.png)
Ne viccelj, miért haragudnék? Én tavaly éltem át, ugyan más jellegű, de hasonlóan energiavámpír, sorsfordító eseményeket, amelyek folytán aztán különösen nehéz volt megbirkózni a mindennapjaimmal. 2023 végére teljesen elveszítettem az életkedvemet és a fókuszt, ezért feladtam a terveimet… Karácsonykor azonban egy feltámadási csoda részese lehettem – mármint én kaptam új erőre –, épp ezért is indultam január 1-jével úgy, hogy innentől fogva minden hónapban publikálok valamit. Szóval nagyon átérzem a helyzetedet. Örülök, hogy most már jól vagy! Ez a legfontosabb. Belőled csak egy van – mindenki másból sok.
Mielőtt nekiesnénk a hat általam olvasott mű kivesézésének, kérlek, mutatkozz be az új olvasóknak!
2015 óta publikálok különböző szerzői neveken, ezek közül a legismertebb a Robin O’Wrightly. Széles zsánerben írok a romantikus humortól az ifjúsági fantasyn és a lélektani thrilleren át a történelmi fikcióig. Még más neveken is írok: a civil nevemen (Szabó Borka) például könyvkiadással kapcsolatos szakmai témájú könyveket. Újabban pedig tágabb körben ismerhetik meg Mia Francest, a bennem lakó szabadszájú, romantikus-erotikus zsánerben alkotó szerzőt; de ott lapul még Váczy Virág is, aki meséket és verseket ír. Most már szerintem nincs olyan zsáner, amiben ne írtam volna – idéntől még egy szakácskönyvbe is belelóg a kezem. Szeretek kísérletezni, minden újat kipróbálni, és ami jó, azt megtartani.
Kezdjük az EROWMANIX-füzetekkel. Az elsőt régebben már értékeltem, mára a második, illetve a harmadik részt hoztam el nektek. Ezek olyan történeteket tartalmaznak, mint a régi romantikus füzetecskék, csipetnyi ROW-os stílusban. Hogyan készülnek az egyes részek?
Igazából ez inkább Miás stílus, de tul’képpen az is belőlem származik, szóval igen, csipetnyi ROW-s. :D A romantikus-erotikus füzetecskék ötlete amúgy nem újdonság, hiszen a kilencvenes években a Júlia-Romana és társaik a virágkorukat élték, ma pedig inkább nosztalgiakeltő, de valahogy még mindig örökzöld. Én magam nem vagyok nagy „romero”-rajongó, de tiniként szívesen olvastam ezeket, és mindig meglepett, hogy a sok szívügy alatt bizony komoly témákat rejtettek el az írók. Evészavarok, fizikai bántalmazás, verbális abúzus, testképzavar és kényszeres átalakítások, mentális betegségek – olyan problémákkal foglalkoztak ezek a kis füzetek már akkor, amikre oda kellett figyelni. Ezeket a mélységeket keresem a mai történetekben is, és úgy gondolom, könnyed tálalásban lehet ilyeneket gyártani. Egyelőre még csak három rész van meg – Vénusz a habokból, A Szívkirálynő mindent visz, A gyenge pont nem változik –, de tervezek többet is, vázlatolva vannak már. Ezek egymástól függetlenül olvashatók, csak a zsáner és a stílus tartja őket össze. Kisregények ezek elég széles terjedelemtartományban, van 150 és 50 oldalas is közöttük. Egyelőre Mia Frances írja őket – én, haha –, de mint mondottam, mindig kipróbálok valami újat, szóval lehet, később mások is csatlakoznak.
Milyen inspirációk segítenek az írásukban? Mégiscsak teljesen más, mint egy Tripiconi sztori.
Valahogy minden történetnek megvan a saját ihletése, és ez magától jön, nincs recept, egyszer csak megszületik, vagy épp képtelenség a világra hozni. Igen, teljesen más, de közben meg mégsem. Én ugyanaz vagyok, a betűkészlet is; a világ sem más, mint ami. Az inspiráció adja magát, talán megmagyarázhatatlanul, csak „van”.
Talán emlékeztek rá, mennyire szerettem az Emlékkönnyet a szerzőtől. Most alkalmam volt elolvasni két hozzákapcsolódó novellát is, melyek bár nem ma íródtak, mégis gyönyörűen hozza a regény hangulatát. Honnan jött az ötlet, hogy a történethez két alternatívát is írj?
Ahogy sok olvasóm, úgy én sem voltam megelégedve az Emlékkönny (Egy igen-zet története – Emlékkönny 1920-2020) végével, még ha nem is írhattam mást oda, mint ami történt. Mert hát ilyen az élet, az a nagy piros meleg, ahogy Karinthy mondaná… Szóval továbbgondoltam egy alternatív valóságot, sőt többet is, úgy adta magát a helyzet. A Kiscsillagom egy lehetséges változat, ahol máshogy alakul a család sorsa, de közben azért az sem fenékig tejfel. Eközben meg előzményeket is megtudtam a családomról, még azelőttről, mint 1920 – és így született meg a Hetedíziglen.
Mennyire érintett meg ezek írása érzelmileg, azok után, hogy az Emlékkönnyet a családod ihlette?
Már könnyebb volt, hiszen ezek még kevésbé alapulnak a valóságon, még ha a Hetedíziglen családi legendáriumon is alakul, aztán pedig a jelenbe szivárog ki. Az messzebb van időben, kevésbé megterhelő lelkileg. A Kiscsillagom pedig teljességgel fikciós, ezért el is engedtem a fantáziámat, és teljesen új, független történetként éltem meg. Egy teljesen más könyvem írása inkább megérintett érzelmileg, de az legyen egy másik beszélgetés tárgya.
Ami számomra nagyon izgalmas volt, az Goran Episcopus közreműködésével írt önéletrajzi kiadványod volt. Nemcsak azért, mert közelebb kerülhetsz így az olvasókhoz, hanem mert a tartalom kétnyelvű. Mennyire volt kihívás az angolra fordítás?
Alapból fent vannak ennek az egyes részei a honlapomon, és az angolt is én írtam hozzá, így nagyon nem kellett agyalni. Szeretek fordítani, bár néha – na jó, gyakran – Yodás a szórendem. :D Goran is sokat segített, mivel ő Torontóban él, így mindennap nyakig benne van az angolban.
Hogyan éltél meg egy ilyen zsánerben való alkotást? Nem hozott picit zavarba, hogy így meg kellett nyílni?
Nem, mivel az egész írói kalandom egy nagy coming outtal indult. No, nem olyan módon, hanem bekerültem Naszvadi Judith: A mi Múzsánk című könyvébe, mint interjúalany. Azután kezdtem felvállalni magamat igazán a közönség előtt. Azóta ez meg valahogy úgy „van”. Természetes, önazonos vagyok ezen a téren, ha beszélnem kell az íróságomról és/vagy a grafikáról, egy percig nem kérdéses, hogy kitárulkozom.
Az utolsó olvasásom szintén egy érdekesség: egy dokumentarista kiadvány, melyben Goran Episcopus szintén tevékenykedett. A gerincét az interneten elszenvedett sérelmek és azok kezelése adja. Mekkora bátorság kellett a megírásához és megjelentetéséhez?
Megmondom őszintén, nagyobb volt a felháborodásom, mint a félelmem, hogy ezzel valamilyen szankció jár a végén. Meg aztán ha bármilyen negatív diszkriminációt is szenvedünk el emiatt, úgy gondolom, az vastagon fogja minősíteni azokat, akik azt szolgáltatják. Nem nekünk van vaj a fejünkön, hanem nekik – én ebben maximálisan hiszek.
Számodra, mint oly sok hazai szerző számára is fontos a Magyar Könyv is Magyar Termék Mozgalom, melynek tagja vagy. Összefoglalnád nekünk, miért álltok ki?
Az MKMT egy összefogás, amelyben hazai szerzők népszerűsítik a magyarul való publikálást. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar irodalmi élet részei lehetünk, ezen a nyelven alkotunk, összejárunk eseményeken, és saját projektjeink, pályázataink vannak. Emellett pedig egymást is reklámozzuk a mozgalmon keresztül. Igyekszünk öregbíteni a magyar irodalom jó hírnevét, és szerintem ez sikerül is, hiszen maga Nemere István is a körünkben van. (Bővebben: www.mkmt.hu)
Már hónapok óta a Helma Kiadó szerzője vagy. Milyen a közös csapatmunka?
Elsősorban le kell szögeznem, mielőtt pletykák kelnek szárnyra, hogy tavaly ősztől én teljesen önjáró lettem, és ez így is maradt. A saját kiadóm a Könyvek Sorban, aminek az égisze alatt publikálok, viszont nagy örömmel és megtiszteltetéssel veszek részt más kiadókkal való együttműködésben. A HELMA esetében úgynevezett bizományos szerző vagyok, ami azt jelenti, hogy adott könyvek gyártására és terjesztésére szóló szerződésünk van. Tavaly teljesen lemondtam a papírnyomásról, amikor is jött Dvariecki Bálint és Sky S.T., és olyan gyártási alternatívát mutattak, ami miatt kimondottan büszke vagyok rá, hogy a Tripiconi sztori sorozat papírra nyomásában ők segítenek nekem. (Nagyon pártolom a POD-ot, ami az egyedi igények szerinti mikropéldányszámos nyomtatást jelenti. Magyarul: csak annyi könyvet gyártanak le, amennyit el is olvasnak. Ha ez 200, annyi; ha 20, annyi.) A HELMA a gyártást és a terjesztést vállalta, minden mást én csinálok. Nyilván kiadóként a gyártás és terjesztés is menne, azonban úgy gondolom, bőven van mit intézkednem, így ezt a két munkafolyamatot inkább profi kollégáknak delegáltam, így esett a választásom a kiadó-terjesztőre.
Részt vettél az idei Könyvhéten. Milyen emlékeket gyűjtöttél?
Ez volt a legsűrűbb és mégis legmagányosabb könyvhetem. :D Meglepően nagy volt a tömeg, sok könyvem fogyott, amiért szintén hálás vagyok a HELMA-nak, mert ezt is profin lebonyolították a standon. Viszont szintén meglepően alig jöttek el olvasók a dedikálásaimra, pedig két időpontot is kaptam. Azért jól szórakoztam, szuper találkozásaim voltak, hálás vagyok azoknak, akik meglátogattak. Egyébként nagyszerű élményeket gyűjtöttem és rengeteg fotót csináltam. Ráadásul csodálatos időnk volt, hosszú ideje először a könyvhéten nem esett az eső.
Tudom, hogy készülnek számfestők egy-egy történetedhez. Mikor és hogyan juthatunk hozzá mi olvasók?
Na, várjál! Te már túl sokat tudsz, asszem, vigyáznom kell. :D Hát az úgy volt, hogy egyelőre a Patreonon és a Ko-Fin lehet látni ugye ilyen számozott kifestőket és sima színezőket nálam. Amúgy szerintem rajtad kívül nagyon más nem is tud róluk. :D Hajdan az Andrea tutto bene-hez csináltam felnőtt színezőt, de az a fiókban maradt. Talán majd egyszer… A Tripiconi sztori is megihletett, és mivel mostanában szinte sosem rajzolok, viszont rettentően kikapcsol, amikor a régi rajzokból kifestőt csinálok, így adott, hogy ilyet készítsek. Most már van 13 darab, és készülök még. Szépen-lassan alakul egy kis füzetecske belőle. Remélem, ha kész lesz, azt is meg lehet vásárolni, ha van rá igény – ez a része még azért a jövő zenéje.
Mi az, amire leginkább vágysz még az idén a könyveiddel kapcsolatban?
Mindenképpen szeretném a két újabb, a Tripiconi sztori 3. (A lantidák felfedezése) és 4. (Az elfelejtett herceg) részének a papírnyomását, mivel az első két rész (Az amulett rejtélye és a Város a föld alatt) már ki van nyomva. Illetve a négy rész papírra álmodását tavaly karácsonykor megígértem magamnak, és persze másoknak is. Isten engem úgy segéljen…
Mit várhatunk még tőled 2024-ben? Mesélj!
Augusztusban szünetet tartok, mert elmegyünk nyaralni, illetve remélem, írhatom tovább azokat a köteteket, amikkel még készülök. Szeptemberben előirányoztam magamnak a #Wetoo 3. részét, az Anya csak egy van-t, lehet drukkolni – let fingers be crossed, please –, hogy tényleg be tudjam fejezni. Októberben A lantidák felfedezése érkezik. Novemberben még titok, mi jön – NaNoWriMo lesz, szóval tutira írni fogok –, decemberben pedig Az elfelejtett herceg jelenik meg ugye papírban a terveim szerint. Komolyan gondoltam, hogy 2024-ben minden hónapban legalább egy kötettel gazdagítom a saját életművemet. Eddig túlteljesítettem, szóval így a második félévben sem akarom alább adni. :D
A blog nevében is további sok sikert kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése