A szerző, akinek MINDIG van új ötlete - Interjú Robin O'Wrightlyvel

 Robin O’Wrightly szerzői napjával már egy ideje tartozom neki és nektek is! Most sikerült összehoznunk, és ez az interjú azért különleges a számomra, mert Borka egyáltalán nem volt dühös rám a csúszás miatt. Köszönöm szépen neki, hogy így is elfogadta a felkérésem!

Ne viccelj, miért haragudnék? Én tavaly éltem át, ugyan más jellegű, de hasonlóan energiavámpír, sorsfordító eseményeket, amelyek folytán aztán különösen nehéz volt megbirkózni a mindennapjaimmal. 2023 végére teljesen elveszítettem az életkedvemet és a fókuszt, ezért feladtam a terveimet… Karácsonykor azonban egy feltámadási csoda részese lehettem – mármint én kaptam új erőre –, épp ezért is indultam január 1-jével úgy, hogy innentől fogva minden hónapban publikálok valamit. Szóval nagyon átérzem a helyzetedet. Örülök, hogy most már jól vagy! Ez a legfontosabb. Belőled csak egy van – mindenki másból sok.

Mielőtt nekiesnénk a hat általam olvasott mű kivesézésének, kérlek, mutatkozz be az új olvasóknak!

2015 óta publikálok különböző szerzői neveken, ezek közül a legismertebb a Robin O’Wrightly. Széles zsánerben írok a romantikus humortól az ifjúsági fantasyn és a lélektani thrilleren át a történelmi fikcióig. Még más neveken is írok: a civil nevemen (Szabó Borka) például könyvkiadással kapcsolatos szakmai témájú könyveket. Újabban pedig tágabb körben ismerhetik meg Mia Francest, a bennem lakó szabadszájú, romantikus-erotikus zsánerben alkotó szerzőt; de ott lapul még Váczy Virág is, aki meséket és verseket ír. Most már szerintem nincs olyan zsáner, amiben ne írtam volna – idéntől még egy szakácskönyvbe is belelóg a kezem. Szeretek kísérletezni, minden újat kipróbálni, és ami jó, azt megtartani.

Kezdjük az EROWMANIX-füzetekkel. Az elsőt régebben már értékeltem, mára a második, illetve a harmadik részt hoztam el nektek. Ezek olyan történeteket tartalmaznak, mint a régi romantikus füzetecskék, csipetnyi ROW-os stílusban. Hogyan készülnek az egyes részek?

Igazából ez inkább Miás stílus, de tul’képpen az is belőlem származik, szóval igen, csipetnyi ROW-s. :D A romantikus-erotikus füzetecskék ötlete amúgy nem újdonság, hiszen a kilencvenes években a Júlia-Romana és társaik a virágkorukat élték, ma pedig inkább nosztalgiakeltő, de valahogy még mindig örökzöld. Én magam nem vagyok nagy „romero”-rajongó, de tiniként szívesen olvastam ezeket, és mindig meglepett, hogy a sok szívügy alatt bizony komoly témákat rejtettek el az írók. Evészavarok, fizikai bántalmazás, verbális abúzus, testképzavar és kényszeres átalakítások, mentális betegségek – olyan problémákkal foglalkoztak ezek a kis füzetek már akkor, amikre oda kellett figyelni. Ezeket a mélységeket keresem a mai történetekben is, és úgy gondolom, könnyed tálalásban lehet ilyeneket gyártani. Egyelőre még csak három rész van meg – Vénusz a habokból, A Szívkirálynő mindent visz, A gyenge pont nem változik –, de tervezek többet is, vázlatolva vannak már. Ezek egymástól függetlenül olvashatók, csak a zsáner és a stílus tartja őket össze. Kisregények ezek elég széles terjedelemtartományban, van 150 és 50 oldalas is közöttük. Egyelőre Mia Frances írja őket – én, haha –, de mint mondottam, mindig kipróbálok valami újat, szóval lehet, később mások is csatlakoznak. 

Milyen inspirációk segítenek az írásukban? Mégiscsak teljesen más, mint egy Tripiconi sztori.

Valahogy minden történetnek megvan a saját ihletése, és ez magától jön, nincs recept, egyszer csak megszületik, vagy épp képtelenség a világra hozni. Igen, teljesen más, de közben meg mégsem. Én ugyanaz vagyok, a betűkészlet is; a világ sem más, mint ami. Az inspiráció adja magát, talán megmagyarázhatatlanul, csak „van”.

Talán emlékeztek rá, mennyire szerettem az Emlékkönnyet a szerzőtől. Most alkalmam volt elolvasni két hozzákapcsolódó novellát is, melyek bár nem ma íródtak, mégis gyönyörűen hozza a regény hangulatát. Honnan jött az ötlet, hogy a történethez két alternatívát is írj?

Ahogy sok olvasóm, úgy én sem voltam megelégedve az Emlékkönny (Egy igen-zet története – Emlékkönny 1920-2020) végével, még ha nem is írhattam mást oda, mint ami történt. Mert hát ilyen az élet, az a nagy piros meleg, ahogy Karinthy mondaná… Szóval továbbgondoltam egy alternatív valóságot, sőt többet is, úgy adta magát a helyzet. A Kiscsillagom egy lehetséges változat, ahol máshogy alakul a család sorsa, de közben azért az sem fenékig tejfel. Eközben meg előzményeket is megtudtam a családomról, még azelőttről, mint 1920 – és így született meg a Hetedíziglen.

Mennyire érintett meg ezek írása érzelmileg, azok után, hogy az Emlékkönnyet a családod ihlette?

Már könnyebb volt, hiszen ezek még kevésbé alapulnak a valóságon, még ha a Hetedíziglen családi legendáriumon is alakul, aztán pedig a jelenbe szivárog ki. Az messzebb van időben, kevésbé megterhelő lelkileg. A Kiscsillagom pedig teljességgel fikciós, ezért el is engedtem a fantáziámat, és teljesen új, független történetként éltem meg. Egy teljesen más könyvem írása inkább megérintett érzelmileg, de az legyen egy másik beszélgetés tárgya. 

Ami számomra nagyon izgalmas volt, az Goran Episcopus közreműködésével írt önéletrajzi kiadványod volt. Nemcsak azért, mert közelebb kerülhetsz így az olvasókhoz, hanem mert a tartalom kétnyelvű. Mennyire volt kihívás az angolra fordítás?

Alapból fent vannak ennek az egyes részei a honlapomon, és az angolt is én írtam hozzá, így nagyon nem kellett agyalni. Szeretek fordítani, bár néha – na jó, gyakran – Yodás a szórendem. :D Goran is sokat segített, mivel ő Torontóban él, így mindennap nyakig benne van az angolban.

Hogyan éltél meg egy ilyen zsánerben való alkotást? Nem hozott picit zavarba, hogy így meg kellett nyílni?

Nem, mivel az egész írói kalandom egy nagy coming outtal indult. No, nem olyan módon, hanem bekerültem Naszvadi Judith: A mi Múzsánk című könyvébe, mint interjúalany. Azután kezdtem felvállalni magamat igazán a közönség előtt. Azóta ez meg valahogy úgy „van”. Természetes, önazonos vagyok ezen a téren, ha beszélnem kell az íróságomról és/vagy a grafikáról, egy percig nem kérdéses, hogy kitárulkozom.

Az utolsó olvasásom szintén egy érdekesség: egy dokumentarista kiadvány, melyben Goran Episcopus szintén tevékenykedett. A gerincét az interneten elszenvedett sérelmek és azok kezelése adja. Mekkora bátorság kellett a megírásához és megjelentetéséhez?

Megmondom őszintén, nagyobb volt a felháborodásom, mint a félelmem, hogy ezzel valamilyen szankció jár a végén. Meg aztán ha bármilyen negatív diszkriminációt is szenvedünk el emiatt, úgy gondolom, az vastagon fogja minősíteni azokat, akik azt szolgáltatják. Nem nekünk van vaj a fejünkön, hanem nekik – én ebben maximálisan hiszek.

Számodra, mint oly sok hazai szerző számára is fontos a Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom, melynek tagja vagy. Összefoglalnád nekünk, miért álltok ki?

Az MKMT egy összefogás, amelyben hazai szerzők népszerűsítik a magyarul való publikálást. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar irodalmi élet részei lehetünk, ezen a nyelven alkotunk, összejárunk eseményeken, és saját projektjeink, pályázataink vannak. Emellett pedig egymást is reklámozzuk a mozgalmon keresztül. Igyekszünk öregbíteni a magyar irodalom jó hírnevét, és szerintem ez sikerül is, hiszen maga Nemere István is a körünkben van. (Bővebben: www.mkmt.hu)

Már hónapok óta a Helma Kiadó szerzője vagy. Milyen a közös csapatmunka?

Elsősorban le kell szögeznem, mielőtt pletykák kelnek szárnyra, hogy tavaly ősztől én teljesen önjáró lettem, és ez így is maradt. A saját kiadóm a Könyvek Sorban, aminek az égisze alatt publikálok, viszont nagy örömmel és megtiszteltetéssel veszek részt más kiadókkal való együttműködésben. A HELMA esetében úgynevezett bizományos szerző vagyok, ami azt jelenti, hogy adott könyvek gyártására és terjesztésére szóló szerződésünk van. Tavaly teljesen lemondtam a papírnyomásról, amikor is jött Dvariecki Bálint és Sky S.T., és olyan gyártási alternatívát mutattak, ami miatt kimondottan büszke vagyok rá, hogy a Tripiconi sztori sorozat papírra nyomásában ők segítenek nekem. (Nagyon pártolom a POD-ot, ami az egyedi igények szerinti mikropéldányszámos nyomtatást jelenti. Magyarul: csak annyi könyvet gyártanak le, amennyit el is olvasnak. Ha ez 200, annyi; ha 20, annyi.) A HELMA a gyártást és a terjesztést vállalta, minden mást én csinálok. Nyilván kiadóként a gyártás és terjesztés is menne, azonban úgy gondolom, bőven van mit intézkednem, így ezt a két munkafolyamatot inkább profi kollégáknak delegáltam, így esett a választásom a kiadó-terjesztőre.

Részt vettél az idei Könyvhéten. Milyen emlékeket gyűjtöttél?

Ez volt a legsűrűbb és mégis legmagányosabb könyvhetem. :D Meglepően nagy volt a tömeg, sok könyvem fogyott, amiért szintén hálás vagyok a HELMA-nak, mert ezt is profin lebonyolították a standon. Viszont szintén meglepően alig jöttek el olvasók a dedikálásaimra, pedig két időpontot is kaptam. Azért jól szórakoztam, szuper találkozásaim voltak, hálás vagyok azoknak, akik meglátogattak. Egyébként nagyszerű élményeket gyűjtöttem és rengeteg fotót csináltam. Ráadásul csodálatos időnk volt, hosszú ideje először a könyvhéten nem esett az eső.

Tudom, hogy készülnek számfestők egy-egy történetedhez. Mikor és hogyan juthatunk hozzá mi olvasók?

Na, várjál! Te már túl sokat tudsz, asszem, vigyáznom kell. :D Hát az úgy volt, hogy egyelőre a Patreonon és a Ko-Fin lehet látni ugye ilyen számozott kifestőket és sima színezőket nálam. Amúgy szerintem rajtad kívül nagyon más nem is tud róluk. :D Hajdan az Andrea tutto bene-hez csináltam felnőtt színezőt, de az a fiókban maradt. Talán majd egyszer… A Tripiconi sztori is megihletett, és mivel mostanában szinte sosem rajzolok, viszont rettentően kikapcsol, amikor a régi rajzokból kifestőt csinálok, így adott, hogy ilyet készítsek. Most már van 13 darab, és készülök még. Szépen-lassan alakul egy kis füzetecske belőle. Remélem, ha kész lesz, azt is meg lehet vásárolni, ha van rá igény – ez a része még azért a jövő zenéje.

Mi az, amire leginkább vágysz még az idén a könyveiddel kapcsolatban?

Mindenképpen szeretném a két újabb, a Tripiconi sztori 3. (A lantidák felfedezése) és 4. (Az elfelejtett herceg) részének a papírnyomását, mivel az első két rész (Az amulett rejtélye és a Város a föld alatt) már ki van nyomva. Illetve a négy rész papírra álmodását tavaly karácsonykor megígértem magamnak, és persze másoknak is. Isten engem úgy segéljen…

Mit várhatunk még tőled 2024-ben? Mesélj!

Augusztusban szünetet tartok, mert elmegyünk nyaralni, illetve remélem, írhatom tovább azokat a köteteket, amikkel még készülök. Szeptemberben előirányoztam magamnak a #Wetoo 3. részét, az Anya csak egy van-t, lehet drukkolni – let fingers be crossed, please –, hogy tényleg be tudjam fejezni. Októberben A lantidák felfedezése érkezik. Novemberben még titok, mi jön – NaNoWriMo lesz, szóval tutira írni fogok –, decemberben pedig Az elfelejtett herceg jelenik meg ugye papírban a terveim szerint. Komolyan gondoltam, hogy 2024-ben minden hónapban legalább egy kötettel gazdagítom a saját életművemet. Eddig túlteljesítettem, szóval így a második félévben sem akarom alább adni. :D

A blog nevében is további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, könyveit, vagy Patreon-oldalát további információkért!

Írta: Isabel

Szabó Borka - Goran Episcopus - Letörölve - Szótlan cikkek

Eddigi olvasásaim során még nem találkoztam ehhez fogható írással. Nem is egyszerű megfogalmazni a gondolataimat a témában.

Már az elején leszögezném, hogy anélkül formálok véleményt, hogy bármiféle jogászi, ügyvédi, stb. képzettségem lenne. 

A könyv a következő kérdésekre keresi a választ:

"Mi történik, ha egy közszereplőről kiderül, hogy mivel nem jelent meg róla hír a bulvársajtóban, nem kerülhet fel róla szócikk a Wikipédiába? Számít egyáltalán, mit tett le az asztalra? És mi van akkor, ha ez több ilyen személyre igaz? Ki mi alapján, mennyire híres, és mit tehetünk, ha hátrányos megkülönböztetést szenvedünk el az interneten? Egyáltalán: ér ez a sérelem annyit, hogy könyvet írjunk belőle?"

Azok a a közszemélyek, akik ilyen sérelmeket élnek meg és bátran a nyilvánosság elé tárják a történteket, számomra hatalmas bátorságról tesznek tanúbizonyságot. Egy laikus számára talán a Wikipédia megjelenés nem tűnhet fontosnak, ám minden művésznek sokat számít a megjelenés. Nincsenek ezzel másképp az írók sem.

Goran és Borka privát beszélgetéseit olvasva kapjuk meg a teljes képet a történtekről, ami engem még inkább meglepett. Ők biztosan jobban tudják azokat a szabályokat, melyek lehetővé teszik, hogy ezeket felhasználjuk az írásainkban, de az tény, hogy emberivé tette az egészet. Látjuk majd miképp keresnek megoldást a problémára és kapunk egy lezárást is, ami talán még meglepőbb volt számomra....

Ami viszont tény, hogy minden művésznek szüksége van a támogatóira, ahhoz, hogy alkothassanak nekünk. Lett légyen az zenész, festő vagy akár író...

 

Amennyiben érdekelnek a történtek, további információt találsz az alábbi oldalon!

Írta: Isabel

Szabó Borka - Mit csinál a tördelő?

Ez az egyik kedvenc témám Borkától. Már a Mit csinál a hogy is hívják? is belopta magát a szívembe, de a Mit csinál a tördelő? méltán hívhatja magát a kistestvérének. Mindkét könyv segít eligazodni a könyvkiadás után ezért nagyon hasznos azok számára, akik a könyvkiadás bármely területén szeretnének elérni valamit.

Jelen kiadvány inkább a szerkesztésről szól. Borka nemcsak a szakszavakat, magyarázza el, de bemutatja a munkához szükséges programokat, képeket szúr  be segítség gyanánt. Elmagyarázza, hogyan s miként épül fel egy könyv, és azt is miért is érdemes szakemberre bízni ezt a munkafolyamatot. 

Őszintén szólva számomra ez sokkal hasznosabb volt, mint az előző szakkönyv, mivel egy kicsit már tanultam és jelenleg is tanulom a tördelést. Voltak már meglévő alapjaim, amire Borka magyarázatai ráépítettek. Tudtam, mi az, hogy laptükör vagy mesteroldal, de itt el is lett magyarázva miért fontosak ezek. 

De még ennél is tovább megyek, ugyanis az írónő kiszámolta a tördelési árat is, így akár szerzőként, akár szakemberként nyúlunk a könyvhöz, ez biztosan segítségünkre lesz majd. 

A végén találhatunk egy szótárat szakszavakkal, ami szintén elengedhetetlen ha csak egy valamit szeretnénk megtudni.

És, hogy végképp teljes legyen az élmény, az utolsó oldalakon szakemberek ajánlását is megtalálhatjuk, a tördelőtől a grafikusokon át, a nyomdáig mindennel, így biztosan ki tudjuk majd adni a kiadványunkat.

Fantasztikus munka lett, egy igazán igényes tankönyv!

És ha már tankönyv, kinek ajánlanám? Mindenképpen azoknak, akik valamilyen formában szeretnének részese lenni a könyvkiadásnak. Teljesen laikusként is lapozgathatod, de egy kis ismeret (programok használata, feladatkörök) azért nem árt. Tényleg elég csak egy kicsi (nekem sincs sok még), ám ezzel könnyebb lesz megérteni, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. 

Én biztos, hogy ezt fogom használni tankönyvként és gyakorlásként is. Mert feladatot az ember akár magának is adhat, de olyan mű, ami ennyire érthetően tárja fel az o-okozati összefüggéseket kevés. 

Gratulálok hozzá, és köszönöm, hogy a véleményemmel hozzájárulhattam a megjelenéshez!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, keresd a KönyvekSorban kiadó kínálatában! (Megjelenés várható időpontja: 2024.02.23.)

Írta: Isabel

 

A szerző, aki több éves tapasztalatát gyúrta egybe azért, hogy segítse a kortárs magyar szerzőket - Interjú Szabó Borkával

A múlt héten Robin O’Wrightly ifjúsági regényéről volt szó, ma azonban betekinthetünk a civil életébe is. Szabó Borka illusztrátor-grafikus és kiadványszerkesztő. Számos magyar szerző munkáját segítette és segíti a mai napig. A most következő pár percben a szakmai könyvéről és tapasztalatairól beszélgetünk. Ha írsz, vagy csak ezen a területen gondolkodsz, mindenképpen tarts velünk!

Kezdjük az elején: miért ezt a szakmát választottad tinédzserként?

Az az igazság, hogy tinédzserként fogalmam sem volt, mi leszek, ha nagy leszek – azt tudtam, mi nem –, az áttörést anyukám segítette elő, aki hamar rájött, hogy szeretek rajzolni és érdekel a számítógépes grafika, így ebbe az irányba igazított. És milyen jól tette! Eleinte én sem tudtam, akarom-e, de rajta és édesapámon keresztül láttam, jó kis út lesz ez. Apukám hasonlóan foglalkozott időnként reklámgrafikával, de teljesen analóg módon. Ám általa megismerhettem az újságkészítés manuális formáját, illetve a kézinyomást, ami lenyűgözött. Ő is támogatta az ötletet, így elindultam az úton tizennyolc évesen.

Milyen út vezetett oda, hogy ez legyen a megélhetésed?

Szerencsém volt, mert anyukám akkor egy neves hetilap szerkesztőségében dolgozott. Nem, nem oda mentem gyakornoknak, de szabadidőmben ott csiszolhattam a tudásomat. Akkoriban nem voltak otthon ipari grafikai szoftvereink, így a hetilapnál töltött extra órák nekem nagy előnyt adtak. Az iskolát is könnyebben végezhettem el, már volt gyakorlatom, több mint az évfolyamtársaimnak. Így a vizsga idején már állásom is volt. Pénteken megszereztem az oklevelet, hétfőn munkába is álltam egy kis kézinyomdában, mint grafikus operátor.

Mire számítson az, aki ezt a pályát választaná?

Nem lesz könnyű, mert idáig úgy tűnhet, megfogtam az Isten lábát – más kérdés, hogy hitem szerint sokat köszönhetek Neki –, de azért a buktatókat nekem is végig kellett járnom. A gyakornokság egy dolog, a valódi éles munka a másik. Az iskolai elmélet kevés, a szülők féltő gondoskodása is csak egyoldalú lehet, de aki kilép és belép ebbe a szakmába, az kemény melóra számíthat. Sok kudarc, rengeteg éjjeli meló, állandó billegés a művészlélek kreativitása és a nyomdai precizitás mezsgyéjén idővel kiégést okozhat. Ezen már túl vagyok, egy két évre háttérbe szorítottam a szakmát 2016 és 2017 között, de aztán az nem eresztett. :) Szóval nehéz kenyér, de édes a végeredmény.

Hogyan született meg a Mit csinál a hogy is hívják? ötlete? Mennyire volt kihívás ezen a könyvön dolgozni?

Eleinte egyáltalán nem akartam ilyen témájú könyvet írni – elvégre hogy jövök én ehhez –, nem éreztem magamat akkora arcnak, hogy szakkönyvet írjak. Ezzel most is így vagyok, szívesen kihagytam volna. Azonban majd’ negyed évszázad alatt láttam egy s mást, amit tudásként igyekeztem magamba szívni. Még ha nem is vagyok valami hű, de nagy májer – távol álljon tőlem –, segíteni szerettem volna a tudásommal azoknak, akik erre nyitottak. Egy ideje mentorálok kollégákat, akik azóta így vagy úgy sikereket érnek el a szakmában. Viszont mindig elszomorított az, hogy a könyvkiadásban effektíve mekkora tudásbeli hiányosságok vannak évtizedek óta, és ez mennyire nem változik. Fűtögettek sokan, írjak szakmai könyvet, de mindig legyintettem rá, hogy hagyjanak ezzel békén. Tavaly végül megtörtem, mert már nem bírtam nézni az áldatlan állapotokat: hogy a könyvkiadásban résztvevők közül is sokan alapvető fogalomzavarban szenvednek; ráadásul a szerzők javarésze nem is ismeri azt a közeget, amiben dolgozik, nem látja át a saját könyve kiadását, így tévúton jár, és félre is vezethetik. Ez most kemény, de inkább vagyok keresetlenül őszinte, mint negédesen hazug. De ez hozta ki belőlem a szakmázós állatot. Kihívás volt megírni, mert először csak blogbejegyzések voltak, de aztán ezt kész könyv formájába kellett ráznom. Azt hiszem, az segített végig, hogy elég elkeseredetten akartam segíteni a rászorulóknak.

Melyik részt volt a legnehezebb papírra vetni és miért?

A könyvterjesztési részt, mert ebbe a szektorba még én sem látok feltétlenül bele. Viszont amikor vállaltam a kérdezz-feleleket, ilyen kérdést is kaptam. Mindenképpen korrekt és valós választ akartam adni rá. Szerencsére a kiadóvezetőm, M. Baranyai Anikó sokat segített nekem ebben.

Milyen cél lebegett a szemed előtt írás közben? Sikerült megvalósítani?

Alapvetően a segítségnyújtás olyan módon, ami mellőzi a bikkfanyelvet. Szerintem sikerült. Aki persze komoly hangvételű, igazi szakkönyvre vágyik, az sem marad hoppon: a könyv végén számos ilyen szakirodalmi mű elérhetőségét megadom.

Hogyan fogadta az ötleted a kiadó? 

Hatalmas bólogatásokkal támogatott. Nagy betűkkel: „CSINÁLD!”

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig, mind szakmabeliektől, mind laikus olvasóktól?

Szerencsére, bár nem kaptam még sok visszajelzést, de mindkét oldalról érkezett, így szerintem reálisan szemlélhető a késztermék. A szakmai részében nem, maximum a stílusában lehet kivetni valót találni. Túl laza, humoroskodó, blogszagú, szmájlikkal terhelt. De én ezt tudom, szándékosan írtam így meg. Annyi száraz hangvételű kötet van, én is tudok virtigli bikkfanyelvet rittyenteni, amiben a betűk monotóniája dominál. De minek? Az nem az én stílusom. Az emberek érteni, használni akarják, amit leírnak nekik. Egyébként egyik idézett könyvemben, Stephen King Az írásról címűben is laza a szövegkörnyezet, de hát ő nyilván más kaliber, mint én. Kicsit régebb óta meg jobban is ír. Talán majd húsz év múlva nekem is elnézik. :)

Összességében elégedett vagy a végeredménnyel?

Igen. Persze nyilván lehetne még bővíteni, mert bővíteni mindig mindent lehet.

Tervezel folytatást, vagy egy másik civilebb oldalad is megmutatni az olvasóknak?

Ennél is civilebbet? :) De igen, idővel kinőhet egy második rész. Tervbe van véve. Előre szólok: az is „laza” lesz. :)

Ezúton is további sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben kiváncsi lettél, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, weboldalát, vagy könyveit többek között a shop.konyvmogul.hu webáruházban!

Írta: Isabel

Szabó Borka - Mit ​csinál a hogy is hívják? - avagy Munka a szerkesztőségben

Fotó: Szabó Borka

Szabó Borka neve nem ismeretlen a magyar kortárs írók számára. Sokunknak segített már, és most eljött a pillanat, hogy tudását másnak is átadhassa. 

A Mit csinál a hogy is hívják? azonban nem az a szakmai könyv, amire az ember számít. Nem száraz tanulnivalót kaptunk általa, hanem egy ízes nyelvezettel átitatott anyagot, ami segíti tisztázni a fogalomzavarokat.

Az írónőnek van egy sajátos stílusa: képes mindent humorral kezelni, amit nem mindenki értékel. Pláne, egy ilyen zsánerben alkotott könyvnél. Viszont, pont azért tűnik ki a sok szakkönyv közül: nem száraz, hanem a maga komolysága mellett emberi maradt. Borka nagyon jól tudta, mik azok a kérdések, amelyek minden írópalánta fejében megfogalmazódnak, mik azok a fogalmak, amikkel mindenképpen találkozni fogunk. Fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk ahhoz, hogy az irodalomban megfelelő módon ellavírozhassunk. Akkor meg pláne, ha írásra is gondolunk.

Viszont, ha az alapokkal tisztában vagyunk és valami mélyebb mondanivalót keresünk, az írónő azok igényeit is kielégíti, ugyanis a könyv végén megtaláljük a felhasznált anyagok listáját. Ez megkönnyíti, hogy komolyabban is elmélyedjünk a témában. 

Számomra nagyon sokat adott a könyv. Mindenképpen szeretnék az írás terén fejlődni, ezért sokat segített abban, hogy a fogalomzavaraimat tisztázza. Az pedig, hogy nem zúdult rám egyszerre sok információ felgyorsítja a tanulási folyamatot. Mint egy nagyon jó jegyzet, olyan volt számomra: minden benne van, ami fontos, el is van magyarázva, ám mindet lehet boncolgatni még, ha valakinek ahhoz van kedve.

Azt kell mondjam, hogy Varga Bea: A siker tintája című szakkönyv mellett ez az egyik legjobb amit olvastam. Sőt! azt mondanám, hogy a kettőt együtt használjuk! Beáét gyakorlásnak - oldjuk meg a feladatokat benne, Borkáét pedig az elméleti tudás elsajátítására.

Remélem, sok ilyen lesz még a magyar piacon!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmogul várja a rendelésed!

Írta: Isabel