannak olyan családok, ahol bizonyos okokból kifolyólag az egyik szülő tölti be a másik szerepét is, de egy kiskamasznak folyamatosan azt sugallni, hogy nem kell férfikép, mert eddig minden jól ment nélküle, nagyon veszélyes. 

Íróként és bloggerként is azt gondolom, hogy a leírt szónak ereje van és mint tudjuk, ez nagy felelősséggel is jár. Különösen igaz ez ha az ifjúság a célközönség. Nem hiszem, hogy a szerző kész akarva alakított volna ki egy ilyen családmintát, de amikor  gyermekeknek szóló történetet írunk, különösen oda kell figyelni a szavak mögötti jelentésre is, hiszen ezek formálják majd a következő generációt és ezáltal a jövőnket is!

Amennyiben te is kialakítanád a véleményed, a könyvet megrendelheted a Könyvmolyképző Kiadónál, kedvezményesen!

Írta: Isabel

 

A grafikus, aki megmutatja, hogy kitartással bármit el lehet érni - Interjú Ashley Redwooddal

 

Ashley Redwood grafikus munkáját már rég óta dicsérem.  A Newline Kiadónál csodálhatjuk meg borítóit, melyeket a legkülönfélébb zsánerben készít a hölgy. Mivel én is picinyke lépéseimet teszem az illusztrálás világában, úgy gondoltam érdekes lehet, egy pár olyan interjú is, amiben megmutatjuk miért is érdemes ezt - a sokszor nem könnyű utat - választani.

Engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad a felkérésem! Mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan szerettél bele a rajzolásba?

Én köszönöm szépen a felkérésed, teljesen váratlanul ért! Ashley Redwood névre kereszteltem magam, huszonvége kategóriás, már felnőttként szimuláló női egyed vagyok. Menthetetlenül könyvmoly, és macskamániás is. A rajzolás kiskorom óta szerves részem, valahogy mindig kifejezőbbnek tartottam. Kisebbként ugyanis, nem voltam a szavak embere. Szerintem, mindenki átesett már az iskolai verbális bántalmazás rostáján, így nem kell bemutassam azt, hogy mennyire tönkre tud tenni valakit az, ha bántják. Én mondhatni, a rajzolásba menekültem. Nem sikersztori, nem is lesz belőle bestseller, de ez volt az a pont, ami nagyban hozzájárult ahhoz, akivé váltam. 

Emlékszel még életed legelső alkotására? Megtudhatjuk, mi volt az?

Hű. Tizenhét évvel ezelőtt volt egy kerületi rajzverseny, aminek a témája az „Ételed a végzeted” volt, akkoriban a rajztanárom volt az egyetlen, akinek elhittem azt, hogy képes vagyok olyat alkotni, ami alapjában véve is megrengeti a társadalmi gondolkodást. Neveztem egy szerintem, a mai napig nyakatekert rajzzal, amivel aztán megnyertem az első helyet. Semmi extra nem volt benne, mindösszesen egy túlsúlyos nő eszik egy olyan szendvicset, amelyből döglött csótányok lógnak ki. Nem tudom mit láttak ebben a zsűritagok, de hálás voltam akkor.

Mi volt az a pont az életedben, amikor eldöntötted, hogy ez nemcsak hobbi a számodra?

Rólam tudni érdemes, hogy nagyon közel áll a szívemhez minden olyan dolog, amiben a kreativitás bármely kis része megmutatkozik. Nagyon sokáig hobbiként szimulált a dolog, mert nem volt bátorságom dobbantani egy nagyot, majd azt mondani, hogy „ NA, itt vagyok! Tessék felfedezni!” . Első körben, mint a legtöbben én is fióknak írtam, rajzoltam. Mielőtt mindenbe belefogtam volna, blogírással próbálkoztam, ami elég jól is ment, nagyjából 8 évig. Itt furakodott be az életbe a webdesign és honlapépítés, bár még csak kezdőként tanulgattam az alapokat, semmi nem tett boldogabbá, mint mikor készen lett az első általam kódolt weboldal. Visszakanyarodva, amint nagyüzemben elkezdtem ezt az utat, rögtön adta magát a következő, és így tovább, mígnem elérkeztem a borítótervezéshez, illusztráláshoz. Minden ilyen folyamat, egy kis ajtó volt számomra, amit azon nyomban berúgtam, ahogy elém került.

Hogyan sajátítottad el a szakma alapjait? Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik ezt a pályát fontolgatják?

Továbbra is vallom azt, hogy nem vagyok végzett, diplomás grafikus. Ez az út nagyjából három évnyi önképzés, önszadizás és tanulni akarás eredménye. Volt, hogy hosszú napokig egyetlen egy már elkészült munkámat csináltam, újra-és újra, hogy megtanuljam, mi az amiben akkor hibáztam, mert persze, rengeteget hibáztam! Hálás vagyok magamnak, hogy nem adtam fel, amikor már minden könnyem elsírtam sem. Ha a szakma alatt a teljes tervezőgrafikai utat értjük, akkor rengeteg segítséget kaptam az elején a mentoromtól: Szabó Borkától, akit azóta is minden ízében tisztelek! Szóval, tanulás, gyakorlás, plusz szükséges valamennyi érzék is hozzá. A színek harmóniája, és a kreativitás is. Akiben megvan ez a fény és képes elég erőt fektetni bele, biztosan meg fog térülni, mint ahogy nálam is megtérült.

Mit szeretsz leginkább a szakmádban és mi az, amire picit nehezebben tudod rávenni magad?

A legjobban nem is az elkészült munkámat szeretem, hanem azt az örömöt, amit az író arcán látok, amikor a kezében fogja a fizikai példányt. Nálam mindig is ez számított, az csak plusz, hogy rengeteg kapcsolatom és barátságom a mai napig emiatt alakult ki. Nehezebben rávenni magam mostanság fordul elő inkább, mert rengeteg dolgot csinálok egyszerre. Lehet, hogy saját magam köpködöm szembe emiatt, de az illusztrálás, és az igényeknek való megfelelés, egyre nehezebben megy.  Iszonyú maximalista vagyok, így ameddig nem látom tökéletesen helytállónak a munkám, hát bizony újra kell kezdjem. Ez pedig idő hiányában, néha lehetetlen. Olyankor nem vagyok elégedett, sem boldog és így tovább.

Hogyan kezdődött a közös munka a kiadóval? Mit szabad tudnunk a feladatköreidről?

2018-ban a kiadó indulásakor már része voltam a csodának, amit Mimi Taylor hozott létre. Akkoriban borítót terveztem Neki, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy Ő is látta bennem azt amit egyre többen. Nem felejtem el azt a végtelen boldogságot, amit akkor éreztem, mikor megkérdezte tőlem, hogy nem-e lennék a grafikusa a NewLine kiadónál. Ez a szerelem azóta is tart!

Idén novembertől vagyok teljes állásban, mint vezető marketinges is a csapatban és ugyan még picit bizonytalan vagyok, de hiszek a sikerben! Úgyhogy, elég összetett az, mivel is foglalkozom a kiadón belül, azért megpróbálom összeszedni: grafikusként borítókat tervezek, illusztrálok, nyomdai/online anyagokat gyártok. Marketingesként, pedig vezetem a közösségi média felületeket, kapcsolat tartok a kiadói íróival, bloggerekkel/vloggerekkel, rendezvényeket szervezek, ésatöbbi. Wedesignerként pedig, próbálom majd felhúzni a webshop oldalát egy szinttel feljebb.

Milyen a légkör, amiben dolgoznod kell?

A november előtti időszakom elég nehéz volt, ugyanis mint minden ember én is pénzből élek, és az előző munkahelyem eléggé megnehezítette azt az utat, amit járni szerettem volna. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan maradjon időm arra, hogy egyáltalán akkoriban egy borítóval elkészüljek, nemhogy héttel-nyolccal. Megfordult bennem a gondolat, hogy talán itt az idő, hogy abbahagyjam az egészet, amit megálmodtam magamnak.  Aztán mertem lépni egy hatalmasat, és két év sanyargatás után felmondtam. Örök hálám, hogy Mimi és mindenki a kiadónál hitt bennem. Szóval, novembertől homeofficera álltam át, aminek nagyon örülök, bár minden feladatom ellátni, még betervezve is rémálom. Úgyhogy, aki azt gondolja hawaii az otthoni munka, meg egy frászt! A légkör az hála istennek nyugodt, amire vágytam. Két cica és egy kölyökkutya gazdija vagyok, úgyhogy a fantáziátokra bízom milyen a hangulat… 

Értékeltem már pár olyan könyvet, amely a te munkásságodat dicséri. A teljesség igénye nélkül: Mimi Taylor-Abby Winter: Utolsó kívánság, (romantikus), Darvas Petra: Ikrek Mágiája, (fantasy) Buótyik Dorina: Gracie Simpson történetei, (kalandregény) Bombicz Judit: Csodák könyve (mese) és még sorolhatnám. Mekkora kihívás ennyi zsánerben helytállni?

Előre megjegyezném, hogy Bombicz Judit mesekönyve nem teljesen az én munkám, az előlapon található ide-oda kanyarodós indás betű, plusz a nyomdai része. Na, az igen.

Nem vagyok elzárkózva egyetlen zsánertől sem, mindig élmény amikor újabb-és újabb olyan feladat jön, amiben utólag kiderül, hogy megállom a helyem. Amit soha életemben nem szeretnék elkészíteni, azok a félmeztelen felsőtestű pasis borítók. Semmi, de semmi értelmét nem látom.

Neked melyik a kedvenced a munkáid közül? Melyik jelentette a legnagyobb kihívást?

Az első és legnehezebb ilyen, ami kapásból eszembe jut, Fróna Zsófia: A fegyverforgató sorozata, amiből ugyan még van hátra egy rész, de az a három valami pokolian kemény munka volt.

Az első kötetnél felállítottam magamnak egy mércét, amit akárhányszor próbálok megugrani, szinte mindig felnyársalom magam.  Kedvencem úgy igazán nincs, mert minden elkészült munkám után találok valami olyat, amit javíthattam volna. Egyformán szeretem mindet inkább, mert minden újabb munkámba szívem-lelkem beleadom, ezért is nincs két ugyanolyan.  

Hogyan viszonyulsz az olvasóközönség véleményéhez?

Ezzel nem leszek népszerű nagy valószínűséggel, de egyáltalán nem érdekel. El szoktam olvasni, ha valamiben említik, hogy miben kéne javítani, vagy milyen az elkészült borító. De szinte semmilyen nagyobb érzelmet nem társítok hozzá.

Követem a munkásságod a közösségi oldaladon és rengeteg inspiráló dologgal találkoztam. Megtudhatunk valamit a jövőbeli terveidről?

A célom valamennyire az is, hogy inspiráljak embereket, mert amikor én kezdtem, számomra is volt ki inspiráljon. A jövő az még egy nagyon képlékeny dolog, de annyit elárulhatok ismét dobbantani készülök! Szeretnék kiteljesedni még inkább, és ebben segítségemre van egy szívemnek nagyon fontos egyén is, akivel nemsoká összeállunk és közös vloggercsatornát indítunk. Ezen felül szeretném újra kibontani a szárnyaimat a kézművesség oltárán, a napokban pont azon gondolkodtam, hogy lassan ideje lenne azt is elindítani…  Ezen felül, dolgozom több grafikai projekten, többek között a kiadóval és a kiadón kívül is.

Ezek álmok, és remélem, hogy mindent sikerül majd megvalósítani belőlük.

Szeretnék további sok sikert kívánni Ashley-nek, a blog nevében!

Amennyiben kíváncsi lettél látogasd meg hivatalos Facebook-oldalát további érdekességekért!

Írta: Isabel

Marc-Uwe Kling - A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

Ez egy igazán aranyos mese volt modern köntösbe bújtatva. Jókat kacaráztam a poénokon és az illusztrációk ezt csak még élménydúsabbá tették.

A történet szerint Tiffaninak a nagymamájára kellett volna vigyázni és a kislány nagy gonddal is végzi a feladatát, mígnem a mama tönkre nem teszi az internetet. Ám nemcsak az ő otthonukban, hanem az egész világon!

A gyerekek átélik milyen a digitalizált világon kívüli élet: több időt töltenek egymással, a családdal és a minőségibb szórakozással. Tanulnak a nagyszüleiktől és nyitotabbá válnak a világ dolgai iránt, és természetesen próbálják kitalálni, hogyan is történhetett a katasztrófa!

Annyira megszeretik a világháló nélküli időtöltést, hogy a könyv végén a kislány arra kéri a nagymamát, rontsa el újra a netet, hiszen egyszer már úgyis sikerült neki! 

Maga a történetvezetés és a cselekmény modern és aranyos, noha engem kicsit bosszantottak a szóismétlések.

Ettől függetlenül, egy  szórakoztató és tanulságos történetet kaptam, amit bátran ajánlok mindenkinek!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, a Scolar Kiadó weboldalán leadhatod a rendelésed!

Írta: Isabel