A szerző, akinek MINDIG van új ötlete - Interjú Robin O'Wrightlyvel

 Robin O’Wrightly szerzői napjával már egy ideje tartozom neki és nektek is! Most sikerült összehoznunk, és ez az interjú azért különleges a számomra, mert Borka egyáltalán nem volt dühös rám a csúszás miatt. Köszönöm szépen neki, hogy így is elfogadta a felkérésem!

Ne viccelj, miért haragudnék? Én tavaly éltem át, ugyan más jellegű, de hasonlóan energiavámpír, sorsfordító eseményeket, amelyek folytán aztán különösen nehéz volt megbirkózni a mindennapjaimmal. 2023 végére teljesen elveszítettem az életkedvemet és a fókuszt, ezért feladtam a terveimet… Karácsonykor azonban egy feltámadási csoda részese lehettem – mármint én kaptam új erőre –, épp ezért is indultam január 1-jével úgy, hogy innentől fogva minden hónapban publikálok valamit. Szóval nagyon átérzem a helyzetedet. Örülök, hogy most már jól vagy! Ez a legfontosabb. Belőled csak egy van – mindenki másból sok.

Mielőtt nekiesnénk a hat általam olvasott mű kivesézésének, kérlek, mutatkozz be az új olvasóknak!

2015 óta publikálok különböző szerzői neveken, ezek közül a legismertebb a Robin O’Wrightly. Széles zsánerben írok a romantikus humortól az ifjúsági fantasyn és a lélektani thrilleren át a történelmi fikcióig. Még más neveken is írok: a civil nevemen (Szabó Borka) például könyvkiadással kapcsolatos szakmai témájú könyveket. Újabban pedig tágabb körben ismerhetik meg Mia Francest, a bennem lakó szabadszájú, romantikus-erotikus zsánerben alkotó szerzőt; de ott lapul még Váczy Virág is, aki meséket és verseket ír. Most már szerintem nincs olyan zsáner, amiben ne írtam volna – idéntől még egy szakácskönyvbe is belelóg a kezem. Szeretek kísérletezni, minden újat kipróbálni, és ami jó, azt megtartani.

Kezdjük az EROWMANIX-füzetekkel. Az elsőt régebben már értékeltem, mára a második, illetve a harmadik részt hoztam el nektek. Ezek olyan történeteket tartalmaznak, mint a régi romantikus füzetecskék, csipetnyi ROW-os stílusban. Hogyan készülnek az egyes részek?

Igazából ez inkább Miás stílus, de tul’képpen az is belőlem származik, szóval igen, csipetnyi ROW-s. :D A romantikus-erotikus füzetecskék ötlete amúgy nem újdonság, hiszen a kilencvenes években a Júlia-Romana és társaik a virágkorukat élték, ma pedig inkább nosztalgiakeltő, de valahogy még mindig örökzöld. Én magam nem vagyok nagy „romero”-rajongó, de tiniként szívesen olvastam ezeket, és mindig meglepett, hogy a sok szívügy alatt bizony komoly témákat rejtettek el az írók. Evészavarok, fizikai bántalmazás, verbális abúzus, testképzavar és kényszeres átalakítások, mentális betegségek – olyan problémákkal foglalkoztak ezek a kis füzetek már akkor, amikre oda kellett figyelni. Ezeket a mélységeket keresem a mai történetekben is, és úgy gondolom, könnyed tálalásban lehet ilyeneket gyártani. Egyelőre még csak három rész van meg – Vénusz a habokból, A Szívkirálynő mindent visz, A gyenge pont nem változik –, de tervezek többet is, vázlatolva vannak már. Ezek egymástól függetlenül olvashatók, csak a zsáner és a stílus tartja őket össze. Kisregények ezek elég széles terjedelemtartományban, van 150 és 50 oldalas is közöttük. Egyelőre Mia Frances írja őket – én, haha –, de mint mondottam, mindig kipróbálok valami újat, szóval lehet, később mások is csatlakoznak. 

Milyen inspirációk segítenek az írásukban? Mégiscsak teljesen más, mint egy Tripiconi sztori.

Valahogy minden történetnek megvan a saját ihletése, és ez magától jön, nincs recept, egyszer csak megszületik, vagy épp képtelenség a világra hozni. Igen, teljesen más, de közben meg mégsem. Én ugyanaz vagyok, a betűkészlet is; a világ sem más, mint ami. Az inspiráció adja magát, talán megmagyarázhatatlanul, csak „van”.

Talán emlékeztek rá, mennyire szerettem az Emlékkönnyet a szerzőtől. Most alkalmam volt elolvasni két hozzákapcsolódó novellát is, melyek bár nem ma íródtak, mégis gyönyörűen hozza a regény hangulatát. Honnan jött az ötlet, hogy a történethez két alternatívát is írj?

Ahogy sok olvasóm, úgy én sem voltam megelégedve az Emlékkönny (Egy igen-zet története – Emlékkönny 1920-2020) végével, még ha nem is írhattam mást oda, mint ami történt. Mert hát ilyen az élet, az a nagy piros meleg, ahogy Karinthy mondaná… Szóval továbbgondoltam egy alternatív valóságot, sőt többet is, úgy adta magát a helyzet. A Kiscsillagom egy lehetséges változat, ahol máshogy alakul a család sorsa, de közben azért az sem fenékig tejfel. Eközben meg előzményeket is megtudtam a családomról, még azelőttről, mint 1920 – és így született meg a Hetedíziglen.

Mennyire érintett meg ezek írása érzelmileg, azok után, hogy az Emlékkönnyet a családod ihlette?

Már könnyebb volt, hiszen ezek még kevésbé alapulnak a valóságon, még ha a Hetedíziglen családi legendáriumon is alakul, aztán pedig a jelenbe szivárog ki. Az messzebb van időben, kevésbé megterhelő lelkileg. A Kiscsillagom pedig teljességgel fikciós, ezért el is engedtem a fantáziámat, és teljesen új, független történetként éltem meg. Egy teljesen más könyvem írása inkább megérintett érzelmileg, de az legyen egy másik beszélgetés tárgya. 

Ami számomra nagyon izgalmas volt, az Goran Episcopus közreműködésével írt önéletrajzi kiadványod volt. Nemcsak azért, mert közelebb kerülhetsz így az olvasókhoz, hanem mert a tartalom kétnyelvű. Mennyire volt kihívás az angolra fordítás?

Alapból fent vannak ennek az egyes részei a honlapomon, és az angolt is én írtam hozzá, így nagyon nem kellett agyalni. Szeretek fordítani, bár néha – na jó, gyakran – Yodás a szórendem. :D Goran is sokat segített, mivel ő Torontóban él, így mindennap nyakig benne van az angolban.

Hogyan éltél meg egy ilyen zsánerben való alkotást? Nem hozott picit zavarba, hogy így meg kellett nyílni?

Nem, mivel az egész írói kalandom egy nagy coming outtal indult. No, nem olyan módon, hanem bekerültem Naszvadi Judith: A mi Múzsánk című könyvébe, mint interjúalany. Azután kezdtem felvállalni magamat igazán a közönség előtt. Azóta ez meg valahogy úgy „van”. Természetes, önazonos vagyok ezen a téren, ha beszélnem kell az íróságomról és/vagy a grafikáról, egy percig nem kérdéses, hogy kitárulkozom.

Az utolsó olvasásom szintén egy érdekesség: egy dokumentarista kiadvány, melyben Goran Episcopus szintén tevékenykedett. A gerincét az interneten elszenvedett sérelmek és azok kezelése adja. Mekkora bátorság kellett a megírásához és megjelentetéséhez?

Megmondom őszintén, nagyobb volt a felháborodásom, mint a félelmem, hogy ezzel valamilyen szankció jár a végén. Meg aztán ha bármilyen negatív diszkriminációt is szenvedünk el emiatt, úgy gondolom, az vastagon fogja minősíteni azokat, akik azt szolgáltatják. Nem nekünk van vaj a fejünkön, hanem nekik – én ebben maximálisan hiszek.

Számodra, mint oly sok hazai szerző számára is fontos a Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom, melynek tagja vagy. Összefoglalnád nekünk, miért álltok ki?

Az MKMT egy összefogás, amelyben hazai szerzők népszerűsítik a magyarul való publikálást. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar irodalmi élet részei lehetünk, ezen a nyelven alkotunk, összejárunk eseményeken, és saját projektjeink, pályázataink vannak. Emellett pedig egymást is reklámozzuk a mozgalmon keresztül. Igyekszünk öregbíteni a magyar irodalom jó hírnevét, és szerintem ez sikerül is, hiszen maga Nemere István is a körünkben van. (Bővebben: www.mkmt.hu)

Már hónapok óta a Helma Kiadó szerzője vagy. Milyen a közös csapatmunka?

Elsősorban le kell szögeznem, mielőtt pletykák kelnek szárnyra, hogy tavaly ősztől én teljesen önjáró lettem, és ez így is maradt. A saját kiadóm a Könyvek Sorban, aminek az égisze alatt publikálok, viszont nagy örömmel és megtiszteltetéssel veszek részt más kiadókkal való együttműködésben. A HELMA esetében úgynevezett bizományos szerző vagyok, ami azt jelenti, hogy adott könyvek gyártására és terjesztésére szóló szerződésünk van. Tavaly teljesen lemondtam a papírnyomásról, amikor is jött Dvariecki Bálint és Sky S.T., és olyan gyártási alternatívát mutattak, ami miatt kimondottan büszke vagyok rá, hogy a Tripiconi sztori sorozat papírra nyomásában ők segítenek nekem. (Nagyon pártolom a POD-ot, ami az egyedi igények szerinti mikropéldányszámos nyomtatást jelenti. Magyarul: csak annyi könyvet gyártanak le, amennyit el is olvasnak. Ha ez 200, annyi; ha 20, annyi.) A HELMA a gyártást és a terjesztést vállalta, minden mást én csinálok. Nyilván kiadóként a gyártás és terjesztés is menne, azonban úgy gondolom, bőven van mit intézkednem, így ezt a két munkafolyamatot inkább profi kollégáknak delegáltam, így esett a választásom a kiadó-terjesztőre.

Részt vettél az idei Könyvhéten. Milyen emlékeket gyűjtöttél?

Ez volt a legsűrűbb és mégis legmagányosabb könyvhetem. :D Meglepően nagy volt a tömeg, sok könyvem fogyott, amiért szintén hálás vagyok a HELMA-nak, mert ezt is profin lebonyolították a standon. Viszont szintén meglepően alig jöttek el olvasók a dedikálásaimra, pedig két időpontot is kaptam. Azért jól szórakoztam, szuper találkozásaim voltak, hálás vagyok azoknak, akik meglátogattak. Egyébként nagyszerű élményeket gyűjtöttem és rengeteg fotót csináltam. Ráadásul csodálatos időnk volt, hosszú ideje először a könyvhéten nem esett az eső.

Tudom, hogy készülnek számfestők egy-egy történetedhez. Mikor és hogyan juthatunk hozzá mi olvasók?

Na, várjál! Te már túl sokat tudsz, asszem, vigyáznom kell. :D Hát az úgy volt, hogy egyelőre a Patreonon és a Ko-Fin lehet látni ugye ilyen számozott kifestőket és sima színezőket nálam. Amúgy szerintem rajtad kívül nagyon más nem is tud róluk. :D Hajdan az Andrea tutto bene-hez csináltam felnőtt színezőt, de az a fiókban maradt. Talán majd egyszer… A Tripiconi sztori is megihletett, és mivel mostanában szinte sosem rajzolok, viszont rettentően kikapcsol, amikor a régi rajzokból kifestőt csinálok, így adott, hogy ilyet készítsek. Most már van 13 darab, és készülök még. Szépen-lassan alakul egy kis füzetecske belőle. Remélem, ha kész lesz, azt is meg lehet vásárolni, ha van rá igény – ez a része még azért a jövő zenéje.

Mi az, amire leginkább vágysz még az idén a könyveiddel kapcsolatban?

Mindenképpen szeretném a két újabb, a Tripiconi sztori 3. (A lantidák felfedezése) és 4. (Az elfelejtett herceg) részének a papírnyomását, mivel az első két rész (Az amulett rejtélye és a Város a föld alatt) már ki van nyomva. Illetve a négy rész papírra álmodását tavaly karácsonykor megígértem magamnak, és persze másoknak is. Isten engem úgy segéljen…

Mit várhatunk még tőled 2024-ben? Mesélj!

Augusztusban szünetet tartok, mert elmegyünk nyaralni, illetve remélem, írhatom tovább azokat a köteteket, amikkel még készülök. Szeptemberben előirányoztam magamnak a #Wetoo 3. részét, az Anya csak egy van-t, lehet drukkolni – let fingers be crossed, please –, hogy tényleg be tudjam fejezni. Októberben A lantidák felfedezése érkezik. Novemberben még titok, mi jön – NaNoWriMo lesz, szóval tutira írni fogok –, decemberben pedig Az elfelejtett herceg jelenik meg ugye papírban a terveim szerint. Komolyan gondoltam, hogy 2024-ben minden hónapban legalább egy kötettel gazdagítom a saját életművemet. Eddig túlteljesítettem, szóval így a második félévben sem akarom alább adni. :D

A blog nevében is további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, könyveit, vagy Patreon-oldalát további információkért!

Írta: Isabel

Mia Frances - A gyenge pont nem változik

Bár az előző nem lett a kedvencem, ezt a részt nagyon szerettem! Mint tudjátok, nem sűrűn olvasok ilyeneket, de ha mégis szeretem a könnyedséget, ami jellemzi a történeteket. Az első rész (Vénusz a habokból) kifejezetten tetszett és ez sem marad el mögötte. 

Főhősnőnk, Karla Oldman egy egy éjszakás kaland után teherbe esik és az első gondolata, hogy nem akarja megtartani a gyermeket. karrierje éppen felfelé ível és nem hogy a baba nem volt tervezett, de maga az odavezető éjszaka sem. 
A szerző arra keresi a választ, hogy a mai modern világban kell-e választani a karrier és a gyermeknevelés között? Kizárja-e az egyik a másikat és egyáltalán ezt a döntést az élethelyzetünk vagy mi magunk hozhatjuk-e meg?

Talán látszik, hogy a könnyed tálalás és csomagolás ellenére nagyon komoly témát taglal az írónő. Az anyaság minden nő életében fordulópontot jelent, akár úgy tud, hogy vállalja, akár nem. Fontos dolog erről beszélni és olvasni is, mert ahány élethelyzet annyi megküzdési út és indok. 
Karlának is megvannak a maga indokai, céljai és álmai, amit a történtek kibillentenek a stabilitásából.

Az írónő nagyon szépen érzékelteti ennek a döntésnek a nagyságát. 

Azt pedig, hogy végül mit is választ majd, hogy megtalálja-e saját boldogságát legyen titok addig míg el nem jutsz a történet végére kedves Olvasó! De annyit elárulok, hogy egy tanulságos utazásban lesz részed!

A végére még annyit, hogy nagyon tetszett a borító, szerintem jó választás lett!

Amennyiben kíváncsivá tettelek, keresd a sorozat mindhárom részét az alábbi linken!

Írta: Isabel

 

Mia Frances - A Szívkirálynő mindent visz

 

A most következő ajánló azoknak szól, akik szeretik a romantikát, azon belül pedig a romantikus füzetek varázsát. Mia Frances ugyani előrukkolt  pár új ROWMANIX -füzettel. 

A Szívkirálynő mindent visz főszereplője Sophie Lavinia első asszonya. Szeretne tőketranzakciót lebonyolítani Glen Stone-nel, ám a férfi nagyobb hatással van rá, mint amire számított.

A téma és benne fellépő megoldásra váró feladatok ( egy ország kihúzása  a bajból, kötelesség és a szerelem összeegyeztetése) nagyon tetszenek, csak egy gondom van vele, hogy számomra túl gyorsan történnek azok a bizonyos események.  Tudom, épp ez az egyik csábereje ezeknek a romantikus füzeteknek; nem is lehet elvárni hosszú felvezetőket akció előtt. Azt is tudom, hogy ehhez kell egy lelkiállapot, ami nekem most talán nem volt meg, de olyan jó lett volna még egy kis államügyekről és a lehetőségékről olvasni, vagy még több lelki vívódást bele...

A karakterek ettől függetlenül nagyon jól kiegészítették egymást remek páros voltak. A borító modelljei pedig minden túlzás nélkül nagyon szépek!

Mielőtt azt hiszitek a zsánerrel van gondom, mindjárt hozom a sorozat harmadik füzetkéjét, ami viszont nagyon tetszett.

Addig pedig az alábbi linken megtaláljátok az összes részt!

Írta: Isabel

Szabó Borka - Goran Episcopus - Letörölve - Szótlan cikkek

Eddigi olvasásaim során még nem találkoztam ehhez fogható írással. Nem is egyszerű megfogalmazni a gondolataimat a témában.

Már az elején leszögezném, hogy anélkül formálok véleményt, hogy bármiféle jogászi, ügyvédi, stb. képzettségem lenne. 

A könyv a következő kérdésekre keresi a választ:

"Mi történik, ha egy közszereplőről kiderül, hogy mivel nem jelent meg róla hír a bulvársajtóban, nem kerülhet fel róla szócikk a Wikipédiába? Számít egyáltalán, mit tett le az asztalra? És mi van akkor, ha ez több ilyen személyre igaz? Ki mi alapján, mennyire híres, és mit tehetünk, ha hátrányos megkülönböztetést szenvedünk el az interneten? Egyáltalán: ér ez a sérelem annyit, hogy könyvet írjunk belőle?"

Azok a a közszemélyek, akik ilyen sérelmeket élnek meg és bátran a nyilvánosság elé tárják a történteket, számomra hatalmas bátorságról tesznek tanúbizonyságot. Egy laikus számára talán a Wikipédia megjelenés nem tűnhet fontosnak, ám minden művésznek sokat számít a megjelenés. Nincsenek ezzel másképp az írók sem.

Goran és Borka privát beszélgetéseit olvasva kapjuk meg a teljes képet a történtekről, ami engem még inkább meglepett. Ők biztosan jobban tudják azokat a szabályokat, melyek lehetővé teszik, hogy ezeket felhasználjuk az írásainkban, de az tény, hogy emberivé tette az egészet. Látjuk majd miképp keresnek megoldást a problémára és kapunk egy lezárást is, ami talán még meglepőbb volt számomra....

Ami viszont tény, hogy minden művésznek szüksége van a támogatóira, ahhoz, hogy alkothassanak nekünk. Lett légyen az zenész, festő vagy akár író...

 

Amennyiben érdekelnek a történtek, további információt találsz az alábbi oldalon!

Írta: Isabel

Goran Episcopus (szerk.) - Szabó Borka - Interjúkönyv

Ez az első interjúkönyv, amit volt szerencsém olvasni, köszönöm Borkának, hogy megtehettem!

Igazából itt nem tudok nagyon történetet mesélni, hiszen ez nem erről szól. Az írónő életúját követhetjük benne nyomon, ami számomra azért volt érdekes, mert a hosszú évek alatt felépített ismeretség keretében voltak részek, amikről én is tudtam.

Ami miatt nekem mégis különleges ez a kiadvány, az a kétnyelvűsége. Igazán érdekes volt angolul is olvasni a sorokat és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Borkának. Engedélyt kaptam tőle, hogy a szöveget használjam az angol tanulásomhoz, ami azért nagyon menő, mert úgy sajátíthatok el új szavakat, hogy még a szöveg is érdekes. Hálás vagyok ezért!

Annyit azért megemlítenék, hogy lehet jót tenne a kiadványnak egy borítófrissítés. Szeretem Borka és Goran munkáit is, de ez szerintem egy kicsit....sötét lett. Azt tanultam Borkától pont, hogy a borítókat nem árt néha újratervezni. :)

Az illusztrációk viszont nagyon tetszettek, számomra békét sugároztak.

Nagyon érdekes élmény volt és ajánlom mindenkinek, akit érdekel a Tripikoni sztori szerzőjének élete!

Bővebb információ, az alábbi linken!

Írta: Isabel

Robin O'Wrightly - Hetedíziglen - Emlékkönny - novella

Ez a történet nem került bele az Emlékkönnybe, pedig mennyire jó lett volna.... Nem olvastam fülszöveget olvasás előtt és annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam.

Főhősünk  Wlasics Eszter kisasszony, aki tisztán és ártatlanul beleszeret a lódoktor tanítványába, Kocsis Zsigába. A jóképű fiatal roma fiú is viszonozza az érzelmeit, ám van egy kis bökkenő: akarata ellenére már házas és a felesége nem más, mint a helyi cigány közösség vajákosának lánya, aki szintén élt a boszorkánysággal. Mikor Iringó fülébe jut a fiatalok szerelme, megátkozza Esztert, aki egészen a halálos ágyáig hordta magával ezt a terhet. A vég előtt megkéri legidősebb lányát, hogy csak az ő elsőszülöttjének meséljen a dologról, soha senki másnak.... Az, hogy ez miképp hat a családra és a közösségre, a történetből kiderül.

Na most, azt tudjátok, hogy szeretem amit az írónő csinál. Ám azt nem értem, hogy az ilyen történetekből miért nem lehet hosszú regényt írni, na azt azért így megkérdezném? Elképesztően érdekes a történetvezetés, (egyáltalán foghat-e egy cigány átok vagy csak az emberi elme játszik velünk? ) maradandóak a szereplők és minden pillanata izgalmas. 

A másik kérdésem pedig, hogy ezekből a történetekből miért nem csinálnak filmet? Én értem, hogy nem rendelkezünk akkora büdzsével meg minden, de láttam magam előtt az egész könyvet! Még azt is tudom, melyik szerepet kinek adnám! Na jó, befejeztem az áradozást, de ezt ki kellett adjam ahhoz, hogy hiteles maradjak!

Igazából visszavonom, amit az elején mondtam: mégiscsak jó, hogy nem került bele ez a novella eddig más történetbe, mert így kaphatunk arra lehetőséget, hogy regény szülessen belőle. Egy olyan regény, ami tanítószándékú érdekes és elgondolkodtató. Ugye, Borka, elgondolkodol az ötleten?

 Addig is, ha elolvasnád, keresd az alábbi linken!

Írta: Isabel

Robin O'Wrightly - Kiscsillagom - Emlékkönny novella

 Először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy visszatérhettem lélekben az Emlékkönny világába. Tudjátok, hogy az a könyv szerintem zseniális, de ez a novella sem marad el mögötte.

Főhősünk Olivier Boyar, ám itt az események egy ponton eltérnek az Emlékkönnyétől. Mivel maga a történet nem hosszú, igyekszem spoiler-mentesen írni. Elég az hozzá, hogy egy nagyon szimpatikus fiatalember lehetséges sorsát követhetjük nyomon, legalábbis egy darabig. 

Robin ugyanis megint úgy vágta el a történet szálát, hogy ebben lehetett volna még több is szerintem.  De, mint tudjuk, minden okkal történik.

Tetszett az enyhe romantikus szál is. Igazából, ha nagyon errefelé szeretném terelni a történéseket, mondhatnám, hogy lehetett volna még benne több aranyos és kedves jelenet, de nekem ennyi most pont elég volt. Nem is igazán tudtam volna azonosulni a túlzással, igaz a történet sem kívánt meg többet. 

Egyébként szeretem, ahogy Robin megoldja ezeket a jeleneteket. Annyira szépek és kedvesek.

Ha már Robin megoldásai, akkor ne aggódjon senki, most is hozta a tőle megszokott színvonalat. Vannak szerzők, akiknek az írás zsigerből jön, na ő szerintem ilyen.

Összességében nagyon tetszett a novella, még fájós fejjel is képes voltam élvezni. Azt aszért hozzátenném, hogy bár az Emlékkönnyhöz kapcsolódik, szerintem tökéletesen megállja a helyét annak ismerete nélkül is, Szóval csak bátran vágjon bele bárki aki vissza szeretne utazni abba az időbe, ami talán egy picit emberibb volt a mainál.

Ha te is kíváncsi lettél, most ingyenesen elolvashatod, Robin oldalán!

Írta: Isabel

A szerző, aki minden ötletéből történetet ír - Interjú Jenei Andrással

 Jenei András szerzővel nem most találkozhattok először a blogon. Nagyon hálás vagyok neki, amiért olvashatok tőle és együtt dolgozhatok vele már hosszú idő óta. Így a szerző nap végén szeretném, hogy ti is jobban megismerhessétek őt és a munkásságát! Tartsatok velünk!

Mielőtt belemerülnénk a történetekbe, kérlek mutatkozz be az új olvasóknak!

Mindenki számára nyitott könyv vagyok és ezt értem mind az életemre, mind arra, amit írás alatt végzek. :D

Rólam( még az írói álnevek mögötti személyiségekről is )  bőven tájékozódhat bárki; a weboldalamon is van életrajz- amit igyekszek mindig frissíteni-, de ott vana Youtube csatornám és még vagy két másik platform, ahol én vagyok…

(Indulásképp a www.jeneiandras.hu oldalt ajánlom, azután lehet továbbugrani onnan. )

De dióhéjban a lényeg: Olvasni szerettem mindig, írni meg olyan módon és formában, ahogy ma teszem, több hullámban kezdtem el. Ám ez igazából valahol 2010 körül  lett az alapabb forma, azóta pedig igyekszem fejlődni.

 Több zsánerben immár több, mint 22 kötetem elérhető; vannak e-book, nyomtatott és még hangoskönyv formátumú írások is.

Kezdjük a Napszikrák gyűjteményeddel, ami idén jelent meg és ez a legfrissebb az olvasásaim közül. Húsz történetet tartalmaz, amelyek igazán az emberi lélekhez szólnak. Mennyire volt lelkileg megterhelő vagy éppen felemelő megírni őket?

A Napszikrák egy olyan  válogatás,  amibe olyan kisebb írásokat, novellákat raktam bele, melyek apróbb gondolatokból, álmokból, napi témákból, emlékekből jöttek. Ezek egy regényhez kevesek lettek volna, de én igyekszem semmit sem  kidobni, s ennek már évek óta ez a sorsa. Azaz hogy összegyűjtöm és huszasával megjelentetem egy novelláskötetben.

A Napszikrák, mint korábbi társai- Tengercseppek; Dűneszemek; Mezőszirmok – ugyanazt a formát követik: több zsánerben beleírom magamból ami a nagyobbakból kimaradhatott.

Ez sosem megterhelő, mindig feldob és ha épp egyet írok a húszból,  nem veszik el a téma sem. Ha mesélhetek, átadhatok és aztán még tetszik is, akkor tudom: megérte gyűjtögetni.

Az egyik lényeges momentum, hogy mindig apró írások vannak benne, s a cím is mindig ezért hasonló: A nagy egészből a sokkal kisebb részei a dolognak…

Miért döntöttél a különböző történetek papírra vetése mellett, az összefüggő regénnyel szemben?

Fentebb említettem, hogy semmit  nem engedek el a semmibe. Ha egyszer adott volt egy téma- független attól, hogy mi ihlette, hogy valós, vagy fiktív, hogy érzelmi, vagy szórakoztató- ,s leírtam, annak helye és tere van a világban. Amióta ezt vallom és gyakorlom, előbb-utóbb mindig összejön a húsz írás és onnantól meg jöhet az új gyűjtemény. Aztán ha ez úgy alakul, több zsáneressége okán több ember találhat benne neki tetszőt.

Egy regény hosszabb folyamat magában; jegyzetek, kutatás, olvasás és előkészítés órái, napjai mehetnek el amíg az ember nekiáll. Aztán ki tudja mennyi idő, amíg megszületik a témából a könyv. Ám ha közben van más szabad és nem odaillő gondolat, azt hagyjam elveszni? Főleg, ha jó a téma? Inkább írok egy kisebbet, így ezzel is adhatok az Olvasóknak.

  Milyen tapasztalataid vannak a kiadással kapcsolatban?

A hosszú évek alatt nem egy kiadóval dolgoztam, de valamiért a szerzői magánkiadás és a magánkiadás mindig előtérben maradt. A kiadókkal mindig másképp alakult, mint ahogy terveztem, viszont a szerzői magánkiadásban- ahol igyekszem mindent magam csinálni ( természetesen a megfelelő szakemberek bevonásával), mindig tudom mi miért és hova vezet. Az eredmények is és a csalódások is. Nekem kiszámíthatóbb az utóbbi forma de mindenki másra esküszik. Az biztos, hogy ma egy könyvet kiadni már nem nehéz, eladni viszont igen…

Ha már kiadás, akkor a Helma Kiadó gondozásában e-könyvként  megtalálható a Mindenki jó lesz, tesó! című műved, melyet ma szintén értékeltem. Finoman fogalmazva is ennek teljesen más hangulata van, mint a novelláskötetednek.  Súlyos téma a hitről és arról, hogy egy veszélyes környéken mekkora ára van a békének. Hogyan emlékszel vissza ennek a történetnek az írására?

A Helma Kiadó az egyetlen jelenleg, akikkel igen jó a kapcsolatom és az eddigi közös munkáink mind megfelelnek annak, amit én egy kiadótól elvártam. S ők ugye már nemcsak e-book, hanem nyomtatott formát is készítenek, ezért lett az, hogy a fent említett könyvem- ami jóval korábban már megjelent magánkiadásban- újrakiadást élhetett meg két formátumban is. Miért? Mert az első elfogyott, s keresték az Olvasók. :D

Amikor ezt írtam, még a főváros  VIII. kerületének a szívében éltem, ott meg több esemény hallása, megélése egyszerűen papírra kívánkozott. Ám mivel konkrét történést nem rakhattam ki az ablakba- még akkor sem, ha én az ihletet a nyitott ablakon át egyszerűen még éjjel is megkaptam-, a gondolatok összeálltak és megírtam a „tesót” így.

Élveztem írni, mert elég volt egy séta alkalmával csak két percet hallgatózni egy téren, s élveztem a hozzá való kutatást is, mert sokkal többet tudtam meg bizonyos kultúrák, törvényszerűségek, előítéletek felől, mintha csak kérdezősködtem volna. Mondanám, hogy „tesók lettek a tesók”, de ez azért így nem igaz. Viszont jóval közelebb kerülhettek így, sremélem, hogy a kisregénnyel talán másokhoz is ez az egész világ.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Helma Kiadóval és milyen a közös munka velük?

A Helma Kiadó vezetőjét Dvarieczki Bálintnak hívják és már jóval korábban is ismertük egymást. Akkor még egy látássérülteket-is- segítő céget vezetett, majd jött egy e-book könyvtár, s végül alapított egy kiadót is még. Nem is volt kérdés számomra, hogy megtaláljuk a közös hangot, aztán mire észbe kaptam, jöttek sorban a könyvek. 

( a Youtube csatornámon van egy friss kisfilm is, amit az idei Könyvhéten készítettek rólunk) 

A közös munka minden téren eddig a legkimagaslóbb és nem elfogultságomban mondom ezt. Ők amit kínálnak megadják, amit kérnek, megadható. Segítenek, az áraik korrektek, szerveznek és biztosítanak is amikor lehet és kell. Ha valami nem megy jelzik, ha hibáznak, vagy valamit nem értünk közösen, azonnal korrigálják, azonnal megbeszéljük.  Remélem még sokáig tudunk együtt dolgozni és bízom benne, hogysok jó könyvet és szerzőt mutathatnak meg a mai olvasóknak mind ők, mind a velük együtt létező MKMT-a Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalommal. 

Az éjtükrös szelence ismét egy harmadik zsáner kedvelőinek kedvez, ugyanis egy gyermekszanatórium lakóival történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Nekem nagyon tetszett az egész hangulata, sajnáltam, hogy ennyire rövid. Ki vagy mi adta az ihletet a történethez?

Ez a könyv is egy korábban magánkiadásban megjelent írásom, a Helma ezt is megfogta és újrakiadta. Mert keresték. :D

A téma életem első- s eddigi egyetlen- horrortörténete, melyet egy még ma is létező épületbeli szanatórium éltet. A valamikori, svábhegyi villa régen gyermekszanatórium volt, s egykori életemben bizony magam is betegeskedtem ott, kezeltek és járhattam ott iskolába.

A szanatórium bezárt, a komplexumot- mint megannyi társát megpróbálták az egész területtel eladni és máig is ott dőlöget össze-,nekem pedig egy kép ihletet adott. Egy bedőlt kerítésen egy varjú ücsörgött, s azonnal jött a téma.

A három főszereplő gyermek épp ott gyógyulgat, amikor furcsa dolgokat vélnek érezni és látni, aztán mire észbekapnak, felbukkan az árny…

 Számtalan emlék, régi történés segített, meg persze nem kevés horrorkötet és film , mire megírtam anno a kisregényt.

A Helma Kiadó jóvoltából hangos könyv is készült a regényhez. Milyen érzés volt elérni ezt a mérföldkövet?

Igazából nem ez volt az első regényem, amiből hangoskönyv is készült. Korábban már többet is felolvastak, ám amikor még- ma már a Helma sajnos kapacitás hiányában nem készít hangoskönyveket-feldolgozták a szelencét, örültem. Azért is, mert ma mintha kezdenék felkapni ezt a formát és ezért újabb teret kaptam, másrészt pedig mert aki felolvasta, kissé hangjátékosabbra vette a formáját. Így nem szimplán felolvasás történt, hanem… jóval több lett a kész mű.

Ezért is külön köszönöm a Helmának és Kerepeczki Csabának a munkáját!

Utoljára hagytam a Mítoszok ködében című novellásköteted, amibe több szerzővel együtt írtatok novellákat. Talán nem lep meg, hogy a fantasy zsáner miatt nekem ez hatalmas kedvencem lett. Mesélj, milyen volt a csapattal való közös munka?

A „csapat” nem más, mint a Facebook-on egy alkotócsoportunik: a Nyuszi-nyugger szövetség íróknak. Röviden a Nyuszik.

Ez régen alakult, sok szerző és érdeklődő csatlakozott, s nem titok az sem, hogy korábban is már több antológiát raktunk össze közösen. Jelent már meg reál, sci-fi,  horror, de fantasy és romantikus válogatás is, amibe aki akkor szeretett volna a csoportból, bekerülhetett. Ezek a kötetek mind ingyenesek, letölthetőek több platformról és az eddigi tapasztalatok alapján az olvasók jelentős részének tetszenek.

A Mítoszok ködében az eddigi utolsó is úgy született, hogy megadtunk egy témát, aztán aki akart, hozta a bármilyen zsánerben megírt művet. Közösen, vagy egy csoporttagunk által- átnéztük, javítottuk, szerkesztettük, végül összerakódott és megszülethetett a kötet.

A „közös munka” sosem egyszerű, főleg, hogy minden szerző ugye a saját írását védi, babusgatja. Ám minden írást át kell nézni, kell javítgatni, de még szerkeszteni is időnként. Aztán összehangolni több dolgozó munkáját, kitalálni a címet, a borítót, és folytathatnám. Én szerencsére a művem megírásán túl néhány átolvasásssal tudtam csak hozzáadni, remélem segíthettem, de voltak, akik napokon át olvastak, javítottak. Viszont amikor készen lett az egész, kikerült az Olvasókhoz, a nehézségek visszafelé mindig elhalványultak már. Bízunk benne, hogy itt is a több zsáner és téma okán lesznek kedvencek is.

Ha választanod kellene, melyik szerzőtársad műve számodra a kedvenc?

Nem fair a kérdés, ezért  nem is választok. Tudod mit? Szerintem az a Donath nevű ürge, vele szívesen dolgozok. :D

Az interjúban szereplő négy könyv közül melyik áll hozzád a legközelebb és miért?

Én minden könyvem szeretem, mert mind én írtam. Ráadásul az utolsóban (a Mítoszok ködében)  csak szerzőtárs vagyok. Amikor írtam a korábbiakat, megszületésükig ők voltak a favoritok, visszatekintve pedig azt mondom: az, hogy melyik jobb, döntsék el az Olvasók. Megírni mindet szerettem, újrakiadásuk meg azt hiszem valamit megmutat.

Milyenek az olvasói vélemények?

Mint mindig, van olyan  könyvem, ami tetszik, van, ami kevésbé az Olvasóimnak. Ami viszont igaz, hogy  nekem-még- nincs sokszázezres olvasótáborom; akik olvasnak, többen ismerősök és kevesebben idegenek. Aki ismerős, ő elfogultabb is egy kissé.

De az is igaz, hogy aki nem ismer és elolvasta, talán a szelencét és a tesót emelte ki. Másoknak meg éppen a novelláskötetbeli hangulat adott többet. 

Ami száz százalék, hogy én mindenkitől szívesen fogadom az olvasási véleményét akár tetszik, akár nem neki a könyv. Bátran nyilatkozzon az Olvasó, ez a jog az övé. Az persze nem baj, ha megfelelő stílusban teszi- volt már olyan, aki nem így tette-, ám én mindig megköszönöm…

Tehát buzdítok mindenkit: olvasson és írja meg a véleményét!

Milyen terveid vannak még az idén? Mikor jön az újabb megjelenés?

Tervek vannak, de idén elvileg csak e-book  megjelenés, azaz újrakiadás jön csak. Félbehagyott kéziratok vannak, ezeken kell-ene dolgozni, ám nyár van…még pihenek és ihleteket gyűjtök, olvasgatok.

Amit szeretnék, hogy a tesó folytatását elkezdtem és azt befejezzem-talán jövőre-, meg egy viking hangulatú fantasy van még a fiókban. Emellett pedig játszom egy életrajzi írással, de ez még csak ködös agyhullámok tömege jelenleg…

Köszönöm a lehetőséget!

A blog nevében is további sok sikert és ötletet kívánok!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát vagy a weboldalát további tartalmakért!

Írta: Isabel

Mítoszok ködében - Misztikus antológia

A végére hagytam a kedvencemet a napból. A NYUSZI ismét egy olyat alkotott, ami számomra újraolvasós lesz!

Olyan történeteket kapunk, melynek alapjául a mítoszok és legendák szolgáltak. Mi más kell annak, aki szereti a fantasyt?

Jenei András itt is nagyot alkotott, ezúttal J.A.A. Donath néven. Szárnyainktól megfosztván.. című története nagyon érdekes volt. Visszanyúlunk a magyar történelemhez és hitvilághoz. 

Háború van a turullidák és a szitallok között és a történet elején megismerkedünk egy testvérpárral, akik kiképezve készen állnak a harcra. Mindketten felnőttek, nagyon jól tudják tetteik következményét. Ám ami rájuk vár, arra senki nem készítheti fel őket.

Nem szeretnék nagyon spoileres lenni, de a novella vége volt a kedvencem. A szerző gyönyörűen összekapcsolta egy magyar legendával. Jól áll Andrásnak a fantasy is. Nagyon jól!

Tekintve, hogy egy gyűjteményről van szó, kiemelnék még pár kedvencet: 

Galuska László Pál - Sir Gawain és a Zöld Lovag históriája: hatalmas kedvencem nekem is Camelot. 

Szemán Zoltán- Régi istenek - A különleges helyszín miatt

Eliza Beth – A főnixmadár legendája - A főnix a kedvenc mitológiai lényem

Számomra ezek a történetek voltak a legemlékezetesebbek, de a a többi tizenhárom mű is igényes izgalmas kalandokat tartogathat a fantasy kedvelők számára. Mindazonáltal felhívnám a figyelmet arra, hogy a gyűjtemény csak 18 éven felüli olvasására alkalmas, hiszen egy egy tartalom ezt megköveteli! Tudjátok ha én ezt mondom, akkor oka van!

A borító egyébként nagyon szép, engem teljesen lenyűgözött. Gratulálok a grafikusnak!

Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam az olvasásra!

Amennyiben kíváncsivá tettetek, add le a rendelésed a többek között a Libriben!

Írta Isabel

 

Jenei András - Mindenki jó lesz, tesó!

Ez a a regénye Andrásnak, amitől a leginkább tartottam a mai nap folyamán. A Mindenki jó lesz, tesó! olyan témát dolgoz fel, amiről nem gondolnám, hogy laikusként ildomos lehet hozzányúlni.

Klisésnek tűnhet, de azt gondolom,  minden kultúránál igaz, hogy csak akkor építsünk rá egy regényt, ha benne élünk vagy nagyon behatóan ismerjük. (Vagy még akkor sem!) Természetesen birtokában lehetünk információknak, de soha nem fogjuk úgy érteni a helyi felfogást mint azok, akik ebben élik mindennapjaikat. 

Andrásnak azonban teljes mértékben sikerült megfogni a cigányság velejét, jó és rossz oldalával együtt.

Tekintve, hogy a blogomat a szűk környezetemből nem olvassa senki, ezért elmesélem nektek, hogy az első oldalon lévő párbeszéden majd' leestem a székről a nevetéstől. Konkrétan én ilyen "műsort" kapok minden este valós időben. Természetesen a jelenséget magát nem támogatom, sőt! Ám az, hogy az író így elkapta a fonalat, kivívta a tiszteletemet. Nem fél a trágár szavak, vagy a bántalmazás használatától sem; hiszen SAJNOS ez is szerves részét képezi a mindennapi életnek! Le a kalappal, András!

Egyik főszereplőnk  Lóránd, aki romaként próbál tisztességes ember maradni, egy olyan környéken, ami nem könnyíti meg a dolgát. Kiáll a gyengébbekért és a vajda is kedveli őt.. Sajnos belekeverik a helyi banda ügyeibe, ám másik főhősünk egy lojális polgárőr segít neki, hogy rendet tegyen.

Azt, hogy mennyire hiteles a helyszín ábrázolás, csak akkor tudnám megítélni, ha éltem volna a „nyócker”-ben. Mivel ez nincs így, ezért erről csak annyit mondanék, hogy a regény témájához nagyon illett. Segített a már amúgy is jól felépített alap kibontakozásában.

Mivel a történet picivel több, mint száz oldalas, hamar a végére lehet érni és bár témáját tekintve nem nevezném könnyűnek, mégis a belecsempészett humor emészthetővé teszi bárki számára.

Azonban arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a szóhasználat és a téma miatt az érzékenyebb lelkűek megfelelően készüljenek fel. 

A Helma Kiadó jóvoltából hamarosan hangoskönyv formában is elérhető lesz, így aki ezt szereti vegye elő a perselyt, mert megéri!

Nekem pedig megérte elolvasni, mert ez volt az első napok óta, hogy jól szórakoztam!

Amennyiben szeretnétek egy saját példányt, a Helma Kiadó vár titeket!

Írta: Isabel

Jenei András -Az éjtükrös szelence

A most következő kisregényt nagyon szerettem. Teljesen más, mint az előző novelláskötet, de ez tudatos választás volt részemről. Míg a Napszikrák a lelkemet simogatta addig ez egy picit felforgatta. 

Történetünk az 1980-as években játszódik, ahol egy gyermekszanatórium lakói hátborzongató és furcsa dolgokat tapasztalnak. A tizenévesek olyan dolgokat látnak és hallanak, amiket mások rajtuk kívül nem, és bár ezt okozhatja a betegségük is senkinek nem beszélnek a tapasztalásaikról. 

Nem is sejtik, hogy feladatuk van: fel kell fedniük egy száznegyven éves tragédiát. Ám ezzel az életüket is kockáztatják. 

Mint érzékelhető ennek a történetnek hátborzongató hangulata van, teljesen más, mint a korábbié. András, mint ahogyan azt már megszoktuk tőle, nagyon szép ívet ad a történetnek. Megismerjük a szereplőket, aztán a rejtély egyre inkább kibontakozik előttünk. 

Borzongás tekintetében nekem egy picit kevés volt, el tudtam volna képzelni még pár ijesztőbb jelenetet.Igaz, talán az is segített volna, ha hosszabb a történetet, de rám nem igaz az a mondás, hogy: "jóból is megárt a sok!" 

A szereplők ábrázolása is nagyon tetszett, igazán meg tudjuk ismerni őket. Tekintve, hogy a gyerekek ábrázolása és nehézségeik életszerűek, nem nehéz azonosulni velük. Valóban részletes kidolgozást kaptak. 

Ami nekem picit hiányérzet volt, az az, hogy tudtam volna még olvasni.  Olyan érzésem van picit, hogy nem írt le mindent az író, ami valójában benne volt. A történet így is kerek egész, izgalmas  és mindenre kiterjed, csak számomra lehetett volna hosszabb is. Remélem, ezt az író dicséretnek veszi, mintsem bántásnak!

A Helma Kiadó jóvoltából létrejött a műből egy hangoskönyv is, amit megtalálhattok a lentebb lévő linket. Nagyon örülök, hogy van olyan kiadó, aki figyel erre is, hiszen a hangoskönyvek, felolvasások teljesen más élményt nyújthatnak ugyanarról a történetről.

Összességében nagyon jól szórakoztam ezalatt a pár óra alatt és itt is köszönöm Andrásnak, hogy olvashattam a könyvét!

Amennyiben téged is érdekel, keresd a Helma Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel