2024. július 27., szombat

A szerző, aki minden ötletéből történetet ír - Interjú Jenei Andrással


 Jenei András szerzővel nem most találkozhattok először a blogon. Nagyon hálás vagyok neki, amiért olvashatok tőle és együtt dolgozhatok vele már hosszú idő óta. Így a szerző nap végén szeretném, hogy ti is jobban megismerhessétek őt és a munkásságát! Tartsatok velünk!

Mielőtt belemerülnénk a történetekbe, kérlek mutatkozz be az új olvasóknak!

Mindenki számára nyitott könyv vagyok és ezt értem mind az életemre, mind arra, amit írás alatt végzek. :D

Rólam( még az írói álnevek mögötti személyiségekről is )  bőven tájékozódhat bárki; a weboldalamon is van életrajz- amit igyekszek mindig frissíteni-, de ott vana Youtube csatornám és még vagy két másik platform, ahol én vagyok…

(Indulásképp a www.jeneiandras.hu oldalt ajánlom, azután lehet továbbugrani onnan. )

De dióhéjban a lényeg: Olvasni szerettem mindig, írni meg olyan módon és formában, ahogy ma teszem, több hullámban kezdtem el. Ám ez igazából valahol 2010 körül  lett az alapabb forma, azóta pedig igyekszem fejlődni.

 Több zsánerben immár több, mint 22 kötetem elérhető; vannak e-book, nyomtatott és még hangoskönyv formátumú írások is.

Kezdjük a Napszikrák gyűjteményeddel, ami idén jelent meg és ez a legfrissebb az olvasásaim közül. Húsz történetet tartalmaz, amelyek igazán az emberi lélekhez szólnak. Mennyire volt lelkileg megterhelő vagy éppen felemelő megírni őket?

A Napszikrák egy olyan  válogatás,  amibe olyan kisebb írásokat, novellákat raktam bele, melyek apróbb gondolatokból, álmokból, napi témákból, emlékekből jöttek. Ezek egy regényhez kevesek lettek volna, de én igyekszem semmit sem  kidobni, s ennek már évek óta ez a sorsa. Azaz hogy összegyűjtöm és huszasával megjelentetem egy novelláskötetben.

A Napszikrák, mint korábbi társai- Tengercseppek; Dűneszemek; Mezőszirmok – ugyanazt a formát követik: több zsánerben beleírom magamból ami a nagyobbakból kimaradhatott.

Ez sosem megterhelő, mindig feldob és ha épp egyet írok a húszból,  nem veszik el a téma sem. Ha mesélhetek, átadhatok és aztán még tetszik is, akkor tudom: megérte gyűjtögetni.

Az egyik lényeges momentum, hogy mindig apró írások vannak benne, s a cím is mindig ezért hasonló: A nagy egészből a sokkal kisebb részei a dolognak…

Miért döntöttél a különböző történetek papírra vetése mellett, az összefüggő regénnyel szemben?

Fentebb említettem, hogy semmit  nem engedek el a semmibe. Ha egyszer adott volt egy téma- független attól, hogy mi ihlette, hogy valós, vagy fiktív, hogy érzelmi, vagy szórakoztató- ,s leírtam, annak helye és tere van a világban. Amióta ezt vallom és gyakorlom, előbb-utóbb mindig összejön a húsz írás és onnantól meg jöhet az új gyűjtemény. Aztán ha ez úgy alakul, több zsáneressége okán több ember találhat benne neki tetszőt.

Egy regény hosszabb folyamat magában; jegyzetek, kutatás, olvasás és előkészítés órái, napjai mehetnek el amíg az ember nekiáll. Aztán ki tudja mennyi idő, amíg megszületik a témából a könyv. Ám ha közben van más szabad és nem odaillő gondolat, azt hagyjam elveszni? Főleg, ha jó a téma? Inkább írok egy kisebbet, így ezzel is adhatok az Olvasóknak.

  Milyen tapasztalataid vannak a kiadással kapcsolatban?

A hosszú évek alatt nem egy kiadóval dolgoztam, de valamiért a szerzői magánkiadás és a magánkiadás mindig előtérben maradt. A kiadókkal mindig másképp alakult, mint ahogy terveztem, viszont a szerzői magánkiadásban- ahol igyekszem mindent magam csinálni ( természetesen a megfelelő szakemberek bevonásával), mindig tudom mi miért és hova vezet. Az eredmények is és a csalódások is. Nekem kiszámíthatóbb az utóbbi forma de mindenki másra esküszik. Az biztos, hogy ma egy könyvet kiadni már nem nehéz, eladni viszont igen…

Ha már kiadás, akkor a Helma Kiadó gondozásában e-könyvként  megtalálható a Mindenki jó lesz, tesó! című műved, melyet ma szintén értékeltem. Finoman fogalmazva is ennek teljesen más hangulata van, mint a novelláskötetednek.  Súlyos téma a hitről és arról, hogy egy veszélyes környéken mekkora ára van a békének. Hogyan emlékszel vissza ennek a történetnek az írására?

A Helma Kiadó az egyetlen jelenleg, akikkel igen jó a kapcsolatom és az eddigi közös munkáink mind megfelelnek annak, amit én egy kiadótól elvártam. S ők ugye már nemcsak e-book, hanem nyomtatott formát is készítenek, ezért lett az, hogy a fent említett könyvem- ami jóval korábban már megjelent magánkiadásban- újrakiadást élhetett meg két formátumban is. Miért? Mert az első elfogyott, s keresték az Olvasók. :D

Amikor ezt írtam, még a főváros  VIII. kerületének a szívében éltem, ott meg több esemény hallása, megélése egyszerűen papírra kívánkozott. Ám mivel konkrét történést nem rakhattam ki az ablakba- még akkor sem, ha én az ihletet a nyitott ablakon át egyszerűen még éjjel is megkaptam-, a gondolatok összeálltak és megírtam a „tesót” így.

Élveztem írni, mert elég volt egy séta alkalmával csak két percet hallgatózni egy téren, s élveztem a hozzá való kutatást is, mert sokkal többet tudtam meg bizonyos kultúrák, törvényszerűségek, előítéletek felől, mintha csak kérdezősködtem volna. Mondanám, hogy „tesók lettek a tesók”, de ez azért így nem igaz. Viszont jóval közelebb kerülhettek így, sremélem, hogy a kisregénnyel talán másokhoz is ez az egész világ.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Helma Kiadóval és milyen a közös munka velük?

A Helma Kiadó vezetőjét Dvarieczki Bálintnak hívják és már jóval korábban is ismertük egymást. Akkor még egy látássérülteket-is- segítő céget vezetett, majd jött egy e-book könyvtár, s végül alapított egy kiadót is még. Nem is volt kérdés számomra, hogy megtaláljuk a közös hangot, aztán mire észbe kaptam, jöttek sorban a könyvek. 

( a Youtube csatornámon van egy friss kisfilm is, amit az idei Könyvhéten készítettek rólunk) 

A közös munka minden téren eddig a legkimagaslóbb és nem elfogultságomban mondom ezt. Ők amit kínálnak megadják, amit kérnek, megadható. Segítenek, az áraik korrektek, szerveznek és biztosítanak is amikor lehet és kell. Ha valami nem megy jelzik, ha hibáznak, vagy valamit nem értünk közösen, azonnal korrigálják, azonnal megbeszéljük.  Remélem még sokáig tudunk együtt dolgozni és bízom benne, hogysok jó könyvet és szerzőt mutathatnak meg a mai olvasóknak mind ők, mind a velük együtt létező MKMT-a Magyar Könyv is Magyar Termék mozgalommal. 

Az éjtükrös szelence ismét egy harmadik zsáner kedvelőinek kedvez, ugyanis egy gyermekszanatórium lakóival történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Nekem nagyon tetszett az egész hangulata, sajnáltam, hogy ennyire rövid. Ki vagy mi adta az ihletet a történethez?

Ez a könyv is egy korábban magánkiadásban megjelent írásom, a Helma ezt is megfogta és újrakiadta. Mert keresték. :D

A téma életem első- s eddigi egyetlen- horrortörténete, melyet egy még ma is létező épületbeli szanatórium éltet. A valamikori, svábhegyi villa régen gyermekszanatórium volt, s egykori életemben bizony magam is betegeskedtem ott, kezeltek és járhattam ott iskolába.

A szanatórium bezárt, a komplexumot- mint megannyi társát megpróbálták az egész területtel eladni és máig is ott dőlöget össze-,nekem pedig egy kép ihletet adott. Egy bedőlt kerítésen egy varjú ücsörgött, s azonnal jött a téma.

A három főszereplő gyermek épp ott gyógyulgat, amikor furcsa dolgokat vélnek érezni és látni, aztán mire észbekapnak, felbukkan az árny…

 Számtalan emlék, régi történés segített, meg persze nem kevés horrorkötet és film , mire megírtam anno a kisregényt.

A Helma Kiadó jóvoltából hangos könyv is készült a regényhez. Milyen érzés volt elérni ezt a mérföldkövet?

Igazából nem ez volt az első regényem, amiből hangoskönyv is készült. Korábban már többet is felolvastak, ám amikor még- ma már a Helma sajnos kapacitás hiányában nem készít hangoskönyveket-feldolgozták a szelencét, örültem. Azért is, mert ma mintha kezdenék felkapni ezt a formát és ezért újabb teret kaptam, másrészt pedig mert aki felolvasta, kissé hangjátékosabbra vette a formáját. Így nem szimplán felolvasás történt, hanem… jóval több lett a kész mű.

Ezért is külön köszönöm a Helmának és Kerepeczki Csabának a munkáját!

Utoljára hagytam a Mítoszok ködében című novellásköteted, amibe több szerzővel együtt írtatok novellákat. Talán nem lep meg, hogy a fantasy zsáner miatt nekem ez hatalmas kedvencem lett. Mesélj, milyen volt a csapattal való közös munka?

A „csapat” nem más, mint a Facebook-on egy alkotócsoportunik: a Nyuszi-nyugger szövetség íróknak. Röviden a Nyuszik.

Ez régen alakult, sok szerző és érdeklődő csatlakozott, s nem titok az sem, hogy korábban is már több antológiát raktunk össze közösen. Jelent már meg reál, sci-fi,  horror, de fantasy és romantikus válogatás is, amibe aki akkor szeretett volna a csoportból, bekerülhetett. Ezek a kötetek mind ingyenesek, letölthetőek több platformról és az eddigi tapasztalatok alapján az olvasók jelentős részének tetszenek.

A Mítoszok ködében az eddigi utolsó is úgy született, hogy megadtunk egy témát, aztán aki akart, hozta a bármilyen zsánerben megírt művet. Közösen, vagy egy csoporttagunk által- átnéztük, javítottuk, szerkesztettük, végül összerakódott és megszülethetett a kötet.

A „közös munka” sosem egyszerű, főleg, hogy minden szerző ugye a saját írását védi, babusgatja. Ám minden írást át kell nézni, kell javítgatni, de még szerkeszteni is időnként. Aztán összehangolni több dolgozó munkáját, kitalálni a címet, a borítót, és folytathatnám. Én szerencsére a művem megírásán túl néhány átolvasásssal tudtam csak hozzáadni, remélem segíthettem, de voltak, akik napokon át olvastak, javítottak. Viszont amikor készen lett az egész, kikerült az Olvasókhoz, a nehézségek visszafelé mindig elhalványultak már. Bízunk benne, hogy itt is a több zsáner és téma okán lesznek kedvencek is.

Ha választanod kellene, melyik szerzőtársad műve számodra a kedvenc?

Nem fair a kérdés, ezért  nem is választok. Tudod mit? Szerintem az a Donath nevű ürge, vele szívesen dolgozok. :D

Az interjúban szereplő négy könyv közül melyik áll hozzád a legközelebb és miért?

Én minden könyvem szeretem, mert mind én írtam. Ráadásul az utolsóban (a Mítoszok ködében)  csak szerzőtárs vagyok. Amikor írtam a korábbiakat, megszületésükig ők voltak a favoritok, visszatekintve pedig azt mondom: az, hogy melyik jobb, döntsék el az Olvasók. Megírni mindet szerettem, újrakiadásuk meg azt hiszem valamit megmutat.

Milyenek az olvasói vélemények?

Mint mindig, van olyan  könyvem, ami tetszik, van, ami kevésbé az Olvasóimnak. Ami viszont igaz, hogy  nekem-még- nincs sokszázezres olvasótáborom; akik olvasnak, többen ismerősök és kevesebben idegenek. Aki ismerős, ő elfogultabb is egy kissé.

De az is igaz, hogy aki nem ismer és elolvasta, talán a szelencét és a tesót emelte ki. Másoknak meg éppen a novelláskötetbeli hangulat adott többet. 

Ami száz százalék, hogy én mindenkitől szívesen fogadom az olvasási véleményét akár tetszik, akár nem neki a könyv. Bátran nyilatkozzon az Olvasó, ez a jog az övé. Az persze nem baj, ha megfelelő stílusban teszi- volt már olyan, aki nem így tette-, ám én mindig megköszönöm…

Tehát buzdítok mindenkit: olvasson és írja meg a véleményét!

Milyen terveid vannak még az idén? Mikor jön az újabb megjelenés?

Tervek vannak, de idén elvileg csak e-book  megjelenés, azaz újrakiadás jön csak. Félbehagyott kéziratok vannak, ezeken kell-ene dolgozni, ám nyár van…még pihenek és ihleteket gyűjtök, olvasgatok.

Amit szeretnék, hogy a tesó folytatását elkezdtem és azt befejezzem-talán jövőre-, meg egy viking hangulatú fantasy van még a fiókban. Emellett pedig játszom egy életrajzi írással, de ez még csak ködös agyhullámok tömege jelenleg…

Köszönöm a lehetőséget!

A blog nevében is további sok sikert és ötletet kívánok!

Amennyiben kíváncsivá tettünk, keresd a szerző hivatalos Facebook-oldalát vagy a weboldalát további tartalmakért!

Írta: Isabel

Mítoszok ködében - Misztikus antológia

A végére hagytam a kedvencemet a napból. A NYUSZI ismét egy olyat alkotott, ami számomra újraolvasós lesz!
Olyan történeteket kapunk, melynek alapjául a mítoszok és legendák szolgáltak. Mi más kell annak, aki szereti a fantasyt?

Jenei András itt is nagyot alkotott, ezúttal J.A.A. Donath néven. Szárnyainktól megfosztván.. című története nagyon érdekes volt. Visszanyúlunk a magyar történelemhez és hitvilághoz. 
Háború van a turullidák és a szitallok között és a történet elején megismerkedünk egy testvérpárral, akik kiképezve készen állnak a harcra. Mindketten felnőttek, nagyon jól tudják tetteik következményét. Ám ami rájuk vár, arra senki nem készítheti fel őket.

Nem szeretnék nagyon spoileres lenni, de a novella vége volt a kedvencem. A szerző gyönyörűen összekapcsolta egy magyar legendával. Jól áll Andrásnak a fantasy is. Nagyon jól!

Tekintve, hogy egy gyűjteményről van szó, kiemelnék még pár kedvencet: 
Galuska László Pál - Sir Gawain és a Zöld Lovag históriája: hatalmas kedvencem nekem is Camelot. 
Szemán Zoltán- Régi istenek - A különleges helyszín miatt
Eliza Beth – A főnixmadár legendája - A főnix a kedvenc mitológiai lényem

Számomra ezek a történetek voltak a legemlékezetesebbek, de a a többi tizenhárom mű is igényes izgalmas kalandokat tartogathat a fantasy kedvelők számára. Mindazonáltal felhívnám a figyelmet arra, hogy a gyűjtemény csak 18 éven felüli olvasására alkalmas, hiszen egy egy tartalom ezt megköveteli! Tudjátok ha én ezt mondom, akkor oka van!

A borító egyébként nagyon szép, engem teljesen lenyűgözött. Gratulálok a grafikusnak!

Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam az olvasásra!

Amennyiben kíváncsivá tettetek, add le a rendelésed a többek között a Libriben!

Írta Isabel
 

Jenei András - Mindenki jó lesz, tesó!



Ez a a regénye Andrásnak, amitől a leginkább tartottam a mai nap folyamán. A Mindenki jó lesz, tesó! olyan témát dolgoz fel, amiről nem gondolnám, hogy laikusként ildomos lehet hozzányúlni.

Klisésnek tűnhet, de azt gondolom,  minden kultúránál igaz, hogy csak akkor építsünk rá egy regényt, ha benne élünk vagy nagyon behatóan ismerjük. (Vagy még akkor sem!) Természetesen birtokában lehetünk információknak, de soha nem fogjuk úgy érteni a helyi felfogást mint azok, akik ebben élik mindennapjaikat. 
Andrásnak azonban teljes mértékben sikerült megfogni a cigányság velejét, jó és rossz oldalával együtt.

Tekintve, hogy a blogomat a szűk környezetemből nem olvassa senki, ezért elmesélem nektek, hogy az első oldalon lévő párbeszéden majd' leestem a székről a nevetéstől. Konkrétan én ilyen "műsort" kapok minden este valós időben. Természetesen a jelenséget magát nem támogatom, sőt! Ám az, hogy az író így elkapta a fonalat, kivívta a tiszteletemet. Nem fél a trágár szavak, vagy a bántalmazás használatától sem; hiszen SAJNOS ez is szerves részét képezi a mindennapi életnek! Le a kalappal, András!

Egyik főszereplőnk  Lóránd, aki romaként próbál tisztességes ember maradni, egy olyan környéken, ami nem könnyíti meg a dolgát. Kiáll a gyengébbekért és a vajda is kedveli őt.. Sajnos belekeverik a helyi banda ügyeibe, ám másik főhősünk egy lojális polgárőr segít neki, hogy rendet tegyen.

Azt, hogy mennyire hiteles a helyszín ábrázolás, csak akkor tudnám megítélni, ha éltem volna a „nyócker”-ben. Mivel ez nincs így, ezért erről csak annyit mondanék, hogy a regény témájához nagyon illett. Segített a már amúgy is jól felépített alap kibontakozásában.

Mivel a történet picivel több, mint száz oldalas, hamar a végére lehet érni és bár témáját tekintve nem nevezném könnyűnek, mégis a belecsempészett humor emészthetővé teszi bárki számára.
Azonban arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a szóhasználat és a téma miatt az érzékenyebb lelkűek megfelelően készüljenek fel. 

A Helma Kiadó jóvoltából hamarosan hangoskönyv formában is elérhető lesz, így aki ezt szereti vegye elő a perselyt, mert megéri!
Nekem pedig megérte elolvasni, mert ez volt az első napok óta, hogy jól szórakoztam!

Amennyiben szeretnétek egy saját példányt, a Helma Kiadó vár titeket!

Írta: Isabel

Jenei András -Az éjtükrös szelence


A most következő kisregényt nagyon szerettem. Teljesen más, mint az előző novelláskötet, de ez tudatos választás volt részemről. Míg a Napszikrák a lelkemet simogatta addig ez egy picit felforgatta. 

Történetünk az 1980-as években játszódik, ahol egy gyermekszanatórium lakói hátborzongató és furcsa dolgokat tapasztalnak. A tizenévesek olyan dolgokat látnak és hallanak, amiket mások rajtuk kívül nem, és bár ezt okozhatja a betegségük is senkinek nem beszélnek a tapasztalásaikról. 
Nem is sejtik, hogy feladatuk van: fel kell fedniük egy száznegyven éves tragédiát. Ám ezzel az életüket is kockáztatják. 

Mint érzékelhető ennek a történetnek hátborzongató hangulata van, teljesen más, mint a korábbié. András, mint ahogyan azt már megszoktuk tőle, nagyon szép ívet ad a történetnek. Megismerjük a szereplőket, aztán a rejtély egyre inkább kibontakozik előttünk. 
Borzongás tekintetében nekem egy picit kevés volt, el tudtam volna képzelni még pár ijesztőbb jelenetet.Igaz, talán az is segített volna, ha hosszabb a történetet, de rám nem igaz az a mondás, hogy: "jóból is megárt a sok!" 

A szereplők ábrázolása is nagyon tetszett, igazán meg tudjuk ismerni őket. Tekintve, hogy a gyerekek ábrázolása és nehézségeik életszerűek, nem nehéz azonosulni velük. Valóban részletes kidolgozást kaptak. 

Ami nekem picit hiányérzet volt, az az, hogy tudtam volna még olvasni.  Olyan érzésem van picit, hogy nem írt le mindent az író, ami valójában benne volt. A történet így is kerek egész, izgalmas  és mindenre kiterjed, csak számomra lehetett volna hosszabb is. Remélem, ezt az író dicséretnek veszi, mintsem bántásnak!

A Helma Kiadó jóvoltából létrejött a műből egy hangoskönyv is, amit megtalálhattok a lentebb lévő linket. Nagyon örülök, hogy van olyan kiadó, aki figyel erre is, hiszen a hangoskönyvek, felolvasások teljesen más élményt nyújthatnak ugyanarról a történetről.

Összességében nagyon jól szórakoztam ezalatt a pár óra alatt és itt is köszönöm Andrásnak, hogy olvashattam a könyvét!

Amennyiben téged is érdekel, keresd a Helma Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

Jenei András -Napszikrák


 Először szeretném megköszönni a lehetőséget az olvasásra!
Mint tudjátok sokra tartom Jenei András munkásságát. Nagyon emberi alkotásai vannak, tele tanulsággal és pozitív szemlélettel. Ráadásul sokrétűen alkot, így sosem válik unalmassá.

A Napszikrák című novelláskötete idén jelent meg. Húsz történetet tartalmaz, melynek mindegyike egy utazás volt számomra a múltba. Vissza a gyerekkoromba, amikor még feltétel nélkül élt bennem a hit, a remény és a szeretet.  Valahogy a szerző novellái mindig ilyen érzéseket képesek kihozni belőlem és némelyik meg is sirat egy picit.  Ugyanakkor én mindig azt vallottam, hogy enélkül nincs író és történet; az az igazi ha valós érzelmeket élünk meg olvasás közben, legyen az bármilyen is.

Számomra a legkedvesebb az Éjféli mise volt, amiben egy nagyon kedves emlék elevenedik meg a szerző gyermekkorából. Azt nem tudom, hogy valós emléket dolgozott-e fel, de az egészet úgy láttam magam előtt mint egy szép filmet. A mondanivaló, a szóhasználat és a fogalmazás olyan hatással volt rám, hogy elsírtam magam. (Bár itt megemlíteném, hogy túlérzékenynek gondolnak mások, szóval ezzel nem biztos, hogy megfelelően tudtam érzékelni, mennyire maradandó nyomot hagyott bennem a történet.)

Ezen felül még tizenkilenc novella várja az olvasókat, más zsánerben és terjedelemben. Tekintettel a változatosságra, érdemes több részletben kiolvasni, de ez szinte minden novelláskötetre igaz. 
A borító szép és letisztult, igazán illik a beltartalomhoz. 

András egyike azoknak a magyar íróknak, akik őrzik a múltunkat. Több olyan művét is olvastam, aminek ez adja a gerincét és azt kell mondjam, nagyon jó ebben. Megtalálja a régmúltban megbúvó kincseket, megmunkálja, hogy aztán még értékesebben tárja elénk.  Magyarként fontosnak tartom, hogy ezek a történetek fennmaradjanak, hogy a modernizáció ne befolyásolja a gyökereinket.  András és a hozzá hasonló szerzők munkásságát pedig igyekszem minél sűrűbben elhozni nektek.

Amennyiben kíváncsivá tettelek, keresd a kötetet a az író hivatalos weboldalán!

Írta: Isabel

2024. június 17., hétfő

Tanila Jensen - Lacrimosa (Viveca 3.)


Először is elnézést kérek a szerzőtől, amiért eddig tartott az olvasás. Ennek oka az egészségi állapotom volt, nem más, ugyanakkor szerettem volna újraolvasni az első két részt, is hogy teljes legyen a kép. És, milyen jól tettem, hiszen így valóban egy kerek történetet kaptam.

A történet befejező részében Philip atyához egy démonológus is csatlakozik, akinek látomásai vannak. 
Megannyi kaland és probléma után az atya harcba száll Viveca testét uraló démonnal, ám az ő lelke is veszélybe kerül.  Azt pedig, hogy végül melyik oldal győz, megtudhatjátok a könyvből. 

Azt kell, hogy mondjam, hogy az írónő az első részhez képest rengeteget fejlődött. A karakterábrázolás, a világfelépítés és a csavarok fokozatosan váltak egyre izgalmasabbá. 

Az atya karaktere is fokozatosan vált igazán a kedvencemmé. A harmadik részre már szabályosan izgultam érte, szurkoltam neki és néhol akkorát döbbentem, hogy koppant az állam. Mivel a sorozat meghatározó érzése a hit és a szeretet, igazán megérintett. Nem tudom, miképpen cselekedtem volna Philip helyében, de azt hiszem, én is mindent megtettem volna Viveca megmentéséért. Azt hiszem az egyik legnehezebb csata az, ahol a fény és a sötétség küzd egymással.

Ebből adódóan a cselekmény talán itt a legsötétebb, de ezért is tetszett ez a rész a legjobban. Nagyon szeretek ilyen hangulatú könyveket olvasni és itt a végén Tanila remekül eltalálta a hangulatot. Nekem ez az, ami igazán kiemelte a sorozatot a sok fantasy közül, ettől válik egyedivé. 

Egyébként a fejezetek nem hosszúak, gyorsan lehet velük haladni, így akár utazáshoz is érdemes magunkkal vinni. Ez számomra most azért volt fontos, mert  - egy tanítás előtt vagy után -  elő tudtam venni és olvashattam. 

A borító nagyon tetszik, sejtelmes, akár a történet. 

Összességében nagyon jól szórakoztam a sorozattal, köszönöm szépen a lehetőséget. Mindazonáltal önállő kötetként nem javaslom a részek olvasását, hiszen egyben egész a történet. Viszont, ha belevágtok, egy szuper fantasy -sorozattal lesztek gazdagabbak!

Amennyiben szeretnétek a sorozatot, keressétek a szerző hivatalos Facebook-oldalát!

Írta: Isabel


 

2024. június 15., szombat

Mautner Zsófia - Karácsonyi ​színező




Furcsán veheti ki magát, hogy egy karácsonyi tematikájú színezőt ajánlok nektek a nyár közepén, ám számomra ez az időszak a kreativitásé. Sokkal inkább van kedvem ilyen aprólékos dolgokba fogni, ha süt a nap és nem kell villany ahhoz, hogy lásak.
A szerzőtől ez az első kiadványom, át utána olvastam és számos szakácskönyve jelent már meg, illetve neves blogger is, szóval aki inkább a gasztronómia iránt érdeklődik, ő is találhat magának olvasnivalót tőle. Ám nézzük a könyvet:

A Karácsonyi színező a címéhez méltán főképp ünnepi tematikájú képeket tartalmaz. Én szándékosan választottam muffinosat, hogy azért mégse karácsonyosat mutogassak most nektek. Ezen kívül van még egy-két olyan motívumos kép, ami minden időszakban megállja a helyét, ám javarészt a karácsonyi ünnepi asztal az, amely meghatározza a tematikát. Ami különlegesebbé teszi, az az, hogy a képek mellett recepteket is tartalmaz, aminek nagyon örültem. (Ha kipróbáljuk valamelyiket a családdal, beszámolok róla.)

Lapok szempontjából nagyon elégedett voltam. Megfelelően vastagok ahhoz, hogy vízfestékkel is lehessen alkotni, ráadásul a képek nem két oldalasak, így ha átütne sem okozna nagy gondot. Talán látszik, hogy a kompozíció eléggé sűrű, amit én kifejezetten szeretek. Valahogy, ha alig van mint egy oldalon, az nekem nagyon pazarlásnak tűnik. Hófehér színének köszönhetően a felhasznált festék sem veszít az árnyalatából, ami szintén plusz pont.

Ami viszont engem picit zavart, az a pici motívumok vonalvastagsága.  Egy másik oldalon ki szerettem volna próbálni egy olyan technikát, miszerint átrajzolom arany tollal a vonalakat, azt a hatást érve el, mintha aranyfóliával lenne borítva az oldal. Már belekezdtem, amikor szembesültem vele, hogy a tollam helye vastagabb, mint amekkora helyem lenne egy-egy területen. Ez természetesen nem a grafikus hibája, sokkal inkább az enyém, mert nem mértem fel jól a helyzetet. (És az igazat megvallva csak egy arany tollam van. ) Mindenesetre majd megpróbálkozom ecsettel felvenni a festékből, hátha...

Ettől eltekintve azonban nagyon tetszik a könyv, jól elbíbelődtem vele heteken keresztül.  Talán ebből is látszik, hogy nem feltétlenül lehet vele pár óra alatt végezni, szóval akit ez inkább stresszel, mint kikapcsol, készüljön fel lelkileg. Bár, szerintem a felnőtt színezőknek pont az a lényege, hogy lassan, kikapcsolódásként használjuk őket. Az életemben most nagy feladat, hogy legalább heti egyszer csináljak ilyet vagy ehhez hasonlót, hogy ellazítson. (A másik ilyen hobbim egyébként a gyémánt kirakózás, de azt is inkább természetes fénynél szeretem csinálni.)

Itt is köszönöm szépen, a könyv még ajándék volt tavaly januárban.

Felhasznált anyagok: vízfesték, akvarellceruza, arany toll

Amennyiben szeretnél egy példányt, a Bookline oldalán még van pár darab! Szerintem érdemes kipróbálni!

Írta: Isabel



2024. június 14., péntek

Will Gater - Rejtélyes világegyetem


 Bár tudom, hogy a Könyvhét miatt magyar szerzőktől illene elsősorban olvasnom a héten, mégis szeretném megosztani veletek, mennyire érdekes könyvet kaptam pár órára kölcsönbe. 

Már egészen fiatalon érdeklődtem a csillagászat, és a világegyetem után, ezért nagyon örülök, amikor ilyesmiket van alkalmam olvasni. Bár, van még mit pótolnom, de eddigi ismereteim alapján ez a legszebb könyv, amit ebben a témában láttam.

Részletesen mutatja be a világegyetemet, gyönyörű képekkel illusztrálva. Olvashatunk a bolygókról,  holdakról, üstökösökről, fekete lyukakról és a végén a fogalomtár mellett, találhatunk egy összegzést is, ami évekre lebontva mutatja meg a legfontosabb felfedezéseket. 
A szövegek nem hosszúak, a lényegre koncentrálnak egy-egy témában. Ezzel segítve a szövegértést és a figyelem fenntartását is. A fogalmazás módja is megfelel egy általános iskolás szintjének, de ha mégis akadna ismeretlen szó, a fogalomtár mindent elmagyaráz. Ez azért is hasznos lehet, mert így nem kell ott lennünk a gyermek mellett ha nem szeretnénk, hanem ő maga, egyedül fedezheti fel a világegyetemet. 
Jómagam nagyon szeretek felolvasni a tanulóimnak ( és természetesen másoknak is), viszont kiemelkedően fontos a szövegértés készségének fejlesztése. Enélkül nagyon nehezen boldogul az ember a világban.
Az ilyen típusú kiadványok, - melyek ismereteket adnak át, érdekes és tömör formában - erre is kiválóan alkalmasak lehetnek. Egy-egy téma végén tehetünk fel kérdéseket is, vagy megkérhetjük a gyermeket mondja el/írja le a saját gondolatait az olvasottakról. A tanulás így elég színes és izgalmas lesz mindenki számára.  Ha pedig a gyerkőc alapjáraton érdeklődik a téma iránt akkor nyert ügyünk van.
A borító maga nagyon igényes és mutatós, igazi dísze lehet egy könyvespolcnak.

Ajánlom főképp általános iskolásoknak, de bárki másnak is hasznos lehet, aki kíváncsi arra, hol is élünk pontosan.

Ha felkeltettem az érdeklődésed, keresd a HVG Könyvek kínálatában!

Írta: Isabel

2024. június 13., csütörtök

Mit tervez egy író a Könyvhét kapcsán? - Interjú Robin O'Wrightly szerzővel


 Robin O’Wrightly szerző könyveit nagyon szeretem. Tudom, hogy tartozom neki egy szerzői nappal, ezt júniusban be is pótoljuk, ám addig is jöjjön egy rövid interjú, amiben rákérdezek mi minden történt vele az elmúlt időszakban. 

Először is pár szóban bemutatkoznál az új olvasóknak, kérlek?

Könyvkiadásban tevékenykedő szakember, grafikus és magyar nyelven író, hazai szerző vagyok. 2015 óta publikálok Robin O’Wrightly néven, 2021 óta a civil nevemet, a Szabó Borkát is használom, azóta más nevekkel is bővítettem a repertoárt, úgymint Mia Frances vagy Váczy Virág.

Mivel sok zsánerben és korosztálynak írsz; emelj ki egyet-egyet, azok közül, amiket azoknak ajánlanál, akik most ismerkedik a neveddel. Mivel kezdjék a ROW kalandokat?

Ez mindig attól függ, mit szeretnek olvasni. Alapvetően egy mentálhigiénés szakintézménybe való látogatásként – értsd: út a diliházba – lehet értelmezni az életművemet, így a komoly vagy komolytalan terápiás könyveken kívül van úgynevezett várótermi irodalom is azoknak, akik nem érzik magukat elég őrültnek a többihez. Ők várakozás közben olvashatnak a teremben. :) 

Ajánlom az Egy igen-zet történetét azoknak, akik a leginkább meg akarnak ismerni, mert ez egy történelmi romantikus családregény. 

Aki szereti a romantikus kalandokat, olvassa el a Stronger than love – Erősebb a szerelemnél-t, mert garantáltan izgalmas és érzelmes, de mélyebb mondanivalót tartalmazó élmény.

És aki a fantasyt kedveli, annak a Tripiconi sztori-sorozatomat ajánlom (Az amulett rejtélye, Város a föld alatt stb.). Még nincs vége, folyamatosan írom, idén a papírkönyvekből mind a négy részig el kívánok jutni.

Íróként mi a legnagyobb dolog, ami az elmúlt időszakban történt és pozitív hatással volt rád?

Találkoztam Nemere Istvánnal, kezet foghattam vele, és átadhattam neki az MKMT mozgalom Életmű-díját. Az író úr élőben is inspiráló, miközben egy hihetetlen alázatos, jó kedélyű ember. Kell ennél több?

Hogyan készülsz az idei Könyvhétre? Mit vársz, hogyan fog zajlani az esemény?

Hát most épp rohanvást, mert ugyan nem terveztem ma kimenni, de mégsem bírom ki, hogy ne menjek (első nap, csütörtök). Egy órát biztos kint leszek, nézelődöm, fotózkodom. Talán holnap is kinézek, még nem tudom, mert lesz programom, és ha sikerül elhívnom a barátomat is az eseményre, akkor kinézünk. De hivatalosan szombaton és vasárnap leszek kint, akkor egész napra tervezem. Remélem, hogy szuperebb lesz, mint a tavalyi vagy az eddigiek, mert azok is szuperek voltak, de ha lehet valami jobb, az mindig fantasztikus! Na, ezt most jól „megaszontam”… De komolyan: remélem, hogy sok szerzőtársammal és olvasómmal találkozom, és érnek olyan hihetetlen és pozitív meglepetések, mint tavaly voltak – mély beszélgetések és új találkozások.

 Mikor találkozhatnak veled az olvasók? Lesz lehetőség dedikálásra?

Szombaton 17.30-18.30 között, vasárnap pedig 16.00-17.00 között találkozhatunk egy-két dedikálásra és beszélgetésre a HELMA – MKMT Mozgalom 58-as standjánál, a Dunakorzón. Egyébként bármikor le lehet szólítani, dumáljunk, csak nem feltétlen leszek a standnál, mivel jövést-menést tervezek az eseményen, a többi időben.

Melyek azok a könyveid, amik a helyszínen is megvásárolhatóak lesznek?

Az amulett rejtélye és a Város a föld alatt, a Tripiconi sztori 1-2. részei elérhetőek a HELMA standján. Ugyanitt a Most főzünk, vagy dumálunk? és az MKMT Antológia 2023 is megvásárolható, ezek olyan antológiák, amelyekbe szintén belelógott a kezem. :)

Van olyan szerző, akihez te szeretnél odamenni dedikáltatni?

Akik írtak még a Most főzünk, vagy dumálunk?-ba, velük mindenképpen. Moncsi, Angi, készüljetek, nem menekültök, elkérem a dedikációt! :)

Bár, mint említettem hamarosan jön egy nagyobb interjú, de addig csepegtess nekünk valamit a jövőbeli terveidről, kérlek!

Most júliusban jelenik meg a Tripiconi sztori egyik új spin-offja, a Tündér & Árnyék elektronikus formában, utána augusztusban kicsit pihenünk – hadd olvassanak az emberek, az író meg hadd írjon :) –, majd reményeim szerint a további hónapokban is képes leszek e-könyveket publikálni. A Wetoo 3. kisregénye, az Anya csak egy van szeptember elejére van tervezve, de még írom – tessenek drukkolni, hogy készen legyek időre. :D Idén szeretnék még két további Tripiconi sztori-részt papírnyomatként kiadni, ehhez azonban szükségem lesz előrendelő olvasókra, mert csak úgy érdemes publikálni bármit is. :)

Köszönöm szépen az interjút! Találkozunk a Könyvhéten! ;)

A blog nevében is további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, keresd Robin hivatalos Facebook-oldalát, könyveit, vagy Patreon-oldalát további információkért!

Írta: Isabel

2024. június 12., szerda

A szerző, aki fantasy-krimivel kísérletezik - Interjú Aurora Lewis Turnerrel


 Aurora Lewis Turner írónő fantasy-krimijét olvastam legutóbb és megkértem jöjjön, meséljen nekünk egy kicsit az alap ötletről, illetve arról, mi újság vele mostanában. Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet!

Pár mondatban mesélnél magadról? Mik történtek veled szerzőként, mióta utoljára interjút adtál nekem?

Hűha, tekintve, hogy sok videós és írásos interjúra is felkértél már – amit nagyon köszönök – nem is tudom, hol kezdjem. Talán kezdjük azokkal, akik nem ismernek. Szóval Aurora vagyok, magyar író, és már több mint 11 regény anyja. A legtöbbjük fantasy műfajú, de mostanság kísérletezek kevert műfajokkal is, mint amilyen a fantasy-krimi. Próbálom feszegetni a határaimat, többféle elbeszélési módot, szemszöget használni jelenlegi írásaimban, és persze az interaktív történeteimben egyaránt.

A fentebb említett új könyv a Bűvölet és apró mocskos gyilkosságok, amely sorozatindító történet. Milyen érzés volt belevágni egy új kaland írásába?

Mindig nagyon izgalmas, ha új könyvbe kezd az ember. Tekintve, hogy ez egy interaktív történet, azonnal kaptam rá reakciót (nagyjából fejezetenként), és szerencsére már ebben az állapotában is elég sokan olvasták, volt rá érdeklődés, és sok pozitív vélemény is, amit nagyon köszönök. Kihívást is jelentett, hiszen a Bűvölet-sorozat próbál nagyon egyedi lenni, és ezt nemcsak a vagány főhősnőre vagy a borítóra értem, hanem arra is, hogy keverednek benne a fantasy és a krimi szálak, de reményeim szerint nem annyira, hogy teljesen hihetetlen és hiteltelen legyen tőle a történet. Elgondolkozik az ember, ha lennének boszorkányok, akkor akár ez is megtörténhetne. No de ki mondja, hogy nincsenek? :)

Mi adta annak az ötletét, hogy keverd a fantasy és a krimi zsánereket?

Az tulajdonképpen, hogy mindkét műfajt szeretem. Elgondolkoztam, milyen lenne őket keverni, és erre megszületett ez a történet, amit amúgy inkább mondanék kriminek, mint fantasynak, mivel az egyedüli fantasztikus elem benne tulajdonképpen maga a főszereplőnk, Ophelia Goodwin, aki boszorkány, és képes a mágiára. Emiatt hangsúlyos szerepet kap a négy elem, a Wicca vallás, és egy kis bűvölet is. A sztori képzeletbeli városban játszódik, de Gaxburn City elmenne bármely nagy amerikai metropolisznak, úgyhogy próbáltam nagyjából a valóság talaján maradni, ami egy fantasy írónak ugye nehéz, de ezt majd a következő kérdésednél fejtem ki.

Hogyan emlékszel vissza az írás folyamatára? Nehéz volt két ennyire eltérő oldalról kialakítani a történetet?

Igen, egyértelmű kihívást jelentett. Elvégre egy fantasy világ teremtése is nehéz, és meg kell lennie a maga logikájának, viszont egy jelenlegi korban és világban működő történetnél sok mindennek utána kell néznie az embernek. És mivel többnyire reggel írok, voltak érdekes pillanataim is, mivel nem biztos, hogy a legfelüdítőbb foglalatosság a hullák bomlási üteméről olvasni reggeli közben, de ez a folyamat része. Több mindennek kellett utánanéznem, mint általában, de élveztem, mivel tanultam belőle. Már csak azon drukkolok, hogy sikerült tükröznie a regénynek a kutatómunkát, amit belefektettem. Persze a szerkesztőm nem rendőr vagy ügyvéd, a javaslatai viszont nagyon hasznosak voltak, valószínűleg egy szakember másként tekintene a regényre, mint egy átlag olvasó. De szerintem pont ez a bája a két műfaj vegyítésének, hogy itt is bármi megtörténhet, elvégre a krimi mellett fantasy is. És igen, itt viszonylag büntetlenül „gyilkolászhattam”, anélkül, hogy ráncba szaladna az olvasó homloka, amiért ennyi szereplőt ölök meg egy fantasy regényben (főleg, ha kedvenc szereplőről van szó, de nem spoilerezek). Persze a gyilkolászás sem öncélú, mindig van miértje, viszont ez az a műfaj, ahol szinte kötelező ölni. :) 

Melyik az a korosztály, akinek ajánlanád a regényt?

Egyértelműen felnőtteknek. Szerintem a késő húszas, korai harmincas olvasók az a korosztály, akik leginkább tudnak azonosulni Opheliával (elvégre ő is 27 a történet kezdetén). Nem egy szende leányzó, van munkája, keresi a szerelmet és egy kicsit önmagát is, szóval az előbb említett korosztály problémáival küzd. Persze olvashatják fiatalabbak és idősebbek is, de tinédzsereknek nem ajánlom (szemben mondjuk Az ikerlángbűbáj sorozattal). 

Általában kedvenceket szoktam kérdezni, de mivel te rutinos vagy, picit nehezebbet tennék fel: melyik volt az a jelenet, amit a legkevésbé szerettél írni és miért?

Hűha, ez fogós kérdés. Nyilván egy írónak is vannak kedvenc és kevésbé kedvenc jelenetei, de most így hirtelen nem jut eszembe olyan, amit kevésbé szerettem. Több mint egy éven át lélegeztem együtt Opheliával – akinek a szemszögén keresztül ismerhetjük meg a történetet –, így amikor szenvedett, kiakadt, vagy rossz napja volt, nem igazán esett nekem zokon, mivel tudtam, hogy lesznek jobb napjai is, és a rossz is kell ahhoz, hogy elérjen a jóhoz. Inkább azokat a jeleneteket mondanám nehéznek, amelyek valóban megtörténtek. Jó, nem feltétlenül pont ugyanúgy, ahogy a regényben, és persze nem Opheliával, hanem velem. Van egy rész, amikor Lia elrohan, mert összeveszik az edzőjével, aztán leül az utcára összeszedni magát, persze sír is. Csövesnek nézik, még aprót is dobnak neki – elvégre raszta és tetovált, ráadásul nő is, az emberekben még itt-ott dolgozik az előítélet – mire jön egy idegen asszony és megpróbálja megvigasztalni. Nos, ez nem teljesen így, de velem is megtörtént. Volt egy problémám, ami elől szó szerint elfutottam, és ott ültem az állomáson pénz nélkül, egyedül, és én is bőgtem saját nyomoromon, mire jött egy kedves asszony, aki megpróbált megvigasztalni. Szóval az ilyen életszagú helyzetek azok, amiket nehezebb volt leírnom, mivel bennük saját magamat láttam. 

A borítót az első perctől kezdve dicsértem. Hogyan zajlott a grafikai munka és előkészítés?

Ez egy koprodukció volt Bakonyi Tímea és Lukács Edina között, úgyhogy megvoltak a maga szépség(hibá)i, de végül is az eredménnyel elégedett vagyok. A koncepció szerint az első rész borítóját Ophelia bőre és tetoválásai borítják. Ha emlékeztek, van a Hókuszpókusz film, amiben bőrkötéses könyve van a bosziknak, kicsit hasonló a koncepció – bár Lia nem az ördögtől kapta a bőrét –, és mivel Lia tetovált, ezért nyilván szerepenek rajta a tetkói, és némi vér is, elvégre krimi. A második részt Harper Nyomozó tetkói fogják borítani, a többiről pedig inkább nem beszélek, majd ha eljön az ideje. :)

Mikorra várható a következő rész? Tudhatunk valamit a munkálatokról?

Jelenleg készül a borító és a tördelés. Remélhetőleg július végére meglesz mindkettő. A megjelenést ismét Október 31-re, Halloweenra tervezem. De csak nagyon halkan beszélek erről, mivel az első résznél is volt egy hónapos csúszás papírhiány és egyéb dolgok miatt, szóval ezt ne kőbe vésett szabálynak vegyétek, inkább csak terveknek. 

Bár jó pár hónapot kihagytam, ami az online jelenlétet illeti, ám azt láttam, hogy megjelent egy új regényed, melyhez itt is szívből gratulálok! Mesélnél nekünk róla?

Köszönöm szépen. Igen, A lélekdoboz az, egy dark fantasy regény (és nem, ebben nincs krimi), amely egy háborús időszakról szól, és egy mindent elpusztító Lepelről, ami miatt szűkül az emberek élettere. A Lepel akkor jelent meg, amikor valaki ellopta és elfordította a Világ Kerekét, így az egyik császár öngyilkos csapatot verbuvál gyilkosokból, tolvajokból, érzéketlen nokturnókból, aminek fő feladata a Kerék visszafordítása. A regény a keleti mitológián alapszik, de egy elképzelt világ szabályai szerint működik, és a központjában egy nyolcéves kislány áll, ő az egyetlen, aki tudja, hol a Kerék. A csapat szépen lassan családdá (vagy éppenséggel ellenséggé?) formálódik. Ez a regény is felnőtteknek szól, mivel olyan témákat szólaltat meg, hogy miben áll az emberség és a lélek egy embertelen világban, van benne lelki és testi erőszak is, de úgy gondolom, a végére szerethető történetté formálódik. 

Találkozhatunk veled az idei Könyvhéten? Milyen terveid vannak?

Mindenképpen. Már nagyon várom, de a hivatalos hangnemet, úgy döntöttem, most mellőzöm, és inkább sodródok, találkozom emberekkel, beszélgetek. Remélhetőleg jó hangulatban és eső nélkül telik majd.

Milyen terveid vannak még 2024-re?

A fő tervem egyrészt a Bűvölet és apró mocskos hazugságok (tehát a második rész) megjelentetése, és a Zantikur, a bűnevő interaktív történetem befejezése. Két kötetesre tervezem, és már az első rész végéhez közeledünk, de még hátravan a második. Közben egy másik regényemet is szerkesztésre küldöm, úgyhogy vele is lesz munka bőven. Remélhetőleg, minden eloszlik majd, nyilván az aktuális melón van mindig a nagyobb hangsúly. Köszönöm az interjút, jók voltak a kérdések.

A blog nevében is további sok sikert és könyveket kívánok Aurórának!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésed további információkat találsz a szerző hivatalos Facebook-oldalán, könyveit pedig keresd a NewLine Kiadó, illetve az Olvasni Menő weboldalán!

Írta: Isabel


2024. június 10., hétfő

Aurora Lewis Turner - Bűvölet és apró mocskos gyilkosságok


 A most következő értékeléssel már régóta tartozom, ezért elnézést is kérnék a szerzőtől. 
Azóta mióta megkaptam, háromszor is elolvastam, ám az elején egy picit féltem, hogy nagyon nem fog tetszeni.
Aurora Lewis Turner írónőt főképp a fantasy zsánerrel azonosítjuk. Szeretem is, amit abban művel. Ám mikor megtudtam, hogy ebben a regényben egyenrangú félként jelenik meg a krimi is, picit levert a víz.
Nagyon ritkán hozok ide (és úgy egyáltalán olvasok) krimit, mert nem igazán kötnek le. A klasszikus szerzőktől olvastam párat, szüleim például kifejezetten szeretik a sorozatokat, ám én elalszom rajtuk. (Itt kérek elnézést minden rajongótól!) Viszont az, hogy fantasy is várható volt benne, megtörte a jeget.

A történet elején megismerjük Opheliát, aki boszorkány és tudja is magáról. A nőnek különleges képességei vannak, ám ezeket nem használhatja. Az egyik éjjel azonban rémálom gyötri, és belekeveredik egy rituális gyilkosságba, aminek még a gyanúsítottja is lesz.
Az üggyel Darren Harper nyomozó foglalkozik, és a két főhősnek muszáj összedolgozniuk, ha meg akarják oldani a rejtélyes esetet.

Azt emelném ki, ami szerintem különlegessé teszi a regényt, mert a többit már sokan elmondták előttem Az első ilyen az a két zsáner ilyen mértékű keveredése. Hazai szerzőtől még nem igazán olvastam olyat, ahol a krimi és a fantasy keveredik, de nekem tetszik. Bétája vagyok egy hasonlónak, és azt is kíváncsian forgatom, ám erről még nem beszélnék.
A második az Ophelia és Lyra barátsága. A két nő annyira különbözik, akár a tűz és a víz. Mégis, megtalálták a  lelkük másik felét  egymásban. Sokat tanultam tőlük és hiszem, hogy egy barátság, vagy bármilyen kapcsolat működni fog, ha mindkét fél akarja és nem adják fel. 

Ha az írástechnikát nézzük, szerintem az írónő jól megoldotta a feladatot. Bár én azért éreztem, hogy a fantasy részek komfortosabbak, de érződik a tanulás, amit a krimis részbe fektetett. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mint olvasónak azért nem volt könnyű elvonatkoztatni Aurora eddigi könyveitől, de szerintem ez természetes.

A borítóterv viszont nagyon tetszik, imádom, a színeket és hogy ennyire letisztult. Az írónő  és a grafikusai mindig eltalálja a könyveihez a hangulatot. 

Összességében nagyon boldog vagyok, hogy olvashattam. Kíváncsi vagyok, miképpen folytatódik majd, szóval, amint megjelenik, jelzem nektek is!

Egyébként a blog Youtube csatornáján beszélgettünk az írónővel a könyvről, ha van kedvetek nézzétek meg!

Amennyiben te is beszereznéd, keresd a NewLine Kiadó kínálatában!

Írta: Isabel

A szerző, aki szabadságot és pozitivitást talál a legendákban - Interjú Buótyik Dorinával

Buótyik Dorina neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik szeretik a kalandregényeket és rajonganak Egyiptomért. Szeretnék bocsánatot kérn...

Népszerű bejegyzések